12. fejezet
Leleplezés

Kihalt volt a folyosó ezen az estén. Sőt igazából az egész iskola olyan volt, mintha egy kíséretjárta hely lenne. Valamiféle kirándulást emlegettek, amire persze nem hívták meg a kis eminens mugliszületésűt, mert úgysem tudná kifizetni. Ám ez a legkevésbé sem érdekelte a boszorkányt. Persephone Lennox annál inkább.

Hermione minden egyes szívdobbanása mintha visszhangot vert volna a vastag kőfalakon. Ugyan tisztában volt vele, hogy ez lehetetlen, mégis nem tudta kiverni ezt a gondolatot a fejéből. Idegesen nézegette a karóráját, majd letörölte az óraüveget, az idő istentelenül lassan telt… Végére kellett járnia ennek a dolognak, méghozzá igencsak gyorsan. Több alkalom nem kínálkozott, és Mae sürgetése rettenetesen nyomasztotta.

A Lennox professzor teljesen más részén lakott a kastélynak, mint a többi tanár, távol mindenkitől. Ezt Hermione amolyan különcségnek gondolta, bár megértette. Mindegyik tanára kimért volt, merev, ráadásul vele szemben egyértelműen elutasító. Ha választhatott volna, akkor inkább egyáltalán nem ment volna még csak a közelükbe sem. Ez a hely merőben más volt, mint Roxfort, bár erre már régen rájött, viszont reménykedett, hogy talán mégis talál valami hasonlóságot. Reménytelennek tűnt.

A kőfalakon lassan minden egyes fáklya kigyulladt. Egy lépcsősoron kellett lefelé haladnia, mintha egészen a föld gyomráig ment volna lefelé, a kacskaringós itt-ott elágazó járatokkal olyannak tűnt, mint egy labirintus. Az első kilépőnél Hermione megtorpant egy pillanatra. Vajon tényleg jó helyen jár? Végül is a tanáriban ezt az útirányt adták meg neki miután megmutatta a lepecsételt meghívót, amit Lennox professzortól kapott, ami csak úgy a semmiből megjelent az éjjeliszekrényén. Óvatosan indult tovább a folyosón. A szíve még mindig hevesen zakatolt. S egyáltalán nem vette észre a mögötte lopakodó árnyat, és az illető tompa lépteit. A maga elé tűzött cél lebegett a szeme előtt. Túl akart lenni ezen, bizonyosságot akart, aztán csendben elmenni innét.

A félhomályba burkolózó folyosó cseppet sem volt bizalomgerjesztő, távol volt a diákok zsibongásától és valószínűleg régen nem használt lakrész lehetett. Több ajtón is patinás réztáblák hirdették, hogy egykoron valaki mégis lakott bennük. Miért akar itt bárki is lakni? – tette fel a kérdést Hermione. Fázósan összefonta a kezeit, de nem állt meg. Lennox professzor nevét egy cirádás, kacskaringós betűkkel, egy ezüst táblára írták, melyet egy vastag tölgyfaajtóra erősítettek. Hermione hirtelen megtorpant az ajtó előtt.

Talán mégsem túl jó ötlet teáznia egy tanárral, akit jóformán alig csak két percig látott és beszélt vele – tépelődött magában. Zavartan az ajkába harapott, majd a kezét tördelte. Egyáltalán nem nézett körült, pedig a sötét árnyék igencsak közel volt hozzá. A lankadatlan éberség egyáltalán nem volt vele ezen a késődélutáni órán. Felemelte a kezét és bekopogott.

Léptek zaját hallotta bentről. Kattant a zár, majd a vaspántok jajongó hangjával együtt feltárult a lakosztály ajtaja. Egy magas, fekete taláros férfi állt előtte, aki megszólalásig hasonlított egykori tanárára. Fekete haját szorosan hátrafogta, s egy ezüst csattal rögzítette a tarkójánál. Alabástrom fehér bőre a gyér fényben szinte világított, azonban a fekete szemek, melyekből a titokzatos, félelmet keltő mélység sugárzott egyértelművé tették Hermione feltételezését. A férfi nemcsak hogy hasonlított arra a tanárra, hanem ő volt maga, teljes életnagyságban, azonban most sokkalta félelmetesebbnek látszott, és sokkal egészségesebbnek, mint Roxfortban bármikor is.

– Jó estét, Miss Granger! – köszöntötte a jeges, mély bariton hangján.

– Pi… Pito… Piton professzor? – kérdezte halálra váltan. Arca iszonyatosan elfehéredett, és meg is rémült.

– Én vagyok – bólintott kimérten.

– Maga életben van? – cincogta kiszáradt szájjal. – Ez…

– Igen – közölte tömör egyszerűséggel. – A dolgok különös fordulatot vettek.

– Ez… ez… lehetetlen.

Hermione nem volt képes többet mondani. A félelem hullámokban árasztotta el. A világ egyszeriben igencsak gyorsan kezdett el forogni körülötte, csillagok is megjelentek és egyre csak gyengébb és gyengébb lett. Kifutott a vér az arcából. Hátrálni kezdett. Mégis hova fusson? Ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. A pincehelyiség ódon padlóját már nem érezte, amikor elragadta a sötét örvény, kecsesen, öntudatlanul zuhant a kemény kőre, mielőtt még a meglepett Perselus elkaphatta volna.

A professzor hangosan elkáromkodta magát, majd lehajolt a lányhoz. Csúnyán megütötte magát, de legalább nem harapta el a nyelvét – mérte fel a helyzetet.

– Mi volt ez a puffanás? – kérdezte Draco, aki eddig pár lakószobával arrébb settenkedett. Amikor meglátta az ájultan heverő lányt, megcsóválta a fejét. – Minden nő elájul tőled?

– Az ostoba vicceidet tartsd meg magadnak, kölyök! – közölte leplezetlen dühvel Perselus, miközben megpróbálta magához téríteni a lányt. Jó néhány diagnosztikai bűbájt bocsátott rá. – Hogyan a fenébe kerül ő ide?

– Szerintem nem hozzád jött – állapította meg Draco iszonyatosan nagy szakértelemmel. – Különben nem ájult volna el. Ennyire nem vagy lehengerlő személyiség.

– Mobilicorpus – intett a pálcájával, majd a nagy bőrkanapéra irányította az ernyedt testet.

– Azt hiszem, Persishez jött. Utána kérdezősködött a tanáriban nem is olyan régen. Nem igazán értettem miért, de Granger és az ő verhetetlen tudásszomja…

– Honnan vagy ilyen rettenetesen jól értesült? – kérdezte Piton még mindig indulatosan.

– Kihagytam a sötét varázslatok kivédését, vagyis inkább gyakorlatot – jelentette ki büszkén, majd jelentőségteljesen hozzátette: – Nekem már úgysem tudnak semmit sem tanítani. Még egy Capitulatus, és elhányom magam.

– Pont neked… Ne legyél képmutató! – mondott ellent Piton, miközben nyugalomba helyezte a fiatal boszorkányt. – És miért kereste Granger Persist?

– Szokásos strébersége miatt, gondolom. Valami iszonyatosan bonyolult bájitalról kérdezte egyik nap a felzárkóztatót tartó tanárt, és megkérdezte Persis itt van-e. Aztán a lakrészéhez akart eljutni egy meghívóval. Nemrég beszélgettem vele, és egyáltalán nem volt szokványos beszélgetés. Rólad kérdezett nem is tudom miért – közölte Draco és leült a bőrkanapéra. – Utána akartam járni, hogy miben sántikál. Ezért aztán, amikor idejött, akkor követtem.

– Ha felteszed a lábadat az asztalra meg foglak átkozni – szólalt meg a professzor vészjóslóan, majd karba tette a kezét. – Ugyan, mi lett volna a furcsaság a beszélgetésetekben?

– Túl kedves volt és a lelki mélységeimben is vájkált. Elkezdtem gyanakodni. – Piton erre a kijelentésre jóízűen felnevetett. – Ez meglepett. Nem veszem be, hogy miattam aggódott a balesetem után.

– Ez nekem is gyanús lenne – mondta végül. – Granger pedig okos boszorkány, valami más lehetett e mögött, szóval feltételezem tévedsz.

– Jobban van?

– Sokkot kapott – mondta Perselus. – A diagnosztikai bűbájok szerint szorongással küzd egy ideje. Rémesen alultáplált, és nem alszik rendesen.

– Értem.

A varázsló megvizsgálta a béklyót a lány csuklóján.

– Mit mondasz erről? – kérdezte Draco.

– Ebben rengeteg sötét mágia van – válaszolt a varázsló. – Nem olyasmi, mint a tiéd, hanem sokkal gonoszabb.

– Le lehet venni?

– Mindegyiknek megvan a módja, és a trükkje. Ez fájdalmas lesz neki – mondta színtelen hangon. – Már csak azt meg megtudnunk, hogy megbízik-e bennünk.

– Talán.

– Jó, rendben van. Kérdezzük ki a kisasszonyt – szólalt meg Piton.

– Vágjunk bele! – szólalt meg Draco.

– Jobb lenne, ha nem lennél itt.

– Miért?

– Mert zavarsz, és nem akarom, hogy őt is zavard.

– Lehet, jobb lenne, de nem megyek el – jelentette ki határozottan. – Semmivel sem tudsz elűzni innen.

– Erre ne vegyél mérget!

– Maradok.

– Akkor készítsd elő a nyugtatót, vérpótlót és az erősítőfőzetet – adta ki az utasítást a férfi.

– Vérpótlót?

– Nem te mondtad, hogy megsebezte a béklyó? – emlékeztette Piton. – Ha ez az az átok amire gondolok, akkor akár nagy vérvesztesége is lehet mire végzünk. Legyen két üveg.

– Nem vehetnénk le most?

– Hidd el nem akarok ennek kitenni senkit – rázta meg a fejét komoran. – Ha megpróbálnám, akkor még magunkra is szabadítanám azt, aki rátette ezt.

– Mindent előkészítek.

***

Hermione lassan, egyre tisztábban látta maga körült az eddig elmosódott kontúrokat. A feje iszonyatosan sajgott, és valamiért nehéznek is érezte. Karjai kicsavarodtak valamiféle rettenetesen kellemetlen pózban. Furcsamód nem tudta mozgatni, pedig mindent beleadott a mozdulatba.

– Maradj nyugodton! – utasította Draco. – Ha próbálkozol, akkor még rosszabb lesz.

– Mi a francot műveltél velem? – ripakodott rá a lány. – Én nem…

– Miss Granger, jobb, ha nem izgatja fel magát! – szólalt meg az eddig a háttérben üldögélő Piton. – Ne ájuljon el megint!

– Engedjen el! – kiabálta a boszorkány rémülten. – Semmi rosszat nem csináltam.

– A kötések csak a saját biztonságára szolgálnak – mondta színtelen hangon Piton.

– Engedjen el!

– Mi lenne, ha máshogy kezdenénk neki ennek a beszélgetésnek, és elmondana nekünk pár dolgot?

– Nem értem ezt az egészet. Hogy lehet mégis életben?

– Dumbledore főnixe, Fawkes mentett meg – válaszolta jeges nyugodtsággal Perselus. A nevét hallva a hatalmas, karmazsinvörös madár kitárta a szárnyait, átrepült a szobán, és Piton vállára telepedett. Hermione elképedve figyelte a jelenetet. – Milyen céllal jött ide? A feleségemet vagy engem akart megtalálni?

– Nem, én nem… – kiabálta szinte hisztérikusan a lány. Kétségbeesetten ki akart szabadulni, de a kötelek mintha még szorosabban fogták volna. – Esküszöm nem tudtam, hogy él. Ha így lett volna, akkor…

– Hát persze, hogy nem. Csak válaszoljon a kérdéseimre! Nem akarom bántani, ezt megígérhetem. – Ennek hallatán a rúnákkal körbefuttatott karkötő erősen megszorította Hermione kezét. A boszorkány fájdalmasan felszisszent. – Együtt működik velünk?

– Én már nem tudom kiben bízhatok – rázta meg a fejét.

– Segíteni fogok.

– Miért ölte meg Dumbledoret? – kérdezte a lány.

– Megkért rá – válaszolt Piton őszintén. – Már hónapok óta haldoklott a sötét átoktól.

A férfi elkomorult arckifejezése teljesen megváltozott. A távolba révedt, majd vett egy mély levegőt.

– Egy borzalmas átok volt, amit egy átkozott gyűrű okozott. Megpróbáltam megmenteni… de már nem tehettem semmit.

– Értem – bólogatott beleegyezően Hermione. Harry elmondott mindent, amit a merengőben látott Pitonról. Kockázatosnak tűnt a döntése, viszont Mae Ravenben egyáltalán nem bízhatott. Kezdett egyre tisztábban látni. De egyből eltorzult az arca, amikor ismét megérezte a szorítást.

– Láttam a béklyóját, Miss Granger. Tudom, hogy bajban van. Segítek, ha elmondd nekem mindent.

Fawkes bizalommal teli mozdulattal dörgölte a fejét a professzor arcának. Hermionét meggyőzte ez a pillanat.

– Bízom önben.

– Miért jött ide ma este? – hangzott Piton mély baritonja.

– Persephone Lennox tanárnő hívott meg. Tegnap találkoztunk és meghívott teára – mondta Hermione őszintén. – A meghívó itt van a talárom zsebében.

Piton elővarázsolta a meghívót, és meggyőződött róla, hogy Hermione igazat mond.

– Rendben – folytatta a professzor. – Ha lehet, mindig az igazat mondja, mert ha nem, akkor annak súlyos következményei lesznek. Fájni fog, ha a béklyó aktiválja magát.

Hermione szaporán vette a levegőt, pontosan úgy érezte magát, mint amikor Bellatrix Lestrangenek volt kiszolgáltatva, csak most egészen más a helyzet.

– Draco, mi lenne, ha inkább kimennél, és csak később jönnél vissza?

– Szó sem lehet róla. Minden tudni akarok – mondta határozottan, majd megfogta a lány vállát, és erősen megszorította, persze nem akart neki fájdalmat okozni, hanem inkább támogatásnak szánta ezt a gesztust.

– Menj el! – sziszegte Hermione mérgesen, s le akarta rázni magáról a mardekáros kezét.

– Nem megyek sehová. Addig nem, amíg végére nem járunk ennek.

– Ez nem tartozik rád.

– Tényleg? – csattant fel a fiatal varázsló. – Talán van, talán nincs.

– Draco, elég! Mi lenne, ha leülnél és csendben maradnál?

– Eszemben sincs.

– Másképp fogalmazok – morogta a férfi. – Malfoy, kotródj onnan és fogd be a szád!

Draco sértődötten elengedte a lány vállát, és a helyiség legtávolabbi sarkába húzódva duzzogott. Piton elégedetten bólintott egyet, majd visszafordult Hermionéhoz.

– Fontos, hogy megértse nekem sem kenyerem a kihallgatás – kezdett bele a professzor. – Sőt a kínzást is mélyen elítélem. Ha nem lesz rá okom, akkor nem fogom bántani, ezt remélem, tudja.

– Engedjen el, és akkor is elmondok mindent!

– A kötél csak a saját testi épsége miatt van – magyarázta Perselus. – Nem vagyok ostoba, magam is tisztában vagyok vele, hogy szorult helyzetben van. Miért van magán a béklyó?

Hermione szorosan összezárta az ajkait és nemet intett a fejével. Az ékszer most nem szorította meg, pedig igencsak el akarta mondani azt, amire kényszeríteni akarják.

– Maga volt az egyetlen, akit nem ellenőriztem tüzetesen – folytatta a férfi. – Mit keres itt ezen a helyen?

– Tanulni küldtek ide.

– Úgy némileg nehéz, ha nincs annyi órája, amire be is járhat. – Hermione felnevetett és megcsóválta a fejét.

– Rosszul döntöttem, amikor idejöttem. McGalagony professzor ajánlásával vettek fel ide, megkereste az iskola ezzel a lehetőséggel, már korábban is érdeklődtek utánam, jó ötletnek tűnt. De igazából nem volt az.

– Nem csodálkozom rajta – jegyezte meg a bájitalok mestere. – Nem kellene húzunk az időt.

– Meg fog ölni, tudja? – szólalt meg Hermione és könnyek szökte a szemébe. A béklyó szorosan fonódott rá és elkezdett növekedni. – Nem tudok beszélni tőle. Most is szorítja a csuklómat, és ez csak rosszabb lesz. Kérem, ne kérdezzen erről többet!

– Tudom, hogy fél, de meg kell próbálnia – bíztatta a férfi. – Igyekszem egyszerű kérdéseket feltenni. Próbáljon meg válaszolni rá a legrövidebben. Rendben?

– Igen – szűrte a fogai között.

– Segítek megszabadulni ettől – közölte Piton. – Csak rám figyeljen! Nem fogok hazudni, ez nem lesz kellemes. Rendben lesz, így?

– Igen.

– Kényszerítették? – tette fel az első kérdést Piton.

– Igen. Hezitáltam idejöjjek-e, de aztán… áhh

– Persephone miatt küldték ide?

– Nem csak miatta. – A lány ekkor fájdalmasan felkiáltott, Draco felkapta a fejét. Mintha csak megelevenedett volna előtte a múlt egyik iszonyatos emléke. A keze ökölbe szorult, és minden korábbi oktalan, gyerekes gondolatát elfelejtette, amit Pitonnak mondott.

– Mae Raven nevű nő volt?

– Igen. – Erős szorítást érzett a kaján, amely egyre feljebb haladt. Áramütésszerű érzés járta át a testét és egyre forróbb lett minden. Hermione félt, és reszketni kezdett. – Oh, Merlin, mi fog történni velem?

– Koncentráljon, és válaszoljon. Megzsarolták?

– Igen. – Újabb éles sikítás hangzott fel, majd, amikor egyáltalán nem múlt el a fájdalom. Hermione panaszos sírásba kezdett. – Kérem, segítsen, annyira fáj már!

– Miért van itt?

– Információ…ért – préselte ki magából a szavakat. A kezén apró vércsíkok kezdtek folyni, melyek vörös cseppekben hullottak a makulátlan padlóra. – Ez… éget…

Hermione tekintete egy pillanatra találkozott Dracóéval. Mindketten riadtak voltak, és féltek.

– Perselus – szólalt meg Draco kétségbeesetten. – Elég lesz már!

– Még nem tudom levenni róla a béklyót – mondta színtelen hangon. – Szóval kezdjen el beszélni! A bűbájnak el kell indulnia, hogy le tudjam venni.

– Bűnt követtem el – szólalt meg Hermione. – Megátkoztam a szüleimet, hogy felejtsenek el. A Minisztérium… el akartak ítélni. Aztán megkeresett ez a nő… azt mondta, hogy nem ítélnek el, ha elvállalom ezt… Nem akartam. De aztán szüleimről… képeket mutatott… kínozzák őket, én pedig… Ne, ne, Merlinre!

Hangja elcsuklott, ő maga pedig behunyt szemmel tűrte, ahogy a teste teljesen megfeszült. Úgy érezte magát, mintha az összes életerőt kiszívták volna belőle. Draco nem bírta nézni, és lazított köteleken. A boszorkány erőtlenül majdnem lezuhant a székről, ha a varázsló nem fogja meg. Piton időközben akcióba lépett és varázslatokat mondott.

– Nagyon vérzik – mondta Perselusnak Draco, aki csak bólintott. Hihetetlen mennyire képtelen pánikba esni. A fiú egy hirtelen ötlettől vezérelve elővette a zsebkendőjét, bűbájt mondott rá, aztán rátekerte a sebre, ami a lány csuklóján tátongott. Hermione tekintete egyre inkább ködösebb lett, cseppet sem érezte magát jól, mintha égett volna a láztól az egész teste.

– Gyerünk, Miss Granger, mi volt még!

– Azt mondták két emberről kell információ, aztán elmehetek… Persephone Lennox és Septimus Severus – préselte ki végül. – Azt ígérte, hogy ejtik a vádakat, ha megkötöm az alkut, és nem bántják a szüleimet. Be…be kellett juttatnom még ide.

– Miért kell nekik Persis?

– Nem tudom… nem értettem.

– Miről kell információt adnia?

– Hogy itt vannak-e? Ennyi és semmi több.

– Tudja, hogy ez az egész egy csapda önnek? Raven egyáltalán nem akarja életben hagyni magát vagy ha igen, akkor bűnbaknak hozta ide. Sőt talán még a végén arra számít, hogy inkább öl meg mindannyiunkat… Elmondta már neki, hogy rátalált Persisre?

– Nem. – Mindent elmondott, de nem könnyebbült meg tőle. Abban a pillanatban újra felkiáltott. Mintha tőrök hatoltak volna bele a bőrébe, ezer sebet ejtve rajta.

– Nézzen rám! – kérte Piton szárazon. Hermione nem bírt megmozdulni szeméből még mindig potyogtak a könnyek iszonyatosan fájt a béklyó, amely elkezdte még jobban szorongatni. Az ezüstös szál körbe fonta a karját, végigszaladt a mellkasán, s szorosan ráfonódott a nyakára. Már nem okozott problémát neki, hogy megfojtsa áldozatát. Még több sebet ejtett rajta a vékony szál. Fájdalmasan nyöszörgő a boszorka esedezve motyogott.

– Most fog a legjobban fájni. Készen áll?

Hermione belenézett Piton sötét tekintetébe, és végül beleegyezően bólintott. Őrjítő fájdalmat érzett, az ezüst szál iszonyatos erővel szorította tovább. Perselusnak azonnal cselekednie kellett, ha meg akarta menteni a lányt. Kelta nyelven kántálta a bűbájt, majd elővett egy rúnákkal ékesített ezüst tört, amellyel elkezdte levágni a bűvös, átkos ékszert. Az ezüst szálak egyenként hullottak a földre, azután elporladtak, végül már csak a megfeketedett karkötőt kellett elvágnia, a két darab fémes csengéssel koppant a padlón.

A boszorkány fellélegzett ugyan, de eközben egészen az ájulás szélére került.

– Gyorsan! Fektessük le a földre és tedd fel a lábát! – adta ki a parancsot Dracónak. Piton elővette a pálcáját és a lehető leggyorsabban beforrasztotta a sebeket.

– Nem kéne valamit adnunk neki?

– A csendet jobban díjazom, Draco, hagyj dolgozni! – morogta Piton.

Draco nem tehetett mást csak figyelt, és erősen koncetrált. A bűbájok gyorsan beforrasztották a sebeket. Érdekes módon felrémlett előtte az, amikor Potter megátkozta őt. Így kívülről látni egy hasonló sérülést mellbevágó volt.

– Erősítő főzet kell neki most! – szólalt meg Piton.

– Rendben van – morgott vissza, majd letérdelt a lány mellé ő is. Perselus kitépte a kezéből a fiolát, aztán megitatta a boszorkánnyal.

– Nem szabad, hogy elvessze az eszméletét – magyarázta Dracónak. – Látod, még mindig eszméleténél van, csak legyengítette a varázslat. Beszélj hozzá!

– Oké. Granger, ne ájulj el! – Hermione csak nyöszörgött valamit, Piton pedig megforgatta a szemét.

– Gyógyításra teremtettél – jegyzete meg epésen, majd levarázsolt egy fiolát a polcról. – Ezt itasd meg vele, jobban lesz tőle. Mindet igya meg. Addig ne add be neki a vérpótlót, amíg meg nem itta. Most el kell mennem, addig maradj vele!

– És mit csináljak vele?

– Beszélj hozzá, tartsd ébren, és csináld, amit mondtam! Most már stabil az állapota.

– Nem vagyok én kedves nővér – méltatlankodott Draco. Nem szívesen maradt egyedül a lánnyal, főleg nem ilyen állapotban. Piton legszívesebb elkáromkodta volna magát. – Én… én nem viseltem gondját senkinek.

– Ne szórakozz velem, kölyök! – csattant fel mérgesen a férfi. – Nem vagy már gyerek, Draco, és viselkedhetnél is úgy. Az élete a tét, nem veszed észre? És nem az övé, hanem Persisé és az enyém is.

– De igen. Jó, itt maradok és ápolom.

– Ne engedd, hogy elveszítse az eszméletét! Megértetted? – nyomatékosította Piton. – Ez a legfontosabb. Mindjárt visszajövök.

– Rendben – bólogatott Draco. Perselus távozott a helyiségből, s néma csend lett, csupán a kandallóban pattogó tűz hangját lehetett hallani. Hermione szaggatottan felsóhajtott. A fiú oda kapta a fejét. – Hogy vagy?

– Rosszul – válaszolta erőtlenül.

– Mi lenne, ha megpróbálnál felülni?

– Nem jó ötlet.

– Így nem tudom beadni neked azt a bájitalt – morogta aztán megpróbálta ülő helyzetbe tornázni Hermionét. A boszorkány arca eltorzult a megerőltetéstől. Egyik kezével megtartotta, másikkal pedig lepattintotta a fiola kupakját. – Nyisd ki a szád, kérlek!

– Oké – egyezett bele gyengén. Erősítő főzet és még valami borzalom keserű ízét érezte, melybe némi fájdalomcsillapítót kevertek. Először köhögnie kellett tőle, némileg még undorodott is a bájitaltól, de lenyelte. – Most még jobban gyűlöllek.

– Rendben, gyűlölj csak.

Az első kortyot még egy követte, egészen addig, amíg kiürült az üveg. Hermionéból egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. Draco még mindig erősen szorította magához. A lány feje a mellkasára hanyatlott, amitől eléggé bizarrnak érezte a helyzetet, de nem akarta, hogy még nagyobb baja essen. Soha nem látta még ennyire törékenynek, elesettnek, kiszolgáltatottnak.

– Sajnálom – suttogta halkan a fiú. – Nem akartam, hogy kínozzanak… Nem is sejtettem, hogy…

– Ne! – utasította a boszorkány rekedten. Annyira kiszáradt a szája és még mindig érezte az erősítő főzet keserű ízét. – Végre… nincs rajtam.

– Minden rendben lesz.

– Egy frászt – nevetett fel a lány keserűen. – Még csak most kezdődik. Gyakorlatilag jegyet váltottam egy másik előadásra, aminek most már Piton a rendezője.

– De most már kérhetsz segítséget Potteréktől – szólt színtelen hangon a varázsló, de nem érette, hogy miért érzi magát ettől még rosszabbul. Talán még fel is kavarodott a gyomra.

– Ne legyél nevetséges, Malfoy! – rebegte teljes kétségbeesésben. – Nem érnék vele semmit sem. Csak remélni tudom, hogy lesz egy terv, amivel megúszhatom ezt.

Hermione arca eltorzult egy pillanatra.

– Francba – rebegte végül.

– Nem vagyok ebben jó – mondta őszintén a varázsló. – Soha nem kellett senkiről sem gondoskodnom, se megnyugtatnom.

– Sosem vallanál be ilyesmit – szólalt meg a boszorkány erőtlenül. – Most miért?

– Talán most mégis. Változtatni akarok – közölte csendesen, és önkéntelenül is erősebben szorította Hermionét. A lány mélyeket lélegzett, önkéntelenül is magába szívva a kellemes férfias illatot és érezte a testből árad hőt. Kissé ellazultan dőlt neki a fiú mellkasának. Draco mereven ült, nem tudta mit kezdjen a helyzettel. Az orrát csiklandozták a göndör fürtök és egyre kényelmetlenebbül érezte magát. – Ébren vagy még, Granger?

– Igen – hangzott az álomittas hang.

– Mi lenne, ha felállnánk, és elmennénk a kanapéig?

– Egyedül nem fog menni. Iszonyatosan szédülök. – Draco előzékenyen felsegítette Hermionét, majd könnyedén ölbe kapta, és elvitte a kanapéig. A boszorkány elnyúlt az ágyon, már kezdett visszatérni a szín az arcába. Most a vérpótló következett.

Legalább a sebek bezárultak – gondolta megkönnyebbülten a fiú. Akaratlanul is a sebhelyekre gondolt, amit Potter átka okozott rajta. Ismerte ezt a fájdalmat, akkor is, ha ez nem ugyanaz volt. Eligazgatta a lány feje alatt a párnákat, majd egy pálcamozdulattal eltüntette a vérfoltokat a ruhájáról, aztán padlóról is.

– Jobban érzed magad? – kérdezte egy kis idő múlva.

– Igen – bólintott, de megbánta –, kicsit jobban.

– Jobb, ha nem mozogsz.

– Piton tényleg él? – kérdezte végül. – Nagyon valóságosnak tűnt. De már lassan mindent megkérdőjelezek, ami velem történt.

– Él és virul – szűrte Draco a fogai között. – Apám ideküldött hozzá. Nem igazán volt megelégedve a teljesítményemmel többek között…

– Ezt, hogy érted?

– Küldtem neki egy értesítőt a pocsék RAVASZ jegyeimről.

– Úgy tudom mindenből átmentél, valamiből dicséretet is kaptál – emlékezett Hermione.

– Évfolyamelső – sóhajtott fel Draco.

– Szóval te voltál az, aki meghamisította a RAVASZ jegyeit? – tűnődött miközben kifejezéstelen tekintettel Pitonék pincelakosztályának plafonját tanulmányozta.

– Igen, én voltam – mondta Draco. – Apám pedig begőzölt rajta, amikor meglátta a hamis jegyeket. Még mindig nem tudja, hogy jobb eredménnyel végeztem.

– Ezért küldött ide?

– Szembeszegültem az akaratával. Ez egy családi viszály kezdete volt.

– Elmondtad neki, hogy miért nem akarod azt, amit rád akar erőltetni? – kérdezte, de leginkább azért, mert el akarta terelni a figyelmét.

– Persze. Lehet, hogy nekem is felejtésátkot kellett volna apámra küldenem – tűnődött Draco, miközben leült Hermione mellé a kanapéra.

– Hülyeség lett volna. Elmondtad neki, hogy mit akarsz valójában csinálni?

– Aha.

– És micsodát?

– Sárkányokkal akarok foglalkozni, és őt ez hidegen hagyta. Elkábított, egy szőnyegbe csavarva idehozatott, és rám rakatta ezt a vackot. – Hermione hitetlenkedve nézett a szürke szemekbe. – Igen, egyikünknek sem könnyű ez az egész.

– Neee. Ez egy rohadt vicc, ugye?

– Nem, ez egyáltalán nem vicc.

– Mondták már, hogy egyáltalán nem vagy normális? – kérdezett vissza a lány.

– Azt hittem, te legalább jobban fogod kezelni a helyzetet.

– Csak egy kicsit meglepett. De nem fogok ítélkezni feletted – suttogta Hermione, majd eltorzult az arca.

Fájt a feje és minden egyes tagja. De megérte elmondani. Hetek óta most először érezte magát felszabadultnak, amitől megkönnyebbült kissé. Persze a veszély nem múlt el, még mindig aggódott a szülei életéért, viszont már nem lépéselőnyben érezte magát.

– Biztos nem akarsz írni Potteréknek?

– Biztos.

– Miért?

– Mert… nem akarom. Ezt nélkülük akarom véghezvinni – válaszolt a lány. – Őket is figyelhetik… Nem tudnának segíteni.

– Most már nem lesz semmi baj – mondta Draco, ami kizökkentette a boszorkányt a gondolataiból. A barna szemek belenéztek a szürke szemekbe.

– Komolyan gondolod?

– Igen – bólogatott határozottan –, most már minden rendben lesz.

– Attól tartok, hogy ez koránt sem lesz ilyen egyszerű. Nagyon is érdekel, hogy ez a nő miért kereste Pitont és a feleségét. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy megnősült. Mikor történt ez?

– Állítólag Persis megmentette az életét, amikor Perselust Fawkes Írországba hozta. Persist is keresték, erre együtt bujkáltak… Nem csak neked hihetetlen ez az egész. A keresztapámat mindig is ilyen magánakvalónak képzeltem, a maga aszexuális módján.

– Jaj, ne is beszéljünk erről. Kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy Piton…

– Ugye?

– Pedig egészségesebbnek néz ki.

– Némi nap nem ártana neki – sóhajtott fel Draco.

– Van benne igazság. – Hermione a kezébe temette az arcát, aztán végighúzta az ujjait. – Nem hiszem el, hogy ezt leszedte rólam.

Aztán vizsgálgatni kezdte a szörnyű forradásokat a bőrén. Talán megmarad, talán nem, de végre nem köti semmi Mae Ravenhez.

– Kemény menet volt – világított rá a fiú.

– Igen, apró lépések…

Draco ekkor megfogta a boszorka kezét, és megszorította.

– Még mindig hideg a kezed – mondta a fiatal varázsló.

– Soha nem mondtad ezt még senkinek, ugye?

– Nem igazán – rázta meg a fejét.

– Nem kell gondoskodnod rólam, rendben? – jegyezte meg a boszorkány. – Nem kell úgy tenned, mintha meg akarnál védeni.

– De nem is akarok neked rosszat. Ha Potter vagy Weasley lenne itt, akkor dobnék rájuk egy takarót és elmennék. Te viszont más vagy.

– Nekem nem jár takaró?

Draco egy félmosollyal elővarázsolt egyet a szekrényből, amit melegítőbűbájjal varázsolt el. Gondosan betakarta a boszorkányt.

– Így jobb?

– Igen.

– Jaj, Granger, szörnyű, hogy ezt nekem kell kimondani – horkantott fel Draco –, de most nagy szükségünk van egymásra.

– Nincs szükségünk egymásra.

– Egyedül nem jutsz ki innen. És én sem.

– Igazad van – bólogatott a lány, aztán egy hosszú percre elhallgatott, és mérlegelte a helyzetét. – Van terved?

– Van pár – vonta meg a vállát. – De megvárnám vele Pitont.

– Azt hiszem, valamennyire mégis kell békélnünk egymással – mondta a boszorkány, aztán vett egy igazán mély levegőt.

– Igen – sóhajtott fel Draco. – Talán, így könnyebb lesz.

– Most lesz nehezebb – vetítette előre Hermione.

– Nehezebb? Te hozzá vagy szokva az ilyen rázós dolgokhoz.

– Mi? Szerinted én azokat élveztem, amikbe belekeveredtem?

– Adrenalin függő vagy, Granger, nekem nem kell tagadnod – somolygott Draco.

– Mi? Dehogy is… Harry és Ron olyan… mint a mágnes. Vonzák a bajt, nekem meg ki kellett húzni magunkat. Sokszor féltem.

– Most pedig én vagyok, akinek ki kell húznom téged a bajból – húzta ki magát önkéntelenül.

– Miért te lennél?

– Mert ennyivel tartozom neked.

– Oh, Merlin…

hozzászólások: 2

by Neola @ 13 Apr 2023 12:46 pm

Szia!!
Hohoho!! Itt is pörögnek az események!! Annyira örülök hogy lekerült az a vacak karkötő! Szinte éreztem én is, hogy milyen durván kínozhatta Hermione-t!
És hogy Piton vette le külön köszönettel tartozom!
Most már talán végre kiderül ki is ez a Mae.
Szövetséget is izgatottan várom.
Aj de a kíváncsi lettem!!
Szuper rész volt köszönöm szépen!
Üdv: Neola

by Nyx @ 15 Apr 2023 11:02 am

Szia, Igen, beindultak egy kicsit az események. Végre szegény Hermione egy dologtól megszabadult, és végre legalább most már annyira nem lesz egyedül mint eddig. Piton egy igazán remek szövetségesként áll Hermione és Draco mellett is. Lassan kiderül, hogy ma is miben sántikál, és mik a mozgatórugói. Oh igen, a szövetség :) Rögös kezdésként indul az egész, de majd kialakulnaka dolgok. Köszönöm szépen én is! Nemsokára jön belőle a következő fejezet :)