8. lecke

A szombat szörnyen gyötrelmes volt Hermione számára. Minden lehetséges izma, sőt azok is, amikről eddig soha az életben nem tudott, még azok is sajogtak. Hasogatott, szúrt, húzódott, szörnyen érezte magát. A végén már jéggel töltött zacskókat erősített a lábára, és igyekezett nem megmozdulni. A nappali kanapéjának kellemes ölelésében fekve nem volt rossz, persze mozdulatlanul, akkor elviselhető volt ez az állapot, de amint egyetlenegy aprócska lábmozdulatot tett, nos, azt megkeserülte. Magában percenként háromszor megátkozta Dracót, de tudta, hogy mindez csak üres ígéret, mert egyáltalán nem lesz soha képes innen felállni, nemhogy beváltani azokat…

Megkereshette volna a bájitalt, ami jót tett volna, de azt se tudta, melyik könyvben kellene keresnie a számtalan bájitaltankönyv közül, viszont annyira messze voltak… Így inkább szenvedett. Már éppen elmerült volna az áhított önéletrajzban, ami legalább a keze ügyében volt, amikor csengettek. Még ennyire reményvesztetten soha nem nyögött fel. Ki a fene lehet ez? Nem várt senkit sem. De az a valaki újra csengetett. Egy perc alatt sikerült felkelnie, majd még egy percre volt szükség, hogy eljusson az ajtóig.

Oh, hát mégis eljött! A kviddics koronázatlan, szadista királya személyesen. Hermione gondolatain átfutottak a varázslatok, amikkel legszívesebben megkínozta volna a férfit. De az a fránya pálca valahol a nappaliban hevert.

– Szép napot, Granger! – vigyorgott Draco Malfoy az ajtajában. Hanyag eleganciával összekócolt haj, a szokásos ravasz, pimasz mosoly, kutató tekintet, és megint csak jól nézett ki… Fekete, könyékig feltűrt ing volt rajta, indigókék farmer, és valamilyen méregdrága sárkánybőr cipő. Ellenben ő, Hermione szörnyen nézett ki a rövidnadrágban, Draco pólójában és a fején lévő madárfészekkel. A varázsló végigmérte, és még volt képe elmosolyodni. – Új divat? Látom, a pólóm még mindig jól áll. Csini a rövidgatyád! De a jégtömlő mindent visz.

– Te meg mit keresel itt? – kérdezte csípőre tett kézzel, de megbánta a hirtelen mozdulatot. A karjai is sztrájkba léptek.

– Ilyen hidegen üdvözölsz?

– Van pár átkom neked.

– Igazán?

– Csak nem azért jöttél, hogy elégtételt vehessek rajtad?

– Zsémbes vagy – állapította meg a nyilvánvaló tényt, majd zsebre tett kézzel dőlt neki az ajtófélfának, így már szemmagasságban voltak. A barna szemek lángoltak, csillogtak, az ajka pedig… Draco legszívesebben megcsókolta volna. – Ennyire azért nem lehetett rossz a tegnap.

Hermionénak mély levegőt kellett vennie, hogy ne mondja ki azonnal, amit gondol. Egy heves vita igazán nem hiányzott a mai napjából.

– Izomlázam van, miattad – közölte vádlón. A varázsló csak felnevetett.

– Miattam? Pedig semmi olyasmit nem tettem.

– Ebbe most nem mennék bele. Nem igazán örültem neki, amikor ma felébredtem.

– Mondtam, hogy nyújtanod kellene – sóhajtott fel a férfi, és felciccentett. Soha nem fogadott szót neki, miért nem lepődött meg ezen… Pedig jót akart neki. – Most is megpróbálhatod, de eszméletlenül fog fájni.

– Hát hogyne, szívesen okozok magamnak fájdalmat – morogta a lány, majd igyekezett nem mozogni.

– Nem kell ennyire mellre szívni. Minél gyakrabban fogsz edzeni, annál jobban fogod bírni.

– Edzeni… a kviddicsválogatottba azért nem akarok bekerülni – zsémbelt továbbra is.

– Ahhoz rengeteg edzés kéne.

– Miért jöttél?

– Nem jöhetek csak úgy? Különben is kíváncsi voltam, hogy érzed magad. Mondhatni baráti látogatás, teljesen önzetlen, ártatlan, mindenféle hátsó szándék nélkül. Hogy vagy, Virágszirom?

– Mint akit agyonvertek, meghúzták minden egyes izmát, aztán megint agyonverték – sóhajtott fel elcsigázottan. Aztán lebiggyesztette az ajkát. – Olyan szemét vagy!

– Tegnap még nem ezt mondtad. Bár emlékszem, hogy utaltál több hasonló dologra.

– Hagyjuk ezt!

– Beengedsz? Vagy álljak itt az ajtódban?

– Már mozdulok is – morogta Hermione, majd elbotorkált az ajtóból, hogy Draco bejöhessen. Ahogy elhaladt mellette, megérezte a varázsló kellemes parfümillatát. – Helyezd magad kényelembe!

– Nem ezért jöttem, igazság szerint.

– Hanem?

– Elmehetnénk valahova, mint ahogy tegnap is említettem.

– Randira?

– Akár… de felőlem hívhatod bárhogy.

– Oh, nem, nem, nem. Veled én nem megyek sehova!

– Segítek az izomlázadon is, ha eljössz velem. Tegnap óta hogyan lettél még ennél is tüskésebb? Őszintén mondom, Granger, próbára teszed a türelmemet. Meg kell megint csókolnom téged, hogy újra szót értsünk egymással? – Szörnyen közel lépett hozzá, nagyon-nagyon közel. Bár Hermione az izomláz ellenére felemelt fejjel, magabiztosan nézett a férfi szemébe, mégsem tudta, mi is van vele igazából.

– Nem kötelező a közelemben lenni. Egyedül is megoldom a problémámat, köszönöm. Különben sem szeretem, ha megzsarolnak. Szóval akár el is mehetnél.

– És ezt a kis problémádat így akarod megoldani? – mutatott a tasakokra, és elnevette magát.

– Igen.

– Nem is tudom, hogy megvárjam-e mi lesz ebből vagy tényleg segítsek – vigyorgott tovább.

– Grrr – morogta a boszorkány, és továbbra is szúrós szemekkel méregette a varázslót, aki még mindig derűs, szórakozott tekintettel figyelte őt.

– Megmasszírozlak.

– Még csak az kellene.

– Hidd el, jobban lennél tőle!

– Belehalnék…

– …a gyönyörbe – fejezte be a mondatot egy negédes mosollyal. – Tudom, tudom, jó vagyok, mit jó, nagyon jó.

– Menj a francba!

– Nem azért jöttem, hogy felbosszantsalak.

– Áhh nem…

– Hagyd, hogy segítsek!

Rémesen sok időbe telt, mire az észérvek meggyőzték Hermionét. A fájdalom elviselhetetlen volt, ő pedig ettől mogorva lett. Nem volt más választása.

– Rendben van. Essünk neki.

– Keresnünk kell egy ágyat – közölte Draco, aztán kibújt a cipőjéből, majd elrendezte a bejárat mellett.

– Hát persze – zsörtölődött Hermione továbbra is. – Még jó, hogy nem ültem le.

– Vigyelek?

– Nem kell. Egyedül is képes vagyok menni. Bármennyire is nehéz.

– Úgy mész, mint egy pingvin – vigyorgott Draco Hermione háta mögött.

– Még mindig ugyanott van az ajtó, ahol eddig volt. Nem mászott el máshova.

– Hoztam neked valamit, amit imádni fogsz – mondta, majd jelentőségteljesen belenyúlt a zsebébe, és egy kék tégelyt vett elő.

– És mi ez?

– A legjobb, ami valaha történhetett veled. Rajtam kívül persze.

– Ez igazán érdekes.

– Mi lenne, ha levennéd azokat a jégtömlőket, légy szíves! – kérte Draco.

– Levenném, ha tudnám – nyafogta a boszorkány. – Nem igazán tudok lehajolni.

– Hogyan tetted fel?

– Hallottál már a varázslatról? Azt beszélik, hogy boszorkányok és varázslók élnek ilyen eszközökkel – magyarázta Hermione.

– Áh, értem. Akkor majd leveszem én. – Azzal leguggolt, felcsúsztatta a kezét a boszorkány combján, aztán kioldotta a szalagot, amivel odaerősítette a jégtömlőt, majd megismételte ugyanezt a másik combjával is. Hermione hirtelen nem tudta megmondani, hogy mi rosszabb, hogy lekerült a hűsítő jég vagy Draco forró keze a combján. Még azután is borzongott, miután a férfi újra felegyenesedett. – Most pedig, ha hasra feküdnél, annak örülnénk mindketten.

– Rendben.

Hermione végül sikeresen elhelyezkedett az ágy közepén. Igyekezett nem nyafogni, nem felnyögni, de legszívesebben tényleg ezt tette volna. Olyan merev volt, akár egy deszka, és így is érezte magát.

– Vedd le a pólót is, mert a hátadat is megmasszírozom! – utasította Draco.

– Vetkőzzek le? – Hermione, ha lehet, még jobban megmerevedett.

– Megelégszem a pólóval is – válaszolta a férfi. – A szó szoros értelmében nem lesz teljesen olyan, mint egy profi masszázs, de ha akarod, felőlem mást is levehetsz.

– Nem voltam normális, amikor beleegyeztem ebbe – nyögött fel kissé elcsigázottan, aztán igyekezett belefúrni a fejét a párnába, hogy a férfi ne lássa, mennyire zavarban van.

– Ne legyél ilyen prűd! Azt hiszed, nem láttam még ilyet?

– Nem veled van a gond – vágott vissza a boszorka. – Gondolod, hogy én olyan gyakran mutogatom magam másnak?

– Engem ismersz.

– Mindjárt megnyugodtam…

– Nincs itt senki más. Tőlem meg nem kell félned.

– Nincs rajtam melltartó – közölte a boszorkány mérgesen.

– És?

– És?

– Jaj, Granger, sosem voltál még masszázson?

– Nem igazán – vallotta be végül. – Most miért nézel rám így? Mintha legalább egy furcsa szerzet lennék. Nem mindenki szereti, ha dögönyözik.

– Először is, amit te mondasz, az nem masszázs, és nem azért jöttem, hogy dögönyözzelek. Van ilyen irányú képzettségem, noha nem szoktam ilyesmivel kérkedni.

– Bocsánat, nem tudtam, hogy ennyire komolyan veszed. Mikor tanultál meg masszírozni? – kérdezte összevont szemöldökkel.

– Pár éve.

– Érdekes.

– Na, de ne most kezdj el nekem itt szégyenlősködni – vigyorgott a férfi. – Vedd le a pólót!

A boszorkány percekig vívódott, hogy mit tegyen, végül döntött.

– Fordulj el!

– Rendben.

Hermione morogva levette magáról a pólót, ami ugyan nem volt túlságosan egyszerű, de annál több pirulásra késztette. Ha eddig nem volt zavarban, akkor most már teljesen, nyakig ült az egészben.

– Hunyd le a szemed! – mondta Draco. – Lélegezz mélyeket! Belégzés… kilégzés. Még egyszer.

Eközben levette a kis tégely tetejét, majd kiöntötte a tartalmát a kezére. Mikor először a boszorkány bőréhez ért, kicsit mindketten felsóhajtottak. Látta, ahogy a finom, fehér bőr libabőrős lesz. Neki is pontosan olyan furcsa, szokatlan helyzet volt ez, mint Hermionénak. Nemcsak a jó szándék vezette, hanem valami egészen mélyről jövő, sötét vágy is, amit persze igyekezett kordában tartani. Élvezettel simította végig a kecses testrészeket, mintha a legtörékenyebb porcelánból volnának.

– Próbálj meg lélegezni. – A férfi hangja dallamos volt, andalító, mintha már a hangjával meg akarta volna nyugtatni, nemcsak az érintésével. Engedelmeskedett neki, minden egyes lélegzettel talán egy kevés feszültség távozott a belőle. – Hosszan be, hosszan ki… Csak ki és be, ez az, ügyes vagy!

Draco először a lány nyakának egyik oldalával kezdte, aztán a másikkal folytatta. A kínzó fájdalom a vállában lassan engedni kezdett, amikor a férfi a megfelelő helyen nyomta meg a hüvelykujjával. Mintha betont tört volna fel, ennyi feszültséget még nem látott senkiben. Centiről centire haladt, de mielőtt Hermione megfeszítette volna az izmait, azok olyan gyorsan engedelmeskedtek.

Érezte, hogy a boszorkány ellazul, mintha soha nem lett volna ennyire nyugodt. Végigment a karjain, a hátán, aztán következett a legfájóbb rész. Az izomlázas terület. Először csak egyszerűen bekente a lábakat, vigyázva, lágy, óvatos mozdulatokkal. Amikor először hozzáért az érzékeny felülethez, Hermionét hirtelen érte a fájdalom, felnyögött, aztán kéjesen felsóhajtott, amikor végigsöpört rajta a megkönnyebbülés hulláma. Vajon Malfoy hol a fenében tanult ilyesmit? Hogy érthet még ehhez is?

– Ah, Merlin! – szaladt ki a száján. Megborzongott az újabb érintéstől.

– Mi lenne, ha egyszer a nevemet mondanád? – A hangja még mindig olyan volt, mintha el akarná bűvölni, megbabonázni, megnyugtatni.

– Hmmm – mormolta, túlságosan is ellazult volt ahhoz, hogy bármit is mondjon.

A varázsló csak elmosolyodva megcsóválta a fejét. Nem szokott senkit sem masszírozni, ha mégis megtette, akkor valamelyik kviddicsjátékosról volt szó, most Hermionéval ez teljesen más volt. Élvezettel simította végig a bőrét. Finom, sima és feszes. Végigsimította minden egyes testrészét, elégedettséggel töltötte el, hogy a feszültség neki köszönhetően oldódik fel a lány izmaiban. (Meg persze a csodakenőcs is megtette a magáét.)

Hermione most egy másik dimenzióban lebegett. Dracónak erős keze volt, tudta, mit csinál, és ez egyszerűen a legveszélyesebb kombináció volt, amit valaha el tudott képzelni. Ahogy dörzsölte, masszírozta, nyomkodta, siklott a keze a testén… jobbat el sem tudott volna képzelni. Hermione eltompult érzékekkel, szörnyen elégedetten feküdt az ágyon, az sem zavarta, hogy minden idők legcsodálatosabb kezű varázslója mellé fekszik, és az sem, hogy nem volt rajta a pólója.

Lassan felé fordult, kissé magához szorítva a lepedőt, hogy a férfi szemébe nézhessen, kinyújtotta a kezét, és megérintette Draco arcát.

– Köszönöm – szólalt meg halkan. Ellazult, minden egyes izma felengedett, mintha mindegyik felsóhajtott volna. Legszívesebben elaludt volna, de még annyi mindent kellett ma csinálnia.

– Eljössz velem randizni? – kérdezte meg Draco.

– Nem.

– Életed legjobb élménye után sem? Nálad nincs kegyetlenebb, Granger.

– Harryékkel találkozom.

– Jelents beteget.

– Már hatszor lemondtam.

– A hét bűvös szám – fordult felé, aztán egyik kezével a fejét támasztotta meg, a másikkal elmélázva írt le köröket Hermione meztelen vállán. – Miért kosarazol ki ennyiszer?

– Én nem.

– Dehogynem. Most sem jössz el velem randizni. Pedig szépen kértelek.

– Azt nem mondtam, hogy máskor se megyek el veled. Holnap mondjuk?

– Családi összejövetel.

– Oh…

– Eljössz velem?

– Oda talán még nem kellene – kuncogott fel. – Anyád biztosan elájulna, apád meg… hát ő sem dicsérne meg téged.

– Meg kellene hálálnod, hogy majdnem fél órán át masszíroztalak. – Hermione még mindig megborzongott, amikor felidézte, hogy a férfi keze hogyan érintette meg őt.

– Becsuknád egy pillanatra a szemedet, kérlek – mosolygott rá a boszorkány.

– Remélem, hogy nem akarsz valami disznóságra rávenni.

– Egyszer fogadnál szót…

– Rendben. De ne fess bajuszt az arcomra! – Azzal becsukta a szemét. A boszorkány nevetése ellenállhatatlan volt, olyan vidámság sugárzott belőle, amit Draco szeretett volna magában elraktározni. Egy jól irányzott lökéssel kibillentették az egyensúlyából, hátára fektették. A szíve hevesen zakatolt, amikor megérezte, hogy a boszorkány fölé hajol, az egyik kezével a vállába kapaszkodik, a másikkal az arcát érinti. Önkéntelenül magához ölelte a kecses, formás derekat. Hermione teste forró volt, szinte égette a tenyerét. Mégis magára húzta.

– Most már kinyithatom a szemem?

– Semmi esetre sem. – Aztán a lány lehajolt és megcsókolta. Lassú volt, gyengéd, egyszerre álmodozó és lágy. Mindketten hagyták magukat, hogy elragadja őket. Mikor a csóknak vége lett, egymás szemébe néztek, Draco elmosolyodva simította végig a boszorkány arcát. – Ezt elfogadod köszönetképpen?

– Nem.

– Miért nem?

– Mert rövid volt.

– Telhetetlen.

– Ha úgy vesszük, talán egy kicsit, bár az segít, hogy nincs rajtad felső.

– Leselkedtél!

– Agytröszt vagyok, és kitaláltam, hogy még mindig nem vetted fel a pólót.

– Lassan készülnöm kellene – mondta Hermione.

– Egyébként áruld el, ilyen masszív izomlázzal hogyan akartál elindulni itthonról?

– Nem gondoltam át – válaszolt végül. – De te jöttél, és megmentetted a helyzetet.

– Nehezen hiszek neked – nevetett a varázsló. – Te mindig olyan összeszedett vagy.

– Becsuknád a szemed?

– Most már nem.

– El kellene mennem átöltözni.

– Nem tartalak vissza – mondta varázsló, aztán elengedte Hermionét.

– Már ne is haragudj, de nem akarom a melleimet mutogatni neked.

– Sajnálom! – közölte Draco, mintha megbotránkoztatná ez. – Ugyanakkor az miért nem zavar, hogy rajtam fekszel majdnem teljesen meztelenül? Ez is éppen annyira izgató, mintha monokinis táncot lejtenél nekem itt és most.

– Nem vagyok meztelen.

– Egy pillanat alatt ez megváltozhat – közölte a férfi, és a hatás kedvéért egyik kezével finoman megsimította a meztelen bőrfelületet, ami a nadrág derékrésze felett volt.

– Ugye nem akarsz rosszban lenni velem?

– Jóban akarok lenni veled. Jobban, mint most.

– Akkor csukd be a szemed! – adta ki újra az utasítást.

– Minden pasidnak ezt mondod?

– Nem is vagy a pasim.

– Nem jössz el velem randizni, így ilyen gerillamasszázsokat kell tartanom, hogy fenntartsam az érdeklődésedet irántam.

– Téged nem lehet csak úgy leírni – sóhajtott fel Hermione, majd kinyújtotta a kezét a pólóért.

– Az az enyém – mondta Draco, és mielőtt Hermione elérte volna a ruhadarabot, már a saját kezével kulcsolta össze a boszorkányét.

– Még egy ideig megtarthatom?

– Miért?

– Vissza akartam venni, hogy elmehessek a fürdőbe átöltözni.

– Tetszel így nekem, annyira vad vagy és zabolázatlan.

– A térdem meg a lábad között van, szóval vigyázz, mit mondasz – vágott vissza egy negédes mosollyal.

– Kíméletlen – mosolyodott el a férfi, majd végigsimította a lány arcát.

– Csukd be a szemed, Draco!

– Szeretem, ahogy a nevemet mondod.

– El fogok késni.

– Én nem bánom, ha még egyszer megcsókolsz – mondta, majd álmodozva végigsimította a boszorkány meztelen hátát. – Ma történetesen szörnyen ráérek.

– Azt látom. És nem bírsz magaddal.

– Csodálkozol rajta? – nevetett fel öblösen a férfi. – Csak az önuralmamnak köszönheted, hogy most itt fekszel, megjegyzem, még mindig rajtam, és még rajtad van a nadrágod. Én inkább csalódott lennék a helyedben, és nem Potterék után nyavalyognék.

– Sajnálom, hogy nem jó az időzítés. – A hangja őszintén csengett, ugyanakkor még nagyon nem érezte úgy, hogy készen áll továbblépni egy szinttel.

– Én is sajnálom.

– Még…

– Ne mondj semmit! – tette az ujját Hermione ajkára. – Tudom, mit akarsz mondani. Menjünk el párszor randizni! Nem kell mindjárt mindenbe csak úgy fejest ugrani.

– Jól van.

– Semmi munka, semmi seprű.

– Se edzés.

– Se edzés. Megegyeztünk.

– Legalább a pólót add ide, hogy felöltözhessek.

– Legyen.

– És csukd be a szemed.

– Legyél kreatív, Granger!

Hermione felsóhajtott, aztán Draco fejére húzta a pólót, majd nevetve elindult a fürdőszobába. Végül a mardekáros férfi sem bírta tovább és felnevetett. Levette a fejéről a „Mardekár a király, a többit felejtsd el” feliratú pólót, és rájött, hogy a felirat egy baromság. A Griffendél sokkal érdekesebb, a fürdőszobában lévő boszorkány pedig maga volt a megtestesült kísértés. Alig várta, hogy újra megpillantsa, megérintse, megcsókolja. Mostanság nem vonzódott még ennyire senkihez, de már nem volt ereje azon agyalni, miért is Granger az, aki felforralja a vérét.

Nem sokkal később kinyílt az ajtó, és a lány kilépett rajta. Egy fekete, vállra lehúzható ruha volt rajta, aminek fekete csipkeszegélyén átsejlett a finom bőre. Háromnegyedes ujját Hermione megigazította, az A vonalú szoknyarész kicsivel térde fölé ért, s ahogy a lány megmozdult, finoman lebegett. A varázsló elmélázva figyelte, ahogy a ruha izgatóan simult a kecses alakra. Draco szíve hevesen megdobbant. A leheletnyi smink, kócosan elegáns konty és a fekete mintás harisnya egyszerűen elbűvölte, vagyis inkább Hermione maga. Az ágyban fekve is érezte a parfümjét. Bár megint a karjában tarthatta volna, vagy az ő kedvéért öltözött volna így.

– Ugye nem így akarsz menni? – kérdezte rekedtes hangon. A boszorkány azonnal felé fordult, mintha meg akarná átkozni, de csak kérdőn nézett rá.

– Miért? – Majd önkéntelenül lesimította a szoknyarészt. – Nem is elegáns, nem is túlságosan kihívó.

– Ezen vitatkozhatnánk.

– Teljesen elrejti a dekoltázsomat. Látod? – Előrehajolt, s megmutatta Dracónak, tényleg nem lehet belátni a ruhája alá. Pont annyira be lehetett, hogy az a varázslót teljesen kikészítse. – Nem látszik semmit sem.

– Akkor csak hallucinálom a csipkemelltartódat?

– Nem is csipkemelltartó van rajtam… oh, de várj, a francba! – mondta, aztán feljebb húzta a felsőrészt. – Így már jobb lesz.

– Ne rontsd el, még véletlenül se! De ebben nem mész Potterékkel találkozni. Persze, ha velem randiznál, akkor ez több lenne, mint tökéletes. Kicsit lejjebb is húzhatnád a ruhát a válladon, mert csodálatos vállad van. Ellenben két pasinak nem illik ilyesmit mutogatni.

– Mert egynek szabad?

– Nekem szabad – javította ki Draco. – Senki más többé nem fog rád nézni, mert az találkozhat a pálcámmal.

– Áh, értem. Mégis miben menjek, Mr. Malfoy, amit jóváhagyna? – Csípőre tette a kezét, és kérdőn nézett a férfira.

– Fekete talár, ezüst csattal. – Hermione felnevetett, így még inkább ellenállhatatlannak tűnt.

– Nem vagyok roxfortos kisiskolás, ha nem vetted volna észre. – Draco persze hogy észrevette, noha csak magának akarta a látványt. – És amíg egy fejem van, nem kettő, és nincsenek szárnyaim, nos, addig azt veszek fel, ami tetszik, így marad ez az összeállítás.

– Veled megyek.

– Micsoda? Miért? Meguntad már, hogy ingerszegény életet élsz? Mit mondanék rólad Harrynek és Ronnak?

– Hogy felszedtél seprűoktatáson – válaszolta nevetve. – Hihető, nem?

– Én szedtelek fel téged?

– Mert hagytam magam.

– Ennél nevetségesebbet nem hallottam még.

– Az nem lenne nevetségesebb, ha azt mondanám, hogy pezsgőtől kissé elbódultan a karjaimba omlottál, és olyan hevesen csókoltál meg, mint még senkit soha.

– Nem voltam bódult, se kiéhezett. Az egy puszi volt. Te tehetsz róla, hogy ez az egész elfajult.

– Én?

– Igen.

– Ezesetben elmeséljem azt, hogy megmasszíroztalak? Hosszasan és kimerítően tudnék beszélni a testedről. A sima… feszes… gyönyörű bőrödről.

– Mi lenne, ha hagynád, hogy megigyak valamit a Három Arany Griffben, aztán pedig hazajönnék? – nyögött fel a boszorkány elkeseredetten. – Hétfőn meg találkoznánk a pályán?

– Túl egyszerű lenne.

– A kedvemért megpróbálnád?

– Mardekáros becsületszavamra mondom…

– Ne olyanra esküdözz, amid nincs!

– Hagyom, hogy elmenj Potterékkel iszogatni. – Hermione sugárzó mosolyt villantott Dracóra, aki hasonló mosollyal válaszolt. Persze akkor még a lánynak fogalma sem volt arról, hogy a varázsló miben sántikál.

feltöltötte 2025. Aug. 31. | Nyx | hozzászólások: 0