22. fejezet
Édes teher


A vihar elvonult, s szürke fellegjeivel északra kúszott tovább. Hideg, csípős szél lengedezett a fák között. A napok gyorsan teltek, hamarosan itt volt a nyíltnap, és Persephone egyre gondterheltebbé vált. Annyi mindent történt. Mindennap foglalkozott Hermionéval és igyekezett a lehető legjobban felkészíteni az előtte álló feladatra. Mély levegőt vett. Mindennap ahhoz fohászkodott, hogy a boszorkány sikerrel járjon. Aztán ott volt Draco. Most is miatta jött fel ide, legalábbis az egyik oka ez volt. A fiatal varázsló néha sárkány alakban felbukkant a horizonton.

Persis a kastély egyik tornyában figyelte, ahogy a lenyugvó nap áttör a szürke esőfelhőkön. Szerette ilyenkor az eget kémlelni. Annyi minden eszébe jutott. A boszorkány megborzongott, majd még szorosabban húzta össze a kardigánját. Ezen a tájon kívül semmi sem fog neki innen hiányozni, ha elmennek innen. Hamarosan úgyis így lesz. Mély levegőt vett, magába szívta a kellemes eső utáni friss levegőt.

– Itt vagy? – szólalt meg mögötte valaki. Persis megfordult és elmosolyodott. A férje közeledett felé. – Egész délután téged kerestelek, de mindig közbejött valami. Aggódtam.

– Csak feljöttem ide egy kicsit – mosolyogott a boszorkány. – Nem akartalak zavarni. Hallottam, hogy mi történt. Bájitalmester kurzus Dracónak és Hermionénak. Eredeti ötlet. És talán még haszna is lesz.

– Mintha nem lenne így is eléggé kusza az életünk. A kölyök még plusz munkát is ad nekem – mondta kissé ingerülten Perselus, aztán felsóhajtott. Közelebb lépett a feleségéhez, aztán átölelte. – Lehet mégis igaza volt Luciusnak, hogy béklyót tett rá.

– Ne legyél rá mérges, és ne is mondj ilyet! – kérte a felesége, de halványan elmosolyodott. – Még gyerek. Egyetértettünk abban, hogy béklyó egyáltalán nem jó. Senkinél sem szabadna alkalmazni.

– Gyerek… hiszen már felnőtt – világított rá Perselus. – És persze igazad van. Lucius ezzel túllőtt a célon. Biztos vagyok benne, hogy ezzel még az utolsó kötelékeket is elvágja, ami őket eddig összetartotta. Nem tudom mi lett volna a jó megoldás. Viszont hagynia kellett volna Dracót lélegezni.

– Igen, ez igaz.

– Igyekszem hideg fejjel, objektíven nézni a helyzetet. Megígértem, hogy segítek a fiúnak, és ezt is fogom tenni – szólt gondterhelten a férfi. – Hamarosan úgyis elmegyünk innen.

– Tudod már merre?

– Igen – bólogatott a varázsló. – Sokat gondolkodtam rajta.

– Tudom, annyira, hogy semmit sem árultál el nekem róla.

– Most jött el az ideje – mosolyodott el a férfi, aztán végigsimította a boszorkány arcát. – Kezdjük a tényekkel. Ezek után kénytelen leszek felfedni magam. Ez persze amennyire megkönnyíti, annyira megnehezíti az életünket.

– Lehet.

– Van múltam, Persis. Ezeket nem tudom eltörölni.

– Tudom, de Harry Potter beszámolója csak számít valamit – szólalt meg kissé aggódva Persis.

– Nem csak erre számíthatunk – rázta meg a fejét Perselus. – Kingsley-vel már beszéltem erről. Amennyire lehet szeretném magunkat a lehető nagyobb biztonságban tudni. Így London nem lenne a legideálisabb.

– Ez teljesen érthető.

– Vissza kell térnünk a varázsvilágba, ez viszont kétségtelen – fűzte tovább a gondolatait Perselus. – De egyáltalán nem akarok olyan helyre költözni, ahol rengetegen vannak. Igazából valami csendes helyre gondoltam. Van egy kicsit varázslók és boszorkányok lakta település. Wallnak hívják, és Walesben van.

– Nem mondhatnám, hogy ismerem – csóválta meg a fejét a boszorkány.

– Van ott egy sárkányrezervátum is – folytatta Perselus. – Keresnek a településre egy biztonsági varázslót. Ha minden jól megy, akkor ott lehetne egy közös otthonunk. Szerintem ott biztonságban lennénk.

– Egy sárkányokkal teli vidéken? – nevetett fel Persephone. – Igen, valószínűleg így van.

– Roxmortsra is gondoltam – vallotta be a varázsló. – De nem akarok visszamenni tanítani oda. Túl sok az emlék. És már nem lenne ugyanaz.

– Persze, megértem.

– És még egy pincét nem hinném, hogy elviselnél. – Persis felnevetett, majd adott egy apró csókot a férje arcára.

– Ez igazán kedves és figyelmes tőled.

– Szóval mit szólsz hozzá? – kérdezte végül a férfi. – Elköltözöl velem Wallba? Egy kertes házba, egy alaksorral a labornak, két emelet.

– Nagyon jól hangzik, Perselus – bólintott a boszorkány boldogan, majd átölelte a férje nyakát, és gyengéden csókolták meg egymást. – Mikor szervezted ezt meg?

– Már egy ideje tervezem – mondta a varázsló. – Tudtam, hogy nem maradhatunk sokáig így rejtve. Jó lenne egy olyan hely, ahol mindketten jól érezzük magunkat, szabadabban élhetünk. Meglepetésnek szántam.

– Ezt tényleg az volt – jegyezte meg boldogan Persis. Még soha nem érzett ilyen mély szeretet, és nem kételkedhetett benne, hogy Perselus mennyire szereti őt. – Bár már most mehetnénk. De tudom, hogy addig nem vagyunk biztonságban, amíg Mae szabadlábon van és bosszút akar állni.

– Ezért jöttél fel ide? – kérdezte a varázsló gondterhelten. – Valami bánt, és ez nem csak Mae miatt van.

– Már nem bírtam a bezártságot, néha túlságosan is soknak tűnik lent lenni a pincében – válaszolta Persis egy apró keserédes mosollyal. – Kellett egy kis friss levegő.

– Nekem nem kell legilimencia – közölte Perselus. – Tudom, hogy valami még van a háttérben. Mostanában egészen furcsán viselkedsz. Mondd el, hogy mi a baj.

– Tényleg? Nem is vettem észre – nevetett fel a felesége. – És mire jutottál a különleges képességeiddel?

– Valamit nagyon, de nagyon titkolsz előlem – közölte kertelés nélkül. – Ha Mae miatt aggódsz, akkor tudnod kell, hogy mindent kézben tartok. Nem kell nyugtalankodnod miatta.

– Nem igazán miatta aggódom. Ez igazából túlmutat ezen.

– Hanem mi a baj?

– Perselus, szeretnék neked valamit elmondani – kezdett bele a boszorkány. – Nem is tudom hogyan mondjam ezt el.

– Jól van, hallgatlak.

– Tudod, beszéltünk róla, hogy egy család leszünk egyszer – folytatta Persis egy mély sóhajtás után.

– Mi már most is egy család vagyunk – mosolyodott el a bájitaltanár. Ritka volt ez a mosoly, de Persis mindig annyira becsben tartotta az összeset, aminek tanúja volt.

– Tudom, de nem egészen erre gondoltam.

– Értem.

– Hamarosan szülők leszünk, Perselus – közölte titokzatos mosollyal. A férfi úgy érezte a szíve kihagy egy ütemet. Annyira meglepődött, annyira megijedt, egyből elöntötte az a torokszorító boldogság. – Ha mondanál valamit, akkor annak örülnék.

– Váratlanul ért. – A hangja kissé rekedt volt. Sosem gondolta, hogy ezt megtörténhet vele. Az élete sokáig kilátástalannak tűnt, túlságosan sokáig. Most pedig annyi minden nyert értelmet.

– Ez nekem is váratlan. Tudom, de én mindenképpen szerettem volna egyszer gyereket. És most van az az egyszer – folytatta a boszorkány. – Kicsit megrémültem, amikor megtudtam. Örülsz neki?

– Igen – mondta a varázsló. – Én nem is tudom mit mondhatnék. Soha nem is gondoltam arra, hogy valaha megtörténhet velem. Ez most sok mindent megváltoztat.

– Mire gondolsz?

– Nem vehetsz részt a tervben – válaszolt a férfi. – Nem kockáztathatunk. Eddig sem szerettem volna, de most már ki van zárva.

– Perselus…

– Nem akarok veszekedni – szólalt meg Perselus gyengéden. – Nekem te vagy a legfontosabb és most már van még valaki, akiért bármit megtennék.

– Tudom, drágám.

– Most hagyd nekem, hogy vigyázzak rád, rendben? Ezt most meg kell tennem.

– Igen.

– Jól van.

– Szeretlek!

– Én is szeretlek téged.

***

Draco és Hermione elszántabban gyakoroltak, mint eddig bármikor. A boszorkány most is a sárkány alakba átváltozott mardekáros hátáról szállt le, amikor landoltak egy kastélytól félreeső részen. Minden egyes alkalommal bátrabb és bátrabb lett, ami igazából mindkettejükre igaz volt. Nem gondolt a tériszonyára, csak arra, hogy ezt túl kell élniük. A lány még mindig nem szerette meg az utazásnak ezen módját, de lassacskán kezdett megbarátkozni vele. Megvárta, amíg Draco visszaalakul, aztán elindultak vissza a kastélyba. Egyikük sem mondta ki, de iszonyatosan fáradtak voltak.

– Milyen volt? – kérdezte a varázsló. Minden egyes repülés után kiértékelték az eredményeket.

– Most nem estem le – válaszolta csípkelődve a boszorkány. – Szóval egészen jól ment.

– Kackackac – fintorodott el Draco. – Egyszer fordult elő, hogy majdnem lecsúsztál, de nem történt semmi, és semmi bajod nem esett.

– Oh, még jó, hogy nem.

– Egyébként a bűbájra gondoltam, amit mondtam nekem.

– Most már nem horzsolta le a kezemet és a combomat a pikkelyed. Bevált, amit mondtál – válaszolt végül Hermione. – Holnap megpróbáljuk a hosszú távot, csomagokkal és velem.

– Csomagokkal? Nem vagyok én családi seprű.

– Szerinted csak úgy, cuccok nélkül megyünk el innen? Nem azt mondom, hogy két utazóládát fogok rákötni a hátadra – forgatta meg a szemét Hermione. – Mindent bele fogunk tenni egy táskába. Csak egy kis tértágító bűbáj kell.

– Azzal csak óvatosan.

– Tudom, hogy mit csinálok – mondta a boszorkány.

– Miért egy táskával megyünk?

– Mert nagyon nehéz kettővel felmászni egy sárkány hátára. És szerinted nem lesz feltűnő, ha két táskával fogadom Mae-t? Ne aggódj, később szét fogjuk válogatni a dolgainkat. Úgyhogy ma este össze kellene szedned azokat a dolgokat, amiket feltétlenül el akarsz hozni magaddal.

– Már ma este? Még van időnk.

– Nem kellene ezt tovább húzni.

– Nem fogok amúgy könyveket szállítani, azt már most megmondom – jelentette ki határozottan Draco. – Így keress helyet mindennek.

– Nincs itt sok könyvem – mondta a boszorkány, majd elkomorult. – Igazság szerint a nagyrészüket a szüleim régi házában hagytam. Nem kell aggódnod, hogy utazókönyvtárat csinálok belőled.

– Én is így gondoltam.

– Remek.

– Amit meg nem tudunk elvinni… nos, gondolom azt az iskola csak elküldi – sóhajtott a lány.

– Erre nem vennék mérget.

Alighogy kiértem a fák közül egy hatalmas fülesbagoly repült velük szembe. Draco ösztönösen kapta el a levelet. A madár tett egy kört felettük, aztán már el is ment. A mardekáros kinyitotta a pergament, majd elolvasta a szöveget. Hermione fél szemmel a levelet figyelte, de persze Malfoy semmit sem akart megosztani vele, ezt sem, így még csak nem is tudott kíváncsiskodni sem. A fiú fél szemmel a lányt nézte, majd elmosolyodott, aztán zsebébe gyűrte az üzenetet. Csendben mentek tovább, de nem sokáig.

– Mit kaptál?

– Kíváncsi voltam meddig bírod, amíg rá nem kérdezel.

– Ne legyél szemét! – figyelmeztette a boszorkány. – Még mindig van ötletem, amivel pokollá tudnám tenni az életedet.

– Ami már így is pokol? Te leszel Lucifer vagy mire gondolsz? Ezt kifejthetnéd bővebben, részletekbe menően, aztán majd eldöntöm kell-e félnem vagy nem. Áú! – kapott a fejéhez Draco mérgesen. – Ezt miért kaptam?

– Ha kérdezned kell…

– Egyébként Perselus vár minket az irodájában – jegyezte meg úgy mellékesen a varázsló.

– Mindkettőnket?

– Igen.

– Mikor?

– Most.

– Értem – mondta Hermione. – Nem írta, hogy miért?

– Szokásos módon hosszúra nyújtotta a magyarázatot – ironizált Draco, miközben megforgatta az ujjai között a pergamendarabot, ami egy igencsak rövid írást tartalmazott.

– Nem lepődtem meg.

– Mindig ilyen volt. Emlékszem, hogy a születésnapomra üdvözletként egy pergament küldött. Gratulálok! és mellékelve egy multivitaminos bájitalkoktél.

– Ne! Komolyan? – Hermione kuncogott.

– Ez ahhoz képest egy igazán részletes vers is lehetne. Gyere, menjünk!

Azzal mindketten hosszú léptekkel folytatták az útjukat. A kastély folyosóján haladva a diákok összesúgtak mögöttük, de ez már egyiküket sem érdekelte. Hermione szorosan Draco mellett haladt, aki az alkalmat kihasználva megfogta a kezét. Tudta, hogy ez színjáték, mégis jól esett neki a védelmezés. Persze ezt esze ágában sem volt Draco tudomására hozni. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor elindult lefelé a pincébe. Itt már senki sem követte őket.

– Nagyon csendes vagy – tette szóvá Draco. – Megint min gondolkodsz?

– Arra, hogy mit vigyek magammal.

– Pénzt – válaszolta a fiú. – Azt mindenképpen.

– Komolyan? Hű, de durva erre nem is gondoltam.

– Szívesen.

– Inkább valami hasznosat mondj – kérte Hermione, és igyekezett elkerülni a veszekedést. Tudta, hogy olyakor a varázsló direkt provokálja a veszekedést.

– Elősegély csomag – jutott eszébe Dracónak. – De majd még gondolkodom rajta. Úgyis te vagy ebben a szakértő.

– Kérlek! Nem vagyok szakértő.

– Összerakom az én verziómat, te megnézed, átpakolod, és készen leszünk. Így megfelel? – kérdezte, miközben a varázsló kicsit közelebb hajolt a boszorkányhoz.

– Igen. De menj arrébb, mert szörnyűen bűzlesz.

– Megint sárkány szagom van? – kérdezte vigyorogva a varázsló.

– Inkább a mandragóra levelet érzem – húzta fel az orrát Hermione. – Eddig azt hittem, hogy szeretem az illatát…

– Látod, látod, mondtam én, hogy nem kell ilyesmi – forgatta a szemét Draco, majd egy rejtekajtón a pinceszint felé elindultak el. De még ekkor sem engedte el a boszorkány kezét, aki elfelejtettem tiltakozni legalábbis emiatt, mert lefoglalta az, hogy inkább kiossza a fiút.

– Tudod milyen fontos…

– Tudom, tudom.

– Akkor ne ellenkezz.

– Jó.

– Rendben – húzta fel az orrát Hermione.

– Akkor ezt megbeszéltük.


– Ühüm – mondta a lány, aztán megvakarta az orrát.

– Most tényleg nem zavar a sárkányszagom?

– Momentán nem.

– Te tiszta dilinyós vagy, Granger.

– Hát akkor jó. – Azzal Draco bekopogott az ajtón. Mindketten beléptek a laborba. Csak Piton volt a helyiségben, most a szokásostól eltérően nagyon is furcsa arckifejezést töltött. Hermione egyből valami rosszat sejtett. A két fiatal elengedte egymás kezét. Mindhárman köszöntötték egymást, aztán mindannyian helyet foglaltak.

Piton meglehetősen gondterheltnek tűnt, de Draco ezt inkább nem tette szóvá. Főleg mivel a mellette lévő boszorkányból szinte áradt a szorongás, és mostanság nem volt tanácsos felbosszantania a keresztapját.

– Változtatni kell a terven – szólalt meg komoran a professzor. Most nem használt körítéseket, sem semmi mást, hanem egyenesen belevágott a mondandójába.

– Meg kell ennem azt a gonosz boszorkányt? – tette fel a kérdést Draco. Hermione olyan képet vágott, mintha nem tudná nevessen vagy megátkozza. Piton vett egy mély levegőt, majd vékonyra préselte az ajkait. – Nos, ahogy látom, ez nem volt életem poénja.

– Nem – adta meg a választ a varázsló. – És ha még egyszer a szavamba vágsz, akkor hazaküldelek apádhoz.

– Bocsánat – szólalt meg Draco.

– Nos, bejelentenivalóm van. – Ezen a ponton Perselus tartott egy kis szünetet. – Persephone az első gyerekünkkel várandós.

A két diák egy pillanatra megfagyott. Meglepetten néztek a professzorra, akinek most az arca olyan érzelmeket mutatott, amiket eddig egyik fiatal sem látott. Ez egyszerre volt zavarbaejtő és mérhetetlenül furcsa. Először Hermione szólalt meg, Dracónak kellett pár perc mire túl tudott jutni a nyilvánvaló tényen, hogy keresztapja miket művel. Eddig szűzies házasságban élő párként gondolt Persisre és Perselusra, de most valami megszakadt benne.

– Gratulálok! – mosolygott kedvesen a boszorkány.

– Ez igazán jó hír keresztapa – szólt Draco fennhangon, és elmosolyodott. – Nagyon örülök neki.

Perselus csak egy apró bólintással köszönte meg a gesztust. Még ő maga sem hitte el a hírt, így még azt sem tudta mások előtt hogyan reagáljon erre. Így azt csinálta, amit mindig, a hűvösség álarca mögé rejtette az érzéseit.

– Ez most alapjaiban változtat a terven – törte meg a csendet a professzor. – Persis semmiképpen nem vehet részt a folyamatban. Sőt a legnagyobb titokban kell elhagynia ezt a helyet, lehetőleg még a nyíltnap előtt.

– Rendben – bólintott Hermione. És kirázta a hideg. Még nem érezte magát eléggé felkészültnek ahhoz, hogy egyedül hozza vissza a szüleinek az emlékeit, de így valószínűleg az óráik is elmaradnak.

– Min fogunk változtatni? – kérdezte Draco.

– Külön utakon fogunk innen elindulni. Sajnálom, Miss Granger, szándékomban állt maguk után menni Ausztráliába, de a jelen helyzetben…

– Kérem, professzor, nem kell szabadkoznia – vágott a szavába a boszorkány. Nehéz volt a professzor szemébe néznie, de tudta, hogy mit kell mondani. – Most a családját kell mentenie.

Piton csak bólintott. Egy rövid időre csend állt be a beszélgetésbe. Feszült csend, ami túlságosan is rájuk telepedett.

– És akkor veletek mi lesz?

– A nyíltnaptól fogva nyílt kártyákkal játsszunk – szólalt meg Perselus. – Felfedjünk magunkat.

– Felfedni magatokat? – hördült fel Draco. – Komolyan ez a terv? Ez tudod, hogy egyenlő az öngyilkossággal?

– Igen – bólintott Perselus. – Nincs más megoldás. Így védelmet kapunk. A bujkálás hosszútávon nem megoldást. A baba számára sem.

– Persze, értem – nyugtázta a fiatal varázsló. – Csak attól félek, hogy felkoncolnak Dumbledore miatt.

Piton elkomorult. Olyan sötét lett a szeme, mint a legmélyebb kút, aminek valahol a mélyén megcsillant a fekete víz. Hermione megborzongott.

– Kegyes halál – szólalt meg hirtelen félhangosan a boszorkány. A két férfi egyszerre nézett rá. – Bocsánat, csak… hangosan elgondolkodtam. Dumbledore professzor szenvedett attól az átoktól, amivel… a horcrux miatt kellett elviselnie. Talán…

– Erről nem kell beszélnünk, Miss Granger – állította le színtelen hangon Piton, majd vett egy mély levegőt. – Ez már az én gondom.

– Bármikor tanúskodok ön mellett – jelentette ki sziklaszilárdan a boszorkány. – Bárhol is legyek.

Piton csak bólintott, és ezzel a további szavakat belefojtotta a fiatal boszorkányba.

– Beszéljünk a tervünkről. A lehető legnagyobb zűrzavart kell keltenünk – szólalt meg újra a professzor. – Minél nagyobb lesz annál jobb.

– Égessem fel sárkánytűzzel a parkot? – kérdezte a tejfölszőke mágus. – Az igazán ijesztő lenne.

– Maximum én tudnám felégetni – szólt Hermione. – Neked még ez nem menne. Ráadásul ki is fárasztanád magad.

– Héé, szikrákat már sikerült hánynom – ellenkezett Draco, majd eltökélten folytatta: – Hamarosan menni fog a tűz is.

– Maga az átváltozás is elég – vágott közben Perselus. – Üvöltés, csapkodás, csak arra vigyázz, hogy senki se sérüljön meg. A futótűz bűbáj jó ötlet lenne a sárkánytűz helyett. Miután felszálltatok mehet. Ez gyakorlatilag teljesen szétveri a nyíltnapot.

– Maet hogyan fogjuk csapdába csalni? Eddig Persis volt a csali.

– Én leszek a csali, némi százfülé-főzettel – válaszolta Piton. – Persze csatlakozni fog hozzánk néhány segítő is.

– És Persephone?

– Biztonságos helyen lesz.

– Ezt már régóta tervezed? – kérdezte Draco. – Mielőtt idejöttem?

– Mindig vannak B terveim, csak ezen módosítottam kellett, de működni fog. – A bájitaltan professzor hangja elszántnak hangzott.

– Értem. És mi ezen kívül még miben tudunk segíteni?

– Miss Grangernek kell Maet felkísérni a kikötőből – szólalt meg a professzor. – Ez nagyon fontos. Meg kell győződnünk arról, hogy egyedül jöjjön, és csak a kijelölt útvonalon haladjon.

– Rendben van – bólintott Hermione.

– Nem hagyhatjuk, hogy máshova menjen, mert egyenesen a csapdánkba kell besétálnia. A kastély parkja lesz az a helyszín, ahova ki kell érnie.

– És én hol legyek? – kérdezte Draco.

– A pavilonnál. A szabadban. Lehetőleg. Az átváltozás miatt az a legjobb hely.

– Jól van.

– Amint Mae Raven megérkezik, az aurorok körbezárják, aztán indulhat az akció.

– A park felégetése után elrepülhetünk? – kérdezte Draco.

– Igen.

– Ez így túl kockázatos. Mi van, ha Mae nem engedelmeskedik? – tette fel a kérdést az egykori mardekáros. – Kellene valami biztosíték, amire alapozhatunk. Nekem van erre egy ötletem.

– Halljuk! – intett neki Perselus.

– A béklyó.

– Még működésbe lehet hozni? – kérdezte Hermione, miközben megborzongott.

– Megoldható – bólintott a bájitaltanár.

– Használjunk az enyémet – szólalt meg Draco gonosz vigyorral. – Soha az életben rá nem jön, hogy le kell vizsgáznia ahhoz, hogy elmehessen innen. Lehet még alakítani a béklyón?

– Mire gondolsz?

– Átvenni Mae felett a teljes irányítást.

– Ez kockázatos. Maradjunk egy dolognál. Ha megakadályozzuk, hogy elmehessen innen már az éppen elég.

– Rendben. Észrevétlenül rá kell tennünk – kezdte a varázsló –, én ezt megoldom a kikötőben, aztán gyorsan visszamegyek a pavilonhoz. Grangernek túl kockázatos lenne próbálkozni.

– Jól van, kölyök. Elkészítem a béklyót.

– Akkor ez rendben van.

– Remek – nyugtázta Perselus. – Egyelőre ennyit a tervről.

– Mehetünk, keresztapa?

– Igen.

Elköszöntek egymástól, aztán a két diák a folyosón találta magát. Csendesen indultak el a szobáik felé. Draco szívesen beszélgetett volna, de nem tudta hogyan hozza szóba azt, amit nem olyan rég megtudta.

– Durva, ugye?

– A Piton baba?

– Mi más?

– Nem is tudom.

– Nekem folyton az jár az eszembe, hogy el sem tudom képzelni hogyan történt – mondta, majd felvihogott.

– De szemét vagy – lökte oldalba Hermione a varázslót.

– Ne mondd, hogy nem gondoltál erre.

– A keresztapád több tiszteletet illetne.

– Illetne, csak eddig nem gondoltam rá így. Mármint férj és apa – folytatta Draco. – Nem is gondoltam, hogy képes megnősülni.

– Nem öreg – mondta Hermione. – Ráadásul Roxfort óta megváltozott. Fiatalabbnak néz ki. Merlinre, még én védem… Nem is tudom elhinni.

– Örülök neki egyébként – szólalt meg egy hosszabb csend után a fiatal varázsló. – Nagybácsi leszek.

– Vagy keresztapa.

– Hát nem nagyszerű? – húzta ki magát Draco.

– De igen, Malfoy, ez igazán nagyszerű – mosolyodott el a boszorkány.

hozzászólások: 2

by Neola @ 07 Oct 2023 06:43 am

Piton mindig is többet érdemelt, mint a hősi halál. Kegyetlen volt vele J. K. Rowling. Úgyhogy örülök, hogy adsz neki egy szép jövőt.
Na, de a főszereplőinket én nagyobb veszélyben érzem mint eddig. Azért Hermione közvetlenül Mae közelében lesz én kicsit féltem, de hajrá sikerüljön a terv! Szorítok neki!
Valahogy eltudom képzelni azt a fejet, amit Draco vágott. "Pitonnak gyereke? Hogy bájitalból?"
Köszi szépen!
Üdv:Neola

by Nyx @ 07 Oct 2023 02:49 pm

Ebben teljesen egyetértünk! Nagyon kellett volna Pitonnak valaki, akivel megtapasztalhatja azt, amivel Lilyvel nem tudott. Szegényt teljesen felemésztette a viszonzatlan szerelem. Igen, itt azért kap egy igazán szép jövőt. De majd a következő részben a Felhők felettben lesz majd szó milyen lesz a családi élete.
Nem lesz egy fáklyásmenet kiszökni Hermionénak és Dracónak, és ugye egy igazán veszélyes boszorkányról van szó. Még nem vagyok készen azzal a fejezettel, amiben a szökés van, de egyszerű semmiképpen sem lesz.
Jajj igen! Draco nagyon is meglepődött Bájitalból. Ez nagyon jó! Én is köszönöm!