20. fejezet
A Sin-Youk bűnösök

Draco arra ébredt, hogy valami csiklandozza az orrát. Kellemes, csodás, elbűvölő illata volt. Ez volt, ki merte mondani, a kedvenc illata a világon. Egy pillanatra mélyen beszívta a levegőt, élvezte a kellemes érzést, miközben csukva tartotta a szemét.

Aztán a szemei kipattantak, amikor rájött, hogy azért érzi a világ kedvenc illatát, mert az orra Granger hajában volt, és a levendula csodás illata kavargott körülötte.

Draco megpróbált nem pánikba esni. Tisztességesen biztos volt benne, hogy teljesen sikertelenül.

Még mindig magához szorította a lányt, szinte az egész teste az övé fölött volt, ahogy megakadályozta, hogy bárki is elragadhassa az éjszaka folyamán. A másik karját maga elé nyújtotta, Granger feje rajta pihent, miközben mélyeket lélegzett, még mindig nagyon aludt.

Draco pánikja egyre fokozódott.

Teljesen megakadályozta a lány szökését az előző éjszaka, ami a legjobb esetben is megkérdőjelezhető lépés volt. Bár megértette az alvástól elborult agyának érzéseit, a folytatással kapcsolatban nem értett egyet.

Miközben azon vitatkozott, hogyan menekülhetne meg a Jelenlegi Helyzetből anélkül, hogy Granger megölné (feltéve, hogy alaposan elégedetlen volt a Jelenlegi Helyzettel), Draco elmélkedésbe merült. Úgy látszik, Granger közelsége valóban elegendő volt ahhoz, hogy elnyomja a kínzásáról szóló rémálmait. A hipotézis még a kórházban alakult ki nála, és most be is igazolódott, mivel teljesen rémálommentesen aludt, mióta megszerezte az ijesztő boszorkányt, és fogva tartotta.

Ami megint csak nem igazán tartozott az eddigi legjobb húzásai közé.

Tovább mérlegelte magát, és megállapította, hogy érdekes és meglepő módon a vállán lévő keze Granger kezét is magába zárta. Teljesen bizonytalan volt, hogy ki kezdeményezte a kéztartást, és őszintén szólva túlságosan félt megkérdezni ezen a ponton.

Ráadásul mindketten olyan szintű vetkőzésben voltak, amit az ember illetlennek tarthatott volna: Draco a nadrágon kívül semmiben, Granger pedig egy aprócska rövidnadrágban és az egyik elviselhetetlenül szűk pólóban.

Draco szinte biztos volt benne, hogy egyszerre volt élete legmagasabb és legalacsonyabb pontján. Most két lehetőség állt előtte.

Első lehetőség: pánikba esni, és maradni ott, ahol volt, abban a reményben, hogy Grangert ugyanúgy érdekli a jelenlegi helyzet, mint őt.

Második lehetőség: pánikba esni és kiszabadulni abból a lehetséges helyzetből, hogy Grangert nem érdekli annyira a jelenlegi helyzet, mint őt.

Mérlegelte mindkettő előnyeit és hátrányait, és hálás volt azért az intenzitásért, amellyel Granger képes volt aludni.

Bár az első lehetőség kétségtelenül vonzóbb volt a lehetőségek közül, a kockázat/nyereség aránya is magasabb volt. Minden bizonnyal fennállt annak a lehetősége, hogy a kifizetés élete legjobbja lehet, ugyanakkor meg volt rá az esély, hogy élete legéletveszélyesebb vállalkozása is lehet.

A második lehetőségnél a kiszabadulás nagyobb valószínűséggel nem a halálát eredményezné; ez azonban nem volt garantált, mivel már fogva tartotta a nőt, és ráadásul arra sem volt esély, hogy Granger elégedetten maradjon a karjaiban.

Draco egyszóval ellentmondásos volt.

Hosszas tanakodás után Draco döntésre jutott. Már elhatározta, hogy megkérdezi Grangert, és talán jobb lenne, ha ezt akkor tenné, amikor nem a lethifold tevékenységével próbálja fogva tartani a lányt. Így hát, amire úgy fog gondolni (és már most is úgy gondolt), mint élete öt legnehezebb pillanatának egyikére, eloldozta magát az alvó istennőtől, hogy egy kellemesen hideg zuhanyzásba és egy kiverésbe fogjon, miután az istennő félmeztelen testét órákig magához szorította.

Amikor elzárta a vizet, pánikba esett a szobájában mozgolódó Granger hangjaira, ami arra emlékeztette, hogy szembe kell néznie a félelmetes boszorkánnyal. Felhúzott egy nadrágot és egy pólót, lényéből egyenesen csöpögött a nemtörődömség (és egyáltalán nem a rémület), ahogy kihúzta az ajtót.

Granger épp akkor lépett ki a szobájából, és rápillantott, egy újabb pár istenverte, gyötrelmesen szűk, fájdalmasan rövid, borzalmasan fehér rövidnadrágba öltözve, és egy sportmelltartón kívül semmi másba.

Draco meglehetősen hatásos módon nem bámult kéjesen. Egészen biztos volt benne, hogy a Granger arcára kiülő vigyor alapján nem járt sikerrel.

Az összes bestiát látni lehetett, ahogyan a szaggatott és brutálisnak tűnő sebhelyektől kezdve az apró ezüstös szeletekig mindenféle hegek szórványát is. A bal bordáján egy lila csillagcsík volt, részben elrejtve az ijesztő oroszlán alatt. És persze ott voltak a gyönyörű kulcscsontjai, hihetetlen hasizmai és istenverte tökéletes mellei.

Függetlenül a jégzuhanyzástól és a kiveréstől, amibe alig néhány pillanattal korábban bocsátkozott, úgy találta, hogy a nadrágjában határesetileg nem volt elegendő hely.

– Jó reggelt! – szólalt meg fojtottan, mielőtt szinte elviselhetetlen mennyiségű nemtörődömséggel megköszörülte a torkát, miközben lazán félrenézett, láthatóan nem zavarta az egyik legjobb látvány, ami valaha is jutott embernek.

– Jó reggelt! – válaszolta Granger, még mindig különösen önelégült vigyorral az arcán, mielőtt megfordult, és elindult a folyosón vissza a konyhába.

Granger meglepő módon még nem említette a… helyzetet, hogy Draco fogva tartja őt. Ez vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz jel volt, és Draco nem volt teljesen biztos benne, hogy lehetett tudni, hogy a két lehetőség közül melyik az.

Követte a lányt, miközben próbálta megtalálni a szavakat és a bátorságot, hogy megkérdezze, érdekelné-e a lányt egy olyan tevékenység, mint a csókolózás. Vagy a dugás. Vagy a randizás.

Igazán nem volt válogatós. Kivéve persze, hogy mindháromra vágyott. Istenek, rohadtul feleségül venné azt a boszorkányt, ha megkérné.

És akkor Granger azt mondta: „Hoppá”, és megállt, amikor a folyosó végéhez közeledett, és lehajolt, hogy felvegyen valamit a padlóról, amire Draco arra késztette, hogy kivágja a kezét, és megragadja a legközelebbi ajtófélfát, nehogy belerohanjon.

A nő lehajolt… eléggé messzire. Valóban elég messzire. Elég messzire ahhoz, hogy a nem átlátszó fehér rövidnadrágján keresztül minden egyes milliméterét felfedje annak a kibaszott hihetetlen picsának.

Minden látvány, amit Draco valaha is látott életében, elhalványult ehhez a pillanathoz képest, beleértve az előző napokban a könyvtárban kínzó rövidnadrágját is. Ez… páratlan volt. Sajnos, egy kicsit túlságosan is jó volt a kilátás.

Draco keze automatikusan a lány csípője felé nyúlt, amiről csak feltételezni tudta, hogy határesetesként vad igénye volt arra, hogy megérintse, miközben a férfi morogva rászólt, aminek hatására a lány riadtan felegyenesedett és megfordult, miközben a férfi sietve visszarántotta a kezét, mielőtt hivatalosan is létrejött volna az érintkezés.

Nem hibáztathatta a lányt az ijedtségéért. Ez egy különösen zsigeri, állatias, vad morgás volt. Draco maga is megijedt volna, ha valaki ilyen hangot ad ki rá, különösen, ha valaki, aki nagyjából kétszer akkora volt, mint ő.

A rémület és a riadalom keverékéből álló pillantással Granger szeme egy pillanatra kitágult, mielőtt visszafordult, és újabb szó nélkül belépett a konyhába. Draco egy hosszú pillanatra a helyére gyökerezett és rémület öntötte el, hogy az imént morogva nézett átkozódó társára.

Morgott.

Ó, te jó ég!

Draco élesen kifújta a levegőt, és visszahúzta a kezét az ajtónyílásról, felfedezve, hogy egy különösen nem meglepő fordulattal részben összetörte a fát a keze alatt. Egy gyors pálcacsapással megjavította, és szégyenlősen elindult a konyhába, hogy segítsen Grangernek a reggelihez.

– Elnézést! – mondta a férfi, miközben megköszörülte a torkát. – Borzalmas allergiám van. Biztos vagyok benne, hogy megérti.

A lány felhúzott szemöldökkel nézett rá.
– Ó, persze, tekintve, hogy egyszer sem adtad a legcsekélyebb jelét sem annak, hogy allergiás lennél.

Draco feltételezte, hogy ez igaz, bár eléggé zavaró. Reményei, hogy érdeklődni fog a lány érdeklődéséről a baszakodásban való részvétel iránt, jobb lenne, ha valamivel későbbre halasztaná, ha fogadnia kellett volna. Azt is elhatározta, hogy nem beszél a korábbi helyzetről, hacsak a lány nem hozza szóba a témát. Különösen nem lelkesedett azért, hogy olyan beszélgetésbe kezdjen, amelynek nyitómondata az lenne, hogy „Talán beszélnünk kellene arról, amikor véletlenül fogva tartottalak”.

Granger ugyanilyen érdektelennek tűnt, hogy felhozza a témát, ami Draco feltételezése szerint azt jelentette, hogy ráadásul a lányt sem érdekli a megbeszélés. Belsőleg felsóhajtott, biztos volt benne, hogy meghal, ha még sokáig úgy tesz, mintha nem lenne mélyen és teljesen szerelmes a partnerébe. Még csak két hónap telt el, és máris majdnem meghalt pusztán a kíntól.

Reggelit készítettek, és enyhén kellemetlen csendben ettek, amit mindketten úgy döntöttek, hogy a könyvek elfogyasztásával nem vesznek tudomást ahelyett, hogy a szobában uralkodó feszült csendben rágódnának. Draco egy hosszú pillanatig töprengett azon a tényen, hogy mindketten harmincévesek, és láthatóan képtelenek megvitatni az egymás iránti érdeklődésüket vagy annak hiányát.

Amikor a reggeli befejeződött, Granger szinte a szokásos öltözékébe öltözött, vagyis egy fekete trikóba és egy illegálisan szűk fekete nadrágba. A nadrág azonban ezúttal rövidnadrág volt, ami a combja nagy részét felfedte. Draco ismét azt kívánta, bárcsak megérinthetné a legcsodálatosabb combokat, amiket valaha is látott életében.

Miután összepakoltak, Draco keze a lány karja köré fonódott, miközben Granger megpördült a helyéről, és egy halk pukkanással egy sötét erdőbe vitte őket. A lány kivezette őt a fák alól, és egy „Oo” -t eresztett meg a látványtól, ami egy burjánzó, díszes fal előttük, a másik oldalon, amit Draco csak egy vizesároknak tudott elképzelni.

A fényes hold megvilágította a falat, és átragyogott a vízen, miközben látszólag minden irányból tücskök kórusa ciripelt. Elindult előre, és körbepillantott, ahogy végigsétáltak egy hídon, amely átvitte őket a várárkon, és az impozáns, díszesnek tűnő fal felé vitte őket.

Granger, aki sosem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy Granger professzor tanítási idejébe bonyolódjon (és láthatóan kiheverte a morgást), hosszas magyarázatba kezdett Angkor Wat történetéről, kezdve a tizenkettedik századi építésével, egészen a huszadik századi helyreállítási munkálatokig.

Draco mindent megtudott az építészeti tervezésről, az alkalmazott építési technikákról, a konzerválási intézkedésekről, és arról, hogy hindu templomnak épült, mielőtt egy új király elfoglalta a trónt, és úgy döntött, hogy buddhista templom lesz, és a legtöbb szobrot átdolgozta.

Draco nem volt teljesen biztos benne, hogy egész életében valaha is megunja Granger professzor tanítási idejét, függetlenül attól, hogy milyen anyagról van szó. Látva, ahogy Granger arca felragyogott az izgalomtól, ahogy vadul gesztikulált, olyan mennyiségű melegséget hozott a szívébe, hogy egyenesen ragyogott a jelenlétében.

Amikor a fal túloldalára értek, Granger izgatottan kapkodta a levegőt a hatalmas templom láttán, amely egy tisztességesen hosszú séta végén állt, csúcsait holdfény világította meg. Ahogy közeledtek a főbejárathoz, Granger újabb izgatott „Oo”-t eresztett ki, és az előttük álló négy macskaszerű szoborra mutatott.

– Azok Sin-Yousok! – kiáltott fel azzal az elragadtatással, amire csak Granger volt képes, amikor valami tudományos dologról volt szó.

– És mi lehet egy Sin-You? – érdeklődött Draco.

– Az igazságosság szimbólumai. Ha valaki hazudik a jelenlétükben, a szarvukkal a szíven szúrják át az illetőt. – A lány a homlokát ráncolva nézte a szobrokat. – Úgy tűnik, ezeknek nincs szarvuk, de gondolom, ugyanúgy képesek fejbecsapni őket.

Draco úgy döntött, hogy ez egy alaposan veszélyes teremtmény lenne, ha élve lenne körülötte, amíg Granger jelenlétében van. Elég nehéz dolga volt azzal a dühítő szokásával, hogy olyan kérdéseket pufogtatott ki, amelyeket nem kellett volna feltennie. Ha az őszinteséget kényszerítenék rá, szinte biztos, hogy túl sok lenne neki, hogy megbirkózzon vele.

Három Sin-You-szobor

Sin-You szobrok Angkor Watban; Dario Severi képe

Továbbmentek a szobrok mellett, fel a lépcsőn, át az emelvényen és be a templomba, Granger egész idő alatt izgatottan fecsegett, miközben a pálcájával világított, hogy közelebbről is szemügyre vehesse a szobrokat és a falakba vésett bonyolult mintákat.

Mivel hajnali egy óra körül kezdték meg vállalkozásukat, egy lélek sem volt a láthatáron, és a templom teljesen a maguké volt. Granger szobáról szobára vezette végig a férfit, a kambodzsai templomról való tudása látszólag végtelen volt, mivel szinte megállás nélkül beszélt bizarrul különleges részletekről. Ha bárki kérdezné, Draco most már büszke tulajdonosa volt annak a tudásnak, hogy Angkor Wat nyugati tájolású, nem pedig keleti, ami ellentétbe állította a legtöbb más khmer templommal.

Biztos volt benne, hogy ez egyszer a jövőben létfontosságú információ lesz, és gondosan elrakta a jövőbeni használatra.

Draco legalább két órán át követte Grangert, és úgy érezte, hogy az élvezete a tetőfokára hágott, ahogy figyelte a lány végtelen örömét egy ősi templom felfedezésében és a tudás átadásában.

Aztán Draco úgy döntött, hogy van egy ötlete. Különösen idióta ötlet volt. Egy nagyon, rettenetesen, hihetetlenül idióta ötlet, tekintve, hogy már volt egy ötlete, és elvetette, mint lenyűgözően idiótát.

– Nem merészkedhetnénk vissza a bejárathoz? – érdeklődött.

Granger bólintott.
– Persze. Volt valami, amit látni akartál?

– Valóban. Az építészet különösen érdekes volt.

Feltételezte, hogy ez technikailag igaz volt, bár nem egészen ezért akart visszatérni.

Amikor elérték a főbejáratot, és elindultak vissza a lépcsőn, Draco alattomosan megpöccintette a pálcáját.

– Granger, pusztán kíváncsiságból, mit gondolsz a hajamról? – kérdezte Draco jelentős mennyiségű nemtörődömséggel, amivel rendelkezett.

A lány meglehetősen hiteltelenül gúnyolódott.
– Malfoy, ezt már megbeszéltük. A hajad idióta. Én…

Bármi is lett volna a következő szavai, elnyomta a sikolya, ahogy leugrott a lépcső oldaláról, hogy elkerülje a Sin-You szobrot, ami életre kelt és felé indult.

Draco csettintett.
– Nem vagyok benne biztos, hogy hiszek neked, Granger.

– Baszódj meg, MALFOY! – kiáltott vissza, miközben elsprintelt az őt üldöző Sin-You elől, és a földre zuhant, amikor az újra előrevetette magát.

Draco durván hangosan kuncogva ült a lépcsőn, miközben nézte, ahogy a szobor körbe-körbe kergeti Grangert.

– Mondd el az igazat, és nem fog tovább üldözni! – Draco odaszólt neki, miközben a lány ismét oldalra bukott.

– NE! HÚZZ A PICSÁBA!

Draco hátradőlt a lépcsőn a könyökére támaszkodva, miközben csodálta, hogy Granger milyen elszántan makacskodik, mint a fene. A lány oldalra vetette magát, amikor az újra nekiveselkedett, és továbbra is lenyűgözően próbált kitérni a szobor elől. Egy teljes percig csillogó izzadtsággal dolgozott a holdfényben, miközben többször is kitért előle, és figyelemre méltó akrobatikát mutatott be a templom körüli fűben.

– UGH! JÓ! – kiáltotta. – A hajad kibaszottul gyönyörű, és én olyan istenverte sok időt töltök azzal, hogy arra gondolok, hogy végigsimítok rajta!

A szavaira a Sin-You azonnal leült, és bámult rá.

Draco teljesen, alaposan és minden képzeletet felülmúlóan meg volt győződve arról, hogy soha életében nem volt még ennyire arrogáns.

És akkor a kis szörnyeteg úgy döntött, hogy csak úgy igazságos, ha kap egy adagot a saját gyógyszeréből.

– Mit gondolsz a hajamról, Malfoy? – Granger odaszólt neki.

Ezt Draco különösen durvának érezte. Úgy gondolta, hogy csak neki jár az, amit akar.

Rámeredt a lányra.
– Légy szíves menj a pokolba.

– Nem. Válaszolj a kérdésre – követelte, miközben a lépcső aljához közeledett, és a légzése kissé zihált a bőséges aerobiktól, amit végzett.

– Fúj. Ez… – A tekintete a szoborra siklott. – Undorító – jelentette ki végül egy bólintással.

Egy nem meglepő fordulattal a Sin-You felpattant, és megpördült, hogy átugorjon a füvön, és elinduljon felé.

– Cöcö! – Draco felkiáltott, miközben legurult a lépcsőről, épphogy elkerülve a szobor kőfejét. – Imádom a hajad! – kiáltotta valahonnan a földről. – Amikor egy borzalmas sérülés után felébredek, rövid időre biztos vagyok benne, hogy te egy véla vagy.

Csend telepedett rájuk. A férfi talpra állt, és átbökte a fejét a lépcső oldala fölött, a vele szemben lévő fűben ülő helyéről látta Granger arcán a különösen önelégült mosolyt, a ragyogó hold a feje fölött fájdalmasan láthatóvá tette az önelégültséget.

– Tényleg így van, Malfoy? Mi történt azzal, hogy azt hiszed, ez borzasztó?

A férfi rávillantott a lányra.
– Te egy szörnyeteg vagy.

Aztán futó lábak hangja hallatszott, és a földre vetette magát, hogy elkerülje a biztos halált.

– Te nem vagy szörnyeteg! – javította ki.

A Sin-You ismét leült.

Granger még mindig vigyorgott, amikor újra visszanézett a lépcsőn.

– Ez a te ötleted volt, te nagyképű, pöpec sárkány – emlékeztette a férfit.

Dracónak nem volt szüksége az emlékeztetőre.

– Egyszerűen csak meg kellett győződnöm róla, hogy a hajam olyan tökéletes, mint amilyennek mindig is hittem – mondta álszent biccentéssel a varázsló.

Granger megforgatta a szemét.
– Ne hagyd, hogy a fejedbe szálljon.

– Túl késő – szólalt meg éneklő hangon.

– Jól van. Akkor szerinted csinos vagyok, ugye? – kérdezte Granger felhúzott szemöldökkel.

Draco még azzal sem törődött, hogy megpróbáljon hazudni. Úgy döntött, hogy ha valaha is eljön a pillanat, akkor az most lesz. Így hát, mint tiszteletbeli griffendéles, mély levegőt vett, és minden óvatosságot a szélnek vetett, miközben nekirontott annak, ami remélhetőleg nem lesz az idő előtti végzete.

– A gyönyörűség sokkal találóbb leírás lenne – javította ki Draco. – Gyönyörű talán. Tökéletes. Véla-szerű. Egy istennőre emlékeztető.

Minden egyes szóra Granger szemöldöke magasabbra szökött az arcán, ajkai meglepetten szétnyíltak.

A férfi pimasz vigyorral nézett rá, mielőtt a lány megfogalmazhatta volna a szavakat.
– Jóképűnek tartasz, ugye?

A lány természetes ösztönei rögtön működésbe léptek, és azonnal gúnyosan felelt:
– Nem.

Szörnyen váratlanul a Sin-You előrevetette magát, és egy ugrással eltakarította a lépcső szélét, miközben Draco ismét a fűre esett, és megpróbált kitérni az útjából.

Granger felsikoltott, és a hallott puffanás alapján feltehetően a földre zuhant. Aztán elsprintelt előle, miközben Draco újra felegyenesedett, és átnézett a lépcsőn, körbejárta a szélét, amíg újra rá nem ült, és lazán hátradőlve figyelte a lányt, ahogy fut.

– IGEN! – kiáltott vissza a válla fölött, miután elég messzire jutott. – SZERINTEM ROHADTUL GYÖNYÖRŰ VAGY!

Draco pimasz vigyorban tört ki a sikere láttán, miközben a Sin-You azonnal újra leült.

– Számít neked a vértisztaság? – szólalt meg Granger a terepen keresztül.

– Istenek, dehogy! – kiáltott vissza Draco.

– Akkor mi a francért nem érdekellek?

Hosszú pillanatnyi csend telepedett rájuk, miközben Draco teljesen értetlenül bámult rá.

– Mi? – sikerült kifulladva megkérdeznie.

Granger visszakocogott, miközben visszanyerte a lélegzetét.
– Miért nem érdekellek? – ismételte meg. – Vonzódsz hozzám, kedvelsz, mint embert, minden rohadt pillanatot velem akarsz tölteni. Nem értem, miért nem érdekellek.

Draco értetlenségét nem oldotta a lány kifejtése.
– Granger, mi a Merlin vezethetett téged erre a következtetésre?

– Ó. – Megvonta a vállát, ahogy a lépcső aljához ért, az arca gyorsan Weasley hajának színét vette fel. – Minden alkalommal, amikor… olyan helyzetbe kerültünk, nem csináltál semmit. Azt hittem, ez valami vértisztasági dolog, de ha nem az, akkor nem tudom, mi az.

Draco teljesen elborzadva bámult rá.
– Arra vártam, hogy te kezdeményezz. Nem voltam hajlandó kockáztatni a kiváló, legjobb barátságunkat, ha nem osztod az érdeklődésemet. – Hitetlenkedve rázta a fejét. – Istenek, Granger, nem hiszem, hogy valaha is létezett volna olyan boszorkány, aki jobban érdekelne, mint te.

A lány tágra nyílt szemmel, összehúzott szemöldökkel nézett vissza rá, a szája tátva maradt a saját hitetlenkedésétől.
– Akkor mi a francért nem tettél semmit, amikor gyakorlatilag rád vetettem magam? Folyton majdnem megtörténtek a dolgok, és te soha nem tettél semmit. Arra gondoltam, hogy talán olyan kibaszott idióta vagy, hogy abban a hitben voltál, hogy nem érdekel, ezért elkezdtem hordani azokat a kibaszott rövidnadrágokat, remélve, hogy ezzel elcsábíthatlak, hogy csinálj bármit, baszd meg. És te kurvára semmibe vettél!

A rémület csak fokozódott, ahogy Draco a lányt bámulta.
– Ez szándékos volt?

– A kurva életbe, Malfoy! Komolyan mondod? – Granger felnyögött. – Istenek, hogy lehetséges ez egyáltalán? Hogy lehetsz ilyen idióta? Fehér, nevetségesen szűk sportnadrág, Malfoy, olyan rövid volt, hogy látni lehetett a seggemet! A kibaszott asztal fölé hajoltam, és ezek NEM OPAQUE! Négyszer mutattam meg neked mindent, baszd meg! NÉGYSZER! HOGYAN? HOGYAN? Hogyhogy nem vetted észre, hogy mit csinálok? Csak úgy lehettem volna világosabb, ha rohadtul leültelek volna rád, és követeltem volna, hogy dugj meg!

Draco szeme megrándult.

– És mi van… Todd-dal – sikerült valahogyan kipréselnie magából.

Granger hangosan gúnyolódott, undorodó arckifejezéssel.
– Majdnem megcsókoltuk egymást a kibaszott laborban, amikor a Tűzvédő bájitalon dolgoztunk. Azt hittem, érdekellek, aztán eldobtad magadtól. Azt hittem, elborzadtál attól, hogy mugli születésű vagyok. Istenek, annyira zavarba jöttem és szexuálisan frusztrált voltam.

Draco megértette az érzéseket… túlságosan is jól.

– Szóval elmentem, és felszedtem valami kibaszott muglit egy bárban – folytatta a lány, most, hogy a frusztrációja már jócskán elszabadult. – Az ötlet, hogy lefektessen… – A lány egy öklendező hangot adott ki. – De istenek, kellett nekem valami. És akkor te rohadtul megjelentél a semmiből a küszöbömön – hála a kibaszott isteneknek –, és rávetted Toddot, hogy húzzon a picsába, mielőtt bármi is történt volna, és helyette veled tölthettem az egész rohadt éjszakát! Nem dugtam senkivel, mióta a te zseniális segged felbukkant. A gondolat, hogy rajtad kívül még valaki mással is lefeküdjek… UGH. Istenek, ez borzalmas.

Bosszús nyögést eresztett meg, amikor Draco torkából egy fájdalmas hangféle jött ki.

– Az istenek verjék meg az egészet, Malfoy, ez végig csak idiótaság volt? Az a sok átkozott alkalom, amikor hozzád simultam a repüléseken. Tényleg azt hitted, hogy Artemis fáradt? Csak vártam, hogy csinálj valamit, baszd meg! Kurvára világossá tettem a szándékaimat, ezért gondoltam, hogy nem érdekel. Ha megpróbáltalak volna megcsókolni, és te undorodtál volna tőlem, belülről meghaltam volna. És talán kint is.

– Aztán korábban egy rohadt lethifold lettél – folytatta a nő. – És én azt hittem, hogy végre kurvára teszel valamit, aztán ma reggel eltűntél. Szóval megpróbáltalak újra elcsábítani A KURVA MINDENT LÁTÓ RÖVID RÖVIDEN, de te csak morgolódtál rám! Ami először is kurvára ijesztő volt. Másodszor pedig NAGYÍTOTTÁL, és még mindig nem csináltál semmit!

Draco szeme ismét megrándult.

Granger előre és felfelé menetelt a lépcsőn, átlépett Draco lábán, mielőtt a csípőjére ereszkedett volna, és előrehajolt. A keze ökölbe szorította a férfi ingét, miközben a férfi fölé terpeszkedett, és összehúzta a szemét.

Draco szíve megállt. Nem hibáztathatta ezért. Ahogy a farkát sem hibáztathatta a tomboló erekcióért, ami éppen most volt.

– Mivel úgy tűnik, semmi más nem fog átmenni az idióta agyadon, ezért ezt most kibetűzöm neked. Azt akarom, hogy dugj meg. – A nő megrázta a fejét. – Nem, bassza meg. Azt követelem, hogy dugj meg engem. Két kibaszott hónapig fájdalmasan zseniális és irritálóan gyönyörű voltál a kibaszott tökéletes hajaddal, a kibaszott tökéletes arcoddal és istenek, a rohadt nevetséges izmos combjaiddal. És a kibaszott gyönyörű seggeddel. – Még jobban összeszűkítette a szemét, miközben a másik ujja a férfi mellkasába szúrt. – Szóval dugj meg, vagy húzz a picsába.

Tekintve, hogy Draco tüdeje már a lány monológjának kezdetén megszűnt oxigént szívni, eléggé lenyűgözte, hogy sikerült kimondani:
– Szívesen. – És a maradék oxigénnel, amivel már nem rendelkezett, hozzátette: – Könyvtári asztalon.

Istenek, arról álmodott, hogy azon az átkozott asztalon dugja meg a nőt. Már majdnem kész volt hamuvá égetni, hogy ne gúnyolódjon rajta minden adandó alkalommal.

Granger vigyorban tört ki, amelyből egyértelműen megkönnyebbülés áradt, miközben a pálcáját a kezére szegezte.
– Veni ad vitam.

Egy rántással a köldökénél, és már a lakásában voltak, Granger még mindig rajta volt. A nő sietve felállt, a zsupszkulcsot a földre ejtve, és megragadta a férfi kezét, hogy elviselhetetlenül feszülő, gyönyörű izmaival felhúzza. Draco megpörgette őket a helyszínen, egyenesen a könyvtárba vezetve őket, és amit tudta, minden kétséget kizáróan, hogy élete legjobb pillanata lesz.

Draco kezei végigcsúsztak a lány hátán, és a fenekénél landoltak, miközben felemelte a levegőbe, a lány lába a csípője köré tekeredett, és csókolózási távolságba hozta. Megtalálta a derekán a csupasz bőrt, ahogy felcsúsztatta az ingét, a boszorkány ujjai ökölbe szorították az ingét, ahogy lehúzta, gyorsan véget vetve életének utolsó másodpercének, amikor nem tudta volna, milyen érzés megcsókolni Grangert.

Ahogy az ajkaik találkoztak, olyan érzés volt, mintha valaki villámot lőtt volna egyenesen Draco szívébe, amitől majdnem zihálni kezdett. Semmiféle álmodozás és… másfajta álmodozás sem volt még csak kicsit sem elegendő ahhoz a nagyszerűséghez képest, amit Granger jelentett. A lány ajkai tökéletesek, puhák és ínycsiklandóan ehetőek voltak, és minden, amire valaha is vágyott az életében, amikor egy halk nyögés hagyta el a lány száját, amit a férfi felfalt.

Aztán a keze a boszorkány hajába csúszott, és végre az ujjaiban érezhette a gyönyörű fürtök sörényét, valahogy még jobban, mint ahogy azt valaha is elképzelte. Őszintén szólva, Granger minden porcikája jobb volt, mint amilyennek valaha is elképzelte.

A lány nekinyomódott, a kezei elengedték a férfi ingét, hogy helyette az alá és a mellkasára csússzanak, miközben az ujjai végigsimítottak a varázsló hegein, érezte minden porcikáját, amit csak elérhetett, mielőtt a hátára csúsztak volna, egészen a válláig. Nevetséges combjai szorosan a férfi csípője köré tekeredtek, így minden centimétere teljesen érintkezett vele.

Semmit sem akart jobban a világon, mint letépni a ruháit, és addig dugni, amíg sikoltozni nem kezd, de csak egy első alkalom volt nekik, és azt akarta, hogy a lehető legjobb legyen. Granger nem érdemelt mást, mint a legjobbat.

Végül is ezért is vonzódott Dracóhoz.

Alig bírta megmozdítani a kezét onnan, ahol volt. Az élete hátralévő részét úgy akarta tölteni, hogy az ujjai a lány hajában, a keze a derekán, ahogy magához szorítja, és a nyelvén ízlelgeti Grangert.

Aztán a lány iránti igénye egyre nagyobbra nőtt, míg végül már nem volt elég, és nem bírta elviselni, hogy még egy másodpercet elvesztegessen az életéből, ami nem teljesen az övé.

Draco előrelépett, hogy a lányt az asztalra tegye, sajnos jóval a magassága alatt. Elkezdett lehajolni, mielőtt tétovázott, mert egy ijesztő gondolat jutott eszébe.
– A… ööö… bestiák mind… nincsenek tisztában a helyzettel, igaz?

Granger nevetésben tört ki.
– Igen, a saját kis világukban élnek.

Draco megkönnyebbülten és örömmel fújta ki a levegőt a lány nevetésére.
– Remek. Nem vágytam arra, hogy az ijesztő madárka megtámadjon, amiért baszakodásba bocsátkozom.

A férfi lehajolt a hátralévő útra, ajkai a lány állához nyomódtak, keze visszasiklott a boszorka hajába, hogy hátra billentse a fejét, hogy csókokat tudjon követni a nyakán. A másik keze a lány derekán megfeszült, miközben a férfi a nyakát szopogatta, garantálva egy kellemesen lila zúzódást. Egy emléket az együtt töltött időből.

Persze nem azért, hogy követelje őt. Grangert soha senki nem birtokolhatta. Ő volt a társa, a legjobb barátja és egyenrangú társa. Teljesen a nőé volt Draco, de ő soha nem lenne olyan bátor, hogy azt állítsa, hogy a nő az övé.

Granger keze megtalálta az inge szélét, és meghúzta, ami arra késztette Dracót, hogy eldobja azt. Majdnem meg kellett állnia egy szusszanásra a gondolatra, hogy egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megdugja Grangert. Nem volt benne biztos, hogy a szíve nem fog felrobbanni, amikor végre odaérnek.

Remélhetőleg a lány tudta, hogyan kell megjavítani egy felrobbant szívet.

– Vedd le a nadrágod! – lehelt a fülébe, miközben a férfi szája végigdolgozta a nyakát.

Draco pálcája azonnal a kezében volt, hogy engedelmeskedjen. Nem is emlékezett, mikor hagyta utoljára (ha hagyta egyáltalán), hogy egy boszorkány mondja meg neki, mit tegyen, amikor dugásba keveredik. Granger bármit mondhatott neki, és ő egy pillanatnyi habozás nélkül megtette.

Amikor homályosan suhintott a pálcájával, szinte biztos volt benne, hogy véletlenül eltüntette a nadrágját, ahelyett, hogy csak eltolta volna. Teljesen biztos volt benne, hogy nem érdekelte.

Miután a nadrágját sikeresen száműzte a semmibe, Draco eldobta a pálcáját valahol a szobában. Bassza meg, ha tudta volna, hol.

Meglepő módon Granger ugyanolyan puha volt, mint amikor a férfi keze nagyjából tíz másodperccel korábban rajta volt. Az izmai szilárdak voltak az ujjai alatt, de a bőre körülbelül olyan puha volt, mint egy törpepamacs. Egész hátralévő életében csak az ujjait akarta végigsimítani rajta, érezni minden centiméterét.

Ha az univerzum elég kegyes lenne hozzá, egy egész élete lenne arra, hogy minden porcikáját feltérképezze.

A keze lefelé csúszott, a tenyere a nadrágján keresztül a farkát súrolta, és fojtott nyögést csalt ki a torkából.

– Bassza meg, Malfoy. Nem csoda, hogy mindig is olyan istenverte arrogáns voltál – motyogta, miközben folytatta a felfedezést.

Újabb fájdalmas nyögés szakadt ki Dracóból, ahogy a homlokát a lány vállára ejtette, a légzési képessége láthatóan már nem volt elég ahhoz, hogy lélegezni tudjon, mennyi oxigénre volt szüksége. A keze a lány derekába markolt, miközben mély levegőt vett.

– Nem tudtam, hogy a véla barna is lehet – motyogta a lány vállára.

A másik keze a férfi hajába fonódott, ahogy magához szorította, az ujjai a nadrágja szélére vándoroltak, és azzal fenyegetőztek, hogy lefelé merülnek a potenciális szívrobbanás felé.

Draco hallotta a vigyort a hangjában.
– Nem is tudtam, hogy a vélák lehetnek férfiak.

A nő ekkor beleharapott a vállába, és Draco majdnem elélvezett egy kicsit hamarabb, mint ahogy azt teljesen észszerűnek tartotta.

– Talán szirén vagy – javasolta Draco, miközben visszanyerte elég önuralmát ahhoz, hogy felcsúsztassa a kezét Granger ingén, a lélegzete kissé elakadt, ahogy haladt, és minden egyes centiméterrel közelebb került a lány tökéletes melleihez.

– Vagy talán azt szeretném, ha levennéd a cipődet, te pszichopata – motyogta a torkának a füle alatt.

Draco türelmetlenül felnyögött, amikor a lány ujjai a nadrágjába csúsztak, végigsimítottak a csípőjén, és teljesen figyelmen kívül hagyták a farkát. Az abszolút boszorkány.

– Gondolj a vontatásra, Granger – fintorgott, miközben a szája visszatért a lány torkához, hogy csókokat kövessen vissza az állkapcsán, és végig az állkapcsán, hogy újra megtalálja a száját. Épp olyan gyönyörű és élvezetes volt, mint amilyenre emlékezett.

Örömmel tapasztalta, hogy eddig Granger kiválósága folytatódott, függetlenül attól, hogy rövid időre eltávolodott a lány darabkáitól.

A kezei folytatták kanyargós útjukat, csupán centiméterekre attól a helytől, ahol a férfi kétségbeesetten szerette volna őket látni.

– Gondolj arra, hogy ilyen állapotban hagynak – ellenkezett elég durván, miközben a kezét ismét kicsúsztatta a nadrágjából, és újra felcsúsztatta a mellkasán.

Erre a rémisztő fenyegetésre Draco csizmája és zoknija egy pillanattal később valami pálca nélküli varázslat erejével eltűnt. Egy cseppet tényleg megbánta, hogy véletlenül eltüntette a csizmáját. Elég drágák voltak. A zokni kevésbé, de így is csapás volt a lenyűgöző zoknigyűjteményére.

Problémák a jövő Dracójának, döntött.

A keze megtalálta a lány térdhátát, és lecsúszott a vádliján, miközben ujjait a zoknijába akasztotta, és egy mozdulattal lecsúsztatta a lábbelit.

– Most már annyi vonóerő fog hiányozni – dünnyögte a lány, miközben a nyelve végigsimított a férfi nyakán.

Ez elég durva volt, érezte Draco, miközben ujjai a lány ingének szegélyére vándoroltak.

– Egy pillanat múlva ennél sokkal többről fogsz lemaradni– tájékoztatta a lányt, miközben lehúzta róla az inget.

Egy pillanatra hátradőlt, a tekintete végigsiklott a lány hegekkel tarkított felsőtestén, miközben a hüvelykujja végigsimított rajta, tapintva a szeleteket és a foltos bőrt.

– Nagyon szeretném tudni mindezen hegek történetét – jelentette ki.

A lány elvigyorodott és bólintott.
– Talán egy kicsit később.

– Istenek, igen.

Az ujjai ismét a férfi hajába fonódtak, és visszahúzta magához, miközben a férfi elég lelkesen kötelezte el magát, és mosoly ült ki az ajkaira, amit Draco mohón felfalt, amikor a szája ismét találkozott az övével.

A hónapokig tartó gyötrelmes várakozás minden egyes pillanata megérte a mai napot. Emellett elég sok barátságot és partnerséget is élvezhetett az út során, amit ráadásul nagyon szeretett. Valójában úgy érezte, mintha az elmúlt két hónap minden egyes legszebb pillanatát tartalmazta volna az életének.

Az egyik legjobban várt cselekedetben, amit valaha is átélt, ujjai a lány sportmelltartójának szélére vándoroltak, amely túlságosan is visszafogta tökéletes melleit, és lehúzta, miközben felkészült az abszolút tökéletességre, amelybe szinte biztosra vette, hogy beavatott lesz.

És istenek, a tökéletesség az volt. A kezei visszahullottak a lány derekára, miközben nyíltan bámulta Granger abszolút gyönyörű melleinek minden egyes centiméterének gyönyörűségét. Nagyjából öt másodpercnyi bámészkodás volt minden, amire képes volt, mielőtt a száját az említett gyönyörű mellekre kellett tennie.

A nyelve és a fogai is igényeltek némi elköteleződést, és csak pillanatok teltek el, mire Granger feje hátrabillent, a Draco hajában lévő keze megfeszült, miközben a másik keze a férfi vállát markolta. A férfi nyelve végigsimított a mellbimbóján, fogai könnyedén súrolták a cicit, és gyönyörű nyögéseket csaltak ki a lány szájából.

A lány boldogan hagyta, hogy a férfi egy hosszú percig ott maradjon, a szája felváltva váltogatta a melleit, próbálva eldönteni, melyik a jobb (jelenleg még nem döntött; további tesztelésre lenne szükség), miközben a másik keze az éppen nem foglalt cicin barangolt.

Amikor már majdnem elérte azt a pontot, hogy valamikor ebben az életben el tudjon mozdulni a lány melleitől, az ujjai lesodródtak, és a lány combján lévő pálcatartók kötésein dolgoztak. Az elméje volt olyan kedves, hogy egy pillanatra megengedte neki, hogy értékelje az aktust, amibe éppen belekezdett, hogy eltávolítsa a pálcatartókat a legbaszhatóbb és legzseniálisabb nőről, akivel valaha is találkozott életében, hogy aztán a vele való kefélésbe bocsátkozhasson.

Aztán eljött a pillanat. Élete új, legjobb pillanata, ahogy a keze az istenverte rövidnadrágja tetejére vándorolt, miután engedélyt kapott, hogy nyelvét a gyönyörű combjaira helyezze. Minden úriemberi színlelés eltűnt, ahogy a férfi széttépte azt az átkozott rövidnadrágot, amely könyörtelenül gúnyolta őt, felfedve a lány teljes lábát.

Istenek, azok az izmok. Szinte arra lettek tervezve, hogy egy nyelv legyen rajtuk.

Draco nyelve, hogy pontos legyek.

Egy kézmozdulattal eltűntek a rövidnadrágja foszlányai, és a lenyűgözően csipkés bugyija (természetesen fekete) teljes egészében a férfi elé tárult.

Ahogy erkölcsileg kötelessége volt, Draco pillanatok alatt térdre ereszkedett, hogy nyelvét, száját és fogait a lány combjának minden centiméterére tegye. Mindig is hitt abban, hogy a dolgokat rendesen kell csinálni, és úgy döntött, hogy az orális figyelem kalapos trükkjébe bocsátkozva a megfelelő módja annak, hogy kényeztesse a lányt.

Hátradőlt az egyik kezére, miközben a férfi véraláfutásos nyomokat hagyott az egész lábán, az ujjai pedig potenciálisan maguk is zúzódásokat hagytak maguk után, ahogy megpróbálta késleltetni az azonnali szükségét, hogy az ujjait jelentősen mélyen beletegye valahová, ahová nagyon is illettek.

– Te egy kibaszott gnóm vagy? – mormolta, miközben a hajában lévő ujjak megfeszültek.

– Csak neked, Granger– mondta vigyorogva, miközben felnézett a lány gyönyörű szemeibe, miután újabb harapásnyomot hagyott a belső combján, veszélyesen közel ahhoz a helyhez, ahová kétségbeesetten vágyott.

A keze a lány lába alá csúszott, és megragadta a fenekét, miközben az asztal széléhez húzta (a lány megdöbbent „Ó!” hallatán), és a combjait a férfi hullámzó bicepszére helyezte. A nyelve végigfutott a kínzóan átlátszó anyagon, nyögések szimfóniáját hozva ki a lány szájából és Granger ízét a nyelvére.

És istenek, micsoda ínycsiklandó íz volt. Nem volt benne biztos, hogy életében valaha is ilyen csodálatos ízt kóstolt volna, kivéve talán Granger ínycsiklandó száját.

A lány az illetlenségig át volt ázva (pontosan úgy, ahogy Draco szerette volna), teljesen ehető izgalma szinte az asztalra csöpögött. Draco rettegett attól a pillanattól, amikor meg kell majd ostoroznia, és el kell távolítania Granger páratlan érdeklődésének bizonyítékát.

Talán az első nő (vagy személy) az életében, aki az aritmetikai képességei miatt érdeklődött iránta.

– Basszus, te valami istenverte órán vettél részt, hogy ezt tudod csinálni a nyelveddel? – kérdezte lélegzetvisszafojtva néhány lenyűgözően hangos nyögés között a boszorkány.

Draco valahogyan el tudta húzni a száját a lány elbűvölő intim testrészeiről, miközben azt mondta:
– Azt akartam, hogy rendesen tudjuk ezt csinálni.

Granger egy szuszogó nevetést eresztett meg, ami mosolyt csalt Draco ajkaira, miközben a nyelve körbecsúszott a bugyiján, és teljesen érintkezésbe került azzal az abszolút tökéletességgel, ami Granger volt. Miután elérte a határai abszolút határát, egy ujjmozdulattal később, és a bugyiját a semmibe küldte, hogy csatlakozzon a rövidnadrágjához és Draco nadrágjához, cipőjéhez és zoknijához.

Nem állt szándékában, hogy Granger megdugása az öltözék mészárlásával érjen véget, de most itt voltak.

Szomorú nap az öltözködés számára mindenhol.

A nyelve azonnal a lányban volt, a szája valósággal belefulladt a látszólag végtelen izgalomba, ami maga a boszorkány volt. Draco megpróbálta megakadályozni, hogy az asztal pozitívan elárassza, azzal, hogy minél többet felhalmozott magának belőle, amennyit csak tudott.

Természetesen mindig is nagyon igyekezett beteljesíteni a névrokonát.

Miután sikeresen sikerült kihúznia a nyelvét a lányból, a fogai könnyedén a csiklója köré zárultak, ami a csípőjének élvezetes rándulását és egy nyögéshez közeli nyögést váltott ki Grangerből. Valamiféle fojtott hang jött ki Draco saját torkán, miközben továbbra is küzdött a feltétlen késztetés ellen, hogy minél hamarabb beletemetkezzen a lányba, amennyire csak tud.

Perceket töltött azon a tökéletes picsán, és boldogan ott maradhatott volna az örökkévalóságig, sütkérezve a tökéletességben és nagyságban, ami Granger volt, de a lány láthatóan úgy döntött, hogy itt az ideje, hogy a tevékenységük továbblépjen.

– Vedd le a nadrágodat! – követelte a boszorkány.

Draco még soha életében nem tett eleget ilyen gyorsan egy felszólításnak, mint ahogyan felpattant.

Egy újabb áldozat a Nagy Ruhaszaggató Háborúban.

És akkor Granger volt a soros, hogy bámészkodó bámészkodásba kezdjen.
– Istenek, Malfoy! – mondta halkan, a tekintete teljesen a férfi farkára szegeződött.

Draco nem akarta, hogy a lány egyedül maradjon ilyen tevékenységekben, és maga is belefeledkezett egy kis könnyed bámészkodásba, miközben Granger teljesen meztelen teste szétterült az asztalon, és a vaginája pedig pompásan átázott.

Az arroganciája majdnem elgémberítette, tudván, hogy mindezt azért tette, mert a lány őt akarta.

Granger meztelenül azon az istenverte asztalon. Mert a nő akarta őt.

Draco életének új, eddig ismeretlen, legjobb pillanata ezután következett be, amikor Granger lecsúszott az asztalról, és térdre ereszkedett előtte. Nem fulladt meg, de ez csak azért volt, mert jelenleg nem volt semmi a szájában, amitől megfulladhatott volna.

Amikor a lány nyelve végighúzódott az ajkán, Draco kénytelen volt kinyújtani a kezét, hogy megragadja az asztal szélét, hogy stabilizálja magát. Reménykedett, de nem volt teljesen biztos benne, hogy nem tör le véletlenül egy darabot a peremről.

A lány keze végigcsúszott a férfi lábán, és a combjánál állt meg. Aztán az a kibaszottul tökéletes, hihetetlen nyelv végigsimított a farkának alján, mielőtt még annyi ideje lett volna, hogy akár csak levegőt vegyen. Kizárólag a vadság határán lévő ösztönök miatt ujjai belegabalyodtak a lány bársonyos fürtjeibe, miközben a feje hátracsuklott, a szemei lehunytak, és fájdalmas nyögés hagyta el a száját.

A lány nyelve előre-hátra vándorolt, vonalakat húzott végig minden porcikáján azon kívül, ahol a férfi a legjobban akarta, egyik keze pedig elhagyta a combját, hogy fájdalmasan könnyedén megsimogassa.

Mikor a fenében tanulta meg Granger, hogyan kell csinálni… akármi is volt az a kibaszott varázslat?

– Talán egy varázslónő? – erőltette a szavakat Draco.

– Nem egészen – mondta Granger egy leheletnyi nevetéssel, aminek lágy szellője végigfutott a farkán, és csak további fájdalmat okozott neki a hihetetlen keménység, ami kétségtelenül felülmúlta a keménység minden eddigi szintjét.

Draco nem volt biztos benne, hogy valaha is volt még ilyen türelmes életében, miközben a lány nyelve továbbra sem találta meg magát ott, ahol a férfi akarta, a keze pedig nem volt hajlandó megfelelően megragadni a fájdalmasan kemény hosszát.

– Ördöginő? – javasolta Draco nyögve.

– Mm-mm – ellenkezett Granger.

A szemeit valahogy sikerült kinyitnia, ahogy lenézett Grangerre, és máris azt találta, hogy a lány felnéz rá. Majdnem megint megfulladt.

Aztán a nyelve újra felfelé csúszott, és tovább folytatta, amíg körbe nem keringett a farka hegyén.

Úgy látszik, Granger úgy döntött, hogy megöli őt azzal, hogy megfullad a semmibe.

Amikor a lány ajkai még jobban szétváltak, és a szájába vette a férfit, lassú bukfencekkel haladva lefelé a hosszán, Draco olyan nehéz feladatokkal küzdött, mint a „Lélegezz”, „Egyenesen állj”, „Ne fulladj meg”, „Ne halj meg”, „Továbbra is dobogjon a szíved”.

Egyikért sem tudta hibáztatni a testét.

Egyszerre tűnt egy életnek és egy pillanatnak, mire a farkát a lány szája hátsó részébe érte, majd (ó, istenek) Granger torkában volt.

Egyetlen napon belül Draco másodszorra morgott fel. Granger ezúttal csak felnézett rá, rémület helyett inkább szörnyen szórakozott szemekkel.

Az, hogy gyönyörű, könnyektől csillogó szemei találkoztak az övével, a farkával a szájában és a kezével a hajában, kétségkívül élete öt legjobb látványa közé tartozott. Annak a pillanatnak (és eddig minden pillanatnak) minden morzsáját emlékezetébe vésette.

Aztán a lány dúdolt, és Draco majdnem megint meghalt.

Ez az egyetlen zümmögés veszélyes vállalkozás volt, és felismerte a lehetséges veszélyeket, ha még egy pillanatig hagyja, hogy ez így menjen tovább, nehogy képtelen legyen teljes mértékben megadni Grangernek azt a végtelen gyönyört, amit megérdemelt.

– Egészen szívesen látnálak az istenek által elhagyott asztal fölé hajolva – szólalt meg fojtottan, miközben gyengéden megrángatta a lány fürtjeit.

Granger olyan obszcén hangot adott ki, hogy Draco minden őse megfordult volna a sírjában. Bár feltételezte, hogy valószínűleg már megtették volna, amint egy mugliszületésű nővel kezdett baszakodni az illusztris Malfoy-könyvtárban.

Talán a holttestük kétszer is képes volt hemperegni.

Draco úgy döntött, hogy a Malfoy-holttestek hempergésének gondolatát kiveti a fejéből, amikor Granger gyönyörű, teljesen meztelen teste vigyorogva felegyenesedett, és megfordult, alkarját az asztalra eresztve.

Draco ismét fuldoklott.

És akkor felfedezett egy apró problémát a lány lenyűgözően apró termetével szemben az ő lenyűgözően nagy termetével. Talán az egyik legbizarrabb dologgal, amit valaha tett, egy lépcsősszéket varázsolt az alkarjára láthatóan még mindig rácsatolt pálcájával.

Miután azt se tudta a másikat hova hajította el a szobában, felkapta Grangert a csípőjénél fogva, és ledobta az említett zsámolyra, ahol az azonnal fenékmozgásba kezdett, hogy széttárja a lábait.

Draco majdnem meghalt.

A mai nap összességében élete egyik legveszélyesebb napjának bizonyult, és már számolta, hogy Potter közvetlenül azelőtt szökött meg, hogy a Sötét Nagyúr visszatért volna a kastélyba.

És az elátkozott lándzsák napját is. Egyszerűen nem lehetett elfelejteni azt az időt, amikor elég keményen próbált meghalni.

Küzdött a késztetés ellen, hogy újra térdre boruljon érte, mert tudta, hogy már elég közel repül a naphoz, és nem bírja már sokáig. A jövőben még bőven lesz térdre ereszkedési lehetőség.

Egyik keze ehelyett a lány derekára vándorolt, miközben a másik keze a csípője elülső része köré siklott, és egyik ujja könnyedén végighúzódott a csöpögő nedvességébe.

Granger ebből eredő nyögése az egyik legszebb hang volt, amit Draco valaha hallott. Csak pillanatok teltek el, mire a férfi nem tudta megállni, és belemártotta az egyik ujját, érezve, hogy a lány lenyűgözően szorosan összeszorul a férfi körül. A második ujj gyorsan csatlakozott az elsőhöz, majd Granger komisz viselkedésbe kezdett, és a férfi farkához őrölte elragadó fenekét, hogy súrlódást találjon, amit Draco határozottan (és őszintén szólva elég durván) nem adott meg neki.

– Szörnyen türelmetlen vagy – figyelmeztette Hermionét.

– Szörnyen pimasz vagy, amiért nem dugsz meg – közölte vele a lány egy különösen hangos nyögés után.

Draco, aki sosem engedett a terroristák követeléseinek, előre nyomult, beszorítva Grangert maga és az asztal közé, így a lány nem tudott vijjogni a vijjogásszerű viselkedésmódokba.

– Ugh – nyögte, miközben a férfi ujjai folytatták szexuális kínzásukat, teljesen elkerülve a csiklóját.

Legalább volt benne annyi tisztesség, hogy felismerje, milyen lenyűgözően durván viselkedik, de képtelen volt abbahagyni. Granger vonaglása túlságosan is élvezetes volt ahhoz, hogy abba akarta hagyni.

Amikor a férfi egy harmadik ujjal is hozzátette, a nő olyan erősen szorította magához, hogy a férfinak hátra kellett csúsztatnia az egyik lábát, hogy egyenesen tartsa magát.

Bárcsak még mindig ott lett volna a cipője, hogy tapadást biztosítson.

– Malfoy – nyafogta a lány különösen nyafogó hangon.

– Igen, Granger? – érdeklődött a férfi, teljesen bizonytalanul, hogy mit akarhat a lány.

– Jó kibaszott istenekre, dugj már meg! – követelte a boszorkány.

A férfi rászólt a lányra.
– Elég durva követelés.

Valamiféle válaszcsapás látszata már feltehetőleg éppen elhagyta a lány száját, amikor Draco a tenyere sarkát a csiklójára nyomta, és egy fojtott nyögés préselte ki magát a torkából.

A retorziója ezután láthatóan feledésbe merült.

Amikor Draco kellőképpen meggyőződött arról, hogy Granger képes befogadni a farkát (bár arrogáns volt, de a térbeli viszonyok valóságának birodalmában is mozgott), elhúzta a kezét, aminek hatására a lány a legszomorúbb hangot adta ki, amit valaha is hallott tőle.

– Malfoy – nyöszörgött újra, miközben a feneke újabb látványos kísérletet tett arra, hogy a padlóra küldje a férfit.

Alaposan átázott ujjai végigcsúsztak a hosszán, miközben egészen idiótán elmosolyodott. Az utolsó pillanat az életében, mielőtt megtudná, milyen érzés Grangerben lenni.

Draco elhelyezkedett, és éppen csak annyira nyomódott belé, hogy a nő zihálva felnyögjön. A lány elmozdult, a feje úgy fordult, hogy láthassa a férfit, amint ő egyetlen lökéssel teljesen belé temetkezik.

A ziháló nyögés, ami a lány szájából kiszakadt, dicsőséges volt, a pillanat pontosan olyan, mint amilyennek a férfi elképzelte, amikor három nappal korábban besétált a könyvtárba, ahol Granger pontosan azon az asztalon feküdt. A hozzá illő hangos morgás, ami az ajkát elhagyta, megint csak a vadság határát súrolta (Draco aggódott, hogy valamikor vérfarkassá vált, és senki sem tájékoztatta).

Meglepő módon a szíve még nem robbant fel. Feltételezte, hogy még volt idő, de a megkönnyebbülés mégis átjárta.

A keze a lány csípőjére vándorolt, miközben szinte teljesen kihúzódott belőle, majd brutálisan előre lökte, miközben visszahúzta magába. Ebben a pillanatban csak azt sajnálta, hogy nem láthatta, milyen tökéletesen ugrálnak Granger mellei.

Draco fájdalmasan tudatában volt annak, hogy különösen rövid időn belül dolgozik, és bal keze a lány csípője köré csúszott, hogy durva köröket húzzon a csiklóján. Őszintén szólva egyenesen megdöbbentette, hogy az állóképessége eddig kitartott. Feltételezte, hogy ez kizárólag a makacsságnak volt köszönhető.

Csak remélni tudta, hogy Granger nem fogja túlságosan elítélni azért a lenyűgözően rövid időért, ameddig kitartott.

– Ah… pontosan tudom… mi vagy – préselte ki erőltetve a fogai között.

– Micsoda? – szólalt meg Granger fojtottan.

– Egy boszorkány – jelentette ki Draco.

A lány nevetésben tört ki, amit gyorsan elnyomott egy nyögés. Nyögések, amelyek, meg kell jegyezni, gyorsan nyöszörgéssé váltak. A férfi érezte, ahogy a lány tökéletes vaginája elkezd rebegni, az amúgy is szoros illeszkedés gyorsan közeledett egy szorító határához.

Draco a valaha volt legnagyobb makacssággal és önuralommal tartotta össze magát, nem engedve, hogy Granger előtt elélvezzen. Továbbra is belekapkodta a csípőjét a lányba, miközben látványosan hangos hangokkal rángatta hátrafelé. Aztán Granger kiáltásai zokogó lélegzetvételekké olvadtak, a nő hüvelye fájdalmasan szorosan összeszorult a férfi körül. Draco hagyta, hogy azonnal kövesse a lányt, és érthetetlen zagyvaságnak tűnő hangok jöttek ki belőle.

Az alkarja az asztalra esett, ahogy a lány fölé hajolt, ziháló lélegzete forrón csapódott a hátához. Oldalra húzta a haját, és nehéz csókot ejtett a nyakára, ajkai végigvonultak az arca oldalán, egészen a halántékáig.

Ez volt az. Elérte élete abszolút csúcspontját. Semmi sem volt, ami ehhez fogható lett volna. Granger őt akarta. Boldog volt, hogy a társa lehet, a legjobb barátja volt, úgy gondolta, hogy gyönyörű a haja és gyönyörű a feneke.

Draco most bármelyik pillanatban különösen boldogan halhatott volna meg.

Úgy döntött, hogy ezt az elméletet azonnal tesztelni kell. Draco eddigi legújabb, abszolút legidiótább húzásává vált, és belekezdett végtelenül dühítő szokásába. Ez azonban kérdés helyett egy kirobbantott kijelentés volt. Egy különösen veszélyes kijelentés, meg kell jegyezni.

Anélkül, hogy kellő időt töltött volna e különösen veszélyes kijelentés átgondolásával, Draco bátran kijelentette: – Szeretlek.

Granger megállt alatta, ahogy megdermedt, felismerve a szavakat, amelyek az imént zúdultak ki a száján.

Azon tűnődött, vajon lehet-e kimondatlanul is kimondani a szavakat.

Nyolc emberöltőnek tűnő idő telt el (de inkább két másodpercnek tűnt), miközben csend maradt a szobában, egyikük sem lélegzett.

Aztán Granger keze előrenyúlt az asztalra tett keze felé, és erősen megragadta, a feje pedig úgy fordult, hogy a férfira nézzen.

Mosoly ült ki az arcára. Egy ragyogó mosoly, amelytől a nap is kiábrándítóan fényesnek tűnt. Egy istennőhöz illő mosoly. Vagy talán egy vélához. Vagy egy szirénhez, boszorkányhoz, boszorkánylányhoz, boszorkánylányhoz vagy boszorkányhoz.

Grangerhez illő mosoly.

És Granger ragyogó mosolyával Draco szemébe nézett, és élete új csúcsára vitte, amikor kijelentette: – Én is szeretlek.

hozzászólások: 0