„Te vagy a legkiválóbb, a legkedvesebb, a leggyengédebb és a legszebb ember, akivel valaha találkoztam – és még ez is alulbecsüli a valóságot.” F. Scott Fitzgerald


6. fejezet



November 1., péntek

Hermione lassan ébredt fel, karjait a feje fölé nyújtotta, majd még mélyebbre bújt Draco fényűző, kingsize ágyának melegébe. A szoba túlsó oldalán lévő ablak résnyire nyitva volt, és egy enyhe szellő áramlott be, amely kellemesen simogatta a háta csupasz bőrét. A reggeli napfény áradott be a félig széthúzott függönyökön keresztül, és Hermione halványan elgondolkodott, mennyi lehet az idő. A matrac mellette besüppedt, és Hermione elmosolyodott, szemei még álmosan csukva voltak, miközben Draco kezével végigsimította a háta alsó részét, lefelé a combjáig, majd vissza a fenekén, végül a csípőjénél állt meg.

Az egyik szeme vonakodva kinyílt, épp időben ahhoz, hogy lássa, ahogy Draco vigyorog rá, a csábító tekintete pedig elárulta a szándékait. Közelebb hajolt, és egy csókot lehelt a halántékára, a szemhéjára, a szája sarkára. Hermione szemei újra lehunytak, és élvezte a figyelmet, miközben Draco ajkai lefelé haladtak a nyakán, a vállán át egészen a háta közepéig. Hermione elégedetten mormogott, amikor Draco ránehezedett, átölelte a hátát, és teljesen magába zárta a teste alatt. Kezével végigsimította a mellei oldalát, majd fel a karjai mentén, mígnem a lány kezeit a feje fölé szorította, ujjaikat összefonva.

– Jó reggelt, szerelmem! – suttogta a fülébe a férfi, úgy nyomódva hozzá, hogy elakadt a lélegzete.

– Tényleg már olyan szakaszban vagyunk a kapcsolatunkban, hogy nyugodtan hívhatsz szerelmemnek? – Hermione megpróbált viccelődni, de a szellemes megjegyzés kissé elcsúszott, amikor elakadt a szava, miközben a vágy kivirágzott a hasában, ahogy Draco a csípőjét hozzá nyomta.

– Pontosan emlékszem, hogy tegnap este azt mondtad, hívhatlak, ahogy csak akarlak, amíg nem hagyom abba. – Draco önelégülten kuncogott, látva, hogy a lány lélegzete elakadt. Hermione a hangszínéből is érezte, hogy gúnyosan mosolyog, de egyáltalán nem tudta rávenni magát, hogy törődjön az önelégültségével. Úgy érezte, mintha a bőre lángolna, és szorosan megragadta a férfi kezeit, hozzá nyomódva, némán könyörögve még többet.

– Szóval, szerelmem, mielőtt lemenünk reggelizni, arra gondoltam, előbb egy kicsit megkóstolnálak; mit szólsz hozzá? – mondta halkan a varázsló, mielőtt gyengéden megszívta a nyakán a pulzuspontját. Hermione bólintott, és megpróbált átfordulni, de Draco kényszerítette, hogy hasra feküdjön, testét szorosan a lány hátához nyomva.

– Na-na-na – intette, majd halkan elsuttogott egy varázsigét, hogy a kezei a lepedőhöz ragadjanak. Hermione tiltakozásképp a csípőjét Dracúéba nyomta, kissé küzdve a pálca nélküli ragasztóvarázslat ellen, amit Draco megidézett. Adrenalináradat öntötte el, és hirtelen teljesen ébren lett, szinte zihálva a várakozástól. Draco térdre emelkedett, és gyengéden végigsimította a kezét a lány fején és vállain, halkan csitította, és arra intette, hogy csak nyugodjon meg. Hermione bosszúsan felhorkant rá. Hogy a fenébe tudna megnyugodni ebben a helyzetben, amikor Draco meztelen teste hozzá dörzsölődik? Pont az ellenkezőjét érezte a nyugalomnak. Megrázta a sokk, amikor Draco a fogával végigsimította a feneke oldalát, majd játékosan beleharapott. Megpróbált átfordulni, de Merlinre, milyen erős volt!

Draco mintha semmiség lenne, az ágyhoz szorította, és az az izgalom, hogy teljesen kiszolgáltatott neki, a legjobb értelemben vett tehetetlenséget okozott. Érzékei élesebbek lettek, mivel nem tudta használni a kezeit, és a testének súlya, ahogy ránehezedett, egyszerre volt gyönyörű és elsöprő. Draco felemelte az egyik térdét, és enyhén megpaskolta a fenekét, majd hátra nyúlt, hogy a bokáit az ágyhoz szorítsa, így megakadályozva, hogy a lábával támaszkodjon. Draco csettintett a nyelvével, látva, milyen csekély erőfeszítést tett ellene.

– Tényleg már olyan szakaszban vagyunk a kapcsolatunkban, hogy nyugodtan veszekedhetsz velem? – gúnyolódott szárazon a férfi.

– Soha nem volt problémám, ha veszekednem kell veled, Malfoy – morogta Hermione. Draco felnevetett, és továbbra is a földön tartotta a lányt.

– Mintha elfelejthettem volna, Granger. Be kell vallanom, gyerekkorunkban tényleg remek jobbhorogod volt, de ha azt hiszed, hogy ma felülkerekedsz rajtam, csak áltatod magad. – Hermione csak horkantott egyet. Tudta, hogy ez egy reménytelen küzdelem, mivel a férfi elszántnak tűnt, hogy halálra ugratsa, de még nem volt teljesen kész beismerni a vereséget.

– Ha csak egy kicsit ellazulnál, szerelmem – mondta éneklő hangon Draco –, talán kapsz egy jutalmat – fejezte be halkan, majd előrehajolt, hogy pihekönnyű csókot nyomjon a lány gerincére. – Na, leszel jó kislány, és hagyod, hogy… megkóstoljalak? – Hangja mézédes édességgel áradta el, ujjai pedig pillangószárnyakként táncoltak a bőrén.

Hermione mély levegőt vett, és megpróbálta csillapítani az izgalomtól való remegést, ami láthatóan megrázta. Szíve szabálytalanul dobogott a mellkasában, és kiadta a levegőt a tüdejéből, arra kényszerítve feszült izmait, hogy ellazuljanak.

Draco észrevette, hogy igyekszik mozdulatlan maradni, és tenyerével megsimogatta a fenekét ott, ahol korábban megpaskolta, dicsérő szavakat suttogva:
– Na, ez nem is volt olyan nehéz, ugye? – Majd felhúzta, amíg térdre nem állt előtte. Hermione felnyögött, amikor a férfi pénisze megérintette a punciját, amely még mindig duzzadt és fájt az előző éjszaka miatt. Hátralépett, hogy még egyszer hozzá nyomódjon, de Draco csak azt az egyetlen, csábító érintést engedte meg neki, mielőtt hátradőlt, hogy megcsodálja.

Durva, kérges kezei csiklandozták, ahogy végigsimította a combjait, a fenekét és mindenhol, kivéve azt a helyet, amit ő akart – amíg a lány nedves, vonagló roncs nem lett. A szégyen, hogy ilyen alapos vizsgálat alatt áll, gyorsan helyet adott egy ösztönös vágyakozásnak, hogy megérintsék. Hermione feszengett, de Draco az ujjait a csípőcsontjába vájta, és mozdulatlanul tartotta. Nyögés szökött ki a torkából, amikor érezte, hogy a férfi közelebb hajol, és a lehelete a puncijára ér. Hermione erősen behunyta a szemét, a lábujjai meggörbültek, és azt hitte, meghal a várakozástól, amikor végre a nyelve végigfutott a résén. Minden levegő kiszökött a tüdejéből, és belesüppedt az élvezetbe, teljesen erőtlenül, miközben Draco az orrát a nedves redőihez nyomta, és nyalogatta őket.

– Basszus, olyan jó az ízed, Granger, és el fogsz élvezni nekem?

Hermione agya már túlságosan el volt kábítva ahhoz, hogy az extázis érthetetlen hangjain túl bármilyen választ is megfogalmazhasson. Két ujj merült belé, a férfi szája a csiklóján volt, a másik keze pedig mindenhol – a nyakán, a hátán, a mellbimbóin –, és Hermione az arcát a lepedőbe nyomta, visszatartva a sikolyt, miközben elélvezett neki.

Fülében zúgott, a lábai bizsergtek, a csontjai elolvadtak, és Hermione könnyedén csúszott le a térdéről a hasára, amikor a férfi megnyomta a kezét. Draco mindenhol ott volt, körülötte – a lábuk és a kezük összefonódott, és ő elfordította a fejét, hogy az ajkai találkozzanak az övéivel egy nyálas, kétségbeesett csókban. Levegő után kapkodva húzódtak el egymástól, és amikor a varázsló lassan kezdett belenyomulni – kínzóan lassan –, a lány szája tátva maradt, és annyira hevesen vágyott rá, hogy alig tudott lélegezni. Csípője önként nyomódott hozzá, és fulladozott – könyörgött neki, hogy gyorsabban mozogjon –, de könyörgése süket fülekre talált.

Draco beleharapott a vállába, és a fogai között nyögött, miközben alig-alig csúszott belé, a nedves melegségéhez dörgölőzve. A férfi ismét kihúzta magát, a csiklójához nyomva magát, és újra és újra incselkedett vele, mígnem váratlanul, hirtelen újabb orgazmust okozva neki. Az arcát az övéhez nyomta, zihálva. Draco homloka izzadságtól nedves volt, miközben csúszkált és siklott a csöpögő szeméremajkai között, és Basszus, Draco, pont ott!

Az egyik nagy keze mindkét kezét szorította, a másik pedig szorosan körbefonta a nyakát. Pont így dörgölőzött hozzá – kemény farka a túlérzékeny csiklójához nyomódott –, és Hermione úgy érezte, mintha Draco valahogy jobban ismerné a testét, mint ő maga. Alig néhány lélegzetvétel alatt Hermione átlépte a határt, és a semmibe repült, a férfivel együtt rángatózva, szája csendesen sikoltozva tátva maradt.

Épp, amikor elélvezni kezdett, Draco élvezettel felnyögve belé döfött – a nevével az ajkán. Kezei a csípőjére repültek, és alig egy hüvelyknyit megdöntötte őket, de ez már túl sok volt – túl intenzív –, és alig aludt el a második orgazmusa, máris a következő küszöbén állt. Szüksége volt valamire, valami másra „Draco, Merlin, kérlek, baszd meg” és ő szinte ösztönösen tudta, mire van szüksége, bár a lány nem tudta volna megmondani, mi is az a valami. Felhúzta magához, a karjaiba, amíg a háta szorosan a mellkasához nem nyomódott, a feje pedig a vállán nem pihent.

Az új szög elképzelhetetlenül szűk volt, de mivel a mellkasa kinyílt, Hermione mély levegőt tudott venni, így a pulzusa lelassult. Draco durván végigsimította a kezét a testén, megcsípte a melleit; és ha korábban azt hitte, hogy a bőre lángol, az semmi sem volt ahhoz képest, amit most érzett. Minden porcikája rendkívül érzékeny volt, és remegett a karjaiban, igyekezett nyugodt maradni, miközben úgy érezte, hogy szinte elszakad, annyira feszült volt. Draco még egyszer suttogta, hogy csak nyugodjon meg, és ő ellazult, hagyta, hogy teljesen ő tartsa. Draco fel-le ringatta a farkán, a mozdulat lassú és apró volt, de intenzitása megdöbbentő.

Itt tudna élni – ebben a pillanatban vele, hozzá simulva – biztonságban.

Otthon.

Elárasztotta az érzelem, és egy könnycsepp gyűlt a szemhéjába, miközben elfojtott zokogást hallatott „még többet akarok, Draco”, és eltolta a kezét a csiklójáról, hogy maga foglalkozhasson vele. Draco gyorsabban ringatta, egyik kezével megragadta és megcsípte a mellbimbóit, a másikkal szorosan átkarolta a torkát, épp annyira szorítva, hogy csillagok kezdtek felvillanni a szemhéja mögött. Arra ösztönözte:
– Élvezz el nekem, szerelmem, élvezz nekem.

És a lány hátát ívelte fel felé, görcsösen szorította körül, miközben fehér forró villámok hasítottak át rajta, Draco hüvelykujja szinte túl szorosan szorította az állát, miközben vele együtt élvezett.

Miután a lökéshullámok elcsitultak, Draco meglazította a szorítását, és a lány lecsúszott az ágyra, hátára fordult, és kinyújtózott, mint egy macska.

– Basszus, Draco – nyögte elégedetten, miközben Draco nevetve mellé rogyott, magához húzta, hogy a mellkasára feküdjön, és végigsimította a kezével a lány vad fürtjeit. – Lehet, hogy soha többé nem kelek fel ebből az ágyból – ismerte be, elégedett mosollyal ránézve. – Főleg, ha így tervezed, hogy minden nap felébresztesz.

– Ezt el lehet intézni, biztosíthatlak róla – mondta a férfi, és egy pillanatig csak feküdtek ott, bután vigyorogva egymásra az orgazmus utáni boldogságban, amikor kopogás hallatszott az ajtón.

– Apaaa, már 9 óra van! Éhes vagyok!

Hermione tágra nyílt szemmel nézett rá.

– A francba! – suttogta. – Elfelejtettem Scorpiust! Ugye nem voltam túl hangos? – De Draco csak nevetett, felhúzott egy pizsamánadrágot, és odadobott neki egy tartalék pizsamát, hogy felvegye.

– Egyirányú elnémító varázslat, drágám. – Hermione megkönnyebbülten elernyedt, és épp befejezte a pizsama felvételét és az ágy rendbetételét, amikor Draco kinyitotta az ajtót. Scorpius egy pillantást sem vetett Dracóra, elrohant mellette, felugrott az ágyra, és izgatott kiáltással Hermionéra vetette magát.

– Húúú! – nevetett meglepetten a lány, miközben a fiú derekánál megragadta, és leengedték a földre. A kisfiú átugrott Chicóhoz, aki az ablak alatti ágyában aludt, amíg Scorpius rá nem vetette magát, és nem adott neki egy jó reggeli ölelést. A vidám ötéves felnézett Hermionéra, és a lány szíve a torkába ugrott a kisfiú imádó pillantásától. Arra számított, hogy kérdéseket fog feltenni például: „Miért vagy itt?”, vagy „Miért viseled apa pizsamáját?”, de ehelyett csak annyit kérdezett:
– Ehetünk palacsintát reggelire?

– Nem tudom, kicsim; van hozzá minden, ami a palacsintához kell, Draco?

Draco karba tett kézzel a szoba ajtókeretéhez támaszkodott. Még mindig póló nélkül volt – tetoválásai és hegei Hermione szeme előtt tárultak fel –, a pizsamája alsó része pedig mélyen a csípőjén lógott. Annak ellenére, hogy az elmúlt huszonnégy órában rengetegszer szeretkeztek, Hermione belseje a vágytól nyüzsgött Draco pillantásától. Draco olyan kielégíthetetlenséget hagyott benne, amilyet még soha nem élt át, és Hermione máris azon tűnődött, mikor bújhatnak vissza együtt az ágyba. Scorpius megragadta a karját, és körülötte táncolt, Draco pedig egy pillanatig együtt nézte őket, mielőtt válaszolt.

– Elég biztos vagyok benne, hogy minden megvan, de le kell ellenőriznünk. Miért nem indítasz be néhány rajzfilmet, Scorp? Egy pillanat, és lejövünk.

– Rajzfilmeeeeeek! – kiáltotta, miközben elszáguldott a lépcsőn lefelé, Chico pedig utána katapultálódott a lépcsőn, a felnőtteket nevetve hagyva maguk után. Hermione odasompolygott Dracohoz, aki gyorsan a kezét a neki kölcsönadott pizsama hátsó zsebeibe csúsztatta, megfogta a fenekét, és szorosan magához húzta.

– Na, mit tervezel mára? Maradsz, hogy palacsintát egyél velünk? Vagy, nem is tudom, talán maradsz örökre? – kérdezte tréfásan Draco, egy csipetnyi őszinteséggel.

Hermione hátrahajolt, hogy felnézzen Draco arcára, és a szívét megdobogtatta az a komolyság, amit ott látott. Logikusan véve tudta, hogy aggódnia kellene amiatt, mit jelent ez a lépés a kapcsolatukban; együtt lenni, itt aludni… bonyolultnak és zavarosnak kellene lennie – főleg mivel még egyáltalán nem határozták meg a kapcsolatukat semmilyen formában. Szüksége lenne egy kis térre és gondolkodási időre, miután majdnem huszonnégy órát töltött Dracóval, és ilyen nagy lépést tett előre.

De annak ellenére, amit a logika sugallt neki, Hermione valójában egyáltalán nem így érezte magát.

Úgy érezte, mintha soha nem akarna elmenni mellőle, és megérzése szerint Draco is ugyanígy érezte.

Még soha nem volt ennyire biztos egy kapcsolatban, és még soha nem volt ennyire egy hullámhosszon valakivel.

Hermione nem hagyta többé, hogy a „kellene” irányítsák az életét.

– Hát… – kezeit felcsúsztatta a hasán a mellkasára, és elidőzött a Skorpió csillagkép tetoválásán, amely a jobb mellizománál kezdődött, és felkanyarodott a vállára. – Valószínűleg valamikor haza kellene ugranom, hogy felfrissüljek, de semmi mást nem szeretnék jobban, mint itt maradni, ameddig csak befogadsz.

Hermione gyengéden a szemébe nézett, Draco pedig kezeivel megfogta az arcát, és ajkait az övéhez emelte egy heves csókra. Érezte, ahogy a férfi örömének intenzitása árad át az ajkain és a kezein, új szenvedélyes szikrát gyújtva közöttük. Draco megfordította a lányt, és az ajtókeretnek nyomta, majd az egyik lábát felemelte és a csípőjére tette, hogy keményedő farkát a boszorány középpontjához nyomhassa. A szíve szabálytalanul dobogott a mellkasában, és elmerültek egymásban, csak akkor szakították meg a csókot, hogy levegőt vegyenek, és elhúzódtak egymástól, amikor hallották, hogy valami lezuhant a konyhában.

Draco felnyögött, és még egyszer beleharapott a lány ajkába, mielőtt megragadta a kezét, és maga után húzta a lépcsőn lefelé.

– Vigyázz, mit mondasz, Granger. Lehet, hogy soha nem engedlek el – figyelmeztette a férfi, és Hermione mellkasa boldogságtól dagadt meg a szenvedélyes kacsintástól, amit Draco a válla felett vetett rá.

Valóban egy hullámhosszon voltak.

***

Dracónak valóban megvoltak a házban a palacsinta elkészítéséhez szükséges összes hozzávalók.

Hermione főzött egy kanna kávét, amíg Draco és Scorpius együtt készítették a palacsintát. Gyorsan eldöntötte, hogy egy férfi, aki tud boldogulni a konyhában, az egyik legszexisebb dolog, amivel eddig életében találkozott.

Meztelen lábak, kócos haj, és rajta csak egy pizsamánadrág – ehhez a látványhoz biztosan hozzá tudnék szokni.

Reggeli után Hermione hazaszaladt zuhanyozni és átöltözni – és összeszedni egy táskányi apróságot –, hátha tényleg meghívják, hogy újra ott aludjon. Draco elismerően nézte a vállán lógó kis utazótáskát, amikor egy órával később visszatért, és adott neki egy csókot, amikor Scorpius nem figyelt.

Hármasban hosszú délutáni sétára indultak az erdőben, élvezve a levegő hűvösségét és a színes leveleket, amelyek hullottak és kavarogtak körülöttük a szélben. Scorpius kapta meg Chico pórázát, és a két fiú remekül szórakozott, miközben Draco és Hermione mögöttük sétáltak. Körülbelül egy óra múlva egy gyönyörű tóhoz értek, amelyhez egy jeges patak csatlakozott, amely gyorsan kanyargott a fák között. Draco elővett egy pokrócot és néhány harapnivalót, majd a víz csendes partján pihentek, teljes és tökéletes elégedettséget érezve.Mire visszatértek, Scorpius annyira elfáradt az elmúlt két nap eseményeitől, hogy saját lábába is belebotlott. Hermione segített neki kipipálni a „Természetjárás” tételt az őszi bakancslistájáról, Draco pedig ragaszkodott hozzá, hogy szundítson egyet. Bár néhány percig ellenkezett Dracónak „Túl nagy vagyok már a szundikáláshoz!” abban a pillanatban elaludt, ahogy a feje a párnára ért.

Hermione elfojtott egy kis ásítást, Draco pedig végigvezette a folyosón a hálószobája felé. Amint bezárták az ajtót, egymásnak estek, fogakkal és nyelvekkel, és véletlenszerűen tépdelték le egymás felsőruháit; a reggeli forróság visszatért, most, hogy kettesben maradtak.

– Tudod, azon gondolkodtam, hogy készítek egy saját listát – mondta Draco, miközben lehúzta a pólóját a fejéről. – De neked segítened kell majd.

– Már látom, hova akarsz kilyukadni, Draco Malfoy – nevetett Hermione, miközben elkezdte kigombolni a blúzát, de Draco egyszerűen letépte a fejéről, és ügyetlenül babrálta a melltartóját, amíg a lány el nem lökte a kezét, hogy maga csinálja meg. – És mikor kezdhetjük el ezt a listádat?

– Kurvára most azonnal – morogta Draco, és a lányt az ágy szélére hajlította. Hermione letolta a leggingsét a térdéig, Draco pedig eszeveszetten kigombolta a farmerját, majd nyögve tenyerével rátapintott a lány fedetlen szeméremajkaira. Két ujját belemélyesztette, és némi nehézséggel kissé szélesebbre terpesztette a lány lábait, mivel azok még mindig a túrabakancsába voltak bekötve. Ez volt az a gyors és kemény dugás, amire Hermione korábban vágyott, és alig kellett hozzá valami, máris kétszer elélvezett, mivel még mindig túlságosan érzékeny volt.

Draco hajába markolt, és szinte fájdalmasan hátrahúzta a fejét. A körmeit a csípőcsontjába vájta, és nem kímélte magát, miközben belé-kibele döngölte magát, újra és újra eltalálva a G-pontját, amíg a lány alig bírta tovább. Akkor fejezte be, amikor a lány harmadszor is elélvezett, és beleharapott az ujjperceibe; és nem vesztegették az időt, mielőtt szétválasztották magukat, és visszanyerték a lélegzetüket. Hermione nevetve hátraesett a hátára, a lábai még mindig a földön voltak – a leggingsje teljesen összeakadt a csizmájával.

Draco megsajnálta, és kiszabadította a leggingsét, lehúzta róla, majd levette a sajátját is, és Hermione mellé rogyott. Hermione visszahúzta Draco pizsamájának alsó részét, és együtt bújtak a takaró alá, könnyed és kielégült álomba merülve.

Amikor Hermione felébredt, egy apró test ugrott rá.
– Hú! – kiáltott fel, és hátára fordult, miközben Scorpius a karjaiba mászott, hogy megölelje. – Apa azt mondta, jöjjek és ébresszelek fel vacsorára!

Hermione dörzsölte a szemét, és észrevette, hogy alvás közben már kezdett sötétedni odakint.
– Vacsoraidő van, mi? – kérdezte álmosan, miközben úgy érezte, mintha vattával lenne tele a szája.

Fel akart ülni, de Scorpius megrántotta a karját, és a mellkasára fészkelte magát. Hermione szíve megolvadt, és karjaival átölelte a fiút, elszomorodva attól, mennyire éhezettnek tűnt a női szeretetre. Felhúzta a takarót mindkettőjükre, szorosan magához ölelte a fiút, majd újra elszundított. Kis idő múlva kinyitotta a szemét, amikor Draco bebújt az ágyba Scorpius másik oldalára.

– Azt hittem, fel fogod ébreszteni Mionét, Scorp! – ugratta a fiát színpadi suttogással. Hermione kissé kinyitotta a szemét, és elmosolyodott, míg Scorpius átfordult apja váró karjaiba.

– Épp összebújunk, apa – mondta bosszúsan.

– Látom. – Draco Hermione szemébe nézett, és csendben nevettek egymásra.

– Apa, ma este Hermione takarhat be? Ő jól tud összebújni.

– Igaz, ugye? – értett egyet Draco, és újabb csintalan pillantást vetett Hermionéra.

Scorpius visszagurult Hermione karjaiba, és felnézett rá.
– Maradhatsz megint, ha akarsz, Mione. Nem bánom. Az éjszakai vendégség szórakoztató! Állandóan a nagyi és a nagyapa házában alszom – mondta Scorpius a szokásos, tárgyilagos hangján. – Apa azt mondta, hogy ha nem akarom, hogy átjöjj, akkor nem jössz. De én szeretem, ha itt vagy.

Hermione szíve majdnem megállt, ahogy lenézett az ártatlan szemekbe, amelyek ragyogva néztek fel rá. Gyanította, hogy Draco biztosan mondott valamit Scorpiusnak róla, de eddig nem akart kíváncsiskodni, ezért nem kérdezett rá.

– Ó? És mikor mondta ezt apád? – kérdezte Hermione, a fiú feje felett Dracóra pillantva, aki kissé meglepődött a beszélgetés fordulatán.

– Mielőtt átjöttél megnézni a Charlie Brown-t. Azt mondta, hogy lemondhatja, de én mondtam neki, hogy inkább gyere át ide!

– Á, értem, szóval ez a te ötleted volt, mi? És apád minden alkalommal megkérdezett téged, amikor átjöttem? – kérdezte könnyedén Hermione, és Dracóra pillantott, aki annyira illendő volt, hogy kissé zavartan nézett.

– Persze! Minden este lefekvéskor beszélgetünk, és mindig először engem kérdez meg, hogy biztosan nem gond-e, ha átjössz – mondta büszkén Scorpius.

Hermione szíve összeszorult, és úgy érezte, mintha meghalna a cukiság túlterheléstől. Már az elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy Draco jó apa, de minél több időt töltött a fiúkkal, annál nyilvánvalóbbá vált ez. Sok dolog vonzotta Dracóban, és sok mindenben egyszerűen összhangban volta, de az a szeretet és figyelem, amit a fia iránt tanúsított, az volt az a tulajdonság, ami igazán megfogta őt.

– Nos, ha ma este én takarlak be, nem fog hiányozni, hogy apáddal beszélgess? – Hermione érezte, hogy könny gyűlik a szeme sarkában, és az érzelmek hulláma öntötte el, miután Scorpius olyan nyilvánvalóan szerette volna, ha ő is részese lesz az életének.

– Nem, vele bármelyik este beszélhetek. Ma este azt akarom, hogy te takarj be.
– Hát, ha apádnak is megfelel, akkor szívesen megteszem. – Hermione szeretettel simította meg a fiú fejét, és amikor Dracóra pillantott, meglepetten látta, hogy ő is kissé elszoruló hangon beszélt. Meglepetésében felhúzta a szemöldökét, de az arcán a legkedvesebb mosoly ült.

– Nekem teljesen rendben van, öcskös – biztosította a fiát Draco, majd megborzolta a haját, és a hátára vette, hogy lóháton vigye le a lépcsőn. Hermione követte őket, még mindig Draco kissé túl nagy pizsamájában, és úgy érezte, ő a világ legszerencsésebb lánya.

***

Aznap este spagettit ettek, vörösbort ittak, és nevettek Scorpius korához képest érettségén. Amikor Draco az asztal túloldaláról, Scorpius szeme láttára nyúlt a keze felé – ezzel meghívva őt, hogy még mélyebbre lépjen be abba a kis világba, amelyet a fiával osztott meg –, Hermione habozás nélkül megfogta a kezét, és szorosan fogta.

Vacsora után hármasban ültek a kandalló előtt, és go-fisht játszottak, az egyetlen kártyajátékot, amit Scorpius tudott. Popcornt ettek, és egy gyerekcsatornát hallgattak a rádióban, Scorp összes kedvenc dalára táncoltak, és amikor eljött a nyolv óra, Draco bejelentette, hogy ideje Scorpiusnak lefeküdnie.

Hermione csak annyit engedett neki, hogy még egy könyvet kicsikarjon belőle, mielőtt határozottan fellépett, és egy ujjmozdulattal lekapcsolta a villanyt. Felállt, hogy betakarja, de a fiú a leghalványabb hangon megkérdezte:
– Nem bújsz hozzám, Mione?

Így hát köré fonódott a kisfiú kis egyszemélyes ágyán, Chico pedig a lábuk között tekergett, és azon tűnődött, hogyan lehetne valaha is méltó ehhez az édes kisfiúhoz, aki elrabolta a szívét.

Draco egy kicsit később bejött, és gyengéden felébresztette a szundikálásból. Visszamentek a földszintre, és leültek a kanapéra: Draco olvasni, Hermione pedig írni kezdett, mindketten még mindig kissé fáradtak voltak a szundítás ellenére.

Tíz órára Hermione már ásított, és nem bírta tovább bámulni a számítógép képernyőjét. Segített Dracónak rendet rakni a konyhában, majd felmentek az emeletre, ahol egymás mellett mosták meg a fogukat a fürdőszobában, és a tükörben egymásra mosolyogtak, mintha már milliószor megtették volna ezt korábban.

Miután lekapcsolták a villanyt, és Draco magához szorította, Hermione végre megengedte magának, hogy gondoljon a vad fürtös kislányára, aki soha nem volt messze a gondolataitól.

Lehet, hogy soha nem született meg, de ettől még nem volt kevésbé Hermione része, és Hermione kétségbeesetten hiányolta őt.

Hiányzott neki minden, ami lehetett volna.

A könnyek csendesen csorogtak le az arcán, és felszisszent. Draco felemelte az arcát, hogy a sajátjába nézzen, és úgy nézett rá, mintha pontosan tudná, mire gondol. Letörölte az arcát, és szorosan magához ölelte, ringatta a karjaiban, amíg a könnyek el nem csendesedtek, és Hermione hálát érzett, és biztonságban érezte magát.

Még mindig ugyanúgy fájt – és talán mindig is fájni fog. De egy kicsit könnyebb volt elviselni, amikor Draco karjaiban volt.

***

Amikor vasárnap reggel felkelt a nap, Hermione arra ébredt, hogy Draco lassan lehúzza a fehérneműjét a combjairól, és nyalogatja őt, belülről kifelé melegítve. Még félig alvó állapotban hagyta, hogy Draco oldalra fordítsa, és felnyögött, amikor a férfi hátulról beléhatolt, egyik lábát felhúzva a csípőjére, a fejét pedig a bicepszén pihentetve. Ujjai megtalálták a csiklóját, és lassan, érzékien játszott vele, amíg el nem élvezett – még mindig félig álmodva –, elméje kizárólag arra az érzésre koncentrált, ahogy a férfi teste köré fonódik. Draco szinte túl szorosan magához szorította, miközben közvetlenül utána ő is elélvezett, és Hermione lassan és mélyen lélegzett, csupán nyugodtságot és elégedettséget érzett.

Azonnal visszaesett a szundikálásba, és csak halványan vette észre, hogy Draco felöltözik, és közlte vele:
– Akkor elmegyek futni Chicóval, mivel te nyilvánvalóan Scorpiusszal akarsz maradni, és kialudni magad.

A lány beleegyezett, és azt mondta neki:
– Hagyd nyitva a hálószoba ajtaját, hogy halljam Scorpot, és Merlin nevére, hová tűnt a nadrágom?

Draco távozása után Scorpius csatlakozott hozzá az ágyban, hogy egy kicsit összebújjanak, és mire körülbelül egy órával később teljesen felébredt, a nap már magasan állt az égen. Felült és kinyújtózott, olyan kipihentnek érezte magát, amilyenre még soha nem emlékezett, és belélegzett a szalonna és a kávé illatát, amely a földszintről szállt fel hozzá.

A nap hátralévő része úgy telt el, mintha álom lett volna, annyira elmerült Draco és Scorpius családias légkörében. Pizsamában reggeliztek, a második és harmadik csésze kávét a hátsó teraszon itták, miközben Scorpius Chicóval játszott, a délutánt pedig a helyi Farmer ’s Marketben sétálgatva – ez is egy újabb tétel volt, amit le tudott pipálni a listájáról. A nap végére Hermione nem akart elmenni, de úgy érezte, a legjobb, ha hazamegy, és hagyja, hogy a fiúk felkészüljenek a következő hétre.

Scorpius vidáman játszott a nappaliban, miközben a háttérben egy film ment, így Draco csatlakozott hozzá az emeleten, miközben Hermione a néhány dolgot, amit magával hozott, a táskájába pakolta.

– Gondolod, hogy... ööö, beszélnünk kéne? – kérdezte Hermione félénken. Érezte, mennyire bonyolulttá válhatnak a dolgok, minél közelebb kerül Scorpiushoz, és nem akart túllépni semmilyen határt. Lehuppant az ágy szélére, Draco pedig halkan becsukta az ajtót, mielőtt felé fordult, és aggodalmasan végigsimította az arcát a kezével.

– A tegnapi dologra gondolsz, Scorpiusszal?

– Igen, vagy… nem is tudom. Rólunk? Talán? – Hermione megvonta a vállát, ő is aggódva attól, hová vezethet ez a beszélgetés. Vajon azt fogja javasolni, hogy lassítsanak a dolgokon?

Draco leült mellé az ágyra, és a kezét a lány combjára tette, majd elgondolkodva simogatta.
– Őszintén szólva, attól tartok, ha ezt a beszélgetést lefolytatjuk, elriasztalak – Draco grimaszt vágott, és kínosan felnevetett, miközben a padlóra nézett.


– Nem hiszem, hogy ebben a pillanatban bármi is elriasztana, Draco – ismerte el halkan Hermione.

– Még akkor sem, ha azt mondanám, hogy miután egy hétvégét veled töltöttem, soha többé nem akarom, hogy elmenj? – kérdezte Draco rekedt suttogással, felnézve, hogy a lány szemébe nézzen. Hermione meglepetésében tágra nyílt szemmel bámult, és nehezen nyelt egyet, teljesen váratlanul érte a kérdés. Hosszú csend telepedett közöttük, miközben Hermione próbálta összeszedni a gondolatait, Draco pedig türelmetlenül várt, szeme minden mozdulatát figyelve.

– Nos, kezdjük azzal, hogy szerintem egy kicsit őrült vagy, mert még csak úgy nyolc hete találkoztunk. De én is… – Hermione köhintett, halogatva a választ, miközben próbált bátorságot gyűjteni, hogy ő is megnyíljon előtte, ahogyan ő tette vele. – Ez nem… ez nem ijeszt meg. Ugyanúgy érzek, Draco, teljesen! De… nem aggódsz, hogy kicsit gyorsan haladunk? Scorpius miatt meg minden?

Draco alig hagyta, hogy befejezze a mondatát, máris megragadta a nyakát, magához húzta, és mohón megcsókolta, széles mosollyal az ajkain. Egy pillanat múlva elhúzódott, és kezeit lefelé csúsztatta a nyakára, hüvelykujjaival simogatta az állát, orruk szinte összeértek.

– Nem. Nem aggódom Scorpius miatt, és nem aggódom az időzítés miatt sem. Elméletileg gyorsnak tűnik – igen –, de ha mindketten ugyanúgy érezzük, és egyikünk sem akar lassítani, akkor miért tennénk? Nekem ez olyan helyesnek tűnik, Hermione. Hogy itt voltál velünk ezen a hétvégén, olyan volt, mint egy álom – vallotta határozottan, őszintén. – Te is így érzel? Neked is túl gyorsnak tűnik?

Hermione megrázta a fejét, és beleharapott az ajkába, visszatartva a mosolyt, ami ki akart törni az arcára.

– Nem… Nem, nem változtatnék semmit azon az időn, amit együtt töltöttünk. Csak nem akarok átlépni semmilyen határt Scorpiusszal. Nem akarok semmit rosszul csinálni vagy mondani, vagy összezavarni őt, vagy… – Draco felemelte a kezét, hogy megállítsa.

– Pont ezért nem aggódom emiatt, Hermione. Látom, mennyire törődsz Scorpiusszal, és mennyire fontos neked, hogy mindkettőnket tisztelettel kezelj. Ha valami felmerül, akkor majd megbeszéljük, de nincs szükség előre aggódni emiatt. Nagyon közel állok a fiamhoz, és nekem nincs gondom azzal, hogy ő is tudja, hogy te különleges vagy számomra.

Draco egy fürtöt a fül mögé simított, és figyelte, ahogy a lány összefonja a kezeit, próbálva rendezni a fejében kavargó gondolatokat.

– De… de mi van, ha…? – Hermione mély levegőt vett, felpattant, és fel-alá járkált. – Mi van, ha ez nem jön össze kettőnk között? Nem lesz az túl nehéz Scorpiusnak, miután már megszokta, hogy itt vagyok?

A szavak egy levegővétellel ömlöttek ki belőle, majd szaggatottan lélegzett be. Draco felállt, odavezetette az ablak melletti üléshez, és rákényszerítette, hogy üljön le mellé. A kezét a lány kezével összefonta, és megnyugtatóan simogatta a hüvelykujjaival a lány ujjperceit.

– Megállapodtunk: nincsenek játékok, ugye? – mondta halkan a férfi.

– Igen – bólintott a lány.

– Akkor mondd meg: szerinted ez csak egy pillanatnyi rajongás vagy egy kaland? Úgy tűnik, hogy pár hónap múlva már unni fogod? Úgy tűnik, hogy hosszú távon nem illünk össze? Vagy inkább egy vigaszkapcsolatnak érzed ezt?

Hermione mély levegőt vett, lehunyta a szemét, és lassan fújta ki a levegőt nyitott ajkai közül. Majdnem sírni kezdett, amikor kinyitotta a szemét, és látta, hogy Draco kedvesen nézi, mintha már tudná, mit fog mondani.

– Nem. Nekem egyike sem tűnik ezek közül – suttogta Hermione.

Draco letörölte az egyetlen könnycseppet, ami lecsordult az arcán.
– Nekem sem, szerelmem. Szóval éljük meg egy-egy napot, és tegyük azt, ami nekünk jó. És ahogy Scorpius tegnap elárulta – az a kis hülye –, továbbra is egyeztetni fogok vele, valahányszor átjössz, és hagyhatjuk, hogy ő döntse el, milyen gyakran találkozunk; jól hangzik?

Hermione bólintott, és könnyedén a férfi mellkasához bújt, amikor Draco magához húzta; belélegzett Draco jellegzetes illatát, és azon tűnődött, mit tett valaha, hogy kiérdemelje ennek a csodálatos férfinak a szívét.

A pár visszament a lépcsőn, és Hermione elbúcsúzott – egy medveöleléssel Scorpiustól, és egy szűzies csókkal az ajkakra Dracótól –, majd visszavarázsolta magát a házikója előtti lépcsőjére, éppen akkor, amikor a nap lenyugodni kezdett a lila hangafüves dombok mögött.

Mélyet sóhajtott, amikor belépett a házikóba, máris hiányoztak neki a fiúk.

***

November 4., hétfő

Hermione: Szia, most kaptam egy baglyot a szerkesztőmtől, délután találkozni akar velem az Abszol úton. Azt hiszem, pár napig Londonban maradok, és meglátogatok néhány barátot, amíg ott vagyok.

Draco: Biztos vagy benne? Nem tudlak rávenni, hogy holnapra gyere vissza, ugye? *kacsint*

Hermione: LOL, szerintem jót fog tenni, ha egy kicsit visszamegyek a lakásomba, de szólok, ha meggondolom magam.

Draco: Oké, csütörtökön vacsora nálam?

Hermione: Tökéletes!

***

Hermione könnyed léptekkel sétált végig a az Abszol úton, Chico pedig vidáman szaladgált mellette. Régóta nem járt már a sikátorban, és jólesett újra ott járni. Magabiztosnak és nyugodtnak érezte magát egyik kedvenc őszi ruhájában – sima fekete farmerben, puha kasmír pulóverben, klasszikus trenchcoatjában és kedvenc bokacsizmájában. Körülbelül egy órát töltött ablakok előtt nézelődéssel és az út során találkozott barátaival való csevegéssel, elütve az időt, amíg Ginnyvel nem kellett találkoznia egy italra a Foltozottban.

Lehetetlen volt nem gondolni arra, amikor utoljára járt a sikátorban, és arra a szembetűnő kontrasztra, hogy mennyire nyomorúságos volt akkor, szemben a mostani helyzetével.

Terhes volt, és tanácstalan, mit tegyen a házasságával. Lesoványodott és a stressztől beteg volt. Egy zsákutcákból álló tengerbe szorult. Ami eredetileg egy egyszerű megbízásnak indult a sikátorba, hogy beszerezzen néhány bájital-hozzávalót, az majdnem pánikrohammá vált, és az egész idő alatt az ajtónyílások között bujkált, a köpeny kapucniját mélyen az arcára húzva. Úgy emlékezett arra az érzésre, mintha csak tegnap lett volna – törékenynek, kicsinek és sebezhetőnek érezte magát –, mintha a lelke legmélyét mindenki láthatta volna.

Most Hermione egyenesen állt, mosollyal az arcán, gyönyörűnek érezte magát, és békében volt önmagával. Olyan sokáig azt hitte, ha megengedi magának, hogy gyászolja veszteségeit, azok felemésztik majd, vagy a gyászolás a felejtést jelenti. De most, hogy eltöltött egy kis időt azzal, hogy feltárja lelke sötét zugaiba, rájött, a gyászolás nem jelenti azt, hogy elveszíti önmagát vagy az emlékeit.

Csak annyit jelentett, hogy elkezdhette elfogadni mindazt, ami történt, és elengedni.

Élvezte, ahogy időt szánhatott az utcán sétálgatásra, és amikor valaki fényképezőgéppel odalépett hozzá, és megkérdezte, készíthet-e vele egy közös fotót, Hermione saját magát is meglepte azzal, hogy boldogan beleegyezett – mosolya őszinte és széles volt.

Az ebédmegbeszélés a szerkesztőjével remekül sikerült, és máris egy lehetséges könyvturnéról beszélgettek a következő tavaszra vagy nyárra, attól függően, hogy milyen gyorsan tudja befejezni a regényét. Hermione nem volt biztos benne, mit fog gondolni a szerkesztője erről az új sorozatról, amit most kezdett – hiszen a regény hangvétele kissé eltért attól, ahogyan általában írt. A főszereplő kevésbé volt magabiztos – sőt, szinte félénk –, és a történet romantikus vonalára sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett, mint a korábbi könyveiben. Meglepetésére a szerkesztője imádta.

A találkozó sikere ellenére Hermione még mindig kissé bizonytalan volt abban, hogyan is álljon hozzá az irányváltáshoz.

Amint belépett a Foltozttba, Hermionét elárasztotta a marhapörkölt és a vajsör nosztalgikus illata; a kocsmát poharak csengése és a korán érkező vendégek csevegése töltötte be. Egy hátsó fülkét választott, ahonnan figyelhette a kocsmában zajló eseményeket, miközben Ginnyre várt. Nem kellett sokáig várnia, mire a vörös hajú lány egy igazi energiaviharban megjelent, medveöleléssel fogadta Hermionét, majd leadta a rendelését, és gyors tűzzel zúdította rá a kérdéseket és a csevegést.

A Cotswoldsba való utazását megelőző hónapokban Hermione szinte elviselhetetlennek találta Ginny jelenlétét. De most, miután egy ideig távol voltak egymástól, rájött, mennyire hiányzott neki régi barátnője, aki mára sógornőjévé vált.

Órákig beszélgettek, átvészelve a vacsoraidő csúcsforgalmát egészen késő estig, megosztva egymással minden kedvenc ételüket, és az estét több kör ír kávéval zárva. Ginny pont a megfelelő kérdéseket tette fel, Hermione pedig élvezettel áradozott új pasijáról – bár a férfi kiléte titok maradt. Beszéltek Hermione „Céltudatos Ribi listájáról” és Chicóról, aki boldogan heverészett az asztal alatt, és a morzsákat kapkodta, Ginny pedig elmesélte neki az összes családi pletykát, amiről az elmúlt néhány hónapban lemaradt.

A vetélésről nem beszéltek – valójában soha nem is beszéltek róla –, de amikor elbúcsúztak, Ginny karjai szorosan átölelték, és hangja elcsuklott és rekedt volt, miközben kifejezte az érzéseit.

– Annyira örülök, hogy jól vagy, Hermione, vigyázz magadra. és mindig a nővérem leszel – majd a lány eltűnt, elpörögve a kandallón keresztül.

Kissé becsípve, de összességében könnyed hangulatban Hermione kiment a mugli Londonba. A szíve tele volt, és készen állt arra, hogy szembenézzen azzal, amit egész nap kerülgetett: azzal a rettegett lakással, amelyet Ronnal osztott meg.

***

Hermione kinyitotta a lakását, és erősen meg kellett löknie az ajtót, mert a meggörbült fa miatt az a kerethez ragadt. Az ajtó hangosan nyikorgott, amikor kinyílt, és Chico elrohant mellette, be a hideg, barátságtalan térbe, felkavarva egy csomó port a szőnyegekről. Hermione követte Chicót a lakásba, és nehezen sikerült visszanyomnia az ajtót a keretbe, majd újra bezárnia. Felkapcsolta a villanyt, és kábultan sétált át a szobán, miközben a múlt bűze még mindig a levegőben lengett. Hermione a szívéhez nyomta a kezét, próbálva enyhíteni azt a mély fájdalmat, amely abban a pillanatban kerítette hatalmába, amikor átlépte a küszöböt.

Hirtelen nevetségesnek tűnt az ötlete, hogy néhány napig itt maradjon.

Valójában már az is nevetséges volt, hogy egyáltalán megtartotta a lakást!

Mintha villámcsapás érte volna, Hermione rájött, milyen ostobaság volt ragaszkodni ehhez a lakáshoz csak azért, mert nem akarta elfelejteni az elvesztett babáját. A múltban ragadni már nem volt opció.

Átöltözött, felhúzott egy leggingset és egy régi pólót, majd nekilátott a munkának.

Itt volt az ideje, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljon ettől a helytől.

***

November 6., szerda

Szerda reggelre Hermione összepakolta mindazt, amit meg akart tartani – bár a ruháin, a könyvein, és néhány emléktárgyon kívül nem sok minden volt. Mindent átküldött a Gringottsi széfjébe biztonságba, amíg az ünnepek után – amikor várhatóan új lakást fog keresni – vissza nem tér. A lakás többi tartalmát vagy jótékonysági célra adományozta, vagy a szemétre dobta – semmit sem tartott meg abból, amit valaha Ronnal megosztott.

Hermione találkozott egy ingatlanügynökkel, írt egy rövid üzenetet Ginnynek, és küldött egy SMS-t Dracónak, és mindkettőjüket tájékoztatta a döntéséről, mielőtt átment a Foltozott Üstbe, hogy használtják a Hop-port.

Draco gyorsan visszaválaszolt – gratulált a lakás eladására vonatkozó döntéséhez, és több mint lelkes volt, hogy egy nappal a tervezettnél korábban tér vissza hozzá.

Draco: Kiveszem a délután hátralévő részét – húzd ide a csinos kis feneked, és rendesen megünnepelhetjük *kacsintás*

Hermione: Máris indulok! *csók*

***

November 9., szombat

A hét hátralévő része boldog ködben telt el: ellopott pillanatok Dracóval, reggeli futások Chicóval, és a laptopja előtt töltött órák, miközben a regénye középső részén dolgozott. Szombat este Hermione épp vacsorára érkezett Dracóhoz egy üveg borral a kezében, de meglepetésként találta ott Lucius Malfoyt, aki Scorpiusszal együtt a kanapén ült és könyvet olvasott.

Hermione megtorpant, és kissé megdöbbenve állt ott, miközben Scorpius felugrott, hogy üdvözölje, és a lány lábai köré tekeredett. Azonnal úgy érezte, hogy nem öltözött megfelelően, mert a régi, szakadt farmerjában és a lógó pulóverében volt. Lucius, akit nyilvánvalóan soha nem lehetett nem királyi megjelenésben látni, teljes varázslói díszben volt. Annak ellenére, hogy nem volt biztos benne, mire számíthat Draco apjával való találkozáskor, kellemes meglepetés érte, amikor Lucius felállt, hogy kezet rázzon vele.

– Scorpius, így illik hivatalosan üdvözölni valakit? – kérdezte szárazon a varázsló, de Scorpius csak megvonta a vállát, majd átrohant a konyhán a hátsó udvarra, ahol Chico éppen játszott.

– Ez a gyerek és a modora. –Lucius szeretetteljesen megrázta a fejét. – Üdvözlöm, Granger kisasszony. Á, köszönöm ezt – mondta, miközben átvette a felkínált bort. – Azt mondanám, érezze magát otthon, de ahogy hallottam, máris elég kényelmesen berendezkedett – fejezte be szárazon, egyik szemöldökét szórakozottan felhúzva.

Hermione lenyelte a nyálát, és majdnem megfulladt tőle. „Miért némulok meg állandóan ezeknek a Malfoy-férfiaknak a jelenlétében a legalkalmatlanabb pillanatokban?! És vajon mennyit mesélt Draco a szüleinek a kapcsolatunkról?! Lucius után a konyhába követte, és kereste a módját, hogyan reagáljon erre a nyilvánvaló célzásra… milyen kínos!!”

Szerencsére Narcissa mentette meg, aki az étkezőben készült az estére.

– Hermione, kedvesem! Milyen kedves tőled, hogy csatlakozol hozzánk ma este! – Észrevette Hermione vörös arcát, és morcosan nézett a férjére. – Ugye nem próbáltad elijeszteni, Lucius? – Finoman megölelte Hermionét, és egy levegőcsókkal megérintette az arcát, majd egy sor fedeles tálcát lebegtetett a konyhai pulttól az asztalig. Úgy tűnt, mintha Narcissa a kastélyból hozta volna át a vacsorát; nem is beszélve arról, hogy úgy terített asztalt, mintha a királynőt fogadnák. Hermione tétlenül elgondolkodott, vajon ez rendszeres dolog-e, amivel egy kis kultúrát próbálnak vinni Scorpius életébe, vagy mindez kizárólag Hermione kedvéért történik. Akárhogy is, Hermione ezt meglehetősen kedves gesztusnak találta.

– Erősen kétlem, hogy Granger kisasszonyt elriasztaná egy olyan ember, mint én, de ígérem, nem tettem semmiféle erőfeszítést erre, Cissa – mondta Lucius, és Hermionéra kacsintott, mintha régi barátok lennének. Hermione nem tudta, mit mondjon. Ott állni egy mugli konyhában, és lazán csevegni a Malfoyokkal, teljesen szürreális volt, főleg azért, mert nem számított rájuk. Miután néhány pillanatig habozott, végre megtalálta a szavakat.

– Köszönöm a meghívást, Narcissa; sajnálom, hogy kicsit alkalmatlanul öltöztem. – De Narcissa elhessegette a bocsánatkérését.

– Ó, ne aggódj emiatt, drágám, tudom, hogy a megérkezésünk biztosan meglepetés. Csak néhány perce ugrottunk be vacsorával, Draco nem számított ránk. Hermione bólintott, és épp kínosan kezet tördelni kezdett volna, amikor Draco kilépett a garázsból.

Bár Hermione még nem látta, mivel foglalkozott Draco odabent, tudta, hogy valami megerőltető munkáról lehet szó, ha a rajta lévő fűrészpor, kosz és izzadság alapján ítélhetett. Kockás flanelinge gyűrött és koszos volt, a farmerja térdénél kinyúlt és koszos volt, a munkabakancsának talpán pedig vastag szennyeződésréteg volt.

Bármit is csinált, Hermione azonnal elhatározta, hogy törvénybe kellene iktatni, hogy egyetlen férfinak se szabad ilyen kibaszottul vonzónak lennie fizikai munka után. Ahhoz képest, hogy arisztokrataként nőtt fel, és csak a pénzért megvásárolható legfinomabb ruhákat viselte, Draco Malfoy nagyon jól állt neki a munkásruha.

Draco arca felderült, amikor meglátta, és Hermione szorongását enyhítette a férfi jelenléte, bár ez csak rövid ideig tartott. Odalépett hozzá, és hangos csókot nyomott az ajkára – pont a szülei szeme láttára –, mire Hermione felkiáltott, és kapálózva a kezével hátralökte őt.

– Szia, szívem! – nevetett Draco a lány meglepetésén, majd a mosdóhoz fordult, hogy megmossa a kezét, és odakiáltott Scorpiusnak, hogy jöjjön be enni. Hermione igyekezett a legjobb tudása szerint lerázni a zavarát, bár ez nem ment könnyen. Scorpius pillanatok múlva berontott, Chico pedig a nyomában, és nagy zűrzavart okoztak, miközben a túlnőtt kutya emberről emberre ugrott, figyelmet keresve. Hermione meglepődött, amikor látta, hogy mindkét Malfoy kutyabarátnak tűnik, és egy cseppet sem zavarta őket a dolog, így egy pillanatra felvette Scorpiust, és segített neki megmosni a kezét a konyhai mosdóban.

Amikor leültek enni, Hermione azon tűnődött, Merlin nevére, hogyan fogja sértetlenül túlélni a vacsorát.

Kiderült, hogy nem kellett volna aggódnia, mert az étkezés végére Hermione teljesen otthon érezte magát az idősebb Malfoyok társaságában. Nyilvánvalóan imádták Scorpiust, és sokkal kevésbé voltak merevek és régimódian viselkedtek, mint amire számított. Amikor Scorpius megkérdezte, hogy ő és Draco aznap este is együtt alszanak-e, Hermione úgy érezte, a szégyentől meghalhat, de Draco úgy tett, mintha mi sem történt volna, és Hermionénak csak Lucius néhány rosszul leplezett célzását kellett elviselnie, mire Narcissa az asztal alatt rálépett az egyik lábára, és kedvesen emlékeztette, hogy viselkedjen illedelmesen.

Mire a vacsora a végéhez közeledett, már a második üveg bort is kinyitották, és a beszélgetés a család következő heti terveire terelődött.

– Anya, jövő héten néhány napot Párizsban kell töltenem munkaügyben. Megfelelne, ha Scorpius keddtől csütörtökig a kastélyban maradna?

– Ó, igen, az remek lenne…

– De apa, nem maradhatnék inkább otthon Mionéval és Chicóval? – szakította félbe Scorpius a nagymamáját a mondat közepén, és felnézett az apjára, mintha ez lenne a világ legkézenfekvőbb megoldása.

Az összes felnőtt egyszerre vett mély levegőt, és megdermedt, Hermione pedig aznap este már sokadik alkalommal kívánta, bárcsak a földbe süllyedhetne és eltűnhetne, miközben egyúttal elolvadt attól, ahogyan Scorpius megkérdezte, maradhat-e nála.

Az idősebb Malfoyok hallgattak, míg Draco többször is Scorpiusra, majd Hermionéra nézett, tátott szájjal. Hermione még soha nem látta ilyennek, mint aki nem jut szóhoz.

– Ööö, úgy értem… hmm. Hát, azt hiszem, ha Hermionénak is megfelel…

De Hermione felemelte a kezét, hogy megállítsa, érezve Narcissa ráncolódó homlokának nyomását magán.

– Scorp, Chico és én nagyon szívesen maradnánk itt veled; de te általában nem a nagymamádnál szoktál aludni? Biztos vagyok benne, hogy örülne, ha átmennél hozzá a kastélyba. – Bátorítóan mosolygott, próbálva elsimítani a helyzetet, de Scorpius nem vette be.

– De én itt akarok maradni veletek – duzzogott, kiugrasztva az alsó ajkát és keresztbe fonva a karjait.

Draco sóhajtott, és közbeavatkozott.
– Scorp, majd később megbeszéljük, rendben? Ne, ne duzzogj nekem, fiatalember! Majd később megbeszéljük. Most pedig menj, öleld meg a nagyszüleid, és köszönd meg nekik a vacsorát!

Scorpius vonakodva engedelmeskedett, Hermione pedig kínosan állt az oldalukon, miközben Draco is elbúcsúzott. Lucius odajött, és megcsókolta az arcát, de Narcissa nyilvánvalóan nem szólt hozzá, figyelmen kívül hagyta, miközben felvették a köpenyüket, és Hop-porral távoztak. Hermione elkezdte leszedni a maradék edényeket az asztalról, míg Draco utasította Scorpiust, hogy szedje össze a játékokat, amelyeket a nap folyamán a nappaliban hagyott szanaszét.

Draco segített az utolsó takarítási munkákban, majd mögé lépett, karjait a lány derekára fonta, és az állát a vállára hajtotta.

– Bocsánat az anyám miatt, szerelmem. – Draco mélyet sóhajtott. Hermione elhúzta a szemöldökét, és csak lassan folytatta az edénymosást, miközben érzelmek áradata öntötte el.

– Nem akartam semmilyen… – kezdte a lány, de Draco csak gúnyosan felhorkant.

– Nincs miért bocsánatot kérned. Anyám nagyon védelmező, és szerintem váratlanul érte, hogy láthatta, milyen közel kerültetek egymáshoz Scorpiusszal. Beszélek vele, és elsimítom a dolgokat; minden rendben lesz. De nem kellett volna így elutasítania téged. – Draco bosszúsan megrázta a fejét. – Komolyan gondoltad, hogy Scorpiusszal maradsz?

Hermione bólintott.
– Természetesen, szívesen maradnék nála pár napig, amíg te távol vagy.

Ha őszinte akart lenni magához, nem jutott eszébe jobb megoldás.

Draco gyengéd csókot lehelt a füle alá, majd kezeivel végigsimította a bordáit, és lefelé haladt a csípőjéig.

– Nagyon örülni fog ennek, szerelmem – suttogta a fülébe. Épp felé fordult, hogy megcsókolja, amikor Draco felkapott egy marék szappant a mosdóból, és játékosan megsimogatta az orra hegyét.

– Hé! – kiáltotta a lány, és a meglepetéstől tátott szájjal nézett rá, majd ő is felkapott egy marék szappant, és Draco felé hajította.

– Ó, most aztán tényleg megkapod a magadét!

Amikor Scorpius pár perccel később berontott a konyhába, kíváncsian, hogy mi folyik itt, mindketten habbal voltak borítva, és a nevetéstől alig kaptak levegőt. Hermione a konyha padlóján feküdt, a hasát fogva, Draco pedig a pult fölé hajolt, könnyek csorogtak le az arcán. Scorpius odarohant Hermionéhoz, és lehuppant, letörölte a hajából a hab egy részét, és apjára hajította.

– Hah! Elkaptalak, apa!

– Ó, most aztán megkapod, Scorp!

Scorpius sikoltozva rohant fel a lépcsőn, Draco pedig utána szaladt, míg Hermione hátradőlt, hogy visszanyerje a lélegzetét, elárasztva az általa átélt boldogságtól.

Épp, amikor kezdte gyanítani, hogy túl nagy csend lett, mindkét fiú visszarohant a lépcsőn, összefogtak ellene, és Draco pálcájával felfegyverkezve buborékok záporával támadtak rá.

– AHHHHHH! – kiáltották, miközben felé rohantak, Hermione pedig felkapaszkodott, és kirohant a hátsó ajtón, miközben Chico vadul ugatott a zűrzavar miatt.

Narcissa hidegsége már rég feledésbe merült, legalábbis egyelőre.

Hermione pont ott volt, ahová tartozott, és egyhamar nem megy sehova, ha rajta múlt.

***

Sokkal később aznap este, miután a buborékháború pusztítását eltüntették, és Scorpiust ágyba fektették, Draco tüzet rakott a kandallóban, és megparancsolta Hermionénak, hogy várja meg őt a nappaliban. Hermione kissé csintalan hangulatban volt, és még mindig azon járt az esze, milyen szexi volt Draco, amikor kilépett a garázsból, ezért lekapcsolta az összes földszinti lámpát, és néhány kanapé párnát a kandalló előtti szőnyegre dobott. Leült a padlóra, és várta Dracót, aki egy pillanat múlva megjelent a lépcsőn, valamit a háta mögött rejtegetve. Térdre ereszkedett, és azt a valamit a dohányzóasztal alá csúsztatta, elrejtve a tekintete elől.

– Na, mi van itt nekünk? – dorombolta a varázsló, átkúszva a lány testén, maga alá szorítva őt, kezét a pulóver alá csúsztatva, fel a hasára, és csókokat szórva a nyakszirtjét.

– Nem tudom, talán még egy tétel, amit le lehet húzni a listádról? – suttogta szemérmesen Hermione. – Mi van ott?

– Hoztam neked valamit – ismerte be a férfi az ajkaihoz hajolva.

– Ó, tényleg? Gondoltam, hogy ajándék lehet.

– Csukd be a szemed, és megmutatom – utasította Draco, és a lány engedelmesen a kezét a szemére tette, amíg valamit az ölébe nem nyomott. A férfi kissé arrébb csúszott, hogy helyet adjon neki, és Hermione egy pillanatig a kezében tartotta, mielőtt kinyitotta volna.

Úgy érezte, mintha egy könyv lenne, gazdag barna bőrbe kötve, de túlságosan nagynak tűnt, és nem voltak benne szokásos könyvoldalak… Amikor kinyitotta, és elkezdte lapozgatni az üres, műanyag tokokat, teljesen világossá vált, mit adott neki.

– Draco… – mondta a lány, ránézve a tárgyra, szavak nélkül.

– Ez egy portfólió. A vázlataidhoz – mondta a férfi idegesen, láthatóan bizonytalanul, hogy hogyan fogja fogadni. Hermione eszébe jutottak azok a vázlatok, amelyeket hetekkel ezelőtt a falakra akasztott ki – azok a kavargó emlékek és félelmek, amelyeket fáradságos munkával tisztított ki a lelkéből.

Milyen felszabadító érzés volt megmutatni őket Dracónak, és az ő szemén keresztül látni őket.

– Természetesen nem kell senkinek megmutatnod őket, csak úgy gondoltam, jó lenne, ha lenne egy szép helyed, ahol megőrizheted őket.

Hermione félretette a mappát, majd ráugrott, hevesen megcsókolta, és a földre lökte. Draco kiszabadította magát, és hangosan felnevetett.

– Szóval tetszik neked? – kérdezte Draco, miközben Hermione csókokkal borította.

– Igen, te idióta – suttogta Hermione, lehúzva a pólóját a válláról, majd visszalökve a földre, és átülve a csípőjére, miközben ujjhegyeivel végigsimította a karjait és a mellkasát, követve a testén lévő tetoválásokat, amelyeket annyira megszerett

A Sötét Jegyet jelképező domborodó heg, amelyet szándékosan hagyott fedetlenül – emlékeztetőül mindarra, amit leküzdött.

A fehér nárcisz, amely anyja tiszteletére kanyargott fel a karján, és a szirmok között kúszó kígyó, amely az elmúlt tíz év alatt végbement átalakulását szimbolizálta.

– Ugyanúgy levetettük a korábbi énünk bőrét, ahogyan a kígyó is – mondta neki Draco. A lány le pillantott a férfi másik karjára, és ujjhegyeivel végigsimította a csipkét, a Tiltott Rengeteg fás vonalát, egy iránytűt, a pálcájának ábrázolását, amely úgy tekeredett a bicepszére, mint egy ouroborosz, és a Temet nosce szavakat, vastag, gyönyörű betűkkel írva.
És ezek csak a kedvencei voltak. Annyi rejtett mélység volt ebben a férfiban, amit még fel kellett fedeznie.

Hermione lehúzta a pulóvert a fejéről, és kinyitotta a melltartója kapcsát, majd szorosan hozzásimult, ajkai és nyelve az övéhez tapadtak, magába szívva a teste ízét és tapintását, ahogy alatta feküdt. Lecsúszott, hogy kioldja az övét, ő pedig nehéz szemhéjakkal figyelte a mozdulatait, miközben Hermione kinyitotta a patentot, és épp annyira lehúzta a nadrágot, hogy kiszabadítsa a férfi péniszét, majd élvezettel felnyögve a szájába vette. Addig nyalogatta a nyelvével, ameddig a férfi engedte, majd megadta magát, amikor az hátára fordította, és ugyanolyan figyelmet szentelt neki.

A világ többi része eltűnt, miközben segítettek egymásnak levetkőzni a maradék ruháikat, a tűz pedig vidáman pattogott a kandallóban. A novemberi szél dübörgött a hangulatos házikó védelme mögött, de hangját elnyomta az ajkak összeérésének hangja és a gátlástalan, élvezettől fűtött zihálásuk. Hermione úgy bántott Dracóval, ahogy akart – minden lehetséges módon birtokolta –, és élvezte, ahogy a férfi viszonozta, ahogy minden szempontból tökéletesen illett hozzá.

Az eső verte a földet, a mennydörgés zengett, és a villámok megvilágították az eget, de ezt ők ketten észre sem vették.

Túl elfoglaltak voltak azzal, hogy kétségbeesetten és reménytelenül egymásba szeressenek ahhoz, hogy a legcsekélyebb mértékben is törődjenek az időjárással.

✔️Séta az erdőben
✔️Reggeli kávé Draco verandáján
✔️Elkezdtem Draco listáját
✔️Beszéltem Ginnynek Dracóról
✔️Eladásra kínáltam a lakásomat
✔️Túléltem az első visszautasítást Narcissa Malfoytól
✔️Szappanhab-háború

hozzászólások: 0