19. fejezet
Zavaros víz

Hermione Granger Malfoy ismerte az aggodalmat, túlságosan is jó barátságban voltak egymással az elmúlt években. Megtanult vele együtt élni, mint akár a nyári viharokkal, zimankós telekkel, hiszen képtelen volt legyőzni. Mindig ott volt, néha kiegészült a félelemmel, néha a szorongással. Egyedül az emlékek segítették át, amik mindig vele voltak az aggodalom hosszú, hideg óráiban, mint egy óvó takaró, úgy ölelték körbe. Nevetések, ölelések, a gyerekei hangja, az illatuk, első szavak, a szeretet, amit irántuk érzett, hogy biztonságban voltak, még ha nem is látta őket a nap minden órájában. A gyerekei és Draco álltak aggódásának a központjában, és ma az érzései szokásosnál is magasabb szinten mozogtak

Érezte, hogy a mai nap más. Valamit rossz, valami gonosz kevergett a levegőben. Mintha a mágia egyensúlya megbillent volna, ez pedig ott volt mindenhol. Anyai szíve összeszorult a gondolatra. Az aggodalom nagyobb teherként nehezedett rá, mint eddig bármikor. Az auror ösztönei, amik eddig szunnyadtak, újra teret követeltek maguknak. Körbejárta az új házat, védőbűbájokat mormolva, igézeteket, régi rúnaszövegetek és mindent, ami eszébe jutott. Réseket keresett, gyenge pontokat, amiket megerősíthet. Számolt, bájolt, bűvölt és rejtett átkokat helyezett el.

Még mindig kezében tartotta zavaros levelet, amit a fiától kapott. Ma érkeznek – ismételte magában. Hirtelen, mindenféle plusz magyarázat nélkül. És a legrosszabb benne, hogy nem a tervek szerint minden. Ettől már a pánik is ébredezett a lelkében. Valami történt, valami, ami rossz, és egyszerűen nem tudott ettől szabadulni. A boszorkány elindult vissza a házhoz.

Draco már jó ideje elment Darlingtonban, és a gyereket várta. Soha nem tűnt ilyen hosszúnak egy hoppanálás.

Csak várt. Visszament a házhoz, és a verandán állva figyelte az utat, az égő lámpások alatt, bár a nap még nem nyugodott le, babonából meggyújtotta őket, hogy a gyerekeit hazavezesse a fény. Semmi hír nem jutott el idáig Darkness Fallsból. Őt pedig emésztette az aggodalom. Nem sokkal később Narcissa jelent meg mellette kint. Az idős boszorkány elmosolyodott, aztán elindult felé.

– Kicsit hideg van itt – szólította meg Narcissa. – Nem akarsz inkább bejönni?

– Nem, megvárom itt őket. Nem tudnék nyugodt lenni, és az ikrek végre elaludtak – mondta őszintén a boszorkány. – Ha megérzik, hogy feszült vagyok, akkor egyből elindul műsor.

– Végre alszanak – ismételte meg bujkáló mosollyal. – Pontosan olyanok mind a ketten, mint Draco volt ilyen idős korában.

– Ilyen hangos volt, és éppen ilyen hisztis?

– Csak fele ennyire – mosolyodott el Narcissa. – Lucius odavan a babákért. Most is ott van a bölcsőjük mellett.

– Sajnálom, hogy nem tudtunk korábban találkozni – mondta Hermione. – Igyekszem Dracót meggyőzni. Jobb lett volna a kúriában tölteni a nyáriszünet végét, de tudod milyen.

– Tudom – mosolyodott el halványan. Ismerte a fia szokásait.

– Nehéz meggyőzni.

– Rendben van, drágám – intette le. – Ide már könnyebben el tudunk jutni. Gyakori vendégeitek leszünk.

– Én egyáltalán nem bánom ezt – rázta meg a fejét a boszorkány. – Sőt örülnék neki, ha gyakrabban jönnétek, és a gyerekek is gyakrabban mennének hozzátok.

– Először is leginkább annak örülnék, ha Fipsyt ideküldhetném – jegyezte meg óvatosan Narcissa. – Egyedül nem csinálhatsz itt mindent. A gyerekek körül is segíthet.

Hermione mélyen felsóhajtott. Fipsy az egyik fiatal házimanó volt a Malfoy kúriában, és a boszorka meglehetősen ellenezte a manók dolgoztatását. Ugyanakkor elismerte a manómágia hasznosságát. Összepréselte az ajkait.

– Hermione?

– Igen?

– Nagyon elhallgattál.

– Most máson jár az eszem – vallotta be végül. – Ha téged megnyugtat, akkor ide küldheted, de nem fogom kérni, hogy büntesse meg magát, és a családból senkitől sem fogom eltűrni, hogy bántsa vagy megbüntesse.

– Megegyeztünk. De tudod, hogy mi sem tesszük ezeket.

– Persze, persze.

Aztán ismét csend állt be a beszélgetésükbe. A boszorka mély levegőt vett.

– Draco régen elment – szólalt meg Hermione aggódva. – Túl sokáig tart.

– Legyél türelmes! – mondta Narcissa. – Lehet, hogy más úton mennek.

– Vele kellett volna mennem – mondta a boszorkány. – Annyira tudtam, hogy nem kellene így eljönnünk.

– Az ikreknek szükségük van rád, ők még túlságosan picik – szólalt meg Narcissa, aztán megfogta a karját. – Hamarosan itthon lesznek. Nem kell aggódnod.

Hermione kényszeredetten elmosolyodott, majd vett egy mély levegőt. Az aggodalma egyre csak nőtt és nőtt.

– Zsupszkulcsot kellett volna csinálnom – sóhajtott a boszorkány. – Akkor már mind itt lennének.

– Nyugodj meg, Hermione!

– Hogyan tudsz ennyire nyugodt lenni? – mosolyodott el végül, majd kisimított egy hullámos tincset a hajából.

Narcissa kényszeredetten elmosolyodott.

– Már hozzászoktam – válaszolt hosszú hallgatás után. – Draco… az eltűnése után… nehéz volt. Zavaros idők.

– Megértelek – bólogatott a boszorkány. – Sokkal jobban, mint eddig bármikor.

Hirtelen egy tejfölszőke alak jelent meg úton. A félhomályban jól kivehető volt. Nagyon gyorsan haladt, mintha repülne. Amikor kiért a fák közül már jobban látszott. Egy seprűn ülő férfi volt, és mintha nem egyedül repült volna. Hermione szíve megdobbant, de aztán megrázta a fejét.

– Ő nem Draco – mondta, majd lesietett a lépcsőn, s elindult a kapu felé. Narcissa nem követte őt.

Hermione lélekszakadva nyitotta ki a kaput, és semlegesített néhány őrvarázslatot. Mire kilépett rajta, kivont pálcával a seprű alak éppen akkor fékezett le. Valóban nem egyedül volt.

– Hermione, gáz van – kezdte a fiatal fiú. Utasa kissé zöld állapotban, majdnem lefordult a seprűről.

– Ryan, Josh. Mi történt? – kérdezte lélekszakadva.

– Dylan, Sophie és Zane eltűntek – mondta Ryan.

– Darkness Fallst megtámadták – szólalt meg Josh, majd levette a csuklyáját, és elment az egyik bokorhoz hányni.

– Draco elment Darkness Fallsba – folytatta Ryan, miközben hátrasimította a tejfölszőke tincseit. – Apa vele ment.

Hermione halálra vált arccal fogadta a hírt. Nem eshet pánikba, nem uralkodhat el rajta semmi. Nem, nem, most higgadtnak kellett maradnia. A pálcáját markolva nézett a két kamaszfiúra, akik rémülten néztek a szemébe.

– Gyertek be! – szólalt meg végül. – Maradjatok itt! Senki nem megy sehova. Világos?

– Igen – mondták egyszerre.

Azzal a boszorkány beterelte mind a két gyereket, majd egyetlen szó nélkül felment az irodába. Egyetlen egy dologra tudott gondolni, és nem törődött semmi mással. Meg kellett találnia a gyerekeket. A szeme könnybe lábadt, de kitörölte őket, s folytatta tovább a keresést. Egészen addig csinálta ezt, amíg meg nem találta a pergament.

– Találd meg őket – mondta, miközben rákoppintott.

A pergamen megrázkódott, aztán kinyílt, és kiterült a szobában. Hermione szipogott egyet, aztán keresni kezdte az apró pöttyöket. Szinte őrült módjára hajolt a padlóra, mit sem törődve azzal, hogy mekkora felfordulást csinál. Mind a kettő pötty együtt volt, s nagyon gyorsan mozogtak, de a legnagyobb megkönnyebbülés akkor érte, amikor ezek a pöttyök közelebb voltak Darlingtonhoz, mint Darkness Fallshoz. Feltápászkodott a földről. Lekicsinyítette utazó méretre a térképet, aztán a folyosón találkozott Lucius-szal.

– Mi történt?

– Dlyan, Sophie és Zane eltűntek. Darkness Fallst megtámadták – hadarta. – Draco odament. Meg kell mentenem a gyerekeimet. Én… csináltam egy tértépet. Tudom, hogy hol vannak.

– Nyomkövetőt tettél rájuk?

– Nem volt más választásom – rázta meg a fejét. – Nyár óta mindig aggódom.

– Veled megyek – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Lucius, majd egy kicsit meglóbálta kígyófejes sétapálcáját.

– Rendben – egyezett bele Hermione rögtön.

– Hop-porral megyünk Darlingtonba, a Fehér Murmáncba.

– Nem rendeltem még hop-port – zárta meg a fejét a boszorkány.

– Milyen jó, hogy mindig van nálam – mondta a varázsló, majd egy míves ezüst szelencét húzott elő az egyik zsebéből.

– Felkészültél.

– Ahogy mindig.

– Előbb küldök egy üzenetet Dracónak – szólalt meg Hermione, aztán megidézett egy vidra patrónust.

***

A Repülő Sárkány fogadó hatalmas lánggal égett. Felszálló pernye kavargott a szélben egészen addig, amíg ki nem hunytak, de újabbakat kapott fel a szél. A falu lakói megpróbálták varázslattal oltani, de ezt a tüzet képtelenség volt elfojtani. Egészen addig fog égni, amíg az átok ki nem huny. Addig még hetek voltak hátra. Úgy tűnt, mintha a víz inkább táplálná ezt a tüzet, mintsem kioltaná. Így védőkört próbáltak köré vonni, hogy ne égjenek le a szomszédos épületek. Kiáltások visszhangzottak, őrült iramban történtek az események.

Draco idegesen állt Leslie-vel együtt az épület előtt. Mindkettejüket koromfoltok borították, és erősen ziháltak. Az egykori otthonuk, menedékük égett. Leírhatatlan érzések kavarogtak bennük. Halálra váltan érkeztek ide, átfésülték az egész falut, de Dylan, Sophie és Zane sehol sem volt. Tehetetlenül álltak az épület előtt, amit a tűz teljesen felemésztett. Mindketten idegesen figyelték a katasztrófát. Draco magára hőhűtő bűbájt varázsolva elindult volna az épület fel, de unokatestvére megállította, erősen ragadta meg a vállát, s visszarántotta.

– Engedj! – sziszegte mérgesen. Legszívesebben üvöltve, dúvadként söpört volna végig a tájon.

– Nincsenek bent. Ellenőriztük, kétszer. Nem engedlek be! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Leslietől szokatlan volt ez a hangnem, de most valahogy teljesen megváltozott.

– De…

– Nincsenek a faluban – szólalt meg unokatestvére. – Világos? Érted, Draco?

– Ellenőriznem kell. A fiam és a lányom…

– Nincsenek ott. Nézz rám! – fordította maga felé a varázsló. – Nincsnek ott. Senki sem látta őket itt. Biztosan elmenekültek.

– De hova a kicseszett francba? – üvöltötte tovább kétségbeesetten. – Azt sem tudom, hogy hol keressük őket.

– Dylan ügyes varázsló. Meg tudja magukat védeni.

– Egy csapat druidával szemben is? – tajtékzott.

– Nem meggondolatlan – rázta meg a fejét Leaslie.

– Merlinre, mi van, ha elfogták őket? – jutott eszébe Dracónak hirtelen.

– Nem hiszem – rázta meg a fejét az unokatestvére. – Keara ellenőrizte, csak egy valaki jutott be, aztán el is ment. A többiek meg szétszéledtek az erdőben.

– Ha megtalálom, aki ezt tette…

– Tudom. Én is. De most koncentráljunk a gyerekekre.

– Rendben… rendben… igazad van.

Draco próbált nyugodt maradni, de a félelem és a harag keveréke egyszerűen… Görcsösen szorongatta a pálcáján, annyira erősen, hogy a galagonyafa is megreccsent tőle. Csak a gyerekeire gondolt, ennyire még soha nem félt. Azt sem tudta, hogy hol keresse őket. Merre induljon?

– Merlin…

– Tudod mit mondasz mindig – emlékeztette.

– Mit? – rontott rá Draco.

– Gondolkodjuk tiszta fejjel.

– Tiszta fejjel? – üvöltötte iszonyatos dühvel. Érezte, ahogy a harag teljesen elborítja. – Eltűntek a gyerekeim, felégették az otthonom… Hogy a frászban legyen tiszta a fejem? Merlin csessze meg!

– Meg fogjuk őket találni – mondta Leslie, majd megszorította újra Draco vállát. – Meg kell találnunk őket.

– Tudom… tudom…

– A pánik nem fog segíteni – világított rá a lehető legnagyobb komolysággal. – Én is iszonyatosan aggódom.

– Én…

– Együtt megoldjuk. Elő fognak kerülni. Mindegyik épségben van. Tudom.

– Mi van, ha tévedünk, és mégis elrabolták őket?

– Most ne erre gondolj, oké?

– Jó… jó… igyekszem.

Draco elfojtotta a mélységes kétségbeesést, amitől a pulzusa az egekbe száguldott. Képtelen volt tisztán gondolkodni. A tehetetlensége még soha nem szakadt rá ilyen mértékben. Megrándult az állkapcsa. Nehezen vett levegőt, amiben füst és fanyar, fojtó égés szag terjengett. Köhögnie kellett.

– Meg kell szervezni a kereső csapatokat – kezdett bele. – Át kell az egész, kicseszett erdőt fésülni. Meg kell találnom a gyerekeimet!

– Rendben.

– Hol a francban vannak a többiek?

– Keresik őket az erdőben, és a druidákat, akik ezért felelősek. Aidrian talált pár nyomot, de szerintem csak félrevezetésként hagyták őket.

– Ez figyelmeztetés volt, és nem nyílt csata – morogta Draco. – Oda ütöttek, hol a leggyengébbek vagyunk. A többi gyerek?

– Josh és Ryan hozzátok indult. Mary és Vittoria már Londonban vannak. Keara és Amira Dralingtonból szerintem már elindult Roxmortsba.

– Francba… A csapat pedig annyira szétszórt…

– Most koncentráljunk a keresésre. Nincs harc világos?

– Most te vagy a vetető vagy én?

– Most én! – veregette meg a vállát Leaslie újra. – Ritka alkalom. Menjünk!

Mielőtt elindultak volna egy ezüst füstszerű valami jelent meg a távolban. Imbolyogva közeledett, akár egy lidércfény, ahogy a fák között haladva egyre közelebb jutott hozzájuk. Egy gyorsan mozgó partónus, ismerte fel Draco. A kékes fényű bűbáj hamarosan alakot öltött. Ezer közül is megismerte volna felesége vidráját. A patrónus körberepülte őket, majd Hermione hangján szólalt meg:

– A gyerekek Dralingtonban vannak. Odamegyek értük. Lucius velem jön. Vigyázz magadra! Gyere oda, ha tudsz!

Dracóra hullámokban tört rá a megkönnyebbülés. Kissé remegő kézzel simította hátra a haját. Leslie nagyot sóhajtott, aztán patrónusokat küldött a többieknek a hírrel.

– Bassza meg! Ez az egész egy kicseszett nagy csapda – szólalt meg Draco, és hideg félelemmel tört rá a felismerés.

– Az…

– Akkor csaptak le ránk, amikor a legsebezhetőbbek vagyunk – sziszegte. – Idióták voltunk, és most megfizetjük ennek az árát.

– Nem fognak a többiek semmit sem találni – rázta meg a fejét. – Le kell állítanunk az egész akciót.

– Odamegyek most a gyerekekhez.

– Veled megyek.

– Jól van.

– Dylan okos kölyök, Draco.

– Remélem nem követték őket.

– Készüljünk fel mindenre.

Draco nem szólt semmit. Csak ő is kiküldött néhány partónust, aztán Leslie-vel azonnal a hoppanálási ponthoz rohantak.

***

Egy tisztáson szálltak le. Sötét fák magasodtak körülöttök, sűrű rekettyés nőtt a patakparton, a félhomályban minden békés és nyugodt volt. Dylan megvárta amíg Sophie és Zane leszálltak a seprűről, aztán ő is megtette. Izmai elgémberedtek, még mindig az adrenalin felfokozott hatása alatt állt, de megkönnyebbülve érintette a lába a talajt. Varázslatokkal ellenőrizte a környéket, de egyáltalán nem volt senki sem a környéken. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Sophie szótlanul fogta a meg a bátyja kezét, és nagy szemekkel figyelte őt, miközben szorosan szorította magához a maciját. Zane idegesen fogta a pálcáját, s figyelte a körülöttük lévő bokrokat.

– Minden rendben? – szólalt meg Dylan.

Sophie megrázta a fejét, aztán hozzásimult. Egész úton görcsösen kapaszkodott belé, és még mindig rettenetesen félt.

– Anyut és aput akarom – mondta sírós hangon. Megpróbálta tartani magát, de a könnyek lassan teljesen ellepték a szemét.

– Semmi baj.

– Hol vannak?

– Mindjárt találkozni fogunk velük, oké? Küldtem nekik baglyot.

– És ha nem találnak meg? – kérdezte.

– Anya és apa mindig megtalál – válaszolt nyugodtan.

A fiatal varázsló legguggolt a testvére mellé, aztán megölelte. Szorosan. Mindketten féltek, de tudta, hogy neki a lehető legnyugodtabbnak kell maradnia. Sophie belefúrta az arcát a mellkasába, de nem sírt, visszafojtotta a könnyeit. Dylan halkan szólt hozzá, és megígérte, hogy nem lesz semmi baj. Többet egyelőre nem tehetett.

Még mindig élénken élt benne az, ahogy elhagyták az egykori otthonukat. Komolyabbá vált a helyzet, mint eddig bármikor. Ez teljesen más volt, mint a saját szakállára nyomozni belekeveredni olyan helyzetekbe, ami feltöltötte adrenalinnal. Ez messze volt az izgalmastól. Tőle függött két kisgyerek épsége. Ráadásul nem is mert arra gondolni, hogy a többiekkel mi lehet. Most muszáj volt a testvérét és Zanet biztonságba helyeznie.

– Nyugodj meg, tökmag! – simogatta meg a hátát. – Mindjárt oda fogunk menni, rendben?

– Jó – szólalt meg szipogva, aztán kibújt Dylan karjaiból, majd Zane felé nézett. A fiú komor tekintettel nézett vissza rá, ugyanakkor nem sikerült elrejtenie a saját félelmét.

– Minden oké? – kérdezte Dylan.

Zane csak bólintott, de nem szólalt meg.

– Most már nem lesz semmi baj, oké? – folytatta, miközben folyamatosan a környéket kémlelte. – Nincs messze innen az a hely, ahonnan tovább kell mennünk, de előtte jobb lesz, ha felkészülünk, nehogy kövessenek minket. Milyen varázsigéket tudsz?

A kisfiú megvonta a vállát, aztán kissé csüggedten emelte le a kezét, majd megrázta a fejét.

– Nincs gond – mondta. Dylan mély levegőt vett, majd intett Zane-nek, hogy jöjjön közelebb hozzá. Nem igazán bízott abban, hogy itt biztonságban vannak, de egyedül, szövetségesek nélkül nem sok esélyük lett volna. Hoppanálni két gyerekkel veszélyes lehetett, Roxmorts vagy London iszonyatosan messze volt innen, főleg seprűn. A Fehér Murmáncot nem tudta pontosan merre találja, talán háromszor, ha megfordult errefelé, de túl fiatal volt akkor is. Arra emlékezett, hogy muglik is laknak a környéken. – Nem térünk le erről az ösvényről.

– Jó – szólalt meg Zane először, mióta elhagyták Darkness Falls-ot.

– Addig gyakorolni fogjuk a varázsigét. Rendben.

– Rendben.

– Mindkettőtöknek ügyesnek kell lennie – folytatta Dylan. – Ha azt mondom, hogy elbújtok, akkor minél jobb helyet keressetek. És addig ne menjetek oda senkihez, amíg nem tudjátok ki az.

– Ahogy apa tanította – szólalt Sophie félhangosan, aztán megtörölte a szemét. – Olyat kell kérdezni, amit csak ő tud.

– Igen, helyes. Most pedig gyakoroljuk a pajzsbűbájt. Protego – mondta ki a varázsigét, aztán elindultak az ösvényen, miközben haladtak Dylan elmagyarázta, hogyan kell alkalmazni a varázsigét: – Figyelj a hangsúlyra! A legjobb, ha elképzeled magát a varázslatot. Ha jól csinálod, akkor mindkettőtöket megvéd, az ártalmas varázslatoktól. Nem mindegyiktől, de egy ideig kitart.

– Protego – ismételte meg Zane. A pálcája végén halvány fény villant meg.

– Jól van. Akkor most gyakoroljuk ezt tovább.

– Protego – folytatta a kis varázsló.

Dylan csak bíztatta, figyelte, tanácsot adott, megmutatta a helyes pálcamozgást. Tisztában volt vele, hogy milyen fiatal, de mégis fel kellett készítenie. Zane erőteljesen koncentrál, s ismételgette a varázslatot. A pálca az apjáé volt, de mégis valahogy együttműködött vele. Elképzelte az őket körülvevő kupolát, a védelmet.

Sophie időközben megfogta Dylan kezét, és szorosan mellette lépkedett. Csendes volt, de nem sírt, nem követelőzött. A bátyja figyelte, ahogy a kicsi is a védőbűbájt mormolja, és a macit szorongató kezével ő is imitálta a pálcamozdulatot. Fáradtnak tűnt, ahogy mindannyian voltak, bár még csak az út felénél lehettek. Dylan nem mert seprűre ülni újra a muglik miatt. Kezdett egyre sötétebb lenni. És végképp úgy tűnt, mintha eltévedtek volna.

A sötétség és a csend egyre fojtogatóbb lett. A fák magasan, a fejük felett értek össze, feltámadó széltől zizegtek a falevelek. Minden zajra figyeltek, ahogy haladtak előre, de szerencsére csak a fák között mocorgó éjjeli állatok hangja volt. Sophie egyre álmosabb lett, majd Dylan felkapta, és úgy vitte tovább. A kislány magában a pajzsbűbájt mormolta, mielőtt elszenderedett volna. Zane-en viszont nem látszott a fáradtság, inkább elszántan gyakorolta tovább a varázsigét. Fiatal kora ellenére sokkal képzettebbnek tűnt, mint azt Dylan gondolta volna. Mire elérték a következő tisztást a pajzsbűbája megvédte volna mindannyiukat.

– Megállunk itt egy kicsit – szólalt meg Dylan, aztán fogást váltott. – Még mindig túl messze lehetünk. Messzebb, mint gondoltam.

– Repüljünk?

– Még megyünk egy kicsit, aztán ha nem jutunk ki innen, akkor kénytelenek leszünk. Fáradt vagy, igaz? – kérdezte, miközben leült az egyik kőre.

– Rendben vagyok – mondta végül Zane, majd ő is leült. – Anyával sokat mentünk.

Dylan csak bólogatott. Nem sokat tudott a kisfiúról, de azt igen, hogy az anyjával valószínűleg bujkáltak. El sem tudta képzelni, milyen is lehet el egy ilyen fiatal fiúnak. Egy ideig nem szóltak egymáshoz. A varázsló csak hallgatta Sophie egyenletes szuszogását. Aztán váratlanul megmozdult a bozótos. Feltámadt a szél, amikor egy fekete taláros, hórihorgas alak jelent meg nem is olyan messze tőlük. Dylan és Zane azonnal pálcát rántottak. Sophie felébredt a zajra, aztán ijedten feszült meg.

– Én vagyok az Reidar – szólalt meg rekedten a vámpír hangja.

– Mondj valamit, amit csak mi tudhatunk.

– Felgyújtották a Repülő Sárkányt a druidák – kezdte, aztán elgondolkodott. – A kis barátodat, Zanet, megharapta korábban egy farkas. Még mindig megvan a nyoma a karján. Nem akarlak titeket bántani. Engedd le a pálcádat, haver!

– Miért bíznék benned?

– Mert én nem akarok neked ártani – mondta, majd felemelte a kezét. – Már Darkness Falles óta követlek titeket, de az a rohadt seprű iszonyatos sebességre kapcsolt, aztán lemaradtam. Jól vagytok?

– Aha – válaszolt kurtán Dylan. – Kitűnően.

– Megnyugodhattok, senki sem követett titeket rajtam kívül – villantotta ki szemfogait. – Vagyis ez nem teljesen igaz, de azt a kis szemetet szépen elintéztem még mielőtt elhagytátok volna a falut. Egyébként szívesen.

– Kösz.

– Hoppanállak benneteket innen. Ez az erdő annyira nem biztonságos, és túlságosan messze vagytok még.

– Tudsz hoppanálni?

– Varázsló voltam mielőtt vámpír lettem – magyarázta. – Aztán most kezd visszajönni az erőm, de ezt most nem mesélném el. Felkészültetek?

– És ha elcseszed?

– Nem fogom elcseszni – forgatta meg a szemét.

Dylan még mindig hezitált, amikor egy iszonyatosan erős bűbájt süvített el a füle mellett, majd egyenesen mellkason találta a vámpírt, aki körülbelül tizenöt métert csúszott tisztáson, mélyen felszántva a földet, majd nyögve megállt a csalitosban.

– Ha hozzá mersz érni a gyerekeimhez egyenként szedlek darabokra! – sziszegte egy nagyon is ismerős hang. Hermione lépett ki a fák takarásából, mellette Lucius-szal. A boszorkánynak ádáz tekintete volt. Dylan megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Milyen állatot hoztál be öt éves korodban a konyhába?

– Bagolyfiókát – válaszolt elcsigázottan. – Anya!

– Drágaságaim – lépett hozzá közelebb Hermione.

– Mindenki rendben van? – kérdezte Lucius.

– Igen, nagyapa – válaszolt Dylan. – Mielőtt baj lett volna elhagytuk Darkness Fallest.

– Ügyesek voltatok – mondta, majd a fiú vállára tette a kezét, másikkal megsimogatta Sophie fejét. – Később elmondod részletesen. Én addig megnézem azt ott.

– Ő, Reidar, el akart vinni minket Fehér Murmáncba – mondta Dylan, majd a nyögve fekvő vámpír felé mutatott, akit időközben Lucius is kezelésbe vett.

Hermione közben megölelte Sophie-t és Zane-t. Majd, amikor felegyenesedett az arcán nem látszott, hogy bármit is megbánt volna. Megkönnyebbülten adott hálát Merlinnek, amiért épségben találta meg őket. Hoppanálás hangja hallatszott a közelből. A boszorkány meglendítette a pálcáját, és olyan pajzsbűbájt használt, amit Dylan még soha nem látott. Majdnem az egész tisztást levette vele. A fiúnak eddig még soha nem kellett szembesülnie anyja erejével, de láthatóan megdöbbentette az elszánsága.

– Maradjatok mögöttem! – szólalt meg ellentmondást nem tűrő hangon. – Lucius!

– Fedezlek – mondta az idősebb Malfoy.

– Dylan, pálcát elő. Nem átkozol, csak védekezel. Megértetted?

– Igen, anya.

– Ha bárki átjut a pajzsbűbájon azonnal elmentek innen. Rendben?

– Értettem.

– Maradjatok együtt! – adta ki a parancsot.

Dylan maga mögé terelte a két gyereket, aztán kivont pálcával várta, hogy felbukkanjanak azok, akik az imént jelentek meg. Hevesen dobogott a szíve miközben a varázspálcáját szorongatta. Az anyja eközben erősen világító fénygömböket varázsolt, ami megvilágította a környéket. A fák közül két tejfölszőke férfi alakja bontakozott ki, akik gyorsan haladtak feléjük, mindketten kormosak és piszkosak voltak, de ennyire még egyikük sem látszott megkönnyebbültnek. Ám a pajzsbűbáj nem engedte csak úgy át őket.

– Csak mi vagyunk, édes! – szólalt meg Draco.

– Mi a patrónusom?

– Egy vidra. Mi az én patrónusom?

– Egy vadászgörény. – Hermione megkönnyebbülten engedte le a pajzsot.

Draco rámosolygott a feleségére, aztán lélekszakadva rohant oda a gyerekekhez. Hullámokban érte a megkönnyebbülés, amikor látta, hogy mindannyian épségben vannak. Eközben Leslie megállt Hermione mellett, és a vállára tette a kezét.

– Jól vagytok? – kérdezte Draco.

– Minden rendben – bólogatott Dylan, majd elmosolyodott. Az apja megveregette a vállát, aztán megölelte. – Jól vagyunk.

– Jól van… jól van…

– Apu – szólalt meg Sophie, majd kinyújtotta a kezét, hogy Draco fel tudja kapni. A kislány is egy szoros ölelést kapott.

– Minden rendben?

– Igen, Dylan elvitt minket repülni.

– Jól tette – mondta Draco, miközben a lánya hátát simogatta. – Zane? Hol van Zane?

– Itt vagyok – szólalt meg a kisfiú, aki eddig háttérből figyelte az eseményeket.

– Minden rendben van?

– Igen – bólogatott.

Dylan odalépett a kisfiúhoz, aztán összeborzolta a haját.

– Nagyon jó pajzsbűbájt tud csinálni – mondta büszkén. – Én tanítottam meg rá, és nagyon ügyes volt.

– Nem is tudjátok mennyire megkönnyebbültem – vallotta be Draco.

– Rólam nem is beszélve – folytatta Hermione. – Elmondaná valaki, hogy mégis mi történt?

– Előbb foglalkozzunk ezzel a problémával – szólalt meg Lucius.

Mindenki az eszméletlenül fekvő Reidart állta körül. Hermione bocsánatkérő arcot vágott, aztán elkezdte a felszántott földet visszaállítani az eredeti állapotába, gyorsan végzett.

– Ez Reidar, ha hihetünk a pletykáknak, akkor ő Shannon pasija, persze semmi sem hivatalos, ha jól tudom – lépett hozzá közelebb Leslie. – Mit tett szegény ördög, hogy így elbántak vele?

– Anya volt – szólalt meg bujkáló mosollyal Dylan.

– Én nem ismertem – rázta meg a fejét a boszorkány, miközben Zane mellé lépett, és rátette a kezét a kisfiú vállára. – Azt hittem, hogy bántani akarja a gyerekeket.

Draco halványan elmosolyodott, majd magához térítette a vámpírt. Reidar nyögve nyitotta ki a szemét. Úgy érezte magát, mintha valamiféle új univerzumba csöppent volna.

– Majdnem százötven éve kábítottak el utoljára – hörögte a férfi, miközben a mellkasát markolászta. – Ez baromira fáj! Kinek köszönhetem meg?

– Nekem… Mi? Megköszönni?

– Ez most hosszú történet – köhögte, majd felállt, és nagyjából leporolta magát. – Eltört néhány bordám, de el kell mennünk innen. Lehetőleg minél hamarabb.

– Mi vagy te? – rontott rá Lucius. – Mert nem egészen vámpír az biztos. Törött bordák? Hosszú eszméletvesztés?

– Elmondok mindent, csak hagyjuk el ezt a helyet – mondta miközben a bordáit tapogatta. – Sok errefelé a banya, és akad néhány más varázslény is.

– Rendben – szólalt meg Draco, majd néhány gyógyítóbűbájt küldött a férfi bordái felé. Aztán elővett a zsebéből csorba bögrét. – Indulás, mindenki a zsupszkulcshoz!

hozzászólás: 4

by Bianka @ 10 Apr 2023 03:55 pm

Szia!
Nagyon tetszett a fejezet, megkoronázta a szünetem, hogy olvashattam. :)
Abszolút Hermionéra vall, hogy ilyen előrelátóan gondoskodik a dolgokról, nagy megkönnyebbülés volt a térkép létének ténye, bár bevallom, az izgalmat nem vette el, ugyanis egészen a végéig attól tartottam, hogy mindennek ellenére történni fog valami.
Dylan és Sophie pedig igazán bátrak voltak, le sem tagadhatnák a szüleiket.
Zane...annyira szívszaggató az ő része, a magányossága és az a furcsa meg nem értettség, ami közte és a világ között van a nem mindennapi gyerekkora miatt. Remélem, hogy Hermione és Sophie a segítségére lesz abban, hogy képes legyen bízni és találjon egy helyet, ahol biztonságban érzi magát és tapasztalhat némi megkönnyebbüléssel kevert önfeledtséget még ebben a szorult helyzetben is.
Külön tetszett egyébként az a részlet, mikor említetted, hogy Dylannek mi volt a reakciója Hermione pajzsbűbájára. :)
Izgatottan várom a folytatást!
Kellemes hetet!

by Nyx @ 11 Apr 2023 03:52 am

Szia, Köszönöm szépen! És rettenetesen örülök neki, hogy tetszett a fejezet :) Igen, én is így gondolom, hogy Hermione valóban ilyen előrelátó. Főleg, amiért maga a helyzet sem egy egyszerű dolog. Én is nagyon aggódtam, hogy a történet valami más kimenetelt vesz, de egyelőre ez inkább volt figyelmeztetés, mint valódi támadás.
Zane... A kis drágámnak nagyon szomorú a sorsa. Sokat gondolkodtam rajta egyébként. Viszont ez a visszahúzódása nagyon-nagyon sokáig meg fog maradni. Annak ellenére, hogy szerető környezet veszi majd körül, boldog is lesz, de mindig is ott marad vele a múlt. Igazán ő maga érdemelne egy külön történetet később, bár nem hiszem, hogy el fogok jutni odáig, úgyhogy ez egyelőre egy talán marad.
Igen-igen! Dylan meglepettsége. A kamaszkori lázadása sokszor elhomályosítja a dolgokat körülötte. Azt szerettem volna, hogy végre lássa, hogy az anyja nem csak az anyja, hanem egy igazán képzett, erős boszorkány, aki van olyan veszélyes, erős, elszánt, mint Draco
Köszönöm! Már szerencsére készülget a folytatás. Még nem állt össze teljesen, de haladok-haladok. Meglepő számomra, de talán most elkaptam a fonalat végre, csak el ne kiabáljam. Köszönöm szépen! Neked is kellemes hetet kívánok!

by palmainé ildi @ 10 Jun 2023 01:12 pm

Le a kalappal! Szuper történet. Fantáziadús egyedi kreatív. Alig várom a folytatást! Gratulálok

by Nyx @ 17 Jun 2023 04:42 pm

Köszönöm szépen! Nagyon kedves vagy! Már fent is van a következő fejezet