1. fejezet
Prológus

Lucius Malfoy üvöltött.

Nem tűnt teljesen kifinomultnak ez a fajta megnyilvánulás valakitől, aki büszke volt a társadalmi felsőbbrendűségére, de Hermione örült a zajnak. Annak ellenére, hogy mélységesen nyugtalanító volt, amiért teljesen egyetértett a Malfoy családfővel, volt valami óriási megkönnyebbülés abban, ahogy hallgatta, hogy valaki ilyen kirobbanó módon fejezi ki a felháborodását. Hermione még nem jutott túl a néma, hitetlenkedő kétségbeesésen.

A kirohanását későbbre tartogatta, ebben biztos volt. De addigra ez a megbeszélést már régen elnapolják, és a panaszai a miniszter süket füleire találnak majd. Valószínűleg még megbánná, amiért nem élt a lehetőséggel, hogy elmondja a véleményét, de azok a pillanatok, amelyek alatt képes volt elszakítani a tekintetét a kezében tartott pergamenről, bőven elegendőek voltak ahhoz, hogy felismerje a Kingsley vonásaira hasonló gondosan üres kifejezést. A férfi mesterkurzust tartott, miközben egy felnőtt férfi hisztijét nézte. A hallgatóságból senki sem tudott volna bármi olyasmit mondani, ami megingathatta volna.

Hermione hüvelykujjkörme még egyszer belecsúszott a kezében tartott lap bal felső sarka melletti szakadásba, abba a szakadásba, amely ma hajnali kettő körül keletkezett, néhány órával azután, hogy a levelet hitelesített bagoly kézbesítette. Az ujjai között a papírszakadás, az állandó aggodalmaskodástól, időközben majdnem a lap tetejére bélyegzett levélpapírig haladt előre. Néhány perc múlva helyrehozhatatlan szakadás lesz a lapon a Mágiaügyi és a Minisztérium között.

Ironikus, tekintve, hogy a pergamenre írt szavak inkább arról szóltak, hogy köteléket kell teremteni, mintsem szétszakítani.

Hermionénak néhány másodpercbe telt, mire regisztrálta a hirtelen beállt csendet a szobában, és még időben oldalra pillantott, hogy lássa, Lucius visszazuhan a felesége melletti székbe. Narcissa Malfoy mereven ült, tekintete mereven előre szegeződött, mintha eltökélten a lehető legkevesebbet akarná befogadni a környezetéből.

Kingsley néhány másodpercig mozdulatlanul ült, amit a túlméretezett íróasztalán lévő díszes aranyóra halk ketyegése jelzett. Úgy tűnt, mintha a következő panaszáradatra várt volna, de amikor nem érkezett, megszólalt.

– Értékelem az aggodalmait, Lucius – kezdte, kezeit kényelmesen összekulcsolva mellkasa előtt –, de mint tudja, a törvény előírásai egyértelműek: a fia arra kapott megbízást, hogy feleségül vegye Granger kisasszonyt, és ezt meg is teszi, ha nem akar visszatérni az Azkabanba.

A börtön nevének kimondása Kinsgley mély baritonján, mintha egyenesen a legfiatalabb Malfoyon keresztül dübörgött volna. Megremegett a székében, ez volt az első életjel, mióta öt perccel ezelőtt belépett a szobába.

Hermionénak fogalma sem volt, mire számíthat, amikor megkapta a második levelet, ezúttal nem minisztériumi, hanem Malfoy papírra írták, amelyben a megjelenését kérték egy másnap reggeli fellebbezésen. Többnyire túlságosan lefoglalta a gondolat, hogy házasságra kényszerül Draco Malfoyjal, így bele sem gondolt abba, hogy a férfinak ugyanúgy nem tetszik a házasság gondolata. Meglepte a Malfoyok gyorsasága, rövid időn belül képesek voltak négyszemközti találkozót kialkudni a miniszterrel, de tekintve Lucius elégedetlenségének intenzitását, talán Kingsley valójában a legkisebb ellenállás útját választotta azzal, hogy késedelem nélkül meghallgatta őt.

– Ez a megbízás egy paródia – sziszegte Lucius. – Azt mondták nekünk, hogy a párosítások a mágikus kompatibilitáson alapulnak.

– És így is van – erősítette meg Kingsley.

Draco felhorkant.

A felháborodott hangja hallatán egy villanással átvágta Hermione mellkasában a rideg levertséget. A sok ezer ember közül, akit kiválaszthattak volna, pont olyannak kellett lennie, aki alsóbbrendűnek tartotta őt? Kísértette a gondoltat, hogy azt mondja hálás a párosításért, csak a férfi bosszantása miatt.

Bár a szabadulása óta az Azkabanból nem hallott Malfoyról, amint aznap reggel megpillantotta, látta, semmi sem változott benne. Annak ellenére, hogy azért gyűltek össze, hogy egy olyan döntést vitassanak meg, amely mindkettőjük egész életét megváltoztatja, a férfi tekintete úgy siklott végig a széken, amelyen a lány ült, mintha az üres lenne. Az egyetlen bizonyíték arra, hogy tudatában van a nő jelenlétének, az a vállának gőgös vonása, a megvetés halvány fodra volt az ajkán. És bár most elég közel ültek egymáshoz ahhoz, hogy a karjuk szinte összeérjen, ahelyett, hogy egy valódi emberi test melegét érezte volna mellette, a lány csak a gőgös közömbösség leplét érezte.

– Kingsley – kezdte a lány, a hangja rekedt volt az elhasználtságtól. – Bizonyára az összeegyeztethetőség egy spektrum. Biztosan vannak más megfelelő párosítások is.

– Alkalmas, igen – értett egyet a férfi. – De nem ideális. A varázslóvilág sorsáról beszélünk, Hermione, és egyéni áldozatokat kell hozni a nagyobb jó érdekében.

A lány kirázta a hideg erre a mondatra, de a férfi folytatta.
– Arra kérünk minden arra alkalmas polgárt, hogy adakozzon a jövő generációiért.

– Adjanak magukból? – Hermione hitetlenkedve ismételte meg. – Az egész gyerekkoromat a háborúra áldoztam, és ez nem volt elég? Az életem hátralévő részét is kell?

– Feláldoztad a gyerekkorodat – gúnyolódott csúfosan Malfoy. – Merlin, kímélj meg!

– A tiédet pedig ellopták – csattant fel a lány. – Már letöltötted a büntetésed a bűneidért. Ennyire vágysz egy újabbra?

– Attól függ – húzta ki magát a varázsló. – Arra gondolsz, hogy elveszlek feleségül, vagy arra, hogy visszatérjek a börtönbe?

– Bármelyikre – morogta a nő.

– Jó érv – mondta a férfi vigyorogva.

Hermione megforgatta a szemét, és visszafordult a miniszterhez.
– Ez a mondat abszurd, Kingsley, úgy értem…

– Húsz év…

– Ez a minimum gyilkosságért – panaszkodott.

– Akkor talán megölhetnél, és azzal mindkettőnknek szívességet tennél – ajánlotta fel Malfoy.

– Nem zárom ki! – kiáltott fel.

– Ez nem tárgyalás – dörmögte hirtelen Kingsley. Hermione érezte, hogy az álla meglepetten elhúzódik. A férfi halkabb hangon folytatta, de a hangnem nem volt kevésbé szigorú. – Vagy megházasodsz, vagy húsz évet töltesz az Azkabanban. Nincs más alternatíva.

Mindegyiküket sorra szemügyre vette, de senki sem szólalt meg. A reménytelenség nehéz súlya visszacsúszott Hermione gyomrába, amikor a miniszter ismét lenézett az előtte lévő jogszabályokra.

– Nos – folytatta –, ha figyelembe vettük azt a tényt, hogy a párosok nagy része idegenekből fog állni. Ezért a szertartás után két hetetek lesz arra, hogy megismerkedjetek egymással, mielőtt kötelesek lennének beteljesíteni a frigyet…

– Ez kibaszottul undorító – csattant fel Malfoy, most először hangzott igazán dühösnek. Hermione figyelte, ahogy a férfi felállt, és kiviharzott a szobából.

Ez fájt.

Nem kellett volna – tudta, mit gondol róla a férfi –, de mégis fájt.

Hermione soha nem tudott volna elképzelni magának olyan jövőt, amelyben hozzámegy valakihez, aki undorodik tőle, de két nappal később pontosan ezt teszi majd.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2025 Feb 03

Neeeeeeeee! Miez a rövid rész? Még bele se melegedtem aztán vége?! Felháborító! Legalább annyira mint a kényszer házasság. És fáj a szívem, hogy megint Kingsley lett a rossz fiú.
Természetesen kíváncsi vagyok ez a kényszer házasság, hogy alakul. Egyelőre Draco a szokásosnál is undokabb. Persze remélem a legjobbakat.
Köszi szépen,
Üdv:Neola

by Nyx @ 2025 Feb 04

A következő fejezet már hosszabb lesz. Ez volt igazából a beetetés Hát igen, Kingsley megint csak érvényesítette az akaratát, de majd kiderül hogyan fog alakulni ez a két főhősünk között. Hát egyikük sem igazán boldog ettől az egésztől. Így van, reméljük a legjobbakat. Én köszönöm!