23. fejezet
Szürke napok

Mae a nyíltnap hírére úgy reált, ahogy az várható volt. Mohó tekintet, leplezetlen, füligérő száj és hamis dicséretek sorozata. Hermione próbált nyugodt maradni, és tartani magát a tervhez, és semmit sem mondani. A legrosszabb az volt, hogy minden erejét bele kellett adni a színlelésbe.

Draco a szoba egy másik részében csendesen, karba tett kézzel hallotta a mézesmázas szavakat. Egyszerűen felfordult tőle a gyomra. Legszívesebben darabokra törte volna az ikertükröt, de ezzel nem ért volna el semmit. Így csak csendben figyelte a boszorkányt.

Hermione a lehető legrövidebben és tényszerűen számolt be mindenről, aztán egy ügyes, a háta mögött lévő tükör trükkjével végre Draco is megláthatta az arcát.

– A kikötőben találkozunk, Hermione – ígérte mézesmázas hangon Mae, aztán elbúcsúzott, és megszakította a kapcsolatot.

Csend lett a szobában, majd Draco megmozdult a sarokban, és közelebb lépett a boszorkányhoz. Bátorítóan fogta meg a vállát, majd enyhén megszorította.

– Micsoda egy ribanc – szólalt meg a varázsló.

– Igen – sóhajtott egyet a boszorkány. – Meg tudtad nézni?

– Igen – bólintott. – Nem fogom eltéveszteni, nem kell aggódnod. Mit gondolsz, beveti a százfülé-főzetet, ha idejön?

– Komolyan nem tudom – rázta meg a fejét a boszorkány. – Meg lehet rá az esélye. Főzni nem tud, de ha sikerül valahonnan lopnia vagy eleve van nála ilyesmi, akkor el tudom képzelni róla, hogy használja.

– Akkor kell egy kis tükör – szólalt meg Draco.

– Tükör?

– Egy apró darab is elég. Van egy bűbáj, amivel meg lehet nézni, hogy tényleg az-e az illető, akinek mondja magát. Ez amolyan felfedő bűbáj, de az illető ebből nem sejt semmit sem, mert a tükörképe megmutatja ki is igazából.

– Jézusom, kezdek idiótának tűnni melletted – mormogta Hermione. – Honnan tudod te ezt?

– Annyi mindent hallani a varázsvilágban – nyögött fel Draco. – Ebben élek gyerekkorom óta. Néha azért lehet egy kis előnyöm is az előtt, aki elolvasta az összes könyvet a Roxfortban.

– Nem is olvastam az összeset.


– Háromnegyedét? – alkudozott Draco.

– Nem hiszem. Talán a negyedét – fújt egyet Hermione. – Aludnom is kellett.

– Felét mondanám, de csak azért, mert a zárolt részlegbe nem lehet csak úgy bejutni – mosolyodott el az egykori mardekáros. – Holnap megcsinálom azt a vackot, rendben?

– Persze.

Hermione válla megereszkedett, aztán fáradtan sóhajtott fel.

– Nem lesz semmi baj – mondta végül eltökélten Draco.

– Gondolod? – Hermione a fejében zsongó gondolatok között hallotta a varázsló szavait, de valahogy semmi sem állt össze. Fáradt volt, elcsigázott, és végtelenül szomorú.

– Meg fogom tenni, amit elterveztünk – válaszolta hideg kimértséggel Draco. – És ennek a spinének jobb lesz az Azkabanba zárva, mint bárkinek. Ott leszek veled végig, rendben?

– Merlinre – szólalt meg Hermione, majd hátrasimította a haját, és előrehajolt, de a varázsló meleg tenyerét nem tudta kikerülni.

– Jól csináltad az előbb. Semmi olyasmit nem mondtál neki, ami elárulhatott volna. Szóval nyugodj meg, és pihenj.

– Ne csinálj úgy, mint egy edző!

– Mert te nem ezt csinálod? Komolyan mondom szabadalmaztathatnád az edzésprogramodat kezdő animágusoknak.

– Csak okoskodom, próbálom kitalálni mi a legjobb neked ahhoz, hogy minél jobban fejlődj – mormolta a lány. – És ez nem ugyan ezt, mint amit te csinálsz.

– Persze, mert ezt én csinálom, azt meg te – forgatta meg ciccegve a szemét Draco, majd leguggolt a boszorkány mellé. – Nézz rám, kérlek!

– Nem akarok.

– Kérlek! Nézz rám! – ismételte meg.

A barna szemek könnybelábadva figyelték az szürke tekintetet.

– Megcsináljuk ezt. Együtt. A legjobb tudásunk szerint. Csak a tengeren kell átjutnunk.

– Mintha az olyan könnyű lenne.

– Granger, kérlek! – könyörgött neki Draco. – Mi lenne, ha most az egyszer azt játszanánk, hogy bízol bennem?

– Bízom benned.

– Akkor ne legyél ennyire negatív.

– Bocs – fújt egyet Hermione. – Teljesen igazad van.

– Most gyorsan elmegyek seprűn repülni, aztán jövök – jelentette be Draco. – Te pedig olvass valami könnyűt. De ne valami olyasmit, ami a tervvel kapcsolatos, rendben?

– Jó legyen így.

– Helyes. Minden legyen úgy, ahogy én akarom – vigyorgott a varázsló.

Hermione csak megrázta a fejét, de azért ő is elmosolyodott.

***

Késő délután Hermione olyan nagyon belemerült az olvasásba, hogy a fotelben aludt el. Hiába volt meg a szobája egy ajtóval arrébb, sosem ment oda vissza. Biztonságban érezte magát Draco mellett, a közelében vagy pusztán azon a helyen, ahol a fiatal varázsló őrvarázslatai védték. Persze az utóbbit a lány saját szobájára is megigézhette volna, ugyanakkor Hermione nem kérte rá a varázslót.

Különben is mostanában annyira törékenynek érezte az állapotát, ami hasonlított azokhoz, ami a hatodévben és aztán bujkálás közben. Enyhe hányinger reggelente, szédelgés és iszonyatos fáradtság. De ebben a kényelmes fotelben semmit sem érzett, csak jóleső biztonságot. Meg a marderkáros egy pulóverének kellemes illatát, amit korábban a háttámlán hagyott. Ebben a különösen remek helyzetben halványan azt észlelte, hogy kivették a kezéből a könyvet, és egy takarót terítenek rá.

– Még olvasom – motyogta álomittas hangon a boszorkány.

– Már becsukott szemmel is tudsz olvasni? – hüledezett kuncogva Draco. – Végül is hatékony.

Hermione megdörzsölte a szemét, aztán ösztönösen belerukolózott a kellemes takaróba, aminek ugyancsak Draco illata volt.

– Azt hiszem, hogy elaludtam, miközben a buborékfejbűbájról és néhány vízben hasznos más varázslatokról olvastam.

– Hátha beleesünk a tengerbe? – kérdezte kíváncsian.

– Először nem azért kezdtem el. Mondtad, hogy hogyan dolgokról olvassak, amik nem kapcsolódnak a tervhez és a szökéshez. De úgy tűnik, hogy a Mélytengeri élőlények felkutatása másra is hasznos lehet.

– Nem akartalak felébreszteni.

– Nem gond. Nem akartam aludni – ásított, aztán összeráncolta a homlokát. – De tagadhatatlanul jól esett.

– Pihenj nyugodtan.

– Nem akartál kimenni gyakorolni? – kérdezte a boszorkány.

– Ma behozom a lemaradásomat – vigyorodott el a varázsló, aztán vagy egy tucatnyi kviddicsmagazint varázsolt elő. – Szörnyen le vagyok maradva a sporthírekkel.

– Borzalmas.

– Szerinted, akkor honnan fogom tudni, hogy a Sólymok legyőzték-e a Hurrikánokat. Hamarosan kupadöntő is lesz, csak mondom.

– Igaz – kuncogott Hermione. – De nem tudom, hogy miért vagy annyira oda a kviddicsért.

– Mert izgalmas – vonta meg a vállát Draco. – Játszanod kellene, hogy ezt át tudd érezni.

Az átszellemült képét a boszorkány nem tudta figyelmen kívül hagyni.

– Szóval lehetnék olyan csapnivaló fogó, mint te? – incselkedett a lány.

Draco felkapta a fejét, és összeráncolt tekintettel nézett a barna szemekbe.

– Pimasz boszorka – szólalt meg végül. – Láttalak repülni, cicám, ha mindenkinek jót akarsz, akkor a legjobb az, ha a földön maradsz.

– Mikor láttál te repülni? – kérdezett vissza. Hermione nem emlékezett, hogy valaha is repült volna nyilvánosan.

– Amikor Weasley próbált tanítani. Bobáltad neki a kvaffokat a seprűről, ő meg kivédte. Olyan szánalmas volt az egész, hogy nem bírtam nézni, és inkább megléptem.

– Csuklótörés – emlékezett vissza a lány. – Leszálláskor valahogy beleakadtam a seprűbe, aztán ráestem a kezemre.

– Weasley egy barom.

– Nem tehetett róla.

– Nem figyelt rád – magyarázta az újság mögül Draco. – Ha tanítasz valakit, akkor mindig rajta kell lenni a szemednek.

– Mindegy. Nem repülök seprűn, ha nem muszáj.

– Csak sárkányháton – mosolygott a fiú hamiskásan. – Gyakorlatilag a nyakamban ülve repülünk.

Hermione megborzongott erre a gondolatra. Zavarba ejtő volt erre így gondolni. Inkább el is hessegette ezeket a dolgokat magától. Szorosabban maga köré csavarta a takarót, és teljesen bevackolta magát a fotelbe.

– Nem mondom, hogy megszerettem ezt a módját a repülésnek, de megoldjuk – sóhajtott fel végül a boszorkány.

– Mondtam, hogy vigyázok rád. Az a lecsúszás véletlen volt…

– Ne is említsd!

A beszélgetésüket egy bagoly zavarta meg, ami a nyitott ablakon átrepült a szobán, majd Draco ölébe pottyantotta a levelet, aztán meg sem várta a reakciójukat, távozott ugyan úgy ahogy jött. A varázsló letette a kviddicsújságot, aztán kinyitotta a nyúlfarknyi üzenetet.

– Piton – mondta végül.

– Mit ír?

– Le kell mennünk hozzá – válaszolt Draco.

Hermione felült a fotelben, és hagyta lecsúszni magáról a takarót.

– Szerinted valami baj van?

– Még nem tudom. – A varázsló elgondolkodva tette le az újságot. – Szóval derítsük ki.

***

Piton lakrészét megközelíteni mindig is adott egy kis szorongást. Most különösen. A két fiatal nem is tagadhatta, hogy idegesek. Draco bekopogott az ajtón, aztán amikor megkapta az engedélyt benyitott. Bent a szokásos társaság kiegészült két másik varázslóval is. A fiatal mardekáros most először nem engedte előre Hermionét, hanem belépett a helyiségbe és figyelt rá, hogy a boszorkány takarásban legyen.

– Csukd be az ajtót, Draco – hallotta Piton színtelen hangját. Miután ezt megtette, a bájitaltanár egy átkot küldött rá. – Hadd mutassam be a két segítőnket.

Mindkét férfi felállt a kanapéról. Jobban nem is különbözhettek volna. A fekete hajú elvágólag nézett ki a hajszálcsíkos öltönyében, igazi szépfiú, kellemes mosolya volt, de az obszidián szeme valami egészen másról tanúskodott. A barna sörnyű viszont úgy nézett ki, mintha egy átokkal teli piramisba készülne, nem volt túlságosan jó állapotban, mintha több átokból is lábadozna.

– Dominic – mutatkozott be a fekete hajú.

– Braden – csatlakozott a barna, majd intett a két fiatalnak.

Draco és Hermione szintén bemutatkoztak.

– Legjobb lesz, ha tegeződünk srácok – mondta széles mosollyal Dominic. – Így sokkal egyszerűbb lesz.

– Melyikőtök tartja a kapcsolatot Mae-vel? – tért a tárgyra Braden, annak ellenére, hogy Dominic rosszallóan nézett rá, de nem szólalt meg. – Sajnálom, de nem túl sok az időnk. Mae veszélyes, és a legjobbat kell ebből a helyzetből kihoznunk.

– Én tartom vele a kapcsolatot – szólalt meg Hermione.

Mielőtt azonban Braden tovább folytatta volna, de Dominic belé fojtotta a szót.

– Tetten kell érnünk – mondta a varázsló. – Be kell jönnie az iskola területére, és meg kell támadnia Persist.

– Az azkabanba fogjuk küldeni azt a picsát.

– Braden.

– Bocs – forgatta meg a szemét Braden. – Nektek csak annyi a dolgotok, hogy idehozzátok az udvarra, aztán olyan gyorsan elhúzzatok, ahogy csak tudtok.

– Menni fog – szólalt meg Draco.

– Te változol sárkánnyá?

– Igen.

– Tiéd a béklyó? – kérdezte Dominic.

– Igen. Vagyis az apámé, ő rakta rám – válaszolt a tejfölszőke varázsló. – Csak akkor mehet innen, ha megtanul valamit.

Braden horkanva nevetett fel.

– Apádnak beteg humora van. De ez most jól jön. Szóval vázoljuk fel ezt a tervet. A kislánnyal…

– Hermione – javította ki Dominic.

– A kikötőben találkozol Mae-el, igaz?

– Igen – bólogatott Hermione. – Megbeszéltem vele, hogy mindenképpen csak velem együtt tud feljönni az udvarra. Kijelöltük az útvonalat, hogy Ma… Draco rá tudja tenni a béklyót.

– Jó. Legalább addig kell ott tartanod az udvaron, amíg meg nem jelenik Persis. Ez lesz a jel – szólalt meg Dominic.

– És Persis? – tette fel a kérdést a fiatal boszorkány.

– Biztonságban lesz – mondta Piton, majd egy pillantással jelezte, hogy Hermione és Draco ne bolygassák a feladatot. Bármennyire is megbízott is a két másik férfiban, azért a feltétlen bizalmat mégsem érdemelték ki.

– Csak Mae a kockázat – folytatta Braden. – Már tud a nyílt napról, igaz?

Hermione csak bólintott. Érezte, hogy megborzong. Ebben a kusza helyzetben, de képtelen volt rá. Draco keze egy pillanatra hozzáért boszorkányéhoz, majd a fiú összefonta a kisujját Hermionéval, amitől mindketten megnyugodtak. Lopva egy pillantást váltottak egymással. Ez tartotta a földön mindkettejüket ebben a kusza helyzetben. A tanácskozás hátralévő részében mindent újra átismételtek.

– Fontos, hogy amint a támadás megtörtént le kell lépnetek – szólalt meg Braden, majd a kusza hajába túrt. – Akkor jövünk mi. Már készen van a talár.

– Talár? Milyen talár? – kérdezte Draco.

Braden a fejével az íróasztal felé mutatott. A két fiatal közelebb lépett. Egy fekete, méregdrága anyagból készült ruhadarab feküdt ott. Ahogy a gyertyafények megvilágították a rúnákat, amiket beleégettek az anyagba.

– Saját fejlesztés – szólalt meg Dominic. – Még csak egy prototípus. Az ősi mágiával foglalkozunk, és a különleges képességűek mágiájával. Ez megfékezi Maet. Persis elleni bosszú csak a kezdet.

– Milyen ereje van? – kérdezte Hermione.

– Veszélyesebb, mint a Tudoki valaha is. De még nincs tisztában azzal, hogy mire képes. Addig kell cselekednünk.

A ködös megfogalmazás senkit sem nyugtatott meg, de láthatóan a Dominic nem akart többet mondani. A két fiatal nem értette, hogy pontosan mi fog történni, viszont csendben hallgatták a végig a továbbiakat. Mire elhagyták Piton irodáját mindkettejüknek zsongott a feje.

– Egy séta? – kérdezte Draco.

– Menjünk.

Aztán elindultak kifelé a kastélyból. Egyikük sem vette észre, hogy megkönnyebbülten lélegeztek fel, amikor kiértek onnan. A kellemesen hűs levegő simogatta meg az arcukat.

– Mit gondolsz esni fog? – kérdezte Hermione.

– Nem hiszem – rázta meg a fejét a varázsló. – De ha igen, akkor se biztos, hogy vissza kellene mennünk. Abban az átkozott kastélyban, mintha mindenki figyelne…

– Szerintem nem figyel minket senki.

– Mindenki figyel – sóhajtott nehezen.

– Azért volt az a sok őrvarázslat a szobádon?

– Azért is.

– Draco…

– Én vagyok az egyetlen, aki meg akar védeni.

– Tudom – mondta Hermione.

– Vigyázni akarok rád! – jelentette ki Draco.

– De…

– Nem várok el tőled semmit – folytatta színtelen hangon, bár titkon a varázsló remélt némi hálát és egy kiadós csókcsatát, de tudta nem kaphat meg mindent. Megacélozta magát, és haladtak tovább a kivilágított ösvényen. Csak ők voltak a környéken. – Tényleg csak azt akarom, hogy ne essen bajod.

Hermione hálás volt, de őrült a jótékony homálynak, amitől az arcán lévő pír nem látszott. Most el akarta fogadni ezt a gondoskodást.

– Köszönöm – szólalt meg végül a boszorkány. Mély lélegzetet vett, és amikor kifújta, most először érzett megkönnyebbülést.

– Nincs mit – válaszolt Draco, és egy apró, de letörölhetetlen mosoly jelent meg az arcán.

– Már csak pár nap.

– Aha. Aztán meglépünk innen – helyeselt Draco. – Már alig várom.

– Hidd el, nálam nem jobban – mondta a boszorkány.

***

A nyíltnapig rettenetesen kevés idő volt hátra. Draco és Hermione elszántan gyakoroltak minden egyes nap. Hajtották egymást, olykor veszekedtek is, de egyiküket sem lehetett eltántorítani a céljától. A két ellenségből az idő előrehaladtával kiváló csapatjátékos lett. Bízniuk kellett egymásban, félre kellett tenniük minden mást, ami nem volt könnyű. A mardekáros fiú a kevés szabadidejében Perselus bájitalmester kurzusára körmölte a vizsgafeladatokat és főzte a bájitalokat. A griffendéles lány eközben pedig Persephonéval gyakorolta az emlékvisszahozó varázslatokat. Olyan tempóban haladtak, hogy Hermionénak lehetősége legyen minél többet megtanulni. Persis mindig bíztatta mennyit fejlődött. A fiatal lány már csak azt a pillanatot várta, amikor nem jöhet a külön kurzusra.

A két fiatal leginkább a közös feladatokat kedvelte. A repülés közben semmi másra nem gondoltak csak a feladatra. Az utóbbi időben iszonyatosan sokat haladtak. Draco napról napra egyre erősebb lett, az átváltozások egyre jobban mentek, könnyebben és eljött a nap, amikor megpróbálkoztak az első hosszabb utazással.

Hermione Dracót ölelte sárkány alakjában, miközben leszálltak egy völgykatlanban. Kiábrándultak utaztak, és senki sem láthatta meg őket. A nagyon mély völgy és meredek sziklafalak remekül elrejtették őket, amikor megpihentek. Ide a muglik nem juthattak el, viszont ők ketten könnyedén, még így is, hogy Draco egy igazán méretes sárkány alakját öltötte magára. Miután földet értek, boszorkány kissé remegő lábakkal leszállt, Draco pedig visszaalakult az eredeti alakjába. Az ég kitisztult, a smaragdzöld fűtenger lustán hullámzott a lenge szélben.

A mardekáros fáradtan dőlt hátra a gyepen és fél szemmel a lányt figyelte. Hermione hullámos hajába belekapott a szél, miközben alig egy karnyújtásnyira tőle egy füzetébe jegyzetelt. Legszívesebben megérintette volna, de uralkodnia kellett magán. A fiú a kezét a feje alá tette, kinyújtotta a lábait. A lány előszedett egy üveg bodzaszörpöt és átnyújtotta neki.

– Köszönöm! – mondta hálásan Draco, aztán felült és kinyitotta. Belekortyolt az italba. Finom volt az íze. – Életmentő vagy.

– Nincs nálam csoki – felelte a boszorka, miközben fordított egy lapot a füzetben.

– Oh, a francba.

– Negyedóra múlva kapsz egy szendvicset, és körülbelül fél óra múlva indulhatunk tovább – számolt be Hermione, miután végzett a számolgatással. – Hogy érzed magad?

– Jól – mondta Draco, majd kihúzta magát. – Akár most is indulhatunk vissza.

Hermione időközben diagnosztikai bűbájokat mondott rá. Ellenőrizte a pulzusát, vérnyomását, véroxigénszintjét. Amitól a fiatal mágusban kezdett felmenni a pumpa.

– Fél óra múlva indulhatunk.

– Világos, hogy egy perccel sem korábban, de mi lenne, ha egy kicsit maradnánk? – vetett fel a varázsló. – Mit gondolsz?

– Maradni akarsz?

– Először vagyunk a tetves sulin kívül, és úgy tudom nem kell sietned a vissza. Piton majd megnézi, hogy a nyomjel így ránkkerült-e, de én nem hiszem. Bár erősen kétlem azt is, hogy egyáltalán bármi ilyesmi számít, ha lelépünk – érvelt Draco. – Olyan sápadt vagy, Granger.

– Jól vagyok – mondta a lány. – Csak többet kellene lennem a napon.

– Most süt a nap – állapította meg a varázsló.

– Valóban szép itt – vett egy mély levegőt a boszorkány.

– Beszélgetünk a tervről is, ha az kényelmesebb neked.

– Hála Merlinnek.

– Tudod, hogy mi az a lazítás?

– Utoljára roxforti csata után a gyengélkedőn lazítottam – húzta el a száját Hermione. – Majdnem egy hónapig nem csináltam semmit csak feküdtem. Többet nem akarok lazítani.

– Meg sem lepődöm ezen – vigyorgott a varázsló. – Szóval beszéljünk a menekülésről. A kiábrándító bűbáj nem lesz elég. Mindenki engem fog keresni. Akár maga az ég is tele lehet Finite varázslatokkal.

– Igen, már gondolkodtam rajta. De nem hiszem, hogy annyi rémült ember Finitét lövöldöz az égbe – vett egy mély levegőt Hermione. –

– Meg kell akadályozni, hogy seprűre üljenek. Egy rögtönzött vihart kellene támasztanunk, ez biztosan segítene.

– Hogyne, és mégis hogyan csináljunk vihart?

– Nem akarok nagy vihart – nevetett fel Draco. – Csak egy olyan… nem is tudom.

– A vihar az vihar. Ráadásul ez magasszintű mágia. Nem tudom hogyan tudjuk kivitelezni – mondta a lány. – Flitwick óráján csak bárányfelhőket és kisebb esőfelhőket varázsoltunk.

– Amit én szeretnék az picipicit komolyabbat – sóhajtott fel a varázsló. – Szerintem meg tudjuk oldani. Szóval megcsináljuk?

– Nem is tudom – rázta meg a fejét. – Annyira nem rossz ötlet. Végül is üldözni fognak, ha jobban belegondolok.

– Üldözni?

– Tudod – kezdte Hermione, aztán eltette a noteszát –, a sárkány egy iszonyatosan veszélyes állat. Idomíthatatlan, agresszív, képes embert ölni. Egész hajtóvadászatot fognak ellenünk indítani.

– Ez nem hangzik túl bíztatónak. Erre az üldözés dologra nem gondoltam. Szerinted milyen gyorsan reagálnak az ilyesmire?

– Nem tudom – rázta meg a fejét. – De lehet át kellene gondolnunk ezt a vihar dolgot. Addig van rá szükség, amíg átérünk és aztán már nem kell átváltoznod.

– Akkor utánanézünk a könyvtárban? – tette fel a kérdést Draco. Hermionénak furcsa volt, hogy végre van valaki, aki érdeklődik a könyvek iránt.

– Ez már így is túl sok varázslat. Lehet kellene egy erősítő koktél is mindkettőnknek – gondolkodott Hermione. – Mit gondolsz?

– Hmm… jó ötlet.

– Kellene egy biztonságos hely éjszakára – folytatta Hermione.

– A Foltozott Üst – mondta Draco. – Sajnos, nem hoztam magammal a sátramat. Pedig nagyon jó. Nappali, három hálószoba, fürdőkád…

– Ez egy lakás? Tudod a mugli sátrak nem ilyenek.

– Gondolom – forgatta meg a szemét Draco. – De olyanunk sincs, így már csak a Foltozott Üst maradt.

– Nem tudom, hogy jó ötlet-e.

– Diszkrétek. De van másik lehetőség is. Amúgy is el kell mennünk a Gringottsba. Nem mehetünk csak úgy egyszerűen egy hosszú útra.

– Igazad van. Még meg kell ezt a részt beszélünk – bólogatott a boszorkány. – Jó lenne, ha nem kavarna be semmi sem a tervnek.

– Stonehenge lesz az első állomás. Ahogy számoltam a csillaghullás pont aznap éjfélkor lesz. Keresni kell néhány kristályfiolát.

– Meglesz.

– Akkor jó. Most pedig lazulunk – jelentette ki Draco.

Mielőtt Hermione bármit is szólhatott volna a varázsló magamellé húzta a fűbe, és szorosan átölelte. Olyan könnyedén simult oda hozzá, mintha egyszeriben elfogadta volna a fiatal férfi közelségét, és mellette megnyugvást talált volna. Nem volt helye tiltakozásnak, talán egy aprócska hang a fejében, valahol mélyen megszólalt, de most annyira könnyű volt elhallgattatni. Draco mellkasára tette a kezét, a póló átnedvesedett az izzadtságától, de most is valami átható citrus és vágott fű illatot árasztott. Elmosolyodott magában arra amikor eszébe jutott, hogy Draco különleges dezodort készített Piton egyik házivizsgájára. Volt ezekben a szürke napokban apó napfényes pontok is. Most pedig együtt nézték a szívfájdítóan kék égbolton úszó lusta felhőket.

hozzászólások: 2

by Neola @ 12 Oct 2023 05:34 am

Érthető Hermione hányinger és hangulat ingadozása. A szédülésről nem is beszélve. Már vártam, mikor jönnek a jelek. Remélem nem leszel baja. Nagyon kíváncsi vagyok, mikor derül ki,hogy terhes. :D
Valahogy nagyon sok buktatója van a szőkesnek és ezek részről részre, derülnek ki. Kicsit aggódom, hogy valami úton módon rosszul sül el a dolog.
Kíváncsian várom a folytatást!
Köszi szépen!
Üdv:Neola

by Nyx @ 12 Oct 2023 07:26 am

Szegény Hermione most ő szenved a legjobban Igen, azért igyekeztem néhol eljteni egy-egy tünetet, amit egyelőre lehet bármilyen lelki traumának is a tünetet, meg még ezernyi más miatt. Borzasztóan sok stressz éri, ezért sem figyel fel az igazi állapotára addig, amíg meg nem nyugszik. Majd a terhessége egyértelműen és igazoltan az utolsó fejezetben fog kiderülni.
Ebben nagyon is igazad van, nagyon sok buktatója van ennek a szökésnek. Még bennem is formálódik hogyan fog ez majd megtörténni. Már azért körvonalazódik a helyzet. De az biztos, hogy két fejezetet fog kitenni az egész a folyamat. Hamarosan jövök a következő fejezettel