43. lecke

Másnap reggel Hermione korán elment a lakásába. Az út nem ment zökkenőmentesen, mert a rég nem használt kandallója megmakacsolta magát, és olyan erővel köpte ki a hop-por hálózatból, hogy majdnem a kanapén landolt. Az érkezését némi csörömpölés követte, amit a lakását kisajátító szerelmes pár heves reakcióval kezelt. Septimus egy szál kötényben, kivont pálcával rohant be a nappaliba, védelmezően maga mögé tolva Vickyt, akin csupán egy lenge csipke fehérnemű volt.

– Csak én vagyok – emelte fel védekezően a kezét Hermione, majd véginézett a két önkényes lakásfoglalón. Némi éllel jegyete meg: – Hazajöttem a saját lakásomba.

– Bocs – szólalt meg Septimus egy kisfiús mosollyal. A varázsló megfeszített karját leeresztette, aztán eltette a pálcát. – Tudod a jó reflexek.

– Sose zavarj meg egy átoktörőt? – kérdezte egy félmosollyal a boszorkány.

– Szexi átoktörő – pontosított Vicky, aztán egy apró csókot nyomott a varázsló arcára, miközben macskaként simult hozzá.

– Valahogy így – vonta meg a vállát a varázsló. – De általában hatalmas skorpiók szoktak megzavarni, olykor egy-egy vérszomjas múmia.

– Szerencsére egyik sem vagyok. Egyébként mit csináltok itt ti ketten? Mármint a nyilvánvalót kivéve – tette fel a jogos kérdést Hermione. – Ez még mindig az én lakásom, csak úgy mondom.

– Kicsit elvonultunk – közölte dévaj mosollyal az unokatestvére, miközben le se vette a kezét a férfi izmos karjáról. Mindketten egymásra mosolyogtak, majd Septimus egy apró csókot adott a lány orrára. Vicky közben folytatta a magyarázkodást: – Rájöttünk, hogy rettentően sok közös van bennünk. Rengeteget beszélgettünk… Septimus most pedig palacsintát süt, kérsz?

– Köszönöm, nem. Tulajdonképpen néhány holmimért jöttem, mert ma este Malfoyékhoz megyünk Dracóval – sóhajtott fel Hermione. – Az egyébként az az én kötényem, Septimus?

– Kicsit kölcsönvettem, ha nem baj – mosolygott a varázsló. – Más hirtelen nem került a kezembe.

– Ugye nem vagy alatta teljesen pucér?

– De mennyire, hogy az – nevetett fel Vicky. – Ez…

– Merlinre! Nem is akarom tudni, hogy mi folyik itt – emelte fel védekezően a kezét Hermione. – Kérlek, kíméljetek meg ettől!

– Akkor ne is kérdezz semmit, unokatesó.

– Komolyan? – tette a csípőre a kezét.

– Aha. Hosszasan tudnék róla beszélni, és lehet elpirulnál – nevetett a lány.

– Tudod, nem sokon múlik, hogy ki ne akadjak rád, Vicky – mondta, miközben összepréselte az ajkait, akár McGalagony. – De megfogadtam Draco tanácsát, és inkább elengedem ezt.

– Sajnálom, hogy kitúrtunk téged – kapcsolódott bele a beszélgetésbe Septimus. – De olyan kis meghitt és otthonos a lakásod. Sokkal jobb, mint az én szállodai szobám. Nem is gondoltunk bele, gyorsan elröppent az idő.

– Örülök nektek, ne értsetek félre – enyhült meg a boszorkány. A páros tényleg jól mutatott együtt. – Nem éppen szerelmi fészeknek szántam a lakásomat. Főleg Vicky miatt mondom ezt, aki tudja, hogy miért mondom. De mindegy is. Összeszedek pár cuccot, és egy időre átköltözöm Dracóhoz.

– Te vagy a legjobb, Hermione! – mosolygott rá Vicky.

– Csak maradj a látómezőmön kívül, Vicky, belőled többet látni ebben a csipkében, mint amennyit szeretnék. Septimus… inkább hagyjuk. Gyorsan összepakolok, aztán már itt sem vagyok.

– Biztos nem kérsz palacsintát? Felveszünk magunkra valamit – ajánlotta fel a varázsló. – Egyáltalán nem gond.

– Köszi, de nem. Majd máskor.

Azzal villámgyorsan beviharzott a szobájába. Vett egy mély levegőt, és megpróbálta feldolgozni azt, amit korábban látott. Nem volt felhőtlen az öröme, de igyekezett ezen felülkerekedni, hiszen mégiscsak imádta az unokatestvérét, még ha kissé szerelburdian is viselkedett. Vickynek nem volt egy említésre méltó kapcsolata évek óta, és talán Septimus most megtöri ezt a sorozatot.

Gyorsan megrázta a fejét, aztán összeszedte a legszükségesebb dolgait. Majd nekiállt a báliruhák összeválogatásának, végül jó néhányat bepakolt a táskába. Inkább több lehetősége legyen, mint egy sem. Bízott Dracóban, aki talán majd segít neki dönteni. Már éppen indult volna, amikor kopogtattak az ajtón, és Vicky lépett be rajta, természetesen az ő köntöse volt rajta. A lány nem szólt semmit, csak odalépett hozzá, majd egyszerűen megölelte.

– Tudod, hogy szeretlek, és nagyon, de nagyon sokkal tartozom neked – mondta ki őszintén. – Annyira sajnálom, hogy ennyire rossz vagyok.

– Tudom – sóhajtott fel Hermione. – Nincs semmi baj, de ha lehet, akkor ne fojts meg, kérlek!

– Szörnyű ember vagyok. Talán a legrosszabb, akit ismersz. Mindenfajta büntetést megérdemlek, amit nekem szánsz.

– Látod, ebben nem tévedsz, te kis önkényes lakásfoglaló, de egyébként nem vagy olyan szörnyű ember, mint gondolod – enyhült meg a boszorkány. – Örülök neked és Septimusnak, akármi is legyen köztetek. Ezt remélem tudod.

– Jövök neked egy csomóval.

– Annyival jössz nekem, hogy nem cseszed el ezt, ami köztetek van vagy lesz valami hülyeséggel – mormolta a boszorkány elcsukló hangon, miközben Vicky még mindig az ölelésével szorongatta.

– Miért én cseszném el? – gondolkodott hangosan Vicky.

– Mert ismerlek téged, és iszonyatosan meggondolatlan vagy – forgatta meg a szemét Hermione, aztán kibontakozott unokatestvére öleléséből.

– Igaz, igaz – bólogatott, majd elengedte Hermione és az ajkába harapva karba tette a kezét. – Néha túl sok vagyok.

– Néha.

– Nem kell ám mindenben egyetérteni velem. De ez azt hiszem több, mint csak szex, még soha nem találkoztam ilyen pasival – kezdett bele Vicky. – Mintha belelátna a fejembe, tudná mit akarok, és ez tetszik.

– Legilimencia…

– Az meg mi? Mindegy is, egymásra hangolódtunk. Először csak beszélgettünk, rengeteget, mély témákról. Muglikról, varázsképességekről, elképesztő milyen varázsereje van. Komolyan érdeklődött a kutatásom iránt is. Olyan könnyű volt bele beszélni. Ennyire még senki sem tetszett. Érted? Évek óta nem volt ilyen velem. És annyira, de annyira jó vele a szex…

– Igazán örülök nektek, tényleg.

– Annyi mindenről tudnék neked mesélni.

– Ezt máskor is megbeszélhetjük? – kérdezte Hermione. – Még el kell csípnem Dracót, mielőtt Harryékkel kviddicsezik.

– Egy kávé?

– Majd valamikor jövő héten, rendben? – kérte a boszorkány. – Most nagyon nem lesz időm beszélgetni. Össze kell szednem magam a Malfoy bálra.

– Első találkozás a Malfoy szülőkkel?

– Igen, és nem. Régebben futólag egyszer-egyszer találkoztunk, de az… nem sikerült túl jól. – Hermione nem akart többet mondani, mert akkor a félelmeit tényleg képtelen lett volna palástolni.

– Jól fog menni.

– Drukkolj!

– Szólj mikor tudunk elmenni együtt valahova. Hallanom kell mindent Dracóról, és az évfolyamtalálkozóról. A Reggeli Prófétában volt valami. Valami kígyó?

– Honnan… ja, persze… Egyébként nem beszéltem meg Dracóval, hogy nála maradok, szóval kissé kínos helyzetbe hozol engem, szóval köszi – húzta el a száját, miközben egy varázslattal elkezdte a táskáját bepakolni.

– Szerintem örülni fog neki, ha nála maradsz.

– Ha nem, akkor visszajövök.

– Küldök neki egy baglyot – ajánlotta fel Vicky. – Mindent el fogok magyarázni. Részletesen…

– Inkább ne, ha lehet – sietett a válasszal Hermione. – Szeretném ezt én magam elintézni.

– Jól van.

– Ez egyébként az én köntösöm, igaz?

– Mindent a helyére fogunk tenni ígérem, és kitakarítva hagyjuk itt a lakásodat. Mindent ki fogok mosni, letörölgetni, és amit ilyenkor kell – ígérte az unokatestvére. – Tudod, hogy szeretlek, Hermione?

– Ettől tartok én is. Mindegy. Érezzétek jól magatokat, és tényleg sokkal jössz nekem – emlékeztette a boszorkány. – Borzalmas vagy!

Azzal felemelte a táskáját, és elindult a kandalló felé. Septimus éppen a reggeli kávéját kortyolgatta a konyhapultnál. Még mindig csupán az az egy kötény volt rajta, ami túlságosan is jól állt neki.

– Hallom jól megy a legilimencia – jegyezte meg huncut mosollyal Hermione.

– Amíg nem próbáltad, addig nem is tudod mennyire jó – nevetett a varázsló, és rákacsintott.

– Mi az a legilimencia? – kérdezett vissza Vicky kíváncsian.

– Mindjárt megmutatom, szivi – mondta ravasz mosollyal, aztán derékon kapta a lányt, majd megcsókolta a nyakát. – Gondolj valami nagyon pajzánra.

– Na, de Sep.

– Próbáld ki, és…

– Merlinre.

Hermione hop-port szórt a tűzbe, aztán a zöld lángokba lépve távozott, így már nem volt tanúja annak, ami aznap reggel a konyhájában történt. Az érkezése Draco nappalijában álló kandallójába zökkenőmentesen ment. Nagy robajjal ejtette le az utazótáskát a padlóra, és kisimította a hajtincseket az arcába. Éppen időben érkezett, mert a tejfölszőke mágus már magára öltötte a kviddics felszerelését, és éppen indulóban volt.

– Gyors voltál. Kicsit ki is pirultál. Jól ment? – tudakolta a varázsló.

– Ne is kérdezz semmit! – emelte fel a kezét Hermione.

– Próbálom visszafogni magam – szólalt meg bujkáló mosollyal. – De ahogy látom elég zaklatott vagy.

– Kicsit – adta meg magát a boszorkány, aztán közelebb lépett, és megölelte a varázslót, majd megcsókolta. – Ugye nem sietsz annyira?

– Nem igazán – rázta meg a fejét. – Vissza tudunk ugrani még egy kicsit hálószobába. Nem okoz problémát.

– Itt is jó lesz, mert csak beszélni szeretnék veled.

– Csak? Ez igazán illúzióromboló – méltatlankodott, de azért még mindig mosolygott rá.

– Most csak beszélni, Draco. Septimus és Vicky elfoglalták a lakásomat – kezdett bele a boszorkány egy mély sóhajjal. – De ezt már tudod. Más esetben már rég elküldtem volna őket, de hagynom őket turbékolni, mint a kis aranyröppentyeket. Vicky szerint megtalálták egymást, és… Nem, nem képtelen vagyok erről beszélni.

– Miért?

– Mert hiányzik a lakásom – fújt egyet a boszorkány. – Örülök nekik, tudod? Remélem, hogy tényleg igazi a vonzalmuk. De most jelen pillanatban nem tudok hova menni. Néhány napig nálad maradhatok? Tudom, hogy csak a hétvégéről volt szó.

– Ez ne is legyen kérdés – intette le a varázsló. – Én csak örülök ennek.

– Nem korai? Mármint ez így nekünk?

– Ugyan már. Ha korai lenne, akkor megmondanám – válaszolt komoran a varázsló. – Szeretem, ha a közelemben vagy. Szeretek hazajönni arra, hogy vár valaki vagy én várhatok valakit.

– Tényleg?

– Igen. Nem tudtam, hogy vágyom erre. Eddig egyáltalán nem. Most pedig nagyon várom – mosolyodott el.

– Nem szeretem a kényszerhelyzeteket, és nem szívesen hajszolnálak bele semmibe – mondta végül Hermione. – Azt szerettem volna, ha ezt azért lépjük meg, mert mind a ketten akarjuk. És igazából nem akartam a szüleimhez menni.

– Megkockáztattad volna, hogy belógjak folyton hozzád az éjszaka közepén? – kérdezte mosolyogva Draco.

– Szoktál ilyesmiket csinálni? – mosolyodott el Hermione.

– Egyszer-kétszer – kezdett bele Draco, miközben az egyik hajfürtjével játszadozott a boszorkány tarkójánál, ami kiszabadult a lófarokba kötött hajából. – De csak akkor, ha nagyon szerelmes vagyok.

– És az vagy?

– Fülig beléd zúgtam, Hermione.

– Én is nagyon szeretlek téged.

– Tudod, seprűvel nagyon is könnyű egy emeleti ablakhoz repülni, és lányokat szöktetni – bizonygatta Draco.

– Lányokat szöktetni?

– Egy varázslónak mindent meg kell tennie, ami a hatalmában áll – vigyorgott rá ravasz mosollyal, amitől túlságosan is ellenállhatatlannak tűnt. – Milyen varázsló lennék, ha ezt nem tenném meg érted?

– Most ettől megkíméllek, és inkább egy időre hozzád költözöm.

– Lekötelezel – mondta, miközben egy apró csókot nyomott a lány homlokára. – Sietek vissza. Addig érzed jól magad. Mindjárt kezdődik a mérkőzés, és mennem kellene már. Nem jössz el mégis?

– Randim van a könyvespolcoddal – jelentette ki szemernyi sajnálkozás nélkül. – Ezt pedig nem mondhatom le. Annyiszor átütemeztem már, szóval most sort kell kerítenem rá.

– Hatalmas nagy kár – sóhajtott fel színpadiasan. – Sokkal jobban játszanék, ha jönnél.

– Elárulhatok egy titkot? – kérdezte Hermione az ajkába harapva.

– Légy szíves!

– Nem túlságosan érdekel a kviddics – rázta meg a fejét a boszorka.

– Hatalmas nagy kár – tette a mellkasára az egyik kezét Draco sajnálkozva. – Most nagyon is mélyen érintett ez, még akkor is, ha nem is hiszel nekem.

– Egy szerencsét hozó csókot azért adhatok neked. – Mielőtt Draco válaszolhatott volna Hermione megcsókolta, és beletúrt a tejfölszőke tincseibe. – Azért ne hagyd magad!

– Meglesz – mosolyodott el ravaszul az egykori mardekáros.

Azzal Draco fogta a seprűjét, az ajtón kilépve felült rá, és már ott sem volt. Hermione egy pillanatig még látta a távolodó alakját, amit aztán a kiábrándító bűbáj teljesen elfedett. Egyedül maradt a nappaliban, furcsán hiányérzete támadt. A saját lakásában nem érezte ezt, legszívesebben Draco után ment volna, de semmi kedve nem volt egy esetleges Malfoy kontra Potter és Weasley veszekedésnek a tanúja lenni.

A könyvespolc igencsak csábítóan tárult elé, alig várta, hogy a kiválasztott köteteket elolvashassa. Éppen leemelte és kinyitotta a Malleus Maleficarum című olvasmányt, amikor történt valami. A teraszajtó meglepő hirtelenséggel kinyílt, és négy megtermett uhu röppent be rajta. A boszorkánynak félre kellett állnia, nehogy a madarak elsodorják. Mind a négyen súlyos csomagot cipeltek, amiket pontosan a boszorkány lába elé ejtettek, aztán már ott sem voltak.

– Micsoda modortalanság…

Hermione egy pillanatig tanácstalanul meredt a küldeményre. Nem várt semmit sem, senkitől, főleg nem a hétvégén. Mégis mi a szentséges szalamandra lehetett ez? Közelebbről megnézte a csomagokat, aztán az egyik tetejéről levette a pergamenborítékot. Eglethontól jött. Nem kellett sokáig találgatnia, hogy mit tartalmaznak… Úgy harapott az ajkába, hogy az már fájdalmas volt. Mégis mi a fenét képzelt magáról ez a varázsló?

A boszorkánynak vennie kellett egy mély levegőt, mire képes volt elolvasni a levelet, amiben részletes leírást talált arra vonatkozóan, hogy mit is kellene ezekkel az iratokkal tennie, mintha egy kis kezdő vagy gyengeelméjű lenne, vagy teszem azt mindkettő. Ráadásul a varázsló fél óra múlva beszélni akart volna vele. Miért? Nem akarta tudni. Most igazán ellen akart neki állni, megtagadni a kérést.

– Cseszd meg! – mondta ki hangosan, miközben a puszta érintésével, pálca nélkül elégette a levelet, és átlépett a csomagokon. Nem akarta megadni magát, nem akart megalkudni, egyszerűen csak betelt a pohár.


***

A kviddicsmérkőzés nem is sikerülhetett volna jobban. Egészen szoros küzdelem alakult ki a csapatok között (Septimus nyilvánvaló hiányzása ellenére is), ami egészen meglepőnek mondható, mivel az ellenfél csapata a válogatott képzett játékosaiból állt. Draco több volt, mint elégedett, amikor a pálya füvén leszállt a seprűről, és beletúrt a csapzott, tejfölszőke hajába. Sosem volt még ennyire elégedett azzal, hogy csúfos veseréget szenvedett a csapata. Ő ezzel többet nyert, mint a játékosok közül bárki.

Eközben Potter és Weasley, mint két kisiskolás kamasz, a válogatott játékosaival beszélgetett néhány méterrel arrébb. Draco örült a távolságnak, mert így nem hallotta egyiküket sem. Inkább más foglalkoztatta különben is. A ravasz mardekáros kajánul elmosolyodott, most már biztosan elsimította a feszültséget maguk között vagy legrosszabb esetben is mérsékelte annyira, hogy Hermione kedvéért normálisan viselkedjenek egymás társaságában. Az a bizonyos jég megtörni látszott. El kellett ismernie, hogy a béke sokkal jobb volt, mint az idegőrlő vitatkozás.

Már éppen indult volna az irodája felé átöltözni, amikor megpillantotta a felé igyekező barnaszemű boszorkányt. Elmosolyodott, a szíve megdobbant, és elfelejtett mindent, ami korábban nyomasztotta. Amikor végre közelebb értek egymáshoz, hosszú csókkal üdvözölték egymást.

– Nagyon jó meccs volt – mondta Hermione, amikor egy kicsit megszakították a csókot. – Nem bírtam egyedül, aztán gondoltam eljövök.

– Szóval mégis megnézted.

– Igen, igen. Ügyesen repültél.

– Tudod, hogy vesztettünk és felmosták velünk a pályát? – nevetett fel Draco.

– Tudod, hogy nem láttam az eredményjelzőt, és nagyrészt csak téged figyeltelek? – kérdezett vissza a boszorkány. – Tudod, hogy a vesztesnek is jár ez-az vigaszdíjul?

– Kezd érdekelni, amit mondasz.

– Később elmondom, hogy mire gondoltam – mosolygott rá, aztán megölelte. – Hiányoztál!

– Merő kíváncsiságból kérdezem, lehet, hogy megbánom, de milyen poszton játszottam?

– Kit érdekel, amikor ilyen jól áll neked a kviddicstalár? – próbálkozott Hermione, amire a varázsló harsányan felnevetett. – Láthatóan nem viselt meg a vereség.

– Sokat nyertem ezzel a mérkőzéssel, ugyanakkor jó lenne, ha ápolnád kicsit a lelkemet és a testemet is, ha már itt tartunk – válaszolt mély sóhajjal.

– Szívesen elterelem a figyelmed.

– Tényleg?

– Tényleg.

– Valami baj van, igaz? – váltott témát Draco.

– Ezt meg miből gondolod?

– Nevezzük hetedik érzéknek – mondta a varázsló elmélázva. – Látom rajtad, hogy valami nyomaszt.

– Várom a mai estét – szólalt meg Hermione.

– Várod?

– Pozitívan próbálok hozzáállni a dolgokhoz – fújt egyet a boszorka. – Elvégre a mai mérkőzés is egészen jól sikerült lebonyolítani vérontás nélkül, nem? Nem tartott egy hétig sem. Nem tört el senki csontja, nincs agyrázkódásos eset. Tulajdonképpen ez egészen pozitív.

– Nos, én beszélek a kviddics nyelvén, a barátaid is – világított rá a férfi, miközben leplezetlen elégedettséggel simította végig a boszorkány gerincét. – Mi baj is történhetett volna?

– Gurkók, karikák, ütők, seprűk a levegőben… Végül is igazad van, mi történhetett volna egy ennyire durva sport mérkőzésén? Túlreagáltam.

– Tudod, direkt úgy intéztem, hogy egy csapatban legyek Potterékkel. A csapattársadra nem szokás gurkót uszítani – magyarázta Draco átszellemülten. – Ez amolyan íratlan szabály általánosságban a csapatjátékoknál, és a saját csapattársadat nem gyepálod meg.

– Azért azt tudom, hogy egy csapatban játszottatok – forgatta meg a szemét Hermione. – És tudom, hogy terelő poszton játszottál.

– Hajtó.

– Francba.

– Nem tudhatsz mindet, szívem.

– Élvezed, igaz?

– Kicsit – somolygott a varázsló.

– Kétszer olvastam a Kviddics évszázadait – vágott durcás képet. – Sajnos ehhez, nincs érzékem.

– Inkább mesélj másról. Veled minden rendben? – tért vissza az eredeti kérdéséhez Draco. – Elcseszte a könyvespolcom a randitokat? Nagyon úgy tűnik.

– Felültettem, és eljöttem inkább ide hozzád – válaszolt Hermione kissé csalódottan, majd elmosolyodott, és megcsókolta a varázslót.

– Pedig úgy vártad – sóhajtott fel fejét csóválva Draco. – Mi történt? Valaki csúnya dolgokat terjesztett róla? Esetleg más is kinyitotta már a könyvet előtted, amit te szerettél volna? Hiányoztak a lapok?

– Eglethon megtalált – oszlatta el minden találgatását egy mondattal Hermione. – Küldött egy halom aktát a hétvégére. Irdatlan sokat. Ennyit senki sem kap az osztályon. Íratlan szabály, hogy ilyesmit nem csinálunk. A hétvége szent. Másrészt írt egy igencsak kioktató levelet. Beszélni akart velem, aztán én úgy döntöttem nem akarok vele beszélni. Elrontotta az egész randimat a könyvespolcoddal, végül úgy gondoltam ide jövök hozzád.

– Jól tetted. – Szenvedélyesen csapott le a boszorkány ajkaira, nem törődve azzal, hogy az egész kviddics válogatott kifütyülte őket, és felajánlottak nekik egy remek helyet az egyik lelátó alatt, a szél a ruhájukba kapott. Ők csak egymásra figyeltek, s egymásba kapaszkodtak. Draco szorosan ölelte meg a boszorkányt. – Ennél jobbat nem is tehettél volna.

– Én is így gondolom – mondta mosolyogva.

– Majd én segítek elfelejteni a könyvespolcot.

– A fenébe – szólalt meg, és nézett az ég felé a boszorkány.

– Mi a baj?

Éppen ekkor tűnt fel egy nagy fülesbagoly, ami messziről láthatóan egy piros borítékot cipelt, ami már erősen füstölt.

– Remek, ezt biztosan én kapom.

– Micsodát? – fordult meg Draco, aztán egyből megértette. – Nem, ma nem.

Ahogy a bagoly elengedte a rivallót a fejük felett, a varázsló egy igazán jól célzott átokkal megsemmisítette azt, s piros konfettiesőt csinált a fejük fölé. Hermione elnevette magát, ahogy ott álltak a megégett, megtépázott pergamendarabok között.

– Ennél romantikusabbat még senki sem tett meg értem soha – mondta, miközben az arcát belefúrta a varázsló vállgödrébe.

– És amiket eddig tettem? – kérdezte, miközben magához húzta Hermionét.

– Szeretlek, Draco.

– Hééé, nem ez a válasz a kérdésemre – méltatlankodott, miközben játékosan eltolta magától a boszorkányt.

– Te vagy magasan a legjobb mindenben.

– Ha nem forgatnád a szemed közben, édesem, akkor talán hihetőbb lenne. De rendben van, hiszek neked, de legközelebb sokkal, de sokkal meggyőzőbbnek kell lenned.

– Milyen kegyes vagy és odaadó.

– Ezt akartam hallani – vigyorgott miközben megcsókolta.

– Mennünk kellene, nem gondolod?

– Mehetünk. Át akartam öltözni, de majd otthon – mondta Draco.

– Nem köszönünk el a többiektől? – tudakolta a boszorkány. – Mégiscsak egy csapatban játszottatok, azok pedig ott a válogatott tagjai.

– Megfogják érteni. Mellesleg, Weasley éppen a pólójára dedikáltat – jegyezte undorodó fintorral, mintha ennél szánalmasabbat nem is látott volna. – Inkább maradnék itt, és tennék úgy, mintha egyáltalán nem ismerném.

– Az a mellkasa csak mondom – pontosított Hermione.

– A barátaid néha nagyon gázul viselkednek – nyögte Draco.

– Te beszélsz? Septimust a konyhámban, az én egyetlen konyhai kötényben találtam az unokatestvéremmel ma reggel – elevenítette fel az emléket. – Vitatkozhatunk melyik a durvább.

– Mi baj van köténnyel, amitől ennyire kiakaszt? – kérdezte a varázsló.

– Pucér volt alatta.

– Aha… Inkább nem képzelem el. Akkor ezek szerint jól érezték magukat. Septimus még a kviddics mérkőzést is lemondta – sopánkodott Draco. – Komoly lehet az ügy, ha lemondja a kviddicset is. Ilyenre egyszer… nem is, soha nem volt példa.

– Biztosan.

– Gyere, tűnünk el innen!

– Rendben. Úgyis el kell kezdenem készülni – mondta Hermione.

– Azért nem rohanunk. Szépen megebédelünk, pihenünk és után is ráérünk készülődni – vázolta fel a tervét Draco.

– Szerinted meddig fog tartani, amíg elkészítem a frizurám? – kérdezte a boszorkány.

– Ez egy találós kérdés vagy tényleg válaszolnom kellene rá? – gondolkodott hangosan a férfi, mire a villámokat szóró tekintetet kapott jutalmul.

– Három óra – tájékoztatta.

– Mi? Miért? Hogyan?

– Elegáns kontyot akarok – folytatta eltökélten. – Ha már elmegyek, akkor szeretnék a lehető legelegánsabb lenni.

– Kérdésem lenne. Szerinted jobban járok, ha nem szólok bele? – tudakolta némi balsejtelemmel Draco. – Nem kell túlzásokban esni. A szüleimet nem a hajad fogja érdekelni.

– Lehet ki fogok borulni – váltott témát Hermione.

– Merlinre! Akkor elmehetnél valami hajszakértőhöz vagy nem tudom. Még talán nincs késő ehhez, nem? – próbálkozott a férfi. – Úgy értem még van idő.

– Nem a hajam miatt, hanem a találkozás miatt a szüleiddel. Szeretnék jó benyomást kelteni.

– Ez igazán kedves tőled – ölelte át a derekát Draco, majd elindultak a férfi irodája felé. – Gyönyörű vagy! Szeretlek, te is szeretsz, és ha ezt nem veszik észre a szüleim, akkor nem tudok nekik segíteni.

– Kicsit még mindig aggódom amiatt, hogy kitagadnak téged és botrányt csinálunk.

– Nem kell a Tower Bridge alá költöznöm, ha mégis kitagadnak – nevetett, miközben megsimogatta a hüvelykujjával Hermione tenyerét.

– Biztos?

– Nos, ha mégis baj lenne, még mindig kirúghatjuk Septimust és Vickyt, aztán odaköltözhetnék hozzád. Vinném a könyvespolcomat is – tanakodott hangosan Draco.

– Nem mintha nem lenne rossz ötlet. Csak nem szeretném, ha feszültség lenne a családodban, és el kellene távolodnotok egymástól. Nincs ennél rosszabb. Hidd el, ezt én tudom a legjobban. Akármilyenek is, mégiscsak a családod. Nem akarom feldúlni.

– Elsimítok mindent ma este, ne aggódj! És nem fogod feldúlni.

– Remélem.

– Hozzám tartozol – mondta a varázsló komoly eltökéltséggel. – Ezt nem akarom veszni hagyni. Bármit is csináltam eddig mindig volt valami, ami hiányzott. És mióta velem vagy, úgy érzem már nem hiányzik semmi.

– Tényleg?

– Igen – bólogatott, miközben gyengéden megszorította Hermione kezét. – Szeretlek.

– Én is szeretlek téged.

– Te csak érezd jól magad ma este – tanácsolta Draco. – Minden mást hagyj rám! Ha kell akkor csak mosolyogj és bólogass. A szüleimet pedig én elintézem.

– Adhatnál valamilyen tippet – próbálkozott a boszorkány. – Tudom, hogy nem lesznek tőlem elragadtatva.

– A szüleim nagyon adnak a látszatra – kezdte mély sóhajjal. – Változtak éppen annyit, hogy ki se merjék ejteni azt a szót vagy egyáltalán megemlíteni olyasmit, ami a származásoddal kapcsolatos.

– Ezt nehezen hiszem el.

– Nem divat mostanában egy háborús hős boszorkányt lenézni, aki megnyerte a Merlin-díj aranyfokozatát – fejtegette Draco. – Hidd el nekem, emiatt nem leszel semminek sem kitéve.

– És ha azt hiszik, hogy komolyak a szándékaid?

– Miért csak hinnék? – kérdezett vissza. – Én azt akarom, hogy tudják. Nekem ez nem egy futó kapcsolat.

Hermione mélyen elpirult, és kicsit közelebb ment a varázslóhoz, aztán megsimogatta a karját.

– Nem fognak botrányt rendezni a szüleim az estélyen. Kimért udvariasságra számíthatsz tőlük. Apámat félrehívom, aminek iszonyatosan örülni fog, mert a látszat ellenére gyűlöl minden ilyen hivatalos rendezvényt. Valószínűleg anyám ragaszkodni fog ahhoz, hogy vele menj, és bemutat pár rémesen unalmas embernek. Érdeklődni fog a munkádról. A többi vendéggel együtt tesztek egy rövid túrát az üvegházaknál. Mire visszaértek a bálterembe addigra én is ott leszek apámmal együtt.

– Eddig nem hangzik olyan borzalmasnak. Ennél rosszabbat is megcsináltam már. Voltál már troll gyűlésen?

– Ez civilizált esemény lesz.

– Tudom.

– Egyébként átépítették az egész kúriát, és imádják mutogatni. Ha majd a harmincvalahányadik családi portrét is megmutatják neked, akkor már biztosan unni fogod.

– Átépítették?

– Kénytelenek voltak. Valahogy senki sem érezte magát otthon ott – sóhajtott fel Draco. – Az a sok-sok feketemágia és Voldemort bűze valahogy semmilyen szellőztető bűbájjal nem tűntette el.

– Megértem. Borzalmas időszak lehetett.

– Túlságosan is az volt – bólogatott a varázsló. – Mindenkinek megvannak a sebei ebből az időből.

– Ezért költöztél el?

– Ezért is, de az én lakrészem olyan, mint régen – vonta meg a vállát. – Ha nem tagadnak ki, akkor megmutatom neked.

Kinyitotta az irodája ajtaját, aztán betessékelte Hermionét. A kandallóban vidáman égett a tűz.

– Draco Malfoy szobája. Micsoda megtiszteltetés!

– Nem is tudod mennyire – vigyorgott széles, csibészes mosollyal. – Nem is tudod mennyire szeretnék az ottani ágyamban is szeretkezni veled.

– Draco…

– A diadalom nagy pillanata és veled szeretkezni ugyanazon az estén. Boldog lennék.

– Bolond vagy – csóválta a fejét Hermione.

– Talán – mosolygott, miközben hop-port szórt a tűzbe. Elkapta a boszorkány derekát, kimondta az úticélt, aztán csókolózva léptek a smaragdzöld lángok közé.

hozzászólások: 0