5. fejezet

A varázslók keményen dolgoztak. A fát gondosan hozzákötözték a seprűkhöz, megtervezték a szállítási tervet. Mr Blackmore pedig ellátta jónéhány jótanáccsal őket. Néhány bűbájjal gondosan ellátták a karácsonyfát, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól. Még volt két órájuk, hogy időben odaérjenek a vacsorára. Elbúcsúztak Mr Blackmoretól, és felkészültek az indulásra.

– Csapjunk bele! – csapta össze a kezét Draco. – Melegítő bűbájok?

– Rendben.

– Rázós menet lesz – fintorodott el Harry. – Mindenki felkészült?

– Fel lehet arra készülni, hogy oda fogok fagyni a seprűnyélhez? – nyafogta Ron. – Szerintem sohasem fogok kiolvasni.

– Imádkozz, hogy a lányok forrócsokival fogadjanak majd.

– Vagy másik seprűvel, amivel elkergetnek minket a dudvás mamutfenyőbe – húzta el a száját. – Bár lehet, hogy egy pohár Lángnyelv Whiskey is jó lenne.

– Van otthon, megkaphatod az egész üveget, ha akarod – ígérte Draco, miközben ellenőrizte, hogy minden dísz a helyén van-e.

– Inkább ne add oda neki! – húzta el a száját Harry. – Láttad volna, hogy mit művelt a tavalyi parancsnoksági partin.

– Hééé… Most a legnagyobb fagyra készülök. A pia csak segítene kiolvadni – méltatlankodott, majd megigazította a kabátját.

– Na persze…

– Egyébként, mit rinyálsz, Weasley? A te seprűdben van nyélfűtés is – forgatta meg a szemét Draco.

– Oh, tényleg, kösz, Malfoy!

– Szent karácsonyfa…

– Oké, akkor induljunk srácok. – Azzal mindhárman egyszerre ültek fel a seprűkre. Harry kiábrándító bűbájjal álcázta magukat, nehogy a muglik szívrohamot kapjanak három férfi és egy repülő karácsonyfa láttán. Aztán elindultak a hosszú útra.

Repülni hóviharban borzasztó volt. Szerencsére hátszelet fogtak ki, amit remekül ki tudtak használni, hogy gyorsabban haladjanak, de minden más borzalmas volt. A hó kitartóan esett, és nem telt bele sok idő, mire mindannyian elgémberedtek a seprűn ülve. A bűbájok ellenére is nehezen láttak, de a tájoló varázslat jól működött, noha egy-egy alkalommal az utolsó pillanatban kerültek ki egy templomtornyot vagy egy magasabb épületet. Mire Londonba értek, már teljesen átfagytak, és a melegítő bűbájok is meggyengültek. Időközben a hóesés is kezdett szelídülni, így már láttak is valamit. A Temze feketén hullámzó vize fölött repülni így is felejthetetlen élmény volt mindhármuknak.

Háromnegyed nyolc volt mire elérték Draco és Hermione új otthonát. A három varázsló dideregve szállt le a seprűről. Néhány melegítő bűbájjal kicsit felmelegedtek és kifújták magukat.

– Remélem – kezdte Ron vacogó fogakkal –, Hermione örülni fog ennek a fának. Még egyszer ilyen útra nem fogok vállalkozni.

– Utoljára nem is tudom mikor repültem ennyit – szólalt meg Harry. – Azt hiszem, hogy az összes lábujjam lefagyott.

– Hacsak az fagyott volna le…

– Neked legalább volt nyélfűtésed.

– De a fülem lefagyott.

– Elég már a nyafogásból! – ripakodott rájuk Draco. – Segítsetek felcipelni ezt az átkozott fát, mert teljesen lefagytak az ujjaim és alig tudom őket mozgatni.

– Kiabálj csak, Malfoy, majd meghallják odabent – mutatott az ablakra Ron.

– Segítek! – lépett közelebb Harry.

– Vigyük – csatlakozott a vöröshajú griffendéles is.

Draco nem szólt semmit, csak kinyitotta az ajtót, és közös erővel beemelték az előszobába az értékes szerzeményüket. A melegben annyira megkönnyebbültek, hogy el is feledkeztek róla, hogy el kellett volna játszaniuk, hogy a picéből hozzák fel a karácsonyfát. A parti már elkezdődött a nappaliban élénk beszélgetés és halk karácsonyi zene szólt a rádióból. Mielőtt azonban a kis csapat csatlakozhatott volna Hermione megjelent az előszobában. Csípőre tett kézzel és szigorú tekintettel várta a fiúkat.

– Ti meg hol voltatok? – tette fel a fogós kérdést.

– Szervusz, drágám, tudod kicsit elhúzódott…

– Nem kell a rizsa, Draco Malfoy! Küldtem egy baglyot a parancsokságra – döntött meg Hermione az alibiket –, és egyikőtök sem volt bent ma. Eláruljátok, hogy mégis mi a helyzet?

– Az a helyzet… – kezdte Draco. – Segítsetek!

– Szóval… – folytatta Ron.

– El kellett mennünk… – kapott bele Harry, de valahogy semmilyen mentő ötlet nem jutott az eszébe.

– Hermione – kezdte Draco, viszont ő sem tudta mit mondjon.

– Az igazat mondjátok – emelete az égre a tekintetét Hermione. – Halálra aggódtam miattatok magam. És a lányok is, ha már itt tartunk. Mit műveltek különben is itt egy karácsonyfával?

Draco letámasztotta a karácsonyfát Harry és Ron segítségével.

– Jó, elmondom az igazat – sóhajtott fel a varázsló.

– Rendben, kezdj bele! – elintett neki Hermione.

– Tönkretettem a karácsonyfát.

– Tönkretetted?

– Lementem a pincébe ma, és ott volt elszáradva – folytatta a varázsló bűnbánóan. Harry és Ron igyekeztek Draco takarásában maradni, hogy őket ne érte Hermione átka, ha mégis megtörténne az elkerülhetetlen. – Nem akartam, hogy tönkre menjen az egész karácsonyi ünneped, és csalódott legyél.

– Szóval elmentél és hoztál nekem egy másik fát? – kérdezte kissé megenyhülve.

– Igen. Elmentünk a fiúkkal Skóciába.

– Skóciába?

– Nem volt nyitva az Abszol úton a bolt – magyarázta Draco.

– Jaj, fiúk! – mosolyodott el Hermione, majd összekulcsolt kezét a mellkasához szorította és kissé könnybe lábadt szemekkel nézett mindhármukra. – Nem kellett volna.

– De igen – lépett előre Draco, aztán magához ölelte Hermionét. – Nagyon szeretlek.

– Mi is szeretünk! – szólaltak meg a fa mellől a meghatódott barátok.

– Mindhármótokat szeretlek!

– És áruld el, Hermione, hova tegyük ezt a fát? – kérdezte Ron. – Kicsit szűkösen vagyunk itt az előszobában.

– Ez jövőre igazán vicces történet lesz – mosolyodott el a boszorkány.

– Miért?

– Nos, elárulom, hogy ha előbb szóltok, akkor nem kellett volna ennyire veszélyes és megterhelő utazásra vállalkoznotok.

– Hogy mondod?

– A fának semmi baja. Ott van bent a nappaliban – mutatott a kandalló felé Hermione. A három varázsló hitetlenkedve nézett kandalló mellett büszkén álló karácsonyfára, ami pontosan olyan volt, mint amilyen az előszobában állt.

– Ez meg hogyan? – kérdezte Draco.

– Mi inkább megyünk melegedni – jegyezte meg Harry. – Hagyjuk, hogy megbeszéljétek.

Hermione közelebb lépett Dracóhoz, aztán szorosan magához ölelte. A varázsló még mindig nem tért magához.

– Mi a csilingelő fagymanó történt?

– Szerintem a másik pincébe mentél be – válaszolt a boszorkány mosolyogva. – Mrs. Winters valószínűleg otthagyta a tavalyi karácsonyfáját.

– Oh, a fenyőnyűvő csillagszórós fenébe sikerült ezt összehozni? – tette fel a kérdést Draco.

– Nem tudom, de most van két fánk is.

– Kicsit hülyén érzem magam – csóválta meg a fejét Draco, majd magához ölelte a lányt, és mélyen magába szívta a parfümjének az illatát.

– Gyakorlatilag betörtél a szomszédunk pincéjébe.

– Eszembe sem jutott, hogy a szomszéd pincéje a miénk mellett van. Annyira szerettem volna neked örömet okozni. Majdnem felrobbantam a méregtől, amikor megláttam.

– Ennyire szeretsz?

– Mindennél jobban – vágta rá egyből. – Nekem te vagy a legfontosabb.

Hermione a varázsló nyakába fonta a karjait, aztán megcsókolta őt. A legszeretetteljesebb csók volt, amit valaha váltottak. Úgy ölelték egymást, mintha soha nem akarnák elengedni a másikat. Hosszú idegeid álltak így. A varázsló lelkébe kellemes nyugalom költözött, béke, melengető boldogság, ami olyan volt, mintha melegítő bűbájjal találták volna el közvetlenül a szívét.

– Annyira aranyos vagy – suttogta Hermione Draco mellkasához bújva, nem érdekelte, hogy az elolvadt hópelyhektől ő maga is vizes lesz. – De teljesen átfagytál.

– El sem tudod képzelni mennyire – szólalt meg Draco elcsigázottan, most érezte azt, hogy mennyire elfáradt. – Feleslegesen repültem keresztül a fél világot.

– Gyere, mindjárt hozok neked valami meleget! – fogta meg a kezét Hermione. – Később pedig beállítjuk a másik fát is.

Draco csak bólogatott, aztán hagyta magát a nappaliba vezetni. Ott bárgyú mosollyal köszöntötte a többieket, majd helyet foglalt a kandalló mellett. Hermione forró teával kínálta. Majd Ron és Harry előadásban a többiek is meghallgathatták a mai nap legjobb történetét. A parti hangulat a tetőfokára hágott és mindenki nevetve vetette bele magát az ünneplésbe.


***

Késő este a nappaliban csend volt, néha egy-egy csengettyű csilingelt álmosan az egyik karácsonyfa ágán himbálózva. Úgy tűnt, mintha a két fa egymásnak válaszolt volna. A vendégek már régen elmentek, a vacsora romjait pedig már rég eltűntették. A pattogó kandallótűz narancssárga fénye világította meg a homályba burkolózó helyiséget, s megcsillant a fenyőágakon függő üveggömbökön.

Draco az ablaknál állva nézte, ahogy a hó puhán hullik az égből. Fáradt volt a hosszú úttól, jól esett bent a melegben lenni és innen nézni, ahogy fehér csodavilággá változik a környék. A nyugalom kimondottan jól esett neki. Mély levegőt vett, aztán újra megnézte a két egyforma fát. Megcsóválta a fejét, aztán halkan elnevette magát. Teljesen feleslegesen utaztak át az egész országon. Még mindig alig hitte el, hogy mekkora bakot lőtt. Bár jól mutatott a két karácsonyfa a nappali egy-egy sarkában.

Halk léptek hangzottak fel a kinti folyosóról. Draco a hang felé fordult. Hermione jelent meg a nappaliban két bögre forró teával. A boszorkány kényelmes jóganadrágra és hosszú piros kötött pulóverre cserélte csinos koktélruháját, haját pedig kusza kontyba kötötte fel. A varázsló nem bírta levenni róla a tekintetét. Olyan gyönyörű volt. Hermione átnyújtotta az egyik bögrét Dracónak.

– Köszönöm! – mondta halkan és egy apró csókot váltottak.

– Szívesen – mosolyodott el a boszorkány. Majd mindketten helyet foglaltak a kanapén, ahonnan remek kilátás nyílt a két karácsonyfára. Hermione magára húzta a takarót és közelebb bújt a varázslóhoz. Draco egyik kezével átkarolta és magához ölelte. – Kérsz egy kis mézeskalácsot?

– Nem köszönöm. Majd holnap… talán – sóhajtott fel a férfi. – Nagyon finom volt a vacsora. Tele vagyok.

– Még mindig nem hiszem el, hogy képes voltál átrepülni a fél világot egy fa miatt – szólalt meg, majd a fejét ráhajtotta Draco karjára. – Annyira, de annyira aranyos volt tőled.

– Szeretem a kihívásokat – válaszolta mosolyogva a varázsló, aztán kortyolt egyet a bögréből. A mézes, forró ital teljesen átmelegítette. – Nem ronthattam el a karácsonyodat.

– Ennyire féltél tőle, hogy kiakadok? – nézett fel rá Hermione.

– Félni? Nem. Inkább nem akartam, hogy szomorú legyél – mondta, majd letette a bögrét az asztalra. Gyengéden csókolta meg a boszorkány homlokát. – És azt sem akartam, hogy elrontsa valami az első közös karácsonyunkat.

– Nagyon kedves tőled! – simogatta meg a mellkasát a lány. – Sőt ez több, mint kedvesség.

– Ugyan ez a legkevesebb. Mit meg ne tennék csak boldog legyél!

– De nem kellett volna – bontakozott ki az öleléséből, hogy szembe nézhessen a szürke szemű varázslóval. – Ilyen nagy havazásban seprűre ülni… Ti hárman fiúk nem vagytok normálisak. Bármi történhetett volna veletek. Annyira aggódtam.

– Igazából csak az Abszol útig akartunk menni – vallotta be Draco –, de amikor megláttam, hogy már nincs egyetlen egy fa sem, ki kellett találni valami mást.

– Bolond.

– Csak szeretlek – helyesbített a varázsló, majd pontosított. – Nagyon szeretlek. Nekem bármit megér, hogy mosolyogni lássalak.

– Én is szeretlek téged – ölelte magához Hermione Dracót. – De tőlem csak egy pulcsit kaptál az idén.

– Egy nagyon szép pulcsit.

– Amit fel sem vettél.

– Annyi melegítő bűbájt küldtél rám, hogy legszívesebben ledobnám minden ruhám – nevetett fel a varázsló.

– Azt hittem, hogy a szenvedély fűt – kuncogott fel Hermione.

– Ki tudja – vonta meg a vállát.

– Akkor sem ér fel az ajándékom két karácsonyfával.

– Talán meg tudunk egyezni, hogy ne érzed magad kellemetlenül – vigyorodott el ravaszul Draco. Hanyagul kisimított egy tincset Hermione arcából és közelebb hajolt hozzá. – Van még olyan ajándékom, amit nem csomagoltam még ki.

Lágy csókot nyomott a boszorkány nyakára, majd kissé lejjebb húzta a pulóvert a vállára és ott folytatta tovább a kényeztetést.

– Egy gyönyörű ajándék – mormolta a varázsló, s dévaj mosollyal az ölébe húzta a boszorkányt.

– Javíthatatlan vagy – sóhajtott fel Hermione, miközben homlokuk összeért, s finom egymáshoz dörzsölték az orrukat. Ajkaik összeértek egy csók erejéig. Édes volt, kicsit mézes, kicsit mézeskalácsos, finom és mégis incselkedő.

– Az előbb még én voltam a hős, aki megmentette a közös karácsonyunkat – nevetett bele a csókba Draco.

– Még mindig az vagy – fogta a boszorkány a két kezébe a férfi arcát. – El sem tudom mondani mennyire…

Draco ravaszul elmosolyodott, majd kihasználva a pillanatot újra megcsókolta a boszorkányt, amit rögtön el is mélyített, így belefojtotta a szót a kedvesébe. Forróbb volt az ajka, mint azt a férfi először gondolta, nem bírt betelni vele, örökké képes lett volna így együtt lenni. A varázsló ujjai lassan lecsúsztak a lány nyakán, ahol egy ér lüktetett.

– Szeretlek – fejezte be a mondatát Hermione suttogva.

– Én is szeretlek – mondta halkan Draco.

A boszorkány a varázsló nyaka köré fonta a karjai, s az ujjai belefúrta a tejfölszőke tincsekbe. A férfi felsóhajtott Hermione érintésére, aki hagyta, hogy Draco meleg tenyere felcsússzon a combján, elkalandozzon a csípőjén és belopózzon a pulóvere alá. Hermione hevesen dobogó szívvel gombolta ki a varázsló ingét, miközben Draco a megszabadította a felsőjétől. Egymás szemébe néztek a kandalló narancsos fényében.

Ajkuk telhetetlen éhséggel fedezte fel egymást, ajkuk-nyelvük szenvedélyesen forrt össze. Hermione magába szívta Draco egész lényét, elraktározta magában ezt a pillanatot, hogy soha többé ne kelljen nélküle élnie tovább. Vele együtt volt minden teljes, nyert értelmet, nem akart mást csak átadni magát neki, az érzésnek. Draco finoman a kanapéra fektette a boszorkányt, majd gyengéd simogatással bebarangolta a csípőjétől a domborulatáig, majd ismét levándorolt a derekáig. A boszorkány mélyen felsóhajtott, amikor megszabadította a férfi a maradék ruháitól is és megszabadult a sajátjától is. Hermione egész testében libabőrős lett.

Egy pillanatra egymásra néztek, ahogy a varázsló fölé hajolt. Draco viharszürke írisze, finom arcéle… Elfátyolosodott tekintettel nézett a melegbarna szempárba. Hermione felnyúlt és karját a varázsló nyaka köré fonta, aztán közelebb húzta magához. A férfi ajka hajthatatlan volt, követelőzően vette birtokba a boszorkányét, ami nem tiltakozott, sőt egyre többet és többet akart. Miközben a varázsló térdével finoman szét nyitotta a lábait, s elhelyezkedett közöttük, Hermione ujjait belefúrta a borzas tejfölszőketincsek közé.

Mikor Draco beléhatolt, a világ elhomályosodott körülöttük. Elragadta őket a viharos extázis és megszédítette őket a pillanat intimitása. Halk lélegzetvételek, apró sóhajok, finom érintések, becéző simogatások, égő tűz. Felvillantó tekintetük egymás tükörképe volt, ugyanaz a szenvedély, ugyanaz a mély szerelem egymás iránt. Hosszan szeretkeztek, amíg kint tovább hullt a hó, s mély csendben betakarta a környéket. A végső élmény, a gyönyör elragadta őket és egyre magasabbra emelte, ahol nem létezett más csak az eufória. Megálltak egy pillanatra, majd egyszerre zuhantak alá az ezüsteső forró zuhatagába. Egymás karjaiban, óvó ölelésében feküdtek a kanapén, majd aludtak el a kandalló fényénél. Ez volt életük legszebb karácsonya.

hozzászólások: 0