36. lecke

Hermione szorosan kapaszkodott Dracóba, miközben kiröppentek a Csillagvizsgáló toronyból. A boszorkány behunyta a szemét, és érezte az arcába csapó szelet. Soha nem fogja megszeretni az utazás ezen formáját – gondolta kedvetlenül. Átrepültek a park felett. A lemenő nap fényében még szebbnek tűnt minden. Mély levegőt vett és még szorosabban ölelte magához a varázslót. Érezte a meleg férfitenyér érintését a kezén, hálás volt Draco figyelmességéért.

Érintették a Tiltott Rengeteg szélét, aztán hamarosan feltűntek a kviddicspálya lelátói. A pályát már kivilágították, így már kétség sem fért hozzá, hogy itt lesz a következő helyszíne a játéknak. A seprűk ereszkedni kezdtek, majd elegánsan landoltak a smaragdzöld gyepen. Hermione hálásan szállt le a seprűről. Megigazította a haját, aztán összefűzte az ujjait Dracóéval. A varázsló vigyorogva húzta a szájához a lány kézfejét és egy csókot nyomott rá.

– Végre valami izgalmas – szólalt meg Ron elégedetten. – Imádom a kviddicset. Menjünk, srácok, aztán rúgjuk szét a…

Majd ebben a pillanatban Lavender jelent meg a színen. A varázsló azonnal elhallgatott, egy pillanatra megtorpant és farkasszemet nézett a boszorkánnyal, aki megrázta a fejét és Hermione felé fordult. Ron undorodó arckifejezéssel figurázta kis Lavendert.

– Hermione, hol a seprűd? – ripakodott rá mérgesen Lavender. A boszorkány orrcimpái megremegtek, Hermione pedig vett egy mély levegőt. – Így nem tudsz játszani a kupáért.

– Nekem…

– Hermione nem repülhet – szólalt meg Draco. Minden szem ezúttal rászegeződött. Hermione felvont szemöldökkel nézett a varázslóra, aki kimért komolysággal nézett szembe a programszervező boszorkánnyal.

– Ugyan miért is nem repülhet? – tette csípőre a kezét Lavender és úgy nézett Dracóra, mintha meg akarná lincselni. – Talán van valami ésszerű magyarázatod rá?

– Egészségügyi okokból – válaszolt a varázsló –, és csak gyakorlott seprű mesterrel együtt repülhet.

– Miért, talán terhes?

Hermione a kérdésre mérgesen felhúzta orrát. A fiúk igyekeztek nem megszólalni, nehogy mindannyian két tűz közé kerüljenek. A környéken lézengők izgatott suttogással haladtak el mellettük. Mielőtt azonban Draco folytatta volna a kifogáskeresést az egykori griffendéles boszorkány átvette a szót.

– Persze még csak az hiányozna, hogy még egy pletyka szárnyra kapjon – szűrte a fogai között a lány mérgesen, majd vett egy levegőt és megszólalt: – Nem, Lavender, csak meghúzódott a hátam, így veszélyes lenne repülni. Még tönkre tenném a nagy finálét.

– Ahh, rendben – forgatta meg a szemét a boszorka. Már kezdett nagyon belefáradni ebbe az egész helyzetbe. – Jobbulást!

– Köszönöm – válaszolt kissé fogcsikorgatva.

– Ronald – szólalt meg kimérten Lavender.

– Lav. Mintha kicsit feszült lennél – jegyezte meg Ron egy negédes mosollyal. A nő lesújtó pillantással mérte végig a vörös hajú férfit, de nem válaszolt neki. – Baj van?

– A feladat az, hogy el kell kapni az aranycikeszt. Aki elkapja, az nyeri meg a kupát – jelentette ki a nő, ügyet sem vetve Ronra.

– Valami jó tanács?

– Sok sikert!

A boszorka a lehető legvékonyabbra préselte az ajkát és továbbment. Ron morgott valamit, de senki sem figyelt rá. Draco eközben közelebb ment Weasleyhez.

– Szerintem – szólalt meg a tejfölszőke férfi –, a játék után fog kinyírni. Jobb, ha vigyázol magadra és mindig hátra nézel.

– Lehet – sóhajtott fel Ron. – Nekem is felmentés kellett volna. Késő lenne még visszamondani?

– Mondd azt, hogy a te hátad is meghúzódott – javasolta Neville. – Hátha, akkor megúszod az egészet.

– Viccelsz? Eltörné a seprűnyelet a hátamon, aztán el is verne vele. Látod, hogy milyen fontos neki ez az évfolyamtalálkozó – sóhajtott a vöröshajú.

– És mi a fene a feladat? – váltott témát Harry.

– Elkapni a cikeszt – válaszolt Draco.

– Nézzétek meg magatok, mert nem igazán tudom, hogy mi van. Fent nem tűnik kviddicsnek, amit játszanak – szólalt meg Neville. – Mintha mindenkit a cikeszt keresné.

– Akkor nézzük meg.

– Én felmegyek a lelátókhoz – szólalt meg Hermione.

– Rendben, menj csak – mosolyogott rá Draco. – Később találkozunk.

– Vigyázz magadra! – A tejfölszőke varázsló válaszul inkább szenvedélyesen megcsókolta a boszorkányt.

– Merlinre, fejezzétek ezt be! Az embernek felkavarodik a gyomra – morogta Ron.

– Ne irigykedj, Weasley!

– Menjünk már! – szólalt meg Harry türelmetlenül.

Azzal a fiúk elindultak az arénába, és felnéztek a palánkok fölé. A lehető legfurább játékot látták, amit eddig valaha. Két csapat próbálta megszerezni az aranycikeszt, miközben egymást igyekeztek lelökni a seprűkről. Ez nem hasonlított semmire sem, amit korábban játszottak.

– Ez meg mi a szentséges kviddics? – tette fel a fogós kérdést Draco. – Ráadásul mi leszünk a harmadik csapat. Ki találta ez ki?

– Mondtam, hogy ez nem kviddics – csóválta meg a fejét Neville. – Ezek mindannyian az cikeszre pályáznak.

– Érdekesnek tűnik – szólalt meg hunyorogva Harry.

– Ezt meg ki a fene találta ki? – morogta Ron. – Mi a fene baj van egy kis kviddiccsel?

– Ez valami újragondolás – mondta Neville. – Erről mintha mondott volna Lavender, de annyi minden volt…

– Harry, ebben jó voltál. Malfoy te is valamiféle fogó voltál – közölte a vöröshajú varázsló. – Mi meg távol tartjuk Nevvel a többieket.

– Rendben – szólalt meg Harry.

– Legyen – sóhajtott fel Draco. – Noha, ez az egész a kviddics megcsúfolása. Nézzétek azt a sok idiótát! Láttatok már így repülni valakit?

– És hogy megy a fogó poszt? – kérdezte a fekete hajú auror.

– Terelőnek jobb vagyok – válaszolta Draco. – Néha beállok fogónak, de nem a kedvenc posztom. És te, Potter?

– Suli óta nem kviddicseztem komolyan.

– Nem parázzatok már! – vágott közbe Neville. – Felmegyünk, aztán repülünk egyet.

– Helyes! Kapjuk el azt a cikeszt!

– Rendben van, Potter.

Miközben négy seprű a levegőbe emelkedett, Hermione elfoglalta a helyét a lelátókon, ahol már egész kis szukolócsapat gyűlt össze. A boszorkány körbenézett, aztán meglepetten tudatosult benne, hogy gyakorlatilag az egész évfolyam kint volt a pályán.

– Áh, Hermione! – intett neki lelkesen Parvati. – Hogyhogy nem játszol? Csak nem igazak a pletykák?

– Hogy meghúztam a hátam? – kérdezett vissza Hermione fogcsikorgatva. Láthatóan egykori szobatársa nem erre a válaszra számított. – De, de, igaz a hír. Volt egy apró balesetem, de már gyógyulok.

– Aha, ez remek – válaszolta a boszorkány. – Jobbulást kívánok!

– Te miért nem repülsz?

– A horoszkópom azt írta, hogy ma nem tanácsos repülni – válaszolt mosolyogva, aztán megigazította a hajfonatát. – Ezt mindig betartom.

– Hát persze, van benne valami igazság – mosolygott Hermione, és magában megjegyezte, hogy az ő hazugsága sokkal jobb, mint Parvatié. De nem folytatták a beszélgetésüket, mert a levegőben lévő káosz elvonta a figyelmüket. A csapattagok kiabálva, összevissza repkedtek egymást csépelve és szinte ölre mentek a cikeszért.

– Sohasem értettem ezt – szólalt meg Parvati félhangosan. – Mit élveznek ebben?

– Én sem – csatlakozott Hermione is. – Mégha ez nem is kviddics.

– Akkor ez micsoda?

– Nem tudom – nevetett fel a boszorkány. – Sosem érdekelt a sport.

Időközben Lavender is megkérdezett a lelátóra, majd helyet foglalt Parvati és Hermione között. Még mindig feszültnek tűnt, de ahogy meglátta a cikeszért küzdő csapatot fent a palánkok között kissé megnyugodott.

– Miről maradtam le? – kérdezte izgatottan.

– Igazából nem tudom – nevetett fel Parvait. – Bocs, Lavender, de nem igazán értem a játékszabályokat és a játékot sem.

– El kell kapni a cikeszt – közölte felhúzott orral a boszorka. – Nincs más szabály.

– Áh, akkor Malfoy ezért lökte le Withneyt a seprűről?

– Hogy mit csinált? – fortyant fel sipákoló hangon. – Nem volt szó durvulásról, ezért sem kviddicseznek odafent.

– Szabálykönyvet kellett volna írnod – sóhajtott fel Hermione. – Abban kiköthetted volna, hogy senkit sem szabad lelökni a seprűről.

– Köszi, Hermione, nagy segítség vagy – szurkálódott, majd vágott egy fintort.

– Csak megjegyeztem…

– Jól van.

Mielőtt parázs vitába fajult volna a beszélgetés Padma Patil jelent meg a padsorok között. Izgatottan foglalt helyet a lányok mellett.

– Hallottátok, hogy Hermione Granger terhes?

– Csak meghúztam a hátam – válaszolt Hermione, mire az egykori évfolyamtársának felszaladt a szemöldöke. – Aggasztó, ahogy ezek a hírek terjednek, nem igaz, Lavender? Hogy is volt az az afférod Pitonnal?

– Nem volt semmilyen afférom Pitonnal – sziszegte mérgesen. – Eszemben sincsen komolyabb kapcsolatba keveredni Pitonnal.

– Ugye mondtam, hogy ez a sok pletyka…

– Ne haragudj, Hermione! – szólalt meg kényszeredetten Padma. – Nem gondoltam volna, hogy ez tényleg pletyka.

– Miért, terhesnek nézek ki?

– Nem, nem, dehogy – szabadkozott tovább.

A beszélgetésüket végül trombitaszó, ágyú és tűzijáték szakította meg, mindez összevegyült hangos éljenzéssel, tapssal, nevetéssel. Hermione felnézett a palánkok felé, de nem igazán tudta kivenni, hogy ki kaphatta el a cikeszt.

– Nem láttátok, hogy ki kapta el?

– Harry – mutatott Parvati a feketehajú aurorra. – Hmm, még mindig jól néz ki.

Hermione jobbnak látta inkább eltűnni a lelátóról. Otthagyta egykori szobatársait, aztán még a tömeg előtt elindult kifelé. Dracót kereste, de nem kellett sokáig várnia rá. A varázsló átvágott a játékosok között, aztán amikor senki sem figyelt rájuk behúzta őt a lelátók alá. Éhes, vad csókban forrtak össze az ajkaik. Minden igeszála izgatottan reagált a férfi kutató érintésére. Imádta, amikor hozzáért.

– Láttad milyen jól játszottam? – kérdezte két csók között Draco.

– Őszintén?

– Aha.

– Nem néztem a játékot.

– Pedig próbáltalak elkápráztatni – mormolta, miközben finom csókokkal borította a boszorkány nyakát. – Néhány nyaktörő mutatvány, hajmeresztő kanyar. És még csak nem is figyeltél?

– Sajnálom, édes.

– Talán meg tudok bocsátani.

– Inkább ígérd meg, hogy többet egyetlen egy évfolyamtalálkozóra sem megyünk el – sóhajtott fel kéjesen Hermione. – Borzalmas ez a társaság.

– Mi a baj?

– Terhesnek néztek.

– Marhaság. Ahhoz azért kell néhány apró feltétel – nevetett fel a varázsló. – De ne aggódj vigyázni fogunk!

– Ne viccelj ezzel!

– Lazíts egy kicsit! – mondta Draco, miközben becsúsztatta a kezét a boszorkány felsője alá. – Nem tudok neked ellenállni.

– Még valaki meglát.

– Nem fog.

– Draco…

– Imádom az illatot – mondta a varázsló, aztán gyengéden kibújtatta a boszorkányt a ruháiból. Teljes odaadással érintette meg. – Add meg magad nekem!

És Hermione nem tiltakozott tovább. Átkarolta a férfit és átadta magát az érzéseiknek.


***

Nem sokkal később Hermione pihegve, kissé remegve simult Dracóhoz. Csak most eszmélt fel, hogy a kviddics lelátó durva fala a hátába ékelődött. A fejét a férfi vállára hajtotta, s igyekezett normálisan venni a levegőt. Draco elégedetten szorította magához, aztán lassan kibontakoztak egymás öleléséből, és segített a boszorkánynak talpra állni.

– Lassan, el fogsz esni! – szólalt meg Draco rekedten.

– Kikészítesz – mondta Hermione, majd a férfi nyaka köré fonta a karjait, aztán újra megcsókolta a varázslót.

– Nem tudsz ellenállni nekem. Ez teljesen természetes – vigyorgott elégedetten a varázsló.

– Ezt honnan veszed? – sóhajtott fel fáradtan.

– Csak úgy – vonta meg a vállát. – Jók a megérzéseim.

– Utállak.

– Ugyan, Hermione, kit akarsz átverni? – simított ki egy hajtincset Hermione arcából.

– Borzalmasan utállak – nevetett fel a boszorkány.

– Szóval mikorra menjek érted?

– Hogy érted?

– Roxmortsos buli – emlékeztette Draco. – Vagy talán nem emlékszel?

– Oh, még az is… Ne bírok még egy éjszakát alvás nélkül – nyögött fel Hermione. – Nem, nem.

– Nem szeretnél elmenni? Pedig azt hittem, hogy szereted az ilyen partikat. Táncolnál, megint összebújnánk. Még vannak ötleteim hogyan szentségtelenítsük meg az iskolát.

– Nem, nem igazán – rázta meg a fejét. – Harryék sem mennek el. Legalább is én így tudom.

– Lógjak inkább velük? – húzta el a száját Draco, aztán megcsókolta a boszorkányt. – Én inkább veled akarok lenni.

– Aludni fogok.

– Ilyen korán?

– Még olvasok előtte, aztán alszom.

– Szóval nem férek bele a programodba? – mondta Draco, aztán egy apró csókot nyomott Hermione vállára.

– Sosem pihensz?

– Túl szép vagy ahhoz, hogy ilyen aprósággal vesztegetem az időt, mint a puszta pihenés – mormolta a varázsló. – Imádom az illatodat, és ez hozza rám a bajt.

– Kezd hideg lenni. Menjünk!

– Jól van – mondta Draco majd egy varázslattal rendbeszedte a ruháikat. Kikukkantott a lelátó mögül, aztán megfogta Hermione kezét, s maga után húzta. A nap már lemenőben volt, ők pedig ketten kézenfogva indultak el az épület felé. Idilljüket éktelen rikácsolás zavarta meg. Lavender hangjától zengett a kviddicspálya.

– De hát hallottam őket – közölte hisztérikusan. Piton mogorván válaszolt neki.

– Nincs itt senki, Miss Brown.

– Ne mondja ezt nekem, professzor! Hallottam, ahogy valakik a lelátóknál szexelnek.

– Úgy tűnik tévedett

– Nem.

– Biztosan üzekedő unikornisokat hallott – mondta Piton, de már csak néhány hajszál választotta el a kiakadástól vagy átokszórástól. – És ha megkérhetem, akkor ne zaklasson ilyesmivel! Sőt semmivel sem.

– De. Én hallottam a…

– Nem érdekel a fantazmagóriája, Miss Brown – húzta ki magát a professzor mérgesen. – Jó estét, Miss Granger, Mr Malfoy, mi járatban errefelé?

– Jó estét, professzor! – köszönt derűsen Draco. – Mi csak sétálgatunk a birtokon.

– Tapasztaltak valami szokatlant?

– Semmit – rázták meg a fejüket egyszerre.

– Látja, Miss Brown?

– De tudom, hogy mit hallottam. Tönkre akarják tenni az évfolyamtalálkozó. Minden kibaszott bokorban szexel valakivel – sopánkodott tovább Lavender. – Én ezt nem fogom hagyni!

– Kérjen egy kis nyugtatót Madam Pomfreytől – javasolta a bájitaltanár.

– Vagy egy tökösebb felügyelőtanárt – jelentette ki Lavender, aztán kihúzta magát.

Piton megvetően végignézett egykori diákjain, aztán elindult vissza ő is. Lavender pedig eltrappolt a másik irányba, hangosan káromkodva. A pár egy hosszú pillanatig csak némán figyelte a jelenetet.

– Pitonra rájár a rúd – szólalt meg először a tejfölszőke varázsló. – Lavender olyan, mint egy istencsapása.

– Szóval rádbízhatom magam? – kérdezte Hermione. – Malfoy, megint át akarsz verni? Azt ígérted, hogy nem lesz semmi gond.

– Nem én hangoskodtam, hanem te – nevetett fel Draco. – Nem is tehettek róla.

– Azt mondtad, hogy nem látnak meg minket.

– De a hallásról nem volt szó – simított ki egy tincsek Hermione az arcból. – Elfelejtettem a varázsigét, ne haragudj!

– Nem haragszom. Csak… olyan zavaró, hogy már a ki tudja hányadik pletyka lesz, ami szárnyra kap – morgolódott a boszorkány. – Nem akarom, hogy rólunk beszéljenek.

– De senki sem tudja, hogy mi voltunk – magyarázta Draco. – Szóval nincs miért aggódnod.

– Elég zavarba ejtő, ha már én tudok róla – bújt hozzá közelebb Hermione. – Mi lenne, ha nem kevernénk több kínos helyzetet?

– Rossz hatással vannak rád mardekárosok.

– Csak veled találkoztam mostanában.

– Ennyire nem akartam messzemenő következtetések levonni – vigyorgott még mindig.

– Igazad lehet – sóhajtott fel Hermione, aztán elnevette magát.

– Mi olyan vicces? – kérdezte Draco.

– Láttad Piton arcát?

– Gyilkolni tudott volna – nevetett a varázsló is. – Ő általában nem mutat soha sem érzelmeket, de szerintem Lavender már az utolsó idegszálain táncol.

– Mit gondolsz, szerinted tudja, hogy mi…

– Persze – vonta meg a vállát Draco. – Piton nem hülye, sőt…

– Oh, Merlinre.

– Gondolod érdekli? – kérdezte a varázsló. – Szerintem egyáltalán nem, és ez így van jól. És szerintem még örül is neki, hogy ez Lavendert idegesíti.

– Nem hinném. Szóval visszakísérsz a szállásra? – váltott témát Hermione.

– Persze – mosolygott rá Draco, aztán magához húzta és megcsókolta.

– De kint maradsz, és nem jössz be a szobámba! – figyelmeztette Hermione.

– Kezdesz kegyetlenül bánni velem. Tudok magamnak parancsolni – mosolygott a varázsló. – Én magam vagyok az önuralom.

– Igen?

– Ez nem kérdés.

– Na, ne mondd! – fogtatta meg a szemét Hermione. – Lennél szíves nem fenekemet simogatni ilyen arcátlan módon?

– Oh, ez csak önkéntelen reflex.

– Aha – csóválta meg a fejét aztán tovább haladtak a lakrészük felé. Draco még mindig Hermione kezét fogta. Néha egymás szemébe néztek. A boszorkány nem bírt nem mosolyogni. Nagyon belehabarodott a mellette haladó varázslóba, aki egyetlen egy percig nem hagyta, hogy logikusan végiggondolja azt, ami köztük volt.

– Itt volnánk – szólalt meg Draco –, a szobád előtt.

– Remek megfigyelés.

– Akkor nem tartunk közös pizsama partit?

– Nem – rázta meg a fejét Hermione. – Már tartottunk.

– Ma jó lennék.

– Tényleg?

– Még a hátadat is megmasszíroznám – ígérte a férfi. – Esetleg a talpadat is.

– Miközben lehúznád rólam a pizsamámat?

– Hát ez nagyon könnyen megeshet. Egyébként hogyan lenne hatásos a masszázs? Nem tudom mikor masszíroztak téged ruhában? Mellesleg nagyon csábító vagy.

– Draco – fogta kicsit könyörgőre.

– Igen, drágám?

– Hagyj egy kicsit pihenni, kérlek!

– Hát jó – sóhajtott fel Draco, s újra megcsókolta a boszorkát. – Hiányozni fogsz!

– Holnap találkozunk.

– Addig Potterékkel fogok barátkozni – jelentette ki határozottan a varázsló.

– Ugye csak viccelsz – hitetlenkedett Hermione.

– Pedig de. És mindezt miattad teszem – folytatta Draco, és elvigyorodott.

– Oh, Merlin – forgatta meg a szemét a boszorkány, aztán megmasszírozta az orrnyergét.

– Mi a baj, drágám?

– Kikészítesz, az a bajom. Vagy szex vagy botrányt csinálsz? – tett fel a kérdést.

– Botrány? Hmm, nem akarok botrányt csinálni. Csak Potterékkel fogom tölteni az estét. Nem fogjuk megidézni a démonokat vagy a Tiltott Rengetegben akromantulákra vadászni.

– Még szép.

– Csillapítani akarom a feszültséget köztünk – mondta miközben Hermione egyik hajtincsével játszott. – Hidd el holnap reggelre már a tenyeremből fognak enni!

– Felvágós – nevetett majd két tenyerébe fogta a férfi arcát, s megcsókolta.

– Bízz bennem!

– Rendben, bízom benned.

hozzászólások: 0