5. fejezet

Másnap Hermione a kelleténél korábban a Szent Mungóba hoppanált. Azt mondta magának, hogy azért, mert kötelességének érzi, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a betege jól van, és emellett most már szinte minden nap korábban ment be. De a férfi azt mondta, megbízik benne, mint gyógyítójában, és mint barátja, ellenőrizni akarta, hogy mi van vele.

Besétált a szobájába, félig arra számítva, hogy a férfi már alszik, hogy nyugodtan felmérhesse az állapotát, és megnézhesse, mennyire gyógyultak meg a csontjai.

Amikor azonban belépett, megdermedt, és tágra nyílt a szeme. A varázsló felegyenesedve ült az ágyban, látogatókkal maga körül. Egy gyönyörű, sötét hajú, nádszálvékony nő, aki Hermionénak halványan ismerősnek tűnt, ült az ágya mellett egy fiatal fiúval együtt, akit Hermione felismert.

Majdnem megfordult és elment, úgy érezte, mintha megzavarná, mielőtt emlékeztette magát, hogy mindenképpen meg kell néznie a férfit.

A nő élesen megfordult, és Hermionéra pillantott, arcán aggodalom villant át.
Malfoy is felnézett, az arckifejezését nehéz volt leolvasni.

– Astoria, ő itt Granger gyógyító. Ő vigyázott rám. Ő is a barátom – szólalt meg Malfoy halkan. – Granger, ő itt Astoria Greengrass.

Astoria arckifejezése azonnal megváltozott, ahogy felállt, és odasétált, hogy kezet rázzon Hermionéval.

– Örülök, hogy megismerhetem – szólalt meg Astoria, ragyogó mosolyt mutatva. – Köszönöm szépen, hogy vigyázott Dracóra.

– Üdv újra, Hermione kisasszony – mondta Scorpius, és intett a helyéről. Astoria szeme meglepetten tágra nyílt, mielőtt Draco felé fordult volna.

– Természetesen, Ms Greengrass, ez a munkám – biztosította a nőt, viszonozva a mosolyt. – És helló Scorpius!

Hermione tétován lépett előre.
– Granger a szomszédom is – adott magyarázatot Malfoy az Astoria által rá vetett pillantásra válaszul. – Scorpiusszal az épületben találkozott.

– Nem akartam félbeszakítani a látogatást – mondta Hermione, kissé zavartan. – Csak azért jöttem, hogy megnézzem Mr. Malfoyt

A férfi elvigyorodott, talán a formaságon, amivel megszólította. Hermione találkozott a tekintetével, visszaszorítva egy mosolyt. A boszorka a szeme sarkából észrevette, hogy Astoria kíváncsian figyeli őt.
Hermione gyorsan elővette a pálcáját, és nekilátott, hogy ellenőrizze a hajtó gyógyulásának állapotát. Még nem állt készen az indulásra.

Egy szekrényhez sétált, előhúzott két üvegcsét, és átnyújtotta Malfoynak.
– Vedd be ezeket – mondta halkan. – Még mindig fáj?

– Nah – ellenkezett Malfoy, és Scorpiusra kacsintott, aki kuncogott.

– Nos, Draco, úgy tűnik, jó kezekben vagy – állapította meg Astoria mosolyogva, és jelentőségteljes pillantást vetett Malfoyra. – Granger gyógyító, örülök, hogy megismerhettem. Vigyázz magadra, Draco! Gyere Scorpius!

– Örültem – mondta Hermione, és figyelte, ahogy Astoria megfogja Scorpius kezét, és kivezeti őt a szobából.

Malfoy a lányt bámulta, szemei ragyogtak, ajkai megrándultak. Miután egy pillanatig megpróbált nem tudomást venni róla, végül abbahagyta a munkáját, és a férfira meredt.

– Mi van? – kérdezte a gyógyító, és önérzetesen elbizonytalanodott.

– Astoria kedvel téged – mondta a férfi. – Ezt látom. Biztos vagyok benne, hogy erről később még hallani fogok.

– Miről? Alig néztem rád – mondta a lány védekezőn.

– Pontosan – húzta ki magát a férfi. – Ez egyébként még mindig rettenetesen fáj.

– És fog is, amíg nem végeztem – felelte a boszorka csípősen. A varázsló csak vigyorgott, a szeme tele volt nevetéssel.

– Csak játszom – cukkolta a férfi. – De Merlin, amikor rám haragszol. – Halkan füttyentett egyet, és megrázta a fejét. Hermione ekkor megállt, és találkozott a tekintetével. Az, ahogyan a férfi őt nézte, egyenesen illetlen volt. Érezte, hogy a gyomra túlságosan is kellemesen megdobban.

– Nyilvánvalóan jobban érzed magad – mondta röviden Hermione nagyot nyelve.

– Elég jól vagyok a fizikai aktivitáshoz, Granger gyógyító? – kérdezte a férfi, a hangja rekedt volt.

– Egyáltalán nem – közölte, bár a férfi szavai, mint mindig, most is hatottak rá. Önmaga ellenére helyet foglalt az ágya szélén.

– Szégyen – szólalt meg Malfoy, még mindig azon a halk hangon. – Akkor felül kell lenned.

– Malfoy – sziszegte a lány, az ajtó felé pillantva, mintha bárki is hallhatná őket.

– Komolyan mondom – válaszolta az egykori mardekáros, majd tettetett duzzogást vett fel. – Ettől majd jobban érzem magam. – Megfogta a lány kezét, és könnyed köröket rajzolt az ujjaival.

– A bájitaloktól jobban fogod érezni magad – mondta a lány célzottan, és a két fiolára pillantott, amit még nem ivott meg. A gyógyítóboszorkány ajkába harapott. – Majd kárpótollak, ha már otthon leszel.

– Alig várom – jelentette ki Draco, majd felnyögött a gondolatra. – Be tudsz öltözni szexi könyvtárosnak? Kérlek!

– Tényleg? – kérdezte a lány az orrát ráncolva.

– Ó, igen – helyeselt a férfi. Egy pillanatig elgondolkodott a gondolaton. – Nos, szükségem van egy hideg zuhanyra. Gondolom, le kell vetkőznöd és meg kell mosdatnod.

– Szó sem lehet róla – ábrándította ki Hermione, felállt, és megnézte a kórlapjait. Néhány jegyzetet készített, és látta, hogy egy másik szobát kell meglátogatnia. A kórlap varázslatosan frissítette magát a szükségletnek megfelelően. – Van egy másik betegem is, később visszajövök hozzád. Idd meg a bájitalidat!

– Rendben – morogta Malfoy, de kacsintott egyet, amikor a lány elhagyta a szobát.
Hermione megrázta a fejét, de belül elmosolyodott. Jó volt jó kedélyűnek látni őt; néha túlságosan is melankolikus tudott lenni.

***

– Zavartnak tűnsz – mondta Mandy, amikor ő is belépett a szobába, ahová Hermionét hívták. A szemei összeszűkültek. – Miért vagy ilyen vörös?

– Idáig futottam – hazudta Hermione vállat vonva. Gyorsan hozzáfogott a beteg felméréséhez, miközben Mandy keresztbe tette a karját, felhúzott szemöldökkel.

– Igaz – mondta, de megrázta a fejét. – Úgy hallottam, téged bíztak meg Draco Malfoy kezelésével. Évek óta nem láttam azt a pöcsöt. Valószínűleg a Roxfort óta.

– Általános ellenszert – mondta Hermione, és kinyújtotta a kezét. Mandy elővett egy fiolát a bájitalszekrényből, és átnyújtotta Hermionénak, aki gyorsan beadta. – Még mindig egy kissé bunkó. De nem gonosz. Úgy tűnik, mintha felnőtt volna.

– A suliban bele voltam zúgva – ismerte be Mandy. – Még mindig szexi?

– Igen – értett egyet Hermione, remélve, hogy Mandy nem fog ötletelni. – De ő még mindig Malfoy.

– Nem mintha én hozzámennek a fickóhoz – horkantott Mandy. – Semmi baj nincs egy kis szórakozással.

– Gondolom – válaszolta Hermione röviden.

– Talán beugorhatnék a szobájába, csak hogy megnézzem, milyen most – töprengett a másik lány. Hermione érezte, hogy akarata ellenére megfeszül. – Mi bajod van?

Mandy kíváncsian bámult Hermionéra, ő pedig félrenézett, akarva, hogy az arcán lévő pír elhalványuljon.

– Ó – mondta Mandy egyszerűen, majd a szemei kitágultak. – Nem!

– Mi van? – kérdezte Hermione ártatlanul. A pálcájával a beteg fölött hadonászott, több varázsigét is kimondva. Az ellenszer álomba ringatta a nőt.

– Szereted Draco Malfoyt? – kérdezte zavartan Mandy. – Ő az, aki ennyire elvonta a figyelmedet?

– Halkabban – sziszegte Hermione. – Nem kedvelem őt.

– Nem kedveled őt – ismételte Mandy –, de épp most jöttél ki a szobájából, idegesnek és beindultnak tűnsz. Ó, Merlin, Hermione! Bajban vagy, ugye?

– Azt hiszem, igen – suttogta Hermione, most először megfogalmazva félelmeit, hogy talán mégis kedveli a férfit, csak egy kicsit. – Ez részben a te hibád, tudod. Ha nem hagytál volna egyedül a klubban aznap este, nem futottam volna össze vele.

– Azóta? – kiáltott fel Mandy. Hermione úgy gondolta, hogy ezt inkább túlságosan is élvezi. Szomorúan bólintott. – Kedvel téged?

– Nem – válaszolta Hermione, de szünetet tartott. Néha-néha tett vagy mondott valamit, ami kissé félreérthetőnek tűnt. – Nem hiszem.

– Nos, mit szólsz ehhez: Veled megyek, amikor délután megnézed, és meg tudom mondani, hogy kedvel-e téged vagy sem.

Hermione habozott, mérlegelve az ajánlatát.
– Oké, de ne légy kínos vagy túl közvetlen – figyelmeztette a másik lányt.

– Persze, hogy nem. Hollóhátas vagyok, emlékszel? Nekem ennél több tapintatom van. – Mandy vigyorogva kócolta meg a haját. – Később találkozunk!

Hermione lassan követte barátnőjét a szobából, és a kórlapjait nézegette, hogy megnézze a következő betegét. Hogy egyezhetett bele ebbe?

***

– Malfoy, ő itt Brocklehurst gyógyító. Talán emlékszel rá a Roxfortból – jelentette be Hermione, amikor később aznap belépett a szobájába.

– Emlékszem – mondta Malfoy egy kis szünet után. Felvonta a szemöldökét, és vigyorgott a lányra. Hermione szándékosan kerülte a tekintetét.

– Múlt héten ragyogóan játszottál az Arrows ellen – közölte gyorsan Mandy, és tágra nyílt szemekkel bámult rá. Hermione megforgatta a szemét. Csak nem Mandy is?

– Köszönöm – felelte udvariasan a varázsló. – És úgy tűnik, ezen a héten már nem olyan briliánsan a Csúszlik ellen.

Mandy felnevetett a viccén, és még Hermione is elvigyorodott.
– Te Granger gyógyító testőreként vagy itt? – kérdezte Draco, és Hermione összeszűkült szemmel pillantott rá. Az arckifejezése arra utalt, hogy félreértette a tervet, és azt hitte, Mandy azért van ott, hogy megvédje Hermionét a férfi kéjes szándékaitól.

– Új protokollt vezetünk be – mondta élesen Mandy minden további nélkül. Malfoy zavartan meredt a két lányra.

– Vedd be a bájitalaidat – szólt rá Hermione, és átnyújtott neki két új fiolát.

– Elmosódott tőlük az agyam – vallotta be Malfoy. – Inkább nem.

– A fájdalomra vannak – emlékeztette Hermione halkan. Közelebb lépett, és még egyszer felmérte az állapotát a pálcájával. – Nem vagy teljesen meggyógyulva, de közel vagy hozzá.

– Már jobban érzem magam – motyogta a férfi, és találkozott a lány szemével.

– Ha nem akarod bevenni, nem muszáj – vonta meg a vállát a lány.

– Akkor nem fogom – mondta a férfi. Hermione visszavitte a bájitalokat a bájitalszekrénybe.

– Azt hiszem, ma este szabadulhatsz – mondta a gyógyító, miközben a mindig kéznél lévő táblázatait nézegette.

– Ez nagy megkönnyebbülés – szólalt meg Malfoy. Mandyre pillantott, aki oldalra állt, és kényelmetlenül nézett. Aztán célzottan visszanézett Hermionéra, és egy rövid mosolyt küldött neki. – Alig várom már.

– De jövő hétig nincs kviddics – jelentette ki Hermione –, gyógyítói utasítás.

– Granger – nyögte a férfi –, lemaradok a következő meccsről.

– Ez Mungó szabályzata – szólalt meg Mandy. – Ha több mint egy tucat csontot gyógyítanak meg, az elbocsátást követő egy hétig nincs megerőltető tevékenység.

– Pontosan – bólintott Hermione. – Ez a te érdekedben van, Malfoy. Már szóltam az edződnek, hogy lehet, hogy egy ideig nem leszel itthon.

– Mi van? – kérdezte kíváncsian Draco. – És mit beszéltél még meg az edzőmmel?

– Semmit, amit megosztanék veled – mondta Hermione komolytalanul, és figyelte, ahogy a férfi szeme összeszűkül.

– Szerencséd, hogy nem kaptam vissza az erőmet – morogta Malfoy. – Rávennélek, hogy… –
Félbeszakította magát, megköszörülte a torkát, ami kínosnak tűnt. Ez semmi volt Mandy arckifejezéséhez képest.

– Igazad van, nem kaptad vissza az erődet. Szóval nincs kviddics – mosolygott rá Hermione. A férfi megforgatta a szemét.

– Jó, de a repüléstől nem tarthatsz vissza – mormolta a férfi, és lustán megfogta a lány kezét. Találkozott a lány szemével. – Ma este átjövök. Emlékezz arra, amit korábban mondtam neked.

Mandy szemöldöke a hajába landolt.
– Feltételeztem, hogy ő tudja – jelentette ki Malfoy, Mandyre pillantva. – Különben nem rángattad volna magaddal.

– Mandy tudja – értett egyet Hermione, és az ajkába harapott.

– Ha Mandy nem akarja tudni, mi mindent fogok veled csinálni ma este, akkor hagyja el a szobát – közölte a varázsló vigyorogva. Hermione szeme tágra nyílt, és idegesen Mandyre nézett, aki az ajtó felé baktatott. Nyilvánvalóan a tervük visszafelé sült el.

– Semmi megerőltető tevékenység! – mondta Hermione gyengén, majd: – Én sem akarok hallani róla. – Azzal gyorsan követte Mandyt az ajtóhoz.

– Akkor meglepetés lesz – szólt utána Draco, és egyenesen Hermionét bámulta, amikor az visszafordult hozzá. A lány némi erőfeszítéssel szakította el a tekintetét a férfiéról.

– Hűha! – kiáltott fel Mandy, amikor kiléptek a szobából. – Erre nem számítottam.

– Ő… eléggé megvisel – ismerte el Hermione.

– Nagyon zavaró – mondta Mandy. – Különösen, hogy így viselkedik, tekintve a vérségi örökségedet. Ne vedd sértésnek. Csak mindig olyan durva volt az iskolában.

– Eleinte én is így gondoltam – szólt Hermione elgondolkodva. – És te mit gondoltál?

– Őszintén szólva tanácstalan vagyok. Nem tudtam megmondani. – Mandy megrázta a fejét. – Ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy rosszul van.

***

Hermione kezdte azt hinni, hogy a férfi befolyásolta az agykapacitását. Teljesen nevetségesnek érezte magát, és remélte, hogy ez megérte.

Ahogy a férfi kérte a legjobb szexisebb könyvtárosi ruhájába öltözött. Idegesen harapdálta az ajkát, miközben várta, hogy a varázsló átjöjjön.

Amikor kopogtak, a lány a legjobb griffendéles idegeit acélozta meg, és ajtót nyitott, miközben az ajkába harapott.

– Szent szar! – kiáltott fel Draco, besétált, és becsapta maga mögött az ajtót. – Komolyan, Granger?

Ahogy a férfi bámult rá, arra utalt, hogy jól értette a dolgot.

– Azt mondtam, hogy felvidítalak – mondta halkan a boszorkány, és tett egy lépést a férfi felé.

– Nem gondoltam, hogy tényleg be fogsz öltözni – ismerte be az egykori mardekáros. A lány összerándult, amikor a férfi nagyon merészen a fedetlen dekoltázsába temette az arcát, és mélyen belélegezte.

A varázsló hátradőlt, a szemei nagyon sötétszürkék voltak.

– Tudod, egyszer álmodtam rólad ilyet – mormolta a férfi, miközben egy laza fürttel játszott. Elmosolyodott. – Hatodikban történt. Utáltam, mert nem tudtam kiverni a fejemből.

– Hogy estek a hatalmasok – cukkolta a lány, és a hálószobába vonszolta a férfit.

***

A következő napokban Hermione nem látta Malfoyt. Tudta, hogy Scorpius néhány napra átjött, amíg nem kviddicsezett. Nem akarta zavarni őt.

Tudta, mennyire fontos neki, hogy zavartalanul tölthesse ezt az időt a fiával. Bár gyanította, hogy már nagyon viszketett, hogy újra játszhasson, de így legalább nem kellett hallania róla.
Megerősítette magát, amikor egyik este, miután hazaért a munkából, kopogtak az ajtón. Malfoy az ajtóban támaszkodott, seprűvel a kezében.

– Helló! – köszönt Hermione.

– Megyek egyet repülni. Megengeded? – kérdezte kissé méltatlankodva a varázsló.

– Amíg távol tartod magad a gurkóktól – mondta a lány. – Az jó lesz. Azt hittem, a seprűd tönkrement.

– Rengeteg van – legyintett a kezével Draco. – A seprűkészítők küldték nekem, abban a reményben, hogy majd egy játékban meglovagolom őket.

– Érthető – bólintott a lány. – Scorpius elment?

– Igen – válaszolta a férfi, – amiről eszembe jutott, hogy Astoria nem hagy békén veled kapcsolatban. Valami szexuális feszültségről van szó. – Malfoy elvigyorodott.

– Mit mondtál neki? – kérdezte Hermione nevetve.

– Semmit – mondta, egyik szőke szemöldökét felhúzva. – Gondolhat, amit akar, de ha bármit mondanék neki, soha nem hallanám a végét. Szerinte találkoznom kellene valakivel.

– De te ezt nem akarod – szólalt meg Hermione komolytalanul, és nagyot nyelt.

– Nem feltétlenül – mondta a férfi. – A helyzetem bonyolult, mint tudod…

– Persze. – A lány csalódottságot érzett, de nem törődött vele. Megértette a varázsló helyzetét. – Hát akkor jó repülést.

– Köszönöm – mondta Draco, de nem ment el. Olyan arcot vágott, és meglehetősen kényelmetlenül érezte magát.

– Mi az? – kérdezte Hermione sóhajtva. Hirtelen egyedül akart lenni. De aztán meglepetten felmérte a férfi arckifejezését. – Ideges vagy?

– Egy kicsit – morogta halkan. – Szörnyű, tudom. Csak folyton az jár a fejemben, hogy ledobnak a lábamról.

– Nem lesz semmi bajod – biztosította a lány. – Állandóan azt hallom, hogy repülésre született vagy.

– Igen, nos, ez irracionális – motyogta a varázsló, majd a boszorkányra pillantott. – Szeretnél velem jönni?

– Szó sem lehet róla! – kiáltott fel a boszorkány, és kísértést érzett, hogy becsapja az ajtót, mielőtt a férfi még többet mondana róla. Hermione utált repülni, és egészen biztosan nem akart vele menni.

– Nem hagyom, hogy bármi bajod essen, és ez eltereli a figyelmemet az idegességemről – magyarázta Malfoy. – Nem akarsz tanulni?

– Nem! – jelentette ki a lány, és a pánik pírként emelkedett az arcára.

– Nem bízol bennem? – kérdezte a férfi, rászabadítva Hermionéra szürke szemei teljes erejét.

***

Hermione Draco szemébe bámult, és bízott benne, és komolyan megbánta, amikor a férfi a seprűnyélen helyezkedett el a pályán, ahol kviddicset játszott, és utasította, hogy hova kapaszkodjon.

– Addig kormányozom, amíg nem érzed magad elég kényelmesnek, aztán hagylak, rendben? – kérdezte a varázsló.

– Nem, végig te fogsz kormányozni – érvelt a lány. Félig-meddig megfordult a fejében, hogy rögtön haza hoppanál, ahol biztos lehet benne, hogy a földön marad.

A seprű alig lebegett a föld felett, és Hermione máris émelygett.

De aztán a férfi felült a seprűre mögé, kemény mellkasa a hátához szorult, és Hermione nem tudott hova menni. Megfogta a seprűt maga előtt, és Hermionét annyira elöntötte a férfi érzése és illata, hogy érezte, ahogy elernyed, csak egy kicsit, minden igyekezete ellenére, hogy ne tegye.

– Tényleg, Granger, nem mintha ebből élnék, vagy ilyesmi – mormolta a fülébe, és a forró leheletétől a lány megborzongott. Nem is gondolt arra, hogy ez a része a férfival való repülésnek. – Nem hagyom, hogy leess.

– Magamnál tartom a pálcámat – hívta fel a figyelmét a boszorka.

– De akkor el fogod törni, ha leesel – magyarázta a férfi vigyorogva. Hermione dühtől tátott szájjal fordult felé.

A varázsló hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül, egyetlen mozdulattal felrántotta a seprűt, és az felrepült a levegőbe. Hermione ösztönösen egy apró sikolyt eresztett meg, és a fogantyúba kapaszkodott. Hallotta, hogy a férfi kuncog a háta mögött, és megpróbált rávetni egy mocskos pillantást, de túlságosan félt megmozdulni.

Megállt, amint a seprű már elég magasan lebegett a föld felett.
– Nézd, nem olyan vészes – szólalt meg a férfi.

Hermione lenézett, és majdnem felsikoltott. Még sosem volt ilyen magasan seprűn. Ehelyett lehunyta a szemét, és próbálta megnyugtatni a légzését.

– Félelmetesebb lesz számodra, ha csukva tartod a szemed – tájékoztatta az egykori mardekáros. – Ki tudja, mit csinálhatok hirtelen?

– Gyűlöllek – sziszegte Hermione, és ismét csak egy résnyire nyitotta ki a szemét, nem volt hajlandó lenézni.

– Kérlek – sóhajtott a férfi, amitől a lány megborzongott –, mindketten tudjuk, hogy ez hazugság.
A varázsló ismét elindult, előre dőlve, egyre nagyobb sebességre kapcsolva. Hermione próbálta emlékeztetni magát, hogy a férfi nem fogja hagyni, hogy elessen, és tényleg tudja, mit csinál.

Emellett az erős karjai körülötte megnyugtatónak tűntek, és engedte magának, hogy csak egy kicsit lazítson, és élvezze az utazást.

Malfoy tényleg elképesztően tudott repülni; a seprű gyakorlatilag a teste meghosszabbítása volt, és olyan könnyedén és folyamatosan repült, hogy Hermione azon kapta magát, hogy látja, amit mindenki más is csodál benne.

Visszapillantott rá; a férfi arckifejezése békés volt, a haját hátrafújta a szél. A férfi találkozott a tekintetével, ajkai vigyorra görbültek.

– Kitartasz még, Granger? – kérdezte hirtelen. A lány szeme tágra nyílt, de mielőtt válaszolhatott volna, a férfi megpörgette a seprűnyelet, egyszer, kétszer, háromszor.

Hermione felsikoltott félelmében, kétségbeesetten kapaszkodott a varázslóba és a seprűbe. A férfi a fülébe nevetett, alaposan kiélvezve a helyzetet.

– Tényleg utállak – dühöngött Hermione, miután a seprű helyreállt.

– Ez nem túl szép – figyelmeztette a varázsló –, én a helyedben vigyáznék, mit mondok, tekintve, hogy most ki vagy szolgáltatva nekem. Megsértetted az érzéseimet.

Hermione káromkodott, miközben a férfi egyre gyorsabban és gyorsabban kezdte gyorsítani a seprűt, olyannyira, hogy már alig kapott levegőt. Aztán meredek zuhanásba kezdett, és a talaj ijesztő sebességgel száguldott Hermione felé. A lány rémülten dermedt meg, beletörődve, hogy így ér véget az élete, amikor Malfoy hirtelen felhúzta a fogantyút, éppen akkor, amikor érezte, hogy a cipője a füvet súrolja. Visszahúzta a seprűt biztonságos magasságba, de túl magasra ahhoz, hogy leugorhasson róla.

– Látod? Mégsem olyan rossz – szólalt meg a varázsló, mintha mi sem történt volna. Hermione csak egy fojtott nyöszörgésfélét tudott kiadni magából.

– Soha többé nem repülök veled – ígérte meg a lány, miután levegőhöz jutott.

– Nos, én elengedem - mondta társalogva. Malfoy feltartotta a kezét. – Most már te irányítasz.

– Nem – zihálta a lány –, inkább nem.

– Hát egyikünknek muszáj, és én elengedtem. – Hermione mocskos pillantást vetett rá.
Tétován átvette az irányítást a seprű felett, óvatosan előrehajolt, hogy némi sebességet nyerjen, és újra megismerkedjen a seprű vezetésének mechanikájával.

A férfi elengedte a seprűt, és egyszerűen csak kapaszkodott a lányba, egyik karja a dereka köré fonódott, az álla finoman a vállán pihent.
Hermione rájött, hogy amint már ő irányított, és nem kellett aggódnia amiatt, hogy a férfi újabb őrült mutatványokat hajt végre, tulajdonképpen egész élvezetes volt. Ez, és tudta, hogy ha valami baj történne, Draco több mint valószínű, hogy képes lenne megmenteni őket.

– Hát nem csodálatos? – mormogta mosolyogva a varázsló.

– Ez valami más – ismerte el a lány. – Már értem, miért szereted annyira.

– Mm – mondta Draco – a szabadság.

Hermionét magával ragadta az őszinte mosoly a férfi vonásain. Olyan ritkán látott ilyet. Volt benne valami ártatlanság, egy olyan része jelent meg, amelyet nem károsított a háború, a halálfalók és az emlékek, amelyeket még csak fel sem tudott fogni.

Megijedt, amikor Malfoy elfordította a fejét, hogy megcsókolja a nyakát, a keze pedig felfelé vándorolt, hogy megmasszírozza a mellét. Azon kapta magát, hogy elvonja a figyelmét, és megpróbált a repülésre koncentrálni.

– Állj! – mondta félszegen a lány.

– Csak folytasd – szólalt meg a férfi a nyakába, és folytatta a finom kezelést. A keze a lány inge alá csúszott, a mellbimbóival játszott a melltartóján keresztül, a másik keze ügyesen kigombolta a farmerja gombját, és a bugyijába tévedt.

– Malfoy – mondta halkan a lány, és érezte, hogy a légzése egyre nehezebbé válik, ahogy a férfi ujjai varázsolnak.

– Elélveztél már valaha seprűn, Granger? – kérdezte Malfoy. Érezte a férfi vigyorát a nyakán; a kérdés nyilvánvalóan költői volt.

A lány felnyögött, és hátradőlt, a seprű pedig lustán lebegett magától. Egyszerűen túl jó érzés volt, amit Draco csinált, és olyan jól tudta, mit szeret.

Ironikus módon annyira biztonságban érezte magát, hogy elfelejtett megijedni attól, milyen magasan vannak még mindig, és hogy csak a férfiba kapaszkodik.

Amikor a lány felnyögött, és érezte, ahogy a gyönyör hullámai végigsöpörnek rajta, a férfi lazán megfogta a seprűt, és biztonságosan visszarepítette a földre.

– Tetszik ez a seprű – mondta varázsló, és találkozott a tekintetük, amikor leszálltak.

Aztán megragadta a nyakánál fogva, közelebb húzta a lányt, és olyan sürgetően megcsókolta, amit Hermione a legmélyén érzett. A lány visszacsókolt, és végigsimított a kezével a férfi mellkasán.

Volt valami a csókban, ami más volt, mint sok más, amit eddig megosztottak egymással; valami ősi szükséglet. Kétségbeesettnek és érzelmesnek érezte magát tőle, és mire észbe kapott, a férfi már benne volt, ő pedig a Sólymok lelátójának támaszkodott, még mindig félmeztelenül. Nem gyengéd volt, hanem robbanásszerű, és Hermione érezte ennek a repülésnek a tetőfokát, a feszültséget kettejük között, akik olyan szorosan egymáshoz préselődtek, amit nyilván a férfi is érzett.

Valami mást is érzett, valami olyan érzelmet, ami könnyekre fakasztotta volna, ha túl sokáig gondolkodik rajta.

Amikor befejezte, kifulladva állt mellette, és elvigyorodott.
– Hát akkor rendben – szólt halkan a varázsló.

– Igen – értett egyet a lány, és halványan elmosolyodott. A férfi általában olyan visszafogott volt.

Mindketten csendben felöltöztek, majd a férfi a lány kezét a sajátjába fogta, a seprűt a másik kezében, és mindkettőjüket hazahoppanálta.

– Gyere át, ha szeretnél – mondta halkan Hermione. Nem számított rá, tekintve, hogy már megtették azt, amiért általában át szokott jönni.

– Persze – felelte egyszerűen Malfoy.

Ahogy Hermione ébren feküdt, a korábban átgondolt érzelmek futottak át az agyán, és azzal fenyegetőztek, hogy ismét előhívják a könnyeket.

A férfi hosszan csókolta őt, mielőtt elaludt, végtagjai az övéibe gabalyodtak.

De bárhogy is próbálta, Hermione nem tudta kitisztítani az elméjét, az érzések sorát a ma estéről, a repülésről, a sürgetésről, amivel a férfi megcsókolta.

A könnyek potyogtak, a zavarodottság elöntött könnyei, és Hermione végül nyugtalan álomba merült.

hozzászólások: 0