17. lecke

Hermione becsatolta a szandálját, és még egyszer megnézte magát a tükörben. Legalább kétszer átöltözött, mire megtalálta azt a ruhát, amiben megközelítőleg kényelmesen érezte magát. Péntek volt. Draco hamarosan ideér érte. Azóta nem találkoztak, hogy a mardekárost otthagyta.

Egy egyszerű sötétkék ruha volt rajta, amit egy ezüst nyaklánccal egészített ki. Az anyag remekül simult a csípőjére, kiemelte a karcsúságát. De nem volt olyan merész vagy túlságosan ünnepélyes, hogy feszengve érezze magát.

– Pont ezt választottad? – kérdezte Vicky, miközben bedugta a fejét az ajtón. – Semmi dekoltázs, semmi comb villantás?

– Vicky, mégis mit gondolsz rólam? – tette csípőre a kezét Hermione. – A szüleim partijára mégis miben kellene mennem?

– Oh, Hermione, ha én ilyen pasival mennék… hmm – sóhajtott fel álmodozóan az unokatestvére, aztán dévaj mosolyt villantott. – Legalább egy kicsit erőltesd meg magad. Nem baj, ha nem egy konzervatív könyvtárosnak öltözöl.

– Micsoda? Dehogy is, ez a ruha elegáns és kész. Különben sem egy lebujba megyek. – közölte a lány, majd lesimította szoknyarészt, ami a térde fölé ért. A haja most rendezett hullámokban omlott a vállára, amit egy ezüst csattal tűzött el. A fodrász csodákat művelt vele.

– Vörös rúzs?

– Nem – rázta meg a fejét a boszorkány.

– Egy kicsit élénkebb rúzs?

– Nem az én stílusom – jegyezte meg Hermione, s egy leheletnyi szájfényt kent a szájára. – Különben is szüleimhez megyünk, de ezt már mondtam nem is egyszer. Ez nem éppen randi lesz.

– Attól még lehet dögösen öltözni – vonta meg a vállát a lány. – És a magasabb sarkú cipődet is felvehetnéd.

– Essek hasra?

– Dehogy – nevetett fel unokatestvére. – Olyan, de olyan…

– Nem kényelmes.

– …unalmas vagy.

– Na, kifelé! Egyedül is el tudok készülni – mérgelődött, majd egy kisebb táskába pakolta a dolgait, amik eddig szanaszét hevertek az ágyán. – Nem kell a közreműködésed.

– El fogsz késni – hallatszott Vicky hangja a nappaliból.

– Nem fogok – szólalt meg Hermione, majd kilépett a szobából. Kissé ideges volt, de igyekezett ezt palástolni.

– Egyébként jól nézel ki – mosolyodott el a lány, miközben az ajtónak dőlve egy almát eszegetett. – Annak ellenére, hogy olyan visszafogott vagy, mint egy apáca.

– Ez meg hogy érted?

– Tényleg egy kicsit élénkebb színű rúzst feltehetnél, egy picit több smink… Nem tudom, hogy az új pasid bukik-e erre az ártatlan, szende szűz stílusra, de megpróbálkozhatnál azzal a vörös rúzzsal.

– Nem akarom túlzásba vinni. És kérlek, fejezd ezt be! – rimánkodott a boszorkány. – Mintha nélküled nem lennék éppen olyan ideges.

– Bár van valami, amit túlzásba vittél. A parfümöd túlságosan tömény. Nagyon fejbe vágott, mondhatni elkábultam – jegyezte meg Vicky. – Innen érzem.

– Dehogy tömény.

– Innen érzem – ismételte meg a lány. – Viszont van benne valami, amitől… Hmm, Hermione mi van ebben a parfümben?

– Semmi. Egy recept alapján főztem egyszer – vonta meg a vállát a boszorkány. – Ki akartam próbálni, mert amit használtam elfogyott.

– Nem vágykeltő egy kicsit? – nézett rá sejtelmes mosollyal az unokatestvére.

– Mi? Dehogy is – forgatta meg a szemét a boszorkány, majd idegesen megszagolta a csuklóját, ahova hintett egy keveset az illatból. Nem érzett semmi aggodalomra utalót, csak kellemes illatot.

– De Draco is biztos bolondulni fog érte, az biztos – közölte Vicky. – Kölcsönkérhetem?

– Hagyd már ezt a dolgot Dracóval és velem!

– Elképzelem, ahogy Draco Jane nénivel beszélget – mondta, aztán Vicky felnevetett. – Olyan kár, hogy nem tudok elmenni.

– Elveszem a kulcsodat! – ígérte sötéten a boszorkány. – De boldog is lennék.

– Harapós vagy, és megjegyzem, ezzel a villogó szemmel már cseppet sem tűnsz ártatlannak – állapította meg a minden lében kanál unokatesó. Hermione csak megforgatta a szemét, s mormolt valamit. – Izgulsz?

– Dehogy – horkantott fel Hermione. Az igazság az volt, hogy az izgalom nem volt erre a legjobb szó. Teljesen be volt gyulladva, Dracótól, a partiról, Dracótól, a hülye vendégektől, Dracótól… Kissé remegett a lába.

– Nem kéne hazudnod.

– Mi? Dehogy…

– Ugyan, ugyan, valld csak be, nem kell tovább a szőnyeg alá söpörni a dolgokat – figyelmeztette Vicky. Hermione csak a szemét forgatta. – Oda vagy érte.

– Na jó, kifelé!

– Látszik, hogy belezúgtál – állapította meg a lány. – Ezt le sem tudnád tagadni.

– És ha igen? – csattant fel a boszorkány. – Mi ebben a rossz? Nem látom be, hogy miért kellene ezért kellemetlenül érzenem magam.

– Nem tudom. Ezt mondd meg inkább te. Neked mi a gondod ezzel? – tette fel a fogós kérdést Vicky. – Jóképű, bolondul érted és…

– Az ellenségem volt.

– Hagyd a fenébe a múltat! – emelte fel a hangját Vicky. – Ellenség? Elvette a játékodat egyszer a homokozóban és csúnyát mondott rád? Ugyan, Hermione, ez már régen volt, nem gondolod? El kellene felejtened ezt az egészet.

– Ez ennél kicsit több volt.

– De téged ez már nem izgat a legkevésbé sem, mert mindketten felnőttetek, megváltoztatok és már egyikőtök sem ugyanaz, mint régen – vázolta fel az unokatestvére a helyzetet. Vagy rosszul gondolom ezt?

– Nem – rázta meg a fejét a lány.

– Akkor ideje nem rágódni ezen.

– Egyszer a barátaimnak is meg kell tudni, és ők gyűlölik Dracót – harapott a szájába Hermione. – Tudod, hogy mennyire nehéz ez? Persze, hogy nem tudod.

– Azért nehéz, mert te akarod megoldani az ő gondjukat egymással – sóhajtott fel Vicky, és legyezni kezdte magát. – Ez az illat… Megőrülök tőle vagy érte? Nem is tudom.

– Pánikrohamot fogok kapni.

– Jézusom… ennyi drámát…

– Te miért nem jössz? Igazán eljöhetnél, hogy egy kicsit támogass – kérte a lány, de az unokatestvére csak felsóhajtott.

– Holnap vizsga. Most nem érek rá partikra – mondta Vicky, aztán az ablakhoz sétált. – Hermione?

– Tessék? – kérdezte szórakozottan Hermione, miközben a kis kézi táskáját rendezgette, amit a beszélgetésük közben többször is átrendezett.

– Kölcsön adod azt a parfümöt? – kérdezte üdvözült mosollyal Vicky. – Szeretnék kipróbálni valamit.

– Felőlem – vonta meg a vállát.

– Olyan kedves tőled – mondta Vicky, majd felkelt a kanapéról és szorosan magához ölelte Hermionét. – Tudtam, hogy én vagyok a kedvenc unokatesód.

– Oh, te vagy az egyetlen unokatesóm.

– És Rodney micsoda? Talán a szomszéd srác vagy elcserélt gyerek? Bár, ha jobban meggondolom – szólalt meg elgondolkodva a lány, aztán elnevették magukat.

– Ja, tényleg, őt mindig elfelejtem – sóhajtott fel a boszorkány. Vicky felnevetett ismét, majd újra kinézett az ablakon. Majd összevonta a szemöldökét, elhúzta a függönyt, és kinyitotta az ablakot.

– Hello! – integetett dévaj mosollyal.

– Kinek köszönsz?

– Oh, csak a leendő gyermekeid apjának – mosolyodott el édesen az unokatestvére, de nem figyelt Hermionéra, hanem még mindig Dracót nézte, a párkányra könyökölve. – Csak tájékoztatásul közlöm, hogy most ebben a pillanatban gurult be egy nagyon drága kocsi, aztán megállt a ház előtt. Draco szállt ki belőle. Oh, te jó ég, isteni szerencséd van ezzel a pasival, soha nem láttam nála észvesztőbbet. Az az öltöny… Nincs egy tesója?

– Nincs.

– Szabad, szívdöglesztő barátja?

– Elég!

– Nézd meg! – követelte Vickey. – Vagy én foglak idecipelni.

– Nem.

– De igen.

– Nincs jobb dolgod?

– Hmmm, tanulmányoznom kell az emberi viselkedést – mondta Vicky, de még mindig nem figyelt Hermionéra. – Te pedig remek alany vagy. Nagyon várom, hogy mikor adod meg magad, és…

– Na, most hagyd ezt abba!

– Mi van? Ennyire zavar a szexualitás? – fordult meg az unokatestvére. – Komolyan el kellene beszélgetnünk erről.

– Az zavar, hogy bekerülhetek a szakdolgozatban, amit annyira lelkesen írsz. Mégis hogyan választhattál ilyen szakot?

– Viccelsz? Nézd csak meg a pasidat. Ha én láttam volna meg előbb…

– Akkor már rég kiborítottad volna a szüleidet, és engem ezzel a viszonnyal – válaszolt Hermione. – De…

– Te és az elméleteid – legyintett Vicky. – Istenem, de jól néz ki. Azt hiszem, hogy rendelek egy pizzát.

– Azt elfelejtheted, hogy megint az ágyamban szexelsz. Még én sem csinálom ott.

– Hermione drágám, ez rohadtul nyilvánvaló – nevetett fel gonoszul Victoria, majd bíztatóan megsimogatta a boszorkány karját.

– Néha úgy kimondanék rád egy sóbálvány átkot – nyögte Hermione kényszeredetten. – Vagy egyszerűen kizárlak a lakásomból.

– Tudod, hogy ezt nem szabad, és nem zárhatsz ki a lakásodból, hiszen rokonok vagyunk – incselkedett tovább Vicky. – Vajon Dracónak mennyire kockás a hasa?

– Mi van?

– Csak hangosan gondolkodtam. Mióta tud autót vezetni? – tanakodott a lány, miközben a körmét rágcsálta.

– Gőzöm nincs – rázta meg a fejét Hermione. – Ő még nekem is kész meglepetés.

– Na de ne várakoztasd meg – paskolta meg a boszorkány vállát és kedvesen mosolygott rá. – Tuti, hogy csak a kedvedért ilyen türelmes, amúgy tombolna.

– Nem olyan típus – jegyezte meg a lány. – Olyan megfejthetetlen.

– Komolyan? Érdekes – vágott gondolkodó arckifejezést. – Meg kell újra néznem.

– Ne elemezgesd már! – mondta Hermione. – Elmentem. De ne szexelj az ágyamban!

– A kanapédon fogok – vigyorgott elégedetten az unokatestvére, és vigyorogva kinyújtózott.

– Meg ne próbáld! – figyelmeztette komolyan a házigazda.

– Pedig az jó kényelmes.

– Egy cella az Azkabanban is.

– Tudnom kéne, mire gondoltál? – nevetett Vicky. – De engem oda biztosan nem zárnak be.

– Persze, hogy nem.

– Elkésel.

– Szia!

– Szia! – integetett mindenttudó mosollyal lány, aztán megint kihajolt az ablakon, hogy mindent jól lásson. – Drukkolok neked, Draco.

Hermione szerencsére nem hallotta az utolsó megjegyzést, mély levegőt vett, becsukta maga mögött a bejárati ajtót, aztán elindult kifelé. Gyors léptekkel haladt lefelé a lépcsőn, léptei visszhangoztak a lépcsőházba. A szíve hevesen dobogott. Mikor kinyitott az ajtót, a látványtól a gyomra összeszűkült, kissé meg is remegett. Draco Malfoy ott állt a fekete jaguár mellett. Sötétkék öltönyben volt, fehér ingben, barna sárkánybőrcipőben. Olyan volt, akár egy jelenés. Túl szexi, túl ellenállhatatlan, és kissé megroggyant a térde, amikor leért a lépcső legalsó fokára. A varázsló kedvesen mosolyodott el.

– Szia! – köszönt Draco, majd ellökte magát az autótól, és elindult felé. Hermione még állt a lépcső aljában, s megvárta, amíg a férfi a közelébe ért. Összeszedett, magabiztos, pontosan olyan, milyen mindig. Nyoma sem volt a múltkori elesett Draco Malfoynak.

– Szia! – köszönt vissza egy kissé zavartan Hermione, és elpirult. A férfi lehajolt hozzá, majd egy rövid csókot nyomott az ajkára. Hermionénak kellett egy perc, mire a szíve, ami kihagyott egy ütemet, újra elkezdett verni.

– Gond van? – kérdezte varázsló aggódva. Alaposan megnézte a boszorkányt. – Mintha kicsit megrendültél volna, vagy nem tudom.

– Semmi gond – szólalt meg kissé vékony hangon lány, majd meg kellett köszörülnie a torkát, ami olyan száraz volt, mint egy sivatag. – Kicsit meleg van ma.

– Ez igaz – nyugtázta a varázsló, majd ismét megcsókolta. – Gyönyörű vagy!

– Köszönöm – közölte lángoló arccal. – Oh, egy pillanat, elfelejtettem becsukni az ajtót.

– Oké.

A boszorkány gyorsan felrohant a lépcsőn, becsukta az ajtót, végül visszament Dracóhoz. A férfi még mindig gyanakodva figyelte.

– Mehetünk? – kérdezte Draco. Kinyújtotta a kezét, majd mikor a boszorkány megfogta az övét, és magához húzta. Hermione tenyerét a varázsló mellkasára tette. Mély levegőt vett, mielőtt a követelőző ajkak lecsaptak az övére. Félelmetes volt ez az érzés. Mikor megszakították a csókot, egymás szemébe néztek.

– Hiányoztál Hermione – suttogta a fülébe a férfi, amitől a lány megborzongott.

– Igen?

– Nagyon.

– Hogy van a lábad? – váltott témát a boszorkány.

– Remekül van. Soha jobban.

– Örülök – mosolyodott el kissé szégyenlősen.

– Minden oké? – kérdezte a varázsló.

– Biztos, hogy akarsz menni? – próbálkozott még egyszer Hermione.

– Nem dőlök be ennek még egyszer, és nem fogok órákon át veled veszekedni, oké? Ülj be a kocsiba, kérlek! – indítványozta Draco.

– Te vezetsz?

– Igen.

– Hogyan?

– Ahogy a muglik – nevetett fel a varázsló. – Méghozzá nagyon jól.

– Nem úgy értettem – forgatta meg a szemét a lány. – Hanem egy kicsit meglepődtem, hogy ilyesmiket tudsz.

– Vannak még rejtett képességeim – kacsintott rá férfi, és elmosolyodott. – Nagyon-nagyon sok ilyen van még.

– Van jogosítványod is?

– Mindenem van, édes. És nem vesztegettem meg a vizsgabiztost – nevetett fel elégedetten Draco. – Mindent végigcsináltam, ami ezzel kapcsolatos. Nem kell aggódnod. Adót fizetek rá, biztosítást is kötöttem és rendszeresen viszem szervizbe. Szeretnél még valamit tudni, drágám?

– Minek is kérdeztem…

– Szálljon be, hölgyem! – mondta az egykori mardekáros, aztán kinyitotta az ajtót.

– Köszönöm, uram!

Draco még egyszer rámosolyogott, aztán ő maga is beszállt az autóba. Nem sokkal később már az autópályán száguldottak. Hermione eleinte kissé megilletődve, de aztán kényelmesen elhelyezkedett az ülésben. A rádióból kellemes zene szólt. A boszorkány pedig szótlanul figyelte, ahogy a tejfölszőke férfi vezet.

– Szabad beszélgetni – törte meg a csendet a férfi. – Nem zavar a vezetésben.

– Jól van – mondta Hermione, és vett egy mély levegőt.

– Gyönyörű vagy! – váltott témát Draco azonnal. – Jól áll ez a ruha.

– Köszönöm – pirult el egy kicsit újra a lány. Még ennyit mostanában nem is pirult, és kezdte kissé idegesíteni. – Nincs benne semmi különös.

– De igen – fordult felé egy pillanatra a férfi, majd sokat mondóan elmosolyodott.

– Nagyon jól vezetsz – váltott témát a boszorkány. – Nem is gondoltam volna, hogy ilyesmiket is tudsz.

– Köszönöm. Tele vagyok meglepetéssel – mosolyodott el Draco. – Mindig is kíváncsi voltam hogyan működnek ezek. Annyit látni őket Londonban, bár ha jobban meggondolom mindenhol. Muszáj volt egyet kipróbálnom, és megtetszett.

– Komolyan?

– Én mindent jól csinálok – jegyezte meg vigyorogva a varázsló. Nem volt éppen gúnyos megjegyzés, nem is volt túlságosan önhitt, inkább csak amolyan az egészséges önbizalom megnyilvánulásának szánta. Malfoynak volt ez bőven. – De tényleg.

– Persze, ki gondolt volna mást? – nevetett fel a lány. – Nagyon fárasztó lehet ennyi mindenben jónak lenni. A nap végére teljesen leterít ez a sok-sok dolog.

– Nem is tudod, mennyi mindenre vagyok képes.

– Várj egy kicsit! Nem is mondtam, hogy merre kell menni – szólalt meg Hermione. – Honnan tudod még is?

– Végeztem egy kis kutatást, miután elmentél tegnap – válaszolta Draco. – Nem mintha nagy dolog lenne, csak szeretek felkészült lenni.

– Tényleg egyre jobban meglepsz.

– Igyekszem – mosolygott megint a férfi.

– Szóval elárulod?

– Persze, végül is nem titok. Tegnap küldtem egy baglyot anyukádnak – magyarázta a varázsló, mintha csak az időjárásról beszélnének. – Beszélgettünk egy kicsit, aztán ellátott néhány hasznos információval.

– Igen? Milyen érdekes – mondta Hermione, és összedörzsölte a kezét.

– Igen – bólogatott a férfi, majd befordult jobbra. – Anyukád nagyon kedves volt, és segítőkész.

– Fejtsd ki ezt bővebben, kérlek! – Hermione arckifejezése egyáltalán nem tetszett Dracónak, de annyira aranyosnak találta, hogy halkan fel kellett nevetnie.

– Nem szövetkeztem ellened, ha erre gondolsz. Nem kell mindjárt ilyen számonkérő hangon beszélned velem.

– Hát talán ennyire csak nem rossz a helyzet. Nem vagyok paranoiás – forgatta meg a szemét a boszorkány. – Csak egy kicsit furcsállom, ennyi az egész.

– Nem történt semmi különös – magyarázta Draco. – Egy kis mugli gyorstalpalót kaptam. Ennyi az egész.

– Oh, ez új.

– Tudnom kellett ezt-azt. Például, hogy miben illik egy ilyen eseményre menni – mondta a varázsló. – Dísztalárban mégsem jelenhettem meg. És téged mégsem kérdezhettelek meg. Anyukád nagyon is készséges volt.

– Miért nem?

– Nagyon meg akartalak látogatni, de a múltkori elutasításodat miatt inkább távol maradtam. És még nem voltam kész egy hoppanálára sem.

– A múltkori minisztériumi partin sem volt gond a megjelenéseddel, ha jól emlékszem – váltott témát Hermione. – Most mégis miért kellett tanács?

– Most egy kicsit ismeretlen volt a terület – közölte a férfi. – Soha nem voltam mugli partin.

– Ennyire nem különbözőek.

– Jó benyomást akarok kelteni. Ez csak nem baj?

– Dehogy – csóválta meg a fejét a boszorkány. – Csak az a meglepő, hogy anyámmal felvetted a kapcsolatot.

– Sokat segített – vallotta be Draco. – És kedvelem.

– Miben segített még?

– Oh, csak pár apróság. Beszereztem egy telefont, letöltöttem rá egy GPS programot. Tényleg néhány apróság – vonta meg a vállát a férfi.

– Merlinre, nem hittem volna, hogy valaha hallok ilyeneket tőled. Telefon, GPS… Mi jöhet még?

– Mobilinternetre is előfizettem – jegyezte meg büszkén a mardekáros. – Tudtad, hogy mennyi minden van rajta?

– Oh, te jó ég! Ki vagy te, és mit csináltál Draco Malfoyjal?

– Ez is én vagyok.

– Meglepő erre rájönni.

– Dehogy – nevetett fel fejcsóválva. – Élvezem ezeket a dolgokat. Kíváncsi vagyok, milyen újdonságokat mutatsz nekem.

– Én? – húzta fel a szemöldökét Hermione.

– Te olyan mugliszakértő vagy – jegyezte meg mosolyogva a varázsló. – Szívesen megismerkednék újdonságokkal.

– Szerintem neked bőven elég egyelőre az internet. Lehet, hogy nem is lesz rád szükségem.

– Ugyan már, kedvesem.

Draco befordult a kavicsos útra, aztán egyenesen haladtak tovább. Hermione most már kissé idegesen mocorgott az ülésben. A varázsló néhány oldalpillantással figyelte a mellette ülő nőt, aki egy kicsit az ajkát harapdálta.

– Izgulsz? – kérdezte a férfi a tőle megszokott derűsséggel. Átnyúlt az anyósülésre, majd megfogta Hermione kezét.

– Dehogy – válaszolt egy kicsit elgondolkozva Hermione. – Csak nem sok kedvem van ehhez.

– Félreálljak és megbeszéljük? – kérdezte gyengéden Draco, majd egy pillanatra egymásra néztek. – Még mindig időben vagyunk a GPS szerint.

– Jézus – fakadt ki Hermione hangosan. – A GPS szerint? Jaj, Draco…

– Mi a baj, édesem?

– Te, a mugli világ, GPS… ahogy a GPS-ről beszélsz… kezd kiborítani az egész. – Nem is kellene erről tudnod.

– Van a csomagtartóban egy seprű – hajolt hozzá egy kicsit közelebb a férfi, mintha egy nagyon nagy titkot mondott volna a lánynak. – Mindig hordok egyet magamnál, ha már túlságosan muglinak érezem magam. Ha gondolod, akkor leparkolok, felpattanunk rá, és…

– Nem, nem, nem… Jó lesz ez így is.

– Pedig két személyes, kényelmes – folytatta tovább Draco. – Ezen egy igazán jó párnázóbűbáj van. Egészen jó az iránytűje is. Nagyon érdekes egyébként a repülésstabilizátora is.

– Mi más lenne?

– Tényleg megállok egy kicsit – ismételte meg az ajánlatát Draco.

– Nem kell – intett nemet Hermione. – Jól vagyok, csak kicsit fura nekem ez a helyzet.

– Én és a mugli dolgok?

– Nem, hanem az, hogy veled jöttem. Vagyis nem is igazán erről van szó – mondta végül a lány. – Nem randiztam egy ideje, és… kicsit tényleg ideges vagyok. Ráadásul a szüleimhez megyünk.

– Akkor tényleg félreállok, és megbeszéljük.

– Ne, Draco, kérlek! Ez nem olyan nagy ügy.

– Úgy gondolom, hogy ez fontos, ha már együtt vagyunk – mondta Draco, és vett egy mély levegőt –, ezt meg kell beszélnünk.

– Együtt vagyunk?

– Igen.

– És mióta?

– Mióta folyton veled akarok lenni – fordult felé Draco.

– Még jó, hogy szóltál – nevetett fel halkan Hermione. – Nem is tudtam, hogy ennyire komolyra fordult köztünk a kapcsolat.

– Oh, hát nem tesz semmit. Szívesen felnyitom a szemed.

– Majd azért emlékeztetsz, légyszi, ha már házasok vagyunk, és van már két gyerekünk – sóhajtott fel a boszorkány.

– Feltétlenül.

– Lekötelezel.

– Nem kellene ennyit aggódnod.

– Komolyan? Az első randinkon anyámékhoz hozol, megjegyzem még a barátaimat se ismerték meg ilyen hamar, és már járunk, aztán… lehet meg kellene állnod. Ne, nehogy megállj!

– Mindig tudtam, hogy jobb vagyok Potteréknél.

– Ahh, és neked csak ez jut eszedbe. Amúgy pasikat nem szoktam hazahozni.

– Sok pasid volt?

– Egy egész kviddicscsapat – forgatta meg a szemét Hermione.

– Nem is tudom, hogy most elismerően nyilatkozzak vagy sajnálkozzak, amiért ennyi energiát kellett belefektetned, hogy a végén engem megtalálj – sóhajtott fel Draco.

– Önbizalmad az van.

– Már csak pár perc, és megérkezünk.

– Még mindig nem hiszem el, hogy GPS-ed és okostelefonod van – mondta a boszorkány.

– Még mindig nem tudom, hogy ezen felháborodjak vagy nevessek, amiért azt gondolod, szűklátókörű vagyok. Sok mindent meg kellett tanulnom a muglikról. A kviddics miatt is meg kellett ismerkednem egy-két mugli dologgal.

– Draco, azért ismerlek. Roxfortban…

– Már nem Roxfortban vagyunk, Hermione. Nagyon régóta nem vagyunk Roxfortban.

A férfi kijelentése ott lebegett körülöttünk, mint valami súlyos vallomás, amit nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Csend állt be a beszélgetésükbe. Az autó száguldott tovább a poros úton, majd begördült egy fákkal szegélyezett útra, ami egy hatalmas, vidéki villához vezetett. Draco kíváncsian figyelte az épületet, ami megközelítette egyik másik aranyvérű család otthonát is. Zöld park vette körbe, tökéletesre nyírt fákkal és bokrokkal, virágok nyíltak az ágyásokban, amiket kandeláberek szegélyeztek.

– Nem tudtam, hogy ilyen helyen laktál – szólalt meg Draco, de semmilyen ítélkezést nem lehetett hallani a hangjában. – Majdnem olyan, mint a mi vadászkastélyunk fent északon.

– Nemcsak a varázslóknak lehet ilyesmijük.

– Szóval örökség?

– Mugli arisztokrácia és a szüleim elismert fogorvosok – magyarázta Hermione. – Magánpraxisuk van, több helyen is.

– Ha ezt apám megtudja – nevetett fel a férfi. – Borzasztóan sok bocsánatkéréssel tartozik neked az egész családom.

– Jaj, kérlek!

– Tényleg szép ez a villa.

– Köszönöm. Ott balra lesz egy kis hely, ahol leparkolhatsz – mutatta meg a helyet a boszorkány.

– A hátsó bejáraton akarsz bemenni?

– Igen.

– Miért?

– Nem akarok nagy feltűnést kelteni, és így talán rendesen be tudlak mutatni a szüleimnek. Ezt szeretném először a nagy rokonság nélkül megtenni.

– Nem kell izgulnod. Engem mindenki imád.

– Rendben – bólogatott Hermione, miközben Draco leparkolt, és leállította az autót. Egymás szemébe néztek a félhomályban. A férfi kinyújtotta a kezét és megérintette a lány arcát.

– Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? – kérdezte ellágyult tekintettel.

– Draco…

– Ne rontsd el a pillanatot! Gyere közelebb! – szólalt meg Draco azon a lágy bariton hangon, amitől a boszorkány megborzongott. Mikor ajkuk összeért egész testében eluralkodott az a jóleső érzés, amitől egyszerre elöntötte a bizsergés és a nyugalom. A varázsló finoman csókolta meg, elmélyülten, mintha a világ összes ideje az övék lenne. Egy hosszú pillanatig csendben ültek egymás mellett, a homlokukat összeérintve.

– Bár így maradhatnánk – szólalt meg Hermione halkan.

– De nem ezért jöttünk.

– Tudom.

– Gyere, menjünk!

Azzal mindketten kiszálltak a kocsiból. Hermione vett egy mély levegőt. Draco fél szemmel nézett rá, majd megfogta a boszorkány kezét. A lány meglepődve nézett a varázslóra.

– Mi a baj? – kérdezte a férfi nyugodtan.

– Semmi – válaszolt Hermione.

– Úgy csinálsz, mintha kivégzésre mennénk.

– El kell mondanom valamit – szólalt meg a boszorkány.

– És micsodát? Hercegnő vagy és a hatvanötödik az angol trónöröklési sorrendben?

– A százhuszonharmadik, és nem hercegnő, de ez most nem lényeg. Kicsit gyors, hogy már együtt járunk – folytatta Hermione.

– Nem akarsz a barátnőm lenni? – húzta fel a szemöldökét Draco.

– De igen.

– Nekem nem számítanak a címkék, csak egyszerűen könnyebb megnevezni a helyzetet. Akkor menjünk, és érezzük jól magunkat. Jól van?

– Ha mégsem, akkor hazaviszel?

– Persze.

– Akkor jó.

Egyszerre indultak el a lépcsőn felfelé. Bentről élénk társalgás hallatszott ki. Hermione vett újra egy mély levegőt. Nem sokkal később már mindketten bent voltak a halban. Mielőtt még bármit szólhattak volna, megjelent Hermione anyukája. Jane Granger mosolyogva fogadta őket. Draco felfedezett jó néhány hasonlóságot a két nő között. De a legszembetűnőbb a mosolyuk volt.

– Végre itt vagytok – köszöntötte őket Jane.

– Nagyon örülök, hogy személyesen is találkozhatunk – viszonozta Draco is az üdvözlést, majd egy nagy csokor kaméliát nyújtott át a ház asszonyának. Jane Granger felnevetett, és mosolyogva vette át a csodálatos virágokat, aztán kedélyes beszélgetésbe elegyedett Dracóval. A varázslónak nem volt ennyire szívélyes fogadtatásban része. Noha gyakorlottnak mondhatta magát, ami a társasági rendezvényeket illette, ugyanakkor azokban mindig volt valami merevség.

Hermione csak azt vette észre, hogy anyja sugárzó mosollyal belekarolt az újdonsült barátjába, aztán elindultak a nappali felé. Ő pedig egyedül maradt. Egy hosszú pillanatig csak állt, aztán vett egy mély levegőt és elindult befelé. A hatalmas nappali tele volt emberekkel. Voltak, akiket régről ismert, voltak új arcok, de minden annyira idegen volt a számára. Az évek során megszokta, hogy mindig van egy kis távolság a szülei és közte, nehéz volt a két világ között megtartani az egészséges egyensúlyt.

Mély levegőt vett, amikor elindult befelé. A nagy szárnyas ajtókat kinyitották, hogy a vendégek kimehessenek a teraszra, ahol további frissítőket és szendvicseket szolgáltak fel, kellemes szellő lengedezett a helyiségből.

– Hermione – szólította meg váratlanul valaki.

– Kate néni, nem is tudtam, hogy te is itt leszel – köszöntötte mosolyogva a boszorkány, majd megölelte és megpuszilta a nagynénjét.

– Oh, szabaddá tettem magam – mosolygott anyja nővére, aztán megigazította kontyba tekert fekete haját. – Rég láttalak. Csinos ez a ruha.

– Sok a dolgom – vonta meg a vállát a lány.

– Olyan sok dolgod azért nem lehetett, ha sikerült behálóznod egy igencsak jó képű fiút – kacsintott rá kíváncsian Kate. – Jobb, ha tudod, hogy a drága jó anyád éppen bemutatja mindenkinek, és legalább úgy büszkélkedik vele, mintha rá cserélte volna le az apádat.

– Oh, te jó ég!

– Már bemutatta nekem is – nevetett fel Kate. – Igazán udvarias fiú. Kedves a mosolya.

– Találkoztál vele? Alig öt perce érkeztünk.

– De mennyire. Én voltam az első, akivel találkozott. Meglepően érdekes neve van, de hát a szülei biztosan hippik voltak. Helyes fiú.

– Oh, te jó ég! – masszírozta meg a homlokát a boszorkány. – Anyám egészen addig nem nyugszik, amíg nevetségessé nem teszi magát.

– Nézd el neki! Hiszen nem mindennap lesz szerelmes az ő kicsi lánya – sóhajtott fel színpadiasan Kate, majd a szívére tette a kezét.

– De én…

– Nekem nem kell magyarázkodnod, kedvesem – fogta meg nagynénje a kezét nevetve, aztán bíztatóan megpaskolta. – Senki sem ragyog szebben egy teremben, mint egy szerelmes nő. Menj! Keresd meg a szőke herceget! Addig én megnézem a svédasztalt.

– Rendben – mosolyodott el Hermione.

Az eljutását Dracóhoz nem könnyítette meg senki. A lány lépten nyomon találkozott ismerősökkel, rokonokkal, apja és anyja kollégáival, akikkel feltétlenül váltania kellett néhány szót, sokan gratuláltak neki az új udvarlóhoz, és mire frissítőkhöz ért a pletyka már egy közelgő eljegyzésről szólt. Anyját nem lehetett megelőzni, mert mindenkinek bemutatta az újdonsült mardekáros barátját, és ezzel egyfajta társasági lavinát indítva el. Hermione már csak a gratulációkat és az irigy pillantásokat kapta. Draco bemutatását a szüleinek hamvába holt ötletnek minősítette.

Néha-néha látta Draco tejfölszőke haját felvillanni, de aztán eltűnt a vendégek sokaságában. Viszont mire beérte volta, addigra Jane már valamilyen új helyre rángatta magára. Így mire Hermione eljutott az apjáig a feje zsongott, zúgott. George Granger boldogan ölelte át a lányát, majd egy puszit nyomott a feje búbjára.

– Hiányoztál, kicsikém! – mondta George mosolyogva.

– Te is nekem, apu! – válaszolt Hermione, ilyenkor mindig bűntudata volt… mindenért a múltért, a jelenért… és talán még a jövőért is. Nagyon eltávolodtak egymástól az idők során.

– Gyakrabban is eljöhetnél hozzánk – korholta kedvesen az apja, majd magához ölelte a lányát újra. – Bár erre kaptam most néhány könnyelmű ígéretet.

– Tudom, sajnálom, sok a munka mostanában. Viszont ne beszéljünk munkáról.

– Valóban? Sok lenne a munka? – nevetett fel a férfi. – De azért örülök, hogy szakítottál időt arra, hogy találj magadnak egy tisztességes fogorvost. És én vagyok az utolsó, aki megtudja… Hermione…

– Fogorvost? – húzta össze a szemöldökét a lány. – Mégis milyen fogorvost?

– Igen, fogorvost, a magas, szőke fiatalemberről beszélek, akit anyád úgy mutogat, mintha nem is tudom karácsonyi ajándék lenne. Annyira örülök, hogy végre találtál valakit, főleg egy szakmabelit. Kételkedtem benne, hogy a – itt lehalkította a hangját – világunkból választasz valakit, de nagyon örülök.

– Oh, szóval szakmabeli, és te ennek örülsz?

– Hamarosan nyugdíjba megyek, kislányom, és fontos, hogy a praxisom jó kezekbe kerüljön – magyarázta a férfi. – És ki tudja? Kedves, megnyerő. Ráadásul szépek a fogai. Egy fogorvosnál ez remek cégér.

– Értem – bólogatott a boszorkány, és érezte, hogy egy kicsit megszédül. Minden terve egyszeriben romba dőlt, mint egy kártyavár.

– Anyád teljesen odavan érte – folytatta apja a csevegést. – Pár napja mást sem hallok. Azt hittem, hogy varázsló. Túlságosan különleges volt a neve. Viszont Kate nénéd szerint hippik lehettek a szülei. Én tudod, nem ítélkezem. De, hogy mégis fogorvos. Kellemes meglepetés volt.

– Ezt el tudom képzelni. – Hermionénak nagyon is szüksége volt egy italra, hogy megeméssze Draco új foglalkozását.

– Rendes gyerek. És láthatóan oda van érted.

– Mi lenne, ha később folytatnánk ezt a beszélgetést, apu? – sóhajtott fel Hermione. – Meg kell találnom azt az önjelölt, csodás fogorvost, aki annyira elbűvölt.

– Menj csak, drágám!

– Ugye nem haragszol?

– Nem, dehogy – rázta meg a fejét George. – Még pár emberrel találkoznom kell úgy is.

– Szeretlek, apu!

– Én is szeretlek, kedvesem!

Hermione átvágott a tömegen, igyekezett mindenkire mosolyogni, de most egyáltalán nem volt kedve bájologni, hiszen sokkal inkább más kötötte le. Meg kellett találnia a tejfölszőke férfit. Igazából sokkal könnyebb volt, mint gondolta.

Draco éppen egy pohár borral a kezében állt az egyik asztal mellett és beszélgetett. A varázsló azonnal kiszúrta a felé közeledő boszorkányt, elnézést kér, majd elindult Hermione felé. Nem kellett sokáig figyelnie, hogy tudja Hermione valami miatt kissé dühös, de egyelőre pedig nem tudta miért.

Mielőtt a férfi bármit is mondott volna a boszorkány megragadta a karját, akár egy éhes viharmadár, aztán Draco már csak arra eszmélt, hogy kint találta magát Grangerék kertjében a virágzó petúniaágyás mellett.

– Valami gond van? – kérdezte a varázsló, miután megigazította az öltönyét.

– Szerinted? – kérdezett vissza a lány, s csípőre tette a kezét.

– Mi lenne, ha megmondanád, én megcsókolnálak, bocsánatot kérnék, és visszamennék a többiekhez vagy le is léphetnénk – javasolta Draco mosolyogva. – Mit gondolsz?

– Nagyon furfangosnak hiszed magad.

– Én inkább a gyakorlatiast mondanám – nevetett fel. – De ahogy vesszük.

– Hát ez jó.

– Mi a baj? – kérdezte újra a varázsló, most egy kicsit gyengédebben. – Nem varázsoltam. Nem buktattam le a varázsvilágot. Szóval elmondod, hogy mégis mit csináltam, amitől ilyen mély ráncok keletkeztek a homlokodon?

– Nem kell varázsolnod ahhoz, hogy felfordulást csinálj.

– Akkor mit tettem, amivel így felbosszantottalak?

– Miért mondtad azt az apámnak, hogy fogorvos vagy? – tette fel a fogós kérdést a boszorkány, majd karba tette a kezét.

– Ja, hogy azt – szólalt meg a varázsló.

– Ja, pontosan azt.

– Khm… ez egy komplikált szituáció – vallotta be Draco egy mély sóhajjal.

– Oh, igen?

– Pontosan. Most nem mennék bele a részletekbe.

– Bőven van időm, meghallgatom – mondta Hermione. – El is kezdheted.

– Elkezdtünk beszélgetni. Azt mondta, hogy ő is Whiltshire-ben születetett, erre azt mondtam én is. Imádja Londont, én is. Mondta, hogy mivel foglalkozik, és azt mondtam zavaromban, hogy én is…

– Draco… – nyögött fel kényszeredetten a lány.

– Úgy örült neki. Egyből bevágódtam.

– Be… valóban be – sóhajtott fel a boszorkány.

– Zavarban voltam.

– Zavarban? Tényleg?

– Egy kicsit – csóválta meg a fejét Draco. – Még sohasem csináltam ilyet. Nem is beszélgettem egy muglival sem ilyen dolgokról.

– De azért emberekkel csak találkoztál már.

– Ne haragudj! Meg kellett volna előre beszélnünk, hogy mit is mondhatok, és mit nem – mondta a férfi. – Kicsit eltoltam.

– Hozd rendbe!

– De meghívott a rendelőjébe – szólalt meg kényszeredetten Draco. – Ezt nem akarom visszautasítani.

– Ne már, Draco!

– Most mi van? Nem nagy dolog.

– Neked talán nem – sóhajtott fel Hermione. – Én nem…

– Érdekes lehet. Mit gondolsz, megtanulhatnám a szakmát? – poénkodott a férfi, de aztán mikor észrevette Hermione tekintetét most már nem tűnt olyan jó ötletnek.

– Mondd meg neki az igazat! – követelte a lány még mindig mérgesen. – Nem fogok egy komédiában asszisztálni, ahol te eljátszod, hogy fogorvos vagy.

– Most mondjam meg neki, hogy egyetlen varázslattal vissza tudok növeszteni egy fogat?

– Nem… ezzel nagyon, de nagyon megbántanád. – Ezen a ponton a boszorkány visszafogta magát. – Ezt nem tartom jó ötletnek.

– Nos, ha ezt nem tudnám, akkor nagyon foghíjas lennék. Tudod milyen veszélyes a kviddics? Ez az első, amit egy játékos megtanul.

– Ezt valahonnan máshonnan közelítsd meg.

– Vagy a fogszabályzást?

– Eszedbe se jusson! Akkor nekem is meg kellene magyaráznom, hogyan lettek a lapátfogaim olyanok, amilyenek, aminek mellesleg te vagy az oka – figyelmeztette Hermione.

– Én?

– Igen, te, Draco Malfoy fogorvos úr.

– Ezt majd egyszer elmeséled. Szóval mit is mondjak?

– Semmit a fogakról, kérlek!

– Mikor mondod el neki, hogy mi történt a fogaddal? – kérdezte Draco egy félmosollyal.

– Soha, és nem is fogom.

– És tőlem mit vársz?

– Mondd el az igazat, hogy seprűoktató vagy!

– Sportközpont tulajdonos – javította ki Draco türelmesen.

– Mindegy, hogy mit mondasz, de hagyd ezt a fogorvosos dolgot! Anyám úgyis tudja az igazat, szóval előbb vagy utóbb ki fog derülni.

– Miért olyan nagy baj ez?

– Mert az apám meg akar kérni, hogy csatlakozz hozzá. És már eltervezte, hogy praxisát rád hagyja, ha mi ketten összeházasodunk… gondolom.

Draco szemöldökét felhúzva figyelte a dühös boszorkányt, aztán hátravetette a fejét, és hangosan felnevetett. Persze ezt Hermione egyáltalán nem találta viccesnek.

– Nem is tudtam, hogy ilyen véresen komolyra fordult a kapcsolatunk.

– Csak egyetlen percre hagytalak egyedül, és te…

– Mégis mit kellett csinálnom? Elfutni? Gondolom, bemutatkozom az apádnak. És csak, hogy tudd jó férjed lennék – mondta aztán még egyszer elnevette magát. Láthatóan Draco jól érezte magát ezen a partin.

– Bár jobban meggondoltam volna, hogy elhozzalak magammal.

– Az anyukád hívott meg.

– Ettől még ez nem lett jobb – szólalt meg fogát csikorgatva a lány.

– Unatkoznál itt nélkülem – mondta Draco, aztán átölelte Hermione derekát.

– Felforgatod az életem.

– Nem is – rázta meg a fejét.

– Dehogynem. Az a hülye repülés, aztán meg te…

– De azért még kedvelsz?

– Hihetetlen, de igen – válaszolt durcásan a boszorka.

– A szüleid is kedvelnek – állapította meg a varázsló. – Annyira talán nem is lesz ez rossz. Mit gondolsz?

– Persze, hogy kedvelnek – nevetett fel Hermione. – Megnyerő modorod van. Anyám úgy odavan érted, hogy el sem tudom mondani. Apa pedig megtenne örökösének már csak azért is, mert szép a mosolyod, és ezzel még talán reklámozhatná is a klinikát.

– És nem a vagyonomért kedvelnek – folytatta Draco, és vett egy mély levegőt. – Nem a családomért, rangomért. Szóval maradok fogorvos. Sokat kell tanulni hozzá?

– Jaj, Draco.

– Ezzel nem ártok senkinek.

– Az anyám mindent tud rólad. Csak emlékeztetlek.

– Tényleg mindent?

– Igen – bólogatott Hermione. – Azt, hogy varázsló vagy, seprűn jársz és az agyamra mész.

– Oké, elmondom az apádnak – egyezett bele mély sóhajjal Draco.

– Jól van. Bent leszek.

– Rendben – sóhajtott fel Draco.

Azzal vigyorogva elsétált.

feltöltötte 2025. Aug. 31. | Nyx | hozzászólások: 0