2. fejezet


Még sosem találkoztunk, de felismerem ezt az érzést.

-Lang Leav

***

Jelen idő: 2000. március / Draco ideje: 2006 februárja

***

Hermione Granger

Hermione megnézte az időt, mielőtt visszafordult volna a Foltozott Üst melletti megjelenési pont felé. Volt néhány perce, hogy beugorjon a Czikornyai és Patzába?

Megrágta az ajkát, aztán megfordult, és a könyvesbolt felé vette az irányt. Ha sietett, néhány perc alatt visszaérhetett a következő találkozóra, és akkor nem kellett volna munka után visszajönnie.

Hermione a bolt ritkán látogatott részlegéhez sietett, amely a kormányokról és a törvényhozásról szóló szakkönyveket tartalmazta, és elkezdte pásztázni a címeket. A minisztériumi levéltárban sokkal jobb volt a választék, de azokat a könyveket nem vihette el a lakásába.

Kiválasztott két ígéretesnek tűnő kötetet, aztán felsóhajtott, ahogy elképzelte Ron reakcióját, amikor ma este meglátja őket. Utálta, amikor otthonról dolgozott, de ő szerette a munkáját, és azt kívánta, bárcsak meg tudná ezt értetni Ronnal.

Még egy éve sincs, hogy együtt vagyunk, emlékeztette magát. Még rengeteg idejük volt arra, hogy ezeket a dolgokat feldolgozzák.

Közvetlenül a háború után Hermione Ausztráliába utazott, hogy eltávolítsa a szüleire helyezett emlékvarázst. Miután a nyarat velük töltötte, a Roxfortba ment, hogy befejezze az utolsó évét, míg Ron és Harry úgy döntött, hogy kihagyja, és egyenesen az aurorképzésre megy. Hermionénak hiányzott a két legjobb barátja, de ez az utolsó év lehetőséget adott neki, hogy közelebb kerüljön Ginnyhez.

Miután tavaly júniusban lediplomáztak, mindketten elkezdtek randizni azokkal a varázslókkal, akiket a háború vége óta kitartottak. Hivatalosan Hermione és Ginny együtt laktak a lakásban, míg Ron és Harry együtt éltek Grimmauld téren. Bár ez leginkább csak színjáték volt Mrs. Weasley kedvéért. Ron a legtöbb éjszakát Hermionéval töltötte, míg Ginny a legtöbb éjszakát Harrynél aludt.

Hermione a mellkasához szorította a két könyvet, és a pénztár felé fordult, de megállt a helyén, amikor meglátta, hogy valaki berohan a folyosóra, ahol éppen állt. A szemei elkerekedtek a döbbenettől, amikor felismerte, hogy az illető Draco Malfoy.

Kissé kifulladt volt, és mugli ruhát viselt, ami meglepőnek tűnt. De a legmeglepőbb az volt, hogy a férfi mosolygott rá. Nem vigyorgott; mosolygott.

Hermione óvatosan visszanézett rá. Amikor a férfi nem tett egy lépést sem, hogy távozzon, azt mondta:
– Kopj le, Malfoy!

A férfi úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, és továbbra is melegen mosolygott rá. Hermione nem tudta megállni, hogy ne bámuljon vissza rá, miközben Dracót tanulmányozta. Mikor nézett rá Malfoy valaha is így? Mikor nézett Malfoy valaha bárkire is így?

Valami Hermione mélyén megrándult, amikor a szeme találkozott a férfiéval, és egy ismerős érzés kerítette hatalmába, amit nem tudott hova tenni. A varázsló lassan közeledni kezdett, és Hermione lábai meginogtak. Hátát a polcnak támasztotta, hogy megtámaszkodjon.

Malfoy másképp nézett ki. Idősebbnek tűnt, bár nem tudta pontosan megfogalmazni miért. De aztán megint csak soha nem vette a fáradtságot, hogy rendesen megnézze a férfit. Talán mindig is így nézett ki.

Ahogy a férfi közelebb jött hozzá, észrevette, hogy a szeme és a szája körül van néhány vonal, és arra gondolt, talán ettől tűnik idősebbnek. Emellett nagyon fáradtnak tűnt. Azon tűnődött, vajon szenved-e rémálmoktól, mint ő még mindig. Valószínűleg sokkal több anyagot tudott meríteni a háborúból, mint Hermione.

– Szükséged van valamire? – kérdezte, már alig várva, hogy a férfi elmenjen. Már így is késésben volt, és nem volt ideje Malfoy egyik cselszövésére sem, aki elvigyorodott, és végre úgy nézett ki, mint az a tökfilkó, akit a lány megszokott.

– Csak azért jöttem be, hogy elmondjam, hogy ma elképesztően nézel ki, Hermione – mondta a varázsló a szarkazmus legkisebb jele nélkül.

Hermione álla leesett, Malfoy vigyora pedig visszatért. Annyi minden nem stimmelt ebben a kijelentésben. Először is, hogy a keresztnevét használta. Ilyet még sosem hallott tőle. Másodszor pedig megdicsérte őt. Méghozzá a külsejét.

Lenézett, és felmérte a ruháját. Szép blúz és szoknya volt rajta, de semmi különös. Visszanézett Malfoyra, és látta, hogy az a polcnak támaszkodik keresztbe tett karokkal, és még mindig vigyorog rá.

– Mi bajod van? – Hermione elkezdett körülnézni. Talán ez valami tréfa volt. Valami, amivel szórakoztatja a barátait. De úgy tűnt, egyedül vannak.

Kiegyenesedett, és leengedte a karját.
– El fogom hitetni veled, Hermione.

– Miben is kell hinnem? – kérdezett vissza a lány bosszúsan.

– Bennem. Hogy nem vagyok az a teljesen értéktelen varázsló, akinek jelenleg hiszel.

– Ennek semmi értelme. – Malfoy megőrült? Talán túl sok átkot vett be a háború alatt. De miért csak most bukkant fel? Biztosan hallott volna róla korábban, ha Malfoy megőrült volna.

– Igazad van – vonta meg a vállát – felejtsd el ezt az egészet.

– Azt hiszem, el fogom. – Hermione szorosabbra fogta a könyveit, majd magabiztosan a férfi felé indult, de ő nem tért ki az útjából.

– Nem bánod?

A varázsló biccentett neki, majd sarkon fordult, és szinte olyan gyorsan távozott, ahogy megjelent. Hermione a kasszához sietett, hogy kifizesse a könyveket, és újra megnézte az óráját. A francba! Elkésett.

Miközben visszarohant a megjelenési ponthoz, majd a Minisztérium folyosóin keresztül, újra lejátszotta a fejében a Malfoyjal történt jelenetet. Amikor elérte a termet, ahol a találkozója volt, megállt odakint, mert végre elhessegesse azt a furcsa érzést, amit a férfival kapcsolatban tapasztalt. A felismerést.

***

Jelen idő: 2000. április / Draco ideje: Ugyanaz, mint most.

***

Hermione Granger

– Hol van Ginny ma este? – kérdezte Hermione Harryt, miközben a táncparketten mozogtak.

Ez volt az éves minisztériumi gála estéje, és Ron elutazott egy küldetésre, így Hermione egyedül maradt az eseményen. De az utolsó pillanatban Harry megkérte őt, hogy menjen el a partnereként.

Harry elfordította a tekintetét, és a lány szíve megesett.
– Kérlek, ne mondd, hogy nem te hívtad meg.

Sóhajtott fel.
– Csütörtökönként edzése van.

– Harry, te is tudod, hogy talált volna valami kibúvót, hogy eljöjjön erre. Támogatni akar téged, de te folyton erőlteted…

– Elég volt, Hermione. Mindezt már korábban is elmondtad nekem. – A férfi visszabámult rá. Harry nagyon jól tudta használni az intenzív zöld szemét, hogy intimitást keltsen az emberekben, de ez Hermionénál sosem működött. A lány könnyedén tartotta a szemkontaktust.

– Én csak azt akarom, hogy boldog légy, Harry.

A férfi bólintott, és visszamosolygott rá, de ez erőltetettnek tűnt. Aztán hátralépett, és elment, hogy új partnert keressen, valószínűleg olyat, aki nem ragaszkodik ahhoz, hogy kéretlenül adjon neki párkapcsolati tanácsokat.

Hermione felsóhajtott, és visszament az üres asztalukhoz, miközben Harry az egyik új aurorral kezdett táncolni az irodájában. Ahogy nézte Neville-t és Hannah-t, majd Lunát és az új barátját, Rolfot, mielőtt hagyta, hogy a tekintete megállapodjon az asztalon, amelyre egész este kerülte a pillantását.

Draco Malfoy volt ott sok évfolyamtársával, a mardekérosokkal együtt. Pillantása már néhányszor felé kalandozott, de ő egyszer sem nézett rá. Hermione látta, ahogy a mellette álló sötét hajú boszorkány a lábát dörzsöli, és eszébe jutott, hogy hallotta, hogy valami tisztavérűvel randizik. Miért hívta Hermionét elkéesztőnek, ha volt barátnője?

Hermione ismerte a boszorkányt az iskolából. Daphne húga volt, néhány évvel alattuk. Aria? Astera? Valami ilyesmi. A szóban forgó boszorkány egyenesen rá nézett, Hermione pedig elpirult, majd leengedte a tekintetét.

Hát, ez nem volt egyértelmű. Szidta magát, és egy kortyban kiitta a poharában maradt pezsgőt. Amikor véletlenül újra felnézett, látta, hogy Malfoy furcsa arckifejezéssel figyeli őt, mintha azt fontolgatná, vajon a lány valódi-e vagy sem.

Hermione visszabámult rá, majd figyelte, ahogy feláll, és kimegy a folyosóra. Jobb belátása ellenére követte őt, és figyelte, ahogy eltűnik az egyik mosdóban. A falnak támaszkodott, és várta, hogy a férfi visszajöjjön, tudta, hogy el kell mennie mellette, hogy visszajusson a bálterembe.

Amikor Malfoy kijött, Hermione a falhoz szorította magát, és megvárta, amíg Malfoy közvetlenül mellette áll, hogy megszólalhasson.

– Nem tudom elfelejteni.

A férfi felugrott, majd hátrált a lánytól, és szitkozódott az orra alatt.
– Micsoda?

– Ne add hülyét. Nyilvánvalóan a könyvesboltban folytatott beszélgetésünkre célzok.

– Mennyit ittál, Granger? – A lány zavartan csóválta a fejét, mire Malfoy a rá jellemző mély hangon folytatta: – Azért van ez, mert Weasley nem tud ilyen minőségű pezsgőt biztosítani a randevúkon? Szóval amikor végre az igazi cucc a szervezetedbe kerül, akkor…

– Fogd be! – vágott közbe a lány, majd közelebb lépett hozzá, hogy tanulmányozza az arcát. Másképp nézett ki. De ez csak azért lehetett, mert már nem mosolygott.

– Szóval ez csak egy vicc volt? Amikor belefutottál a Czikornyai és Patzába, és lenyűgözőnek neveztél? Fogadás volt, amit elvesztettél a barátaiddal? Menj, mondd meg a sárvérűnek, hogy gyönyör ű– köpte Hermione. – Biztos vagyok benne, hogy jót nevettél rajta.

Elfordult tőle, hogy elrejtse sértettségét. Hirtelen újra a Roxfortban volt, ahol mindenki gúnyolódott rajta a bakfis fogai és a bozontos haja miatt.

– Granger. – Malfoy megragadta a karját, és szembefordította vele, majd gyorsan leejtette a kezét, miközben figyelmesen a szemébe nézett, mintha valami konkrét dolgot keresne. – Táncolj velem.

Hermione összehúzta a szemét, és szórakozottan tapasztalta, hogy még a férfi is meglepettnek tűnt ezen a kérésen. Megrázta a fejét, és védelmezően maga köré vonta a karját.

– Nem. Azt hiszem, te és a barátaid már eleget nevettetek a káromra.

A férfi megforgatta a szemét.
– Nem ezért kértem. Nincs fogadás.

– Akkor miért kérdezted?

Megvonta a vállát, és Hermionénak az volt az érzése, hogy azt kívánta, bárcsak visszavonná. – Nem mintha lenne más ajánlatod – motyogta.

Megfordult, hogy távozzon, de a férfi ismét megragadta a karját.
– Ez csak egy vicc volt, Granger. Nem is tudom, miért kérdeztem. Csak valamiért táncolni akarok veled. Gyere velem. – A férfi még mindig rajta tartotta a kezét, és elkezdte húzni a táncparkett felé.

A lány lerázta magáról, és a varázsló nem próbált újra hozzáérni, csak kérdőn ívelt egy szemöldököt. A boszorkány sóhajtott, majd átkozta a kíváncsiságát, miközben követte a férfit vissza a bálterembe.

– Gondolom, hozzászoktál, hogy megkapod, amit akarsz – morogta.

– Igen, nagyon elkényeztettek mire felnőttem. – Malfoy a hátára tette egyik kezét, majd a másikkal megragadta a lány szabad kezét. – Egyke vagyok– tette hozzá feleslegesen.

– Igen, ezt mindenki tudja. Én is egyke vagyok, de nem voltam elkényeztetett kölyök.

A férfi elgondolkodva bólintott vissza a lánynak.
– Ezt nem tudtam rólad.

– Semmit sem tudsz rólam.

– Igaz – felelte, mintha most döbbenne rá először.

Abbahagyták a beszélgetést, és Hermione hagyta, hogy a varázsló körbehúzza a táncparketten. Nem tudta megállni, hogy ne gondoljon arra, milyen furcsa, hogy Draco Malfoy megérinti őt. Végigfutottak a fejében a varázsló lehetséges indítékain, és folyton elvesztette a lépések fonalát.

– Nyugi, Granger – mondta a férfi, amikor legközelebb megbotlott a lábában. – Nem lennél olyan rossz ebben, ha nem lennél ilyen kibaszott feszült.

– A nyelvezeted visszataszító – érezte szükségét, hogy rámutasson.

– A szókincsed pedig ellenszenves.

Az első dal végére Hermionénak sikerült kicsit ellazulnia, és végre kezdtek egymáshoz szokni. Malfoy még mindig feszülten tanulmányozta a lány arcát, mintha vissza akart volna menni az asztalához, hogy lerajzolja.

Amikor a dal váltott, Malfoy tovább táncolt, így a boszorkány is vele tartott. Tulajdonképpen jó volt vele táncolni, de nem lepődött meg azon, hogy a férfi jól táncol. Valószínűleg hivatalos kiképzést kapott a sok Tisztavérű Társasági bálra.

Amikor a harmadik dal következett, a férfi végre elvonult. Az asztalára nézett, és felsóhajtott. Hermione visszanézett, és látta, hogy a barátnője szigorúan néz rá.

– Vissza kellene mennem.

– Igen, mielőtt a barátnőd megátkozna – tette hozzá Hermione vigyorogva.

Malfoy megrázta a fejét, de nem vitatkozott, mielőtt visszament volna a helyére a gyönyörű boszorkány mellé. Hermione visszament a saját asztalához, és gyorsan csatlakozott hozzá Harry.

– Merlin, Hermione, tudom, hogy goromba voltam veled, amiért Ginny miatt zaklattál, de nem kellett volna Malfoynal táncolni menned, hogy visszavágj nekem.

– Ez nem erről szólt – felelte a lány.

– Akkor mi volt az?

Hermione felsóhajtott, és őszintén válaszolt:
– Fogalmam sincs.
***

Draco Malfoy

Dracónak fogalma sem volt, mi ütött belé, hogy felkérje Grangert, hogy táncoljon vele. Látta a fájdalmat a lány nagy barna szemeiben, amikor azt hitte, gúnyt űz belőle, amiért mugli születésű, és nem tudott nem emlékezni arra, hogy ugyanezek a szemek hogyan néztek vissza rá hónapokkal korábban (vagy évekkel korábban?).

Csak le akarta törölni azt az arckifejezést a lány arcáról, ezért az első dolgot mondta, ami eszébe jutott. Táncolj velem.

Azonnal vissza akarta volna vonni, de úgy döntött, belemegy, remélve, hogy miután a karjaiban tartotta a lányt, tisztánlátásra lel. Talán meglátja majd, hogy ez a boszorkány egy nap talán még szeretni fogja őt. De ahogy körbejárta őket a bálteremben, még jobban összezavarodott, mint valaha.

Konkrétan mit látott a jövőbeli énje ebben a boszorkányban? Csinos volt, de nem olyan szép, mint Astoria. Híresen okos volt, és úgy tűnt, hogy tudott vicces és szellemes lenni, ha akarta, de emellett vérző szívű griffendéles volt.

Logikailag nem volt értelme a párosításnak, de volt benne valami érzés, amit nem igazán tudott hova tenni. Valami abban, ahogy a lány a karjaiba simult, stimmelt. Vett egy mély lélegzetet, és visszanézett az asztalára, hogy Astoria őket figyelje.

Nem tűnt dühösnek. Az nem az ő stílusa volt. Túl kedves és udvarias volt ahhoz, hogy valaha is megfelelően dühös legyen. A tekintete, ahogy őket figyelte, inkább számító volt, mint bármi más. Amikor a dal véget ért, Draco hátralépett, és leengedte a karját, próbált nem tudomást venni a veszteség finom érzéséről, ahogy elengedte Grangert.

– Vissza kellene mennem.

– Igen, mielőtt a barátnőd megátkozna – vigyorgott vissza rá Granger.

Megrázta a fejét, és visszafordult az asztalához.
– Jól érzed magad ott, haver? – kérdezte Blaise, alig tudta elnyomni a vigyorát.

– Jól vagyok.

– Biztos, hogy nem kell elutaznod a Szent Mungóba? Mert kizárt, hogy valamilyen szintű agykárosodás nélkül táncra kérdezted volna kedvenc mugli szülöttünket.

Draco megvonta a vállát, és könnyedén hazudott:
– Ő kért meg rá.

– Miért kérne téged táncra? – kérdezte Daphne.

Draco ismét vállat vont.
– Azt hiszem, elvesztett egy fogadást.

Astoria felé fordult, és látta, hogy a lány kíváncsian tanulmányozza őt. Odahajolt hozzá, és a fülébe súgta:
– Ne légy féltékeny, Stori. Te vagy messze a legszebb boszorkány ebben a bálteremben.

Egy csókot nyomott a lány arcára, majd visszahúzódott, és látta, hogy az ajkai enyhén felhúzódnak.

– Gyere. – Draco felállt, és kezet nyújtott neki. – Jó lesz egy olyan partner, aki nem lép a lábamra.

***

Astoria Greengrass

Astoria sosem volt az a féltékeny típus, de nem tudta megállni, hogy a tekintete ne vándoroljon arra, ahol Draco Hermione Grangerrel táncolt. Persze neki is szabad volt más boszorkányokkal táncolnia, de a partnerválasztása bizarr volt.

– Mi a fene? – Daphne a fülébe súgta. – Azt hittem, előbb látom, hogy Potter a sötét varázslatokhoz fordul, mint hogy ezeket a kettőt együtt táncolni lássam. Mit képzel Draco?

Astoria megrázta a fejét. Ha tudná a választ erre a kérdésre, nem lenne folyton olyan bizonytalan a kapcsolatukat illetően. A férfi már hónapok óta furcsán viselkedett. Sosem volt túlságosan közlékeny a gondolataival vagy az érzéseivel, de január óta még inkább zárkózott volt, mint valaha.

Hat hónapja jártak együtt, és a legszemélyesebb dolog, amit bevallott magáról, ártalmatlan emlékek voltak a gyerekkorából. Soha nem említette a háborút, ritkán az iskolát, és egyáltalán nem volt hajlandó beszélni a szülei iránti jelenlegi érzéseiről vagy a jövőre vonatkozó terveiről. Astoria feltételezte, hogy egyszer majd feleségül megy Dracóhoz, de nem tudta elképzelni, hogy a férje ennyire zárkózott legyen vele szemben.

Draco végül visszatért az asztalukhoz, és Astoria megpróbált kifejezéstelen arcot vágni. Nem haragudott rá, amiért egy másik boszorkánnyal táncolt, még ha csinos is, de nem tudta figyelmen kívül hagyni a partner jelentőségét, akit választott: Hermione Granger, Harry Potter híres mugli barátnője, akit Draco korábban utált.

Nyilvánvalóan valami mélyebb dolog történt Dracóval, és a lány kétségbeesetten kívánta, hogy beszéljen vele erről. Nem meglepő módon Draco lesöpörte a dolgot, majd megpróbálta rábeszélni, hogy ne törődjön a történtekkel.

A boszorkány elfogadta a férfi táncra vonatkozó ajánlatát, és követte őt a parkettre.
– Minden rendben van, Draco? – súgta a fülébe. A varázsló lehajolt, hogy megcsókolja az arcát, és hamis mosollyal az arcán bólintott. A boszorkány a saját hamis mosolyával felelt meg, próbálta leplezni bosszúságát, hogy a férfi megint nem volt hajlandó megbízni benne.

***

Jelen idő: 2000. május / Draco ideje: 2004. augusztus

Hermione Granger

Néhány héttel később Hermione olvasott, miközben kedvenc mugli kávézójában ebédelt. Ide járt, amikor csak volt ideje egy kis szünetet tartani a munkában, szerette a mugli világban élvezett névtelenséget. Még mindig bombázták a felkérésekkel, hogy álljon fényképezkedni idegenekkel, vagy írjon alá csokibéka-kártyákat, és ez még rosszabb volt, amikor Harryvel és Ronnal volt kint.

Bár a háború már évekkel ezelőtt véget ért, még mindig résen volt, valahányszor nyilvános helyen járt, és minden alkalommal felnézett, amikor kinyílt az ajtó, hogy megbizonyosodjon róla, nincs-e veszély. Elindult, amikor azonnal felismerte a következő személyt, aki besétált a kávézóba, és lekuporodott a székébe, felhúzta a könyvét, hogy eltakarja az arcát.

Néhány pillanattal később ismerős vonszolást hallott az asztal túloldaláról.
– Az arcodat talán sikerült elrejtened a könyv mögé, de a hajad elrejtéséhez nagyobbra lesz szükséged. – Hermione a könyve körül kukucskált, miközben Malfoy a vele szemben lévő székre segített magának.

– Nagyon eredeti, Malfoy – vágott vissza, miközben a könyvét az asztalra engedte. – Követsz engem?

– Én is megvádolhatnálak ezzel – mondta, miközben lazán hátradőlt a székben, és keresztbe fonta a karját.

– Nem, nem tudnád. Én ültem itt először, és évek óta ide járok. Téged még soha nem láttalak itt.

A férfi visszabiccentett a lánynak, mintha érdekesnek találta volna ezt.

– Hagyj békén, Malfoy.

– Kényszeríts.

Hermione a varázsló felé hajolt, és olyan fenyegetően mondta, amilyen fenyegetően csak tudta:

– Mindketten tudjuk, hogy képes vagyok rá.

A férfi vállat vont, nem hatotta meg a fenyegetés.

– Talán varázslattal. De persze azt itt bent nem használhatod. És bármi mással próbálkozhatsz – kiabálással, lökdösődéssel, rugdosással –, az megijeszthet, és arra kényszeríthet, hogy a saját mágiámat használjam. Természetesen önvédelemből. De a muglikkal szemben… – Malfoy körbemutatott a kávézóban: – …egész jelenet lenne.

– Azzal fenyegetőzöl, hogy megszeged a titoktartási törvényt, csak azért, hogy megengedjem, hogy itt ülj velem egy muglikávézóban, Hermione Granger?

– Tudom, hogy ki vagy.

– Ó, remek, most, hogy megállapítottuk, ki vagyok én, beszéljük meg, ki vagy te.

Malfoy előrehajolt, nem törődve a lány kijelentésével, és elolvasta az asztalra helyezett könyv címét.

– Sokkal, de sokkal jobb dolog, amit teszek, mint amit eddig valaha is tettem – idézte, majd felnevetett, amikor felnézett, és meglátta Hermione döbbent arckifejezését.

– Te olvastad ezt?

Malfoy bólintott, és hátradőlt a székében.
– Nem vagyok meglepve, hogy tetszik. Biztos vagyok benne, hogy ez az egész mártír dolog pont a te stílusod.

– Miért olvastad ezt?

– Ajánlották nekem. De tényleg, biztos van más könyv is, amiben nem kell meghalni egy ügyért, amit el lehet olvasni. Ha már Dickens, akkor mi van a Twist Olivérrel? Az a mindenáron való túlélésről szól, ugye?

Hermione szája tátva maradt, ahogy Malfoy beszélt. Gyorsan becsukta, amikor a férfi visszanézett rá, és újra nevetni kezdett. Mi történt vele? Nem egy, hanem két mugli könyvet olvasott, talán többet is, abból ítélve, ahogyan beszélt. És most itt volt, mugli ruhában, és kényelmesen ült mellette egy mugli kávézóban.

– No comment? – kérdezte, még mindig elégedettnek tűnt magával. – Mindig is olyan embernek tűntél, aki szívesen beszélget a könyvekről.

A lány elkomorult, aztán megpróbált visszaemlékezni, mit mondott a férfi A két város meséjéről. Igen, a megjegyzését a mártírokról. Sóhajtott, és keresztbe fonta a karját.

– Azt állítod, hogy nem értesz egyet a mártírokkal, de nem láttam, hogy panaszkodtál volna, amikor Harry mindannyiunkért meghalt a végső csatában. – A boszorkány felsóhajtott.

Továbbra is bámult a férfira, de felocsúdott, amikor ő visszamosolygott rá, és egyszerűen így szólt:
– Touché, Hermione

Tovább beszélgettek a könyvről, miközben a lány befejezte az ebédjét.
– Te is eszel?

Malfoy megrázta a fejét, és felállt, hogy távozzon.
– Mennem kell.

Hermione bólintott. Úgyis végzett az ebéddel, és vissza kellett mennie dolgozni. Követte a varázslót kifelé, és mindketten kínosan néztek egymással szembe, miközben a lány azon gondolkodott, hogyan is kellene elbúcsúzni valakitől, aki nem igazán volt barát, de már nem is egészen ellenség.

Megállapodott egy kézfogásban, és a kezét nyújtotta a férfinak. Malfoy kíváncsian nézett rá, és a lány majdnem visszahúzta, mielőtt a férfi végül megfogta, megfordította, és megcsókolta a kézfejét. Rákacsintott, majd elejtette a kezét, és eltűnt az utcán, a lányt pedig döbbent csendben hagyta állni.

***

Jelen idő: 2004. augusztus / Draco ideje: 2000. május

Draco Malfoy

Draco éppen a lakásában tanulmányozta a csillagtérképeket, amikor legközelebb szédülést érzett. Felvette a pálcáját az asztalról, és szorosan a kezében tartotta, majd vett néhány mély lélegzetet, és azon tűnődött, vajon hol fog legközelebb kikötni.

A szoba, amelyben Draco megjelent, sötét volt, és a szemének kellett néhány pillanat, hogy alkalmazkodjon a gyengébb fényhez. Egy ágyon feküdt, karjait egy boszorkány köré fonva. Álmodott már boszorkányokról szex közben, de utána nem, ez változás volt. Emlékeztette magát, hogy nem alszik.

Draco a lány csupasz bőrének a karján való érzéséből meg tudta állapítani, hogy boszorka meztelen, de ő még mindig azt a ruhát viselte, amiben a lakásában volt. Elmélázva azon tűnődött, vajon a jövőbeli verziója visel-e ruhát, aztán eszébe jutott a levél, amiben arra biztatták, hogy mindig legyen nála váltóruha.

Emiatt egy váltóruhát egyfajta karkötővé zsugorított, és a bokájára tekerve kezdett el aludni vele. Gondolatait a boszorkány halk hangja szakította félbe.
– Tudom, hogy mire vállalkoztam, de néha azt hiszem, túl nehéz.

Draco ismerte a hangot. A szeme még mindig a sötéthez szokott, de a lány haját rendetlen kontyban kivehette. A kurva életbe, ez Hermione Granger.

Megfeszült, és elkezdett elhúzódni. A lány megfordult, hogy ránézzen, aztán gyorsan visszahúzódott, és felemelte a lepedőt, hogy eltakarja a testét. Néhány pillanatig mindketten egymást bámulták.

A mardekáros tudta, hogy nem kellene ennyire meglepődnie, hogy itt találja a nőt, de már majdnem meggyőzte magát, hogy az első ugrás csak véletlen volt. Egyik másik ugrásánál sem látta a lányt, bár úgy vélte, ez azért volt, mert amikor megjelent abban a havas londoni utcában, vagy egyedül a lakásában, eltökélten ott maradt.

– Nem ismersz engem, ugye? – kérdezte a lány.

Draco visszanézett rá, és felsóhajtott.
– Te vagy Hermione Granger.

– Tévedsz – mondta keserűen, felállt az ágyból, és szorosabbra zárta maga körül a lepedőt.

A férfi zavartan csóválta a fejét a lányra.
– Micsoda? – Tudta, hogy sok mindenről nem tud, de ennek a nőnek a kilétéről egy dologban biztos volt.

– Hermione Granger-Malfoy az.

Draco érezte, hogy a gyomra lesüllyedt, miközben küzdött, hogy az arca üres maradjon. A nő a reakcióját tanulmányozta. Bármit is látott benne, nyilvánvalóan hiányolta, mert amilyen tekintetet rávillantott, mielőtt megfordult, és becsapta az ajtót, amiről úgy sejtette, hogy a fürdőszoba ajtaja.

Amikor Draco utoljára látta a nőt, két kínos táncon osztoztak, és most már házasok voltak? Hogy a fenébe lett belőlük egy pár? Hol volt Astoria és Weasley? Ez most komolyan el volt baszva.

Draco ellenőrizte, hogy a fürdőszoba ajtaja még mindig zárva van-e, aztán körülnézett a szobában. Először az ágya oldalán lévő asztalt ellenőrizte, és azt találta, hogy tele van mugli könyvekkel, amelyek nem tűntek olyannak, mintha az övéi lennének, és számtalan befektetési füzetekkel, amelyek viszont az övéinek tűntek.

Elfordult, és megnézte a komódot. A benne lévő ruhák az övéinek tűntek, bár számos mugli darab is volt köztük. Draco tekintete megállt a komód tetején lévő három fényképen.

Az első egy fénykép volt Grangerről, Potterről és Weasley-ről, még a Roxfortban. A következő fotó Dracóé volt, amelyről azt hitte, hogy még annak idején a kúriában volt a hálószobájában. Az volt rajta, ahogy Blaise-szel, Theóval, Greggel és Vincenttel robbanóst játszik a közös szobában. A háttérben Daphne és Pansy állt, és méltatlankodva integettek a kamerának.

Draco lélegzete elakadt, amikor meglátta a harmadik képet. Felemelte, hogy jobban megnézze. Egy fotó volt róla és Grangerről az esküvőjük napján. A lány szerelmesen nézett fel rá, látszólag mit sem törődve a kamerával, míg ő a fényképészre nézett, arcán a tiszta öröm kifejezésével. Nem hitte, hogy valaha is vágott volna ilyen arcot.

Draco tanulmányozta a fotó hátterét, és azon tűnődött, miért tűnik ismerősnek. Granger megszólalt mögötte, válaszolva a ki nem mondott kérdésére.

– Ez egy szőlőskert Franciaországban. Az volt a családod kedvenc nyaralóhelye, amikor fiatal voltál, ugye?

A férfi ránézett a nőre. Most egy vékony köntöst viselt, és homlokát ráncolva nézett rá.
– Hagytam, hogy te válaszd ki a helyszínt, minden mást én választottam.

Draco felsóhajtott, és visszatette a képet a komódra.
– Granger, fogalmam sincs, mi folyik itt.

A szemei szomorúak voltak. Elengedte a tekintetét, és az esküvőjükről készült képre nézett, miközben lapos hangon válaszolt:
– Tudod, mi folyik itt. Te okos vagy. Csak nem tudod elfogadni, mert gyűlölsz engem.

Lehunyta a szemét, és néhány könnycsepp hullott le az arcán.
– Azt mondtad, hogy fájni fog – suttogta, még mindig csukott szemmel. – Figyelmeztettél korábban– sóhajtott fel, majd kinyitotta a szemét, és szomorúan nézett vissza rá –, de tényleg érzem. Ez túl sok, Draco.

hozzászólások: 0