11. fejezet
Egy sárkány haragja

– Ez nem lesz így jó, Hermione – csóválta a fejét Mae Raven az üvegtükör ezüstös derengésében. A türelme fogytán volt, és ezt Hermione sikertelenségének tudta be.

A kis eminens szánalmas látványt nyújtott a fénytelen arcával, a hatalmas karikákkal a szeme alatt. Harcolt Voldemort ellen, egy évig bujkált az üldözői elől, megszökött a Malfoy kúriából, ahol megkínozták. Többet várt el tőle, noha érezte benne… érezte benne a depressziót, a szorongást, az érzéseket, amiket elnyomott. Mae fújt egyet. Már az elején tudta, hogy nem őt kellett volna választania, de a másik jelölt nem jöhetett szóba. Senkinek sem volt olyan jó bizonyítványa a Roxfortban, sem olyan, akit meg tudott volna zsarolni ilyen tökéletesen. Grangert leválasztani a falkától briliáns ötletnek tűnt. A félelemét használta ki, a szeretetét a szülei iránt, a törékeny állapotát. Ám ha Granger össze fog törni, akkor minden tervének egyszerűen lőttek.

Mae vékony jégen táncolt, túlságosan is. Sokat kutatott jogosulatlanul, meghamisított egy Wizengamot ügyiratot. Jó ötletnek tűnt Hermione Granger szüleinek utánanézni. Senki sem mert volna ilyesmit tenni. Egy aranyfokozatú, Merlin-díjas fiatal boszorkány, aki a barátaival megmentette a varázsvilágot… Ki merte volna a sötét titkokat keresni az életében? A remek kapcsolatok a Wizengamottal felbecsülhetetlennek voltak, egy kis galleon itt, egy kis galleon ott, aztán már készen is volt a zsarolási alap, méghozzá hivatalosan. Persze a Minisztériumnak sokkal nagyobb gondja is volt, mint egy fiatal lány, aki elvarázsolta a mugli szüleit, így szívesen ráhagyták másra ezt a munkát. Különben is mekkora visszhangja lenne a sajtóban, ha pontosan Hermione Grangert vonták volna felelősségre… Diszkrét ügyintézést akartak. Mae egyetlen szerencséje az volt, hogy a lányt a félelme vezérelte, és a griffendéles ostobaság. Amíg a béklyó rajta lesz addig tudja irányítani.

De Granger mégis csak egy gyerek, kiszakítva Potter és Weasley köréből sokkal védtelenebb lett, mint gondolta. A személyes bosszúja Persis ellen felülírt jó néhány szabályt, amihez tartania kellett volna magát. A nyugalom – sulykolta magába. Becsukta a szemét és mély levegőt vett.

– Nem megy ez neked – mondta végül lesajnálóan. – Pedig meg kell tenned.

– Igyekszem, de nem tudok a közelébe férkőzni. A tanáriból elhajtottak, és nem engednek senkivel sem beszélni. A kastélyt nem tudom teljesen átkutatni. Képtelenség. Feltűnés nélkül pláne nem. Soroljam a többi nehézséget, amivel szembe kell néznem? Ez a nő nincs itt, és csak kergetem hiába – kérdezte dühösen a lány. – Már nem tudom, meddig bírom ezt ép ésszel.

– Ott kell lennie a kastélyban.

– Azt mondják elutazott – tárta szét a karját Hermione. – Valami ügye van a Szent Mungóban.

– Baromság. Semmilyen ügye nem lehetet ott.

– Miért ne lehetne? Az iskola készít olyan termékeket, amiket elad a Szent Mungónak. Nem értem, hogy miért nem hiszel nekem.

– Nem arról van szó, hogy nem hiszek, hanem arról, hogy ez baromság – vágta rá mérgesen. – Annak a nőnek ott kell lenni.

– De nincs itt.

– Ellenőriztettem az infót, kétszer is. – Igen, majdnem minden nap elment a Szent Mungóba kémkedni. Senki sem hallott Persisről, szóval ez nem nyom volt, hanem zsákutca. Kellett ennek a szemét spinének ilyen szigorúan őrzött helyre mennie. – Nincs a Szent Mungóban.

– Akkor valahol máshol lehet.

– Meglehet.

– A hajó minden nap ingázik – mondta Hermione. – Bármi lehet. Megteszem, amit tudok, de nem tudom mit tehetnék még.

– Oké, oké, rendben van, értem, amit mondasz. Elintézem, hogy kihozzanak onnan, ha találsz egy nyomot. Legalább egyetlen egy kicsi nyomot, ami bizonyítja Persis ott tartózkodásának bármilyen jelét. Addig nem mehetek oda, míg ebben biztosak nem leszünk – jelentette ki boszorkány, majd dühösen az asztalra csapott. Na igen, a bejutás volt a következő lépcső, Grangernek ebben is segítenie kell. – Merlin szerelmére, szedd össze magad, kislány!

– Nem értem az egészet – rázta meg a fejét a boszorka. – Miért kellek ehhez az egészhez egyáltalán?

Mae halkan felnevetett, és megcsóválta a fejét. Ok kell a kis boszorkánynak – gondolta magában. Mégis mennyit mondhat el neki, hogy ne keverje magát akkora bajba?

– Nekem csak Persephone Lennoxról kell pontos információ. De nem tudok bejutni abba az átkozott iskolába. Merlinre, még egy bagoly sem repülhet el feletette anélkül, hogy ne kellene hozzá írásbeli engedélyt kérni – zsörtölődött tovább, de még mindig nem szakította meg a kapcsolatot. – Feleslegesen nem akarok megkockáztatni egy ilyen akciót. Ugye érted?

Persze, hogy megpróbált már bejutni a birtokra, de még idejében kipenderítette onnan egy varázslat. Nem sikerült rájönnie hogyan is működik az a varázslat, így nem jutott beljebb.

– Hidd el, hogy megteszek mindent! – bizonygatta Hermione serényen, és igyekezett minél őszintébb arckifejezést magára ölteni, pedig valójában kockázatos tervet szőtt. Először meg akarta tudni mi folyik Persephone körül. Tudta, hogy ezzel sokat kockáztat. Mégis a becsülete, és a griffendélesekre jellemző vakmerőség minduntalan a helyes útra terelte.

– A Minisztérium évek óta nyomoz utána, és ha nem lenne fontos, akkor nem sürgetnélek vele. Az a nő… Ne haragudj, nem mondhatom el mennyi szörnyűséget tett már eddig is. Meg vannak még mindig azok az akták, amiket adtam?

– Igen, megvannak – bólogatott Hermione. – Csak két varázsfénykép van benne, de egyik tanárra sem illik ez a személyleírás.

– Rendben, csak tudni akartam. Minden apróság segíthet. Talán a segítőjét megtalálod, és a közelébe férkőzhetsz. De addig nem tudok tenni semmit az érdekedben – csattant fel mérgesen.

– Nem láttam őt sem. Nem értem az itteni iskolai rendszert. Miért alkalmaznak olyan tanárokat, akik nem is tanítják a tanulókat?

– Valószínűleg a laborban dolgoznak. Az itteniek nagyon büszkék a saját fejlesztésű ellenmérgekre és bájitalokra, melyeket a Szent Mungóba továbbítanak. Legutóbb a sárkányhimlő ellenszerét találták fel. De ez egyáltalán nem nyilvános információ. Ezért nem aggódom túlságosan – magyarázta a nő, de még mindig vegyült némi idegesség a hangjába. – Csak a legkiválóbb diákok juthatnak be a laborba, és te Hermione megütöd ezt a mércét.

– Annyit tudtam meg, hogy a labor egy a része tiltott terület, és senki sem mehet oda. Elterelő varázslatokat helyeztek el és csapdákat – tájékoztatta Hermione. Igazság szerint nem igazán tudta még felfedezni a kastélyt, de egy hazugsággal több vagy kevesebb már egyáltalán nem számított. – Nem hinném, hogy bejuthatnék oda olyan egyszerűen.

– Persze, hogy nem egyszerű. Nagyon félnek a kémkedő, feltörekvő aranyvérűektől. Ironikus, nem? Itt dolgozol vagy tanulsz, nincs semmi más lehetőség. Sok neves gyógyító itt végzett, persze csak azok, akik nyilvánvalóan már a kezdetektől ide jártak.

– Még egy ok, hogy ne engedjenek semmihez sem hozzányúlni – húzta el a száját keserűen Hermione. – Jelentkeztem önkéntesnek.

– Ez egy jó ötlet.

– Még nem bírálták el. Ha ennek az állásnak a tanulmányaimhoz is van köze, akkor nem engednek be oda…

– Nem tanulni mentél jöttél oda. Mondtam már, hogy elintézem a felvételidet és az ösztöndíjadat is a Mágus Akadémiára, így emiatt nem kell aggódnod. Jövő szemeszterre már mehetsz is az aurorok közé.

– Miért tennél ilyesmit? – kérdezte kétkedve. Nem bízott meg Mae Ravenben, egyetlen mondatát sem hitte el igazán.

– Nem te kellesz nekünk, Hermione. Neked… – Nem akarta elmondani, hogy Hermione semmilyen tekintetben nem átlagon felüli boszorkány, mindent a könyvekből sajátított el, persze tökéletesen. Alig várta, hogy a kis kalandjuk után amneziálja és elküldje a szüleihez Ausztráliába. Mae vett egy mély levegőt is folytatta. – Neked nem kell ezzel törődnöd, csak tedd meg, amit mondtam. Keress egy határozott nyomot, ami megerősíti Persephone ottlétét.

– Megteszek mindent. Sajnálom, hogy ezzel nem vagy megelégedve.

– Ez nem a te hibád, Hermione. Te csupán egy áldozat vagy ebben az akcióban. Már nagyon bánom, hogy ez így alakult. – A fiatal boszorkány őszintének hitte a szavakat, mégsem bízott a nőben. – Tényleg így van, még ha nem is hiszel nekem.

– Örülök, hogy nem kell találgatnom – mondta Hermione kifejezéstelenül.

– Tisztázni szerettem volna a szerepkörödet – vigyorodott el a nő, némi gonoszsággal vegyítve. – Menj, keress magadnak valami elfoglaltságot, és közben tartsd nyitva a szemed!

– Rendben – bólintott Hermione, majd betetette a tükröt a komód felső fiókjába egy kupac ruha alá.

Látni sem bírta a gyűlölt tárgyat. Mély levegőt vett, aztán felállt, és összeszorított ajkakkal sétált fel-alá a szobában. Folytatnia kellett a nyomozást, meg kellet tudnia, hogy Persephone Lennoxot és Septimus Severust miért keresik. Elhatározta, hogy meg is keresi az egyetlen személyt, aki Severus professzorral kapcsolatban van. Ő pedig nem volt más, mint a drága keresztfia, Draco Malfoy személyesen, akinek éppen animágia órája volt.

– Rohadt életbe! – fújt egyet mérgesen. – Nem lesz vele egyszerű.

Kiment a szobából, aztán a park felé vette az irányt.

***

– Ürítse ki az elméjét, Malfoy! – parancsolt rá a tanárnő erélyesen. – Bár nem lesz nehéz dolga.

A csoport öblösen felnevetett, de elég volt egyetlen egy szúrós tekintet a professzor asszonytól, hogy mindenki újra síri csendben figyelje az eseményeket vagy folytatták a gyakorlatot. A park zöld füvét langyos szél borzolta fel. Draco haragja eközben a legmagasabb szintre emelkedett. Nyaki erek kidagadtak, állkapcsát erősebben összezárta és feszülten koncentrált.

Maga elé képzelte a dühös magyar mennydörgőt, amely annyiszor férkőzött mostanság a gondolataiba, hogy képtelen volt kitörölni. A Trimágus Tusán látott először ilyen sárkányt élőben. Elvarázsolta a látványa, hatalmas volt, erős és ádáz. A benne lakozó düh pontosan ilyen alakot öltött. Végiggondolta az elmúlt évek borzalmait, nem akart elbújni, menedéket keresni, harcolni akart, megfizetni azoknak, akik tönkre tették az ideális életet, amit a szülei szántak neki, és amit ő is akart egykor. Erős akart lenni, pusztító és végre szabad.

A levegő vibrálni kezdett a mágiától. Az ő saját ereje – jött rá hirtelen, belekapaszkodott ebbe az érzésbe. Megízlelte a hatalom mámorát, s végre most értette meg igazán apja elkötelezettségét ezért. Mágikuserő járta át, amely eddig is bele volt, csak meglapulva az elméje legmélyebb bugyraiban várta, hogy újra előtörjön. Feltámadt a szél is, mintha vihart előrejelző széllökések csaptak volna fel körülötte. Draco érezte, hogy a testében megmozdul valami, és különös változás indul meg izmaiban.

Fájó, görcsös merevséget érzett. Már nem volt teljesen ura a folyamatnak. Tagjai hirtelen lederevedtek, mintha átokkal szegezték volna a földhöz. Bőrre forró volt és izzott, meg mert volna esküdni rá, hogy a csontjai maguktól mozogtak a bőre alatt. Az egész testét betöltötte a mágia kirobbanó ereje, amiről ő maga sem hitte, hogy benne lakozik. Ősi, elemi, erős és elsöprő.

Azonban Draco egy pillanatra tétovázott. A félelem és a pánik pedig erőteljes hullámokban tört rá. Minden porcikája remegni kezdett, szemei kigúvadtak, pulzusa az egekig felszökött. Felüvöltött – még ennyire nem fájt semmi sem, még a Sötét Jegy sem a karján. Emlékek villantak be a múltjáról, amit saját maga előtt is mélyen elzárt. Harag, keserűség, fájdalom szabadult fel hirtelen, amelyek teljesen összezavarták az átalakulási folyamatot. Iszonyatos kínokat érzett, és artikulálatlan ordításától beleremegtek a falak is.

A többiek megkövülve álltak, és nézték a mardekáros szenvedését, senki sem mert közelebb menni. A lányok eltakarták a szemüket, néhányan felsikkantottak, a fiúk holtra vált tekintettel némán figyelték a folyamatot. Vastag pikkelyek jelenetek meg itt-ott Draco bőre helyén. Tétova mozdulatokkal le akarta őket söpörni, de nem lehetett. Mi történik egyáltalán vele? – futott át az agyán hirtelen.

McKnight professzor üvöltését csak távoli hangként érzékelte, amikor valami kék fényű sugarat lövell ki a pálcájából. A következő pillanatok iszonyatosan lelassultak.

– Azonnal vigyétek fel a gyengélkedőre! – adta ki a parancsot a nő. – Ez a szerencsétlen elszúrta az átváltozást.

– Tanárnő, nézze! – mutatott az egyik diák a kínok között fekvő Draco bőrére. – Mik ezek?

– Pikkelyek, hát nem látod, te idióta? Vigyétek már! Ne álldogálj itt, Merlin szerelmére!

Draco bőre még mindig izzott, ahogy a hordágyra fektetve lebegtették a gyengélkedő felé. Forgott vele a világ, azt sem tudta hol van a fent vagy a lent. Lázasnak érezte magát, hányinger kínozta, szédült, néha már egészen az ájulás széléig eljutott. A hangok mintha elhaladtak volna mellette, értette, de valahogy mégsem fogta fel.

– Ne ájuljon el! – hallotta a professzor asszony üvöltését. – Hallja, Malfoy, ezzel nem tesz magának jót.

Erőtlenül felnézett, a külvilágot elmosódott, zajos kavarodásként érzékelte. A szeme, mintha élesebben és távolabbra látott volna, mint eddig. Egészen addig nézte az égboltot, amíg be nem értek a kastélyba. Fel akarta emelni a kezét, de képtelen volt rá. Didergett. Aztán egy zökkenéssel megérkezett a gyengélkedőre.

– Gyorsan tegyétek le az egyik ágyra! – szólalt meg egy reszelős hang. Furcsa illat csapta meg Draco orrát. Beszélni akart, de egyáltalán nem volt rá képes. Végtagjait pedig egyáltalán nem tudta mozgatni. – Mi történt vele?

– Átváltozás közben rosszul lett – közölte McKnight professzor egykedvűen, mintha ez csak egy mindennapos eset lenne. A javasasszony csípőre tette a kezét és igencsak megrovó tekintettel nézte a nőt.

– Le kell volna állítania az átváltozását – morogta mérgesen Madam Morrigan, a javasasszony. – Micsoda felelőtlenség, McKnight professzor! Az első átváltozás megterheli a fiatal szervezetet, főleg, ha nem figyelnek rá rendesen.

– Végezze a dolgát! Ha azt hiszi, hogy jobban ért hozzá, akkor segítsen maga a kölyöknek sárkánnyá változni. Fel tudom mérni a diákjaim képességeit.

– Valóban? Tavaly mi is történt?

– Úgy vélem, hogy Malfoy elsőre is meg tudta volna csinálni, ha nem kapja el a pánik. Ez a gyerek történelmet fog írni, bármikor válik is animágussá.

– Ne akarja nekem bemesélni, hogy ez a gyerek képes lenne ilyesmire – horkant fel a javasasszony mérgesen. Alacsony termete ellenére igencsak tűzről pattant volt, a metsző barna szemével még talán képes lett volna szemmel verni McKnight professzort is, ha úgy akarta volna. – Még soha nem láttam hasonlót. Hozzon nekem egy kék üveget a polcról, kérem!

– Nem vagyok az asszisztense – vágott vissza a professzor asszony hasonlóan kedves hangnemben, de megtette, amire utasították. A javasasszony egy kanalat varázsolt elő, majd megitatta Dracóval a furcsa gyöngyházfényű bájitalt. Elsuttogott jó néhány varázslatot, egy igézettet, majd végigsimította a fiú izzadságtól nedves homlokát. A Malfoy fiú jól láthatóan megkönnyebbült.

– Ez majd helyre állítja, és megszünteti az átváltozást – bíztatta Dracót halkan a javasasszony, aki időközben még egy bűbájt elmormolt felette. – Jól van, fiam, pár óra múlva már futkoshatsz is az udvaron. Maga pedig jobb lenne, ha legközelebb, akkor állítaná meg az átváltozást, amikor kell, és nem két perccel utána.

– Magam is ismerem az eljárás – vágta rá gőgösen a professzor asszony, majd kihúzta magát. Ez Madam Morrigannak egyáltalán nem tetszett, sőt ettől még inkább utálta kollégáját, de a professzorasszony még nem fejezte be mondandóját. – Jobb lenne, ha nem akarna mindenkinél mindent jobban tudni.

– Nem vette észre, hogy a fiúnak problémái vannak? Ejnye, pedig jobb lenne, ha nem akarna mindenkinél többet tudni. – Olyan mosolyt villantott rá az idősödő nő, amitől a professzor asszony egyből haragja gerjedt. Arcán piros foltok jelentek meg.

– Milyen problémái lehetnének? Arisztokrata családból származik. Semmiért nem kellett küzdeni az életben. Ez látszik a megjelenésén is, süt minden pórusából.

– Szörnyű dolog az irigység, nem igaz? – nevetett fel Madam Morrigan.

– Miket nem mondd…

Draco ekkor egy elnyújtott hörgéssel válaszolt, és kinyitotta a szemét. A két nő összenézett, majd a javasasszony megcsóválta a fejét.

– Ne kellj fel, fiam!

A fiú izzó tekintettel nézett rá McKnight professzorra, és felemelte a karját. Madam Morrigan gyengéden megérintette Dracót.

– Akinek Sötét Jegye van, annak elég sok problémája akad. – Mutatott Draco kifordított karjára a nő. – Ott volt ezek szerint Roxfortban, amikor megtörtént… De én csak egy javasasszony vagyok. Ismeri egyáltalán a Malfoyokat?

– Fogalmam sem volt erről. Csak későn kaptam meg a kartonját. A felvételi lapja alapján pótfelvételivel került be. – Draco eközben akart valamit mondani, de egyáltalán nem tudott.

– És persze nem hallott a botrányról sem bűbájtanon – horkantott fel.

– Nem figyelhetek minden pletykára.

A javasasszony csak megvetően horkantott egyet.

– Ne kellj fel, fiacskám! – szólt hozzá Madam Morrigan. – Még nem tudsz beszélni, de pár perc múlva elmúlik ez a blokk. Maradj nyugton!

– Miért kell ennyire tutujgatni egy gyereket? – forgatta meg a szemét a nő.

– Tudja, hogy milyen veszélyekkel jár, ha valakit kínoztak korábban, és aztán animágusnak áll? Általában ez felnőttekkel esik meg, viszont a gyerekbántalmazásokra is gondolnunk kell. Persze nem hiszem, hogy a szülei bántották volna, de inkább a halálfalókra tippelnék.

– Olyan fiatal az ilyesmihez.

– Maga is tudja, hogy nehéz időkben… Miért nem nézett utána? Hiszen minden gyereknek megkapja az összes kartonját, mielőtt még dolgozni nem kezd velük.

– Nem volt benne semmi különleges. Makulátlan előélet, gazdag és befolyásos szülők, mégis mire gondolhattam volna?

– És a neve? Magának nem mondd semmit a Malfoy név?

– Valami dereng – mormolta a professzor.

– Jellemző.

– Már megbocsásson, de mire gondol?

– Arra, hogy figyelmesebben végezze a munkáját. Egy exhalálfaló fiú igencsak veszélyes lehet, ilyen családi háttérrel pláne.

– Nem tudtam – suttogta a másik nő bűntudatosan. – Én hajszoltam ebbe az állapotba.

– Való igaz – fedte tovább a javasasszony és a hatás kedvéért még rá is játszott. – Csapnivalók mostanság a tanárok. Bezzeg az én időmben…

– Ne akarjon nekem leckét adni a saját szakmámból! – csattant fel a nő dühösen, már türelmet vesztve. – Nem látszott rajta a megtörtség. Elvégeztem a vizsgálatot mindenkin, és ő alkalmasnak bizonyult. Sőt mi több, legendás animágus lehet belőle. Még soha nem láttam senkit sem sárkánnyá változni. Mit gondol, folytathatja a tanulást?

– Valószínűleg igen. Ha minden szerve visszaalakul a testében, akkor biztosan.

– Én tehetek róla.

– Nyugodjon meg, nem lesz a fiúnak semmi baja sem. De ezek a pikkelyek nem fognak elmúlni róla sohasem. A szülei ki is tagadhatják ezért…

– Máris jobban érzem magam, hogy ezt elmondta – jegyezte meg epésen.

Perselus Piton azaz itteni ismertebb nevén Septimus Severus éppen akkor viharzott be a kórterembe. Szokásos fekete talárjához még most is ragaszkodott. Azonban megjelenése egyáltalán nem hasonlított önmagára, sőt varázslattal alakította át, így senki sem gyanakodott rá.

– Mi történt vele? – kérdezte egyből, még csak nem is köszönt senkinek.

– Nahát kolléga, nem tudtam, hogy érdekli bárkinek a sorsa – gúnyolódott McKnight professzor.

– Ő a keresztfiam – vágta rá csak úgy mellékesen. – Az apja rám bízta, szóval követelem, hogy mondja el mi történt!

– Apró baleset az animágia átváltozás közben. Semmi komoly – válaszolt fölényesen a professzor.

– Ne aggódjon, Severus professzor! – nyugtatta meg a javasasszony. – Hamarosan teljesen jól lesz.

– Jól vagyok – szólalt meg Draco is, miután végre már képes volt megérteni, amit beszéltek körülötte. – Mi a fene történt?

– Komplikáció lépett fel az átváltozás közben – tájékoztatta a McKnight professzor. – Most pihenjen, majd később folytatjuk a munkát!

– Rendben. – Draco ekkor visszahanyatlott az ágyra, és megkönnyebbülten sóhajtott fel. Végre megszűnt a kín, már nem érezte magát lázasnak sem. A látása most már teljesen kitisztult.

– Magával pedig, kolléga, van egy kis beszélgetni valóm – szólalt meg Piton metsző hangon.

– Természetesen, Severus professzor.

– Remélem, hogy jó magyarázattal tud szolgálni Draco állapotára vonatkozóan – figyelmeztette kimérten.

Sötét tekintetével belefojtotta a feltörni készülő magyarázatáradatot, melynek nagy része felesleges szócséplés lett volna.

***

Draco néhány óra múlva már valóban kint is volt a szabadban. Még mindig nem volt teljesen rendben, de már nem érezte magát rosszul sem. Perselus pedig a fekvés helyett a szabadba zavarta ki őt. Nem is akarta beismerni, de a kellemes meleg levegő valóban jó tett neki is és az idegeinek is. Ugyan keresztapját nem tudta lebeszélni arról, hogy ne nyomjon néhány animágiával kapcsolatos könyvet a kezébe, így ezeket kénytelen volt magával hozni. Mindegyik felkészítő olvasmány első lépése az volt, hogy ürítsd ki az elméd. Mégis hogyan lenne erre képes? Talán az okklumencia sem ment már neki úgy, ahogy régen? Az ember elméje nem egy pohár víz, amit csak úgy kiüríthet. Okklumencia, okklumencia – mantrázta magának.

Hanyagul félrelökte a könyveket, aztán végigfeküdt a hűvös füvön. A nap kedvesen simogatta az arcát, de Draco nem törődött vele, egyáltalán nem élvezte az ittlétet és ezen a nyár eleji napfény sem segíthetett. A düh nem akart csillapodni, csak nőtt és nőtt, mintha valamiféle parazita lenne, mely megmérgezi a testét, a lelkét és a gondolkodását. Rémálmok gyötörték, elmúlt kínzások fájdalmát érezte a bőrén, még mindig a fülében csengett kínzójának vérfagyasztó nevetése. Senkinek sem mondta el… Kinyitotta szemét, ami olyan szürke volt, akár a viharos égbolt. Lelke nem csillapodott, nem tudott megnyugodni, hiába vett mély levegőt, hiába nem bántotta már senki sem.

Mérgesen ült fel a fűben, és ököllel csapott rá az anyaföldre. Meg kell innen szöknie, de nagyon gyorsan. Megvakarta a nyakát díszítő sárkánypikkelyeket, kicsit karcolták az ujjait, azonban nem foglalkozott vele, idegesen piszkálta őket, viszont nem ment vele semmire. A javasasszony persze nem bíztatta, igazából semmivel nem próbálta megnyugtatni, lehet sosem szabadul meg ezektől. McKnight professzor váltig állította, hogy el fognak tűnni, ha egyszer átváltozik, viszont Draco nem akarta, hogy így legyen, jött rá hirtelen. Ez amolyan jelzés volt szüleinek; már nem volt az a tökéletes aranyvérű Draco Malfoy. Elmosolyodott. Végre sikerült örökre megváltoznia.

A nagy önsajnálatának kellős közepén észre sem vette a közeledő lépteket.

– Hallottam, hogy mi történt – szólalt meg Hermione halkan a háta mögött. Göndör fürtjeit most laza kontyba tűzte fel, de még így is kusza volt. Draco ránézett a lányra, viszont egyáltalán nem érdekelte a jelenléte. Mellesleg rá is haragudott. – Persze úgy kevésbé lett volna kínos, ha nem, mint szeretődnek szóltak volna, hogy rohanjak hozzád, mert rosszul vagy.

– Remélem, hogy nem kárörvendeni jöttél – jegyezte meg egykedvűen, aztán ülő helyzetbe tornázta magát. Hermione leült vele szemben a fűbe. – Most nem tudnálak megátkozni a szemtelenségedért, és párbajt is elfelejtheted. Nem vagyok abban a hangulatban.

– Egyáltalán nem ezért jöttem – zárta meg a fejét a lány. Most sokkal összeszedettebb volt, mint amikor egymás torkának esve ordibáltak. – Jól vagy? Igazság szerint elég nyúzottnak nézel ki.

– Mit számít ez egyáltalán, Granger? Hiszen te is mondtad, hogy egyáltalán nem vagyunk barátok. Felesleges udvariassági köröket pedig nem akarok futni, semmi kedvem hozzá. De örülhetsz, mindketten hasonlóan szánalmasan nézünk ki.

– De akkor sem akarok rosszat neked – mondta lesütött szemmel Hermione. – Sajnálom, hogy olyan nagyon elvetettem a sulykot, nem kellett volna. Hidd el, hogy… – Ezen a ponton a karkötő figyelmeztetően szorította meg. – Nem csak neked nehéz ez az egész.

– Tudom, tudom, a szegény szárnyaszegett kismadárnak még rosszabb – utalt Draco a lányra, aki persze nem vágott vissza, hanem lenyelte a kitörni készülő keserűségét, amit legszívesebben rázúdított volna a világra.

– Ha azt akarod, hogy menjek el, akkor most azonnal elmegyek.

– Nem akarom – rázta meg a fejét Draco, majd törökülésbe tornázta magát. Egy ideig figyelte a lányt, aki éppen egy hajtincsével küzdött, ami belelógott a szemébe. Ő is éppen olyan ramatyul érezte magát, ahogy a fiatal varázsló. – Maradj itt, Granger! Ülj le!

– Rendben – mondta a lány, aztán helyet foglalt mellette.

– Van nálad Lángnyelv Whisky?

– Nincs. Ez egy iskola, ha nem tudnád.

– Remek…

– Jól vagy?

– Jól vagyok – válaszolta meg a boszorka korábbi kérdését. – De szereztem pár marandó… sérülést.

– Milyen sérülést? Nem mondták, hogy megsérültél.

– A pikkelyek – mutatott a sötét foltokra, amik a nyakán, kicsit az arcán húzódtak. – Van még pár az oldalamon is, szólj, ha meg akarod azt is nézni, valami elképesztő.

– Nem kell megmutatnod, elhiszem – folytatta teljes őszinteséggel. Aztán közelebb hajolt, hogy szemügyre vegye az újonnan szerzett jegyeket. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megérintette az egyik sötétebb területet. Draco semmit sem érzett, mégis nagyot nyelt. – Ez elképesztő, teljesen olyan, mint a valódi sárkánypikkely.

– Honnan tudod? Még soha nem voltál igazi sárkány közelében – jegyezte meg Draco. Hermione visszaült a helyére, és furcsamód kiszáradt a torka, ökölbe szorította a kezét, mellyel korábban megérintette a pikkelyeket. Finoman dörzsölte össze az ujjait.

– Még hogy nem láttam… Nem emlékszel? Mégis, ki árult be minket, amikor Hagridnak sikerült egy sárkányt kikeltetnie? – juttatta eszébe az évekkel ezelőtti történetet. Draco bólogatott, hogy emlékszik az esetre.

– Igazad van. Hogy is hívták? Norbert? – Hermione bólintott. – Azt az esetet nagyon megbántam. A Tiltott Rengetegben töltött éjszaka kimondottan félelmetes volt. Merlinre… még varázsolni sem nagyon tudtunk. Többet nem is kívánkoztam be oda.

– Sajnálom, hogy nem sikerült az átváltozásod.

– Majd sikerül máskor – vonta meg a vállát, aztán idegesen vakargatni kezdte az újonnan szerzett pikkelyeit. – Egyáltalán nem vagyok letörve miatta, ez csak egy hülye nyári iskola, egyáltalán semmire sem jó.

– Sok a harag benned – állapította meg a lány. – Talán nem is véletlen, hogy mivé fogsz változni.

– Ez az egész egy nagy baromság – válaszolta Draco. – Az egész.

– Tudod, hogy mi a furcsa?

– Micsoda?

– Hogy tudunk egymással beszélni, anélkül, hogy megnyomorítanánk néhány átokkal egymást – adta meg a választ Hermione, és halványan elmosolyodott.

– Hiába, nem vagyok teljesen formában – vallotta be fáradtan. – Azt hiszem, aludnom kellene egy kicsit.

– Nem tart vissza senki sem.

– Egyébként miért vagy itt? Neked nem órán kellene lenned? Talán megelégelted azt a sok tanulást? – kérdezte csipkelődve. – Van amúgy pár könyvem itt, ha netán informálódnál.

– Te sem vagy különb a barátaimnál – jelentette ki lesajnálóan. – Mindenki azt hiszi, hogy egy unalmas könyvmoly vagyok.

– Akkor mi vagy, Granger? Egy múmia szelídítő talán? Átoktoktörő? Esetleg vérfarkas vadász?

– Nem, egyik sem vagyok – mondta végül, és messze a távolba nézett. – Soha nem volt benne ennyire biztos, hogy fogalmam sincs merre tartok igazából.

– Ez nem ellentmondásos egy kicsit?

– De – bólogatott a boszorkány. – Utálok itt lenni.

– Én is.

– Bár megtehetném, hogy elmenjek innen – mondta félhangosan Hermione.

– Mondtam, hogy össze kellene fogtunk – szólalt meg Draco komoran. – Gondolkodhatnál rajta. A te eszed és az én ravaszságom. Talán menne.

– Lehet…

– De, ha ezzel a beszélgetéssel az a célod, hogy be akarsz szervezni valamiféle fehér mágus szektába, akkor inkább passzolok. Egy billog bőven elég volt, és szeretem így a bőrfelületem. Még így pikkelyesen is.

– Nincsenek ilyen szándékaim – rázta meg a fejét a lány.

– Vicceltem, Granger, mégis mit tegyek, hogy nevess egy viccemen? – kérdezte színpadiasan, Hermione pedig csak megcsóválta a fejét.

– Ne viccelődj Voldemorttal! Mert egyáltalán nem vicces – húzta el a száját.

– Akkor is poén volt – forgatta meg a szemét Draco. – Különben is mitől lettél ilyen bátor, hogy kiejtsd a nevét?

– Nincs jelentősége. Különben is halott, nem?

– Remélem.

– Jó neked, ha itt vagy kint? – kérdezte témát váltva. – Nem kellene a gyengélkedőn nyöszörögnöd fájdalomcsillapító bájitalért?

– Tényleg rosszul nézhetek ki hogyha már te is aggódsz értem – sóhajtott fel mélyen Draco. Egymás szemébe néztek egy pillanatra. Hermione szégyenlősen lesütötte a szemét, aztán ökölbe szorította a kezét.

– Nem aggódom, csak megkérdeztem – válaszolt halkan. – Szimpla udvariasság semmi több. Egyébként lehet jobb lenne, ha feküdnél.

– Kiparancsoltak ide. A levegő jót tesz. Állítólag – mondta a varázsló.

– Ki adhatott parancsot neked, Malfoy?

– A keresztapám – csúszott ki a száján. Draco fürkésző tekintettel figyelte Hermione reakcióját, aki nem lepődött meg.

– Nem tudtam, hogy van keresztapád – mondta végül némi szünet után.

– Varázslócsaládokban általában szokás keresztszülőket választani – magyarázta, de közben feszülten figyelte a lányt. Hermione nyugodtsága ellenére belül iszonyatosan feszült volt. A fesztelen csevegés csupán álcázta a valódi szándékát.

– Igen, erről tudtam. Igazából nem is olyan különös, nekem is voltak keresztszüleim, de ők már rég nem élnek Angliában. Közel álltok egymáshoz a keresztapáddal? – szíve hevesen dobogott, amikor feltette ezt a kérdést.

– Ugyan, Granger, ilyen mélységekig nem kell belemerülnünk ebbe a társalgásba – jegyezte meg Draco.

– Bocsánat, nem akartam tapintatlan lenni – szólalt meg lesütött szemmel. – Beszélhetünk az animágiáról is. Látom éppen Albert Vartavar…

– Könyvekről nem társalgok sem veled, sem senki mással – jelentette ki határozottan, majd vett egy mély levegőt. – Igen, közel állok a keresztapámhoz.

– Tehát vannak érzéseid mások iránt. Ez jó jel.

– Igen, vannak, és most leginkább haragszom.

– Miért?

– Mert fondorlatosan irányítod a beszélgetésünket, és ez még csak most tűnt fel nekem – mondta nyugodt hangon, de Hermione úgy húzódott hátrébb, mintha megszúrta volna egy gombostű. Semmit sem tudott meg. – Miért akarsz hirtelen ennyire beszélgetni velem? Miért érdekel a keresztapám?

– Nem egészen értem miről beszélsz. Megpróbálok beszélgetni veled, mert igen, van egy kis bűntudatom, hogy úgy rád támadtam a múltkor. A keresztapádról csak udvariasságból érdeklődtem. Nem akartam belemászni a privát szférádba – emelte fel a kezét védekezően a boszorka. – Nem egyszerű veled, Malfoy.

– Akkor miért dobog úgy a szíved, hogy szinte meg tudnám mondani mennyi a pulzusod úgy, hogy csak a nyaki ütőeredet nézem?

Hermione megdermedt egy pillanatra.

– Kicsit mindig feszélyezve érzem magam a jelenlétedben – vallotta be a lány enyhe pírral az arcán, aztán összehúzta magát, mintha fázna.

– Vagy csak meggyőzően tudsz hazudni. Nem vagy velem őszinte, Granger.

– Miféle őszinteséget követel egy mardekáros, aki egy álszent piperkőc? – vágott vissza Hermione felháborodottan.

– Nem őszinte szándék vezetett hozzám egy griffendélest, te mégis mire gondolnál?

– Én nem kérdeztelek, miért küldött ide az apád. Ha nem mehetsz el innen, akkor biztosan komoly érv lehetett – állapította meg a boszorkány, most Dracón volt a sor, hogy idegesen feszengjen. – Persze az elméletemet már elmondtam… Mindegy.

– Semmi közöd hozzá.

– Pontosan ugyan ezért nem mondom el neked, hogy én miért vagyok itt. Mert semmi közöd hozzá. Tudom, majd’ megesz a penész emiatt… Sajnálom, Malfoy – mondta végül, aztán se szó se beszéd felállt, és elsétált a kastély felé.

Draco egy pillanatig még nézett utána, de még mindig nem tudta megemészteni, hogy Granger hirtelen miért érdeklődött iránta. Talán meggondolta magát? A haragja azonban nem csillapodott, egy kicsit sem. Viszont rájött, hogy ha Granger nyit felé, akkor könnyebben szaglászhat utána.

Ettől máris jobb kedve lett.

hozzászólások: 2

by Neola @ 24 Mar 2023 05:22 am

Szia!
Fuuu nagyon érdekesre sikeredett. Már iszonyat kíváncsi vagyok a sárkány Draco-ra. És hogy - hogy kerülnek közelebb egymáshoz Hermione-val.
Még mindig annyira kegyetlennek tartom ezt a hülye karkötőt. Végtelenül sajnálom Hermione-t.
Ajj, de várom a folytatást! Mi lesz még itt?
Köszi szépen az új részt! Szuper volt!
Üdv:Neola
Ui: abból hogy átérzem mennyire rossz Hermioné-nak bizonyítja mennyire jó a történet. *sok szivecske

by Nyx @ 25 Mar 2023 06:21 am

Szia, Már nem kell sokáig várni, és meglátjuk Dracót teljes sárkánnyá vált valójában. A közelkerülés Hermionéval már sokkal trükkösebb feladat. Ez a karkötő tényleg szörnyen kegyetlen megoldás gyakorlatilag ez még jobban rátesz egy lapáttal az így is káoszos helyzetére. Szívesen elmondanám, hogy mi lesz még, de visszafogom magam. Annyit elárulok, hogy picit könnyebb lesz Hermione helyzete. Úgy örülök neki, hogy tetszik a történet! Nemsokára jövök a következő fejezettel.