28. fejezet
Zsupszkulcs

A délután nagy részét mindketten könnyű pihenéssel töltötték. Átolvastak néhány napilapot, Draco határozottan állította, hogy a Kviddics magazinban is szerepelhet az remek szökési kísérletük, így ragaszkodott egy ilyen beszerzéséhez is. Hermione erősen kételkedett a fiú meggyőző érvelésében, de végül a varázsló talált egy rövid cikket, amiben megemlítik a sárkánytámadást, és a leggyorsabb seprűt, amivel a sárkány nyomába eredtek. Azonban Mae-ről semmit sem találtak vagy akár Pitonról. Hermione felvetette, hogy írhatnának még egy baglyot, de aztán elvetették az ötletet.

Viszont nem beszéltek arról, ami az étteremben történt. Draco megpróbálta róla beszélgetést kezdeményezni, de a boszorkány állandóan hárított. Megérette, amiért Hermione a bugyuta Weasley fiúval nem akart beszélni. Láthatóan Potterrel sem akart. Végül a fiú feladata, és inkább sokkal égetőbb témákra terelte a szót. Voltak még olyan dolgok, amiket minél előbb el kellett intézniük. Gringotts meglátogatása és a zsupszkulcs megszerzése volt a legsürgetőbb.

Érdekes módon Dracónak könnyebb volt rábeszélnie Hermionét, hogy maradjon a hotelben, és ne kísérje el a Gringottsba, majd a Zsebkosz közbe, mint az elsőre gondolta. Potter és Weasley felbukkanása kissé kiborította a lányt, de a viselkedését azzal magyarázta, hogy izgul a szülei és az utazás miatt. Persze a boszorkány gyorsan elterelte a témát másfelé, egy ideig összevissza beszélt mindenről, és átadta a saját széfkulcsát, és rábízta a varázslóra pénzügyei rendezését.

A varázslók bankjába nem volt túl nehéz bejutnia. Draco felmérte a saját pénzkészleteit, aztán megnyugodott, hogy nem kell túlságosan aggódnia, ha okosan osztja be a pénzét. Nincsenek drága dolgok, mint például az a méregdrága versenyseprű, amit kint látott a Kviddics a javából üzletben. Aztán ott volt a másik dolog. Hermione erszényének megtöltése. Draco ezt könnyen megoldotta, úgy, hogy nem is kellett a lány kicsi aranykulcsát használnia. Bellatrix vagyonának egy részét felhasználva töltött meg Hermione számára egy erszényt, amiről természetesen mélyen hallgatott. Egy kis jóvátétel az okozott… kínzásért. Iszonyatosan jól érezte magát ettől.

A Gringotts után Draco egyből a Zsebpiszok közbe ment. Nem kellett sokáig téblábolnia, amíg meg nem találta a zúg zsupszkulcsárust. Ugyanaz a pasas volt, akitől korábban is vásárolt. Némi alkudozás után sikerült megszereznie, amit akart. Egészen jutányos áron, ráadásul odavissza útra. Még jobb. De a visszaút már Romániába szólt. Rémesen büszke volt magára, és úgy élvezte a délutáni napsütést, hogy eszébe sem jutott, hogy valaki figyeli minden lépését. Beszerzett még néhány fahéjastekercset, aztán elindult vissza a hotelbe.

Eközben Hermione az ablakpárkányon ülve nézte, ahogy a buszok elhaladnak az utcában. Nem akart arra gondolni, hogy mennyire megrázta Harry és Ron jelenléte, ezen felül mennyire hálás volt Dracónak, és ezt valahogy meg kellett köszönnie. Órákig emésztette magát, végiggondolt mindent, aztán nekiállt tanulni az emlékvisszaállító varázslatra. Rendelt maguknak egy könnyű vacsorát, és várt. Nem tudta, hogy mennyi időt töltött el így itt. De már régen nem olvasta a könyvét.

Draco kora este érkezett vissza. Elrendezett még pár apróságot, amire később már nem lesz ideje.

– Megjöttem – jelentette be varázsló.

– Végre! Már majdnem éhen haltam – mondta a boszorkány. – Minden rendben volt?

– Aha. – Draco átadta Hermionénak az erszényt tele galleonnal.

– Köszönöm szépen! – mosolygott rá. – Nem is tudod mennyire…

– És itt a zsupszkulcs is. – Draco nem várta meg, amíg a boszorkány befejezi a felesleges hálálkodást, hanem előhúzta a zsebéből az iszonyatosan régi paradicsom konzervet összenyomott alakban. – Szép, igaz?

– A legszebb. És ezt nem tudják lenyomozni? – kérdezte a boszorkány.

– Nagyon-nagyon nehezen. Kicsit rázós lesz az út, mert nagyon messzire megyünk, de nem lesz semmi gond.

– Az jó. Nagyon érdekes ez a konzerv.

– Amivel Izlandra lehet menni az egy összenyomott babkonzerv – mesélte a varázsló. – Egyiptomba pedig egy fél kilinccsel lehet menni. Ha pedig egy Thaiföldi utazás érdekel, akkor egy törött villát kell keresned.

Hermione felnevetett.

– Lényeg, hogy működjön.

– Igaz – bólintott a fiú.

– Rendeltem vacsorát, ha nem baj.

– Finom az illata. Hoztam egy kis fahéjastekercset – szólalt meg Draco, majd felemelte a zacskót, amiben a finomságok voltak. – Ez remekül illik majd a vacsorához.

– Imádom.

Draco elmosolyodott, és olyan melegséget érzett a szíve tájékán, amit nem kellett volna, de ezzel most nem volt hajlandó foglalkozni. A boszorkány csillogó szeme és a kedves mosolya teljesen elvarázsolta. Éhes volt, gyenge akarata… Bármilyen képes volt ráfogni, csak tovább érezhesse ezt a kellemes érzést.

– Egyébként nem találkoztam egyetlen Roxfortos ismerősünkkel sem. Szóval egészen eseménytelenül telt ez a kiruccanás. A Gringotts is majdnem teljesen üres volt. A koboldok se nagyon akadékoskodtak. Az egyik nagyon méregetett, akinek csak fél füle volt, de ennyi.

– Szerintem sokan nyaralnak – találgatott a boszorkány. – Milyen jó is lenne.

– Neked is jár egy kis lazítás.

– Nekem?

– Igen, neked – helyeselt Draco, aztán egy ötlet fogalmazódott meg benne. – Nekem is, ha már azt illeti. Az utóbbi két év maga volt a pokol és az idegesség. Lazítanék még mielőtt… elindulnék vissza.

– Maradnál velem egy kicsit Ausztráliában? – kérdezte Hermione, és nem is tudta eltitkolni a boldog mosolyát. Nem is tudta, hogy miért dobta fel maga az ötlet is. – Tényleg?

– Nem maradhatok sokáig. De egy kicsit igen, csak akkor, ha szeretnéd.

– Igen, szeretném – mondta a lány, majd egy kicsit elpirult. Talán a gyors válasz valami mást is elárult? Jobban vágyott Draco társaságára, mint Ronéra vagy Harryére. És ez nem is volt olyan ijesztő.

A varázsló elmosolyodott. Csendben nekiálltak a vacsorának. Nem volt szükség többre, bármi mást mondtak volna erről, azzal elrontották volna az egészet. Kellemesen töltötték el az estét. Beszélgettek, de csak általános dolgokról. Felszabadultan nevettek, mintha nem lenne még egy megmérettetés, amin részt vesznek majd.

Egészen a fahéjastekercsig nem beszéltek az utazásról. Draco hozta szóba először:
– Mikor akarsz indulni holnap?

Hermione letette a villáját, aztán megtörölte a száját. Elgondolva nézett az összenyomott konzervre, ami egészen eddig ott hevert mellettük.

– Reggeli után? – kérdezett vissza. – Igazából mindegy, de minél előbb túl leszünk rajta annál jobb, főleg, ha rázós lesz az út.

– Nekem jó – bólintott a varázsló. – Nem lesz gond. Azért mondtam, hogy kicsit rázós, mert tovább fog tartani, mint egy rendes zsupszkulcs utazás.

– Szállás már megvan – mondta a boszorkány. – Régebben intéztem, még mielőtt Mae… tudod. Átfoglaltam a dátumokat kétszer azóta… és amíg kint voltál véglegesítettem a dátumot. Két hétig az enyém a szoba.

– Hogy intézted ezt el?

– Mugli módszer. Telefon – magyarázta Hermione. – Mindegy. Meddig maradsz?

– Még nem tudom mennyi ideig maradok – szólalt meg Draco. – Én…

– Addig maradsz ameddig akarsz. – Hermione átnyúlt az asztal felett, és megérintette a fiatal férfi kezét. – Nem foglak vissza. Én csak… nem akarom ezt egyedül csinálni. És mi…

– …jó csapat vagyunk – fejezte be a mondatot a fiú, miközben megsimította a hüvelykujjával a boszorkány kezét. – Tudom.

– Akkor rendben.

Hosszú percekig néztek egymás szemébe, amíg Hermione el nem mosolyodott, aztán elhúzta a kezét, és összeszedte a piszkos edényeket, majd egy pálcaintéssel tisztává varázsolta őket. Az este további részét csendesen, pihenéssel töltötték el.

***

Másnap reggel mindketten felkészültek az utazásra. A boszorkány már többször átnézte a csomagját, mire megbizonyosodott arról, hogy minden rendben van. Draco egyedül a csillagport mennyiségét ellenőrizte, mintha más egyáltalán nem számítana. Hermione idegesen rágta a körmét, miközben őt figyelte. Hullámokban jött a megkönnyebbülés, amikor a varázsló szerint elegendő mennyiség van a kristályfiolákban az akciókhoz. Aztán elérkezett az utazás pillanata.

– Felkészültél? – Volt az első kérés, amitől Hermione érezte, hogy elfogja a hányinger.

– Azt hiszem.

– Utaztál már valaha zsupszkulccsal? – kérdezte Draco, miközben ott lóbálta a kezében az összenyomott régi paradicsomkonzervet.

– Igen. Talán egyszer vagy kétszer – mondta idegesen Hermione, miközben egyik lábáról a másikra állt. – Ilyen messzire sosem utaztam még. Kicsit ideges vagyok.

– Akkor ne izgulj már ennyire! Sokkal-sokkal egyszerűbb lesz, mint sárkányháton utazni. Hozzáteszem veszélytelenebb is, csak csináld azt, amit mondok.

– Jól van, de…

– Nincs, de. Ölelj át, így könnyebb lesz.

– A szüleim miatt vagyok összezavarodva – szólalt meg végül Hermione. – Mi van, ha… Nem érdekes.

– Nyugodj meg! Egyszerre csak egy dologgal foglalkozz, az első pedig az utazás – mondta a fiatal varázsló. – Nem lesz semmi baj. Gyere már közelebb, mindjárt indulunk!

– Miért utasítgatsz folyton?

– Nem tudom – rázta meg a fejét Draco. – Mert egy irányításmániás barom vagyok. És mert látom, hogy szükséged van egy kis terelgetésre.

– Lehet.

– Itt most megcáfolhattad volna.

– Most mondjam azt, hogy egy bűbáj vagy? – nevetett fel Hermione.

– Jót tenne az egómnak.

– Gondolom – csóválta meg a fejét a lány.

– Gyere, Hermione, ölelj már át!

– Jól van.

– Így szoktál átölelni valaki? – kérdezte Draco mosolyogva. – Tudod, lehet, hogy nem tudok sokat az ölelgetésről, de szerintem közelebb kellene jönnöd.

– Így jobb?

– Kicsit javítok még rajta – mondta a varázsló. A fiatal varázsló megfogta a lány egyik karját, majd a dereka köré fonta. Hermione kénytelen volt a fejét Draco mellkasára hajtani. – Ez így már sokkal-sokkal jobb.

Mindketten megfogták a zsupszkulcsot.

– Felkészültél?

– Igen – bólogatott Hermione.

– Három, kettő, egy… – Azzal vettek egy mély lélegzetet, aztán elragadta őket a mágia. Hermione még soha nem utazott ilyen messzire zsupszkulccsal. Nem is igazán kedvelte ezt a fajta utazási formát. Továbbra is Dracóhoz simulva várta, hogy vége legyen. De ez tovább tartott, mint bármelyik másik utazása. A becsukott szemük nagyon is sokat segített a helyzeten.

Mindketten szorosan és erősen markolták konzervet. Vigyázni kellett nehogy elengedjék azt, mert akkor idő előtt befejeződött volna az utazás. Az idő csigalassúsággal telt, mintha soha nem akarna végeszakadni. Hermione úgy érezte zsibong mindene, mintha szét akarna esni vagy össze akarna roppanni, nem igazán tudta eldönteni mégis melyikről van szó. Még soha nem érzett ilyen kellemetlen érzést.

Aztán egyszerre megszűnt minden. Szédülve értek partot. Hirtelen minden annyira csendes lett. Megszűnt a zsibongó érzés, a süvítés és a kellemetlen érzés. Furcsa volt szilárd talajt érezni a lábuk alatt.

A lassú hullámzását hallották meg először az öbölből. Meleg levegő csapta meg őket hirtelen, párás volt és teljesen más, mint otthon. Hermione még mindig becsukott szemmel állt, és még mindig Dracót szorította.

– Jól vagy? – kérdezte a varázsló. – Földet értünk.

– Azt hiszem, hogy túléltem – sóhajtott egy mélyet Hermione. – Borzalmas. Szerintem nem mostanában fogok így utazni.

– Gyomrod?

– Kicsit kavarog, és iszonyatosan meleg van itt.

– Ne is mondd! – morogta Draco, aztán mindketten kibontakoztak egymás öleléséből. Majd a fiú megfogta a lány karját, amikor majdnem elesett.

– Elfelejtettem, hogy olyan helyre küldtem a szüleimet, ahol mindig nagyon meleg van. Most elvileg tél van itt, de itt ilyenkor is meleg van. De augusztus a legmelegebb. – Hermione kigombolta a kardigáját.

– Vettem észre – mondta a varázsló, miközben ő is levette a pulóverét. – Mennyi lehet az idő?

– Délután fél öt körül – válaszolt a lány.

– Borzalmas hüllő szag van.

– Van errefelé pár krokodil – jegyezte meg Hermione.

– És ezt most mondod, amikor itt sétálgatunk a parton?

– Nincs most itt egy sem.

A boszorka letette a táskáját, majd a kabátját is. Mélyet lélegzett, aztán hátrasimította a haját, és egy kócos kontyba kötötte. Hermione úgy érezte, hogy még mindig nagy nyomás alatt állt. Levette a cipőjét, majd a zoknit is. Jó volt a homokhoz érni. Kicsit feltűrte a nadrágját, ezután elindult a víz felé.

– Nem éppen a legdiszkrétebb hely, ahol felbukkanhattunk – szólalt meg félhangosan a varázsló. – Talán ezért adták ide ilyen könnyen.

– Ez a Beagle-öböl. Szerencsénk van, hogy nem figyel ránk senki sem – magyarázta a lány. – Bár nem látok nagyon sok embert itt.

– Mindenkit inkább a napozás érdekel.

– Úgy tűnik.

– Tényleg szép.

– Gyönyörű – mondta Hermione, mit sem törődve Draco mondandójával. Nézte a végtelen kék vizet a ragyogó napsütésben, aztán közelebb sétált a vízhez.

A varázsló elmosolyodott. A fiatal boszorkányt látni különös érzést ébresztett benne. Ő is levette a cipőjét és elindult utána. Pár hosszú lépést kellett tennie, hogy elérje. Ahogy megállt a lány mellett a karjuk lágyan összeért.

– És most?

– Kicsit várunk – mondta Hermione becsukott szemmel. – Persze csak, ha nem gond.

– Nem gond – rázta meg a fejét. – Bejelentkezünk a hotelbe, aztán nem tudom. Menjünk el valahova? Végül is nem vagyok fáradt. Még nem igazán érzem az időeltolódást.

– Jól hangzik.

– Szerintem is – bólogatott Draco, aztán beletúrt a hajába. – Gyere, menjünk!

– Tudod, szívesen sétálgatnék veled itt a parton – mondta Hermione, majd Draco szemébe nézett.

– Miért is ne? Ha vannak krokodilok, akkor találkozzuk velük minél hamarabb.

– Jól van – kuncogott Hermione.

Egymás mellett haladtak, miközben az öböl kellemes, langyos vize a bokájukat simogatta. Hermione érezte, ahogy Draco válla az övéhez ér, majd az ujjaik is súrolják egymást. A fiatal mardekáros legszívesebben megfogta volna a kezét, magához ölelte volna, de ezt nem tartotta a megfelelő pillanatnak.

– Mikor akarod megnézni a szüleidet? – kérdezte a varázsló.

A lány kisimított egy tincset az arcából, majd kissé hunyorogva a horizontra emelte a tekintetét.

– Majd este a házukhoz hoppanálok – mondta végül Hermione. – Piton szerint nem figyelik őket… De ebben nem lehetünk biztosak.

– Nélkülem nem mész oda. Rendben? És nem hoppanálunk túl közel. Kiábrándítva megyünk.

– Jó.

– Akkor ezt megbeszéltük.

– Neked kellene aurornak tanulnod – mormogta a boszorkány. – Valahogy nincsenek kiélesedve az érzékeim.

– Majd ez változni fog – bólogatott Draco. – Én nem mondanék le rólad.

Hermione végül halványan elmosolyodott. A varázsló támogatóan érintette meg a vállát, majd egymásra néztek. Túl sokáig, túl hosszú ideig, és túlságosan is sokat mondó volt ez.


***

Sok séta után végül úgy döntöttek, hogy végre ideje megkeresni a szállást. A hotelszoba kicsi volt, de tiszta és kettejüknek éppen elég. Megvacsoráztak. Hermione azt mondta, hogy három utcányira van a szülei házától, ami nagyon is előnyös volt számukra. Egy gyors zuhany után el is indultak feltérképezni a környéket, ami nem is lehetett volna mágiamentesebb. Sem őrvarázslatok, sem jelző varázslatok, semmi sem utalt arra, hogy bármi fenyegető lenne a környéken. Csak muglik voltak itt.

Grangerék háza egy csendes utcácskában volt. Fehérre festett csinos kis családiház, ami beleilleszkedett a kertváros többi épülete közé. Smaragdzöld gyeppel, hatalmas bokrokkal, amiről egyiküknek sem volt fogalmuk róla, hogy milyen növény lehet. Pálmafák, babér, eukaliptusz. Egyedül az előkertben lévő növények utaltak Hermione anyukájának keze munkájára. Kintről látták, hogy a házban ég a villany, és a Granger házaspár éppen vacsorázni készült.

– Úgy látom, hogy jól vannak – szólalt meg Draco.

Hermione nem válaszolt azonnal, hanem a mellkasára tette a kezét. Megkönnyebbülten folytak a könnyei, majd eltávolította magáról a kiábrándultságot.

– Igen, jól vannak.

Draco hasonlóan cselekedett, majd megölelte a boszorkány. Most semmin sem gondolkodott, csak egyszerűen azt tette, amit a szíve diktált, és amit a legjobban szeretett volna. Soha nem akart senkit sem megvigasztalni. Egyszerűen nem volt igénye erre. De szeretni valakit… ez meg tud változtatni mindent.

– Nyugodj meg, most már minden rendben lesz. – Halkan csitítgatta a lányt, akiből feltört a hónapok óta elfojtott feszültség.

– Ühüm – bólogatott, majd belefúrta az arcát Draco pólójába. – Jól vannak.

– Igen. Most már minden rendben lesz – ismételte magát a varázsló.

– Istenem…

Draco a boszorkány hátát simogatta.

– Csak nyugodj meg.

A varázsló nem is tudta, hogy milyen sokáig álltak így egymásba fonódva. Aztán csendesen egymás kezét fogva indultak vissza a hotelbe. Az út hosszabbnak tűnt, mint azt korábban megbeszélték, de csak csendesen andalogtak. Hermione közelebb húzódott Dracóhoz, majd a vállára hajtotta a fejét. A varázsló elengedte a lány kezét, és átölelte a derekát. Így haladtak tovább. Majdnem egy óráig bolyongtak így, amíg vissza nem érkeztek a hotelhez.

– Bemenjünk? – kérdezte Draco.

– Szerintem igen. Annyira… sok volt ez a nap – fújta ki a levegőt Hermione, majd kibontakozott a fiú öleléséből. – Legjobb, ha pihenünk.

– Rendben van.

Felmentek a szobájukba, majd fáradtan dőltek bele az ágyba. Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy egymás mellett fekszenek. Szinte azonnal elaludtak. Néhány órával később ébredtek fel. Hermione szorosan bújt Dracóhoz, s átölelte. Jó volt így feküdni. Nagyon is megnyugtató, mintha mindig is ide tartozott

– Bocs – ásított egyet a boszorkány. – Nem akartam… ennyire betolakodni a személyes teredbe.

– Nem kell magyarázkodnod. – Hermione már éppen elhúzódott volna, amikor Draco megérintette a vállát. – Maradj még egy kicsit. Ez így nekem is jó.

– Jól van.

– Jó pihenni így kicsit – mormolta a varázsló. – Csak maradj még így.

– Már nem tudom, hogy mikor voltam ennyire nyugodt környezetben – mondta Hermione halkan. – Te jó ég!

– És sem tudom – válaszolt Draco, aztán elgondolkodott. – De megcsináltuk. Elszöktünk, és a fél világot átutaztuk.

– Még mindig úgy gondolom, hogy ez őrültség volt. – Miközben Draco ölelésében volt, megérintette a varázsló csuklóján lévő heget, amit a béklyója okozott. Az ujjait finoman húzta végig a területen. – Kellene egy karkötő. Az eltakarná ezt a helyet.

– Engem nem zavar.

– Nem is azért. Csak a védelem miatt – szólalt meg a boszorkány. – Majd itt keresek neked valamit.

– Nem szükséges – rázta meg a fejét Draco.

– Csak hagy, hogy valamit tegyek érted, oké?

– Köszönöm!

– Látod, neked sem kell mindig ellenkezni.

Mindketten halkan felnevetettek. Egy ideig csak hallgatták a szél hangját, ami besüvített az ablakon, és megmozgatta a függönyöket.

– Mikor akarod meglátogatni a szüleidet? – tette fel a kérdést a varázsló. A témaváltástól Hermione kicsit megfeszült. – Mármint nem csak így meglesni, hanem találkozni velük.

– Nem tudom. – A boszorkány nemet intett a fejével, és még mindig tanácstalan volt ebben a kérdésben. – Mivel tudjuk, hogy nincsenek veszélyben, így jobban előkészülhetnünk a varázslatokkal. A legrosszabb esettől féltem, hogy rájuk kell törnöm. Szóval most csinálhatjuk ezt szervezettebben.

– Mi lenne, ha pár napot pihennénk is közben? – vetette fel Draco. – Persze nem kell, ha mégsem akarod, de jó lenne. Addig megfigyelnénk őket, a szokásaikat anélkül, hogy tényleg rájuk rontanánk. Neked is jobb, ha viszonylag nyugodtan végzed el a varázslatot.

– Szóval akkor nyaraljunk, ahogy korábban megbeszéltük? – Hermione magában ízlelgette a nyaralás szót. Valami megmagyarázhatatlan érzés lett rajta úrrá, amikor ehhez hozzátársította a Draco Malfoy nevet is.

– Igen, mondjuk – válaszolt a fiú. – Megérdemeljük, nagyon-nagyon megérdemeljük. Gondolj bele, az elmúlt két nyár maga volt a borzalom vagy igazából három nyár.

– Igen, mindegyik irtózatosan rossz nyár volt, nem teljesen, de nyugodt az biztos nem volt – helyeselt a lány.

– Voldemort elcseszte nekünk.

– Pontosan. És meddig akarsz itt maradni? – tette fel a kérdést Hermione. – Most már meg kell ezt válaszolnod.

Draco a hátára fordult, aztán felnézett a plafonra. A boszorka felé fordult, aztán elhelyezkedett megint. A kezét a varázsló mellkasára tette, és a fejét a karjára hajtotta.

– Akkor két hétig – mondta végül, miután végzett egy kis fejszámolást. – Tovább nem maradhatok semmiképpen. Segítek neked felkészülni, ott leszek, amikor megtörténik az emlékek visszahozása. De utána tényleg el kell mennem.

– És mit csináljunk addig? – kérdezte a lány. A hangja most leginkább feldobott volt, mint ideges.

– Minden olyasmit, aminek semmi köze az otthonomhoz, a szüleimhez, Voldemorthoz. Csak lazulni.

– Megértem – vett egy mély levegőt Hermione. – Mindig volt valami, ami miatt nem élhettünk úgy, ahogy akartunk.

– Pontosan – helyeselt Draco. – Borzalmas nyaraink voltak. Főleg miután megkaptam a Jegyet…

Hermione megfogta Draco kezét, hogy biztosítsa a támogatásáról.

– És ez a nyár… – folytatta a varázsló. – Szőnyegbe csavarva apám elküldött egy iskolába. Onnan menekülnöm kellett.

– Hát nem alakult valami túl jól – kuncogott Hermione. – Ez olyan, mint valami groteszk dolog.

– Annyira igazából nem elcseszett ez a nyár – mondta Draco. – Most legalább tettem olyasmit, amit eddig soha. Megmentettelek.

– Végül is.

– Miért, nem így van? Nélkülem nem jutottál volna el idáig.

– Ez így igaz. Hálás vagyok neked.

– Nem azért mondtam, hogy hálálkodj – mondta a varázsló, aztán lassú köröket írt le Hermione vállán – Csak büszke vagyok magamra.

– Rendben – mosolyodott el a boszorkány.

– Szerintem el kellene mennünk valahova enni. Valami igazán finomat – szólalt meg Draco álmodozva.

– Szerintem is ránkfér. De még nagyon korán van. Ez az időeltolódás kicsit megzavarta a dolgokat.

– Keresünk valami puccos helyet.

– Nem igazán hoztam magammal ruhákat – mondta Hermione. – Egyelőre szerintem valami egyszerű hely is megteszi.

– Igazad van – sóhajtott fel Draco. – De akkor is kellene valami finomat ennünk. Mondjuk egy pizzát.

– Nincs akadálya. Bármit megkóstolhatunk.

– Nagyon jól hangzik – mosolyodott el a varázsló.

Egy kicsit csend állt be a beszélgetésükbe, miközben Draco a boszorkány kezére tette a sajátját, majd finoman simogatta.

– Nem érzed furának, hogy itt fekszünk kettesben? – tette fel a fogós kérdést a lány. – Mármint voltunk már így, ilyen helyzetben, de ez most egy kicsit más.

– Nem – rázta meg a fejét Draco. – Jól érzem magam. Melegíted az oldalamat.

– Kint is meleg van, sőt iszonyatosan meleg van – nevetett fel halkan Hermione. – Kimondottan meleged lehet így.

– Nem érdekel, nekem ez így teljesen jó. Meg ne merj mozdulni vagy elmenni! Ebben a két hétben csak veled akarok lenni.

– Biztos?

– Ha nem lenne jó, akkor most a padlón feküdnél – vigyorodott el a fiatal varázsló. – Vagy én feküdnék a padlón, mégis én vagyok az úriember.

– Ohh, tényleg? És most, hogy így együtt vagyunk az ágyon, ezt minek neveznéd?

– Kényelmes pihenésnek egy gyönyörű boszorkány mellett – válaszolt Draco. – Ne nevess! Tényleg így van.

– Gyönyörűnek tartasz?

– Igen. Miért lepődsz meg ezen? – nevetett fel a varázsló. – Az vagy, gyönyörű.

– Mindig mást mondtál.

– Régen mondtam sok baromságot – sóhajtott fel Draco elcsigázottan. – Beszéljünk inkább arról, hogy mit fogunk csinálni, mit gondolsz?

– Mihez van kedved?

– Nem is tudom.

– Én nem vagyok az a lazítós típus.

– Rólam azt hiszed, hogy az vagyok? – nevetett Draco. – Lássuk csak. Lemehetnénk a partra, ahol nincsenek krokodilik. Megnézhetnénk az itteni varázskultúrát. Ehetnénk, lóghatnánk.

– Nem zavar, hogy ezt velem csinálnád? Ezt barátok és párok csinálják.

– Nem, miért zavarna? Most mi… mások vagyunk egymásnak, mint korábban voltunk. Nem tudom kell-e neki nevet adnunk. – Draco egy kis szünetet tarott. – Amikor legutóbb megcsókoltalak. Aztán megláttam milyen rémülten néztél Weasley-re és Potterre. És a korábbiak.

– Én nem tudom…

– Kedvellek, Hermione.

A lány feltornázta magát, majd egyenesen a szürke szemekbe nézett. A haja lelógott a vállán, és hozzáért a mardekáros fedetlen mellkasához. Draco kíváncsian felhúzta a szemöldökét.

– Miért vagy így meglepődve? Megismertelek. Tudom milyen vagy. Közelebb kerültünk egymáshoz, és… rájöttem mennyire vak voltam.

– Rólad van szó – mondta Hermione. – Egyszerűen nem tudlak kiismerni. Néha azt hiszem tudom, de néha… nem.

– Senki se tud. Még én magam sem. – A varázsló felemelte a kezét és megsimogatta a boszorka arcát. Hermione még mindig tágra nyílt szemekkel nézett rá. Olyan szép volt a redőny résein beszűrődő napfényben. Elvarázsolták azok a nagy barna szemek. Érezni akart, megélni azt, ami fellángolt benne. De ott motoszkált benne valami, ami megakadályozta ebben. – Nehéz ezt megmagyarázni. Más így kettesben.

– Igen.

– És veled mi a helyzet?

– Hogy érted?

– Én itt kiteregetem a lelkem előtte, te meg nem? Ez itt nem így működik.

– Más vagy, mint gondoltam, és ez a lázadó éned…

– Mi van ezzel?

– Tetszik, mert most olyan vagy, akit tudnék szereti – mosolyodott el a boszorkány. – Tudom, mire gondolsz.

– Neked arról fogalmad sincs – nevetett fel a varázsló.

– Most bármit elmondhatsz.

– Tetszik a hajad, a szemed és amikor mosolyogsz.

Hermione kissé zavartan elmosolyodott, és egy kicsit elpirult.

– Nem akarok nagy szavakat használni – folytatta Draco –, de tényleg másképp nézek rád. Ezt nem tudom megmagyarázni vagy nevet adni neki.

– Ugye tényleg itt akarsz maradni velem? – kérdezte Hermione. – Nem akarlak semmire sem kötelezni, csak… tudnom kell ezt.

– Igen, tényleg, itt maradok – bólintott a varázsló. – Itt vagyok. Ez a két hét csak a miénk.

– Csak a miénk.

Draco felült az ágyban, aztán közelebb hajolt hozzá, a homlokuk egymáshoz ért, egyszerre vettek mély levegőt. Lassan felcsúsztatta a kezét Hermione finom arcán, finoman megsimítva a bőrét, és megcsókolta a lányt. Édes volt és borzongató, mintha ez lenne az első igazi csókjuk. Ajkaik ösztönösen felismerte a másikat, úgy követték egymást, mintha mindig ezt csinálták volna, mintha megtalálták volna a tökéletes másik felüket. Olyan volt Dracóval csókolózni, mint hazatérni egy hosszú utazás után.

A szájuk elsöprő kíváncsisággal fedezte fel a másikat. Az ajkuk és a nyelvük szenvedélyesen forrt össze. Draco magába akarta szívni Hermione egész lényét, hogy mindenhová magával vihesse bárhova is megy majd ezután. Úgy érezte a szíve vele együtt teljes, amit annyira keresett végre találta, amiről eddig nem is tudta mi az.

Hermione felsóhajtott, amikor Draco még szorosabban húzta magához. Érezte a férfi ajkait a nyakán, ahogy finoman végigjárta a finoman érintve a bőrt. Mikor egy pillanatra eltávolodtak egymástól, egymás szemébe néztek. A szürke szemeket átitatta, elhomályosította a vágy, és ezzel a mogyoróbarna szempár érzéseit tükrözte vissza.

– Lassítanunk kellene – fújt egyet a varázsló.

– Két hetet ígértél nekem – mondta a boszorkány, majd előre hajolt, és finoman megcsókolta a varázslót, aztán felcsúsztatta a kezét a tarkójára, onnan pedig a belecsúsztak az ujjai a tejfölszőke tincsek közé. Halkan suttogott a fülébe, miközben hozzásimult. – Mindent akarok veled.

– Könyörgök, ne kísért! – kérte Draco. – Már így is egyetlen hajszálon múlik az önuralmam.

Hermione elmosolyodott, aztán most ő csókolta meg Dracót. Érezni akarta a szenvedélyt, meg akarta mutatni azt, ami ott lüktetett benne. Érezni, hogy kell valakinek, hogy tartozik valakihez. A hotelszobában izzott a levegő, és nem a melegtől. Mindketten megadták magukat a szenvedélynek.

hozzászólások: 2

by Neola @ 06 Dec 2023 05:32 am

Hm.... A kis fiatalok. Na erről beszéltem a másik kommentembe. Itt még azt sem tudják mit éreznek pontosan a másik iránt. Hogy ez már réges - rég szerelem. Egyem a pici szívüket. Annyira aranyosak voltak itt a végén. Kis tinik.
Érezhető, hogy mind a ketten ledobták a nagy terheket. Bár van még meglepetés a számukra. És remélem Hermione szülei is vissza kapják az emlékeiket.
Köszönöm szépen
Üdv :Neola

by Nyx @ 07 Dec 2023 08:08 am

Úgy ahogy mondod. Itt még annyira nem tudják mit éreznek, és mit kellene tenniük. Előre félek, hogy mit szóltok majd a történet végétől. Igen, igen meglepetés az lesz, és hát kinek mi Nem leszek gonosz Hermione szüleivel ígérem. Köszönöm szépen én is!