Strandon

A késő délutáni napfényben Draco és Hermione a strand felé vették az irányt. Mindketten átöltöztek, a boszorkányon most egy lila strandkendő volt, fekete tanga papucs, a haját kusza kontyba rendezte, ami menthetetlenül összegöndörödött a délelőtti kalandjuk után, a varázsló ellenben nem sokat változtatott az öltözékén, a vékony, vászon nadrágját lecserélte egy kék, pálmafamintás fürdőnadrágra, az ingét kigombolta és egy hátitáskával együtt, Hermione mellett araszolva haladtak a part felé. Nagyon jól állt neki a napszemüveg, amit most már úgy hordott, mintha egy sztár lenne.

Most nem fogták meg egymás kezét. Talán nem akartak megint olyan közelségbe kerülni, mint pár órája. Már az ebédnél is megtartották a három lépés távolságot, illedelmesen válaszolgattak egymás kérdéseire, összességében nem volt ezzel semmi probléma. De Hermione nem tudta kiverni a fejéből a férfi csókjait, Draco pedig nem bírt nem gondolni, hogy mennyire gyönyörű volt a boszorkány félig meztelenül a vízpermetben.

– Különös – szólalt meg Hermione. – Nincsenek olyan sokan.

– Elűztem őket – vigyorgott Draco a napszemüvege mögött. Hermione nevetve nézett rá. Rémesen jól állt neki még ez is. Egyszerűen botrányos volt, hogy míg más varázslók egyből kitűntek a tömegből rémes ízlésük miatt, Dracónak meg sem kellett erőltetnie magát, jól nézzen ki.

– Tényleg? – ocsúdott fel Hermione, miután felfogta, hogy a férfi mit mondott. – Ezt nem mondod komolyan?

– Csak vicceltem, de nem örülök, hogy ezt gondolod – vigyorogott elégedetten. – Elárulhatom neked, hogy bármennyire is nagy mágus vagyok, nem én tartom a kezemben a szálakat.

– Rémesen sokszor csinálsz olyasmit, ami miatt ezt gondolhatom – közölte a boszorka. – Mindenesetre megnyugtató, hogy nem kell miattad félnem.

– Érdekes.

– Micsoda?

– Hogy azért téged is rá lehet venni erre-arra néha – közölte, majd finoman hozzáért a boszorkány fedetlen vállához. – És annyira nem is kellett megfeszülnöm, hogy elérjem.

– Túl meleg volt abban az üvegházban. Mást nem tudok elképzelni.

– Én a közös strandolásra gondoltam. De örülök, hogy ennyire mély benyomással voltam rád.

– Hogy te mennyire…

– Gazember vagyok…

– A legnagyobb, aki ezen a környéken van.

– Imádom, amikor ennyire piedesztálra állítasz – mondta vigyorogva, aztán összefűzte az ujjaikat. – Így már sokkal jobb.

– Felháborító, ahogy viselkedsz.

– Komolyan? – nevetett, aztán egy mozdulattal a karjaiba kapta és megcsókolta. Jócskán kibillentette a boszorkányt az egyensúlyából, Dracónak éppen megállt az orra hegyén a napszemüveg, amikor újra egymásra néztek. – Nem akarok csalódást okozni. Én leszek a legmegátalkodóbb varázsló a környéken.

– Azért annyira nem kell igyekezni – szólalt meg Hermione, majd mélyen elpirult. – Ha nem gond, akkor segíthetnél újra felállni, mert így egy kicsit nem érzem stabilnak magam.

– Ahogy szeretnéd – bólintott, s újra talpra állította a boszorkányt, aki egy kicsit még mindig szédelegve, miközben irdatlan csörömpölés hallatszott Draco hátitáskájából.

– Egyébként mit cipelsz a táskádban? – tűnődött kíváncsian. A férfi felsóhajtott, aztán elgondolkodva vette számba a lehetőségeket.

– Apróságokat. Naptej, törölköző, olvasnivaló, egy póló, mugli riasztó felszerelés, teáskészlet, ahh csupa vacak.

– Mugli riasztó még csak-csak… De mi a fenének neked teáskészlet?

– Elfelejtettem kivenni.

– Áh értem. Az öt órai tea dolgot, akkor ezek szerint halálosan komolyan veszed.

– De mennyire. Van még jégkrém is.

– Komolyan mondod?

– Aha.

– Milyen ízű?

– Csokis mandulás – mondta elégedetten. – A kedvencem természetesen. De te is kaphatsz belőle, ha szépen megkérsz.

– Milyen lovagias vagy.

– Hol táborozzunk le? – kérdezte Draco. – Valahol a fókatelepről odébb kellene. Nem vagyok oda az emberekért.

– Te szegény.

– Téged nem feszélyez, ha fürdőruhában látnak?

– Nem túlságosan – vonta meg a vállát a boszorkány.

– Ezt most csak azért mondod, mert féltél kijönni velem a lagúnához? – kérdezte egy apró mosollyal.

– Egyáltalán nem féltem.

– De azért nem bánod, ha inkább ott a szikláknál ülünk le?

– Nem, persze. Nekem ott is jó lesz.

– Rendben.

Összefűzött ujjakkal haladtak tovább a parton a finom meleg homokban. Hermione kisimított néhány hajtincset az arcából, amik minduntalan az arcába szöktek. Úgy nézte a messze távolt, ahol a végtelennek tűnő óceán összeérni látszott

– Várj csak, majd segítek egy kicsit! – mondta Draco, majd megállt egy pillanatra, aztán eligazgatta a barna tincseket. – Így már jó lesz.

– Köszönöm. Nem is tudtam, hogy értesz az ilyesmihez.

– Rengeteg mindent nem tudsz rólam még.

– Valóban?

– Igen.

– Ez például hasznos képesség. Elszabadult hajtincseket zabolázol meg.

– Majd beleírom az önéletrajzomba – mosolyodott el. – Oh, majdnem elfelejtettem. Tartozom neked valamivel.

– Mivel?

– Mindjárt meglátod.

Lopva körbenézett, aztán előhúzta a zsebéből a varázspálcáját. Hermione elkerekedett szemmel és a kelleténél nagyobb hangerővel szólt rá.

– Mit csinálsz? – kérdezte megrovóan. – Minden tele van muglikkal.

– Nyugalom!

– Nyugalom? Ez most komoly?

– Elég!

– Elment az eszed?

– Ha nem hívnád fel a figyelmet ránk, akkor varázsolnék egy kicsit, amit senki sem venne észre. Ehelyett mindenki azt hiszi, hogy az őrült csajomat próbálom megfékezni, aki azt hiszi megbámultam valakit a strandon, aki nem ő.

– Nagyon vicces. Ezek a spontán ihlet szüli vagy alaposan végiggondolod?

– Nagyon jó vagyok mindkettőben. Legyél egy kicsit diszkrétebb, édes! – válaszolt nyugodtan, aztán gyengéden simította végig az arcát. – Nem kell a dráma. Egy perc és garantálom, hogy nem fogod megbánni.

– Jó, de mit csinálsz?

– Egyik kezedet tedd a vállamra – utasította Draco, de a hangja cseppet sem volt fennhéjázó, inkább lágy, kedves, kissé mézes-mázas. Ráadásul elég közel álltak egymáshoz, hogy újra előjöjjön a heves szívdobogás. Miután Hermione hajlandó volt megtenni, amit kér, már folytatta is. – Így a kendő el fogja takarni a másikat, amit szépen nyiss ki.

– Ez egy iszonyat hülye játék.

– Élvezni fogod.

– Gondolo… – De már nem tudta befejezni, mert a férfi miközben varázsszavakat mormolt, megcsókolta. Felkavarodott körülöttük a homok, ami felkúszott a boszorkány formás lábain, keresztül haladt a strandkendő laza szövésén, megcsiklandozva a lány kezét. Hermione belemosolygott a csókba. – Iszonyatosan bolond vagy!

– Nézd meg mit varázsoltam a tenyeredbe – válaszolt, mintha nem is hallotta volna, amit a boszorkány mondott neki.

– Ez gyönyörű és lila. Köszönöm! – Sugárzott az arca, mintha a legdrágább kincset tartott volna a kezébe. Draco szíve repesett a boldogságtól. Soha egyetlen egy nőt sem látott ennyire örülni egy szál leandernek, amit némi homokból varázsolt. – Megkérhetlek, hogy ezt is tűzd a hajamba?

– Persze, örömmel – mondta a férfi. – Ez még jobban áll, mint az előző.

– Erre már jobban fogok vigyázni – ígérte a boszorkány.

– Annyit varázsolok neked, amennyit akarsz – közölte fátyolos hangon. Még mindig elvarázsolta a sugárzó mosoly.

– Kedves vagy.

– Frászt! Alig várom, hogy rendesen megköszönd.

– És ezt hogy tegyem?

– Elég lesz egy csók, egyelőre.

– Egyelőre?

– El fogod veszíteni ezt is.

– Nem fogom.

– De igen, és akkor varázsolnom kell egy újabbat.

– Ne merészeld kivenni a hajamból! – nevetett, aztán mikor megérkeztek a kiszemelt helyükre levette a strandkendőt. – Itt jó lesz, Mr Malfoy?

– Csíkos egyberészes fürdőruha? – hördült fel a férfi. – Mi történt a kis pirossal?

– Mosásban van.

– Merlinre…

– Mi baj ezzel? Nem szép?

– De csak… Nem erre számítottam.

– Sajnálom.

– Nem kell.

– Strandra nem szoktam bikiniben jönni.

– Ezt előbb is mondhattad volna. De tudtam én, hogy nem szoktad csak úgy mutogatni magad és persze hogy feszélyez, ha néznek a strandon.

– Azért kérted, hogy jöjjünk le, hogy megbámulhass?

– Igen. Vagyis nem… vagyis nem csak.

– Ah…

– Most mi van?

– Semmi. Elmegyünk úszni?

– Ezek után? Persze, menjünk.

– Remélem, az óceán nem okoz csalódást.

– Ki tudja… – mondta, majd megszabadult az ingétől.

– Ennyire azért ne legyél letörve! – veregette meg vállát Hermione, majd megsimogatta a karját. A férfi megint csak huncut mosollyal tekintett felé. – Mire készülsz?

Draco közelebb lépett hozzá, aztán szembe fordult vele, mintha valamiféle nagy vallomásra készülne vagy meg akarná csókolni. Hermione közelebb lépett, vágyott az újabb csókra, magának sem merte bevallani mennyire vágyott rá. A varázsló a füléhez hajolt.

– Így is őrjítő vagy, nem is tudod mennyire – mondta szenvedélytől fűtött hangon. Hermione egy pillanatra lecsukta a szemét, mintha csak várná a csókot. – De most elszámítottad magad.

Olyan gyors volt, mint a villám, felkapta a boszorkányt, aki sivalkodva próbált megszabadulni tőle. Erős volt, Hermione az izmos karokba kapaszkodva igyekezett nem leesni, közben szórta a szitkait, amire a varázsló csak öblös nevetéssel válaszolt. Még ennyire nem látta felszabadultnak, mintha ilyesmit soha nem csinált volna. Könnyedén vitte, mintha semmi súlya nem lenne.

– Tegyél már le!

– Nem foglak.

– Draco!

– Hallgatlak. Mit szeretnél mondani?

– Úgy viselkedsz, mintha tini lennél. Nem így viselkedik egy kimért, fennhéjázó, öntelt, akkurátus, diplomata varázsló, aki közelebb van a harminchoz, mint a tizenöthöz.

– Elég már! Annyira nevetni fogok, hogy tényleg leejtelek. Nyugodj már meg, lazítsd és élvezd, hogy nem a saját lábadon mész az óceánig!

– Nem élvezem! Nem vagyok már kisgyerek.

– Szabadságon vagyunk! Élvezd már ki a fene essen belé! Addig foglak vízzel locsolni, amíg nem fogsz teljes szívedből nevetni.

– Te megbolondultál!

– Csak most jött meg az eszem – nevetett, aztán gyorsabb haladásra készült. – Felkészültél?

– Te szemét! – kiabálta Hermione. – Szóval csak erre ment ki a játék?

– Hogyne, hiszen annyira sekélyesnek hiszel… Kit érdekel, hogy mi van rajtad, ha hamarosan úgyis mindent látni fogok.

– Ez nem igaz.

– Dehogynem. Csak még nem dolgoztad fel az egészet.

– El fogsz ejtetni – sipákolt tovább.

– Soha az életben – rázta meg a fejét. – Bár lehet, hogy azt a nagy adag tésztát nem kellett volna megenned.

– Hogy te mekkora egy szemét, bunkó, gazember, kretén, idióta, görény vagy!

– Ez mind? Hogy lehetek egyszerre ennyiféle?

– Nagyon könnyen.

– Olyan élvezettel etted azt a tésztát, hogy majd’ belehaltam miközben néztelek.

– Bárcsak…

– Micsoda kedvesség!

– Meg fogom ezt bosszulni!

– Olyan hiszékeny vagy, Miss Granger! Minden ugratásomnak felülsz – nevetett felszabadultan, aztán belegázolt a vízbe. – Egy kicsit hideg lesz.

– Ne! – kiabált a lány.

– Utolsó kívánság?

– Remélem, hogy megcsíp egy medúza.

– Ez esetben jó úszkálást – mondta a férfi, aztán beledobta a vízbe a boszorkányt, majd ő maga is utána merült. Még a víz alatt elérte őt, s együtt bukkantak újra fel a felszínre. Hermione egy halom vizet fröcskölt a varázsló felé.

– Útállak!

– Bár így lenne – sóhajtott fel, aztán odaúszott hozzá. – Akkor nem így néznél rám.

– Hogy nézek rád?

– Mint aki meg akar csókolni, vadul, szenvedélyesen, mélyen.

– Malfoy, iszonyatosan nagy tévedésben vagy. Fogalmad sincs, mit akarok.

– Gondolod?

– Tudom – nevetett boszorkányosan, aztán lenyomta a varázsló fejét a víz alá.

Draco vizet köpve jött fel ismét a felszínre, hátrasimította tejfölszőke tincseit.

– Elégedett vagy? – kérdezte a varázsló.

– Nagyjából.

– A vad csók még hiányzik. – Az ajkát könnyedén megérintette az ajkával. Túl jó volt ez így, túl igazi, túlságosan tökéletes. Inkább játékosan csókolóztak, mintsem éhesen, pusztító szenvedéllyel. Összeért az ajkuk, majd szétvált, aztán megint össze és megint szét, nyelvük hol egymáshoz ért, hol eltávolodott. Beletúrtak egymás vizes hajába. Hermione érezte, hogy remegni kezd, de ennek semmi köze sem volt a kéklő óceánhoz, amiből egyetlen egy részletet sem láttak.

– Megőrjítesz. Ez egyszerűen… hihetetlen – suttogta rekedten, miközben egymás ölelésében egymásnak támaszkodva, arcukat a másikéhoz érintve sodródtak a lágy hullámzásban.

– Túl gyors.

– Nem érdekel. Soha nem volt ennyire biztos és bizonytalan valamiben – folytatta Draco. – Nem gondoltam volna, hogy ez is bennem van. És ezt te teszed velem.

– Te zavarod meg az én fejem – mondta a boszorkány. – Tegnap délelőttig tudtam gondolkodni, de most már nem is tudom, hol végződik a saját gondolatom és hol kezdődik a tiéd vagy talán mindkettőnké összefonódott?

– Vágyunk egymásra – segített egy kicsit a férfi, miközben finom csókokat lehelt a boszorkány nyakára.

– Miért pont most?

– Mert most vagyunk kettesben. Gondolod, hogy Potterék előtt a közeledbe mertem volna menni?

– Gyáva voltál.

– Ki akarja, hogy megátkozzák a haverjaid? Egyébként se szívesen mentem volna oda hozzád azzal, hogy mennyire gyönyörű voltál a karácsonyi bálon. El se tudtam volna mondani egyrészt, másrészt kinevettél volna.

– Tetszettem?

– Azután egy rossz szót sem szóltam rólad. A Minisztériumban is mindig figyeltelek. Azok a magas sarkúk, amiben olyan kecses a lábad, kerek a ringó csípőd, és őrjítő, amikor mindennap elmész mellettem.

– Szoktam köszönni is – mosolyodott el.

– Most már nem csak köszönnöd kell – simított ki egy újabb vizes tincset a boszorkány arcából.

– Te meg abbahagyhatnád a fenekem bámulását. Tudom, hogy nem a lábam miatt nézel annyira.

– Én illedelmes vagyok, és sosem mondanék olyat, hogy formás popsid van, ami mellesleg igaz lenne.

– Szörnyű vagy!

– Csak egyszerűen van szemem. Ezt nem róhatod fel hibának – sóhajtott fel teátrálisan.

– És mi van a barátaimmal?

– Mi lenne velük?

– Őket nem tudom mindig távol tartani.

– Van egy elég tágas seprűtároló…

– Draco!

– Jól van. jól van! Kettesben vagyunk most, gondoljunk ere.

– De nem lesz mindig így. Mi csomagban vagyunk. Ha én megyek, akkor ők is jönnek velem. Nem mindig persze, mert nem vagyunk összenőve, de lehet, sőt biztos, hogy találkoznotok kell. Mennyire gondolod ezt komolyan?

– Nem nyaralhatnánk tovább? – nevetett fel a varázsló. – Pontosan Potterékkel nem akarom elrontani ezt a pillanatot, hanem addig csókolni, amíg még bírjuk szuflával.

– Tudnom kell.

– Ne most!

– De válaszolsz, ugye?

– Igen, amikor itt lesz az ideje.

– Jól van.

– Nyaralhatunk végre?

– Igen.

– Helyes. – A derekára tette a kezét, aztán közel húzta, és a nyelvét a szájába csúsztatta. Most nem volt játékos, sem incselkedő. Mintha folyékony szenvedély folyt volna a vérében, ami teret követelt magának, s elvette mindkettejük eszét. Hermione halkan felnyögött, ahogy megérezte a combján Draco meleg tenyerét, ösztönösen kulcsolta át a lábaival a varázsló derekát. Az ajkaik folyton egymás keresték. A csókjaik egyre mélyebbek, hosszabbak és sürgetőbbek lettek. Két csók között Draco rekedten szólalt meg:

– Nem is tudod, mit teszel velem!

– Akkor mondd el! – súgta vissza a boszorkány. – Kérlek, mondd el!

Sóhajtva nyögött fel, ahogy beleharapott az ajkába, homlokát Hermione homlokának támasztotta, s fogvacogva így szólt:

– Abba kellene hagynunk.

A keze kicsit reszketett, miközben gyengéden elengedte a lányt. A tekintete még mindig a szenvedély ködébe burkolózva tekintett rá. Bármilyen őrülten is hangzott Hermione vágyott rá, ahogy a varázsló letépje a fürdőruhát róla. Olyan szenvedélyt, amilyet mindketten éreztek, soha egyikük sem tapasztalt senkivel sem. A boszorkány nem akarta, hogy a férfi visszafogja magát, de valahol, egy józan gondolat azt suttogta: ideje visszavenni a tempóból.

– Jól vagy? – kérdezte a boszorkány aggódva.

– Igen – mosolyodott el. – Megvárnál kint a parton?

– Persze.

– Le kell higgadnom. Egy perc és utánad megyek.

– Rendben.

– Hermione?

– Igen, Draco?

– Komolyan gondolom – mondta ki végül. – Tényleg komolyan.

– Harryék?

– Gyáva nem vagyok – mosolyodott el Draco. – Meglátjuk mi lesz belőle.

– Jól van.

Azzal a boszorkány elindult kifelé, de csak a parton vette észre, hogy a lila leander kiesett hajából. Visszavette a strandkendőt és várt. Egy pillanatra becsukta a szemét, s hallgatta a végtelen óceán hangját. Mennyire megnyugtató volt, mennyire más és mennyire nem tudott ellazulni mégsem… Mikor kinyitott a szemét Dracóval találta szemben magát. A varázsló hátrasimított tejfölszőke hajjal közeledett, kidolgozott izmain a megcsillanó vízcseppek… Hermione kiszáradt szájjal csóválta meg a fejét.

– Basszus – morogta csak magának. Sosem szokott káromkodni, de most ezt nagyon is kellett. A varázsló végül helyet foglalt mellette tisztes távolságban a saját törölközőjén. Nemes egyszerűséggel elterült rajta. – Milyen volt az úszás?

– Jó volt. Nem találtam medúzákat.

– Mert itt nincsenek, csak elfelejtettem.

– Minő borzalom. Mi a baj, miért nézel olyan szomorúan?

– Eltűnt a hajamból a leander.

– Ejnye hát – ciccentett fel Draco. – Micsoda felelőtlenség, Miss Granger!

– Jól van – lökte meg egy kicsit a boszorkány. – Nem kell mindjárt rám kenni. Különben is az egészért te vagy a hibás.

– Én?

– Te vinnél a vízbe.

– Tényleg. Azzal áltattam csak magam, hogy önként bejöttél.

– Igen – válaszolt kurtán. – Kényszerítettél.

– Mi lenne, ha becsuknád a szemed?

– Miért?

– Csak úgy.

– Megint mire készülsz? Ma már nem csókollak meg többet!

– Most ne is. Majd, ha hazakísértelek. Akkor számítok egy búcsúcsókra.

– Álmodj csak, hercegem – vigyorgott Hermione. – Lehet, többé nem csókollak meg.

– Dehogynem. De most csukd be a szemed!

– Jó, becsuktam.

– Jó szorosan?

– Igen.

– Nyújtsd ki a kezed!

– Jó.

– Ne szorítsd ökölbe!

– Ha valami undormány gyíkot vagy békát hoztál, akkor megátkozlak – sziszegte a harcias boszorkány.

– Szóval nem bízom bennem.

– De igen.

– Akkor bizonyítsd be! Bízol már bennem?

– Igen.

– Helyes – mondta Draco beletette az apró leandert a lány kezébe. – Most már kinyithatod.

– Oh, hol találtad meg?

– Az óceán fenekén.

– Na, ne…

– Kivettem a hajadból és beletettem a zsebembe.

– És nem szóltál?

– Nem, mert elvontad a figyelmemet.

– Köszönöm! Tényleg.

– Szívesen.

– Nem is vagy annyira gazember.

– Köszönöm! Ez igazán megnyugtató.

– Lassan visszamegyek a szállásra – szólalt meg Hermione.

– Ilyen hamar?

– Igen.

– És később?

– Később?

– Este, amikor lemegy a nap. Tudod.

– Aludni fogok.

– A nyaraláson az ember nem alszik.

– Jobb lesz, ha alszom – mosolyodott el Hermione. – Hacsak nem akarod, hogy…

– Gyere el velem valahová!

– Hová?

– Sétálni a partra megint. Beszélgetni, csak beszélgetni.

– Nem tudom jó ötlet-e igent mondani – fordult felé Hermione. – Kissé felgyorsultak az események, nem gondolod?

– De igen.

– Találkozzunk inkább holnap, oké?

– És mit csináljunk?

– Találj ki egy programot! Hiszen ma az enyémen voltunk – mosolyodott el, s észre sem vette, hogy egy kicsit elpirult. – Jó?

– Rendben.

– Akkor elmegyek.

– Na, na, na, nem lépünk le csak úgy – közölte Draco, majd felkelt a törölközőről. – Én foglak hazakísérni.

– Felesleges.

– Nem az – rázta meg a fejét. – Tegnap hagytam, hogy lelépj. Ma nem fogom.

– Tulajdonképpen az éjfél után… Jó rendben, akkor kísérj haza. – Férfi gyorsan összeszedte a cuccait és belegyömöszölte a táskájába.

– Mehetünk? – kérdezte elégedett vigyorral a karját kínálva.

– Rendben, mehetünk. – Azzal Hermione belékarolt.

– Jól érezted magad?

– Igen. Miféle kérdés ez?

– Jogos, hogy megint le akarsz lépni.

– Csak vennék egy meleg fürdőt és pihennék. Körbejártuk az az üvegházat egész délelőtt. Most meg… Elfáradtam az az igazság.

– Este azért menjek? – próbálkozott a varázsló. A boszorkány ránézett, aztán inkább elengedte a karját. A kis távolság egyből segített, így már nem égetett úgy az érintése.

– Gyere, majd leülünk kint a teraszon beszélgetni – mondta Hermione, és ezzel a válasszal saját magát is meglepte nem csak Dracót. – Mi az, miért nézel így rám?

– Jól van. Semmi, csak az előbb ellent mondtál magadnak. Nem mintha bánnám, csak nem értem. Általában tartani szoktad magad ahhoz, amit először kijelentesz.

– Lenne értelme, ha nemet mondanék újra? – kérdezte Hermione elgondolkodva.

– Nem túlságosan. Így is, úgy is elérném, hogy találkozzunk este vagy holnap. Nincs ebben semmi különös, hiszen élvezem a társaságunkat.

– Látod? – nevetett fel a lány. – Én is erre számítottam.

– Annyira nincs ellenedre a találkánk, ahogy látom.

– Valóban nincs.

– Akkor nem értem miért mondtál először nemet nekem – simította határa a tejfölszőke tincseit Draco. – Sokat agyalsz megint.

– Van benne valami. De ma este csak beszélgetni fogunk.

– Nincs jobb program a tarsolyodban? – kérdezte fintorogva. – Imádom beszélni, de van kellemesebb dolog is.

– Nincs jobb program, de ragaszkodom ahhoz, hogy egymással szemben üljünk a teraszon és nincs érintés – közölte határozottan. – Így talán normálisan is tudunk beszélni egymással.

– Én meg tudom állni, de te… kétségeim vannak.

– Talán valahogy majd csak ellent tudok állni a kisugárzásodnak.

– Nem lesz egyszerű – kacsintott rá Draco, Hermione csak a fejét csóválta. Bármi is volt köztük ez egyszerűen mindkettőjüket kimozdította a szokásos mederből.

– Mibe másztam én bele…

– Tudtad szerintem.

– Nem vagyok biztos benne – harapott rá az ajkára a boszorkány. – Bárcsak lenne erre egy ésszerű magyarázat…

– Ha tudnád, hogy mennyi ilyet tudnék neked elmondani. Rengeteg magyarázatot tudod felsorakoztatni.

– Tényleg?

– Igen. Egy kicsit gondolkodtam az vízben és megvilágosodtam.

– Túl sok víz ment a füledbe.

– Meg foglak nyugtatni, hidd el.

– Tényleg?

– Életedben nem leszel még olyan biztos semmiben, miután elmondom mire jöttem rá.

– Kíváncsi vagyok.

– Nem kell kiöltöznöd estére – mosolyodott el megint, azzal a szokásos mindent tudó mosolyával.

– Nem akarok.

– Megnyugodtál?

– Azt hiszem, egy kicsit talán, de még mindig nem tudom mi lesz ennek a vége – adott hangot a kétségeinek. Nem akart csak egy lenni a sok közül, újra megbántódni, felelőtlenül beleugrani valamibe, aminek úgyis vége lesz, aztán csak rágódhat rajta.

– Szerinted van garancia bármire? – kérdezte a férfi, aztán felnevetett. – Megígérhetem, hogy veled maradok örökre, ha te két hét múlva kirúgsz, mert véletlenül a padlóra ejtettem a törölközőmet és nem a szennyes kosárba tettem.

– Ennyire idiótának nézel?

– Te sem tudod ám élvezni a pillanatot – sóhajtott fel Draco, majd nevetve megsimogatta a karját. – Gyakran előtör belőled a vészmadár. Mondtam, hogy elmondom mire jöttem rá. És nyugodt lehetsz, mindig felakasztom a törölközőmet a kampóra.

– Nem aggódsz egyáltalán?

– Csak amiatt, hogy nem tudok parancsolni magamnak – vigyorgott a férfi olyan elégedetten, ahogy csak tudott–, és félreérted a szándékaimat.

– Nem hiszem, hogy annyira félreértettem az előbb és az üvegházban sem.

– Ki tudja…

– Megérkeztünk.

– Valóban – nézett a hotel bejáratára. – Itt vagyunk.

– Akkor később találkozunk.

– Jó legyél addig!

– Te is – nevetett Hermione, majd megcsóválta a fejét. Draco intett neki, majd visszatolta a napszemüvegét az orrára, elindult a másik irányba. – Héé, Draco!

– Igen?

– Biztos, hogy jössz?

– Mérget vehetsz rá – vigyorgott aztán intett neki és tovább ment.

hozzászólások: 0