9. fejezet

Molly Weasley kifogástalan sültje után egy kis szünet következett, és mielőtt a desszertet az asztalra hozták volna, Hermione egy igen jelentőségteljes pillantást vetett Ginnyre.

Ő és Ginny nem is vesződtek azzal, hogy kitaláljanak valami ürügyet arra, hogy miért kell mindkettőjüknek egyszerre elhagyniuk az asztalt, és az Odú konyhája melletti kamrába menniük. Hermione csak a fejével intett a konyha felé, Ginny pedig kötelességtudóan követte.

– Ginny, ha elmondok neked valamit, megígéred, hogy egyelőre köztünk marad? És azt is, hogy nem leszel védelmező vagy dühös, vagy…

– Hermione, valaki fenyeget téged?

– Mi, nem! – felelt zavartan Hermione.

– Ó, jó, akkor ez most a szerelmi életről szól. – A vörös hajú arckifejezése azonnal felderült, ahogy Hermione rámeredt.

– Nem! Miért mindig a veszély és a szex az első két feltételezésed?

– Mert ezek a legizgalmasabbak?

Hermione felkacagott barátnője komoly lelkesedésén, de aztán gyorsan kijózanodott, ahogy egyre közelebb került ahhoz, hogy elárulja, hol van péntek este.

– Hermione – kezdte Ginny óvatosan, érzékelve barátnője tétovázását. – Nekem bármit elmondhatsz, tudod. Harrynek és a család többi tagjának nem kell belekeverednie a magánügyeidbe, hacsak nem akarod őket bevonni. Miben segíthetek?

Hermione vett egy nyugtató lélegzetet, de aztán a szavak még mindig ügyetlenül, kapkodva szaladtak ki a száján:
– Múlt péntek este együtt vacsoráztam Malfoyjal.

Ginnynek leesett az álla.
– Abban, amit az előbb motyogtál, a „vacsora” és a „Malfoy” szavakat hallottam, amiből arra következtetek, hogy ez egy RANDITOK VOLT!?

Az éles csendben, ami Ginny felhördült kérdését követte, Hermione összerezzent, amikor hallotta, hogy a szomszédos ebédlőben egy villa az asztalra pottyan. Hermione rávillantotta tekintetét a barátnőjére, Ginnyben pedig volt annyi jóindulat, hogy zavartan nézzen, miközben a saját szája elé kapta a kezét.

Hermione megforgatta a szemét, és egy gyors Disaudiót vetett a kamraajtó irányába.
– Nem… egy… randi volt. – Hermione csikorgatta a fogát veszedelmesen. Ha Ginny így reagált egy egyszerű vacsorára Malfoyjal, akkor hogyan a fenébe kellett volna Hermionénak elárulnia, hogy februárban egy balettre is elmegy a férfival?

Ginny leeresztette a kezét, és szégyenlősen vigyorgott.
– Sajnálom, teljesen átmentem Ronná, ugye?

Hermione felsóhajtott, és a kezébe temette az arcát.
– Nem várom el senkitől, hogy megértse vagy elfogadja ezt, de mi barátok vagyunk, én és Malfoy. Sokkal másabb, mint az iskoláskorunkban.

Ginny idegesen rágta az alsó ajkát, de azért bólintott.
– Hidd el, Hermione, ha valaki az egész bolygón meg tudna erről győzni, az te lennél. Ez nem jelenti azt, hogy amint vége ennek a beszélgetésnek, nem fogom azonnal megnézni odakint, hogy valóban repülnek-e furkászok.

Hermione megforgatta a szemét Ginny szófordulatára.

– Tegnap este bocsánatot kért tőlem – jelentette ki halkan, mire Ginny szemöldöke meglepetten felszaladt.

– Azért, ahogyan az iskolában hívott téged?

Hermione bólintott.
– Igen, és az akkori viselkedéséért, azért a szitokszóért, amit használt. És bocsánatot kért azért is, amit a nagynénje tett velem, amikor a fejvadászok behoztak minket a kastélyba. – Bár a Bellatrix kése okozta hegek már rég eltűntek, ez nem akadályozta meg Hermionét abban, hogy kényszeresen dörzsölje a bal alkarját.

Ginny észrevette a mozdulatot, és elkomorult.
– És őszinte volt? – kérdezte halkan.

– Igen – válaszolta gyorsan Hermione. – Ő tényleg más, Gin. Sok mindenen kellett túljutnia az elmúlt években, és szerintem ez eléggé megérlelte. De hát mindannyiunknak túl gyorsan kellett felnőnünk, nem igaz?

Ginny szája komor vonallá állt össze, miközben bólintott.
– Túlságosan is igaz – motyogta, és Hermione tudta, hogy a barátnője megérti. Az ő generációjukban senkinek sem adatott meg a megfelelő gyerekkor vagy kamaszkor. Az iskolás gyerekekből katonák és fegyverek lettek.

Hermione felsóhajtott, átkarolta a testét, és a kamra padlóját bámulta.

– Megbocsátani neki volt a legkönnyebb, de aggódtam, hogy ha egyszer megtettem, akkor mindennek vége. Féltem, hogy csupán egy cél vagyok a megváltáshoz vezető ellenőrzőlistáján. Ehelyett úgy tűnt, mintha félt volna a reakciómtól. Azt hitte, elveszíti a barátságomat, ha beszélünk a múltunkról. – Visszanézett Ginnyre. – Szeretek a közelében lenni, Gin. Élvezem a társaságát. Ez rossz?

Ginny együtt érző mosollyal nézett rá, és kinyújtotta a kezét, hogy megszorítsa Hermione vállát.
– Ó, Hermione, persze, hogy nem. Ha úgy érzed, hogy ő…

Épp ekkor nyílt ki a kamra ajtaja, és a lányok szétugrottak, hogy a két betolakodóra meredjenek. Harry és Ron állt a kis ajtónyílás mellett, keresztbe tett karokkal, egyforma ördögi vigyorral az arcukon. Harry gyorsan elhárította Hermione hangkilotó bűbáját.

– Nocsak, nocsak, mi ez, csak nem a feleségem kiabálását halljuk? Milyen volt a múltkori randid, Hermione?

Hermione a szemét forgatta, miközben Ginny újabb bocsánatkérést mormolt neki.
– Az… nem…egy… randi… volt.

Harry és Ron vigyort váltottak, ami csak még jobban feldühítette Hermionét.
– Miért mindenki ennyire a megszállottja a szerelmi életemnek vagy annak hiányának?! Fúj, egy rakás rohadt pletykafészek vagytok, mind a ketten.

– Nos, ha komolyra fordul a dolog, akkor meg akarunk győződni róla, hogy megfelel-e a mi elvárásainknak. Nem szeretnéd elárulni nekünk annak a pasasnak a nevét, akivel mostanában minden szabadidődet együtt töltöd? – kérdezte Ron.

– Nem, mert semmi közöd hozzá, és ez csak egy vacsora volt! Mint barátok. – Hermione dühösen tolta el az útjából a két vigyorgó barátát, hogy megnézze, Mollynak kell-e segítség a mosogatásban.

Miután a lány elment, Harry mosolya leesett, ahogy visszafordult a feleségéhez.
– Szóval csak vacsora volt?

Ginny csillapító pillantást vetett rá.
– Harry, nem akarok még egyszer ilyen helyzetbe kerülni. Ez pont olyan, mint a karácsonyi bál fiaskó Krummal. Ha Hermione mesélni akar neked a magánéletről, akkor fog. Nem tudnátok ti ketten békén hagyni, és hagyjátől, hogy magától rájöjjön, mi a helyzet?

– Nem szeretem, ha titkolózik előttünk – morogta Ron.

– Tudom – felelte a nő gyengéden. – Kérlek, mindketten, bízzatok az ítélőképességében!

A fiúk apró homlokráncokat cseréltek, de egyetértően vállat vontak.
– Megígéred, hogy elátkozod ennek a srácnak a tökét, ha bántja őt? – kérdezte Ron.

– Ó, elég nagy örömmel tenném ezt megint – kuncogott Ginny. Ron ekkor távozott, de Harry kérdő pillantást vetett a feleségére, mielőtt követte volna. Ginnynek egy pillanatba telt, mire rájött a szóbeli botlására. A fenébe is, Harry gyakran túlságosan is éleslátó volt. Imádkozva, hogy a férje ne gondolkodjon túl sokat a megjegyzésén, és ne kezdjen el feltételezésekbe, Ginny csatlakozott a család többi tagjához az ebédlőben. Talán itt volt az ideje előkotorni azt a mobiltelefont, amit Hermione ajándékozott neki tavaly karácsonyra, ha négyszemközt akartak beszélni Malfoyról…

***

2007. december

Most, hogy Draco Grangert hivatalosan is barátjának tekintette, úgy találta, hogy ez kevésbé nehezíti a vele való mindennapi érintkezését. Már nem rándult össze, amikor a lány kimondta a „bocsánat” vagy a „köszönöm” szavakat, és beszélgetés közben is ki tudta mondani ezeket anélkül, hogy megizzadt volna. Mint egy normális, felnőtt ember.

Például:

– Bocsánat, Granger, kölcsönkérhetném egy percre a toll izét? Köszi.

Vagy:
– Bocs, de Malfoy, megnéznéd az utolsó sorát ezeknek az új krup tenyésztési szabályzatoknak? Köszönöm, mert szerintem nem egészen jó a megfogalmazás.

Talán Browning gyógyítónak mégiscsak igaza volt a bocsánatkéréssel kapcsolatban. Draco már hetek óta nem szorult nyugtató italra, de előre látta, hogy a következő hétvégén szüksége lesz rá.

Minden december második hétvégéjén Draco munkaadói a Hushpush & Wrightnál extravagáns karácsonyi gálát rendeztek, ahová meghívták az egész kviddicselitet. A dolgozóktól ki elvárták a megjelenést, és halottnak kellett volna lenniük ahhoz, hogy ne akarjanak megjelenni ezen a bizonyos estélyen.

Bár Draco még mindig az élők közé tartozott, minden évben rettegett ettől a partitól. Soha nem vitt magával kísérőt, eltöltötte a szükséges udvariassági időt a Darazsak stábjával és játékosaival való csevegéssel, aztán annyi ingyen Ogden-féle italt nyelt le, amennyit csak tudott, mielőtt a végén részegen haza vagy Theo lakására flangált volna.

Ha jobban belegondolt, tényleg meg kellene látogatnia a barátját. Hónapok óta nem látta őt, és egy rendes részeges együtt töltött időre mindenképpen szükség lett volna. De Theo azt válaszolta Draco legutóbbi baglyára, hogy neki sajnos már programja van arra a bizonyos estére. Draco a homlokát ráncolva olvasta a levelet. Nem volt jellemző a barátjára, hogy ennyire titkozatos legyen.

Draco éppen az utóbbi időben az életéből rejtélyes módon távollévő Theón töprengett, amikor Grangerből türelmetlen szuszogása tört ki.

– Ginny azt mondta, hogy nem tud eljönni a hétvégi minisztériumi gálára. Ez azt jelenti, hogy egész este Harry testőrét kell játszanom.

Draco elvigyorodott.
– Szegény Potter egyedül nem tudja megvédeni magát a női hódolók támadásától, mi?

Hermione a szemét forgatta.
– Fogalmad sincs róla. Harry olyan rohadtul udvarias mindenkivel, hogy azt hiszik, tényleg érdeklődik. Az emberek gyakorlatilag tapogatják, amikor Ginny nincs a közelben. Egyik évben valami részeg boszorkány tényleg mögé lopózott, és levágott egy tincset a hajából. Egy biztonsági varázsló elkábította, mielőtt elszaladhatott volna.

Draco nevetésben tört ki, és Hermione követte a példáját.
– Tényleg el tudom képzelni annak a hülyének az elborzadt arcát.

Ahogy a nevetésük elült, és belekortyoltak a reggeli italukba, Draco agyában valami más kezdett el képzelegni. Hogy nézett ki Granger, amikor részt legútóbb részt vett minisztériumi karácsonyi gálán? Manapság a mugli stílusú ruhák voltak a divatban, a boszorkányok megtanulták, hogyan kell ízlésesen viselni olyan ruhákat, amelyek sokkal több bőrt mutattak, mint a szokásos talár. Granger vajon merre követte ezt a divatot? Pánt nélküli báli ruha vagy pazar talár? És mit fog csinálni a hajával? Draco, és valószínűleg minden más fiú a Roxfortban, jól emlékezett a feltűzött frizurájára a negyedévben karácsonyi bálról. Vagy talán leengedve hagyná az estére, lágynak tűnő hullámai lecsúsznának a válla és a háta hívogatóan csupasz bőrére…

Állj!

Ne!

Granger a barátod. Ezek nem olyan gondolatok voltak, amelyeket az ember egy barátjáról gondolt. Különösen egy ilyen friss barátról. Főleg egy ilyen friss barát, aki valószínűleg nem venné jó néven, ha az egykori gyerekkori zaklatója bármilyen mocskos gondolatot vagy érzését fogalmazna meg a vonzerejéről.

Merlin, segíts rajta, muszáj volt ilyen görénynek lennie?

De hála Mardekárnak az apró kegyelmekért. Draco munkaadói szándékosan ugyanarra az estére időzítették az éves gálájukat, mint a minisztériumi gálát. Miután az évek során rájöttek, hogy a kormánytisztviselők, kviddicssztárok és a bőséges mennyiségű ingyen alkohol kombinálása mindkét fél részéről nyájas viselkedéshez és háttéralkukhoz vezetett, a gálák elkerülési taktikaként ütköztették egymást.

Ami azt jelentette, hogy Dracónak nem kellett azon bosszankodnia, hogy vajon helyénvaló-e megkérdezni Grangert, hogy szeretne-e vele együtt részt venni a cége partiján. Persze ez nem akadályozta meg abban, hogy az elméje megidézze a képet, ahogy a lány a karjába kapaszkodik, miközben bemutatja őt az embereknek, vagy ahogy talán átvezetné őt a táncparkettre, ahol magához húzhatná, és…

Állj!

Nem.

Én irányítom ezt az egészet.

***

Draco a márványpultnak dőlt, és az este második italát kortyolgatta. Már belefáradt a smúzolásba a különböző Darázs játékosokkal, házastársaikkal, tartalékos játékosokkal, edzői stábbal, csapattulajdonosokkal és edzőkkel. Most csendben, egyedül állhatott a bárpultnál, élvezhette a munkaadója jóvoltából kínált italokat, és csendben ítélkezhetett a teremben, amíg el nem jött az elegáns távozás órája.

Draco egyik kedvenc katasztrófába torkolló eseménye az volt, hogy Cormac McLaggen jó úton haladt afelé, hogy látványosan bolondot csináljon magából. Ez lett volna az idióta utolsó hete az ügynökségnél, mivel valahogyan (Draco a fél páncélszekrényét arra tette volna fel, hogy Macnair is benne volt) kitudódott a partnerek között a hír a buja tevékenységéről, amit azokon az esélyeseken folytatott, akiken állítólag a Hárpiáknak kellett volna felkutatnia játékosokat, és McLaggen hirtelen azon kapta magát, hogy eltávolították a posztjáról. Egész héten arról az új állásról beszélt, amelyet Tiberius nagybátyja szerzett neki a Minisztériumban, mintha az egész iroda nem tudta volna már a hirtelen távozásának valódi okát.

Bellamy gyorsan előléptette Fiona Moy-t McLaggen helyére, és tekintve, hogy a nő valójában kapus volt a Hárpiáknál, mielőtt visszavonult volna, és ügynöknek állt, Draco tudta, hogy a következő szezonban valószínűleg kemény konkurenciája lesz a játékoskeret összeállításában.

És bár Cormac technikailag már nem volt a Hushpush & Wright alkalmazottja, ez nem akadályozta meg abban, hogy megjelenjen az ünnepi gálán. A varázslónak szegényes mentsége, hogy meglehetősen kéjsóváran táncolt a Hárpiák mindkét terelőjével, aztán majdnem ráöntötte az italát a Ballycastle Bats őrzőjére, és épp most tett egy meggondolatlan kísérletet arra, hogy egy vörös hajú nő vállára tegye a kezét, aki lenyűgöző ezüstös ruhát viselt.

Ginny Potter pálcája gyorsabban volt McLaggen torkán, minthogy az pislogni tudott volna. Draco az italába kuncogott, amikor a tátott szájú idióta visszahúzta a vándorló kezét, és bocsánatkérést dadogott. A Weasley lány valami fenyegetőt suttoghatott neki, legalábbis a fajankó rémült arckifejezése alapján, majd hirtelen sarkon fordult, és a bárpult felé lopakodott. A nő tekintete megakadt Dracon, és az arca vigyorra húzódott, miközben elrakta a pálcáját.

Draco azt hitte, hogy csak udvariasan biccent neki, ahogy általában tette, amikor nyilvánosan keresztezték egymás útját. Legnagyobb meglepetésére a vörös hajú egyenesen felé vette az irányt, és elfoglalta a helyét közvetlenül a könyöke mellett a pultnál.

– Helló, Malfoy!

– Weasley.

– Potter.

– Tessék?

– A vezetéknevem most már Potter.

– Rendben, akkor mivel mérgezed magad?

– Természetesen Ogdennel.

Draco intett a csaposnak, és rendelt magának egy friss poharat, és egyet Ginnynek is.

– Egészségünkre – mondta Ginny egykedvűen, és odakoccintotta a poharát az övéhez. Néhány percig hallgattak, miközben a whiskyket kortyolgatták.

– Na, akkor mesélj – fordult oda Draco új társa felé. – Pontosan mit mondtál McLaggennek, amitől úgy nézett ki, mintha összecsinálná magát?

Ginny felhorkant.
– Micsoda egy totál szarházi alak. Egyszerűen csak megmondtam neki a Szent Mungo kórtermének a nevét, ahol megtalálhatja az utolsó férfit, aki engedélyem nélkül próbált meg hozzám érni.

Draco a fejet hajtott az enyhe tisztelet jeleként, majd hátra billentette a poharát, hogy igyon egyet. Ginny pontosan ezt a pillanatot választotta, hogy tényszerűen kijelentse:
– Ráadásul tudattam vele, hogy valószínűleg melyik nemi betegséget kapta el az egyik csapattársammal való meztelen hancúrozása során.

Draco kiköpte az italát, miközben sietve próbálta visszatartani a nevetést, ami aztán az égető alkoholtól hörgő köhögésbe csapott át. Ginny néhányszor megpaskolta a hátát.
– Minden rendben, görény? Semmi baj, nem mindenki bírja a lángnyelv whiskyt – mondta hamisan kedves hangon.

Magához térve a kínos látványtól, hogy nyilvánosan köpködni kezdett, és attól az észbontó ténytől, hogy a legkisebb Weasley tényleg vicces, Draco egy gúnyos pillantást vetett rá.

– Szóval, nincs férjed, aki ma este megvédjen a kevésbé előkelőktől? Miben sántikál ma este a szenteskedő párod? Takarókat köt árva egyszarvúaknak?

Ginny teljesen szembefordult vele, széles vigyorral az arcán. A Weasley lányt sajnos nem volt olyan könnyű felhúzni, mint a testvéreit.
– Ugyan, Malfoy, te pontosan tudod, hol van ma este Harry. Egy bizonyos közös barátunk társaságában van.

Draco összehúzta a szemét, a humor minden nyoma eltűnt az arcáról.
– Feltételezem, Grangerről beszélsz – mondta egyenletes hanghordozással.

Ginny bólintott, és esztelenül babrálni kezdett egy jégkockával a poharában.
– Igen, Hermione abban a szerencsétlen luxusban részesült, hogy Harryvel együtt részt vehetett azon a szörnyű minisztériumi afféron. Bár örülök, hogy ma este egymás társaságában lehetnek. Hermione elég népszerű, tudod, annyi fiatal varázsló szeretne ma este táncrendjét kitölteni. Főleg a ruhája miatt, amit viselt. Az, hogy Harryvel lehet, távol fogja tartani őket.

Hogy a fenébe kellett volna válaszolnia erre a kijelentésre? Draco tudta, hogy a lány csalinak szánja ezt, és nem volt hajlandó ráharapni. Megelégedett azzal, hogy nem szólt semmit, és lassan belekortyolt az italába.

– Még nem dicsérted meg a ruhámat, Malfoy – mondta hirtelen Ginny, és félreállt, hogy egy kicsit megforduljon, így Draco tetőtől talpig szemügyre vehette.

– Elismerem, eléggé elragadóan áll rajtad – felelte őszintén. A padlóig érő ruha csillogó, ezüstös anyaga jól kiemelte a bőrszínét és a hajszínét (ami nem volt könnyű feladat ezzel a vörös árnyalattal), a pánt nélküli, váll nélküli dekoltázs pedig szabadon hagyta a tónusos karját, vállát és hátát.

– Köszönöm. Ha szerinted jól áll rajtam, látnod kéne Hermionét.

– Tessék?

Ginny úgy vigyorgott, mint egy murmánc, aki a tejszínt kapott.
– Pontosan ugyanezt a ruhát viseli ma este, de egy gyönyörű arany árnyalatban. Csakhogy őt több domborulattal áldották meg, mint engem, így biztos vagyok benne, hogy a dekoltázsa sokakat vonz majd egy második pillantásra.

Mi a faszt játszott ez a nő?

– Mindig ilyen durva vagy a barátaiddal kapcsolatban, Weasely? – gúnyolódott megvetően, de Ginnyt ez nem zavarta.

– Potter vagyok, és nem minden barátom olyan gyönyörű, mint Hermione. – Megvonta a vállát, és kortyolt egyet a whiskyjéből. – Különben is – tette hozzá konspiratívan – el tudod képzelni, hogy nézne rám, ha hallaná, hogy ezt mondom előtted?

Draco gonosz vigyort osztott meg új ivócimborájával. Túlságosan is könnyen el tudta képzelni. Granger arca megfeszülne, ajkai összeszorulnának, mielőtt nagy lélegzetet venne, és tirádába kezdene arról, hogy a társadalom milyen elvárásokat támaszt a boszorkányokkal szemben, hogy bizonyos módon nézzenek ki és öltözködjenek, miközben teljesen figyelmen kívül hagyná azt a tényt, hogy (valószínűleg, Draco elképzelése szerint) több mint lélegzetelállítóan nézett ki a ráillő ruhában.

– Nem kell sok ahhoz, hogy Granger elpiruljon – jegyezte meg Draco kuncogva.

– Hmm, valóban. Gyakran elpirul miattad a meghitt kávézásotok során?

Szóval ez volt a játéka: rávenni Dracót, hogy felfedje a szándékait. Granger nyilvánvalóan beavatta Ginnyt az új barátságukba, és azért volt itt, hogy próbára tegye Dracót. Önmaga fiatalabbik változata tett volna egy gúnyos megjegyzést, sértegette volna a nőszemélyt az alsóbbrendű családja miatt, a biztonság kedvéért bedobott volna egy célzást Potterre, aztán még egy utolsó gúnyos megjegyzést vetett volna oda neki, mielőtt elsétál.

De ő már nem az a személy volt. És bár Potter felesége határozottan felhúzta az orrát, Draco meg tudta állapítani, hogy a gúnyos kérdése a Granger védelmére irányuló ösztönből fakadt. Legalább az indítékait tiszteletben tudta tartani, még ha a kivégzése hagyott is némi kívánnivalót maga után.

– Ahogy Granger biztosan elmondta, rendszeresen tartunk reggeli megbeszélést egy kávé mellett. Nem kell botrányt csinálni egy ártatlan dologból – hangzott a kimért válasza.

Ginny befejezte az italát, majd határozottan a pultra tette a poharát, és Draco felé fordult, arckifejezéséből eltűnt a kötekedés minden nyoma.
– Nézd, Malfoy. Nem különösebben kedvellek téged, tekintve a családjaink közötti múltat. És pláne nem bízom benned. De Hermione úgy döntött, hogy megérdemelsz egy második esélyt, és ő nem csak a legokosabb ember, akit ismerek… ő a legjobb ember, akit ismerek.

Ginny szeme a férfi tekintetébe fúródott, könyörögve, hogy értsen meg valamit.
– Olyan adóssággal tartozom neki, amit soha nem tudok visszafizetni. Tudod, hányszor tartotta életben Harryt és Ront a háború utolsó évében? Nem is beszélve arról a sok baromságról, amit ők okoztak, amíg mi a Roxfortban voltunk. Tudom, hogy nélküle a férjem ma már nem élne. Szóval amikor azt mondom neked, hogy Hermione olyan nekem, mintha a testvérem lenne, mintha a családom lenne, akkor tudnod kell, hogy ez a kötelék mennyire komoly. Tudom, hogy egyelőre mindketten kitartóan dobálóztok a „csak barátok” szöveggel, de ide figyelj, Malfoy… - Világosbarna szemei az őszinte érzelmek és a whisky kombinációjától izzottak. – A saját bátyám nem érdemelte meg őt. Nem tudok egyetlen élő embert sem mondani, aki megérdemelné. Bár tudom, hogy élvezi a társaságodat, nem tudom, hogy igazán átgondolta-e, hogyan reagálna a világunk többi része a ti… barátságotokra.

A kitaszított és a hősnő. A gyáva és a megmentő.

– Nem gondolod, hogy ezt én is tudom, Weasley? Mit gondolsz, miért marad a nyilvánosság előtt az együtt töltött időnk többnyire egy muglikávézó keretein belül? – Draco keserűen mondta ezt, és az alkoholt okolta a nyíltsága kétségbeesett hangneméért.

Ginny szeme tágra nyílt, ahogy egy pillanatra komolyan nézte a férfit.
– Potter – javította ki halkan.

Mielőtt Draco igazán feloldódhatott volna egy teljes pánikrohamban, a vállát a másik oldalon egy félelmetes felkar megrázta.

– Bocsánat, néhányunk szeretne inni valamit az újév előtt.

Malfoy mind a négy alapítót dicsőítette ezért a jól időzített behatolásért, és megfordult, hogy Maureen Tyler megpróbálja magára vonni a csapos figyelmét.

– Jó estét, Miss Tyler, jól érzed magad a partin? – húzta ki magát udvariasan. Maureen is egy hízelgő mugli ruhát választott, még akkor is, ha felsőtestének robusztus izmai mintha azzal fenyegetnének, hogy kettészakítják a felső felét.

– Semmi baj – vonta meg a vállát. – Hallottam, hogy a főnökeid idén a jó tequilát említettek, úgyhogy azt hiszem, megnézem, igaz-e a pletyka. – Megpróbálta, de nem sikerült újra leintetnie a csapost.

Draco megköszörülte a torkát, és egy jól időzített, ujjainak görbülésével párosuló pillantással hívta fel magára a személyzet figyelmét.
– Tequila, tisztán, és két Ogdent – jelentette ki, miközben észrevette Ginny üres poharát a másik oldalán.

Amikor az italok elé kerültek, Ginny felhajtotta a lángnyelv whiskyt, és egy halk „köszönöm” -öt hallatott, majd a tequilát Maureen felé csúsztatta, amiért egy „egészségedre” volt a válasza.

Perifériáján észrevette, hogy Ginny kíváncsian szemlélte Maureen lenyűgöző bicepszét, miközben a fiatalabb lány hátra billentette a poharát az itallal. Talán most két legyet üthet egy csapásra.

– Miss Tyler, ismered Ginny Weasley-t?

Draco némi örömét lelte abban, ahogy a fiatalabb lány szemei kitágultak, és sietve leeresztette a poharát a pultra. Úgy tűnt tehát, hogy Maureen képes volt sztárallűrökre.

– Ó, uhh, nem. Örvendek, Maureen Tyler vagyok. – Átnyúlt Draco mellett, hogy kezet rázzon Ginnyvel.

– Ginny Potter. Örülök, hogy megismerhetem. Ez itt szervezett be téged? – rántotta meg a fejét Draco felé.

Maureen idegesen elmosolyodott, miközben Draco némán bátorította őt.
Gyerünk Tyler, én tereltem eléd a kvaffot, ne rontsd el ezt az egészet.

– Nem, én csak tartalék terelő vagyok a Tornádóknál – válaszolta szerényen, mire Ginny gúnyosan felszisszent.

– Az nem akármi! Hallottam, hogy végre egy női tehetséget is bevontak, hogy tetszik?

Draco számára világos volt, hogy Maureen Tyler nem rendelkezik olyan ravasz kifinomultsággal, amire szüksége lenne, ha valaha is ki akarna kerülni a kispadról. Ezt neki kell majd tovább ösztökélnie.

– Tyler itt a legjobb terelő, akit évek óta láttam – jelentette ki határozottan Draco, mire mindkét nő meglepett pillantásokat vetett rá.

– Valóban? – kérdezte Ginny, felcsigázva az érdeklődését, miközben Maureen halkan motyogott valami szerényet.

– Hmm, azt mondanám, hogy igen. Tudtok olyan csapatot, amelyiknek szüksége lenne egy ilyen játékosra, amint elkezdődik az új szezon? – kérdezte célzottan. Ginny nem válaszolt, de Draco látta, hogy a lány tekintete felcsillan, és visszafordult Maureenhez, aki alig várta, hogy beszélgethessen.

Draco egy hajtásra lehajtotta az italát, és készülődött, hogy búcsút vegyen ettől az estétől.
– Akkor mindkettőtöknek jó estét kívánok. Próbáljatok meg nem elszalasztani semmilyen lehetőséget, ami az utatokba kerül.

Még csak néhány métert tett meg, amikor megérezte, hogy megragadják a felkarját.
– Malfoy, várj! – Megfordult. Ginny komolyan nézett rá.

A lány elengedte a karján lévő szorítást.
– Mit mondtál nekem az előbb? Arról, hogy ne pazaroljuk el a lehetőségeket? Azt hiszem, ezt a tanácsot meg kellene fogadnod magadnak – mondta halkan, és még egy utolsó jelentőségteljes pillantást vetett rá, mielőtt újra csatlakozott Maureenhez a bárpultnál.

Draco egészen a ruhatárig jutott, mielőtt a keze remegni kezdett. Eljutott egészen a hop kandallókig, mielőtt a lélegzete gyorsabbá vált. Egészen a hálószobájáig jutott, mielőtt a lábai majdnem összeestek.

Remegve rogyott le az ágyára, a fejét a kezébe szorította, és próbálta csillapítani a légzését.

Én irányítom ezt az egészet. Én irányítom ezt az egészet. Én irányítom ezt az egészet.

***

Átkozott Ginny Weasley és az ő neveletlen, szókimondó szája.

Hétfő reggel volt, és Dracónak az aznapi megbeszélés előtt meg kellett volna ismerkednie egy skót hajtó gólstatisztikájával. A szeme folyton átfutott a jelentés első során, mielőtt a figyelme átterelődött volna a kávézóasztalra. Hermione egyenblúzának válla folyton oldalra csúszott, miközben dühösen firkálgatott a sok jegyzetfüzetének egyikébe. Az anyag lecsúszott, rövid időre felfedve a válla felső részének bőrét és az egyik melltartópántját, mielőtt a lány szórakozottan visszarángatta a blúzt a helyére. Draco elfordította a tekintetét a jelentésére, mielőtt a mozdulat nem egészen egy perccel később újraindult volna. Több ilyen kör után muszáj volt mondania valamit, nem bírta tovább.

– Talán meg kéne szabadulnod ettől a blúztól.

– Tessék?

– Félpercenként babráltál vele, biztosan van olyan ruhád, ami tényleg jól áll?

– Hát jó, ha ennyire zavar, akkor majd később kidobom!

Nyilván fogalma sem volt róla, hogy ez a férfi rohadtul megőrül, de nem nagyon tudott odanyúlni, és felrántani a blúzának vállát. Mert a barátok nem tettek ilyesmit a barátaikért. És mert nem bízhatott abban, hogy az ujjai nem időznek el a lány vállának csupasz bőrén.

Ginny Kibaszott Weasley és az okos szája tiltott gondolatokat ültetett a fejébe Granger testéről.

***

Mint a legtöbb üzlet minden évben, ahogy közeledett december vége, a kávézó karácsonyi hangulatban pompázott. Draco belekortyolt a kávéjába, és figyelte a kint kavargó havat, a muglikat, akik ostoba, pufi télikabátokban, túlméretezett csizmákban, bolyhos sapkákban és sálakban rohangáltak.

Egyszer régen a karácsonyi időszak volt Draco kedvenc időszaka. A házimanók túlszárnyalták magukat a sok extravagáns pudinggal, csokoládéval, tortával és pitével, amelyek a hét folyamán minden esti lakoma szokásosak végén voltak. A családját mindig meghívták a tisztavérűek ünnepi báljaira, de aztán szilveszterkor minden más bulit kirívóan háttérbe szorított a Narcissa által a Malfoy-kúriában rendezett bál.

Draco emlékezett rá, hogy Theóval, Crackkal és Pansyvél rohangáltak a bálteremben, próbáltak nem túl féktelenek lenni, nehogy kivívják az idősebbek haragját, és vágyakozva gondoltak az eljövendő napokra, amikor már elég idősek lesznek ahhoz, hogy a bőséges mennyiségű alkoholtartalmú italoknak hódolhassanak.

Azok a napok sosem jöttek el. Erről a Sötét Nagyúr visszatérése és az azt követő tartózkodás a Malfoy-kúriában gondoskodott. Nem, most, ha megkérdeznéd Dracót, azt mondaná, hogy a tavasz a kedvenc évszaka.

Granger azonban úgy tűnt, teljesen belefeledkezett az ünnepi hangulatba, lemondott a szokásos masala chai-járól, és inkább valami borsmentás-csokoládés főzetet választott, amit egy hegynyi tejszínhab alá temetett. Draco épp a csészéjéért nyúlt az asztal túloldalán, hogy ellopja az ötödik kortyot, amikor a lány könnyedén lecsapta a kezét.

– Az isten szerelmére, Malfoy, menj és szerezz magadnak, te elkényeztetett kölyök!

A férfi eltúlzottan duzzogott.
– Ugyan már, Granger, ez nem illik a karácsonyi hangulathoz! Hogy is van az a mugli mondásod? „Egy darab földet a jóravaló, készséges embereknek.”

Hermione felnézett a jegyzetfüzetéből, és sírásig nevetett. Az oldalába kapaszkodva törölgette le a nevetés könnyeit, és Draco érezte azt a furcsa, meleg érzést, hogy ilyen teljes és felszabadult nevetésre késztette.

– Ez a „béke a földön és jóakarat minden embernek”. Őszintén, Malfoy, mit akar jelenteni egyáltalán az értelmezésed?

Draco vállat vont és elvigyorodott.
– Azt jelenti, hogy ne fukarkodj a forró csokoládéval.

Hermione megforgatta a szemét és a férfi felé csúsztatta a csészéjét, ismét nevetett azon, ahogy a varázsló szeme felcsillant.

– Mik a terveid az ünnepek alatt azon kívül, hogy édességet lopsz a barátaidtól, és híres idézeteket alakítasz át?

– Úgy érted, azon kívül, hogy anyám majdnem állandóan kioktat arról, hogy még mindig nőtlen vagyok, és örökösök sincsenek a láthatáron?

Hermione letette a tollát, és finoman megkérdezte:
– Egyáltalán meg akarsz házasodni? Családot alapítani?

Draco felsóhajtott, és megcsípte az orrnyergét, miközben a jövőjét latolgatta. Évek teltek el az utolsó komoly kapcsolata óta, és amennyire visszaemlékezett, az elég rosszul végződött. Az, hogy túl sok alkoholt ivott ahhoz, hogy minden nap erőt találjon a létezéshez, azt jelentette, hogy valószínűleg nem volt a legjobb romantikus partner, vagy bármiféle partner.

– Úgy értem… egy nap, gondolom. Csak… nem mostanában. A kurva életbe, most még magamról is alig tudok gondoskodni, házastárs és gyerekek kurvára szóba sem jöhetnek –mondta keserűen.

Hermione lecsitító pillantást vetett rá.
– Nem kell állandóan így lehúznod magad, Malfoy.

A férfi ráncolta a homlokát, és vállat vont, hogy a lány ejtse a témát. A boszorkának szüntelen igénye, hogy erősítse az önbizalmát, egyszerre volt üdítő és rémisztő.

– Tudom, mire gondolsz. Nehéz elképzelni, hogy életemnek ezen a pontján egy kis emberről gondoskodjak. Annyi élettapasztalat és karriercél van, amit még el kell érnem, és nem vagyok benne biztos, hogy egy gyerek vagy férj most hogyan férne bele. Bár talán túlságosan is önironikus voltál, de megértem, amit arról mondtál, hogy úgy érzed, az öngondoskodásnak még mindig elsőbbséget kell élveznie. Sebek, amelyek még gyógyításra szorulnak.

Draco elgondolkodva bólintott.
– Úgy tűnik, a mi generációnkból sokan érzik ugyanezt. – Sötét pillantást és szomorú mosolyt váltottak a kijelentésén. Bár a roxforti társaik közül sokan összházasodtak vagy komoly párkapcsolatra leltek, az osztálytársaik között eddig kevés volt a gyerek az osztálypárok között.

– Szóval – derült fel újra Hermione. – Valami izgalmas buli vagy hagyomány, amit már nagyon vársz?

Draco megvonta a vállát.
– A karácsony általában elég csendes. Anyám visszatért Franciaországból, úgyhogy vele töltöm az ünnepeket, és megpróbálok nem engedni a késztetésnek, hogy adjak magamnak egy csalán ártást az arcomba, miközben képet kép után tol az orrom alá az alkamas boszorkányokról.

Hermione felnevetett, de nem tántorodott el.
– Ugyan már, csak van valami, amit már nagyon vársz!

– Anyám szilveszteri bálja mindig nagy dolog – mondta fel tétován. Az anyja néhány év után újjáélesztette a régi partit, és annak ellenére, hogy a családneve bizonyos körökben ingatag lábakon állt, a meghívások igencsak áhítottak voltak. Draco feltételezte, hogy az apja halála valamennyire segített az anyja hírnevén.

– Egy extravagáns bál, amelyen a varázslótársadalom drágán öltözött és társasági elitje vesz részt, nem tölti el téged örömmel? – kérdezte kötekedve.

– Nehéz örömmel eltelni egy olyan teremben, amely tele van olyan emberekkel, akiket aktívan szeretnél elkerülni, de Theo megerősítette, hogy részt vesz rajta, hála Merlinnek.

– Sok más régi barátod is tervezi, hogy eljön? – Draco észrevette a tétovázást a hangjában, és tudta, mit akar valójában kérdezni tőle. A régi mardekáros barátaiddal fogsz nevetgélni? Kísértés, hogy visszatérj a régi vértisztasági szokásaidhoz?

– Senki, akit igazán érdekelne – hangzott a férfi szűkszavú válasza, és a lány megértette a célzást, hogy ejtse a témát.

– És veled mi a helyzet? – ellenkezett, alig várva, hogy eltávolodjon a családja és a korábbi barátai megvitatásától. Hermione egész arca felragyogott.

– Nekem minden évben ugyanaz az időbeosztásom van.

Figyelmen kívül hagyta Draco „Hát persze, hogy van.” mormogását, és folytatta.

– A szentestét a szüleimnél töltöm, aztán karácsony reggelén kicseréljük az ajándékokat, és együtt reggelizünk. Aztán a szüleim délben részt vesznek a karácsonyi misén, én pedig a nap hátralévő részét és a karácsonyi vacsorát az Odúban töltöm. Lehet, hogy a hét nagy részét ott töltöm a többiekkel, aztán a szilvesztert is, mert George minden évben megrendezi ezeket az igazán újszerű tűzijátékokat. Sok bűbájt a termékein általában nem teszteltek ki rendesen, talán még egyszer beszélnem kéne vele és Ronnal erről – fejezte be apró homlokráncolással.

– Az biztos, hogy sok időt töltöttél Weasleyékkel. Nem bánják a szüleid?

Draco észrevette, hogy a lány szeméből egy kicsit kialudt a fény, amikor a szüleit említette. Őszintén szólva, mindig ugyanezt a reakciót vette észre, amikor a biológiai családjáról beszéltek.

A lány felsóhajtott, és Draco azt a benyomást keltette, hogy végre beavatja őt abba, miért tabu a szülei témája legtöbbször.

– A szüleimmel való kapcsolatom a háború után sosem épült fel igazán. Ne értsen félre, gyakran beszélünk, és havonta néhányszor igyekszem meglátogatni őket, de van valami kínos, ami mintha minden beszélgetést vagy interakciót áthat. Különösen, ha megfeledkezem magamról, és mágiát használok a közelükben.

Draco zavartan ráncolta a szemöldökét.
– Azt hittem, azt mondtad, büszkék voltak, amikor megtudták, hogy boszorkány vagy? Nem akarják, hogy használd a mágiádat?

Nem tudott elképzelni a lány természetes képességeinek nagyobb mértékű megsértését, mint hogy arra kérik, nyomja el egy ilyen alapvető részét. Koruk legokosabb boszorkányát eltántorították attól, hogy mágikus legyen?

Hermione megrázta a fejét.
– Nem, ez inkább bizalmi kérdés. Félnek attól, hogy mire képes a mágiám.

Draco felharsant egy nevetés.
– Félnek tőled? Te vagy a legbecsületesebb ember a világon, Granger, nem értem, hogy a mugliknak miért kellene félniük valami sötét tettetől, ami tőled származik.

Hermione szomorú és bűntudatos mosolyra fakadt.
– Nem, minden joguk megvan hozzá, hogy féljenek.

Draco ismét felnevetett.
– Rendben, itt a gyónás ideje, Granger. Megátkoztad őket néhány csiklandós ártással, amikor gyerekkorodban nem kaptad meg, amit akartál?

– Nem – válaszolta halkan. – A háború alatt amneziáltam őket. Elfeledtettem velük, hogy valaha is volt egy lányuk, új személyazonosságot ültettem az elméjükbe, és rávettem őket, hogy költözzenek Ausztráliába. Nem hagyhattam, hogy megkínozzák őket, hogy információt szerezzenek rólam vagy Harryről.

Elhűlt egy pillanatra, és Draco érezte, hogy a kávéházból kiszívják a levegőt. Csak Hermione barna szemébe tudott nézni, és nem tudta, hogyan dolgozza fel a lány vallomásának súlyát. A boszorkány állta a tekintetét, és bár nem sírt, a tekintetéből kifürkészhetetlen szomorúság áradt, valamint rokon érzés.

Sajnálom, sajnálom, kurvára sajnálom. Tudom, milyen érzés kimondhatatlan feladatot végrehajtani a család védelmében.

– Granger – vett egy mély lélegzetet. – Granger, ez hihetetlenül… bátor volt. Megmentetted az életüket. – Megmentetted őket a kimondhatatlan borzalmaktól, olyan emberek jóvoltából, mint az apám. A családom szörnyeteg volt. Én is szörnyeteg vagyok.

– Végül is megértették, hogy azért tettem, hogy megvédjem őket. De még mindig látom a szemükben. A bizalmatlanságot. Hallom, ahogy gondolkodnak rajta, Malfoy. „Hogy tudta a saját lányunk meggyalázni az elménket?”

Draco felbőszült a lány nevében.
– De hát nem tudnak rólad? Nem tudják mindazt, amit a világunkért tettél? Hogy mit jelentesz a varázslóvilágnak?

Hermione egy fakó mosolyt adott neki.
– Tudod, Ron és én régebben folyton ezt kérdeztük Harrytől a családjáról. Most, hogy saját bőrünkön tapasztaltuk meg az egészet… megértem, miért könnyebb nem foglalkozni vele. Persze a szüleim tudják a háború lényegét, hiszen nyilván nekem kellett elmagyaráznom, miért volt szükség arra, hogy elrejtsem őket szerte a világon. De hogyan is kezdhetnék el leírni egy horcruxot, vagy hogy miért volt olyan fontos, hogy több horcruxot is elpusztítsanak? Hogyan tudnám elmondani nekik, milyen érzés a Cruciatus átok, vagy hogy miért kínoztak meg? És ezért – tartott egy kis szünetet, hogy levegőhöz jusson –, ezért töltök annyi időt Weasleyékkel.

– Mert ők megértik – válaszolta Draco, és a lány bólintott.

– Molly és Arthur varázsló szülők, akik nekem sosem voltak. Ha meg akarom tanulni, hogyan lehet a legjobban megbűvölni a sült krumplit anélkül, hogy tönkremenne, megkérdezem Mollyt. Ha össze vagyok zavarodva a Minisztérium egy bizonyos osztályának belső működését illetően, megkérdezem Arthurt. Még ha Ronnal nem is jött össze a dolog, ők még mindig úgy bánnak velem, mintha a lányuk lennék. Megbízhatok bennük, hozzájuk fordulhatok a problémáimmal, és ezeket a beszélgetéseket nem kell megelőznie egy részletes magyarázatnak arról, hogy mire jó egy fájdalomcsillapító bájital, vagy hogyan működnek a zsupszkulcsok.

Ez a bepillantás a lány magán- és családiéletébe többet jelentett Draco számára, mint amennyit megfelelően ki tudott volna fejezni. Amit megosztott vele, egy újabb dimenzióval gazdagította azt a nőt, akit az egyik legközelebbi barátjaként kezdett megismerni. Egy része bűntudatot is érzett amiatt, ahogyan fiatalabb korában kegyetlenül kigúnyolta a Weasley-ket. Ront azonban nem, ő még mindig egy idióta volt, ami Draco véleményét illetette.

Csendben sétáltak a munkahelyükre, Draco elgondolkodott Hermione szüleiről szóló történetén.
– Granger – mondta halkan, amikor megálltak a Foltozott Üst bejárata előtt. – Sajnálom… a szüleidet.

Idegesen nyelt egyet, majd folytatta.
– Sajnálom, ha valaha is mondtam neked olyan dolgokat… amik miatt úgy érezted, hogy elkedvetlenítettelek attól, hogy elérd a teljes, mágikus potenciálodat. Soha nem kellene elrejtened ezt a részedet.

Hermione türelmetlen kézzel intette el a bocsánatkérését.
– Ezt a beszélgetést már lefolytattuk, Malfoy. Én már megbocsátottam neked, és a szüleimmel kialakult helyzetnek semmi köze hozzád

– Tudom, de mindaz, amit elértél, az összes eredményed… nos, azok rohadtul zseniálisak, és én csak arra gondoltam, hogy… valakinek az életedben emlékeztetnie kellene rá. – Valakinek minden rohadt nap el kellene mondania, Granger.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2023 Aug 16

Ginny Potter a fene enné meg milyen egy határozott nő lett! Az író nagy szépen hozta a lányok közti kapcsolatot. Ebbe a barátságba ritkán látok bele mélyebb kapcsolatot. Mindig azt érzem természetes, hogy Ginny és Hermione nagyon jó barátnők lettek. Most ezt így olvasva annyira érezhető.
Vicces volt, ahogy tekergette a szálakat Ginny. Okos kis Weasley.
Jó volt hallani Hermione vallomását. Így mindketten kiadtak magukból valamit... Hogy a másik megértse.
Nagyon kíváncsi vagyok, ha ez komolyra fordul hogyan birkóznak meg a világgal. Főleg, hogy érezhetően Draco még nagyon gyenge lelkileg ehhez.
Ajjjj, de várom ennek is a folytatását!!
Köszi! Élveztem!
Üdv:Neola
Ui: jó hogy pihenős vagyok ma, de rossz, hogy falom a történeteket.

by Nyx @ 2023 Aug 16

Ginny Potter nagyon-nagyon talpraesett lett Majd még lesz egy köre Dracóval később, amin nagyon jót nevettem. Annyira kis védelmező típus. De milyen igazad van. Erre látod nem is gondoltam, hogy itt igazán mély barátság szövődött a két nő között, sokkal szorosabb mint a srácokkal, mert ugye hát mindent a pasikkal nem lehet megbeszélni :D főleg Ronnal nem, de Harry is határeset.
Általában erre szálra nem szoktam annyira figyelni a ficekben, mert picit unom, hogy Ginny legtöbbször beleszól Hermione életébe, terelgetni akarja, meg kiigazítja azokat a dolgokat, amikhez Hermionénak nincs érzéke vagy nincs tapasztalata. Ez néhány ficben idegesítő. Itt azért nem egészen így van. A másik pedig az, hogy az Odú, Weasley-ék és Hermione kapcsolata mekkora hangsúly kap, ellentétben Hermione szüleivel. Ez utóbbi néha olyan természetellenesre sikerül, és nemcsak Weasley-ék lehetnek az egyetlen eszményi varázslócsalád. Itt azért szépen levezeti az író valóban a barátságot is Ginnyvel és Hermione kapcsolatát Weasley-ékkel, és nem is annyira hangsúlyos.
Hermionénak tényleg el kellett mondani valakinek, hogy mi a helyzet. Ez pedig tényleg elmélyíti a kapcsolatot kettejük között. Lassan-lassan fognak haladni az biztos. Tényleg ebben van valami, Draco valahogy gyorsabb haladást nem is viselne el. De majd szépen kiakaluk köztük a dolog. Ennek igazán örülök, hogy várod a folytatást :) Majd a héten hamarabb fel fogom tenni, mert beiskoláztak és tanulnom kell a vizsgára hétvégén :D

UI: Ismerős, ismerős :D Olyan gyorsan el tudnak fogyni ezek a fejezetek. Most amúgy megint úgy vagyok, hogy keresgélek valami jó fanficet még, de egyelőre még nem találtam semmit. Bár ami késik az nem múlik.