19. lecke

A másnap reggelt az ég esővel üdvözölte. A boszorkányt az ütemes esőcseppek ébresztették fel, ahogy a hatalmas ablaküvegen kopogtak. Egy pillanatra ránézett a mellette fekvő férfira, aki még mindig az igazak álmát aludta, ám még álmában tett róla, hogy a lány ne szökhessen meg tőle, ugyanis erős karjával átkarolta őt. Hermione mély levegőt vett, majd óvatosan arrébb tette a varázsló kezét, aztán kicsusszant a takaró alól. Felvette Draco előző este a földre hajított ingét, amit a nappaliban talált meg, majd kisurrant a konyhába. Néhány pálcamozdulattal elkészített egy forró teát, s visszament a szobába. Draco halk szuszogása egybe olvadt az eső hangjával. Igyekezett csendben lenni, nehogy felébressze.

Hermione hangtalan léptekkel haladt végig a puha padlószőnyegen egészen az ablakig. Megborzongott, miközben a kinti tájat nézte. A szél a fák leveleit tépázta. Az égen vasszürke fellegek takarták el a napot. Kezét melengette a forró bögrét fogva. Belekortyolt az italba, s hagyta, hogy a gondolatai elkalandozzanak. Nem tudta mennyi idő telt el, amikor hirtelen két erős kar ölelte magát. Draco hozzásimult, majd egy apró csókot nyomott a boszorkány nyakára.

– Jó reggelt! – mormolta a mély bariton hangján. A boszorkány megborzongott, az érintésére, mindentől a maga volt Draco Malfoy, a hangja, a lélegzése, ahogy megérezte a nyakán… Minden egyszerre rohanta meg. Majd végül már csak a férfi óvó, meleg ölelése maradt, ami igencsak jól esett.

– Neked is jó reggelt – mosolyodott el Hermione.

– Nem tudtál aludni? – érdeklődött a varázsló, miközben még egy csókot nyomott a lány nyakára. Imádta, amikor ilyenkor halkan felsóhajt. Még mindig emlékezett az estére, amikor sokkal kéjesebb sóhajokat csalt elő. Kísértés még most is nagy volt, hogy megfogja és visszahúzza az ágyba.

– Felébredtem az esőre – válaszolt a boszorkány, újra megborzongott, miközben Draco gyengéden végigsimította a derekát. Nem tudta azonnal befejezni a mondatát, muszáj volt egy pillanatra megállnia. – Aztán már nem akartam visszaaludni.

– Korán van még – állapította meg a férfi, s az állát Hermione vállára tette. – Mi lenne, ha visszabújnál velem az ágyba? Olyan hideg van, és meg fogsz fázni, ha nem melegítelek fel.

– Gondolod?

– Én az ilyesmiben nagy szakértő vagyok – jelentette ki teljes bizonyossággal. Draco annyira meggyőző tudott lenni alkalmanként, hogy még egy koboldnak is lyukat tudott volna beszélni a hasába, ha akart volna ilyesmit tenni. Egyelőre azonban csak Hermione érdekelte. – Szóval jobban teszed, ha azt teszed, amit mondok.

– Mert ha nem? – kérdezett vissza a boszorkány. – Milyen megtorlásra számíthatok?

– Megtorlás? – nevetett fel a tejfölszőke varázsló jóízűen. Hermione érezte, ahogy az izmos mellkas rázkódik a nevetéstől. – Nem szoktam ilyen kemény, erőszakos módszerekhez folyamodni. Korán reggel pláne nem. Ha jobban meggondolom, akkor mereven eltávolodom az ilyen és ehhez hasonló dolgoktól. Hidd el hamar meg tudnálak győzni!

– Hogyan?

– Gyengéden a karomba veszlek – szólalt meg sejtelmesen búgó hangon, majd egyik kezével lejjebb húzta az inget a boszorkány válláról, aztán a lehető leggyengédebb csókokat lehelte rá. Másik kezével, pedig derekát a simogatta –, aztán már egyáltalán nem fogsz ellenkezni nekem. Vagy tévedek?

– Nem – válaszolta egy apró sóhajjal, amit Draco annyira szeretett volna hallani.

– De egyelőre megelégszem azzal is, ha visszafekszel velem az ágyba. Nem kell mindjárt mindenbe beleugranunk. Kicsit nyugodj meg, édesem! – mondta a férfi bujkáló mosollyal. – Annyira lüktet a szíved, hogy szinte látom a nyakadon.

– Te magad vagy az ördög – nevetett fel Hermione. – Le akarod rólam bűvölni a ruhát újra aztán most meg játszol velem? Néha egyáltalán nem tudlak kiismerni.

– Megfordult ez-az a fejemben – vallotta be a varázsló –, nem tagadom.

– Nem vagyok meglepve – harapott az ajkába, majd belekortyolt a teába. De a forró ital nem segített, hogy lecsitítsa a borzongást, amit a férfi minden egyes érintése ébresztett benne. Nem akarta, hogy valaki ekkora hatással legyen rá. Bár maga sem tudta mennyi ideig bírja a makacs ellenállása. Mégis minden percben kacérkodott a gondolattal, hogy engedjen inkább az érzésnek és hagyja a felmerülő kétségeket.

Draco forró leheletét a tarkóján érezni valahogy sokkal jobbnak tűnt, mint gondolkodni. A varázsló újra szorosan magához ölelte.

– De, csak a rend kedvéért, nem kell a vetkőztetéshez bűbáj, én magam is leveszem rólad az én saját ingemet.

– Komolyan? – nevetett fel. – Van olyasmi, amihez nem használsz varázslatot?

– Van egy-két ilyen dolog.

– Majd visszaadom az ingedet, ne aggódj!

– Lehetne most? – vigyorodott el Draco. A boszorkánynak nem kellett látnia, hogy tudja, milyen képet vág. Olyan lehetett, mint, aki teljesen el van telve magával. Lehetett? Olyan volt. Hiszen Draco Malfoyról volt szó. Nem ismert még egy férfit, aki ennyire tisztában lett volna a saját egójával, hogy mennyire hatással van másikra. – Fel kell vennem egy inget, de nagyon gyorsan.

– Na persze. Vegyél ki egyet a szekrényedből! Ha jól sejtem, akkor biztos van még egy-egy ilyen ott.

– Nem – rázta meg a fejét. – Nincsen. Mindegyik mosásban van. Csak vicces feliratú pólóim vannak. Az pedig nem adja meg azt a komolyságot, amit szeretnék.

– Komolyságot? Na persze. Tudom, hogy nem kell az inged.

– Mi lenne, ha pihennénk még egy kicsit? – kérdezte Draco. – Esik az eső, hideg van, és ilyenkor nem lehet kviddics edzést csinálni.

– Micsodát? Ugye csak viccelsz, hogy kviddics edzést akartál tartani nekem?

– Annyi óra kimaradt – magyarázta a férfi. – Gondoltam megpróbáljuk, gyakorlunk, aztán majd csak lassan meg lesz az a vizsga.

– Nem.

– Miért nem?

– Mert a vasárnapot nem szúrjuk el ilyesmire, mint a kviddics.

– Belegázolsz a lelkembe, ugye tudod? – húzta el a száját Draco. – Én itt töröm magam, erre te… még csak nem is értékeled az erőfeszítéseimet.

– Szóval, hol is tartunk? – váltott témát Hermione. – Le akartad venni rólam az inget.

– Most már nem – rázta meg a fejét a férfi.

– Micsoda? – húzta össze a szemöldökét a boszorkány, aztán szembe néztek egymással. Draco még mindig vigyorgott. – Az előbb még annyira akartad.

– Már nem akarom – tárta szét a karját.

– Ha nem vigyorognál ennyire, akkor el is hinném – sóhajtott fel, majd belekortyolt a teába. – Még hogy kviddics…

– Gyere, feküdj vissza az ágyba! – nyújtotta ki a kezét Draco. – Meg kell beszélnünk nyugodt körülmények között ezt a repülés fóbiát.

– Nem kell – közölte hidegen, majd kicsit elfordította a fejét. A férfi leengedte a kezét.

– De kell, és le kell venned azt az inget is.

– Miért?

– Mert veszettül jól áll rajtad, és nem bírok magammal. Arra gondoltam, ha leveszed, akkor bírni fogok.

– Ha egy szál fehérneműben leszek, akkor bírni fogsz?

– Biztosan – bólogatott Draco.

– Nem hiszem.

– Mardekáros becsületszavamra mondom – tette a kezét a mellkasára, aztán lehuppant az ágyra.

– Olyan neked nincs.

– Ebben nagyon tévedsz – sóhajtott fel a varázsló. – Na, de gyere vissza az ágyba, mert nem fogom még egyszer ilyen szépen kérni.

– Mindjárt, csak megiszom a teámat – mondta a lány.

– Én nem kapok? – kérdezte Draco.

– Ihatsz az enyémből – ajánlotta fel előzékenyen. A varázsló elhúzta a száját.

– Nem szoktam ilyesmit csinálni. Nekem saját kell – jelentette ki határozottan, majd elmosolyodott.

– Akkor kénytelen leszel magadnak csinálni – mosolyodott el a boszorkány.

– Ha jobban meggondolom, akkor az a bögre az enyém – mondta, majd közelebb ment, kivette a boszorkány kezéből, és mielőtt ő bármit reagált volna, egyből megcsókolta. Hosszan, mélyen, szenvedélyesen, úgy, hogy Hermione most már minden porcikájában érezte a bizsergést.

Vágytól zavaros tekintettel nézett a viharszürke szemekbe. Oh, hogy mennyi mindent érzett most iránta. Csak Draco tudta egyedül a játékszabályokat, s úgy játszott vele, ahogy ő akart. Ennyit arról, hogy senkinek sem hagyja magát irányítani. Alig fél perccel később arra eszmét, ahogy az ágyon fekszik, és a varázsló eltűntette róla a ruhákat, hogy apró csókjaival barangolhassa be a testét. Átadta magát Dracónak, teljesen.

– És most elmondod, hogy mi ez a repülés fóbia? – tette fel a kérdést, amit teljesen meglepte a boszorkányt.

– Most? – kérdezte kipirult arccal Hermione. – Jobb időpont nem jutott az eszedbe?

– Aha, pontosan most.

– Nem akarok ilyesmiről beszélni – harapta meg az ajkát a boszorkány. – Főleg nem így, totál meztelenül.

– Rajtam sincs semmi.

– Tényleg? Nem is vettem észre – nevetett fel kissé zavartan, majd elpirult.

– Pedig így van.

– Nagyszerű – kuncogott halkan. – Talán úgy gondolod, hogy így levetkőzve többet mondok el neked, mint ruhában?

– Megpróbáljuk.

– Nem fog beválni.

– Oh, ugyan már – vigyorgott Draco.

– Nem fogok mesélni.

– Várok.

– Nem szeretem a repülést – vallotta be Hermione. – Nekem ez nem megy, egyszer-kétszer repültem, de ennyi. Nem akarok megtanulni, nem akarok a felhők felett szállni… Nincsenek jó élményeim sem. Szóval hagyjuk ezt az egészet.

– Nem fogjuk hagyni – mondta Draco, majd végigsimította a boszorkány combját, s egyre feljebb és feljebb vándorolt.

– Azért remélem, hogy nem így akarod rávenni a tanítványaidat a repülésre – folytatta Hermione, majd kéjesen felsóhajtott.

– Csak egyet, a legkomiszabbikat. Annyi fejtörést okozol nekem – mondta, miközben a boszorkányt nézte.

– Ki akarsz készíteni?

– El akarom érni, hogy engedelmeskedj nekem.

– Igen? – nevetett fel Hermione, aztán a karját Draco nyaka köré fonta, majd lehúzta magához a férfit és megcsókolta. – Olyan naiv vagy, Malfoy.

Azzal a boszorkány kibillentette a férfit az egyensúlyából, majd fölékerekedett. Édes volt a mosolya, mégha ő úgy gondolta, hogy fölényes és kissé gonosz is volt. Draco elámulva figyelte a kócos hajú csodálatos nőt, aki azt hitte, hogy ő irányít, hiszen pontosan azt tette amire Draco vágyott, hátradőlve csodálhatta. Érzéki csókot váltottak egymással.

– És most?

– Most? – kérdezett vissza Hermione.

– Milyen terveid vannak velem? – tudakolta Draco mosolyogva.

– Nem tudom – vágott egy fintort. – Azt tudom, hogy te mit szeretnél, de pihenni szeretnék.

– Olyan gyönyörű vagy.

– Kócos hajjal? – vonta fel a szemöldökét. – És még nem is fürödtem. Csodálatos lehetek.

– A legszebb boszorka vagy, akit valaha láttam.

– Hazudós.

– Nem hazudok. Olyan szép voltál tegnap is abban a sötétkék ruhában.

– Tényleg, és most hol is van?

– Talán a nappaliban vagy a garázsban? Egyáltalán nem emlékszem, csak annyira, hogy le akartam venni rólad, és milyen jól tettem. Gyönyörű vagy.

– Ugyan már…

– Mindent meg lehet oldani – mosolygott Draco, majd megérintette a boszorkány arcát. – Mit szólnál, ha elmennénk együtt fürdeni?

– Együtt?

– Aha, vizet spórolunk és megnyugszol végre.

– Most is nyugodt vagyok.

– Áhh ezt tudjuk fokozni. Ahogy láttam ez a beszélgetés a repüléstől teljesen felzaklatott. És azt hiszem, hogy egy jó fürdő és egy jó hát mosás csodákra képes. Ajánlom.

– Nos, azt hiszem jól este egy kis fürdő. Egyedül.

– Egyedül? Most soroltam fel az előnyöket.

– Oh, hát nem is tudom.

– Tegyél egy próbát – vigyorodott el a férfi.

– Legyen – sóhajtott fel a boszorkány.

– Nem fogod ezt megbánni – simogatta meg a derekát Draco. – Ha már a barátnőm lettél.

– Komolyan? Egy Malfoy barátnője lettem. Szerinted ez nem elég baj? – kérdezte, majd elterült Draco mellett. A férfi felkönyökölt és a boszorkányra nézett.

– Ha nem tudunk beilleszkedni a varázsvilágba, majd megyünk a muglikhoz.

Hermione felszabadultan felnevetett.

– És mi lesz a szüleiddel?

– Mindig ki akartam őket borítani, de úgy istenesen.

– És velem akarod kiborítani őket?

– Ki tudja lehet, hogy örülnek neki.

– Jaj, Draco…

– Ne beszéljünk a szüleimről! Most fürödjünk.

– Rendben.

***

A vérforraló zuhany után a két fiatal visszament az ágyba, és majdnem az egész napot ott töltötték. Kint esett az eső még mindig, így Draco és a repüléssel kapcsolatos tervei kútba estek, amit annyira egyikük sem bánt. A varázsló inkább a konyhaművészetének megcsillogtatását helyezte előtérbe, összeszedett maguknak némi rágcsálnivalót, amit a puha ágy ölelésében fogyasztottak el. Olvasgattak, beszélgettek, egymást ugratták, és sokat nevettek, olyan volt, mintha a saját boldogság buborékukban lebegtek volna. Senki és semmi nem zavarhatta meg őket.

– Elkényeztetsz – szólalt meg Hermione mélyen felsóhajtva, majd beleharapott az eperbe, amit a varázsló felkínált neki. Draco elmosolyodott, letörölte a gyümölcs piros nyomát a lány ajkáról, aztán megcsókolta.

– Dehogy kényeztetlek el – mormolta a csókba. – Még tudnám fokozni.

– Nem kéne – rázta meg a fejét a boszorkány.

– Miért?

– Mert teljesen kikészítettél.

– Nem vagy edzésben, de majd teszünk róla – vigyorgott Draco. – Még pár óra a seprűn és…

– Nem, nem, nem. Te sem gondolhatsz ilyen szörnyűséget – ellenkezett a boszorkány.

– Nem olyan szörnyű az – mosolygott, miközben végigsimította a lány meztelen vállát.

– Azt ugye tudod, hogy hamarosan haza kell mennem – nézett a szemébe. Draco ujjai megálltak egy pillanatra, de aztán folytatta tovább a körzést.

– Majd holnap.

– Dolgoznom kell, és holnap reggel már be kell mennem.

– Viszont, ha felmondasz, akkor dolgozhatsz nekem – vigyorodott el, majd egy apró csókot lehelt a meztelen vállra.

– Igen?

– Aha. Lehetnél az asszisztensem – folytatta tovább a gondolatmenetét Draco, miközben lejjebb csúszott az ágyban, hogy tovább folytassa a kényeztetést. Nem bírt betelni vele. Ha rágondolt mennyire fülledt volt abban az átkozott zuhanyfülében, akkor nagyon kevés választotta el attól, hogy becipelje újra a boszorkányt.

– Egy házimanó sem tudna a te irodádban rendet rakni – nevetett fel a lány jóízűen. – Évek mennének el rá.

– Gondolod?

– Tudom.

– Szóval – hajolt fölé, miközben hagyta, hogy Hermione a karját a nyakába fonja –, ezek szerint hazamész?

– Aha – bólogatott elszántan. – De annyira nem sietek.

– Nálad is alhatok – mondta a férfi rekedten. Ajkuk ismét összeért. A lánynak fogalma sem volt hogyan tudott ennyire hatással lenni rá Draco. Még ennyire erős vágyat soha nem érzett senki iránt, úgy vonzotta hozzá ez az érzés, akár egy mágnes. Összhang volt köztük. Nem félt önmaga lenni mellette. Meg kellett volna, hogy lepje ez, de inkább megnyugtatta. Belefúrta az ujjait a sűrű, tejfölszőke hajba.

– Csábító az ajánlat – szólalt meg a csókjuk után. – Rettenetesen csábító.

– Akkor fogadd el!

– Nem lehet – zárta meg a fejét Hermione. – Vicky nálam alszik a hétvégén. Nem akarom, hogy még több oka legyen engem szekálni.

– Nem vitatkozom – mosolyodott el végül Draco. – De mindenképpen hazakísérlek. Ebből nem engedek.

– Még szép, ha már a pasim vagy.

– Hivatalosan.

– Igen, Draco, hivatalosan.

– És megcsókolhatlak? – kérdezte a férfi huncut mosollyal.

– Eddig sem zavartattad magad – viszonozta a mosolyt a lány, miközben a varázsló hajtincseivel játszott.

– A haverjaid előtt akarlak megcsókolni – jelentette ki zordan, főlényes vigyorral.

– Oh…

– Nos?

– Jaj, Draco.

– Nem, nem, én nem leszek olyan pasi, akit a barátnője eldug a szekrénybe, amikor a haverjai meglátogatják – mondta Draco.

– Mintha meg tudnám ezt tenni veled.

– Csak tisztáztam az erőviszonyokat.

– Beszélek velük, aztán felőlem lépen-nyomon megcsókolhatsz – válaszolt Hermione. – Így már rendben lesz?

– Rendben. Kapsz egy kis haladékot, de után… – felciccentett, majd rosszallóan megrázta a fejét.

– Mégis, ha nem vagyok indiszkrét, mi lenne utána?

– Én magam jelentem be nekik.

– Arany szíved van, hogy hagysz nekem előtte egy kis időt – paskolta meg az arcát Hermione.

– Tényleg utálok bujkálni.

– Nem is kell.

– Szeretném, ha mindenki tudná, hogy hozzám tartozol – mondta majd egy forró csókot lehelt a boszorka arcára.

– És a szüleid?

– Potterék után nekik is elmondjuk.

– Komolyan?

– Reggeli Prófétába is bekerülhetne a hír – vágott gondolkodó fejet Draco. – Így egyszerűbb lenne. De azt hiszem, hogy inkább célravezetőbb, ha én magam mondom el nekik.

– Áh, ne törjünk ilyen magasra! Jó, ha a Szombati Boszorkányba bekerülne a hír.

– Ne becsüld le magad, Hermione! Elvégre te háborús hős vagy, én meg egy megátalkodott exhalálfaló. Még az is lehet, hogy könyvet is írnak a kapcsolatunkról. – A férfi megérintette a boszorkány arcát. – Meg kell jól gondolunk kinek adjuk el a jogokat.

Hermione felnevetett, majd végigsimította Draco karját, amin még mindig látható volt a Sötét Jegy. Megérintette kezét, s egy apró csókot nyomott a férfi tenyerébe, majd a lehető legmeglepőbb dolgot tette, a Sötét Jeggyel elcsúfított bőrfelületet is megcsókolta. A varázsló egy pillanatra szóhoz sem jutott. A szürke szempár találkozott a melegbarna szempárral.

– Téged ez itt – húzta végig az ujját a Sötét Jegyen –, soha nem határozott meg.

– Gondolod?

– Tudom.

– Túl jószívű vagy griffendélesnek – mondta Draco rekedten.

– Fontos vagy nekem.

– Te is nekem – válaszolt a férfi. – Túlságosan is ahhoz, hogy ezt, ami köztünk van ne csesszem el.

– Akkor hazakísérsz?

– Áh, még nem.

– Miért?

– Mert még nem szeretkeztünk az összes helyiségben – vigyorodott el a férfi. – Ráérek.

– Oh, mert ezt a tervedet pontosan ma éjfélig kell megvalósítani?

– Amit ma megtehetsz…

– Draco…

– Mi az?

– Fáradt vagyok egy szexmaratonhoz – közölte Hermione egyértelműen. – Kísérj haza!

– Kifogás, kifogás… már most rámuntál, igaz? – cukkolta tovább a varázsló.

– Ruhám sincs. Mégis hogyan aludhatnék így itt nálad?

– Tegnap nem zavart.

– Az tegnap volt.

– Tegnap, mi? – nézett rá hamiskás mosollyal.

– Induljunk ki abból, hogy nincs ruhám.

– Nekem van – csillant fel a szeme a férfinak. – Szóval ez nem lehet kifogás.

– Igen? Csak emlékeztetni szeretnélek, hogy visszavetted azokat a ruhákat, amik a te tulajdonodban álltak, így most csak egy lepedő van rajtam.

– Komolyan? Azt mondod, hogy a lepedő alatt semmi sincs rajtad? – játszott tovább Draco.

– Te is tudod, hogy nincs – nevetett fel Hermione.

– Ez hallatlan, Miss Granger – kapott a szívéhez a férfi színpadiasan. – Ki gondolna ilyesmit egy fedhetetlen griffendélesről?

– Botrányos lett a viselkedésem miattad – jegyezte meg fejcsóválva a lány. – Bár mondták volna suliban, hogy vigyázzunk a komisz mardekárosokkal.

– Mondták – bizonygatta Draco –, de téged az ilyesmi nem tántoríthatott el. Amilyen hajmeresztő dolgokat megtettél már, egy mardekárossal együtt lenni igazán belefér.

– Gondolod?

– Tudom – adott egy apró puszit a homokára.

– Akkor is botrányos dolgokra veszel rá.

– Valahogy majd túlteszem magam rajta, de megbánni nem fogom – sóhajtott fel színpadiasan. – Melyik pólómat szeretnéd?

– Mindegy csak azt ne, amin az van, hogy olyan a seggem, mint egy hegyi trollnak – mondta Hermione nevetve.

– Pedig az egész jó lenne, bár egyáltalán nem igaz – nevetett Draco, miközben erőt vett magán, felkelt, felvette az alsónadrágját, aztán kinyitotta a szekrényt. – És mit szólnál ahhoz, hogy Lockhart a szerelmem?

– Van olyan pólód?

– Lesz. Az, hogy valami nincs, az nem tud meggátolni abban, hogy ne is szerezzem be – válaszolta nemes egyszerűséggel.

– Nem, nem. Válassz érzéssel.

– Szeretem Malfoyt?

– Reklámozzam? – húzta fel az orrát. – Nem kéne. Tartok a fan klubod lincselésétől. Még nem készültek fel arra, hogy téged valakivel lássanak.

– Igaz, igaz, rengeteg szívet törnénk össze – szólalt meg Draco, miközben még mindig kutakodott a szekrényben. – Vigyázni kell az ilyesmivel.

– Hát persze.

– Akkor legyen az, hogy Mardekáros vagyok és egy igazi szexisten.

– Finomítsunk.

– Mondasz valamit – nevetett fel a férfi. – És ez?

– Én nem tökéletes vagyok, hanem unikornis? Draco, te mégis minek tartod meg ezeket? – kérdezte nevetve Hermione, majd hasra fordult és felkönyökölt.

– Viccesek.

– Jól van, add oda, aztán induljunk.

– Seprűvel?

– Ki van zárva.

– Autóval?

– Messze vagyunk Londontól – mondta Hermione.

– Szóval hamar meg akarsz tőlem szabadulni – csóválta meg a fejét Draco. – Ez nem szép dolog.

– Tudod, hogy holnap hétfő lesz.

– Igen? Ez valahogy minden héten így történik.

– Dolgoznom kell.

– Nekem is. Bár délután edzést kell tartanom neked – mosolyodott el. – Most már tényleg rendesen kell viselkedned.

– Eddig is úgy volt.

– Na persze – csóválta meg a fejét. – Öltözz fel, aztán hoppanálunk!

– Valami nadrágod nincs?

– Keress valamit, addig rendbeszedem magam – mondta Draco.

– Ne vidd túlzásba! – kérte Hermione. – Slamposnak érezném magam.

– Majd felveszem a szemüvegem – vigyorgott a férfi, majd elindult a fürdőszobába.

– Ahh, ami szörnyen jól áll neki – mormolta a lány a párnába, majd felkelt és felöltözött.

Negyed óra és némi marasztalás után végül a két fiatal hoppanált közel Hermione lakásához. Draco ígéretéhez híven szemüvegben volt, edzős ruhájában jelent meg. A lány még a haját is összeborzolta mire elégedett lett a férfi külsejével. A varázsló persze ugratta a boszorkányt a remek öltözéke miatt, ami az ő pólójából, feltűrt nadrágjából, és Hermione szandáljából állt, ugyanis Draco nem hagyta neki, hogy lekicsinyítse egyik edzőcipőjét sem.

Egy kis séta, jó néhány csók, ölelés után végül elérkezettnek látták az időt, ahogy búcsút vegyenek egymástól.

– Holnap találkozunk – ígérte Draco.

– Rendben van.

– Ugye nem borítasz ki?

– Még nem tudom – vonta meg a vállát Hermione. – De hozok kényelmes ruhát.

– Rendben – sóhajtott fel a varázsló. – Tetszel nekem, Granger!

– Te is nekem, Malfoy – nevetett fel. – És kicsit hiányozni is fogsz.

– Ne maradjak mégis?

– Legközelebb.

– Jól van – bólogatott a férfi. – Álmodj szépeket, Hermione!

– Te is, Draco!

A férfi újra magához ölelte aztán egy újabb csókot nyomott az ajkára, amivel teljesen levette a lábáról a boszorkányt. Hermione tudta, hogy többet nem tudna nemet mondani neki. Élvezettel simult az ölelésébe. Egymásra néztek, a varázsló megcirógatta a boszorka orrát. Majd még egy apró csókot váltottak, s miután kibontakoztak egymás öleléséből Draco köddé vált. Hermione még soha nem érezte úgy, hogy nem tud eléggé mély levegőt venni ahhoz, hogy végre megnyugodjon és a szíve ne dobogjon olyan hevesen. Végül erőt vett magán, s felment a lakásába.

hozzászólások: 0