Fejezetek

írta: In_Dreams

6. fejezet
6. fejezet

– Elmentél repülni? – Ginny döbbenten kiáltott fel. Gyorsan befogta a száját, és körülnézett.

– Igen – mondta Hermione elpirulva. Lehalkította a hangját. – Aztán vadul szexeltünk a lelátó mellett.

Hermione már napok óta nem látta Draco, azóta az éjszaka óta, amikor elrepültek, az elméje pazarul játszott az azon az éjszakán átélt érzelmekkel. Szüksége volt egy lányra, akivel beszélgethet, ami egyébként nagyon ritkán fordult elő általában.

– Óóóóó – visított Ginny. – Azért a repülés. Biztos nagyon megbízol benne. Ron még csak nem is ültetett téged seprűre, ugye?

– Nem – mondta Hermione. – Soha nem engedtem volna neki.

– És ez jó dolog? – kérdezte Ginny, Hermione arckifejezését olvasva.

– Nem hiszem, hogy az lehet – suttogta, miközben pánikvillantást érzett. – Gin, azt hiszem…

– Hallottam valamit arról, hogy repülni fogsz, Hermione? – kérdezte Harry, miközben besétált a szobába. – Ezt nehezen hiszem el.

– Semmiség, Harry – vágott közbe Ginny.

Harry a két lányra meredt, majd Hermionéra fordította a tekintetét. Néha ijesztően éles eszű tudott lenni.

– Találkoztál valakivel? – kérdezte. – Csak így tudom elképzelni, hogy felszállsz egy seprűre.

– Természetesen nem – válaszolta a lány megnyugtatóan mosolyogva.

– Menj csak, Harry, csajos dolgokról beszélgetünk – mondta Ginny, mire Harry megrázta a fejét, de kiment a szobából.

– Mit csináljak, Gin? –várta a választ Hermione, idegesen rágcsálva az ajkát.

– Nekem úgy tűnik, két lehetőséged van – válaszolta a vörös hajú. – Vagy elmondod neki, vagy elsétálsz.

***

Hermione úgy döntött, hogy egyik lehetőség sem tetszik neki. Egy cseppet sem.

Az, hogy elmondja neki, biztosan nem fog megtörténni. A férfi világossá tette, hogy nem akar kapcsolatot senkivel, nem csak vele, mert Scorpius miatt bonyodalmak alakultak ki az életében. Hermione szerint ez nem is volt olyan rossz, igazából; kedvelte Scorpiust, és Astoriával sem volt semmi baja. Nem érdekelte, hogy a férfi elvált és apa lett; őt az érdekelte, hogy ki ő, mint ember. A sors iróniája az volt, hogy eredetileg azt hitte, utálja azt, aki ő volt.

De mindegy – ez nem rajta múlott.

A gondolat, hogy elsétáljon, kellemetlen érzést keltett a gyomra mélyén. Nem tudta, hogy elég erős-e ehhez a lehetőséghez.

Kerülte a férfit, és már majdnem egy hete nem jelent meg nála.

– Ismerem ezt a tekintetet – állapította Mandy, amikor leült Hermione mellé a Mungo kávézójában. – El kell mennünk ma este valahova?

Hermione végigsimított a haján. Legyőzöttnek és kimerültnek érezte magát.

– Igen, azt hiszem – válaszolta.

– Én kilenckor hoppanálok, együtt készülhetünk – mondta Mandy.

Hermione elmosolyodott, hálás volt a könnyű barátságért, amit az egykori hollóhátassal kötött.

***

Mandy kilencre megjelent, ahogy ígérte, és mindketten bort ittak, Mandy pedig megcsinálta Hermione sminkjét. Amikor a két lány már indulásra készen állt, részegen és vihogva, Hermione kinyitotta a lakás ajtaját.

Malfoy ott állt, kopogásra emelt kézzel. Hátralépett, meglepetten pislogott, kezét a zsebébe temette.

Hermione nagyot nyelt, amikor találkozott a férfi tekintetével.

– Túlságosan ki vagy sminkelve – mondta üdvözlésképpen Malfoy. – De ettől függetlenül jól nézel ki. Elmész valahova?

– Igen, Mandyvel – válaszolta a lány. Mandy az ajtóhoz lépett, meglátta, hogy a férfi ott áll, és azonnal megfordult, és visszasétált a lakásba.

– Légy óvatos! – jegyezte meg halkan a varázsló vigyorogva. – Mindenféle idegen férfiakat szedsz fel, amikor Mandyvel mész el.

– Nem fogok pasikat felszedni – mondta a lány az ajkát rágcsálva.

– Jó – mondta halkan a férfi, a szemöldökét összeráncolva. – Nem mintha az én dolgom lenne.

Hermione egyfajta rángatózó bólintással nyugtázta ezt. Bármi, amit erre válaszul mondani tudott volna, nem jött volna jól.

Gyakorlatilag nem az övé volt, mivel nem volt megállapodásuk a kizárólagosságról. De Hermione tudta, mit érezne, ha a férfi valami idegen nőt hozna haza.

– Mindenesetre – mondta a varázsló – csak azért jöttem, hogy tudassam, van két jegyem a következő, keddi meccsre. Ha szeretnéd őket. Tudom, hogy milyen nagy szükséged van arra, hogy többet tudj meg a kviddicsről. – Elvigyorodott.

– Ezért jöttél be – ismételte meg a lány szkeptikusan. – Ingyen kviddicsjegyek.

– Részben – ismerte el a férfi, és kacsintott egyet. – De látom, hogy elfoglalt vagy. Szóval akkor ingyen kviddicsjegyek.

– Elfogadja őket! – kiáltott fel Mandy, és ismét közelebb lépett az ajtóhoz. Hermione elégedetlen pillantást vetett a barátnőjére.

– Rendben – sóhajtott Hermione. – Elviszem őket.

Malfoy a zsebébe nyúlt, és átnyújtott neki két jegyet.

– Elég jó helyeknek kell lenniük – vonta meg a vállát.

– Köszi – mondta Hermione az ajkába harapdálva. – Majd én elhozom Mandyt.

– Persze, hogy elhozod Mandyt – szólalt meg Mandy vigyorogva.

– Nos – szólt Malfoy vigyorogva. – Szép estét, hölgyeim!

***

Hermione belekortyolt az italába, és homályosan megállapította, hogy nem nagyon érdekli a londoni kocsmai élet. Amit persze már tudott, de azért mégis elcsábult.

Mandy elment a mosdóba, és a sort figyelembe véve, még eltartott egy darabig.

– Hé, Hermione! – hallotta az ismerős hangot. Megfordult, és a mellkasa összeszorult. George és Charlie Weasley volt az.

– Szia George, Charlie! – köszöntötte őket a lány, és felállt, hogy megölelje mindkettőjüket. – Annyira örülök, hogy látlak titeket.

– Neked is – mondta Charlie. – Hiányzol nekünk mostanában az Odú körül

– Igaz – mondta a lány kényelmetlenül.

– Természetesen megértjük – vágott közbe George. – Úgy hangzik, mintha Ron egy igazi barom lett volna.

Hermione a két idősebb férfira meredt, akiket testvérének tekintett. Akik nem is olyan régen igazi testvérei lettek volna, ha még mindig Ronnal jegyben jár.

George sosem heverte ki Fred elvesztését. Míg a háború után mindenki kerülgette az érzéseit, Hermione mindent megtett azért, hogy ne bánjon vele annyira másképp, és közelebb kerültek egymáshoz. Szívszorító volt – olyan, mintha George olyan sokáig egy egésznek az egyik fele lett volna, és a háború után meg kellett tanulnia új emberré válni. Charlie-t nem ismerte annyira, de mindig is olyan szimpatikus volt, bár a háborút követően egészen jól megismerte, és az egyik kedvenc Weasley-je lett.

– Hogy megy a munka, Hermione? – kérdezte Charlie, miközben odahúzódott egy székhez. George is helyet foglalt.

– Remekül – válaszolta derűsen – nagyon elfoglalt. Jelenleg azon dolgozom, hogy kiérdemeljem a vezető gyógyítói állást. És te? Hogy vannak a sárkányok?

– Szeszélyesek, mint mindig – mondta Charlie vigyorogva.

– El tudom képzelni – felelte Hermione finoman. Soha nem tudta elképzelni, hogy állandóan sárkányokkal dolgozzon, de Charlie úgy tűnt, imádja. – Hogy megy a viccbolt, George?

– Sűrűbben, mint valaha – válaszolta George mosolyogva. – Nem tartunk fel… hamarosan találkozunk Ronnal, de mindent megteszünk, hogy ne lásson téged.

– Nagyra értékelem – szólalt meg a lány az ajkába harapdálva. – Talán egyszer majd megpróbálhatunk barátok lenni, de még nem most. Annyira örülök, hogy látlak, George, Charlie.

Ahogy a vörös hajú pár elsétált, Mandy visszatért, és helyet foglalt.
– Weasley-k? – kérdezte, miközben figyelt.

– Igen, Charlie és George. Úgy tűnik, Ronnal találkoznak – válaszolta Hermione, és idegesen Mandyre pillantott.

– Rendben – szólalt meg Mandy a homlokát ráncolva. – Megpróbáljuk elkerülni őt. De ha gyorsan kell távoznod, megértem! Menjünk táncolni!

– Nem táncolok – jelentette ki Hermione félszegen, összehúzva a szemét.

– De igen – mondta Mandy – jó móka lesz.

Hermione felsóhajtott, megitta az italát, és vonakodva hagyta magát a táncparkett felé húzni.

***
Hermione haza hoppanált, alaposan frusztrált volt és torkig mindennel. Ő és Mandy jól érezték magukat, amíg Ron meg nem látta őket, és át nem jött, hogy beszélgetésre bírja. Még kedves is volt, és megpróbálta rávenni, hogy üljön le mellé.

Amikor a lány közölte vele, hogy nem akar vele beszélni, és még időre van szüksége, mielőtt fontolóra venné a barátság felújítását, a férfi megsértődött és dühös lett.

Aztán a boszorkány emlékeztette, hogy ő volt az, aki megcsalta, csak rontott a helyzeten. Szerencsére George és Charlie közbelépett, és meggyőzték Ront, hogy menjen el, és amennyire a lány meg tudta állapítani, visszavitték az Odúba.

Hermionénak azonban már nem volt kedve a bárban maradni, elköszönt Mandytől, és hazament.

Megértette, hogy Ront bántotta az, hogy ő felbontotta az eljegyzésüket, különösen azok után, amin együtt mentek keresztül – de talán ezt figyelembe kellett volna vennie, mielőtt a lány háta mögé megy.

Valóban meg akarta próbálni, hogy egy nap újra barátkozzon Ronnal, de ehhez még túl friss volt az egész.

Hirtelen hangos dörömbölés hallatszott az ajtaján. Hermione megdörzsölte a szemét. És most mi lesz?

Mivel sejtette, hogy semmi jót nem jelent, nem sietett az ajtóhoz sétálni, amíg rá nem jött, hogy az éjszaka közepe van, és a dörömbölés valószínűleg felébreszti a szomszédokat.

Aztán kiabálást hallott, és megrázta a fejét, kezével végigsimított a haján.

Kinyitotta az ajtót, hogy meglássa Ront, aki vörös arcú és dühös volt, és Malfoyt, aki lazán nekitámaszkodott a saját ajtajának, és nem tűnt lenyűgözöttnek.

– Kopj le, Weasley, soha nem fog visszafogadni – mondta Malfoy, amikor kinyitotta az ajtót.

– Mit tudsz te erről? – őrjöngött Ron, és a szőkére bámult.

– Nyilván többet, mint te – vágott vissza Malfoy.

Egyikük sem vette észre, hogy a lány kinyitotta az ajtót.

– Elég legyen! – kiabálta mindkettőjükre dühösen Hermione. Rohadtul tudott vigyázni magára, és Ronnak abba kellett volna hagynia, hogy bejelentés nélkül jöjjön be, amikor tudta, hogy a lány nem akarja látni. Kezdett borzasztóan feleslegessé válni. – Mindketten húzzatok el!

Ron egy pillanatig csak bámult rá, mintha mondani akart volna valamit, de nem tudta, mit. Malfoy arckifejezése gondosan iskolázott volt, egyik szemöldökét felhúzta. Hermionéra pillantott, az arca megenyhült, ahogy találkozott a lány tekintetével.

Valami lehetett Malfoy arckifejezésében, abban, ahogyan a lányra nézett, ahogyan a szemöldöke összeráncolódott, mert mielőtt Hermione figyelmeztethette volna, Ron ökölcsapása egyenesen az állkapcsához ért, és Hermione szemei dühtől és félelemtől tágra nyíltak.

Azonnal tudta, hogy ez nem tartozik Ron fényesebb pillanatai közé, hogy verekedésbe kezd egy csúcsformában lévő, villámgyors reflexekkel rendelkező profi kviddicsjátékossal. Mielőtt Hermione bármit is mondhatott volna, Malfoy viszonozta az ütést, kiütötte Ront az egyensúlyából, és egy gonosz horoggal követte.

Hermione megdermedt, csak egy pillanatra, mielőtt előhúzta volna a pálcáját, és találomra célzott, miközben a jelenet gyorsan ökölharccá fajult.

– Petrificus Totalus! – kiáltotta, és a varázslat véletlenül eltalálta Ront. A vörös hajú azonnal megdermedt, és a földre zuhant. Malfoy lesöpörte magát, és dühösen bámult rá.

– Ez engem is eltalálhatott volna! – mondta ingerülten Malfoy.

– Életben maradtál volna – közülte a nő, ugyanolyan bosszúsan mindkettőjükre. – Ne törődjetek azzal, hogy mindketten felnőtt férfiak vagytok, most úgy verekedtek, mint a gyerekek!

– Ő ütött meg először – érvelt Malfoy, és nagyon hasonlított arra az ingerlékeny fiatalemberre, akit a Roxfortban ismert.

– Ezért adtam neked időt, hogy visszaüss – szólalt meg halkan Hermione a férfira pillantva.

A lány odasétált Ronhoz, és lehajolt a földre.

– Ron, én most elengedem a varázslatot, te pedig menj haza. Ne gyere ide többet. – Találkozott a férfi zavart szemével, ahogy felnézett rá, és csak egy kicsit lágyult meg. – Talán egyszer majd leülhetünk és beszélgethetünk, de semmiképpen sem akkor, amikor már ittál. Rendben?

Feloldotta a varázsigét, Ron pedig elhagyta az épületet, és egy utolsó, Malfoyra vetett undorral teli pillantással dehoppanált.

Hermione felsóhajtott, és megmasszírozta a halántékát. Visszafordult a lakása felé, egyszerűen csak le akart feküdni.

– Jól vagy? – kérdezte Malfoy, és ránézett. – Rossz éjszakád volt?

– Nem volt minden rossz – válaszolta a lány sóhajtva. – Sosem akartam, hogy így alakuljanak a dolgok. Olyan sokáig olyan közel álltunk egymáshoz.

Tudta, hogy Malfoyt nem érdekli a Ronhoz fűződő kapcsolata. Éppen ezért a következő szavai megdöbbentették.

– Sajnálom – mondta, a hangja őszinte volt. – Tudom, hogy nem volt könnyű neked. Talán csak sosem kellett volna így lennie.

– Talán – ismételte meg a lány. Néha úgy érezte, hogy Ron magával vitte egy részét. A gondolattól elveszettnek érezte magát.

Malfoy közelebb lépett hozzá, és szorosan átkarolta a lány testét. Egy pillanat múlva Hermione előrehajolt, és átkarolta a férfi hátát. Beszívta az ismerős, fás illatát, és úgy érezte, mintha örökké a karjaiban maradhatna.

Eszébe jutott, hogy az elmúlt héten kerülte őt, és mégis itt volt, amikor szüksége volt rá.

– Nem akarsz átjönni? – mormolta a fülébe a varázsló, mielőtt visszahúzódott. – Aludni.

Hermione találkozott a férfi szemével, és megborzongott a hőveszteségtől. Semmi mást nem akart, mint az oldalánál összegömbölyödni és álomba merülni, nem aggódva semmi és senki miatt. A gondolat szíven ütötte, és eszébe jutott, miért nem látta a férfit.

– Azt hiszem, most egyedül kell maradnom – suttogta a boszorkány. A férfi arckifejezése nem változott, de látta, hogy nem azt remélte, vagy talán nem is azt várta tőle, amit mond.

– Oké – mondta egyszerűen, és megcsókolta a lány feje búbját. – Jó éjszakát!

– Jó éjt! – motyogta a lány, bár a férfi már elment.

***

Kedd volt, és Hermione kissé vonakodva elment megnézni a Falmouth Sólymok Kenmare Kócsagok elleni mérkőzését. Nem emlékezett, mikor volt utoljára szándékosan olyan kviddicsmeccsen, ami nem a Roxfortban volt, talán a negyedév előtti kviddics-világbajnokságon?

Mandy meggyőzte arról, hogy udvariatlanság lenne elfogadni a jegyeket, és aztán nem elmenni. Hermione beleegyezett, bár nem nagyon érdekelte a kviddicsnézés.

A jegyek, amiket kapott tőle, valójában elképesztőek voltak – a Sólymok saját páholyának ülőhelyén volt, és sok híres és magas társadalmi rangú boszorkány és varázsló ült a közelükben.

– El sem hiszem, hogy ilyen helyekre ülhetek – áradozott Mandy. – Minden alkalommal, amikor meccsre jövök, olyan messze van, hogy alig látni valamit.

A játék elkezdődött, és bár Hermione aligha értette az összes szabályt, amiből sok volt, mégis több mint érdeklődve figyelte a meccset. Erősen gyanította, hogy ez azért volt, mert valójában ismerte Malfoyt, és így volt kinek szurkolnia.

Kiváló volt hajtóként – villámgyors és pontos. Tudta, hogy jól repül, bár ezt csak vonakodva ismerte el, abból az időből, amikor férfi elvitte őt repülni.

Könnyedén navigált a pályán, hajtótársaival együtt, és ők hárman olyan gyorsan mozogtak bonyolult alakzatokban, hogy Hermione néha alig tudott lépést tartani velük.

Annak ellenére, hogy sosem érdeklődött különösebben a kviddics iránt, Hermione több mint egy kicsit lenyűgözve érezte magát, és bár ezt soha senkinek nem vallaná be, némi kis büszkeséggel töltötte el, hogy Malfoy a barátja. Vagy valami ilyesmi.

– Nem fél, ugye? – Mandy tágra nyílt szemmel kérdezte, amikor Malfoy egy különösen merész gólt lőtt. – Tudom, hogy ha engem leütöttek volna a seprűmről, és úgy megsérültem volna, mint ő, nem ülnék olyan gyorsan vissza a seprűre.

– Egészen biztosan nem – értett egyet Hermione. Az ajkába harapott, hogy ne mondja el Mandynek, hogy az első visszarepülése előtt volt némi idegesség.

Egyszer olyan közel repült kvaffal a kezében, hogy Hermione megesküdött volna rá, hogy rákacsintott, mielőtt gyorsan kikerült egy érkező gurkót.

– Hermione? – Mandy halkan szólalt meg, és Hermione a barátnője felé fordult, és rájött, hogy a lány őt figyelte. – Te tényleg kedveled őt, ugye?

– Szerintem igen, legalábbis egy kicsit – ismerte el Hermione, arcot vágva.

– Szereted őt? – kérdezte Mandy.

– Nem – mondta Hermione gyorsan, és megrázta a fejét. – Nem hiszem. De van valami. Valami, amit soha nem tudtam volna elképzelni.

– Néha nincs értelme – szólt Mandy –, de ez nem jelenti azt, hogy rossz.

– Az a rossz, ha ő nem így érez – közölte a lány, és élesen Mandyre nézett.

– Biztos vagy benne, hogy nem?

– Egészen biztos – mondta Hermione. – Ennyi idő után sem sugallta soha az ellenkezőjét.

– Talán nem akar nyomást gyakorolni rád, látva, hogy épp most léptél túl Ronon – érvelt Mandy mélyen elgondolkodva.

Hermione mérlegelte a lehetőséget.
– Azt hiszem, lehetséges – vonta meg a vállát. – Soha nem merném feltételezni, hogy értem az elméjét.

Visszatért a férfi figyeléséhez, és megpróbált küzdeni az agyában Mandy szavai nyomán támadt kíváncsiság ellen. Vajon volt rá esély, hogy valaha is így látta őt?

A meccs közel három órán át tartott, amikor a Sólymok fogója elkapta a cikeszt, és ezzel 430 a Sólymoknak és 260 a Kócsagoknak. Hermione talpon találta magát, és vadul éljenzett a többiekkel együtt. Furcsa módon egyszer sem unatkozott.

Amikor Hermione és Mandy összeszedték a holmijukat, és távozni készültek, Malfoy átrepült, és a levegőben lebegett előttük.

– Szia – mondta mosolyogva –, örülök, hogy el tudtatok jönni.

Szőke haja rendetlen volt a széltől, enyhe pírt kölcsönzött az általában sápadt arcbőrének.

– Persze, nem lehetett elpazarolni a jegyeket – mondta Hermione, és Mandy könyökölt rá.

– Jól érezte magát – tájékoztatta Mandy, mire Malfoy felnevetett.

– Gratulálok! – szólalt meg Hermione, és mocskos pillantást vetett Mandyre. – Nagyon jól játszottál.

– Köszi! – mondta Malfoy vállat vonva. – Jó meccs volt.

Éppen ekkor két sötétszürke folt repült fel, és játékosan lesből támadtak Malfoynak. Az hajtótársai voltak, két Tiggs és Halcombe nevű nő. Két különösen vonzó nő. Hermione igyekezett figyelmen kívül hagyni a féltékenység rövid szúrását.

– Fantasztikus volt, Draco – mondta az egyikük.

– Kiváló, mint mindig – dicsérte a másik. Mindketten még egy pillanatig lökdösték őt, mielőtt elrepültek volna.

Hermione félrenézett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy minden holmija megvan, és amikor visszanézett rá, a férfi vigyorra görbült ajkakkal és csillogó szemekkel figyelte őt. Hermione röviden találkozott Malfoy tekintetével, majd kipirulva elfordította a tekintetét.

– Találkozzunk a földszinten öt perc múlva? – kérdezte a férfi. – Kikísérlek. – A stadion tele volt hoppanálás elleni varázslatokkal.

– Persze – mondta Hermione, és nyelt egyet. Elvigyorodott, és a varázsló visszarepült a csapat többi tagjához.

Utolérte őket, ismét szilárd talajon. Hermione felismerte az edzőjét, Ken Carringtont, aki éppen mögötte volt, és az idősebb férfi egy pillanatig csak nézett rá, mielőtt a felismerés megvilágosodott, és a szemöldöke felszaladt meglepetten, amikor meglátta Malfoyt, amint feléje sétál.

Hermione röviden elmosolyodott és intett Carringtonnak, aki biccentéssel viszonozta a gesztust. Malfoy felvonta a szemöldökét, és hátrapillantott, hogy lássa, kinek integet a lány.

– Granger gyógyító – mondta Carrington, miközben odasétált. – Látja, megint olyan, mintha új lenne. – A férfi hátba veregette Malfoyt.

– Látom – mosolygott Hermione. – Gratulálok. Ő a barátom, Brocklehurst gyógyító, ő is segített Malfoy felépülésében.

Hermione óvatosan előre lökte Mandyt, aki tágra nyílt szemmel nézte a kviddicsedzőt.

– Valahogy így – horkant fel Malfoy méltatlankodva.

– Örvendek, Brocklehurst gyógyító – köszöntötte Carrington Malfoyról tudomást sem véve.

– Szintúgy – mondta Mandy halkan, még mindig bámulva. Valójában az egész csapatot nyugtalanul bámulta.

– Nos, vigyázzon magára, remélhetőleg hamarosan eljön egy másik meccsre – mondta Carrington, és Malfoyra nézett, aki értetlenül bámulta az edzőjét.

– Vigyázzon magára ön is! – viszonozta Hermione mosolyogva. Malfoy elégedetlenül nézett.

– Gyerünk – mondta Malfoy, és Hermionét a kijárat felé terelte, könnyed kézzel a háta felé. Észrevette, hogy az egyik női hajtó – Tiggs – meglepetten nézett rá.

A stadionon kívülre érve Mandy gyorsan Hermione felé fordult.

– Köszönöm, ez jó móka volt. Holnap találkozunk a munkahelyeden, jó éjt!

– Jó éjt, Mandy! – köszönt el Hermione szórakozottan.

– Jó éjt, Mandy! – parolázott Malfoy, bár a tekintete mereven Hermionéra szegeződött. Amint Mandy eltűnt, megfogta Hermione karját, és mindkettőjüket hazahoppanálta

– Szóval – kezdett bele a kviddicsjátékos a folyosó falának támaszkodva, amikor visszaértek az épületbe –, mit gondoltál valójában?

– Jól szórakoztam – mondta Hermione, még saját magát is meglepve. – Olyan jól játszol.

– Mert olyan sokat gyakorlok – magyarázta halkan a varázsló, és megfordult, hogy ránézzen, még mindig a falnak támaszkodva.

– Nagyon szerény vagy – állapította meg Hermione őszintén. – Ez olyasmi, amire korábban nem számítottam volna.

– Sok kemény leckét tanultam a büszkeségről – mondta Malfoy, találkozva a lány szemével. Közelebb lépett egy lépést, egyik kezét lustán a lány csípőjére simította. A boszorka nyelt egyet, eszébe jutott a Mandyvel korábban folytatott beszélgetés. Egy része tudta, hogy el kellene mennie. Hogy nem lenne tisztességes egyikükkel szemben sem, ha valóban érzéseket táplálna iránta.

Tudta, hogy nem elég erős ehhez. Most nem.

Újabb lépést tett felé, végigsimított a kezével az arccsontján, és a hajába temette. Lágyan az ajkát az övéhez nyomta, mielőtt egy kicsit visszahúzódott volna.

– Örülök, hogy eljöttél ma este – szólalt meg félhangosan Malfoy a szemébe nézve, miközben a keze végigsimított a karján.

– Én is – ismerte el a lány. A férfi újra megcsókolta, ugyanolyan lágy, nyugodt csókkal. A nyelve találkozott az övével, és ahogy lassan, szinte lustán csókolta, Hermionénak eszébe jutott, hogy még mindig a folyosón vannak, és lakást kellene választaniuk, amikor a férfi újra elhúzódott.

A szeme csillogott, és Hermione rájött, hogy ez boldogság. Ami érthető volt, tekintve, hogy a csapata győzött.

– Tényleg nagyon örülök – folytatta Malfoy. Egy gyors harapást dobott a lány fülcimpájába. – Lehet, hogy csak felvágtam előtted. Csak egy kicsit.

– Nem szoktál úgy repülni, mint egy őrült? – cukkolta a lány.

– Ó, dehogynem – mondta vigyorogva a férfi –, csak nem egészen ennyire.

Mintha csak most vette volna észre, hogy még mindig a folyosón vannak, kinyitotta a lakása ajtaját, és kézen fogva berángatta Hermionét. A hálószobájában azonban a lány felé fordult.

– Nem tudom, te hogy vagy vele – kezdte Malfoy, felmérve a lány reakcióját –, de én rendkívül fáradt vagyok.

– Ó, rendben – pislogott Hermione. – Akkor majd máskor.

Amikor a lány megfordult, hogy elmenjen, és a fejében forogtak a vadul vegyes jelzések, a férfi szorítása a csuklóján szilárdan megmaradt, és a lány visszanézett rá.

– Maradjak? – kérdezte a férfi, a szemöldökét összeráncolva.

– Oké – vonta meg a vállát a lány. Levette a ruháit, csak az alsónadrágjában maradt, és valahogy félénken érezte magát, pedig már annyiszor látta meztelenül.

Gyorsan bebújt a takaró alá, elégedetten süllyedt bele, amikor a férfi csatlakozott hozzá. Egy pillanat múlva közelebb húzódott hozzá, hogy a hasa a lány hátához nyomódjon, a karja pedig a dereka köré tekeredett.

Hermione csak egy másodpercre feszült meg, mielőtt ő is hátradőlt a férfinak. Mindig is élvezte a testének érzését az övén, akár a szex révén, akár anélkül. Érezte, ahogy a férfi elernyed, egy „édes álmokat” súgott a fülébe, és a szemei akarata ellenére lecsukódtak.

Az utolsó tudatos gondolat, ami átfutott az agyán, az volt, hogy ehhez hozzá tudna szokni.
hozzászólások: 0
feltöltötte: Nyx | 2024. May. 22.

Powered by CuteNews