43. fejezet

2009. január 1.

A vadonatúj év első napja volt, és ahelyett, hogy egyedül és kissé másnaposan ébredt volna, mint tavaly, Draco Hermionét ölelte magához, miközben Csámpás a sípcsontját szorongatta. Draco ingerülten megrázta az alsó végtagjait, és elzavarta a makacs teremtményt, aki részben elzsibbasztotta a lábát. A vörös szőrgombóc zendülő pillantást vetett rá, mielőtt lecsoszogott az ágyról.

Hermione tegnap esti megjegyzése Pansynek, miszerint a Lestrange-birtokon belül magánlakosztályba vonulna vissza, csak blöff volt. Ehelyett megbicsaklott búcsút váltottak Narcisszával, és azonnal elindultak Hermione házába, ahol a lány beváltotta ígéretét, és hagyja, hogy a férfi csupán csak a koboldok által készített nyakláncot viselvekefélje meg.

Lehet, hogy megpróbálta lekicsinyelni, de Draco úgy gondolta, hogy a barátnője mindig is csábítóan nézett ki, amikor meztelenül, drága ékszerekbe burkolózva lovagolt rajta. Az említett barátnő álmosan megmozdult az oldalán, majd egy csókot nyomott a vállára.

– Készítek tojást és szalonnát, de a kávéról te magad gondoskodsz. Hiszek benned, szerintem végre elsajátíthatod a kávéfőző gép használatát – cukkolta a lány, mire Draco a szemét forgatta.

Most már egészen otthonosan mozgott Hermione konyhájában, és jobban örült, mint azt valaha is be akarta volna vallani, hogy sikeresen elkészített egy kanna kávét egyedül. Felvette a Napi Próféta reggeli példányát, és tétlenül lapozgatta, amikor Hermione hátulról közeledett felé, és átkarolta a felsőtestét.

– Anyád elégedett lesz a ma reggeli tudósításokkal a társasági oldalakon? – érdeklődött Hermione, és elsietett mellette, hogy elkészítse a teáját. Draco helyet foglalt a konyhaszigetnél, és az újság hátsó részei felé lapozott.

De a társasági oldalakon nem egy többoldalas terjedelem és több tucatnyi rovatcentiméternyi részlet a leghírhedtebb tisztavérű ünnepi bálok csínját-bínját várta. Nem, ehelyett Draco azt találta, hogy az általában Narcissa Malfoynak és a gálájának szentelt sajtóhelyet egy olyan közlemény és kísérősztori foglalta el, amelytől az arca széles és hitetlenkedő vigyorra húzódott. A hangos nevetés buboréka, amely kipukkadt az ajkai közül, Hermionét arra késztette, hogy felugorjon, és körbecsapjon, spatulával a kezében.

– Astoria Greengrass, te alattomos, nagyszerű boszorkány – kuncogott Draco, és átnyújtotta az újságot a zavart Hermionénak.

– Ó, te jó ég… – suttogta döbbent csodálkozással, és kénytelen volt helyet foglalni Draco mellett. Egy fekete-fehér fotó mosolygott rájuk Astoria Greengrassról és vadonatúj férjéről, Dennis Creeveyről. Karjukat egymásba fonva tartották, miközben a háttérben egy idősebb házaspár mosolya szeretettel sugárzott. Az újság felirata Dennis apjaként és mostohaanyjaként azonosította őket.

– Megszöktek… milyen csodálatos! – lelkendezett Hermione, és lelkesen olvasta a részleteket. Úgy látszik, Astoria Greengrass valójában Theo karján jelent meg Narcissa partiján, aki most már hivatalosan is Astoria Creevey. Délben egy mugli Londonban lévő anyakönyvi hivatalban házasodtak össze, Dennis pedig alig néhány perccel azelőtt nyújtotta be a papírokat a Mágiaügyi Minisztériumba, hogy az anyakönyvi hivatal bezárt volna.

Draco számára több dolog is a helyére került, ahogy visszagondolt az Astoriával folytatott beszélgetéseire, és azon tűnődött, vajon meddig kellett a boszorkánynak titkolnia a kapcsolatát egy mugli születésűvel. Büszkeséggel töltötte el a lány bátorsága. Astoria tudta, mibe fog ez kerülni neki, és ettől függetlenül a saját útját járta. Valószínűleg kitagadták volna, és hónapokig kellett volna terveznie a birtokáról való távozását.

– Nászajándékot kellene küldenünk nekik! Megvan Dennis címe, gondolom, mostanra már odaköltözött – mondta Hermione elgondolkodva.

– Hadd intézzem el én, van néhány üveg pezsgőm, amit elküldhetek nekik, hogy méltóképpen megünnepeljék.

Draco még aznap elküldött majdnem egy tucat palackot, gratulálva Astoriának és újdonsült férjének a nemrég történt esküvőjükhöz, és mellékelt egy személyes üzenetet Astoriának, hogy ha bármilyen segítségre lenne szüksége, keresse meg őt és Hermionét.

Egy héttel később Astoria, kétségkívül az egész életében végzett etikettoktatásának megfelelően, egy szívélyes köszönőlevelet küldött vissza a pezsgőért és a jókívánságokért. Egy személyes, csak neki címzett üzenetet is mellékelt.

Tökéletes kalligráfiával ezt írta: Jó ember vagy, Draco Malfoy.

***

2009. február

– Hol a fenében van Ron és Padma?

Ez a kérdés nem kevesebb, mint nyolcszor hangzott el, és minden alkalommal más-más személytől. A Szent Mungo szülészeti osztályának privát várótermében enyhén szólva is nagy volt a feszültség. De hát nem mindennap fordult elő, hogy Molly és Arthur egyetlen lánya a varázslóvilág megmentőjének gyermekét hozta világra.

Az összegyűlt családból Molly és Fleur maradtak a legnyugodtabbak, egymás mellett ültek, miközben közösen varrtak babatakarót a legújabb Potternek, ami a Weasley-unokák számára már hagyomány volt. A Weasley-férfiak teljesen más tészta volt.

Bár az egybegyűltek többsége már apa volt, ez nem akadályozta meg Arthurt, Billt, Charlie-t, George-ot és Percyt abban, hogy felváltva járkáljanak fel-alá a szoba hosszában, miközben mindenki a hírekre várt. Már több óra eltelt, és még senki sem hallott semmit az édes kis Ginről, a legfiatalabbikról. Ha Ginny maga is ilyen viselkedést látna a férfi rokonoktól, a hírhedt denevérrontása biztosan előkerülne.

Hermione a legtöbb szülésnél csatlakozott ehhez a családi várakozási rituáléhoz, bár ő általában Ron mellett volt. Most egy kényelmetlenül feszengő Draco volt mellette, aki nyugtalanul ugráltatta a térdét, miközben a lány a gépiesen rágta a körmét.

Az eszeveszett járkálás és az aggódó mormogás hangjai megálltak, amikor a szoba ajtaja kitört, és egy lélegzetvisszafojtva érkező Ron berobogott, maga után rángatva a vigyorgó Padmát. Mindenki megbámulta a néhány órát késő, divatos díszruhába öltözött jövevényeket.

– Hát itt az ideje! – intett Molly. – Még nem hallottunk semmit, úgyhogy jobb, ha kényelembe helyezitek magatokat. Hol voltatok? George órákkal ezelőtt próbált elérni titeket!

Az újonnan érkezett pár sugárzó vigyort váltott, mielőtt Ron felrántotta Padma kezét, hogy mindenki láthassa.
– Eljegyeztük egymást!

A teremben mindössze öt másodpercig döbbent csend volt, mielőtt az összegyűlt társaság kollektíven felüvöltött örömében, és előrenyomult, hogy gratuláló ölelésekkel borítsa be Ront és új menyasszonyát. És pont ez volt az, amiért Hermione valaha is annyira szerette a Weasley-ket: az örömforrásuk határtalan volt. Ron és Padma bejelentése nem vonta el a figyelmet a kis Potter közelgő születéséről, inkább csak fokozta a hangulat izgalmát.

Hermione sorra erősen megölelte Ront és Padmát, miközben Ron arról fecsegett, hogy a randevújuk évfordulóján vacsorázni mentek, és az első randevújuk éttermében kérte meg a kezét, és istenek, annyira ideges volt, hogy majdnem elejtette a gyűrűt.

Ginny és Harry nem is választhattak volna boldogabb napot arra, hogy világra hozzák a gyermeküket.

Egy halk köhintés mögöttük egy izgatott Harryt mutatott, a haja minden irányba úgy állt, mintha órákig húzta volna, és bár az aggodalom hullámokban gördült le róla, olyan boldogság sugárzott belőle, amitől szinte ragyogott.

– Egy… egy fiú – jelentette be ideges vigyorral Harry. – Gin remekül… remekül csinálta, ő… ő tökéletes… – Tehetetlenül elhallgatott erős felesége láttán, aztán mintha rájött volna, hogy a terem a bejelentés folytatására vár.

– Rendben, nos, fiú lett, egy egészséges fiú. James… – Az állkapcsa megfeszült, és Hermione könnyek csordultak végig az arcán a látványtól, hogy legjobb barátja képtelen visszatartani a súlyos érzelmeket, amikor bemutatja a gyermekét a családjának.

Harry lenyelt egy meglehetősen nagy gombócot a torkában.
– James Sirius Potter. – Az álla megingott, mire Hermione előre szaladt, és heves ölelésbe kapta, arcát pedig a vállába temette.

Harry szorosan belekapaszkodott, teste remegett a csodálkozástól, és Hermione érezte, hogy egy másik pár ismerős, erős kar mindkettőjüket átöleli.
– Annyira örülök neked, haver – mondta Ron durván.

A csoport többi tagja még néhány percig hagyta hármójukat, mielőtt Hermione újabb karpárt érzett (Molly, gondolta), majd Arthur, Bill, Charlie, Percy, végül George, és a nevetés könnyekkel vegyült, ahogy a megkönnyebbülés az egész társaságra telepedett.

Harry felkiáltott örömében, amikor Ron és Padma beavatta őt a jegyességükbe, Hermione pedig azon tűnődött, vajon mikor lett férfivá ez a két idióta fiú. Harry, apa lett. Ron, egy vőlegény.

Harry lecsillapította a teremben uralkodó izgatott kakofóniát, és bejelentette, hogy Molly és Arthur jöhetnek vissza először, hogy láthassák Ginnyt és találkozhassanak Jamesszel. Időnként visszatért, hogy egyszerre több kisebb csoportot hozzon be, hogy ne terhelje túl a kimerült feleségét és az újszülöttet. Végül Harry Hermionéhoz és Ronhoz lépett.

– Gin szeretne veletek kettesben találkozni legközelebb, ha nem gond, Padma? Malfoy?

Hermione megragadta mindkettőjük kezét, miközben besétáltak a kórházi szobába, hogy találkozzanak a legfiatalabb Potterrel. Ginnyt fáradtan, mégis sugárzóan találták, karjában egy batyuval, aminek a tetejéből egy fekete hajcsomó kandikált ki.

– Itt vannak, James – gügyögte Ginny halkan a csecsemőnek. – Ők itt Ron bácsikád és Hermione nénikéd. Ők lesznek a keresztszüleid.

Hermione megszorította Ron kezét, a másikkal pedig eltakarta a száját. Ahogy a könnyek homályán keresztül találkozott Harry szemével, nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze:
– Te jó ég… biztos vagy benne?

– Mintha rajtatok kívül bárki másról lenne szó– felelte Harry halkan. Hermione Ron vállának dőlt, és érezte, hogy Ron kissé megremeg, és hallotta, ahogy kimondja: – Az ördögbe is!

Ginny intett neki, és Hermione gyengéden átvette a bepólyált Jamest. Mivel annyi éven át a Weasley-k között volt, sok kisbabát tartott már a kezében, de ez, ez a gyerek, a keresztfia… nos, ez egyszerűen felülmúlta ezt.

– Persze, hogy a te hajad örökölte, Harry – szipogta Hermione.

– Ó, igen, Potter-haj van neki, de Weasley-tüdő - bizonygatta szórakozottan Ginny. – Úgy jött a világra, hogy üvöltött, mint egy síkítószellen,

Hermione leült a Ginny ágya melletti székre, és mind a négyen eltöltöttek néhány percet, hogy egyszerűen csak sütkérezzenek ennek az apró csodának az aurájában, és abban a sok reményben, amit ő keltett. Harry Ginny unszolására elment, hogy elhozza Dracót és Padmát, de Hermione nem tudta elszakítani a tekintetét a karjában alvó angyali gyermekről.

A szíve mélyén kétségbeesett kívánságok áradata szabadult el a kis Jamesért. Hogy soha ne ismerje meg a szenvedést, a fájdalmat vagy a magányt, mint az apja. Hogy legyen olyan erős, szellemes és humoros, mint az édesanyja. Hogy mindkettőjük végtelen szeretet- és kedvességkészségét élvezze.

Újabb léptek hallatán Hermione felnézett, és látta, hogy Padma és Harry visszatértek, Draco pedig megdermedt az ajtóban. Az arcán különös kifejezés ült, olyan, amit még nem látott, és nem is tudta megfejteni, ahogy a szürke tekintete végigfutott a kisbabát tartó lányon.

A varázslat akkor tört meg, amikor Ron durcásan megkérte, hogy foghassa meg az unokaöccsét, és Hermione óvatosan a karjába tette Jamest.

– Gratulálok, Ginevra – szólalt meg tétován Draco, és Hermione tudta, hogy még mindig kissé oda nem illőnek érzi magát. Ginny felnézett, miközben Padma eljegyzési gyűrűjét csodálta, és rámosolygott.

– Köszönöm! Szeretnéd megfogni?

Draco megdöbbentőnek tűnt, hogy a lány egyáltalán fontolóra vette ezt, és gyorsan megrázta a fejét.

– Ó, ah, nem… ööö, semmi gond, azt hiszem, a többiek valószínűleg… ah, jobban illenének… ahhoz…

– Ő nem egy cikesz, Malfoy, biztos vagyok benne, hogy meg tudod tartani – csipkelődött Harry, Draco pedig felszisszent, miközben Ron felkacagott.

– Már régóta esedékese egy visszavágóra, Potter – vágott vissza a szőke férfi. – Ettől függetlenül azt hiszem, mini-Potter jó kezekben van – mutatott Padmára, aki épp az imént vette le Jameszet. – Azért szerettem volna egy ajándékot hagyni az új szülőknek.

Draco a zakója zsebéből elővett egy összezsugorított ajándéktáskát, visszaállította a megfelelő méretre, és az éjjeliszekrényre tette. Hermione bámult rá. Úgy gondolta, hogy Potteréknek ajándékot ad a fiuk születése alkalmából, anélkül, hogy megkérdezte volna őt? És normális volt, hogy ennyire beindult ettől?

Miután elhagyták a Szent Mungót, hogy Ginny pihenhessen egy kicsit, mielőtt ő és Harry hazavihetik az újszülöttet, Hermione nem tudott mit kezdeni a kíváncsiságával.

– Nem is tudtam, hogy ajándékot vettél Harrynek és Ginnynek. Mi volt az?

Draco elhallgatott, miközben Hermione ágyán ült, és éppen a cipőjét vette le.
– Semmi extravagánsat. Színváltós pelenkákat. Biztos vagyok benne, hogy szükségük lesz rájuk az elkövetkező hetekben – kuncogott. – Akkor változtatják a színüket, amikor a babának… ööö… pelenkázásra van szüksége,

– Még sosem hallottam ilyesmiről. Ez egy elterjedt termék a varázsbabák számára?

– Ööö, nem. Én uhh… magam varázsoltam el őket.

Draco arca a füle hegyéig kipirult, Hermione pedig azzal mutatta ki csodálkozását a legkedvesebb barátai iránti figyelmességén, hogy rekordidő alatt letépte Draco ruháit, és beült a matracába.

Bár lehet, hogy túláradó dicsérete a férfi kedves viselkedése miatt meglehetősen elhamarkodott volt.

Egy héttel később Ginny dühös feje jelent meg a Hop- hívásban, és Hermione után kiabált.

– Hol van az a sunyi kis görény, akit kefélsz? – követelte.

Draco ott állt Hermione mellett, keresztbe tett karokkal és önelégült mosollyal az arcán, ami azonnal felkelti Hermione gyanakvását.

– Szia neked is, Ginevra, és ha szabad megjegyeznem, úgy tűnik, az anyaság tényleg lecsillapította azt a temperamentumodat.

– Te mocskos pöcs! – vicsorgott Ginny, de a háttérben Hermione hallotta, ahogy Harry felbőg a nevetéstől. – Tudod, mi történik azokkal a pelenkákkal, amikor Jameszet pelenkáznis kell?

– Nem változtatják meg a színüket? Draco megbűvölte őket, azt hittem – kérdezte Hermione, mire Draco kuncogott mellette.

– Nem csak úgy megváltoztatják a színüket! – kiáltotta Ginny. – Azt villogtatják, hogy „Potter bűzlik”, egyenesen a kis fenekén!

Draco harsányan felnevetett, és könnyek gördültek végig az arcán.

– És Harry szerint ez a legviccesebb dolog, amit valaha látott, szóval jól csináltad, Malfoy! – dühöngött Ginny. – És George és Ron még találkozni is akar veled, hátha ők is tudnak hasonlót gyártani, hogy eladhassák a boltban! Merlin, ti férfiak mindannyian több, mint éretlenek vagytok!

Draco megnyugodott annyira, hogy bocsánatot kérjen, kissé megnyugtatva a túlfáradt újdonsült anyát, aki végül elismerte, hogy ez elég okos volt, a maga gonosz módján.

***

2009. március

– Uram, uram!

Crick nyomatékos hangja riasztotta fel Dracót és Hermionét álmából. A manó hátralépett Draco ágya mellől, miközben mindketten felpattantak, Hermione pálcája már a kezében volt.

– Crick! Mi a fenét csinálsz? – dörögte Draco a mellkasát szorongatva.

– Theodore Nott a Hop-por hívásban van, uram – magyarázta gyorsan Crick. – Azt mondja, vészhelyzet van, és hogy hozza Miss Grangert, ha itt van.

Draco és Hermione pánikoló pillantásokat váltottak, mielőtt felkapták az első elérhető közelségben lévő ruhadarabokat, és lerohantak az utazószalonba. A kandallóban találták meg Theo meggyötört fejét.

– Draco! Ó, hála Merlinnek, Hermione veled van.

– Mi a baj? Mi történt?

Theo feje kissé hátrahúzódott.
– Csak gyere át, kérlek, Sasha vagyok… én… én… kérlek, csak gyere át.

Elakadt a szava, amikor a feje eltűnt a lángok között, Hermione szíve pedig aggódva kalapált, miközben Draco átrántotta őt a kandallónál. A túloldalon egy pazarul berendezett otthon nappalijában landoltak, és Hermione a szemközti falon lógó nagy síkképernyős tévé alapján tudta, hogy ez Theo mugli rezidenciája Belgraviában, és nem Nott-kúriában.

Hermione még soha nem látta a nyugodt és visszafogott Theót ennyire izgatottnak, és Draco arckifejezéséből ítélve ő sem. Theo nyugtalanul járkált, az arca sápadt és beteges volt, a szemei pedig enyhén vörösek.

– Hol van Sasha? – kérdezte Hermione aggódva, hogy nem volt azonnal látótávolságban. A barátnője nevének hallatán Theo fojtott félhangon felnyögött, és a kanapéra vetette magát.

– Ott van – mondta végül Theo, és hüvelykujjával egy csukott ajtó felé bökött. – Ő… bezárta az ajtót. Azt mondja, most nem akar látni engem. – A lélegzete éles szökellésekben jött. Tágra nyílt, hisztérikus szemekkel nézett fel Dracóra, könnyei gyűltek, és azzal fenyegettek, hogy kicsordulnak.

– Elmondtam neki… elmondtam neki mindent, és ő… ő… azt hiszi, hogy megőrültem. Vagy éppenséggel – nyelt még egy kis levegőt Theo –, azt hiszi, hogy talán őrült… vagy hogy megbabonáztam, vagy…

Úgy tűnt, képtelen bármi mást előadni, és Draco komor, aggódó pillantást váltott Hermionéval.

Draco elővarázsolt egy pohár vizet, és a barátjához lépett, a remegő kezébe nyomta a poharat. Theo kétségbeesetten kortyolgatott, miközben néhány könnycsepp szivárgott ki belőle.
– Theo, ugyan már. Mondd el, hogyan segíthetünk.

Draco hangja mélyen szólt, nyugodt és módszeres maradt, és Hermione röviden elgondolkodott azon, hogy Theo szokott-e így segíteni neki a bájitalelvonási epizódjai alatt.

Draco csak megrázta a fejét, Hermione pedig az ajkába harapott, aggódva a Theo által elejtett bomba miatt.
– Elmondtad neki, hogy varázsló vagy? Meséltél neki a varázslásról? – kérdezte Hermione. Draco értetlenkedő pillantást vetett rá a lány nyers hangnemére, de a lány nem törődött vele.

Theo előre dőlt a térdére, és remegő lélegzetet préselt ki magából.
– Igen. Elmondtam neki, hogy mi vagyok. Az egész csak ma este csúcsosodott ki… arról beszéltünk, hogy ideköltözik és összeházasodunk, és el kellett mondanom neki, el kellett mondanom, mielőtt ez tovább fajulna, és…

– Mutattál neki varázslatot? Használtad előtte a pálcádat? – szakította Hermione félbe.

– Igen.

Hermione elgondolkodva bólintott, és próbálta kitalálni, hogyan tudná a legjobban átadni a szerencsétlen hírt.
– Theo, nem tudom, mennyire vagy tisztában a Titoktartási Alaptörvény szabályaival, ami a muglikkal való kapcsolatokat illeti, de… nos…

Most már látja, hogy két kivételesen intelligens emberhez képest ő és Theo is fenomenálisan naivak voltak itt. Hermione azt feltételezte a szilveszteri szívélyes beszélgetésük után, hogy Theo alaposan utánajárt a dolgoknak.

De a szerelem mindenkit bolonddá tesz, még a gondos, aprólékos Theót is. A Sasha iránti érzéseitől elvakítva nem vette a fáradságot, hogy utánajárjon a dolgoknak.

Hermione sejtette, hogy a tisztavérűként nevelkedett Theo talán arra sem gondolt, hogy egyáltalán utánanézzen a dolognak. Mert ez a világ és a törvényei mindig is őt szolgálták, az ő vércsoportjához voltak szabva, miért hagynák most cserben? Mert most Hermione kellett, hogy legyen a hírnöke annak, hogy az ő világának kialakítása mennyivel nehezebbé teszi majd az ő és Sasha életét.

– Nos, a törvény kimondja, hogy amennyiben egy mágikus lény a kapcsolatuk során feltárja a varázsvilágot egy nem mágikus ember előtt, ha még nem házasodtak össze, a párnak 60 napon belül házasságot kell kötnie a Mágiaügyi Minisztériumban, különben a nem mágikus partner elvesztését kockáztatja.

Hermione visszatartotta a lélegzetét, ahogy a szavak csúnyán és fenyegetően lógtak a levegőben mindannyiuk között. Amikor Hermione Daniellel járt, a kíváncsisága eluralkodott rajta, mert elgondolkodott azon, hogy milyen lehet boszorkányként egy muglival házasodni. Hogyan zajlana le a valódi képességeinek felfedése, logisztikailag? Ez vezetett el a minisztériumi törvénytárba, és a minisztérium törvénykönyvtárába, ahol rémületes módon fedezte fel, milyen nehézségek elé állítják azokat a párokat, akiknek csak egy varázsló házastársuk van.

Theo, ha lehetett volna, még legyőzöttebbnek tűnt.
– Hatvan nap? – ismételte zsibbadtan.

– Igen – erősítette meg Hermione szomorúan.

– Vagy elfelejtik őt?

– Attól tartok, igen. Sajnálom Theo.

– Hát a fenébe is! – szólalt meg Draco, amitől a másik kettő megugrott. – Baszódjon meg a minisztérium. Theo, hagyd abba a búslakodást, nem kell emiatt elveszítened a józan eszed.

Theo a kezébe temette az arcát, és dühösen rázta ide-oda a fejét.
– Nem, Draco, nem, nem, ez nem olyan dolog, amivel szarakodni kell. – Felemelte a fejét, hogy kétségbeesetten nézzen Hermionéra. – Ha ez kiderülne, nekem az Azkaban járna, érted? És még mindig a emléktörlés jelentene, neki?

Hermione bólintott, és lenyelt egy gombócot a torkában. Rövid büntetés lenne, de mégiscsak egy büntetés. Theo visszahajtotta a fejét a kezébe, de Draco nem hagyta magát ilyen könnyen elriasztani.

– Ez azért elég durva, nem? Nem tudták volna egyszerűen csak törölni az emlékeit arról, hogy Theo mesélt neki a varázslásról?

– Akkor mivel magyarázza Theo a börtönben töltött időt? Egyetértek azzal, hogy az egész elég barbár, és semmiképpen sem védem a törvényt, de úgy képzelem, hogy a Kötelék-osztag minden mágiával kapcsolatos emléket eltávolít, és valószínűleg beültetnének egy hamisat, amiben feloszlanak, hogy a rokonai közül senki ne kérdezzen túl sokat a hirtelen eltűnéséről az életéből. Ellenkező esetben arra kérné a Minisztériumot, hogy vadásszák le és módosítsák az összes mugli családtagja és barátja emlékeit.

Draco elkomorult, és makacsul megrázta a fejét.
– Nem, ez nevetséges. Nem kerülsz az Azkabanba, és Granger és én nem fogunk erről senkinek sem beszélni, úgyhogy nincs semmi kockázat. Egyszerűen csak…

– Nem! – Theo élesen félbeszakította, és felrántotta a tekintetét. – Nem, Draco, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a minisztériumi törvényekkel játszadozzak. Nemcsak az állásomat veszíteném el, de a háború után is csak éppenhogy megúsztam a büntetést…

– Hogyan? – kérdezte Draco zavartan. – Soha nem vetted el a jegye. Miért tennék?

Theo keserű nevetéssel tört közbe.
– Azt hiszed, ez számított az igazságra éhes minisztériumnak azokban a napokban, közvetlenül azután, hogy Tudodki elesett? Nem, nem, csak egy pillantást vetettek a vezetéknevemre, és máris cellába kerültem volna, ha a Greengrass nővérek tanúvallomása és Carrowék gúnyos írásos nyilatkozatai nem lennének arról, hogy milyen teljesen csődöt mondtam a tiszta vérűek között.

Theo általában kedves arca csúnya grimaszba torzult.
– Nem mindannyiunknak volt olyan, mint Harry Potter, aki lecsapott, hogy megmentse a helyzetet.

Draco rögtön visszavicsorított.
– Soha nem kértem Pottertől semmit.

Hermione szakította meg feszült bámészkodásukat.
– Theo, azt mondtad, Sasha még mindig a hálószobában van? Te őrizted az ajtót?

Theo éles pillantást vetett rá.
– Nem tettem mást, csak feldobtam egy elhallgattató bűbájt a beszélgetés kedvéért. Saját akaratából van bezárva oda. Soha nem használtam rajta varázslatot, és soha nem is fogok – mondta olyan vehemensen, hogy Hermione önkéntelenül hátralépett tőle.

– Theo! – Draco élesen közbevágott. – Senki sem vádol téged semmi illetlen dologgal.

Barna szemei bocsánatkérő pillantást küldtek Hermione felé.
– Sajnálom – motyogta.

Draco óvatosan rátette a kezét barátja leesett vállára.
– Miért kellene bevallani? Miért pont most?

Theo fáradt kézzel végigsimított az arcán.
– Muszáj volt, nem érted, hogy én… – sóhajtott megtört hangon. – Ha arra kérem, hogy itt éljen… hogy megossza velem az életét… megérdemli, hogy tudja az igazságot. Megérdemli, hogy tudja, mire vállalkozik.

– Igen, de Theo…

Szakította félbe Draco a szót.
– Emlékeztek mindketten Hagrid órájára az ötödik évben? Hogy én voltam az egyik, aki egyedül látta a thesztrálokat? – Hirtelen Draco felé fordult. – Tudod, hogy miért? Gondolkodtál valaha azon, hogy vajon miért?

– Sajnálom, haver, nem tudom, mit…

– Emlékszel Georgiana nénikémre?

Draco szemöldöke összeráncolta a hirtelen és összefüggéstelen kérdésre.
– Azt hiszem… igen. Amikor kicsik voltunk, nem ő szokott nekünk extra csokis kekszet csempészni, igaz? Imádott a bulikon, de mi… hány évesek voltunk, talán hét vagy nyolc?

Theo nem válaszolt azonnal, ehelyett néhány ütemig a féltávba bámult.
– Csinos volt, kedves és aranyos, és a szemem láttára gyilkolták meg, amikor kilencéves voltam – mondta Theo halkan, mire Hermione elszörnyedt zihálásba kezdett, Draco arca pedig elvesztette minden színét.

– Az apám… az apám azt állította, hogy elkapta… elkapta egy mugli férfival. Ki tudja, hogy ez egyáltalán igaz volt-e? – Theo türelmetlenül megtörölte a szemét az ingujjába. – De ez nem számított egy olyan szörnyetegnek, mint az apám. Elég volt egy suttogás egy muglival való kapcsolatról, és máris dühbe gurult.

Theo értetlenül bámulta a padlót, és Hermione szíve megszakadt, de tudta, hogy hiba lenne most félbeszakítani, még akkor is, ha ezzel vigasztalná őt.
– Kényszerített, hogy végignézzem. Engem és az anyámat. Az arcába vágta a vádakat, majd megátkozta. A kedvenc nagynéném… a saját húgát… pedig ő mindig csak kedves volt… Apa elvitte… tragikus balesetnek állította be… megrendezte a jelenetet… talán azt a muglit is megölte, nem tudhatom.

Theo szaggatottan szedte a levegőt.
– Ez az én családi örökségem. Innen származom. Meg tudod ezt érteni? Mindent el kellett mondanom Sashának, megérdemelte, hogy tudja… megérdemelte, hogy tudja a kiforgatott igazságot, mielőtt egyáltalán beleegyezett volna, hogy hozzám kösse magát.

Újabb szörnyű csend telepedett, és Draco tanácstalanul találkozott a lány tekintetével a szoba másik oldalán.

– Theo – szólalt meg Hermione halkan. – Van néhány forrásom, ami segíthetne. Remélted, hogy beszélhetek vele, ugye?

A varázsló egy pillanatra találkozott Hermione szemével, és a lány látta a bizalmat, ami a férfi intenzív és kétségbeesett tekintetéből áradt.

– Kérlek – mondta reszelősen Theo.

– Rendben – szólt Hermione, és határozottan hátrafogta a haját. Felkapott két alátétet a dohányzóasztalról, és az egyiket tollá, a másikat jegyzettömbbé alakította át. Sietve lekottázott féltucatnyi címet, majd a listát Draco felé bökött.

– Draco, menj az enyémhez, és hozd el ezeket a címeket a könyvtáramból a nappaliból. Mindegyiknek a „muglik és mugli kapcsolatok” részlegemben kell lennie. Mindent hagyj a hálószoba ajtaja előtt, amíg beszélek Sashával. Theo, menj át, és várj meg Dracónál.

Megvárta, amíg a férfiak elmentek, mielőtt eltávolította az elnémító bűbájt, és eltette a pálcáját a szem elől.

Könnyedén bekopogott az ajtón.
– Sasha? Hermione vagyok, bejöhetek?

Egy pillanatig csend volt, mielőtt szipogást hallott.
– Igen – jött Sasha halk hangja, és Hermione kinyitotta az ajtót.

Sasha elhagyottan ült egy nagy négylábú ágy szélén, szokásos ragyogó mosolyát felváltotta a zsibbadt tekintet. Általában ragyogó és élénk szemei érzelemmentesnek tűntek, mintha az utolsó könnycseppet is kicsavarta volna belőlük, és most pihenésre lenne szükségük, hogy ne sugározzanak semmit.

– Elküldtem Theót Dracóhoz. Nem bánnád, ha leülnék veled egy kicsit?

Sasha bólintott, és Hermione óvatosan lesüllyedt az ágyra, szándékosan távolságot tartva közöttük.

– Theo nagyon feldúlt volt – kezdte Hermione óvatosan. – Hogy érzed magad?

Sasha egy pillanatra visszabámult rá.
– Akkor minden igaz. Amit mondott, az…?

Hermione bólintott a kettejük között függőben maradt kérdésre.

– És… és te is az vagy? Egy… egy…?

– Boszorkány vagyok, igen – válaszolta Hermione egyértelműen. – Ez megijeszt téged?

Sasha gyorsan megrázta a fejét.
– Nem. Úgy értem… egy kicsit igen – cincogott egy ideges nevetést, de gyorsan kijózanodott. – És Draco?

– Egy varázsló.

A lány kényelmetlenül megmoccant, és ölébe szorította a kezeit.
– Honnan tudnám, ha… honnan tudnám, ha Theo hm… csinált… valamit velem? Mágiát használt, hogy… megkedveltesse vagy megszerettesse velem? Honnan bízhatnék abban, amit érzek?

Hermione szíve másodszor szakadt meg aznap este.
– Nos, először is, törvények tiltják, hogy varázslatot alkalmazzanak varázstalan embereken, mint amilyen te vagy. Nem tudom, hogy Theo meddig jutott el a világunkról szóló magyarázatában, de csak vészhelyzetben használhatunk varázslatot rajtad vagy körülötted. Másodszor – vett egy gyors lélegzetet – nincs semmiféle varázslat, amivel ki lehetne kényszeríteni a szerelem érzését. Számos tiltott bájital és bűbáj létezik, amelyek vonzódást, vágyat vagy megszállottságot ösztökélnek. Vannak törvénytelen átkok, amelyek fizikailag kényszerítenek arra, hogy a varázsló parancsára tegyél meg dolgokat. De, amit te tudsz a Theo iránti érzéseidről… az valódi. Ezt nem lehet mágiával reprodukálni.

Sasha szeme megtelt könnyel, és megkönnyebbülten szedte a levegőt.
– Köszönöm, Hermione… Olyan szörnyen érzem magam… Azonnal megvádoltam őt ezzel, és ó, Istenem, ahogy az arca csak… de hazudott nekem! Mindenről! Hogy tehette ezt? Az anyja… Istenem, az anyja tényleg még mindig él, és még mindig találkozik vele!

Felpattant az ágyról, és eszeveszetten járkált Hermione előtt.

– Úgy értem… az egyik percben még arról beszélgetünk, hogy én költöztetem át a dolgaimat az otthonába, és hogy több értelme van-e a tavaszi vagy az őszi esküvőnek… és a következőben már remeg és ideges és… és… elővett egy botot, hadonászott vele, mint egy őrült, aztán az asztalka kutyává változott, aztán megint asztal lett belőle, és aztán… és aztán…

Dühösen dörzsölte a patakzó szemét, és vett egy nagy levegőt.

– Aztán elmondta, hogy az anyja mégsem halt meg, de az apjáról szóló összes részlet igaz… Istenem, nem, még annál is rosszabb, minthogy igaz… azok az éjszakák, amikor sikoltozva ébredt, és nekem fogalmam sem volt róla… úgy értem, ilyesmit nem lehet megjátszani, ezeket a részleteket… ahogy gyerekként szenvedett… – Elakadt a szava, és rémülten meredt Hermionéra. – Egy háború… azt mondta, hogy háború volt. Hogy az apja… hogy ennek a titkos háborúnak az volt a célja, hogy megöljék a nem mágikus embereket… az olyanokat, mint én.

A lány szerencsétlenül visszasüllyedt az ágyra, és a padlót bámulta. Hermione gondolatai cikáztak, de képtelen volt bármilyen jó szóval vagy segítő, vigasztaló gesztussal szolgálni. Úgy döntött, hagyja, hogy Sasha a maga idejében elmondja a gondolatait.

– Tudod, mindig is olyan furcsának találtam Theót – kezdte lassan. – Kint voltunk a kocsmákban, és részeg fickók mondtak dolgokat… vagy akár csak úgy fényes nappal sétáltunk az utcán… a tipikus rasszista szarságokat. – A lány halkan felnevetett.

– Kicsit kilógunk a sorból, mint egy pár, biztos észrevetted. De valahányszor valami seggfejnek volt képe megjegyzést tenni a vegyes kapcsolatunkra, én feldühödtem, ő pedig… nos, nyilván az én nevemben dühöngött, de tényleg úgy tűnt, hogy ez csak úgy lepereg róla, szinte mintha nem igazán értette volna, miért kellene megsértődnünk.

Kissé hisztérikusabb nevetést eresztett meg.
– És most megtudom, hogy nem csak a bőrszínem, hanem a vérem… a vérem, Hermione. Az ő világában is alig leszek jobb, mint másodrendű állampolgár. Szerencsés vagyok, mi?

Hermione odanyúlt hozzá, és megfogta a kezét, miközben Sasha összeszorította a szemét, és néhány könnycsepp szivárgott ki belőle.

– Az én szüleim is olyanok, mint te, nem varázslók. Muglik, ahogy a köznyelvben nevezik őket. Láttam, milyen megterhelő lehet ezt az egészet megtanulni, de segítek neked, ahogy csak tudok. Nem vagy egyedül.

Sasha elengedett egy borzongató kifújást.
– És Theo? Hogyan kezdjem el egyáltalán rendbe hozni a dolgokat vele?

Hermione vett egy erősítő lélegzetet, és még egyszer átadta a sajnálatos hírt a varázslók és muglik közötti romantikus párkapcsolatokat szabályozó törvényekről.

– Hozzá kell mennem feleségül… vagy kitörlik az agyamat? – Sasha szomorúan összegzett.

– Annyira, de annyira sajnálom.

Sasha lenyelt egy gombócot a torkában, majd komolyan Hermionéra nézett.
– Te mit tennél? Ha a helyemben lennél?

Mielőtt Hermione válaszolhatott volna, halk kopogás hallatszott az ajtóban. Elsuhant Sasha mellett, és megállapította, hogy Draco a kért olvasnivalókat egy takaros kupacban hagyta a padlón. Hermione mindent összeszedett, és szépen az ágyra fektette.

– Nem mentegetem Theót, nem mentegetem, de a törvényeink, bármennyire is elavultak, szigorúan tiltják a varázsvilág titkainak megosztását. Én a helyedben azt tenném, hogy a lehető legtöbb információt szerezném be, mielőtt döntést hoznék.

Hermione a könyvek és brosúrák halmára mutatott.
– Ez egy jó kiindulópont. Ha az a szándékod, hogy teljes körűen tájékozott legyél, akkor helyes, ha ismered a közelmúlt történelmét, a jelenlegi politikai légkörünket, van ott egy gyors tájékoztató a Titoktartási Alaptörvényről, egy rövid útmutató a minisztériumunkról, a mágikus származás alapjai, egy alapkönyv a mágus-mugli kapcsolatokról, és egy szórólap a házassági rítusokról.

Sasha mereven bámulta a halomnyi forrást, mintha azt akarná, hogy azokban legyen a válasz arra a nagyon személyes és életét megváltoztató döntésre, amelyet hamarosan meg kell hoznia.

– Már egy ideje beszélgetünk a házasságról, de ez… ez őrültség – intonálta a hangja mélyen, szinte hitetlenkedve. – Hazudnom kell a szüleimnek… a testvéreimnek… mindenkinek.
Üreges fájdalom hasított végig Hermionén. Ez a kettős élet túlságosan is ismerős volt neki, és többnyire fárasztó volt.

– Sasha – szólította Hermione halkan, hogy kirántsa a nyomorúságos álmodozásból. – Nem mondhatom meg, hogy mit csinálj itt. Senki sem tudja. Szóval kutatnod kell, és el kell gondolkodnod, igazán el kell gondolkodnod azon, hogy mit jelent számodra Theo, és hogy a vágyaid és szükségleteid hogyan illeszkednek egymáshoz. Tekintsetek erre úgy, mint egy lehetőségre, hogy teljes és teljes őszinteségre jussatok egymással, mielőtt elköteleznétek magatokat a házasság mellett. Elismerem, hogy a mágikus elem talán nem olyasmi, amire számítottatok, hogy a leendő házastársatokkal kell majd megbeszélnetek, de gondoljatok rá úgy, mint egy újabb bizalmi kérdésre, mint a házassági előszerződés, a pénzügyek, vagy az apósok, vagy az életvitelszerű lakhatás, amit minden esküvő előtt meg kell beszélni.

A másik nő mintha magába szívta volna Hermione gyakorlatias megfogalmazását a problémáról, és bólintott. Aztán felpattant az ágyról, és heves ölelésbe zárta Hermionét.

– Köszönöm – suttogta a nő. – Nem tudom, hogyan nézzek most szembe vele.

– Vegyél ki néhány napot – mondta Hermione megnyugtatóan. – Hívj fel a kérdéseiddel, ha jobban érzed magad, rendben? Nem fogok semmit sem visszatartani.

Mielőtt elment, Hermione készített Sashának egy csésze erős teát, és megnézte, hogy a lány kényelmesen elhelyezkedett-e Theo ágyában.

Amikor visszaért a Franklin-házba, egy hamuszínű Theót talált a kandalló előtti karosszékben ülve, és egy sztoikus Dracót a barátja melletti fotelben.

– Ő…?

– Most már nyugodtabb – szakította félbe Hermione az aggódó Theót. – Itt hagytam neki mindent, amire szerintem szüksége lesz, és ma éjjel ott alszik, de azt mondta, hogy reggel elmegy a szüleihez.

Theo mogorván bólintott, miközben Draco felpattant.
– Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha néhány napig itt maradsz – mondta Draco bátorítóan. – Gyere, elszállásollak a könyvtár melletti vendégszobában.

Amikor visszatelepedtek az ágyba, Hermione egy kicsit szorosabban kapaszkodott Dracóba az éjszaka folyamán, hagyta, hogy a férfi egyenletes légzésének megnyugtató hangja álmában megnyugtassa fáradt idegeit. Sasha meggyötört arcának nyomorúságos képe nem hagyta nyugodni, visszalökve őt a fájdalomba és a bűntudatba, amit a szülei emlékeinek eltávolítása után érzett. Az biztos, hogy Sasha bonyolult életet ígért, de talán neki Theo megérte a fáradságot.

Hermione engedett annak, hogy ujjaival gyengéden végigsimítson Draco haján. Neki magának sem volt idegen a bonyolult élet, nem is beszélve a mellette álló férfiról. És amíg ő mellette marad, gondolta Hermione, amikor végül elszenderült, addig minden további bonyodalommal, amit az élet az útjukba sodor, megbirkóznak. Együtt.

hozzászólások: 0