18. lecke

A boszorkány nosztalgikus hangulatban nézett végig a szobán. A szülei semmit sem változtattak rajta annak ellenére, hogy ő már évek óta nem is lakott otthon. Itt semmi sem utalt arra, hogy ő igazából varázsképességekkel bír. Egy átlagos kamaszlány szobája volt, könyvekkel, füzetekkel, egy pár balettcipővel a kovácsoltvas ágykereten, ami egy régi, elvetélt ötlet hagyatékaként ott lógott már ki tudja mióta. Mély levegőt vett, majd végignézett könyveken. Jobbára regények voltak itt, kalandos történetek. Elmosolyodott, amikor felidézte egyiket másikat, amik bevezették az olvasás rejtelmeibe és megszerették vele ezt a tevékenységet. Az álmodozásból halk kopogtatás zökkentette ki. Hermione megfordult, aztán Dracót pillantotta meg.

– Anyukád mondta, hogy itt vagy fent – szólalt meg kissé bűnbánóan. – Még mindig mérges vagy?

– Nem – rázta meg a fejét.

– Biztos nem haragszol rám?

– Már nem haragszom, Draco – erősítette meg az előbbi kijelentését.

– Bejöhetek? – kérdezte előzékenyen a varázsló. Hermione meglepődötten nézett rá, mióta is vett vissza Draco Malfoy a nyomulással?

– Persze, miért ne jöhetnél be?

– Ennek több oka is van – válaszolt a férfi.

– Igen?

– Az etikett. Nem lehet csak úgy belépni egy hölgy szobájába. Ez igencsak intim hely, egy magamfajta férfiember el sem tudja képzelni, hogy mi folyhat odabent egy tisztes hölgy hálószobájában – komolyan mondta, de közben a mosolyával küzdött.

– Nevetséges. És mi a többi ok?

– Hátha el van átkozva ez a szoba – vonta meg a vállát Draco. – Soha sem tudhatja az ember egy ilyen veszélyes boszorkánynál. Jobb óvatosnak lenni, főleg, ha ma már egyszer kihúztam a gyufát.

– Ez a szüleim háza és muglik. Ezzel szerintem mindent el is mondtam neked, Draco. Ők nem járatosak az ilyesmikben – nevetett fel Hermione. – Nem hogy átkok nincsenek itt, de még vizes árkok és krokodilok sincsenek itt.

– Értem. Ez valóban megnyugtató.

– Gyere be nyugodtan, Draco! – kérte a férfit a lány.

A varázsló kicsit még vívódott, de aztán átlépte a küszöböt. Le sem tagadhatta mennyire lenyűgözte az egész látvány, bár inkább Hermione kötötte le a figyelmét. Annyira szép volt, még így is, hogy egy kicsit szomorú volt. Mindent megtett volna érte. Fel akarta vidítani, hogy mosoly legyen végre az arcán.

– Szóval ez lenne a szobád? – nézett körbe kíváncsian. – Nagyon szép.

– Csak egy átlagos szoba.

– Otthonos – javította ki Draco.

– Egy kamaszlányé, aki nem tudta eldönteni mugli akar-e maradni vagy nem – pörgette meg az asztalon lévő, műanyag tolltartót. – Egyébként nem töltöttem itt olyan sok időt.

– Ez érthető – jegyezte meg a varázsló. – Ne vedd magadra és nem rosszindulatból mondom, amit akarok, de általában a mugli születésűek már nem tudnak teljesen visszailleszkedni a roxfortos tanulmányaik után a mugli társadalomba.

– Nekem sem sikerült – vallotta be Hermione kissé elszomorodva. – Nem, mintha bánnám, csak tudod, itt van a családom.

A boszorka az ablakhoz sétált, aztán elhúzta egy kicsit a függönyt és lenézett az ünneplő vendégseregre.

– Már nem tartozom ide, ebbe a világba – folytatta végül. – Nem jó őrlődni két világ között. De már megszoktam.

– Ettől függetlenül nem kell elszakadnod tőlük – lépett hozzá közelebb Draco, s rátette a kezét Hermione vállára. – Ők továbbra is a családod.

– Tudom – mosolyodott el halványan. – Talán megmondom a szüleimnek, hogy csináljanak vendégszobát az én szobámból.

– Miért? – kérdezte megütközve.

– Mert semmi értelme úgy megtartani, ahogy itt hagytam, akkor, amikor elmentem Harryvel és Ronnal megmenteni a világot. Ez nem egy mauzóleum.

– Látnád az enyémet a kúriában – mondta a férfi elmélázva, aztán lépett egy lépést odébb. – Az egész egy nagy hodály. Még most is olyan, ahogy otthagytam. A te szobád az enyémhez képest aprócska. Tele van mindennel zsúfolva, mintha a szüleim ezzel kompenzáltak volna olyan dolgokat, amiket egyáltalán nem kaptam meg.

– Elég csokibékát?

– Pontosan. Nem győztem elrejteni magamnak az édességet, hogy nehogy a szüleim felfedezzék. Akkoriban nagyon adtak a fogak épségére – nevetett fel Draco. – És persze még sorolhatnám, hogy még mit nem kaptam meg.

– Szegény – biggyesztette le az ajkát Hermione. – Talán majd egyszer sajnálni foglak, de ma este nem igazán tudom rávenni magam.

– Nem kell sajnálni – válaszolt a férfi. – Azért talpraesett varázsló vagyok és megszerzem magamnak azt, amit nagyon akarok.

– Nocsak. Ez tényleg így van? – kérdezett vissza bujkáló mosollyal. – Ezt jó tudni rólad.

– Potter és Weasley mit szóltak a szobádhoz? – váltott témát hirtelen.

– Semmit. Sosem jártak a szobámban.

– Tényleg? – vigyorodott el elégedetten Draco, mintha valami olyasmiben lenne része, ami mindenki másnak nagy kiváltság. Hermione elmosolyodott, majd tovább fűzte a gondolatot.

– Igen.

– Nincs is kint fénykép róluk – jegyezte meg a férfi. – Tényleg miért nincsen egy kép sem? A lakásodban azért akad pár, de itt nincsenek.

– A muglik világában nincsenek mozgó képek – válaszolt Hermione. – Ezért inkább nem tettem ki egyet sem.

– Értem – mondta, majd elvigyorodott. – Hogyhogy Potterék nem jártak itt a szüleidnél?

– Jártak, csak nem mutattam meg nekik a szobámat – vonta meg a vállát a boszorkány. – Nincs különösebb oka, csak így alakult.

– Szóval akkor most én egy orrhosszal előbbre vagyok, mint Potter és Weasley – húzta ki magát.

– Miért kell mindig hozzájuk hasonlítani magad? – csóválta meg a fejét Hermione.

– Jól esik az egómnak – vonta meg a vállát, aztán zsebre tette a kezét.

– Oh, mondjak jobbat?

– Kérlek, mondj! Szeretem azt hallani, amikor lépéselőnyben vagyok a kedves barátaidhoz képest.

– Akkor ezt imádni fogod.

– Minden bizonnyal.

– Még soha egy fiú sem járt a szobámban – közölte Hermione, mintha valamiféle sötét, bűnös titkot osztott volna meg a férfival.

– Ez hogy lehet? – kérdezett vissza meglepetten.

– Így alakult. Tehát itt most te vagy az első.

– Ez egyre jobb. Mondhatni, már egyenesen megtisztelve érzem magam – mondta miközben megszemlélt néhány egyszerű mugli tárgyat a szobában.

– Ez valóban nagy megtiszteltetés. Szóval, Draco Malfoy, mint első férfi egy lány szobájában, mit szeretnél tenni?

– Nem készültem beszéddel – szólalt meg teátrálisan. – Ha tudom, akkor szólok pár szót. De egyelőre az elakadt lélegzetem legyen elég, és ezzel azt akarom jelezni, hogy rettenetesen meg vagyok hatva.

– Ennek örülök.

– Annyira gyönyörű vagy – mondta a férfi, majd magához ölelte Hermionét. A sejtelmesen búgó hangja, az érintése, minden annyira hatással volt rá. A bizsergés nem akart elmúlni, hanem egyre erősebb és erősebb lett. – Egész este veled akarok lenni.

– Igen?

– Igen – közölte határozottan, aztán felkapta a boszorkány, s az ágyra fektette. A lágy hullámos haj szétterült a rózsaszín ágytakarón. A varázsló fölé hajolt, a kezeiket összekulcsolták a fejük felett. Követelőző csókban egyesültek az ajkaik. A mélyről jövő vágyat a nyelvük vad tánca egyre csak erősebbé tette.

Draco, eközben kiszabadította egyik kezét, s ott ahol a boszorkány ruhájának szoknya része felcsúszott, végigsimította a combját, majd elidőzött az alsónemű csipkeszegélyénél. A szíve hevesen dobott, s kifulladva várta az élményt. Annyira gyönyörű volt, tökéletes, kívánatos. Egymás szemébe néztek. Vágy égett a szemükben, elemi erővel, zabolázatlanul.

– Draco! – sóhajtott a nevét, miközben a varázsló óvatosan lehúzta a fehérneműjét, s egy csókkal fojtotta belé a szavakat. Valahol a mámor és a józanész határán egyensúlyoztak mindketten. A meleg tenyér lassan siklott fel Hermione combjai közé, majd még lassabban indult el egyre feljebb, a légzésük egyre szaporább lett. Az édes várakozást, azonban egy kósza gondolat egy pillanat alatt tönkretette. Váratlanul olyan bűnösnek tűnt ez az egész, helytelennek.

Hermione égő arccal csusszant feljebb az ágyon. Még mindig zihált, kissé remegett, de meg kellett mondania a férfinak. Draco zavartan nézett rá.

– Mit csinálsz? – kérdezte gyengéden. – Mi a baj, Hermione?

– Ne itt! – suttogta a lány kipirult arccal. – Észre fognak venni.

– Nincs itt senki csak én – nyugtatta továbbra is a férfi.

– Draco, kérlek! Ez nem az a hely… Szóval… Itt nem tudom megtenni – vallotta be végül. – Én tényleg sajnálom, de lent van a parti, mi meg itt és… meg tudod érteni?

– Szóval nem szentségtelenítjük meg ezt a szobát? – sóhajtott fel Draco.

– Nem – rázta meg a fejét a boszorkány. – Sajnálom én…

– Semmi baj – mondta a varázsló, aztán felkelt az ágyról megigazította az öltönyét, s a kezét nyújtotta a boszorkánynak. – Elmegyünk.

– Most?

– Igen.

– Oh. És hova?

– Egy olyan helyre, ahol akár az összes helyiséget végigszeretkezhetjük, ha van kedved – suttogta a fülébe szenvedélyesen. – Velem jössz?

– Hát…

– Ilyen válasz nincs. Vegyél egy mély levegőt és mondj végre igazat! Nem akarok tovább játszadozni, most már nyílt kártyákat akarok, és ez mindkettőnkre igaz. Annyi mindent érzek irántad, hogy kár lenne ezt már tovább játszani.

– Tudom.

– Akkor?

– Menjünk! – egyezett bele, majd egy kicsit lesütötte a szemét.

– Héé, nézz a szemembe! – kérte Draco. Gyengéden a boszorkány álla alá nyúlt és felemelte. Mindketten egymásra mosolyogtak. – Ez nem csak fellángolás.

– Én is így érzem.

– Amit érzel azt értem én is.

– Tudom.

– Akkor nem kell idegesnek lenned – simogatta meg az arcát. – Hidd el, tudok várni, ha kell, de úgy érzem már eljutottunk egy pontra, ahonnan tovább kell lépnünk.

– Azért egy kicsit lehetek ideges? – kérdezte az ajkába harapva.

– De csak egy kicsit.

– Rendben.

– Gyere! Búcsúzzunk el, aztán megyünk. Jaj és még valami.

– Igen?

– Azért a bugyidat ne hagyd itt! Kissé árulkodó jel lenne – mosolyodott el Draco.

– Oh, a fenébe!

– Fel ne vedd!

– Micsoda?

– Úgy értem tedd el, de ne vedd vissza.

– Oh.

– Imádom, amikor fülig elpirulsz – mosolyodott el Draco.

– Én konzervatív lány vagyok.

– Voltál, amíg nem találkoztál egy ízig-vérig mardekárossal.

– Oh, Merlinre!


***

A két fiatal gyorsan elbúcsúzott a Granger szülőktől, aztán nem sokkal később a motor felbőgött, s kihajtottak a parkolóból. S pár perc múlva már az autóúton haladtak tovább. A rádióból halk zene szólt. Hermione az ablakon kibámulva figyelte a mellettük elsuhanó, feketébe öltözött tájat. Draco fél szemmel a lányt figyelte. Annyira gyönyörű volt, ahogy a haja laza hullámokban a vállára hullott, és a rózsás arcát keretezte. Legszívesebben megállt volna és megcsókolta volna, bár tudta, hogy akkor már tényleg nem tudott volna megálljt parancsolni magának. Visszafordította a tekintetét az útra, amit a fényszórók fénye megvilágított.

– Min gondolkozol? – törte meg a csendet Draco.

– Semmin – vonta meg a vállát a boszorkány, majd visszafordult, és most már ő is az utat nézte.

– Annyira cikáznak a gondolataid, hogy innen hallom őket – jegyezte meg a varázsló.

– Ugye nem használsz legilimenciát? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, mintha csak egy apró kihágáson akarná a férfit kapni.

– Úriember vagyok – mosolyodott el édesen. – Ilyesmit nem szoktam csinálni. De különben is nekem a nők meg szoktak nyílni, nem kell ilyen eszközökhöz folyamodnom.

– Komolyan?

– Igen, én ilyen vagyok.

– Nekem most nem igazán van mondanivalóm. Csak egy kicsit elmerengtem a ma estén. Ennyi az egész – vonta meg a vállát.

– Értem.

– Milyen messze vagyunk a lakásodtól? – váltott témát Hermione.

– Oh, ennyire fel vagy izgulva? – nevetett fel Draco. Mély bariton hangja egyáltalán nem volt gúnyos, inkább csak a csipkelődő.

– Nem, dehogy is – húzta össze magát kissé durcásan, és igyekezett nem gondolni arra, hogy egyáltalán nincs rajta alsónemű.

– Mert megállok ám – vigyorodott el, majd egy erdős részre mutatott. – Itt pont jó lenne. Elrejtve a fák között, hátradönteném az ülést…

– Álmodozz csak, Malfoy! – morogta Hermione.

– Csak vicceltem – nevetett fel megint. – Jó lesz nekünk az ágyam is.

– Mitől vagy ilyen biztos a dolgodban?

– Ezt inkább hadd ne részletezzem.

– A világért se. De egyébként még mondhatok neked nemet – jegyezte meg színtelen hangon.

– Mondhatsz, de akkor hadd álljak meg! Remekül képes vagyok meggyőzni téged arról, hogy ne mondj nekem nemet ma este.

– Rámenős vagy.

– Ha csak az lennék – nevetett fel megint.

– Nehéz rajtad kiigazodni – sóhajtott fel Hermione.

– Egyébként körülbelül fél órát ír a GPS – szólalt meg Draco. – Szóval addig szórakoztass egy kicsit, kérlek!

– Merlinre! GPS írta… Megáll az eszem – kuncogott fel ő is. – Egyszerűen ez még mindig kikészít.

– Lépj túl rajta! – mosolygott megint Draco. – Beléptem a mugli digitális világba. Anyukád azt mondta, hogy segít nekem facebook profit csinálni, bármit is jelentsen ez.

– Édes Merlin! – masszírozta nevetve a homlokát. – Neked nem szabadot volna találkozni anyámmal.

– Irigykedsz?

– Jaj, kérlek!

– Egyébként legalább tíz - tizenöt perccel tovább fog tartani az út, mert a bűbájok miatt pontosan bemérhetetlen a telkem – mondta Draco miközben feljebb váltott egy fokozatott és felgyorsított. – Remélem, hogy ez nem baj.

– Még a műholdak se találnak meg? Ez egyszerűen hihetetlen.

– Klassz védelmi varázslatokat tudok – húzta ki magát a férfi. – És még persze sok mást.

– Le vagyok nyűgözve.

– Én is – fordult felé aztán elmosolyodott, majd rákacsintott. – Olyan szép vagy ma este.

– Köszönöm – mosolyodott Hermione.

– Holnap reggel van kedved egy kicsit repülni? – váltott témát Draco.

– Most ez komoly?

– Igen – bólogatott a férfi. – Szívesen megmutatnám neked a házamat.

– Felülről?

– Igen. Úgy gyorsabban bejárjuk.

– Csőbe akarsz húzni, igazam van? – kérdezte Hermione. – Ez ügyes próbálkozás, de nem élek a lehetőséggel.

– Pedig olyan szépen kérem.

– Nem vagyok hülye – húzta el a száját.

– Sosem gondoltam rólad ilyesmit – mondta Draco. – Jól éreztem magam ma este. Kedvelem a szüleidet.

– Ennek igazán örülök.

– Apukád is nagyon kedves volt, és egy jót nevetett, amikor elmondtam neki, hogy nem vagyok fogorvos. Igazából nem is volt olyan kínos, mint amire gondoltam. De egyszer tényleg meg fogom látogatni a rendelőjében.

– Igazán nem kell ilyesmivel fáradnod.

– Ezt majd én eldöntöm, ha nem haragszol – mondta, de egyáltalán nem volt él a hangjában. Hermione ennek ellenére kicsit megmerevedett. – Ő is megígérte, hogy szívesen ellátogat hozzám.

– Értem.

– Mi a baj?

– Nincs semmi bajom.

– Nem örülsz neki – mondta Draco. – Miért?

– Nem arról van szó, hogy nem örülök, csak az a gondom, hogy nekem ezt soha nem sikerült elérni. Eddig azt hittem, hogy csak félnek a varázsvilágtól a szokatlan dolgoktól… Nem is tudom, aztán egy idő után már… nem is próbálkoztam tovább. Neked egy alig négy óra alatt az egész családomat sikerült kenyérre kenned.

– Szerintem csak hiányzol nekik – magyarázta a férfi. – Szeretnének az életed részei lenni.

– Így is azok.

– Vagy csak nekem van különleges vonzerőm.

– Látod, ez lehetséges – bólogatott Hermione. – Neked valami különleges módszered van arra, hogy elbájolj embereket.

– Így születtem – vonta meg a vállát. – Szörnyű egy átok.

– És ezért voltál olyan undok gyerekkorodban?

– Igen, nagyon megterhelő, ha mindenki szeret. Kell néhány esküdt ellenség is – vigyorodott el gonoszul, majd témát váltott. – Alig várom azt az évfolyam találkozót.

– Én annyira nem.

– De azért még eljössz?

– Igen – sóhajtott fel Hermione. – Világért nem hagynám ki.

– Beszéltem Neville-lel nem olyan rég – mondta Draco. – Pontosan miután előadtad nekem a griffendéles diáklány különszámodat. És azt mondta, hogy szerveznek egy barátságos kviddicsmérkőzést is.

– Na, álljunk meg egy kicsit! Szóval ez most hány napos?

– Három napos.

– Három napos?

– Igen. Vagyis úgy van a program, hogy első nap közös vacsival indul. Másnap körbe járjuk Roxfortot, elmegyünk a Tiltott Rengetegbe. Potter kinyitja a Titkok Kamráját.

– Ez tuti nincs a programban.

– Ez csak az erős idegzetűeknek lesz – nevetett fel Draco. – De ha megkérem, akkor szerinted kinyitná?

– Be is zárna oda – kuncogott fel Hermione. – Te nem vagy normális, hogy ilyesmi eszedbe jut. Mi lesz még a második nap?

– Közös ebéd. Valamilyen vetélkedő. Este pedig buli Roxmortsban.

– Nagyszerű.

– Harmadik nap pedig családi nap, amikor lenne a kviddicsmérkőzés többek között, és programok, versenyek. Közös ebéd, aztán mindenki mehet haza.

– És erre mondtam igent.

– Igen – válaszolt egyszerűen Draco. – Egy külön lakrészben lesz a szállásunk Roxfortban, amit pár éve adtak át.

– Te jó ég – sóhajtott fel Hermione. – Ez érdekes lesz.

– Különösen, hogy egymás melletti lesz a szobánk.

– Nem lesz az.

– Elintéztem.

– Oh, te jó ég!

– Nem szabadulsz meg tőlem.

– Igazából azt se tudom, hogy mikor intézted ezt el…

– Amikor még nem tudtam, hogy a segítségemre fogsz sietni – mondta vigyorogva Draco. – Egyébként még nem is köszöntem meg tisztességesen azt, amit értem tettél.

– Nem is kell mondanod semmit – rázta meg a fejét Hermione.

– Inkább adnék neked valamit.

– Remélem, hogy nem ingyen repülés leckéket, mert akkor még azt a húsz perc utat esküszöm, pokollá teszem neked – jegyezte meg kimérten.

– Nem, dehogy – nevetett fel jóízűen. – De már tudom, hogy jól választottam. Nyisd ki légy szíves a kesztyűtartót!

– Már maga az is csoda, hogy tudod ennek a nevét – csóválta meg a fejét Hermione.

– Nem gúnyolódunk! – figyelmeztette Draco. – Tedd inkább, amit mondtam.

A lány felsóhajtott, majd megnyomta a gombot. Felgyulladt a világítás és belenyúlt a tartóba. Egy bőrkötéses könyvet vett elő belőle.

– Lockhart összes? – nevetett fel a boszorkány. – Hogy találtad ki?

– Tudtam, hogy erre vágytál.

– Te mindig olyan figyelmes vagy – fordult felé a boszorkány. – Megcsókolnálak, ha nem vezetnél.

– Egy Malfoy már csak ilyen. És arra a csókra még vissza térünk.

– Milyen is lehetne egy Malfoy, ha nem ilyen? – nevetett fel Hermione.

Egy kis csend állt be köztük a beszélgetésben. Draco váltott, majd lekanyarodott az autópályáról. Ránézett a GPS-re. Már nem voltak messze. Magabiztosan vezetett, gyakorlottan, lendületesen, nyugodtan, mintha senki sem billentette volna ki az egyensúlyából. Ezt is úgy csinálta, ahogy mindent a lehető legtöbb figyelemmel, tökéletességgel, odaadással. Hermione fél szemmel figyelte, ahogy a férfi az utat nézte. Az arcvonásai, a markáns arcéle, jégszürke tekintete, homlokába hulló tejfölszőke tincsei. Legszívesebben hozzáért volna.

Nem tudta mennyi időt szentelt a vezetésnek Draco, viszont egyáltalán nem tűnt tapasztalatlannak. Miért is lett volna valamiben bizonytalan? – mosolyodott el magában, miközben elfordította a tekintetét. Draco Malfoy maga volt a megtestesült magabiztosság. A boszorkány biztonságban érezte magát, úgy, ahogy senki más mellett, pedig a mellette ülő varázsló valószínűleg a mágiában jártasabb volt, mint mugli dolgokban, ugyanakkor ez most egyáltalán nem látszott meg. A lány fázósan dörzsölte meg a kezét.

– Fázol? – kérdezte a férfi.

– Nem mondhatnám – vonta meg a vállát a lány. – Csak kicsit kirázott a hideg.

– Még hűvösek a tavaszi éjszakák. Van fűtés, és ha már itt tartunk mestere vagyok a mágiának is – mosolygott elégedetten Draco. – Egy szavadba kerül, és megoldok mindent.

– Mestere a mágiának? – nevetett Hermione. – Megvan a képesítésed, hogy mesternek szólítsanak? Nem is tudtam, hogy ennyi időt szenteltél a tanulásnak.

– Gúnyolódsz?

– Nem, csak feltettem egy kérdést.

– Kételkedsz a képességeimben? – kérdezte kissé vádlónak. – Megálljak és párbajozzunk?

– Ebben a ruhában? – nevetett fel Hermione. – Nem hiszem, hogy most kellene párbajoznunk.

– Kételkedsz a varázserőmben.

– Én? Nem.

– Muszáj bebizonyítanom, hogy tévedsz.

– Nem kell semmit sem bizonyítanod – csóválta meg a fejét Hermione. – Tudom, hogy te mindenben tökéletes vagy.

– Hát jó – sóhajtott fel Draco.

– Miért akarsz mindig félre állni? – szegezte neki a kérdést. – Ez valami fura kényszeres cselekvés nálad?

– Mindig okot adsz rá, hogy megálljak és az összes figyelmemet neked szenteljem.

– Oh, milyen kedves… De az utat nézd, ha lehet.

Draco csak felnevetett.

– Rendben – mosolyodott el a férfi. – Már egészen közel vagyunk.

– Csodás.

– Mi ez a hangsúly, Hermione? – kérdezte a varázsló tettetett meglepődöttséggel. – Még a végén meg fogok sértődni. Ugye nem vagy mérges?

– Nem, dehogy csak… fáradt vagyok.

– Holnap reggel nem foglak felkelteni ígérem – mosolyodott el a varázsló. – Addig alhatsz, ameddig akarsz.

– Megkapom a zöld pizsamádat?

– Persze.

– Köszönöm.

– Nincs mit – mondta Draco. – Neked bármit.

– Ha már így szóba jött. Akkor kérhetek tőled valamit? – kérdezte a lány, miközben az ajkába harapott. A varázsló egy fél pillanatra nézett csak rá, de már teljesen elvarázsolta a csillogó barna szem.

– Micsodát? – kérdezte, miközben újra az útra szegezte a tekintetét.

– Kölcsön szeretnék kérni egy könyvet tőled.

– Rendben. Amelyiket akarod, azt veszed kölcsön – mondta nagyvonalúan.

– Köszönöm – vidult fel a boszorkány.

Közben rákanyarodtak egy térköves útra. Hermione szívesen megnézte volna nappal is az impozáns épületet és a gyönyörű telket, de eddig még sem az idő, sem a napszak nem kedvezett neki. A fényszóró megvilágította a garázst. Draco elővette a pálcáját, aztán kinyitotta az ajtót, majd leparkolt két másik autó mellett.

– Hány autód van neked? – bukott ki a kérdés Hermionéból, aztán kissé az ajkába harapva zavartan nézett a férfira. – Bocs, nem akartam annyira kíváncsiskodni.

– Négy – vágta rá egyből, miközben leállította a motort. – De ez a kedvencem.

– Oh, megértem. Tényleg szép.

Draco csak elmosolyodott, majd kiszállt az autóból. Begombolta a zakóját, megkerülte az autót, s kinyitotta az ajtót a boszorkánynak. Hermione meglepetten nézett rá. A férfi kinyújtotta a kezét.

– Hölgyem!

– Köszönöm, uram! – mosolyodott rá egy kis pírral az arcán. Megfogta a varázsló kezét, aztán kiszállt az autóból. Most nagyon közel voltak egymáshoz. A férfi sokáig fenntartotta a szemkontaktust, miközben a finom női kezet az ajkához emelte, s egy apró csókot nyomott rá.

– Gyere! Majd én mutatom az utat.

– Oké – mondta kissé elvarázsoltan. Azzal mindketten elindultak. A lépteik visszhangot vertek a falakon. Minden katonás rendben sorakozott. Hermionénak alig maradt ideje, hogy mindent megszemléljen. A folyosó felé haladva, hosszú sorban, réztáblákkal jelezve seprűk sokasága sorakozott. A repüléstechnikai eszközök a falra felszerelve úgy mutattak, mintha akár egy múzeumban lennének.

– Rengeteg seprűd van – jegyezte meg Hermione, majd elengedte a férfi kezét, aztán kicsit közelebb lépett Draco féltve őrzött kincseihez.

– Van egypár – válaszolt Draco, és zsebre tett kézzel megállt a boszorkány mellett. Bár őt inkább Hermione nyűgözte le. Figyelte minden mozdulatát, ahogy a füle mögé tűrt egy kiszabadult hajtincset, ahogy levegőt vett.

– Most jön az a rész, amikor kérkedhetsz a páratlan gyűjteményeddel. – A boszorkány megfordult és egyenesen a férfira nézett. Draco felkapta a fejét, mintha rajta kapták volna valamin, bár egyáltalán nem jött zavarba. A mélyen a mogyoróbarna szempárba nézett.

– De nem fogok.

– Nocsak – nevetett fel halkan.

– Ma nincs ehhez kedvem.

– Értem. Ez az, amivel a legutóbb repültünk? – kérdezte Hermione, majd megérintette az egyik seprűnyelet. A repülésre használt eszköz megremegett, s lesodort három másik seprűt a gyűjteményből. Mielőtt még az összeset eldöntötte volna Draco egy varázslattal megállította a készülő katasztrófát. – Hoppá.

– Hermione! – szólalt meg újra az egykori mardekáros, igyekezett leplezni a felcsattanását.

– Igen? – kérdezett vissza a lány.

– Kérhetek valamit?

– Persze – bólogatott, majd karba tette a kezét.

– Ne verd le a kedvenc seprűimet, ha van rá mód!

– Igyekszem – mosolyodott rá kényszeredetten Hermione.

– Köszönöm! – Draco csak megcsóválta a fejét, aztán megfogta a lány kezét és a lépcső felé vezette.

– Nincs mit. Mondtam, hogy engem utálnak a seprűk. Feleslegesen erőlködünk azzal a tanfolyammal.

– Hmm. Majd ennek még a végére járunk – nézett rá a varázsló vigyorogva. – Még nem volt olyan tanítványom, akit nem tudtam volna megtanítani repülni.

– Pont ettől féltem.

– De nem ma este kezdünk ehhez hozzá – mondta miközben a lány tenyerét simogatta, miközben elindultak felfelé a lépcsőn.

– Mert van jobb ötleted?

Megálltak a lépcső aljánál.

– De mennyire, hogy van – hajolt közelebb hozzá a varázsló, majd megcsókolta a lányt. – Olyan sok minden jár a fejemben.

– Tényleg?

– Aha – mondta a férfi, miközben a megfogta a boszorkány arcát. Először az ajkára csapott le. Édes volt, gyengéd, lassú, majd elmélyített, s átcsapott szenvedélyes, mámoros csókba. Hermione érezte, hogy elgyengül. Átölelte a férfi nyakát, majd felcsúsztatta a kezét a tarkóján, s belefúrta az ujjai a tejfölszőke tincsekbe. Vágyott rá. Önmagának sem merte beismerni mennyire. Mikor Draco megszakított a csókjukat, finoman összeérintették az arcukat, majd a férfi ajka egyre lejjebb vándorolt a nyakára. Hermione halkan felsóhajtott. A varázsló az ajkával érintette meg a lüktető ütőeret a boszorka nyakán. Aztán feljebb vándorolt a füléig.

– Teljesen megőrülök érted – mormolta Draco, miközben újra megcsókolta. Forró volt az ajka, érzéki. Nem tudta megmondani, hogy ki mozdult először. Hermione megfogta Draco nyakkendőjét, majd közelebb húzta magához. Most ő csókolta meg. A szíve vadul dobogott a torkában. Draco beletúrt a hajába, ami szétterült a karján, a boszorkány pedig kigombolta zakót, s egy mozdulattal kibújtatta belőle. A férfi csak addig engedte el, amíg segített megszabadulni feleslegessé vált ruhadarabtól.

A varázsló finoman a falnak döntötte a boszorkányt, majd eldöntöttek egy seprűt, de ez most egyiküket sem érdekelte túlságosan. A lány pulzusa az egekben volt, már maga sem tudta mit tesz, csak hagyta, hogy Draco felcsúsztassa a kezét a combján.

– Teljesen elveszed az eszem – mondta a férfi mély bariton hangon.

– Én veszem el te eszed?

– Pontosan te.

– Nem hiszem – csóválta meg a fejét Hermione, majd sietve kigombolta a varázsló ingét, aztán végigsimította a férfi mellkasát, miközben újra megcsókolta. – Szerintem pont fordítva van.

– Ki van zárva!

Újra találkoztak az ajkaik. Hermione beletúrt a férfi tejfölszőke tincseibe. Oldalra fordította a fejét, majd gyorsan el is mélyítették a csókjukat. A lány hozzásimult a varázslóhoz, ujjait végigfuttatta a mellkasán. Körmei belevájtak a férfi izmos hátába. Draco pedig megfogta Hermione fenekét, aki az egyik lábával átkarolta a varázsló derekát, a sötétkék ruha felgyűrődött. S a cipzárt lassan lehúzta a lány ruháján.

– Gyönyörű vagy – suttogta a férfi.

Hermione belefeledkezett a csókba, finoman harapott bele a varázsló ajkába, aki erre felmordult. A kétely, ami még mindig ott visított a boszorka fülében, könyörtelenül hallgattatta el, többre vágyott. Kétségbeesetten többre. Foguk összekoccant, ahogy egyre szenvedélyesebbé és követelőzőbbé vált csókban. Annyira forró volt a férfi ajka, annyira csábító, annyira észvesztő… Nem gondolkodott.

– Lassíts egy kicsit – mondta halkan, nevetve a férfi, miközben apró csókokat nyomott a boszorkány ajkára. Zihálva néztek egymás szemébe. Túlságosan mámoros és forró volt a pillanat.

– Hogy mondod? – kérdezett vissza Hermione elfúló hangon. Egymásba kapcsolódott a melegbarna és a viharszürke tekintet. Kipirult volt, az ajka kicsit megduzzadt a heves csókoktól.

– Még mindig a garázsban vagyunk – magyarázta a varázsló.

– Oh. Kissé elragadtattam magam – szólalt meg kipirultan. Egy kicsit hátrált a férfitól. Hirtelen kissé hideg lett, libabőrős lett a karja, s finoman remegett a térde. – Én… én nem szoktam ilyesmit csinálni. Mármint így… és veled…

– Kétségeid vannak?

– Igen… nem vagyis… Nem tudom, Draco. Ez annyira, de annyira más. Én… én… nem tudom, hogy mi ez és…

– Kicsit rémisztő, amikor nem tudsz valamit – mosolyodott el a férfi kedvesen, aztán megsimogatta a lány arcát.

– Kicsit… – sóhajtott fel Hermione. A szíve még mindig hevesen dobogott az izgalomtól.

– Akkor mondd, hogy hagyjuk abba, és megteszem.

– Nem – mondta a lány. – Nem, igazából nem akarom abbahagyni. Csak te meg én…

– Mi van velünk?

– Bár tudnám pontosan – sóhajtott fel. – Olyasmit hozol elő belőlem, amiről nem is hittem, hogy bennem van.

– Semmi baj – nevetett, majd megcsókolta ismét a boszorkányt, finoman megölelte. – Én tudom kezelni ezt a helyzetet. Szóval egy kicsit hatással vagyok rád?

– Talán! – közölte dévaj mosollyal, miközben a férfi füléhez hajolt, majd elindult a folyosón. Draco egy pillanatra úgy érezte, hogy egyszerre nyelte le a nyelvét és ugrott fel a szíve a torkába.

A ruha szétnyílt a boszorkány hátánál, s fekete csipke melltartó látványa nemcsak elvarázsolta Dracót, hanem fejbe vágta, és olyan vágyat érzett, amit már képtelen lett volna elnyomni. Most valahogy még szebbnek látta, még csodálatosabbnak, ő meg egy iszonyatosan bolond volt, hogy a földbe gyökerezett lábbal állt előtte, mint egy bamba hegyi troll.

– Te meg akarsz engem ölni – közölte kiszáradt szájjal a férfi. Miközben elindult befelé, s folytatták útjukat a nappaliba. Gyertyák gyúltak fel a helyiségben.

– Dehogy akarlak megölni – mondta Hermione, miközben ismét megcsókolták egymást. A boszorka nem szakította meg a csókot, miközben áthaladtak a nappalin. Sejtelmes fény vette őket körbe. Draco keze felcsúszott a boszorkány meztelen gerincén és kikapcsolta a melltartóját, aztán lassan megszabadította tőle, a ruhájával együtt. A kék ruhaanyag ernyedten hullott a padlóra.

– Szeretem, ahogy csókolsz – mormolta lágyan, miközben a lány nyakának szentelte a figyelmét, finoman ízlelgette a hamvas bőrt.

– Draco…

– Még elmehetsz.

– Nem – rázta meg a fejét. Minden kétségét elsöpörte Draco érintése a mellén. Nem akart gondolkodni, agyalni, hanem inkább elmerülni a pillanatban, elmerülni a mámoros szenvedélyben, érezni Dracót. Mélyen felsóhajtott, kéjesen, vággyal teli. Néha egy-egy pillanatra találkozott a tekintetük, miközben bebarangolták egymás testét. Az acélos szempárban lángolt a szenvedély, ami miatta égett olyan hevesen. Kapkodó mozdulatokkal hámozták ki egymást a ruháikból.

Draco Hermione minden testrészét meg akarta érinteni, felfedezni, izgatni, szinte megrészegülten csókolta végig a boszorkányt a nyakától egészen a köldökéig. Mióta csak először megcsókolta folyamatosan ő járt a fejében. Ezerszer végiggondolta már hogyan fogja levetkőztetni, felizgatni, magáévá tenni. De a valóság most teljesen más volt, sokkal elemibb, mámorosabb. Érezte a boszorkány érintését a bőrén, ahogy a körmei végig szántják a hátát. Ahogy hozzáért egy bizonyos ponton… Merlin, mennyire más volt most. Felszabadult, bátor, szenvedélyes, elsöprő. Tökéletes volt, minden szempontból az.

Egyből válaszoltak egymás mozdulataira, mintha tudták volna, hogy mit szeret a másik, mire vágyik. Semmi sem állította meg őket. Hermionénak fogalma sem volt hogyan jutottak el az ágyig. A szíve dübörgött a fülében, az egész testét elborította a forró, elemésztő vágyakozás, amikor a férfi fölé hajolt. Nem úgy csókolta, mintha ártatlan volna, hanem kiéhezett vágyakozással, mintha megtalálta volna azt a lányt, akit csókolni akar. Mindenhol érezte Dracót, az érintését, a csókokat a belső combján, miközben ő kíméletlenül beletúrt a varázsló hajába. Mielőtt eggyé váltak volna, egy pillanatra, egy villanásnyi ideig egymás tüzes tekintetébe néztek. A világ megszűnt körülöttük létezni, átváltozott valami őrült szélviharrá, színes forgatagba.

S aztán átadták magukat a vad érzelemhullámnak. Hermione a lábát szorosan Draco derekára kulcsolta, és sürgette a varázslót, aki eleget is tett a kérésének. Túl jó volt, túl búja, kicsit bűnös, mégis annyira édes, hogy nem bírtak betelni az érzéssel. Kéjes sóhajaik betöltötték a szoba csendjét. Forróság, mámor, kifulladásig tartó csókok, és a ritmus, amit mindketten tartottak. Jobban összeillettek, mint azt ők maguk gondoltál volna valaha is. Egyáltalán nem voltak fegyelmezettek, figyelmesek. Most tüzesek, izzadtak voltak, szenvedélyesek, kizárólag egyik test a másikért való forró őrült vágyakozása vezette tetteiket.

Mégis több volt ez puszta szexnél. Bár pillanatnyilag egymás kéjes sóhajai, egymás sürgető mozdulatai elhomályosítottak minden mást. Fejük felett az ujjaik egymásba kulcsolódtak. Egyszerre érték el a beteljesülést, majd egymás karjaiban zuhantak vissza a valóságba. Utána egyikük sem tudta megmondani, hogy ki volt nagyobb zavarban. Percekig csak egymás lélegzését hallgatták. Csendesen néztek egymásra a félhomályban.

Draco gyengéden érintette meg a boszorkány arcát. Úgy nézett rá, ahogy eddig még soha senki sem. Annyira más volt, mintha mélyen a belelátott volna a lelkébe, és nem azt találta, amire várt, hanem valami különlegeset. Hermione elmosolyodott, majd közelebb bújt a varázslóhoz. Megnyugtató volt mellette lenni. Nyoma sem a kétségeinek, amik korábban gyötörték.

A varázsló elégedetten figyelte a boszorkányt. Annyira gyönyörű volt, ő pedig annyira oda volt érte. Más volt, izgalmas, és úgy meg tudta lepni. Soha nem gondolta, hogy ennyire szenvedélyes is tud lenni. Elkápráztatta. Ahogy a lábuk egymáshoz ért. Nem bírt betelni vele, újra meg kellett érintenie. Még közelebb araszolt hozzá.

Újabb csókot váltottak egymással, lassan, elnyújtva. Meztelen testük egymáshoz ért. Hermione soha nem érezte magát ennyire felszabadultan senki mellett sem. Még mindig megborzongott, amikor a férfi meleg tenyere végigsiklott a bőrén.

– Draco… – suttogta Hermione.

– Ne beszélj! – mondta halkan Draco, majd újra a boszorkány nyakát csókolta végig. – Csak engedd el magad!

Egész éjjel szeretkeztek, gyengéden, lassan, szenvedélyesen, amíg mindketten egymás karjaiban aludtak el.

hozzászólások: 0