26. fejezet
Stonehenge

A repülés nem ment zökkenőmentesen. Az általuk támasztott vihar önálló éltre kelt, így Dracónak nehéz volt repülnie. Hermione szorosan hozzá simult a pikkelyes nyakhoz, és bűbájokkal tartotta magát a sárkány hátán. Becsukta a szemét, megpróbált ellazulni, de nem ment annyira könnyedén, akárhányszor is gyakorolták ezt, nem tudta megszokni. A pikkelyek durvák voltak, több helyen fel is sértette velük a kezét, nem volt idő a bűbájokra. Még az a szerencse, hogy hallgatott Dracóra – gondolta Hermione. A ruháira mondott varázslatok védőréteget képeztek, így nem dörzsölte ki a combjait, azonban a nagy rohanásban a keze kimaradt. Most már hiába húzta a pulóverét a tenyereire. A boszorkány a repülés közben azon fohászkodott, hogy senki se vegye őket észre.

A felhők, a vihar és a köd teljesen elrejtette őket, de csak addig tartott, amíg partot nem érnek. Az Ír-tenger szilaj hullámokat vetett. A sós szél egyre másra az arcukba csapott. Az eső és a tengervíz összekeveredett. Mindketten szörnyen eláztak már, főleg Hermione, hiszen Draco védte a pikkelyréteg, és a bűbájai kezdtek lekopni, ráadásul a folyamatos külső behatás miatt gyorsabban elpárologtak. Draco nem mert feljebb emelkedni, nehogy elragadja őket egy-egy komolyabb légörvény. Mindketten számolták a perceket, amit a tenger felett töltöttek.

Azán a vihar csitulni kezdett, a nyílt tenger hullámzása lassan megszelídült, de az ég és a víz még mindig vasszürkén ért össze a horizonton, mintha soha nem lenne vége. A percekből órák lettek. A két fiatal pedig a kimerültség határán volt már. A bűbájok kezdtek teljesen megszűnni. A szél egyre erősebben zúgott, néha már képtelenek voltak tartani az irányt.

Draco megkönnyebbült, amikor észrevette a köves partszakaszt. Megkereste a legeldugottabb helyet, amit a mugliknak nagyon nehéz volt megközelíteni. Senki sem volt a környéken, ami megint csak kedvezett a szerencséjüknek. Lejjebb ereszkedett, megvárta, amíg Hermione lemászik a hátáról, és lehuppan a homos részen a kövek között. A fiúnak esélye sem volt arra, hogy ugyanott szálljon le, aztán elkövette a legostobább dolgot, amit lehetett. Még a levegőben visszaalakult. Egyből zuhanni kezdett.

– Arresto momentum. – Hallotta Hermione kiáltását, aztán hirtelen megállt a levegőben, és lassan ereszkedni kezdett. Elegánsan landolt a kavicsos fövenyen.

– Köszönöm! – zihálta a varázsló megkönnyebbülten. Soha nem érezte magát ennyire fáradtnak.

– Nincs mit – felelte a lány, majd elkezdte megszárítani magát. A meleg átjárta a testét, és olyan jó érzés volt.

Az eső időközben megállt, de a sötét fellegek még mindig ott kavarogtak felettük. Egy hosszú pillanatig csak csendben hallgatták a tenger morajlását és zúgását.

– Minden rendben? – kérdezte a fiatal férfi, miközben igazította a ruháját ő is.

– Igen – bólintott Hermione, miközben szemügyre vette a sérüléseket a kezén.

– Mutasd!

– Semmiség, csak pár horzsolás.

– Hadd segítsek!

– Majd elintézem később, csak valahogy menjünk ki innen. Olyan rossz érzésem van itt.

– Még jó, hogy varázsló vagyok és talán értek ehhez-ahhoz. Felesleges szenvedned – mondta, majd közelebb ment és megfogta Hermione kezét. A lány ellenkezni kezdett, de Dracónak sokkal erősebbnek bizonyult. A sárkánypikkelyek okozta sérülések mélyek voltak. – Semmiség? Olyan idióták vagytok ti griffendélesek.

– Ne…

– Maradj nyugton!

– Malfoy!

– Malfoy! – nyafogott Draco Hermionét kifigurázva. – Kiválót kaptam az elsősegély oktatáson, ha ez megnyugtat. Nem vagyok tehetségtelen idióta.

– Nem mondtam ilyet.

– Ez egy kicsit fájni fog. – Azzal a pálcáját a horzsolásokra irányította.

– Áu!

– Tudom, hogy nem gondolsz rólam sokat – közölte hidegen a tényt, de a boszorkány inkább lenyelte a replikát, amit legszívesebben a fejéhez vágott volna.

– Én is meg tudtam volna csinálni – mondta végül Hermione. Egymás szemébe néztek. – Csak nem akartam, hogy teljesen kimerülj mágikusan.

– Persze, persze – horkant fel Draco, miközben még egy bűbájt mondott ki a serülésekre. – Még nem végeztem, úgyhogy ne húzd el a kezedet. Merlinre, Granger, nem éget az érintésem.

– Még csak az kellene – dünnyögte, aztán elfordította a fejét. A bűbáj égetése lassacskán kellemes meleggé szelídül. Hermione megkönnyebbülve lélegzett fel.

– Már majdnem mind eltűnt – állapította meg a gyógyítóvá avanzsált mardekáros. A boszorkány viszont már szabadult volna. – Granger!

– Tessék?

– Te szoktál fél munkát végezni?

– Nem.

– Akkor maradj nyugton! – kérte Draco. – Nem is értem, mi bajod van.

– Jól van, jól van.

Hermione nem nézett Draco szemébe, majd, amikor a varázsló elengedte, akkor zsebre tette a kezét. Egy pillanatig ott álltak a parton, a viharos szélben. Talán most tudatosult bennünk, hogy végre megszöktek. A griffendéles lány összefonta a karjait, miközben igyekezett úrrá lenni a rátörő vacogáson.

– Nem kellett volna kifárasztanod magad még jobban – korholta a varázslót Hermione, de a hangja inkább motyogás volt.

– Nem fáradtam el. Csak repültünk egy kicsit. – Az öntelt vigyora persze nehezen rejtette el a sötét karikákat a szeme alatt. Draco legszívesebben ledőlt volna, de nem akart gyengének látszani.

– Csak repültünk egy kicsit, nem igaz? – ismételte meg Hermione. – Láttad mekkora hullámok voltak és vihart?

Még mindig dolgozott benne az adrenalin.

– Alig szemerkélt – vonta meg a vállát Draco. – Stonehenge pedig csak egy hoppanálásnyira van. Itt van az erősítő főzet a zsebemben.

– Oda csak később mehetünk – mondta Hermione határozottan. A fiatal varázslónak nem igazán tetszett, hogy lány megint át akarja venni az irányítást.

– Miért? – kérdezte meg egyszerűen, mielőtt nekiállt volna újra vitatkozni.

– Voltál te ott mostanában?

– Nem.

– Mugli látványosságról van szó. Nem mehetünk csak úgy oda, és rohangálhatunk csillagport keresve. Biztosan meglátnának minket.

– Tudom – vonta meg a vállát Draco, mintha ez nem érdekelné. – Annál könnyebb lesz elvegyünk.

– De nem kellene csak úgy odahoppanálnunk a tömegbe. Várjunk egy kicsit.

– Rendben, akkor várunk sötétedésig.

– Addig együnk valamit. Farkas éhes vagyok.

– Rendben.

Hermione kicsit meggörnyedt, miközben felszisszenve fogta meg az oldalát. Az arca eltorzult a fájdalomtól.

– A francba.

– Nagyot estél – mondta Draco –, amikor Braden eltalált az átokkal.

A lány felkapta a fejét. Kifejezéstelen tekintettel nézett a szürke szemekbe. Kicsit zavart volt, és érezte, ahogy a fájdalom keveredik a pánikkal.

– Nem emlékszel, igaz? – kérdezte a varázsló. Draco mélyen felsóhajtott. Megpróbált közelebb menni a hozzá, de valahogy a mozdulata el sem kezdődött.

Hermione válaszul csak nemet intett a fejével. Minden annyira, de annyira zavaros volt, nem tudta áthidalni az egészet.

– Elmondjam, hogy mi történt? – A varázsló kérdése egy ideig csak ott lógott a levegőben. A boszorkány fázósan húzta össze magán a felsőjét, még mindig sajgott az oldala.

– Nem, most nem. – Hermione érezte, hogy a keze remegni kezd és még erősebben szorított magát. – Most nem tudok ezzel megbirkózni.

Draco csak bólintott, majd közelebb lépett hozzá, aztán megérintette a kezét. Hermione kibontakozott az összefont karjaiból. Majd egy diagnosztikai bűbájjal ellenőrizte a sérülést. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

– Ez csak egy zúzódás. Szerencséd volt. Kibírod egy ideig, amíg szállást vagy valamilyen normális helyet találunk, vagy megkeressem rá a kenőcsömet és kenjük be most?

– Minden rendben. Kibírom.

A fiú csak bólogatott, aztán egy fájdalomcsillapító bűbájt varázsolt rá.

– Ez egy ideig elég lesz. Ha elkezd fájni, akkor szólj.

– Honnan tudsz te ilyeneket? – kérdezte a boszorkány.

– Kviddicseztem – vonta meg a vállát Draco. – Miután Madam Pomfrey nem igazán volt velem elnéző, így a kisebb sérüléseket magam gyógyítottam meg.

– Köszönöm! Így sokkal jobb.

Hermione az ajkába harapott, majd elkezdett turkálni a táskájában. Némi keresgélés után elővett egy térképet. A helymeghatározó bűbáj életre kelt, majd egy zöld kereszt jelezte a helyzetüket, megnézte mennyire messze vannak a legközelebbi településtől. Fél szemmel Dracót figyelte, aki most zsebretett kézzel a viharos tengert nézte.

– Erre van egy vendéglő – szólalt meg a boszorkány. – Igaz, hogy ez egy régi térkép, de talán még mindig megvan.

– Miért nem kerestünk egy újat?

– Mert kiszúrják a bagolypostát – magyarázta elcsigázottan Hermione. – Ez volt a könyvtárban egyedül, ami használhatónak tűnt. Levettem róla a bűbájokat és lenyúltam.

– Könyvet loptál? – vigyorgott Draco.

– Oh, kérlek, ne most kezdjük ezt! Te pedig felégetted a kastély parkját – nézett rá a boszorkány és vágott egy fintort. – Ennyire emlékszem.

– Csak leírtam a monogramom.

– Most komolyan?

– Le vagyok sújtva, hogy meg se nézted – csóválta meg a fejét, majd megmasszírozta az homlokát, és leült az egyik kőre. Hirtelen tört rá a fáradtság.

– Jól vagy?

– Talán mégse volt csak egy kis repülés – nevetett fel keserűen, aztán lehajtotta a fejét. – Basszus, minden tagom fáj.

A boszorkány aggódva nézett a mardekárosra. Aztán egy eszébe jutott valami, beletúrt a táskába, majd idegesen keresgetni kezdett valamit. Draco fél szemmel Hermionét figyelte, aki már majdnem könyékig benne volt a táskában.

– Mégis mit keresel?

– Piton adott bájitalt, csak nem találom – mondta a boszorkány, de nem hagyta abba a keresést. – Ezt nem hiszem el, itt kell lennie.

– Invitót próbáltad már?

Hermione ránézett Dracóra, de nem szólt semmit, csak kimondta a varázsigét. Hamarosan a kis égszínkék fiola a tenyerébe pattant.

– Csak egy kortyot igyál belőle. – Azzal átadta az üvegcsét a fiúnak. Draco egy ideig méregette a fiolát, majd lepattintotta a fedelét. Szörnyű íze volt, mintha mentolos szájvizet ivott volna, szódavízzel és valamilyen olcsó vodkával.

– Ezt én főztem – szólalt meg végül Draco kissé hörögve. – Az a rohadék megitatta velem a vizsgamunkámat.

Hermione egy pillanatra megdermedt, aztán kitört belőle a nevetés.

– Hatásos, csak kihagytam belőle a fekete köményt, attól nem lenne ilyen borzalmas íze – fintorodott el. – És ne nevess ki, köszi!

– Bocs – vigyorgott még mindig a lány. – Hoppanálunk?

– Persze.

Draco odalépett Hermionéhoz, aztán a boszorkány megfogta a karját, és már indultak is. Szerencsére egy olyan helyen bukkantak fel, ahol senki sem láthatta őket. A vendéglő, ami igazából egy gyorsbüfét takart, nem volt túl messze, és elég nagy volt a forgalom, hogy el tudjanak vegyülni. A mardekáros kifejezéstelen arccal méregette az összesereglett muglikat. Kissé feszélyezve érezte magát köztük, nem mintha soha nem járt volna ebben a világban, csak semmi kedve nem volt odaülni.

– Mi lenne, ha én intézném…

– Oké, Granger, itt megvárlak.

– De hamar beleegyeztél.

– Utálok sorba állni – magyarázta, noha mindketten tudták, hogy ennél többről van szó.

Draco keresett egy nyugalmasabb helyet hátul, a büfé mögött, ahol padok voltak. Megkereste a legtávolabbit, aztán leült. Hatalmas fák magasodtak fölé, nem messze egy gyorsfolyású ér szelte át az erdőt és a lakott települést. A fiú megnyugodva szívta be a kellemes, friss levegőt. Kicsit még zúgott a feje a bájitaltól, de már jobban érezte magát. Kisvártatva Hermione megérkezett a kezében két szendviccsel és két üdítővel. Átadta az egyiket Dracónak, majd leült mellé és mindketten csendben falatoztak. Az étel mindkettejüknek jól esett, úgy tűnt, mintha régóta nem ettek volna.

– Ez finom volt – törte meg a csendet Draco. – Nem is tudtam, hogy ennyire hiányzik az étel.

– Sok energiádat felemésztette a repülés. A bájital pedig nem pótolhatott mindent.

– De jobban bírtam, mint gondoltuk.

– Szerencsénk volt a hátszéllel – felelte a boszorkány.

– Ez igaz. Jól vagy?

– Majd az leszek – sóhajtott fel Hermione. – De egyelőre minden rendben. Gyakorlatilag semmire nem emlékszem. Ez pedig… zavaró.

– Elmondjam? Mert tényleg elmondom, ha tudni akarod.

– Imperio volt, igaz?

Draco csak bólintott.

– Mae veled akarta megöletni Persis.

– Merlinre…

– De nem tetted meg – mondta Draco. – Persis pedig majdnem három napja nem is volt a kastélyban. Az átkod pedig belecsapott a kastélyba.

– Mintha láttam volna Persist.

– Az Piton volt. Százfűlé-főzettel váltott alakot.

– Mit gondolsz sikerült Pitonnak, és elkapták Maet? – váltott témát a lány. Dracóval egy pillanatra összenéztek. A varázsló komoran préselte össze az ajkait.

– Szerintem sikerült – válaszolt némi gondolkodás idő után a varázsló. – Ha nem sikerült volna, akkor Fawkes megjelent volna. De nem jelent meg sehol. Az énekét sem hallottam. Baromi nagy felfordulás volt. Aztán nem sokat láttam a tűztől meg a vihartól. Lehet kell majd szereznünk egy Prófétát.

– Lehet.

– És most merre?

– Nem tudom – rázta meg a fejét Hermione. – Stonehenge gondolom.

– Még korán van – mondta Draco, aztán nagyot kortyolt az italából. – De attól tartok sok flúgos mugli lesz a környéken.

– A csillaghullást nézőkre gondolsz?

– Aha. Hallottam, hogy a muglik szoktak ilyesmit csinálni – válaszolt egykedvűen, aztán kinyújtotta a lábát. – Az eget figyelik, aztán ha látnak egyet, akkor kívánnak. Micsoda badarság.

– Nem mindenki nézi úgy az eget. Vannak olyan muglik, akik tanulmányozzák az eget, a bolygók mozgását, a galaxisokét, felfedeznek égitesteket. Ez nem csak csillaghullásból és kívánságokból áll.

– Nem is a tudósokról beszéltem – sóhajtott Draco. – Azokkal nincs semmi bajom.

– Még jó.

– Konfúziós bűbájjal hogy állsz? – jött a varázslótól az erős témaváltás.

– Ezt csak viccnek szánod? – kérdezett vissza a lány. – Az emléktörés után ezt a bűbájt használtam a szüleimen.

– Most egy kicsit több emberen kell – vonta meg a vállát Draco. Hermione felkapta a fejét, aztán egyenesen a fiatal varázsló szemébe nézett. – Mi az? Ne nézz ilyen csúnyán rám! Csak el kell hitetnünk pár emberrel, hogy sürgősen haza kell menniük ellenőrizni az üstöket, hogy ég-e alatta a tűz.

– Elzárták-e a gázt.

– Sisakvirág, farkasölőfű – mondta Draco egykedvűen, mintha ugyanaz lenne, amit mondott a mugliknál. – Elkergetjük őket, aztán éjfélig kihúzzuk ott.

– Rendben. Legyen, ahogy akarod.

– Még szép.

***

A nap már lenyugodott, amikor a két szökevény felbukkant a Stonehenge-től nem is olyan messze. Draco azonnal pálcát rántott, s ellenőrizte, hogy vannak-e a környéken. Szerencsére senkit sem találtak. Ez kis aggodalommal töltötte el. Mi van, ha mégsem úgy számolta ki a csillaghullás időpontját, ahogy kellett volna. De először a muglimentesítést kellett megoldania.

A baj megelőzésére bűbájokat mondtak, ami miatt egy időre mindenki elkerülte ezt a helyet. Az ég tiszta volt, alig néhány felhővel az égen, mintha a korábbi vihar meg sem törtét volna. A körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló építmény, így már csak az övék volt ma estére. Draco pálcát gyújtott, aztán Hermionéval szorosan egymás mellett haladva léptek be az ókori építmény közepébe.

– Hátborzongató itt lenni – szólalt meg a lány egy kicsit rekedten.

– Egyszer voltam itt egy nyári napfordulós rendezvényen. Még Roxfort előtt – mesélte Draco révedezve. – A muglik miatt olyan vihart kellett elszabadítani a környéken, hogy bekerült a Reggeli Prófétába is.

– És jó volt legalább?

– Igen. Bár nem vagyok oda ezekért a szertartásokért – közölte egykedvűen, aztán témát váltott: – Keressünk egy helyet.

Nem sokkal később Hermione és Draco csendesen ültek a fűben. Az ég tiszta volt, milliónyi csillag fénylett a sötét égbolton. A varázsló egy takarót varázsolt elő, és most azon pihentek. Mindkettejük kezében egy-egy kristályból kifaragott üvegcse volt. Némán figyeltek, már nem volt messze az éjfél, gyorsnak kellett lenniük és ügyesnek.

– Nem fázol? – kérdezte a varázsló.

– Kicsit.

– Gyere egy kicsit közelebb! – kérte Draco. Hermione ránézett, mintha most jött volna rá, hogy ki ül mellette. – Jó tudni, hogy ennyire iszonyodsz tőlem.

– Nem, csak meglepődtem – szólalt meg gyorsan Hermione. Örült neki, hogy nem látszik mennyire elpirult.

– Melegítő bűbájt akarok csak magunkra varázsolni – mondta végül a mardekáros. – De jó tudni, hogy ennyire taszítom a nőket. Jót tesz az egómnak.

– Hülye vagy – jegyezte meg egyszerűen Hermione. – Mellesleg az egódnak nem árt, ha néha kicsit sérül.

– Ne hisztizz, hanem gyere közelebb! – javasolta Draco. A lány most már szúrós szemmel nézett rá. – Ne nézz rám így! Maradék önbecsülésem is elveszik miattad.

Hermione nem válaszolt, csak közelebb ült, aztán hagyta, hogy a varázsló bűbája átjárja a testét és kirázza a hideg, amiatt, hogy Draco átkarolta. Nem mintha ő maga nem lett volna erre képes erre a bűbájra, de nem akart tovább veszekedni a mardekárossal. Így is rémesen álmos volt már. A fiatal varázsló megújította a fájdalomcsillapító bűbáját is, amitől az ébren tartó sajgás is megszűnt az oldalánál.

– A nagyanyám a csillagok könnyeinek hívta a csillaghullást – szólalt meg Draco félhangosan.

– Sosem hallottam így.

– Kicsit flúgos volt az öreglány – mosolyodott el a fiatal férfi, aztán felnevetett. – Hiányzik.

– Én nem ismertem a nagyszüleimet.

– Sajnálom – mondta Draco, majd kicsit lehajtotta a fejét.

– Így alakult. Legalább a szüleimen most tudok segíteni – váltott témát Hermione. – Biztos, hogy ez működni fog?

– Igen. Nagyon nehéz összeszedni ennyi csillagport, de megéri, higgy nekem.

– Értem.

– Láttam már hogyan használják. De ez a módszer annyira körülményes, hogy sokan bele sem kezdenek. Gondolhatod, mennyire szemet szúrna több Stonehenge-hez hasonló építmény. Mi is éppen rettentően nagy kockázatot vállalunk.

– Nem kellett volna a szüleimmel ezt tennem – fakadt ki a boszorkány. – Akkor most könnyebb lenne.

– Mit tettél volna akkor, ha mégis elrabolják őket, és ezzel zsarolnak? – kérdezte a fiú. – Megértem, amit tettél. Nem volt jobb megoldás. És kár már azon bánkódni, hogy mi lehetett volna ha. Maguktól elmentek volna?

– Nem hiszem – rázta meg a fejét Hermione. – De a Főnix Rendjére is bízhattam volna őket.

– Lehet – sóhajtott fel Draco. – Bár úgy tudom, hogy az sem lett volna egy életbiztosítás.

– Sajnos nem.

Egy ideig csend állt a beszélgetésükbe. Figyelték a milliárnyi csillagot az égen, a fejük felett lévő messzi-messzi galaxisok fényeit, amitől nem is érezhették volna magukat kisebbnek. Hermione ellazulva hajtotta a fejét Draco vállára, amiközben a fiú továbbra is magához ölelte. Nem akart belegondolni a helyzet intimitásába, és abba, hogy mennyire jól esett neki a közelsége.

– Remélem, hogy jól néztem a bolygók állását – szólalt meg ismét a varázsló. – Nem volt erősségem az asztronómia.

– Hogy mondod? – fordult felé Hermione mérgesen. – Azt mondtad, hogy elintézed.

– El is intéztem.

– Mégsem vagy benne biztos. Malfoy, ha most feleslegesen jöttünk ide, akkor nem is tudom mit csinálok veled. Mondjuk nyelvcsomózó átkot kapsz tőlem.

– Ez nem időjárás jelentés – mondta Draco, miközben megforgatta a szemét. – Valószínűleg ma éjfélkor valóban csillaghullás lesz itt.

– Úgy legyen, mert ha nem lesz, akkor megfojtalak.

– De harcias vagy. Megfojtasz, kitekered a nyakam. Egy kis részem azt kívánja lássuk tényleg megtennéd-e?

– Bárcsak megtehetném– vallotta be a lány. – De van ennél nagyobb bajunk is.

– Micsoda?

– Egy zsupszkulcsot kell szereznünk – mondta Hermione gondterhelten. – Megpróbálhatunk csinálni is egyet. Olvastam róla kicsit…

– Szó sem lehet róla – jelentette ki Draco. – Ha elrontjuk, akkor ki tudja hol kötünk ki vagy annyira összekeverednek a testrészeink, hogy többet Merlin nem rak össze minket. Sok meredek dologra rá tudnál venni, de nem áldozom fel magam egy ilyen veszélyes ötletért.

– Tudom, hogy kockázatos. De jobb, mint országról országra hoppanálva menni. És az illegális zsupszkulcsodban sem bízom jobban.

– Ebben igazad van.

– Az sem mindegy, hogy mennyi galleonom bánja majd ezt – sóhajtott fel a boszorkány. – Ha tényleg hetekbe telik egy nemzetközi zsupszkulcs megszerzése… Tényleg nem várhaunk annyit. Gondolom, ha elmehetnénk a Zsebpiszok közbe…

– Még mit nem. Megőrültél? Nem fogok oda elmenni veled – ellenkezett Draco. – Holnap elegyünk szépen a Gringottsba, aztán leveszünk egy kis pénzt a számlámról. Befizetünk egy legális zsupszkulcsutazásra, de én szerzem be.

– Miért nem mehetek én is?

– Mert nem szeretném, ha a Zsebpiszok közbe mászkálnál. Egyedül hamarabb megjárom, és nem akarom, hogy elkapjanak.

– Tudok magamra vizsgázni.

– Szerintem meg egy kis pihenés nem fog ártani – sóhajtott fel a varázsló. – És különben sem akar a forrásomat felfedni előtted.

– Ezt már jobban megértem – mondta a boszorkány. – Rendben, akkor rád bízom magam.

– Köszönöm.

– És mi van, ha az apád zárolta a számlád?

– Nem tudja – rázta meg a fejét Draco. – Nagykorú vagyok. Anyám nem hagyná, hogy teljesen kisemmizzen. Lehet, hogy a nagy Malfoy vagyonhoz nem férek hozzá, de azért innen-onnan van örökségem. Abból simán kitelik egy odavissza zsupszkulcs és egy kis vakáció Ausztráliában.

– És hogyan fizetem neked vissza?

– Sehogy.

– Jaj, Malfoy! Ezt nem fogadhatom el.

– Gyalog akarsz menni a szüleidhez? Mert felőlem ezt is megteheted – nézett rá komoran Draco. – Nem kötelező mennem. Ugyanakkor, nem is hagynálak itt. Szóval elég ebből a marhaságból.

– Nem.

– Egyezzünk meg.

– Mire gondolsz?

– A maradék csillagpor az enyém marad – felelte nemes egyszerűséggel Draco. – Méltányos ajánlat, egy vagyont ér az ilyesmi.

– Jó, de ha nem marad? – kérdezte Hermione. – Soha nem használtam ilyesmit.

– Akkor masszázs, reggeli, ebéd, vacsora, talpmasszázs, uramnak szólítasz és megteszel mindent, amit kérek – vigyorodott el Draco. – Úgy egy félévnyi rabszolgaság, aztán tényleg kvittek vagyunk.

– Majd, ha a kákalagok a „Ne törd el az üstömet!” című dalt éneklik – nevetett fel a boszorkány. – Fél év rabszolgaság?

– Vicceltem. Nem kell tőled semmi sem, Granger – sóhajtott fel Draco, aztán beletúrt a hajába, amit most még jobban összeborzolt. – Ha elviszlek Ausztráliába, akkor kvittek leszünk, oké?

– Mármint?

– Azokat a régi dolgokat, amiket tettem, tettél, mondtam, mondtál, szépen elfelejtjük. Tiszta lappal indulunk, és ennyi. Méltányos ez így?

– Nem is tudom – harapott az ajkába a lány.

– Legalább veled legyen rendben a karmám – közölte Draco, majd fáradtan nyögött fel. – Nem tudom miért baj ez neked.

– Miért fontos ez neked? – fintorodott el Hermione. – Most mondjam azt, hogy mindenért megbocsátok neked?

– Ne menjünk azért ilyen messzire. A kvittek leszünk nekem bőven elég. Nincs kedvem hallgatni valami olyan beszédet, amire… nincs semmi szükség.

– Malfoy…

– Nem szeretek arra gondolni, hogy idióta voltam – mondta végül Draco. – És most egészen jól kijövünk egymással. Ne rontsuk el a múlttal!

– Lehet, jobb lenne, ha visszafizetném.

– Segítettél megszökni, ez elég – jelentette ki a varázsló. – Nem kell makacskodnod. Tudod más boszorkány erre azt mondaná, hogy rendben és nem firtatná tovább.

– Ha ki akarnálak használni, akkor persze, így lenne. De én nem akarlak kihasználni, így pedig pláne nem. Viszont elfogadom az ajánlatodat, jól van. Legyen ez az, hogy kvittek vagyunk egymással.

– Mondták már a barátaid, hogy iszonyatosan makacs vagy? – kérdezte a mardekáros végül.

– Szóba került már. Egyszer vagy kétszer talán.

– Bármiben lefogadtam volna, hogy így van – ásított egy hatalmasat Draco. – Fel kellene készülnünk.

– Igen.

– Stella pulvis a varázsige – mondta Draco, aztán az órájára nézett. – Készülj, már csak pár másodperc.

– Valami jó tanács?

– Gyorsnak kell lennünk.

– Rendben. Igyekszem.

Hermione szíve éjfélkor nagyot dobbant. Reménnyel telve figyelte az égboltot, és akkor megtörtént. Pontosan úgy, ahogy Draco előre megjósolta. Egy hullócsillag hosszú csóvája szelte át felettük az eget, aztán több egymás utáni is követte. A varázsló elszántan szegezte az ég felé a pálcáját, s kimondta a varázsigét. A hirtelen jött fény elvakította a boszorkányt, mikor újra kinyitotta a szemét sűrűn pislogott.

A kőépítményt ezüstös, világító porfelhőt vette körül. Lustán hullámzott az oszlopok között, ellentmondva a fizika törvényeinek. A csillagpor fátyolként lebegett körbe mindent. Mindkettejüket körbeölelte. Gyönyörű volt. Izzott, vibrált és lüktetett minden a mágiától. Egyszerre elemi, ősi és csodálatos. Hermione ajka önkéntelenül, csodálkozva nyílt szét. Még sosem látott ilyesmit. Kissé álomszerű, semmihez sem hasonlítható, akár egy káprázat. Mindent bevilágított az ezüstösen csillogó fény, mintha az apró por megállt volna a levegőben. Draco a boszorkányt figyelte, de nem élvezhette ki a látványt. Oda kellett figyelnie, mert nem lesz ennél jobb alkalmuk.

– Nincs sok időnk – mondta a fiatal varázsló, majd igyekezett minél több ezüstös port belevarázsolni a kristályüvegcsébe. Hermione megpróbálta ugyanezt, de nem ment olyan könnyedén, mint amilyennek gondolta. Nagyon keveset sikerült összegyűjtenie. Hirtelen erős szél támadt, és makacs felhőket hozott magával a semmiből. Mintha a természet bosszúja lenne, amiért belepiszkáltak abba, amibe nem kellett volna.

– A rohadt életbe! – sziszegte Draco mérgesen, amikor a bűbáj nem tudott több csillagport összeszedni.

– Elfújja az egészet – kiabálta Hermione kétségbeesetten. – Nem tudom…

– Gyorsan, igyekezzünk! – morogta a mardekáros a lány szavába vágva. – Annyi van amennyi van, és nem lesz több. Zárjuk le a fedelet, aztán menjünk.

– Rendben.

A hirtelen jött vihar gyorsan csapott le rájuk, mint arra számítani lehetett. Alighogy összeszedték a holmijukat már el is eredt az eső. Draco megfogta Hermione derekát, magához húzta, és hoppanált vele, de a lánynak fogalma sem volt hová.

hozzászólások: 2

by Neola @ 18 Nov 2023 04:45 am

Szépen haladunk! már gondolom a cél egyenesben vagyunk!
Örülök, hogy végre otthagyták az iskolát. Nagyon kíváncsi vagyok. Lucius, hogy a viselte a vereségét. A fia telejsítet, de mégsem úgy ahogy kellett volna.
Köszi szépen! Várom a folytatást!
Üdv:Neola

by Nyx @ 18 Nov 2023 10:01 am

Igen, most már lassan-lassan a célegyenesben tartunk. Áhh igen, most már jó volt a suliból elmenni és maguk mögött hagyni mindent. Ohhh Lucius, hát ez évekig ütközőpontjuk lesz. Bár Draco tényleg tanult ott valamit, és ez volt a cél, csak hát Luciusnak nem igazán sikerült elérnie ezzel a célját. Hamarosan jövök a következő fejezettel! Köszönöm :)