36. fejezet
36. fejezet
Úgy gondolom, a vágyakozásban van bűnbánat. A szívünk túl nagy részét odaadni szegénységet jelent. Amikor a másik iránti vágy nem talál egyenlő mértékű viszonzásra – a világon semmi sem pótolhatja ezt a hiányt. Néha a szerelem a legmagányosabb hely.
– Lang Leav
Jelen idő: 2004. december / Draco ideje: megegyezik a jelen idővel
Hermione Granger-Malfoy
Amikor Hermione karácsony reggelén felébredt, csalódottan vette észre, hogy egyedül fekszik az ágyban. Kinyújtózott, és átnézett Csámpásra, aki kedvenc helyéről, az ablak melletti sarokból figyelte őt.
– Hova ment?
Csámpás csak visszanézett az ablakon, ami nála a vállrándításnak felelt meg. Hermione felvette a köntösét és a papucsát, majd lement a lépcsőn, hogy megkeresse Dracót. A konyhában találta meg, ahol magában mosolygott, amikor a férfi hangosan káromkodott.
Hermione mögéje osont, és karjait a férfi derekára fonta.
– Boldog karácsonyt, Draco!
Draco megijedt, és bosszús arccal fordult felé.
– Mit csinálsz? Menj vissza az ágyba! – A kezében tartott spatulával a folyosó felé mutatott.
– Szerintem maradnom kéne – mondta Hermione, óvatosan a tűzhelyre pillantva. – Úgy látom, segítségre van szükséged.
– Nem. Reggelit készítek neked az ágyba, de az nem fog menni, ha nem vagy az ágyban, úgyhogy menj.
Hermione nem törődött vele, odalépett a tűzhelyhez, és belesett a serpenyőbe.
– Hány tojást tettél már tönkre?
– Négyet – morogta.
– Ezeket is beleszámítva? – mutatott a serpenyőben lévő két odaégett tojásra.
– Akkor hatot – sóhajtott, majd letette a spatulát, és felvette a pálcáját, hogy eltüntesse az odaégett tojásokat.
Hermione újra átölelte. Draco szörnyű szakács volt. A levesekkel és a pörköltekkel még boldogult, mivel azok hasonlítottak a bájitalokhoz, de amikor így a tűzhelyen kellett főznie, soha nem tudta eltalálni az időzítést.
– Tudod, hogy a szüleim egész nap étellel fognak tömni minket.
Az állát a lány fejére támasztotta.
– Jó, mert a reggeli csak tea és pirítós lesz. Ez volt az összes tojásunk. – Nevetett, ő pedig megcsókolta a feje tetejét, mielőtt visszalökte a folyosó felé. – Na, menj már. A reggelidet az ágyba, ha egyáltalán még így lehet nevezni, hamarosan kihozzák.
Tíz perccel később Draco besétált a hálószobába egy tálcával, amelyen több darab kissé megégett pirítós volt lekvárral, egy bögre tea a lánynak és kávé neki, egy vázában egy szál rózsa, valamint egy arany csomagolású, piros szalaggal átkötött kis doboz.
– Tudod, ha lenne házimanónk, mindketten élvezhetnénk naponta finom reggelit az ágyban, tökéletesen elkészített tojással, pogácsákkal, croissantokkal, muffinokkal, kolbásszal… amivel csak a szíved vágyik.
Hermione felhúzta a szemöldökét, miközben átvette a felé nyújtott tálcát.
– Néha gyanítom, hogy csak azért tetteted, hogy olyan rosszul főzöl, hogy rávedd, beleegyezzek ebbe.
Draco gúnyosan elmosolyodott.
– Beválik?
– Persze, hogy nem – mondta Hermione, miközben lekvárt kent egy pirítósra. Beleharapott, majd mosolygott Dracóra, aki mellé ült az ágyra. – Bármikor inkább ezt az odaégett pirítóst választom, mint egy rabszolga által készített fényűző reggelit. – Most Draco forgatta a szemét, miközben felvette a kávéját.
– Ez az én ajándékom? – kérdezte Hermione, miközben felvette a tálcán lévő dobozt.
– Mi árulta el?
A lány nem törődött vele, és elkezdte rázni a dobozt, de nem hallatszott belőle semmi hang. Aztán felvette a pálcáját az éjjeliszekrényről, és elővarázsolta Draco ajándékait a szekrényben lévő rejtekhelyükről. Két, ezüstszalaggal összekötött, szépen becsomagolt dobozt tett az ölébe.
– Két ajándék? Egyet beszéltünk.
– Összefüggenek egymással.
– Túlbuzgó – morogta halkan.
Hermione elgondolkodva bólintott, miközben a tálcát az éjjeliszekrényre tette.
– Kinyithatom az enyémet?
Draco olyan mosolyt villantott rá, ami azt sugallta:
– Annyira aranyos vagy. – Valószínűleg úgy nézett ki, mint egy gyerek karácsony reggelén. De Draco adta a legjobb ajándékokat, és alig várta, hogy meglássa, mit talált ki idén.
Amint a férfi bólintott, a lány elkezdte húzni a szalagot. Néhány másodperc múlva kinyitotta a bársonyos dobozt, és előbukkant belőle egy lélegzetelállító, körte alakú gyémánt, amely egy fonott aranyláncon lógott.
– Tudod, hogy nem szeretek ékszert adni neked különleges alkalmakkor, mivel ez olyan személytelen ajándék, de ennek a darabnak van egy története, ami szerintem tetszeni fog neked.
Miközben beszélt, elvette tőle a nyakéket, és a nyakába akasztotta.
– A gyémánt a hírhedt Malfoy-családi gyűrűből származik.
– Tényleg? – Hermione lenézett a gyémántra, amely akkora volt, mint az egyik ujjhegye. El sem tudta képzelni, hogy ilyen hatalmas dolgot viseljen az ujján, és örült a saját, józanabb gyűrűjének. – Biztos vagyok benne, hogy az őseid nem néznének jó szemmel, hogy tönkretettél egy családi örökséget.
Draco vállat vont.
– Azt sem néznék jó szemmel, ha mugli származásúval házasodnék össze, ugye? – Erre a lány elmosolyodott. – Na mindegy, van még valami. Látod a láncot?
Hermione lenézett a láncra, és alaposabban megvizsgálta. Apró aranyszálakból állt, alig vastagabbak egy hajszálnál, amelyeket összefonva egy nagyobb, szilárdabb láncot alkottak. Úgy tűnt, mintha minden egyes darab mozogna, ami azt a hatást keltette, mintha a lánc csillogna. Ez volt az egyik legkiválóbb kézműves alkotás, amit Hermione valaha látott.
– Gyönyörű – suttogta.
– Volt egy elképzelésem, és az ékszerész eleinte nehezen boldogult vele, és folyamatosan panaszkodott, de végül tökéletesen sikerült. – Elmosolyodott a gondolatra, ahogy Draco vitatkozik az ékszerésszel, majd visszanézett a láncra, és észrevette, hogy az egyes aranyszálak színe kissé eltérő.
– Azt mondtad, hogy az apró dolgok győztek meg arról, hogy szeretlek – folytatta –, ezért azt akartam, hogy a nyaklánc sok apró dologból álljon, amelyek összefonódva valami erőset alkotnak.
– Tökéletes – mondta Hermione, miközben könnyek szúrták a szemét.
– Biztos vagy benne? Nem bánod, ha viseled? Megérteném. Végül is részben családi örökség.
– Malfoy vagyok, és szeretnék valamit a családtól. Nem vagytok mind rosszak.
A lány megcsókolta, miközben a férfi az ölébe húzta, és karjait a háta mögé fonta.
– Mindig azt hiszem, hogy az előző ajándékodat már nem tudod überelni, aztán mégis mindig sikerül – mondta. – Nem fair, hogy ilyen jól választasz ajándékokat.
– Mondja az, aki élvezi az előnyeit.
– Csak azért mondom, hogy nem fair, mert neked olyan nehéz ajándékot választani. Amit csak akarsz, azt azonnal megveszed, amint eszedbe jut, és olyan válogatós vagy a dolgaidat illetően, hogy nem is érdemes megpróbálni kiválasztani neked valamit.
Draco nyúlt a két dobozért, amit az asztalra tett.
– És mégis sikerült két ajándékot találnod nekem.
– Ez egy ajándék két részből – motyogta a boszorkány.
– Igaz… kinyithatom őket?
– Az – javította ki a lány –, ez egy ajándék. Először nyisd ki az ajándék kisebbik részét. – Leült az öléből, hirtelen ideges lett.
Draco zavartan megdöntötte a fejét, amikor kinyitotta az első dobozt, majd a felismerés villant a szemében.
– Ez a kastélyból van – mondta, miközben egy díszes ezüstkulcsot emelt ki a dobozból.
– Igen. Ez nyitja meg apád dolgozószobáját.
– Mi? – ejtette el a kulcsot, és óvatosan meredt rá.
– A szüleid, mint tudod, pár hétre elutaztak, így elmehetsz a kastélyba, és átkutathatod apád dolgozószobáját. Nézd meg, mit tudsz kideríteni arról, mivel foglalkozott. – Hermione rátette a kezét Draco lábára, és vigasztalóan megsimogatta.
– Túl nagy kérés volt tőled, hogy figyelmen kívül hagyd mindazt, ami vele történt. Aztán elvette a munkádat, amikor megszakítottad vele a kapcsolatot… Soha nem kellett volna rávennem téged erre. Szóval, bár nem hiszem, hogy közvetlenül hozzá kellene menned – legalábbis nem egyedül, arra az esetre, ha megint megpróbálna kitörölni az emlékeidet –, szerintem el kéne kezdened szaglászni. Talán be is vonhatnád Harryt. Ha kényelmesnek érzed, persze.
– Hogy szerezted ezt? – Draco újra felvette a kulcsot, és alaposan megvizsgálta.
– Anyádtól kértem.
Hermione elhatározta, hogy megpróbálja helyrehozni a dolgokat Narcisszával, mióta ő és Draco a hónap elején kibékültek. Eddig kétszer találkozott anyósával teázni. Bár a beszélgetés feszült és kissé kényszerű volt, egyértelmű volt, hogy mindkét nő szereti Dracót, és tudják, milyen fontos szerepet játszik a másik boszorkány az életében. Ezért próbáltak udvarias kapcsolatot kialakítani.
– Mit mondtál neki? – kérdezte Draco riadtan.
– Nem kellett bevallanom az időutazást, sem az apáddal kapcsolatos gyanúinkat. Csak annyit mondtam neki, hogy szükséged van valamire az írószobájából, és szeretnéd, ha lehetőséged lenne egyedül átkutatni, ha lehetséges. Nem tett fel kérdéseket, és pár nappal később baglyon keresztül elküldte nekem ezt a kulcsot. Megkért, hogy ha végeztél, tedd vissza a fésülködőasztalának felső fiókjába.
– Soha nem jutott volna eszembe, hogy ilyesmit egyszerűen csak megkérjek.
Hermione elmosolyodott.
– Ezt abból tanultam, hogy annyi időt töltöttem Harryvel. Néha a rendkívüli merészség ugyanolyan jól működik, mint egy kifinomult, jól átgondolt terv.
Draco újra a kulcsot fürkészte, nyilvánvalóan mélyen elmerülve a gondolataiban.
– Lehet, hogy nem fogom használni, de köszönöm.
A lány bólintott, majd előrehajolt, hogy megcsókolja az arcát.
– Megértem. Csak azt akarom, hogy tudd, van választási lehetőséged. A te életed, és a te döntésed.
– Igaz. – Rámosolygott, majd mély levegőt vett, és a másik dobozra koncentrált. – Itt az ideje ennek, igaz?
Draco kinyitotta a dobozt, és egy egyszerű fekete tollat talált benne. Zavarodottan nézett vissza rá.
– Szóval, ez inkább egy szimbolikus ajándék – kezdte magyarázni a lány.
– Mindig becsomagolsz nekem egy új tollat a munkahét elején, és szerintem neked is szükséged lesz új tollakra.
Még mindig zavartan nézett rá.
– Ha úgy döntesz, hogy újra beszélsz az apáddal, talán visszaadja neked az állásodat. De ha nem, van egy másik ötletem, mit csinálhatnál.
– Oké…– Óvatosan válaszolt.
– Átnéztem a befektetési könyveidet, és láttam, hogy az elmúlt hónapokban rengeteg pénzt kerestél volna, ha nem csak itt-ott néhány sarlót fektettél volna be. A hozamod magasabb, mint az átlagos pénzkezelőé. Eszedbe jut valaki, aki nagy hasznot húzhatna a befektetési képességeidből?
– Remélem, nem a Weasley-eket mondod, mert nem érdekel mások személyes pénzügyeinek kezelése.
Hermione felnevetett.
– Nem, persze, hogy nem. Az katasztrófa lenne. Én nonprofit szervezetekről beszélek. Köztudottan szörnyen kezelik a tartalékalapjaikat, és nincs költségvetésük arra, hogy szakértő pénzügyi tanácsadókat alkalmazzanak. De neked nem kell nagy fizetés, és a hírnevednek is jót tenne, ha ilyen csoportoknak segítenél.
– Van egy probléma, Hermione – kezdte lágy hangon, mintha óvatosan akarná elutasítani. – Egyetlen nonprofit szervezet sem fog alkalmazni egy volt halálfalót.
– Igazad van, és erre én is gondoltam. De hozzám mentél feleségül, és kiváló kapcsolataim vannak számos nonprofit szervezettel. Kiderült, hogy két cég is hajlandó találkozni veled, ha akarod. – Ideges volt, hogy hogyan fog erre reagálni, mivel a háta mögött intézte el.
– Mi? – Nem tűnt dühösnek, csak meglepettnek.
– Sajnálom, hogy a háta mögött intéztem el, de ez egy karácsonyi ajándék, szóval benne kell lennie egy kis meglepetésnek. Ha nem akarod, megértem. Csak tudom, milyen unatkozó voltál, és gondoltam…
– Hermione – szakította félbe a férfi –, nem vagyok dühös. Imádom.
– Tényleg?
– Igen. Annyira figyelmes tőled, mindkét ajándékod. Nem is tudom, mit mondjak.
– Ez csak egy ajándék két részből. Mindkettő ahhoz a témához kapcsolódik, hogy az apád gyanús, és elvette a munkádat.
Draco lenézett a tollra és a kulcsra, amik még mindig a kezében voltak, és gonoszul elmosolyodott.
– Nem– mondta, miközben az ajándékait az éjjeliszekrényre tette –, ezek két külön ajándék. Ami azt jelenti, hogy megszegted a szabályokat.
Hermione keresztbe fonta a karját, miközben Draco odakúszott hozzá.
– Na jó, akkor hozz nekem valami mást. Talán egy szép fülbevalót, ami illik a nyaklánchoz.
Draco megállt előtte, és hátradőlt a sarkára.
– Miért kapnál jutalmat azért, hogy megszegted a szabályokat? Ha valakinek extra ajándékot kellene kapnia, az én vagyok, mivel engem sértettek meg ezzel az egész karácsonyi megállapodással. – Sugallóan felhúzta a szemöldökét.
– Á, tényleg? – kérdezte gúnyosan. – Gondolom, az a plusz ajándék, amire gondolsz, azzal jár, hogy ne legyen rajtam ruha?
Draco az ölébe húzta, és elkezdte csókolni a nyakát, majd abbahagyta, hogy a fülébe suttogjon.
– Tényleg olyan okos vagy, ahogy mindenki mondja.
– El fogunk késni – ellenkezett Hermione, de szavai mögött nem volt sok érzelem.
Draco vállat vont, miközben elkezdte kibogozni a köntösét.
– Ezt minden alkalommal mondod, aztán végül úgyis engedsz. Ma hagyjuk ki a tiltakozást, a karácsony szellemében.
– Ez egy nagyon bonyolult érvelés volt, de szerencséd, hogy szeretlek, és teljesen ellenállhatatlannak találom a szememben.
Draco abbahagyta a köntös kibontását, és lélegzetelállító mosolyt villantott rá, amely az egész arcát elöntötte. Hermione egy pillanatra megállt, hogy magába vésse, hogyan néz ki: boldog, gondtalan és teljesen szerelmes, mielőtt rávetette magát, és az ágyhoz szorította.
***
Theo Nott
Theo a pultnál ült, és nézte, ahogy Jean habverővel keveri a burgonyapürét, miközben azon tűnődött, mi is az a varázslatmentes főzésben, ami ennyire lenyűgözi őt. Talán azért, mert érdekes volt látni, hogyan boldogulnak varázslat nélkül.
– Késnek – szólalt meg Charles, miközben belépett a konyhába, és a burgonyás fazék mellett megállt. Épp belemártotta volna a kanalat, hogy megkóstolja, amikor Jean ellökte.
– Általában kedvelem Dracót, de ez az egyetlen dolog, ami nem tetszik benne – mondta Jean váll felett Theo felé. – Hermione régen soha nem késett, de mióta hozzáment, állandóan késnek. Mindig ilyen volt?
Theo vállat vont. Tudta, hogy nem lenne bölcs dolog rámutatni arra, hogy Draco sem késett soha, mielőtt megismerte Hermionét, és hogy van valami a kettőjük kapcsolatában, ami ehhez az állandó késéshez vezet. Theo pontosan tudta, mi az a „valami”, amit a legcsekélyebb mértékben sem titkolták, de Hermione szülei nem akarnák ezt tudni.
Megjegyezte magában, hogy később elmondja Dracónak, mennyire visszafogott volt ebben a beszélgetésben. Draco mindig azt mondta neki, hogy tapintatlan idióta, de ha ez tényleg igaz lenne, akkor elmondaná Jeannek, hogy Draco és Hermione valószínűleg azért késnek, mert szexeltek.
Épp ekkor Theo hallotta, hogy kinyílik a bejárati ajtó, és felállt, hirtelen ideges lett attól, hogy találkozik a barátaival. Bosszankodni fognak, hogy itt van? Igen, valószínűleg, de remélhetőleg nem fogják kidobni.
– Theo! Mit keresel itt? – kérdezte Hermione, amint megjelent a konyhában.
Theo vállat vont.
– Meghívtak.
– Ki hívott meg? – kérdezte Draco mögötte.
– Én – szólt közbe Charles, mielőtt Theo válaszolhatott volna. – Közel kerültünk egymáshoz, Theo és én. Közös szenvedélyünk, hogy minden héten nézzük, ahogy Nagy-Britannia legjobb pékjei versengenek a Star Baker címért.
– Ő az, akivel együtt nézed azt a műsort? – kérdezte Draco.
Theo ismét vállat vont. Charles volt az, aki felvette vele a kapcsolatot. Meglepő módon baglyon keresztül kapott egy levelet, amelyben Charles és Jean közölték vele, hogy Angliába költöztek, és meghívták, hogy nézze meg velük a Great British Bake-off legújabb epizódját. Theónak nem voltak tervei, így beleegyezett. Jólesett, hogy van egy kedves, apaszerű figura, akivel eltöltheti az idejét.
– Várj egy percet. Theo volt az, aki mesélt neked a Cserélő Varázslatokról? – kérdezte Hermione. – Napokig töröm a fejem, hogy rájöjjek erre. Nincs itt semmilyen könyvem a témáról, és el sem tudtam képzelni, honnan szerezhetnél be egy mágikus kézikönyvet. Nem gondoltam volna, hogy van hozzáférésed egy mágikus szakértőhöz.
Hermione gyorsan megölelte Theót.
– Bárcsak szóltál volna, hogy jössz. Elhoztam volna az ajándékodat.
Theo morcosan nézett rá.
– Ajándék? Megállapodtunk, hogy nem cserélünk karácsonyi ajándékokat.
Draco gúnyosan elmosolyodott a háta mögül.
– Szörnyen rosszul tartja be az ajándékozás szabályait. Velem is elcseszte – morogta olyan halkan, hogy csak Theo hallotta. – De én már alaposan megbüntettem.
Theo felhúzta a szemöldökét.
– Nem kell részletezned.
Bár Theo bosszúsnak tűnt, örült, hogy Draco és Hermione visszatértek ehhez az undorító, egymástól el nem tudják venni a kezüket állapothoz. A múlt hónapban olyan kibaszott lehangoltak voltak. Ez a barátaikat is idegessé tette, mert mindannyian tudták, hogy ha ez a kettő nem tudja rendezni a dolgait, akkor a többieknek sincs reményük.
– Akkor miért ez a titkolózás? – kérdezte Hermione, Theo és az apja között pillantgatva. – Elmondhattátok volna, hogy találkoztok.
Charles vállat vont.
– Hagyd békén a szegény fiút. Menjünk, terítsünk meg, és adjunk anyádnak egy kis időt, hogy befejezze itt a dolgát. – Charles elindult az étkező felé, míg Draco zavartan nézett Theóra.
– „Szegény fiú?” Basszus. Tényleg alaposan megdolgoztad, mi?
– Féltékeny vagy? – gúnyolódott Theo, mire egy könyökcsapást kapott a bordájába.
***
Draco Malfoy
Ebéd után Draco belekeveredett egy beszélgetésbe Jeannel a jégsapkák olvadásáról. Hermione elmondta neki, hogy Draco szereti a természetfilmeket, és Jean hallani akarta a véleményét arról, hogy a bolygó veszélyben van-e a globális felmelegedés miatt, vagy a mágikus közösség be fog-e avatkozni, hogy megmentse. Dracót egyáltalán nem érdekelte ez a téma, és sajnos Hermione egy órára eltűnt az Odúba, hogy boldog karácsonyt kívánjon a barátainak.
Draco csak fél füllel figyelt, miközben Theót és Charles-t nézte, akik halkan beszélgettek a terem végében. Ez volt az egyetlen jó dolog abban, hogy Theo itt volt. Így nem kellett Hermionéval együtt az Odúba mennie. De most azon tűnődött, hogy nem lenne-e jobb, ha ott lenne. Biztosan idegesítően hangos lenne, de Teddy ott volt. Draco csalódott volt, hogy lemarad arról a reakcióról, amikor Teddy meglátja a sárkányfigurákat, amelyeket Draco választott ki neki.
Ahogy Draco Theót figyelte, észrevette, hogy a szokásosnál is zaklatottabbnak tűnik, ami már önmagában is sokat elárul. Charles megveregette a vállát, majd Theo bólintott, és kiment. Mi lehetett ez?
Draco megragadta az alkalmat, hogy kiszálljon a jelenlegi beszélgetésből.
– Igaz, egyetértek. Lehet, hogy egy nap össze kell fogunk, hogy megoldjuk ezt a problémát, de nem állok túl szoros kapcsolatban a minisztériumunk illetékes osztályaival. Kérdezd meg Hermionét, amikor visszajön. Én csak megnézem, mi van Theóval, ha nem bánod.
Jean odanézett, ahol Charles állt. Fejét kissé félrefordította a férje felé, aki gyorsan bólintott neki. Megvonta a vállát, és elutasítóan intett Dracónak. Draco sietve a hátsó ajtóhoz rohant, ahonnan Theo eltűnt, mielőtt a nő meggondolta volna magát, és nem engedte volna elmenni.
Theo a ház hátsó falának támaszkodott, és mugli cigarettát szívott. Ezt a rossz szokást az utóbbi időben a mugli világban töltött idő alatt szedte fel. Szörnyen bűzlöttek, de Theo szerint megnyugtatták, és mivel varázsló volt, nem kellett aggódnia az egészségügyi kockázatok miatt.
– Mi a baj? – kérdezte Draco, miközben Theóval szemben a tornác korlátjának dőlt.
– Semmi közöd hozzá, baszki – válaszolta Theo, de gúnyosan vigyorgott. Ez egyszerűen Draco és Theo szokásos válasza volt erre a kérdésre. Ha Draco várt egy kicsit, Theo végül folytatta a beszédet.
– Amikor ma eredetileg elfogadtam a meghívást, ti ketten veszekedtetek, és nem tudtam, hogy addigra kibékültetek-e már. Nem akartam, hogy egyedül kelljen jönnie. Aztán, amikor kibékültetek, megpróbáltam visszalépni, de Charles ragaszkodott hozzá, hogy jöjjek.
Draco felsóhajtott. Theo általában idegesítő és morcos volt, de aztán mondott valami ilyesmit, ami emlékeztette Dracót arra, milyen kedves és gondoskodó tud lenni, ami miatt Draco megbocsátotta neki a szüntelen hangulatváltozásait.
– Nem érdekel, hogy itt vagy, Theo. Tavaly karácsonykor is velünk voltál, szóval azt hiszem, ez már hagyomány. De miért nem mondtad el nekünk, hogy ide jársz?
Theo vállat vont, és újabb slukkot vett a cigarettájából.
– Egy részem attól tartott, hogy megkértek, ne jöjjek többé, és… valahogy tetszik is. Egy pillanatra úgy tehetek, mintha Charles az apám lenne, bár… basszus. Szánalmas. Tudom.
– Megértem. Az apám utál engem, szóval jó, ha van egy kedves apa a közelben, még ha nem is az enyém. De miről beszéltetek ti ketten az előbb? Valami felkavaróról.
Theo sokáig hallgatott, és Draco már azt hitte, nem fog válaszolni. Aztán a földre dobta a cigarettáját, és eltüntette.
– Emlékszel, tavaly megfogadtam magamnak, hogy legközelebb, amikor találkozom anyámmal, elmondom neki, hogy meleg vagyok? – Draco bólintott. – Aztán elrohantam veletek Ausztráliába, hogy elkerüljem őt. Ott elmeséltem mindezt Charlesnak. Azt mondta, nyilvánvalóan még nem állok készen rá, de az év végéig meg kellene próbálnom szembenézni vele. Megígértem neki, hogy megteszem, és… nos, már csak egy hét van hátra, és még mindig nem tettem meg.
Draco újra bólintott, nem tudva, mit mondjon. Tudta, hogy Theo randizik, de csak a mugli világban. Blaise javasolta, és jó ötletnek bizonyult. Theo elmondta Hermionénak, hogy sikerült gyakorolnia, hogy kitalálja, egy srác meleg-e vagy sem, és kezdte kitalálni, milyen típusú férfiak tetszenek neki. Azt is elismerte, hogy ez nem hosszú távú megoldás, mivel inkább egy varázslóval szeretne összejönni, de addig nem randizhat a varázslóvilágban, amíg el nem mondja az anyjának.
Theo sóhajtott, lehajtotta a fejét, majd a cipője orrával elkezdte kapirgálni a földet.
– Azt akartam kérdezni, hogy ott lennél-e, amikor elmondom anyámnak.
– Én?
Theo bólintott, miközben lehajtotta a fejét.
– Te még a miénknél is hagyományosabb családból származol, és anyám mindig is nagyra tartott téged, de tudom, hogy ez nagy kérés, és…
– Természetesen – szakította félbe Draco. Theo meglepetten felnézett rá.
– Bár én egy mugli származásúval házasodtam össze, szóval gondolom, már nem tart olyan nagyra, mint régen.
Theo vállat vont.
– Lehet, de te még mindig a Malfoy-örökös vagy, és nem akarom egyedül csinálni.
– Ott leszek.
Theo mélyet sóhajtott, majd elővett még egy cigarettát a zsebéből. Draco nézte, ahogy meggyújtja, és kinyújtotta a kezét.
– Adj nekem is egyet.
Theo megrázta a fejét.
– Hermione megölne.
– Erre valók a tisztítóvarázslatok. Ugyan már.
Theo habozott, de végül előhúzott még egyet a talárjából, meggyújtotta, majd átadta Dracónak. Draco a ház falához dőlt Theo mellett, és beleszívott a cigarettába. Ugyanolyan rossz íze volt, mint a szaga, de néhány slukk után kellemes, elzsibbasztó érzést érzett a mellkasában. Most már megértette, miért találja Theo ezeket megnyugtatónak.
Egy darabig csendben álltak, mindketten belélegezték és kifújták a mérgező füstöt.
– Hogyan került szóba a cserélő varázslat? – kérdezte Draco.
– A sütés – válaszolta Theo. – Amikor együtt nézzük, Charles mindig megkérdezi tőlem, hogyan lehetne varázslattal elvégezni a feladatot. Szereti, ha betekintést nyer a mi világunkba. És szerintem neki könnyebb tőlem kérdezni, mint tőletek kettőtöktől.
– Sütés… – ismételte Draco, miközben újabb levegőt engedett ki. – Merlin, te tényleg meleg vagy, ugye?
Theo meglökte, és Draco majdnem eldőlt, de az utolsó pillanatban még meg tudta tartani az egyensúlyát.
Daphne Greengrass
– Huszár a G5-re – mondta Draco.
Daphne gúnyosan elmosolyodott, miközben kimondta a következő lépését.
– A futó elkapja a lovagot.
– A francba – káromkodott Draco. – Ezt teljesen elnéztem. Mióta tervezted ezt?
Daphne gúnyos mosolya még szélesebbé vált.
– Adj egy percet – morogta Draco –, össze kell szednem magam.
– Látod azt a bástyát, ugye? – kérdezte Draco királynője magas hangon. – Ne vigyél oda!
– Ó, most már van véleményed? – morogta vissza Draco. – Hol voltál két lépéssel ezelőtt?
– Soha nem szerettem azt a lovagot. Fura a viselkedése – válaszolta a királynő.
Draco felhúzta a szemöldökét.
– Ha nyerni akarsz, fogd be. Próbálok koncentrálni.
Daphne hátradőlt a székében, és figyelte, ahogy Draco a következő lépését próbálja kigondolni. Régóta nem töltött már időt kettesben Dracóval. Hiányzott neki. Gyakrabban kellene találkozniuk, hiszen ők ketten az egyetlenek a barátaik közül, akiknek nincs munkájuk.
Amikor Draco végre megmozgatta az egyik gyalogját, Daphne megkérdezte:
– Tudod, ki meglepően pocsék a sakkban?
A férfi visszamosolygott rá.
– Tudom. Nincs hozzá türelme.
– Talán kicsit kicsinyes, de ettől jól érzem magam – ismerte be Daphne, miközben előre lépett egy gyaloggal. – Hermione gyakorlatilag minden másban jobb nálam, de legalább ebben legyőzhetem. És téged is mindjárt legyőzlek – tette hozzá vigyorogva.
– Majd meglátjuk – válaszolta a férfi, miközben a táblát tanulmányozta.
– Bár Blaise… – folytatta Daphne, és homlokát ráncolva ejtette ki a férfi nevét – …őt még soha nem győztem le.
Draco figyelme elterelődött a sakktábláról.
– Hogy álltok Blaise-zel?
– Nem tudom. Szakítottam Paullal, amikor te és Hermione épp a pusztító veszekedésetek közepén voltatok, amiért még mindig nagyon sajnálom...
– Még egyszer, Daphne, ennek semmi köze nem volt ahhoz a teázáshoz az anyámmal. Még ha előre szóltál volna róla, akkor is összevesztünk volna. Csak rengeteg régi szar volt, amit át kellett verekednünk magunkat. Ne ostorozd magad tovább. Az önirónia nem illik hozzád. Az Theo specialitása.
Daphne végigmérte. Még mindig nem volt meggyőződve arról, hogy az egészet nem lehetett volna elkerülni. De nem érdemes volt tovább rágódni rajta. Túl voltak rajta, és úgy tűnt, még jobban szeretik egymást, mint korábban.
– Na mindegy – sóhajtott. – Még nem beszéltem Blaise-nek Paulról, de meg kellene tennem. Annyira dühösek vagyunk egymásra, és már azt sem tudom, miért.
Draco elgondolkodva bólintott, majd visszanézett a táblára. Néhány pillanat múlva, ahelyett, hogy kimondta volna a következő sakklépését, újra felnézett rá, és megkérdezte:
– Próbáltál már valaha megbocsátani neki?
– Miért? – kérdezte Daphne, meglepődve a furcsa kérdésen.
– Azért, hogy olyan szörnyen bánt veled. Tudom, hogy nem kért bocsánatot, de ha megpróbálnál találni egy módot arra, hogy elnézd neki, hogy ilyen seggfej volt, szerintem minden könnyebb lesz számodra.
Draco egy újabb gyalogot lépett, Daphne pedig nem habozott a következő lépésével. Draco pontosan a csapdájába sétált. Ez jól jött, mivel a gondolatai jelenleg egyáltalán nem a sakknál jártak, hanem Draco szavain töprengett.
Amikor ránézett, Draco nem a táblát figyelte, hanem őt. Úgy tűnt, mintha valamit fontolgatna. – Mi az? – kérdezte Daphne, akit megzavart a férfi hirtelen komolysága.
– Tudod, mit csinál Blaise az ünnepek alatt?
– Olaszországba megy, hogy időt töltsön a tágabb családjával.
Draco megrázta a fejét.
– Mi? Dehogynem. Első év óta mindig oda jár.
Draco hátradőlt a székében, és keresztbe fonta a karját. Úgy nézett rá, mintha eldöntené, elmondja-e neki, mi jár a fejében. Daphne egyenesen ült, és türelmesen várta, hogy Draco döntsön. Draco sóhajtott, és megrázta a fejét.
– Valószínűleg Blaise megátkoz majd azért, hogy ezt elmondom neked, de ez hazugság.
– Mi? Miért hazudna erről Blaise?
Draco mély levegőt vett, mielőtt folytatta.
– Az első és a második évfolyamon valóban Olaszországba járt. A nagymamája gyakorlatilag nevelte fel, és imádta vele és a tágabb családjával tölteni az időt. De a nagymamája a harmadik évfolyamunk karácsonyát megelőző néhány hónapban meghalt. – Daphne bólintott. Emlékezett arra, amikor Blaise nagymamája meghalt. Blaise teljesen összetört, és egy egész hetet hiányzott az órákról.
– Azon az évben azt tervezte, hogy anyjával Olaszországba utazik, hogy meglátogassa a nagymamája sírját, és nagynénjeivel és nagybátyjaival együtt folytassa a nagymamája ünnepi hagyományait. Így hát a Roxfort Expresszel visszament Londonba, és a King’s Cross pályaudvarról zsupszkulccsal akart Olaszországba utazni az anyjával.
Daphne bólintott, érezve, hogy a történet hamarosan sötét fordulatot vesz.
– Mi történt?
– Az anyja nem jelent meg.
– Mi? – Könnyek szöktek Daphne szemébe, ahogy elképzelte a 13 éves Blaise-t, ahogy egyedül áll a King’s Cross pályaudvar peronján, és hiába várja, hogy megjelenjen az édesanyja.
– Az új férje elvonta a figyelmét – magyarázta Draco keserűen. – Gondolom, miután körülbelül egy órát várt, Blaise visszament a lakásukba. Az anyja eltűnt, és még egy cetlit sem hagyott hátra. Egyedül maradt ott karácsonykor és újévkor, aztán visszament velünk a Roxfortba, és soha senkinek sem említette.
Daphne megdöbbent. Micsoda szomorú történet, és hogy lehet, hogy soha nem tudott róla?
– Ez harmadik évfolyamon történt. Mi volt a többi évben? Akkor nem ment Olaszországba?
Draco megrázta a fejét.
– Azóta nem járt ott. Talán túl nagy volt a fájdalom, hogy nagymamája nélkül kellett elmennie. Én pedig mindig azt hittem, hogy csak azért hazudott nekünk, mert szégyellte bevallani, hogy egyedül tölti az ünnepeket.
– Mikor jöttél rá mindezekre?
– Theo jött rá először, ötödik évfolyamon. Gyanította, hogy valami nem stimmel, és elment megnézni, mi van Blaise-zel. Egyedül találta a lakásban, alkohol és bájitalok között. Nem volt hajlandó hazamenni vele a Nott-kúriába, így Theo inkább ott maradt. Azt mondta a szüleinek, hogy csatlakozik Blaise-hez Olaszországban, és ismered őket, nem érdekelték őket, és nem is ellenőrizték a történetet.
– És az anyja? Soha nem próbált jóvátenni neki?
– Nem tudom. Mindig azt hittem, hogy Blaise azért alakította át a lakását minden évben kocsmává, hogy felkeltse az anyja figyelmét, de szerintem az anyja soha nem jött rá. Talán azt hitte, hogy Blaise a Roxfortban maradt.
Daphne megrázta a fejét, amikor rájött, hogy Blaise valószínűleg éppen a lakásában van, és nem Olaszországban, ahogy azt hitte.
– Mindenesetre utálja az ünnepeket, és nem hajlandó megünnepelni őket – folytatta Draco. – Theo elvitt Blaise lakásába az első évben a háború után, amikor nagyon le voltam törve. Blaise többnyire csak iszik. Még csajok után sem megy el, mert utálja, ahogy a kocsmákat feldíszítik, és legszívesebben teljesen figyelmen kívül hagyná az ünnepeket.
– Fogalmam sem volt róla. Azt hittem, egész idő alatt Olaszországban volt.
Épp ekkor Daphne egyik figurája félbeszakította őket.
– Megteszed a lépést, vagy mi lesz? – Felhúzta a szemöldökét, és elgondolkodva mozgatta az egyik bástyáját.
Draco újra a játékra koncentrált.
– Akárhogy is, ő nem akar sajnálatot, de… Mindenkinek van múltja. És ha tényleg szereted őt, gondoltam, szeretnéd megismerni az övét.
Daphne nem tudta, mit válaszoljon erre. És azt sem tudta, hogy ez megváltoztatja-e a véleményét Blaise-ről. Később, amikor egyedül lesz, majd lesz ideje átgondolni a dolgot. Draco visszanézett a táblára, és az ujjhegyeit összeérintette, miközben a következő lépésén töprengett. Abban a pillanatban annyira idősebbnek tűnt a szemében. Megrázta a fejét, és elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, milyen volt még pár évvel ezelőtt: bizonytalan, ijedt és dühös.
Régen, amikor Dracóval beszélgettek, többnyire másokat gúnyoltak, de nézzék csak meg őket most! Érett beszélgetést folytattak a szerelemről és a megbocsátásról. Draco intuitívabb és önreflexívabb lett, és az az ösztön, hogy Blaise-ről meséljen neki… ezt korábban soha nem tette volna meg. Ez a változás fokozatosan ment végbe, de tagadhatatlan volt, hogy az a férfi, aki előtte ült, teljesen más ember volt, mint az a férfi, akit az iskolából ismert.
– Felnőttél, Draco – mondta a lány, miután a férfi egy lovagot közelebb mozgatott a királyához.
– Csak most jössz rá erre? – Megállt, hogy megajándékozza őt egy ritka, őszinte mosollyal, mielőtt témát váltott. – Ennyi komoly beszélgetés elég is lesz mára. Mondj valami könnyedebbet! Nem is tudom… van valami új divatirányzat, amiről tudnom kéne? Talán egy újabb talárvágás, ami 2005-ben nagy divat lesz?
Daphne szíve a torkába ugrott, amikor eszébe jutott a legutóbbi beszélgetése Hermionéval.
– Draco?
– Hmm?
– Szerinted felszínes vagyok?
Draco elakadt a lélegzete, és morogva mondta:
– Ennyit a könnyed beszélgetésről…
Daphne türelmesen várta a válaszát, miközben a padlóra szegezett szemét fürkészte.
– Igen – felelte egy idő után, majd végül felnézett rá, és sietve hozzátette: – De én is az vagyok. Úgy neveltek minket, hogy azt higgyük, az egyetlen érdekes dolog bennünk a kincstárunk, a vérvonalunk és a külsőnk. Gondolom, azért kérdezed ezt tőlem, mert Hermione beszélt veled. Nem akarta, hogy rosszul érezd magad. Csak mélyebb kapcsolatot szeretne veled, ami túlmutat azon, hogy állandóan a külsődről beszéljünk.
Daphne elfordította tekintetét a férfi átható pillantásától, és úgy tett, mintha a sakktáblát tanulmányozná. Daphne tudta, hogy amikor Hermione megkérte, ne foglalkozzon annyit a külsővel, valójában a saját bizonytalanságaival próbált megbirkózni, de ettől Daphne mégis szörnyen érezte magát. Nem tudta, hogy valaha is megfelel-e majd Hermione magas elvárásainak.
Draco mintha érzékelte volna a gondolatait.
– Tényleg nem akarta megbántani az érzéseidet, esküszöm. Ő maga is küzd a saját bizonytalanságaival, és csak azért említette meg, mert veled olyan jól érzi magát.
Daphne bólintott, és az ölében pihenő kezeire összpontosított.
– Megértem, és én sem akartam, hogy rosszul érezze magát. De az a gondolat, hogy többé ne kelljen ezekre gondolnom… Mindenki mindig azt mondja, milyen gyönyörű vagyok. Nem vagyok biztos benne, hogy ezen kívül sok mással tudok még szolgálni.
– Nézz rám!
Mély levegőt vett, majd újra Draco szürke szemébe nézett.
– Gyönyörű vagy, Daphne, az nem is kérdés. De ez még az öt legkedvesebb tulajdonságod között sem szerepel.
Daphne felnevetett.
– Tényleg? Akkor hol áll a külsőm ezen a listán?
Draco az állát simogatta, mintha nagyon komolyan fontolná a kérdést.
– Hetedik helyen.
– Ó, szóval még mindig a top tízben vagyok?
Gonosz vigyort villantott rá.
– Az csak azért van, mert hat után már nincs túl sok jó tulajdonságod.
Daphne az asztal alatt belerúgott, de Draco előre látta a mozdulatot, és elmozdította a lábait. Ördögi mosolyt villantott rá, mielőtt megmozgatta a királynőjét.
– Sakk.
Daphne visszamosolygott, majd így szólt:
– A bástya üti a királynőt.
– Ez csapda volt! Nem vetted észre? – visított a királynője, miközben elhúzták a tábláról.
– A francba, mióta vagy ilyen jó?
Daphne csak megrázta a fejét, és visszamosolygott rá. Draco jó barát volt, és örült, hogy végre újra boldognak tűnik.
– Még egy játszmát? Akkor elárulhatod, hol szerepelnek a „kiváló sakktudásod” a listádon.
***
Blaise Zabini
Daphne újra kopogott az ajtón, míg Blaise a másik oldalon állt, és azon töprengett, kinyissa-e. Olaszországban kellett volna lennie, de a lány úgy tűnt, tudja, hogy itt van. Miért jött ide? Theo küldte ide?
Az a barom.
Daphne újra kopogott, és Blaise végül engedett, és kinyitotta az ajtót – a kíváncsiság végül felülkerekedett rajta. Daphne hátralépett, és keresztbe fonta a karját; egyik vállán egy nagy táska lógott.
– Ó, remek. Visszajöttél az utazásodról.
Blaise kilépett az előszobába, és becsukta maga mögött az ajtót.
– Mit keresel itt?
– Bemehetek?
– Miért?
Daphne sóhajtott, majd letette a táskáját a földre. Elővett egy üvegedényt, amelyben egy jól felismerhető barna anyag volt, és egy üveg pezsgőt.
– Gondoltam, üdvözölhetnénk az új évet néhány olasz hagyomány szerint. Ez lencse, amit állítólag szerencséért vagy egészségért vagy valami hasonlóért kell enni. És prosecco – emelte fel a kezében tartott üveget. – Nem pezsgő, ami, mint tudod, a kedvencem, de ma este hajlandó vagyok engedményt tenni.
Blaise megcsípte az orrnyergét, és megrázta a fejét.
– A francba. Theo elmondta neked – nyögte. Blaise meg fogja ölni azt az idiótát. Épp a lehetséges átkokon járt az esze, amikor Daphne megérintette, mire ő megijedt.
Levette a kezét az arcáról, és dühösen visszanézett rá. A lány halványzöld szemei szánalommal teltek meg, miközben megsimogatta a vállát. Kiszabadította magát a szorításából, és a legkeményebb pillantást vetette rá, amire csak képes volt, de a lány csak a csípőjére tette a kezét.
– Theo nem mondta el nekem, szóval ne varázsolj rá semmit. Tudod, hogy most az anyjával való vacsorával kell foglalkoznia, és nem kell, hogy te még nehezebbé tedd a helyzetét.
– Tudom. Pár órával ezelőtt itt járt, és mesélt róla. – Ha Theo nem mondta el neki, akkor biztosan Draco volt. Az a szemét.
– Ó, szóval tudod, hogy ment? – Daphne úgy tűnt, elfelejtette, hogy Blaise haragszik rá, de ő nem felejtette el. Csendben maradt, és továbbra is dühösen nézett rá.
A lány visszanézett rá, és keresztbe fonta a karját.
– Nem megyek el. Még ha visszamennél is a házba, én itt maradok a folyosón.
– Nem ünneplem az ünnepeket, és nem kell a sajnálatod – vágta vissza neki.
– Hát, az nagy kár, mert megkapod. Sajnálom téged, Blaise, mert szörnyű dolog történt veled. De nem ezért vagyok itt.
– Akkor miért vagy itt?
– Azért vagyok itt, mert a barátom vagy, és veled akarok lenni, és csak azért, mert az anyád szörnyű ember, még nem jelenti azt, hogy soha többé nem élvezheted az ünnepeket az életed hátralévő részében. Szóval, segítsünk neked visszaszokni ebbe. – A padlóra tett lencsére és proseccóra mutatott. – Edd meg ezt az undorító lencsét, és igyál velem egy kis olcsó pezsgőt. Csak ennyit kérek. Nem nevezném ezt igazán ünneplésnek. Még buliruhám sincs rajtam.
Blaise hosszú ideig nézte, majd sóhajtott, kinyitotta az ajtót, és lehajolt, hogy felvegye a holmiját.
– Rendben, de ha visszaszámolsz, elhallgattatlak.
– Megegyeztünk. Most már mesélsz nekem Theóról? – kérdezte, miközben követte őt a lakásába.
Blaise a konyhába tette a lencsét és a bort, majd visszafordult hozzá.
– Nincs sok mesélnivaló. Az anyja többnyire tagadta az egészet. Azt mondta, nem igazán érdekli, ki lesz a felesége, amíg sikerül tiszta vérű örököst nemzenie. A többi időt azzal töltötte, hogy Dracót szidta, amiért bemocskolta a vérvonalát.
Daphne arca gúnyos grimaszba torzult. Előrehajolt, és pálcájával kinyitotta a prosecco-palackot, majd elővarázsolt néhány poharat, és megtöltötte őket.
– Na, mindegy. Legalább eldobhatom azt a meleg varázslók listáját, amit az év elején készítettem neki. Akkor megpróbálhat magának egy rendes pasit találni, és abbahagyhatja a muglikkal való alkalmi randizást.
– Nincs semmi baj az alkalmi randizással – mondta Blaise, amikor Daphne átadta neki a pohár bort. A lány összeszűkítette a szemét, de nem harapott a csalira.
Egy órával később éppen sakkoztak, amikor Daphne a semmiből így szólt:
– Szakítottam Paullal.
– Tudom – válaszolta Blaise anélkül, hogy felnézett volna a tábláról.
– Ó – ennyit mondott Daphne. Csalódottnak tűnt a hangja, de Blaise nem nézett a szemébe, hogy megnézze, az arckifejezésén is látszik-e a csalódás. Utánajártatott Paulnak, csak hogy megnézze, van-e vele valami baj, és akkor derült ki, hogy már szakítottak. Bár ezt nem akarta beismerni Daphne előtt.
– Egy könyvben olvastam a lencséről. Ez valódi hagyomány Olaszországban, vagy csak a szerző találta ki? – Blaise a kezébe hajtotta a fejét, és mély levegőt vett.
– Nem akarok erről beszélni, Daphne.
Érezte, ahogy a lány vigasztalóan ráteszi a kezét a karjára. Ezúttal nem húzódott el.
– Megértem. De ha meggondolnád magad, szólj nekem. És ha valaha úgy döntesz, hogy vissza akarsz menni oda, és szeretnél társaságot, szívesen veled mennék.
Felnézett rá, meglepve az ajánlattól.
– Mi? Miért?
– Szeretném megismerni a családodat, és megnézni, hogy mindannyian olyan kellemetlenek-e, mint te. – Megállt, és gúnyosan elmosolyodott rá. – És rengeteg más véletlenszerű olasz hagyományról olvastam, amit szeretnék személyesen is látni. Mint például a tűzijáték. Miért nem csináljuk itt is? És hogy mindenki piros alsóneműt visel szilveszter előtt. Milyen rikító.
Blaise lenézett a lány kezére, amely még mindig a karján pihent, és elhúzta a szemöldökét. Aztán elhúzódott tőle, és hátradőlt az asztaltól.
– Én nem vagyok Draco.
– Mi?
– Szerintem te valami olyasmit akarsz, ami vele és Hermionéval történt. A kedves boszorkány megjelenik, és a korábban sötét és komor varázslót odaadó, reménytelenül romantikus emberré alakítja át. Ez velünk nem fog megtörténni.
Blaise arra számított, hogy Daphne megsértődöttnek, vagy akár dühösnek tűnik majd, de a lány csak visszanézett rá, majd végül elmosolyodott.
– Tudom. Nemcsak te nem vagy Draco, de én sem vagyok biztosan Hermione. És az a dolog, hogy ő volt a korábbi kínzója, és az egész világ ellenük volt, az szörnyen hangzik. És ami a legfontosabb: ők ketten kedvesek. Még mielőtt Draco megjavult volna, mélyen legbelül kedves volt. Te és én nem vagyunk kedvesek. Ami tetszik nekem. Ez érdekesebbé tesz minket.
Blaise-nek fogalma sem volt, hogyan reagáljon, de mielőtt esélye lett volna rá, a lány folytatta:
– De mindez amúgy is mellékes, mert nem azért jöttem ide, hogy ajánlatot tegyek neked. Azt javaslom, adjuk fel minden reményt egy romantikus jövőre. Nyilvánvaló, hogy az nem fog működni. Legyünk csak barátok, de ezúttal szex nélkül.
Kinyújtotta a kezét a sakktábla felett. Blaise hosszú ideig nézte, majd végül egy rövid bólintással megrázta a kezét, miközben próbálta eldönteni, csalódott-e vagy megkönnyebbült. Daphne elmosolyodott, majd kiitta a pohár borát, mielőtt újra a sakkjátszmára fordította a figyelmét.
A fegyverszünetük (és néhány pohár prosecco) után az éjszaka hátralévő részében könnyedén beszélgettek, és rájöttek, hogy rengeteg dolguk van, amit bepótolniuk kell. Amikor Daphne végül felállt, és elkezdte összepakolni a táskáját, Blaise meglepetten vette észre, hogy már hajnali 2 óra van. Soha nem gondolta volna, hogy Daphne-val kezdi majd az új évet. De most, hogy a lány el akart menni, nem akarta, hogy elmenjen. Fogalma sem volt azonban, hogyan mondja el neki ezt, így csak annyit mondott:
– Maradj.
A lány visszafordult hozzá, és néhány pillanatig alaposan megvizsgálta.
– Rendben, de szex nélkül. Komolyan gondoltam, amit korábban mondtam.
Blaise gúnyosan felhorkant. Bár őszintén szólva csalódott volt.
Daphne eltűnt a vendégszobában, és néhány perc múlva visszatért. A ruháját egy szerény hálóinggé alakította át, és már nem volt sminkben. Blaise egy pillanatig elmerült a megváltozott külsejének elemzésében.
– Mi van? – kérdezte a lány, amikor észrevette a férfi figyelmét.
– Még soha nem láttalak smink nélkül.
Elpirult, és elfordult tőle, majd leült a vele szemben lévő kanapéra. Amikor visszanézett, Blaise láthatta, hogy ideges.
– Próbálok kevésbé felületes lenni, és ennek része, hogy mások is láthassanak természetes állapotban. – Felemelte az állát. – Na, mi az ítélet?
Blaise látta, hogy a lány könnyednek próbál tűnni, de az ő véleménye fontos volt számára.
– Soha nem volt szükséged sminkre – mondta őszintén.
Daphne ragyogó mosolyt villantott rá, ami még inkább alátámasztotta a kijelentését.
– Talán mégis van benned valami kedvesség.
A lány a mellkasához húzta a térdét, és ráhajtotta a fejét, miközben a londoni látképet nézte.
– Ez a lakás gyönyörű – mormolta, majd kíváncsi tekintettel nézett rá. – Hogy tudtad megvenni ezt a lakást?
– Draco jó árat adott nekem.
A lány felhúzta a szemöldökét, és Blaise tudta, mire gondol. Közöttük már régóta vicc volt, hogy Draco nem ismeri a dolgok valódi árát. Ironikus volt, mivel ő pénzügyi tanácsadó volt, de azzal érvelt, hogy ő vállalatok és kormányok szintjén üzletel, nem pedig bájitalalapanyagokkal és talárokkal. Mindent a számlájára terhelt, és soha nem ellenőrizte az árakat.
Amikor eljött az idő, hogy Draco és Hermione kiköltözzenek innen, Blaise felajánlotta, hogy megveszi a lakást, mivel kétségbeesetten el akart menekülni az anyja elől. Mindig is csodálta Draco lakását, de tudta, hogy nem engedheti meg magának, hogy egy összegben kifizesse. Draco csak annyit mondott neki, hogy utalja át a méltányos árat a széfjébe, és nem kérdezett többet erről Blaise-től. Így Blaise átutalta mindazt, amit megengedhetett magának – ami a lakás értékének a fele volt –, és a fennmaradó felét lassan fizette vissza Dracónak.
Blaise nem akarta mindezt bevallani Daphne-nak. Túl kínos volt. Emellett rosszul érezte magát amiatt, hogy kihasználta Dracót, bár tudta, hogy Dracónak olyan sok pénze van, hogy valószínűleg észre sem vette.
Daphne visszafordult az ablakhoz, ahol néhány hópehely kezdett hullani az égből. Daphne imádta a havat, és Blaise örült, hogy most itt van, és élvezheti ezt a gyönyörű kilátást.
– Imádom a havat. Milyen gyönyörű kezdete az új évnek – mondta ábrándos hangon. Blaise titokban egyetértett vele, miközben figyelte, ahogy a lány a havazást nézi.
– Daphne? – kérdezte néhány pillanat múlva.
– Hmm? – A lány továbbra is kifelé szegezte a tekintetét.
– Lesz valaha olyan, amit tehetek, hogy megszabaduljak tőled?
A lány hosszú ideig hallgatott, és Blaise azon tűnődött, vajon válaszol-e neki. Aztán a boszorkány visszanézett rá, azzal a gonosz mosollyal az arcán, amit Blaise annyira szeretett benne.
– Nem. Szóval ne is próbálkozz.
hozzászólások: 2
feltöltötte:Nyx | 2026. Sep. 06.
