„Gyorsan elmerülnek egy olyan bensőséges viszonyba, amelyből soha nem tudtak kilábalni.” F. Scott Fitzgerald


3. fejezet


Hermione felnyögött, és megpróbált felülni, de a világ megpördült körülötte, így azonnal visszafeküdt.

– Hé, várj csak, tigris! Ne próbálj még felülni! Hogy van a fejed? – kérdezte Draco, aki mellé guggolt, és megvizsgálta, nincs-e sérülése.

– Jól vagyok, azt hiszem – zihálta a lány, még mindig alig kapva levegőt.

– Tudod, ha nem próbáltál volna megint elkerülni, ez nem történt volna meg.

Hermione nevetést fojtott el, és nem is próbálta tagadni, miközben Draco segítette őt ülő helyzetbe.

– Na, jobb már? – kérdezte a férfi, miközben kezeivel megfogta a fejét, és egyik, majd a másik irányba fordította. Hermione mély levegőt vett a közelségétől, és figyelte, ahogy Draco megvizsgálja. Egy pillanat múlva Draco lenézett, és egymásra bámultak, megdöbbenve azon, hogy orruk alig néhány hüvelykre van egymástól. Draco öntudatlanul az ajkaira pillantott, és Hermione esküdni mert volna, hogy egy töredék hüvelykkel közelebb hajolt… de elfeledkeztek arról, hogy van közönségük.

– Apa, ez a hölgy csúnya szavakat mondott – mondta a fiú, teljesen tudatában annak, hogy milyen pillanatot szakított meg.

Hermione elmosolyodott, megrázta a fejét, amikor eszébe jutott, hogy Draco is kissé árulkodós volt, amikor kicsi volt. Draco felállt, és ismét kezet nyújtott, amit a lány hálásan elfogadott. Amint biztonságosan talpra állt, kissé elhúzódott, alig várva, hogy némi távolságot teremtsen közöttük. Ha a zuhanás nem is rázta meg, az biztosan megrázta volna, hogy Draco ilyen közel állt hozzá, és a kezei a testén voltak.

– Nos, Scorp, néha a felnőttek is csúnya szavakat használnak. Most pedig viselkedj illedelmesen, és mutasd be magad rendesen – feddte meg gyengéden a fiát Draco.

– Ooo-ké, apa – egyezett bele vonakodva Scorpius, majd Hermione felé fordult. Kinyújtotta felé a kezét, merev vállakkal és felhúzott orral, mintha kiváltságos neveltetését köpenyként burkolná magára. – A nevem Scorpius Malfoy, örülök, hogy megismerhetlek – szavalta énekes hangon, majd abbahagyta a színjátékot, és a végére hozzátette: – Ki vagy te?

Hermione nem tudta visszatartani a nevetését a fiú pimaszságán, Draco pedig felemelte a kezét, hogy eltakarja a szemét, és bosszúsan megrázta a fejét.

– Merlin – morogta halkan. – Scorpius, ő a barátom, Hermione. Igazából. – Draco felé fordult, felhúzott szemöldökkel és félmosollyal. – Barátok vagyunk, Granger?

Hermione érezte, hogy elpirul, annyira zavarba jött, amikor így nézett rá. Elhatározta, hogy nem hagyja, hogy ez hatással legyen rá, ezért figyelmen kívül hagyta a gyomrában kavargó ideges pillangókat, és elhárította a férfit.

– Hát, gondolom. Azok után, hogy ennyiszer összefutottunk egymással a héten, akár azok is lehetünk.

– Apa, Hermi… Hermi… mi is a neved? – kérdezte Scorpius.

– Hívhatsz Mionénak, Scorpius – segített neki a lány, aki már hozzászokott, hogy a gyerekek nem tudják kiejteni a nevét.

– Oké, Mione. – Aztán tárgyilagosan apjához fordult, és megkérdezte: – Mione egy különleges barát, vagy csak egy sima barát?

Ha lett volna valami folyadék a szájában, Hermione biztosan kiköpte volna. Így viszont megfulladt a saját nyálától, és majdnem tüdőt köhögött ki. Eközben Draco igyekezett nem nevetni a fián, miközben szidta.

– Scorp, tudod, hogy nem szabad ezt a kifejezést használnod, hacsak nem vagyunk kettesben!

– De apuuuuu, honnan tudjam, ha nem kérdezem meg?! – Scorpius hunyorgó szemmel fordult felé, próbálva kitalálni, milyen barátnő is ő valójában. Hermione végre uralkodott a köhögésén, és letörölte könnyező szemét, miközben Dracóra nézett.

– Igen, Draco, milyen barát vagyok? – mosolygott gúnyosan a boszorkány, lehetőséget adva neki egy kétértelmű megjegyzésre, amit – ahogy sejtette – a jelenlévők előtt nem fog kimondani. Draco dühösen fordult felé, kinyitotta a száját, majd újra becsukta, visszatartva azt a szellemes visszavágást, amit szívesen mondott volna. Hermione tisztelete Draco iránt azonnal megnőtt, ahogy látta, hogy a fia előtt cenzúrázza a beszélgetésüket.

– Amit Scorpius kérdez, Hermione, az az, hogy te is egy roxfortos barát vagy-e, mint Pansy néni és Daphne néni, ugye, Scorp?

– Mi másról kérdeznék? – A fiú a kettőjük között nézett, mintha őrültek lennének, a „különleges barát” felnőttkori eufemizmusát ugyanis egyáltalán nem értette a fiatal fül.

Mindkét felnőtt nevetett, és Draco biztosította róla, hogy természetesen nincs más rejtett jelentése a dolognak. Hermione letérdelt Scorpius szemszintjére, és örömmel jelentette be neki, hogy igen, ő egy különleges barát. Átpillantott a fiú vállán, és találkozott Draco tekintetével; egyáltalán nem lepődött meg, hogy a fiú kokettálóan összeszűkített szemmel figyeli őt.

– Na, mit is tudhatnál te egyáltalán a Roxfortról? Túl fiatal vagy ahhoz, hogy a Roxfortba járj! – gúnyolódott Scorpiusszal játékosan, miközben újra teljes magasságába emelkedett. Draco intett nekik, hogy hagyják el az utcát, és kövessék a ház felé, ő pedig gondolkodás nélkül követte őket, anélkül, hogy eszébe jutott volna befejezni a beszélgetést és hazamenni.

– Mindent tudok a Roxfortról! – jelentette ki Scorpius, büszkén kidomborítva a mellkasát.

– Tényleg? Lefogadom, hogy van pár dolog, amit az apád még nem mondott el neked.

– Dehogyis! Mindent tudok! Mindent tudok a házakról, a Nagyteremről, a szellemekről és a… – folytatta Scorpius, egy levegővétel alatt rengeteg dolgot sorolva fel a Roxfortról, miközben előre lépdelt, és bement a házba. A szúnyoghálós ajtó becsapódott mögötte, ő pedig folytatta a szónoklatát, annak ellenére, hogy már nem volt hallgatósága.

– Csodálatos kisfiú, Draco. Hány éves? – kérdezte halkan, szeretettel nézett Scorpius után, majd Draco felé fordult, széles mosollyal az arcán.

– Pár hónapja töltötte be az ötöt. Jó gyerek. Okos és tehetséges, pont, mint az apja – mondta büszkén Draco, hasonlóan felduzzadva, mint Scorpius néhány pillanattal korábban. Hermione gonoszul vigyorgott.

– Ó, az biztos. És pont olyan beképzelt, mint az apja – nevetett Hermione, mire Draco nyögve összegörnyedt. – De nem értem, miért titkoltad előlem – kérdezte, hangjában egy cseppnyi váddal.

Draco azonnal megmerevedett, és Hermionénak eszébe jutott, hogyan nézett rá a piacon, amikor megjegyzést tett a kosarában lévő ételekre. Most már nyilvánvaló volt számára, hogy egy gyereknek vett ételt, és attól tartott, hogy ő összerakja a képet.

Hirtelen megvilágosodott Hermione számára, hogy Draco mit csinál. Védte a fiát, és ő egy kicsit elhitte magát, hogy ilyen sokáig tartott, mire rájött erre.

– Nem tudod? Nem jut eszedbe egyetlen ok sem, amiért nekem – egy volt halálfalónak, ráadásul egy Malfoynak, az ország egyik leggazdagabb emberének – szükségem lenne arra, hogy titokban tartsam… – Hermione a karjára tette a kezét, és félbeszakította, bárcsak ne lett volna ilyen lassú felfogású.

– Annyira sajnálom, Draco, tökéletesen megértem. Bocsáss meg, hogy egyáltalán megkérdeztem.

– Ez kettőnk között kell maradnia, Granger. Nagy erőfeszítéseket tettem, hogy megvédjem a kilétét. – Felhúzta a szemöldökét, kihívóan nézett rá, nem is törődve azzal, hogy elfogadja-e a bocsánatkérését.

– Igen, persze, Draco. Ez egyáltalán nem probléma. Senkinek sem fogok semmit sem mondani – biztosította őt Hermione. Draco végigsimította az arcát a kezével, és láthatóan megnyugodott.

– Rendben…rendben. Bocs, hogy ilyen hirtelen rádtámadtam; csak nagyon keményen dolgoztam azon, hogy a varázslóvilág nagy része előtt titokban tartsam a létezését, és én… –Draco elhallgatott, amikor Scorpius visszajött a tornácra, kezeit csípőre téve.

– Jöttök már, vagy nem?! Apa, megígérted, hogy kapunk turmixot, miután kint játszottunk! – Draco nevetett a fia bohóckodásán, majd Hermione felé fordult.

– Szóval, csatlakozol hozzánk egy turmixra, Hermione? – kérdezte, a pillanatnyi feszült beszélgetést máris elfelejtve. A szíve megdobbant, majd kivirágzott a mellkasában, kissé meglepve attól, hogy a férfi ilyen gyorsan megbízhatónak ítélte meg. Felnézett Scorpiusra, aki figyelmesen nézte, várva, hogy hallja-e, bemegy-e vagy sem.

Egész életében még soha nem volt ilyen könnyű válaszolnia.

– Mindig szívesen iszom turmixot – biztosította Scorpiust, majd követte őt a házba, sáros cipőjével együtt. Draco mögöttük lépdelt, és a vállára tette a kezét, egy pillanatra megállva a bejáratnál.

– Köszönöm – suttogta a férfi.

Visszanézve látta, hogy Draco ismét túl közel áll hozzá – és amikor a tekintetük találkozott, megpillantotta benne a fiú biztonságáért és boldogságáért érzett aggodalmát.

Draco a világot hordozta a vállán, miközben igyekezett jó apa lenni.

Hermione kicsit tudott arról, milyen olyan terhet cipelni, ami túl nehéz ahhoz, hogy egy ember elbírja. Nem számított, mit mondott volna – semmi sem segített volna. Semmilyen szó nem hozott volna enyhülést egy ilyen teher alatt.

Így hát meg sem próbálta.

Ehelyett Hermione rákacsintott, és hagyta, hogy Scorpius végigvezesse az otthonán, mintha már százszor is megcsinálták volna ezt korábban. Ahogy a folyosón haladtak, hátranézett Dracóra, és látta, hogy Draco szemei rá szegeződnek, olyan hevesen égve, amit nem tudott teljesen megérteni.

Ez egy olyan pillantás volt, amit nem fog hamar elfelejteni.

***

Amikor a konyhába értek, látták, hogy Scorpius már összegyűjtötte a turmixhoz szükséges összes hozzávalót a pulton.

Draco elővette a pálcáját a zsebéből, és Hermione felé intett vele, mire a lány esésének nyomai eltűntek.

– Kérsz valamit inni? – kérdezte a férfi, miközben bekapcsolta a turmixgépet, és felemelte Scorpiust a pult szélére, a gép mellé. Úgy működtek együtt, mint egy jól bejáratott gépezet: Draco segített Scorpiusnak kimérni a fagylaltot, önteni a tejet, és belecsöpögtetni a csokoládészirupot.

Hermione úgy érezte, mintha egy másik univerzumba csöppent volna, amelynek létezéséről 20 perccel ezelőttig fogalma sem volt. Lenyűgöző és gyönyörű volt nézni, ahogy Draco a fiával foglalkozik. Saját nyelvük volt, saját maguknak szóló poénjaik. Nyilvánvaló volt – annak ellenére, hogy még csak rövid ideje volt velük –, hogy Draco türelmes és kedves apának ítélte. Hermione a konyhaasztalnál ült, fejét egyik kezére támasztva, és nevetett a fiúk bohóckodásain.

Miután elkészültek a turmixokkal, Draco fogott néhány poharat, de Scorpius azonnal csokoládészirupot kent az arcára. Scorpius leugrott a pultról, és azonnal hajlongva nevetni kezdett, míg Draco hitetlenkedve Hermione felé fordult.

– Látod, mit kell elviselnem, Hermione? Ez a fiú egy igazi ördög! – kiáltotta az egykori mardekáros, mintha dühös lenne. Scorpius csak még hangosabban nevetett, Draco pedig kegyetlenül elkezdte csiklandozni.

Hermione gyomra összeszorult, és érezte, ahogy az érzelmek hulláma tör fel benne; egy pillanatra azt hitte, sírni fog. Gyorsan elhatározta, hogy ezt most félreteszi, és később visszatér rá, ezért megrázta a fejét, és megjegyezte:
– Igazából így sokkal jobban áll neked ez az arc, Draco.

Draco letörölte az arcát, és Scorpiusra bízta a tejszínhabot, ami természetesen teljes káoszba torkollott. A fiúk felváltva töltötték egymás szájába a spray-ből, amitől Hermione a hasát fogta a nevetéstől. Draco a száját tele tejszínhabbal felé fordult, és szinte érthetetlenül megkérdezte:
– Mi olyan vicces?!

Hermione nem is emlékezett, mikor nevetett utoljára ennyire. A konyhaasztal körül ültek, ittak a turmixaikat és nevettek, könnyedén élvezve egymás társaságát.

***

– Apa, jöhet Mione velünk a tökültetvényre? Ó, kérlek szépen, jöhet? Sosincsenek nálunk lányok. Olyan jó lenne, ha egy lány is velünk jönne – könyörgött Scorpius, miután megitta a turmixát. Draco arcán rózsaszín pír jelent meg, Hermione pedig magában kuncogott, de a férfi hangjában nem volt érzékelhető zavar.

– Miért nem mosakodsz meg, és veszel fel valami meleg ruhát? Beszélek Hermionéval, oké? – Scorpius villámgyorsan felállt, a felnőttek pedig kuncogva nézték utána.

– Tökültetvény, mi? – kérdezte Hermione.

– Ja, már délutánra terveztük, hogy elmegyünk.

– Szóval ez nem a szokásos rutinod? Megmented a bajba jutott lányt, aztán hazaviszed, hogy elvarázsold a „szingli apa” szerepeddel? – kérdezte Hermione mosolyogva. Draco megdörgölte a nyakát, és egy pillanatig habozott, mielőtt válaszolt.

– Hát, nem. Őszintén szólva, nem igazán randizom, és ha mégis, akkor általában csak egyszeri alkalomról van szó, amíg Scorp a nagymamájánál tölt egy éjszakát – vallotta be a férfi, miközben az arcán egy árnyalattal sötétebb szín jelent meg, amit Hermione hihetetlenül megnyerőnek talált. – Astoriával való szakításom óta nem volt komoly kapcsolatom, és soha nem mutatnám be a barátnőmet Scorpiusnak, hacsak nem lenne komoly a dolog.

– És miért nem voltál még komoly kapcsolatban senkivel? – tudakolta a boszorka könnyedén, kíváncsi volt, mennyi információt fog Draco önként kiadni neki.

– Áh… ööö, igazából senki sem érdekelt annyira. Legalábbis ez előtt héten előtt nem. – Draco felnézett az asztalról, és találkozott a tekintetével. Annyira közvetlen és bocsánatkérés nélküli volt a pillantása, annyira eltért attól, amit tőle várt, hogy Hermione nem tudta, mit mondjon.

– Na, mit szólsz hozzá, Granger? Van kedved elmenni a tökültetvényre? Most, hogy már különleges barátok vagyunk, meg minden. – Hermione mosolyogva lehajtotta a fejét, és mély levegőt vett, miközben a szíve egy picit elszabadult.

Tényleg nagyon kedvelte ezt a férfit.

– Nem aggódsz amiatt, hogy időt töltök Scorpiusszal, annak ellenére, hogy még csak… most kezdtünk el együtt lógni? Ráadásul véletlenül? – kérdezte Hermione, megrázva a fejét, hogy mindez puszta véletlenből jött össze. – Mármint, még azon a randit sem voltunk, amire meghívtál.

Draco átnyúlt az asztalon, megfogta a kezét, és hüvelykujjával végigsimította az ujjperceit.

– Ha valaki lennél, akivel csak most találkoztam volna, akkor igen. Túl korai lenne. De Hermione, tizenegy éves korunk óta ismerjük egymást. És ha azt mondod, hogy megtartod a titkunkat, akkor hiszek neked. Egyelőre… baráti… viszonyt tarthatunk fenn egymás között a fiam előtt. – Hermione megértően bólintott, élvezve a kezét körülölelő tapintását. – Na, mit mondasz, érdekel? – kérdezte másodszor is, szeme csillogva.

– Ha neked is jó, akkor szívesen. De azt hiszem, előbb hazaszaladok átöltözni, még mindig kicsit rendetlen vagyok – intett a ruháira, amelyek a Suvikusz varázslat ellenére is még mindig kissé gyűröttek és nedvesek voltak.

– Rendben, de van még egy dolog, amit el kell mondanom neked – mormolta Draco lassan, hangja olyan volt, mint a selymes karamell, ami átmosta a lányt. Az ujjperceit az ajkaihoz emelte, és finoman megérintette velük a bőrét.

– Mi az? – kérdezte a lány lélegzetvisszafojtva.

– Csak egy hete futottunk össze… de olyan ponton vagyok az életemben, hogy már nem érdekelnek a buta játékok. Kedvellek, Hermione, és bár talán a legjobb lenne, ha Scorpius előtt plátói szinten tartanánk a dolgokat… a barátság egyáltalán nem az, amit irántad érzek. – Nehéz szemhéjakkal nézett rá, és a lány úgy érezte, mintha tüzet gyújtott volna benne, folyékony melegség töltötte el belülről kifelé.

– És csak hogy tudd: pont így tetszel nekem – suttogta Draco, megfordította a kezét, és újabb csókot nyomott a tenyerére. – A szélfútta hajaddal, a hidegtől rózsaszín arcoddal, a nevetéstől ragyogó szemeiddel… – Elhallgatott, miközben egy elszabadult fürtöt a fül mögé simított. Hosszú pillanat telt el, miközben egymásra néztek, de Hermione végre megtalálta a hangját. Ha ő hajlandó volt ilyen őszinte lenni, akkor ő is az lehetett.

– Én is kedvellek, Draco – suttogta Hermione, teljesen elragadva a férfi gyönyörű és váratlan vallomásától. Hirtelen arra vágyott, hogy mindkét keze a hajában legyen, végigfuttassa az ujjait rajta, meghúzza, miközben megcsókolja… De ismét megzavarta őket egy túlságosan lelkes ötéves, aki berontott a konyhába.

– Apa! Apa! Jöhet ő is – táncolt körbe-körbe Scorpius, egy papírdarabot lobogtatva a levegőben.

– Egyébként nem hiszem, hogy valaha is lett volna valaki, aki ennyire bejött volna a gyerekemnek – morogta szárazon Draco, mielőtt a fiához fordult, hogy felkapja a téli kabátot, amit felvett. – Nem ugorhatnánk be hozzád útközben, hogy átöltözz? – kérdezte tőle.

– Jó, rendben – bólintott a lány.

– Apa! Apa! Apa!

– Igen, Scorp, Hermione azt mondta, eljön.

– Húúú! Nézd meg a listánkat, Mione! Ma kipipálhatjuk a tökültetvényt!

Az ajtó felé indultak, és Scorpius a papírt a lány kezébe nyomta. A tetején az „Őszi bakancslista” felirat állt, és egy hosszú lista volt rajta, beleértve a Scorpius által rajzolt képeket is.

– Hű, Scorpius! Te rajzoltad ezeket a képeket?

– Aha – mondta a fiú, a „B” betűt kiemelve. – Apa írta a szöveget, én pedig rajzoltam. De az ötleteket mindketten mi találtuk ki!

– Ez egy igazán szuper lista. Nekem is van egy lista, amin éppen dolgozom.

– Tényleg? Az a lista nem éppen a táskádban lévő füzetben van, ugye? – kiáltott utána Draco, miközben mindannyian bekapcsolták az övüket az autóban.

– Talán… – ismerte el a lány.

– És miről szólhatna a listád, hm? – faggatta Draco.

– Ó, tudod… egy kicsit ebből, egy kicsit abból.

– Mione! Segíthetnél nekünk a listánkkal, mi pedig segíthetnénk neked a tiéddel!

– Ez aztán remek ötlet, Scorp! – biztatta Draco, miközben elindultak a háztól. – Ugye, hogy jól hangzik, Hermione? – Draco rákacsintott, Hermione pedig felnyögött.

– Hát, talán. Majd átgondolom. Hadd nézzem meg, mi van még a listádon, Scorpius!

***

A helyi tökültetvényen különösen nagy volt a nyüzsgés egy péntek délutánhoz képest, hiszen már csak két hét volt hátra Halloweenig. Hármasban megtöltöttek egy kocsit mindenféle tökkel, amit faragni és díszként kitenni akartak, megebédeltek egy ételkocsi kínálatából, majd úgy döntöttek, hogy a délutánt a vidámparki attrakcióknál töltik el. Draco és Hermione hátradőltek egy közeli parkban lévő padon, és megosztottak egy zacskó Kettle Cornt, miközben figyelték, ahogy Scorpius a közeli ugrálóházban játszik.

– Na, mesélj, hogy… hogyan történt mindez – kérdezte Hermione hangosan. Draco befejezte a falatot, átadta neki a zacskót, és egy kis gondolkodási időt vett magának, mielőtt válaszolt. Hermione egy maréknyit tett a szájába, és azon tűnődött, milyen furcsa, hogy egy mugli tökültetvényen osztja meg a Kettle Cornt Draco Malfoyjal.

– Úgy érted… pontosan mi?

– Tudod… az összes mugli dolog – mondta Hermione, miközben a szája tele volt Kettle Cornnal. – Ti ketten olyan… belemerültnek tűntök a mugli kultúrába. Annyi mindent a mugli módra csináltok. A legtöbb varázsló és boszorkány biztosan nem így él. – A szeme sarkából Hermione látta, ahogy Draco vigyorog, miközben figyelte, ahogy Scorpius a többi gyerekkel együtt ugrál.

– Tudtad, hogy Astoria és én házasságunk nagy részét a mugli világban töltöttük? – ismerte be Draco, mire Hermione megrázta a fejét.

– Most, hogy említed, nem emlékszem, hogy a tárgyalásod után sokat írtak volna rólad az újságokban. Csak az esküvői bejelentés, és ennyi. Eddig soha nem gondoltam rá, de hogy sikerült ezt elérnetek? Ron és én állandóan szerepeltünk az újságokban – morgolódott a lány, mire Draco felhorkant.

– Ja… azt én is észrevettem. – Hermione bosszúsan meglökte Draco vállát. – De nekünk nem volt olyan nehéz; tulajdonképpen az összes brit médium a miénk – mondta Draco tárgyilagosan. Hermione majdnem megfulladt a popcornjától. Miért fullad mindig ilyen csúnyán a varázsló közelében?!

– Mi?!! – A boszorkány megdöbbenve bámult rá, de Draco csak felhúzta a szemöldökét, és a karját a pad háttámlájára tette, úgy, hogy a keze veszélyesen közel került a lány vállához.

– Ugye nem gondolod komolyan, hogy a Malfoy-család hagyná, hogy bulvárlapok táplálékaként használják őket? Csak a mi feltételeink szerint jelenünk meg a sajtóban. Ráadásul ez egyszerűen okos üzleti lépés. Az információ hatalom, meg ilyesmi. Nem nagyon avatkozunk bele a napi ügymenetbe, de a média irányítása sokat segít a közvélemény manipulálásában.

– Vigyázz, Malfoy, előbújik belőled a mardekáros – morogta Hermione, de Draco csak felnevetett.

– Legalábbis apám ezt mondaná. Nekem semmi közöm a Malfoy Enterprises napi működéséhez, a mugli befektetési ágazatunkon kívül. És kérlek, te csak irigy vagy, mert én ki tudok maradni az újságokból.

– Igen, hát nem lehetünk mind gazdag rohadékok, akik irányítják a híreket. – Draco megrázta a fejét, és ujjaival végigsimította a lány vállát, mire Hermione mély levegőt vett. Hirtelen a köztük lévő feszültség már nem annyira vitatkozós volt, hanem… valami egészen más.

Hermione épp Draco vállához akart hajolni, amikor megjelent Scorpius, kimerülten, készen arra, hogy hazamenjen. Kifizették a sütőtököket, bepakoltak az autóba, és Scorpius alig indultak el, máris el is aludt. Draco kissé ugratta Hermionét a listával, amit éppen írt, és néhány percig csendesen csevegtek, mígnem Draco megállt a lány házikója előtt.

– Na, van kedved holnap egy első randihoz, Granger? – kérdezte a férfi, és Hermione az ülésen megfordult, hogy szembe nézzen vele.

– Akkor ez nem számított első randinak? – kérdezte pajkosan. Draco felháborodottnak tűnt.

– Miközben ez a kismajom a nyomunkban van? Dehogyis! Először meg kell hívnom téged egy kis borra és vacsorára, és csak utána nevezhetjük randinak.

– Rendben van – bólintott a lány, és a mosolya a fülig ért.

– Igen?

– Igen, benne vagyok egy kis borozgatásban és vacsorázásban.

– Akkor hatkor érted megyek. Addig próbáld meg nem megölni magad újabb esésekkel vagy köhögési rohamokkal. – Hermione felhorkant, és megrázta a fejét.

– Ja, ja, ügyetlen vagyok, mi ebben az újság?

– Hé, csak vigyázok rád, Granger.

– Ja, uhuh, persze. Holnap találkozunk, Draco. – Hermione kacsintott, és becsapta az autó ajtaját, mielőtt Draco kimondhatta volna az utolsó szót. A lány pimaszul csókot dobott felé, ő pedig integetett; mindkettőjük mosolya széles és bűntudatmentes volt.

Hermione szinte lebegve lépett be, és régóta nem érezte magát ennyire önmagának. Volt valami Dracóban… úgy érezte, hogy ő hozza ki belőle a legjobbat. És imádta Scorpiusszal tölteni az időt – olyan okos és vicces volt.

A következő esti randevú ígérete egész este foglalkoztatta a gondolatait, miközben eldöntötte, mit vegyen fel, és azon tűnődött, hová viheti Draco. Lefekvés előtt a jegyzetfüzete szinte könyörgött, hogy nyissa ki. Néhány percig firkált a listája margójára, mire végre eszébe jutott a megfelelő név a projektjéhez.

Ez a lista nem egy „Felejtsd el, hogy az életem katasztrófa” lista volt, és nem is egy „Felejtsd el a csaló férjemet” lista. Nem arról szólt, hogy „Csináld, amit akarsz, amikor akarsz”, és biztosan nem arról, hogy „Tanulj meg, hogyan legyél elvált nő”.

Ez egy „CÉLTUDATOS RIBI” lista volt.

Hermione vastag betűkkel és nagybetűkkel írta le, és egy vidám nevetés csordult ki az ajkáról. Tökéletes volt. Mindig is erős, sikeres és független volt, nem félt kimondani a véleményét, és kiállni azért, amiben hitt. Az elmúlt néhány évben rá rakódott porrétegek alatt ezek a tulajdonságok még mindig ott voltak… csak egy kis helyreállítási munkára volt szüksége. A Céltudatos Ribi lista csupán egy apró segítség volt ahhoz, hogy emlékezzen arra, ki is ő valójában; egy módja annak, hogy visszanyerje önmagát.

Az éjjeliszekrényen álló lámpa egy ujjcsettintéssel kialudt, ő pedig bebújt a takaró alá, biztos abban, hogy máris jó úton jár.

***

Október 12., szombat

Másnap reggel Hermione mosolyogva ébredt korán. Az eget köd borította, és a levegőben sűrű pára lebegett, de még a közeledő vihar komor hangulata sem tudta elrontani a kedvét. Kilépett az változékony időjárásba, a széldzsekiben és a vastagon bélelt futónadrágjában védve a hidegtől. A futás kezdete várhatóan nehéz volt, de kitartott, tudva, hogy menet közben egyre könnyebb lesz.

Nem tudta elkerülni, hogy ne Draco háza mellett fusson el, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni azt a kislányos örömöt, ami felkúszott benne, amikor arra gondolt, hogy később aznap újra láthatja őt.

Miután hazaért, Hermione a zuhany forró sugara alatt melegedett, és egy kicsit többet csinosította magát a randijára készülve. Épp leült olvasni egy késői ebéd után, amikor csörgött a mobilja.

– Halló!

– Szia, Hermione! Nagyon sajnálom, hogy ezt kell tennem, de le kell mondanom a ma esti programunkat. Scorpius lázas lett, és nem érzem jól magam attól, hogy betegen bébiszitterre bízzam.

A „lemondás” szó hallatán érzett kezdeti csalódása alábbhagyott, amikor meghallotta az okát.

– Ó, szegény Scorpius! Semmi baj, megértem. Majd máskor megpróbáljuk.

– Hát, azon gondolkodtam, mit szólnál ahhoz, ha ma este inkább átjönnél ide? Tudom, hogy Scorpius örülne, ha látna. És… én is. – Hermionét kissé meglepte a kérés, de nagyon örült, hogy eszébe jutott megkérdezni. Gondolt rá – látni akarta –, annak ellenére, hogy éppen csak tegnap töltöttek együtt időt.

– Remekül hangzik! Mi lenne, ha készítenék egy kis csirkelevest, és átvinném mindenkinek?

– Az fantasztikus lenne, Hermione! Köszönöm a megértésedet – mondta Draco, nyilvánvalóan megkönnyebbülve, hogy a lány nem haragudott a tervváltozás miatt.

– Semmi gond; akkor 6-kor átjöhetek?

– Ja, az jó lesz. Akkor később találkozunk.

Hermione elmosolyodott, letette a könyvét, és elindult a piacra, hogy beszerezze az esti vacsorához szükséges hozzávalókat. Lehet, hogy nem pont olyan randi lesz, amire számított, de egy cseppet sem volt csalódott.

***

Hermione házi csirkelevesének üres táljai és a forró kakaóhoz használt extra nagy bögrék hevertek szanaszét a dohányzóasztalon, néhány pillecukorral és csokoládéforgáccsal együtt. Az It’s the Great Pumpkin, Charlie Brown című film zárófeliratai peregtek, és Hermione felvette a dohányzóasztalon fekvő Scorpius őszi bakancslistáját, hogy átnézze, milyen tételeket kell még teljesíteni. Mosolyogva vette észre a három nagy pipát a „Forró csoki óriási mályvacukorral”, a „Pizsamás nap” és a „Halloween-film” mellett. Scorpius alig várta, hogy megnézze a kedvenc Charlie Brown-filmjét, de a film felénél, 7:30-kor elaludt, miközben Hermione és Draco közé bújt – pontosan úgy, ahogy Draco megjósolta. Hermione szíve elolvadt, ahogy nézte, ahogy Draco felviszi a fiút a hálószobájába, miközben ő az apja karjaiban mélyen aludt.

Míg Draco Scorpiust betakargatta, Hermione pálcájával eltüntette az edényeket, majd mindkettőjüknek öntött egy kis vörösbort abból, amit hozott. Behúzódott a kanapéra, élvezve a kandalló melegét és a végre beköszöntött vihar esőcseppjeinek dobogását.

Pár perc múlva Draco lejött az emeletről, és zöld kockás flanel pizsamánadrágban, fekete pólóban és mezítláb, túl szexisen nézett ki. Volt valami abban, amikor valakit mezítláb látott, ami Hermione számára olyan… intimnek tűnt. Látni Dracót pizsamában, otthon, mezítláb, ahogy lefekteti a fiát… olyan volt, mintha teljesen leengedte volna a védőpajzsát, és száz százalékig Draco lenne, mindenféle színlelés nélkül. Mivel már korábban is elismerte, hogy általában nem von be nőket a mindennapi életébe, Hermione hihetetlenül különlegesnek érezte magát, hogy meghívták egy ilyen estére. Tudta, hogy kihagytak néhány lépést, amit a párok általában megtesznek, amikor megismerkednek egymással… de minden pillanat, amit eddig Dracóval és Scorpiusszal töltött, egyszerűen helyesnek tűnt.

Annak ellenére, hogy a fiú izgalomba hozta, Hermione mégis teljesen otthonosan érezte magát a társaságában.

Körülbelül egy órával azután, hogy aznap korábban Draco felhívta, hogy megváltoztassák a terveiket, a varázsló üzenetet küldött, hogy tudassa vele: ő és Scorpius pizsamás napot tartanak – és azt mondta neki, öltözzön az alkalomhoz illően, egy kacsintó emoji-arc kíséretében. Miután milliószor átöltözött, Hermione végül a kedvenc leggingsénél és egy túlméretezett pulóvernél maradt – aranyos, mégis kényelmes. Választása meghozta gyümölcsét, amikor megérkezésekor észrevette, hogy Draco bámulja.

Draco megpiszkálta a tüzet, majd lehuppant mellé a kanapéra, és felvette a poharat, amit Hermione töltött neki.

– Elaludt? – kérdezte Hermione.

– Ó, igen, ha egyszer elalszik, általában reggelig alszik. Mindig is nagyon mélyen aludt. Biztosan Astoriától örökölte, mert én biztosan soha nem voltam ilyen. – Hermione nevetett, és megértően bólintott.

– Én is így vagyok. Rendszeresen vannak álmatlansági rohamok vagy rossz álmok, amik éjszaka felébresztenek. Vagy egész éjjel fennmaradok írni, amikor már közel vagyok egy regény befejezéséhez.

– Van már valami ötleted a következő regényedhez?

– Nem, még semmi – sóhajtott Hermione, és hosszú kortyot ivott a borából.

– Hát, biztosan kitalálsz majd valami zseniálisat. Mindig így van. Az utolsó, amit írtál, az…

– Várj, te olvastad a könyveimet? – kérdezte Hermione, tágra nyílt szemmel.

– Tudod, bármit is mondjanak egyesek, én tudok olvasni – jegyezte meg szárazon Draco.

Hermione dadogni kezdett, keresve a megfelelő szavakat.
– Csak… hűha, egyszerűen nem gondoltam volna, hogy elolvastad őket, mert mindig női hősnőkről írok, ennyi az egész.

– És én nem vagyok képes értékelni egy hősnőt? – Draco felülről lefelé végigmérte, majd ismét a szemébe nézett.

– Nem, nem ezt akartam mondani… Merlin! Tudtam, hogy vannak férfi olvasóim is, de csak nem gondoltam… – Draco nevetett, mire Hermione enyhén megpaskolta a karját.

– Nyugodj meg, Granger. Nem értem, miért lepődsz meg azon, hogy elolvastam őket; kiváló író vagy. És a pikáns részek sem ártanak. – Draco felhúzta a szemöldökét, Hermione pedig zavartan felnyögve hátradőlt a kanapén.

Hermione felnőtteknek szóló varázslatos kaland- és krimi regényei hatalmas népszerűségnek örvendtek, mióta néhány évvel a Roxfort elvégzése után megjelent az első könyve. Könyveinek főszereplője mindig egy erős hősnő volt, a cselekmény pedig összetett és többrétegű. Bár az egyes regények nagy része a hősnő küzdelmére összpontosított, általában volt benne egy szerelmi szál is, amely így vagy úgy megnyilvánult. Bár soha nem volt bennük semmi túl pikáns, a könyveket okkal felnőtteknek szánták. Végül is mi lenne a kaland egy kis romantika nélkül?

Hermione újabb nagy kortyot ivott a borból, zavartan érezte magát, és nem tudta, mit mondjon. Átfutott rajta egy borzongás, amikor Draco a kezét a térdére tette, és tudta, hogy veszélyes területre tévedtek. Korábban soha nem zavarta, ha hallotta, hogy valaki elolvasta a könyveit, de az a gondolat, hogy Draco olvasta őket, egyszerre volt kínos és izgalmas. Megköszörülte a torkát, és kereste a módját, hogy témát váltson.

– Finom bor, mi? – nyögte ki a lány.

Draco értőn kuncogott, és Hermione észrevette, hogy a férfi a szeme sarkából kacéran figyeli. Hermionének eszébe jutott, hogy Draco szándékosan… céltudatosan csinál valamit. Bár hogy pontosan mit, az egyelőre nem derült ki számára.

– Köszönjük, hogy ma este velünk töltötted az időt, sajnálom, hogy nem tudtunk elmenni – mondta végül Draco, de Hermione elhessegette a szavát.

– Ugyan már, a ma este pont olyan tökéletes volt, amilyen volt. – Kinyújtotta a poharát, hogy kiigya az utolsó kortyot, majd töltött magának még egyet, és Draco poharát is feltöltötte. A férfi egy pillanatra elhallgatott, és amikor Hermione ránézett, látta, hogy a poharára bámul. Hermione behúzta a lábait, és felé fordult, mert érezte, hogy hirtelen megváltozott a hangulata. A karja után nyúlt, de Draco felállt, odament a tűzhöz, egy pillanatig piszkálta a tüzet, majd bedobott még egy rönköt.

Feszültség töltötte be a levegőt. Draco néhány percig fel-alá járkált, végül háttal állt neki, egyik karját a kandallópárkányra támasztva, miközben a tűzbe bámult.

– Mire gondolsz? – kérdezte halkan a nő. Draco sóhajtott, kinyújtotta a nyakát, egy pillanatra habozott, majd összeszedte a gondolatait.

– Nem számítottam rá, hogy lesz még egy ilyen lehetőségem. – motyogta halkan a varázsló, inkább hangosan gondolkodva, mint a kérdésére válaszolva. – Azt hittem, megvolt az esélyem, de nem jött össze, és ennyi volt.

Hermione szíve összeszorult; elég jól sejtette, mire céloz. Ő is pontosan ugyanezt gondolta magáról.

Draco visszatért a kanapéhoz, leült mellé, és könyökét a térdére támasztotta.

– Astoria soha nem vett volna részt egy ilyen estén. – Frusztráltan rázta a fejét. – Soha nem akart volna otthon maradni a beteg gyerekével, csirkelevest főzni és forró kakaót inni. És főleg azt nem fogadta volna el, hogy átrakjam a randinkat. – Draco lehunyta a szemét, és lehajtotta a fejét. Hermione együttérzően ráncolta a homlokát.

– Akarsz nekem többet mesélni róla? – kérdezte suttogva Hermione, miközben a kezét a férfi hátára tette.

Draco a padlóra nézett, mély levegőt vett, majd lassan kifújta, mielőtt belekezdett volna.

– Emlékszel, hogy azt mondtam, Astoria és én a házasságunk nagy részét a mugli világban töltöttük?– Hermione bólintott, és lassan, vigasztalóan simogatta a hátát.

– Miután az anyja temetése és a tárgyalásom is véget ért, egyszerűen el kellett mennünk; egy időre eltűnni. Elszöktünk, és vettünk egy lakást a mugli Londonban. A szüleim természetesen dühösek voltak, de végül kibékültünk, miután megígértem, hogy pár év múlva hazatérek, és csatlakozom a családi vállalkozáshoz.

– Lefogadom, hogy hihetetlenül felszabadító érzés volt így elmenekülni – mondta Hermione. Draco csak elgondolkodva bólintott, majd folytatta.

– Az volt. Pontosan erre volt szükségünk. Egyikünk sem érezte úgy, hogy tudná, ki is vagyunk valójában, és igazán összekovácsolt minket, hogy megtanultunk varázslat nélkül élni. – Felhorkant. – Nem is beszélve a tisztavérű arisztokrácia iránti közös gyűlöletünkről. – Draco megrázta a fejét, és Hermione szíve megfájdult, amikor belegondolt abba, min ment keresztül.

– Astoria abban az időben még határozottabban állt ki az arisztokrácia gonoszsága ellen, mint én, hihetetlenül hangzik, de így volt. Miután meggyilkolták az anyját, semmit sem akart tudni a régi életéről.

– El tudom képzelni. De biztosan nagyon nehéz lehetett mindkettőtöknek így hirtelen átállni a mugli életre.

– Ó, őrülten nehéz volt. Hatalmas kultúrsokk volt, de sikerült megoldanunk. Akkoriban jó volt a viszonyunk, amíg közös talajon álltunk. – Nosztalgikusnak tűnt, mintha egy másik időbe repült volna.

– Szeretted őt – mondta Hermione. Mindig azt hitte, hogy Draco és Astoria házassága elrendezett volt, de nyilvánvalóan nem így volt.

– Igen. Amennyire csak lehet szeretni valakit, amikor még egy önző és éretlen tizenkilenc éves vagy. – Draco felnevetett. – De igen, amennyire csak lehetséges volt számomra akkoriban valakit szeretni; szerettem őt. – Draco egyik kezével megdörgölte a szemét, és elgondolkodott. Hermione hallgatott, nem mert közbeszólni.

– Mindketten annyira össze voltunk zavarodva a háború után, és akkor találtunk egymásra, amikor mindkettőnknek szükségünk volt valakire. Éretlen szerelem volt, de attól még szerelem volt. – Hermione bólintott, meglepődve azon, mennyire hasonlított a történetük az övéhez és Ronéhoz.

– Pontosan tudom, mire gondolsz. – Ránéztek egymásra, és Draco megértően bólintott.

– De ez nem volt elég ahhoz, hogy egy egész életet építsünk rá. Pár év múlva már boldogan beilleszkedtem, és a mugli világban akartam tovább élni. De Astoria vissza akart térni a felső tízezerbeli, tisztavérű életéhez. Azt hiszem, úgy érezte, elhanyagolja anyja örökségét, de ugyanakkor hiányzott neki az a fényűző életmód is, amiben mindketten felnőttünk. Mármint, nem mintha pénzszűkében lettünk volna, de… nem akartam tovább szórni a pénzünket, ahogy a szüleink mindig is tették. Egyszerűbb életet akartam. Normális akartam lenni. Végül pedig csak veszekedtünk. Egyikünk sem volt boldog. Végül, egy utolsó kísérletként, hogy mégis működjön a dolog, megszületett Scorpius, és az valójában a vég kezdete volt számunkra.

– És mi történt?

– Hát, amikor Astoria rájött, hogy terhes, a vitáink arról, hogy visszatérjünk-e a varázslóvilágba vagy sem, csak még hevesebbé váltak. Semmiben sem tudtunk megegyezni azzal kapcsolatban, hogyan neveljük fel a fiúnkat. De Scorpius kedvéért szerettem volna, hogy működjön a dolog, így végül engedtem, és a második trimeszterében visszaköltöztünk a kastélyba. A szüleim és Astoria is nagyon örültek neki, de most, visszagondolva… hatalmas hiba volt. A kastélyba való visszatérés majdnem megölt; ki nem állhattam ott lenni, így az időm nagy részét távol töltöttem. Megrémített a gondolat, hogy Scorpiust úgy neveljék fel, ahogy minket neveltek, a királyi kiváltságokkal, de anélkül, hogy fogalma lenne arról, mit is jelent valójában a boldogság… – Elhallgatott, láthatóan megrázva. – És ez még a fele sem.

– Nem kell tovább mesélned, ha nem akarsz, Draco – mondta Hermione együttérzően, látva, mennyi fájdalmat okoz neki a múltjának felidézése.

– Nem… ki kell adnom magamból. – Draco kortyolt egyet, és Hermione látta, hogy a keze kissé remeg, az ujjai pedig szorosan markolják a poharat. – Scorpius több hónappal korábban született, ezért Astoria úgy döntött, hogy nem tesz közzé semmiféle születési bejelentést. Várni akart, amíg a fiúnk teljesen meggyógyul, és bemutathatja őt valamilyen… gálán vagy ilyesmin. – Draco megrázta a fejét, Hermione pedig belsőleg összeszorult a gondolattól, hogy gálát rendezzenek egy újszülött tiszteletére. – De mielőtt ez megtörténhetett volna, fenyegetéseket kezdtünk kapni. – Hermione hirtelen levegőt vett.

– Milyen fenyegetéseket? – kérdezte halkan a boszorka.

– Emberrablás, az egész családunk meggyilkolása, arra akartak kényszeríteni, hogy nézzem végig, ahogy megölik Astoriát és Scorpiust… amit csak el lehet képzelni, azzal megfenyegettek minket. A fenyegetések elsősorban nekem szóltak, de valamilyen formában mindig Scorpiust is belevonták. Annyira dühös voltam, hogy hagytam, Astoria rábeszéljen a visszatérésre. Tudtuk, hogy valaki a családhoz közel álló lehet, mert nagyon kevesen tudták, hogy visszajöttünk, és még kevesebben tudtak Scorpius születéséről.

Draco az utolsó kortyot is lehúzta a borából, majd hangos puffanással letette az üres poharat az asztalra. Felállt, és újra fel-alá járkálni kezdett, vállai megfeszültek, öklét pedig összeszorította.

– Ó, istenem, Draco, ez szörnyű! – Hermione rémülten a szívéhez szorította a kezét.

– Az volt. És hogy még rosszabb legyen a helyzet, mielőtt egyáltalán rájöttünk volna, ki küldi a fenyegetéseket, egy délután rajtakaptam Astoriát és Marcus Flintet, ahogy az üvegházunkban keféltek. Nem számítottak rám, még jó néhány óráig nem is akartam hazajönni. – Hermione megmerevedett, lángoló düh áradt át rajta a gondolatra, hogy Astoria szinte ugyanúgy bántotta Dracót, ahogy Ron bántotta őt.

– Ugye csak viccelsz?

– Bárcsak viccelnék.

– Draco, ez… nem is tudom, mit mondjak. Ez elcseszett lett.

– Ja, elcseszett volt. Utólag viszont rájöttem, hogy az életéért rettegett, és nem szándékosan akart bántani… – Draco mélyet sóhajtott, és hátradőlt a kanapén, mélyen belesüppedve a párnákba. – Nem mintha rossz ember lenne. A házasságunk már több mint két éve romokban hevert, és hónapok óta alig töltöttünk együtt időt, mivel én mindig távol voltam otthonról, vagy Scorpiusszal voltam. De a tény az volt, hogy mindketten nagyon boldogtalanok és gyávák voltunk. Astoria csak próbált kitalálni egy kiutat abból a helyzetből, amibe került. – Hermione bólintott, és elgondolkodott a saját helyzetén. Az utóbbi időben kezdett ráébredni arra, hogy nem csak Ron a felelős a kapcsolatuk széteséért.

– Semmi sem fekete-fehér – suttogta Hermione, és Draco egy „ühümm” -mel jelezte, hogy egyetért.

– Akkoriban viszont… dühös voltam. Nem feltétlenül vagyok büszke rá, de majdnem agyonvertem Marcust. – Draco ránézett, sötét szemeivel azt a borzalmat vagy elítélést kereste, amit ott látni várt.

De Hermione nem érzett semmi ilyesmit. Csak azt a komor megértést érezte, amiről ő beszélt: azt a sötét könyörtelenséget. Habozás nélkül viszonozta a tekintetét, és amikor Draco csak megértést látott visszatükröződni benne, folytatta.

– Úgy éreztem, mindent feláldoztam érte: visszatértem a kastélyba, hajlandó voltam újra megpróbálni a varázslóvilágban élni… És ő elárult engem.

– És mit tettél?

– Scorpius addigra már elég jól volt ahhoz, hogy utazhasson, így aznap este elindultam vele. Senkinek sem szóltam, hogy elmegyünk, nem hagytam üzenetet…egyszerűen csak elmentünk. Felbéreltem egy magánnyomozót, hogy derítse ki, honnan származnak a halálos fenyegetések, mivel az auror osztály nem jutott semmire. Egy héten belül megtalálta a tettest… és én magam elintéztem.

Draco ismét Hermionéra nézett, és a lányt borzongás futotta át, amikor meglátta a sötét kifejezést a férfi arcán. Pontosan tudta, mit ért az alatt, hogy „elintéztem”. Draco egyértelműen közölte vele, hogy nem bánta meg és újra ugyanúgy cselekedne.

Hermione tökéletesen megértette.

Nem hibáztatta azért, amiért mindent megtett, ami szükséges volt, hogy megvédje fiát és saját magát. Nem ez volt az oka annak is, amit tizenéves korukban tett? Hogy megvédje azokat, akiket szeretett? Hermione nem tudott elképzelni semmi meggyőzőbbet, kívánatosabbat egy másik emberben. Ő is tett már szélsőséges dolgokat a szerelem nevében, és ha kellene, újra megtenné mindet.

– Jó – mondta Hermione határozottan, hangja az érzelmektől elcsuklott. – Én is ugyanezt tettem volna – erősítette meg, miközben igyekezett visszatartani a könnyeket, amelyek ki akartak törni. – Hogy fogadták a többiek, hogy elmentél? – kérdezte, hangja kissé elcsuklott. Draco újra mély levegőt vett, kissé meglepve a válaszon.

– Nem jól, bár erre számítottam. Miután elintéztem a mi… problémánkat, írtam egy levelet a szüleimnek, és benyújtottam a válókeresetet, valamint Scorpius teljes felügyeleti jogát kértem. Elég zsarolóanyagom volt Astoria ellen ahhoz, hogy biztos legyek benne, nem fog ellenem harcolni, nem mintha egyébként is akarta volna a felügyeleti jogot. – Draco humor nélkül felnevetett. – Astoria mindig is kötelességnek tekintette Scorpiust, amit teljesítenie kellett. Hogy világra hozza a Malfoy-örököst. – Draco undorodva rázta a fejét, míg Hermione hosszú sóhajt hallatott, elárasztva az érzelmektől mindaz miatt, amin Draco keresztülment.

– Merlinre, te semmit sem csinálsz félgőzzel, igaz? – jegyezte meg a boszorkány.

Draco felé fordította a testét, úgy, hogy az egyik térde megérintette az övét. Hermione elgondolkodott, vajon a megosztási vágya kevésbé arról szólt-e, hogy tájékoztassa őt az exéről, és inkább arról, hogy bevallja a vétkeit, és felmérje az ő reakcióját. Bár a feszültség még mindig sűrűn lógott a levegőben, sokkal könnyebbnek tűnt, miután kiadta magából mindazt, amit el kellett mondania. Arcán megnyugvás látszott, miután vallomásai nem másra vezettek, csak a lány megértésére és együttérzésére.

– Nem, nem haragszom – mondta Draco, hátrasimította a lány haját, tenyerével körülvette az arcát, és hüvelykujjával végigsimította az arcát. – De gyanítom, hogy te sem.

Majd az ujjával végigsimította az alsó ajkát, és Hermione minden további ösztönzés nélkül hozzá hajolt. A férfi szemébe nézett, amely sötét volt és mély vágyat tükrözött, és szinte remegett attól a vágytól, hogy közel legyen hozzá. Draco a kezét a lány feje hátsó részére tette, és az utolsó néhány hüvelyknyit magához húzta, csupán egy pillanatra szünetet tartva, mielőtt forró csókkal magához ragadta az ajkait.

Hermione azonnal két dolgot tudott meg, amikor ajkaik találkoztak: Draco tökéletesebben illett hozzá, mint ahogyan valaha is álmodhatta volna, és most, hogy egyszer megkóstolta őt, soha többé nem akart nélküle lenni.



A Céltudatos Ribi listája:

✔️ Tökültetvény
✔️ Forró kakaó óriási mályvacukorral
✔️ It’s the Great Pumpkin, Charlie Brown
✔️ Házi csirkeleves készítése
✔️ Futni menni
✔️ Megcsókolni Draco Malfoyt

hozzászólások: 0