9. fejezet

Csütörtök este halkan kopogtattak az ajtón. Hermione egy pillanatra azt hitte, talán csak képzelődött.

Draco ott állt, az ajtókeretnek támaszkodva, tekintete a földre szegeződött, egy darab szőke haj az arcába lógott. Már majdnem egy hete nem látta a férfit az előző reggelen kívül, bár akkor alig volt több egy rövid és kínos köszönésnél, amit megosztottak egymással.

A férfi felpillantott, és találkozott a szemével, Hermione pedig majdnem elfordította a tekintetét. Hosszú pillanatig bámulta a nőt, mielőtt felsóhajtott.

– Talán – húzta el a száját – jobban meg kellene ismernünk egymást.

– Tényleg? – kérdezte a lány meglepődve.

– Igen, tényleg – mondta a varázsló vigyorogva. – Hacsak nem vagy elfoglalt.
Hermione elpirult, és rájött, hogy üres tekintettel bámult.

– Egyáltalán nem, gyere be – szólalt meg végül. Kínosan átlépte a küszöböt, mintha már sokkal régebben nem járt volna itt. – Tea?

– Persze, a tea jól esne – válaszolta Draco szórakozottan. Leült a konyhai asztalához, amit még soha nem tett meg. Hermione rövid ideig a vízforralóval babrált, mielőtt elkezdte volna a teát. Leült vele szemben.

– Miről szeretnél tudni? – kérdezte a boszorkány, és azt kívánta, bárcsak elmúlna a kínos feszültség. Rájött, hogy a férfi nem sokat osztott meg nyíltan, mióta Scorpiusról és Astoriáról mesélt neki.

A férfi az asztalára terített teríték sarkával babrált. Ha nem tudta volna jobban, azt hitte volna, hogy a férfi idegesnek tűnik.
– Mi a kedvenc színed? – kérdezte a férfi, és az ajkai sarka mosolyra görbült.

– A sárga – vágta rá Hermione mosolyogva. – A tiéd?

– A zöld – mondta a férfi, mintha a lánynak tudnia kellett volna. – A kedvenc kviddicscsapatod?

– Sólymok – válaszolta a lány vigyorogva.

– Jó kislány – helyeselt halkan Draco –, az enyém is.
Előrehajolt, karjait az előtte lévő asztalon összefonva.

– Az jutott eszembe, Granger, hogy ennyi idő után még mindig nagyon keveset tudok rólad. És nem olyan triviális dolgokra gondolok, mint például a kedvenc színed – vágott egy apró fintort Draco –, hanem arra, hogy jobban megismerjelek.

– Ez így fair – helyeselt a lány, nem egészen értve, mit jelent ez az egész.

– Miért nem mesélsz arról, hogyan lettél a gyógyító? – A férfi most kíváncsian figyelte a nőt.

– Hát, először is be kellett fejeznem az RAVASZ-t, ami őszintén szólva kicsit fájdalmas volt – kezdett bele Hermione. – Mivel kihagytam a hetedik évet, a háborút követő nyáron elvégezhettem egy javító tanfolyamot, amit a minisztérium ajánlott fel a háborút követő nyáron azoknak a diákoknak, akik nem tudták befejezni a vizsgájukat.

– Ó, persze – mondta a varázsló visszagondolva. – Fontolóra vettem, de akkoriban alig tudtam bárhová is menni anélkül, hogy meg ne bűvöltek volna. Különben is, a kviddicshez nem kell RAVASZ.

– Tényleg? – kérdezte a lány, és szomorúan nézett rá. A férfi megvonta a vállát.

– Éppen halálfaló tevékenység miatt állítottak bíróság elé, persze az emberek nem nézték jó szemmel, hogy kint vagyok a szabadban – motyogta. – De folytasd csak.

– Rendben, nos, tudtam, hogy gyógyító akarok lenni, miután véget ért a háború. Harry elment aurorképzésre, Ron pedig átvette a viccboltot George-dzsal együtt, miután Fred… nos, ez volt az első alkalom, hogy egyedül folytattam valamit – sóhajtott a boszorkány, visszaemlékezve egy olyan időszakra, amit általában igyekezett elfelejteni. – Csak valami érdemlegeset akartam csinálni, valami olyat, ami segít az embereken. A gyógyítás persze csodálatos, de nagyon örülök, hogy a saját kutatásaimat is végezhetem.

– Persze – mondta –, és abban is nagyszerű leszel.

– Köszönöm – szólalt meg a lány kipirulva. – És mi a helyzet veled? Hogyan lettél a világ legjobb hajtója?

– Nem én vagyok a világ legjobb hajtója – gúnyolódott a férfi. – Ez butaság. Mindig is szerettem a hajtó posztot, amikor felnőttem, de amikor iskolába jártam, apám azt követelte, hogy játsszak fogó poszton, hogy megpróbáljam legyőzni Pottert. Így amikor volt választásom, újra elkezdtem hajtóként játszani. Ahogy már mondtam, rengeteg gyakorlás és kemény munka kellett hozzá. Eredetileg az Appleby Nyilak csapatában játszottam, és az utolsó világbajnoki szezonban Angliába szerződtettek. De Scorpius akkor még csak kisbaba volt, és utána már nem akartam mindkettőt csinálni. Néhány évvel ezelőtt jelentősen többet ajánlottak, hogy a Sólymoknál játszhassak, és elfogadtam.

Megvonta a vállát. Hermione gyanította, hogy szerénykedik, de úgy tűnt, mindig is ilyen volt, ha kviddicsről volt szó.

– A kviddics volt az első választásod? – kérdezte a lány. A férfi egy hosszú pillanatig bámult rá, és mérlegelte a válaszát.

A vízforraló fütyülni kezdett. Hermione felugrott, mert megfeledkezett róla. Gyorsan töltött mindkettőjüknek egy csészével, és visszaült.

– Amikor fiatal voltam, a minisztériumban akartam dolgozni, akár hiszed, akár nem – vonta meg a vállát Draco. – Granger, nézd csak így. Tizenhat éves voltam, amikor megkaptam a Jegyet, és olyan feladatot parancsoltak meg nekem, amiről tudtam, hogy nem leszek képes elvégezni. Nem számítottam arra, hogy megérem az iskola végét, és ha meg is élem, biztosan nem tudtam volna pályát választani. Az egyetlen dolog, ami várt rám az a szolgaság volt.

Hermione tágra nyílt szemmel bámult rá, a csésze tea félúton felejtve az ajkai között. Nagyot nyelve letette a csészét. Soha nem hozta szóba a háborút és az ő részvételét.

– Szóval – folytatta Draco, miközben kényelmetlenül feszengett –, amikor hirtelen szabadultam ebből a jövőből, és még csak nem is az Azkabanban találtam magam, jól jegyezd meg, nem igazán tudtam, mit kezdjek vele. A kviddics eleinte egy kis menekülés volt. Akkoriban alig ismertem még Astoriát, és belevetettem magam. Kiderült, hogy elég jó lettem, és a Nyilak kiválasztottak, a többi pedig már történelem.

– Ez nagyon érdekes – mondta a lány, meglepődve, hogy ezt mondja magáról a kviddicsről.

– Most én jövök – közölte Draco, és megint azzal a számító tekintettel figyelte a lányt. – Miért adtál nekem egy esélyt? Érthető, hogy azon az estén a klubban mindketten részegek voltunk, de akár el is mehettél volna, és soha többé nem szóltál volna hozzám. Nem riadsz vissza a Jegyemtől, soha nem kérdőjeleztél meg semmit, amit az Astoriáról mondtam neked; azt vártam volna, hogy minden okod megvan rá, hogy elfuss előlem.

Hermione pislogott, nem tudta, hol kezdje.
– Aznap este a klubban minden valami másnak tűnt veled kapcsolatban. Szeretném azt hinni, hogy akkor még eléggé birtokában voltam az eszemnek, amikor odajöttél hozzám, hogy ha nem így lett volna, akkor elsétáltam volna. Nem voltál gyűlölködő, megrögzött és arrogáns, mindaz, amiről azt hittem, hogy ismerlek. Egy kicsit kíváncsi voltam – ismerte be, aztán tétovázott. – A mugli világban a válás és az egyedülálló szülők mindennaposak. Talán ezért nem találtam annyira szokatlannak, amit az Astoriával való kapcsolatodról megosztottál. Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb tisztavérű lány ezt hihetetlenül furcsának találná.

– És? – kérdezett vissza a varázsló, észrevéve, hogy a lány megkerülte a kérdés egy részét. Feltűrte az ingujját, merészen megmutatva az alkarját, a szemöldökét összeráncolta.
Hermione az ajkába harapott. Hogyan válaszolhatott volna erre a kérdésre, amikor még a választ sem tudta? Tétován kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a hegszövetet, amely valaha a Jegye volt. A hátán végigfutott a borzongás.

– Azt hiszem, annyi halálfalóval kerültem szembe, olyanokkal, akik annyira elkötelezettek voltak az ügyük mellett, és ahogy mondtam, rájöttem, hogy megváltoztál. Nem hittem, hogy valaha is igazán akartad ezt az életet – húzta vissza a kezét Hermione, és a férfi szemébe nézett. – Mindannyian sebhelyekkel jöttünk ki a háborúból. Bár gyűlöltem a családodat, te még fiatal voltál. Ez nem kárpótolt azokért a dolgokért, amiket tettél, és ahogyan az iskolában bántál velem, de gonosz voltál, nem gonosz.

Elhallgatott, mélyen elgondolkodott.
– A nagynénéd – kezdett bele Hermione, és szünetet tartott, hogy mély levegőt vegyen. – Évekig rémálmokat okozott nekem. Néha még mindig rémálmokat okoz. Az a nap a kúriátokban. Nem hasonlíthatlak így a gonoszhoz.

Malfoy mély levegőt vett, és óvatosan a karja után nyúlt. Ujjait végigsimította a sebhelyes betűkön, szórakozottan végigkövetve őket.
– Minden alkalommal, amikor ezt látom, rosszul érzem magam – szólalt meg Draco. – Mert ott voltam, de túlságosan féltem, hogy bármit is tegyek. Ő olyan gyakran volt birtokon; néhány dolgot kénytelen voltam végignézni és megtenni, csak azért, hogy megpróbáljam biztonságban tartani a családomat. Tudtam, hogy amit Bellatrix tesz, az nagyon rossz, de nem tudtam, hogyan állíthatnám meg.

– Nem hibáztatlak – mondta halkan Hermione, szinte suttogva. – Megmentetted Harryt a haláltól aznap. Ez a különbség.

Még mindig a kezében tartotta a lány karját, hüvelykujja végigsimított a bőrön, amely sosem gyógyult be teljesen. Elveszettnek tűnt.
– Draco – szólította meg a lány, furcsán érezte magát, hogy kimondja a keresztnevét. A férfi meglepetten pillantott fel. Elkapta a szürke tekintetét, a szemöldökét összeráncolta. – Nem hibáztatlak. Te nem vagy olyan, mint ők. Akkor sem voltál az, és most sem vagy az. Ezért érdemelsz még egy esélyt.

Nem tudta pontosan, mit akart mondani a másik esélyt illetően. Az életet? Boldogság? Talán egy újabb esélyt nekik?

A férfi egy hosszú pillanatig nem szólalt meg, még mindig a kezében tartotta a lány karját.
– Anyám és én eladtuk a kúriát, tudod – jelentette ki a varázsló. – Miután apám az Azkabanba került. Egyikünk sem érezte már jól magát ott. Több mint egy hónapba telt, mire az átoktörőknek még arra is alkalmasnak kellett nyilvánítaniuk, hogy eladják és lakhatóvá tegyék.

– Ezért laksz itt– mondta Hermione. Néha elgondolkodott ezen, de nem látta jónak megkérdezni.

– Igen – bólintott a férfi –, anyám öt évig házi őrizetben volt, és arra kötelezték, hogy Andromeda nénikémnél lakjon. Még mindig ott él.

– Hogy érzi ott magát? – kérdezte Hermione, kíváncsi volt, hogy Narcissa Malfoy vissza tudta-e fogadni az úgynevezett véráruló húgát az életébe.

– Élvezi – válaszolta –, és jó neki, hogy újra a húgával lehet. És az unokatestvérem, Teddy, azt hiszem, őt is ismered.

Hermione egy pillanatig csak bámult rá, és érezte, ahogy az emlékek és a szomorúság hullámai átjárják.

– Igen – mondta végül –, Remus és Tonks jó barátok voltak. Teddy néha meglátogatja Harryt.

– Mindig is úgy gondoltam, hogy Dora tetszett volna – vágott arcot Malfoy. – Nagyon szórakoztatónak tűnt, de persze sosem találkozhattam vele. Teddy abszolút szereti Scorpiust. Úgy bánik vele, mintha a kisöccse lenne.

Hermione döbbenten vette észre a kapcsolatot, amire eddig nem is gondolt. Ha Narcissa Andromedával élt, akkor csak logikus volt, hogy Teddyvel is találkozgat.

– Hol vannak a szüleid? – kérdezte a tarkóját dörzsölgetve Draco. – Nem hallottam, hogy említetted volna őket.

– Ausztráliában vannak – válaszolta a lány, és szomorú mosoly ült ki a vonásaira. Észrevéve a férfi zavart arckifejezését, folytatta: – Megváltoztattam az emlékeiket, mielőtt Harryvel és Ronnal elmentünk horcruxokra vadászni, és azt hitték, hogy egy álmuk volt, hogy Ausztráliába költözzenek, és már nem vették észre, hogy van egy lányuk.

– Tényleg? – kérdezte halkan Draco. Furcsa arckifejezést öltött, ahogy a lányra nézett. – És még mindig ott vannak?

– Úgy döntöttek, hogy maradnak – mondta a lány. – Szerencsére vissza tudtam vonni a varázslatot. Alkalmanként meglátogatom őket vagy ők jönnek ide. De végül is tényleg szerettek ott lenni. – Megvonta a vállát.

– Megmentetted az életüket, csak hogy tudd – közölte élesen, és jelentőségteljesen elkapta a lány tekintetét.

Hermionénak nem volt szüksége arra, hogy a férfi megmagyarázza, és nem is akarta különösebben, hogy megmagyarázza. A szavai mögött rejlő jelentés hangosan és világosan érthető volt; Voldemort és a halálfalói valóban a szüleiért mentek, de nyilvánvalóan kudarcot vallottak, tekintve, hogy már nem voltak az országban, és nem rendelkeztek semmilyen emlékkel róla.

Hosszú csönd állt be, miközben Hermione érezte, hogy a következmények beléjük ivódnak. Minden bűntudat ellenére, amit az évek során magában hordozott, ahogyan felháborodtak rajta, amikor megtudták, valójában a biztonságuk érdekében tették.

– Mi van az apáddal? – kérdezte Hermione meg. – Látod őt valaha is?

– Már régóta nem – sóhajtott fel a varázsló. – Anya meglátogatta néhányszor a háború után, mielőtt elítélték, de azóta nem járt nála. Az életfogytiglani börtönbüntetése lényegében könnyen érvénytelenné teszi a házasságukat, ha a nő úgy döntene, hogy valaki mással találkozik.

– Tényleg? – kérdezte boszorkány, kíváncsian, önmaga és a nővel kapcsolatos nem éppen kellemes emlékei ellenére. Bár úgy hangzott, mintha talán új életet kezdett volna. Malfoy meglehetősen méltatlankodva felhorkant.

– Nem mondaná el nekem, ha megtette volna – mondta. Az arckifejezése komolyra fordult. – A hét elején beszéltem vele. Rólad.

– Tényleg? – kérdezte Hermione meglepődve. – Miről?

– Tudod, miről – válaszolt Draco, és a csésze teája fölül pillantott rá. A levegő közöttük eltolódott; elnehezült.

– És mit mondott? – tudakolta a lány, és a torka hirtelen nagyon kiszáradt.

– Azt mondta, hogy ha hajlandó vagy adni nekem egy esélyt, akkor ne féljek megragadni – ismerte be, és hosszan nézett rá. Hermione félrenézett, a férfi tekintete idegessé tette.

– Okos nő – mondta halkan. Megfogta a kezét, összefonva az ujjaikat, Hermione pedig visszanézett rá.

– Csak biztos akarok lenni benne, hogy tudod, mibe keverednél bele potenciálisan – szólt Draco. – Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, hogy sokan vannak a világunkban, akik soha nem fogják elfogadni a családomat.

– Szörnyen sokan vannak, akik azért is tisztelnek, mert a saját utadat járod – emlékeztette a lány –, de ezt bízd csak rám.

– Még akkor sem akarlak nehéz helyzetekbe hozni – mondta védekezően a varázsló.

Hermione megrázta a fejét, visszatartva egy mosolyt. Bár megértette, honnan jött a férfi, ez egyszerűen nem volt számára kérdés.

– Gondolod, hogy nehezebb lesz, mint betörni a Gringottsba? – kérdezte elgondolkodva a lány. – Vagy egy dühös, vak sárkány hátán kirepülni? Mi lenne, ha egy évet töltenél meneküléssel, horcruxokra vadászva? Halálfalók és ragadozók által üldözve lenni? Vagy…

– Értem én – mondta nevetve Draco –, hogy keményebb vagy, mint amennyire én hiszek neked. De ezek olyan dolgok voltak, amikről úgy érezted, hogy meg kell tenned. Ezt a döntést szabadon hozhatod meg.

– Tisztában vagyok vele – szólt a lány mosolyogva. – És nagyra értékelem a megfontoltságot. Egyszerűen csak értsd meg, hogy nem félek néhány embertől, akik esetleg mondanak néhány nem túl kedves dolgot.

A férfi megforgatta a szemét, majd elvigyorodott, és Hermione érezte, hogy elakad a lélegzete.
– Egyébként – terelte el a szót Draco –, vártom, hogy egyszer halljam tőled az igazi Gringotts-sárkányos történetet. Nem biztos, hogy elhiszem azokat a pletykákat, amelyek a háború után keringtek.

– Ó, a pletykáknak semmi közük az igazi történethez – legyintett Hermione, majd összeszedte a gondolatait. – Talán nem gondoltál arra, hogy a sárdobálók talán más fényben látnának téged, ha egy mugli származású boszorkánnyal lennél. Elvégre nekem is megvan az aranyfokozatú Merlin-rendem.

– Talán – mondta Draco, és mintákat rajzolt a lány kézfejére.

– Szóval, hogy állsz most hozzánk? – kérdezte Hermione szinte suttogva.

– Nézd, Granger, kedvellek téged, jobban, mint azt eredetileg be tudtam volna vallani magamnak – jelentette ki, miközben végigsimított a haján. – Egy kicsit még mindig zavarban vagyok, de hajlandó vagyok megpróbálni.
Az ajkaihoz emelte a lány kezét, amely még mindig a sajátjába volt tekerve, és csókot nyomott a hátára. Hermione érezte, hogy megremeg a gyomra, ahogy a szavai elmerültek benne.
– Kedvellek – motyogta, és találkozott a férfi szemével. – Én is hajlandó vagyok megpróbálni.

– Jó – válaszolta a férfi halkan.

Egy hosszú pillanatig csendben ültek, Malfoy elgondolkodva kortyolgatta a teáját, Hermione pedig élvezte a köztük lévő kellemes csendet.

– Nos, nem tudom, hogy terveztek-e már valamit, de a Kviddics Világkupa a jövő hétvégén lesz – mondta és a lányra pillantott.

– Persze, hogy nem terveztem semmit – gúnyolódott a lány. – Te vagy az egyetlen ok, amiért egyáltalán odafigyelek a kviddicsre.

– Jó, mert szereztem neked egy jegyet – tájékoztatta a férfit. – Most szombaton lesz. Skócia a házigazda, és a meccs Edinburgh mellett lesz, így nemzetközi Hop-por utazással fogunk utazni, aztán pedig apparátussal eljuthatunk a helyszínre.

– Micsoda? – kiáltott fel a lány. – Hogy érted, hogy van jegyed? Mi van, ha nem akarok menni?

– Rendben. – Megforgatta a szemét, de mosolygott. – Szeretnél eljönni a hétvégén a világbajnokságra?

– Ki megy? – kérdezte a lány. Emlékezett rá, hogy Harry és Ginny beszélt róla, de nem volt kedve nemzetközi utazáshoz csak azért, hogy megnézzen egy túlárazott kviddicsmeccset.

– Scorp, Astoria és Theo, talán Daph – vállat vonva. – Ha nem akarsz jönni, megértem. De szeretném, ha eljönnél, ha ráérsz.

– Rendkívül drágák a jegyek, igaz? Nem kellett volna nekem is venned – mondta a lány elpirulva.

– Nem én fizettem értük – mondta a férfi felvonva a szemöldökét. – Reklámhülyeség. Ráadásul rohadtul elképesztő helyek.

– Azt hiszem, el fogok menni – egyezett bele a lány mosolyogva. – Ki játszik?

– Most őszintén, drágám? – mondta Malfoy, és megrázta a fejét. Aztán elvigyorodott. –Franciaország játszik Kanadával. Bár az a tisztességes, hogy figyelmeztesselek, valószínűleg néhány riporterrel kell majd foglalkoznom. Állítólag vannak olyan spekulációk, hogy Anglia talán legyőzte volna Kanadát az elődöntőben, ha én játszom.

– Megcsinálták volna? – kötekedett Hermione, tudva, hogy Draco mennyire utálja, ha az emberek ilyeneket mondanak.

– Nem valószínű – mondta elutasítóan a varázsló –, de egy erős támadáshoz több hajtó kell, mint egy. És Kanada jól játszott.
– És kinek szurkolunk? – kérdezte a lány, bár igazából nem tudott volna azzal foglalkozni, hogy ki nyert vagy veszített. Egyelőre csak a férfi mohó érdeklődését akarta kielégíteni.

– Természetesen Franciaországnak – mondta finoman Draco. – Kanada messze van és hideg, én pedig francia vagyok.

– Hát én angol vagyok – kontrázott rá a lány vigyorogva - – szóval én a messze és hideget választom.

– Hát persze, hogy ezt választanád – mosolygott a férfi, és ismét a szemét forgatta. – Azt hiszem, majd meglátjuk. Holnap beszélek Astoriával. Valószínűleg ott találkozunk velük. Izgatott lesz, hogy újra láthat téged.

– Amennyire Astoria izgatott lehet – szólalt meg Hermione, bár mosolygott. – Én is nagyon várom már, hogy láthassam őt.

– Ő nagyon jó a tisztavérű fronton – értett egyet a varázsló –, de ha majd jobban megismered, meglátod a másik oldalát is.

Malfoy még egy hosszú pillanatig bámulta a lányt, és a tekintetének forróságától Hermione illetlenül érezte magát. Draco megrántotta kezét, és magához húzta, hogy az ölébe üljön. Az állát a lány vállára ejtette, miközben a kezei birtoklóan a csípőjét markolták.

– Örülök, hogy beszéltünk – motyogta, miközben ajkai a lány kulcscsontjához értek.

– Én is – mondta a boszorka hirtelen lihegve. A nő elmozdult az ölében, amitől a férfi sziszegni kezdett, ahogy ő növekvő erekcióját súrolta.

– Kurvára túl régen volt már – folytatta a varázsló, miközben keze lefelé csúszott, hogy megszorítsa a lány fenekét –, mikor utoljára fogtam ezt a feszes segget.

Hermione felnyögött, hátradőlve a férfi mellkasának dőlt, egyik karját Draco nyaka köré fonta, miközben a férfi tovább izgatta a nyakát és a vállát az ajkaival. Hirtelen megállt, felnézett, és a lány elfordította a fejét.

– Későre jár – mondta vigyorogva a varázsló – Jobb, ha megyek.

– Nem mész sehova – motyogta a lány, és az ölében megfordult, hogy szembeforduljon vele, átkarolva őt. Megragadta az arcát, ajkait az övéhez vitte, ő pedig erősen visszacsókolt, egyik kezével az arcát fogta, és visszacsúsztatta a fürtjei közé.

Hirtelen felszabadultságtól megszállva a férfihez simult, és érezte, hogy a torkából előcsalt morgás hatására a vágy lökésszerűen átjárja. A férfi hozzásimult a csípőjével a lányhoz, a nyelve összecsapott az övével, még akkor is, amikor durván áthúzta a fején a pólóját, és csak addig szakította meg a csókot, amíg szükséges volt, mielőtt visszahúzta magához, és az alsó ajkába harapott. A vágy mélyen a lányban fellángolt.

Hermione a férfi ingének gombjait tapogatta, az ajkába harapott, miközben a férfi végigcsókolta az állát, a nyakát, a kulcscsontját, egészen a dekoltázsáig. Kénytelen volt levenni az ingét, amikor a lány lelökte a válláról, keményen kifújt lélegzettel a férfihez dörgölődzött, miközben a nyelve végigjárta a mellei közötti vonalat.

A lány végigsimított a mellkasán, a gyönyörűen meghatározott hasizmokon, lecsatolta az övét, és kigombolta a farmerját, kétségbeesetten szabadulva a köztük lévő ruhától. Draco egy gyakorlott mozdulattal kioldotta a lány melltartójának kapcsát, lehajolt, és nyelvét az egyik mellbimbó körül forgatva a szájába vette, miközben ujjai ügyesen csipkedték a másikat. A lány fejét hátravetette, a szemei lecsukódtak az érzés hatására.

A varázsló a csípőjénél fogva megragadta a lányt, felállt, és még egy pillanatig tovább dolgozott a mellek érzékeny szövetén, arcát közéjük temetve, kezeivel játszott a finom bőrrel, mielőtt ő is felállt, közelebb húzta a lányt, és újra találkozott az ajkával.

Zavartan botorkáltak a hálószobába, Hermione lehúzta a farmerját, Draco pedig megállt, hogy kilépjen belőle, mielőtt felkapta a lányt, és az ágyra dobta. A férfi újra a lányon volt, és incselkedve csókolgatta végig a testét. Megállt a melleinél, nyelvével végigsimította mindegyiket, kezeivel a lány csípőjét fogta, ahogy egyre délebbre haladt.

Lehúzta a farmerját, lassan lerántotta a lábáról, megcsókolta a csípőjét, a hasát, a combját. A lány nyöszörgött a mámorító kombinációtól, amit a férfi csinált, és a várakozástól. Draco felnézett rá, miközben ujjai a bugyijának csipkéjével játszadoztak, szürke szemei izzottak az izgalomtól, és Hermione nem tudott másfelé nézni.

A férfi lehúzta a bugyiját, közben megcsókolta a lábát, aztán újra a combja hajlatánál volt, és a meleg leheletétől Hermione megrándult. Draco eközben a lány lábai közé temette az arcát, a nyelve végigsimított az érzékeny csiklóján, incselkedve szopogatta.

– Draco – motyogta a boszorkány. A férfi keresztneve gondolkodás nélkül csúszott ki a száján.

Draco megízlelte a lányt, visszatért az idegköteghez, miközben két ujjával behatolt belé, belemerült és kilépett, és Hermione elvesztette a tudatos gondolkodását, ahogy a férfi felvette a ritmust, a lány csípője finoman mozdult válaszul.

Érezte, hogy a teste megfeszül és összeszorul, ahogy a férfi kényeztette, ott volt a közelgő orgazmus ismerős érzése, amit Draco mindig olyan ügyesen tudott előidézni, és aki egyre nagyobb erővel folytatta, mintha tudta volna, hogy a boszorka mennyire közel van. Aztán Hermione megtört a férfi fölött, a nevét zihálva, ahogy a gyönyör hullámai elkapták.


– Szeretem, amikor Dracónak hívsz – morogta a férfi, arcát még mindig Hermione lábai közé temetkezve, és a szavak vibráltak az ajkaiból a lány túlérzékeny bőrén

– Oké – zihálta a lány, az elméje még mindig homályos volt, ahogy elmerült a szexuális mámorban.

A férfi felhúzta magát az ágyon, és bátortalanul megcsókolta, Hermione pedig érzékien ízlelgette saját magát Draco nyelvén.

Pimaszul lefelé nyúlt, letolta a varázsló boxeralsóját a csípőjéről, kiszabadítva kemény hosszát a szorításából. A férfi lerúgta magáról a maradékot. A nő a kezébe vette a dicsőséges függeléket, elismerően végigsimította, mire a varázsló a szájába nyögött. Erősebben megragadta, ahogy tudta, hogy a férfi szereti, hüvelykujjával végigsimított a fején, és élvezte, ahogy a férfi összerezzent, és erősebben csókolta.

– Bassza meg, Granger – suttogta, és egy pillanatra szünetet tartott a csókban, amikor az érzés eluralkodott rajta.

– Hermione – mondta halkan a lány, és folytatta a kényeztetést.

– Baszd meg, Hermione – javította ki a férfi, azzal a szexuális fülledtséggel a hangjában, amitől a lány teste ismét elkezdett összeszorulni, miközben a férfi újra megcsókolta.

A nő a varázsló feszes férfiasságát egyenesen a hüvelyéhez igazította, és Dracónak nem kellett ennél több ösztönzés, amikor gyorsan elmerült a forróságban, egy pillanatra megállt, hogy levegőt vegyen, a szemei pedig lecsukódtak.

És ahogy a férfi mozogni kezdett, a gyönyör és a feldobottság ritmusába vezette őket, Hermione rájött, hogy valami másképp érződik közöttük, mint eddig mindig. Ahogy hátravetette a fejét, ahogy egyszerre mozdult a férfival, és a nevét zihálva kiáltotta, érezte, hogy valami elengedi magát benne.

És varázsló belecsavarta egyik kezét a lány fürtjeibe, az ajkát a sajátjához húzta, és Hermione édes kétségbeesést érzett kettejük között. Ahogy Draco egyre közelebb tolta őt ahhoz a korlátlan, csodás határhoz, Hermione üdvözölte az érzést, hogy ráomoljon, és közelebb érezte magát hozzá, mint valaha. Amikor ez megtörtént, és Hermione látása elsötétült, a férfi pedig nem sokkal utána követte, és összeesett mellette. Egyszerűen jól érezte magát.

Elaludt, a lábait Dracóéhoz fonva, biztonságban a karjaiban, Hermione úgy kapaszkodott belé, mint még soha.

hozzászólások: 0