17. fejezet
Felkészülés

A következő napok gyorsan teltek. Draco egész napokat töltött az animágia gyakorlásával, és igyekezett minél kevesebb időt az iskola épületében tölteni. Álcázóvarázslatokat használt, így senki sem vette észre, hogy egy magyar mennydörgő garázdálkodik a környéken. Olyan erős kiábrándító átkot talált az egyik könyvtári külön program során, hogy szinte észrevétlenül mászkálhatott bárhol. Elégedett volt magával. Titokban akarta tartani, és ez egészen jól ment. Főleg, hogy Grangert is meggyőzte arról, hogy több időt töltsenek együtt. A korábbi pletykák pedig alátámasztották a kicsapongó viselkedését.

Amikor nem repült, akkor kilométereket futott, úszott a tengerben, megmászta varázslat segítségével az egyik meredek sziklafalat a közeli szurkodban, Perselus segítségével erősítőfőzetet készített magának, ami megkönnyítette a dolgát, de így is rengeteget kellett fejlődnie rövid idő alatt. Az átváltozások és a kemény edzés során az izmai megerősödtek javult az állóképessége. De sokszor annyira kimerültnek érezte magát a nap végére, ha nem szedett volna bájitalokat.

Dracót Hermione is elkísérte egy-egy reggeli futásra. Ez inkább kellemes volt, mint edzés. Beszélgettek közben. A fiú állandóan ugratta a lányt, és néha szép időben a sziklás, homokos partszakaszon sétálgattak, vagy csak egyszerűen kedvtelésből. Borzasztóan sokat lógtak az órákról, de ezt egyikük sem bánta. A tanárok annál inkább, de nem tudta semmit sem tenni a kicsapongó diákjaik ellen.

Draco érezte a változást, amit Hermione mellett bekövetkezett a kapcsolatukba. Lassan történt meg. A fiatal varázsló nem próbált közeledni hozzá, de nem tudta kiverni a fejéből a boszorkányt. Draco gyakran gondolt rá, hogy mi lenne, ha mégis megtenné, ám valami mindig visszatartotta. Hermione az együttműködésük ellenére zárkózott lett, tartotta a távolságot, és rendszeresen találkozott Persis-szel, akivel kitudja pontosan mire készültek. Draco megpróbálta magát nem beleártani mindenbe, ami olyakor nehezen ment.

Így a közös találkozásaikat leginkább a felkészülés jellemezte. Hermionéval együtt kiszámolták mennyit kell repülniük ahhoz, hogy könnyedén átjussanak az Ír-tengeren. Ami könnyebbnek hangzott elméletben, mint gyakorlatban. Nem volt egyszerű megkeresni a legrövidebb utat, ami viszonylag mentes volt a mugliktól, de hosszas tervezgetés után végül sikerült. A fiatal varázslónak tetszett a boszorkány éles elméje, és kezdte egyre jobban megkedvelni

Az edzés jól haladt. Bár Draco a mai nap végére iszonyatosan fáradtnak érezte magát, fájtak a végtagjai, de elégedett volt a teljesítményével. Napról napra egyre többet bírt, erősködtek az izmai, még soha nem érezte ennyire erőteljesnek magát. Hajtotta a cél előre, hogy hamarosan elmehet innen, és ezért hajlandó volt mindent megtenni. Éppen egy hosszabb repülésből érkezett vissza, s elcsigázottan haladt vissza parkba, ahol Hermione várta az egyik félreeső padnál. Mostanában itt szoktak találkozni, távol a többiektől.

A boszorkány nem figyelt a varázslóra, annyira belemerült az előtte fekvő könyvbe. Draco levette a pólóját, aztán megtörölte az izzadtságtól csatakos arcát. Persze Hermione nem nézett rá, újabban mindig ezt csinálta, mintha az állandó tanulással, olvasással el teljesen le tudta magát kötni, miközben a varázslóra is figyelt. Draco fáradtan rogyott le a mellé, és felnyögött. Hermione felnézett, egy pillanatra végigmérte, aztán egy üveg üdítőt nyújtott át a fiúnak, aki mohón rávetette magát a frissítőre.

– Nincs valami rágcsálnivalód? – kérdezte még mindig lihegve.

Egy szendvicset nyújtott át neki.

– Köszönöm szépen! – válaszolt Hermione nyugodtan.

– Köszönöm szépen! – ismételte meg Draco, aki már kezdte megszokni, hogy a boszorkány állandóan kioktatja, bár ez nem igazán érdekelte miközben éhesen rávetette magát az ízletes falatokra. Miután beleharapott a szendvicsbe elfintorodott. – Ebben uborka is van?

– Nagyon szívesen, Malfoy! – szólalt meg a boszorkány egykedvűen, de még mindig nem nézett rá. Most fontosabb dolga is volt, mint egy hisztis varázslóval szópárbajozni. – Sajnos elfelejtettem, hogy utálod az uborkát. Inkább kalcium és kálium tartalma miatt került bele.

Persze egyáltalán nem sajnálta az esetet. Draco állandóan tájékoztatta őt a speciális ízléséről. Ebben hasonlított Ronra, amit persze ki is kért magának, amikor ezt a boszorkány megemlítette.

– Ehhh, és a salátát is elfelejtetted, hogy utálom? Ki nem állhatom ezeket a zöld izéket. – Bár eszébe sem jutott kiszedni a nem kívánt elemeket a szendvicsből, hanem inkább megette. Draco viszolygott attól, hogy puszta kézzel hozzányúljon az ételhez, pálcáját pedig lusta volt elővenni. – Egyszerűen undorítóak.

– Zöldség, finom, mellesleg az alapvető táplálék része. – A boszorka ezt olyan komolyan mintha, mintha egy kiselőadásra készülne az egészséges táplálkozásról.

– Mintha az anyámat hallanám – fújt egyet Draco.

– Edd meg nyugodtan, nem lesz tőle semmi bajod – mondta szenvtelenül Hermione, és elmosolyodott. – Jót tesz neked. Különösen most, hogy ennyit átváltozol. A tankönyv szerint a változatos táplálkozás elengedhetetlen, neked pedig főleg oda kell figyelned, hogy vitamindús ételeket egyél, mert rengeteg kalóriát égetsz el ezekkel az átváltozásokkal. Piton bájitala nem elég. Állandóan egy hatalmas lénnyé alakulsz át, a testednek erre fel kell készülnie.

– Azért lehetne benne több hús – folytatta tovább a kényeskedést. – Mondjuk egy kis szalonna vagy nem is tudom. Sonka. Igen, igen, egy nagy szelet sonka.

– Húst nyugodtan ehetsz ebédre. Sőt kell is enned.

– Ebben akkor is kevés van. És mikor lesz még ebéd?

– Pont megfelelő a mennyiség. A manók a konyhán kiszámolták, és lemérték neked – mondta Hermione, miközben lejegyzetelt egy pár mondatot a könyvből. – Szóval ne akadékoskodj, hanem edd meg szépen!

– Kiszámolták? Lemérték? Édes Merlin, én meg miféle párhuzamos univerzumba kerültem? – kérdezett vissza fintorogva. – Milyen csodálatos…

– Akkor te magad is gondoskodhatsz a saját étkezésedről, ha ez nem tetszik. El tudom magam foglalni sok más dologgal is. Nem lesz probléma.

Draco megint sóhajtott egyet. Megint ugyanazt játszották. Granger elmondja mekkora szívességet tesz, erre ő bocsánatot kér, aztán a lány folytatja tovább a bölcsességmorzsáit az animágiáról.

– Hálás vagyok. Tényleg.

– Nem látszik – méltatlankodott Hermione, aztán lapozott egyet a könyvben. – Egyébként szereztem neked mandragóra levelet.

– Nem akarom megint azt rágni. – Draco úgy fintorgott, hogy majdnem el is ment az étvágya a szendvicstől.

– A könyv szerint ez segít – bizonygatta a boszorkány. – Nemcsak az átváltozás előtti felkészülésnél, hanem azután is. Ne fintorogj!

– Rosszul mutatom ki a hálám. Ez mind hála. Látod.

Hermione ránézett, majd végigmérte, és fújt egyet.

– Fogalmad sincs milyen hálásnak lenni.

– Megmutatnám, de lehet, hogy az nem tetszene – incselkedett vele Draco. – Bár ki tudja.

– Bármire gondolsz is, az biztosan nem fog nekem tetszeni – mondta végül a boszorkány. – Egyél szépen, Malfoy!

– De azért a teljeskiőrlésű zsemle azért túlzás, sokkal jobban szeretem a friss császárzsemlét, ami még meleg és ropogós – nyafogott tovább. Hermione pedig a legkevésbé sem érdekelte a varázsló sirámai. – Viszont a majonéz isteni benne.

– Legalább az megfelel a magas elvárásaidnak.

– Van még?

– Hoztam még hármat – felelte Hermione, aztán átnyújtotta a vászonzacskót a varázslónak. – Tonhalas, tojásos és szalámis. Mindet meg kell enned, hogy meglegyen a megfelelő mennyiség…

– Elég! – sóhajtott fel a varázsló, aztán felemelte a kezét. – Mindet megeszem, csak ne sorold fel melyik miért jó, kérlek, könyörülj rajtam! Nem elég ez a szörnyű, elbaszott helyzet, erre még ez is… Megzuhanok. Még egy vitamin neve vagy valami ásványi anyag tartalma, és tényleg tüzet fogok okádni.

– Megvárom – mondta a boszorkány, miközben lejegyzetelt valamit a mellette fekvő pergamendarabra. – Én leszek az első, aki dokumentálhat egy ilyen furcsa eseményt. Az első tüzet okádó varázsló. Már látom a szalagcímeket.

– Nem érted a problémám – morogta Draco.

– Lehet, hogy nem.

– Van még innivaló is?

– Igen, bent a zacskóban.

– Multivitaminos üdítő, tudtam, hogy ki nem állhatsz, Granger – sopánkodott Draco tovább, mintha valamiféle önző ötéves lenne. Tulajdonképpen az is volt, állapította meg Hermione magában, de semmi kedve nem volt még ezen is vitatkozni. Noha a mardekáros még egyáltalán nem volt kész elengedni a témát. – Még egy kis kényeztetést is sajnálsz tőlem?

– A vajsör nem jó, túl édes lenne, és nem is tenne jót – rázta meg a fejét a boszorka. – Emlékszem, hogy a múltkor is furán ment az átváltozás, és akkor is vajsört ittál.

– Nem, nem, az a baromi sok saláta volt, amit reggel megetettél velem – folytatta Draco. – Ennek semmi köze nem volt a vajsörhöz.

– Szóval akkor az véletlen volt, hogy buborékok és aranysárga folyadék jött ki az orrodon – csapott a homlokára Hermione.

– A saláta volt.

– Nem bánom holnap hozok egy kis csokis browniet.

– De nagy legyen – békélt meg a helyzettel a fiatal varázsló. – Mennyi volt az időm?

– Fél óra – válaszolt Hermione. – Pontosabban harminchat perc és negyven másodperc.

– Oh, basszus, az még mindig nagyon kevés – morogta a varázsló, aztán mérgében belerúgott egy kőbe. – Növelnem kell az adagot.

– Nem kell – rázta meg a fejét a boszorkány. – Számításaink szerint jövő hétre várható a látványos eredmény… Addig pedig minden nap egy-egy mandragóra levelet kell elrágnod.

– Én most akarom, mármint nem a mandragóra levelet, mert annak borzalmas íze van, hanem az átváltozást. Néha feszegetni kell a határokat.

– Én is sok mindent akarok most, és a közeljövőben – folytatta a lány, durván Draco szavába vágva –, de egyelőre ennyivel kell beérni, ami van. Jól haladsz, sőt több, mint jól. Tudod, hogy mit mondott Piton…

– Annyi mindent mondott…

– Bele is zuhanhatunk a tengerbe, ha elfáradsz félúton – vetítette előre Hermione vagy századszorra, de Draco még mindig túlságosan is vakmerő volt, hogy ezt a tényt elfogadja. – Gyakoroltam hogyan tudok valahogy segíteni, és ha kell megmenteni magunkat, de azért nem olyan egyszerű valamit csak úgy a semmiből odavarázsolni valamit a tengerre. Ráadásul egy sárkánynak…

– Kérdezd meg a manóktól megmérnének-e sárkány alakban, aztán kiszámolhatod.

– Ne legyél nevetséges, Malfoy!

– Olvastam egy sárkányról, aki végigrepült egy nap alatt egy igencsak hosszú távolságot, eljutott Dél-Amerikába és Grönlandról indult – szólalt meg Draco. – Én is képes vagyok rá.

– Az egy sárkány volt. Te varázsló vagy – magyarázta a lány, mintha egy gyengeelméjűvel beszélne. – Érted? Varázsló, nem sárkány. Lehet a neved utal rá, de akkor is egy varázsló volt.

– Rám is nézhetnél, ahelyett, hogy azt a rohadt könyvet bújod – méltatlankodott a fiatal mágus. – Mit olvasol különben is? Az agyament elméletek csak neked című könyvet?

– Emlék visszaállító varázslatokról olvasok – sóhajtott fel a boszorkány, aztán becsukta a könyvet, és Dracóra nézett. – Próbálok minél többet tanulni, gyakorolni, hogy segíthessek a szüleimnek. Ellenétben veled, nekem nem csak megszöknöm kell innen.

– Nekem is vannak terveim utána.

– Valószínűleg nem egyforma terveink vannak – válaszolta zordan Hermione, aztán megdörzsölte a karját, mintha fázna. Egy pillanatra csend állt be a beszélgetésükbe.

– Annyit kellene mondanod, hogy segíts Draco, légyszi, és akkor megmondom, mi a legjobb módszer az emlékek visszaállítására – szólalt meg komoran a varázsló.

– Honnan tudnád?

– Honnan tudnám? – nevetett fel, majd hátradőlt a padon, nyújtotta a lábait, és beleharapott a szendvicsbe. – Komolyan azt hiszem, hogy te lenézel engem. Hülye mardekáros, mit is tudhat… Közlöm veled, hogy a családom többszáz éves varázsló múltra tekint vissza. Te a muglikat ismered jobban, én a varázslókat.

– Ezért is nézel le folyton.

– Nagyképű vagyok, de nem nézlek le. Irigy is vagyok, mert soha nem tanultam olyan gyorsan, mint te – vonta meg a vállát. – De közel sem vagyok idióta.

– Én soha nem mondtam, hogy idióta vagy – nyögött fel a Hermione. – Csak…

– Pont egy tucatszor mondtad már – ellenkezett Draco már csak azért is, hogy nehogy a lánynak legyen igaza. – Ma is legalább kétszer.

– Már megbocsáss, de azt minek nevezed, hogy ha valaki felmegy a legmagasabb toronyba, leugrik és sárkánnyá változik? Vagy emlékeztesselek arra, amikor a legnagyobb vihar közben úsztál a tengerben? Esetleg a mágikus kimerültségre nem emlékszel két nappal ezelőttről? – Hermione várakozóan széttárta a karjait. Draco erre pedig csak a szemeit forgatta, mintha ez csak egy átlagos, veszélytelen művelet lett volna. – Idióta varázslók…

– Életben vagyok, nem?

– Nem jó látni, ahogy kínzod magad – szólalt meg halkan a boszorka. Nem nézett rá most sem, miközben ökölbe szorította a kezét.

– Néha kockáztatni kell ahhoz, hogy sikereket érjünk el. És ismerd el, nagyon tökös volt tőlem minden akcióm – közölte magától eltelve a varázsló. Hermione csak a szemét forgatta, de nem szólt semmit. – Megható az aggodalmad, Granger.

– Ühüm, örülök – sóhajtott egyet, aztán megint kinyitotta a könyvet.

– Nem is érdekel, amit mondani akarok?

– Jó legyen. Mondd el, kérlek!

– Csillagpor.

– Csillagpor?

– Igen, pontosan. Megmutatja és előcsalogatja az eltűnt emlékeket.

– Mitől lenne az hatásos? Azt hittem, hogy az csak egy legenda.

– A nagyanyám mesélte – mondta Draco. – A legenda szerint Irlaqor csillagporral hozta vissza a kedvese, Oriana, emlékeit, miután Grubeus sötét varázsló elvette őket. Különleges port kell szerezni, különlegesen mágikus helyről. A varázslat és a por együtt erős, hatásos módszer.

– Szerinted beválhat? – kérdezte Hermione. – Ez nem csak egy mese?

– A három testvér meséje is csak egy mese. Vagy tévedek?

– Nem, nem tévedsz.

– Különben is mit veszítenivalód van? – kérdezett vissza a fiatal varázsló. – Egyébként láttam, hogy működik.

– Nem alkalmazzák ezt a módszert – jelentette ki a boszorka szent meggyőződéssel. – Legalábbis egyetlen egy könyvben sem olvastam ilyesmiről.

– Pedig van ilyen. Különleges módszer. Magát a port is megszerezni, de láttam, hogy működik.

– És milyen volt a hatása?

– Arra nem emlékszem. Túl kicsi voltam akkor. A nagyanyám használta a nagyapámon az emlék előcsaló varázslattal együtt – válaszolta Draco. – Ez nem túl drasztikus különben sem, mint az, ami abban a könyvben rejlik. Ha nem szakképzett gyógyító végzi el azokat a varázslatokat, akkor maradandó elme károsodást is lehet vele okozni.

– Tudom – komorodott el Hermione, aztán becsukta a könyvet. Szomorúbbnak tűnt, mint eddig bármikor. Draco most már nagyon is tudta, hogy mi a baja a boszorkánynak. – Nagyon is tisztában vagyok vele. De nem hívhatok gyógyítót. Magamra terelném a gyanút… Túl kockázatos lenne.

– Piton már megtudta, hogy mit lépett a Minisztérium ellened? Veszélyben vannak egyáltalán a szüleid?

– Eddig még nem, és már nagyon aggódom – vallotta be végül. Ettől, hogy kimondta még nem lett nyugodtabb, de legalább beszélt erről valakinek.

– Biztosan nehezebben megy az ügy, ha halottnak hisznek – mondta Draco egykedvűen. Hermione most a távolba révedt és nem nézett a fiúra.

Az egykori mardekáros lopva figyelte a lány minden egyes ráncát, amit az aggodalom csalt az arcára. Segíteni akart neki, csak mert ez tűnt helyesnek. De ellenállt a kísértésnek, hogy megfogja a kezét vagy megölelje. Gyakran gondolt a közös éjszakára, amit együtt töltöttek, de ezt egyikük sem hozta szóba. Pedig annyiszor akarta. Annyi remek pillanat volt erre. Főleg, amikor a parton sétáltak mindketten. Majdnem szorosan egymás mellett. Állandóan a göndör tincseit figyelte. A cseresznyepiros ajkait. Az apró szeplőket az orrán. Hülyeségnek tűnt az egész. Talán, ha beszéltek volna róla. Talán, akkor nem kavargott volna benne ez a hiányérzet.

Viszont a mellette ülő boszorkánynak sokkal, de sokkal nagyobb problémái voltak, mint az, hogy Draco Malfoy érdeklődik iránt. Magába fordulva próbálta kitalálni a következő lépéseket. Megszabadulni egy kicsit a ránehezedő súlytól. De egyszerűen képtelen volt lassan lélegezni ettől.

– De már nem tudom sokáig húzni az időt Maenél – vallotta be a boszorkány a legnagyobb gondját.

– Hazudj.

– Most is ezt csinálom – sóhajtott fel a lány.

– És gyanakodsz, hogy nem veszi már be?

– Nem tudom igazán. Hamarosan ide fog jönni. Mindig mondja, hogy még nem jött el az idő, de… Attól félek egyszer csak megjelenik, és…

– Megnyugtatna, ha őrvarázslatokat helyeznénk el a suli körül? – tette fel a kérdést Draco.

– Ez csak paranoia. Nem tud ide bejönni.

– Ha te mondod.

– Vedd fel már a pólód!

– Meleg van – méltatlankodott. – Jól esik a napfény a bőrömnek. D-vitamin? Különben is nyár van.

Hermione csak megforgatta a szemét.

– Legyünk túl ezen a szökésen – sóhajtott fel Draco. – Már nagyon nem bírom ezt a helyet.

– Nekem még el kell jutnom Ausztráliába – mondta Hermione, és gondterhelten megmasszírozta az orrnyergét. – Muszáj megmentenem a szüleimet. De még egyelőre nem tudom hogyan jutok el odáig.

– Ez ne legyen gond – szólalt meg a varázsló.

– Mire gondolsz?

– Potterék biztosan segítenek. – Először nem akarta ezt mondani, de már megbánta a szavait. Hermione felkapta a fejét és egyenesen a szemébe nézett. Draco szótlanul viszonozta a szemkontaktust, miközben érezte, hogy felgyorsul a szívverése. Már említette ezt a témát, és akkor is hasonló reakciót kapott.

– Nem akarok nekik szólni – közölte komoran, és az ajkába harapott. – Főleg, ha itt történik valami. Nem keverhetem bele őket. Egyszerűen nem lehet. Nem hiszek abban, hogy Mae egyedül dolgozik, és csak Persis érdekli. Mi van, ha valami sötétbe mindenkit belerángatok?

– Eddig is mindig belemásztatok a veszélyes dolgokba – vonta meg a vállát Draco. – Mit számít ez Voldemort után…

– Nem akarom.

– Kibékülhetnél akkor Weasley-vel is – vetett fel a varázsló, miközben megkezdte a harmadik szendvicset is. – Annyira össze voltatok nőve, hogy biztosan megbocsát neked. Nagy szemekkel ránézel, lebiggyeszted az ajkad, aztán tuti visszafogad.

– Nem – közölte zordan a boszorkány. Bár legszívesebben mégis elmondta volna a fiúnak, hogy mit érez, és mit gondol. – És ne hozd már szóba ezt megint.

– Tehát rájöttél, hogy mekkora egy gyökér – nevetett fel Draco, mire Hermione rácsapott a karjára.

– Gonosz vagy – mondta sötéten a boszorkány.

– Igen – húzta ki magát. – De tudom, hogy jobbat érdemelsz.

– Jobbat.

– Olyat, akinek van agya.

– Miért kell ezt megint megbeszélni?

– Mert te jó vagy és ártatlan – rázta meg a fejét. – Kissé flúgos, megszállott, idegesítő, tudálékos, de semmiképpen nem gonosz. Weasley pedig… el sem tudom mondani mennyi probléma merül fel vele kapcsolatban.

– Jó barátom.

– Gondolom… Főleg a szakításotok után. El tudom képzelni, hogy milyen műsort adott le neked.

– Befejeztük ezt a témát?

– Aha.

– Hála Merlinnek! – mondta Hermione, aztán elővett egy üveg vajsört aztán látványosan belekortyolt. Draco először csak fél szemmel nézte, aztán amikor kiszúrta odafordította a fejét.

– Tévedtem, te mégis gonosz vagy. Ide a vajsörrel!

– Sajnálom, már megnyaltam az üveget, az enyém.

– De gyerekes vagy, Granger! – morgott Draco. Hermione pedig csak nevetett rajta, de a fiú sem állhatta meg, hogy el ne mosolyodjon, aztán ő is elnevette magát. Majd kivette a kezéből az üveget. – Végül is már csókolóztunk.

– Ez az én vajsöröm.

Draco vigyorogva belekortyolt.

– Szóval, hogy is volt, ha megnyaltam az enyém? – kérdezte elmélkedve, aztán szégyentelenül végigmérte a boszorkányt. – Fú, de le tudnám ezt a gurkót csapni.

– Ne szólj egy szót se!

– Én még emlékszem mit nyaltam meg…

– Örülök, hogy jó a memóriád.

Miközben egymással szurkálódtak, Perselus így talált rájuk a parkban. A fekete taláros professzor kifejezéstelen arccal állt meg előttük.

– Bocsánat, hogy megzavarom a kemény munkát…

– Most jöttem vissza a repülésből – vágott a szavába Draco. – És egész jól ment, kösz, hogy megkérdezted.

– Minden bizonnyal, habár majonézes az ábrázatod – fintorodott el. – Mire tanítottak téged, kölyök? Ha anyád ezt látná…

– Francba…

– Vegyél fel valamit, mert sérted a közerkölcsöt! – folytatta Piton még mindig némi unott közönnyel. Szerencsére túlságosan is messze voltak a kastélytól, erre mindig is figyeltek, így senki sem láthatta őket.

– Jó így.

Piton csak egy apró fintorral jutalmazta keresztfia viselkedését, majd vett egy mély levegőt, aztán Hermionéhoz fordult.

– Granger kisasszony, híreim vannak az ön számára – szólalt meg komoran.

– Értem.

– Később, vacsora után, kérem, hogy jöjjön le a lakosztályunkba, és megbeszéljük a részleteket – ígérte a professzor, de az arckifejezésből lehetetlen volt kiolvasni jó vagy rossz hírről van-e szó.
¬¬¬¬
– Rendben van – egyezett bele a fiatal lány, noha már most kiugrott a szíve az izgalomtól. – Ott leszek.

– Én is menjek? – szólalt meg Draco.

– Minek jönnél? – kérdezett vissza a professzor.

– Nem tudom – vonta meg a vállát. – Nehogy elveszítsem a fonalat vagy ilyesmi.

– Akkor mindent megbeszéltünk – zárta rövidre a beszélgetést Piton, aztán a szokásos módon, lobogó talárral elment a helyszínről. Draco felhúzta az orrát, Hermione lopva ránézett, de nem szólt egy szót sem.

– Utálom, amikor így viselkedik – szólalt meg végül a varázsló.

– Gondolom meg van rá az oka. Elvégre mégis az én ügyemről van szó.

– Egy csapat vagyunk, nem?

– Igen – mondta Hermione. – Majd elmondom.

– Nyugi, nem lesz semmi baj – szólalt meg Draco. Nem tudta, hogy mit mondjon, de komolyan gondolta.

– Igyekszem nem aggódni.

– Na, még egy kör?

– Nem, ma már eleget repültél – jegyezte meg a boszorkány. – Pihenned is kell.

– Energikusnak érzem magam – húzta ki magát Draco. – Lehet, hogy futnom kéne még egy kicsit.

– Pihenj!

– Jó, akkor mesélj Weasley-ről.

Hermione mérgesen lecsapta a könyvet, aztán a fiúval szembe fordulva próbálta megtalálni a szavakat.

– Látom, hogy nem hagy nyugodni a téma.

– Csak nem értem – rázta meg a fejét. – Még Viktor Krummal is járhattál volna.

– De nem jártam – fújt egyet a boszorkány.

– Miért nem?

– Azért amiért te sem járta Fleur Delacourrel – forgatta meg a szemét.

– Irtózóm a véláktól – vallotta be Draco. – Túl szépek nekem.

– Biztosan bajban lennél, ha lenne valaki, aki a tükör és közéd állna – sóhajtott fel Hermione.

– Hogy te mennyire kiismertél, Granger.

– Lezártuk ezt a beszélgetést? – kérdezett rá a boszorka.

– Le.

– Elmegyek a könyvtárba. Utánanézek a csillagpornak.

– Rendben. Én meg…

– Ne menj futni! – figyelmeztette Hermione. – Nem foglak megint belebegtetni a kastélyba. Még a végén valaki meglát minket, aztán nem tudom kimagyarázni mitől vagy mágikusan kimerült.

– Vannak érdekes mágikus szexjátékok – vigyorgott.

– Ühüm… te nem vagy normális.

– Veszek egy jó fürdőt – mondta végül Draco. – Ez megfelelő program lehet?

– Rendben, de ne jeges fürdőt, hanem forrót, hogy ellazuljanak az izmaid – jegyezte meg Hermione –, és kend be magad izomlazítóval. És Merlinre, ha lehet, akkor igyál egy táplálóbájitalt is. Nehogy vashiányod legyen.

– Ha ennyire szíveden viseled a sorsom, akkor gyere és mosd meg a hátam, aztán kend be magad az izmaimat – vigyorgott rá a varázsló. – Ha ügyes leszel, akkor viszonzom a szívességedet.

– Minden csajnak így udvarolsz?

– Mondjam, hogy lehoznád nekem a csillagport is az égből? – ugratta tovább.

– Hogyne… persze… Csillagport az égből – sóhajtott Hermione.

– Inkább mész a könyvtárba?

– Igen.

– Hát jó, egy próbát megért. Később találkozunk, Granger.

– Alig várom, Malfoy.

hozzászólások: 2

by Neola @ 03 Jul 2023 06:12 am

Szia!
Szépen haladunk! Draco komolyan veszi rendesen, de tényleg Hermione-nek van igaza ebben. Tiszta étkezési couch lett a lányból. uuu de várom a nagy szökést, ha össze jön. Nem is bánom, hogy nem hallunk Mae-ről mindig csak frusztrál engem. igaz, ami igaz gonoszként ez a feladata.
Nagyon kíváncsi vagyok, mi a helyzet a szülőkkel. Szorítok a lánynak, hogy legalább annyira legyen minden rendben, hogy jól vannak.
Köszi szépen az új részt!
Üdv:Neola

by Nyx @ 03 Jul 2023 08:14 am

Szia,

Így van, lassan, de haladunk. Draco rendesen tréningezik, Hermionénak néha muszáj visszafognia, mert ha nem tenné, akkor biztosan elszállna és az nem igazán lenne jó. Fúúú én is várom a szökést, mert még azt a részt nem írtam meg :D Csak úgy nagyjából megvan a fejemben. Már nem kell sokat várni, amíg odaérünk. Mae nekem se a kedvencem.
A következő fejezetben kiderül, hogy mi a helyzet a Granger szülőkkel. Egyelőre csak ennyit mondok.
Köszönöm! Nemsokára jövök a következőveé