1. fejezet
1. fejezet
Hermione Granger szerencsétlenül kortyolgatta az italát, és azt kívánta, bárcsak máshol lenne.
Szó szerint bárhol máshol.
Ez a klub túlságosan visszataszító volt Hermione ízlésének – a zene túl hangos volt, a fények túl szeszélyesek –, de még nem állt készen hazaindulásra. A gondolat, hogy szembesüljön az új, csendes, fehér lakásával, ahol még mindig mindenhol dobozok voltak felhalmozva a holmijával, nem volt ideális. Főleg néhány… túl sok ital után.
Bárhová máshová, csak az új lakásába ne.
Már jó ideje nem látta Mandyt. Barátja és munkatársa jót akart, kirángatta Hermionét, remélve, hogy eltereli a figyelmét. De a lányt már régen elszólították, és táncolt valami fickóval, de Hermionénak semmi kedve nem volt táncolni.
Őszinte szóval Hermione nem volt benne biztos, hogy ha megpróbálta volna, akkor sem lett volna meg a tánchoz szükséges koordinációja. A pincérnő folyton friss italokkal jött, mert Hermione, megpróbálva elzárni a burjánzó gondolatait, a mentális képeket, és folyton rendelte őket.
Így jutott el oda, hogy Hermione eléggé mámoros állapotban került. Ritkán ivott, és főleg nem mértéktelenül.
– Nézd csak, ki van itt – szólalt meg egy vontatott férfi hangja. Hermione felpillantott, és észrevette a hang tulajdonosát, felhúzott szemöldökkel és résnyire nyitott szájjal.
– Malfoy – motyogta a lány. – Még mindig életben vagy.
– Még mindig olyan barátságos, mint általában – ugratta a szőke egykori mardekáros. –Nagyon régen volt már, Granger.
Hermione önmaga ellenére elgondolkodott a szavain. A roxforti csata óta nem látta Draco Malfoyt személyesen. Persze nem sokkal a csata után követte a férfi tárgyalását, de soha nem látta, és nem is beszélt vele közvetlenül.
– Nyolc éve? – kérdezte a boszorkány.
– Valami olyasmi – válaszolta a férfi egy kis szünet után.
A szőke kérdezés nélkül helyet foglalt Hermionéval szemben, letette az italát, és a lány felé hajolt. Egy pillanatig közelről bámulta őt.
– Máshogy nézel ki – jegyezte meg, és lazán belekortyolt az italába, mintha ez mindennapos lenne. – Nem rossz értelemben.
– Az a hely foglalt – gúnyolódott a boszorka, és a szemét forgatta. A varázsló is másképp nézett ki… túlságosan is jó értelemben. Hermione ezt biztosan nem akarta megmondani neki. A szőke haja hosszabb volt, mint a Roxfortban, most laza és kissé kócos, bár sejtette, hogy ez szándékos. Vékony borostája nagyon vonzó módon határozta meg az állkapcsát.
– Ó… egy randi? – kérdezte a férfi, enyhén megdöbbentőnek tűnve.
– Nem – ismerte be a lány, meglehetősen bénán. Szinte azonnal azt kívánta, bárcsak azt mondta volna, hogy igen, randevúja van. – Mandyvel vagyok itt. Ő… valahol itt van.
Malfoy csak felvonta a szemöldökét, a vonásain a régi, iskolai vigyor nyomai látszottak. Ettől a lány gyomra felfordult.
– Meg kell mondanom, Granger, meglep, hogy itt látlak. Nem úgy tűnik, mintha az a te helyed lenne – mondta társalogva, mintha bármit is tudna a lány életéről.
– Nem az – válaszolta röviden a lány. – Akaratom ellenére hoztak ide. És te? Úgy tűnik, otthon érzed magad.
– Pedig én sem – mondta elgondolkodva Draco. – Legalábbis már jó néhány éve nem. Egy régi iskolai barátom ünnepli a születésnapját, és nem fogadott el nemleges választ.
Egy pillanat múlva röviden elmosolyodott.
Hermione azon tűnődött, mit keres még mindig az asztalánál.
– Van valami oka, hogy zavarsz? – kérdezte a boszorka, befejezte az italát, és gesztikulált egy másikért, amikor a pincérnő elsétált mellette. Malfoy ismét felvonta a szemöldökét, és elvigyorodott.
– Inkább hagyjam, hogy egyedül folytasd a lötyögést, Granger?
– Igen – felelte a lány, és éles pillantást vetett rá. A férfi harsányan felnevetett.
– Sokkal szívesebben lennék tanúja ennek. Mi a fenéért iszol ennyit? – Ha Hermione nem tudná jobban, azt hihette volna, hogy a férfi őszintén érdeklődőnek tűnik. Nyilvánvalóan már nem volt ugyanaz az éretlen kölyök, mint az iskolában.
Ez nem jelentette azt, hogy meg akarta ismerni.
– Ez személyes ügy – közölte a boszorkány.
– Értem – felelte Malfoy, miközben befejezte a saját italát. – Hát, jó, hogy láttalak. Magadra hagylak az ivással.
Azzal felállt, körülnézett a barátai után, és elindult.
Mugli ruhát viselt, Hermione nem tudta nem észrevenni. Farmer és galléros ing, felhajtott ujjakkal. Homályos agya értékelte, ahogy a férfi farmerben nézett ki, és ahogy az ing ujjai körülölelték a bicepszét.
Hirtelen nagyon egyedül érezte magát, amikor a pincérnő újabb italt hozott neki.
– Várj! – szólította meg, mire a férfi enyhén megdöbbenve megfordult. – Maradhatsz, ha szeretnél.
Mi baj lehetett egy kis beszélgetésből? Elég nyilvánvalónak tűnt, hogy Mandy nem fog egyhamar visszajönni. Mandy Brocklehurst Hermione egyik jó barátnője volt, annak ellenére, hogy nem ismerték egymást jól az iskolában, de egy kicsit „laza” volt, ha férfiakról volt szó.
– Maradok – felelte a varázsló, és ismét helyet foglalt, miközben újabb italt rendelt. – És mivel foglalkozol, Granger?
Hermione egy pillanatig üresen bámult, meglepődve, hogy a férfi ilyen hétköznapi témára tért át.
– Én gyógyító vagyok – tájékoztatta a lány –, és te?
– Mindig is lenyűgözőnek találtam a gyógyítást – mondta a férfi bólintva. – A Sólymoknál vadászom.
– Ööö, mit csinálsz? – A lánynak fogalma sem volt, mit mondott az imént. Malfoy felnevetett.
– Üldöző vagyok, a Falmouth-i Sólymoknál – részletezte.
– Ó, persze – szólalt meg Hermione, még mindig kissé zavartan. – Kviddics.
– Egyáltalán nem követed a kviddicset, ugye? – kérdezte vigyorogva a varázsló.
– Nem különösebben – ismerte be a boszorka. – Szóval profi kviddicsjátékos vagy? Mikor lettél ilyen jó?
– A suli után, amikor elkezdtem edzeni napi hat órát, minden nap – válaszolta meg neki a kérdést Malfoy, még mindig szórakozottan.
– Hű, ez aztán az elhivatottság. – Belülről lenyűgözte ez Hermione, bár őt igazán nem érdekelte a kviddics. Még akkor sem figyelt rá különösebben, amikor Harry és Ron is játszott még az iskolában.
– Régebben én is játszottam az angol válogatottban – folytatta Draco –, de az egy kicsit sok volt.
– El tudom képzelni – értett egyet a lány, miközben belekortyolt az italába.
Kellemetlen csend borult a párosra, amikor a pincérnő meghozta Malfoynak az italát. Hermione azt kívánta, bárcsak ne ivott volna ennyit. A férfi őt figyelte; volt valami a tekintetében, ami idegessé tette.
Nem tudta elfordítani a tekintetét.
– Tényleg tudni akarod, miért vagyok itt? – kérdezte Hermione, megpróbálva megtörni a nehéz feszültséget.
– Igen – mondta halkan Draco, és közelebb hajolt.
– Mert – kezdett bele a lány, miközben elszakította a tekintetét. Az utolsó kortyot is megkavarta a pohárban, mielőtt visszadobta volna. – Tegnap rajtakaptam Ront a titkárnőjével.
– Milyen közhelyes – felelte a varázsló, és megrándult az ajka. – Te Weasley-vel jársz?
– Jártam – javította ki Hermione, és elpirult. – Eljegyeztük egymást. Elég, ha azt mondom, hogy ezt látva gyakorlatilag véget ért az eljegyzésünk. Ma elköltöztem.
– Nekem úgy hangzik, mintha ugyanaz az idióta lenne – rázta meg a fejét, hátradőlve. – Itt a jó hír, Granger: te legalább láttad az igazi arcát, mielőtt hozzámentél.
– Gondolom, igen – szólt a lány szerencsétlenül. – Úgy értem, a dolgok nem voltak tökéletesek, de nem gondoltam, hogy annyira rosszul mennek.
– Valószínűleg nem is voltak azok – válaszolt könnyedén Draco, miközben belekortyolt az italába. – Az ő problémája, ha úgy döntött, hogy máshol keresgél.
Valamiért a szavai Hermionét kissé felvidították, bár tényleg fogalma sem volt róla, miért osztja meg a személyes gondjait éppen Draco Malfoyjal. Valójában igen, tudta. Nagyon is mámorosnak érezte magát.
Hogy mennyire az italoktól, és mennyire a társaságtól, abban nem volt biztos.
Valami határozottan más volt benne.
– Nekem úgy tűnik, Granger, valami erősebbre van szükséged – mondta a férfi, és felcsillant a szeme. Idegesen figyelte, ahogy a varázsló rendel valamit a pincérnőtől.
Hermionénak rövid időre eszébe jutott, hogy talán el kellene mennie, mielőtt a dolgok kicsúsznak a kezéből.
Éppen akkor kapta el újra a tekintetét, és a szürke szemében volt valami, amitől Hermione nyugtalan lett, kényelmetlenül érezte magát. Valami, ami mélyen a lelke mélyére telepedett. Jó érzés volt.
A pincérnő két felespohárnyi folyadékot tett az asztalra.
Hermione zavartan elszakította a tekintetét a férfiéról, és óvatosan szemügyre vette a folyadékot.
– Egészségünkre, Granger – mormolta Draco, miközben a poharát a magasba tartotta.
– Egészségünkre – felelte halkan a boszorka, és koccintott a poharával a férfiéval.
Tétován figyelte, ahogy az egykori mardekáros szakszerűen visszadobja a felesét. Legalább nem volt méreg. Megitta a felesét, érezte, hogy kellemetlenül égeti a torkát.
Köhögött, az íze még mindig ott maradt. Undorodva ráncolta az orrát.
– Mi volt ez? – kérdezte Hermione.
– Ez egy mugli csemege volt, tequila – vigyorgott a férfi. – Még egyet?
– Nem – felelte a lány túl gyorsan, mire a varázsló felnevetett.
– Hozzád fog nőni, ígérem.
Hermione feje elkezdett pörögni. A villogó fényektől megszédült. Még nem állt készen arra, hogy hazamenjen, és szembenézzen az új élete fehér csendjével.
– Jó, akkor még egyet – egyezett bele a boszorka zavartan.
– Még kettőt – mondta varázsló, amikor a pincérnő elhaladt mellette. Hermionéra pillantott –, valójában legyen négy.
– Malfoy – gúnyolódott a lány, szemei összeszűkültek. – Le akarsz itatni?
– Persze, hogy nem – mondta gyorsan –, különben is, már jóval azelőtt is elég jó munkát végeztél ebben, hogy leültem volna.
– Nem kell visszamenned a barátod születésnapjára? – kérdezte Hermione. Nem igazán tudta összerakni, hogy a varázsló miért tölti szívesen az idejét vele.
– Nem – legyintett a férfi elutasítóan. – Inkább az exem, hogy őszinte legyek. Nem fogok neki annyira hiányozni.
– Érdekes – felelte a lány, nem tudva, hogy erre mit is mondhatna.
– Valóban?
A férfi ismét a nőt figyelte. A pincérnő meghozta a felest, amit rendelt.
– Nem vagyok benne biztos – mondta Hermione, és megdörzsölte a halántékát. Elfelejtette, miről beszélgettek. Nem hitte, hogy valaha is volt ennyire részeg. Az, hogy ennyire részeg volt, miközben nem mással, mint Draco Malfoyjal ült, rendkívül kiakasztotta.
Gyorsan megitta az első felest, újra érezte a kellemetlen égető érzést. A felestől majdnem felfordult a gyomra egy kellemetlen csavarral.
Malfoy láthatóan szórakozottan figyelte. Mindkét lövést bevitte, látszólag érintetlenül.
Hermione nehézkesen kifújva maga elé tette az utolsó lövést. Összeszedve minden griffendéles bátorságát, bevállalta a lövést. Úgy érezte, mintha mindjárt rosszul lenne, gyorsan eltakarta a száját, a szemei tágra nyíltak.
A férfi hangosan felnevetett. Előrehajolt, kezét a karjára tette, fejét lehajtotta.
– Jól vagy? – kérdezte. Malfoy vigyorgott. Hermionénak feltűnt, hogy nagyon kedves, őszinte mosolya van. Nem hitte, hogy valaha is látott már ilyet.
A hányinger hulláma szerencsére elmúlt. A legkevésbé sem hiányzott neki, hogy hányással alázza meg magát. Hermione bólintott, és elvette a kezét.
– Malfoy? – kérdezte.
A férfi még mindig odahajolt hozzá, már-már kényelmetlenül közel. A karján lévő keze hűvös volt, de lángra lobbantotta a bőrét.
– Igen? – kérdezett vissza a varázsló halkan.
– Részeg vagy? – tudakolta a boszorka, szinte suttogva.
– Igen – ismerte be a férfi –, határozottan.
– Miért vagy még mindig itt? – Érezte, ahogy a varázsló lélegzete összekeveredik az övével, olyan közel voltak egymáshoz. Meglepően mámorító érzés volt.
A férfi egy hosszú pillanatig bámulta őt, erősen lehunyt szemmel. Kissé homályosnak tűnt a szélein, ahogy Hermione bámulta.
– Nem tudom – vallotta be végül a varázsló.
– Gyűlölsz engem – suttogta a lány, és öntudatlanul is megnedvesítette az ajkait.
– Nyolc évvel ezelőtt talán igen – sóhajtotta az egykori mardekáros, szemöldöke vonzóan összeráncolt, ajkai szétnyíltak. A férfi nyelt egyet. – Már nem ismerlek téged.
Hermione hirtelen úgy érezte, mintha ő sem ismerné őt. Ez a személyt itt annyira távol állt attól az arrogáns gyerektől, akit a Roxfortban ismert. Az agya megpróbálta racionalizálni a pillanatot, de túl homályos volt.
– Akkor mi… – kezdte a boszorka, de azok a szürke szemek az övébe füstölögtek, és elvesztette a gondolatát.
– Fogd be, Granger! – motyogta a férfi, és kissé elvigyorodott.
Aztán bezárta a köztük lévő távolságot, áthajolt az asztalon, és az ajkát az övéhez nyomta, először gyengéden, majd egyre agresszívebben, és a hajába túrta a kezét.
Hermione elfelejtette, hogy megdöbbent, és visszacsókolt, mert csodálatos érzés volt, és alig tudott tisztán gondolkodni, és ez jó ötletnek tűnt. A férfi nyelve találkozott az övével, a csók alapos és szenvedélyes volt. A boszorkány még közelebb hajolt, belekapaszkodott a varázsló szőke hajába, és átkozta a kettejük között lévő asztalt.
A férfi kissé visszahúzódott, találkozott a lány tekintetével. Szürke szemei forrón beleégtek a boszorka lelkébe. Hermione visszabámult, kipirulva érezte magát, ajkai szétnyíltak.
A szőke egy halom galleont dobott az asztalra, kézen fogta őt, és mindkettőjüket hoppanálva kivezette a klubból. Hermionénak alig volt ideje regisztrálni, hogy egy lakásban vannak – feltehetően a varázslóéban –, mielőtt ő újra megcsókolta, egyik keze a hajában, a másik a hátán, a lány testét a férfiéhoz szorítva. A nő szemei lecsúsztak, elborította a testén lévő férfikéz csodálatos érzése.
A keze gyorsan elintézte Malfoy ingének gombjait – a férfi elképesztő formában volt. Végigtapogatta a mellkasán, le a hasáig. A férfi a szájába nyögött, amit a lány mélyen a belsejében érezett.
Nevetve botorkált, lerúgva a farmerját, és Hermione is nevetett részegen, és a férfi csupasz mellkasába kapaszkodott, végigsimítva a kezével a határozott izmokon.
– Gyere ide! – motyogta, és még egyszer megragadta a lányt, felkapta, és a hálószobájába vitte.
Ledobta az ágyra, egy pillanat alatt rávetette magát, csókolgatta, érintette, és Hermione agya majdnem felrobbant a mindent elsöprő érzéstől.
Aztán az utolsó összefüggő gondolat, ami átfutott az agyán, az volt, hogy Draco Malfoy nagyon jó ebben.
***
Hermione másnap reggel lüktetéssel ébredt a fejében. Egy percbe telt, mire rájött, hogy nincs sehol semmi olyasmi, amit felismer. Ez biztosan nem az új lakása volt, bár hasonlított rá. Egyszerűen csak azért tudta, mert még nem pakolt ki aznap, mielőtt Mandy elrángatta abba az átkozott klubba.
Még egy pillanatba telt, mire rájött, hogy egy olyan kart vetettek rá, ami nem a sajátja volt. Óvatosan elmozdította a kart, és átfordult.
Gyorsan befogta a száját, hogy elnyomjon egy halk sikolyt.
Nem Draco Malfoynal aludt tegnap este?
– Nem, nem, nem – suttogta magában, és megállt, amikor a mellette fekvő szőke kissé megmozdult.
Egy gyors ellenőrzéssel megállapította, hogy valóban meztelen. Nem. Rosszul érezte magát, de nem volt teljesen biztos benne, hogy ez a sok alkoholtól van-e, amit megivott, vagy a körülményektől, amikben találta magát. Valószínűleg a kettő keveréke.
Emlékezett az éjszaka bizonyos részeire, de ezek nagyrészt homályosak és ellentmondásosak voltak.
Olyan halkan és feltűnésmentesen, ahogy csak tudott, Hermione kicsúszott az ágyából. Könnyen megtalálta a fehérneműjét, és némi keresgélés után megtalálta a szoknyáját és a felsőjét. A magassarkúját cipelve megpróbált hazakészülni, de rájött, hogy az őrvarázslatai ezt nem engedik.
Megtalálta a bejárati ajtót, és amilyen halkan csak tudta, kinyitotta, majd kilépett a lakásából, és egy folyosón találta magát.
Nehézkesen kifújta magát, több mint megkönnyebbülve, hogy a férfi nem ébredt fel. Ezt a beszélgetést soha nem akarta lefolytatni.
Amennyire Hermione látta, az egyetlen jó dolog ebben a helyzetben az volt, hogy nyolc éve nem látta Malfoyt, és könnyen lehet, hogy még nyolc évbe telik, mire újra látja. Bár a hátralévő élete jobb lenne.
Végigpillantott a folyosón, hogy megkeresse a kijáratot, és megdermedt. Ez a folyosó a zöld ismerős árnyalatára volt festve.
Hermione arcáról kifutott a vér.
Az új lakásánál is egy ugyanilyen zöld árnyalatú folyosón volt. Lassan visszapillantott a mögötte lévő falra, a férfi lakásán kívülre. Az egységszámon a 11-es szám volt olvasható.
Az ő új lakása a 12-es volt.
Talán sok olyan épület létezett, amelyet ugyanígy festettek. Megpróbált a saját épületéhez hoppanálni.
Semmi sem történt.
A feje zúgott. Végigsétált a folyosón a 12-eshez, és megpróbálta kinyitni az ajtót. A zár kattant.
– Nem – suttogta magában Hermione, és megdörzsölte a halántékát. Ez nem történhetett meg.
Éppen Draco Malfoy volt az új, nyavalyás szomszédja. Malfoy, akivel ostoba módon lefeküdt tegnap este.
A lánynak különösen élénk emlékei támadtak az előző éjszakáról, amikre nem emlékezett rögtön ébredés után, és érezte, ahogy az epe felszáll a torkában, fenyegetve a gyomra szűkös tartalmát.
Könyörtelenül, nyögve hatolt belé, csukott szemhéja megrebbent az érzés hatására, homlokát összeráncolta.
A lány ívben a férfira hajolt, még jobban alkalmazkodott hozzá, miközben az ajkába harapott, hogy ne nyögjön hangosan. Ez már majdnem több volt, mint amit el tudott volna viselni.
– Bassza meg, Granger – motyogta a férfi, és könyörtelenül döngette a lányt, még akkor is, amikor megragadta az ajkait, és a nyelve ismét hozzáférést követelt a szájához.
Hermione nyöszörgött az érzéstől, amikor a férfi elhúzódott, újból kitartóan előrenyomult, és a teste minden egyes alkalommal a gyönyör esküjeként – ígéreteként – érezte, ami a legcsekélyebb fájdalommal keveredett, ahogy érzékeny idegvégződései felizzottak, teste megfeszült és rugóként tekeredett.
Érezte, hogy megtörik, a mérhetetlen érzés lüktetése hullámról hullámra zúdul rá, érezte, hogy összeszorul a férfi körül, és néhány újabb lökéssel a varázsló elélvezett, káromkodva, feloldódva a nővel együtt, arcát a boszorka nyakába temetve, ahogy a saját orgazmusa végigszáguldott rajta.
A varázsló nem volt gyengéd – nem volt szüksége az emlékekre, hogy emlékeztessék erre, amikor minden izmában érezte.
Gyorsan magára varázsolt egy fogamzásgátló bűbájt, olyat, ami utólag is működött, nem emlékezett rá, hogy bármelyikük is ilyen mámoros állapotban volt-e.
Belépve a fehér, dísztelen lakásba, amely tele volt a holmiját tartalmazó dobozokkal, Hermione érezte, hogy ismét rettegés járja át.
El kellett költöznie. Ez volt az egyetlen lehetőség.
Halkan becsukta maga mögött az ajtót. Hátradőlt az ajtónak, lecsúszott a földre. Percekig ült ott, fejét a kezébe hajtva.
– A francba.
hozzászólások: 3
feltöltötte: Nyx | 2024. Mar. 30.