4. fejezet
Második nap

Hermione másnap úgy ébredt, hogy szörnyen fájt a nyaka. A hálószobája padlóján aludt el a kora reggeli órákban, körülötte szakszövegek és a házassági törvények egy példánya. Bár az oldalt tele volt jegyzetekkel, több részt aláhúzott és kiemelt, nem sokat haladt előre a kiskapu felfedezésében, amely megszabadítaná őket a megállapodás alól. A brit mágikus kormány utoljára akkor hozott ilyen rendeletet, amikor a fekete halál után veszélyesen megfogyatkozott a népesség. De az akkori feljegyzések hírhedten hézagosak voltak, és nem talált egyetlen olyan esetet sem, amikor bármelyik pár megtagadta volna a Minisztérium által rájuk ruházott társulást. Kingsley adminisztrációja jó munkát végzett, hogy ezt vasszigorlatossá tegye – az átkozott.

Hermione nagyrészt támogatta azokat a kemény intézkedéseket, amelyeket a minisztérium hozott, hogy elfojtja a Voldemort bukása után megmaradt nyugtalanságot, beleértve azt is, hogy olyasvalakit, mint Malfoy, az Azkabanra ítéltek, függetlenül attól, hogy kényszer hatására vette fel a jelet, és csak akkor követett el súlyos bűnöket, amikor rákényszerítették. De igazából soha nem számított ilyen messzemenő dologra, mint ez. Határozottan ellenezte, hogy ilyen agresszívan ellenőrizzék a varázsló népesség választásait és életét, még akkor is, ha az a további hanyatlás veszélyének volt kitéve.

Évek óta pletykáltak valamiféle törvényhozásról, amely a születési arány problémáját hivatott kezelni, de Hermione azt feltételezte, hogy ez valami olyasmi lesz, ami a párokat pénzügyileg ösztönzi arra, hogy több gyermeket vállaljanak. Talán lakhatási utalványok az ifjú házasoknak. Állami támogatású termékenységi italok minden patikában.

De nem, egyenesen átugrottak a kényszerházassághoz és a szaporodáshoz minden egyedülálló ember számára. Bár Hermione nem értékelte, hogy Malfoy előző este a házimanók rabszolgasorba taszításával hasonlította össze őket, nem tagadhatta, hogy voltak hasonlóságok: akaratuk ellenére kötötték őket, hogy büntetés terhe mellett elkövessék a kötőjük által kívánt cselekedeteket. A nap kemény fényében nehéz volt egyáltalán különbséget látni.

Hermione alaposan elkeseredve vonszolta le magát a konyhába. Ezúttal nem hagyta, hogy Malfoy zárt ajtaja felcsillantja a reményeit, és valóban, a férfi ugyanabban a székben ült, mint tegnap, az anyja turmixgépe szétszedve előtte az asztalon. Megjegyezte, hogy a férfi ma lemondott a talárról, és egyszerűen csak egy fehér gombos inget és egy egyszerű fekete nadrágot viselt.

– Nincs jobb dolgod az időddel? – Hermione köszönés helyett kérdezte.

– Mint például? – csattant fel, láthatóan még mindig ingerült volt az előző esti veszekedésük miatt.

Hermione nekilátott, hogy készítsen magának egy tál müzlit. Bármennyire is bizarr volt Malfoyjal a konyhájában beszélgetni, hogy a férfi az otthonában lakik, furcsán emlékeztetett életének arra a nagy részére, amely során minden egyes nap látta őt. Az elmúlt évekből már kiesett a gyakorlatból, de azelőtt mindig jelen volt az étkezéseken, a legtöbb óráján, túl gyakran a könyvtár sarkában. Ez idő alatt azonban alig váltottak néhány tucat szónál többet, és a megvetést, amit egyikük hangja sem tudott leplezni, nem volt rejtély, hogy miért.

– Azt hittem volna, hogy kutatni fogsz – szólalt meg szárazon a boszorkány. – Biztosan sokkal jobb forrásokhoz férsz hozzá, mint én.

A férfi megfordult, hogy ránézzen, a zavarodottság egy pillanatra felülírta a dühét.
– Mit kutatsz?

A kanala a nyitott szája előtt lebegett.
– Ó, nem is tudom, házassági rendeleteket, kötelező érvényű törvényeket, precedenseket egy fellebbezési eljáráshoz? Ezek közül bármi is relevánsnak hangzik számodra?

Malfoy arca mogorvaságba borult a hangnemére, de a lány látta mögötte a megértést.

– Kell lennie valamilyen kiútnak, igaz? – folytatta a lány. – Úgy értem, van két hetünk, mielőtt…

A férfi tekintete visszapillantott az övére.

– Nos, két hetünk van – fejezte be a lány, megköszörülve a torkát. – Biztosan találunk valamilyen technikai lehetőséget, amit kihasználhatunk. Úgy tűnik, a Malfoyok ebben jeleskednének.

A férfi megforgatta a szemét, de a testtartása érezhetően merevebb lett, ahogy visszafordult az asztal felé.

– Megkérem Nillyt, hogy hozza el a megfelelő köteteket a kastély könyvtárából.

Hermione nyelve már készült, miközben tiltakozásra nyitotta a száját, és Malfoy odanézett. A szemöldöke lassan felhúzódott ugyanolyan kihívóan, mintha arra várt volna, hogy a lány beleegyezik-e, hogy egy manót a saját céljainak szolgálatába állítson.

Vajon beleegyezne?

Hermione vitatkozott. Technikailag Malfoy maga is visszatérhetett a kastélyba, nem voltak korlátozva abban, hogy elhagyják a házat. De a minisztériumot riasztanák, különösen ilyen hamar a szertartás után, és ha Kingsley tudomást szerezne a Malfoy által keresett szövegekről, azonnal tudná, mire készül Hermione. A legutolsó dolog, amit akart, az az volt, hogy figyelmeztesse őt, és időt hagyjon neki, hogy lezárja az általuk talált lehetséges menekülési útvonalat.

– Rendben van – mondta Hermione. – Biztos vagyok benne, hogy Nilly legalább annyira örülni fog, mint bárki másnak, hogy kikerül a birtokom alól.


Malfoy úgy gúnyolódott, mintha ez lenne az abszolút leggyengébb racionalizálás, amivel csak elő tudott volna állni, és mivel tényleg inkább az volt, Hermione fogta a gabonapelyhet, és kiment a szobából.

***

Nilly jövés-menésének hangja tisztán hallatszott a csendes házban. Két reccsenés hangzott el szoros egymásutánban, amikor Malfoy felhívta, hogy adja át az utasításokat a könyvekkel kapcsolatban, és elküldte, majd még kettő néhány órával később, amikor visszatért, hogy elhozza a köteteket, majd távozott. Hermione megvárta, amíg az utolsót is meghallja, mielőtt visszament volna a konyhába.

Malfoy az eltelt idő alatt újra összeszerelte és elpakolta a turmixgépet, és az asztalt rövid köteg antik kötetek borították. A férfi nem nézett fel, amikor belépett, így Hermione csendben szemügyre vette a gyűjteményt anélkül, hogy bármihez is hozzáért volna.

Úgy tűnt, hogy a lány által említett három kategóriába voltak csoportosítva: a házassági törvények elmélete, a házassági és lélekkötő mágia, valamint a korábbi hasonló rendeletek történelmi beszámolói.

– Szabad? – kérdezte Hermione, miközben az egyik történeti könyvért nyúlt.

Malfoy nem vette tudomásul, és majdnem megismételte magát, mielőtt eszébe jutott, amire korábban célzott: ezek a könyvek most már az övéi is.

Heves izgalom futott végig a gerincén, ahogy elképzelte, milyen hatalmas gyűjteménynek kell lennie a kastély könyvtárában. Biztosan nem tarthatott benne egymilliárd okot arra, hogy hálás legyen a házasságért, de talán több milliót igen…

Pislogva rázta ki magát az álmodozásból. Nem mintha bármilyen mennyiségű könyv is hálát adhatna neki a házasságért, gondolta szűkszavúan. Ez inkább csak egy ezüstszál volt. Egy nagyon vékony, tekintve, hogy aligha lesz ideje, hogy egy kicsit is beléjük fúrjon, mielőtt ő lesz az egykori Mrs. Malfoy, Merlin akaratából.

Felvette az első kötetet, és leült az asztalhoz. Malfoy először nézett fel.

– Mi van? – csattant fel Hermione, amikor a férfi rábámult.

– Muszáj ott ülnöd? – kérdezte Draco.

– Oda ülök, ahová akarok, köszönöm szépen.

– Én voltam itt előbb.

– Ez az én házam. Egész életemben itt voltam.

– Az én szobámban nincs íróasztal.

– Ó, őszintén elnézést kérek. Nem volt időm megfelelően előkészíteni a szobáját, felség.

Könyve lapjai megpattantak, ahogy becsukta.
– Azzal élvezed, hogy rendkívül ellenszenves vagy?

– Te vagy az egyetlen, aki nem kedvel engem – viszonozta megjegyzést Hermione.

Malfoy felharsant egy nevetés.
– Ez abszolút baromság, és ezt te is tudod. Kibaszottul kibírhatatlan vagy. Eleinte még Weasley sem akart a barátod lenni.

– Ez nem igaz! – kiáltotta, bár nagyon jól tudta, hogy így van. – Az már nagyon régen volt. Te… te a legrosszabbat hozod ki belőlem.

– Ó, drágám – mondta a férfi ferde pillantással. – Ez kölcsönös.

– Ne hívj így! Istenem, te vagy a legrosszabb. El sem tudom képzelni, hogy ezt olyasvalakivel csináljam, akivel összeférhetetlen vagyok.

Erre Malfoy arcára furcsa kifejezés ült ki – félig döbbenten, félig zavartan.

– Te nem… – kezdte Hermione, majd félbeszakította, hogy megrázza a fejét, mintha nem tudná elhinni, amit mond. – Ugye nem gondolod komolyan, hogy összeillünk?

– Természetesen úgy értettem, hogy mágikusan összeillünk – csattant fel a lány.

A férfi pislogott, és még lassabban folytatta.
– Igen… de te nem hiszel benne, ugye?

Hermione érezte, hogy forróság emelkedik az arcára.
– Ennyire hihetetlen, hogy összeillessz valakivel, mint én? – sziszegte.

– Igen – mondta Malfoy egyszerűen.

– Jézusom, tényleg minden porcikádat utálom.

Malfoy megforgatta a szemét.
– Ugyan már, Granger, ennél okosabb vagy. A kibaszott-számú mágikus rendeletnek abszolút semmi köze a világ újranépesítéséhez, és minden köze a Szent Huszonnyolcak megszüntetéséhez.

Hermione egy pillanatig csak bámult rá. Aztán:
– Tessék?

– Nem azt mondom, hogy mágikusan nem lehetünk kompatibilisek – folytatta a férfi, mintha a lány szándékosan fájdalmasan hülye lenne. – Csak azt, hogy azok vagyunk-e vagy sem, ugyanannyi köze van ehhez a törvényhez, mint a hajszínünknek.

– Én nem…

– Hadd fogalmazzak így – vágott közbe a férfi. – Ha egy Szent Huszonnyolcak családjainak egyetlen tagja sem házasodik össze egy mugli születésűvel, akkor én magam Avada Kedavrázom magam, és megkíméllek a fáradságtól.

Hermione csak hitetlenkedve rázta a fejét. A levél, amit a Minisztériumtól kapott, és amiben a párját azonosította…

…a széleskörű vizsgálatokat követően önre találtak…

De milyen kiterjedt vizsgálatot? Nem adta le sem a pálcáját, sem semmiféle mintát. Feltételezte, hogy van valami az aktájukban, talán a Roxfortból? De mit?

Malfoy egyformán önelégültnek és elkeseredettnek tűnt.
– Ez a tisztavérű varázslók vége, és te vagy ennek a példaképe.

– Én? – krákogta a lány.

– Hát persze – mondta Draco hátradőlve a székében –, a gyerekként lett halálfaló és Potter mugliszületésűje – ez az a szar, amiből Rita Vitrol nedves álmai születnek.

Hermione fázott. Mély, üreges, zsibbadt fájdalmat. És mégis…

– Azt mondtad, mugliszületésű.

Zavarodottság villant Malfoy arcán, de ezt gyorsan elnyomta a közöny maszkja.

– Hát, az vagy, nem igaz?

Folytatta, mielőtt a lány válaszolhatott volna, és drámaian az egyik kezére hajtotta a fejét.
– Malazárra, csak azt ne mondd, hogy titokban tisztavérű vagy? Ugh, anya elviselhetetlen lesz. Biztosan ragaszkodni fog egy rendes esküvőhöz.

Hermione ajkát bosszúsan összeszorította.
– Tudod, hogy az vagyok, csak még sosem hallottam, hogy kimondtad volna.

Vigyorgott.
– Ne hagyd, hogy a fejedbe szálljon, Hermione. Még Vitrol sem tudja kinyomtatni a sárvérűeket a Prófétában.

Élvezettel mondta a szitokszót, de a lány most először, hogy hallotta, úgy érezte, rá van húzva. Inkább színjátéknak, mint reflexnek. Ha az volt a szándéka, hogy ezzel sokkolja a lányt, akkor csalódnia kellett. Hermionét sokkal jobban foglalkoztatta az, amit a férfi az imént magyarázott. Túl sok értelme volt ahhoz, hogy ne legyen igaz, de hogyan tehették ezt vele? Hogy tehette ezt Kingsley? Az egy dolog, hogy egy szerencsétlen párosítást érvényesített, de hogy tudatosan hozta őt ilyen helyzetbe a nyilvánosság kedvéért...

– Fáj, ugye? – kérdezte Malfoy, ismét előre ülve. – Minden, amit értük tettél, és ők nem látnak benned mást, mint egy eszközt, amit a Malfoy család megbüntetésére használnak.

Hermionénak sírni támadt kedve. Vagy sikítani. Vagy megütni valakit. Lehetőleg Kingsley-t, de Malfoy is megteszi, ha kell. Elvégre nem tudtak volna példát statuálni vele anélkül, hogy egy ennyire gyűlölködő embert párosítottak volna hozzá.

Mintha csak az igazát akarná bizonyítani, Malfoy úgy döntött, hogy még egy utolsó csapást mér rá.
– Biztos nagyon büszke vagy arra a szerepre, amit az új világrend kialakításában játszottál.

Pontosan erre volt szüksége ahhoz, hogy a lány kitörjön a spirálból. Ha igaz volt, amit a házassági törvényről mondott, akkor az szörnyű volt, de ez semmi ahhoz képest, hogy a varázsvilág Voldemort uralma alatt áll.

Becsukta a könyvét, és felállt.
– Megdöbbentő, de inkább lennék a feleséged, mint hogy valahol egy jeltelen sírban feküdjek. – A lány összehúzott szemmel nézett a férfira. – De csak éppenhogy.

Malfoy állkapcsában megrándult egy izom, de Hermione alig látta. Elhajtott a székén, és tompa lábakon kilépett a szobából. Megmarkolta a korlát alját, ahogy elhaladt a lépcső mellett, de a gondolattól, hogy felmegy rajta, összeszorult a gyomra. Nagyobb térre volt szüksége, mint amit a hálószobája négy fala biztosítani tudott volna.

A hátsó ajtó kilincsét megrántva lebotorkált a tornác lépcsőjén, és kilépett a pázsitra. Mielőtt észbe kapott volna, már az udvar hátsó részét jelző kerítésnél volt. A könyvet, amelyet még mindig a kezében tartott, az egyik lapos tetejű oszlopon egyensúlyozott, és a kezét a fadeszkákra támasztotta. A festék hámlott; a tenyere alatt csikorgott, és szilánkokkal fenyegetett. Hamarosan újra kell festeni. Csak egy újabb tétel a felnőtt kötelességek hosszú listáján, amiről nem gondolta volna, hogy ilyen fiatalon magára vállalja.

Durva nevetés fojtotta ki a torkát a gondolatra, hogy a kerítés újrafestése valahogy egyenrangú a házassággal, a családalapítással. De ahogy visszaszerezte a könyvet, és újra a ház felé fordult, ez a hétköznapi feladat szinte még rosszabbnak tűnt. Szigorúan emlékeztetett arra, hogy itt van, egyedül vigyáz a gyerekkori otthonára. Aligha gondolt arra, hogy anya lesz, de a gondolat, hogy segítség nélkül, a saját szülei nélkül, akik irányítják, úgy hatott a tüdejére, mint a cement. A késztetés, hogy felhívja őket, hogy tanácsot kérjen tőlük, szinte elhatalmasodott rajta, de nem tudott engedni. Meg fogja találni a kiutat, és nekik még csak tudniuk sem kell majd a rövid összefonódásról. És ha nem sikerülne… nos, biztosan visszajönnének, ha arra kerülne a sor, hogy valóban gyerekei legyenek. Az álla egy halvány bólintásra ingatta meg. Bizonyára visszajönnének.

A lába lassan vonszolta magát a fűben, és lesüllyedt az egyik hintára, amely még mindig az udvar közepén álló ősi játszószekrényről lógott. Az ülés törékeny volt a kortól, de a fekete gumi átitatta a reggeli napot, és kellemesen átmelegítette a farmerján.

Felemelte a fejét, és megpróbált mély levegőt venni. Nem fog sokáig tartani, állapította meg, miközben az égre nézett. Mármint a reggeli napot. Sűrű, szürke felhők töltötték már ki a fölötte lévő teret, eltakarva a fényt. Hamarosan esni fog.

Hermione felsóhajtott, miközben tekintetét az ölében lévő antik kötetre ejtette, ujjai tétlenül végigsimítottak a szélén. A házasság varázslata aranyfiligránnal volt belevésve a megfakult szövetbe, és Hermionét életében először elöntötte a heves késztetés, hogy elpusztítson egy könyvet. Mintha az egész világ gúnyolódott volna rajta.

Malfoy megfeszült állkapcsára gondolt, arra a parányi jelre, hogy talán megsebezte. De az ebben a tudatban rejlő esetleges elégedettséget messze beárnyékolta az a kikerülhetetlen tény, hogy a sorsuk összekapcsolódott. Minél jobban gyűlölték egymást, annál jobban fogják gyűlölni egymást. A házastársaikat. Örökre.

Az első esőcsepp a könyv borítójára fröccsent, és Hermione megrázta a fejét. Nem tudott így gondolkodni. Meg fogja találni a kiutat. Nem hagyná, hogy egy életre belekényszerüljön ebbe.

Két újabb nehéz csepp fröccsent a kezére, és a válla megfeszült a közelgő felhőszakadás ellen. Hosszú pillanatokba telt, mire rájött, hogy ezek valójában könnyek.

hozzászólások: 0