3. lecke

A landolás simán ment, mintha ezerszer gyakorolták volna. Hermione, repülés ide vagy oda, de jobban szeretett a földön lenni, méghozzá két lábbal. Kicsit szédelegve állt a ház előtt, majd szembe fordult a zilált hajú férfival, aki szintén leszállt a seprűről, majd a nyélre támaszkodva figyelte őt. Mindketten meglehetősen fáradtak voltak.

– Látod nem is volt olyan szörnyű – szólalt meg Draco először. – Bár azt hiszem, a seprűnyelemen örökké megmaradnak a szorításod nyomai.

– A tölgyfán? Az egyik legkeményebb fa…

– Ez egy antik akác nyél, de ne menjünk bele – mondta a férfi fáradtan, még a végén megint összevesznek, és elég volt egy pofon. – Különben is vicceltem, nincs rajta semmilyen szorítás nyom.

Hermione csak megforgatta a szemét. Mégis mikor hitte, hogy ért ezekhez a „járművekhez”? Soha nem is érdekelte, soha nem is fogja. De azért még okozhat Malfoynak némi meglepetést, gondolta, miközben fázósan összehúzta magán Draco kabátját. Bár ez valószínűleg nem a mai nap lesz.

– Katasztrófa vagyok a seprűkkel – ismerte be némi hallgatás után. – Csoda, hogy ez nem dobott le. Még azt se tudom, hogyan kell sepregetni…

– Még csak az kéne, hogy egy antik Üstökös 3000-rel konyhát seperjenek – horkant fel megvetően Draco, mintha legalább egy szentségtöréssel egyenértékű lenne egy ilyen fiaskó. Amennyit ért egy ilyen jószág, még jó, hogy felhördült. – Te jó Merlin, Granger, nekünk még el kell egyről másról beszélgetnünk.

– Alig várom.

– Nem viccelek! – nyomatékosította a mondandóját, majd elcsigázottan hátrasimította a bal kezével a tejfölszőke tincseit. A Sötét Jegy feketén megvillant az utcai lámpák fényében. A boszorkány akaratlanul is megnézte a megfeszülő, izmok, inak, erek között kirajzolódó vonalakat. A varázsló elkapta a pillantását. – Ezt nézed?

– Sajnálom, nem akartam – rázta meg a fejét. Hermione arca halványan kipirult, de nem azért, amit látott, hanem maga a férfi mozdulata, amibe belefeledkezett. Miért volt ez rá hatással? Maga sem értette, nyilván a fáradtság. A Sötét Jegy meg… Szóra nyitotta a száját, s csupán szabadkozásra futotta. – Csak hát…

– Már nem jelent semmit sem – mondta a férfi, miközben ő maga is megnézte a bőrébe égetett mintát. – Csak egy szar tetkó.

– De…

– Ez a múltam, Granger – vágott a szavába a kelleténél sokkal erőteljesebben. – Lapozzunk egy tiszta oldalra, és kezdjünk másba. Nézd meg a másik karom az sokkal szexibb, mint ez.

– Köszönöm, hogy hazahoztál – köszönte meg Hermione.

– Szívesen. Enyém volt az öröm, hölgyem! – hajolt meg egy kicsit színpadiasan.

– A szeretőm már biztosan vár, úgyhogy megyek – közölte révedezőn.

– Örülhet a viszontlátásnak, ha közel hat és fél órán keresztül megkötözve hevert az ágyadban. Van annak valami varázsa, ha az embert elengedik ennyi idő raboskodás után. Biztosan hálásan fog üdvözölni.

– Túléli – legyintett Hermione akaratlanul felnézett az lakása ablakába, fény gyúlt, majd egy férfialak sziluettje suhant át a szobán. – Mi a jó Merlin franc? Ki az ördög van a lakásomban?

– Te, Granger, a viccet félretéve. Valóban van valakid? – kérdezte Draco, majd közelebb lépett a boszorkányhoz, aztán együtt nézték az ablakot. – Nyugtass meg, hogy ő grasszál a nappalidban, aztán már itt sem vagyok.

– Az egy férfi.

– Nem tudom miből jöttél rá – fűzte a gondolatot Draco. – Talán segített, hogy meztelen? Egyébként nem válaszoltál a kérdésemre. A te pasid az ott fent?

– Merlinre, még egy rendes fésűm sincs, hogy lenne szeretőm? – morogta a boszorkány, aztán lázasan elkezdett a táskájában turkálni. – Ezt nem hiszem el, pedig…

– Akkor nézzük meg együtt, hogy ki van bent – ajánlotta, de Hermionénak nem tetszett ennyire a férfi gyámkodása. Elvégre képes volt elbánni egy betolakodóval.

– Lehet, hogy nő vagyok, de nem védtelen – sziszegte sértődötten, majd tovább folytatta elfojtott szitkokkal és a pálcája keresését.

– Ne vedd sértésnek, de nincs ott véletlenül egy rúna szótárad is? – kérdezte a férfi, miközben a kezdeti lelkesedése, hogy leterítsen egy betolakodót kissé alábbhagyott. A boszorka számos hajtincse kioldódott, s a szemébe hullott, miközben már egész csuklója bent volt a táskában. Nem volt túlságosan szexi, de Draco mégis valahogy ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy kisimítsa a kósza tincseket.

– De van, egy 1991-es kiadás. Miért kell? Éppen most akarsz fordítani?

– Dehogy, csak azért kell, hogy fejbe vághassam magam és eszméletlen legyek. Kiborító a szervezetlenséged. Hol tartod azt a pálcát?

Hermione ekkor előhúzta a pálcáját, majd kifújta a homlokába hulló hosszú tincset.

– Megvan.

– Hála legyen Merlinnek! De – vette elő ő is varázseszközét, majd félreütötte a lányét –, én megyek előre! Megmutatom, hogy mi Malfoyok hogyan intézzük az ilyesmit.

– Khm, csak ne nyírj ki senkit! – mondta ösztönösen, nem is gondolva arra mennyire betalál ezzel a mondattal. – Kettő per B az enyém.

Draco válaszra sem méltatta, majd elindult befelé. Hangtalanul felment a lépcsőházban, majd megerőltetés nélkül haladt előre. Hermione követte volna, hasonló gyorsasággal, csak sem a szoknya, meg az időközben kényelmetlenné vált szandál sem segítette a haladást. Ki akarta nyuvasztani Vickyt, biztosan ő volt az, akinek a keze ebben benne volt.

– Petrificus Totalus! – hallotta a varázsló hangját, aztán valaki elterült a folyosón. Hermione magában szitkozódva megszaporázta a lépteit, fel kellett emelnie a ruhája szoknyarészét is, hogy ne essen el benne. Mire felért, s addigra Draco már diadalmas mosollyal, karba tett kézzel pózolt az eszméletlen mugli felett, kétség sem férhetett hozzá, hogy melyikük állt a tápláléklánc élén.

– Jaj, neee, jajj neee, ez Barry, a pizza futár – szólalt meg a boszorkány, és gyorsan ellenőrizte a fekete hajú fiatal férfi életfunkcióit, egy kicsit elájult, de nem volt más baja.

– Honnan kellett volna tudnom? – tárta szét a karját Draco. – Éppen az előbb lépett ki a lakásodból, az ajtó pedig becsukódott.

– Nem te… hanem Vicky tehet róla.

– Ki az a Vicky? – kérdezte kíváncsian, most már felettébb érdekesnek találta Granger helyzetét.

– Családom istencsapása – közölte Hermione, majd lázasan a keresni kezdte a kulcsát.

– Ha megengeded – furakodott mellé Draco, aztán kinyitotta az ajtót. – Nyitva van, neki nem volt kulcsa, így nem csukta be.

– Még csak az kéne… Köszönöm, és most meg mutatom, hogyan intézzük mi Grangerek az ügyeket.

– Atya világ, megtámadod könyvekkel?

– Hahaha… nagyon vicces.

A varázsló intett, hogy átadja az irányítást Hermionénak, aki felcsippentette a szoknyáját átlépett a földön fekvő muglin, aztán sebes léptekkel indult befelé a lakásba. Draco követte, majd okosan magukra zárta az ajtót.

– Vicky! Merre vagy? – kiabált Hermione, és dühben forgó szemekkel elindult unokatestvére keresésére. – Gyere ide, és azonnal magyarázd meg ezt!

Mozgolódást hallott a kanapé felől, majd egy kócos, fiatalabb Granger lány dugta ki a fejét a takaró alól.

– Wingardium Leviosa – mondta egyszerűen, majd a lány a magasba emelkedett. Döbbenetes volt a hasonlóság. Draco egy pillanatig elidőzött a rövidnadrág és póló kombinációjában a mennyezetig repülő hölgyben.

– A muglikon nem szabad gyakorolni a varázshasználatot, Hermione – jelentette ki álmosan unokatestvére, aztán ásított egy hatalmasat. Nem tűnt éppenséggel sem meglepettnek, sem ijedtnek.

– Beavatott mugli vagy, és rajtuk szabad. Azonnal magyarázd meg! Mit keresett egy pasi a lakásomban? Esküszöm, reptetni foglak körbe-körbe, amíg el nem mondod.

– Barry? Pizzát hozott nekem, aztán még úgy pár órácskát itt maradt velem. Max ugyanis felültetett. Ne irigykedj folyton, hogy nekem rendben van a szexuális életem… – kacér mosoly jelent meg arcán, aztán élvezve a levitáció előnyeit hátravetette a fejét és egyszer megpördült. Az sem túlságosan zavarta, hogy Draco a szobában van. Integetett a varázslónak. – Oh, helló, Victoria Granger!

– Draco Malfoy, örvendek! – intett vissza a férfi és mélyen felsóhajtott.

– Az a Malfoy? – nyílt tágra a tekintete Vickynek.

– Nocsak, Granger, szoktál mugliknak is emlegetni? – felettébb élvezte, hogy a boszorka elpirul a méregtől, és nem tudja eldönteni, hogy kit fojtson meg először.

– Hagyjuk az ismerkedést! – rivallt rá élesen Hermione Vickyre. – Miért maradt itt a srác, amikor határozottan megkértelek, hogy ne engedj be a lakásomba senkit se?

– Azért maradt itt, amiért te is felhívtad ide, ezt az Adoniszt. Nagyon jó a tetkód! Olyan old school, de nagyon bírom az ilyesmiket. Kígyók, koponyák, hmm szexi. – Az ajkába harapott, miközben lótuszülésbe tornázta magát. Neki valóban nem kellett lazaság, túlságosan is könnyed volt a viselkedése. Vajon Grangerből is ki lehetne hasonlót hozni? – tűnődött Draco, de aztán megrázta a fejét. Be kell vetnie a Longbottom módszert, ha Hermionét fel akarja ültetni a seprűre újra.

– Vicky! – pirított rá ismét. – Mégis mit képzelsz magadról?

– Elnézést, de a helyes pasikkal flörtölni szoktam. Egyébként ártalmatlan vagyok, nem szoktam Hermione varázslóit kiszemelni magamnak. Megelégszem a csinos muglikkal is. Sajnálom, tabunak számít az, akit Hermione felhoz magához.

– Mivel vádolsz? Én nem hozok fel pasit a lakásomba – válaszolt felháborodva, majd karba tette a kezét. – Ellentétben veled, én csak át szoktam venni a pizzát, kifizetem a futárt, és hagyom elmenni.

– Hidd el én is hagytam elmenni!

– Jaj, kérlek!

– Hermione, te megnézted már azt a pasit, akit melletted áll? – Mutatott rá Dracóra, a két Granger lány önkéntelenül odanézett. Malfoyt némileg feszélyezte és mulatatta a jelenet egyszerre, de leginkább kedélyesen mosolyogott. – Határozottan úgy tűnik, hogy itt áll a lakásod kellős közepén.

– Hát hogyne nézte volna meg, ráadásul csak ma este meg is csókolta, kétszer – mormolta a varázsló álmosan.

Vicky ragyogott a boldogságtól. Hermione pedig csak levegő után kapkodott a méregtől.

– Jajj, Hermione, végre! Anyával már azt hittük leszbikus vagy.

– Nem segítettél, Malfoy – szűrte a fogai között a boszorkány. Draco csak megvonta a vállát.

– Bocsánat, hagyom, hogy Granger módra intézd. Mintha itt sem lennék. Folytassátok!

– A konyhában találsz vajsört. Ez eltart még egy darabig.

– Legjobb lesz, ha elmegyek.

– Miattam ne! Mindjárt hazamegyek, aztán élvezhetitek tovább azt, ami elkezdődött. Még van pár óra napfelkelte előtt. Megvetettem az ágyadat, Mione.

– Elég legyen, Vicky! Nincs köztünk semmi! – morogta Hermione majd gyorsan kibújt a szandáljából és belebújt a papucsába.

– Na persze, szinte látom a szikrákat, érzem a tesztoszteron-ösztrogén összecsapását, a vibrálást…

– Na, jó elég lesz! – pirított rá Hermione a túlfűtött unokahúgára, aztán a nevetéssel küzdő Dracóra nézett. – Téged meg kikísérlek!

– Viszlát, cukipofa! Én megpróbáltam.

– Jó éjt, Vicky! – mondta a férfi. Hermione megvárta, amíg kimegy az ajtón, aztán visszafordult egy pillanatra.

– Még nem végeztünk. Betty néni és Arnold bácsi ezt meg fogja tudni tőlem.

– Ne legyél szemét! Én csak jót akartam neked! Végre hanyatt döntenének, és te kihátrálsz belőle. Kettőnk közül te vagy az okosabb… eddig legalábbis így volt.

– Ez nem szemétség kérdése, és fejezd be, nem szándékoztam lefeküdni Malfoyjal. Mindjárt jövök!

– Szóval nem akarsz velem lefeküdni? – tette fel az első kérdést a férfi, miután becsukták az ajtót.

– Ne idegesítsd még te is!

– Olyan akár egy tájfun – jegyezte meg Draco.

– Nekem mondod? – masszírozta Hermione a halántékát. – Miatta még jobban begörcsölt a lábam.

– Vegyél egy forró fürdőt, az majd segíteni fog. Vagy egy hideg zuhanyt. Nem tudom mennyire gerjedtél be rám.

– Jó lenne… Mi van? Ne is folytasd! Elegem van belőled is, Malfoy! – jelentette ki teljes elkeseredettséggel.

– Reméltem, hogy ezt mondod.

– Menj haza!

– De csak akkor megyek haza, ha megígéred, hogy hiányozni fogok.

– Hülye…

– Oh, várj! Még van egy kis elintéznivalóm – jutott eszébe hirtelen.

– Micsoda?

– A mugli.

– A mugli?

– Az eszméletlen mugli a lakásod előtt – emlékeztette Draco. – Varázstalan embertársunk, akit sóbálvány átokkal sújtottam.

– Oh, a francba, Malfoy! – nyögött fel Hermione, majd hátrasimította a haját.

– Mi van?

– Nem bírom ezt – mondta fáradtan, és kétrét görnyedten felnevetett, aztán mindketten nevettek. Remélte, hogy a szomszédok nem hallották meg őket. – Először egy szörnyű hosszú nap, majd a tanfolyam, aztán a bankett, repültünk is, Vicky beszólásai és most itt fekszik a lakásom előtt egy kifektetett mugli, aki mellesleg az unokatesóm alkalmi szexpartnere. Kinek volt még ilyen kusza napja, hajnala, mint nekünk? Mi a fenét akarsz csinálni vele?

– Magához térítem – vonta meg a vállát egyszerűen. – Mégis mit tehetnék? Avassam inkább be ebbe a képtelenségbe?

– És mit mondasz neki, hogy mi történt?

– Elesett és beverte a fejét. Gyakori sztori.

– Jól van, csináld csak.

– Mindjárt jövök.

– Rendben.

Pár perccel később Hermione és Draco már kettesben állt lent a ház előtt. Barry álmos, kótyagos alakja még mindig látszott a hajnali bágyadt fényben. Malfoy fáradt tekintettel nézte, ahogy a mugli eltűnik a sarkon. Zsebre tette a kezét, s mélyen magába szívta a nyíló magnólia édeskés illatát.

– Köszönöm! – szólalt meg Hermione hálásan.

– Elég legyen a köszönetekből! Rémfárasztó és unalmas.

– De akkor is. Ma hajnalban is barátként viselkedtél.

– Pedig nem úgy akartam – lépett hozzá egészen közel. Hermione szíve hevesen megdobbant. Malfoy túl sok volt neki, főleg mára.

– Hanem?

– Elkísértelek az ajtóig.

– Én kísértelek ki, és voltál már a lakásomban is.

– Ne rontsd el a pillanatot, Granger! Francba vele! Lakatot kell tennem a szádra – mondta végül, majd egy rántással magához húzta, és nemes egyszerűséggel megcsókolta, s közben beletúrt Hermione hajába, talán még ki is szakított néhány hajszálat.

Nem tervezte el, nem is gondolt rá igazán, talán a túl sok pezsgő. Fenét! Meg akarta tenni, mert annyira szép volt a hajnali napsugarak első fényénél, ahogy egymásra nevettek. Nem volt szemérmes, egyszerűen lehengerelte a boszorkányt. Szorosan ölelte át a derekát, másik kezével pedig végigsimította a hátát, Hermione még a kabát szövetén keresztül is érezte a meleg tenyér simogató érintését.

A boszorka most sem tudott megálljt parancsolni magának, visszacsókolt. Ugyanazzal a szenvedéllyel, és ő is beletúrt a tarkójánál rövidre nyírt tejfölszőke hajba. Küzdött ellene, de a világ mégis elhomályosult körülötte. Egyszerre volt ez játék és égő szenvedély közöttük. A hajnal hangjai, a színek megszűntek, s csak az érzés maradt, ami jobb volt, mint amit el tudott képzelni. Mintha nem ugyanazok az emberek lennének, mint akik voltak, hanem sokkal többek ennél. A boszorkány reszketett a varázsló erőteljes karjai között.

Talán azon a ponton józanodtak ki, amikor Draco nekinyomta Hermione hátát a ház oldalának, s az a kevés távolság is megszűnt köztük. Megszakadt az éhes, követkelőző csók. Mindketten kifulladva, egymás homlokát összeérintve hallgatták a másik lélegzetvételét. Érezték még mindig azt, ami elragadta őket. Sötét, izzó, elsöprő vágyat, de mindketten tudták, hogy ennek nem adhatják meg magukat. Most még biztosan nem.

Az újabb csók szelídebb lett, nyoma sem volt a korábbi esztelen vadságnak. Mintha a varázsló ezzel próbálná kiengesztelni valami olyasmiért, amit mindketten egyformán akartak. Igazából a boszorkának halvány fogalma sem volt, hogy mit miért tettek. A férfi érintése szinte már perzselt, ahogy kihámozta a zakóból, s közben finom, apró csókokkal borította a nyakát. Hűvös széltől vagy valami egész mástól megborzongott.

– Ez egy randi volt – suttogta a fülébe Draco, majd felvette a zakóját, Hermione halkan felnevetett.

– Randi? Te így szoktad megcsókolni azt, akit elviszel randizni?

– Miért te, hogy szoktad?

– Apró puszi a szájra, semmi több. Mégis első randi.

– Bocsáss meg, de ez a harmadik volt.

– Harmadik? Hogy lett volna három randink egy éjszaka alatt? – vonta össze a szemöldökét a boszorkány.

– Első az erkélyen, akkor megvolt a te szűzies, első randis csókod. Második randin, hazavittelek a seprűmön, de előtte megcsókoltalak a teraszon. Ez pedig a harmadik randis csók. Legközelebb már…

– Ez inkább lecke, mint randi – sóhajtott fel Hermione és fázósan összefonta a karját.

– Lecke? – ráncolta össze a homlokát Draco.

– Igen. Folyamatosan leckét kapok tőled. És ez volt a harmadik.

– Milyen érdekes elgondolás – vakarta meg az állát. – Már gondolkodom a negyedik leckén.

– Elég volt belőled, Malfoy! Menj haza, és felejts el hétfőig!

– Rendben, megyek, mert nem tudod elolvasni soha sem St. Ignatius életrajzát.

– Szereztem tőled még egy zsebkendőt. Már három van. Remek könyvjelző lesz – mosolygott a boszorkány, mintha tényleg mulattatná a gondolat, hogy elszedi az összes zsebkendőt, amit Draco a hölgyek miatt hord magánál.

– Nagyszerű, az már kész gyűjtemény.

– Aludj jól, Malfoy!

– Te is! – intett neki, majd hosszú léptekkel elindult lefelé a lépcsőn. Aztán megfordult és elmosolyodott. – Granger?

– Igen?

– Véletlenül lehúztam a cipzáradat is.

– Sírba viszel! – morogta a boszorkány, majd letipegett hozzá a járdára. – Húzd vissza légy szíves! Nem hinném, hogy jó ötlet lenne, ha így mennék vissza.

– Kész! – tette a vállára a kezét gyengéden.

– Menj!

– Azt tudod, hogy már nem utállak.

– Mintha ezt nekem kellene mondanom – ráncolta össze a homlokát Hermione.

– Ez is valamelyik másik univerzumban lehetett – somolygott Draco.

– Ne merj még egyszer megcsókolni! – figyelmeztette, pedig zabolázatlan kamaszlány lénye legszívesebben a karjába vetette volna magát.

– Merlin őrizz! Inkább itasd fel a könnyeidet, amiért egész hétvégén nem látsz! – Azzal benyúlt a belső zsebébe, és még egy zsebkendőt nyomott a kezébe. – Nem szeretem a prímszámokat.

– A boldogságtól könnyezem, hogy nem láthatlak, és az izomgörcstől fogok inkább sírni.

– Szervusz, Granger, aztán gondolj rám!

– Soha!

– Kíméletlen vagy! – nevetett felszabadultan, aztán felült a seprűjére és eltűnt a hajnal fényeiben.

– Megint bajban vagyok! – morogta maga elé a lány, aztán elindult felfelé a lépcsőn. A ruhája ekkor magától szétnyílt. Próbálta összehúzni a cipzárt, ami már sehol sem volt. – Légy átkozott, Draco Malfoy! Ezt megkeserülöd!

***

Az eseménytelenül telt hétvége után, Hermione hétfő reggel álmosan, bágyadtan állt az oktatóközpont kviddics pályáján. Vasárnap egy bagoly ütötte ki a kezéből a könyvet Draco üzenetével, amiben reggeli edzésre hívta, mondván a délutánja már teljesen tele volt. Egész hétvégén nem gondolt rá, erre a férfi ravaszul tett róla, hogy egész vasárnapról hétfőre virradó reggel rá gondoljon. A boszorka beleburkolózott a nagykabátjába, és egy bögre kávéra gondolt. Milyen jól is esett volna, ebben a csípős időben. Miért váratja még mindig?

Nem kellett sokáig várnia, Malfoy a szokásos magabiztossággal vágott keresztül a salakos pályán. Rajta már látszott, hogy elkezdte az edzést. Zöld póló, ami közhelyesen egy kígyót ábrázolt, amint egy oroszlánt fojtogatott, fekete tréningnadrág, szélfútta haj, stílusos sárkánybőr futócipő. Maga volt a megtestesült kísértés, de nem Hermionénak, aki most leginkább a takaró alá vágyott vissza. Már valószínűleg a varázsló megtette a reggeli kilométereit, és csak őt akarta bosszantani azzal, hogy a levezetésre őt is iderendelte. Mekkora zsarolási alapja volt? Winters és Eglethon arra vártak, hogy lazaságon kapják, Draco pedig eltökélte, hogy ezzel sakkban tartja Hermionét.

– Jó reggelt, Granger! – vigyorogva, mintha valóban győzelemként könyvelte volna el a ma reggelt.

– Neked is – mormolta valahonnan a kabát mélyéről.

– Annyira nincs hideg.

– Nagyon hideg van. Fáradt vagyok! – nyafogta Hermione. – Még csak öt óra múlt.

– Tízre kell csak menned dolgozni, addig olvashatsz is. Egy órát edzünk, aztán mehetsz.

– Szadista vagy!

– Görcsölnek az izmaid, ez cseppet sem az egészség jele. Még át kell néznem a konyhádat is, aztán megnézzük a vitaminszintedet. A Szent Mungóban…

– Nem megyek gyógyítóhoz! – ripakodott rá mérgesen. – Egészséges vagyok.

– Csak rémesen magnéziumhiányos.

– Majd veszek be vitamint, csak hagyjál már aludni valahol! – nyafogta mérgesen.

– Most bemelegítünk.

– Nem igazán akarok – morogta tovább a boszorka.

– Számítottam erre is – bólogatott elégedetten. – Gyere utánam, és hozd a seprűdet is légy szíves!

Hermione csak állt, de nem akart megmozdulni. Draco viharszürke, elszánt tekintete nem ismert ellentmondást, ámbár ez a boszorkány jócskán próbára tette a türelmét, sőt még a béketűrését is.

– Mire vársz még, Granger?

– Mondták már, hogy a szemed színe idegesítő? – tűnődött magában, noha nem gondolta komolyan.

– Nem, de kösz. Ezzel igazán rombolod az önbizalmam.

– Úgy viselkedsz, mint egy zsarnok.

– Mindig is az voltam, de ha ezt vígasztal próbálok jobb ember lenni. Ezért is segítek neked, Granger. A repülés nem nagy dolog.

– A drogosoknak és azoknak, akik szeretnek seprűn repüli, biztos nem az – morogta továbbra is Hermione.

– Nem kellene annyit hisztizni. De amúgy mai órára van egy kis meglepetésem. – A vigyorából ítélve valami nagyon szemét húzást tervezett. Hamarosan egy épület elé értek, ahol már boszorkányok hada gyülekezett.

– Seprű aerobic?

– Csak a legjobbat akarom neked, Granger.

– Nem, nem, nem. Inkább fussunk vagy valami.

– Menj csak tovább szépen!

– Draco, kérlek, ezt nem teheted velem! – rimánkodott tovább Hermione.

– Sajnálom – hajolt hozzá egészen közel a férfi, mintha valami titkot osztana meg vele –, de meg van kötve a kezem.

– Tudod, hogy téged gyűlöllek a legjobb ezen az átkozott világon?

– Amíg én vagyok az első, addig nem érdekel – nevetett fel Draco.

– Ezt még meg fogod bánni! – sziszegte olyan méreggel, mintha meg akarná harapni.

– Abban biztos vagyok. Addig is gyakorold szépen azokat a fenékmozdulatokat.

– Görény!

– Később találkozunk.

Hermione kelletlenül csatlakozott a többi boszorkányhoz, hogy aztán élete talán egyik legizzasztóbb edzésén vehessen részt. Minden egyes mozdulatnál megátkozta a szőke férfit, akinek szerencsére a színét sem látta. A hölgyek mosolyogva, nevetve hajtották végre a különféle gyakorlatokat a seprűvel, ami egyszerre volt nevetséges és fárasztó is.

Addison, a tréner és talán az egyik legdekoratívabb hölgyemény a környéken, iszonyatosan kemény volt, és akárhányszor lazaságon kapta Hermionét, egyből újra csináltatta vele gyakorlatokat. Ellenben meg is dicsérte, ha valamit jól csinált, de ez egyáltalán nem segített a felhúzott orrú Granger kedvén.

A boszorkány valahol tudta, hogy a méltósága maradékának érdekében elegánsan el kellett volna sétálnia, aztán közölnie főnökeivel a seprűnyél helye hol is van, de őt nem ilyen formából faragták. Mire végzett az izmai teljesen kifacsarodtak, izzadt, elfáradt és ájulás környékezte. Már éppen indult volna visszafelé, hogy jól megseprűzze Malfoyt, amikor Addison lépett hozzá oda és megérintette a vállát.

– Hermione, egy szóra.

– Igen?

– Nagyon jó voltál. Ez volt az első alkalom, de szerintem a következő már biztosan jobban könnyebben fog menni.

– Köszönöm, bár nem hiszem, hogy lesz ilyen alkalom – préselte ki magából, aztán úgy érezte, hogy ezt csak egy hatalmas füllentéssel tudja folytatni: – Az oktatóm szerint ennyi elég volt.

– Érdekes. Draco nem mondott ilyet – rázta meg a napszőke haját a boszorkány.

– Hát pedig így van – morogta Hermione, majd kisimította a göndör fürjeit az arcából, amik úgy festettek, mintha legalább egy szélvihar tépázta volna meg.

– Kérdezni akarok tőled valamit – vonta félre bizalmasan.

– Micsodát?

– Csak egy apróság, de nem muszáj rá válaszolnod.

– Rendben.

– Draco miért ad neked különórákat? Évek óta próbálok bejutni a programjába, de eddig soha nem jutottam tovább valamelyik oktatójánál.

Hermione majdnem felnyögött. Egyszerűen még egy szó Malfoyról, és meg fog fojtani valakit.

– Talán már teljesen reménytelen eset vagyok, és ezért nekem a főnök jár.

– Dehogy vagy – legyintett a szőke boszorkány. – Remekül mentek a gyakorlatok is. A repülés is menne.

– Vagy az is lehet, hogy annyira jó vagyok – találgatott Hermione, bár ebben őszintén kételkedett.

– De nincs köztetek semmi? – tette fel az egyértelmű kérdést.

– Mire gondolsz pontosan?

– Randiztok?

– Állandóan randizunk, sőt ilyen intenzív élményem sose volt – forgatta meg a szemét Hermione. – Bocsáss meg, Addison, de most mennem kell! Malfoy már repesve vár a… valahol.

Meg se várta, hogy a döbbent szőkeség válaszoljon, azonnal elviharzott a helyszínről. A boszorkány végigtrappolt a zöld mezőn, majd körbenézett, s meglátta Malfoyt, ahogy futva rója a köröket. Cselekvésre szánta el magát. Levette a kabátját, bár megcsapta a csípős reggeli levegő a csupasz karjait. A sportmelltartó ugyan egy kicsit még lenge öltözet volt ilyenkor, de most egyáltalán nem érdekelte, s seprűvel a kezében futásnak eredt, keresztezve Draco útvonalát.

A terv az volt, hogy majd megüti a mardekárost a seprűvel, de arra nem számított, hogy a férfinak olyan reflexei vannak, mint egy áldozatára váró letifordnak és egy karvalynak. Hamarosan Hermione került a varázsló szorításába. Draco nem volt éppen gyengéd, sőt hátra kellett csavarnia a harcias boszorka kezeit, másik kezével pedig hátulról lefogni.

– Még mindig zabos vagy? – kérdezte nevetve a férfi, majd mindketten zihálva simultak egymáshoz.

– Eressz már el! – makacskodott, de csak még inkább rontott a helyzetén.

– Meg akartál ütni egy seprűvel. Ez felér egy bűnténnyel. Meg sem kérdezem, hogy miért akartál ilyen szörnyűséget tenni velem. Addison megizzasztott, ugye?

– Rohadék!

– Én mondtam neki, hogy szükséged van egy kis nyújtásra.

– Meg azt is sugalltad neki, hogy van köztünk valami? – sziszegte Hermione.

– Ilyet nem mondtam neki. Gondolod, hogy elmondtam volna, hogy már legalább négyszer megcsókoltál? Ezt az információt magamnak is nehezen vallom be, pedig meglehetősen élveztem.

– Akkor miért hitte azt, hogy emiatt foglalkozol velem külön?

– Nem látok a nők fejébe, ha erre vagy kíváncsi. Fogalmam sincs. Egy időben mindig futott utánam, de nekem nem igazán tetszenek az Addison féle nő. Azért alkalmazom, mert jó tréner, és a boszorkányok imádják a programját. Féltékeny vagy rá?

– Dehogyis. Csak utálom, ha úgy néznek rám, mint egy… hagyjuk.

– Higgadj már le, Granger! – hajolt hozzá még közelebb a férfi. – Az egekben van a pulzusod, ez nem tesz jót senkinek sem, és a tetejében meg itt zihálsz nekem. Vegyél végre egy mély levegőt!

– Szemét vagy, Malfoy! – köpte a szavakat, majd újra megkísérelte a szökést. Miért tűnik fejben minden sokkal egyszerűbbnek, mint a valóságban? Malfoy túl erős volt.

– Már elfelejtetted a keresztnevemet? – Tudta, hogy most is mosolyog, sőt nagyon is elégedett magával.

– Nem felejtek el soha semmit sem.

– Még a rusnya szememet sem?

– Hagyj békén! – hívta fel a figyelmét még egyszer Hermione. Draco ellenállt a kísértésnek, hogy megkérdezze, mégis ebben a helyzetben mit kíván tenni, ha mégsem engedné el, azonban nem akarta tovább szítani így a feszültséget.

– Vegyél egy hidegzuhanyt, édes, aztán jobban leszel! Bár az idegbajra vannak sokkal, de sokkal kellemesebb megoldásaim is. – A szégyentelen gazfickó ezt úgy mondta, hogy közben ajkával finom csókot nyomott Hermione nyakára, amitől a boszorkány cseppet sem halkan felsóhajtott.

– Oh, Merlinre, hogy mennyire gyűlöllek! – sziszegte, s teljesen belepirult még a gondolatba is, hogy mennyire bűnös volt az, amit érzett Malfoy iránt.

– Tudom – mormolta a férfi, majd a lelátó felé araszolt vele, ahol már nem látta őket senki sem. – De én nem gyűlöllek, és ez most igen is jobban számít, mint a te gyűlöleted.

– Még, hogy nem gyűlölsz… Hagyod, hogy ott parádézzak egy csapat idiótával, meg egy seprűvel. Jaj, engedj már el!

– Az ki van zárva! – mondta a varázsló, majd megfordította és a falhoz nyomta a boszorkányt, mielőtt szólhatott volna, egymáshoz simultak, aztán a férfi éhesen csapott le az ajkaira. Mit tehetett volna? Visszacsókolta, és újra élvezte az édes, bűnös, izzó érzést, ami átjárta az egész testét. Mintha egy különös játékban vettek volna részt, amiben egyre csak egymást hergelték. Miért volt ennyire jó? Miért volt ennyire tüzes? Túlságosan is veszélyes. Ráadásul ő, Hermione, kezdte, pontosabban két nappal ezelőtt, amikor egy szemérmes csókkal igyekezett megmenteni egy bűnös lelket.

– Megőrjítesz! – mormolta egy-egy csók között Draco. Hermione igyekezett a mámorból kiszabadulva, kartávolságig eltolni magától a varázslót, persze csak azért sikerült neki, mert a férfi hagyta magát. A reggeli napfényen kívül a varázsló parázsló tekintete is égette a boszorkányt. Hermione az ajkába harapott, majd úgy döntött erőt vesz magán.

– Elég ebből! A tanárom vagy – próbálta észhez téríteni mindkettőjüket. Draco rövid, tejfölszőke tincsei az arcába tapadtak, és vigyorgott rá.

– Ez nem a Roxfort. Én pedig nem vagyok Flitwick professzor.

– Flitwick? – nem bírta tovább elnevette magát. – Miért pont ő? Nem is hasonlítasz rá.

– Ő jutott eszembe – vonta meg a vállát. Egyikük sem vette észre, hogy mennyire nevetségesen viselkednek. – De egyébként meg a múltkor nem zavart, hogy megcsókoltalak.

– Az akkor volt, azóta próbálok jobb ember lenni.

– Ahhoz képest elég szégyentelenül viselkedsz.

– Nem én nyomtam neki, és csókoltam halálra magamat a lelátónak dőlve – fújta ki magát Granger. – Úgy látom, hogy te is itt voltál a közelben.

– Az életben nem volt ilyen nehéz dolgom nővel, mint veled. Hisztizel, vitatkozol, kiabálsz, orvul megtámadsz, ingerelsz, felizgatsz, az őrületbe kergetsz, aztán azt mondod, hogy te csak áldozat vagy? Granger, benned több az ellentmondás, mint azt gondolnád – vágott vissza Draco. – Ne tagadd le azt, ami mindkettőnek nyilvánvaló és csak idő kérdése.

– Elmegyek haza, vagyis dolgozni!

– Kérlek, az edzésnek vége. Szerdán találkozunk, délután. Öltözz valami normális egyenruhába!

– Meglesz, Malfoy mester! – forgatta meg a szemét Hermione, aztán lehajolt a seprűért pontosan úgy, ahogy azon az átkozott tréningen mutatták, majd lopva a válla fölött hátranézve figyelte Draco reakcióját.

A férfi még morgott valamit, de aztán folytatta tovább a futást. Aznap Draco Malfoy megdöntötte a saját rekordját, és még három másik futóét is, majd saját tanácsát követve jéghideg zuhany alatt igyekezett megszabadulni Hermione Granger által okozott sokktól. A módszer nem vált be…

hozzászólások: 0