21. fejezet

Miután mindketten átöltöztek, Draco újratöltötte a lány borospoharát, aztán elindultak volna az egész házban. Végigsétáltak az első emelet számos szobáján, amelyek többsége gazdagon díszített dolgozószoba vagy vendéglátásra szolgáló teázószalon volt. Úgy tűnt, a lánynak tetszett minden, amit a férfi mutatott neki, és bár folyamatosan kérdezősködött, hirtelen egy gondolat támadt benne: ez nem nyűgözte le őt úgy, mint ahogy más nőket. Nem úgy, mint a könyvtára, de ennek kevésbé volt köze a polcokon található dolgok pénzbeli értékéhez, hanem inkább ahhoz a tudásmennyiséghez, amely csak ebben a szobában a rendelkezésére állt.

Hermione nem bolyongott szobáról szobára, és nem azt számolgatta, hogy egy-egy műtárgy, dekoráció, gobelin vagy bútor mennyibe kerülhetett. Ehelyett elgondolkodtató kérdéseket tett fel a tervezési döntésekről, érdeklődött egyes festmények története felől, megfogalmazta a véleményét és csodálatát az építészeti stílusról. Próbálta megismerni Dracót a hely révén, amit az otthonának nevezett, nem pedig elképzelni, hogy milyen mesés módon költhetné el a pénzét.

Sajnos, Draco őszintén szólva a dekoráció irányításának nagy részét átadta az anyjának, és egy belsőépítészekből álló csapatnak, így a szobák többsége szerinte elég személytelen volt.

– Tartottál már itt valaha bált?

Elérték a nagy báltermet, és Hermione elhaladt a férfi mellett, hogy a csillogó, parkettás padló közepére sétáljon. Lassan megpördült a helyén, a fejét a mennyezet felé hátrahajtotta, hogy szemügyre vegye az égi gömb csillogó falfestményét, amely teljesen beborította a mennyezetet.

– Nem, nem vagyok a nagy társaságok szórakoztatásának híve, ha nem látta volna – felelte ironikusan. – Ezt a feladatot anyámra bízom. Különben is, az ő bálterme könnyedén lehet háromszor akkora, mint ez a terem.

Egy apró mosoly díszelgett a vonásain, miközben tovább szemlélte a csillagképcsoportokat odafent. Dracónak hirtelen az a látomása támadt, hogy a karjába veszi a lányt, és több száz vendég előtt pörgeti a táncparketten, büszkén mutogatva a boszorkányt, akit most már a sajátjának mondhat.

– Draco – szólította halkan a lány, megszakítva álmodozását. A férfi odanézett, de a lány szeme még mindig a plafonra szegeződött. Hermione felfelé mutatott, és a féri rájött, hogy a nő a névadó csillagképére mutat a falfestményen.

– Anyai ágon hagyomány, hogy a gyerekeket csillagképekről vagy csillagokról nevezik el.

– Gondoltam – felelte a lány. – Sirius, Regulus, Andromeda… – sorolta. – Tetszik a neved? – kérdezte hirtelen.

Draco megvonta a vállát, mivel még sosem gondolt rá igazán. Emlékezett rá, hogy egyszer Ron Weasley gúnyolódott a nevén, de tényleg, annak a vöröshajúnak nem volt semmi gúnyolódási alapja egy olyan vezetéknévvel, mint a Weasley.

– Szeretem tőled hallani – motyogta, mire a lány barna szeme a férfiéra siklott. Hermione elpirult, és megszakította a tekintetét.

– Körbevezetnél a birtokon? Amióta ide jöttem, nem volt alkalmam értékelni semmit a tájból vagy a kertekből.

Draco megvakarta a tarkóját, és megfontolta a lány kérését.
– Sajnos, későre jár, így a sötétben semmit sem fogsz látni. Leülhetünk egy kicsit a verandán, ha szeretnéd.

A lány vigyorogva bólintott, és a férfi kivezette őket a bálteremből nyíló, mennyezetmagas franciaajtón. Kellemesen hűvös este volt, és a vidéki sötétségben a valódi csillagok éppolyan fényesen ragyogtak, mint a bálterem falfestményén lévő hamis társaik.

Draco élénk mozdulattal meglengette a pálcáját, és a kőkorlátokat és gyalogutakat szegélyező számos fáklya és lámpa életre kelt. Hallotta, ahogy Hermione meglepett lélegzetet szívott be az előtte elterülő hatalmas tér láttán, és bár az éjszaka nagyrészt eltakarta, biztos volt benne, hogy a lány éppen csak ki tudta venni a sűrű erdővel határos, burjánzó hátsó pázsit és a kertek széleit.

Egymás mellett ültek a sok kőpad egyikén, és Draco végre beváltotta az ígéretét, hogy meghallgatja Hermionét a velencei útjáról, anélkül, hogy egy ingerült kis varangy lenne. A lány vidáman csevegett és kortyolgatta a borát, Draco pedig csodálkozott, milyen könnyűnek tűnik ez az egész. Két órával ezelőtt még önbizalomhiányban és melankóliában vergődött, most pedig azon kapta magát, hogy élénken beszélget Hermionéval az olasz konyha előnyeiről.

Amikor a beszélgetésük természetes csendbe torkollott, Hermione hátrahajtotta a fejét, és az égre nézett. Draco nem tudta elszakítani a tekintetét a lány arcáról, de hirtelen mozdulatot érzett a kezén. A lány némán odanyúlt hozzá, és a kezét a sajátjába fogta, mintha ez már rutinszerű cselekedet lenne közöttük. Draco mellkasa megduzzadt, ahogy lenézett az összekulcsolt kezük látványára, és nagy hüvelykujját végigsimította a lány egyik ujjának belső oldalán.

Amikor újra felnézett, a lány mosolygott rá.
– Komolyan gondoltam, amit korábban mondtam. Ne hidd, hogy megúszod, hogy megmutasd nekem a hálószobát. A saját szememmel kell látnom, van-e a kis zöld kígyók tapétád.

– Granger, egyetlen magára valamit is adó modern arisztokrata sem használ már tapétát – viccelődött a férfi, és kézen fogva felrántotta a lányt.

Draco visszavezette a házba, és fel a nagy lépcsőn, kezüket végig összekulcsolva. Amikor végre elérték a hálószobája küszöbét, a férfi egy vigyort villantott neki, amire a lány a sajátjával válaszolt.

Egy egyszerű szemöldökráncolással adott neki zöld utat, hogy kedvére felfedezhesse a szobát. A boszorka felnevetett, és elengedte a férfi kezét, hogy szabadon járkálhasson a magánlakosztályában.

Granger természetesen azonnal a könyvespolcok felé vette az irányt. Ahogy órákkal ezelőtt a könyvtárban is tette, lassan végigfuttatta az ujjait a gerinceken, mielőtt kiválasztott egy címet. – Látom, itt főleg szépirodalom van. Ez szándékos?

– Igen – mondta a varzsló, és mellé állt. – Ez a kedvenc műfajom, amikor épp megszabadulok a kviddicsjelentésektől vagy a pénzügyi dokumentumoktól.

Felemelte a kezében tartott könyvet.
– Mit gondolsz erről?

Egy klasszikus regény volt, amely közvetlenül Merlin halála után játszódik, és egy Aloysius nevű fiatal varázslóról szól, aki önfelfedező útra indul, miközben a mágia tudását terjeszti az európai varázslóközösségben. Volt benne egy izgalmas fejezet, amely egy sárkánnyal vívott csatát tartalmazott, amely már sokkal fiatalabb korában is megragadta Draco fantáziáját.

– Nem véletlenül számít klasszikusnak, már jó párszor visszatértem hozzá.

– Van néhány mugli könyv a fejemben, ami szerintem tetszene neked, és hasonló. Ha nincs ellenvetésed. – Javasolta tétován.

– Mivel halvány fogalmam sem lenne, hol kezdjem, bízom az ízlésedben.

A lány mosolya sugárzott, ahogy felnézett a férfira, mielőtt folytatta volna a vizsgálódást. Draco letelepedett egy karosszékbe a duruzsoló tűz előtt (Crick biztosan feljött ide valamikor, az a sunyi kis dög), és várta, hogy a lány belebotlik valamibe, amivel ugrathatja.

Végül letelepedett a pamlagra, amit a férfi a szokásos helyéről, az ablak alól lebegtetett át. Mivel mostanában tökéletes magányos ember volt, nem volt szüksége két fotelre a hálószobájában. Hermione ülőhelyként az ágya szélét vagy az ölét választhatta volna, bár most, hogy belegondolt, talán túlságosan is elhamarkodottan hozta át a pamlagot…

– Rendben, elismerem – dörmögte a lány. – Arra számítottam, hogy a hálószobádban minden teljesen zölddel és ezüsttel lesz borítva.

– Tsk tsk, Granger, nem tanultad meg mostanra, hogy ne feltételezz rólam dolgokat?

A lány játékosan megforgatta a szemét, miközben belekortyolt a borába. Határozottan letette a mellékasztalra, majd hirtelen felállt, és szembefordult vele.

– Ha már a feltételezéseknél tartunk, azt hiszem, beszélgetnünk kellene.

Draco megfeszült, a legrosszabbra számítva. Vajon valami illetlen dolgot tett az elmúlt órákban? Basszus, talán úgy érezte, hogy kihasználták, egyedül ebben a nagy, üres házban vele és…

– Azt hiszem, bölcs dolog lenne lefektetni néhány alapszabályt, vagy inkább elvárást – részletezte Hermione.

– Milyen tekintetben?

– A kapcsolatunkról.

Ezt olyan tényszerűen mondta ki, hogy Draco kénytelen volt leküzdeni a nevetséges vigyort, ami azzal fenyegetett, hogy előbújik belőle. A mi kapcsolatunk.

Hermione most a kandalló előtt járkált, kezét maga előtt összekulcsolva, mintha a hippogriff-tulajdonlás szabályairól szóló értekezésbe akarna belekezdeni.

– Gondolom, kezdjük a nehezebbel, tekintve, hogy korábban mivel is vádoltál – kezdte, mire Draco összerezzent. – Nem akarom eltitkolni, hogy mit érzek irántad. Nem szégyellem magam miattad.

A férfi csak annyit tehetett, hogy visszabámult a lányra. Többször kinyitotta és becsukta a száját, nem tudta, mit válaszoljon.

Köszönöm.

Az is lehet.

Soha nem érdemelhetlek meg téged.

– Nem szégyellem magam miattad – ismételte meg szigorúan Hermione, bár a szeme lágy, megértő volt, mintha hallotta volna a gondolatait. Draco csak bólintott, hogy jelezze, hallgatta, és azt kívánta, a lány lépjen tovább, nehogy irracionális vagy érzelmi reakciónak engedjen. Már megint.

– Ginny tudja, mit érzek irántad, és gondolom, Luna is tudja. Azonban, tekintettel a közted és a többi barátom közötti múltra, szeretnék egy fokozatos felfedést javasolni, ha ez jól hangzik neked.

Ez logikusan hangzott Draco számára, bár kétségbeesetten szeretett volna ott lenni személyesen, amikor a lány tájékoztatja Weasley patkányt a kapcsolatukról. Az a pöcsfej el akarta szúrni az egészet.

– Nekem megfelel, hogy a te tempódban haladhatunk – válaszolta őszintén.

– Malfoy, nagyon remélem, hogy megérted, nem akarlak titokban tartani. Az azt jelentené, hogy ami szerintem történik köztünk, az rossz. Pedig nem az. A múltbeli körülmények, amik közted, Ron és Harry között voltak, konkrétan… nos, csak szeretném, ha senki nem rántana pálcát és nem kezdene el átkokat szórni. Arról nem is beszélve – tartott egy kis szünetet, és egy apró mosolyt küldött a férfinak. – Szeretném, ha előbb megnézhetném, hova vezet ez az egész, mindenféle külső beavatkozás nélkül.

Na ezt a részét Draco értékelni tudta. Hogy Granger teljesen magára maradjon, Sebhelyesfejű és szerencsétlen segédje beavatkozása nélkül? Tökéletes.

– Szeretném Theót beavatni, ha ez elfogadható – mondta Draco.

– Természetesen – egyezett bele a lány. – És… tervezed valaha is, hogy elmondod… az anyádnak? – kérdezte tétován.

Draco azon gondolkodott, hogyan közölné a hírt levélben.

Kedves anyám!

Jelenleg Hermione Grangerrel járok. Bízom benne, hogy emlékszel rá és a nem tiszta vérű származására. Teljesen beleszerettem, úgyhogy kérlek, ne küldj nekem olyan leveleket, amelyekben a különböző aranyásó boszorkányok tulajdonságairól áradozol, akikkel gálákon és hasonlókon szocializálódsz, mert én elégedett vagyok a választásommal.

Szerető fiad,
Draco

Nem, Hermionét egyelőre megkímélné a kínzásnak ettől a bizonyos formától.

Hermione aggódva nézett rá, és Draco számára megvilágosodott, mit is jelent valójában a kérdése.

– Én sem szégyellem magam miattad, Granger – jelentette ki óvatosan, és a lány arca megnyugodott. – De szeretném, ha ugyanolyan udvariasságot tanúsítanál az anyámmal szemben, mint amilyet te tanúsítasz a… nehezebb barátaiddal szemben. A lehetőséget, hogy udvarolhassak neked, külső beavatkozás nélkül.

A lány arca vonzó rózsaszínre pirult.
– Udvarolsz nekem, ugye?

– Többek között – motyogta a férfi, mire a lány még jobban elpirult.

Önelégülten látta, hogy a boszorka teste megborzong, de ő méltóságteljesen lerázta magáról.
– Apropó… egyebek. – Hermione itt szünetet tartott, és néhányat a vállára borított menekülő hajából. – Hány másik partnerrel feküdtél már le?

Visszatartott egy szórakozott horkantást. Tipikus Granger, semmi finomság, csak úgy dübörgött a kérdéseivel. Talán ennek a kis boszorkánynak volt egy kis birtoklási vágya, ami, ha őszinte akart lenni, valahogy olyan izgató volt Hermionéban, ami Pansyben kikapcsolta.

– Te lennél a hatodik. – Úgy érezte, hogy kiérdemelte a viszonzás jogát, és visszadobta a lány kérdését. – És te?

– Te lennél az ötödik partnerem.

Hmm, Draco elméje nem tudott nem elgondolkodni az előző négy szeretőjének kilétén, bár úgy érezte, hogy túl korai lenne még a kezdődő kapcsolatukban megkérdezni. Nyilvánvalóan, és tragikus módon, Weasley biztosan köztük volt. Homályosan emlékezett arra is, hogy a lány megemlítette, hogy a szakítás után azonnal újra összejött Viktor Krummal, szóval ez már kettőt jelentett. Így Dracónak még két nevet kellett felkutatnia…

– Teljes hűséget várok el, amíg együtt vagyunk, ez nem képezi vita tárgyát – jelentette ki a lány, állát felszegve, büszkén emelt fejjel.

Draco ezúttal nem tudott ellenállni egy szemforgatásnak.
– Merlin, Granger, most komolyan? Én nem vagyok az a típus, aki cseszekedni szokott. Aligha van rá lehetőségem, és bizonyosan nincs kedvem.

Nekem te vagy az, ha még nem jöttél volna rá. Nekem ez így rendben van.

A válasza, bármennyire is harapós volt, úgy tűnt, megnyugtatja a lányt.

– Jó, mert ugyanebben az értelemben szeretném megbeszélni a megfelelő határokat az ellenkező nemmel.

– Tessék?

– Megfelelő határok – ismételte meg Hermione, és megállt, szembefordulva Dracóval. – Például – kezdte, és a feje mögé nyúlt, hogy kibogozza a lófarkát.

– Sok közeli barátom van, akik történetesen férfiak. Ezek a kapcsolatok szigorúan plátóiak.– Kirázta fürtjeinek tömegét, majd a kezébe gyűjtötte őket.

– Bár nincs romantikus elem a kapcsolatomban Ronnal, Harryvel vagy a Weasley család férfi tagjaival, a családi kapcsolat fizikai megnyilvánulásai nem ritkák – magyarázta a boszorkány, miközben gyorsan egy sokkal szorosabb és magasabb lófarokba kötötte vissza a haját.

– Az ölelés és az arcra puszi a köszönés szokásos formái, úgyhogy nem fogadok el semmiféle féltékeny lökdösődést erre vonatkozóan – folytatta Hermione, mire Draco vállat vont. Vajon élvezte, hogy Weasley és számtalan testvére feljogosítva érzi magát arra, hogy a keze és a száját Hermione közelében legyen? A legkevésbé sem, de nem akart emiatt vitába szállni.

– Tisztában vagyok vele, hogy az önök köreiben szokás a nők ujjbegyét vagy arcát könnyedén megcsókolni, úgy tudom, hogy ez a cselekedet önöknél nem más, mint formaság bizonyos társasági eseményeken.

Draco ellent akart mondani neki, és elmondani, hogy úgy kerüli ezeket a társasági eseményeket, mint a pestist, kivéve az anyja szilveszteri bálját, de látni akarta, mi szerepel még Hermione listáján a férfiakkal való megfelelő testi érintkezésről, akik nem ő.

– Most azt hiszem, egy kicsit tisztáznom kell a dolgokat. – Lassan odalépett Dracóhoz, és egyik kezét gyengéden végigvezette a karján, miközben a szék mögé állt.

Mindkét keze a férfi vállára érkezett, és finoman gyúrni kezdte az ott lévő izmokat.
– Engem például nagyon felzaklatna, ha egy másik nő ilyen módon hozzád nyúlna.

– Hmm? – Dracónak sikerült, miközben a teste átadta magát a vállát masszírozó Hermione boldogító relaxációjának.

A lány ajkai most közvetlenül a füle mellett voltak.
– Ó, igen, nem hiszem, hogy nagyon szórakoztatna, ha egy másik nő a válladon tartaná a kezét. Különösen, ha elkezdenének vándorolni.

A nő ujjai a férfi ingének felső gombjaihoz vándoroltak, és elkezdte egyenként kigombolni őket. Nos, ez a kis beszélgetés határozottan érdekes fordulatot vett…

Hermione végigsimított a kezével a férfi csupasz mellkasán, és lágy csókokat nyomott a nyakának bőrére. Draco éles lélegzetet szívott be, ahogy a gyönyör hulláma egyenesen az ágyékába lőtt.
– Én pedig természetesen egyáltalán nem fogok más férfit így megérinteni vagy megcsókolni – motyogta a lány.

Draco kissé elfordította a fejét, hogy megragadja a boszorkány dús ajkait, és a sajátjával ingerelte a nyelvét. Megszakítva a csókot, érezte, hogy Hermione vigyorog a szájához simul.
– És ezt a fajta csókolózást egészen biztosan neked tartogatom – suttogta a lány.

– Jobb is lenne – morogta a férfi birtoklóan.

Hermione ekkor felegyenesedett, a férfi karnyújtásnyira tőle, és Draco kísértést érzett, hogy a szék köré és egyenesen az ölébe húzza, de úgy tűnt, a nőnek más tervei vannak.

Megkerülte a szék elejét, és a férfi kinyújtott lábai közé állt. Lehajolt, hogy újra megcsókolja, és Draco elbűvölten gyönyörködött a melleiben a ruhája eleje alatt, miközben lehajolt.

– Remélem, van benned annyi tisztelet, hogy nem bámulsz más nőket úgy, ahogy az előbb tetted velem – mondta pimaszul.

– Hidd el, Granger, van itt nekem is bőven elég bámulni való – mormolta, mielőtt felnyúlt, hogy megsimogassa és megcirógatja mindkét mellét.

A lány ismét lehajolt, és csókokat nyomott a férfi nyakának tövére, majd végigdolgozta magát a mellkasán egészen a hasáig. Pajkosan mosolyogva hátralépett a férfi hatósugarából, majd még jobban szétnyitotta hosszú lábait, hogy közéjük térdelhessen.
– És hadd biztosítsalak arról, hogy soha nem érintenék így más férfit, amíg együtt vagyunk.

Szó sem lehet róla. Kizárt dolog, hogy ez megtörténjen vele.

Ó, de az volt. Hermione lecsatolta az övcsatját, és incselkedve végigsimította a kezével a férfi erekcióját, mielőtt lehúzta a nadrágja cipzárját. Amikor a lány keze eltűnt a férfi nadrágjában, és határozottan megragadta a farkát, Draco hátravetette a fejét, és az ajkába harapott, hogy ne kiáltson fel.

– Most pedig, amíg mi… hmm, nem is tudom pontosan, hogy hívjalak téged és engem – elmélkedett a nő, miközben megfontoltan simogatta a férfit, tökéletes nyomást gyakorolva rá, és Draco rövid időre felemelte a csípőjét, hogy a nő leránthassa a nadrágját. Hátradőlt a székben, és igyekezett nem szabálytalanul beledöfni a lány kezébe.

– Baszki, úgy hívhatsz, ahogy csak akarsz, amikor ezt csinálod – zihált.

– Vigyázz a szádra, Malfoy! – szidta meg halkan, majd a szájával annyit burkolt be belőle, amennyit fizikailag képes volt befogadni.

Draco most már hitt a reinkarnációban. Szó szerint szent lehetett az előző életében, hogy kiérdemelte ezt a pillanatot, mert a mostani földi létében biztosan nem tett semmit, amivel kiérdemelte volna ezt az ajándékot. Ez volt az egyetlen magyarázat arra a látványra, ahogy Hermione a szeme előtt térdelt, és szopogatta őt.

Nevezd ezt, aminek akarod. Hívhatsz, aminek akarsz.

Draco halálos szorítással kapaszkodott a karfába, hogy ne nyúljon ki impulzívan, és ne ragadja meg a haját, miközben a lány folyamatosan leeresztette rá gyönyörű, meleg, nedves száját. Hermione lelassította a tempóját, mielőtt halk pukkanással elengedte a férfit.

Felnézett rá azokkal a nagy, barna szemeivel, ajkai nedvesek voltak attól, hogy nemrég még orálisan kielégítette, és folytatta az üzletszerű hangnemet.
– A barát és barátnő csak olyan éretlenül hangzik nekem. Még egyszer mondom, nem hiszem, hogy hazudnunk kellene az embereknek. Szóval, ha valaki közvetlenül kérdezi, elmondhatjuk, hogy járunk egymással. Kizárólagosan.

Hermione Draco tekintetébe fúródva ismét leeresztette a száját a férfi köré, és néhányszor végigszopogatta a hosszát, lázas, lihegő állapotba dolgozva őt. Néhány áldott perc után, amely alatt Draco igyekezett nem elájulni az extázisban, elengedte a farkát, és kérdéssel oldalra billentette a fejét.
– Ez így megfelel neked?

Hermione ezt a kérdést azzal fejezte be, hogy végignyalta a férfiasságát a tövétől a fejéig, mielőtt a nyelvével körbeforgatta volna az érzékeny csúcsot.

– I…igen – sikerült kifulladva válaszolnia, tudva, hogy a lány egy jól megalapozott javaslatot tett, de azt is tudva, hogy abban a pillanatban szó szerint bármibe beleegyezett volna, amit ő kért. Felgyújtani magam? Persze. Az összes széfem kulcsát? Tessék. Nyilvánosan kijelenteni, hogy a Chudley Csúzlik egy tisztességes kviddicscsapat? Rendben.

– Csodálatos. – A lány sugárzott rá, majd ismét a szájába vette. Draco ujjbegyei elfehéredtek a karfán, és tudta, hogy az önuralma gyorsan kicsúszik a kezéből.

– Granger… nem kell… közel vagyok… én… baszd meg… el fogsz… elélveztetni…

De a lány találkozott a szemével, és csak gyorsabban csóválta a fejét, és Draco hamarosan tehetetlen volt, hogy megállítsa a csúcspontját.

– Bassza meg… olyan kibaszott jó… Hermione… – A felszabadulása kilőtt belőle és a boszorkány torkán keresztül, és a szemei tágra nyíltak, ahogy látta, hogy a lány minden cseppet lenyel.

Draco egy izmát sem tudta megmozdítani, csontok nélkül maradt ott, ahol ült. Figyelte, ahogy Hermione feláll, kisimítja a ruhája szoknyáját, majd megitta a maradék bort. Nem igazán tudta szavakkal kifejezni a háláját azért a meghitt tettért, amit a lány az imént végrehajtott.

– Van még valami más kapcsolati ügy, amit meg kell beszélnünk? Mert nagy rajongója vagyok a tárgyalási taktikádnak, Granger – viccelődött, még mindig kissé kifulladva.

A lány felnevetett és megrázta a fejét.
– Nem, azt hiszem, hogy egy hullámhosszon vagyunk.

Draco visszabújt a nadrágjába, és megigazította a ruháját. Felállt, lassan Hermionéhoz lépett, és megsimogatta az arcát.
– Szívesen viszonozom, ha szeretnéd. – Lehajolt, és lágy csókkal találkozott a lány ajkával.

– Egy másik este mindenképp elfogadom az ajánlatodat. Már elég későre jár, úgyhogy valószínűleg mennem kéne.

Draco bólintott, és ellépett, hogy a lány összeszedhesse a gyöngyös táskáját. Hirtelen melankólia kerítette hatalmába, ahogy nézte, ahogy a lány megigazítja a ruháját, és megfordul, hogy elhagyja a hálószobáját.

– Maradhatnál – motyogta halkan, megállítva a lány haladását. Hermione zavartan fordult vissza.

– Csak ha akarod – tette hozzá gyorsan Draco. – Csak úgy értettem, hogy szívesen aludnál itt, velem.

Draco nem tudta megmagyarázni, miért érezte magát olyan üresnek a gondolatra, hogy a boszorkány ma este elhagyja őt. Csak azt tudta, hogy később még bánni fogja, ha elszalasztja a lehetőséget, hogy egyszer nem lesz egyedül. De vajon túl sokat akart, túl gyorsan? Még mindig úgy tűnt, hogy ebben a furcsa bizonytalanságban vannak, és Draco elgondolkodott azon, hogy mennyire nincs gyakorlata a kapcsolatokban való eligazodásban.

– Maradok.

A megkönnyebbülése érezhető lehetett, mert a lány megnyugtató mosolyt villantott rá, és megcsókolta az arcát.

Miközben az ágyban fekve várta, hogy a boszorkány visszatérjen a fürdőszobából, azon tűnődött, vajon Hermione tudja-e, mibe került neki ez a pillanatnyi sebezhetőség. Draco abban a hitben nevelkedett, hogy a nők nagyon is meghatározott célokra jók: örökösök nemzésére, a házimanók irányítására, és a jó társadalmi rang fenntartására, hogy a család neve a közvélemény helyes oldalán maradjon.

Egy Malfoy-férfi becsülte a feleségét, az biztos, de nem volt szüksége egy nőre, hogy kitöltse az űrt a mellkasában, vagy hogy bármilyen komolytalan fogalmat biztosítson, mint például – Merlin óvjon – a boldogságot. Draco tudta, hogy a vágyakozás, amit Hermione jelenléte után érzett, idegen lett volna az apja számára.

Hermione kilépett a fürdőszobából, selyempizsamába öltözve, amit Dracótól kölcsönkért, és átformálta az arányokat, hogy illeszkedjen a kisebb testalkatához. Mulattatta, hogy a lány szükségét érezte, hogy a fürdőszoba magányában öltözzön át, miután hagyta, hogy a férfi rohadtul megdugja az ebédlőasztalon, majd nem egészen tíz perce kényeztesse

Szégyenlősen elmosolyodott, amikor észrevette a szokásos hálóruháját: semmi mást, csak az alsónadrágját. Draco ellenállt a vigyorgás késztetésének, és egyszer meglengette a pálcáját, hogy eloltja a lángokat a szobában.

– Jó éjt! – suttogta kínosan, és laposan a hátára telepedett a férfi mellé. Draco általában a nagy ágya közepén aludt, és az utolsó és egyetlen alkalommal, amikor Hermionéval osztozott az ágyon, túlságosan kimerültek voltak a szeretkezéstől ahhoz, hogy öntudatosak legyenek az alváshatárok miatt.

Hermione legalább olyan kényelmetlenül viselkedett, mint ahogy ő érezte magát. Néhány másodpercenként apró lélegzetvételeket szuszogott, és apró mozdulatokat tett, próbált kényelmesen feküdni.

– Jól van, mondd ki! – morogta, és érezte, hogy a matrac megmozdul alattuk, ahogy a lány megrándult.

– Mi az?

– Bármilyen ostoba gondolat is futott át az agyadon.

Lemondóan felsóhajtott.
– Próbálom, hogy ez ne legyen olyan kínos, és most, hogy ezt mondtam, rájöttem, mennyire kínossá tettem a dolgokat, és remélem, hogy nem rúglak meg az éjszaka közepén, vagy horkolok, és általában az ágy közepén alszom, de…

– Akkor gyere ide! – szakította félbe Draco durván, és hosszú karját kinyújtva magához rántotta a lányt.

A mellkasának háttal helyezkedett el, kisebb testalkatát az övéhez fészkelődve, és átkarolta a derekát.
– Aú! – tiltakozott a lány, amikor a férfi az egyik lábát az övéi közé dugta, gyakorlatilag összekulcsolva a lábukat.

– Tessék. Most már nem fogsz belém rúgni – vigyorgott a nyakába a varázsló, és érezte, ahogy a lány ellazul a karjaiban. Nem emlékezett, mikor tartotta utoljára így a karjaiban egy nőt, az ágyában.

– Az ágyad méltatlanul kényelmes, és persze selyemlepedőd van.

– Csak te panaszkodhatsz arra, hogy luxusban alszol. Féltékeny vagy? Én az lennék, ha minden este a te pamutból és szalmából készült monstrumodba mennék haza.

A nő felhorkant.
– Ugyan már, az én matracom nem szalmából van.

– Ahogy gondolod, szegénykém.

– Fellengzős. Várj csak, amikor bemutatlak a nagypofájú szüleimnek, megeszed ezeket a szavakat.

Hallotta, ahogy Hermione ijedten beszívott egy lélegzetet, és tudta, hogy a lány sértődöttségében összeszorította a száját. Draco egyszerre rettegett és örült, hogy a boszorka ilyen messzire előre gondolkodik. Komolyan kellett vennie a férfit, ha egyáltalán fontolóra vette, hogy egy ilyen embert bemutasson a mugli családjának.

Nekem ez így rendben van.

– Nincsenek felakasztva – jegyezte meg halkan, megtörve a feszült csendet.

Draco felkapta a tekintetét az ágyrácsra.
– Az első itt töltött éjszakám után eltávolítottam őket. Nem szerettem úgy aludni, hogy zárva vannak – vallotta be a lány tarkójának. Azt viszont nem mondta el, hogy arra ébredt, hogy a bársonyfüggönyöket az ágya köré húzta, pánikba esett, és a kezével tépte le őket. Az ágya körüli sötétség megfojtotta, amikor kinyitotta a szemét, és veszélyes szintre emelte a szívverését. Mivel a függönyök eltakarták a kilátását, soha nem tudta volna kiszúrni a szoba kijáratát, vagy meglátni, hogy betörők törtek-e be, mielőtt túl késő lett volna.

Hermione hirtelen megfordult a karjában, és szembefordult vele. A fejük csupán centiméterekre volt egymástól, és még a sötétben is ki tudta venni a lány szemének melegítő ragyogását.

– Talán figyelmeztetnem kellene téged, hogy a múltban szenvedtem… rémálmoktól. Zavartan ébredek, a pálcámmal a kezemben. De elraktam a szoba túloldalán a táskámban, úgyhogy… nos, ez mostanában amúgy is ritkán fordul elő, de azért figyelmeztetni akartalak, hátha…

A férfi elhallgattatta a lányt egy simogatással az arcán.
– Nekem sem idegenek a rossz álmok – suttogta vissza.

Hermione az orrát a férfiéhoz bökte, és könnyedén megcsókolta, mielőtt visszafordult volna.

– Jó éjt, Malfoy!

– Jó éjt, Granger! – mormolta a hajába.

***

Hermione olyan meleg volt. Egész testét tökéletesen felmelegedettnek és elégedettnek érezte, a fényűző selyemlepedők gubójába bújva, egy pár erős karral körülölelve, és a férfi kemény-

CSÖRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR

CSÖRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR

CSÖRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR

Ó, a francba. A mobiltelefonja ébresztőjének éles, szúrós hangjára Hermione kiugrott az ágyból, és a gyöngyös táskájához sprintelt. Dühösen túrta át a táskáját az átkozott holmiért, remélve, hogy még nem késő.

CSÖRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR
CSÖRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR

– Granger! Jól vagy? Mi az ott? Nem hiszem, hogy az őrvarázslatok.

Túl késő.

Draco már talpon volt, pálcával a kezében, és a harsány hangzavar forrását kereste. Istenek, lehet ennél kínosabb? Ezek után soha többé nem fogja meghívni a lányt.

A szabad kezével próbálta elhessegetni a férfit.
– Ez… – CSÖRRRRRRR. – Minden rendben, ez csak az én… – CSÖRRRRR. – Hülye riasztó… – CSÖRRRRRR. – Csak hadd találjam meg… – CSÖRRRRR. – Ó, Merlin szakálára… – CSÖRRRR. – Invito mobil!

Az átkozott készülék utat talált a várakozó kezébe, és kikapcsolta. Draco mellé sietett, pálcája még mindig a magasban volt, és pánikba esettnek tűnt.

– Granger, mi folyik itt? Mi volt ez?

Hermione felnézett a férfi megdöbbent arcába, és az ajkába harapott, hogy elrejtse a mosolyát. Bármennyire is imádnivalóan nézett ki most a férfi az álmában összekócolt hajával, és csak a boxeralsóját viselte, nem gondolta, hogy értékelni fogja a helyzet humorát.

– Bocsánat, csak az ébresztőm volt – tartotta fel Hermione a mobilját, és a feszültség végre elhagyta Draco vállát, miközben leeresztette a pálcáját. – Elfelejtettem, hogy beállítottam a telefonomon, hogy ne maradjak le a reggeliről Ginnyvel.

– Ööö, persze. – Draco hátrált, visszasüllyedt az ágyra, és néhány mély lélegzetet vett. – Legközelebb talán használd a pálcádat. A rohadt életbe.

Hermione ügyetlenül csoszogott a lábával, nem tudta, hogyan hagyja ott a dolgokat. Hol volt már az a magabiztos nő tegnap este, aki bátran térdre ereszkedett, és úgy kényeztette Dracót, hogy az reszkető rongyossá vált a karosszékben?

– Fel kéne öltöznöm, máris lemaradtam. Nem terveztem, hogy itt maradok – motyogta, és a fürdőszoba felé vette az irányt. Ahogy elhaladt az ágy mellett, egy karpár megragadta a derekát, és megpörgette. Az ágy szélén, Draco lábai között találta magát.

– Nem bántad meg, hogy itt maradtál?

Az ilyen halk szavú kérdések mindig meglepték Hermionét. Draco állandóan fenntartotta ezt a magabiztos, közömbös álarcot, de amikor leeresztette a falakat, még ha csak egy kicsit is, a lány szíve megdobbant.

Hermione átkarolta a férfi nyakát, hogy megnyugtassa.
– Nem. Nagyon élveztem a tegnap estét veled, miután abbahagytad a bolondos viselkedést. De most már tényleg mennem kell.

A lány el akart húzódni, de Draco szorosabbra húzta a karját, és felvigyorgott rá. A kezei a boszorkány csípőjébe markoltak, és az ujjaival végigsimított az oldalán. Közelebb húzta magához, és csókot nyomott a mellkasának bőrére a pizsamafelsője tetejénél. Ugyanaz a pizsama, amit a lány kölcsönkért tőle, és amikor komolyan fontolgatta, hogy elmegy, mert ellenszenvesen puha volt, és ráadásul halványan érződött rajta a férfi illata. Felkapta a fejét, Draco csókok sorát követte végig a nyakán, és az ajkai minden egyes érintése növelte a köd szintjét az agyában. Merlin, ennek a férfinak az ajkai bűnösek voltak.

– Ez csak egy villásreggeli Weasley-vel, egy kicsit késhetsz – motyogta a lány nyakára a varázsló, és folytatta a nyitott szájjal való támadását a bőrén.

– Potter – sikerült sóhajtania. – És milyen kifogást mondjak neki? – Hermione alig tudta kimondani a teljes mondatot, és elfojtott egy nyögést.

– Hmm – hümmögte a férfi a bőrén, és a lány egészen a lábujjaiig érezte a rezgést. – Mondd meg neki, hogy az új barátodnak ma nincs kedve osztozni rajtad.

Hermione nem tehetett róla, az egész teste megborzongott a férfi szavaira és a mély hangnemre, amivel kimondta őket.

– Először is – mondta, és átkozta a hangját, amiért remegett, de Draco éppen a fogai közé vette a fülcimpáját. – A barátod olyan gyerekesen hangzik, másodszor pedig – kapkodta a levegőt, amikor a férfi keze a mellére tapintott, és elvesztette a gondolatmenetét.

– Mit is mondtál? – suttogta halkan a fülébe, és Hermione hirtelen nagyon is tudatában volt annak, hogy a bugyija pozitívan tönkrement.

– Másodszor, én-nem-nem vagyok olyan birtok, amit meg lehet osztani. – Egy pont a feminizmusnak. Ha azt hitte, hogy elő tudja húzni ezt a mérgező férfiságot, hogy most már az enyém vagy, akkor még egy dolgot megérdemelt.

– Persze, hogy nem, Granger – dorombolta a másik fülébe Draco. – Viszont soha nem mernék oly merész dolgot feltételezni, hogy birtokba vegyelek. – Csókolta lefelé a fülétől a lány szája sarkáig. – Nem szoktam osztozkodni, érted – mormolta a lány ajkára. – Elkényeztetett egyke, meg minden. Szóval, ha engedek bizonyos területi késztetéseknek. – Draco szakszerűen megérintette nyelvével a lány száját. – Meg kell találnod a szívedben, hogy megbocsáss nekem. Könyörögni fogok, ha kell.

Ó, Godrikra, a bugyija most az Atlanti-óceán volt.

Sóhajtva óvatosan ellökte magától a férfit, és egy lépést hátrált a férfi ölelésében.
– Bármennyire is bánni fogom, de tényleg el kell mennem. Nem ignorálhatom a barátaimat a kapcsolatunk ilyen korai szakaszában.

– Gondolom, igazad van – húzta el magát a férfi, teret engedve neki, de hagyta, hogy a hüvelykujja fel-alá járjon a csípőjén. – De tudod, Granger, a fordulat a tisztességes játék, és úgy terveztem, hogy visszafizetem neked azt a tegnap esti kis előadásodat.

Legalább öt évre az Azkabanba kellene kerülnöm. Minden egyes szemfüles heteroszexuális nő egyetértene ezzel a büntetéssel, amiért Hermione hátrahagyott egy majdnem meztelen Draco Malfoyt, aki épp az imént ajánlotta fel, hogy orálisan kielégíti őt, amíg az agya el nem olvad.

Miközben vonakodva hop-porral egyenesen Draco otthonából a Abszol útra tartott, Hermione arra gondolt, hogy Ginny legalább a következő tíz karácsonyra mennyi extravagáns ajándékkal tartozik neki. Hermione a közelgő villásreggeli számlájukat is a vörös boszorkányra fogja bízni.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2023 Nov 09

Nagyon érdekes fordulatott vettek a dolgok. Gondoltam, hogy lesz egy kis balhé bár azt nem, hogy még mindig a Manók jogai a legnagyobb gondunk a varázs világban. Remélem Draco egyik manója majd jól beolvas Hermione-nak. (titokban minden történtben ezt várom)
Annyira tetszett ez az őszinteség hullám, ami mind a kettőjükből kirobbant. Persze a kis huncunkodás is nagyon tetszett!
Nagyon jó, hogy így alakult! Most jön még a neheze. Harc a többiekkel. Bár szerény véleményem az hogy Harry-vel nem lesz akkora baj.
Itt a végén... Hermione tényleg hülye! Képes volt ott hagyni Draco-t! Érted ezt??
Szuper rész volt!
Köszi!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2023 Nov 09

Ez annyira tipikus, hogy megint a manó jogok az egyik vitapont, és ettől Draco nagyon is bepöccen. Jujjjjj ez de jó ötlet, hogy valamelyik manó olvasson be Hermionénak Eskü most nagyon elgondolkodtattál ezzel.
Úgy örülök, hogy meg tudták beszélni ezt ami köztük van és valamennyire lefektették a szabályokat. Ohh és a barátok, na igen, Harryvel lesz kevesebb gond. Mindig Ron a keményebb dió.
Egyetértek!!!! Hermione egy költözni való bolond. Hát naaaaaa… Egy reggeliért otthagyni egy ilyen lehetőséget… szerintem Ginny megértette volna. Na de majd azért pótolják ám később Úgy örülök, hogy tetszett. köszi