„Csak egy ragyogó mosoly volt, és alig került semmibe, de akárcsak a reggeli fény, eloszlatta az éjszakát, és életre keltette a napot.” F. Scott Fitzgerald


10. fejezet


December 7–19.

Az a felszabadító érzés, hogy végre teljesen szakított Ronnal, a karácsonyig tartó hetekben is kísérte Hermionét, akár egy láng, amelyet nem lehetett kioltani. Kényelmesen visszatért a Dracóval és Scorpiusszal töltött mindennapokba, a Dracóval való kötődése még erősebb lett, mint a regénye miatt történt veszekedésük előtt. A távollét és a konfliktusuk megoldása együttesen valami kézzelfoghatóbbá alakította a kapcsolatukat, mint amilyen korábban volt. Alig egy hét alatt minden sokkal valóságosabbá vált, és mindketten elégedettek voltak abban a tudatban, hogy – legalábbis egyelőre – együtt akarnak lenni. Hosszan beszélgettek Draco magánéletbe való beavatkozásáról és Narcissa túlzott védelmező magatartásáról, valamint arról, hogyan tükröződtek Hermione aggodalmai a munkájában, amíg mindketten készen nem álltak arra, hogy továbblépjenek.

Az egész gyorsan a legegészségesebb, legbiztonságosabb kapcsolattá vált, amiben bármelyikük valaha is volt, és Hermione számára ez teljesen szürreálisnak tűnt. Az, hogy végre megkapta mindazt, amit valaha is akart egy férfitól, ilyen gyorsan, miután elengedte traumatikus múltját, egyszerűen elképesztő volt.

A következő két hét napjai tele voltak mindazzal, amit szeretett – fagyos futások a hóval borított erdőben, a tűz mellett töltött órák, miközben regényét szerkesztette, Draco, aki ebédre találkozott vele, amikor csak tehette, vagy váratlanul kiveszett délutáni szabadidőt, ha a menetrendje megengedte. Olyan nyugalommal, amilyet még soha nem élt át, Hermione kényelmesen belesüppedt új életébe, anélkül, hogy attól kellett volna tartania, mikor omlik össze és megy tönkre minden.

Az iskola után és a hétvégéket Scorpiusszal töltött idejüket azzal töltötték, hogy kipipálták a tételeket egy másik listáról, amelyet ő ragaszkodott ahhoz, hogy összeállítson – ez az ötlet mára már szilárdan meggyökeresedett a fejében, mint a legjobb módja az ünnepi időszak élvezésének. A nyaralót szinte teljes egészében mugli módra díszítették karácsonyi fényekkel, csupán egy aprócska, diszkrét, pálca nélküli varázslattal. A mézeskalács-ház is előkelő helyen szerepelt a listájukon, és miközben mindannyian összefogtak, hogy elkészítsék a valaha volt legjobb mézeskalács házat, forró kakaót ittak cukorka botokkal, miközben a háttérben vidáman szólt a karácsonyi zene.

A karácsonyig tartó napok során Hermione gyakran rajtakapta magát, hogy teljesen ünnepi hangulatban van, ami megdöbbentő különbséget jelentett ahhoz a lehangolt és keserű hozzáálláshoz képest, amelyet általában az ünnepek alatt tanúsított. Valahányszor tudatára ébredt ennek a változásnak, Hermionét hálával töltötte el mindkét fiú iránt, de önmaga iránt is, azokért a változásokért, amelyeket az életében véghezvitt, hogy jobban legyen.

Ha ez annak az eredménye volt, hogy elhatározta, elengedi a múltat és talpra áll, akkor az egész megérte.

***

December 20., péntek – december 21., szombat

Mire eljött december 20-a, Hermione úgy érezte, mintha a hónap egy szempillantás alatt elrepült volna. Különös gondot fordított arra, hogy felkészüljön Scorpius óvodai karácsonyi előadására, és lelkileg is felkészült arra, hogy először találkozzon az idősebb Malfoyokkal azóta, hogy néhány héttel korábban teázott Narcisszával. Míg Draco egy aranyos sötétkék öltönybe és elegáns cipőbe öltöztette Scorpiust, Hermione különös gondot fordított arra, hogy haját kifinomult kontyba tűzze. Hosszas vacillálás után végül egyik kedvenc ruhájánál maradt: sötétkék farmer és fekete selyemblúz áttetsző hosszú ujjakkal, hozzá elegáns fekete magassarkú és bordó rúzs.

– Majdnem kész vagy, drágám? – kiáltotta Draco, miközben feljött a lépcsőn, és a fürdőszobában találta Hermionét, aki habozott, hogy melyik ékszert vegye fel. Draco egy pillanatig az ajtóban állt, és gyönyörködött benne, Hermione pedig még egy kicsit a hajával babrálgatott, mielőtt ideges tekintettel felé fordult.

– Így jó? Nem elég elegáns? Nem tudtam dönteni a hajamról, aztán a ruháról, és… – felemelte a kezét, majd visszanézett a tükörbe, és a mandzsettáján lévő gombokkal babrálgatott. Draco elmosolyodott, odalépett hozzá, hátrafordította, majd megnyugtatóan végigsimította a karjait és a csípőjét, mielőtt gyengéd csókot nyomott a homlokára.

– Tökéletes vagy, szerelmem. Van is hozzá egy kis meglepetésem. Várj egy pillanatot! – Eltűnt a hálószobában, majd visszatért egy arany masnival átkötött fekete dobozzal.

– Draco… – Hermione megdöbbent, amikor Draco a csípőjét a fürdőszoba pultjának támasztotta, és lehúzta a masnit a dobozról.

– Ez az egyik karácsonyi ajándékod lett volna, de ma estére is tökéletes lesz. Ne foglalkozz vele, csak csukd be a szemed nekem!

Hermione sóhajtott, és engedelmesen behunyta a szemét, épp időben ahhoz, hogy hallja, ahogy a doboz kinyílik mögötte. Érezte, ahogy valami hűvös és sima csúszik a nyaka köré, és Draco kezei a kapcsot babrálják. Egy pillanatig küszködött vele, és Hermione kuncogott a frusztrációtól való morgolódásán. Végül sikerült neki, és egy csókot nyomott a lány fülkagylójára.

– Nyisd ki, szerelmem.

Hermione elállt a lélegzete, amikor meglátta a gyöngyös nyakéket, amelynek mindkét oldalát csillogó gyémántok díszítették. Finom és klasszikus volt – pontosan olyan, amit ő maga is választott volna.

– Ez egyszerűen gyönyörű, Draco. De ez túl…

– Ne merd azt mondani, hogy túl sok! – Draco legyintett, kivett a dobozból egy hozzá illő karkötőt, és elkezdte a csuklójára rögzíteni. – Mi értelme annak, hogy ilyen piszkosul gazdag vagyok, ha nem tudom…

– …elkényeztetni a barátnődet? – fejezte be helyette Hermione, és nevetve rögzítette a hozzá illő fülbevalókat. – Gondolom, nem kerül annyiba, mint egy autó, szóval…

– Hát, az attól függ, milyen autóról beszélünk… – nyújtotta el a szavakat Draco, mire Hermione felhúzott szemöldökkel hirtelen hátrafordult.

– Milyen drágáról van szó? – nyögte a lány, de Draco csak nevetett, és figyelmen kívül hagyta, miközben befejezte a nyakkendőjének megkötését, majd kikísérte a hálószobából és le a lépcsőn.

– Egy köszönöm is elég lenne – ugratta a varázsló, és a lány a retiküljével megpaskolta, miközben ő a bejárati szekrényből elővette a kabátjaikat.

– Köszönöm, gyönyörűek. mormolta, amikor Draco lehajolt, hogy egy szűzies csókot nyomjon az ajkára, miután segített neki a kabátjával.

A Malfoy ház idősebb tagjai néhány pillanat múlva kiléptek a kandallóból, és Hermione összeszedte a bátorságát, nem tudva, milyen fogadtatásra számíthat. Kiderült, hogy nem kellett volna aggódnia. Narcissa öleléssel és egy-egy gyengéd csókkal mindkét arcán üdvözölte, őszinte mosollyal az arcán.

Hermione felhúzott szemöldökkel pillantott Dracóra, amikor senki sem figyelt, de ő csak kacsintott, némán jelezve, hogy minden el van intézve.

Narcissa megdicsérte a gyönyörű gyöngyöket, majd Dracóhoz fordult, és megkérdezte, hogy Párizsban vette-e őket X-től, és nem azt tervezte-e, hogy karácsonyra ajándékozza neki? Mit fog most adni neki?! A megjegyzésben mintha valami belső poén rejtőzött volna, amibe Hermione nem volt beavatva, és Draco arcán rózsaszín pír jelent meg. Narcissa kacsintott a lányra, éppen akkor, amikor Draco felnyögött, és gyengéden az anyját a kandalló felé lökte. Hermione nem tudta visszatartani a nevetését, titokban mulatott azon, hogy még mindazok után is ilyen jó viszonyban vannak egymással.

Scorpius mesésen teljesített a színpadon, és Hermione örömmel gratulált neki az előadás után, felemelte a karjaiba, hogy megölelje. Épp, amikor a karjaiba vette, felpillantott, és véletlenül meglátta, hogy Ms. Elizabeth a nézőtér másik végéről morcosan néz rá. Hermione csak mosolygott és integetett, majd újra a karjaiban lévő sztárra fordította a figyelmét, nem szentelve több figyelmet a nőnek.

Ennek ellenére hatalmas elégtétel volt.

Visszatértek Draco házába egy gyors desszertre, és miközben Narcissa felvette a kabátját, hogy hazamenjen, gondolatban megkérdezte, van-e Hermionének karácsonyi terve – vagy szeretne-e csatlakozni hozzájuk Franciaországban az ünnepekre? Hermione megdöbbent, a szíve fájdalmasan dobogott a mellkasában, és váratlanul könny szökött a szeme sarkába. Gyorsan köhintett egyet, megköszönte Narcisszának a meghívást, és azt mondta, hogy Dracóval való beszélgetés után majd értesíti. Narcissa bólintott, és megerősítette, hogy nagyon szívesen látná, míg Lucius búcsúcsókkal megcsókolta az arcát. Átléptek a kandallón, és Hermione meglepetten Draco felé fordult, teljesen zavarba ejtve a meghívástól.

Talán mégis minden rendben lesz a Malfoyokkal.

A szombat csodálatosan telt: sokat lustálkodtak pizsamában, és feldíszítették a fát, amit az utca végén lévő standról hoztak haza. Hermione gyakran gondolt a szüleire, miközben új hagyományokat teremtett a fiaival, és emlékezett azokra a karácsonyokra, amelyeket velük töltött, mielőtt az élete a feje tetejére állt. Miután Scorpiust ágyba dugták, felvette anyja kedvenc karácsonyi albumát, és lassú táncot járt Dracóval a karácsonyfa élénk színű fényfüzérei által megvilágított, csillogó nappaliban. Belesimult a karjaiba, és hagyta, hogy néhány könnycsepp lehulljon, miközben küzdött azért, hogy a pillanatot a szívében őrizze, hogy soha ne felejtse el. Újabb reménysugár gyulladt fel a lelkében, ahogy a bánata a könnyeivel együtt elapadt. Talán ez csupán az első lesz a sok-sok éjszaka közül, amikor egy gyönyörű, ragyogó karácsonyfa mellett táncolnak majd.

Később aznap este végre beszéltek a karácsonyi terveikről, miközben az ágyban összekucorodtak, és amikor Draco reményteljesen suttogta neki:
– Kérlek, töltsd velünk a karácsonyt, Hermione! – Miközben végigsimította a fürtjeit, és megcsókolta a nyakát, nem tudta visszatartani az elégedett mosolyt, ami átfutott az arcán.

– Nagyon szívesen, Draco.

***

December 22., vasárnap

Hermione épp levette a kötényét, amikor a nappaliban megszólalt a Hop-por csengő, jelezve, hogy vacsoravendégeik hamarosan átlépnek a küszöbön. Chico izgatottan ugatott, és körbe-körbe szaladgált a nappaliban, boldogan jelezve gazdáinak, hogy valami történik. Scorpius berohant a hátsó udvarból, és átvette Chico felügyeletét, éppen akkor, amikor Draco lejött a lépcsőn, és felhúzott egy gombos inget. Hermione gyönyörködött a póló nélküli mellkasában, a kezeiben, abban, ahogyan mugli ruhában nézett ki… még mindig nem tudta teljesen feldolgozni. Gyorsan felhúzta a magassarkúját, kiegyenesedett, begombolta Draco utolsó néhány gombját, és mély lélegzetet vett, hogy lelassítsa a száguldó szívét.

– Nem nekem kellene idegesnek lennem? – ugratta Draco, és Hermione megrázta a fejét, mintha ki akarná tisztítani az elméjét.

– Tudom! Őszintén szólva fogalmam sincs, mi ütött belém – suttogta színpadiasan a boszorkány, éppen akkor, amikor meghallották a Hop-hálózat bekapcsolódásának suhogását.

Hermione egész nap izgatott volt, hogy Harry és Ginny átjönnek vacsorára, de az érkezésüket megelőző órában idegcsomóvá vált. Annak ellenére, hogy nemrég látta Ginnyt Londonban, ez volt az első alkalom, hogy a válása óta mindkettőjüket együtt látta. Nem csak hogy egy másik férfival volt együtt – de az isten szerelmére, Draco Malfoyjal járt! Időnként még mindig elkápráztatta, hogy most komoly kapcsolatban van azzal a fiúval, akit tizenhárom éves korukban pofon vágott. Azzal a fiúval, aki tizenhat évesen elvette a Sötét Jegyet. Harry legfőbb ellenségével!

Nos, talán a „legfőbb ellenség” kifejezés egy kicsit erős volt, de az biztos, hogy ellenségek voltak. Annyira furcsa volt, hogy az a fiú lett az ő párja.

A Ronnal való összetűzésük után Hermione levelet küldött nekik, amelyben közömbösen közölte, hogy az a férfi, akivel találkozgatott, az Draco Malfoy, és nem szeretnének-e eljönni vacsorára, hogy hivatalosan is bemutassák őket egymásnak? Úgy tűnt, ez a legjobb módja annak, hogy megelőzzék, amit Ron esetleg elmondhatott volna nekik, és ez minden bizonnyal a következő logikus lépés volt a kapcsolatukban. Ginny azonnal küldött egy rivallót, amely fele részben dühös kirohanás volt amiatt, hogy ilyen sokáig a sötétben tartották, fele részben pedig ájuldozó rajongói lelkesedés amiatt, hogy Hermione ilyen-ilyen kibaszott dögös pasit. A háttérben hallatszott, ahogy Harry sürgeti Ginnyt, hogy „kérlek, viselkedj rendesen!”, Ginny pedig azzal zárta a beszélgetést, hogy természetesen eljönnek vacsorázni.

Hermione szerencséjére éppen Draco is a szobában volt, amikor rivalló levél felrobbant, és az a barom azóta is elviselhetetlenül viselkedett az egész ügy kapcsán. Lehet, hogy már nem ugyanaz az önimádó idióta volt, mint tizenhárom éves korában, de néha még mindig megmutatta az igazi arcát.

Ginny lépett át elsőként a kandallóból, és határozott öleléssel üdvözölte Hermionét, majd Draco felé fordult, aki kezet nyújtott neki. Ginny nevetve elhárította a kezet, barátságosan magához ölelte, és az arcát az övéhez dörgölte. Harry egy pillanattal később lépett át, és bár látszólag óvatos volt, udvariasan kezet rázott Dracóval, és készségesen elfogadta Hermione italajánlatát, majd gyorsan követte őt a konyhába.

Senki számára nem volt meglepetés, hogy a pár azonnal megszerette mind Scorpiust, mind Chicót – akiről megdöbbenve tudták meg, hogy nem Dracóé, hanem Hermionéé.

– Ki vagy te, és mit tettél Hermione Grangerrel? Mit szólna ehhez Csámpás? ! – ugratta Harry, Hermione pedig felháborodva felszisszent.

– Az emberek változnak, Harry!

Ginny átnyúlt az asztalon, hogy felülről lefelé végigmérje Dracót, majd visszanézett Hermionéra. Igen, változnak – és hála Merlinnek érte! Draco elfojtott nevetést hallatott, Hermione pedig enyhén megpaskolta a nővérét a karján, és Harry nyögése közepette megdorgálta. Pont ez volt a jégtörő, amire a társaságnak szüksége volt, és a beszélgetés sokkal könnyebben folyt, mint Hermione várt volna.

Sokkal, de sokkal könnyebben. Hermione kezdett attól tartani, hogy régi barátai kihasználják az alkalmat, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák, de sértetlenül vészelte át a vacsorát. Sajnos Ginny csak hamis biztonságérzetbe ringatta. Amint Scorpius elhagyta a szobát, hogy játszani menjen, Ginny letette a poharát, és éles pillantással nézett Dracóra.

– Mutasd a fogaidat, Malfoy! – követelte, mire Hermione felnyögött, és kezeivel eltakarta az arcát.

– Mi van? A fogaimat akarod látni? – kérdezte Draco zavartan.

– Igen, a fogaidat. Nyisd ki a szád, látni akarjuk őket!

Hermione lecsúszott a székén, és azt kívánta, bárcsak belesüppedhetne a padlóba, és eltűnhetne.

– Ez egyre furcsább lesz… de rendben, gondolom – mondta Draco, majd megmutatta a fogait Harrynek és Ginnynek, hogy megnézhessék. A pár azonnal nevetni kezdett, Hermione pedig a borosüveg után nyúlt, és a pohárját egészen a széléig töltötte. Draco körülnézett rajtuk, teljesen tanácstalanul.

– Oké – valakinek be kell avatnia engem.

– Szóval még nem tudja ezt rólad, mi, Granger? – kérdezte Ginny kuncogásai között, Hermione pedig megrázta a fejét, miközben újabb nagy kortyot vett a borából.

– Mit nem tud? – kérdezte Draco Harry viharos nevetése felett.

– Oké, Malfoy, a helyzet a következő. A mi Hermionénknek van egy úgynevezett „fogperverziója” – mondta Ginny énekes hangon, Draco pedig felhúzott szemöldökkel Ginny és Hermione között járt a tekintete, miközben egy kis mosoly jelent meg az ajkán.

– „Fogperverzió”, mi? – kacsintott rá, és megmutatta a fogait, mire Hermione újra felnyögött, ami Harryt újabb nevetésrohamra késztette. Hermione halkan motyogott valamit arról, hogy a szüleim fogorvosok voltak, oké?! De senki sem figyelt rá.

– Aha. Először ott volt Lockheart…

– Lockheart?! Te belezúgtál az a rohadt Lockheartba?! – fordult Draco Hermionéhez, Ginny pedig összehúzta az orrát.

– Ugye? Aztán ott volt Krum, Cormac, és persze te magad is…

Hermione kezei az asztalra repültek, és lecsapta őket, miközben dühösen nézett a sógornőjére.

– Ginny! FOGD BE!

Draco lassan újra felé fordult, a szemöldökét a lehető legmagasabbra emelte, és az öröm lassan elterjedt az arcán. Hermione intett neki, majd visszanézett Ginnyre.

– Látod, Weasley? Látod, mit csináltál?!

Ginny csak nevetett, megitta a borának az utolsó kortyát, majd a palack után nyúlt, hogy még öntsön magának.

– Belém voltál zúgva még a Roxfortban? – gúnyolódott Draco, Hermione pedig megrázta a fejét.

– Nem, nem, nem… nem voltam beléd zúgva, Draco Malfoy! Csak egyszer-kétszer megjegyeztem, hogy bármennyire is idióta voltál, véletlenül szép fogaid voltak…

– Ugyan már, Mione, egyszer-kétszer? Inkább minden nap az ötödik évünk nagy részében! – vágott közbe Harry.

– Ó, MERLIN… nem volt MINDEN NAP! – vitatkozott Hermione.

Draco végigsimította az arcát, és megrázta a fejét, ajkai még mindig vidám mosolyra görbültek.
– Hogy igazságos legyek, tényleg fantasztikus fogaim vannak. – Hermione előrehajolt az asztalra, és úgy tett, mintha a fejét az asztalhoz verné. Draco kinyújtotta felé a kezét, és gyengéden megsimogatta a hátát, hátrasimította a haját az arcáról, és rávezette a tekintetét.

– De talán érdekelhet, hogy abban az évben én sem tudtam levenni rólad a szemem – szemei jelentőségteljesen belefúródtak a lányéba. Hermione meglepetésében felpattant.

– Tényleg? Nem csak úgy mondod? – kérdezte, szinte lélegzet nélkül. Draco gúnyosan felhorkant.

– Viccelsz? Azon az évben a nyári szünetről visszajöttél ezekkel a szuper mellekkel, és végre rájöttem, milyen dögös vagy. A barátaimnak már az idegeikre ment, hogy egész évben rólad panaszkodtam. – Draco szeretettel rázta a fejét, Hermione pedig odahúzta a székét hozzá, megragadta a gallérjánál fogva, és lehúzta magához, hogy szenvedélyesen megcsókolja. Harry elkezdett fuldokolni, Ginny pedig felnyögött.

– Oké, szerelmespár… van itt még valaki, tudjátok! – panaszkodott Ginny, Hermione pedig Draco ajkára mosolygott, mielőtt elmélyítette a csókot. Ideje visszavágni.

***

Körülbelül egy órával később Hermione kislisszolt a hátsó ajtón, hogy csatlakozzon Harryhez, aki pár perccel korábban elment egy cigire.

– Szia! – mondta, odasompolygott mellé, és a tornác korlátjának támaszkodott. Harry bólintott üdvözlésképp, és felajánlott neki egy cigarettát. Hermione hálásan elfogadta, és felé hajolt, figyelve a fiú kezét, ahogy hüvelykujjával pengette az öngyújtó gyújtókerékét. Harry a lángot felé tartotta, a másik kezével pedig körbefogta, hogy megvédje a széltől. Hermionét azonnal elragadták az emlékek azokról az éjszakákról, amikor együtt ültek egy kis harangvirág-tűz körül, cigarettáztak, és felváltva őrködtek az éjszaka folyamán, miközben a kezei gondtalanul játszottak ugyanazzal a Zippo-val – egy régi ajándékkal Siriustól.

Sok minden megváltozott, de néhány dolog soha nem változott meg.

Néhány hosszú pillanatig kényelmes csendben álltak, mielőtt Harry kedves mosollyal ránézett.

– Amikor elküldted nekünk azt a levelet, őszintén szólva fogalmam sem volt, mire számíthatok. – Megállt, még egyszer beleszívott, majd a hamut a gyepre rázta. – Ginny mesélt egy kicsit arról, mit mondtatok, amikor Londonban találkoztatok, de nem voltam meggyőzve. Verekedésre készültem, de alig öt perc alatt rájöttem, hogy nincs rá szükség. – Mindketten nevettek, Hermione pedig megrázta a fejét.

– Azon tűnődtem, vajon berontasz-e, lángoló pálcával a kezedben… – Harry kuncogott, és megrázta a fejét.

– Ginny megígértette velem, hogy nem teszek semmit, hacsak nincs alapos okom rá.

– Ez elég hihetőnek hangzik – mosolygott és nevetett Hermione, de a nevetés elhalt, és érezte, ahogy Harry vállai megfeszülnek, mintha készülne mondani valamit. Oldalra pillantva látta, ahogy Harry végigsimítja az arcát a kezével.

– Szóval… Ron New Yorkba indult azon a napon, amikor megkaptuk a leveledet Dracóról. Azért ment, hogy ott megnyisson egy új üzletet, ő és George már egy ideje tervezik a terjeszkedést.

Hermione egyenesen előre nézett, és újabb slukkot vett a cigarettájából, azon tűnődve, vajon Harry összerakta-e a dolgokat, és ki fogja-e szidni emiatt.

– Két csúnya monoklival bukkant fel a lakásunkban, és a New Yorkba való távozás döntése nagyon hirtelennek tűnt. Amikor kikérdeztük, nem sokat árult el, csak megkérte Ginnyt, hogy gyógyítsa meg. Tudod, hogy mindig is szar volt a gyógyító varázslatokban. – Harry gúnyosan felnevetett, Hermione pedig bólintott, de továbbra is egyenesen előre nézett, miközben a mellkasában egyre nagyobb nyomás épült fel.

– Alig pár órával később megkaptuk a leveledet, és ez túl nagy véletlennek tűnt. Ron is felbukkant errefelé? – kérdezte, miközben figyelmesen nézte a lányt. Hermione hirtelen kifújta a levegőt, és megrázta a fejét, megerősítve Harry gyanúját. Harry azonnal káromkodott, a földre dobta a cigarettáját, és dühösen eltaposta. Elhúzódott a tornác korlátjától, és fel-alá járkálni kezdett, arcát sötét morcosság árnyékolta be.

Nagyon régen látta utoljára ezt a kifejezést az arcán.

– A francba, Hermione… Néhányszor említette, hogy meg akar találni téged, én meg mondtam neki, hogy hagyja már abba a francba. Úgy tűnt, végül leállt vele, de úgy látszik, mégsem. Annyira sajnálom, hogy nem állítottam meg. – Hirtelen megállt előtte, és frusztrációjában végigsimította az arcát a kezével, aggódó tekintettel nézett rá. A lány a szemébe nézett, és a mellkasában felgyülemlett feszültség feloldódott, és észrevette, hogy halkan kuncog.

Harry az ő oldalán állt. Gyakran az volt, de nem mindig. Nem mindig értettek egyet, és attól tartott, hogy ez is egy ilyen alkalom lesz. Harry meglepetten felhúzta a szemöldökét, Hermione pedig a szájára tapintott, amikor a kuncogás teljes erejű vihogássá változott, könnyek szöktek a szemébe, és megkönnyebbülés árasztotta el.

– Szerinted ez vicces? – kérdezte Harry hitetlenkedve, Hermione pedig megrázta a fejét, és intett a kezével, miközben megpróbálta megnyugtatni felkavart idegeit. Előtűnt a szeme előtt az a kép, ahogy a tizenegy éves Harry és Ron éjfélkor elindulnak a kastélyba, elszántan, hogy Dracóval varázslói párbajra szálljanak.

– Nem… – sóhajtotta a lány, miközben az oldalához kapott. – Nem, tényleg nem az, csak eszembe jutott, milyenek voltatok ti ketten együtt a Roxfortban. Senki sem tudott titeket lebeszélni egy rossz ötletről. – Mély levegőt vett, a kuncogása végül elhalt, és lehuppant a verandán lévő hintára. Harry felhorkant, majd beletörődve bólintott.

– Azt hiszem, mindketten elég nagy idióták vagyunk, mi? – mondta a férfi, hangjában még mindig düh és egy csipetnyi keserűség csengett. Leült mellé, karjába ölelte, és szorosan megragadta a vállát. A lány hozzá hajolt, és a mellkasára hajtotta a fejét, úgy érezve, mintha egy rejtett teher végre elhagyta volna.

– Legalább te kinőtted már – viccelődött a lány, próbálva oldani a hangulatot.

– Tényleg? – tiltakozott a varázsló, mire Hermione felült, hogy a szemébe nézzen, és megpillantotta a bűntudatot, amely gyakran felütötte a fejét.

– Semmit sem tehettél volna, hogy lebeszéld őt, Harry. Semmit. Ő hozta meg a saját döntéseit, én pedig az enyéimet. Ez nem a te hibád.

Harry bólintott, és zihálva levegőt vett, megcsípte az orrnyergét, és erősen behunyta a szemét.
– Bántott téged? – kérdezte végül suttogva, miközben keze megtalálta a lány kezét, és szorosan megragadta.

– A múltban már bántott – erősítette meg halkan a lány, mire Harry hirtelen kinyitotta a szemét, és könnyek gyűltek a szemhéjába. – De most nem. Most ő járt rosszabbul – először tőlem, aztán Dracótól. Többé nem fog zavarni.

Harry bólintott, felszívta az orrát, majd köhintett.
– Jó. Csak azt kívánom, hogy…

– Nem, Harry… nem – rázta meg a fejét, és kedvesen elmosolyodott, miközben a kezével fel-le simogatta a fiú karját. – Ez nem a te hibád volt. Semmi sem az volt. Senki sem tudta, mi zajlott valójában Ron és köztem a házasságunk végnapjaiban, és nem a te felelősséged, hogy bocsánatot kérj az ő hibáiért.

– De legalább azt tudnom kellett volna, hogy…

– De hogyan? Honnan tudhattad volna, Harry? – Hermione megrázta a fejét, és letörölte a könnycseppet, amely csendesen legördült az arcán. – Ez senki más felelőssége nem volt, csak az enyém. Csak akkor tudhattad volna meg, ha elmondtam volna neked, de nem tettem. Annyira féltem, hogy az emberek nem fognak hinni nekem… – elhallgatott, próbálva összeszedni a gondolatait. – Elhúzódtam, ahelyett, hogy segítségért fordultam volna hozzád, és ez nem a te hibád. Nem tudtam, mit tegyek, úgyhogy egyszerűen figyelmen kívül hagytam. Ha beszéltem volna róla, az valósággá tette volna, mielőtt készen álltam volna szembenézni vele, érted?

A könnyek most már igazán ömlöttek az arcán, és Harry szeme sem volt száraz, amikor magához ölelte a lányt.

– Igen, tudom – mormolta, és Hermione belesüppedt az ölelésbe, úgy érezve, mintha végre hazatért volna egy rendkívül hosszú, szörnyű nap után.

– Csak egy dolgot mondj meg, Mione. Boldog vagy? – hátralépett, és a szemébe nézett, mire Hermione arcát ragyogó, bár könnyes mosoly világította meg.

– Boldogabb, mint valaha, Harry.

***

Nem sokkal később a Potterék már a kabátjukat vették fel, és egy nagyon álmos Scorpius Hermione karjaiban feküdt, ásítva búcsúzott el. Ginny kedvesen javasolta, hogy a szünet után szervezzenek egy játszódélutánt Scorpiusnak, Jamesnek és Albusnak, és amikor odahajolt, hogy megölelje Hermionét és Scorpiust, a fülébe suttogta:
– Szép munka volt ez, Mione, komolyan. Ő TÖKÉLETESEN DÖGÖS. – Az utolsó szavakat csak a szájával formálta, és pikáns mozdulatot tett. Mindketten kislányos kuncogásba törtek ki, a fiúk pedig gyanakodva néztek feléjük.

– Mi van? – kérdezte Ginny színlelt ártatlansággal, majd barátságosan megcsókolta Draco arcát. – Köszönjük, hogy gondoskodtál a kislányunkról, Draco.

– Köszönjük a vendéglátást, Malfoy – csatlakozott Harry, és kinyújtotta a kezét.

– Végre készen állsz rá, hogy kezet rázz velem, Potter? Elég sokáig tartott – gúnyolódott Draco, és mindenki nevetett.

– Jobb későn, mint soha, igaz? Kellemes karácsonyt, Mione. Neked is, Scorp – mondta, majd mindkettőjüket megölelte, és szeretettel megborzolta Scorpius haját.

– Köszönöm, Harry – mondta a lány, és boldog mosoly terült szét az ajkán.

A Potterék zöld füstfelhőben eltűntek, Hermione pedig ágyba fektette Scorpiust, és úgy érezte, mintha életének egy újabb darabja végre a helyére került volna.

***

– Na, végre beszélünk a szobában lévő elefántról? – kérdezte Hermione, és éles pillantást vetett Dracóra, amikor később aznap este bebújt az ágyba.

– Melyikről? – kérdezte a fiú feszült nevetéssel, attól tartva, hogy a lány valahogy tudomást szerzett arról, miről beszélt ő és Ginny, amíg Hermione Harryvel a verandán volt. – Várj, végre megengeded, hogy vegyek neked egy új autót? – kérdezte izgatottan.

Hermione bosszúsan forgatta a szemét, és megpaskolta az éjjeliszekrényéről felkapott könyvvel.

– Nem, Draco.

– A Potterék utáltak engem? – találgatta grimaszolva. Hermione meglágyult, és odahajolt hozzá, aki háttal a fejtámlának ült, hogy egy édes csókot nyomjon az ajkára.

– Imádtak téged, drágám.

– Oké, akkor csak mondd el! – nyafogott gyerekesen Draco. Hermione kuncogott, majd elővette a levelet, amit aznap korábban talált, és mosolyogva kinyitotta. Draco azonnal tudta, mi az, és fintorgott.

– Draco, drágám – olvasta fel Hermione. – Feltételezem, hogy vagy jogtalanul zártak be – ó, kit akarnánk átverni, jogosan zártak be –, vagy az egyik ostoba szőke végre tönkretett téged, mert ez a két egyetlen hihető magyarázat arra, hogy miért nem válaszoltál az utolsó két levelemre.

Hermione abbahagyta az olvasást, és felhúzott szemöldökkel pillantott át a levél tetején. Draco hátradőlt a fejtámlára, és kezeivel eltakarta az arcát, miközben Hermione továbbolvasott.

– Múlt héten, amikor teáztunk az anyukáddal, volt annyi tisztessége, hogy elmondja nekem, már több hónapja jársz valakivel. Mondtam neki, hogy biztosan téved, mert tudom, hogy soha nem adnád fel a legjobb barátodat valami olyan banális dologért, mint egy jó szex, vagy szándékosan nem tájékoztattál az első komoly kapcsolatodról Story óta?! Ne is próbálj kibújni az éves újévi bulink alól – már mindenkit meghívtam hozzád. Üdvözlöm Scorpot, Pansy.

Hermione elhallgatott, letette a levelet az ágyra, és türelmesen várta, hogy Draco válaszoljon.

– Segít-e, ha elmondom, hogy én is akartam veled erről beszélni? – kérdezte Draco szégyenlősen. – És egyáltalán mit kerestél az íróasztalomon? – morogta, karba fonva a kezét, és gyerekes pillantást vetett rá, miközben a lány elkezdte bekenni testápolóval a meztelen lábait.

– Ha már annyira érdekel, papírt kerestem Scorpiusnak színezéshez, te tökfej! És pont az íróasztal tetején volt! Nem mintha át kellett volna turkálnom bármit is, hogy meglássam – forgatta a szemét Hermione. – És ne tereld el a témát. Számíthatok-e arra, hogy bármelyik pillanatban egy dühös Pansy Parkinson bukkan elő a kandallóból, mert eddig figyelmen kívül hagytad, vagy beszélni fogsz vele rólunk? És mi ez a buli dolog?

Draco felnyögött, oldalra fordult, az arcát a paplanba nyomta, és a csípőcsontjához bújt. Hermione nevetett, miközben Draco valami érthetetlent motyogott.

– Hm? Draco! – Hermione megpaskolta, amikor a férfi megpróbálta lehúzni az ágyra. Egy pillanat múlva Draco feladta, és hátára fordult.

– Jól van, rendben… Minden évben rendezünk itt egy mugli témájú szilveszteri bulit – ez már egyfajta hagyomány lett a válásom óta. Reméltem, hogy idén elkerülhetem, mert csendes szilvesztert akartam csak kettesben tölteni – jelentőségteljesen felhúzta a szemöldökét –, –de úgy tűnik, Pansy elrontotta a terveimet – duzzogott Draco, arra számítva, hogy a lány megdorgálja, de ő csak „hm” -et mondott, és elmerült a gondolataiba, miközben a körmeit reszelte. Draco szinte hallotta, ahogy a lány agya dolgozik

– Tényleg csak egy csendes estét akartál kettesben, vagy a barátaidnak problémájuk lenne velem? Ezért nem akartad, hogy bulit rendezzünk? – suttogta végül halkan Hermione, lélegzetvisszafojtva várva a válaszát. Draco meglepetésében felült, teljesen váratlanul érte a kérdés.

– Ó, szerelmem, egyáltalán nem erről van szó! – Draco kitépte a körömreszelőt a kezéből, és amikor a lány még mindig nem nézett rá, odanyújtotta a kezét, megfogta az arcát, és felemelte a fejét. Hermione továbbra is lefelé nézett, nem merte a szemébe nézni.

– Hermione, nem nézel rám? – könyörgött a varázsló. Végül a lány felnézett az ezüstszürke szemébe, és elakadt a lélegzete, amikor meglátta a tüzet a szivárványhártyája mögött.

– Soha nem fogok szégyellni téged, Hermione Granger. Még ha a barátaimnak is lenne veled problémájuk, ami nem lesz, nekem nem számítana. Azt hiszem, ugyanazért vártam, amiért te is vártál a Potterékkel. Csak nem akartalak megosztani senki mással. – Odahajolt, és egy pillanatra megcsókolta, majd elhúzódott, és a szemébe nézett. – Az igazi probléma az, hogy mindenki annyira szeretni fog téged, hogy soha többé nem lesz egy pillanatnyi nyugalmunk itt – nevetett Draco, és Hermione megkönnyebbülten kuncogott, hogy nem aggódik amiatt, hogy hivatalosan bemutassa őt a barátainak. Lenyomta a fétfit, átült a csípőjére, és szenvedélyes csókkal találkozott az ajkaival.

– Akkor kössünk egy alkut – suttogta a lány, ajkaival végigsimítva a férfi állának alsó vonalát, majd lefelé haladva a mellkasáig, miközben kezeit lecsúsztatta a meztelen oldalán, és belenyúlt az alacsony derekú pizsamája övébe. – Minden alkalommal, amikor egyikünknek… eltereli a figyelmét… valamelyik barátunk, akkor tartozunk a másiknak egy szívességgel.

Draco felnyögött, ahogy a lány hozzá dörgölőzött, Hermione pedig gúnyosan elmosolyodott.

– Tetszik, ahogy ez hangzik – bólintott lelkesen Draco, megragadta a csípőjét, és egy folyékony mozdulattal hátára fordította, mire Hermione meglepetésében felkiáltott.

– Rendben, akkor megállapodtunk. Miért érzem úgy, hogy máris megbántam ezt? – tűnődött Hermione.

Draco sötéten kuncogott, miközben kezeit a pizsamája felsője alá csúsztatta, és csókokkal borította be a csípőcsontját.
– Fogalmad sincs, mibe keverted magad, Granger – vigyorgott, majd egy mozdulattal lehúzta róla a nadrágot és a bugyit, miközben a fejében máris kavargott, hogyan fogja beváltani mindazokat a szívességeket, amelyek hamarosan az övé lesznek.

***

December 24., kedd – Szenteste

Hermione sóhajtott, felhúzta a lábait maga alá, és belebújt a bársonyos heverőbe, amely a Malfoy-család párizsi kastélyának hatalmas, padlótól a mennyezetig érő ablakai előtt állt. Mély kortyot vett a meleg teából, amit épp az imént hoztak neki, és az ablakban álló hatalmas karácsonyfát bámulta, hálásan élvezve ezt a kis egyedüllétet, amiben kikapcsolódhatott.

Az utazás eddig álomszerű volt, és Hermione rájött, hogy nemcsak a társaságot élvezi, hanem azt a luxust is, amibe az idősebb Malfoyok burkolóztak. Ez elég nagy változás volt ahhoz képest, amihez hozzászokott, és bár biztosan nem a pénze miatt volt Dracóval – ennek is megvoltak a maga előnyei. Lucius bebizonyította, hogy pont olyan vicces, ahogy Hermione kezdetben sejtette, Narcissa pedig melegen fogadta őt a karácsonyi családi hagyományaikba. Annyira eltért minden korábbi ünnepi emlékétől, hogy ahogy közeledett a karácsony napja, sokkal kevesebbet gondolt a múltjára, mint amire számított.

Az idősebb Malfoyok már korábban visszavonultak az ágyukba aznap este, Draco pedig elment, hogy újra betakargassa Scorpiust, miután az felébredt, és egy pohár vizet kért. Már majdnem negyvenöt perc telt el Draco távozása óta, de Hermionét ez a legcsekélyebb mértékben sem zavarta. A tűz meleg és otthonos fényt árasztott a nappaliba, az óriási ablakok pedig csodálatos, havas hegyoldali kilátást kereteztek. Az alatta fekvő kisváros feléje kacsintott és csillogott, ő pedig élvezte a friss fenyő illatát, magába szívta a békét és a csendet, miközben Draco visszatérésére várt.

Végül megjelent Draco, és lehúzódott mellé a heverőre, karjait a lány derekára fonta, és a fejét a mellére hajtotta. Hermione elégedetten mormogott, és ujjaival átfésülte a fétfi haját, megnyugtatóan végigsimítva a homlokát.

– Kikészültem – mondta álmosan a varázsló, miközben a szemei lecsukódtak. Hermione ismét elégedetten mormogott, majd ujjaival végigsimította a férfi karját, majd visszafelé az arcáig, és finoman végigsimította az ajkait és az orrát.

– Nos, ha úgy érzed, hogy még van erőd, gondoltam, adok neked az egyik karácsonyi ajándékodat egy nappal korábban. Ehhez ugyanis szükség van egy kis magánszférára, tudod – utalt rá tréfás suttogással.

Draco hirtelen kinyitotta a szemét.
– Nem vagyok annyira fáradt – mondta vigyorogva, és Hermione elnevette magát.

– Oké, remek. Akkor tizenöt perc múlva találkozunk az ágyban. – Kicsúszott alóla, és lassú léptekkel az ajtó felé sétált, majd a válla felett rákacsintott, mielőtt elindult volna a folyosón.

***

Hermione nem siette el a készülődést, izgatottan várta, hogy először öltözzön fel Draco kedvéért. Miután felvitt egy kis kedvenc varázskréméből, ami barnás árnyalatot adott a bőrének és csillogó ragyogást kölcsönzött neki, sminkelt egy kicsit: egy kis szempillaspirált, rózsaszín arcpírt és csillogó szájfényt. Hallotta, ahogy Draco csendesen belép a szobába, és pálcájával intett egyet: a haja lazán oldalra fonódott, majd gyönyörű, hullámzó lófarokba tűzött, a fürtjei pedig a vállára omlottak.

Végül belebújt abba a pompás testhezálló ruhába, amelyet kifejezetten erre az alkalomra vásárolt – az áttetsző vörös anyag tökéletesen simult a testvonásaihoz. Finom fehér virágmotívumokkal volt hímzve, alig látható rövid ujjakkal, mélyen kivágott háttal, amely tangává ívelt, így alig hagyott teret a fantáziának. Felkapta a hozzá tartozó, áttetsző, padlóig érő kimonót és egy pár finom vörös tűsarkút, majd megállt, hogy megnézze magát a tükörben, és elgondolkodott, vajon érezte-e magát valaha is szebbnek vagy vonzóbbnak.

Hermione kilépett a fürdőszobából, és száz lebegő gyertya lágy fénye fogadta. Draco a szoba túlsó végén ült a kandalló előtt, a gombos ing ujjait az alkarjáig felhúzva, kezében egy pohár borostyánszínű folyadékkal. Hermione az ajtóban állt, kortyolgatta a pohár bort, amit Draco hagyott neki, és távolról gyönyörködött benne. A vállainak lágy íve, az állának erős vonala, a mesteri kezei. Melegség gyűlt össze a hasában, és melegség kúszott a mellkasába, amikor belépett a szobába, és – reményei szerint – érzéki pózban támaszkodott az alacsony komódnak.

– Készen állsz kibontani az ajándékodat, szerelmem? – szólt hozzá halkan Draco, a szíve a torkában dobogva. Draco felállt, megfordult, és hirtelen megállt, amikor meglátta. Csengő hanggal letette a whiskys poharát, majd vágyakozó, sötét tekintettel siklott felé. Egy pillanat alatt a karjaiban volt, a férfi kezei körbefogták az arcát, és belemélyedtek a kócos fürtjeibe, ajkai pedig mohón itták magukba a lányt.

– Tetszik? – ugratta Hermione, amikor levegőért kapkodva felemelkedtek, zihálva és bolondok módjára vigyorogva.

– Így is lehet mondani – morogta Draco, mielőtt felkapta a lányt, és a vállára vetette, aki meglepetésében felkiáltott, Draco pedig az ágyra dobta, majd rá mászott, testével bezárva őt. Ajkai és nyelve elvették a lélegzetét, és a lány felnyögött, amikor a férfi megragadta az egyik kezével a csípőjét, és felhúzta, hogy testük szorosan egymáshoz simuljon. Draco a lány legintimebb pontjához dörgölőzött, mire a lány elszakította ajkait az övétől, arcát a fiú nyakába nyomta, és kéjsóváran zihált.

Épp csak elkezdte csókokkal borítani a nyakvölgyét, majd lefelé haladva a kulcscsontjáig, amikor a lány ravasz mosollyal kicsúszott alóla, és a vállába nyomódott.

– Ehhez túl sok ruhát viselsz, Malfoy.

Draco felnevetett, és megpaskolta a lány fenekét, miközben az lecsúszott az ágyról, és térdre ereszkedett a lába elé. Könyökére támaszkodva lelógó szemhéjakkal és lusta mosollyal nézett le rá, miközben a lány kikötötte az oxford cipőjét, és játékosan a válla fölé hajította. Végül a lány felemelte az egyik térdét, és rendkívül lassan kibontotta az övét, imádva azt, ahogy a férfi szeme az arcán, a mellein és a kezein táncolt – mintha meg akarná jegyezni magának.

Draco megrángatta a copfja végét, miközben a lány kicipzárazta a nadrágját, lecsúsztatta a bokájáig, majd levette a lábáról, mielőtt pihekönnyű csókokat nyomott a vádlijára, a térde belső oldalára és a combja belső részére. Hermione gúnyosan elmosolyodott, amikor hallotta, hogy a férfi lélegzete elakad, majd lecsúsztatta a nadrágját, és csupán egy másodpercre fogta meg a farkát a tenyerével, mielőtt buja vágyakozással a forró szájába vette.

– Basszus, Hermione – káromkodott Draco, miközben a lány nyelvével végigsimította a péniszét, és lassan, szinte kényelmesen szopogatta, behúzva és kihúzva a szájából, miközben a nyál összegyűlt az ajkai sarkában, és obszcén módon lecsöpögött a mellkasára.

Halk nyögés morajlott a torkában, és elakadt a lélegzete, ahogy elárasztotta a vágy, türelme elpárolgott, mert egyre jobban akarta magába fogadni Dracót. Felnyúlt, és megrántotta a kezét, Draco pedig gyorsan engedett, ugyanolyan kétségbeesetten érezve magát. Letépte a pólóját a fejéről, majd megragadta a lány nyakát, és még mélyebbre nyomult a szájába, szinte fájdalmasan hatolva a torkába. A behatolástól könnyek szöktek a szemébe, de nem tudta visszatartani az örömtől felkiáltó sikolyt, és lenyelte őt, miközben a fiú még mélyebbre hatolt belé, szinte túllépve azon a határon, amit a lány elviselhetőnek tartott.

– Ez az, bébi – suttogta Draco, és Hermione felnyögött, amikor az egyik keze megcsípte a fájó mellbimbóját, a másik pedig a torkát szorította, hüvelykujja pontosan a pulzuspontjára nyomódva. Ösztönösen tudta, ahogy az elméje elsötétült, hogy teljesen és végérvényesen végzete van.

Ennyi volt neki, Draco tönkretette őt mindenki más számára.

Az idő elszállt, ahogy belesüppedt a kezei érintésébe és a testét átható forróságba, villanások ragadtak meg az elméjében oly módon, hogy soha nem fogja elfelejteni őket. Ahogy felhúzta az ágyra, és imádóan lehúzta a kimonót a válláról, kezei végigsimították a melltartója csipkéjének bonyolult mintáit, hogy a hüvelykujjai belenyomódtak a csípőcsontjába, és magához húzta, hogy a nyelve hosszú mozdulatokkal simogatta végig a testét. Soha nem fogja elfelejteni, ahogy a kezei olyan szorosan markolták a bordáit, hogy alig tudott lélegezni, de még akkor is, amikor belé hatolt, még mindig nem érezte, hogy elég közel lenne hozzá. Ahogy tágra nyílt szemmel lassan mozogtak egymáshoz, az érzelmek intenzitása, ami közöttük áramlott, szinte földöntúli volt. A fölöttük lebegő gyertyák már alig égtek, és mély árnyékokat vetettek a szobára, amelyek úgy burkolták be őket, mintha álomban lennének.

Hermione egyszerre emelkedett magasra, majd zuhant mélyre, újra emelkedett, majd még erősebben zuhant, mintha szétesne a varratainál, mintha kifordították volna. Szájuk kétségbeesetten ütközött egymással, hogy közelebb kerüljenek – minden lehetséges módon összekapcsolódtak, de ez még mindig nem volt elég –, és könnyek gyűltek a szempilláin, miközben a szíve millió darabra tört szét, és szétszóródott. A neve elhagyta az ajkait, és még szorosabban ölelkeztek, miközben a szívverésük lelassult, újabb könnyek hullottak a szeméből, miközben az arcát a férfi mellkasába temette.

– Itt vagyok veled – suttogta halkan a hajába, magukra húzva a takarót, és szorosan magához ölelte. A lány egy időre elszállt, majd levegőért kapkodva tért vissza a valóságba, miközben Draco keze gyengéden simogatta a hátát.

Megfordult a karjaiban, és édes csókkal találkozott az ajkaival, megfogadva, hogy ezt a pillanatot örökre megőrzi a szívében.

***

Jóval éjfél után járt már, mire Hermione annyira magához tért, hogy felvegyen egy pizsamát, és rendbe hozza a haját, miközben Draco hívott egy házimanót egy késő esti falatozáshoz. Egy tál maradékot tettek az ágyra közéjük, és rágcsálva beszélgettek lazán arról, hogy holnapután hazatérnek.

– Tényleg el kell kezdenem lakást keresni – panaszolta Hermione. – Szilveszterig ki kell költöznöm a házikóból, ami már csak pár nap múlva esedékes. – Sóhajtott, és hátradőlt a párnáira, nem igazán vágyva arra, hogy új lakást keressen.

– Vagy… nem is kell elkezdened keresni – javasolta Draco lassan, mintha csak kipróbálná, milyen érzés kimondani ezeket a szavakat. Túl nagy falatot vett a kekszből, és a szeme sarkából pillantott rá. Hermione felült, és meglepetten nézett rá.

– Arra kérsz, hogy költözzek be hozzád? – kérdezte Hermione, miközben félmosoly húzódott az ajka sarkára. Draco megdöntötte a fejét, és kinyújtóztatta a nyakát, időt nyerve, miközben átgondolta a válaszát. Egy kínzóan hosszú pillanat után összecsapta a tenyerét, és kiugrott az ágyból.

– Tudod mit, bassza meg. Tényleg azt kérem, hogy költözz be, de várj egy pillan… – mondta a férfi, miközben eltűnt a gardróbban.

– Nem akarom, hogy úgy érezd, kötelességed felajánlani, Draco. Tudom, hogy mostanában sokat vagyok nálatok, de ha neked és Scorpnak több helyre van szükségetek, azt teljesen megértem. – Draco visszatért a gardróbból, egyik kezét a háta mögé rejtve, Hermione pedig zavartan nézte az arcán látható ideges mosolyt. Elvette az ágyáról a tálcát, majd leült a közepére, szemben vele, egyik keze még mindig a háta mögött.

– Soha nem terveztem, hogy így fogom ezt csinálni, de nem akarok tovább várni.

Megharapta az ajkát, és a tekintete komollyá vált, miközben előhúzta a karját a háta mögül, és elővette a fekete bársony gyűrűsdobozkát. Hermione felkiáltott, és a kezét a szájához emelte, miközben a könnyek komolyan elkezdtek csorogni az arcán. A szeme Draco és a doboz között járt ide-oda, a szíve a torkában dobogott.

– Tudom, hogy azt mondtad, nem vagy száz százalékig biztos bennem – bennünk – és tudom, hogy még nem beszéltünk erről –, de ez nem tartott vissza attól, hogy néhány hete megvegyem ezt a gyűrűt, és a zsebemben hordozzam, várva a megfelelő pillanatra. Voltak extravagáns ötleteim, de egyik sem illett hozzánk. Ez itt, ez illik hozzánk. – Draco elmosolyodott és megrázta a fejét, Hermione pedig könnyes nevetést hallatott, miközben bólintott egyetértésképpen, pontosan megértve, mire gondol. – Akár biztos vagy benne, akár nem – én elég biztos vagyok mindkettőnk helyett. El sem tudom képzelni, hogy bármelyik másik nő annyira szeretné Scorpiust vagy engem, mint te. – Hermione ajkáról halkan felszökött egy zokogás, Draco pedig odanyújtotta a kezét, hogy hüvelykujjaival letörölje a könnyeit, majd magához húzta a lányt az ágy szélére, és letérdelt előtte. Megfogta a kezét, és határozottan megcsókolta az ujjait, majd kinyitotta a dobozt, amelyben egy csillogó gyémántgyűrű rejtőzött.

– Még nem vagyunk együtt olyan régóta, de ez több mint elég idő volt ahhoz, hogy rájöjjek: veled akarom leélni az életemet, Hermione. Hozzám jössz feleségül?

Draco alig tudta kimondani a szavakat, amikor a lány máris rávetette magát, és heves csókkal találkozott az ajkaival.

– Ez igent jelent? – ugratta a lány a csókok között, mire Hermione nevetve bólintott.

– Igen, te tökfej! – Magához húzta, kezeit az arcára helyezte, a szemébe nézett, és az orrát az övéhez dörgölte. – És biztos vagyok benne, Draco. Lehet, hogy korábban nem voltam az, de most már az vagyok. – Draco ragyogott, amikor a lány felé nyújtotta a kezét, és ő felhúzta a gyűrűt az ujjára, mielőtt még egyszer szenvedélyesen megcsókolta volna.

***

December 25., szerda – december 30., hétfő

Az újonnan eljegyzett pár alig aludt pár órát, amikor Scorpius kora reggel beugrott az ágyukba, és követelte, hogy ideje felkelni. Mielőtt elugorhatott volna, Draco megragadta, és betakarta a takaróval kettőjük közé, majd gyengéden elmondta neki, hogy beszélniük kell valamir. A korához képest érett ötéves még nem egészen értette, mit jelent a házasság, de amikor rájött, hogy ez azt jelenti, hogy Hermione az övék lesz – ráadásul örökre –, teljes mértékben támogatta az ötletet.

Épp fel akartak kelni, hogy reggelizni menjenek, amikor Scorpius Hermione ölébe mászott, karjait a lány derekára fonta, és félénken, a leghalványabb hangon megkérdezte:
– Ez azt jelenti, hogy mostantól anyának hívhatlak, Mione?

A szíve millió darabra tört, és könnyekkel teli szemmel nézett Dracóra. Ő is alig tudta visszatartani a könnyeit, ezért Hermione csak szorosabban ölelte magához, és biztosította róla, hogy ha akarja, ő is nagyon örülne, ha anyának hívná.

És ezzel, ahogy mondani szokták, el is dőlt a dolog.

***

A karácsony reggelén a reggeli közbeni bejelentésük után hamar kiderült, hogy Narcissa szinte még náluk is jobban izgult az eljegyzésük miatt. Hermionénak később aznap eszébe jutott, hogy Narcisszának biztosan tudnia kellett a gyűrűről, emlékezve arra, ahogy Scorpius karácsonyi előadása után ugratta Dracót.

– Várj, ki tudott még erről? – kérdezte tőle, mire Draco nevetett.

– Ginny kitalálta azon az estén, amikor átjöttek, erről beszéltünk, amíg te és Potter kint voltatok. Volt róla fogalmad, hogy mennyire aggódtam, hogy elárulja?

Hermione megrázta a fejét, és biztosította, hogy a lánykérés teljes meglepetés volt számára.

Nem volt olyan pompás vagy előre megtervezett, ahogyan sok lány szerette volna, de Hermione számára tökéletes volt.

Hermione utolsó apró aggodalma is eloszlott a párizsi birtokon töltött hátralévő napok alatt azzal kapcsolatban, hogy befogadják-e a Malfoy családba, és úgy érezte, mintha álomban lenne, miközben a karácsonyi időszakot olyan emberek között töltötte, akik törődtek vele. Hógolyócsatát rendeztek a mennyei, hóval borított kertben, elfoglalták a konyhát, és cukros süteményeket sütöttek, összebújtak a karácsonyfa melletti kanapén, és Scorpius kedvenc karácsonyi könyveit olvasták, miközben ő elaludt, és Hermione szíve határtalan hálával teli volt.

Karácsony utáni pénteken hazatértek a Cotswoldsba, és már másnap nekiláttak, hogy egy tartósabb helyet alakítsanak ki Hermione számára. A szekrényt kibővítették, íróasztalát pedig a konyha melletti hangulatos sarokba állították fel. Természetesen könyvespolcokat is szereltek a nappaliba és a hálószobába, hogy elférjen a gyűjteménye, Hermione pedig elővette a „Céltudatos Ribi” listát a naplójából, varázsolt egy keretet, és a komód fölé akasztotta.

Annyit adott neki ez a lista, és soha nem akarta elfelejteni.

Nem került el a figyelmük az az irónia, hogy Draco egy gyűrűt hordott a zsebében, és egy bonyolult lánykérésen töprengett, miközben Hermione attól tartott, hogy a kapcsolatuk a bérleti szerződése lejárta után véget ér. Amíg Scorpius szundított, befejezték a ruháinak a szekrénybe pakolását, majd teljesen felöltözve az ágyra zuhantak, és nevetve próbálták egymást felülmúlni egyre szélsőségesebb, varázslatos témájú lánykérési ötletekkel. Pár percre elaludtak, éppen akkor, amikor a délutáni nap kezdett alábbhagyni, Hermione biztonságban Draco mellkasához bújt, a férfi keze pedig a lány csípőjén pihent.

Arra ébredt, hogy egy apró test összekuporodott előtte, és magához húzta a fiút, majd egy csókot nyomott a feje oldalára, arra gondolva, hogy ha örökké így maradhatna – megtenné.

***

Aznap este összepakolták Hermione utolsó holmijait a bérelt nyaralóban, és míg Draco néhány táskáját visszahoppanált a házukba, Hermione leült a bejárati lépcsőre. Karjaival átölelte magát, reszketve a hidegtől, miközben kinézett a kanyargós vidéki útra, amelyet most hó borított ott, ahol egykor élénk színű levelek feküdtek. A környező dombok már feketék voltak a gyorsan halványuló fényben, a lila -ezüstös hangafedte mezők már régóta a tél alá temetődtek. Annak ellenére, hogy a táj mennyire másképp nézett ki, mint amikor először megérkezett, még mindig úgy tudta elképzelni, mintha csak tegnap lett volna: a dombok, ahogy a nap felkeltével táncoltak és csillogtak, a hanga, ahogy a szélben visszacsillogott rá, a dombok felett felkelő, vakító napkelte narancssárga fénye.

Felejthetetlen pillanat volt, amikor minden kristálytisztává vált.

Pont azon a lépcsőfokon ült, bánattal és bizonytalansággal telve, nem szívesen tért volna vissza londoni lakásába, de a döntésképtelenségtől megdermedve nem tudta eldönteni, maradjon-e egy ilyen idegen helyen. Félt a felejtéstől, félt a továbblépéstől, félt az érzésektől. Élesen emlékezett arra, hogy megdermedt, meggyőződve arról, hogy bárhová forduljon, csak újabb zsákutcába jut.

De ahogy a nap felkelt azon a dicsőséges őszi reggelen, új jövő ígéretével töltve el őt, úgy nézte, ahogy az utolsó fénysugarak eltűnnek a téli dombok mögött, és érezte a csípős szelet az arcán. A magányos gyász ideje most véget ért, és a könnyek lefolytak az arcán, hatalmas hálával mindazért, amit ez az időszak hozott számára.

Egy kísérteties pukkanás hallatszott a házikóból, és Draco megjelent a lépcsőn, leült mellé, és karját a lány vállára tette, miközben Hermione közelebb húzódott hozzá. Hermione a fejét a férfi mellkasára hajtotta, karjait a derekára fonta, mély lélegzetet vett – lassan és egyenletesen –, majd végső búcsút intett annak a helynek, amely újjáalkotta őt.

Miután még egyszer végigpásztázta a házat, hogy megbizonyosodjon róla, nem felejtett-e el semmit, egy mozdulattal lekapcsolta a villanyt, és eltűnt.

***

December 31., kedd – Szilveszter

– Szóval odamentem az ajtajához, és ő dühös volt, és úgy értem, hogy kurvára kiakadt…

– DRACO! NE MERD ELMESÉLNI EZT A TÖRTÉNETET! – visított Hermione a konyhából, de a kár már megtörtént. Draco egy csomó vendégüket – köztük Hermione áruló ex-legjobb barátját, Harry Pottert is – szinte a földön hengergette a nevetéstől, miközben elmesélte nekik az első randijuk történetét.

– Nem is tudtam, hogy ilyen is van benned, Granger – mondta Pansy azzal a fajta gúnyos mosollyal, amit csak egy Mardekár tud felvarázsolni az ajkára. Hermione csak felhúzta a szemöldökét, és elnevette magát.

– Még a felét sem tudod, Parkinson.

Dracónak igaza volt – ő és Pansy már az elejétől kezdve jól kijöttek egymással, és bár a többi Mardekár-házbeli közül néhányan eleinte kissé kényelmetlenül érezték magukat, a bemutatkozás remekül sikerült. Hermione megdöbbent, amikor nemcsak Harry és Ginny jelent meg, hanem egy egész sereg másik griffendéled is, akiket évek óta nem látott. Hamar rájött, hogy Pansy biztosan az eljegyzés hírét hallva hívta meg őket az utolsó pillanatban, és meghatódott ettől a befogadó gesztustól. Pansy elhárító mozdulattal intett, amikor Hermione megköszönte neki a figyelmességét.

– Semmiség, Granger – jegyezte meg mellékesen, mielőtt visszafordult, és utólag hozzátette: – Jó dolog egy új kezdet, nem igaz? – Nevetés zengett végig a házon, a gyerekek őrjöngve rohangáltak, és otthonuk csodálatosan telinek tűnt. Hermione nem tudott volna elképzelni jobb befejezést egy ilyen egyszerre szörnyű, mégis elképesztően csodálatos évre, és teljes szívből egyetértve bólintott. Csodálatos, Pansy.

Ahogy közeledett az éjfél, Hermione szorító érzést érzett a mellkasában. Kilépett a tornácra, behunyta a szemét, mély levegőt vett, majd eltűnt, és bizonytalan léptekkel Rose emlékműve mellett landolt. Egy pillanatra könnyek gyűltek a szemébe, és hagyta, hogy lefolyjanak, de a szomorúság már nem volt olyan mély szakadék, mint egykor. Letérdelt, és rátette a kezét a fatörzsre, majd megijedt, amikor egy pukkanás hallatszott mögötte.

– Honnan tudtam, hogy itt leszel? – kérdezte Draco kedvesen, miközben Scorpius mögé rohant, és a hóba lökte. Hermione nevetett, és egy pillanatra magához szorította, majd felállt, és leporolta magát, örülve a társaságnak.

– Nem hagyhattam, hogy elteljen az éjfél anélkül, hogy újévi csókot adnék a vőlegényemnek, ugye? – kérdezte Hermione, miközben magához húzta, Scorpius pedig a lábuk között tekergett. Draco megfogta az arcát, és egy pillanatig szenvedélyesen megcsókolta, mielőtt Hermione engedett Scorp köpenyén való rángatásának, felemelte a karjába, és egy csókot adott az arcára.

– Szeretlek, apa – mondta. – Szeretlek, anya. – Hermione szíve majdnem kiugrott a mellkasából, és még néhány könnycsepp gyűlt a szemhéjára, miközben a fiú vállán át Dracóra nézett, akinek az arca pontosan azt tükrözte, amit ő érzett.

Elárasztották az érzelmek, és annyira szerelmes volt.

– Én is szeretlek, Scorp – suttogta Hermione a hajába.

– Szeretlek, öcskös – suttogta Draco, miközben mindkettőjüket magához ölelte. Scorpius hangosan ásított, és a felnőttek is követték a példáját, kuncogva.

– Már ideje lefeküdni? – kérdezte nyafogva, miközben szemhéjai lecsukódtak.

– Igen, Hermione, már ideje lefeküdni? – kérdezte Draco, szemöldökét felvonva, ezzel némán emlékeztetve Hermionét a sok szívességre, amivel tartozott neki azért, hogy az elmúlt néhány napban annyiszor félbeszakították őket. Hermione nevetett és bólintott.

– Akkor menjünk haza – engedett a lány.

Miután elbúcsúztak a vendégektől és jó éjszakát kívántak Scorpiusnak, végre elosontak az ágyba, és a lehető legszebb módon kezdték az új évet.

***

Január elseje zuhogó esővel köszöntött, és a háromtagú kis család gumicsizmában és esernyővel indult ki az ajtón, elszántan, hogy egy kicsit pocsolyázgassanak. A város felé vették az irányt, és alaposan eláztak és bemocskolódtak, útközben pedig beugrottak néhány boltba, mielőtt a kocsmába mentek volna valami meleg italra.

Az ajtó feletti csengő hangosan megszólalt, amikor berohantak az eső elől, majd felakasztották a kabátjaikat, és belesüppedtek a bőrfotelekbe az ablakpárkány mellett, amelyekben Hermione már az első látogatásakor is olyan jól érezte magát. Kávéjuk mellé almás pitét ettek – Scorpnak forró csokoládét –, és Hermione megerősítette, hogy a következő napra megbeszélte a találkozót a szerkesztőjével. A regény végre átesett minden szükséges szerkesztésen – és megkapta a vőlegénye jóváhagyását is –, így időben, Valentin-napra megjelenhetett. Hermionét melegség öntötte el, amikor eszébe jutott Draco reakciója, amikor végre összeszedte a bátorságát, hogy elolvassa vele a befejezést.

– Ez a legjobb, amit eddig írtál, szerelmem, kétségtelenül.

Beszélgettek a hét hátralévő részére vonatkozó terveikről, kártyáztak, és Hermione elmerült az álmodozásban az esküvőjükről, amiről már eldöntötték, hogy nem jöhet elég hamar. Talán valamikor tavasszal? Máris elképzelte, hogy a párizsi Chateau kertjében tartják majd a szabadtéri esküvőt, amelyről Draco biztosította, hogy májusra vadvirágokkal lesz tele.

Pár órát tétlenül töltöttek a kocsmában, nem sietve sehova.

Végül is a világ minden ideje a rendelkezésükre állt.

Vége.



„Remélem, olyan dolgokat látsz, amik megdöbbentenek. Remélem, olyan érzéseket tapasztalsz, amiket még soha nem éreztél. Remélem, olyan emberekkel találkozol, akik más nézőpontból látják a dolgokat. Remélem, olyan életet élsz, amire büszke vagy, és ha nem, remélem, lesz bátorságod újrakezdeni.” F. Scott Fitzgerald

hozzászólások: 0