41. lecke

Mire Draco és Hermione kiértek a peronra leszakadt az ég. Előszőr csak szemerkélt, majd lassan rákezdett. Mindannyian behúzódtak a peron előtetője alá. Az eső szinte porzott a köveken, s az esőfelhők ködös homályba burkolta a kastély tornyait. Hermione és Draco néhány évfolyamtársukkal együtt a vonat indulására vártak. Már a legtöbben elmentek, így sikerült elkerülniük a hazainduló tömeget nagyrészét. Hermione finoman hozzásimult Dracóhoz, aki egyik kezével magához ölelte. A férfi apró csókot nyomott a lány homlokára, Hermione fáradtan felsóhajtott.

– Még mindig mehetünk a Három Seprűbe – mormolta Draco. – Kereshetünk egy kandallót máshol is. A zsupszkulcsok biztosan elfogytak már.

– Jó lesz a vonat – felelte álmosan, és egy hatalmasat ásított. – Túl messze vagyunk Londontól a hoppanáláshoz is. A kandallóm pedig nincs rákötve a hálózatra.

– Ez meg hogy lehet?

– Mugli környék. Nem hinném, hogy elviselnének ennyi mágiát.

– Önmagában ez még nem probléma.

– Hidd el, így a legjobb! Vicky miatt főleg. Képzeld el, ha mindenféle mugli kipotyogna itt-ott a varázsvilágban. Nem, nem, ez borzalmas ötlet – bizonygatta a boszorkány. – Úgysem szeretem a sok kormot és hamut.

– Nekem pedig jobb így, hogy veled lehetek – mosolyodott el a varázsló, és még erősebben magához szorította őt. – Különben sem sietek haza.

– Nem?

– Nem – rázta meg a fejét. – Vasárnap a legjobb nap a semmittevésre.

Draco egy melegítő bűbájt idézett meg kettejükre. A levegő kezdett egyre hidegebb lenni. Az eső még jobban rákezdett, végigsöpört a peronon, mintha el akarna mindent söpörni. Hermione közelebb bújt Dracóhoz, aki még szorosabban ölelte át, és egy apró csókot nyomott a feje búbjára.

– Nem is volt olyan szörnyű ez az évfolyamtalálkozó – szólalt meg Hermione elmélázva. – Hosszú volt, de jól éreztem magam.

– Én is – nevetett fel halkan Draco. – Örök emlék lesz Piton feje, ahogy Lavenderrel ordítanak egymással.

– Kíváncsi vagyok vele kerül-e az évfolyamtalálkozó a Reggeli Prófétába – tűnődött a boszorkány. – Mégis csak egy kígyó került fel a plafonra, amellett, hogy ez volt az első ilyen találkozó Roxfort történetében.

– Holnap reggel kiderül – mondta Draco. Időközben a Roxfort Express megérkezett a vágányra. A varázsló elvarázsolta a csomagjaikat, aztán mindketten felszálltak a vonatra. Kerestek maguknak egy üres kupét, majd egymással szemben elhelyezkedtek a kényelmes üléseken.

Hermione még visszanézett a szürke esőfelhőkbe burkolózó, ezer tornyú Roxfort impozáns épületére. Mély levegőt vett, s kicsit összeszorult a torka. Megrohanták az emlékek. És ahogy elindult a vonat, úgy távolodtak a kastélytól. Nem tudta, hogy mikor fog visszatérni, de már most egyfajta hiányérzete volt.

– Minden rendben? – kérdezte Draco, majd előrehajolt és megérintette a boszorkány kezét.

– Persze – mosolyodott el végül. – Csak elgondolkodtam, túl sok az emlék.

– Megértem – bólintott a varázsló. – Mindannyiuknak meghatározó volt az életében. Noha én nem mindig szerettem ide járni.

– De miért mondod ezt?

– Voltak elképzeléseim, de nem mindegyik vált valóra – válaszolt elgondolkodva. – De már túltettem magam rajta.

– Áh, értem már. Menő mardekáros akartál lenni és nem voltál az?

– Az voltam – húzta ki magát. – Miből gondolod, hogy nem voltam menő mardekáros? Nem gondolhatsz ilyet, hiszen mindenki tudta, hogy én vagyok a Mardekár legmenőbb diákja.

– Valóban?

– Aha – bólogatott teljes meggyőződéssel.

– Roxforté is te akartál lenni, nem igaz?

– Voltak ilyen terveim, de Potterrel senki sem versenyezhet – sóhajtott fel, aztán elvigyorodott. – Borzasztó, hogy az ő évfolyamába kerültem

– Jobban bírlak most, mint roxfortos diák korodban – mondta Hermione, majd megpaskolta Draco kezét. – Akkoriban nem voltál túlságosan megnyerő egyéniség, sőt rohadék görény.

– Megnyerő vagyok – mosolyodott el széles vigyorral a férfi.

– Megnyerő? Nem, inkább nem olyan kutyaütő – viccelődött kedvesen.

– Hééé, kutyaütő? És csak bírsz? Nos, most meg kell sértődnöm – méltatlankodott Draco.

– Kedvellek.

– Kedvelsz? – nevetett. – Mindenkivel így bánsz, akit csak kedvelsz?

– Draco.

– Megérdemlem a választ.

– Miért is?

– Még a barátaiddal is egészen normálisan viselkedtem, sőt majdnem meg is kedveltük egymást. Egyetlen icipici hajszál híján haverok lettük – jelentette ki a férfi a lehető legelégedettebben. – Ezt nevezhetjük előrelépésnek.

– Haverok?

– Aha. Nem láttad azt a nagy baziliszkuszt? Szerinted azt fel lehet hozni úgy, hogy nem alkotsz egységes csapatot?

– Erre azért nem vennék be egy fiola élőhalál eszenciát – rázta meg a fejét, de aztán elnevette magát. – Még számítok néhány veszekedésre.

– Meghívtam őket szombatra a centrumba kviddicsezni, és igent mondtak. Nem is kellett őket túlságosan győzködni.

– Komolyan? Ez igazán csodálatos.

– Érzem a szarkazmust a hangodban. Mi a bajod ezzel? – vonta össze a szemöldökét Draco. – Neked nem kell kviddicsezned, ha esetleg ez lenne a gond.

– Még korainak mondanám ezt, de ha ti így gondoljátok…

– Korai?

– Neked például egy kviddicssérülés után.

– Nem korai – rázta meg a fejét Draco. – És rosszabb sérülések után is ültem seprűre.

– Nem dicsérlek meg érte – fonta karba a kezét Hermione. – Nem szeretném, ha valami bajod esne.

– Nem lesz semmi baj – rázta meg a fejét. – Majd megkeresem a kíméletesebb gurkóimat.

– Az segít?

– Maximum állkapocstörést okozhat – nyugtatta meg Draco Hermionét.

– Ez borzalmas lesz.

– Meglátjuk – vonta meg a vállát a férfi. – Szerintem jól fog elsülni. Ráadásul rögtön igent mondtak.

– Nagyon optimista vagy – szólalt meg a boszorkány, aztán elnyomott egy ásítást. – De igyekszem azt mantrázni magamnak, hogy ez jó ötlet.

– A kviddics mindig megtöri a jeget és mindig beválik – jelentette ki mosolyogva. – Ha pedig szorult helyzetben lennék, akkor van egy rekesz vajsör az irodámban. Szóval mondhatjuk úgy, hogy mindenre gondoltam.

– Hát rendben van – sóhajtott fel ismét. – Addig nem lesz gond, amíg a varázsrendészet ki nem vonul hozzátok.

– Nem lesz gond.

– Nekem is mennem kell?

– Megnyugodhatsz, ez csak varázsló buli lesz, boszorkányokat nem engedünk be – sóhajtott fel mosolyogva.

– Hála, Merlinnek! – szólalt meg megkönnyebbülten. – Ez igazán jó hír. Bár, ha lehet akkor ne úgy bulizzatok, mint Roxfortban. Nem akarlak titeket az árokból vagy valami sötét helyről kihalászni.

– Dehogy! – ellenkezett hevesen Draco. – Még alig emlékszem arra, ami történt. Még a vidító vizet sem akarom látni.

– Meg tudlak érteni – helyeselt hevesen a boszorka, aztán ásított egyet. – Amennyit ittatok…

– Miért nem pihensz egy kicsit? – kérdezte a varázsló gyengéden. – Még rengeteg időnk van Londonig.

– Nem túl kényelmes az az ülés – mocorgott Hermione. – Kellene egy párna.

A varázsló csak mosolygott, aztán elővette a varázspálcáját, és egy párnát varázsolt elő, amit az egyik zsebkendőjéből alakított át. Ellenőrizte mennyire puha. Maga volt a tökély. Önelégült mosollyal nyújtotta át Hermionénak a párnát.

– Nagyon jól sikerült.

– Én is ügyes voltam ám átváltoztatástanon – tette karba a kezét Draco. – Piszkosul jó talpaspoharat tudok varázsolni.

– Tényleg?

– Majd egyszer megmutatom mennyire tehetséges vagyok, ha szeretnéd.

– Az egódat már nem kell bemutatnod – sóhajtott fel a boszorkány.

– Szeretnék kérdezni valamit – váltott témát a varázsló. Hermione magához ölelte a párnát, aztán nagy szemekkel Dracót figyelte.

– Persze, kérdezhetsz.

– Eljössz velem anyám valamilyen ünnep köszöntő báljára?

– Beltane?

– Elképzelhető. Minden okot megtalál arra, hogy bált rendezhessen. Már nem tudom követni, de állítólag ez szép lesz.

Hermione előre csúszott az ülésen, és vett egy mély levegőt, aztán még erősebben magához szorította a párnát.

– Bál?

– Vagy estély, soha nem tudom mikor melyiket tartja – forgatta meg a szemét Draco. – Ingerszegény környezet, de biztonságos, mert ilyenkor nem lehet csak úgy pálcát rántani. Mit gondolsz?

– Mikor lesz?

– Szombaton.

– De akkor kviddicsezel.

– A bál este lesz. Ígérem, hogy ha Weasley és Potter agyonvernek gurkókkal, akkor nem kell eljönnöd velem – mosolygott rá édesen Draco.

– Nem vicces – húzta el a száját Hermione.

– Na, mit mondasz? De előre figyelmeztetlek, hogy fel fogom bosszantani apámat – úgy sóhajtott fel, mintha ez nem jelentene nagy problémát. – Az első sorból nézheted végig, ahogy Lucius Malfoy felrobban a méregtől.

– Szent Merlin, és mivel?

– Emlékszel, amikor az orrom alá nyomott egy számlát, hogy mennyibe kerültem a szüleimnek? – kérdezte ördögi mosollyal.

– Igen – kuncogott fel Hermione. – Az egyszerre volt vicces és aggasztó. Megtaláltad a megoldást?

– Természetesen. Ugye voltak az apámnak feltételei, pontosabban három. Bármelyiket, ha teljesítem, akkor eltekintenek a költségek kifizetéstől.

– Lássuk csak. Állás a Minisztériumban, feleség, és utód?

– Pontosan.

– Csak nem azt akarod, hogy eljátsszam a terhes feleségedet? – nézett rá fél szemmel a boszorkány. Draco csak mosolygott. – Nem akarom felbosszantani apádat. Inkább kimaradnék ebből.

– Hamarosan Londonba érünk, egy gyors Minisztériumi esküvő, az utód meg akár össze is jöhetett a Griffendél klubhelyiségében – fejezte be a gondolatmenetét a varázsló.

– Remélem, hogy csak viccelsz.

– Igen, persze, hogy viccelek. Nem akarok apámnak agyvérzést okozni, felbosszantani talán igen, de az inkább szórakozás mindkettőnket. Tudod a mardekáros ravaszság – vigyorodott el elégedetten. – Apám még megbánja, hogy olyan felelőtlenül összeállított egy szerződést, amivel meg akar szorongani. Nos, elfelejtette beleírni, hogy mégis milyen állásra gondol, ezt pedig kihasználtam.

– Milyen agyafúrt vagy.

– Köszönöm! Kaptam egy állást a Minisztériumban.

– Emlékszem, amikor mondtad, hogy tanácsadó leszel – bólintott a boszorkány. – És még nem mondtad el a szüleidnek?

– Pontosan. Ki fognak akadni.

– Gonosz vagy.

– Oh, tudom, de a mardekárosok már csak ilyenek.

– Valld be, hogy a szüleim partija ehhez képest sétagalopp volt – mondta Hermione.

– Remek ötlet, hogy ezt is elmondjam nekik – vigyorodott el Draco. – Kellemes parti volt. Ismételjük meg.

– Felhívtad anyámat?

– Múlt pénteken hívott – vonta meg a vállát a varázsló. – Ne nézz már rám így! Nincs ebben semmi, csak csevegtünk. De két hét múlva meglátogatjuk.

– Merlinre!

– Nincs ebben semmi. Mondtam nekik, hogy jövő szombaton nem tudunk elmenni, de az utána következőn el tudunk menni.

– És milyen ruhát kell felvenni egy ilyen eseményre? – kérdezte meg Hermione. – Nem túl gyakran járok ilyen eseményekre.

– Valami olyasmit, ami a Minisztérium fogadásán volt rajtad. Bármiben leszel biztosan gyönyörű lesz.

– Talán egy dísztalár?

– Amiben jól érzed magad – mondta Draco, és kinyújtotta a kezét, aztán megfogta a boszorkányét.

– Ugye ezt nem azért mondod, mert így szeretnéd felbosszatani a szüleidet? – kérdezte Hermione gyanakodva.

– Nem – rázta meg a fejét Draco. – Ez az én ügyem a szüleimmel, soha nem használnálak fel erre. Bár kétségkívül nagyon jó ötlet lenne téged odavinni, a feleségemként bemutatni, várandósan az utódommal. Ugyanakkor én csak a társaságodat szeretném, és megmutatnám a gyerekkori otthonom. Ennyi a szándékom. Ah, még mindig nem bízol bennem.

– Néha vannak kétségeim – vallotta be Hermione, aztán elmosolyodott. – De hiszek neked.

– Majd még dolgozunk ezen a bizalmon – mosolyodott el ő is. – A szombati buli az enyém, neked csak élvezned kell a partit.

– Legutóbb, amikor ott voltam nem volt… valami barátságos az a kúria.

– Minden rendben lesz – simogatta meg a tenyerét Draco. – Az a helyzet…

– Már régen volt – fejezte be a mondatot a lány.

– Ott leszek veled és minden rendben lesz. Nem hagynám, hogy bármilyen bántódásod essen.

– Remélem…

– Hermione…

– Tudom, tudom… most meg kellene bíznom benned – sóhajtott fel nehezen.

– Valahogy úgy.

– Ha mégis beijedek – szólalt meg a boszorkány –, akkor lemondhatom még az utolsó pillanatban is?

– Igen, megígérem. Bár tényleg nagyon szeretném, hogy együtt menjünk.

– Akkor jó – sóhajtott fel megkönnyebbülten, aztán hátradőlt az ülésen. – Így már jobb.

A varázsló időközben átült Hermione mellé, és magához ölelte. A Roxfort Express pedig csak rendületlenül haladt tovább a King’s Cross felé a zuhogó esőben. Hermione és Draco beszélgettek az úton, csemegéztek a büfés boszorkány termékeiből, aztán a fáradtságtól mindketten elaludtak.

***

Órákkal később a Roxfort Express begördült a pályaudvarra. Füttyszó hasított az esti levegőbe. A boszorkány és a varázsló álomittasan ébredtek fel. Összeszedték a poggyászukat, aztán leszálltak a vonatról. A pályaudvar mugli része kihalt volt, csak ők ketten szelték át az utat a kijárat felé.

– És most merre?

– Metróval csak három megálló a lakásom – mondta Hermione és elnyomott egy ásítás. – Egy pillanat alatt otthon vagyok.

– Ilyen hamar el akarsz tőlem válni? – szörnyülködött a férfi. – Ezt igazán nem gondoltam volna.

– Holnap mennem kell dolgozni. Át kellene néznem pár aktát – válaszolt a boszorkány. – Rémesen unalmas lesz.

– De legalább hazakísérhetlek?

– Rendben van.

– Nem megyek metróval – jelentette ki Draco. – Hoppanálunk.

Mielőtt Hermione ellenkezett volna a férfi megragadta a derekát, aztán már hoppanáltak is. A Hóvirág közben bukkantak fel ismét. A boszorkány kicsit megszédült, és erősen kapaszkodott Draco vállába.

– Malfoy! Normális vagy?

– Most megint csak Malfoy? – Draco fejét csóválva nézett a tüzes barna tekintetbe. – Így sokkal, de sokkal egyszerűbb volt. Gondoltam, nem bánod, ha hamarabb hazaértél.

– Ah, csak tíz-tizenöt mugli láthatott meg bennünket – szólalt meg a boszorkány. – A végén még ki kell szállnia az amneziátoroknak.

– Nem látott meg senki. Csináltam már ilyet máskor is. A muglik nem is figyelnek egymásra.

– Miért nem jó a metró?

– Nem volt kedvem hozzá – nyomott el egy ásítást Draco. – Hermione?

– Igen?

– Valaki van a lakásodban – szólalt meg a varázsló. – Valaki, akiről tudnom kell?

– Ah, Vicky.

– Ketten vannak.

– Ezt nem hiszem el – nyögött fel a boszorkány. – Mióta lett a lakásom az unokatestvérem szexbarlangja? Ezt nem hiszem el. A te unokatesvéreid is ilyenek?

– Mindegyiknek van saját kastélya.

– Oh, bocsánat.

– Így kénytelen vagy nálam aludni – húzta magához Draco. – Legalábbis azt hiszem.

– Ne vigyorogj már ennyire! – morgolódott Hermione,

– Nem is vigyorgok.

– Beszélnem kell Vickyvel.

– Ne tedd tönkre az estélyüket Septimus-szal – kérte a varázsló és próbálta tovább nyugtatni a lányt. – Legalábbis remélem, hogy ő az a varázsló, akit a bűbájom érzékel. Mi szépen elmegyünk, nálam alszol, holnap reggel seprűvel beviszlek dolgozni.

– Hop-porral – motyogta Hermione, miközben a férfi vállára hajtotta a fejét.

– Hop-porral, mit is gondoltam – fújta ki a levegőt némi rosszallással. – Teljesen elrontod az egészet.

– Nem viszel seprűvel sehova. És akkor nálad alszom.

– Ennél jobbat nem is mondattál volna – vigyorgott Draco. – Gyere, drágám, menjünk hozzám!

Ismét hoppanált, mielőtt Hermione megszólalhatott volna. Mikor megjelentek Draco háza előtt, újra elkezdett esni az eső. Futva érték el a bejárati ajtót, kissé megázva léptek be az előszobába.

– Ha megint így hoppanálsz velem, akkor…

– Mi lesz akkor? – kérdezte mosolyogva, miközben a karjába vette és megcsókolta, újra sikerült így elhallgattatni a boszorkány.

– … Nem tudom. Megint megzavartál.

– Tudom, tudom. Mi lenne, ha aludnánk egy kicsit? – mormolta, miközben finoman megcsókolta a nyakát. – A hétfő mindig zsúfolt.

– Rendben – sóhajtott fel. – De előbb megfürdenék, ha nem baj.

– Törölköző a szekrényben – adott egy csókot az arcára.

– Köszönöm!

Hermione magához varázsolta a neszeszerét elindult a fürdőszobába. Draco pár bűbájjal megszárította magát, aztán bereptette a csomagjaikat a szobájába. Csendes volt a ház, túlságosan is, egyedül a zuhany távoli vízcsobogása hallatszott. A férfi megcsóválta a fejét, amikor meglátta az összehajtogatott ruhákat, tiszta helyiséget, anyja már megint elküldött egy minden lében kanál házimanót. Bármelyik seprűjében lefogadta volna, hogy a konyhát is feltöltötték életemmel.

Átöltözött, majd elhelyezkedett az ágyon és kibontott néhány levelet, amik a távollétében érkeztek. Ott volt egy az anyjától, amiben megmagyarázza a döntését, annak ellenére, hogy mostanában nem éppen a legfelhőtlenebb a viszonyuk. Felsóhajtott, aztán visszatette a levelet az éjjeliszekrényre. Nem volt semmi érdekes a postájában, egészen addig, amíg el nem jutott a Reggeli Prófétához. A különszámot nyitotta ki.


Fergeteges Évfolyamtalálkozó Roxfortban

Roxfort történetében először tartottak osztálytalálkozót az illusztris varázslóiskolában. A találkozó nagyon szólt, még Roxmosrtban is emlékezetes tivornyát tartottak. Az ötlet Lavender Brown fejéből pattant ki, aki nyilatkozott lapunknak.

– Mindig is igyekeztem nyomonkövetni az évfolyamtársaim életútját az iskola végeztével – mondja mosolyogva Lavender Brown. – Az idei évet választottam arra, hogy összegyűljünk és megünnepeljük az iskolás éveinket. Mindenki visszajelzett.

Aki még nem sejtené, Harry Potter évfolyamáról van szó, akik közül nem kevesen töltenek be fontos pozíciót a varázsvilágban. Egyes értesüléseink szerint még soha nem került ki ennyi neves ember egy évfolyamból. Maga Mr Potter aurorként…


Aztán még sok-sok soron keresztül taglalták Potter helyzetet, méltatták sikereit. Draco ásított egyet, aztán félretette az újságot. Nem volt kedve a további ömlengést hallgatni Potterről, se az őt követő Weasleyről. Magára húzta a takarót és várt, nem akart még elaludni. Nem sokkal később Hermione lépteit hallotta meg közeledni.

A lány friss szappan illatot árasztott, a varázsló pedig semmi másra nem vágyott, mint ezt belélegezni. Csodálatos. Egyszerűen borzongató. Hermione bemászott mellé az ágyba, aztán szorosan hozzásimult. Draco átkarolta és hagyta, hogy a vállára hajtsa a fejét, érezte, ahogy a lába az övéhez ér. Kényelmesen elhelyezkedtek az ágyban. Tökéletesebb nem is lehetett volna az este. A varázsló csettintett, aztán elaludtak a fények a szobában.

– Oh – szólalt meg a boszorkány. – Ügyes trükk.

– Remek varázsló vagyok – ásította Draco.

– Mindig ezt mondogatod magadnak?

– Aha, minden reggel a tükör előtt.

– Még mindig esik – szólalt meg halkan. – Kezd hideg lenni.

– Ezen tudok segíteni – mormolta, majd varázsigéket suttogott, aztán mindkettejüket a mágia melegébe vonta.

– Kellemes – mondta, aztán a varázslóhoz simult. – Nagyon kellemes.

– Nagyon is – vett egy mély levegőt Draco, majd megcsókolta a boszorkány homlokát. – Jó itt lenni veled.

– Nekem is.

– Szeretlek – suttogta halkan.

– Én is szeretlek téged.

Egymás karjaiban aludtak el azon az éjszakán, miközben kint zúgott a szél és zuhogva esett az eső.

hozzászólások: 0