1. lecke


Tavaszi szél söpört végig a tájon. A napsütés lassan kezdte felszárítani a pocsolyákat, amiket a néhány órája elvonuló vihar hagyott hátra. A Kóbor Grimbusz megállójában egy nő állt és egy táskát szorongatott. Nemrég érkezett csupán, igaz, hoppanálva. Eligazgatta a ruháját, s kopogó léptekkel haladt át az úton egy létesítmény felé, ami csak akkor rajzolódott ki előtte, amikor közelebb ért. Különös varázslat volt, egy mugli biztosan nem vette volna észre, és nagy valószínűséggel a veszélyes mocsárra figyelmeztető felhívás is eltántorította volna attól, hogy folytassa az útját. Nem úgy, mint a boszorkányt, aki most magabiztosan haladt előre.

És ott volt… rémálmainak megtestesülése előtt. Hermione idegesen tördelte a kezét, miközben fekete, zárt, pántos magas sarkújában toporgott a városhatárában, egy hatalmas épület előtt állt, ahova igazából nem akart bemenni. Lesimította a ceruzaszoknyáját, megigazította a masnit a blúzán, és a füle mögé tűrte a hullámos haját. Húzta az időt… Gyerekesnek tűnt az egész, amit művel – gondolta gondterhelten. Egyszerűen is túleshetett volna az egészen.

Ajkába harapva figyelte a cégért.

Malfoy Transportus Oktatási Centrum
Megtanítjuk repülni mindennel, ami repül

(Megjegyzés: méret, súly, teherbírás ellenőrzés szükséges. Tündérmanóknak, tündéreknek, egyéb szárnyas teremtménynek képzést átmenetileg nem hirdetünk. Megértésüket köszönjük! Kiegészítés: A sárkánylovaglást nem áll módunkban tanítani lásd Mágikus lényekkel való biztonságos utazás 2346/3/67 törv. rend.)

Nem túl hatásvadász szöveg – állapította meg egy apró gúnyos félmosollyal. Malfoytól valami sokkal hangzatosabb, frappánsabb megnevezésre, szlogenre számított. Bár akkor még nem látta a férfi félmeztelen, seprűn lovaglós képeit a Szombati Boszorkányban, amivel a centrumot reklámozta.

A boszorkány hisztisen felnyögött, majd lerángatta a válláról a táskáját. Micsoda remek alkalom… Munkából jött éppen, túl volt néhány rázós tárgyaláson, egy kimerítő hoppanáláson Glasgowból, visszafelé leteremtette a csapatát, amiért köpkövezésen kapta őket munkaidőben, ráadásul megint fogadást kötöttek rá, csak még nem tudta miért. Ennyi veszekedés után egy újabb meghaladta volna az erejét.

Csapjon a nyári villám vagy igazából bármi Eglethon mesterbe, aki elküldte erre a nevetséges tanfolyamra. Az öreg asszisztens mindig is utálta, és ezért is biztatta fel a főnökét, Mr. Winterst, aki kviddics függő volt, hogy küldjék el őt is repülni tanulni. Hogy is mondta? Szükséges, elengedhetetlen utazási forma egy tisztviselőnek. A Minisztérium dolgozóinak jó példával kell eljárniuk bla, bla, bla-bla… – idézte fel magában a szavakat. Jó példa? Mert seprűn utazni egészséges? Akkor kapcsolja le Eglethon mester saját magát is, mert a büfében kettesével nyomja be a tökös derelyéket a szájába, amihez bűnösen sok csokiszószt is kér, ráadásul rendszeresen… De ezt a véleményét nem hangoztathatta, sőt még csak el sem mondhatta senkinek.

Hermione Granger szívből utálta a seprűket, mindet egytől egyig, soha nem utazott volna önszántából egyikkel sem. Jó, persze, amikor a helyzet úgy kívánta muszáj volt vagy ha az élete múlt rajta, de általában ezek az utazások rendre katasztrófába torkollottak. Szárnyas kulcsok, táltos tűz, csonttörés, orrtörés, Molly Weasley teáskészlete és akkor még csak fel sem ült a seprűre. Két pillanatra került Harry Tűzvillámja a kezébe, aztán már csak a cserepek csörömpölését hallotta a konyhapadlón. Kínos volt.

Miért kell megtanulnia ezek után is seprűn repülnie? – vakarta meg a homlokát csüggedten, és már csak egy hajszál választotta el attól, hogy nyafogni kezdjen. Nem, nem, a nyafogást el kellett napolnia, hiszen nem volt már kislány. Nagyot sóhajtott, majd kinyitotta a táskáját, és kotorászni kezdett benne. A jelentkezési lapot azonnal megtalálta, na, de nem csak ez kellett a tanfolyamhoz.

Szép tavaszi délután, kellemes idő, még az esőfelhők is megkönyörültek rajta, tökéletes nap volt a repülésre, persze Hermione inkább egy kis henyélésre gondolt a hátsókertben, teraszon, bárhol csak nem itt. Péntek volt az istenért… Belekotort újra a táskájába.

– Hol vagy? – szűrte a fogai között, majd még mélyebbre nyúlt. Bentről összeboruló könyvkupacok tompa hangját hallotta. És valami mozgott odalent, ráadásul egyre vadabbul. – Ne mozogj már! Ne, ne, ne, ne! Oh, Merlin szentséges nevére!

Csörömpölés, puffanások, papír szakadás. Hermione vicsorgott, és már könyékig belemászott a táskába. Mérgesen dobta le retikült a földre, majd csípőre tette a kezét. A dulakodás közben észre sem vette, hogy mennyire összekócolódott a haja. Gyorsan elővette a pálcáját.

– Invito seprű! – mondta határozottan. Ha Harrynek anno bejött a varázslat, akkor neki is be fog. Ez volt a terv. Újabb hangok hallatszottak, valószínűleg eldőlt megint valami, majd előbukkant a seprű. A varázstárgy meglehetősen vonakodott előbújni. – Gyerünk kifelé!

Hermione két kézzel ragadta meg a seprűnyelet, és lábát a táska szájának támasztva elkezdte húzni. A varázseszköz eközben hevesen tiltakozott, izgett-mozgott, csapkodott, vibrált, kétségbeesetten zümmögött. Miért csinálta ezt? Még mindig rajta volt a születésnapi üdvözlet megkopott szalagja és a viharvert, vörös masni, igazából még a csomagolás fele is, nos, többé kevésbé. Már nem emlékezett, hogy mikor kapta, de akkor sem örültek jobban egymásnak, mint most. Mire kiszabadult a seprű a táska fogságából, a boszorkány már teljesen kimelegedett, haja visszavonhatatlanul összekócolódott, a blúzán a masni kezdett kibomlani, ceruzaszoknyája kicsit meggyűrődött.

– Végre! – mosolyodott el, és megragadta a nyelet. Visszazárta a táskáját, aztán cirokkal előre fordította a varázstárgyat, elindult befelé.

Mikor belépett megrohanta a hely atmoszférája: hangzavar, zsibongás, zaj, tülekedés kellős közepén találta magát. Kint nem látott senkit, talán ez is valamiféle riasztó bűbáj vagy védővarázslat lehetett? Nem volt ideje ellenőrizni, és igazság szerint annyira nem is érdekelte. A folyosón sokan lézengtek, néhányuk kedvesen rámosolygott, de igazából rettenetesen ideges volt, így nem igen vagy inkább kényszeredetten viszonozta a kedves gesztust. Remélte, hogy nem találkozik ismerősökkel. Átfurakodta magát egy csapat kviddics mezbe öltözött, gyerekekből álló csoporton, közben egy kis varázsló kis híján fejbe kólintotta egy nyéllel, majd egy forduló után elérte a recepciót. Morogva dörzsölte meg a fejét. Mikor odaért gyorsan elővette a jelentkezési lapot, és mielőtt átnézte volna, ha egy erős férfikéz egy rántással ki nem vette volna a kezéből. Granger megcsóválta a fejét.

– Hermione Jane Granger – szólalt meg a gúnyosan kellemes, bariton hang. Hermione felnézett, és szembe találta magát egy smaragdzöld taláros, mosolygó alakkal, aki még mindig tejfölszőke volt, szürke szemű, és viszketni kezdett a tenyere, ahogy ránézett. Ezzel együtt magas volt, izmos a sok repüléstől, edzéstől és meglehetősen összeszedett. Görcsbe rándult a gyomra. Maga Draco Malfoy, az ördög, személyesen állt előtte. – Nocsak, Jane?

– Valami bajod van vele, Lancelot vagy Lasiter? – kérdezte epésen, és csípőre tette volna a kezét, ha a seprű nem lett volna útban. Malfoy egy pillanatra kinézett a pergamen mögül. A boszorkány enyhén zilált volt, egész csinos, viszont pontosan olyan ideges volt, mint amikor általában ő, Draco, a közelben volt. Ahh, mindig is a sztereotípiák rabjai voltak. Azzal a különbséggel, hogy a varázsló már látta kint az irodájából a táskájával szenvedő boszorkát. Így volt alkalma megfigyelni minden mozdulatát. Kamaszként is elragadó volt, felnőttként pedig… Egy fél mosoly többet elárult arról, hogy mit gondol, mint a puszta szavak.

– Lucius. Na, de ott még nem tartunk, hogy a középső nevünkön szólítsuk egymást – szólalt meg vigyorogva. Letette a jelentkezési lapot, majd a szokásos macskakaparással és cirkalmas vonalakkal írni kezdett, aztán a végére odafirkantotta az aláírását, s karba tett kézzel a boszorkányra meredt. Szemtelenül újra végigmérte. – Egyébként üdv, Granger! Rég láttalak.

– Malfoy! – biccentett a másik. – Nem volt az olyan túl rég. Még mindig emlékszem rád.

– Nekem halványult a kép… Szóval repülés tanfolyam?

– Igen – szűrte a fogai között. – Akkor jó helyen x-eltem be a papíron. Micsoda megkönnyebbülés! És, ha most megbocsátasz, akkor megkeresem az oktatómat.

– Itt áll előtted.

– Te?

– Csak én vagyok szabad oktató, sajnálom. – Elégedetten kihúzta magát, mintha másoknak tenne szívességet azzal, hogy egyáltalán méltóztatik megjelenni, és megengedi, hogy hozzá járjanak tanfolyamra. Hermione ezt egyszerűen nagyképűségnek nevezte. Draco inkább az áldozatos munka kifejezést használta volna.

– Milyen meglepő – morogta, majd igyekezett máshova nézni. A szürke tekintet folyamatosan figyelte, elemezte a mozdulatait. – Nem is mertem remélni, hogy ráérsz.

– Nem is, de Mr. Eglethon kifejezetten engem kért. Hogy mondhattam volna nemet?

– Miért tenne ilyet az a drága ember? És te még nemet sem mondtál? – tette csípőre a kezét Hermione, de a seprű minduntalan útban volt, és az egyik vessző beleakadt a szoknyájába. – Ennyire a szívén viselitek az emberek sorsát?

– Mert én vagyok a legjobb, ugyanakkor ilyenkor már minden oktatóm foglalt, mert már egy hete megkezdődtek a tanfolyamok. Mondhatni kicsit elkéstetek, Granger. – Felháborító arcátlansággal jelentette ki ezt.

– Akkor mégis, miért te vagy az oktatóm, ha bokros teendőid mellett nem érsz rá? Tudtam volna várni a nyári tanfolyamra is.

– Mert mindig fenntartok pár időpontot a Minisztérium számára – közölte színtelen hangon. Valójában a szabadidejéről mondott le, hogy Hermionét oktassa, de mit számít ez, ha végre hosszú idő után csipkelődhet egy olyan nővel, aki mindig vitatkozott vele. – Nyáron rengeteg a gyerek. Megkockáztattad volna, hogy egy halom kamasz, főként fiúk, között illegeted magad, és bénázol egy seprűvel?

– Milyen figyelmes vagy! Nem is gondoltam volna, hogy ekkora szíved van, és a tapintatosságodat sem árt megjegyezni. Köszönöm, Malfoy… mester! – Draco elmosolyodott, de most nem a szokásos gúnnyal, amitől Hermionénak az a benyomása támadt, hogy valami mégis történhetett az elmúlt évek során, és a férfi elviselhetőbb lett. Sajnos, mindig is kereste a jót mindenkiben, ez a rossz szokása most is előtört belőle. Bízott benne, hogy nem lesz olyan nagy katasztrófa ez a pár alkalom.

– Vágjunk bele, Granger! Sok az anyag, kevés az idő. Kérdezek pár gyors kérdést, amire a saját érdekedben válaszolj pontosan, kérlek. Csoportban vagy egyénileg szeretnél tanulni?

– Egyénileg, természetesen.

– Hmm, az feláras lesz – kezdte elégedetten, majd intett a papír felé, és egy pulitzer penna kezdett el jegyzetelni, Hermione fél szemmel látta, hogy a varázsló elkezd összeadni vagy agyérgörcsöt kapott.

– Nem baj. A brossurában olvastam, hogy tizenöt alkalmas a tanfolyam…

– Neked, ahogy elnézlek, legalább harminc alkalom kell, Granger – nevetett fel jóízűen. – Annyira görcsösen állsz, hogy minimum öt alkalomba telik, mire el tudlak lazítani. Hogy fogod azt a seprűnyelet?

– Miről beszélsz? Harminc alkalom? – És vadul lóbálni kezdte a seprűt, ami mérgesen vibrált a kezében, mintha megint meg akarna szökni. Hermione nem tudta mire vélni ezt a viselkedést, mindenesetre megrémült attól, hogy harminc alkalommal kell Malfoyjal találkoznia. – Nem vagyok szabad minden pénteken.

– Soha nem fogtál még nyelet, igazam van? És miért van becsomagolva az a szerencsétlen Csillagpor 1027-es?

– Mert… Honnan tudod mi ez? – A férfi elnézően megcsóválta a fejét. Már ennyivel lenyűgözte Grangert?

– Van némi tapasztalatom. Gyűjtöm őket és dolgozom velük. Mindegyik másmilyen. Mondjuk induljunk ki ebből, a tiédnek jellegzetes formája van a vesszőknél, a párnázó bűbája kimondottan jó, egyedi fa és vesszőhasználat. Ez egy igazi művészet. De ezt te nem értheted – nevetett fel jóízűen. – Egy jó tanács: nem a vesszőknél fogjuk meg a nyelet, hanem kicsit feljebb, kényelmesen és a farkát nem előre, hanem hátrafelé lógatjuk, így nem akad be a szoknyádba, és nem ülsz rá fordítva. Add ide, majd megmutatom!

Hermione kezéből majdhogynem kirepült a seprű, és a következő pillanatban Draco tenyerében csattant is a nyél. Még a papír is megremegett, ahogy az átkozott Csillagpor nyele finoman megzizzent.

– A kis ribanc.

– Mondtál valamit? – tudakolta Draco.

– Ez a tanács ingyen lesz vagy fizetnem is kell érte? – kérdezte a kelleténél csúfondárosabban. Malfoy nem ült fel egy ilyen gyenge próbálkozásnak, s inkább hárított.

– Vicces vagy – mondta, s egy mozdulattal letépte a csomagolást, mintha életében nem csinált volna semmi mást. A kis Csillagpor fellélegezve csusszant ki a papírból, szép mahagóni nyele volt, csúcsminőségű fűzfavesszőkből álló farok résszel. – Jó sorozat, remek választás. Gondolom, nem tiéd az érdem.

– Roné. Tőle kaptam a születésnapomra.

– Áh, szóval a pasidtól kaptad – bólogatott nagyokat, majd elkezdte vizsgálgatni a seprűt.

– Nem a pasim – tette karba a kezét dacosan, és mintha még fújt volna egyet, ahogy a dühös macskáknál szokás.

– Nem a férjed és nincs két gyereked, akiket Hugónak és Rosenak hívnak?

– Miről beszélsz? – ráncolta össze a homlokát kérdőn. – Nincs se férjem, se gyerekem, ha már itt tartunk a szerelmi életemnél, akkor bevallom most momentán csak szeretőim vannak.

– Ez biztos egy másik univerzumban lehetett – csóválta meg a fejét. A boszorkány legszívesebben szikrákat hányt volna. – Szóval hány szeretőt tartasz?

– Elég ebből a baromságból, Malfoy! Kezdjük már el! Fontosabb dolgom is van.

– Ebben akarsz jönni az első órára? – mutatott rá a varázsló az öltözékére.

– Miért mi a baj ezzel? – nézett végig magán önkéntelenül. Elegáns, kicsit szexi, munkahelyi viselet, s a magas sarkútól magabiztosnak érezte magát, persze arra nem gondolt, hogy a sarka el fog süllyedni a füves területen.

– Tudtad, hogy a seprűt a lábad közé kell venned? Már bocsánat a szóhasználatért, és a rejtett erotikus tartalomért – nevetett fel a saját viccén Draco, roppantul jól szórakozott. Az enyhe rózsaszínből paprikavörösre színeződött a boszorkány arca. – Annyit tudok a szoknyákról, hogy ha terpeszben állsz, akkor felcsúszik és…

– Nem úgy volt, hogy az első órán csak elmélet van? – tudakolta, majd megpróbált ellenállni a kísértésnek, hogy ne húzza lejjebb a szoknyáját.

– Nem hiszek az elméletben, Granger – hajolt hozzá enyhén közelebb Draco. Úgy tudta, hogy szórakozni fog vele, ha nem ismerte volna, akkor is tudta volna. Az a szürke szem, amiben a huncutság és ravaszság eleven tüze éget egyből elárult neki mindent. Malfoynak istentelenül jó kedve volt… Hová fajult ez a világ? A férfi még közelebb hajolt hozzá, egészen a füléhez. – Gyakorlatozni fogunk egyből.

A varázsló kihúzta magát, és úgy vigyorgott, mintha legalább karácsony lenne. Ingerszegény környezetben dolgozhatott, ha ennyi elfojtott energiája van, de Hermione nem örült, hogy pont rá irányul Draco összes figyelme.

– Ki akarsz borítani, igazam van? – szegezte neki a kérdést, majd tett egy lépést közelebb a férfihez. Alacsonyabb volt, fel kellett néznie rá, mégis azt akarta, hogy Draco tudja, nem ül fel mindennek, amit ő mond. – Külön jutalék jár a Minisztériumtól, ha valakit sikerül kihozod a béketűrésből?

– Nem is rossz ötlet, majd bedobom, ha legközelebb szerződést hosszabbítunk lesz. Gyere velem, Granger! Megmutatom, hogy hol fogunk edzeni. A seprűdet ne felejtsd itt. – Azzal átadta neki a nyelet, majd elindult kifelé.

– Alig várom, mester! – incselkedett. Alighogy ezt kimondta, már rohanhatott Draco után, aki hosszú léptekkel és meglehetősen ütemesen elindult a kijárat felé.

Hermionénak szednie kellett lábát, ha utol akarta érni. Nem volt igazán edzésben, még nem kezdte el a reggeli futást, és az izmai még tiltakoztak a mozgás ellen. Valahol a lelke mélyén bízott benne, hogy a varázsló egyébként is ilyen sebességgel mozog, ellenben, amikor meglátta a szépen lenyírt mező felé kanyarodik, már újra utálta. Legalább ezernégyszázszor merült el a cipősarka a füves részen, miközben oktatóját próbálta követni, de megfogadta magában, hogy nem fog panaszkodni.

Mégis a Csillagpor 1027-est cipelni nem volt leányálom. Pláne, hogy oldalvást szerette volna vinni, vesszővel előre. Kényelmetlen és rossz technika. Draco észrevette, de nem szólt neki. Kétszer nem volt hajlandó ugyanazt elmondani. Apró lépések – emlékeztette magában. Hatvan órát is számlázhat a Minisztériumnak. Eglethon mester világosan közölte, hogy Mr. Winterst kívánsága szerint oktassa Grangert. Könnyedén, erőlködés nélkül haladt fel az emelkedőn.

Gyönyörű volt a táj, az egész létesítményt lehetett látni, a kviddicspályákat is, ahol a válogatott éppen edzette magát, és néhány kisebbet is, amit gyerekeknek építettek és most is egy csapat őrjöngő tizenéves röpködött rajtuk. Büszke volt az alkotására. Még mindig jobbnak tartotta, hogy az örökségéből elindította centrumot, ellenben azzal, ha egy minisztériumi asztalnál dolgozna, ahogy azt apja akarta.

Megvárta, amíg Granger nagy nehezen felkaptat domboldalra. Felrémlett benne az első repülésórájuk egykor Roxfortban, amit Longbottom remekül elpuskázott. Most azonban csak ők ketten voltak itt. Malfoy tejfölszőke hajába belekapott a szél, ki kellett volna simítania a homlokából, de nem igazán törődött vele. Ellenben a bozontos hajú Grangernek ez a kis szellő maga volt a pokol. Szerencsére a boszorka időközben kócos kontyba kötötte a haját, úgy nézett ki, mint egy szexi könyvtáros lány, akiről csak a szemüveg hiányzott. Most pedig ott álltak mindketten a dombtetőn.

A boszorkány jelentőségteljesen ledobta a táskáját, aminek mélyén egy jelentős méretűnek saccolt könyvkupac dőlt el, tompa hangja kihallatszott belőle. Malfoy azonban nem tette szóvá, bár rém viccesnek találta.

– Jó, itt elég távol vagyunk – közölte a boszorkánnyal, aki egy kicsit elfehéredett.

– Mihez képest?

– A csoportokhoz képest, akik bent gyakorolnak, és ott kint a pályákon. Senki sem lát, de mi mindenkit látunk.

– Ezt most nem értem. Miért is jó ez?

– Egyéni oktatást kértél. Én csak igyekszem megteremteni a megfelelő feltételeket számodra, persze, ha nincs ellenedre – közölte elégedetten.

– Igen, de azért gondoltam van valami elkülönített helyiséged…

– Neked az nem felelne meg – csóválta meg a fejét nagy komolyan.

– Miért ne felelne meg? Ennyire nem nézek ki puccosnak.

– Nem elég magas a belmagasság. Neked, Granger, több tér kell. Itt pedig – tárta szét a karját elégedetten –, minden feltétel adatott.

– Az ott nem egy szakadék?

– Van vízesés is.

– Minő borzalom. Remélem, hogy a csillagos ég nekem megfelel szerinted – mosolyodott el Hermione és elfintorodott.

– Még csak délután van, és már hisztizel. Nehogy azt mondd, hogy olyan vagy, mint azok a csajok ott. – Mutatott a völgybe, ahogy feszes jóganadrágban seprűvel hajlongtak a boszorkányok.

– Jesszus, dehogy. Mennék, mert más dolgom is van pénteken.

– Randid van? – kérdezte szemtelenül. – Persze a szeretők, hogy felejthettem el.

– Nincs vagyis nem, csak… Mindegy, Malfoy, essünk neki!

– Milyen más dolgod is lenne, mint velem tölteni egy délutánt? – tudakolta mosolyogva.

– Kezdjük el inkább! – mondta a boszorkány, majd megigazította a szoknyáját.

– Állj terpeszbe!

– Viccelsz?

– Úgy nézek ki?

– Nem éppen, de nem látod, mi van rajtam? – Simította végig sötétszürke, elegáns szoknyát.

– Hidd el észrevettem, nagyon is észrevettem. Főleg akkor, amikor alig negyedórával ezelőtt mélyen lehajoltál az irodaablakom előtt. Azt hittem, megáll a szívem – szólt teátrálisan, majd elkomorult. – Na, jó komolyan, állj terpeszbe!

– Hol a seprű elmélet? Munkavédelmi instrukciók? Kockázatelemzés? Baleseti naplók? Nem lehet csak így nekiállni – próbált terelni Hermione, miközben elvörösödött. Eszében sem volt ebben a szoknyában terpeszbe állni. Különben is ez egy ceruzaszoknya Merlinre.

– Minek? Már mindent tudsz. Ne makacskodj! Inkább essünk ezen túl!

– Nekem erre szükségem van – folytatta tovább a boszorkány. – Megnyugtatna a tudat, hogy biztosan mindent jól tudok.

– Betéve tudod az összes ehhez kapcsolódó szakirodalmat – feltételezte Draco.

– Honnan veszed?

– Megérzés. Khm, évfolyamelső voltál Roxfortban, kiválót szereztél minden tantárgyból, ne meséld be nekem, hogy nem tudsz semmit sem.

– Azt hiszed, hogy mindent tudsz rólam? – nézett rá kihívóan, majd oldalra döntötte a fejét. – Nekem akkor is kell az elmélet.

– Mikor használták először seprűt a varázsvilágban? – adta meg magát Draco.

– 962-ben. 1107-ben pedig megalkották a mai seprűk ősét. De a ma használatos seprűkhöz képest meglehetősen primitív volt, meghatározott sebességgel volt csak képes repülni, előre, hátra, le és fel, valamint megállni lehetett vele.

– Nagyszerű! 10 pont a Griffendélnek. Haladjunk! Még egy terpeszt sem láttam tőled… és ez menthetetlenül lehangol. Vajon szóljak-e Mr, Wintersnek, hogy a kis kolléganőjének nem harminc, hanem negyven órára van szüksége?

– Elég volt, Malfoy! Lennél szíves inkább egy tisztességes elméleti oktatást megtartani nekem? Köszönöm!

– Hát jó, legyen. Kérem a seprűt egy pillanatra, légy szíves! – Draco egyik kezével tartotta a seprűt, aztán másik kezével mutogatni kezdte. – Ez a cirok vagy seprűfarok, a cirok nem túl szerencsés szóhasználat a farokra, mert ez utalhat a seprű gyártásánál használt alapanyagra is. A legtöbb seprűben használnak ugyan cirkot, de ma már inkább fűzfavesszőt, mogyoróvesszőt, galagonyavesszőt és még sorolhatnám. Ez pedig itt a nyél, erre kell ráülni. Kérdés?

– Ez igazán a lényegre törő volt – köszörülte meg a torkát Hermione. – Nagyszerű!

– Mindig az ügyfeleim érdekeit veszem figyelembe.

– Na persze. Ha az érdekeimet veszed figyelembe, akkor írd alá a bizonyítványomat, és engedj haza. Vár egy remek életrajz, amit már egy hete el akarok olvasni.

– Ohóóó, szóval meg akarsz vesztegetni?

– Miért talán lehet?

– Egyetlen egy álmodban sem. Annyira nem lehet rövid a szoknyád, hogy elcsábuljak.

– Menj a fenébe!

– Na, gyerünk, Granger! Kapd a lábad közé a seprűt, aztán hadd nézzem meg mennyire reménytelen a helyzet. Kijöttünk ide a szabadba, és remek az idő a repülésre.

– Szoknyában vagyok még mindig – ellenkezett Hermione.

– Direkt akarod szabotálni az órát? – tette karba a kezét Draco.

– Elfelejtettem, hogy jönnöm kell, és nem öltöztem át.

– Sajnálom, hogy látni fogom a bugyidat… De azért nem annyira.

– De azt mondtad a nyelet sem tudom megfogni rendesen – próbálkozott tovább a boszorkány.

– Majd két méter magasban belejössz – legyintett az oktató.

– Mekkora egy görény vagy! – méltatlankodott tovább.

– Szállj fel a seprűre! – adta ki a parancsot ellentmondást nem tűrően.

– Nem fogok! – toporzékolt, majd elmerült a sarka a friss földben, kellett egy fél perc mire kihúzta onnan.

– De igen. Még ha magamnak kell, hogy feltegyelek arra a nyélre akkor is! Ne akard, hogy megtegyem!

– Nem ülök fel semmilyen nyélre!

– Ugyan már! – sóhajtott fel Draco, de jobbnak látta inkább megadnia magát. Túl sok lett volna a jóból, ha ma még Granger csipke bugyiját is láthatná. Várta a papírmunka és egy finom szendvics. – Jó rendben, akkor lássunk valami mást. Tedd le, légy szíves, a seprűt a fűbe, de ne dobd, mert attól mérges leszek!

Hermione meglehetősen szertartásos módon letette az eszközt, majd mellé állt.

– Jó. Melyik a pálcás kezed?

– A jobb.

– Akkor állj a seprű bal oldalára! Nyújtsd ki a kezed a seprű fölött, és mondd, hogy fel!

A boszorka remekül emlékezett erre a momentumra még az első repülés óráról. Annyi görcs és merevség volt benne, hogy még ezt is úgy csinálta, ahogy az aktákért szokott nyúlni. Draco karba tette a kezét, Hermione kihívóan a szemébe nézett, miközben kiadta a parancsszót.

– Fel!

Nem történt semmi.

– Fel!

A seprű az oldalára fordult, és nemet intett. Oh, hogy ez mekkora szívás.

– Jajj, gyerünk már! Fel! Fel! Fel!

– Nyugalom, Granger! Nem megy minden egyszerre – bíztatta Draco. – Erőszakkal nem fog engedelmeskedni.

– Egyszerűen engem utál a seprű vagy elromlott.

– Próbáljuk ki. Fel! – mondta ki Draco egyszerűen, és a nyél azonnal a kezébe ugrott. – Nincs ennek semmi baja. Le! Folytassuk!

– Rendben. Fel! – Hermione kezdte egyre nevetségesebbnek érezni a helyzetet. – Látod? Mondtam, hogy nem két méteres magasságban kell kezdeni.

– Egy seprűt be kell törni. De, ha már a nehezebb utat választottad, akkor viseld a következményeket.

– Mire gondolsz?

A férfi nem szólt semmit, csak elindult felé, aztán a háta mögött megállt. Kezét rátette a boszorka vállára, amitől Hermione szívverése felgyorsult. Meg fogja fojtani? Talán nem, de biztos már elgondolkodott rajta. A kéz meleg volt, gyengéd és erős. Kizárt, hogy megfojtaná…

– Olyan görcsös vagy, csoda, hogy varázsolni tudsz. A nyakad, a hátad… Nem fáj?

– Szívesen megátkozlak, ha ki szeretnéd próbálni, mennyire tudok varázsolni. De nem fáj semmim. – Hazudott, a sok görnyedéstől iszonyatosan fájt néha a válla, most is el tudott volna képzelni egy kis masszázst, de soha nem volt ideje rá, és nem Malfoytól várta volna az enyhülést.

– Felejtsd el, hogy itt vagyok, és lazítsd el a vállad. Tudom, hogy frusztrálnak a mardekárosok, de talán nem lesz olyan nehéz dolgod.

– Nem olyan könnyű.

– Micsoda? Lazítani vagy engem elfelejteni? – Hermionénak nem kellett látnia a férfi arcát, hogy tudja, megint vigyorog. Valamiért jó ötletnek tűnt, hogy felhúzza a vállát, ám akkor megérezte a valódi görcsöt a nyaka mindkét oldalán. Felnyögve kapott oda. Dühös sziszegést hallott a válla felett. – Mondtam, hogy lazíts, ne feszíts!

– Merlin szentségit, ez fáj! – nyögött fel szenvtelenül.

– Őrült nőszemély, persze, hogy fáj! – morogta Malfoy, majd elkezdte masszírozni. – Látom, legközelebb be kell melegítened, mert ez így nem lesz jó. A sok görnyedés, az olvasás, ülés, helytelen testtartás és a lustaság teszi ezt az emberrel. Így nem lehet repülni.

– Mégis már első nap… felültettél volna… a nyélre – válaszolt szaggatottan. Érezte az erős kezek megszorítják a vállát.

– Akkor még nem tudtam, hogy ennyire rossz a helyzet. – Ezt már egészen közelről mondta, a boszorkány beleborzongott az érintésbe, és beszélgetés intimitásába. Miért van az ilyen hatással rá? Sosem masszírozta senki, de ezt Malfoynak nem kell tudnia. A görcs engedett. – Folytassuk! De most együtt csináljuk.

Szorosan a boszorkány mögé állt, átkarolta és közelebb húzta magához. Határozott volt, tudta, hogy mit csinál, így nem ellenkezett neki soha senki. A szél a hátuk mögül fújt és Hermione arcát csiklandozta a tejfölszőke hajtincsek. Túl közel volt. Nevethetnékje támadt hirtelen, annyira furcsán nézhettek ki együtt a dombtetőn, ahogy a Titanic ikonikus jelenetéhez hasonló mozdulatot próbálnak előadni.

Draco csak arra nem számított, hogy ennyire élvezni fogja, ahogy Grangert magához húzhatja. A törékeny női test teljesen hozzásimult. Valamiért most a boszorkány felengedett, s engedelmeskedett. Micsoda kivételes alkalom. Ezek szerint csak a szája volt csak nagy. Azzal kinyújtották a kezüket, Dracóé volt felül, határozott mozdulat volt.

– Most te jössz – szólalt meg a férfi enyhén rekedtes hangon.

– Fel – mondta Hermione, és a seprű azonnal a kezébe ugrott. Érezte, ahogy a nyelet átható, vibráló mágia repülésre csábítva megzizzent, a Csillagpor megugrott a hirtelen lehetőség örömétől. Rém büszke volt magára.

– Újabb 10 pont a Griffendélnek!

– Jaj, hagyd már!

– Jogos! Büntetőmunka Grangernek, mert nem egyenruhában jött – közölte, majd elengedte a boszorkányt, és visszatértek alapállásba. Újra hátrasimította a tejfölszőke tincseket, de nem ért vele el semmit a szél minduntalan az arcába fújta.

– Mi a büntetés?

– Ma megelégszem azzal is, ha látlak lemenni magas sarkúban a domboldalról – mondta miközben fülig ért a szája.

– Oh, a francba! – fakadt ki Hermione.

– Csináld meg még tízszer, amit gyakoroltunk, aztán mehetsz haza.

– Ez az, köszönöm!

Rém büszke volt magára, amiért később minden egyes alkalommal a seprű a kezébe ugrott. Mintha legalább megnyert volna egy bájitaltan versenyt, körülbelül olyan mértékű volt a győzelem. Draco egy fél mosollyal figyelte a sugárzó arcot, sokszor látta már, de soha nem volt ennyire sugárzó, még Longbottomé sem, akivel legalább két hónapig szenvedtek, mire fel mert ülni a seprűre.

– Jól van, Granger! Elég lesz. Jövő héten három alkalommal találkozunk, hétfő, szerda, péntek fél ötkor. Megfelel?

– Hogyne! Átszervezem a programomat. – Hirtelen mennyire megváltozott egy kis sikerélménytől.

– Akkor jó hétvégét! Ja és a következő alkalommal valami kényelmesebb egyenruhában gyere.

– Meglesz, köszönöm!

Draco intett, majd ráérősen elindult lefelé a domboldalon. Hermione csak megcsóválta a fejét, aztán levette a pántos cipőjét, felnyalábolta a táskáját, a seprűt és elindult ő is lefelé. Nagyon gyorsan beérte az oktatóját, a sok cucc ellenére is.

– Innen még nem lehet hoppanálni.

– Tudom, csak a buszmegállótól.

– Mehetnél seprűn is.

– Elég volt belőled, Malfoy! Nem fogod látni a bugyimat.

– Azt látok, amit akarok – vigyorgott elégedetten.

– Nem igazán hiányoztál.

– Ne törd össze a szívem ilyen hamar! – kérte színpadiasan a mellkasára szorított kézzel. – Nem bírom a szerelmi drámákat.

– Nem is voltam beléd soha sem szerelmes – horkantott fel a boszorkány.

– Miről beszélsz? Mindenki belém volt esve Roxfortban.

– Ez is biztos valamelyik másik, párhuzamos univerzumban történt.

– Bemelegítés hétfőn nagyon kemény lesz. Izzadni fogsz, Granger!

– Neked is szép hétvégét! – mosolyodott el Hermione, aztán mezítláb végigszaladt a füvön.

– Marha jó lehet az az életrajz, amiért képes így futni – csóválta meg a fejét Draco, majd zsebre tett kézzel elindult az irodája felé.

hozzászólások: 0