9. fejezet
Világkupa



2008-as világkupa

Hermione épp akkor rúgta le a cipőjét, nem törődve azzal, hogy illendő-e ezt tenni
egy olyan lakosztályban, ahol olyan emberek voltak, akiket csak felületesen ismert. A bokái kezdtek megduzzadni, a lábai pedig szörnyen fájtak. Gyorsan egy hűsítő varázslatot vetett a lábaira térdtől lefelé, és megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Tessék, drágám. – Egy kar nyúlt felé, egy tányérral tele étellel, rengeteg mártással és rántott finomságokkal.

– Merlinre, sírhatnék a boldogságtól, köszönöm – mondta Hermione hálásan mosolyogva anyósára, aki leült mellé.

– Szívesen. Víz is van itt – vigyorgott Narcissa, majd udvariasan keresztbe tette a bokáit.

– Ami a terhességet illeti, egészen a közelmúltig nem volt okom panaszra. Nem értem, hogy lehetett ilyen nyugodt az első két trimeszterben, aztán a harmadikban teljesen megőrjített – felelte Hermione nevetve, miközben egy mini hash brownt tett a szájába.

– Mindenkinek más. Én Draco esetében a harmadik trimeszterig folyamatosan rosszul voltam – emlékezett vissza Narcissa. – Elég sokat fogytam, de amint elértem a hetedik hónapot, mindent megettem, ami a szemem elé került.

Hermione bólintott, megtörölte a száját, majd felemelkedett, hogy elvegye a
vizét.

– Most én is így érzem magam. Sajnos most éppen a sült ételekre vagyok rákattanva. A minap megkértem Dracót, hogy készítsen nekem sült zöldbabot, pedig egyáltalán nem szeretem a
zöldbabot – említette a boszorka, mire Narcissa nevetni kezdett.

– Nálam is így volt, csak céklával. Azt hiszem, a terhességem utolsó hónapjában szinte minden étkezéshez céklát ettem.

– Vajon mire fog vágyni addigra az a kis csibész? – sóhajtott Hermione, miközben kezét a rendkívül nagy hasára tette.

– Már csak egy hónap van hátra – mondta Narcissa gyengéd mosollyal, miközben olyan szeretettel nézte a hasát.

Hermione halványan elmosolyodott.
– Repült az idő. El sem hiszem, mennyi minden történt már ebben az évben – válaszolta, meghatódva saját és Draco életének eddigi alakulásán.

Egy évvel korábban házasodtak össze, alig egy hónappal a Portree-i szezon kezdete előtt. Ha Draco akaratán múlott volna, egy évvel azután házasodtak volna össze, hogy összejöttek. Hermione végül engedett, és megengedte neki, hogy – az ő szemében – a kapcsolatuk ilyen korai szakaszában kérje meg a kezét. Elmosolyodott az esküvőjükre gondolva, amelynek első évfordulója már gyorsan közeledett, és hamarosan egy újszülött is belép az életükbe.

Mintha megérezte volna, hogy az anyukája rá gondol, a kis Scorpius élesen megrúgta a hasát, mire Hermione kényelmesebben helyezkedett el a székében.

– Rúg. Azt hiszem, Scorpius már alig várja, hogy elkezdődjön a meccs – mondta Hermione
nevetve Narcisszának, miközben érezte a kis rúgásokat a kidudorodó hasában.

– Egyetértek vele. Hogy nézett ki Draco ma reggel? – kérdezte Narcissa, és Hermione értő mosollyal válaszolt.

– Jól. Remélem, nem hozok balszerencsét azzal, hogy ezt mondom, de szerintem mi fogunk
nyerni – bizonygatta a boszorka, az utolsó részt suttogva.

– Én is így gondolom – bólintott boldogan Narcissa, és gyorsan simára simította a
fehér mezt, amelynek hátán a vezetékneve állt. Szinte idegesnek tűnt.

Rögtön utána az óra nullára állt, és a bemondó hangja visszhangzott a lelátókon.
– Boszorkányok, varázslók és mágikus lények a világ minden tájáról, üdvözöljük önöket
az idei kviddicsvilágbajnokság döntőjén, amelyen Anglia és Franciaország csap össze!

A páholyban mindenki az ajtóhoz zsúfolódott, kapaszkodva a korlátba, és hangosan szurkolva. Hermione tapsolt és ujjongott Narcisszával, Blaise odajött melléjük, és csatlakozott hozzájuk. Megpróbált elcsípni néhányat a tányérján lévő mini hash brownok közül, de Narcissa egy dühös pillantással elhessegette. Hermione kuncogott rá, de csak egy szemforgatást kapott válaszul.

– Egész életemben ismerem ezt a hölgyet. Öt éves koromban meztelenül látott, és azt hinnéd,
hogy legalább egy hash brownt átadott volna nekem.

Hermione felhorkant, miközben figyelte, ahogy a francia válogatottat bemutatják, és visszafogta magát, hogy ne fütyüljön, amikor bemutatták azt az ellenfél ütőjátékost, aki a médiában néhány színes kifejezést használt Dracóra vonatkozóan.

– Abban a pillanatban legyőztelek, amikor gyűrű került az ujjamra – vágott vissza
felhúzott szemöldökkel Hermione, Blaise pedig csak a szemét forgatta.

– Hallottad, mit mondott Draco tegnap a sajtónak? – kérdezte tőle Blaise,
és ő büszkén bólintott.

– Hogy nincs ideje egy alacsony ember komplexusával küzdő franciával foglalkozni,
amikor a világbajnokság forog kockán – válaszolta Hermione, átfogalmazva férje pimasz válaszát.

Izgalmas rivalizálás alakult ki Franciaország és Anglia között. Néhány játékos elkezdett hencegni arról, milyen öreg az angol válogatott. Az egyik terelőjük, egy férfi, aki csak kicsit volt magasabb Hermionénál, de mégis elég izmos, megjegyezte, hogy Draco már nem
Európa legjobb ütője. A férje, Isten áldja meg, nevetett, amikor ezt elismételték neki, és a szokásos eleganciájával kezelte a sajtót.

Alig várta a leszámolást, tudva, hogy Draco szereti egy kicsit szóvá tenni a dolgokat a meccsek előtt.

– Szét fogja verni azt a kölyköt – nevetett Blaise, és Hermione kuncogva bólintott egyetértésképpen.

Bejelentették az angol válogatottat, és Hermione érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe, amikor néhány ismerős arc elfoglalta a helyét, és integetett a közönségnek. Reese,
Huxley, Emery és – meglepő módon – Everett is bekerült a válogatottba. Az év után, amikor vereséget szenvedtek Egyiptomtól, Everett egy év szünetet tartott, hogy felépüljön.

Most már erősebb és gyorsabb volt, mint amit egy ilyen korú keresőnél lehetségesnek tartottak, és készen állt egy utolsó csatára a kupáért, és ismét kapitánynak nevezték ki.
Amikor Dracót kihirdették, integetett a közönségnek, immár megbékélve sztárságával és a rá irányuló figyelemmel. Elfogadta a szeretetet, amit a kviddics hozott magával, és már nem kérdőjelezte meg, hogy megérdemli-e, vagy hogy tartós lesz-e.

Egyszerűen vállalta a felelősséget, hogy vezetője legyen rajongóinak és csapatának. Megfordult a seprűjén, és a páholyuk felé fordult, közvetlenül belenézve. Háromszor megcsókolta a kezét, mielőtt integetett nekik: egyszer Narcisszának, egyszer neki és egyszer Scorpiusnak. Hermione mosolygott és visszaintegetett, majd nézte, ahogy a férje a többi csapattársával együtt visszatér a sorba.

Amint a mérkőzés elkezdődött, egyértelművé vált, hogy Anglia fog nyerni. Az első órában
210–30-ra vezettek, és Franciaországnak nem volt válasza a támadásaikra. Nem mintha Malfoy valaha is megpróbálta volna felhergelni az ellenfeleket, de Hermione észrevette, hogy sokkal hangosabban szurkolt, mint amit valaha is látott tőle. Még nevetett is, amikor a francia ütőjátékos észrevétlenül megpróbálta Malfoyt leütni a seprűjéről, de minden alkalommal kudarcot vallott. Hermione csak mosolygott, tudva, hogy kevés olyan terelő van a pályán, aki megrázhatná őt, és egy öt láb hét magas francia biztosan nem fogja ezt megtenni.

Draco uralta a mérkőzést. Az alatt a négy év alatt, amióta együtt voltak, nem nőtt sem magasabbra, sem szélesebbre, de határozottan erősebb lett. Az, hogy már sok éve terelőként játszik, csak azt jelentette, hogy izmai tökéletesen hozzászoktak a játékhoz és az új testéhez. Olyan volt, mint egy téglafal, és senki sem tudta legyőzni. Kicsivel másfél óra elteltével megjelent a csipke. A kommentátor hevesen közvetítette a fejleményeket, miközben Everett és a francia kereső végigrepülte a stadiont, próbálva utolérni. Hermione üvöltött, és a
megduzzadt bokáján ugrálva szurkolt, ahogy Everett egyre közelebb került az aranygolyóhoz.

– Megvan, megvan! – kiáltotta Hermione, miközben Narcissa és Blaise kezét túlságosan szorosan markolta.

– Gyerünk, Harpole! – mondta Blaise, grimaszolva, miközben az egyre messzebb és messzebb emelkedett, míg végül eltűnt a szemük elől.

– Ó, gyerünk már! Kapd el azt a kibaszott aranylabdát! – sikította Narcissa, mire mind ő,
mind Blaise hatalmas megdöbbenéssel fordította felé a fejét a Malfoy-család matriarchájának
szavaira.

– Everett Harpole elkapta az aranylabdát! Anglia nyert! Anglia nyert!

A páholyban mindenki sikoltozni kezdett, fel-alá ugráltak, és mindenfelé szórták a pezsgőt. Hermione átölelte Narcisszát, majd érezte, ahogy Blaise mindkettőjüket magához szorítja. Mindannyian nevettek, ujjongtak és sírtak, miközben nézték, ahogy Draco közvetlenül Everett fölé repül, és karjait köré fonja. Everett még mindig a levegőbe emelte az öklét, kezében szorosan tartva a cikeszt.

– Gyerünk, menjünk le a pályára! – javasolta Blaise. A VIP-belépővel rendelkezők a pályán nézhették végig a díjátadó ünnepséget, így ott helyben ünnepelhettek szeretteikkel.

A páholy lakóit egy hatalmas liftbe kísérték, amely néhány másodperc alatt leviszte őket a főcsarnokba.

Hermione még mindig fel-alá ugrált, nevetve, miközben Blaise pezsgőt spriccelt a társaságra. Amint a lift kinyílt, a biztonságiak fogadták őket, akik mindannyiukat a csapat által elfoglalt színpad közvetlen mellé kísérték.

A színpadon több tisztviselő is állt a ragyogó világbajnoki trófeák, az egyéni érmek, valamint a mérkőzés legértékesebb játékosának díja mellett. Hermione ujjongott, amikor Bernard Barkin és a Nemzetközi Játék- és Sportügyi Főnök elfoglalták helyüket, és elkezdték bemondani a csapatot, amely átveszi az érmeket. A pályán összegyűlt tömeg több mint száz
vendégből, családtagból és barátból állt. Hermione körülnézett, a tapsok visszhangja
és a fényképezőgépek vakufényei elkápráztatták a szemét.

– Kétszeres csapatkapitány, kétszeres kezdő hajtó, nulla számú: Everett
Harpole! – jelentette be Bernard Barkin, és Hermione olyan hangosan tapsolt, amennyire csak
tudott. Nézte, ahogy Everett odasétált, hogy átvegye az érmet, kezében még mindig
szorítva a cikeszt, mintha ezzel akarná magának emlékeztetni, hogy ez valóban megtörténik. Lehajolt, ragyogóan mosolygott, és kezet rázott Barkinnal, valamint a többi tisztviselővel.
– És végül a kétszeres kezdő terelő, valamint az idei világkupa legértékesebb játékosa,
a hármas számú: Dracooo Malfoy!

Hermione örömében felkiáltott, akárcsak mellette álló Narcissa, aki sírógörcsüt kapott. Blaise magához szorította az idősebb nőt, míg Hermione megpróbált fel-alá ugrálni terhes hasával és fájó lábával.

Dracót a csapattársai körbe-körbe lökdösték, mindannyian kiabáltak és a hátára csapkodtak, így néhány pillanatig nem engedték elmozdulni, hogy átvegye a díjait. Hermione a szemét törölgette, a könnyek megállás nélkül folytak, és olyan büszkeség töltötte el, amilyet még soha nem élt át. Amikor végre elengedték a csapattársai, odalépett a tisztviselőkhöz az egyik legnagyobb mosollyal, amit Hermione valaha látott tőle.

Bernard hevesen rázta meg a kezét, majd szorosan átölelte. Proggs elborította, szorosan magához szorította, és erőteljesen ököllel csapkodta a hátát, miközben átadta neki az MVP-díjat. A Nemzetközi Játék- és Sportbizottság vezetője átadott Dracónak egy pálcát, a hagyomány szerint az MVP-nek szokás néhány szót mondania.

Draco tétován elfogadta, majd lassan a nyakához emelte a pálcát. Amintezt tette, a stadion üdvrivalgásban tört ki. Draco nevetett, és megrázta a fejét.

– Teljesen meghatódtam, én…– Újra nevetett, lenézett a lábára, majd vissza a közönségre, akik mind neki szurkoltak. – Az ide vezető évek és edzésórák nem voltak könnyűek, de a fenébe is, megérte. – Elmosolyodott. – Szeretném megköszönni a fantasztikus csapattársaimnak és az összes edzőmnek, hogy eljuttattak minket idáig. Az a szoros kötelék, ami a mi csapatunkat összeköti, a sikerünk titka. Szeretem őket, és jobb ember lettem,
mert ismerem őket. Annyi mindent mondhatnék még róluk, de később csak kinevetnének azért, amit mondtam.

A stadion nevetett, ahogyan a csapata és a Proggs is, akik máris azt kiabálták,
hogy „puhány”. Újra csend lett, amikor Draco az arany trófeaként szolgáló seprűjére nézett.
Vállai kissé remegtek, ami egyértelműen arról árulkodott, hogy igyekszik visszatartani a
könnyeit.

– Szeretnék köszönetet mondani az édesanyámnak, aki minden mérkőzésen ott volt, mióta
elkezdtem kviddicset játszani, még akkor, amikor egy harcias másodikos voltam.

Elfordította a fejét, és egyenesen Narcisszára nézett, aki még mindig Hermione kezét szorította, és Blaise zsebkendőjével törölgette a szemét.

– A te rendíthetetlen szereteted és
támogatásod tartotta össze a családunkat. Remélem, egy nap meghálálhatom mindazt, amit értem tettél, de nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ez lehetséges.

Narcissa zokogva és szipogva elmosolyodott. A zsebkendőjével intett Dracónak, mintha csendre akarná intetni, majd fejét könnyedén Hermione vállára hajtotta. Mosolygott az anyósára, és megszorította a kezét, mielőtt visszafordult a férjéhez, aki most nyilvánvaló könnyekkel a szemében bámult rá.

– Szeretném megköszönni a gyönyörű feleségemnek is – jelentette be, mire újabb éljenzés
tört ki. Hermione nem tudta megállni, hogy ne gúnyolódjon a tapson, annyira feleslegesnek
találta az éljenzést. Dracóra összpontosított, és lágy mosollyal nézett az arcára. – Ő tartott össze engem, testileg, lelkileg és érzelmileg egyaránt. Nincs olyan nap, amikor úgy érezném, hogy megérdemlem őt vagy a szeretetét, és mégis, ő még mindig itt van, gondoskodik rólam és a családunkról oly módon, amit csak a varázslat tudna megmagyarázni. Szeretlek, Hermione. Köszönöm, hogy engem választottál, és hogy együtt éljük ezt az életet.

Hermione a hasához nyúlt, és érezte, ahogy Scorpius éppen abban a pillanatban rúgott,
és szájjal formálta neki: „Szeretlek”. Draco felszívta az orrát, majd egy
lélegzetelállító mosolyt küldött felé, mielőtt végül visszafordult a közönség felé.

– És végül: köszönet a szurkolóknak! – kiáltotta, miközben a levegőbe emelte a trófeát,
amire hatalmas üdvrivalgás válaszolt. – Négy év múlva ismét megcsináljuk!

Visszaadta a pálcát, majd csatlakozott csapattársaihoz, akik mind Barkint várták, hogy átadja a Világkupát. Proggs előrelépett, kezet rázott Barkinnal, majd átvette a hatalmas arany trófeát. A közönség ujjongott, a csapat fel-alá ugrált, és a rajongókkal együtt kiabált. Proggs odasétált a csapatához, és átadta a trófeát Everettnek és Dracónak, akik mindketten büszkén emelték a magasba.

A fényképezőgépek vakui villogtak, a stadiont visszhangzó taps és üvöltés töltötte be. A színpadon csapatfotókat készítettek, rengeteg ölelés zajlott, így Hermione gyorsan szem elől tévesztette a férjét. Blaise-hez és Narcisszához fordult, akik éppen arról beszélgettek, melyik bejáraton kell átmenniük a trófeával és a játékosokkal készítendő családi fotókhoz. Épp akkor, amikor a bejárat felé mutatott, ahonnan jöttek, Blaise megérintette a karját.

– Jön – mondta, miközben lehajolt hozzá.

Hermione megfordult, és látta, hogy Draco leugrik a színpadról, és odasétál önelégült vigyorral, egyenesen rá bámulva. Elmosolyodott, és elindult, hogy félúton találkozzon vele, felemelt karokkal, készen egy hatalmas ölelésre.

Amint karnyújtásnyira került tőle, Draco megragadta a feje hátsó részét, és szabad kezével átkarolta a derekát. Hermione karjai a férfi nyakába fonódtak, ő pedig lehajolt, hogy szenvedélyesen megcsókolja. Hermione belélegzett a férfi izzadt illatát, és nem tudta visszatartani a mosolyt a csók közben. Felkiáltott, amikor Draco hátra nyomta a testét, és meghajlította, miközben ajkaik továbbra is összeforrtak.

Amikor újra egyenesbe állította, Draco lehajolt, hogy megölelje, és az arcát a nyakának oldalába temette.

– Gratulálok, szerelmem. Annyira büszkék vagyunk rád – suttogta a fülébe Hermione, miközben gyengéden megcsókolta a fülkagylót.

Draco hátralépett, és vörös arcú, csillogó szemmel mosolygott le rá.
Nevetett, majd tenyerét a hasa oldalára helyezte.
– Szurkolt? – kérdezte, és Hermione szórakozottan bólintott.

– Minden alkalommal megrúgott, amikor a bemondó kimondta a nevedet – mondta Hermione, mire ő nevetett, de szeretettel nézett le a kerekedő hasára.

– Mindkettőtöket szeretlek.

– Mi is szeretünk téged – válaszolta, és lábujjhegyre állva újra megcsókolta.

Draco karja alá vette Hermionét, és odasétáltak Blaise-hez és az anyjához, akik mindketten rendkívül hosszú öleléssel és mosollyal fogadták őket. Ahogy visszafelé tartottak az öltöző felé, kéz a kézben, Hermione figyelte, ahogy Draco szemei magukba szívják a világbajnokság megnyerésének minden másodpercét.

Draco szeme csillogott, tele hitetlenséggel és tiszta boldogsággal, és időnként megrázta a fejét, mintha nem tudná elhinni, hogy ez valóban megtörténik. És minden alkalommal, amikor ezt tette, Hermione megszorította a kezét, és mosolygott rá, hogy tudassa vele: igenis valóság.


***


2012-es Világkupa-bajnokság

Hermione idegesen lóbálta a lábát, annyira, hogy Scorpius leugrott az öléből, és felállt, hogy nézze a mérkőzést. Anglia a visszakapaszkodásért küzdött, több mint száz ponttal lemaradva, egy fiatal és fürge spanyol csapat ellen. Hermione kétségbeesetten akarta elhinni, hogy Anglia
győzni fog, de valami szörnyű érzés szorította össze a gyomrát minden alkalommal, amikor nem sikerült megállítaniuk az ellenfelet.

– Drágám, ha nem hagyod abba a lábdobogást, lyukat fúrsz a padlóba – figyelmeztette Narcissa, miközben gyengéden ringatta karjaiban második unokáját, az első lányt. Hermione csodálkozott azon, hogy a nők, akik általában az egész meccs alatt kiabáltak a játékvezetőkkel, milyen nyugodtak maradtak ezen a világbajnokságon.

Ezt követően valóban abbahagyta a lábdobogást, és olyan pillantást vetett Narcisszára, amely
elárulta, hogy ő is egyetért azzal, amit a nő bánatosan gondolt.

– Annyira rohadtul gyorsak – morogta, mire Narcissa csak bólintott egyetértésképpen, miközben helyreigazította Juno hasára felcsúszott mezt. Az alvó
kisgyermeke volt az egyetlen, akiről tudta, hogy képes végigaludni a világbajnokságot
anélkül, hogy csendesítő varázslatok vettek volna körül.

– Még mindig van esélyük a győzelemre, ha elkapják a cikeszt– emlékeztette Narcissa, de ez nem sokat segített enyhíteni a mellkasában érzett szorító érzést.

Draco küzdött. Bármennyire is kitartó volt, Hermione könnyen láthatta, hogy a mérkőzés kimeríti. Az egyik kezében kialakult idegkárosodás most már átterjedt a másikra is. A szezonon kívül alaposan rehabilitálták, sőt, még a lehetséges műtéti beavatkozásokat is megvizsgálták, hogy segítsenek rajta. Attól tartott, hogy ha még négy évig játszik, teljesen elveszíti az érzékelést a kezében. Bár a rájátszás egész ideje alatt jól tűnt, természetesen éppen a bajnoki döntőben győzte le őt a leginkább leginkább legyőzte.

Megint mindent megpróbált, és a spanyol ütők ezt kihasználták, teljesen kimerítve őt. Volt egy olyan ütés, amit olyan erősen lőttek át a pályán, hogy Hermione visszatartotta a lélegzetét, és várta, hogyan reagál Draco. Nem árult el semmit, és odarepült, hogy segítsen az egyik hajtónak a gólhoz jutni. Csak később jött rá, hogy Draco most már csak a másik kezével ütött, és még a domináns kezével sem volt hajlandó ütni.

Ez volt az első jele annak, hogy a mérkőzés rossz irányba fordul. A második az volt, hogy
mindkét csapat többször is büntetést kapott, és bár pozitívum volt, hogy a mérkőzést tisztességesen vezették, Spanyolország volt az egyetlen csapat, amely képes volt
kihasználni a büntetéseket. Végül pedig Spanyolország hihetetlenül gyors volt. Anglia
erőben felülmúlta őket, de nem voltak olyan gyorsak, és ez volt a fő oka annak, hogy
elvesztették az előnyüket.

– Malfoy teljesen kifulladtnak tűnik – suttogta Everett, miközben Hermione hevesen bólintott. Szerencsére Everett és Malfoy barátok maradtak, miután az egykori kereső bejelentette visszavonulását. Most, hogy élvezi a szabadságát, és időt tölt a feleségével, Hermione és Draco gyakran találkoztak vele.

Everett el volt ragadtatva attól, hogy Anglia visszajutott a világbajnokságra, és Hermionéval és a családjukkal együtt minden mérkőzésen ott volt.

Hálás volt, hogy valaki ugyanolyan realista volt, mint ő. A hamis optimizmussal
nem tudott mit kezdeni, ha a kviddicsről volt szó.

– Szerintem a keze is feladta – válaszolta.

– Gyerünk, apu! Gyerünk, apu! – szurkolt Scorpius, zászlóját a levegőbe lobogtatva, miközben Draco elsuhant mellettük.

Scorpius szurkolása rövid ideig megkönnyebbülést hozott neki. Mosolygott a fiára, akinek fehér szőke fürtjei ugráltak, ahogy fel-alá ugrált. Draco hirtelen elcsípte a kvaffot, miközben egy közeledő gurkót is elütött. A közönség felordított, Hermione tapsolt, és türelmesen figyelte, ahogy Anglia Spanyolország kapuja felé tör. Gyorsan gólt szereztek, és ő felugrott a lábára, ide-oda ugrálva idegesen tapsolt.

– Gyerünk, gyerünk – motyogta Hermione, felkapta Scorpiust, és a csípőjére ültette.

– Gyerünk, Clarke! Győzd le Spanyolországot! – kiáltotta Scorpius az egyik angol sztár
üldözőnek.

Amanda Clarke másodpercekkel később gólt szerzett, és a páholyukban mindenki
ünnepelni kezdett. Hermione pacsizzott a fiával, és a levegőbe rázta az öklét. Mielőtt
még befejezhették volna az ünneplést, a kommentátor bejelentette, hogy a cselest
meglátották, és Spanyolország gyorsan a nyomába eredt.

– A francba – mondta Everett, miközben figyelte, ahogy Spanyolország keresője gyorsan közeledik.

– A francba – morogta csalódottan Hermione, mivel Anglia hajtója túl messze volt ahhoz, hogy utolérje.

– Anyu! – szidta Scorpius.

– Bocs, drágám, de…

– Spanyolország nyert! Cristobal Suarez elkapta az arany cikeszt! – kiáltotta a kommentátor.

A páholyban a levegő kiszállt a reményből, hogy egymás után második világbajnokságot nyernek. Hermione csalódottan felsóhajtott, és körülnézett Draco után.

Draco a kapuk közelében lebegett, kezét a fejére téve, és hevesen zihált. Fájdalmas arckifejezése volt, és nem mozdult el a helyéről.

– Apu vesztett – mondta szomorúan Scorpius, rózsaszín ajkait duzzogva. Hermione
halkan bólintott, és megcsókolta a férfi fejét.

Néhány csapattársa odarepült hozzá, és a hátára csapkodva próbálták rávenni, hogy mozduljon meg. Draco lehajtotta a fejét, bólintott, majd követte csapattársait vissza a pályára. A páholyból nézték, ahogy Anglia átveszi a második helyért járó díjakat, majd visszatérnek az öltözőjükbe.

Hermione fogta Scorpius kezét, Narcissa pedig még mindig Junót tartotta a karjában, aki végre felébredt, és úgy tűnt, az apukáját keresi. Hermione megpróbálta megnyugtatni, de tudta, hogy a hang Dracónak szól.

– Hamarosan itt lesz, kicsim – motyogta Narcissa a kisgyermek fülébe, hogy megnyugtassa.
A játékosok végre elkezdtek kijönni az alagútból, és egyenesen a családjaikhoz tartottak. Scorpius kicsúszott Hermione szorításából, és Draco felé rohant, amint meglátta. Draco azonnal felkapta, a fia pedig a nyakába ölelte. Hermione látta, ahogy hálás mosoly jelenik meg az arcán, ahogy közeledett.

Hermione bocsánatkérő pillantást vetett rá, amikor az előtte megállt. Hermione lábujjhegyre állt, és gyorsan megcsókolta az ajkán.

– Szia! – mondta halkan, és szorosan átölelte a derekát. Draco nem szólt semmit, csak szorosan magához szorította, és a fejét a lány fejére hajtotta. Hermione erősen behunyta a szemét, végre ráébredt a mérkőzés súlyára, és érezte, ahogy Draco szomorúsága átszivárog rá. Néhány könnycsepp kicsordult a szeméből.

– Sajnálom, apu. Tényleg azt hittem, nyerni fogsz – suttogta Scorpius, Hermione alig hallotta a hangját.

A kisfiú halkan szóló hangja csak még több könnyet csalt az arcára. Fogalma sem volt arról,
mit gondolhat a fia, de valami mélyen benne azt súgta, hogy talán ez lesz az utolsó világbajnoksága.

– Köszi, Scorp – motyogta halkan Draco, felemelte a fejét, hogy megcsókolja a fiát az
arcán. Hermione végül elhúzódott, és letörölte az arcát, hogy a férfi üdvözölhesse a többieket.

Narcissa Junót a karjaiba adta, aki azonnal abbahagyta a nyűgös sírását. A kislány a fejét a férfi vállára hajtotta, és elkezdte szopogatni a hüvelykujját. Narcissa ezután a legjobb tudása szerint megölelte a férfit, miközben ő a gyerekeket tartotta. A varázsló óvatosan lehajolt, és hagyta, hogy édesanyja megcsókolja az arcán, és bocsánatot kérjen tőle.

– Gyorsan lezuhanyozom, és a kandallónál találkozunk, jó? – mondta Draco,

Hermionéra nézve. A lány bólintott, és kinyújtotta a karját Juno felé. Mielőtt átadta volna az anyjának, megcsókolta a kislány puha fürtjeit, és fáradtan elmagyarázta, hogy mindjárt visszajön. Juno még mindig nyűgös volt, miközben Hermione elvette tőle, Scorpiust pedig nem sokkal később letették.

Draco egy csókot nyomott Hermione ajkára, majd elindult az öltözőbe. Csend lett a kis baráti és családi körben. Everett és Blaise hasonló arckifejezéssel néztek egymásra. Hermione
nem tudta elhessegetni a korábban felmerült gondolatot.

– Most szomorú vagyok. Nagyon szerettem volna, ha apu nyer – mondta Scorpius,
Hermione szabad karjára támaszkodva.

– Tudom, kicsim – válaszolta a lány, és kezét a férfi hullámos hajára tette –, de
mindent megtett, és jól vezette a csapatát. Erre büszkék lehetünk rá.

Scorpius mélyen aludt, Draco oldalához bújva. Juno már órákkal ezelőtt lefeküdt, és most már csak ő és Draco voltak ébren. Draco egész este kifejezetten furcsán viselkedett. A szomorúság természetesen végigkísérte, de volt még valami más is. Meglehetősen nyugodtnak tűnt a
meccs eredményét illetően, még akkor is, ha nagy részét ő vette a vállára.

Most, ahogy ott feküdtek ketten az ágyban – Hermione gyengéden masszírozta a kezét, ő pedig csendben nézte a tévét –, Hermione készen állt arra, hogy megkérdezze tőle, mit gondol a meccsről. De Draco törte meg először a csendet.

– Nem hiszem, hogy tovább tudok játszani.

Hermione egy pillanatra abbahagyta a tenyerének gyúrását. Lassan leengedte a kezüket, és összefonta az ujjaikat, miközben összeszedte a gondolatait. Hermione felé fordult az
ágyon, és látta, hogy az arca kifejezéstelen, a szeme pedig elgondolkodó.

– Miért mondod ezt? – kérdezte tőle, mert szerette volna, ha a férfi elmondja az összes
gondolatát és érzését, mielőtt ő is elmondja a saját véleményét.

– Nem azonnal, de szerintem még két teljes évem van hátra. Már tizenegy éve játszom a bajnokságban, de a testem azt súgja, mintha már régebb óta lennék itt. Csak…– Elfordította a fejét, Scorpiusra nézett, és gyengéden ujjaival végigsimította a hullámzó hajat. Hermione hagyta, hogy folytassa, hogy megtalálja azokat a szavakat, amelyeket nehéz volt kimondani.
– Attól tartok, hogy még jobban megsérülök. A kezeim már így is rossz állapotban vannak, és nem akarom tovább károsítani őket. Szeretném, ha még mindig meg tudnám fogni Junót,
mire befejezem a játékot.

Hermione szíve fájdalmasan összeszorult. Draco állandóan aggódott az apai teljesítménye miatt. Gyakran bocsánatot kért azért, hogy sokat volt távol, miközben Hermione Scorpiusszal volt terhes, és igyekezett minél gyakrabban hazajönni, amíg a kisférfi kisgyerek volt. Juno születése óta veterán szerződést kapott, így a szezonban sokkal több szabadnapja van. Bevallotta, hogy bűntudatot érzett amiatt, hogy nem hagyta abba a kviddicset, amikor a gyerekek még csecsemők voltak, de Hermione többször is elmondta neki, hogy ezzel nem okozott kárt.

Bár a gyerekeik nagyon hiányolták Dracót, amikor távol volt, soha egyszer sem fejezték ki negatív érzéseiket a munkájával kapcsolatban. Scorpius imádta, amikor vele utaztak, és még mindig hosszú nyaraikat együtt töltötték. De most, hogy fizikai állapota már nem a legjobb, Hermione megértette, miért zúdulnak össze benne az érzelmei. Talán eljött az ideje.

– A tested miatt van? Vagy a fejed miatt? – kérdezte halkan, igyekezve a
lehető legsemlegesebb hangnemet megőrizni.

Draco ránézett, nyilvánvalóan bosszúsan, amiért Hermione nem értett vele azonnal
egyet abban, hogy ideje befejezni.

– Mindkettő, te is tudod.

Hermione fintorgott.
– Beszéltél már erről valaki mással is?

Draco nemet intett a fejével. Hermione mély, megnyugtató lélegzetet vett, és behunyta a szemét.
– Orvosi szempontból azt hiszem… igen, legfeljebb két éved maradt. A kezed állapota évek óta nem javult, és most, hogy mindkét kezed ereje és mozgékonysága csökken, nem hiszem, hogy bölcs dolog lenne tovább játszani.

Draco ránézett, a szeme fáradt volt a nap fáradalmaitól. A szürke szemei még mindig
olyan ragyogóak voltak számára, mint mindig. Néhány mosolyránc volt a szeme körül, és az arca idősebbnek tűnt, de megőrizte pontosan ugyanazt a bájos és megértő mosolyt,
amitől ő is visszamosolygott, miközben a gyomra izgatottan rebegett, mintha újra ott lennének
az edzőteremben, mint annyi évvel ezelőtt.

– És mi a véleményed, mint a feleségem és a gyermekeim anyja? – kérdezte Dracp
várakozással teli mosollyal. Hermione nem tudta megállni, hogy ne gúnyosan felnevessen, kissé szórakoztatónak találva, hogy a férfi türelmetlenül sürgeti a válaszra. A férfi tenyerét az ajkaihoz emelte, és párszor megcsókolta. Mosolya lassan lehervadt az arcáról, és komoly kifejezés vette át a helyét.

– Természetesen örülnék, ha visszavonulnál. Scorpius egy szempillantás alatt a Roxfortban lesz, Juno pedig máris olyan nagyra nőtt. Mindannyiunknak jó lenne, ha hazatérhetnénk egymáshoz. És tudom, hogy ez magától értetődő, de mégis el kell mondanom: azt akarom, hogy azt tedd, ami neked helyesnek tűnik. Szellemileg, fizikailag és érzelmileg is.

Draco lenyelte a nyálát, halványan elmosolyodott, miközben visszanézett Scorpiusra, majd
a kis ágyikójában alvó Junóra. Hirtelen könnyek gyűltek a szemébe, és elfojtott nevetést hallatott. Hermione térdre emelkedett, és karjait a nyaka köré fonta, magához szorítva őt.

– Imádom a kviddicset. Mindent megadott nekem… Azt hiszem, készen állok arra, hogy
búcsút mondjak neki, de ez olyan… helytelennek tűnik – mondta neki Draco, miközben szorosan átkarolta a derekát. Hermione megcsókolta a feje tetejét, és hüvelykujjával gyengéden simogatta az arcát.

– Nézd meg, hogy érzed magad jövőre. Nem tudom, hogy valaha is helyesnek fogod-e érezni, hogy elhagyd azt, amit szeretsz, de az nem fog eltűnni. Egyszerűen csak továbblépsz, hogy új módon élvezd a játékot. Scorpius és Juno is játszani fognak, mindketten túl aktívak ahhoz, hogy ne tegyék – mondta könnyedén, miközben érezte, hogy a férfi halványan felhorkant
a viccen. – Te is sokat adtál a kviddicsnek cserébe, ne felejtsd el. Az idődet, energiádat, egészségedet. Talán a visszavonulásod után találsz majd valami újat, aminek odaadhatod magad. De bármikor is jön el az a nap, ott lesz a családod és a barátaid melletted, és végig támogatni fognak.

Draco felemelte a fejét, és homlokát az övéhez nyomta. Hermione megfogta az arcát, és letörölte a könnyeket az arcáról. Ő sem tudta visszatartani a sírását. Ez volt az életük, ez hozta őket össze. A búcsúzás olyan érzés volt, mintha egy régi barátot hagynának hátra.

– Szeretlek. Annyira szeretlek, és mindig azon fogok tűnődni, hogyan sikerült
meggyőznöm téged, hogy menj hozzám feleségül – mondta Draco, és lehajolt, hogy mélyen megcsókolja.

– Nyilván a tested miatt – viccelődött a lány, szavai a férfi szájához nyomódtak,
hogy elnyomják a tiltakozó hangját. Lassan rövidebb csókokat adott neki, végül elhúzódott, hogy a szemébe nézzen.

– Mindig veled vagyok, és olyan büszke vagyok az életed minden egyes pillanatára.

A férfi szemöldöke rövidre ráncolódott, és megrázta a fejét, mielőtt lehajolt, hogy
még egyszer megcsókolja. A két szerelmes a fejtámlához dőlt, Hermione karjával átölelte a fáradt, hamarosan mély álomba merülő Dracót. Scorpius még mindig az oldalához simult. A nő a férjére és a gyerekeire nézett, halványan mosolyogva magában, miközben hálát érzett minden egyes pillanatért, ami elvezette őt éppen ide.


2030-as világbajnokság

– Juno Granger-Malfoy kiszúrta az arany cikeszt! A fiatal fogó elindult!

Hermione szíve hevesen dobogott, ahogy nézte, ahogy a lánya a kék égbe repül.

– Dalton utoléri – morogta Scorpius mellette, mire a legfiatalabb húga gyorsan mellkason csapta, pont úgy, ahogy Hermione is tette.

– Fogd be! – mondták mindketten, miközben továbbra is szemeiket Junóra szegezve figyelték, ahogy a labdát mindenfelé üldözi.

Scorpius, aki már olyan magas volt, mint Draco, alig mozdult meg az ütésektől, és
továbbra is a távcsövön keresztül figyelte a játékot.

– Ott van, még mindig pár méterrel lemaradva – szólalt meg Scorpius, részletesen leírva, hol tart az ellenfél fogója Junóhoz képest.

– A cikesz élesen balra zuhan, Granger-Malfoy még mindig elérheteti! – kiáltotta a kommentátor.

– Gyerünk, Juno! – sikította Ara. – Kapd el azt a rohadékot!

Hermione túl izgatott volt ahhoz, hogy megdorgálja a tizenöt éves lányát. Az izgalmat és a szenvedélyt ilyen pillanatban nem szabad elítélni. És nem merte volna elvenni a tekintetét a legidősebb lányáról, aki csupán másodpercekre volt attól, hogy megnyerje az első világbajnokságát.

– Gyerünk, gyerünk, June, gyerünk, June! – motyogta Scorpius mellette, miközben
a lábán ugrált.

– Gyorsíts, June! Gyerünk, ne habozz! Végezz ezzel! – kiáltotta Ara, fülsértő fütyülést hallatva, miközben fel-alá ugrált a páholyukban.

Hermione mozdulatlan volt, mint egy halott. A stadion hangjai fehér zajba kezdtek elmosódni,
halkan zümmögve a fülében. A mellette kiabáló gyerekei távoli hangnak tűntek, és a pillanatok múlásával egyre távolabb kerültek. Ökölbe szorította a kezét, az izmai görcsbe rándultak, annyira megfeszítette őket.

– Dalton még mindig egy méterre van, miközben Granger-Malfoy közeledik a cikeszhez! – kiáltotta a kommentátor, és a közönség még hangosabban üdvrivalgott.

Juno még jobban előrehajolt a seprűjén, és kinyújtotta a karját.
Hermione visszatartotta a lélegzetét, a másodpercek órákká nyúltak.

– Gyerünk, Juno – suttogta magának –, menni fog, drágám.

Az ujjhegyek megérintették a csapkodó szárnyakat, és egy utolsó pillanatban tett ugrással a
seprűjéről egy szilárd ököl zárta körül a csipkét. Szorosan és biztonságosan.

Juno Granger-Malfoy épp most nyerte meg első világbajnokságát, mint az egyik legfiatalabb fogó a kviddics történetében. Hermione a levegőbe emelte az öklét, és torkaszakadtából
kiabálni kezdett. Ara és Scorpius fel-alá ugráltak, egymást és anyjukat rázva, miközben nézték, ahogy a nővérük olyan mosollyal köröz a stadion felett, amely megvilágította az éjszakát.

Juno a csapattársaihoz repült, és mindannyiukat megölelte, miközben leereszkedtek a földre. Amint a lába a földre ért, az edzője karjaiba rohant. Az edző felkapta a levegőbe, körbeforgatta, és olyan ragyogóan mosolygott, mint azon a napon, amikor a lány megszületett.

Draco a karjaiban tartotta, miután visszatette a földre. A mágikus képernyőn látható volt az ölelésük. Hermione, Scorpius és Ara mindannyian nézték, ahogy az edző és a játékos, az apa és a lánya együtt élte át az első közös győzelmüket. Mindketten zokogtak egymás karjaiban, megosztva azt a különleges pillanatot, amely örökre bevésődött a szívükbe.

Draco megcsókolta Juno fejét, akinek a hajfürtjei a meccs alatt kiszabadultak a copfjából. A kislány az apja karja alá bújt, és elégedett mosollyal sóhajtott. Ezután mindketten a páholy felé fordultak, ahol Hermione, Scorpius és Ara álltak, és a levegőbe emelték az öklüket, miközben ujjongtak.

Hárman együtt üvöltöttek. Hermione csókokat dobált feléjük, miközben megtörölte a szemét, és magához ölelte a mellette álló másik két gyermekét. Ara a nővérének kiabált, Scorpius pedig mindkettőjüknek fütyült, miközben megpróbálta elrejteni a saját könnyeit. Hermione egyenesen Dracóra nézett, hatalmas mosollyal az arcán.

Draco ugyanazzal a kifejezéssel viszonozta a pillantást, és egyetlen gondolat járt át közöttük, miközben a szerelem sugárzott a szemükből.

Nézd meg, milyen gyönyörű az életünk!

hozzászólások: 0