19. nap - Ellenségek, barátok és masnik írta: Nyx
Leírás: Blaise Zabini karácsonyi bosszút tervez, és egy remek karácsonyi ajándékot készít elő barátjának, de nem éppen a leghagyományosabb módon.
Ellenségek, barátok és masnik
írta: Nyx
Sötét volt a London belvárosában lévő penthouse hatalmas nappalijában. Este hét felé járhatott az idő. A hatalmas üvegablakokból remek kilátás tárult a városra, milliónyi apró fénnyel világítottak ezen az estén. A lakásban diszkrét karácsonyi dekoráció jelezte az ünnepet, de túlságosan visszafogott volt, mintha valaki csak kötelességből helyezte volna el őket. Ám ezen az estén szokatlan hangon hallatszottak a lakásban, aminek semmi köze nem volt a Télapóhoz, sőt még kevesebb a karácsonyhoz.
Halk motoszkálás, fojtott káromkodás és léptek zaja hallatszott az egyik hátsó szobából. Akár rablók is lehetettek volna, de ez a helyzet sokkalta összetettebb volt, mint azt az elsőre látszott. Tompa puffanás, némi dulakodás, aztán egy emberi test összecsukásának hangja hangzott a csendben.
– Bassza meg!
– Te fogd meg a lábát – mondta Blaise Zabini, miközben legjobb barátjával Theodor Nott-tal figyelték a földön fekvő barátjukat. Theo még mindig nem igazán tudta melyik oldalra álljon, segítsen-e, amivel persze bűnrészessé válna. – Én meg a kezeit. Merlinre, még soha nem cipeltél semmit sem?
– Hülye ötlet – válaszolta végül Theo. – És ha tudni akarod, akkor nem. Nem szoktam embereket elrabolni. Főleg nem a saját fürdőjükből.
– Most akarsz segíteni vagy nem? – nyögött fel a barátja, majd megfogta a földön fekvő, alélt Draco Malfoyt, és megpróbálta felhúzni. Nem volt egyszerű dolga, mert a férfi egyáltalán nem volt egy éppen pehely könnyű, így eszméletlen állapotban még kevésbé.
– Rendben, de nem azért segíteni, hanem azért, mert ez a szerencsétlen a barátunk és nem akarom, hogy valami kárt tegyél benne – sóhajtott fel, aztán megfogta egykori mardekáros társa lábait.
– Ne már! Mi baja lenne? Ha ügyes, akkor még összehozhat magának karácsonyra egy jó kis estét magának – horkantott fel Zabini.
– Akkor is mondom, hogy ez baromi hülye ötlet.
– Háromra emeljük – adta ki az utasítást a barátja, akiről valószínűleg el kell gondolkodnia, hogy valóban a barátok akarnak-e maradni. Zabini úgy tűnt túllőtt a célon. – Egy… kettő… három…
– Merlin csessze meg! – szakadt ki Theóból a segélykéső kiáltás. – Szerintem hagyjuk a francba az egészet. Rohadt nehéz.
– Nem, nem, nem – morogta Blaise. – Ez ki van zárva. Bírd ki. Basszus te meg mindig azzal hencegsz, hogy mennyire erős vagy. Akkor most mi van?
– És akkor most engem is le kell tesztelned? – kérdezte Nott, miközben elkezdtek kimanőverezni a hálószobából. – Merlin szentségére, kicseszettül nehéz. Legalább egy rohadt bűbájt tehettél volna rá.
– Mondtam, hogy Malfoy fizetni fog – jegyezte meg Blaise sötéten, és elengedte a nyilvánvaló megoldást a füle mellett, mintha előre vezekelni akarna azzal, hogy a barátját hordozza körbe a saját lakásában, hogy biztonságban tudjanak hoppanálni. – És most jött el az ideje.
– Ho, ho, ho… Boldog karácsonyt! Hát biztosan ezt így fogja gondolni.
– Meg fogja köszönni.
– Vigyázz a fejére, te rettenetesen barom! – szólt rá a barnahajú férfi miközben kikerültek egy asztalt. – Kapcsolhatnál villanyt.
– Még valaki meglát.
– Ki a franc látna meg? Merlinre.
– Fogd már be!
– Vigyázz a fejére! Nem szólok még egyszer! Gondolom éppen elég az is, hogy elkábítottad, így is esett egy nagyot, de verjük is be a fejét, hátha nem fog fájni a feje, és inkább menjünk biztosra. Draco mindig is hencegett vele, hogy lankadatlanul éber. Ezt most megszívta.
– Hencegő kis pöcs – nevetett Zabini, miközben igyekezett a tehetetlen testet megfelelő irányba állítani. Persze használhattak volna bűbájt is, de egyiküknek sem jutott eszébe.
– De tudod, hogy auror.
– Na és akkor mi van? Te mi is vagyunk valakik.
– Ezért kaphatsz tőle Azkabant is – vázolta nyögve a lehetőséget Theo. – Minden lehetséges módon megkeserítheti az életedet.
– Persze, persze… Múltkor kaptam tőle egy tilosban seprű parkolási büntetést. Hát megnehezítette az életemet az biztos – gúnyolódott hangosan Blaise. – De ugye megmondtam, hogy nem mindig éber.
– Mondjuk jobban örültem volna, ha nem éppen zuhanyzás közben kaptad volna el – sóhajtozott Theo. – Kínos.
– Elkaptam vagy nem kaptam el?
– Elkaptad – horkantott fel a barna hajú varázsló, és felnyögött. – Egyből kifeküdt. De kicsit zavart, hogy nem volt rajta semmi.
– Adtam vagy nem adtam rá alsógatyát? Különben is láttál már olyasmit, ami Dracónak van.
– Az, hogy láttam, még nem azt jelenti, hogy másét is látni akarom. És ezt nevezed te alsógatyának? – nevetett a barna hajú férfi, majd megálltak egy pillanatra, hogy kiröhöghesse magát. Blaise csak rosszallóan nézett rá. – Éppen csak takar valamit. És ez egy tanga?
– Most mi van? Hordanak ilyesmit a férfiak.
– Ízlések és pofonok, ez igaz. De szerintem Malfoy ezért ki fog nyírni.
– Örüljön neki, hogy csak ennyit kap – fújt egyet Blaise. Miközben újra felnyalábolták az eszméletlenül heverő mardekárost. – Amit én kaptam tőle az sokkalta nagyobb arculcsapása a barátságunknak.
– Azért annyira nem volt gáz, amikor hagyta, hogy részegen öltáncot adj annak a csajnak a Vágtató Unikornisban – emlékeztette Theo. – Talán egy kicsit sok volt, amikor letépted részegen az ingedet és bekented magad vidítóvízzel. De megállított, amikor le akartad venni a gatyádat.
– Mi? Mikor?
– Ja, hogy nem ezért voltál dühös rá – szólalt meg meglepetten Nott. – Akkor nem tudom.
– Elvesztettem egy halom galleont Draco miatt azon az átkozott seprűversenyen. A lehető legrosszabb tippet mondta, amit lehet, és nagyon jól tudta, hogy veszíteni fogok. De jó, hogy mondod ezt is, most még dühösebb vagyok rá – jegyezte meg jó hangosan Blaise. – Az anyám meg akarja nyirbálni az apanázsom, és elvenné a Toszkán villámat is. És az apám nem hajlandó segíteni. Úgy bánnak velem, mint egy gyerekkel.
– Mert az is vagy.
– Mit mondtál?
– Hogy micsoda bajban vagy.
– Aha.
– Merlinre… És mégis mi a terved vele? – kérdezte Nott. – Késő lenne azt mondani, hogy én ebben nem akarok résztvenni?
– Ne nyavalyogj már! Megoldok egy problémát. És igen, Theo, késő szólsz.
– Problémát. Milyen problémát?
– Problémát. Draco Malfoy problémáját – jelentette ki Blaise diadalmasan. – Egyszer majd megköszönheti nekünk kettőnknek, hogy ezt megtettük érte.
– Milyen problémája van Dracónak azon kívül, hogy mindketten szörnyű barátai vagyunk, és végigcipeljük a saját lakásán, miközben ő eszméletlen és félmeztelen?
– Van problémája. Méghozzá szerelmi.
– Jajj, ne! Jaj, ne! Nem, nem, nem! – nyafogta Theo. – Nem akarok ebben résztvenni. És tegyük már le a szerencsétlent.
– Évek óta tart. És én már nagyon unom a hülye kis vágyakozásait. Mindketten úgy néznek egymásra, mint két kiskutya a velőscsontra, és most, hogy elkezdtek egymással udvariaskodni, már hánynom kell tőle. Nem hagyhatom ezt tovább. Hogyan kell masnit varázsolni?
– Nem akarok Grangerhez betörni. Olyan jó volt, hogy megúsztuk az Azkabant. És mégis honnan a francos karmos hippogriffből tudjam, hogy hogyan kell masnit varázsolni. Nem vagyok dekoratőr – fintorgott Theo.
– Te olyan tudálékos vagy.
– Persze… legyél a mardekáros iskolaelső, és elbuksz azon, hogy nem tudsz masnit varázsolni. Szégyen, micsoda szégyen – fújt egyet a varázsló, majd mindketten a kanapéhoz cipelték eszméletlen barátjuk testét.
– A nyakára akarom varázsolni vagy inkább a…
– Eszedbe ne jusson! Blaise, legyen eszed, mert ezt később Draco nagyon meg fog neked fizetni. És akkor én nem akarok ott lenni.
– Grangernek tetszene.
– Egy nőnek sem tetszene az ilyesmi – jelentette ki a férfi. – Granger halálra fog rémülni. Kihívja az aurorokat, és mindenkit bevitet az auror barátaival. Draco pedig mindkettőnket fel fog kötni a karácsonyi dekorral együtt.
– Adjunk rá egy szexisebb alsógatyát – tanakodott Blaise.
– Én nem akarom még egyszer látni a barátunk farkát, és ez a fajta alsógatya nem sokat hagy a képzeletre – nyögte Theo. – Vegyél vissza!
– Bajusz?
– Inkább gondolkozz azon, hogyan fogsz tőle bocsánatot kérni. És milyen cellát kérsz, majd ha lehet választani az Azkabanban. Tengerre nézőt vagy ablaktalant.
– Összehozom Grangerrel – jelentette ki Blaise. – Odatesszük a fa alá. Rájönnek, hogy kedvelik egymást a kelleténél jobban, aztán a többi már történelem. Mi meg győztesként ünneplünk.
– Ez a nagy terved? Elkábítod, félmeztelenül becsempészed egy nőhöz, akiért évek oda odavan, akiről nem tudni, hogy kedveli-e Dracót vagy inkább kikaparná a szemét. Aztán elvárod, hogy legyen hálás neked lehetőleg mindkét fél, mert elrendezted az életüket? Ez igazán érdekes logika.
– Theo, te még fiatal vagy, hogy megértsd a tervem remek bonyolultságát. Semmi sem lehet tökéletes. De tudom, hogy Granger örülni fog ennek a karácsonyi ajándéknak. Lehet mégse kéne rá alsógatya?
– Blaise! És csak mondom, hogy két hónappal vagy csak idősebb nálam.
– Igazad van. Legyen valami titokzatosság is a kapcsolatukban. Maradjon a tanga, és legyen csak a masni. Megvan. Azt hiszem, hogy ez jó bűbáj lesz.
– Elképesztő vagy…
– Köszönöm – vigyorgott Blaise, majd varázslattal elővarázsolt egy széles szalagot, ami körbefutott a varázsló testén, amit Draco mellkasán csomósodott össze. A szalag újra életre kelt és tökéletes hurkot formált egy masni formájában. – Na látod? Mégis megy.
– Ez borzasztó – nyögte Theo, miközben letette Draco lábait és a homlokát dörzsölgette. – Tényleg borzasztó. És Granger hol lakik?
– Kensingtonban – válaszolta Blaise büszkén. – Találkoztam Potterrel múlt héten a Minisztériumban. Panaszkodott, hogy Granger folyton dolgozik, és alig hagyja el a lakását. De most Weasley-nél van.
– Szóval Potter véletlenül elmondta neked Granger pontos címét?
– Nem véletlenül. Megkérdeztem tőle – vonta meg a vállát Blaise. – Mondtam, hogy könyvet akarok küldeni neki a házimanókról.
– És Potter elhitte?
– Harry mindenkit jóhiszeműnek gondol – nevetett Blaise. – Griffendélesek…
Theo felsóhajtott, majd lehajolt, hogy újra megfogja Draco lábait.
– Rendben. De ha lebukunk, én azt mondom, te kényszerítettél.
– Persze, persze – bólogatott Blaise. – Hoppanálunk?
– Jó. De óvatosan, nehogy kettévágd szegényt.
– Én vagyok az, aki kétszer volt hoppanálási bajnok a Minisztériumban.
– Az három éve volt, és részeg voltál, amikor megnyerted, és meghúztad az egyik bíró csajt, hogy te kapd a díjat– emlékeztette Theo.
Blaise nem válaszolt, csak összpontosított. Mindketten szorosan megfogták Dracót, majd egy csavaró érzés kíséretében eltűntek a penthouse-ból.
***
Amikor megérkeztek Hermione Granger lakásának ajtaja elé, mindketten lihegtek. A tömeges hoppanálás egy eszméletlen egyénnel nem volt éppen a legkönnyebben feladat a világon. Szerencsére mindenki épségben volt. Bár Draco még mindig eszméletlenül ernyedten feküdt az oldalára fordítva a padlón, a piros masni büszkén pompázott a mellkasán.
– Most mit csinálunk? – suttogta Theo pánikosan. – Egyszerűen becsengetünk, és átadjuk neki?
– Nem, te hülye – csóválta a fejét Blaise.
– Akkor?
– Bűbájjal kinyitjuk az ajtót, behelyezzük Dracót a nappaliba, és távozunk – magyarázta Blaise, mintha ez a világ legtermészetesebb terve lenne. – Pofon egyszerű lesz.
– Be fogsz törni Hermione Granger lakásába – ismételte Theo hitetlenkedve. – Hermione Granger lakásába, aki a Wizengamot Végrehajtási Szolgálatnak dolgozik.
– Pontosan. Egész eddig ezt magyaráztam.
– És nem látod, hogy ebben mi a probléma? Mi ketten már nem látjuk a napot mostanában azt ugye már tudod.
– Látom – bólogatott Blaise. – De Draco boldogsága fontosabb. Azonnal meg fogják egymást kedvelni.
– Draco megöl minket – nyögte Theo, de már előrántotta a pálcáját. – Alohomora.
Semmi sem történt. Menjünk. Élesszük fel, és vigyük el a karácsonyi partira Pansyhez. Még nem késő.
– Persze, hogy nem működik – sóhajtott Blaise. – Granger okosabb ennél. És senki sem zárja be olyan varázslattal az otthonát, amit mindenki tud. Próbálj meg valamit komolyabbat. Te vagy az átoktörő.
Theo mormolt valamit a pálcája fölött, és az ajtó halk kattanással kinyílt.
– Nem hiszem el, hogy belementem ebbe – rebegte döbbenten.
– Gyerünk, mielőtt Draco felébred – biztatta Blaise, majd óvatosan beléptek a lakásba.
Hermione lakása meglepően meleg és barátságos volt. Könyvekkel teli polcok borították a falakat, egy kényelmes kanapé állt a kandalló előtt, és karácsonyfa is díszelgett a sarokban, félig feldíszítve.
– Ide a kanapéra – suttogta Blaise.
Óvatosan lefektették Dracót a kanapéra, úgy helyezve el, hogy minél jobban mutasson a masni. Blaise még egy kicsit megigazította a piros szalagon, majd hátralépett, hogy megcsodálja a művét.
– Tökéletes – motyogta elégedetten.
– Szörnyű – javította ki Theo. – Menjünk, mielőtt Granger hazajön, és…
– Tűnjünk el – szólalt meg Blaise. – Azt hiszem, hogy hallom a lépteit.
– Baszd meg, Zabini!
– Bevetted – röhögött a fekete hajú mágus.
– Idióta.
Mindketten még egyszer végignéztek művükön – Draco Malfoy, félig meztelenül, hatalmas piros masnival átkötve a kanapén –, majd gyorsan hátráltak az ajtó felé. És a hoppanálás jellegzetes pukkanásával mindketten eltűntek a lakásból, jóval azelőtt, hogy bármi baj történhetett volna.
A lakás csendbe burkolózott. Csak a kandallóban pattogó tűz és a karácsonyfa villogó fényei uralkodtak a helyiségben. És persze Draco Malfoy eszméletlen alakja a kanapén, a hatalmas piros masnival átkötve.
***
Hermione Granger fáradtan lépdelt fel a lépcsőn a lakása felé, egy táskát cipelt magával, amiben vacsoramaradék volt, mivel kihúzta volna legalább húsvétig. Molly Weasley szerint semmi sem volt elég jó a hűtőjében, amit az ünnepek alatt fogyaszthatott. Nem is beszélve a szánakozó pillantásokról, amiket a magányos karácsonya miatt kapott a család idősebb tagjaitól.
A Weasley családnál töltött est nagyobb részt kellemes volt – Molly ragaszkodott hozzá, hogy vacsorázzon velük, és Ron természetesen órákig mesélt a legutóbbi kviddicsmeccsről, amit a Csúzlik új őrzőjeként végre hosszú-hosszú vereségsorozat után megnyertek. George bemutatta az új találmányát, amitől még mindig csillámporos volt. Ginny és Harry bejelentették első gyerekük érkezését. Charlie beszámolt az új sárkányokról Romániában. Fleur kimerítő részletességgel mesélt a gyerekei tanulmányairól. Arthur kifaggatta őt, hogyan működik a metró, szerencsére Percy és Bill kimentették, mielőtt még részletesebbé vált volna a beszélgetés, és belebonyolódtak egy politikai vitába, amiből Hermione diplomatikusan igyekezett magát kivonni. Kimerítette az este, és a nap végére már csak az otthona melegére és egy jó könyvre vágyott.
Egy megbűvölt kulcsot keresett elő a táskájából, majd kinyitotta az ajtót és semlegesítette a bűbájait. A nappaliból kellemes, meleg fény áradt – bizonyára a kandallónak köszönhetően, amit reggel varázslattal gyújtott be. A karácsonyfa fényei is pislogtak vidáman a sarokban, ahogy elhagyta őket. Minden meghitt volt és csendes.
Csend. Végre. Szerette Weasley-éket, de a csend nem volt éppen az erősségük, nem is beszélve a ricsajozó apróságokról.
Levette a kabátját, letette a kézitáskáját, majd bekukucskált a nappaliba, hogy meggyőződjön róla, minden rendben van-e.
És akkor meglátott valamit a kanapén.
Valamit… inkább valakit…
Egy pillanatra csak állt ott, próbálva feldolgozni, amit lát. Pislogott is párat, de amikor közelebb ment, hát cseppet sem mindennapi látvány fogadta.
Egy férfi. A kanapéján. Félig meztelenül. Hatalmas piros masnival átkötve és szalaggal körbefonva, ami úgy csavarodott rá, akár egy kígyó. Úgy nézett ki, mintha valami… karácsonyi ajándék groteszk megjelenítése.
Minden nagyon hamar történt, a másodperc töredéke alatt.
– AAAAAAHHHHH! – szakadt ki belőle a sikoly, miközben hátraugrott és előkapta a pálcáját. Közben a Weasley vacsorát tartalmazó táska kiesett a kezéből, és az étel menthetetlenül a padlóra ömlött. És aztán felismerte az ezüstszőke hajat.
A hangtól Draco Malfoy hirtelen felriadt álmából – vagy inkább kábult állapotából. Megpróbálta felülni, de azonnal rájött, hogy nem tud mozdulni. Valami szorosan körülölelte a testét, rögzítette a karjait az oldalához, miközben ő szerencsétlenül vonaglott a kanapén. Gyorsan rájött, hogy nem otthon van, egy nő sikoltozik előtte kivont pálcával.
– MI A FRANC?! – üvöltötte a varázsló, pánikba esve próbálva szétszakítani, ami fogva tartotta. – MI VAN RAJTAM?! MIÉRT NEM TUDOK MOZOGNI?!
– MALFOY?! – sikoltozta Hermione magas hangon, a pálcáját rá szegezve. – MI A FENÉT CSINÁLSZ AZ ÉN LAKÁSOMBAN?!
– GRANGER?! – Draco szeme hatalmasra tágult, miközben végre tudatosult benne, hol van. Lefelé nézett magára, és meglátta a hatalmas piros masnit és a szalagokat, amik szinte múmiaként kötözte át. – MI A… MIÉRT VAGYOK MEGKÖTÖZVE A LAKÁSODBAN?! ÉS HOL VANNAK A RUHÁIM?!
– HONNAN A MERLIN SZAKÁLLÁBÓL TUDNÁM?! – vágta rá Hermione, még mindig a pálcáját tartva előre kissé hisztérikusan, bár már nem volt olyan biztos benne, hogy Draco veszélyes-e, vagy csak… rendkívül furcsa helyzetbe kerültek. – TE TÖRTÉL BE AZ OTTHOMOMBA?
– ÉN NEM TÖRTEM BE SEHOVA! – kiabálta Draco, miközben tovább küzdött a masni ellen. A szalag varázslatosan erős volt, és minden mozdulatára még szorosabbra húzódott. – AZ UTOLSÓ, AMIRE EMLÉKSZEM, HOGY ZUHANYOZTAM! A SAJÁT LAKÁSOMBAN!
– AKKOR, HOGY A POKOLBA KERÜLTÉL IDE?! MASNIVAL ÁTKÖTVE?!
– NEM TUDOM! – üvöltötte Draco, már kétségbeesetten.
Aztán mély csend telepedett rájuk, ahogy elhalkul a kiabálásuk, szinte bántóan hangzott a némaság, és csak mindkettejük zihálását lehetett hallani. Hermione a szívére tette a kezét, majd igyekezett feldolgozni a helyzetet. Draco pedig a fogát csikorgatta, miközben vergődött a kanapén.
– Higgadjunk le – mondta a boszorka, de inkább magának, mint Malfoynak.
– Ezt könnyű mondani. Kiszabadítanál, ha nem lenne olyan nagy gond?
Hermione egy pillanatra csak bámult rá, próbálva feldolgozni a helyzet abszurditását. Draco Malfoy. Az ő nappalijában. Szinte teljesen meztelenül. Egy karácsonyi masni fogságában vergődve.
Lassan leeresztette a pálcáját.
– Nem… nem te csináltad ezt, ugye? – kérdezte óvatosan.
– HOGYAN CSINÁLTAM VOLNA EZT MAGAMNAK?! – förmedt rá Draco, bár a hangja már inkább tehetetlenséget árult el, mint dühöt. – Merlinre, Granger, auror vagyok. Nem szoktam csak úgy betörni gyanútlan nőkhöz karácsonykor és becsomagolni magam. – Ahogy a varázsló ezt kimondta, nem is érezhette volna jobban a helyzet abszurditását.
– Jó, jó, persze, persze. Sajnálom, csak még mindig halálra vagyok rémülve, és azt hiszem, te sem vagy a legnyugodtabb – mondta a boszorkány, aztán megköszörülte a torkát.
– Hát nem. Bassza meg!
– Francba.
– Granger, kérlek… ez a dolog egyre jobban szorít. Varázslattal van rám kötve, valami idióta varázsolhatta el.
Hermione közelebb lépett, még mindig óvatos volt, de már látta, hogy Draco tényleg csapdába esett. Felemelte a pálcáját.
– Finite Incantatem – mondta határozottan.
A masni egy pillanatra megremegett, aztán… még szorosabbra húzódott.
– Ááá! – nyögte fel Draco. – Ez nem működött! Próbáld meg a nyisszantó átkot.
– Látom! Látom! Nagyon sajnálom! Adj egy percet és mindjárt kitalálom, hogy mi legyen! – Hermione idegesen rágta az ajkát. – Próbálj meg… ne mozogj annyit. Azt hiszem, minél jobban küzdesz ellene, annál szorosabb lesz.
Draco azonnal megmerevedett, nehezen lélegezve. Most, hogy már nem vergődött, tényleg látta, milyen helyzetben van. Hermione Granger lakásában. Félmeztelenül. Egy hatalmas piros karácsonyi masni fogságában.
És Hermione közvetlenül előtte állt, barna göndör haja kissé kócos volt, az orcái pirosan égtek, és… és…
– Zabini – morogta Draco hirtelen, minden kattant a helyére. – Az a két átkozott… Zabini és Nott.
– Mi? – kérdezte Hermione, még mindig próbálva különböző feloldó varázslatokat a masnin, sikertelenül. A nyisszantóátok ilyen esetben nem segített, és nem is akarta megvágni a varázslót.
– A barátaim – sziszegte Draco, bár a szó mostanra nagyon kérdéses volt. – Biztosan ők csinálták. Elkábítottak… emlékszem, hogy Blaise belépett a fürdőszobába… aztán minden elsötétült.
– De miért… – Hermione elhallgatott, és lassan kezdett gyanús lenni neki az egész. – Miért hoztak volna ide téged? Masnival? Karácsonyi… – És akkor lepattant neki. – Ó, azt a Merlint.
– Mi az? – kérdezte Draco gyanakvóan, bár kezdett sejteni, hova vezet ez a gondolat.
Hermione arca most már égett, és hangosan felnevetett.
– Van itt egy kártya. Karácsonyi ajándék – szólalt meg, és tovább nevetett. – Téged… téged ajándéknak csomagoltak. Ezt nem hiszem el. Micsoda vad ötlet.
– Mivan? – Draco szeme elkerekedett, de még nem igazán érezte viccesnek az egészet. – AJÁNDÉK?! NEKEM?!
– Nekem – javította ki Hermione kuncogva, most már egyenesen a férfia nézett – Úgy tűnik, hogy a barátaid szerint ez a legtökéletesebb meglepetés mindkettőnknek, ha téged adtak karácsonyi ajándékként nekem.
Hosszú, kínos csend telepedett a szobára. A kandallóban a tűz halk pattogással égett, a karácsonyfa fényei vidáman pislogtak, mintha semmi különös nem történne. Aztán mindkettejükből harsány nevetés tört fel.
– Ezt nem hiszem el.
– Én sem.
– Granger – mondta végül Draco rekedten. – Kérlek, mondd, hogy ez nem azt jelenti, amire én gondolok.
Hermione lassan felnézett rá, és a szemük találkozott.
– Attól függ – felelte halkan. – Mire gondolsz?
– Hogy Zabini és Nott… Fú, de kínos beszélgetés lesz ez.
– Kínosabb, mint így itt feküdni.
– Mélyebbre nem sűlyedhetek…
– Miről van szó, Malfoy? – kérdezte Hermione, és most már ott volt valami a hangjában, ami miatt Draco nem tudta, hogy zavarodottnak vagy… talán reménykedőnek kéne-e lennie.
– Ők tudják.
– Mit?
– Hogy… hogy oda vagyok érted – vallotta be végül a férfi, és a szavak kilépésével egy hatalmas teher szakadt le a válláról, még ha masniban és egy kényelmetlen alsóban egy kanapéra fektették is. – Évek óta. És ezek az idióták, akik barátaimnak mondják magukat, úgy gondolták, jó ötlet lenne elkábítani, félmeztelenül masnit kötni rám, és ide szállítani, mint valami… rohadt karácsonyi meglepetést.
Hermione csak bámult rá, a szája félig nyitva, nem tudva, mit mondjon.
– És – folytatta Draco, már mindegy volt, hogy kiöntsön mindent – tudom, hogy ez őrültség. Tudom, hogy utáltuk egymást az iskolában. Tudom, hogy ellentétes oldalon álltunk a háborúban. De Merlinre, Granger… te vagy a legokosabb, legbátrabb, leg… leglenyűgözőbb boszorkány, akit valaha ismertem. És igen, talán a világon legszörnyűbb módját és időpontját választottam, hogy elmondjam neked, de…
– Draco – szakította félbe halkan Hermione, és használta a keresztnevét, amitől a férfi elhallgatott.
– Esküszöm, hogy randira akartalak hívni. És nem így. Szóval sajnálom, amiért Zabinivel és Nott-al barátkoztam. Ez szerintük vicces vagy bosszú valami baromság miatt. De nekem nem.
Hermione lassan közelebb lépett hozzá, aztán leült a kanapé szélére, közvetlenül mellé.
– Ez… ez tényleg a legőrültebb dolog, ami valaha történt velem – mondta halkan, és egy halvány mosoly jelent meg az arcán. – És tudod, hogy én Harry Potterrel és Ron Weasley-vel barátkoztam Roxfortban. Szóval ez tényleg jelenti valamit.
– Granger… Hermione… én…
– De – emelte fel a kezét a boszorka, megállítva őt –, talán nem is a legrosszabb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptam.
Draco szeme elkerekedett.
– Mi?
Hermione elpirult, és most már ő volt az, aki nem nézett a férfi szemébe.
– Persze a barátaid szörnyűek. Nem csodálnám, hogyha hasonló kedvességben lenne részük. Én is… én is gondolkodtam rád mostanában. Sokat – vallotta be halkan. – Az utóbbi években még többet. Amikor találkoztunk a Minisztériumban. Amikor egy-egy ügyön dolgoztunk együtt. Te… megváltoztál, Draco. Már nem vagy ugyan az. Élvezem a társaságod, jó auror vagy. Örülök, hogy lett egy közös baráti körünk, bár most Blaise és Theo biztosan kapna tőlem egy-egy átkot, és igazán minden múltbéli dolgot elástunk.
– Hermione – suttogta Draco, és a neve úgy hangzott az ajkán, mint egy ima.
– De – nézett fel rá most már, és a szemében mosoly csillogott – először is le kellene vennünk rólad ezt a rohadt masnit. Aztán pedig talán… talán beszélgethetnénk. Normálisan. Masni nélkül.
Draco elnevetett magát, és a nevetés őszinte megkönnyebbülést árult el.
– Ez tényleg jó ötletnek hangzik – mondta. – Bár megmondom őszintén, most masni ide vagy oda, de rémesen kínosan érzem magam.
Hermione elmosolyodott, aztán felemelte a pálcáját, és ezúttal egy összetettebb varázslatot próbált. Aztán megpróbálta a legegyszerűbb módszert, meghúzta a masnit szalagját, ami kioldódott, majd végül teljesen leomlott Draco testéről.
– Na, ezt megoldottuk – közölte diadalmasan Hermione, miközben Draco végre fel tudott ülni, dörzsölgetve a karját. A boszorkány végignézett egy fedetlen mellkason, az izmos karokon, csodálatos lábakon. Pontosan úgy nézett ki, mint egy vetkőzösfiú, csak Malfoynak több sebhelye volt a múltból a mellkasán. – Most már beszélhetünk. De előbb… talán adjak neked egy köpenyt?
Draco lenézett magára, és csak most jött rá, hogy még mindig csak egy nagyon szűk alsógatyában van.
– Igen – mondta, az arca elpiros lett, mint a masni, ami ott hevert már a padlón. – Az… az jó lenne.
És miközben Hermione felugrott, hogy eltűntesse az kiömlött ételt és hozzon Dracónak valamit, amiben nem érezte magát ennyire sebezhetőnek, mindketten tudták, hogy ez a karácsony – bármilyen abszurd módon is kezdődött – talán mégis a legjobbá válhat, amit valaha megéltek.
Draco felkelt a kanapéról és megmozgatta az elgörnyedt izmait. Nem sokkal később Hermione is visszatért egy pizsamával a karján és egy vendégpapuccsal. Elakadt egy kicsit a szava, miközben a karácsonyi fények táncoltak a kidolgozott mellkason, izmos vállakon és combokon.
– Tudom mennyire nevetségesen nézek ki. Inkább ne szólj semmit – kérte a varázsló.
– Dehogy – préselte ki magából a választ, majd úgy érezte, hogy elpirul. – Remélem, hogy jó lesz ez a pizsama. Megpróbáltam megnövelni a méretet, és rózsaszínből átvarázsolni kékbe.
– Vannak pillanatok, amikor szeretném, ha újra elkábítanának.
– A pálcádat legalább nálad hagyták?
A varázsló megdermedt egy pillanat, majd a zavarbaejtő tanga derékrészéhez érve, előhúzta varázspálcáját, mintha valamilyen fülledt bűvészmutatványra készülve. Ennél nevetségesebbnek Draco még soha nem érezte magát. Tehetetlen prüszkölő nevetésben törtek ki mindketten.
– Inkább ölj meg! – nyögött fel a varázsló.
– Atyám – nevetett a boszorkány. – Hagyok neked egy kis időd, amíg rendbeszeded magad. Addig én is átöltözöm. Egy teát?
– Valami erősebb nincsen?
– Kinyitok egy üveg bort – válaszolt Hermione egy apró mosollyal ismét távozott.
Hamarosan a boszorkány szintén pizsamában egy üveg borral és két pohár társaságában tért vissza a nappaliba, közben Draco elfoglalt a helyét a kanapén, a lány örült neki, hogy egészen eltalálta a méretét a pizsamának, és a férfinak csak egy kicsit lógott a bokája felett a pizsamanadrág. Mindkettejüknek töltött a borból, aztán ő is elhelyezkedett a varázsló mellett.
– Megérdemelnék, ha lecsuknám őket – morgott Draco kissé idegesen.
– Nem képviselném a védelmüket az biztos – helyeselt a boszorkány. – Tulajdonképpen honnan tudod, hogy biztosan ők voltak?
– Blaise-nek vannak ilyen ötletei, és ez teljesen rávall. Merlinre, ilyen idióta humora csak és kizárólag neki lehet. Theo pedig, nos, ő mindig valamelyünk társa egy-egy ötletben, és ő nem éppen az értelmiszerző. Általában a saját szórakozására vesz részt ilyenekben.
– Biztosan tönkretették a ma esti terveidet – szólalt meg a boszorkány félhangosan.
– Őszintén?
– Csakis.
– Elmentem volna Pansy partijára, de tudtam, hogy nem jössz, és nem igazán volt hozzá kedvem.
– Weasley-éknél voltam. Néhányan onnan mentek tovább Pansyhez. George, Ron, Percy Harry és Ginny. De nekem ez már sok lett volna. Még alig múlt tíz óra, még ha sietsz, akkor elmenetsz. Hajlani négy előtt nincs vége a bulinak.
– Semmi kedvem elmenni. Viszont zavarni sem akarlak.
– Egyáltalán nem zavarsz, Draco. Csendesen és egyedül fogom tölteni az ünnepeket. Semmit sem zavarnál meg a jelenléteddel – felelte a boszorkány. – Még ha ilyen furcsán is alakult, akkor is jó lenne, ha maradnál.
– Nem éppen így képzeltem el az első randit, hogy egy pizsamában és egy tangában a kanapédon ülve beszélgetünk arról, hogy talán valami lehetne közüttünk.
Mindketten belevihogtak a poharukba, mint két tini. Draco szórakozottan figyelte a barnaszemű boszorkányt, ahogy kortyol egyet a borból, és sugárzó tekintettel őt figyeli. Hirtelen a kandalló zöldre változott, majd egy megpakolt sporttáskát lőtt ki belőle, ami egyenesen Dracóhoz vágódott.
– Basszus – nyögte a varázsló. – Úgy tűnik a barátaim mindent megterveztek.
– Kérlek, ne mondd azt, hogy abban van az összes kellék a karácsonyi sztriptízhez.
Draco csak felnevetett, majd kicipzárazta a táskát.
– Ebben nincs semmi szokatlan. Csak a csomagom Skóciába az ünnepekre. Ott akartam maradni a Parkinson-kastélyban.
– Legalább a barátaid szerint ennyi szenvedés elég volt.
– Talán. Úgy tűnik maradok, hacsak te nem küldesz el – jegyezte meg a férfi.
Hermione válaszul először elmosolyodott.
– Remekül töltjük majd a karácsonyt.
– Mit csinálsz szilveszterkor? Én biztosan magányosan fogom tölteni, ha kinyírtam Blaise-t és Theót.
– Vannak terveid? – kérdezte a boszorkány.
– Azt hiszem, hogy hirtelen tele lettem tervekkel, jobbnál jobb tervekkel – felelte vigyorogva a varázsló.
– Bosszú a barátaidnak?
– Nem. Hagyom hadd főjenek a levükben egy kicsit – válaszolt Draco, majd ivott egy kortyot a poharából. – Most először mást szeretnék. A bosszú várhat, amíg itt vagyok veled.
– Mindig azt hittem, hogy amit érzek az egyoldalú veled kapcsolatban – fújta ki a levegőt Hermione. – És semmi értelme nincsen, mert mi annyira mások vagyunk, és közben mégsem.
– Sok mindent elrontottam. De azt hiszem, hogy most mégis lesz egy kis időnk arra, hogy mindent tisztázzunk.
– Remélem, hogy így lesz, Draco.
– Én is, Hermione.
Aztán ott a kandalló pislákoló fényében, egy koránt sem szokványos helyzetben, Draco és Hermione elkezdtek beszélgetni, és abba sem hagyták egészen addig, amíg az ajkuk egymáshoz nem ért.
***
Draco és Hermione az együtt töltött karácsony után az év végéig hátralévő napokat egymás megismerésével folytatták. Rájöttek nagyon sok mindenre, és úgy döntöttek, hogy az új évet tiszta lappal, és együtt kezdik majd.
Hol is lehetett jobb helyszíne az év utolsó napjának, mint egy szigeten távol mindenkitől, vagyis majdnem mindenkitől. A tűző nap melegen sütött le a fehér homokos strandra, ahol pálmafák ringtóztak a gyengéd szélben. A türkizkék óceán hullámai lágyan csapódtak a parthoz, és a levegő tele volt sós tengeri illattal és egzotikus virágok édeskés aromájával. A hullámzó víz és az ég olyan kék volt és végtelen, hogy a messzeségben összeért a horizonton.
Hermione elégedetten sóhajtott, miközben kényelmesen elhelyezkedett a puha nyugágyon, egy hatalmas koktéllal a kezében. Könnyű, virágmintás strandruha volt rajta, barna göndör haja szabadon omlott a vállaira, és napszemüveg takarta a szemét.
– Azt hiszem, ez volt a legjobb ötleted – motyogta álmosan, és oldalra fordult, hogy Dracóra nézzen. – Ha mondhatok ilyesmit.
Draco a mellette lévő ágyon hevert, laza kék fürdőnadrágban és félig kigombolt inggel, ami tökéletesen megmutatta izmos mellkasát. Ő is napszemüveget viselt, és egy mosolyt villantott Hermione felé.
– Természetesen – felelte játékosan. – Mondtam, hogy el kell szabadulnunk a londoni télből. Nem is lehetnénk most jobb helyen.
– Csodálatos ez a hely.
– Mondtam már, hogy mindig remekül választok pihenési helyszínt?
– Ezerszer mondtad már. – Hermione elnevette magát, és odanyújtotta a kezét. Draco azonnal megfogta, összefonta az ujjaikat.
– Szeretem, amikor mosolyogsz.
– Jól érzem itt magam – suttogta boszorkány, és a hangja meglágyult. – Nem is fogtam fel eddig, hogy mennyire hiányzik egy kellemes nyaralás ebből az évből. Nagyon jó most itt. Veled. Csak mi ketten.
– Nos, majdnem csak mi ketten – jegyezte meg a varázsló, és a szeme huncut csillogással telt meg.
– Igaz – vigyorgott Hermione, majd egy fejbiccentéssel a mögéjük intett. – De ők most nem számítanak igazán. Nem?
– Már majdnem meg is feledkeztem róluk. Olyan csendben vannak.
– Talán hamarosan elmúlik a némítóbűbáj.
– Lehet – jegyezte meg az auror.
Draco felhúzta magát a nyugágyon, és közelebb hajolt a boszorkányhoz. Ujjaival gyengéden végigsimított a nő arcán, majd halkan azt suttogta:
– Tudod, sosem hittem volna, hogy valaha így fogok érezni. De te… csodálatosabb vagy, mint azt gondoltam.
– Csak hízelegni akarsz.
– Én? Nem. Csak az igazat mondom. – Draco lágyan, és lassan közelebb hajolt, hogy megcsókolja. – Már nagyon bárom, hogy korábban nem léptem. Nem akartam elszúrni.
– Örülök, hogy nem szúrtad el. De most itt vagyunk.
– És a világ összes ideje a miénk.
Éppen akkor, amikor az ajkaik majdnem találkoztak, egy fojtott hang hallatszott a háttérből:
– Malfoy! Merlinre, Malfoy! Elegem van már ebből! Muszáj végignézünk, ahogy egymással enyelegtek?
– Olyan cukik – szólalt meg Nott. – Fogd be, hadd hallgassam! Merlinre, hogy nincs itt egy doboz popcorn.
– Cukik? Mindjárt hányok. Mióta lett Draco ilyen hősszerelmes idióta? Hol vannak a tettek? Erre itt szemérmesen csőröznek, mint a szerelmes kis madarak.
Draco megállt a mozdulatban, egy sunyi mosoly terült szét az arcán, majd lassan hátranézett.
– Nem tetszik a műsor, Zabini?
– Várom, hogy mikor lesz korhatáros. Eddig ez csak valami nyálas tiniregényben érezem magam. Mikor villantasz valamit, Hermione? Dögös az a ruha, és a dekoltázs is.
– Mire gondoltál, Blaise? Egy idézésre a Wizengamot elé? Az szívesen villantanék – kérdezte a boszorkány édes mosollyal. – Betörtek a lakásomba. Minimum ez jár.
– Ezt megkaptad – röhögte el magát Nott.
Mögöttük két nyugágy volt egymás mellett. És mindkettőn egy-egy férfi hevert – Blaise Zabini és Theodore Nott –, mindketten hatalmas piros és arany szalagokkal átkötve, mintha ők lennének a legújabb karácsonyi ajándékok. Természetesen Hawaii mintás ingben és fürdőnadrágban voltak, hogy megmaradjanak a jóízlés határain belül. A szalagok szorosan rögzítették őket a nyugágyakhoz, karjaik az oldalukhoz préselve, lábaik összekötözve. A hatalmas masnikkal a mellkasukon lustán játszott a trópusi szél.
– Minket is elraboltak – érvelt Blaise. – Ezt kinek jelentsük?
– Ha még meg akarod érni a jövő évet, akkor senkinek – emlékeztette Draco hidegen. – Ez a büntetésetek. Örüljetek neki, hogy nem az Azkaban.
– De már nagyon bánjuk, amit tettünk – szólalt meg Theo, és a lehető legártatlanabb szemmel nézett az éles szemű boszorkányra és a legjobb barátjára. – Én csak a magam nevében beszélhetek. Tiszta jó szándék vezérelt. Zabinit nem, de engem igen. Elengedtek? Szívesen megmártóznék, ha már itt vagyunk?
– Jó szándék? – nevetett fel a nő felszabadultan. – A karácsonyfa alá tenni a legjobb barátotokat nem volt éppen az ötletek ötlete.
– Nem őt kérted karácsonyra? – hüledezett Nott. – Ez mekkora egy hiba volt. Vagy talán a Télapó olvasta félre? Annyi minden hasonlít a Malfoyra.
– Nem hiszem – rázta a fejét Hermione.
– Reméljük a többszörös orgazmus igen – vetett fel félhangosan Blaise. – Elképzelem, ahogy Hermione írja a levelet a Télapónak, amiben rengeteg könyvet, és egy pasit kér karácsonyra.
– Merlinre – csóválta a fejét a boszorkány. – És akkor én barátaim rosszak…
– Potter és Weasley meg sem közelíti ezt a kettőt – ismerte be Malfoy bólogatva. – Az iskolában még annyira megszeppentek voltak mind a ketten, de az idő mindkettőből irdatlan seggfejet csinált.
– Mikor akartok elengedni minket? – kérdezte Zabini. – Most már szerintem eleget szenvedtünk. Mindenem elzsibbadt. Csak mondom.
– Engem egy átkozott tangába raktatok be egy fa alá – érvelt Draco jogosan. – Szerinted ezzel milyen büntetés arányos?
– Attól függ meddig volt rajtad a tanga – szólalt meg Zabini.
– Egész másnapig, miért?
– Nem akartuk, hogy Hermione zsákbamacskát vegyen.
– Ja, csak el ne mondd neki, hogy mire akartál először masnit kötni – horkantott fel Theo. – Zavarba hozol vele mindenkit.
– Nem segítesz, haver.
– Szerintem menj vissza az időben, Blaise, és hallgass rám – mondta Nott, aki ellazulva élezte, ahol az óceán felől jövő szél simogatja az arcát, de már ő is vágyott volna egy koktélra. – Akkor nem lennénk most itt.
– Fogd be inkább, Nott!
Blaise morogva próbált valahogy kényelmesebb pozícióba kerülni, de a szalagok szilárdak voltak. Theo pedig csak felsóhajtott, és beletörődően a fejét rázta.
– Kockásra ültem már a seggem, Draco. Engedj el! Kérlek! Esküszöm többet nem csempészlek be senkinek a lakásába sem.
Draco lassan felemelte a pálcáját, és két napszemüveget varázsolva előttük, finoman rájuk helyezte mindkettőre.
– Na – mondta a varázsló elégedetten. – Most már igazán stílusosan néztek ki. Úgy, mint két igazi trópusi karácsonyi ajándék. Micsoda remek képeslap lesz ebből, amit minden barátunknak szét fogok küldeni, és persze az évfolyamunk hírlevelébe is beletetem.
– Draco, ez nem vicces! – morogta Blaise, bár a hangja már inkább reménytelenséget árult el, mint igazi dühöt.
– Nem tetszik? Pedig jobb, ha mosolyogtok azon a képen.
– Az új évben nem fogunk csajozni – nevetett Theo. – De talán a természetes sármunk majd segít ebben.
– Ti ketten vagytok a legrosszabbak – csóválta a fejét Hermione. – Ilyen marhaságot kitalálni.
– Miért ez nem volt egyedi ajándék? Csak nektek – kérdezte Zabini, és felhúzta a szemöldökét. – Ismerd be, hogy nagyon kreatívak vagyunk.
– Vagy – pontosított Theo félhangosan, amivel kiérdemelt egy éles pillantást. – És ez most micsoda, amiben mi vagyunk most? Valami bosszúterápia.
– Én azt hittem, hogy idén ezt adjuk egymásnak a szokásos whisky helyett ajándékba. Mennyivel jobb elrabolni valakit. Ja nem… Örüljetek neki, hogy elhoztalak ide titeket – közölte Draco színlelt ártatlansággal. – Ó, Blaise, ötleted volt, hogy engem karácsonyi ajándékként adj át Hermionénak. Azt gondoltam, csak viszonzom a szívességet. És persze neked is Theo.
– Mi most Hermionénak az ajándékai vagyunk? – kérdezte széles vigyorral Zabini. – Draco, Draco, Draco… Egy hármast szilveszterre? Micsoda modern pasi. Ezt nevezem. És veled mi lesz? Beszállsz, vagy csak nézed?
– Ti büntetés vagytok nekem, mert a barátaim vagyok, és nem pedig ajándék valakinek. És itt semmilyen hármasról nincs szó – szólalt meg a varázsló. – Élvezzétek a büntetést. Szilveszterig biztosan kibírjátok így, nem? Már csak pár óra.
– Megmondtam – mormolta Theo, miközben megpróbált valahogy megmozdulni a szalagok fogságában, sikertelenül. – Megmondtam neked, Blaise, hogy Draco meg fogja bosszulni. De nem, te csak nem hallgattál rám.
– Honnan tudtam volna, hogy ennyire kreatív lesz? – morgott Blaise. – Majdnem szívrohamot kaptam, amikor elkábított.
– Én majdnem önként jöttem.
– Ilyen készséges bűnözőt még nem láttam. Térde rogyott, hogy kötözzem meg – avatta be a nagyközönséget Draco.
Theo elvigyorodott, és nagyon büszke volt magára.
– Alig várom a feloldozást.
– Én már nagyon megbántam mindent – szólalt meg Blaise. – Annyira kényelmetlen ez a nyugágy. Nincs rajta párnázó bűbáj.
– Annyit nyafogsz – emlékeztette Draco, miközben visszafordult Hermione felé, aki idáig próbálta nem kiröhögni magát. – Szenvedj még.
– Malfoooooooy… Ha apád ezt megtudja.
– De nem tudja, és nem is érdekelné.
Hermione végül elnevette magát, és Draco is csatlakozott hozzá. Aztán a férfi visszafordult a barátaihoz:
– De ne aggódjatok. Még pár óra, és kioldozlak titeket. Addigra remélhetőleg megtanultátok a leckét: ne csempésszetek be senkit sehova karácsonyi ajándéknak. Még ha… – egy pillantást vetett Hermionéra, aki mosolyogva nézett vissza rá – …még ha végül is működik a terv.
– Csak hogy tudd, Draco – szólalt meg Theo –, soha többé nem segítek Blaise-nek semmilyen őrült tervében.
– Ez bölcs döntés – bólogatott Draco elismerően. – De azért köszönöm.
– Nélkülünk nem lennétek itt, ez nagyon is igaz – jegyezte meg Nott. – Be kellene vallanotok, hogy Blaise és én nagyot lendítettünk a terveiteken.
Blaise felmordult, de egy halvány mosoly suhant át az arcán.
– Szívesen, te hálátlan pöcs – morogta. – De most tényleg, ezek a szalagok kényelmetlenek. És a nap olyan erős…
Draco varázslattal két koktélt idézett meg, szívószálakkal, és lebegve odavitte a két fogoly elé.
– Legalább ne száradjatok ki – nevetett az auror, majd visszafordult Hermionéhoz.
– Te tényleg kegyetlen vagy – suttogta Hermione, de a szeme huncut csillogással telt meg.
– Tanultam a legjobbaktól – vigyorgott Draco, majd végre megcsókolhatta őt, miközben a háttérben Blaise és Theo morgása hallatszott, együtt a hullámok lágy hullámzásával és a délutáni szél sóhajtásával.
A két fogoly méltatlankodása egyre hangosabb lett, miközben a szerelmesek mohón csókolták egymást.
– Menjetek szobára! – hangozott az első közös mondatuk, amire sem Draco, sem Hermione nem ragált, csak csókolták egymást.
– Hé! Hol van az alkohol ebből a piából? – húzta el a száját Blaise, bár jól esett neki az ital.
– Ez Safe Sex On The Beach. Kérem a valódi piát, Draco! – jelentette ki Theo elégedetlenül, de így is kiitta a koktélt.
– Fürdeni is szeretnénk az óceánban – esdekelt a fekete hajú férfi.
– Lassan pisilni is kell – jegyezte meg a barna hajú varázsló, bár semmilyen reakciót nem váltott ki senkiből.
– Éhes vagyok. Viszket a nyakam – méltatlankodott Zabini, elnyújtva, nyafkán eltúlozva a szótagokat, miközben vergődött a nyugágyban, aminek idegesítően magas nyikorgó hangja volt.
– Most már nagyon kell pisilni – nyafogta hangosan Nott, és egyre kétségbeesetten hallatta a hangját. – Ez egyáltalán nem vicc.
– Elzsibbadt a bal fapofám – morogta Blaise. – Frankón nem érzem, basszus. Valaki most már engedjen el.
– PISILNI KELL! – kiabálta Theo kétségbeesetten. – NAGYON KEEEEELLLL!
– Draco – szólalt meg Hermione elnézően. – Engedd el őket. Nem fogunk pihenni, ha így folytatjuk. És nem is büntetheted őket örökké.
– Na, jó, de csak a te kedvedért – nevetett az auror, majd miközben szenvedélyesen a boszorkányt csókolta feloldotta a kötözőátkot és elengedte a két barátját, akik mindketten végre szabadon dőltek hátra a nyugágyon.
– Neked nem is kellett pisilni? – kérdezte Blaise.
– Áh, elment az ihlet – nyújtózott ki Theo elégedett sóhajjal, majd kigombolta az ingét és a kezeit a feje mögé téve elhelyezkedett a nyugágyban.
– Áh… – törődött bele a fekete hajú mágus, majd felnyomta az orrán a napszemüveget, majd ő maga is kényelembe helyezte magát. – Van valakinek napteje? – Erre válaszként nagy erővel egy táskát kapott a mellkasába, amitől tompán felnyögött.
És ahogy a nap lassan lenyugodott a horizonton, megfestve az eget narancsos-rózsaszín árnyalatokra, mindannyian tudták, hogy ez a szilveszter emlékezetes marad.
feltöltötte 2025. Dec. 01. |
Nyx | hozzászólások: 6
