3. fejezet
Első nap

A következő másodpercek kissé homályosan teltek el, mivel egyszerre több dolog is történt: Hermione lerogyott egy üres székre, Kingsley felállt az íróasztala mögül, és eltüntette a rendetlenséget a szőnyegéről, a hivatalnok kirohant a szobából, Narcissa Malfoy pedig könnyekben tört ki. Malfoy egyáltalán nem reagált, de ez valószínűleg az okklumenciának volt köszönhető.

Ahogy Hermione a pulóvere ujjába törölte a szájára, a három Malfoyt megfordult, hogy ránézzenek. Valójában sokkal jobban érezte magát a tisztálkodás után, és széles vigyorral nézett rájuk. Most legalább jó okuk volt rá, hogy undorodjanak tőle.

– Nos – kezdte Kingsley, az asztalára támasztva a kezét –, a következő pontra, gondolom. Innentől kezdve együtt kell élnetek…

Hermione félbeszakította:
– Ha azt hiszed, hogy beteszem a lábam a Malfoy-kúriába.

Ezzel egy időben Lucius megszólalt:
– Ha azt hiszed, hogy egy sárvérű fél lábbal Malfoy-kúriába léphet…

Hermione félbeszakította, amikor rájött, hogy ő és Lucius egybehangzóan beszéltek, és szinte ugyanazt mondták. Lucius arca rosszkedvűen eltorzult, amikor ugyanerre a felismerésre jutott. Úgy látszik, csak a foglyok esetében volt hajlandó engedményeket tenni.

– Akkor ez el van intézve – mondta Kingsley, és önelégültnek tűnt… a rohadék. – Hermione, feltételezem, hogy van hely Mr. Malfoy számára a házában?

Hermione beleharapott az ajkába, és ezúttal azt fontolgatta, hogy Kingsley asztalára hányjon. De tudta, a varázslat, amit érzett, ahogy átjárja, minisztériumi ellenőrző varázslatokkal volt megspékelve. Tudni fogják, ha ő és Malfoy megpróbálnának külön élni, ahogyan azt is tudnák, ha megtagadnák a beteljesülést.

Bármennyire is utálta a gondolatot, hogy Malfoy az ő személyes terében legyen, feltételezte, hogy egyikük akár otthon is lehet. Úgyis csak néhány napig tartana.

– Igen – mondta végül a lány. – Rendben van.

– Rendben – válaszolta Kingsley bólintással, és egy kézmozdulattal a kandalló felé emelte a kezét. – Kérlek, használjátok nyugodtan a személyes kandallómat.

Hermione felhorkant. Inkább úgy, hogy kérem, nyugodtan húzzon el azonnal a picsába.

Ha nem érezte volna úgy, hogy a belső szervei éppen most oldódnak fel, kísértésbe esett volna, hogy csak azért lődörögjön, hogy felbosszantsa a férfit. De így, ahogy volt, minél hamarabb elment, annál hamarabb tudott fogat mosni, és elaludni ennek az istenverte napnak a hátralévő részét.

Előkapta a táskáját az íróasztalról, mielőtt a kandallóhoz ment volna. Kingsley nem találkozott a tekintetével.

Amikor megfordult, látta, hogy a három Malfoyt csendes beszélgetésbe gyűlt össze.

Narcissa mintha suttogva próbált volna kiabálni a férjével, finom arcán még mindig látszottak a könnycseppek. Hermione elkapta a – minden a te hibád!– , mielőtt Lucius egy szigorú pillantással elhallgattatta volna. Malfoy alaposan szerencsétlennek tűnt, így Hermione feltételezte, hogy abbahagyta az okklumenciát.

– Draco, valamit meg kell értened… – kezdte Narcissa.

– Ne most – mondta Malfoy a fejét rázva.

– Meg kell hallgatnod – erősködött az anyja.

– Később – kérte nyomatékosan a férfi. – Én csak… – Végighúzta a kezét az arcán. – Csak néhány napra van szükségem.

Hermione azzal foglalatoskodott, hogy összegyűjtsön egy maréknyi zöld port, ujjait többször végighúzta rajta, mintha a megfelelő mennyiséget mérné. Csak akkor nézett fel, amikor lépéseket hallott közeledni.

Malfoy arca gondosan visszarendeződött gőgös köntösébe, és kitárta a karját, amikor odaért hozzá.

– Átvigyelek a küszöbön?

A lány szúrós pillantást vetett rá.
– Nem, ha meg akarod tartani a golyóidat.

Csalódottan cincogott, miközben egy marék Hop-port vett magához.
– Akkor jobb, ha kihagyod. Sok múlik most azokon a kis fickókon.

Hermione undorodva grimaszolt, amikor a férfi elment mellette a kandallóhoz, zöld lángok lobbantak körülötte.

Aztán felemelte az egyik ujját, mintha csak gondolkodna:
– Amikor azt mondtam, hogy kis…

Hermione elkiáltotta a címét, fogait összeszorítva, miközben a férfi elkavarodott.

Hagyott neki néhány másodpercet, hogy félreálljon az útból, mielőtt követte volna.

***

Amikor kilépett a nappaliba, az első dolog, amit Malfoy mellett látott, az asztalra még mindig az előző estéről maradt üres whiskysüvegek voltak felszórva. Azonnal elszorult a szája, és bár kezét a szájára szorította, Malfoy észrevette.

A szemöldöke felszaladt, ahogy a lány és az üvegek közé nézett.

– Nos – mondta széles vigyorral –, ettől sokkal jobban érzem magam.

Hermione lassan vett egy nagy levegőt, nagyot nyelt, mielőtt elővette a pálcáját, és eltüntette a tartályokat. Malfoy a zsebében kotorászott. A karja majdnem könyékig eltűnt benne, valami hosszabbító bűbájjal, és Hermione figyelte, ahogy egy kis fekete táskát vesz elő. Letette az asztalra, és a pálcájával felnagyította. Az arany zárak kattantak, és ujjával végigsimította a benne lévő fiolák sokaságát. Végül egy lila színűre esett a választása, kivette a tokból, és átnyújtotta a lánynak.

Hermione azonnal felismerte, hogy másnapossági bájital. Visszapillantott Malfoy arcára, aki kihívóan felvonta a szemöldökét. Vajon megkockáztatná, hogy megmérgezze a férfi, csak azért, hogy esetleg megkönnyebbüljön attól az érzéstől, hogy lassan, sejtről sejtre haldoklik? A fejében dübörgő szívdobogás éppen ezt a pillanatot választotta, hogy felerősödjön, és Hermione kipattintotta a dugót, és gondolkodás nélkül lehúzta a bájitalt.

A hatás azonnali volt. Mintha egy hűvös kendőt terítettek volna a homlokára, és egy bolyhos takarót tekertek volna a hasára. A remegés a kezében azonnal enyhült, és a reggeli fénytől már nem akarta kikaparni a szemét.

– Köszönöm – sóhajtotta, és odatartotta az üres fiolát. Talán mégiscsak volt benne valami nyomnyi együttérzés.

A férfi a szemét forgatta, miközben átvette, és a cipője felé mutatott.
– Ez csak az én kedvemért volt, Hermione. Ezek sárkánybőrből vannak.

A lány bámult rá. Hermione?

Visszacsúsztatta az üvegcsét a helyére, és a tok a pálcája érintésével ismét összezsugorodott. Csendben felpillantott a lányra, és elmosolyodott, amikor meglátta az arckifejezését.

– Hát, nem nagyon hívhatlak téged Grangernek, ugye, Mrs. Malfoy?

Hermione ismét elakadt a szája, az előző pillanat minden jóindulata olyan gyorsan eltűnt, mint a másnapossága.
– Ne… – fojtogatták a szavak. – Csak… ne.

A férfi egyszerűen továbbra is önelégülten nézett.

– Megmutatom a szobádat – morogta Hermione, hátat fordítva neki. Rövid ideig fontolgatta, hogy a kanapén aludjon, de akkor mindig mindennek a kellős közepén lenne. Ha lenne saját szobája, remélhetőleg a nap nagy részében oda lenne bezárva.

Követte a lányt a lépcsőn felfelé, elhaladt a szülei régi szobája mellett, amelyet ugyanúgy tartott meg, amikor meglátogatták, és eljutott a sajátjával szemben lévő tartalékszoba ajtajáig.

– Ott bent – mondta, és beljebb mutatott.

A férfi bólintott, miközben enyhén ráncolt orral bekukucskált az ajtón.

– Az ágynemű tiszta – szólt meglehetősen védekezően.

A férfi ekkor rápillantott.
– Jobb, mint vártam. Azt hittem, hogy a hátsó kertben fogok aludni.

Hermione titokban bosszankodott, hogy erre nem gondolt.
– Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de szeretek a hátsó kertben lenni. Jobb szeretném, ha nem lennél az utamban.

A férfi ajkai alattomos mosolyra görbültek, és a lány azonnal beletörődött, hogy a férfi egész idő alatt botladozni fog. Ha már itt tartunk…

– Van csomagod? – kérdezte a lány, és homályosan gesztikulált a férfi kinyújtott zsebe irányába.

– Egy manó majd később hoz néhány bőröndöt – válaszolta a varázsló unottnak tűnő hangon.

A nő azonnal felborzolódott.
– Nem fogok itt manókat fogadni.

– Nos, ide kellene hívnom, hogy lemondjam az utasítást, szóval miért nem hagyjuk, hogy ő hozza a csomagokat, és megspóroljuk neki az utazást?

Hermione összeszorította a fogát, jól tudta, hogy minden másodperc, amit Malfoy jelenlétében tölt, csak újabb muníciót ad neki, amivel bosszanthatja.
– Rendben – harapta meg a száját a boszorka. – Egy utazás. Utána nem akarom látni őt.

– Persze. – A férfi elnézően mosolygott rá.

– Megyek aludni – mondta hirtelen Hermione, és a saját ajtaja felé fordul –, szóval örülnék, ha csendben lennék.

Malfoy szarkasztikusan szaharini hangja követte őt befelé.

– Szép álmokat.

***

Mint kiderült, Malfoy értett a másnapossági bájitalhoz. Mivel az összes többi tünetét elintézte, könnyedén bepótolhatta a kimaradt éjszakai alvást, és amikor felébredt – egy különösen édes álom után, amelyben Harry megjelent, hogy elmondja neki ez az egész csak egy jól kidolgozott tréfa volt –, éjszaka volt.

Megmosta a fogát (megint), és átöltözött egy friss farmerba és egy pólóba, mielőtt felhúzott egy pár vastag zoknit. A lába állandóan fázott, nyár ide vagy oda.

Malfoy ajtaja zárva volt – hála Merlinnek az apró kegyelmekért –, és lesétált a lépcsőn a konyhába. Az elé táruló látvány azonban megakasztotta. Gyorsan felcserélte a Merlinnek mondott köszönetét egy átokkal, és Malfoy válla fölött átkukucskált, ahol a férfi darabokkal, kártyákkal és pasztellpapír-cédulákkal körülvéve ült.

– Mi ez? – kérdezte Hermione.

A férfi anélkül szólalt meg, hogy felnézett volna a kezében tartott használati utasításról.
– Ez egy ingatlan- és birtokjáték. Különböző értékek vannak, ahogy a táblán mozogsz. Ezzel a látszatvalutával adókat és illetékeket fizetsz. Néha börtönbe is kerülhetsz, de ne aggódj, erre is van egy kártya.

– Tudom, mi az a Monopoly, Malfoy – sóhajtott fel a lány. – Miért van a konyhaasztalomon?

A férfi vállat vont.
– Ez a ház kicsi és unalmas.

Hermione megforgatta a szemét, és közben megpillantotta a körülötte lévő rendetlenséget. Minden konyhaszekrény nyitva volt, és a tartalma szétterült a pultokon. A kamrából is számos élelmiszer összekeverve hevert.

A sarok mögé bújt a nappaliba, és hasonló helyzetet talált. Minden szekrény nyitva, a polcokról lekerült könyvek, játékok és kirakósok hevertek a padlón.

– Az egész napot azzal töltötted, hogy a dolgaim között kutakodtál? – kiáltotta Hermione, amikor ismét belépett a konyhába.

– Most már az én dolgaim is, asszony – mondta békésen Malfoy.

– Ez nem így működik!

A varázsló ekkor megfordult a székében, hogy szembeforduljon vele, egyik bokáját a másik térdére támasztva. A nő észrevette, hogy a férfi valamiért még mindig a talárját viseli.
– Valójában így van – mondta gúnyosan –, és körülbelül egymilliárd okot tudok mondani, amiért hálásnak kell lenned érte.

Hermione összevont szemöldökkel bámult rá. Egyetlen ok sem jutott eszébe, nemhogy egymilliárd…

Aztán a felismerés úgy csapott le rá, mint egy ütés a gyomrába.

Amikor végre megtalálta a hangját, lihegett a felháborodástól.
– Ha azt hiszed, hogy egy fikarcnyi Malfoy-pénzhez is hozzányúlok, akkor elment az istenverte eszed.

– Meg merem kockáztatni, hogy meggondolod magad.

– Ó, mered? – Gúnyolódott a hülye, pongyola akcentusán. – Hát, mi lenne, ha nem mondanál… semmi mást erről.

Bármilyen visszavágást is tett volna, egy hangos reccsenés vágta el, és Hermione szemei tágra nyíltak, amikor egy házimanó jelent meg a konyhájában. Puha, fehér párnahuzatot viselt, és a füle tövénél szalagként megkötött csipkeszegélydarabokat.

– Nilly betette a ládákat a Mester hálószobájába – jelentette ki nyikorgó hangon a manó.

– Köszönöm, Nilly – mondta Malfoy, miközben felállt. – Ő itt a feleségem, Hermione.

– Ne hívj már… – szakította félbe Hermione, nem akart udvariatlannak tűnni. – Helló, Nilly! – köszönt mosolyogva, és kissé meghajolt a derekánál. – Nagyon örülök, hogy megismerhetlek.

– Ó, úrnőm! – Nilly felkiáltott. – A megtiszteltetés az enyém. – Olyan mélyen meghajolt, hogy a füle majdnem a padlót súrolta.

– Kérlek, mondd meg neki, hogy ne szólítson úrnőnek – mondta Hermione halkan Malfoynak.

– Mondd meg neki te magad– viszonozta a férfi. – Most már ő is neked felel.

Hermione hajnali rémülten pillantott Malfoy és a kis manó között. Az, hogy a lény Malfoy parancsát teljesíti az otthonában, egy dolog volt, az, hogy osztozik a tulajdonjogban, teljesen más.

– Egyáltalán nem – jelentette ki Hermione határozottan, miközben lehajolt, hogy levetkőztesse az egyik zokniját. A manó felé nyújtotta, de Nilly úgy visított, mintha táltostűzbe készült volna.

– Nem! – sikoltotta manó, Malfoy mögé ugrott, és belekapaszkodott a köpenyébe. – Kérlek, csak a ruhákat ne! – Hisztérikus zokogásban tört ki.

Hermione döbbenten bámulta, ahogy Malfoy azonnal féltérdre ereszkedett, és magához szorította a manót.
– Kérem, uram! – folytatta a jajveszékelést. – Nilly csecsemőkorod óta gondoskodik rólad! Bármit, csak ruhát ne! Nilly bármit megtesz!

– Jól van, jól van – nyugtatta Malfoy, és gyengéden megveregette a lány apró vállai között, miközben azok zokogva hevültek. – Nem akart ezzel semmit, Nilly. Nem kell ruhát venned, ha nem akarod.

– Nem tudja jobban… – kezdte Hermione felháborodottan, de Malfoy figyelmeztető pillantására félbeszakította.

– Az úrnő még csak egy napja úrnő – zokogott Nilly –, és máris Nilly nem tetszik neki.

– Nem, nem – szabadkozott Hermione komolyan. – Nem tettél semmi rosszat, Nilly. Úrnő… az isten szerelmére, egyáltalán nem vagyok veled elégedetlen.

Nilly Malfoy mellkasához fordította az arcát, és könnyes szemmel pislogott fel rá.
– Az úrnő elégedett Nillyvel?

Hermione összerezzent, de Malfoy jelentőségteljesen megköszörülte a torkát.

– Igen – szűrte ki a fogai között lány. – Nagyon elégedett. Annyira elégedett, hogy jutalmul ezt a zoknit akartam adni neked…

– Granger – figyelmeztette Malfoy, miközben Nilly remegő lélegzetet szívott be.

– D-de ezt talán majd később megbeszélhetjük – fejezte be a lány egy gyenge mosollyal.

Nilly szeme még kerekebb lett, ha ez lehetséges volt, és sietve szólt Malfoyhoz.
– A mester kérlek, hívd Nillyt, ha szüksége van még valamire. – Aztán eltűnt, látszólag még azelőtt, hogy Hermione eldönthette volna, hogy a később az most van.

– Hát, szép munka – köpte Malfoy, miközben talpra állt. – Nagyon tapintatos.

– Ne beszélj nekem tapintatról – vágott vissza a lány. – Nem én vagyok az, aki a rabszolgaságban való részvételt választja. Ez megvetendő!

Előre lépett, hogy egyenesen az arcába sziszeghessen.
– Mondta már neked valaki, hogy úgy beszélsz, mint egy kibaszott idióta, amikor úgy teszel, mintha mindenről mindent tudnál?

– Eleget tudok erről!

– Nem, nem tudsz! – kiabálta a férfi. – Vannak olyan részei ennek a világnak, amit te sosem fogsz igazán megérteni, bármennyire is próbálkozol, és nem fogom hagyni, hogy a béna tudatlanságoddal bárkit is terrorizálj a gondjaim alatt!

– A tudatlanságom?! – ismételte meg hitetlenkedve a boszorka. – Te találtad fel a tudatlanságot, te arrogáns barom! Vannak olyan részei a világodnak, amelyeket nem kívánok megérteni. A szabadság helyes, a rabszolgaság pedig helytelen, érted ezt?

A férfi összeszűkítette a szemét a lányra.
– Másodpercről másodpercre egyre jobban.

Körmei a még mindig a kezében tartott zokni puha pamutjába vájtak, de mielőtt válaszolhatott volna, a férfi sarkon fordult és távozott. Hermione ott állt, dühében nehézkesen lihegve, és hallgatta a varázsló visszavonulását. Nem mozdult, amíg meg nem hallotta a hálószoba ajtajának becsapódását.

hozzászólások: 0