12. lecke

A tavaszi nap kezdte felmelegíteni a tájat, virágok nyíltak, a madarak vidáman csicseregtek. Hermione ráérősen haladt keresztül a parkon, amikor eszébe jutott, hogy már régen a Foltozott Üstben kellene lennie, így megszaporázta a lépteit, majd befordult a sarkon. A varázsvilágba vezető első megállóként mindig fontosnak számított, de ekkora érdeklődésre a boszorka sem gondolt. Mikor kinyitotta az ajtót, hirtelen cseppent bele a forgatagba, ami egyből magával ragadta. Ron vörös feje világított át a tömegen, de a varázsló ennek ellenére még fel is emelte a kezét, s fel is állt. Hermione halványan elmosolyodott, majd elindult felé.

– Szia, Ron! – ült le mellé vidáman. – Bocs, kicsit elidőztem a parkban. Olyan szép az idő, kár hogy a szél fúj egy kicsit.

– Szia! Mostanában szokásod a késés – jegyezte meg morózusan, majd adott egy puszit a lánynak. Hermione összevonta a szemöldökét.

– Bocsánat – ismételte meg újra a bocsánatkérést.

Ron kimérten válaszolt neki:

– Nem kell bocsánatot kérned.

– A viselkedésed alapján kell – közölte a boszorka, de a férfi arcát figyelve, inkább jobbnak látta nem firtatni tovább a dolgot és inkább a téma váltás mellett döntött. – Rendeltél már?

– Igen. Mindkettőnknek. A kedvencedet rendeltem és kávét.

– Köszönöm, kedves tőled – igyekezett mosolyodni, de valahogy ez sem törte meg jeget kettejük között.

– A barátod vagyok, ez csak természetes – jött az újabb kimért magyaráztat Rontól, aki máskor mellőzni szokta ezt a hangnemet.

– Valami gond van? – kérdezte, miután elhelyezkedett. Nem bírta tovább elviselni a varázsló viselkedését, sőt… – Olyan feszültnek látszol…

– Nem tudom, Hermione – kezdte komolyan, majd egy kicsit gúnyosabb hangnemre váltott. – Te mondd meg! Valami gond van veled mostanában? – Ron tüntetően hátradőlt a székében, aztán összefűzte az ujjait.

– Nincs gond – húzta fel az orrát a boszorkány, aztán megrázta a fejét. Vajon mire akart kilyukadni a varázsló? – Miért lenne? Jól vagy? Idehívtál, azt mondtad sürgős, erre játszod ezt a furcsa, tőled szokatlan játékot.

– Jó, akkor hagyom, hogy gondolkozz egy kicsit. – A boszorkány elképedve tátogott egy pillanatig, majd gyorsan magához ért, aztán úgy döntött ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

– Köszönöm, nagyon aranyos vagy, hogy szánsz rám időt. Ugyanakkor rettenetesen furcsa vagy továbbra is – vonta össze a szemöldökét kissé sértődötten. Ron úgy nézett rá, mint egy dühös kamaszfiú, ami cseppet sem volt jellemző rá, legalábbis mostanság nem. – Szerintem neked van problémád, ami nagyon böki a csőrödet. És ha jól tippelek, akkor velem kapcsolatos.

Ő, Hermione, is követte a barátja példáját, s szintén összefűzött ujjakkal dőlt hátra a székben. Egy hosszú percig méregették egymást, mintha csak az erőviszonyokat akarnák egymás között tisztázni.

– Szerinted én vagyok furcsa? – vonta fel a szemöldökét kérdőn. – Ez nagyon jó, mondhatom remek. Vicces.

– Ha elárulnád, hogy mi a csudáért vagy ilyen, akkor nagyon sok időt megspórolhatnál nekünk.

– Jól van – sóhajtott fel a férfi.

– Ron, kérlek, komolyan mondom, kezdesz megijeszteni.

– Nem ez volt a szándékom, nekem elhiheted.

– Mondd már el!

– Inkább te mondd el, hogy mi a fészkes főnix tollat csináltál Malfoyjal miután kimentetted magad a közös baráti esténkről?

Hermione egy pillanatra leesett állal figyelte a vöröshajú barátját. Először nem tudta mit válaszoljon, ezért csak egy apró sóhajra futotta neki.

– Ahh…

– Miért nem mondod el az igazat? Van köztetek valami? Mi a fenét akar tőled Malfoy?

– Szörnyen sok ez a kérdés, nem gondolod? Különben is…

– De jogos kérdések ezek, ha belegondolsz. Egyébként is láttalak.

– Utánam leskelődtél? – csattant fel a lány mérgesen. – Ezt igazán nem gondoltam volna rólad.

– Bocsánat, hogy nekem is ki kellett mennem a mosdóba, és amiért van szemem is. Megláttalak titeket, ahogy együtt távoztatok, te és a varázsvilág legnagyobb bunkója. Szóval leszel szíves felvilágosítani.

– Már megbocsáss, de ilyen hangon nem kellene velem beszélned. A barátod vagyok és nem valami… Csak azért nem megyek el rögtön, mert tisztellek annyira, hogy megmagyarázom a helyzetet, és mert vissza tudom magam annyira fogni, hogy ne öntsem rád az italomat és ne üvöltsem le a fejedet.

– Magyarázattal tartozol valóban, ebben egyetértünk.

– Magyarázattal? Neked? Ez új! Mióta tartozom neked magyarázattal, Ron? Talán együtt vagyunk, amiről elfeledkeztem? Nem kellene féltékeny barát szerepét játszanod. Mert nagyon nem neked való és nagyon nincs kedvem ilyen blődségekről tárgyalni.

– Aggódom érted. Nem szeretném, ha bajod esne…

– Nem kell.

– De Malfoy…

– Malfoy miatt aggódsz, amikor azt sem tudod mi van a háttérben? – a lány idegesen felnevetett.

– Utálatos görény, mit kell még ezen gondolkodnom? Miért mit gondolsz? Örülni fogunk annak, hogy te és ő együtt lógtok?

– Jaj, Ron… Egyrészt semmi közöd kivel lógok, másrészt nem kell ezt így felfújni.

– Ne…

– Malfoyhoz járok repülés oktatásra – vallotta be Hermione végül egy nagy sóhaj kíséretében, majd belekortyolt a kávéjába. – Nem kell ebből nagy ügyet csinálni.

– Hogy micsoda?

– A főnökeim idióta terve, hogy meg kell tanulnom seprűn repülni – magyarázta tovább, de már nagyon kényelmetlen volt tovább folytatni ezt a beszélgetést. – Nincs ebben semmi különleges.

– De miért pont Malfoy tanít? – kérdezte fintorogva a Ron. – Évek óta mondom, hogy segítünk Harryvel. Viszont mindig valahogy kibújsz alóla. Erre pont ezzel a barommal kell együtt lenned?

– Papír kell róla, neki meg van egy repülésoktató centruma – válaszolta a lány röviden. – Szóval végig kell csinálnom a tanfolyamot. Ennyi.

– Tényleg csak ennyiről van szó? – kérdezte a férfi gyanakodva. – Nem úgy tüntetek nekem, mint akik annyira rosszban vannak.

– Mert nem vagyunk – mondta Hermione. – Én megpróbálok normálisan viselkedni azokkal is akiket ismerek.

– De Malfoyjal?

– Vele. Veszekedjek vele állandóan?

– Igaz – bólogatott Ron. – Kimerítő lenne. Akkor is nekem… ez a helyzet, és ahogy viselkedtek nagyon… szokatlan. Biztos vagy benne, hogy csak ennyiről van szó?

Hermione felsóhajtott, gyorsan átfutott a gondolataiban, hogy mi minden történt Draco és közte, de ezt nem igazán akarta megosztani a barátjával. A finom csipkelődés, a csókok és a kettejük között pattogó szikrák senkire sem tartoztak. Különben is Ron csak összezavarna mindent, ami most egyáltalán nem hiányzott nekik. Mégis mi van, ha mégis kialakul valami a kapcsolatukból? Amíg nem tudja mi lesz belőle addig jobb nem mondani senkinek se semmit.

– Igen, csak ennyiről – szólalt meg egy rövid hatásszünet után. – Malfoy az oktatóm, és semmi több.

– Rendben – bólogatott Ron kicsit nyugodtabban.

– Emiatt nem kellett volna ekkora hűhót csinálnod. Ráadásul nem tetszik ez a kérdőre vonás, nem vagyok gyámolításra szoruló kis taknyos boszorkány. Egyedül is boldogulok, ahogy az elmúlt években is.

– Harrynek és nekem olyan vagy, mintha a húgunk lennél – magyarázta Ron. – És mostanság nagyon eltávolodtunk egymástól, ami miatt sokszor azt sem tudom, mi van veled, azt hiszem Harry is így van vele. Csak jót akarok neked. Nem akarom, hogy egy Malfoy-féle alak kellemetlen helyzetbe hozzon.

– Megoldom, Ron. Legyen szó bárkiről, akkor is megoldom. Nem kell sem neked, sem Harrynek őrködnötök felettem. Megnyugodtál?

– Mondjuk – bólogatott a vörös hajú varázsló. Aztán egy képtelen ötlettel rukkolt elő: – Lehet, el kellene mennem egy-egy edzésedre.

– Jaj, csak azt ne! – sietett gyorsan a válaszadással Hermione. – Így nehezen megy, ha ott lennél, akkor még annyira se menne. Káosz és… Bőven elég, ha Malfoy ott van. Nekem elhiheted.

– Ugye nem szórakozik veled?

– Nem – rázta meg a fejét. – Próbál segíteni, de… még nagyon az elején vagyunk.

– Biztos?

– Teljesen. Nem kell odafigyelni rá – forgatta meg a szemét.

– Tényleg ennyire nehezen megy? – tette fel a fogós kérdést Ron.

– Pocsékul…

– Ha gondolod, szívesen segítek – ajánlotta fel készségesen. – Fred és George biztosan tudnának egy kicsit nélkülözni.

– Jaj, Ron, olyan aranyos vagy, de ennyi edzésre már nem tudok elmenni. Sok a munka. Nem bírnám még ezt is a nyakamba venni. Ha látom, hogy reménytelen a helyzet, akkor megígérem, szólni fogok neked azonnal.

– Jól van.

Még beszélgettek egy kicsit, egészen másról, s Hermione kezdett megnyugodni, hogy Ronnal és vele kezdenek helyrejönni a kapcsolatuk. Feszélyezte volna, ha még több feszültség lenne a barátaival, ami majd valóban meg fog történni, ha Malfoyjal… Mikre nem gondolt… Mégis mit várt Malfoytól? Még maga sem tudta.

Miután elköszöntek egymástól Ronnal. Hermione mélyen felsóhajtott, majd az asztalra hajtotta a fejét. Rettenetesen nehéz reggel volt és még nem volt vége. Összeszedte a dolgait, majd elindult az Abszol út felé vezető folyosón, amikor megérintette valaki a vállát. Ijedten rezzent össze, amikor megfordult Dracóval találta szembe magát. Egy pillanatra látta csak a szürke szemek ezüstös villanását.

– Te meg hogy találtál meg? – kérdezte meglepetten.

Válaszul a férfi finoman nekinyomta a mahagóni színű lambériának, aztán megcsókolta. Mámor, bizsergés, pillangók, rögtön elolvadt az érintésétől. Heves volt mégis gyengéd, oldalra fordította a boszorkány fejét, majd elmélyítette a csókot. Túlságosan is tisztában volt mennyire mesterien képes elcsavarni Hermione fejét, aki azonnal viszonozta a közeledését. A lány ösztönösen túrt bele a tejfölszőke hajba, hozzásimult, megérezte Draco kellemes illatát, amitől még inkább elbódult. A szívverése felgyorsult és bizsergés haladt végig a testén egészen a lábujjáig.

Zihálva, összeérő arccal simultak egymás ölelésébe. Kellett egy pillanat, mire megtudtak szólalni.

– Szóval csak az oktatód vagyok és semmi több? – kérdezte a férfi, miközben finoman megérintette ajkával a boszorkányét.

– Hallgatóztál? – kérdezte elakadó hangon.

– Muszáj volt – simította végig a boszorkány derekát, aztán újra megcsókolta. Pontosan úgy, ahogy korábban. Hermione érezte, hogy a térdei elgyengülnek, örült neki, hogy a varázsló erősen fogja. – Megláttalak és nem akartalak csak így elengedni. Aztán meghallottam mit mondtál Weasleynek, elöntött a düh, és gondoltam muszáj tisztáznom a dolgokat.

– Gondolod?

– Igen. Szóval csak az oktatód lennék?

– Miért mi vagy még nekem? – kérdezte Hermione, miközben odahajolt a férfihoz és ezúttal ő csókolta meg. Draco belemosolygott a csókjukba.

– A csókpartnered – szólalt meg végül, aztán újra folytatta azt, amit elkezdett.

– Hogy is felejthettem el – sóhajtott fel a lány, majd átkarolta a férfi nyakát, aztán halkan nevetni kezdett. – Legközelebb így mutatlak be Harrynek és Ronnak. Fiúk, bemutatom Draco Malfoyt a csókpartneremet. Ja és ne bántsátok!

– Csak legyen nálad nyugtató főzet. Ebbe Potter és Weasley is belehal, de az átkozódás is esélyes lehet.

– Követtél?

– Nem – rázta meg a fejét. – Ma még teljesen ártatlan vagyok. Igazából csak egy kávét akartam, de aztán megláttalak a vörössel, aztán muszáj volt idejönnöm hozzád.

– Egy szia is megtette volna, nem kellett volna rögtön letámadnod egy sötét folyosón.

– Megzavartad a fejem tegnap. Hol van a griffendéles egyenruhád? – incselkedett vigyorogva.

– Mi griffendéles lányok, csak különleges alkalmakkor húzunk egyenruhát – sóhajtott mosolyogva.

– Komolyan?

– Aham. Nem lehet csak úgy mindennap. De ennyire nem lehetett rád hatással az ilyesmi.

– Megállítottad a szívem. Gondolod, hogy ezt olyan könnyen elfelejtem? – kérdezte miközben kisimított egy tincset a lány arcából. – Ráérsz?

– Szabadságon vagyok ma és holnap – vallotta be Hermione, majd oldalra fordította a fejét. – Nem érek rá.

– Ez azt jelenti, eljössz velem randizni? – csillant fel a szeme a varázslónak.

– Rengeteg dolgom van – sóhajtott fel gondterhelten a boszorka. – Ront is alig tudtam bezsúfolni a napirendembe.

– És engem?

– Te már nem férsz bele.

– Ez diszkrimináció a mardekáros csókpartnereddel szemben. Csak úgy mondom… Egyébként sejtem, hogy semmi dolgod nincs, csak félsz velem kettesben maradni – rázta meg a fejét finoman Draco, miközben finom csókokat hintett Hermione arcára, majd folytatta a nyakával. – Szóval eljössz velem? Ígérem, jó leszek. Nagyon jó.

– Takarítanom kell – mondta egy hatalmas sóhajjal, majd hátra hajtotta a fejét, hogy Draco megtalálhassa a legérzékenyebb pontot a nyakán. Túl nehéz volt már nemet mondania neki, mégis megtette. Ez a játék kezdett egyre jobb lenni. – Nagyon sok takarítanivalóm van.

– Tényleg?

– Igen.

– Hány pálcaintéssel végzed ezt el vagy mugli módra szoktál takarítani? – kérdezte, miközben finoman végigsimította a boszorka nyakát. – Hmm?

– Kérlek…

– Mire kérsz? – folytatta vigyorogva a kényeztetést, miközben egyre szorosabban ölelte magához.

– Arra, hogy… nem tudok gondolkodni, ha a nyakamat csókolgatod – emelte fel a hangját egy kicsit.

– Oh, tényleg? Akkor eljössz velem randizni?

– Megegyeztünk már korábban, nem? Pénteken randizunk.

– Olyan messze van a péntek.

– Holnap meg tanfolyam. Akkor is látni fogsz.

– Te velem ki akarsz szúrni, Granger – mondta egy mély sóhajjal Draco, aztán magához húzta a boszorkányt. – Legalább sétálni gyere el velem.

– Megint?

– Felőlem elmehetünk valahova csókcsatázni is, ha nem akarsz beszélgetni velem – vigyorgott a férfi. – Én igazán rugalmas vagyok.

– Ennyire ráérsz?

– Nem, de lóghatok a kedvedért. Amúgy is csak egy kis dolgom lenne, keddenként soha sincs olyan nagy forgalom. A papírmunka várhat. Szabaddá tudom tenni magam még előtte.

– Lógni? Ellógnád a munkádat csak azért, hogy csókolózzunk valahol? Ennyire magányos vagy?

– Áh, tudtam, hogy nem akarsz beszélgetni és inkább csókolóznál velem. Mindig is értettem a nőkhöz és a csókokhoz.

Hermione megcsóválta a fejét, aztán rácsapott a férfi vállára.

– Gazember vagy. Egy nagyképű gazember, hogy pontos legyek.

– Csak tudom, hogy mennyire imádsz csókolózni – megint csak mosolygott, amikor a lány szemébe nézni. – Ki vagyok én, hogy a vágyaid útjába álljak?

– Hogy te milyen…

– Elbűvölő, szenvedélyes, vonzó…

– Rámenős – csókolta meg ezúttal Hermione a varázslót. Annak ellenére, hogy fogalma sem volt hol tartanak és hányadán állnak egymással, igazán élvezte ezt a kis játékukat. Túlságosan is élvezte. – De a többi is valamilyen oldalról igaz.

Draco és Hermione összeérintették a homlokukat, s ott a folyosó homályában egymásra mosolyogtak.

– Szóval hamvában holt ötlet, hogy eljössz velem? – kérdezte a varázsló. – Pedig remekül szórakoznánk.

– Sajnálom – harapott az ajkába Hermione. – De ma nem megy.

– Akkor haza kell mennem veled – ajánlott még egy jó megoldást a férfi. A boszorkány elvarázsolva érintette megint össze az ajkát Dracóéval.

– Jó… – felelte, aztán egy kis gondolkodási idő után rájött, hogy mit is mondott a rámenős oktatója. – Micsoda? Ezt miből gondoltad?

– Segítek takarítani – folytatta a tervét gyermeki lelkesedéssel.

– Te? Nekem? Segíteni?

– Ezt ennyire nehéz elhinni, hogy tudok segíteni? – nevetett fel harsányan a varázsló. – Remekül boldogulok.

– Emlékszem, amikor mondtad, hogy könyvből ismered a takarítási varázslatokat.

– Oh, nem aggódnék a helyedben, van olyasmi, amit fejből is meg tudok csinálni. És nem hiszem, hogy olyan nagy kosz van nálad, Granger.

– Tényleg van olyan varázslat, amit fejből is tudsz?

– Remek segítség vagyok. Van nálam pálca és rendkívül ügyes, tehetséges varázsló vagyok. Ezt azért mondom, hogy ha esetleg nem tudnád, kivel állsz szemben. Remekül értek a portörlő varázslatokhoz – reklámozta a tehetségét Draco. – Se perc alatt végeznénk. Aztán az egész délután a miénk. Mit szólsz?

– Már ne haragudj, de egyedül szeretnék rendet rakni a fehérneműs fiókomban – jelentette ki a boszorka, viszont amikor kimondta egyből elpirult és rájött, hogy bármi más jobb lett volna, mint amit most mondott.

– Feltétlenül szükséged lesz rám ehhez a feladathoz – csapott le a lehetőségre Draco. – Remek ízlésem van.

– Miért lenne rád szükségem a hajtogatáshoz?

– Simán megmondom, hogy melyik áll jól, melyik nem.

– Oh persze…

– Nélkülözhetetlen vagyok.

– Nem jutnék előre.

– De igen. Csak nem a takarításban – nevetett fel ismét. – Olyan szívtelen vagy. Nem hagyod, hogy veled legyek.

– Tudod, hogy nem takarítanék, ha velem jönnél.

– Nem is azért mennék valóban.

– Erre már rájöttem.

– Meg akarlak csókolni – mormolta Draco.

– Alig pár perce meg se kérdezted, hanem csak letámadtál.

– Tényleg? Én nem erre emlékszem. Belesimultál a karomba, aztán véletlenül találkoztak az ajkaink. Ezt én nem nevezném támadásnak, letámadásnak egyáltalán nem. – Hermione megcsóválta a fejét, ez a férfi mindig úgy alakította a helyzetet, hogy nehogy hibás nem volt semmiért, hanem még ő volt az ártatlan mardekáros, akit kihasználtak.

– Ha hagynám magam, akkor elvennéd az eszem – válaszolta a boszorka. – Mindig oda kell figyelnem, hogy mit mondasz, mert könnyen behúznál a csőbe.

– Miért még nem vettelek le a lábadról?

– Hát… nem is tudom…

– Ah, Granger, nem kell hazudnod.

– Én nem hazudok.

– Akkor csókolj meg!

– Az előbb még fordítva volt…

– Bármelyik verzióval beérem.

– Bolond vagy – nevetett fel a boszorkány édesen.

– Úgy gondolod? – kérdezett vissza Draco.

– Tudom.

– Nem tudhatsz mindent – jelentette ki határozottan.

– Talán nem – sóhajtott fel a lány.

– Elég volt ebből, Granger!

– Mi…

Már nem tudta befejezni. Dracónak nem volt szüksége többé sem az önuralomnak, bátorításra vagy más egyébre. A csókja édes volt és puha, maga volt a gyönyörűség, a mámor és a kábulat. Közelebb húzta a boszorkányt magához, szorosan tartotta. Hermione testének minden apró idegszála reagált az érintésre, az ajkaik találkozására. Nem kapkodott, kiélvezett minden egyes pillanatot, nyelvük egymáshoz ért, a csók elmélyült. Forró volt a varázsló szája, vérlázítóan érzéki. Szenvedély magával ragadta mindkettőjüket.

– Még mindig nem akarsz velem jönni? – suttogta, miközben megint megcsókolta.

– Nem – válaszolt a boszorka.

– Miért nem? Rosszul csókolok? – kérdezte, s ismét bebizonyította mennyire komolyan gondolta.

– Nem – rebegte a lány, noha már tényleg csak dacból mondott nemet. A szürke szemű férfi még mindig nem adta fel teljesen.

– Mást nem tudsz mondani?

– De tudnék, viszont nem mondok. Érd be egyelőre ennyivel, Malfoy.

– Gonosz nőszemély vagy! – jelentette ki szent meggyőződéssel.

– Ugyan már…

– Nem látod, hogy szenvedek?

– Nem látszik rajtad. Tiszta ránc a homlokod – mondta, majd kisimította a homlokába hulló tejfölszőke hajtincseket.

– Pedig tegnap rettenetesen meggyötörtél – szólalt meg egy kicsit rekedten. – Sőt az egész centrum összes varázslóját.

– Szegénykém.

– De most komolyan. Miért nem engedsz egy kicsit közelebb magadhoz?

– Az előbb csókoltál meg, még mindig a magadhoz szorítasz, ráadásul már megint becsúsztattad a kezedet a blúzom alá.

– Dehogy… Ja, de… bocsánat!

– Erről beszélek. Ez egy nyilvános hely.

– Nincs itt senki – nézett körbe jelentőségteljesen, amit persze megtehetett volna korábban is, de valószínű eszébe se jutott megtenni, hiszen annyira a boszorkány járt az eszében.

– És nem is sajnálod – mondta Hermione.

– Nem igazán – rázta meg a fejét egy kicsit Draco.

– Szerdán találkozunk, Malfoy!

– Csak úgy itt hagysz?

– Igen. Megérdemled. Mindig mesterkedsz, de most ez nem fog sikerülni.

– Mesterkedek?

– Igen.

– Hát jó, ha nem kell a segítségem, akkor visszamegyek az irodába – vonta meg a vállát tettetett sértődöttséggel.

– Rendben van.

– De előbb még kérem a csókomat.

– Hogyan?

– Nem hagyhatsz így csak itt – magyarázta magától értetődően. – Mégis mit gondolsz? Nem kellene ennyire gyötörnöd az embereket.

– Holnap úgyis találkozunk.

– Persze, aztán valami ürüggyel megint megszöksz tőlem. És végre a seprűre kéne ülnöd, mert nagyon sokáig kell hozzám járnod, ha repülni akarsz.

– De nem akarok, igazából.

– Erre magamtól is rájöttem – nevetett fel Draco. – Csókolj meg, és már itt sem vagyok!

– Rámenős vagy.

Hermione egy kissé lábujjhegyre állt, majd teljesítette, amit Draco kért. Ajka mintha tollpiheként érintette volna meg a varázslóét. Még mindig bizonytalan volt abban, hogy mi lesz ebből, de a kellemes bizsergésen kívül, ami kezdett valami mássá alakulni, semmi mással nem tudott foglalkozni. Csak a derekára simuló erős karok érdekelték, ahogy aztán Draco végigsimítja a hátát, s beletúr a hajába. Elmélyítette a csókot, a férfi pedig mosolyogva viszonozta. A boszorka hozzásimult a varázslóhoz, odaadóan érintette meg a férfi arcát. Egymáshoz simuló arccal, s lecsukott szemmel álltak, miután megszakadt a csókjuk.

– Most sem gondoltad meg magad?

– Nem.

– Mit tehetek még, hogy engedj a csábításnak?

– Játszunk az én feltételeim szerint – mondta a boszorkány.

– És pedig.

– Kedvelned kell.

– Már most is kedvellek. Rettenetesen, nagyon kedvellek – sóhajtott fel a férfi.

– Tényleg? Még nem győztél meg igazán.

– Te kedvelsz engem?

– Talán – mosolyodott el titokzatosan.

– Egyenes válasz?

– Én is kedvellek.

– Rendben, de te sem győztél meg engem. Akkor holnap találkozunk. És seprűre fogsz ülni.

– Azt majd meglátjuk.

– Granger, Granger, nem lesz ez így jó.

– Talán igen, talán nem – nevetett a boszorkány, majd egy apró puszit nyomott a férfi arcára és elmosolyodott. – Holnap találkozunk, Malfoy!

Draco csak megcsóválta a fejét, aztán újabb csókot nyomott a lány szájára.

– Csakhogy az enyém legyen az utolsó szó. Szép napot, Granger!

hozzászólások: 0