29. fejezet

Amikor régen felnéztem,
csak az eget láttam;
és minden dalt,
amit énekeltem,
anélkül énekeltem, hogy tudtam volna, miért.

Minden, amit éreztem és gondoltam,
csak úgy történt;
soha nem te voltál az oka,
amíg végül csak te maradtál.

– Lang Leav

Jelen idő: 2004. április / Draco ideje: 2003. október

Hermione Granger

Daphne megpróbált vitatkozni, amikor Hermione őt és Ginnyt kiküldte a szobából, de amikor meglátta a komoly tekintetet Hermione és Theo arcán, engedelmeskedett, és dühösen kivonult a folyosóra. Ginny vállat vonva követte. Hermione úgy vélte, Daphne már hozzászokott ahhoz, hogy kihagyják a dolgokból, hiszen egy aurorhoz ment feleségül, akinek gyakran titokban kellett tartania a munkáját.

Miután elmentek, Hermione elhallgattató varázslatot vetett az ajtóra, majd Theo felé fordult. A férfi izgatottnak tűnt, és Hermione eszébe jutott Draco tavaly októberi időugrása. Azt mondta, hogy közvetlenül Theo előtt jelent meg, de kihagyott egy nagyon fontos részletet: hogy ez pont a rohadt esküvőjük napján történt!

Hogy lehet, hogy nem mondta el neki? Egész idő alatt, amíg Hermione az esküvőt tervezte, tudta, hogy ő nem lesz ott? Könnyek gyűltek a szemébe. Amikor Theo észrevette őket, elkomorodott az arca.

– A francba, mi a baj?

Hermione megrázta a fejét, és óvatosan megpróbálta letörölni a szemét az ujjaival. Theo átnyújtott neki egy zsebkendőt, ő pedig visszafordult a tükörhöz, és gondosan letörölte a könnyeket. Daphne megölné, ha elmaszatolná a sminkjét.

– Mondd el, mit akartál mondani, Theo.

Meglepő módon átnyújtott neki egy levelet.
– Mi ez?

– Egy levél – válaszolta segítőkészen.

– Igen, azt látom. Ki adta neked?

– Draco.

– Melyik Draco? – kérdezte.

A férfi összeráncolta a homlokát.
– Furcsa szóválasztás.

A lány sóhajtott, majd újra kezdte:
– Mi lenne, ha elmondanál nekem mindent, amit tudsz? Üljünk le! – A lány a kanapéra intett, amelyen korábban Ginny ült, és mindketten leültek.

Theo elmesélte, hogyan kezdődött az egész számára a halloweeni bál éjszakáján. Draco adta neki ezt a levelet, hogy adja át Hermionénak az esküvőjük napján. Oké, szóval ez az a Draco volt az ő korából, akivel ma kellett volna összeházasodnia. Alig várta, hogy kinyissa a levelet, de várni fog, amíg Theo el nem megy.

Theo azt mondta, mintha Draco teljesen megfeledkezett volna arról az egész estéről. Még arra sem emlékezett, hogy rajtakapta Theót, amint egy sráccal csókolózott. Ez Hermionénak is logikusnak tűnt. Ezt a jelenbeli Draco látta, nem a múltbeli, így nem is emlékezhetett semmire abból az estéből, hiszen nem volt ott. Bólintott.

– Oké. És mi történt ma?

Theo elmesélte neki, hogy Draco addig jól volt, amíg nem beszélt az apjával. Hermione hirtelen levegőt vett.
– Amikor visszajöttem a szobába, teljesen kiborult.

– Mi? Miért?

– Nem mondta. Csak magában motyogott franciául arról, hogy nem vehet feleségül téged, de tudta, hogy mégis megteszi, és tudta, hogy el kell mennie. Hihetetlenül zavaros volt.
Aztán megemlítettem a levelet, és végre úgy tűnt, eszébe jutott.

Hermione újra bólintott, és megpróbálta összerakni a dolgokat. Az apja mondott neki valamit, ami felkavarta, és le akarta fújni az esküvőt. Aztán visszament a múltba, írt neki egy levelet, és Theónak adta át, hogy kézbesítse. Ez volt a Dracója módja arra, hogy kommunikáljon vele. El kellett olvasnia a levelet.

– Ezt követően eltűnt, majd visszajött, de már más volt, és nem emlékezett arra, ami éppen történt – folytatta Theo. – Azt mondta viszont, hogy látni akar téged. Vagy… nos… beszélni veled. Azt mondta, ha kell, bekötött szemmel is megtenné.

– Értem. Rendben. Én is beszélni akarok vele. Ide tudnád hozni? Akkor, ööö, az ajtón keresztül beszélhetünk. Csak intézd el, rendben?

Theo aggódónak tűnt, és a vállára tette a kezét.
– Jól vagy, Hermione?

A boszorkány bólintott, és erőltetett mosolyt varázsolt az arcára.

– Elmondanád, mi folyik itt? – szorította a férfi.

Hermione megrázta a fejét.
– Elmondom, ígérem, de nem ma.

Theo elindult, de az ajtóban megállt, és visszanézett rá.
– Csodásan nézel ki, Hermione. Dracónak hatalmas szerencséje van, és biztos vagyok benne, hogy az a sok fecsegés arról, hogy nem akar feleségül venni téged, semmit sem jelentett.

Végül egy könnycsepp hullott le a szeméből, és lehajtotta a fejét, hogy letörölje a még mindig a kezében tartott zsebkendővel.

– Köszönöm, Theo. Ide tudnád hozni? Nagyon szeretnék beszélni vele.

– Megteszem.

Amikor elment, hangokat hallott a folyosón, de nem figyelt rájuk. Figyelme a kezében tartott levélre összpontosult. Hosszú ideig bámulta. Amikor végre kinyitotta, érezte, ahogy a varázslat felszabadul belőle. Sóhajtott, és összeszedte magát, mielőtt elolvasta Draco szavait.



Hermione,

A jövőnk nem olyan boldog, mint reméltük. Nem akarom, hogy hozzám kösd magad anélkül, hogy tudnád, mibe keveredsz, de ezt levélben nem tudom elmagyarázni.

Szeretném, ha elhalasztanád az esküvőt, és megvárnál, amíg visszatérek. Szeretném, ha minden tényt ismernél, mielőtt úgy döntesz, hogy hozzám jössz feleségül. Szóval kérlek, ne hajtsd végre ma ezt az esküvőt. Emlékszel az ígéretedre, amit nekem tettél? Nem kell megtenned a dolgokat csak azért, mert úgy gondoljuk, hogy így alakul majd a jövőben. Van választásod.

Szeretlek, mindennél jobban, és annyira sajnálom, hogy ma kellett ezt átélned.

– Draco



Hermione még háromszor elolvasta a levelet, mielőtt összehajtotta és elrejtette a gyöngyös táskája alján. Megpróbált felidézni mindent, amire csak emlékezett abból az októberi időugrásból. Draco izgatott volt, és azt mondta, találkoznia kell Theóval. Nyilván azért, hogy átadja neki ezt a levelet.

És volt még valami más is, mit is mondott? Amikor megkérdezte tőle, mi folyik itt, azt válaszolta:
– El kéne mondanom neked, tényleg, tényleg el kéne, de gyáva vagyok. – De ő azt mondta, hogy nem baj, hiszen megegyeztek, hogy nem beszélnek a jövőről. Aztán megígérte, hogy elmondja a Hermionéjának, amikor újra találkoznak. Nem mintha ő lenne az, nem volt biztos benne, hogy tudni akarja-e.

Kopogtak az ajtón, és a másik oldalról Draco hangját hallotta. Mielőtt kinyitotta volna az ajtót, még éppen időben megállította magát, mert most csak azt akarta, hogy a férfi átölelje.

– Hermione? – kérdezte újra.

A lány a fejét az ajtónak támasztotta.
– Egyedül vagy odakint?

– Igen.

– Mikori vagy? – kérdezte, bár már tudta a választ.

– 2003. októberi. Alig pár hónapja kértem meg a kezed, és most itt van az esküvőnk napja. – Hallotta, ahogy Draco felsóhajt, és az ajtón hallott puffanásból arra következtetett, hogy ő is az ajtónak hajtotta a fejét.

– Annyira sajnálom, Hermione. Lemondhatjuk az egészet. Tettessük, hogy beteg vagyok, vagy valami ilyesmi. Ha szerencsénk van, csak egy-két nappal kell elhalasztanunk. Biztos vagyok benne, hogy inkább a te Dracódhoz mennél feleségül.

Hermione rágta az ajkát, és a táskájára pillantott. Az ő Dracója nem akart feleségül venni, ugye? Vagy először el akart mondani neki valamit, amiről biztos volt, hogy meggondolatlanul cselekedne.

– Draco, én… – elhallgatott. El kellene mondania neki, mi folyik itt, de fogalma sem volt, hol kezdje.

– Mi a baj, Hermione? – Még az ajtón keresztül is érezte, hogy valami nem stimmel. Eszébe jutott, hogy ez a Draco nagyon közel áll az övéhez. Ez a Draco mélyen szerette őt, és feleségül akarta venni. Vajon olyan rossz lenne, ha inkább hozzá menne feleségül?

Visszagondolt arra az októberi időugrás végére, amikor az ő Dracója visszatért a jövőből. Fel volt dobva, és nem akart részleteket elárulni arról, hol járt. Még a dátumot sem mondta meg neki. És eszébe jutott az a csók is. Hogy azt mondta, párszor megcsókolta, de jó oka volt rá.

Egy esküvő jó ok volt arra, hogy megcsókolja. És ez megmagyarázná, miért volt olyan boldog. Ez azt jelentette, hogy ma végigcsinálják? Nem lenne olyan rossz, ha ehhez a változatához menne hozzá. Hiszen megkérte a kezét, nem igaz?

De mi lesz az ő Dracójával? Dühös lesz.

Szeretném, ha elhalasztanád az esküvőt, és megvárnál, amíg visszajövök. Szeretném, ha minden tényt ismernél, mielőtt úgy döntesz, hogy hozzám jössz feleségül.

Hermione megrázta a fejét. Draco túlságosan aggódott a jövő miatt. Nem érdekelte, mit mondott neki az apja, ő mindenképp hozzá akart menni. Biztos volt benne, hogy senki sem mondhat olyat, ami meggondolásra késztetné. Akkor ő és Draco együtt szembenézhetnek mindennel, ami rájuk vár, mint férj és feleség.

Ráadásul a levélben nem írta, hogy már nem akar házasodni. Csak attól tartott, hogy ő nem akarja majd.

– Hermione? – Rájött, hogy már régóta hallgat.

– Draco. Emlékszel, miről beszéltünk, miután megkérted a kezem? Arról, hogy néha rosszul alakulnak a dolgok a jövőben?

– Emlékszem. Te… meggondoltad magad? – Érezte, hogy a férfi alig tudja megőrizni a hangja nyugalmát. A tenyerét az ajtóra tette, és ismét azt kívánta, bárcsak megérinthetné őt.

– Nem – mondta határozott hangon. – Azt mondtad, hogy veszekedni fogunk és nehézségeken fogunk átmenni, de ez normális, nem igaz? És nem élhetjük az életünket úgy, hogy állandóan attól aggódunk, hogy valami rossz történik-e majd a jövőben, vagy sem, ugye?

Draco egy ideig hallgatott, mielőtt újra megszólalt.
– Jártam már a jövőben, amikor nagyon rosszul álltak a dolgok. De máskor, azok után a napok után, újra őrülten szerelmesek voltunk egymásba. Néha úgy gondolom, hogy ez egy hihetetlenül elcseszett életmód, főleg egy olyan napon, mint a mai, amikor tönkreteszi az esküvődet. De máskor viszont tetszik.

– Tényleg? – Még soha nem hallotta tőle, hogy szereti az időutazást.

– Amikor a mi időnkben rosszul mennek a dolgok, mint például abban a hónapban, amikor nem álltál szóba velem, átugorhatok egy boldog jövőbe, és láthatom, hogy minden rendben lesz. De néha éppen fordítva történik. Épp egy csodás napot töltök veled, aztán belecsöppenek egy veszekedésbe, amikor alig állunk szóba egymással. De azok az idők is jók, szerintem. Emlékeztetnek arra, hogy becsüljem meg minden gyönyörű pillanatot, amit veled tölthetek.

Bárcsak kinyithatná az ajtót, és átölelhetné! Kit érdekelnek az ostoba hagyományok? De visszafogta magát. Ma az utolsó dolog, amire szüksége volt, az a további balszerencse.

– Nem tudom, van-e értelme annak, amit mondok – fejezte be. – Ez megválaszolta a kérdésedet?

– Igen, és ma feleségül akarlak venni. Nem tenném, ha a te idődben nem lennénk eljegyezve, de ha nem bánod, szeretném végigcsinálni. – Kinyitotta az ajtót, és kinyújtotta a kezét; megnyugodott, amikor a férfi összefonta az ujjaikat. Tökéletesen illeszkedtek egymáshoz. Egymásnak teremtették őket; ebben biztos volt.

– Rendben, Hermione, ha tényleg ezt akarod.

– Igen. – Elmosolyodott, visszanézett a táskára, majd elhatározta, hogy a nap hátralévő részében nem gondol a levélre. Tudta, hogy vihar közeledik, de követni akarta ennek a Dracónak a tanácsát, és ki akarta élvezni a gyönyörű pillanatokat, amíg csak lehet.

***

Harry Potter

Amint Harry megkapta Hermione patrónusát, úgy rohant, ahogy csak tudott, ahhoz az épülethez, ahol a lányok az ünnepségre készülődtek. Berontott abba a szobába, ahol korábban Ginnyt kirakta, és kétségbeesetten nézett körül.

– Mi az? Ginnyről van szó? Jön a baba?

– Jaj, a fenébe! – kiáltott fel Hermione, és magában nevetni kezdett, de Harry még mindig azon töprengett, hol a fenében van Ginny.

– Sajnálom, Harry. Tudhattam volna, hogy ezt fogod feltételezni. Nem, Ginny jól van, és már többször is megmondtam annak a kissráncnak, hogy ott kell maradnia a hét végéig.

– Kissrác?!

Hermione megdöbbenve tágra nyílt szemmel nézett rá.
– Vagy kiscsaj. Ezen a ponton még senki sem tudja, ugye?

Harry összeszűkítette a szemét, és morogva mondta:
– Egy figyelemre méltó kivétellel.

– Én… ööö… csak úgy mondtam, Harry. Tényleg, nem tudom, én…

– Semmi baj. – Harry látta, hogy hazudik, de nem érdekelte, hogy elárulta a titkot. Kisfia lesz, és Malfoy már többször is megnyugtatta, hogy a babával – a fiával – és Ginnyvel minden rendben lesz. Mélyet sóhajtott, és a kandalló párkányához dőlt.

Aztán eszébe jutott a patrónus, ami idehívta. Kételkedett benne, hogy azért hívták, hogy elszólja magát arról, hogy férfija lesz.
– Mire volt szükséged rám?

Hermione a kétszemélyes kanapén ült, és a kezében egy zsebkendőt csavargatott. Harry újra körülnézett a szobában. Miért volt egyedül? Nyilvánvalóan valami nem stimmelt.

– Hermione? Mi a baj?

Monoton hangon, a szemét a maga előtti falra szegezve mesélt neki Malfoyról. Elmagyarázta, hogy a levél, amit Luciusszal való beszélgetése után írt, és amit régebben Theónak adott át, hogy ma átadja neki. Elmondta, hogy az a Malfoy, akihez feleségül akart menni, egy másik időből származik. És végül elárulta neki, hogy Malfoyt több mint egy éve amneziálták.

– Valaki amneziálta?! Tudod, hogy az illegális. Miért nem mondtad el nekem?

Hermione megrázta a fejét.
– Biztos voltam benne, hogy Lucius tette, és azért, mert becsempészett Dracónak egy kivonó bájitalt, és nem akarta, hogy semlegesítse a hatását. És már el is intéztük az ügyet. Nem akartam az egész aurorirodát belekeverni. De most…

– Megnézhetem a levelet?

Hermione habozott, de Harry szigorúan ránézett. Néhány pillanat múlva odament, és elővette a táskájából. Harry gyorsan elolvasta.

A jövőnk nem olyan boldog, mint reméltük, és nem akarom, hogy hozzám kössd magad anélkül, hogy tudnád, mibe keveredsz.

Mi a fenét mondhatott neki Lucius? Harrynek azonnal valami titokzatos tisztavérű átok jutott eszébe, ami akkor lépne életbe, ha Malfoy egy mugli származásút venne feleségül. Visszanézett Hermionéra, aki zsebkendőjével törölgette a szemét.
– Mit fogsz tenni?

Hermione leengedte a kezét, és dacosan visszanézett rá.
– Feleségül megyek hozzá.

Harry a levélre nézett.
– És ez? Nem aggódsz emiatt?

– Persze, hogy aggódom. De ha normális pár lennénk, anélkül, hogy ide-oda ugrálnánk az időben, nem tudnánk a jövőről. Draco annyira aggódik, hogy boldogtalanná tesz, a múltunk miatt, de senkinek sincs garantálva a boldogság. Csak azt tudom, hogy vele akarok lenni, amikor szembesülök azzal, amiről ez a levél szól.

– Miért nem megyek el egyszerűen Luciushoz, és kérdezem meg tőle ezt?

Hermione megrázta a fejét.
– Nem akarok tudni a jövőmről. És ott az áll, hogy bármit is mond Lucius Dracónak, az a jövőről szól. Biztosan megtudott valamit egy jövőbeli Dracótól, vagy talán valami olyasmi, amit ő maga tervez. Ha megtudom, talán megőrülök attól, hogy megpróbáljam megakadályozni, pedig lehet, hogy egyszerűen elkerülhetetlen. Nem… nem akarom tudni. De, amikor Draco visszajön, ragaszkodni fog ahhoz, hogy elmondja nekem. – A lány a levél felé intett, amit Harry még mindig a kezében tartott.

– És biztos vagy benne, hogy Lucius nem akar neked ártani?

A lány bólintott.
– Draco azt mondta, hogy beszélt egy olyan én-változatommal, aki elég messze van a jövőben, és akiről úgy gondoljuk, hogy tudott minderről. Az a változatom azt mondta neki, hogy biztonságban vagyunk, és senki sem fenyeget minket. És Draco szerint nem néztem ki ijedtnek. Csak… szomorúnak.

Harry Hermionét nézte, és fogalma sem volt, mit mondjon. A lány annyira feszültnek tűnt. De nem hibáztatta érte. Tudta, milyen érzés, amikor a jövőben egy sötét felhő tornyosul, amire nincs befolyása.

És most Hermionénak a vőlegénye egy másik változatával kell összeházasodnia. Ő és Malfoy pedig nem tudták megakadályozni ezt a zűrzavart, hiszen nélküle soha nem lettek volna egy pár. De minél tovább tartott ez az egész, annál nagyobb terhet rótt Hermionéra.

Még most is, amikor gyönyörűbb volt, mint Harry valaha is látta, érezte a feszültséget a látszat mögött. A feszültség a vállain, a ráncos homloka, a megfeszült állkapcsa és a rágott körmei. Ma van az esküvője, és boldognak kellene lennie, nem pedig idegesnek.

– Harry?

Odament hozzá a kétszemélyes kanapéra.
– Igen?

– Rossz dolog, hogy örülök, hogy Draco ma időutazott?

– Hogy érted ezt?

– Lucius szörnyű, és megpróbálta tönkretenni az esküvőmet. Majdnem sikerült is neki, aztán… Draco eltűnt. Ha elhalasztom ezt, és megvárom, amíg Draco visszajön, valami felkavaró dolgot fog elmondani nekem. És még ha úgyis beleegyezek, hogy hozzámenjek – ami biztosan meg fog történni –, annak a titoknak a tudata beárnyékolja az egész napot. Most, hogy ő nincs itt, van esélyem egy boldog esküvőre egy olyan vőlegény mellett, akit nem kísért az, amit az apja mondott neki.

A lány már sírt, és lehajtotta a fejét, de Harry felemelte, és a zsebkendővel, amit a lány tartott a kezében, a legjobb tudása szerint elkezdte letörölni a könnyeit.

– Annyira rossz dolog, hogy egy szép esküvői napra vágyom azok után, amiken keresztülmentem?

Harry abbahagyta a könnyek letörlését, mivel most már az ő szeme is könnyes volt. Kezét a lány arcának mindkét oldalára helyezte, és megnyugtatóan bólintott.

– Megérdemelsz egy tökéletes esküvői napot, Hermione. És úgy tűnik, az univerzum is egyetért ezzel.

– Mi?

– Malfoy ugrásának időzítése rettenetesen jól jött, nem gondolod? És helyére egy olyan változata lépett, aki nemcsak szeret téged, de már meg is kérte a kezed.

Hermione elmosolyodott, és Harry örült, hogy a könnyei alábbhagytak.
– Amikor Draco és én elkezdtünk járni, azt mondtam neki, hogy olyan érzésem van, mintha az univerzum összeesküdött volna, hogy összehozzon minket.

– Mit válaszolt erre?

– Azt mondta, hogy az univerzummal szemben még nekem is nehéz küzdeni. Szóval jobb, ha egyszerűen feladom.

Harry végül levette a kezét Hermione arcáról, majd magához ölelte a lányt, igyekezve nem gyűrni össze a ruháját.

– Tudom, milyen érzés egy sötét jövő fenyegetése alatt élni, ahogyan biztosan emlékszel. És szerintem jól teszed, hogy megpróbálod figyelmen kívül hagyni. Nem hagyhatod, hogy az irányítsa az életedet. A dolgok úgyis úgy alakulnak, ahogy alakulnak, és te csak annyit tehetsz, hogy olyan döntéseket hozol, amik helyesnek tűnnek.

Harry hátralépett, hogy láthassa Hermione arcát.
– Jónak tűnik neked, hogy ma hozzámenj Malfoyhoz, Hermione?

– Igen – válaszolta a lány a legcsekélyebb habozás nélkül.

– Jó. Akkor talán el kéne készítenünk téged.

A lány nevetett, majd felállt, és a tükörhöz ment.
– Daphne meg fog ölni! Nem bánnád, ha visszaküldenéd őt és Ginnyt? Fogalmam sincs, hova mentek, amikor én…

– Megkeresem őket, te csak próbálj meg ellazulni.

Hermione bólintott, és újra leült. Amikor Harry az ajtóhoz ért, megállította.
– Harry, ma távol tudnád tartani Luciust tőlem és Dracótól?

Harry gonosz mosolyt villantott rá.
– Már úgyis ezt terveztem.

– Köszönöm. És szeretlek, Harry. Csodálatos barát vagy, és még jobb apa leszel.

– Egy fiúnak, ugye?

– Nincs hozzáfűznivalóm – válaszolta a lány egy halvány mosollyal, de a tekintetéből Harry láthatta, hogy igaza van.

***

Hermione Granger

Hermionénak az a maradék kétsége is eloszlott, hogy vajon jó-e hozzámenni egy másik időből származó Dracóhoz, ahogy végigsétált a folyosón. Draco hihetetlenül jóképű volt a sötétkék ünnepi talárjában, és az arcán ragyogó mosoly tökéletesen illett ahhoz az örömhöz, ami átjárta Hermionét. Ahogy közeledett, látta, hogy Draco szeme könnyes, és néhány könnycsepp már le is hullott az arcára.

Hermione találkozott Daphne tekintetével, és a szőke boszorkány rákacsintott. Barátaik között fogadás folyt arról, hogy Draco sírni fog-e vagy sem. Úgy tűnt, Ginny, Ron és Blaise – akik biztosak voltak benne, hogy Draco soha nem sírna nyilvánosan – vesztettek.

Amikor végre elérte Dracót, olyan élénken eszébe jutott az a halloweeni bál éjszakája, amikor Draco ugyanebben a ruhában volt. Majdnem el is felejtette, milyen gyengéd és játékos volt aznap este, miután beszélt Theóval. De az a vidám hangulat nem illett a levelének hangvételéhez.

Talán azt hitte, hogy ha átadja azt a levelet Theónak, az a cselekedet olyan események láncolatát indítja el, amelyek végül arra késztetik Hermionét, hogy meggondolja magát a házasságukkal kapcsolatban, ami megváltoztatná azt az emléket, ami már megvan neki a mai esküvőjükről. De aztán mégis odaadta a levelet Theónak, és a mai emléke biztosan sértetlen maradt. Talán legbelül Draco megkönnyebbült, mert valójában végig nem is akarta, hogy Hermione elhalassza az esküvőt.

Draco kíváncsian nézett rá, ő pedig – ez egyszer – kikapcsolta az agyát, és újra rá összpontosított. Emlékeztette magát, hogy el kell felejtenie a levelet, és élveznie kell a napot.

– Még mindig rendben van ez neked? – suttogta. Hermione bólintott, és megragadta a kezét, miközben az esküvővezető felé fordultak.

Hermione majdnem hangosan felnevetett, amikor eljutottak a szertartás azon részéhez, ahol el kellett mondaniuk a saját esküjüket. Draco pánikba esve nézett vissza rá, és Hermione eszébe jutott, hogy a férfinak fogalma sem volt arról, hogy ezt fogják tenni.

A varázsló esküvőkön nem volt szokás saját esküket írni, ezért meglepődött, milyen könnyedén beleegyezett ebbe a hagyománytól való eltérésbe, amikor először felvetette az ötletet. De most határozottan úgy nézett ki, mintha tiltakozni akarna.

– Te is beleegyeztél ebbe – sziszegte.

– Mikor? – suttogta vissza.

– Decemberben.

– Hát, az nem én voltam, ugye?

– Most már késő vitatkozni. – Minden barátjuk és családtagjuk furcsán nézett rájuk. Megpróbált megnyugtató mosolyt küldeni feléjük.

– Nem készültem fel semmire. Katasztrófa lesz.

– Legalább nem fogják túlzottan begyakoroltnak tűnni a szövegetek.

Draco gúnyosan ránézett, de a lány látta, hogy a tekintete alatt egy halvány mosoly rejtőzik.

– Van valami gond? – kérdezte az esküvővezető.

Draco és Hermione egymásra mosolyogtak. Valójában tökéletes volt, hogy éppen az esküvőjük közepén veszekedtek. Másképp nem is lett volna helyes.

– Készen állok – mondta Draco tiszta hangon. Mély levegőt vett, majd Hermione felé fordult, és megfogta mindkét kezét.

– Hermione. – Hosszú szünetet tartott, és a lány igyekezett visszafojtani a nevetését. Ez nem volt túl fair, és látszott, hogy a férfi agya száguld, valószínűleg a következő szavakat próbálja kiválasztani.

– Oké – folytatta újra –, mielőtt beléptél az életembe, csak mechanikusan éltem. Közömbösen haladtam egy olyan jövő felé, amelyet már születésem óta előre kijelöltek nekem. Részt vettem a találkozókon, de csak fél füllel figyeltem. A barátaimmal lógtam, de nem voltam igazán jelen. És végigcsináltam a napi teendőket, anélkül, hogy igazán tudtam volna, miért.

– Aztán te beléptél az életembe, és hirtelen minden értelmet nyert. Az egész lényemet, minden gondolatomat, éjjel-nappal, téged töltötted ki. Daphne egyszer azt mondta nekem, hogy ez az, amit jelent valakit szeretni, és akkor még úgy gondoltam, hogy ez megszállottnak és egészségtelennek hangzik, de most már értem.

Draco tekintete Daphne felé villant, aki Hermione mögött állt.
– Célt adtál az életemnek, Hermione, és megígérem, hogy hátralévő napjaimat neked szentelem. Szeretlek.

Most Hermionén volt a sor. Mély levegőt vett, és megpróbálta visszanyerni az önuralmát. Már régen megírta az esküjét, és hetek óta gyakorolta, de ma úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja azokat. Csak igazságos volt, hogy ő is a szívéből beszéljen, ahogy Draco tette.

– Egyszer azt mondtad nekem, hogy nem az a tökéletes varázsló akarsz lenni, akire reméltem, hanem az, akire nem számítottam. Az a személy, akit valahogy utáltam, de akitől mégis megmagyarázhatatlanul vonzódtam. – Draco erre szélesen elmosolyodott, és Hermione egy pillanatra elhallgatott, hogy viszonozza a mosolyt.

– Hát, szerintem ez elég tökéletesen összefoglalja a dolgot, mert téged biztosan nem láttalak előre. És amikor teljesen váratlanul visszatértél az életembe, és ragaszkodtál ahhoz, hogy a barátom legyél, az… őszintén szólva ijesztő volt. És egyáltalán nem volt értelme. De nem tudtam tagadni azt az érzést, hogy talán egy másik életben, vagy egy másik időben már együtt voltunk. És veled lenni… helyes volt. Draco megszorította a kezét, és a lány újra elmosolyodott.

– Senki sem tudja, mit tartogat számára a jövő, de én biztosabban tudom, mint valaha, hogy mellettem akarlak tudni, bármi is jöjjön. Te… te az enyém vagy, Draco, és én a tiéd, és együtt kell lennünk. És alig várom, hogy veled kezdhessem az életemet.

Látta, ahogy újabb könnycsepp gördül le az arcán, és igyekezett visszatartani a saját könnyeit. Az esküvővezető éppen arra a részre akart átlépni a szertartásban, ahol a hagyományos esküt mondták volna el, de Hermione félbeszakította.

– Várj, elfelejtettem még egy dolgot. – Draco felé fordult, aki felhúzta a szemöldökét. – Szeretlek.

***

Blaise Zabini

Blaise a fogadáson ült, és dühösen bámulta Daphne-t, aki az udvar másik végén táncolt az új barátjával. Teljesen nem vette észre a gyönyörű kilátást a dombok felett lenyugvó napra és a kis lebegő gyertyákra, amelyek az esküvői vendégek körül jelentek meg.

Draco leült mellé, de Blaise nem vette le a szemét Daphne-ról.
– Ez – bólintott Daphne és az a hülye srác felé –, a feleséged hibája.

Draco hátradőlt a székében, és keresztbe fonta a karját.
– Tényleg? – Blaise egy pillanatra ránézett, épp annyira, hogy észrevegye az idegesítően önelégült vigyorát, majd újra a párra fordította a figyelmét.

– Ő győzte meg Daphne-t, hogy ne várjon tovább rám, aztán Daphne átjött a lakásomba, és tartott egy nagy beszédet, mielőtt a szőnyegemre hányt. Hónapokig semmit sem hallottam, és azt hittem, csak egy részeg kitörés volt, most meg azzal az idiótával van. Úgy tűnik, már hónapok óta titokban járnak. De biztos vagyok benne, hogy mindezt már tudtad. – Blaise sóhajtott, kiitta az italát, majd odahívta a közeledő pincérnőt, és intett neki, hogy hozzon még egyet.

A pincérnő dögös volt, és Blaise elgondolkodott, vajon sikerül-e rávennie, hogy aznap este vele jöjjön vissza a szállodába. De a gondolat nem keltette benne azt a várakozással teli izgalmat, amit általában. Csak rosszul érezte magát.

– Mikor volt az a beszéd? – kérdezte Draco.

Blaise zavartan nézett rá. Biztosan Hermione, vagy akár Daphne is elmesélte neki az egészet. De Draco néha így viselkedett; elfelejtette a nagy eseményeket. Theo szerint Draco még azt is elfelejtette, amikor látta, hogy egy pasival csókolózik. Blaise úgy vélte, Draco agykárosodást szenvedett a nagynénje és a Sötét Lord által rá mért Cruccio-varázslatoktól.

– Novemberben – válaszolta végül Blaise.

Draco bólintott:
– Hát, Hermionének igaza volt, és Daphne-nak is. Túl sokáig bántál vele szarul.

– Húzz a francba!

– Azt hiszem, azt is fogom. – Felállt, de mielőtt elment volna, letérdelt Blaise mellé. – Ne szidd meg ma Hermionét! Nem érdekel, mennyire haragszol rá. Ha mégis megteszed, megátkozlak. És ő valószínűleg szintén.

– Az utóbbitól jobban félek – morogta Blaise.

– Jól is teszed. És hagyd békén Daphne-t is. Végre boldognak tűnik.

Draco megfordult, és Blaise megragadta a karját.
– Tényleg elmész?

Draco bólintott, és néhány asztallal arrébb mutatott, ahol Potter ült terhes feleségével, és intett Dracónak, hogy csatlakozzon hozzájuk.

– Te voltál az, aki azt mondta, hogy húzz a francba.

– És tényleg Pottert választod helyettem? Régóta barátok vagyunk, és nekem nyilvánvalóan fáj ez az egész.

– Bocs, haver, de nézz rájuk, mosolyognak. Te meg úgy nézel ki, mintha mindjárt ki akarnád nyírni magad. Ez egy könnyű döntés. – Draco vállon veregette Blaise-t. – Sajnálom, de ezt valahogy magadnak köszönheted. Rendbe jössz majd.

– De attól még elmész – nyafogott Blaise.

– Aha. – Mielőtt tovább tiltakozhatott volna, Draco már eltűnt. Amikor Draco odaért a másik asztalhoz, Potter a vállára tette a kezét, és odahajolt, hogy valamit suttogjon neki, amitől Draco nevetni kezdett. Villant egy fényképezőgép, és Blaise elfordította a tekintetét.

Átnézte a termet, és látta, hogy Lucius teljes megvetéssel bámul a táncparkettre. Legalább Blaise nem volt az egyetlen itt, aki nem érezte jól magát. Oda nézett, amerre Lucius meredt, és látta, hogy Hermione Longbottommal táncol.

Miután néhány másodpercig figyelte őket, Blaise visszatért ahhoz, hogy Daphne-t és azt a hülye amerikai pasast bámulja, akivel Astoria férje összehozta a lányt. A lány észrevette, hogy Blaise rá néz, és összeráncolta a homlokát. Blaise-nek összeszorult a gyomra. Mit jelentett ez? Még mindig szerette őt? Azt kívánta volna, bárcsak vele táncolna, és nem azzal az idióta amerikai sráccal? Egyáltalán érdekelte-e őt ez?

Daphne már nem figyelt rá, így Blaise felállt, és elindult a konyha felé. Meg fogja találni azt a pincérnőt, és megnézi, tud-e segíteni neki elfelejteni Daphne-t.


***


Hermione Granger-Malfoy

Később aznap este Hermione és Draco az ágyban feküdtek, egymással szemben, összekulcsolt kézzel. A lány mosolygott, miközben ujjaival végigsimította a férfi jegygyűrűjét.

– El sem hiszem, hogy nem fogok szexelni az esküvőnk éjszakáján – nyögte a férfi.

– Kizárt dolog! – A lány kihúzta a kezét a varázsló szorításából, de ő gyorsan visszarántotta.

– Szóval hozzám jössz feleségül, de nem fekszel le velem?

– Persze, biztos vagyok benne, hogy a többi énünk imádná ezt.

Draco sóhajtott.
– Tudom, csak viccelek, Hermione. Soha nem tennék ilyet.

Felemelte a kezét, és egy elszabadult fürtöt a fül mögé simított.

– Ma tökéletes voltál, Draco.

Mosolygott.
– Te minden nap tökéletes vagy. Annyira szeretlek. – Odahajolt, és megcsókolta az orrát. A lány eltorzította az arcát, és nevetve válaszolt.

Amikor Draco visszafeküdt a párnájára, megkérdezte:
– Emlékszel, mennyi ideig tartott számomra ez az időugrás?

Hermione visszagondolt a halloweeni bál utáni napra.
– Körülbelül másfél napig.

– Oké. Holnap majdnem egy teljes napunk lesz. Biztosan voltak terveid – tette hozzá tréfásan.

– Igen, voltak. A legtöbb ember – Harry és Ginny mellett természetesen – még pár napig itt marad, hogy bejárja a környéket. Van egy listám a közelben megnézendő dolgokról…– elhallgatott, hogy meglökje, mivel a férfi a szemét forgatta rá – …aztán vacsorázni megyünk a szüleimmel.

Draco elhúzta a szemöldökét, amikor a szülei szóba kerültek, a lány pedig megragadta az állát.

– Mielőtt ilyen arcot vágsz, holnap késő estig nincs foglalásom, úgyhogy szerintem addigra a másik Draco is visszajön. Megúsztad.

– Egyelőre – vigyorgott a férfi, mire a lány nevetni kezdett. – Bár őszintén szólva, nem voltak olyan rosszak, legalábbis amennyire én láttam. Bár nincs mivel összehasonlítanom, mivel még nem találkoztam velük.

– Jobbak, mint karácsonykor voltak, amint hamarosan te is megtudod, és holnap arról fogunk beszélni, hogy visszatérnek Angliába, úgyhogy remélem, jól fog menni. Valószínűleg jobb, ha addigra visszatér a másik Draco, mivel ő emlékszik a korábbi beszélgetéseinkre velük.

A gondolatra, hogy a Dracoja visszatér, és a rossz hírekre, amelyeket biztosan el akar majd mondani neki, Hermione elkomorodott. Draco megsimogatta az arcát.

– Mi a baj? Hirtelen szomorúnak tűnsz.

Hermione felnézett a mennyezetre, hogy ne kelljen Draco szemébe néznie, miközben hazudik neki.

– Sajnálom a Dracóm, ennyi az egész. Bárcsak ne kellett volna kihagynia az esküvőt.

– Nem hagyta ki. Csak pár hónappal korábban vett részt rajta. – Hermione ránézett, és elmosolyodott. Draco közelebb húzódott hozzá, és a mellkasára hajtotta a fejét.

– Tényleg nem mondtam el neked, hogy kihagyom az esküvőt?

– Nem mondtad.

Mélyet sóhajtott.
– Hű, ezt nehéz lesz titokban tartani. Főleg, hogy milyen okos vagy.

– Nem lesz olyan nehéz, mint gondolod. Gyanítottam valamit, de elhatároztam, hogy nem akarom tudni. Szóval, amikor valami furcsa dolog történt, egyszerűen kiszorítottam a fejemből.

Draco felemelte a fejét, hogy ránézzen.
– Nem tudom, hogy csinálod. Ott vannak azok az információk a saját életedről, de te nem akartad megtudni őket. Ez az egyetlen dolog, amit csinálsz, ami nem illik a többi személyiségjegyedhez.

– Tudom, mire gondolsz. Azt hiszem, a háború után egyszerűen elhatároztam, hogy boldog leszek, és szerintem a jövő figyelmen kívül hagyása a kulcs. Neked is ki kéne próbálni valamikor.

Az arckifejezése komollyá vált.
– Próbálom. Tényleg. Nekem nehezebb.

– Miért?

Draco visszahajtotta a fejét a lány mellkasára, mielőtt válaszolt volna.
– Úgy érzem, az én feladatom, hogy gondoskodjak rólad. A múltban annyi alkalmat elszalasztottam erre. Most pedig megkaptam ezt a képességet, hogy előre lássam a dolgokat.
Úgy érzem, ezt az előnyt fel kell használnom, hogy megvédjelek. Hogy megmutassam neked, képes vagyok rá, és meg is fogom tenni, hogy bebizonyítsam, más vagyok, mint aki korábban voltam.

Hermione elkezdte végigfuttatni az ujjait a haján.
– Nem kell nekem semmit sem bizonyítanod, Draco.

Egy ideig csendben maradt, és a lány azt hitte, befejezte a beszédet. Aztán lágy hangon így szólt:
– Talán magamnak kell bebizonyítanom.

hozzászólások: 0