2. fejezet


225. nap


A rutin lényege az volt, hogy nem számított, mit csinált Draco az előző nap – ő mégis ugyanazokat a lépéseket hajtotta végre. Nem számított, hogy csak papírmunkát végzett, attól még elvégezte a gyakorlatait. Nem számított, hogy kicsit túl sokat ivott, attól még megreggelizett. És nem számítottak a kudarcai sem, mert az utcája lakói továbbra is a szokásos rutinjukat követték, és ő továbbra is figyelhette őket.

Ma ugyanaz a két barista volt szolgálatban, mint az előző nap, amit Draco magában meg is jegyezett. A gyerek élénk rózsaszín gumicsizmát viselt, mivel esőt jósoltak. A corgit különösen vonzotta a kávézó sarka; valami ott megállította, és szaglászni kezdett. A kocogó ma gyorsabban haladt, a zöldséges pedig ma sárgarépát rakosgatott, a kelbimbós csomagok akcióban voltak.

Amint kigyulladt a „Nyitva” tábla, Draco felállt, és felkészült a nap hátralévő részére.

A tájékoztató a szokásos módon monoton volt, ő és Potter pedig „x” -eket és „o” -kat rajzolgattak a pergamen tetejére, mivel a Robards-ügy, amit megvitattak, nem tartozott az osztályuk hatáskörébe. Harry és Draco voltak a legkiválóbb sötét varázsló elfogók, bár néha csak olyan idiótákat kaptak el, akik sötét varázslóknak tettették magukat, ami azt jelentette, hogy Bootot nem zavarta túlságosan, hogy ő lett Harry új kísérője. A sikkasztási ügyek, a mágikus tárgyak, a mágikus lények, a magas szintű kormányzati csalások – mindez csak háttérzaj volt Draco számára. A fehérgalléros bűnözés különösen nem érdekelte, hiszen gyerekkora óta ilyen környezetben nőtt fel, és a legtöbb tisztavérű család így szerezte meg a vagyonát.

– Bocs a tegnap este miatt – morogta Potter, miközben Robards mély levegőt vett, és belekezdett egy olyan ügyről szóló beszámolóba, amelyben egy bájital-laboratórium csalta meg az ügyfeleit. Draco újraindította a táblázatot, miután harmadszor is legyőzte Harryt. – Hermione… nos, ő… – habozott Harry.

– Csak Granger. – Draco bejelölt még egy „x” -et. – Figyelj egy kicsit, jó? Hogy lehet, hogy még mindig legyőzlek ebben a játékban?

Harry rossz helyre rajzolt egy „o” -t.
– Tényleg visszafogta az igazságosság-mániáját.

Draco bejelölte az utolsó „x” -et, és húzott egy vonalat.
– Komolyan, Potter. Ha most te teszed az „x” -eket, talán nyerni fogsz. – A táblázat visszaállt. Robards továbbment, valami kötelező alkalmazotti egészségügyi foglalkozásról beszélt, egy jóslás szemináriumról, amitől a legtöbben nyögdécseltek. – És nem hiszem, hogy Granger képes lenne visszafogni az igazságérzetét.

Harry egy „x” -et rajzolt. – Hát, mégis. Csak kényelmetlenül érezte magát tegnap este. Már egy ideje nem járt el. – Nézte, ahogy Draco egy „o” -t tesz a sarokba. Harry mindig a közepére tette az első jelét, ezért nyert mindig Malfoy. – Csak védekező volt.

– Hol volt? – kérdezte Draco, de Harry csak vállat vont.

– Malfoy! Potter! – csattant fel Robards. Felnéztek, rajtakapták őket, Draco pedig intett a kezével, hogy eltüntesse a játékot. – El kell választanom titeket?

– Nem, uram – mondta Harry ünnepélyesen, de amint Robards továbbment, a rács visszatért, és Draco ismét legyőzte Harryt.

Ahelyett, hogy visszatértek volna az asztalukhoz, Draco elhagyta az osztályt. Keddenként kötelező időpontja volt a lélekgyógyítónál. Hop-porral elutazott a Szent Mungóba, kilépett a Minisztériumhoz kapcsolódó kandallóból, és leporolta a nadrágját. Meglepetésére volt még valaki a szobában, ami ilyenkor ritkaságnak számított.

Granger. Természetesen. A gyógyítók zöld talárját viselte, és karjait keresztbe fonta. Ráncolta a homlokát. Draco is összeráncolta a homlokát.

– Granger. – Illendőségből legalább üdvözölnie kellett.

A lány felhúzta a szemöldökét, és elfordult, Draco pedig megvonta a vállát. Nem volt biztos benne, hogy érdekli-e, hogy a boszorkányt ő nem érdekli. Homályosan emlékezett rá, hogy Hermione már egy ideje gyógyító, de soha nem találkozott vele a Szent Mungóban, így soha nem fordított rá több figyelmet, mint amennyire szükség volt. A lány nem válaszolt, ezért Draco tisztelgett, majd nyakát megmozgatva a Mentális Gyógyító Osztály felé vette az irányt.

Kopogott Joy gyógyító irodájának ajtaján.

– Jöjjön be, Mr. Malfoy.

Draco belépett, becsukta maga mögött az ajtót, és leült a kedvenc székére. Feltételezte, hogy a nőnek többféle lehetősége is van ott, valamiféle tesztként, hogy megértse, mit éreznek a páciensei, pusztán a bútorválasztásuk alapján. Draco elkerülte a kényelmes lehetőségeket – amelyek közül az egyik szó szerint egy szövetdarab volt a padlón –, és leült a nővel szemben lévő bőr karosszékbe. Mindig keresztbe tett bokákkal ült, tenyerét pedig laposan a nadrágjára helyezte, így testével nyitott maradt felé, és igyekezett megnehezíteni a nő dolgát.

Csak azért, mert együtt kellett működnie a foglalkozásokon, még nem jelenti azt, hogy ne tehette volna a maga módján.

Joy gyógyító soha nem tett megjegyzést erre, csak megvárta, amíg Draco elhelyezkedik, majd beállította a homokóráját. Ezután várta, hogy Draco megszólaljon.

Az első néhány héten Joy beszélt, Draco pedig úgy tett, mintha figyelne, de leginkább csak azt próbálta elhitetni magával, hogy ami történt, az nem is történt meg. Akkoriban nem válaszolt neki. Potter alaposan lehordta, és közölte vele, hogy ha nem igyekszik jobban, soha többé nem léphet pályára. Így Draco elkezdett válaszolni, és hamarosan már Joy várta, hogy Draco kezdje el a foglalkozást. Amit ő mindig ugyanúgy tett.

– Gondolkodott már azon, hogy nevet változtasson?

Joy gyógyító. Ő ezt nevetségesnek tartotta, és ezt meg is mondta neki. Mert Joynak(Öröm) hívják, miközben az elnyomottak megsegítésére szerződött, szerinte gúnyolódás volt. Joy soha nem kapta be a csalit. Ehelyett várta, hogy Draco ténylegesen belekezdjen. Először csak a gúnyos megjegyzéseket tette félre, bár azok soha nem maradtak távol sokáig.

– Sajnos nincs semmi új.

– Megtartottad a szokásos rutinját?

– Igen.

Draco elmagyarázta neki a találkozóik utáni hét szokásos menetét. Szerdánként voltak a részlegek közötti megbeszélések. Csütörtökön moziba ment, ami új kedvteléssé vált számára. Pénteken kiválasztott egy új könyvet. Hétvégén a barátaival találkozott, kviddicset játszottak, borászatba mentek, vagy csak hülyéskedtek. Néha olvasott, vagy Franciaországba utazott, vagy egyedül kipróbált egy új éttermet. Volt egy listája a biztonságos tevékenységekről, amelyek közül válogathatott. Aztán jött a hétfői italozás, és máris visszatért a keddi találkozókhoz a gyógyítóval.

– És semmi sem ért váratlanul ezen a héten?

Ez volt valójában az eset lényege. Általában annyira összeszedett volt, hogy a terepen felmerülő meglepetések nem hozták ki a sodrából, legalábbis nem igazán. Potter jól tudott alkalmazkodni, Draco pedig jól tudott tervezni, így együtt képesek voltak minden meglepetést elhárítani. De az esetnek volt egy pillanata, ami váratlanul érte, és onnan kezdve spirálszerűen alakult a helyzet, és három másik aurornak kellett közbelépnie, hogy kimentsék onnan. Harrynek le kellett kábítania, hogy eltávolítsa a helyszínről. Megengedte Dracónak, hogy bosszúból egyszer megüsse.

Draco a térdére kopogott, gondolkodva. Nem, többnyire minden ugyanaz volt. Papírmunka, unalmas. Mozi, enyhén érdekes. Kipróbált egy új francia éttermet. Hmm.

– Bell belezúgott Finneganbe.

Joy felhúzta a szemöldökét.
– Ez váratlanul érte?

– Azt hiszem, nem. – Kop, kop, kop. – Hermione Granger a kocsmában volt.

Most már Draco felkeltette a gyógyító figyelmét. Látta a finom változást, ahogy a nő kissé egyenesebben ült fel. Ne mondd ki, ne mondd ki, ne mondd ki…

– Hogy érezte magát ettől?

Draco elkomorodott. Lehetne ennél is klisésebb?

– Nem éreztem semmit.

– Hmmmm. – Joy figyelte őt, alkalmazva egyik szokásos taktikáját, ami egy enyhe homlokráncolás, majd csend volt. Draco minden alkalommal bedőlt neki.

– Jól van. Felidegesített.

– Miért?

– Elvette a helyemet.

Homlokráncolás. Csend.

– Barbárnak nevezett.

– Miért mondta ezt?

– Mert a Malfoy-genetika szerint a Malfoy-család első gyermeke mindig fiú. Pansy arról beszélt, hogy szerinte a babája lány lesz, mert neki csak nővérei vannak, de Granger és én is felhoztuk, hogy ez a sperma révén dől el…

– Mr. Malfoy.

– …bocsánat, Joy gyógyító. A férfi alapján dől el – hangsúlyozta túlzottan. – Amikor megkérdezték, honnan tudom ezt, említettem a Malfoy-féle genetikát, és Granger azt mondta, hogy ez barbár.

– Azt mondta, hogy a gyakorlat barbár, vagy azt, hogy ön az, aki barbár?

Draco vállat vont, mert számára nem volt különbség, de Joy gyógyító nyilván másképp gondolta.
– Melyik volt?

– Azt mondta, hogy a gyakorlat barbár.

– Mit válaszolt rá?

Most Draco habozott, mert olyan hangnemben válaszolt, amiről tudta, hogy Joy nem szereti, és amit már korábban is boncolgattak. Védekező magatartása miatt elnyomta a megtanult illemtan szabályait, és újra egy pimasz, szemtelen kamasz kölyökké változott, és ők ki akarták szoktatni ebből a szokásból. Vagyis Joy gyógyító ki akarta szoktatni ebből. Draco viszont úgy gondolta, hogy valójában elég vicces volt.

– Azt mondtam, hogy visszaforgathatnám az időt, akkor tájékoztatnám azokat a barbárokat, akik ezt bevezették, hogy barbárok. Ezer évvel ezelőtt. És – tette hozzá óvatosan – szemétnek neveztem.

Ráncolódó homlok. Csend.

– Nem kellett volna ezt tennem.

– Miért nevezte szemétnek?

Draco az orrán keresztül fújta ki levegőt.
– Mert az is.

– Ön szerint ez volt a legmegfelelőbb módja annak, hogy beszéljen vele?

– Maga a beszélgetés sem volt eredményes.

– Nem értek egyet. Szemtől szembe találkoztál valakivel, aki…

– Találkoztam.

– …jelentős szerepet játszik a lelki gyötrelmeiben, és ez kellemetlen volt. Lehet, hogy nem volt eredményes beszélgetési téma, de az utazás szempontjából eredményes volt.

Draco felhúzta a szemöldökét. Persze, az ő útja. A szobában jelen lévő mindenre kiterjedő jelenlét.

– Hogy aludt, Mr. Malfoy?

Hosszabb csend.

Még mélyebb ránc a homlokán.

Draco pedig elfordította a tekintetét, elveszítve a csatát a Gondolatgyógyítóval szemben – azt a csatát, amelyet mindig elveszített, amikor Hermione Granger neve szóba került.
– Nem aludtam.

Amikor visszatért a tanszékére, Theo az asztalán ült, Potterrel és Boottal csevegett, és Draco citromcukorka-készletét majszolta.

– Hé! – tiltakozott Theo, amikor Draco elkapta tőle a zacskót.

– Ezek az enyémek. Hogy találtad meg őket egyáltalán?

– Megkért rá, és amikor nemet mondtam, az Invito varázsigét használta – mondta Katie, miközben a tekintete két rúnatankönyv között járt.

– Védekeznem kell az asztalom ellen? – kérdezte Draco, miközben lehuppant a székére. Theo vállat vont, majd nyúlt egy újabb cukorka után, de Draco maga mögé szorította. – Állj! Hetekig nem lesz időm elmenni a Mézesfalásba.

– Nem szabadna nassolnod, amíg irodai szolgálatban vagy, Draco. Hamarosan olyan leszel, mint Potter.

– Köszi, te barom – mondta Harry, miközben tollával az asztalát karcolta.

– Draco még mindig jobb formában van, mint bármelyikünk. – Terry a levegőbe dobta a pálcáját, csizmáját pedig az asztalára tette, ami olyan faragatlan mozdulat volt, hogy Draco szinte érezte anyja szúrós pillantását, pedig ő a közelében sem volt.
– Szerinted még mindig lehagyhatná Pottert… mi is az, Malfoy?

– 225.

– 225 nap után.

– Még egyszer köszi – morogta Harry. Theo újra a cukorkájára vetette magát, Draco pedig a nadrágzsebébe dugta.

– Azt hiszed, nem nyúlok be oda? Benyúlok…

– Kérlek, ezt tartsd meg magadnak, Nott…

– Deannek nem lenne ellene kifogása, épp a minap említett téged…

– Megsemmisítem a saját emlékeimet, ha ez a beszélgetés folytatódik, Theo. – Draco észrevette, hogy Harry megdermedt a szavaira, a toll egy pillanatra megállt, de csak rövid ideig, mielőtt újra jegyzetelni kezdett. – Amúgy mit keresel itt?

Theo sóhajtott.
– Lunával közös kísérletünk szünetel. És még nincs más feladatuk számunkra, úgyhogy gondoltam, átjövök zavarni téged. Hogy ment a találkozód?

Mindenki rá nézett, beleértve a mellette ülő asztalnál ülő négyest is, a csalás és sikkasztás ügyekkel foglalkozó aurorokat. Draco vállat vont.
– Normálisan.

Nem volt szokásos. Joy gyógyító tovább faggatta Grangerről, de Draco makacsul kitartott, és végül lejárt az idő. Az orvosa arcán azonban egyértelmű volt a kifejezés.

Még visszatérünk erre.

Visszament a Hop-szalonba, és Granger már nem volt ott, nem ráncolta a homlokát, ahogyan otthagyta. Nem mintha azt hitte volna, hogy ott lesz, de kezdte azt gondolni, hogy ő vonzza a lány jelenlétét: ma beszélt róla, majd később összefutott vele.

– Gondolod, hogy már megúsztad? – kérdezte Potter. – Nem mintha Terry ne lenne remek, de…

– Én személy szerint szívesen visszatérnék a mágikus sportesemények biztonsági feladatainak irányításához. – Terry újra eldobta a pálcáját.

– Nem mondják meg. Minden havi értékelés ugyanaz. Még nem vagy a legjobb formádban. – Utánozta a Varázslók és Boszorkányok Erőforrások Osztályának vezetőjének orrhangú hangját. – Merlinre, mi más lehetne a legjobb formám? Még mindig formában vagyok, még élek, és unatkozom.

– Tényleg az incidensről beszélsz?

A férfiak Katie-re pillantottak, aki még mindig a tankönyveit nézegette, de közben hallgatta a beszélgetésüket is. Átlapozott egy újabb oldalt. Dracót már unta, hogy a nők csak azért használják a képességüket, hogy befogják a szájukat vele szemben, de Joy taktikája máris megtörte, így kénytelen volt válaszolni.

– Nem. Nem beszélünk az incidensről.

– Micsoda meglepetés. – Theo felállt. – Beszélned kell róla.

– Nem beszélek az esetről.

– Akkor élvezd, hogy meghízik a segged. – Theo az asztalra kopogott. – Mert egy darabig itt fogsz maradni.

– Csak egy évet kapott – mormolta Katie. – Aztán végleges szabadságra küldik.

Draco előhúzott egy citromos cukorkát.

hozzászólások: 0