5. fejezet
Találkozás a Sötét Nagyúr reinkarnációjával


– Kimerészkedtél már a mugli Londonba? – Draco újabb, idegesítő szokása szerint olyan kérdéseket bökött ki, amiket nem kellene hangosan feltennie.

Blaise és Theo zavartan néztek rá a kertben lévő székeken henyélve, elviselhetetlenül drága lángnyelv whiskyvel mindkettőjük kezében, egy tál keksszel a középen lévő asztalon.

– Mi a francért mászkálnék muglik közé? – Theo olyan hangon válaszolt, ami arra utalt, hogy attól tart, Draco hivatalosan is megőrült.

Blaise válaszul egy korty whiskyt ivott, amiről Draco feltételezte, hogy nemet jelent.

Kezdett aggódni annak a whiskynek mennyiségétől, amit Blaise elfogyasztott.

– Mit gondolsz, milyen lehet? – kérdezte Draco.

Átkozta magát, amiért képtelen volt befogni a száját.

– Borzalmas, gondolom. Nincs varázslat? Biztos úgy élnek, mint a szegények. Amibe még belegondolni is ijesztő – válaszolta Theo borzongva.

– Hmm.

Egy pillanatnyi csend fogadta ezt a „hmm” -t, mielőtt Theo szeme összeszűkült.

– Draco, te muglik között mászkáltál?

– Nem – válaszolta túl gyorsan.

Blaise felhorkant.
– Szörnyen hazudós vagy.

Theo szemei még jobban összeszűkültek.
– Először a munka, most meg ez? Teljesen elvesztetted a fonalat?

– Majdnem biztosan – erősítette meg Draco egy bólintással.

– És mi a fene késztetett arra, hogy a muglik világába menj?

Megvonta a vállát.
– Az unalom.

Theo sóhajtott egyet, ami úgy hangzott, mintha egész életében csak erre a pillanatra tartogatta volna a levegőt.
– Keress egy boszorkányt, Malazár szerelmére. Vagy egy varázslót. Bárkit, aki meggyógyítja az őrültségedet.

– Nem. Ne. Senki sem olyan érdekes, mint az átoktörés.

Nos, ez nem volt teljesen igaz. De Draco úgy döntött, hogy ez lényegtelen információ, hiszen az egyetlen ember, aki olyan érdekes, mint az átoktörés, az szintén stréber volt. És egy mindentudó. És bunkó. És lenyűgözhetetlen.

Theo láthatóan küzdött a késztetés ellen, hogy állon üsse.

Draco figyelmeztető pillantást vetett rá.
– Ne becsméreld a hobbijaimat, amíg egyszer meg nem próbáltál részt venni bennük. Miután elkötelezted magad, nyugodtan becsmérelhetsz.

– Sajnos, nem vagyok őrült, és így nem érdekel, hogy őrült hobbikkal foglalkozzak.

– Kitűnő. Akkor ne becsmérelj.

Theo nem értett egyet. Elég sok mondanivalója volt.

– Holnap indulok Egyiptomba – vágott végül közbe Draco.

– Á, persze – mondta Theo sóhajtva. – Emlékszem, hogy láttam ezt a bizarr leveleidben a fellengzős okostojással. Egy szép romantikus utazás, ahol naponta többször is majdnem kinyiffanhatsz. Milyen édes.

Draco elkomorult.
– Nem lesz benne semmi romantika. Csak veszekedés. És kölcsönös gyűlölet. És kulcscsontok – tette hozzá az orra alatt.

Blaise felhorkant.
– Mondogasd csak, hogy mennyire nem hat rád a pimasz tudálékosság.

A varázsló egy pillantása irányult Blaise felé.

– És meddig leszel távol? – Theo olyan hangsúllyal kérdezte ezt, mintha ezzel arra utalt volna, hogy gondolkodik valami olyasmin, hogy egy Állandó Ragasztó Bűbájt használjon barátján, amivel megakadályozza az elutazását.

Draco megvonta a vállát.
– Fogalmam sincs.

Ezt a választ Theo összehúzott szemekkel és általános közömbösséggel fogadta, Blaise pedig egy korty lángnyelv whiskyvel együtt.

Draco megkönnyebbült, hogy még mindig minden rendben van a világban.

Kivéve a nyilvánvaló érdektelenségét mind a szex, mind a kviddics iránt. Ezek közül egyik sem volt rendben jelenleg.

– Mit keresel Egyiptomban? – kérdezte Theo.

Megvonta a vállát.
– Semmit sem tudok.

Theo láthatóan értetlenül állt a dolog előtt.
– Egyiptomba mész, és nem tudod, hogy mit csinálsz, vagy hogy meddig leszel ott?

Draco egy pillanatig gondolkodott, majd bólintott.
– Így van.

– Mi a fenének vállaltad ezt a munkát? Azzal tölthetnénk az időt, hogy elviselhetetlenül drága lángnyelv whiskyt iszogatunk.

Draco megvonta a vállát.
– Unatkozom.

Blaise sóhajtott egyet.
– Ti ketten az ivásba kergettek.

– Ó, ne fogd ezt ránk, te barom! – figyelmeztette Draco. – Állandóan okot keresel arra, hogy igyál.

Mire Blaise vállvonással válaszolt, és ivott még egy kortyot.

– Úgy tűnik, kempingezni fogok – tájékoztatta őket Draco.

Ezt a kijelentést elképedt döbbenettel fogadták. Még Blaise-nek is sikerült meglepetten felhúznia a szemöldökét.

– Kempingezni – ismételte meg végül Theo.

– Így van.

– Egyiptomban fogsz táborozni a pimasz okostojással. Meghatározatlan ideig, egy ismeretlen feladaton dolgozva.

– Így van.

Újabb csend következett.

– Mit gondolsz, milyen lehet a mugli fikció? – bökte ki Draco. Láthatóan nagyon belefeledkezett új szokásába.

– Mugli fikció – ismételte meg Theo.

Draco észrevette, hogy Theo szerette megismételni a mondanivalóját. Talán neki is ki kellett mondania a szavakat, hogy megértse, mit jelentenek?

Hajlott rá, hogy piszkálja ezért, de úgy határozott, talán meglehetősen udvariatlanság lenne becsmérelni a barátját a szavak megértésének nehézségei miatt. A Roxfort borzasztóan nehéz lehetett neki.

– Miféle dolgokat képzelhetnek el? – Draco hangosan elmélkedett, miközben tovább folytatta bosszantó szokását.

– Draco, jól érzed magad? Talán elátkoztak? Vagy talán megátkoztak?

Draco egy pillanatra elgondolkodott ezen a kérdésen, miközben számot vetett.

– Hmm. Nem hiszem. Egészen biztos vagyok benne, hogy teljesen ura vagyok a mentális képességeimnek – zárta le az önvizsgálatot.

– Talán el kéne vinnünk a Szent Mungóba – motyogta Theo Blaise-nek.

– Ki foglak penderíteni a kúriából, ha ilyesmivel próbálkozol – gúnyolódott Draco. – Sőt, azt hiszem, hallom, ahogy Barnaby köhög, ha lennél olyan jó, és máris indulnál.

– Ne találj ki madarakat, te fasz!

– Nem, ne is teszem.

– Fúj – nyögte Theo. – Legalább a Boszorkányfőzdébe elvihetnénk? Vagy a Főnixbe?

– Undormány.

Hangosan felsóhajtott.
– És mi van a Börtönnel?

Draco egy pillanatig elgondolkodott ezen. Talán végre valami normális dologgal foglalkozhatna, ami nem unalmas.

– Hmm. Malazár tudja, mióta nem használtam ostort vagy láncot. Legalább évszázadok óta.

Theo jelentősen felderült.
– Kiváló. Menjünk, vegyünk részt egy kis deviáns viselkedésben.

Blaise felemelte a poharát, miközben Draco felállt, és hosszasan felsóhajtott a kilátások miatt, hogy egy olyan boszorkányt kell majd uralnia, aki szinte biztosan nem ért a számmisztikához.

– Amíg távol vagy, addig is fogyasztom az elviselhetetlenül drága whiskydet – biztosította Blaise.

– Te egy fasz vagy – felelte Draco összehúzott szemmel.

– Csókollak! – kiáltott Blaise után, miközben a varázsló átbattyogott a kerteken, vissza a kúriába, próbálva késleltetni az elkerülhetetlent.

Az elkerülhetetlen, mint kiderült, ugyanolyan unalmas volt, mint amilyennek feltételezte. Legalábbis kevésbé volt annyira unalmas, mintha nem használtak volna ostort vagy láncot. És öt teljes percig tartott, amíg újra el nem kezdett unatkozni, ami már előrelépés volt.

Tizenöt perc elteltével Draco kijelentette, hogy hoznia kell Benedictnek egy kis kekszet, amivel megnyugtatja majd a gyomrát, mivel egész nap olyan émelygős volt, és tényleg mennie kellett.

A boszorkány, aki nem értett a számmisztikához, ezt elég bunkónak találta. Draco ismét úgy döntött, hogy ez nem érdekli.

Theo elégedetlenkedett, amikor Draco hazament, hiszen csak fél órát volt távol.

Szavakat váltottak. A szavak sértegetéssé, majd fenyegetéssé váltak, mígnem Theo feladta és elment, Blaise-t is magával rántva, de csak azután, hogy Blaise újratöltötte a poharát.

Draco azon tanakodott, hogy utánanézzen, hogyan léphetne közbe emiatt.


***


Draco szombaton kora reggel elhagyta a kúriát, hogy elkerülje Theo megjelenését és két új hobbija egyikének tönkretételét: a vájkálást Granger életébe és a további tájékozódást muglikról.

Úgy döntött, a mai napon a muglik felfedezésének hobbijával foglalkozik, elsősorban azért, mert feltételezte, hogy Granger egyszerűen figyelmen kívül hagyja a baglyát, ha levelet küldene neki, amelyben megkérdezi, miért tűnt el a varázsvilágból egy évtizedre.

Miután előző nap felfedezte, hogyan működik a pénz, magabiztosabbnak érezte magát, és úgy döntött, busszal megy egy meghatározatlan helyre. Megkönnyítette a dolgát, hogy tudott hoppanálni, és nem kellett olyan ostobasággal bajlódnia, mint hogy tudja, hol van.

Alaposan zavarba ejtette, hogy a muglik hogyan tudtak megbirkózni a létezés valóságával.

A buszozás, mint kiderült, sokkal nehezebb volt, mint azt eredetileg feltételezte. Az elsődleges akadály az volt, hogy kitalálja, hogyan szálljon fel rá. Néha megálltak, de úgy tűnt, nem engednek fel utasokat. Elég intelligens volt ahhoz, hogy feltételezze, a pálcáskarját kinyújtva nem fog a semmiből előbukkanni egy busz, amire felszállhat, hacsak nem a Kóbor Grimbuszról volt szó.

Amit ő nem akart használni. A mugli világban volt, és ezért a mugli közlekedési módokat használta.

Azon tanakodott, hogy Theónak mégiscsak igaza van-e, és be kellene jelentkeznie a Szent Mungóba.

Húsz percig kellett eredménytelenül buszokat keresgélnie, mire beadta a derekát, és megkérdezett egy nőt, aki bámult rá.

– Elnézést, hogyan tudnék felszállni egy buszra?

A nő egy pillanatig értetlenül nézett rá.

– A buszra?

Draco pánikba esett, hogy rossz szót használt, és leleplezte magát.

Tudta, hogy mi az a Kóbor Grimbusz. Nyilvánvalóan tévesen feltételezte, hogy a muglik és a varázslók ugyanazt a szót használják.

– Igen. A nagy piros izék.

– Ó, igen. Buszok. – A nő megrázta a fejét, mintha tisztázná a gondolatait. – Bocsánat, én csak… nem érdekes. Buszok. Igen, tudom, hogy mik azok.

Draco megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Hogyan tudnék egyet használni?

– Vannak helyek… megállók. Ahol a busz megáll… megáll azokon. A megállókon, mármint a megállókon. A busz megáll a megállókban. Ott vannak táblák egy nagy piros körrel és egy vonallal. Ezek azok a megállóhelyek… ööö, ezek azok a megállóhelyek, ahol a busz megáll. És akkor pénzt ad nekik, és aztán ööö, felszállhat a buszra.

A nő már-már kábultnak tűnt, miközben válaszolt a férfi kérdésére, a tekintete néhány pillanatonként lefelé suhant a férfi hullámzó bicepszére, majd fel a tökéletes hajára.

Draco nagyon lelkesedett a muglik világáért.

Miután rájött, hogyan kell használni egy buszt, amivel közben egy nőt úgy felzaklatott, hogy már a mondatalkotással is nehezére esett küzdeni, sikeresen felszállt egyre, pénzt adott a buszvezetőnek, figyelve, mit csinálnak a többiek, majd céltalanul körbeutazta Londont, még hátborzongatóbb emberfigyelésbe bonyolódva, és a tájat bámulva, ahogy az elszáguld mellette.

Majdnem hangosan zihált, amikor meglátta a „Könyvtár” szót elsuhanni, és a következő megállónál leszállt, hogy felfedezze, milyen bizarr ötleteket álmodtak meg a muglik a fikcióikhoz.

Ahogy az ajtókhoz lépkedett, egy gondolat jutott eszébe. Valami becsmérlő szó, amit Granger mondott, és amivel „Sherlockra” utalt. Feltételezte, hogy ez valami mugli vonatkozású dolog volt, ha még nem hallott róla.

Draco feltételezése helyesnek bizonyult, mivel a recepciós férfi mosolyogva bólintott, és azt mondta, hogy Sherlock az egyik kedvence. Ez a kijelentés arra engedte következtetni Dracót, hogy egy szerzőről vagy egy címről van szó. Vagy talán egy olyan kőzetfajta volt, amit nem ismert, és a férfi különösen szerette a köveket.

A férfi elővett egy térképet, és rajzolt rá, miközben szóbeli utasításokat adott, amelyeket Draco azonnal elfelejtett. Ennek az lett a következménye, hogy azonnal rossz irányba indult el, és el kellett neki magyarázni neki, hogy a „balra” balrát jelent, nem pedig jobbrát.

Draco úgy tett, mintha nem lenne zavarban.

Nem járt sikerrel.

A térképpel a kezében és a zűrzavarral elindult a veszedelmes úton, és csak tizenegyszer tévedt el, mire eljutott a szépirodalmi részhez.

Újabb húsz percbe telt, mire rájött, hogyan működik a katalógusrendszer, amivel megtalálhatta a könyveket.

Mint kiderült, a muglik világa volt a legjobb hely Draco számára, hogy megértse, ő valójában képes arra, hogy ne csak a legjobb vagy a második legjobb legyen valamiben. Ezen a ponton egészen biztos volt benne, hogy a legrosszabb vagy a második legrosszabb volt olyan alapvető feladatok elvégzésében, mint például az útbaigazítás kérése, ami alapján megtaláljon dolgokat. És a járdán járkálás is, anélkül, hogy majdnem eltaknyolt volna. És ne üsse el egy autó. Vagy a pénzhasználat.

Még ezzel a megállapítással együtt is Draco úgy döntött, hogy még mindig szereti a mugli világot, elsősorban annak köszönhetően, hogy nem unalmas.

Ez a gondolat még inkább megszilárdult, miután találomra kiválasztott egyet a könyvek közül – nem voltak számok, hogy tájékozódjon (ebben a tényben biztos volt, mivel nem voltak kétségek benne, hogy Crakkal és Monstróval ellentétben ő felismeri a számokat), és talált egy széket, ahol új hobbijának – a muglik megismerésének – hódolhatott.

Draco úgy találta, hogy szereti a muglikról szóló regényeket. Nagyon is.

Miután ez kiderült számára, megjegyezte, hogy valami olyasmit fog tenni, ami technikailag nem volt legális (vagyis egyáltalán nem volt legális), és egy újabb tértágító bűbájt varázsolt a kúria könyvtárára.

A könyvtár már most is akkora volt, mint maga a kastély?

Talán. Törődjön mindenki csak a maga dolgával.

Nem mintha ez az ő hibája lett volna ez. Az ősei voltak azok, akik tértágító bűbáj ördögei voltak.

Miután elhatározta, hogy egyszerre szeretné a mugli regényeket és a könyvtár bővítését, úgy döntött, hogy az összes Sherlock könyvet megszerzi.

Miután visszavitte a könyvet, a recepciós férfinál érdeklődött egy közeli könyvesboltról, aki azt mondta, hogy az kívülről kissé megtévesztő, és elmagyarázta merre van az említett könyvesbolt, ekkor valami hihetetlenül bizarr dolog történt.

Kinyitotta a Pergamen és Papír ajtaját, amely egy kis könyvesboltnak tűnt két nagyobb üzlethelyiség közé beékelődve, csakhogy kiderült, hogy a kicsi bolt, amelyben tekintélyes számú ember nyüzsgött, valójában egy nagyon nagy könyvesbolt volt.

Gyanúsan nagy.

Fizikailag megdöbbentően nagynak tűnt.

Mágikusan nagy, mondhatnánk, hogy varázslatosan nagynak.

A könyvesbolt, amelynek igazán csak két emeletesnek kellett volna lennie, öt emeletnyi volt, és nagyjából kétszázötven négyzetméteresnek kellett volna lennie, az valahogy közel állt a négy- vagy ötszázhoz.

Draco azon tűnődött, vajon a muglik valahogy rájöttek-e, hogyan lehet olyan kibaszott fizika dolgokat csinálni, amelyek hasonlítanak a mágiához. Mint például Granger nadrágja. Nyilvánvalóan valami újfajta fizikai módszert találtak ki, amivel egy ilyen szűk nadrágot el tudtak készíteni. Talán a másik irányba építkeztek, hogy az épületeket belülről nagyobbá tegyék úgy, mint egy tértágító bűbáj.

Odasétált a pulthoz azzal a szándékkal, hogy útbaigazítást kérjen a Sherlock könyvekhez, de rögtön rá kellett jönnie, hogy nagy valószínűséggel a legcsekélyebb segítséget sem fogja kapni.

Egy nő nézett fel rá a pult mögül, lenyűgözően lehengerlő pillantással.

Nos, feltételezése, hogy a „nő” nagyvonalú kifejezés volt, talán a „Sötét Nagyúr reinkarnációja” jobb lett volna.

Úgy tűnt, a nő tekintete képes lenne kiszívni valakinek a lelkét a szemén keresztül. Göndör, ezüst haja valahogy fenyegető volt. Monoklija kétségkívül alkalmas volt arra, hogy kínzóeszközzé vagy gyilkolóeszközzé változtassák. Esetleg mindkettővé. A tweed nadrágkosztümje ugyanolyan rémületet árasztott, mint az égen a fenyegető Sötét Jegy.

Talán fél méterrel magasabb volt, mint egy házimanó, és nagyjából ugyanannyit nyomott.

Draco megrettent.

– Á. Öhm, helló! – szólalt meg Draco üdvözlésképpen.

A nő tekintete valahogy elmélyült, miközben néma maradt. Ítélkezve. Fenyegetően. Félelmetes.

– Én csak… ööö… – A férfi megköszörülte a torkát. – Azon gondolkodtam, hogy hol találom a Sherlock könyveket?

Hosszú pillanatnyi csend telepedett rájuk, miközben a nő gúnyosan nézett rá. Draco nem volt teljesen biztos benne, hogy nem a gyenge pontjait méri-e fel, mielőtt lecsapna rá.

Draco elgondolkodott azon, vajon nem kellett volna-e gondoskodnia arról, hogy a korai halála esetén a papírjai rendben legyenek, mielőtt idejön.

Amikor a csend már olyannyira elhúzódott, hogy Draco már azt fontolgatta, hogy egyszerűen odébb lép – persze ügyelve arra, hogy ne fordítson hátat a Sötét Nagyúr reinkarnációjának –, a nő végül megforgatta a szemét.

– Harmadik emelet – mondta olyan hangon, amely potenciálisan képes volt darabokra szeletelni a férfit.

Meglepte, hogy a hangja nem sziszegésként hallatszott.

– Jobbra… – szűrte ki a férfi a fogai között.

Draco újabb szó nélkül megfordult, és elindult az üzlet hátsó részében lévő lépcső felé, szem előtt tartva az ijesztő nőt, amíg végül el nem ért az első lépcsőfokig, és el nem indult felfelé a második lépcsőfokon.

Amikor felért a harmadik emeletre, elindult előre, csakhogy rájött, hogy kellemetlen szögben tartja a fejét.

A könyvesbolt riasztó volt. Határesetnek tűnt, hogy bármit is megtaláljon, mivel könyvespolc könyvespolcot ért, és kanyargott egymásba, titkos folyosókat alkotott, amelyek rejtett hátsó szobákba vezettek, labirintusszerű ösvényekké álltak össze, ahonnan az embernek semmi reménye nem volt a visszatérésre, ha eltévedt.

A nő utasítása a „harmadik emeletről” akár azt is jelenthette volna, hogy „valahol a félteke ezen felén”.

Draco teljes negyedórát keresgélt, mire kész volt feladni, és keresni egy másik boltot. Három másodpercen belül felfedezte, hogy az új ötlete alapjában véve potenciálisan problémás lehet.

Eltévedt.

Teljesen eltévedt.

Jobban eltévedt, mint valaha az életében.

Jelentős számú alkalommal mondta ki magának a „hmm” szót, miközben céltalanul bolyongott, remélve, hogy rábukkan a kijáratra.

Draco végül is belebotlott valamibe, de nem a kijárat volt. Hanem valami lényegesen jobb.

Amikor befordult egy sarkon, és megtalálta a látszólag végtelennek tűnő rejtett szobák egyikét, felháborodott morgást hallott, és amikor megfordult, akkor meglátta Granger dühös arcát, amely az irritálóan gyönyörű testéhez kapcsolódott. Agy karosszékben ült, melegítőnadrágban és szűk, hosszú ujjú ingben (nem meglepő módon mindkettő fekete volt), a haját a feje tetejére csavarta, miközben egy könyvet tartott az ölében, mellette a földön egy másik könyvköteg tanyázott.

– Mi a faszt keresel itt? – sziszegte a kérdést halkan a férfinak.

– Én? Mi a fenét keresel te itt? – vágott vissza suttogva, hogy ne zavarjon meg senkit a közelben, aki esetleg a teljesen normális tevékenységével, a könyvek nézegetésével foglalatoskodik, és nem a nőt csodálja, akinek ő testét megszállottan bámulja.

Ööö, nem megszállottan. Csak lelkesedett érte.

Ó… Hm. Azt sem.

Csak tudatában volt.

– Törődj a saját dolgoddal, te seggfej! – Emelte fel az egyik ujját. – Már megbocsáss, úgy értem, te kibaszott pöcs, aki nem képes megérteni a Lebesgue-méretű hipergráfokat.

Draco felháborodottan sóhajtott, majdnem elszállt a dühödt suttogásban folytatott beszélgetésük diszkréciója.
– Már elnézést. Én értem mind a hipergráfokat, mind a Lebesgue-mérhetőségüket. Légy szíves húzz a picsába!

Granger elkomorult.
– Miért nem baszódsz meg? Mi a francot keresel a könyvesboltomban?

– A könyvesboltodban? – gúnyolódott. – A tiéd?

Egy pillanatig csend volt.

– Nem – mondta a lány meglehetősen meggyőzően.

Draco majdnem izgatottan sóhajtozott, amiért megtudott valamit a titokzatos boszorkányról.

– Miért? Lehet, hogy neked van könyvesboltod.

– Cseszd meg! Nem az enyém. Ez… Irmáé.

Nem volt biztos benne, hogy mi volt a tipp, de abban eléggé biztos volt, hogy Granger hazudik.

– Irma? Ő az a… „nő” a pultnál?

Granger rávillantotta a tekintetét.
– Mi a bánatot akar ez jelenteni?

– Ő egy megkeseredett porhüvely – gúnyolódott. – Piton kevésbé ijesztő, mint az a nő.

– Tökéletesen rendben van – csattant fel Granger. – Nekem teljesen szimpatikus.

– Azért, mert a te boltodban van.

– Nem, nem az. Húzz a francba!

Majdnem megint zihált, amikor eszébe jutott egy gondolat.
– Te voltál az, aki tértágító bűbájt használt.

A lány szeme összeszűkült.
– Nem. Menj, és mondd meg egy hippogriffnek, hogy az egy idióta állat.

– Ó, ez aztán a mélyütés. Már a puszta gondolatától is viszket a karom.

– Akkor ne sértegess egy hippogriffet, te kibaszott barom.

Majdnem megint zihált.
– Ezért is van minden olyan elbaszottul szarul tele polcokkal, mintha más dimenziókban léteznének?

– Nem, ez csak természetes módon van így – fintorgott a lány.

– Te hazug.

Granger megforgatta a szemét.
– Nem mondod, Sherlock.

– Áh! – Draco felemelte az egyik ujját. – Kitűnő, hogy felhoztad a látogatásom célját.

A nő felvonta a szemöldökét.
– Nem csak azért volt ez, hogy bosszants?

– Természetesen nem – jegyezte meg gúnyosan a férfi. – Azt hiszed, hogy a mugli világgal is dacolnék miattad? Ez szomorú, Granger – fintorgott.

A lány összehúzta a szemét.
– Akkor mi a francot akarsz?

– A Sherlock könyvek másolatát szeretném megszerezni.

A lány értetlenül nézett rá.
– Sherlock.

– Így van.

Egy pillanatnyi csend következett.

A lány szeme ismét összeszűkült.

– Miért?

– …elolvasni?

Újabb szemszűkítésbe kezdett.

– Miért?

– Mert nagyon élvezetesek. A könyvtárban elolvastam A Sátán kutyáját, és nagyon élveztem. Szeretném elolvasni a többit is. És megtartani őket, hogy a jövőben újra élvezhessem.

Ez az információ nyilvánvalóan olyan bombaként robbant, amilyenre még nem volt példa.

– A könyvtárban – ismételte meg a boszorkány.

Draco azon tűnődött, vajon a nőnek is ugyanolyan nehézségei vannak-e, mint Theónak.

– Így van.

– A British Library?

– Így van.

– És A Sátán kutyájával kezdted? – Granger hitetlenkedő szemekkel kérdezte ezt.

– Szintén helyes.

– Kibaszott barom – mormolta a lány.

– Nem voltak számok a könyveken, amik a sorrendet jelezték volna – fintorgott. – Nem voltam biztos benne, hogy melyikkel kezdjem, ezért tippeltem.

A nő megforgatta a szemét.
– Nyilván a Tanulmány vörösben cíművel kezdjük. Az az, amelyben Sherlock és Watson találkozik.

– És ezt honnan kellett volna tudnom? – kérdezte csípősen.

– Nézd meg a dátumokat a szerzői jogi oldalon, te nagyképű barom sárkány.

– A mit?

– A… – Az ölében lévő könyv egyik címlapjára lapozott, hogy rámutasson egy oldalra, ahol sok kis szöveg volt. – A szerzői jogi oldal. Rajta van a dátum, amikor a könyv szerzői jogát kiadták.

A férfi csipogott.
– Az az oldal nem található a varázskönyvekben, és nekem teljesen ismeretlen, hogy mi az a „copyright”.

– Ó. – Úgy tűnt, ez a pont megzavarta Grangert. – Hát… már korábban is foglalkoznod kellett volna mugli dolgokkal – csattant fel végül.

– Most is foglalkozom velük, és nagyra értékelném, ha abbahagynád a bunkó viselkedésedet, és rámutatnál az élvezetes mugli fikciókra, mivel láthatóan baszakodsz a fizikával, és történetesen lehetetlen megtalálni, amit keresek, te abszolút ribi.

Jelentős gúnyolódás követte ezt a hihetetlenül udvarias kérést.

– Istenek, de utállak! – mondta egy újabb gúnyos megjegyzéssel.

– Jól van. Én is utállak. Előreláthatólag a következő néhány nap vagy hét vagy kettő vagy három vagy egy hónap egyszerűen elragadó lesz. Most pedig irányíts a könyvekhez. És menj a pokolba a különösen durva csomagolási listád miatt is.

A lány szeme összeszűkült.
– Húzz a jó büdös francba! Elvezetlek az átkozott könyvekhez, ha megígéred, hogy azonnal távozol.

– Azt mondod, hogy lopjam el a könyveket, Granger?

– Tudod, hogy értem, te fasz – fújt egyet, miközben felállt, és letette a könyvét a székre, megidézett egy könyvjelzőt, hogy megjegyezze hol tartott, mielőtt megfordult, és elindult a folyosón, átkanyarodva a folyosókon, folyosókon és folyosókon – amelyek bevallottan, lényegében mind ugyanazok, de valahogy Draco mégis másnak érezte őket.

Hat évnek tűnő, de valószínűleg fél perces séta után megálltak egy, a leghátsó sarokba rejtett polc előtt.

A lány kinyújtotta a kezét a polc felé gesztikulálva.
– Voila. Könyvek.

– Elragadó. Köszönöm a nagylelkűségét, hogy a könyvekhez irányítottál, hogy távozhassak, és ne kelljen tovább beszélnem veled.

Megforgatta a szemét.
– Kopj már le! Vidd a rohadt könyveidet, és tűnj el a rohadt boltomból.

– Aha! Szóval ez a mégis te boltod.

A szemei összeszűkültek.
– Naponta legalább nyolcszor eszembe jut, hogy megöljelek.

Draco duzzogni kezdett erre a különösen durva és riasztó kijelentésre.

Granger már éppen megfordulni készült, aminek hatására Draco pánikszerűen kinyújtotta a kezét, és megragadta a karját.

– Várj!

A lány lassan visszafordult, a szemében olyan szintű gyilkossággal, ami egy ember számára lehetetlen lenne.

– Vedd le az ujjaidat, vagy mindet eltöröm! – vicsorgott.

Sietve elhúzta a kezét.
– Áh. Rendben. Ööö, nem tudom, hogyan találjak vissza, és itt pusztulok, ha sokáig maradok élelem nélkül.

A boszorka lehunyta a szemét, miközben lélegzetet vett, és úgy tűnt, hogy a világegyetemben létező minden csepp türelemre szert tesz.

– Rendben. Vidd az átkozott könyveidet.

Draco sietve felkapott egy-egy példányt a valaha létezett legérdekesebb könyvek közül.

Kivéve persze A log-tércsökkentés implikációi címűt.

Vajon kilencszer aludt el olvasás közben?

Talán.

Miután megszerezte a könyveket, Granger visszavezette őt a lépcsőházhoz, és ismét kinyújtotta a kezét.
– Voila. Lépcső.

Dracónak sikerült szarkasztikusan lehajtania a fejét.
– Köszönöm, hogy ilyen nagylelkűen végigvezettél a könyvesboltodon, amely létrehozásakor a mágiával és a fizikával szarakodsz, hogy nehezítsd a tájékozódást. Már alig várom, hogy elmenjek.

– Húzz már el! – csattant fel a lány.

– Éppen azon vagyok, igen – erősítette meg a férfi bólintással.

Elindult lefelé a lépcsőn, amikor a nő egy goromba kézmozdulatot intézett felé.

– Viszlát, drágám. Már nagyon várom a holnapi utazásunkat – mondta a válla fölött kacsintva.

Granger ezt nem találta túlságosan kellemesnek, mivel rávillantotta a tekintetét, majd megfordult, és elviharzott.

Draco továbbment, és minden egyes lépésnél azt kívánta, bárcsak egy másik boltba ment volna, így ne kelljen újra kapcsolatba kerülnie a Sötét Nagyúr reinkarnációjával. Amikor a lépcső aljára ért, felkapta a fejét, és azt vette észre, hogy Irma már megint őt bámulja.

Küzdött a késztetés ellen, hogy elfusson.

Amikor letette a könyveket a pultra, a nő csak bámult. Hosszú ideig.

Valóban sokáig.

Legalább három emberöltőnek tűnő idő után végül megforgatta a szemét, és elkérte a könyveket.

Amikor megtudta a végösszeget, Draco ismét a pénz fogalmával küszködött. Amikor a nő kimondta a harminckilenc-tizenkilenc számot, igyekezett egy negyvenes bankjegyet keresni, hogy megpróbálja megismételni az előző napi kávés forgatókönyvet.

Minden egyes másodperccel, amint nem találta, Irma tekintete egyre mélyült, mígnem már kezdett attól félni, hogy pálca nélküli Avadával sújtja őt.

Pánikszerűen előkapott egy ötvenes bankjegyet.

Ez úgy tűnt, hogy megnyugtatta a démont, mert kikapta a bankjegyet a kezéből, és visszaadott neki egy bankjegyet és néhány érmét. Abban a pillanatban, hogy a visszajárót megkapta, lekapta a könyveket a pultról, és a kijárat felé menekült, miközben a démoni nő minden egyes lépésnél rábámult.

Draco átgondolta korábbiakat, miközben a mugli London utcáin sétált. Most már határozottan azon a véleményen volt arról, hogy az ő mumusának Irma lesz a neve, nem pedig Granger.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2023 Oct 24

Még mindig nem szoktam, meg ezt a stílust, de végtelenül szórakoztat. Pedig egyszer réges régen ifjú suhanc koromban.... Úgy 10 évvel ezelőtt előszeretettel írtam Koreai pop bandákról fanfiction-t barátnőimnek. És volt egy EXO bandás sztorim, amiben a főszereplő csaj hasonló habitusal demonstrálta a történéseket maga körül, mint Draco (csak én kerültem a trágár beszédet) régi szép idők. Sajnos nem fejeztembe. Az a baj már nem is tudnám. Már nem vagyok benne a kpop közéletbe. Akkoriban minden eseményről tudtam, ami a bandával történt így bele tudtam szőni a sztoriba.
Na, de vissza ehhez a sztorihoz. Már az előző fejezetben is tesztet az ilyes fajta érdeklődés a muglik iránt.
Eddig a többi történtben csak megtudtuk, hogy Draco mindennel képben van ami muglis dolog. Itt viszont tanul és fejlődik! Nagyon érdekes. Persze itt fontos momentum, hogy-hogyan történik. A többi sztoriban nem is veszi észre az ember. Olyan természetes, hogy tudja.
Mennyire tudnak acsarkodni egymással!

"Voldamort reinkarnációja" ezen is jót nevettem.
Jó rész volt!
Köszi szépen! Várom Egyiptomot!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2023 Oct 25

Bevallom nekem is furcsa, ahol lehet, azért igyekszem picit finomítani rajta picit. De merőben más, mint amiket eddig fordítottam. Viszont annyira beszippantott Nekem a k-pop kimaradt a szórásból, próbáltak belevonni, de én inkább a k-drama felé orientálódtam, de mostanában... nincs is hozzá türelmem, mert ha nincs hozzá szinkron, akkor nagyon nehezen ülök le mellé. Azért tök jó egy ilyen igéretes karakterrel dolgozni De meg tudom érteni, hogy nehéz lenne visszazökkenni, főleg, amikor annyi minden más van. Nehezebb mostanában rajongani annyira behatóan valamiért, mint régen Az a rohadt idő...
Jaj, de jó hogy ezt felhoztad. Tényleg így van, ahogy mondod. És ezt a ziccert én se csaptam le, pedig milyen jó lenne, hogy Draco egyedül próbál kitapasztalni mindent a mugli világban, és valójában totál nem hülye, hogy megértse mi is zajlik ott, és megfigyeléssel annyi mindent meg lehet tanulni, ha az ember figyelmesen nézni a dolgokat. Tényleg veszi a fáradtságot arra, hogy megismerjen valami újat. Erre akár egy sztorit is fel lehetne építeni, ami csak erről szól.
Fúúú nagyon össze tudnak egymással veszi Draco és Hermione De majd ez az egyiptomi kaland segít nekik, jó nem azt mondom, hogy mindketten bűbájosak lesznek egymással, de azért igyekeznek túlláni azon ami a jelenlegi helyzet.
Nem is tudom elképzelni ezt a "Voldemort reikarnációja" Irmát De nem egy bűbáj, ahogy sejtem. Köszönöm én is! Nemsokára jövök a következő fejezettel.