7. fejezet
Nem én

– Petrificus Totalus!

Granger mozdulatlanná vált egy láthatatlan jégkéreg által, ami beborította a testét. Tekintete Malfoyra szegeződött, akihez Leon közeledett. Pálcáját a kabátja alá rejtett övébe tette. Az ügyvéd egy másodpercet sem vesztegetett arra, hogy varázslatot mondjon rá.

– B terv? – Leon úgy nézett Hermionéra, mintha mi sem történt volna.

A lány hörögni kezdett. A szemei árulkodóan metszőek voltak. Könnyek csordultak végig az arcán. De nem tudott semmit sem tenni. A mellkasa összeszorult; a szíve a bordáiba dörömbölt. A sokk lehetetlenné tette a légzést. Hisztérikusan viselkedett.

Draco a fejét rázva felkapta a ruháját az ágyról, és magára öltötte. Csak ezután fordult a nő felé, és ezzel egyidejűleg begombolta az ingét. A hasán a seb körül megszáradt vér maszatolódott.

A lány kétségbeesés kerítette hatalmába, amikor a kertből mások nevetése szűrődött ki.

– Felhívjam Steve-et? – Leon oldalt állt Hermione mellett, kezét a háta mögött tartva. Már nem nézett a lányra.

– Mindig lesz időnk kitörölni az emlékét. – Draco a nadrágjába tűrte az ingét, arcán halvány elégedett gúnyos mosoly futott át. Még az állát is felemelte, hogy hangsúlyozza dacos tekintetét, miközben a lányra nézett. – Minden olyan simán ment. Mi a fene hozott ide?

Könnyek perzselték a boszorka az arcát. Istenem, de fájt.

Leon átnyújtotta Dracónak a zakóját, miközben felrakta a mandzsettagombjait. Zizegés. Csend, amely minden másodperccel csak rosszabb lett. A maffia barlangjában kötött ki. A látása ezúttal nem hagyta cserben. Granger a saját szemével látta. Bármennyire is rejtegette Draco a testét a sok ruha alá… most már tudta. Tudta.

– A pálcád velem marad – mondta Draco, miközben a kabátja belső zsebébe tette.

Megállt a lány megdermedt teste előtt, az arcát tanulmányozta, fejét kissé oldalra billentve. Ujjait az arccsontjához simította, de Granger még csak meg sem rezzent. Csak érezte, ahogy a könnyek legördültek az arcán.

– Potter még mindig itt van? – kérdezte Malfoy, tekintete bárhová máshová, csak Leonra nem. Ujja egy pillanatra megtalálta Hermione ajkát, de gyorsan elhúzta a kezét.

– Igen, uram.

Csalódottan morogta. Granger megértette, hogy nem tehet semmit. Miért beszéltek Harryről? Azt tervezték, hogy megölik? Uram…

Amiről azt hitte, hogy kitalálta a fejében, kiderült, hogy az az igazság. Igaza volt…

– Menj le a földszintre. – Draco az ajtó irányába intett Leonnak, és a férfi azonnal eltűnt Hermione látóteréből.

Most félelem kezdte el borítani a belsejét.

Ez lett volna az?

Most már meg fog halni?

Képtelen volt ilyen pillanatban racionálisan gondolkodni.

Malfoy az ágyhoz lépve leült, és előrehajolva összezárta az ujjait. Kicsit görnyedten állt. Amikor pedig felemelte a fejét, a póz még feltűnőbbé vált.

Hatalom. Hatalom áradt belőle.

Ahogy a lányra nézett, ahogy a nyakát recsegtette, ahogy kissé megdöntötte a fejét. Ahogy mérgesen vigyorgott. Teljesen arra koncentrált, hogy képes legyen uralni a helyzetet.

– Nem aggódom, hogy beszélni kezdesz – állapította meg Draco nyugodtan. – Egyetlen szót sem fogsz tudni megosztani arról, amit láttál. A szerződés azon pontja, amely szerint „Ami a családot érinti, az a családban marad”, olyan esküt hordoz, amelyet nem lehet megszegni.

A lány szeme égett. A könnyek miatt csípett a szeme belső sarka, de nem tudott pislogni.

– Már most látom, hogy sikítani fogsz, ha most elengedlek. Erősen ajánlom, hogy ne tedd ezt. Leon lent van a földszinten. Harry meg fog halni. Érted, miről beszélek?

Lélegezzen be. Lélegezzen ki.

– Adj egy hangot! – mondta a varázsló, és felemelte a hangját.

Granger nem vesztegette az időt, minden erejével motyogott.

– Jó kislány.

A füle csengett a szíve dobogásától, amely valahol a torkában akadt meg.

– Nem fogom kitörölni az emlékeidet, mert még mindig van nálad valami, ami az enyém. Ahogy már korábban is mondtam, meg foglak védeni. Többé nem fognak üldözni a maffiaklánok, mert az én vezetéknevemet viseled. – Fintorogva elmosolyodott, hallva a lány hangos sóhaját. – Ó, ne aggódj. Mindenkit megölök, aki a közeledbe kerül.

Hermione bizsergést érzett az ujjbegyeiben. Hamarosan megtört a varázslat. Már csak azt kellett kitalálnia, hogyan juthatott ki innen, és hogyan érhette el Harryt, mielőtt Draco kiadná a parancsot Leonnak.

– A következőt javaslom. – A férfi feláll, és odasétál hozzá. Kiveszi a pálcáját a zsebéből.

Hermione zihált, olyan hangosan lélegzett, hogy mintha az egész ház hallaná. Malfoy a pálca hegyével megérintette a ruha alsó részét. Lassan nekifeszült a ruhának, és a felesleges anyag a padlóra hullott.

– Maradj csendben! Fejezd be ezt a vacsorát méltósággal, és Potternek nem esik bántódása. Aztán mindent megkérdezhetsz a családomról.

A családomról.

Ezek betűk úgy verődtek Granger agyába, mint a szögek. Pansy, Blaise, Amma… Istenem… Vajon ők tudtak az igazi Dracóról?

A teste elernyedt. Granger nyögve térdre rogyott, kezét a szájához szorította. Nem kapott levegőt. Ehelyett égő, forró gőzgép perzselte a belsejét. Sokk. Félelem. Zavarodottság…

Draco leguggolt mellé. Kinyújtotta a kezét, de Hermione azonnal ráütött, hogy elkerülje a fizikai kontaktust.

– Ne – mondta a boszorkány remegő hangon –, ne merészelj hozzám érni!

– Ahogy akarod. – A férfi kiegyenesedett vele együtt.

A varázslat ereje talpra állította a lányt. Granger megremegett.

– Használnom kell az Imperiust, hogy megnyugodj? – szólt Draco durván, a tekintetét a lányra szegezte.

Kedvesem. Uram.

– Kérlek, ne öld meg Harryt! Könyörgök!

Csak erre tudott gondolni.

Malfoy a kezét nyújtotta felé.

– Akkor fejezzük be ezt a vacsorát, mint két ifjú pár – közölte, egyértelműen gúnyolódva rajta. A férfi arckifejezése nyugodt maradt. – Harry pedig épségben hazatér.

A lány gyűlölete a férfi iránt kozmikus erővel növekedett.

Hermione átlépett a ruhája levágott részén. Mély levegőt vett, letörlte a könnyeit, és megfogta Malfoy kezét, látta, ahogy a férfi elégedetten vigyorgott.

Lábai remegtek, ahogy leereszkedtek a lépcsőn. Ugyanúgy remegett, mint nem is olyan régen, amikor Hermione teljesen tudatlanul sétált az oltárhoz. És a félelem mellett a menekülés vágya is eluralkodott rajta. Elég hangosan gondolkodott el rajta, hogy Malfoy megfeszítse a szorítását, mintha hallaná a gondolatait.

Mielőtt beléptek volna a szobába, a férfi kissé lehajtott a fejét, és a fülébe súgta:
– Ne feledd, hogy az unokahúgom jelen van. Nem akarom, hogy Potter vérét lássa a tányérján.

A lány torkába érezte, hogy émelyeg.

– Csak nézd meg őket – kiáltotta Blaise hangosan, kezében egy pohár borral. – Olyan aranyosak!

Mindenki helyet foglalt az asztalnál. Leon közvetlenül Harry mellett ült. Granger úgy mérte fel a helyzetet, mintha az ő élete – a barátja élete – forogna kockán. Potter csapdába esett. A hoppanálás tilos volt, ráadásul Malfoy ügyvédje és Blaise közé szorult, aki éppen tósztot mondott.

Draco kihúzott egy széket Hermione számára. A lány reszketett. Granger megragadott egy poharat, és anélkül, hogy tudta volna, mi van benne, lenyelte a tartalmát.

– Ez aztán a hangulat! – Blaise nevetve tisztelgett, mielőtt helyet foglalt. – Ezt neked hoztam, Hermione!

Pansy rágyújtott egy cigarettára, arcát oldalra fordítva, hogy a füst ne érje el Ammát, miközben Harry késsel vágta a steakjét, és hallgatta Zabini ostobaságait. Granger pedig dermedten bámulta Pottert.

Rájött, hogy a sok alkohol, amit megivott, összezavarta a gondolatait. Az üres gyomra miatt a bor szinte azonnal összezavarta az elméjét. Csak hátradőlt a székben. Egyszerűen csak várnia kellett, hogy vége legyen az estének. Úgyis csapdába esett.

– Anya! – Amma megrángatta Pansy karját. – Auror leszek, mint Harry. Szeretném elkapni sze… sze…

– Szemetek – fejezte be Blaise a mondatot a kislány helyett.

Granger rosszul érezte magát, amikor oldalról meghallotta Draco halk nevetését.

Harry zavarba jött. Félretette a villáját és a kését, hogy lenézett a lányra.

– Ez…– kezdte a férfi keményen. – Biztos vagyok benne, hogy idővel meggondolod magad.

Rámosolyog a lányra. Amma felsóhajt, és megrázza a fejét.

– Én rosszfiúkat akarok elkapni! – A lány az asztal alatt lóbált a lábát, és Blaise-re mutatott. – Blaise bácsi, te magad mondtad, hogy Harry sok gaz… gazembert fogott el!

Zabini gyengéd arckifejezéssel mosolyogott. Intett a kezével.

– Addigra Harry már mindenkit elkap majd. Szóval nem lesz kit elkapnod! – Részegen megrázza a poharát Potter irányába. – És te kit akarsz elkapni?

– A maffiát.

Csend. Granger nem volt hajlandó ránézni, hogy mindenki őt bámulja, és nem vett tudomást Ammáról, aki még mindig mondott valamit Harrynek. Most csak úgy kimondta. Csak úgy kijött a száján.

Pansy ült a legdühösebb arckifejezéssel. Teljesen mozdulatlanul, cigarettával a szájában.

Blaise némán felkapta az üveget, töltött magának egy kis bort, és anélkül, hogy megvárná, hogy a pohár megteljen, elkezdett inni az üvegből.

Tudták…

Az istenit, mindent tudtak…

De úgy tűnik, Harry nem vette észre. Vagy talán nem is hallotta. Elmesélte Ammának, hogyan lépett be az aurorok hivatalába, és milyen nehézségeket kellett leküzdeni.

Granger csak bámulta a tányért – a szaftos steaket. Neki kellett volna megtennie. Be kellett fognia a száját, hogy ne mondjon semmi hülyeséget. A szorongás azonban megölte a tiszta gondolkodás képességét. Legszívesebben sikított volna.

Remegett a keze, ahogy a kést a hús fölé emelte, miközben Blaise-t hallgatta. Témát váltott, és most az iskolás időkről, a múltbeli kviddicsmeccsekről beszélt, emlékezett rá, milyen nagyszerű fogó volt Potter.

Amikor Hermione az asztal alatt megérezte Draco forró tenyerét a térdén, kissé a férfi felé fordította a fejét, majd az első vágást ejtette a steakon.

– Vedd el a kezed – suttogta a lány, és a férfi derűs arcába néz. – Elvetted a pálcámat, de van késem.

Ez láthatóan szórakoztatta Malfoyt. Felvonta a szemöldökét, és Hermione combját simogatva leeresztette a kezét, a szék támlájának támaszkodva.

A lány kényszerítette magát, hogy megrágja és lenyelje a húst, nem érezte az ízét. Hermione számára minden olyan volt, mint egy álom. Nem látott és nem hallott semmit; fogalma sem volt, hogy mennyi idő telt el. Harrynek és Ammának egyszavas válaszokat adott. A többiek nem szóltak hozzá.

Csak akkor ébredt fel, amikor papírlámpák repültek a feje fölé, megvilágítva egy sötét, meghitt sarkot.

– Azt hiszem, mennem kell. – Harry megtörölte az ajkát egy szalvétával, és felállt az asztaltól.

Minden magától törtét.

Granger felállt. A többiek követték a példáját, még mindig némán. Amma már régen elment Klyakkal és az őrökkel a tóhoz.

Potter mögött megjelent Leon. Harry nem látta a pálcát a kezében. Granger reszketni kezdett.

– Minden rendben van? – A barátja riadtan vette észre a változást.

Leon lassan ide-oda fordította a fejét, jelezve neki, hogy maradjon csendben.

Lélegezzen be.

Hermione felkapott egy szalvétát az asztalról, tett egy lépést Harry felé, és letörlte Pansy rúzsát az arcáról. Potter azonnal észrevette a fehér ruhán a piros foltot, és a szalvétát Granger elől elvéve kétségbeesetten dörzsölni kezdte az egész arcát.

– Találkozunk a minisztériumban. – Mosolyogott Hermionéra. Aztán a többiekre nézett. – Jó volt látni titeket.

Leon a kezével oldalra mutatott, ezzel arra invitálva Harryt, hogy távolodjon el az asztaltól, és segítsen neki használni a zsupszkulcsot a hazatéréshez. Hermione rámosolyogott, érezte maga mögötti a forróságot. Draco közeledett, és búcsút intett Harrynek.

– Szerencséd volt – mondta mérgesen a férfi, és ujjaival megérintette a lány vállát, kicsit megszorította. – Ezúttal megbocsátok neked.

Ennyi volt.

Semmi sem maradt belőle.

Hermione elhúzta a kezét, és megfordult. Blaise, Pansy és Draco, aki visszaült az asztalhoz, és a doboz cigarettáért nyúlt, mind aggódva néztek rá.

– Vajon tudja? – Zabini oldalpillantást vetett Malfoyra, aki bólintott. – Hoppá…

– Ülj le. – Draco kifújta a füstöt anélkül, hogy szembefordult volna vele. Nem várt meg, hogy a lány bármit is tegyen, és egy másodperccel később kicsit durvábban megismételte a kijelentését, a lábával nekiesett a széknek, amit korábban elfoglalt. – Azt mondtam, ülj le.

Hermione ingatag lábakon elérte a széket. Leült, és Pansyre nézett. Várta a reakcióját. Barátnője arckifejezésén a szánalom uralkodott.

– Te… – kezdte Hermione. – Te mindent tudsz? Hogy a maffiától van?

Zabini leküzdött a késztetést, hogy vigyorogjon, az asztalra támaszkodva. Felhajtott ingujja alatt az alkarján mintázat jelent meg. Vörös és fekete tinta. A tigris kinyitotta a száját, majd megdermedt.

– Istenem… – Hermione szeme hitetlenkedve tágult ki.

– Én nem ő vagyok, de megpróbálhatok az lenni csak neked – nevetett fel Blaise.

Hermione lassan Pansy felé mozdította a fejét. A félelem összezúzta a csontjait. A félelem attól, hogy látta és tudta.

Nem, nem, nem…

Pansy keresztbe tette a lábát, felfedve a tintát a csupasz combján. A felismerhető kígyósziluett körbeölelte a lábát a lábfejétől egészen a combja tetejéig. Szinte olyan, mintha a lény köré tekeredett volna.

Leonnak valószínűleg ugyanez volt; erről szó sem lehetett.

Granger éles bosszúságot érzett. Félrehajolt, és a könyökét a térdére támasztva a hajába temette az ujjait. Csak azért, hogy az arcát elrejtse. Hogy senki ne lássa a könnyeket a szemében.

Nem találta a szavakat. És kimerült volt. Semmi sem maradt belőle. Minden idegszála porig égett. A fejét sem lett volna képes felemelni, ha most valaki megpróbálta volna megölni.

Egy taps. Lépések hallatszottak mögötte.

Látta, hogy Leon megállt mellette. A férfi hátratolt egy nyikorgó széket, és leült. Csend honolt mindenki között. Csak annyit hallott, hogy Malfoy szívott egy slukkot.

– Felbontom a házassági szerződést – mondta halkan a boszorkány. De mindenki hallotta őt. – Jogom van hozzá. A szerződésben szerepel egy ilyen záradék. Nem mondok senkinek semmit!

Az egyikük elvigyorodott. Hermione nem akart felnézni. Így inkább lehunyta a szemét, és letörlte a könnyeit.

– A mágikus házassági szerződés. – Leon hangja hallatszott. – Ahhoz, hogy hivatalosan is beadhassuk a válókeresetet, két hónapot kell várnunk, amíg a minisztérium megvizsgálja a kérelmünket.

Ördög…

Egész idő alatt nem fog tudni senkinek semmit sem mondani. Malfoy mindenre gondolt.

– Mit akarsz tőlem? – Hermione felegyenesedett, és Dracóhoz fordult. De még csak ránézni sem tudott a férfira.

– Azt akarom, hogy emlékezz a sorokra, amiket Greytől olvastál fel aznap, amikor átadta neked a füzetet. – Ezt azután mondta, hogy kifújta a cigarettafüstöt a tüdejéből. – Elengedlek, amint mindenre emlékszel.

– Törvényellenes így tartani engem! – köpte a lány. Pillantást vetett a férfira, és találkozott a férfi közömbösségével. – Ez bűncselekmény!

Őrültségnek hangzott. Ebben a szobában mindenki bűnöző volt.

– Ez az én életem, Hermione.

A lány legszívesebben elmenekült volna. Egyszerűen elsüllyedni a padlón keresztül. Utált itt lenni. Ennyire csalódottnak érezte magát a hirtelen fordulat miatt.

Kezdett hűvösödni. A vállát libabőr borította, vagy a hidegtől, vagy a puszta sokktól.

Rengeteg kérdése volt. Rengeteg panasza volt. Tele dühvel, és legszívesebben minden jelenlévőn levezette volna. Megfulladt tőle. Vajon minden, ami Franciaországban történt, csak játék volt? Csapdába akarták csalni?

Görcs fogta el a testét, az izmait és a csontjait. A vérében felforrt az adrenalin.

– Pansy – kezdte Granger, és megtalálta a barátnője szemét. Hermione figyelte, ahogy Pansy elfordult, és elfordította a tekintetét. Talán szégyellte magát? – Tudtad, hogy mindez hazugság volt? Szerepet játszottál ebben a színdarabban?

A hangja minden egyes kérdéssel emelkedett.

– Nem! – Parkinson gyorsan, de kissé tétován válaszolt. – Soha nem kívánnék neked ilyen sorsot.

Ennyi elég is volt.

Rosszul érezte magát.

Granger felállt. Leon is felállt. Leírhatatlan dühvel bámulta a férfit, gyűlöletet halmozva, amíg szavakban ki nem tudta fejezni:
– Megyek a hálószobámba! Remélem, hogy sikerülni fog.

De Leon nem válaszolt, egyszerűen csak a tekintetét Draco felé fordította. Ő egy fejbiccentéssel jelezett neki. Uram. Igazán hűséges kutya, mindig a gazdája jóváhagyását keresi.

– Gyűlöllek téged. – Tett egy lépést a kastély felé, és megállt Draco mögött. – Teljes szívemből gyűlöllek!

– Ez az én életem, Hermione… – mondta a varázsló vigyorogva. – Nem te vagy az első, aki ezt mondja. És biztosan nem is te vagy az utolsó.

***

A lánynak menekülnie kellett.

Ez a gondolat kísértette őt. Kinézett az ablakon, és erős vágyat érzett arra, hogy kiugorjon. Vajon a hortenziabokor elviselhetőbbé tennék az esést? Hermione kezdte elveszíteni az eszét. Itt volt az ideje. Bezárkózott a szobába. Ez az első dolog, amit tett, hogy megvédje magát.

Hirtelen rájött, hogy már nincs több könnye, amit elsírhatna. Azt kívánta, bárcsak kisírhatná a szemét. Kiönteni az érzelmeit. Egyedül. Elrejtőzve a hálószobájában. De Granger üres volt. Leült a padlóra az ágya mellett, behajlította a lábát, és átkarolta a térdét.

Úgy tűnt, minden hang eltűnt.

Nincs szívdobogás.

Nincs zaj az ablakon kívül.

Semmi.

Mintha halálos ítéletet kapott volna. Most már csak a hóhérra kellett várnia. A dolgozószobában volt…

Ki volt ott? Egy sárkány, egy kígyó és egy tigris?

Egy halálos keverék. A bűn beleszövődött a falakba, az itt élő emberekbe, a bőrükbe és a gondolataikba. Ő maga pedig soha nem kapott még csak közlekedési bírságot. Mindig betartotta mind a varázsló-, mind a muglivilág szabályait.

Milyen lazán említette Malfoy Harry meggyilkolását.

Azt hitte, hogy erre van ítélve. A visszavezető utat elmosta egy új valóság, amelyben túl kellett élnie. Ki kellett rágnia a megváltáshoz vezető utat. Másodszorra is.

Fel kellett idéznie, mit tudhatott attól a férfitól. Hogyan hívta őt Draco? Grey? Még a vezetékneve sem mozgat meg semmit a fejében. Semmi visszaemlékezés. Csak három kötőjel.

Válaszúthoz érkezett.

Egyrészt ezek azok az emberek, akiket iskolás kora óta ismert. A barátja, Pansy. A tréfamester Blaise. A magányos Draco.

Másrészt ezek az emberek azóta megváltoztak. Most az arcukat, a testüket tetoválások borították. A bűnözők világával.

A szoba sötét volt. Nem akarta felkapcsolni a villanyt. Nem jelezte ezzel a jelenlétét ebben a házban. Sötétben könnyebb volt elrejtőzni. Összehúzta magát a sarokban, és elhallgatott. Remélte, hogy elfelejtkeznek róla.

Hermione megvizsgálta a gyűrűjét. Összeszorított ajkakkal próbálta levenni. De a gyűrű nem csúszott le az ujjáról, ahogy remélte. A fenébe is…

Hermione könnyen beharapta az ujját. A gyűrű most egyszerre a megváltása és a veszte lett. Vajon Malfoy képes lett volna a nyomára bukkanni, ha megszökik?

Egyetlen könnycsepp gördült végig az arcán. Mintha búcsúzott volna ettől a naptól.

Hermione felállt, levegye a ruhát, és a szoba távoli sarkába rúgja. Még csak hétköznapi ruhája sem volna, amibe átöltözhetett volna. És a gondolat, hogy felvegyen valamit, amit az esküvőre szántak, taszította őt. Gyűlölte ezt a napot és a döntését, hogy megbízott Dracóban.

Mégis mit képzelt? Mire számított?

Granger bemászott az ágyba, és a fejére húzta a takarót.

Kihasználták őt, hogy közel kerüljenek az emlékeihez. Ez nem Malfoy önzetlensége volt. Ez az ő önző terve volt.

Az álom fokozatosan áramlott a tudatába. Egyszerűen lehunyta a szemét, és eltűnt a sötétségben. Nincsenek képek. Nincsenek emberek. Nincsenek arcok. Nincsenek hangok. Belül üres volt. Hermionénak fogalma sem volt, mióta volt ebben az állapotban.

Az ajtózár zörgött.

Megrándult az ágyban.

Bámulta az árnyékos alakot a homályban. Mezítelen lábak voltak selyemnadrágban. És egy kígyótetoválás.

Pansy halkan lépett be a szobába. Ugyanilyen óvatosan mászott be az ágyba. Hermione elfordult tőle, ismét elárulva érezte magát.

– Menj el – mondta a nő rekedten.

Csend.

– M-menj el. – A hangja remegett a kíntól.

Egy másodperccel később zokogni kezdett. Arcát a párnába fúrta, teste összegömbölyödött. Érezte Pansy meleg kezét a dereka körül. Szorosan átöleli őt. A következő másodpercben Hermione hallott, ahogy barátnője azt mondta:
– Itt vagyok veled.

Szerepeket cseréltek.

Most Parkinson ideje volt kivárni Hermione hisztijét. Az ő üvöltését. A reszketését. A fájdalmát.

Hermione mintha hallotta volna Pansy kiáltását, amikor ő maga is megállt, hogy pihentesse a szemét. Uram. Hogy hihetett az embereknek? Hogyan bízhatott bennük mindazok után, ami történt?

A percek mintha örökké tartanának. És amikor Hermione könnyei végre felszáradtak, amikor a hátára fordult, Pansy is ugyanezt tette. Felegyenesedett, és a fejtámlának támaszkodva rágyújtott egy cigarettára.

Granger Pansy térdben behajlított lábára nézett. A kígyóra. Az ajkába harapott.

– A hatodik évemben a Roxfortban a szüleim elvittek. – Pansy a plafonra fújta a füstöt, miközben kinézett az ablakon. – Magántanuló voltam. Dühös voltam a szüleimre. De hiába, mert be voltam zárva. Minden héten jött egy professzor, hogy ellenőrizze a fejlődésemet.

Hermione lassan elfordította a fejét. Lassan felemelkedett a könyökére, hogy Parkinson testtartását utánozza. A takarót a csupasz mellkasára húzta, és felült.

– Marsha harmincnégy éves volt. Hosszú, sötét szőke haja volt, és egy kis rés a fogai között. Élénkvörös rúzst viselt.

Nehéz volt nem észrevenni a gyengédséget Pansy hangjában, amikor róla beszélt. Megnyalta az ajkát. Rövid szippantásokat vett.

– Hat hónappal később Marsha szerelmet vallott nekem – kuncog Pansy. – Nem hibáztatom érte. Az én hibám volt. Én csábítottam el. Csak játszottam, hogy bosszantsam a szüleimet, akik úgy tűnt, nem vesznek észre semmit. Elvégre felnőtt nő volt, akit nem lett volna szabad ilyen könnyen félrevezetni.

Parkinson a cigaretta hamuját a hozzá felröppenő hamutartóba pöckölte.

– Rajtakaptak minket, amint a nappaliban keféltünk. Ezek a köcsögök két nappal korábban tértek haza, nem számítottak arra, hogy Marsha nálunk lesz. Nem számítottak arra, hogy engem találnak a lábai között.

Hermione rémülten mozdult, mert Pansy őszintesége olyan csupasz és közvetlen volt.

– Nem bántam meg semmit. Reméltem, hogy megszökhetek vele, amikor betöltöm a tizennyolcadik életévemet. De Marsha… – Pansy nyelt egyet. – Az apám valószínűleg elijesztette őt. Nem vagyok benne biztos. Mindenesetre soha többé nem láttam őt. Akárhány levelet küldtem, nem jött válasz. Egy hónappal később pedig bemutattak neki…

Pansy eloltotta a cigarettáját a hamutartóban. Amikor a pálcájához ért, a lábán, ahová a kígyó tekeredett, vörösre változott a bőr. Hermione hangosan felsóhajtott, és a szemüvegéért nyúlt, amit gyorsan fel is vett, hogy megvizsgálja a bőrt. Hogy bebizonyítsa, hogy nem tévedett.

Pansy combja megégett. A bíborvörös heg egy pacára hasonlított. A bokájától a nadrágjáig húzódott. Lehetetlen volt kitalálni, hogy tovább is húzódik-e. Durva és hullámos, mintha az égéstől lett volna.

– Augustus Trudtnak hívták. Harminc éves volt. Bájos, jóképű férfi. Valószínűleg beleszerettem volna, ha jobban szeretem a farkakat. – Dühösen fújta ki a levegőt. – Beleszerettem volna, amit később megbántam volna. De ez nem történt meg. Engem férjhez adtak. Semmi ceremónia, semmi ruha. Egyszerűen átadtak ennek a szörnyetegnek.

Hermione Pansyra nézett, de ő még mindig az ablakon nézett ki, és a lábán lévő hegeket simogatta.

– Mint kiderült, ő volt a Kígyó klán feje. Ő volt az alapítója. Magasztos céljaival és teljesen összetört elméjével. Augustus egy pszichopata volt. Semmit sem tudtam a maffiáról. És azok életéről, akik a részesei voltak. Hogy mi alapján éltek. Számomra a pokol már elkezdődött. A véget nem érő erőszak. Verések, amelyek minden alkalommal előfordultak, amikor vissza mertem utasítani. Törött csontok. Megaláztatás.

– Pansy… – Hermione hangja remegett. A hideg futott végig a gerincén.

– Kihasznált engem az összes embere előtt, részegen és büdösen. Aztán egyszerűen elsétált, és otthagyott engem desszertnek az emberei számára.

– Ó, Istenem. – A feje megfordult. Granger sírva fakadt.

– Amikor teherbe estem, Klyakot bízta rám. Az egyetlen fényforrás a sötét életemben. Ő gondoskodott rólam. Velem maradt, mert tudta, hogy rettegek a legkisebb zörejtől is a házban. Énekelt nekem, főzött… – sóhajtott fel mosolyogva. – Klyak segített világra hozni Ammát, mert Augustus nem engedte, hogy elhagyjam a házat. Le se szarta. Megvetettem a lányomat. Még abban sem vagyok biztos, hogy Augustus gyereke. Annyi férfi volt akkoriban…

Hermione megragadta a kezét, és az ajkához szorítja, megcsókolta. Istenem! Amin Pansy keresztülment…

– Nem voltam hajlandó szoptatni. Nem akartam, hogy bármi közöm legyen Augustushoz. Gyűlöltem magam. Haldokoltam. Egyedül. Bezárva. Pálca nélkül. Menekülési lehetőség nélkül. A sarokba bújtam, ha hallottam, hogy részegen hazajön. A lánya kontrollálatlanul sírt, ami még jobban felbosszantotta. Rám kiabált, hogy hallgattassam el. Ugyanolyan szenvedélyesen megvetette, mint én. Örökösre vágyott, nem pedig az anyja másolatára. Hallottam, ahogy felfelé megy a lépcsőn. Hallottam, ahogy kinyitja a gyerekszoba ajtaját. Ekkor…

Pansy elsírta magát. Halkan. De az arckifejezése mentes volt az érzelmektől. A könnyek csak gördültek lefelé.

– A lányomhoz siettem. A testemmel betakartam őt, az ütései célpontjává váltam. Aztán valami felébredt bennem. Klyak megpróbált közénk préselődni, hogy August inkább őt verje meg, mint minket. Ez így ment több hónapon keresztül. És minél tovább hallgattam, amikor nem voltam hajlandó beszélni a férjemmel, annál dühösebb lett. Ekkor megkértem Kljakot, hogy keresse meg Dracót és Blaise-t. Az egyetlen barátaimat, akik még megmaradtak. Reméltem, hogy emlékezni fognak rám. Fogalmam sem volt róla, hogy Draco bankár lett. És a maffia egyik vezetője. De aztán egy nap sikerült megszöknöm. Aztán Draco, megvédve a becsületemet, megölte Augustust, és engem tett meg a Kígyó klán vezetőjének. Embereket küldött a védelmemre, és kivezetett a sötétségből a fényre. Neki köszönhetem az életemet. Az enyém és Ammáé, akit jobban szeretek, mint bárki mást a világon. És a kérdésedre válaszolva – fordult Pansy Granger felé, és azt mondta: – Soha nem kívántam neked ilyen sorsot. Nagyon sajnálom, Hermione…

Hermione utálta ezt a napot. Gyűlölte az igazságot, ami kiderült előtte. Gyűlölte Pansy múltját. Gyűlölte a sorsot, amely így rendelkezett velük. Tele volt gyűlölettel.

Valami forrongott benne. A magja. Granger kezdett szétesni.

Nem volt biztos benne, hogy van-e ereje mindent elviselni. Még abban sem volt biztos, hogy van-e elég ereje, hogy kibírja reggelig. De egyelőre…

Hátulról átölelte őt Pansy, aki mélyen aludt. Volt valaki, aki tényleg nem kívánt neki semmit ebből. Tehát még volt esélye, hogy sértetlenül megússza mindezt.

***

– Könyörgöm neked. – Pansy Ammával ült a verandán, miközben reggeliztek. – Tartsd titokban. Bármennyire is megvetsz engem és a többieket. Ez végzetes lesz. Ez nem fenyegetés, Hermione. Ez egy tagadhatatlan tény. Fogalmad sincs, mire képes a maffia. Hogy Draco mire képes, ha veszélyben van. Biztosíthatlak, hogy biztonságban leszel, és hogy el fog engedni, amint mindenre emlékszel. Visszatérhetsz a régi életedhez.

Hermione egy mély karosszékben ült, lábait maga alá hajtva. Kezében egy csésze rég kihűlt tea volt. Nem lett könnyebb a helyzet. Granger rájött, hogy döntést kell hoznia, miután ma reggel egyedül ébredt.

Végre felfogta a lényeget, miután meghallotta Pansy szavait. Felismerte a helyzet súlyosságát. De egy része még mindig azt hitte, hogy megmenekülhet.

– Elenged? – kérdezte a boszorkány álmosan, miközben lépéseket hallott maga mögött. – Csak úgy?

– Igen. – Draco megveregette Amma fejét, odasétált a kerek asztalhoz, és elfoglalt egy üres helyet. Mindig a semmiből bukkant fel. – De előbb kitörlöm az emlékezeted bizonyos részeit, azokat, amelyekben benne vannak azok a részek, amiket nem kellene tudnod. Azt fogod hinni, hogy most váltunk el, ahogy eredetileg terveztük.

Hazudott. Hermione biztos volt benne. Még csak ránézni sem akart a férfira.

Malfoy fekete pólót és bézs színű vászonnadrágot viselt. Keresztbe tette a lábát, és mosolyogva nézett Ammára.

– Nem fogok veled élni! – közölte Hermione élesen, majd enyhített a hangját, amikor Amma felkapta a fejét, mert érzte, hogy valami nincs rendben. Pansy azonnal elterelte Amma figyelmét azzal, hogy megragadta a kezét, és felajánlotta, hogy elviszi a tóhoz. Ahogy elsétálnak, Granger elnyomta a vágyat, hogy kövesse őket. Ehelyett azt mondta: – Én a lakásomban maradok.

– Nem.

Ez szórakoztatta a férfi. Az ajkai ideges vigyort formáztak. A boszorka nehéz tekintetét Malfoyra emelte, és valami még nehezebb dologba ütközött. A varázsló hidegségével ledöntötte a lányt a földre.

Hirtelen bátorságot érzett. Ugye nem fogja bántani őt? Addig nem, amíg nem emlékszik? Hát…

– Te egy bűnöző vagy!

Draco a földre csapta a hamut.

– Gondolom.

A férfi nyugodtsága összerándulásra késztte.

– Öltél már meg valaha valakit? – A lány nyelt egyet, abban a reményben, hogy nemet hall…

– Csak erről a hétről beszélünk?

Uram…

– Mit csinálsz azon kívül, hogy egy bankban dolgozol? – A boszorkány szemei kihívóan csillogtak. Kurvára tudni akart mindent, amivel jelenleg foglalkozott. Hogy ne hagyja ez megnyugodni.

Draco szívott egy slukkot. Felvonta a szemöldökét, és mosolyogva fújta ki az orrán keresztül.

– Most kihallgatnak?

– Nem tudsz válaszolni az ügyvéded nélkül?

Kérdésekkel halmozták el egymást. De nem kaptak válaszokat. Olyan volt ez, mint egy játék, amelyben nincs győztes. A férfi nem tekintette a nőt méltó vetélytársnak. És talán Hermione is egyetértett a róla alkotott értékelésével, mert még sosem volt dolga a maffiával. Egészen addig a pillanatig, amíg unalmas és szeretett élete fel nem borult. De most. Most már mindent tudnia kellett. Ez létfontosságú volt.

– Információt követelsz tőlem, és cserébe én is ugyanannyit akarok tudni.

Hermione megigazította a szemüvegét. A meleg szél megérintette az arcát. A forró nap. A madarak trillája. Mintha nem is háborúban lett volna, hanem inkább vakáción. Mintha nem is szörny állt volna előtte, hanem a régi Draco, akit még az iskolából ismert. Egy újabb délibáb.

– Nem fogod kezelni ezt az információt. Hidd el, mindent, amit most rólam gondolsz, hogy milyen rossz vagyok, és így tovább, szorozd meg tízzel. De csak az igazság tizedét fogod megtudni.

– Gyűlöllek! – A nő véget vetett a dolognak. Hermione el akart menni, de ehelyett kinyújtotta a kezét. – Add vissza a pálcámat!

Draco felállt. Megállt az asztalnál, hogy elnyomja a cigarettáját. Aztán tett egy lépést a lány felé. Súlyát a szék karfájára helyezte. Most már fölötte lebegett. A boszorkánynak el kellett fordítania a fejét, hogy ne nézzen szembe vele. Hogy véletlenül se lélegezze be a kibaszott parfümjét. Hogy elkerülje a szemkontaktust.

– Először is – mondta a férfi, miközben figyelmesen bámulta a nőt –, velem fogsz élni. És ez nem vita tárgya. – Gonosz vigyorral nézett a lányra. – Másodszor. Ha megtalálod a módját, hogy elmondd valakinek, amit felfedeztél, megtalálom a módját, hogy lassan és fájdalmasan megöljelek. – Átnyújtotta neki a pálcáját, amit a lány azonnal megragadott. – Megegyeztünk?

Hermione nem szánt időt a gondolkodásra. Tudta, hogy a testének melyik oldalán volt a sebe…

A pálca hegye a pólójának nyomódott. De Malfoy arckifejezése nem változott. Elviselte a fájdalmat.

Hermione a pálcáját a sebre nyomta, hogy a férfi hátráljon egy lépést. Felállt a helyéről, mezítláb érintette a felhevült csempét. A varázsló szemébe nézett. A szürke villámfelhőibe.

– Először is – kezdte a lány –, azon gondolkodtam, hogy… Nem fogsz bántani, mert belekapaszkodsz abba, ami a fejemben van.

– Így könnyebb lesz megölnöm téged.

A szíve kihagyott egy ütemet. Csak blöffölt a férfi?

Hermione nyelt egyet. De nem hátrált meg.

– Másodszor. – Nem vett tudomást arról, hogy milyen kevés hely volt közöttük. Majdnem összeértek. Felemelte a fejét. – Nem nyúlsz a barátaimhoz és a szüleimhez. Nem fogod bántani őket!

A lánynak levegőhöz kellett jutnia. El kellene fordulnia. De leereszti a tekintetét. Lenéz, és vércseppeket lát. Megsebesítette, és a seb felnyílt… Hátrál egy lépést, de Draco megragadja a kezét, és közelebb hozza. Pálcája ismét a férfi oldalán pihen. Újabb erővel. A lány felnyög.

– Ha fenyegetni akarsz – kezdte Draco rosszindulatúan. Halkan. Hidegen. – Csináld a végsőkig. Különben, ha gyengeséget mutatsz, veszítesz. És akkor cselekedni fogok.

– Engedj el! – nyikorogta Hermione. Erős a vágy, hogy elvarázsolta. A lány rettegett.

A férfi a lány mögé nézett. És tett egy lépést hátra.

– Vigyétek át Malfoy asszonyt a házunkba – parancsolta Leonnak, mielőtt elfordult volna.

Egy véres cipőnyomot hagyott maga után.

***

Hideg volt.

Hermione fázott ebben a házának nevezett erődben. Olyan volt, mintha ez a szoba Malfoy lelkének tükörképe lenne.

Leon mozdulatlanul állt, miközben Hermione görnyedt vállakkal nézett körbe.

– Fázol? – A hangjában nyugtalanság hangjai voltak.

Nem, nem fog többé bedőlni neki. Leon kegye. Többé már nem…

– Szükségem van a ruháimra! – közölte Hermione anélkül, hogy a férfira nézett volna. Kibámult a hatalmas, padlótól a mennyezetig érő ablakon, amely az egész falon átívelt. Az erdőre nézett. Hópelyhek hullottak. – Haza kell mennem. Pakold össze a holmimat!

– Holnap munka után beugorhatunk hozzád, és mindent magaddal viszel, amire szükséged van.

– Mi? – Hermione megfordul, nem bírta tovább. – Nem, Leon. Egyedül megyek haza, és magam pakolok.

Ez a legkevésbé sem sértette meg a férfit. Valószínűleg ez már szokásává vált számára ezen a ponton. Az ördög ügyvédjével mindig is így bántak. Nehéz volt nem észrevenni. Egy bábu volt drága ruhákban. Személyiség nélkül.

– Ahogy óhajtod – mondta a varázsló, és bólintott. – A kandallóhoz csak Draco férhet hozzá. A hoppanálás tilos. Több tucat méterrel alattunk van, úgyhogy nem fogod tudni elhagyni a házat. Vagy egyszerűen csak össze fogsz zuhanni.

De ő már így is az volt!

Már most összeomlott. Még azt is hallotta, ahogy összetört szívének darabjai ropognak a bordái alatt.

– Előkészítettem ruhákat vészhelyzet esetére, a szobádban vannak. – A férfi a széles folyosó felé mutatott. Úgy nézett ki, mintha szó szerint átfúrták volna a sziklát.

Uram. Ez furcsának tűnt.

– Elég legyen! Értem én, Draco parancsára vagy itt. Te vagy a hűséges kutyája. Mindent megveszel, amire csak kér. Minden kérését teljesíted. Nekem is ugyanezt kell elvárnom magamtól? Alárendelődést? Parancsokat?

Felemelte a hangját, mert nem tudta tovább visszafogni magát.

– Nem, ezt senki sem várja el tőled. Én csak a munkámat végzem – válaszolt Leon nyugodtan, teljesen mozdulatlanul állva.

– És ki vagy te Malfoy számára? – Most már értette, mit jelent a „mester” szó. Most már értette. – Mint a filmekben? Valami, aminek köze van a jobb kezéhez?

– Valami olyasmi. – Szerényen elmosolyodott. – Consigliere vagyok. Egy megbízható személy. A jobb keze. Amit csak akar.

Helyet foglalt egy hosszú, széles kanapén. Próbált elbújni a férfi tekintete elől, karjait keresztbe fonta. Hideg van…

– Te is öltél? – A kérdés olyan bizonytalanul hangzott, mintha magának mondaná, bizonytalanul, hogy kimondja-e. De Leon bólintott. Az isten szerelmére, bólintott.

– Igen.

Hermione kinyitotta a száját, de nem jött ki belőle semmi. A kérdések hihetetlen gyorsasággal halmozódtak fel a fejében. Leon előre lépett, és helyet foglalt vele szemben az egyforma kanapén. Közöttük a kandalló kék lángja szikrázott. De a fenébe is, még csak nem is melegedett fel.

– És te mióta vagy itt… – Nehezére esett kimondani az utolsó szót. A szünetet feszültnek érezte. – A maffiában?

Leon elkomorult. Úgy tűnt, mintha gondolkodna valamin. Granger kényszeredetten elfordította a tekintetét, miközben megnyalta az ajkát. Nem volt hajlandó ránézni a férfira. Nem akarta, hogy félrevezesse ez a kép.

– Húszéves korom óta.

– Istenem…

– Miután Draco mester lett, vele együtt csatlakoztam a Sárkány klánhoz – folytatta Leon.

Hermione úgy gondolta, hogy ha ilyen nyíltan tudott erről beszélni, akkor biztosan kapott rá engedélyt. Vagy ez Leon kezdeményezése volt? De miért is számított ez? Elvégre ezeknek az embereknek nem kellett aggódniuk az információ miatt, mert Hermione emlékéti úgyis kitörlik majd.

Hirtelen megütközött rajta.

– Ekkor Lucius… – kezdte, és látja, hogy a férfi bólintott.

– A Malfoy-klán az egyik legrégebbi.

Hermione részenként dolgozta fel az információt. Leírta a tudatalattijába, nehogy elfelejtsen valamit.

– Ez azt jelenti… neked is van tetoválásod? – sóhajt fel Hermione Leon igenlő bólintása után. – De Malfoyon már hármat is láttam. Rajta egy kígyó, egy tigris és egy sárkány van.

Ekkor kezdődött a magyarázat. Leon a könyökét a térdére támasztva monoton módon elmondott neki mindent.

Elmondta, hogy minden klánnak van egy egyedi szimbóluma, egy állat tetoválás formájában. És minél több állat volt a testén, annál hatalmasabb a tulajdonosa, aki párbajban megküzdött egy másik mesterrel, és ezzel megszerezte az irányítást a klánja felett. Területei és…

– Tűzhelyek? – ismételte meg a lány.

– Speciális, nem regisztrált tűzhelyek, más néven „feketék”, amelyeket a fekete mágia drogjainak, testeinek és tárgyainak továbbítására használnak. És egyéb illegális dolgokra. A tűzhelyek nincsenek megfigyelve. Ezért harcolnak értük.

Megrándult, amikor a „testek” szó került szóba. Nyugtalanító érzés kerítette hatalmába a szívét. Félt az új világtól, amely megnyílt előtte. Mi másról nincs még tudomása? Ez a legfélelmetesebb dolog volt?

– Mit értesz testek alatt? – A kérdés lecsúszott a nyelve hegyéről, pedig alig várta, hogy megtudja a választ.

Leont mintha nem zavarná semmi. Hidegen azt mondta:
– Emberkereskedelem.

A nő el akart menni.

– Én… el akarok menni. – A hangjában félreérthetetlen rémület szólalt meg. – Nem mondom el senkinek. Kérlek, engedjen el! Esküszöm, hogy nem mondom el senkinek!

És a biztonság kedvéért megszorította a pálcáját. Vajon az első átok előnyhöz juttatja őt? És lett-e egyáltalán előnye? Tudta, hogy Leon embereket ölt. És úgy tűnt, jó a párbajokban. Mert még mindig életben volt…

– Semmi sem fog történni veled, Hermione.

– Már megtörtént! – A lány talpra ugrott, és kivonta a pálcáját.

Leon lassan felállt. Az arcán egyetlen érzelem sem látszott. Lángok gyúltak fel a hátuk mögött. Grangernek meg sem kellett fordulnia, hogy tudja, ki jött. Őt érezte.

– Lazítasz a szorításodon, Leon. – Draco a bárpulthoz sétált, és töltött magának egy whiskyt. Nem sietett el a látványt élvezni: Granger váltogatta a pálcája irányát Leonra, majd Malfoyra mutatva vele, nem tudta ki a nagyobb veszély. – Menj a bankba. Ellenőrizd Huntert.

– Igenis, Mr. Malfoy

Leon meghajolt Draco előtt, és elsétált a kandallóhoz. Hermione végig a tengelyébe kapaszkodott. Hátrált az ablakhoz. Az ördöggel együtt volt bezárva a pokolba, amit az készített neki. Már csak annyi volt a dolga, hogy tüzet gyújt az üst alatt, és elevenen megfőzi.

De Draco nem vett tudomást róla. Felemelte a kezét, és megragadta a pólója gallérját, hogy lerántsa magáról. Lehajtott fejjel a földre dobta. A lány nem látta, mit csinál a férfi a magas bárpult miatt. A varázsló elkomorult, a mosdókagylóban megnedvesített egy törülközőt, és a nedves ruhát közel hozta magához.

– Mi… – Továbbra is az ablak mellett állt, ahonnan a hatalmas teraszra nyílt a kilátás. Leeresztette a pálcáját, nem érzte magát fenyegetve a férfitól. Bár határozottan kellett volna neki. – Mi történt a gyomroddal?

Draco nem válaszolt. Továbbra is csinált valamit. Újabb dühkitörés perzselte a lányt.

– Melyik hálószoba az enyém? – sziszegte a boszorkány

– Fogalmam sincs. Válaszd azt, amelyik neked tetszik.

Granger nem vette le a szemét a férfiról, egy trükkre várva. Hangosan kilépett a folyosóra, és a férfi elől elbújva végre kifújta magát. Keresnie kellett egy csendes helyet, ahol gondolkodhatott. Szüksége volt egy tervre.

A sziklába egy hosszú folyosót vájtak, sok extra folyosóval. A falak nedvesek, csillogtak a szikrázó lámpáktól, amelyek megvilágították a teret. Sosem gondolta volna, hogy ez a ház egy varázslóé. Ez a ház modern volt.

Magas ajtók. Egyforma. Mindegyiket kinyitotta. És minden alkalommal elámult.

Egy fürdőszoba, akkora, mint a lakása, átitatva a férfi illatával. Padlótól a mennyezetig érő, félköríves ablakok, amelyek az erdőre néztek. Egy mély és széles, kőből készült kád. Zuhanyzóhelyiség kőből készült aljzattal és fa ülőkével. És tükrök. Mindenütt tükrök. Mintha a hely itt kevés lett volna. Így nagyobbnak tűnt.

Hermione kisietett az ajtón, végig a folyosón, és egy kisebb nappaliba érkezett, ahol egy nagy, világos fából készült étkezőasztal állt. Hosszú levelű száraz virágok lebegtek fölötte. A szoba túlsó sarkában egy üveglépcső volt. Igaza volt ezzel a hellyel kapcsolatban. Ez egy erődítmény. Ezért tűnt a ház olyan végtelennek.

Még nem találta meg a hálószobát, de már kimerült volt.

Az első ajtó a második emeleten. Csak meg kellett húznia a kilincset. Megtalálta.

Dracónak nyoma sem volt. Egyetlen ruhája sem volt a szobában. Semmi. De annyi hely volt. Annyi fény szűrődött be az ablakokon. A szoba olyan volt, mint egy kőből készült doboz. És Granger remélte, hogy nem ez lesz a kriptája.

Talán jobb is volt így, hogy a ház ilyen nagy. Minden négyzetméter növelte annak a valószínűségét, hogy nem találkozik Malfoyjal véletlenül.

Hermione összeesett a nagy ágyon. Az üvegplafonra emelte a tekintetét. Az ablak pont fölötte volt. Istenem, milyen jól átgondolt minden. Egy újabb párhuzam Dracóval.

Drogok. Emberkereskedelem. Fekete kandallók. Törvénytelenség és gyilkosság. Engedte, hogy a gondolatai elmerüljenek ebben.

A maffia olyan erős volt, hogy sokszor nehéz volt elhinni, hogy az előtted álló ember keze könyékig vérben úszik. Ha nem vér, akkor mocskos pénz. Most, hogy a saját szemével látta mindazt, amivel Malfoy rendelkezik, már nem is volt kérdés, hogy a férfi hogyan titkolhatja a tevékenységét. A pénz uralta a világot, még a mágikus oldalon is.

És ez a világ borzalmas volt.

Hermione megfeszült, mint a húr, ahogy felidézte Pansy történetét. Egyedül volt.

Az erős akaratú Pansy…

Malfoy megmentette őt, de ez hogyan menthetett fel minden mást? Bármennyire is önzőnek hangzott. De, Istenem, vajon mennyi mindent titkolt még?

Ez a kérdés többször is felbukkant a fejében ezen a napon.

Granger nem akarta veszélybe sodorni a szeretteit. Csak nem most, amikor fogalma sem volt, hogyan védje meg magát, nemhogy a barátait és a családját. Ezért erről senkinek sem beszélhetett. Egyelőre.

Mi lesz, ha a jövőben mesél Harrynek a maffiáról? Anélkül, hogy Pansyt valaha is megemlítené. Mi van, ha Draco az Azkabanba kerül? Elvégre van egy hely a bűnözőknek. Ez a törvény. És Granger még mindig tisztán gondolkodott. Még mindig a jó oldalon állt.

Nincs már volt olyan messze a karácsony. És Malfoy nem fogja megengedni, hogy meglátogassa a szüleit. Nem. Mindent egyedül kellett kitalálnia. Hazudni fog az anyjának arról, hogy miért nem jött el a férje, és miért volt titkos esküvőjük.

Hermione megígérte magának, hogy majd ő megbirkózik ezzel. De addig is…

Elővett a táskájából egy naplót. Kinyitotta az oldalt, amire a három vonalat rajzolt. Ki kellett találnia, hogyan tudna gyorsabban visszaemlékezni a dolgokra. Megszabadulni Malfoytól, amilyen gyorsan csak lehetett…

Egy rémálom járta át az elméjét. Az álom rémülettől égetett.

Hermione nem látott semmit. Minden megismételte önmagát. Őt kínozták. Nyögdécselt és forgolódott álmában. Hahotázás, suttogás és hangok hallatszottak. Minden kék ködbe burkolózott. A nő rettegett. Minden félelmetes volt, amíg a férfi meg nem érkezett. A gyengéd érintése az arcán. Granger kinyitott a szemét.

A száján keresztül lélegzett. Fuldokolni kezdett. Forró. Most már nagyon forró volt.

Megfordult, és szembe nézett a kígyó nyitott szájával…

Draco feküdt mellette. Dohányzott.

Hermione felegyenesedett, megrángatta a takarót, hogy betakarja magát, és egyúttal el is vette tőle. Istenem, még jó, hogy alig látott valamit, mert nem volt a férfin semmi. Meztelenül volt mellette.

– Mit… mit keresel itt? – A boszorkány hangja rekedt volt az álomtól.

Draco lehajolt, hogy elnyomja a cigarettáját, nem törődve a meztelenségével. Hermione a plafont bámulta, alig tudta kivenni a körvonalait.

– Az összes hálószoba közül az enyémet választottad.

A lánynak egy másodpercbe telt, mire rájön, mi történt. Az első hálószobát választotta, amivel találkozott. Micsoda rémálom.

– Sokat nyögtél. – A férfi nevetett. – Nem akartam félbeszakítani. Majdnem tetszett.

Fel kell kelnie. De a fenébe is, meztelen volt – nem volt pizsamája, amit felvehetett volna.

– Menj el! – kiáltotta a lány hirtelen. Hunyorogva nézte a férfi arcát. De egy centiméterrel sem lejjebb.

Draco az oldalára gurult, és az öklét az álla alá tett. Megrántotta a takarót, és betakarózott vele.

– Sokat gondolkodtál ezen?

Te jó ég, igen.

– Nincs rajtam semmi! – Vallotta be boszorkány, és elpirult. – Kérlek, menj el…

Lehunyta a szemét, és a takarót magához szorítva oldalra döntötte a fejét.

– Rajtam sincs semmi. – Gúnyt hallott a férfi hangjában. – Majdnem egy nászéjszaka.

A pálcája az ablak melletti kanapén feküdt. A naplóval együtt. Csak a szerencséje volt. Végigpásztázta a szobát, a látása nem hagyta nyugodni, keresett valamit, amit megragadhatott, vagy valahol elrejthetett. Hirtelen meghallotta a férfi ünnepélyes hangját:
– Miről álmodtál?

Istenem, miért csinálta ezt? Miért próbálta rémálomba taszítani, bárhol is volt? A valós és a fiktív életben? Miért kényszerítette arra, hogy felidézze ezt a borzalmat? Megütötte a fejét a felismerés. Villámgyorsan.

– Istenem…– Megborzongott. – Ez… ez te voltál.

Hermione hátradőlt, hogy felálljon. Hogy felálljon és elmeneküljön, de Draco meghúzta a takarót, és nem engedte, hogy ezt tegye.

– Mit jelent ez? – kérdezte a férfi, a hangja hideg volt. Fagyos, mintha jégkéreg tapadt volna rá.

– Elraboltál és megkínoztál! Te voltál az…

Futás! Futnia kellett.

Kinyújtott a lábát, hogy megérintse a földet.

Hideg ujjak tekeredtek a nyaka köré, és élesen az ágyba nyomták. Érzte a cigaretta szagát. Az arca homályos volt. Nem látta az érzelmeit. Ehelyett érzte őket. A férfi dühös volt.

– Arra kértelek, hogy magyarázd meg. – Kissé megszorította a lány nyakát. Ilyen szorítással nem lehetett ölni, de szavakkal lehetett, olyan rekedt hangon, ami megsebezte a dobhártyát.

– Aznap, amikor megláttam Grey-t… – zihálta a lány. – Elraboltak. A te embereid kínoztak meg. Te voltál az…

Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. Egy találgatás.

Elhallgatott.

És a nő zihált.

Könnyek. Megint.

Remegett. A keze nem hajlandó együttműködni. Ezért letette őket.

A férfi úgy tornyosult fölötte, mint egy áthatolhatatlan hegy. Fekete tetoválásai kontrasztban álltak sápadt bőrével. Azt kívánta, bárcsak láthatná az érzelmeit. Vajon mire gondolhatott? És miért olyan csendes?

– Válaszolj! – kérte Hermione remegő hangon. – Te voltál az, igaz?

Malfoy a hüvelykujjával körbejárta a lány arccsontját, és a könnyeit letörölve halkan azt mondta:
– Nem. Nem én voltam.

– Nem hiszek neked!

Rengeteg gyűlöletet érzett azok iránt az emberek iránt. Megvetést és dühöt. Soha nem fogja megbocsátani nekik, amit tettek. Megmutatták, milyen az, amikor az ember meghal a félelemtől. Milyen érzés szenvedni a Crucio miatt. Milyen érzés védtelennek lenni és mindenki előtt kegyelemért könyörögni. Nem fog megbocsátani nekik.

– Nem én voltam – szólat meg Draco halkan, miközben megismételte a mozdulatot. Megsimogatta a lány arccsontját, mintha meg akarná nyugtatni. – Nem én voltam.

Hideg volt…

A fejében lévő vákuumon keresztül hallotta a férfi szavait. Kétségbeesetten kereste az igazságot. Remélte, hogy a férfi nem olyan rossz, mint amilyennek először képzelte. Gyűlölte. De próbálkozott, ha ez egyáltalán lehetséges az ő állapotában. Fokozatosan elvesztette a fejét; a mellei remegni kezdtek a szaggatott kilégzésektől.

Elgyengült. Nem az ő világából való volt, ahol az emberek ebédidőben gyilkosságról beszélgetnek. Ő nem volt ilyen…

A szíve a szegycsontjába kalapált. Képtelen volt nyelni. Elkezdett fuldokolni.

Nem én vagyok az.

Mintha egy üvegszilánk akadt volna a torkába. Csiklandozta. De nem tudta kiköpni. Nem volt hozzá ereje.

Hideg volt.

Borzongás járta át a testét.

Aztán nyögve összeomlott, és sírni kezdett.

– Csitt – mondta a férfi, és betakarta a takaróba. – Nem foglak bántani, ígérem…

A párnára fektette a lányt, testét betakarva. Ellökte magától, és háttal neki dőlt, a lába a földön volt. Görnyedten. A sárkány lángjai megperzselték a hátát. Néhány másodpercig mozdulatlan maradt, nem emelte fel a fejét.

Hermione halkan zokogott.

Draco csendesen elsétált.

Nem ő volt.

***

A szürke reggel összeütközött a szürke tükörképével. Hermione vizsgálta a duzzadt szemeit. Mennyi ideig sírt, mielőtt elaludt?

Először is meg kellett próbálnia egy kicsit keményebbé válni. Próbálta nem hagyni, hogy az érzelmei eluralkodjanak rajta, összezavarják a gondolatait, és elkábítsák az elméjét, amelynek tisztának kellett maradnia.

Amikor lement a földszintre, meglátott egy nagy asztalt, amit már megterítettek neki. A helye az ablak közelében volt. Granger nem tudta, hogy vannak-e itt házimanók. De nem tudta elképzelni, hogy Malfoy készíti neki a reggelijét.

Francia pirítós volt, gyümölcsök és bogyók. Mindent megevett – ennyire éhes volt. Egy cetli volt mellette az asztalon. Éles kézírással. Egészen olyan, mint a férfié.

– Csak neked van hozzáférésed a kandallóhoz. A minisztériumba. Ma nem leszek itt. D.–

Hát így még egyszerűbb volt.

Az elmúlt napok tele voltak eseményekkel, amelyek többsége elszomorította. Hermione kimerültnek érezte magát. És fogalma sem volt, honnan merítsen erőt, hogy folytassa az életét.

Két magas férfi meghajolt, amikor a Minisztérium bejáratánál közelednek felé.

– Mrs. Malfoy, Mr. Malfoytól jöttünk.

Mister. A főnök.

Mielőtt válaszolhatott volna, hátat fordítanak neki. Nem értette, mi folyik itt, amíg meg nem hallotta a zsivajt.

– Mrs. Malfoy! Hermione Malfoy!

A kamera villant.

A rémálom folytatódott.

Az őrök a kovácsolt liftekhez vezették. Minden oldalról riporterek kérdéseivel bombázták. Arcát a táskája mögé rejtette. Vajon mindig így lesz ez? Valaki újságot tolt elé, és a szeme sarkából észrevette a róluk készült esküvői fotót. Draco megcsókolta Hermionét. Azt hitte, hogy ez fordítva volt…

Az őrök mindenkit kiszorította, és a lányt követve a liftben megnyomták a gombot. Hátratett kézzel álltak ott.

– Nem követhetnek be az osztályra.

– A folyosón várjuk önt. Ne aggódjon emiatt, Mrs. Malfoy.

Milyen szörnyen hangzott.

– Hívjatok Hermionénak – morogta a boszorkány.

– Nekünk nem szabad, Mrs. Malfoy. A mester parancsa.

A fenébe is…

A lift megállt egy üres emeleten. A férfiak kiléptek belőle, körülnéztek, és csak azután adtak utat a lánynak a kilépéshez. Hermione még soha életében nem futott ilyen gyorsan az irodába. Miután kimondta a jelszót, besétált, és nekitámaszkodott az ajtónak. Miközben Hermione ott állt, és próbált levegőhöz jutni, észrevette Mr. Chase-t, aki éppen az újság új számát nézegette egy nagyítóval.

Merlin, adj neki erőt, hogy átvészelje a napot…

– Jó reggelt! – Belépett, felakasztotta a kabátját a fogasra, és helyet foglalt az íróasztalánál. Visszatartotta a csalódottságot.

Az asztalon három kosár virág és egy doboz bonbon állt. A levél pecsétje alapján tudta, hogy a minisztertől jött. Gratulált neki az esküvőhöz.

Chase hallgatott.

De a lány a nadrágjából meg tudta állapítani, mennyire dühös és ingerült volt.

– Ha van valami mondanivalója, akkor mondja, és essünk túl rajta most azonnal.

Hermione a pálcájával eltolta a kosarakat az asztaltól. Ezután elkezdte átválogatni a rajta heverő papírokat, de az asztalához lépő kolléga miatt felnézett rá.

– Mrs. Malfoy – mondta a férfi, egyértelműen gúnyolódva rajta.

– Igen?

A nő megrándult. Mintha nem így kellett volna válaszolnia. Mintha meg kellett volna említenie, hogy tévedés volt.

Chase teátrálisan kinyitotta az újságot, és olvasni kezdte.

– Az év esküvője! – Megköszörülte a torkát. – A hírhedt Draco Malfoy titkos esküvőt tartott Hermione Grangerrel. Forrásainknak sikerült fényképeket szerezniük a szertartásról. Kedveseink teljesen elragadtatottnak tűnnek. A menyasszony egy Belle De La Croix ruhát viselte. A vőlegény pedig egy Monique divatház öltönyét. Az esküvőt egy meleg, napos helyen tartották. Reméljük, hogy szerelmük örökké tart. Női szerkesztőségünk gyászol egy irigylésre méltó agglegény elvesztését.

– Elég legyen!

Chase az asztalára dobta az újságot.

– Olyan régóta dolgozunk együtt, és én nem vagyok méltó arra, hogy részt vegyek az esküvőn? – A mellkasán nyugtatta a karját.

– Csak néhány ember volt ott – mondta vonakodva, és megnézte a telefonját. Három új üzenetet fedezett fel Harrytől. – Elnézést, dolgom van.

– Már mindent elintézett! – kiabálta Chase. – Megházasodott!

Harry a folyosón várta őt, mellette két fekete ruhás férfi. Mivel látták, hogy a lány nincs veszélyben, magukra hagyták a barátokat, és helyet foglalnak a folyosó végén lévő padon.

– Életben vagy – mondta a lány, és ránézett Harryre. Érezte, hogy a férfiak őt bámulják. Egy pillanat alatt megölték volna Harryt, ha valami hülyeséget mondott volna. A lány nyelt egyet.

– Ginny most Skóciában van. Dolgozik. Küldött nekem egy üvöltő üzenetet – válaszolta szomorúan Harry. – Akkor kérdezd meg ugyanezt, ha visszajött.

Hermione a férfi kezére tette a kezét.

– Csak mondd neki, hogy valami munkával kapcsolatos dologról van szó.

Potter megrázta a fejét.

– Ő nem tud semmiről. Semmit az emberrablásról. Sem a maffiáról. Nem akarom, hogy a családom…

Nem kellett folytatnia. Granger mindent megértett. Attól félt, hogy Ginny rájött volna az ilyen információkra, és tudomást szerzett volna maffiáról. Hermione, akinek már volt dolga maffiózókkal, nem kívánta ezt senkinek. Nem akarta, hogy bárki is megtudja, mit csinálnak ezek az emberek nap mint nap. A tudása rossz hatással volt az érzelmi stabilitására.

– Ausztráliába mész? Mindjárt itt a karácsony. És ő is veled tart?

– Nem, egyedül megyek, és addigra magyarázattal kell előállnom. Száguld az agyam. Őszintén szólva, még csak gondolni sem akarok rá…

Nem kellett gondolkodnia rajta. Minden erejét a munkának szentelte. Chase minden alkalommal köhintett az irányába, amikor az asztal körül járt, miközben a varázslatos köntössel dolgoztak, szimbólumokat keresve rajta. Egy újabb elvarázsolt ruhadarab volt, és meg kellett szabadulniuk tőle.

Este Hermione félrehívta Chase-t, aki – még mindig haragudott rá – hazafelé készült. Kinyitott egy fiókot, és elővett egy kis karácsonyi ajándékot a férfinak, amit egy hónapja készített. Új mugli detektívkönyveket, amelyeket imádott, de nem volt hajlandó bevallani senkinek.

– És mi is ez pontosan? – Megállt az ajtóban, amikor a lány közeledett hozzá, kinyújtott kézzel.

– Nyissa ki később. Boldog karácsonyt, Mr. Chase. – A nő elmosolyodott, észrevéve a férfi zavarát.

Felemelte a kezét, hogy elfogadja az ajándékot. Megrázta a dobozkát a levegőben.

– Nem vettem önnek semmit – szólalt meg morogva a férfi.

– Csakúgy, mint tavaly, Mr. Chase.

És mielőtt kilépett volna, megdermedt. Megfordult, és gyorsan a lányra pillantott.

– Hermione, gratulálok az esküvőjéhez.

– Köszönöm, Mr. Chase.

***

Először

A hangulata jelentősen javult, amikor két felnőtt férfi szállt be a „bogarába”. Egy szót sem szóltak. Vezetés közben Granger néhány pillantást vetett a visszapillantó tükörre, és nem tudja megállni, hogy ne mosolyogjon. Ők hallgattak, csak néztek ki az ablakon.

Másodszor.

Hermione az előszobában hagyta őket, beviharzott a lakásába, és azonnal a kanapéra zuhant. Istenem, de hiányzott neki ez a hely. És hogy mennyire szeretett volna itt maradni.

Elkezdődtek a karácsonyi ünnepek. Mielőtt elhagyta volna a Minisztériumot, beadta a kérelmet, hogy Ausztráliában használhassa a kandallóhálózatot. Az apja majd ott fog vele találkozni.

Ausztráliában még csak most kezdődött a nyár. Hermione kiválasztott egy pár napernyőt, és megállt a fürdőruhás fióknál. Vegyen magához néhányat? Az anyja valószínűleg elhurcolja majd a tengerpartra.

Hát akkor legyen.

Ezen kívül összepakolt mindent, amire szüksége lehetett az új otthonában. Könyveket, ruhákat, tisztálkodásiszereket. Szeretett volna szó szerint mindent bepakolni. Semmi sem tűnt felesleges a lakásában. És itt lehetett igazán az igazi énje. Nem kellett eljátszania Mrs. Malfoy szerepét. Nem bújt el egy sárkány által őrzött szikla mögé. Nincs herceg, aki eljött volna érte és megmentette őt. Egyedül volt.

Az őrök, miután elvették tőle a bőröndöt és az utazótáskát, egy zsupszkulcs segítségével bejuttatták a házba. Magára hagyták, majd eltűntek a kandallóban.

Csend lett.

Senki sem volt a házban.

A számára megterített asztalon egy újabb cetlin akadt meg a szeme.

– Az embereim elkísérnek téged Ausztráliába. Nem fogod észrevenni őket. Karácsony után találkozunk.

Utóirat: aludhatsz a hálószobámban. Nem fogok hazajönni. D.–

A lány öntudatlanul felnyögött, és az öklében összegyűrte a cetlit. Ilyen volt a kapcsolatuk. Egyszerűen nem létezett. Hiányzott.

A férfi egy bűnöző volt. És a nő a prédája.

Még a gyengédség tegnap esti megnyilvánulása is idegennek tűnt. Miért csapta be őt, miért rejtette el valódi személyazonosságát? Jobb, ha őszinte lett volna. De Malfoy szeszélyes természetű volt. Egyik pillanatban goromba, aztán…

Hideg ujjakkal az arccsontjára tapadtak. Letörlte a lány könnyeit.

Csitt.

Ne engem!

Hal steak bébi burgonyával, gyógynövénymártással. Hermione leemelte az üvegfedelet az asztalról, és beszívta a kellemes illatot.

Megkóstolta.

Majd később megköszöni a házimanónak. Ha megtalálta egyáltalán őket.

Hermione a folyosó túlsó végén lévő hálószobát választotta, távol tőle. Sóhajtva lépett befelé. A szoba egyik részén üvegpadló volt. Az ablak mintha fokozatosan beleolvadt volna a padlóba, és remek kilátást nyújtott egy sziklára és a folyóra, amelynek hullámai az éles köveken törtek meg…

Gondolkodni kezdett. Mennyire kellett kétségbeesettnek lennie ahhoz, hogy egy ilyen halált válasszon? Hogy egyszerűen lefeküdhetett volna a padlóra, és aztán magával együtt zuhant volna?

Az éjszaka egy pillanat alatt eltelt. Nem álmodott semmit, aminek hiánya miatt reggel megkönnyebbülten sóhajtott fel. Szerette volna, ha ez így maradt volna.

Miközben a bőröndjét pakolta, elmosolyodott a kilátáson, hogy láthatta a szüleit. Fehér, bő farmert, fehér-bézs csíkos pólót és fehér tornacipőt viselt. Tökéletes öltözék ahhoz a helyhez, ahová tartott.

A reggelit már felszolgálták. Nem volt cetli. De Hermione nem ült le enni. Az anyja az egész lakomával készenlétben fogadta. Granger már alig várta az ünnepeket. Azt, ahogyan feldíszítették majd a karácsonyfát a fehér homokos tengerparton, ahogyan a verandán töltötték majd az időt, és nézték a naplementékkel. Valószínűleg apja majd szörfözni fog.

Mintha visszatért volna az életébe, amit több mint egy hónapja elvesztett.

Az őrök ugyanott találkoznak, ugyanarról a kandallóról lépett ki, amin a Malfoy-házból is. Ma szinte egyáltalán nem voltak emberek. Egy ismerős arcot vett észre. Egy kopasz, zömök férfi kísérte őt a nemzetközi közlekedés kandallójához, kezében a bőröndjével. A férfi meghajolt előtte.

– Velem jössz? – kérdezte Hermione a férfi arcába nézve. Valahányszor varázsló megdöntötte a fejét, egy tetoválás jelent meg az inge gallérja alatt.

– Mások is jönnek majd érted a helyszínre. Mrs. Malfoy, ne aggódjon, nem fogjuk zavarni.

Sóhajtott. Ezt lehetetlen volt megszokni.

– Hol van Draco? – Azonnal megbánta, hogy ezt kérdezte. Azt kívánta, bárcsak ritkábban látta volna őt.

– Üzleti úton van, Mrs. Malfoy.

És mi volt az utazása tárgya? A munka? Valami bűnügyekkel kapcsolatos? Ezek a gondolatok bukkantak fel a fejében, és nyugtalanná tették.

Hermione belépett a kandallóba, és felmutatta az engedélyét. A vámtiszt beleütött egy pecsétet, és jó utat kívánt neki. Még egy utolsó pillantást vetett a kopasz férfira. Az biccentett neki, és a lány eltűnt a füstben.

Az ausztrál minisztérium egy elhagyatott mugli vasútállomáson kapott helyet, amelyet a hétköznapi szemek elől mágia segítségével rejtettek el. Hermione harminc percig állt sorban a többi utazóval együtt, mielőtt végre kilépett az épületből.

Körülnézett, érzékelve, hogy minden szem rá szegeződött. Rengeteg ember volt.

– Hermione!

Megfordult, és észrevette, ahogy az apja integetett neki a kisteherautójából. Granger teljesen megfeledkezett mindenről. Körülnézett, és az a szándéka, hogy átrohant az utcán, és az apja karjaiba vetette magát.

– Nehéz vagyok, apa! – A lány a férfi nyakába nevetett.

Apjának otthonszaga volt, fogkrém, és az a fülledt, keserű kölni, amit ő és anya is utált. De ő nem, ebben az illatban találta meg önmagát.

Istenem, mennyire hiányzott neki.

John betette a bőröndöt a hátsó ülésre, és Hermione, becsatolta magát, óvatosan körülnézett az anyósülésről. Állítólag állandóan figyelték őt. De senkivel sem találkozott, aki fekete öltönybe öltözött volna. Granger elővigyázatosságból az ölébe tett a pálcáját.

Egy óra vezetés és véget nem érő beszélgetések következtek. Apa érdeklődött Draco felől, hogy miért nem kísérte el, mire a lány azt válaszolta, hogy sürgős dolga akart Amerikában, valami üzlethez kapcsolódóan. John kommentár nélkül elfogadta ezt az információt. Bizonyára saját következtetésre jutott.

Most ugyanezt kellett elmondania az anyjának is.

Granger nem tudta visszatartani a könnyeit, amikor meglátta a házat, amely közvetlenül a parton állt. A sárga bicikli, amelyen gyerekkorában biciklizni tanult, a ház előtt állt. Annyi emlék kötődött ehhez a helyhez. Az édesanyjának sikerült új virágokat ültetnie. Úgy tűnt, a molyok, amelyeket Hermione küldött neki, nem tudtak túlélni a meleg éghajlaton.

– Anya!

Granger kirohant a kocsiból, és a nő felé sietett. Átkarolta az anyja nyakát. Megcsókolta az arcát. Újra és újra megtette, amíg a bordái már nem fájtak a nevetéstől.

– Ó, Hermione, mennyire hiányoztál nekünk! – Jean bevezette a házba, de mielőtt belépett volna, Hermione megfordult.

Senki…

***

Kiderül, hogy hazudni könnyű volt.

Hermione bocsánatot kér, amiért titokban tartotta az esküvőt. Elmagyarázta, hogy a Malfoy család szokásai szerint csináltak mindent. Csak ők ketten voltak. Azt mondta, hogy a tényleges esküvőre nyáron kerül majd sor. Egy újabb hazugság volt. De miért is számított ez? Addigra már szabad lesz. Legalábbis remélte.

Egyszerű magyarázat volt. Nem jöttünk ki egymással.

Az apja kivette a karácsonyfát egy kis szabadtéri fészerből. Évről évre csak ritkább lett. És bár a műanyag ágak már nem néztek ki olyan jól, mint régen, a szülei nem dobták ki a díszítést. A fa rengeteg emléket őrzött, hiszen csak néhány évvel volt fiatalabb Hermionénál.

A homokba tették. John húst grillezett, miközben Hermione és Jean koktélokat iszogatva díszítették a fát. A tökéletes karácsony volt. Minden olyan egyszerű.

Az itt töltött idő alatt egyetlen gondolat sem jutott eszébe Dracóról és a titkos életéről. Mintha Ausztrália a pszichéje védelmezőjeként szolgált volna. Sokkal jobban érezte magát itt.

A nap lassan eltűnt az óceán mögött. Egy faasztalnál hamburgert ettek, lábukat a homokba temetve. Beszélgettek, aztán elhallgattak, majd nevettek, és vicces történeteket idéztek fel a múltból.

Istenem. Milyen boldognak érezte magát itt.

Egy hosszú, egyemeletes ház, kerek verandával és soha be nem csukott ablakokkal. Tengeri szellővel a tüdejében.

– Fildshire-ék holnap jönnek vacsorára; a gyerekeik is eljöttek látogatóba. – John megfordult a felesége és a lánya felé, miközben a grillt tisztította. – Emlékszel Fildshire-ékre?

Hát persze, hogy Hermione emlékezett. Emlékezett az ikrekre, Rossra és Ginára. Régen együtt töltötték a nyarakat. Egyidősek voltak. Úgy tűnt, Gina egy ügyvédi irodában dolgozott, míg Ros orvos lett. Hermione hat éve nem látta őket.

– Persze, hogy emlékszem rájuk. És ez nagyszerű – mondta Hermione, miközben segített az anyjának elpakolni az edényeket. – Apa?

– Igen?

Granger a válla fölött az óceánra nézett.

– Nem most van a medúzaszezon? – A lány szája undorodva húzódott össze.

– Nem, a víz tiszta! Főleg reggelente.

Kifújta a levegőt.

Ez a nap tökéletes volt.

Hermione a gyerekkori hálószobájában aludt el. De előtte még átnézte a régi holmiját. Roxfortból a tankönyveit, a szüleinek írt leveleit. Egy sütisdobozba tették. Egy régi fényképet. Megannyi boldog emlék volt.

Nem tudott a rossz végkifejletre gondolni. Túl fog jutni ezen. Túl kellett tennie magát rajta.

Reggel a sirályok kiáltása ébresztette fel. Fáradtnak érezte magát, de jó értelemben. Mosolyogva nyújtózkodott az egyszemélyes ágyon.

A szülei elmentek a városba bevásárolni. Nem ébresztették fel, hogy pihenhessen, és elfelejthessen minden felelősséget.

Hermione kihasználta ezt. Miután bekapcsolta a magnót, lezuhanyozott. Felvette a fehér egyrészes fürdőruháját, és a vízhez sietett, a hangerőt magasra tekerve. Nem vesződött azzal, hogy strandtörülközőt hozzon magával, mert meg akart száradni a nap sugaraiban, amelyek még mindig nem voltak perzselőek.

Imádta, amikor a haja göndör lett a víztől és a sótól.

Hermione belelépett a vízbe, és megkönnyebbülten sóhajtott fel, hogy milyen meleg. Anélkül, hogy sokat gondolkodott volna, előre sietett, és nyitott szemmel ugrott bele a hullámokba.

Látta a tengerfeneket, a rajta szétszórt apró kagylókat. Egy raj kék hal úszott oldalra, megrémülve az ütésétől. A felszínre ért, és mély levegőt vett, hátrafésülve a haját.

Hermione feküdt a vízre, bámulta a tiszta kék eget, és hallgatta a házból jövő tompa zenét. Nézte a fölötte röpködő sirályokat és a vakító napot. Meglepetésére észrevette, hogy a látása javult.

Felegyenesedett, és megpróbálta megérinteni a tengerfeneket. A sós víz elérte a száját. Josh megtanította Hermionét arra, hogy hosszabb ideig tartsa vissza a lélegzetét. Tudni akarta, hogy képes-e még erre.

Lélegezzen be. Lélegezzen ki.

Belemerült a vízbe, és a múló másodperceket számolva a kezét használta, hogy ne ússzon fel.

Tizenöt…

Lassan.

Huszonöt.

A szíve hevesen vert.

Harmincöt.

Tompa csattanást valahol a parton. A hullámok fölötte mozgatták a testét a fenéken.

Valószínűleg az apja autója volt.

Ötven.

Egy keresztút.

A partra vetődött, lapockáit a száraz homokot érintették. Egy maszatos sziluett állt előtte.

Egyenesen az arcába lélegzett, ujjai a pulzusát ellenőrizte. Ugyanolyan hidegek voltak, mint azon az éjszakán.

– Úgy döntöttél, hogy vízbe fojtod magad? – kérdezte szigorú hangon a férfi, amit a lány nem vett észre.

– Draco…

hozzászólások: 0