37. fejezet


Bárcsak lenne egy napom veled, amikor a nap soha nem menne le dél után. Vagy egy éjszaka, amikor a csillagok folyamatosan csillagképeket alkotnának; egészen addig, amíg az ég megtelik azzal a történettel, hogy mennyire szerettelek.

– Lang Leav



Jelen idő: 2005. január / Draco ideje: megegyezik a jelen idővel


Draco Malfoy

Draco magában elmosolyodott, amikor meglátta Hermione Malfoy mutatóját az apja dolgozószobájában lévő családi órán. Örült, hogy a ház – vérvonalától függetlenül – családtagként ismeri el őt. Ugyanakkor mulatságosnak találta, hogy az óra nem fogadta el a lány ostoba, kötőjeles nevét. Elgondolkodott azon, vajon apja hogyan érzi magát, amikor minden nap ránéz a lány nevére ezen az órán.

Jelenleg Hermione mutatója a társasági eseményeknél állt, szülei mutatói pedig még mindig az utazásnál. Ránézett a saját mutatójára az óra Malfoy-kúria felőli végén, és sóhajtott. Imádta ezt a házat, és bárcsak gyakrabban jöhetne ide, de ez nem volt jó ötlet, mivel apja minden alkalommal megpróbálta kitörölni az emlékeit, amikor ideért.

Elfordult az órától, és leült apja íróasztala mögé. Még mindig kicsit az ő illata lengte be a helyet: az a friss tinta, bergamott és pipafüst keveréke, ami kétségtelenül Luciusra jellemző volt. Figyelmen kívül hagyta a mellkasában felkúszó szúrást, és elkezdte kinyitni a felső fiókot, de keze a fogantyúnál megakadt.

Bár már nem volt kisfiú, egy része mégis habozott, hogy engedély nélkül turkáljon apja holmija között. Eszébe juttatta magának, miért is van itt, majd megrázta a fejét, és kinyitotta a fiókot. Alig néhány pillanat múlva Potter szakította meg.

– Találtál már valamit?

Draco sóhajtott. Potter és a barátai túl sokat beszéltek.
– Feltételezd, hogy nem, hacsak nem mondom másképp.

– Ma morcos vagy… – Potter visszafordult a könyvespolc felé, amelyet éppen vizsgálgatott.

Persze, hogy morcos volt Draco. Éppen úgy turkált apja dolgozószobájában, mint egy közönséges tolvaj.

– Nézd meg, melyik könyvet olvasta legutóbb! – kiáltotta Draco Potternek.

– Már úgyis azt terveztem – morogta Potter. Egy kék szál bukkant elő a pálcája hegyéből, és úgy kezdett végigkúszni a könyvek gerincén, mint egy féreg. Potter visszanézett Dracóra, felhúzta a szemöldökét, majd könnyedén így szólt: – Nincs szükségem a segítségedre a munkámhoz.

Draco felhúzta a szemöldökét.
– Miért is egyeztem bele, hogy elhozzalak?

Potter vállat vont, majd visszafordult, hogy figyelje a kék szál haladását.
– Mert nagyon tehetséges auror vagyok?

– Nem.

– Mert legyőztem a Sötét Nagyurat, így Lucius Malfoy aligha jelent nekem kihívást?

– Nem – mondta határozottan Draco. Az elmúlt néhány évben megtanulta, hogy Potter valójában az egyik legszerényebb ember, akivel valaha találkozott. Soha nem dicsekedett semmivel a többi barátja előtt, ezt a színlelt arroganciát kizárólag Draco számára tartogatta.

– Ó, persze, már tudom is, miért. Mert Hermione mondta neked.

Draco nem válaszolt, és visszatért az íróasztalhoz. Talált egy jól kopott tekercset, amelynek néhány oldalát apja vékony kézírásával sűrűn bejelölte.

– Gondoltam – mormolta magában Potter.

– Ő nem irányít engem – mondta Draco védekezően, miközben átfutotta a tekercset.

– Tudom. Ginny sem irányít engem, de ez nem akadályoz meg abban, hogy amikor csak tehetem, a legkisebb ellenállás útját válasszam. – Draco magában elmosolyodott a kijelentés milyen találó. Amikor újra Potterre nézett, a varázslat befejeződött, és három könyv kék fényben ragyogott.

– Melyiket olvasta? – kérdezte Draco.

– Ezek mind időutazásról szóló könyvek. Nem meglepő. – Draco épp azt akarta mondani, hogy készítsen másolatokat, de Potter máris nekilátott, így ő ismét a maga előtt lévő tekercsre koncentrált.

A tekercs a Malfoy-család ősi törvényeit tartalmazta. Draco nem tudta elképzelni, mire lenne apjának szüksége ezekre, amíg meg nem látta az utolsó bekezdést.
– A francba.

– Mi van? – Potter két lépés alatt Draco mellé ért, pálcáját előrántva.

– Nyugodj meg, Potter. Senki sem támad ránk. Csak ez a tekercs, amin az apám dolgozott. Itt az áll, hogy csak a tisztavérűek örökölhetik a Malfoy-birtokot. Tehát az én és Hermione gyermekeink közül senkit sem fognak törvényes örökösnek tekinteni.

– Ó. Vagyis, ez nem teljesen meglepő, ugye?

– Nem, ilyesmire számítottam az őseimtől, de az apámtól… Nem is tudom. Csak csalódást okoz, hogy ezen dolgozott. – Nem érdemes volt tovább magyarázni azokat az összetett érzelmeket, amelyeket Draco érzett az apja iránt. Ő maga is alig értette őket.

Potter elindult, hogy átvizsgálja a szoba másik végét, míg Draco átnézte az íróasztal többi részét. A törvényeken kívül nem volt sok más érdekes. Másolatot készített a tekercsről, mielőtt visszatette a fiókba, majd megfordult, és látta, hogy Potter épp apja széfjét próbálja kinyitni. Gúnyosan elmosolyodott, és néhány percig nézte, ahogy küszködik, mielőtt odament mellé.

– Bajban vagy, Kiválasztott?

Potter nem törődött a gúnyolódással, és újabb varázslatot próbált ki.

– Semmi sem fog sikerülni – magyarázta Draco.

– Te tudod, hogyan kell kinyitni?

Draco bólintott, Potter pedig félreállt. Draco pálcájával egy apró bemetszést ejtett a tenyerén, majd a széf ajtajához érintette, amely az érintésére kattanva kinyílt.

– Vérmágia? Milyen titokzatos – morogta Potter.

– Ja. A Malfoy-kúriában vagyunk, hátha elfelejtetted – mondta Draco elgondolkodva, miközben óvatosan kinyitotta a széf ajtaját. Hátralépett, amikor meglátta a tartalmát, majd szidta magát, amiért meglepődött. Apja elmondta neki, hogy ez itt van.

Potter odalépett, és elakadt a lélegzete, amikor meglátta, amit Draco észrevett.
– A francba, ez…?

– Igen. – Draco óvatosan méregette az üvegszilánkot, majd még néhány lépést hátrált.

– Érzed?

Draco megállt, és vett néhány mély lélegzetet, megpróbálva az ereiben áramló vér érzésére koncentrálni. Ez volt az a szilánk, ami lehorgonyozta őt, és mindig visszahozta a saját idejébe. Hermione azt mondta, hogy az időfordítónak hihetetlenül erős védelmi varázslatai vannak, és Draco úgy gondolta, talán a vérében lévő darabok bizseregtek – bár valószínűleg csak a képzelete játszott vele.

– Nem tudom – mondta végül. – Csak csukd be.

Potter habozott, miközben keze a széfen pihent.
– El akarod venni?

– Nem – felelte Draco gyorsan. Amikor meglátta, az első gondolata az volt, hogy megsemmisíti, így az időhurok soha nem oldódhatna meg. Akkor nem kellene magával hordania a semlegesítő bájitalt, és nem kellene attól tartania, hogy elveszíti ezt a hihetetlen életet, amit Hermionéval épített fel, de ezt nem tehette meg.

Először is, ennek megsemmisítése katasztrofális lenne, hiszen ez volt az oka annak, hogy mindig visszatért a saját idejébe, amikor elugrott. Másodszor, az időugrások 2006-ban véget értek, és talán ennek is része volt. Ki tudja, mi történne, ha most megsemmisítené.

– Szerintem egyelőre a legjobb, ha békén hagyjuk. Itt biztonságban van – mondta Draco. Potter bólintott, és bezárta a széfet. Draco észrevette, hogy a keze még mindig vérzik, ezért meggyógyította a vágást, majd letörölte a vért a talárjáról. – Menjünk. Készítettem másolatokat az apám íróasztalán lévő papírokról, és látom, te is másoltad le a könyveket, amiket olvasott. Ennél többet ma valószínűleg nem fogunk tudni kideríteni.


***


Harry Potter

A Malfoy-kúriába tett kirándulás után visszatértek a Grimmauld térre ebédelni, de Malfoy figyelme máshol járt. Harry azon tűnődött, vajon az apjára gondol-e. Régen olyan odaadó fia volt, most pedig még csak nem is beszélt Luciusszal. Szomorú volt, még ha Lucius nyilvánvalóan valami cselt is szőtt. Malfoy számára a legésszerűbb az volt, ha távol marad, amíg ki nem derítik, miről van szó.

Harry már az esküvő óta alig várta, hogy nyomozhasson Lucius után. Hermione és Malfoy kívánságának tiszteletben tartása miatt eddig békén hagyta, de most örült, hogy végre kapcsolatba léphet néhány informátorával. Meg akarta tudni, hogy Lucius csinál-e valami illegálisat – azon kívül, hogy engedély nélkül törli az emberek emlékeit.

Harry és Malfoy éppen kint voltak, és nézték, ahogy James száguldozik a karácsonyra kapott játékseprűjén. Valahányszor Harry látta, ahogy James lebeg ezen a seprűn, eszébe jutott az a fénykép, amit édesanyja küldött Siriusnak közvetlenül a halála előtt, és amelyen Harry is éppen ugyanezt csinálta.

Néha ez az emlék mosolyt csalt az arcára, amikor arra gondolt, milyen boldogok lennének a szülei és Sirius, ha látnák, milyen boldog életet alakított ki magának. Máskor viszont, mint most, könnyeket csalt a szemébe. Vett néhány mély, megnyugtató lélegzetet, mert nem akart Malfoy előtt sírni. Bár már elég jól ismerte Malfoyt ahhoz, hogy tudja: ő nem csinálna belőle nagy ügyet.

– Elmondhatod neki, hogy repülni tanult meg, mielőtt járni tudott volna – szakította meg gondolatait Malfoy hangja.

Harry elmosolyodott.
– Örülök, hogy tehetséges. Ha nem szeretné a kviddicset, nem lenne szívesen látott ebben a családban.

Malfoy felhorkant.
– Milyen pozícióra gondolsz neki? Fogó vagy hajtó, mint az egyik szülője? Vagy valami teljesen szokatlan, mint például terelő?

Harry vállat vont.
– Bármelyik pozíciót is választja, szívesen látjuk. Az én feladatom csak annyi lesz, hogy gondoskodjak róla, hogy a legjobb seprűje legyen. – Malfoy nevetett ezen. – De őszintén szólva – folytatta Harry – kihagyhatja a kviddicset, és csatlakozhat a Köpkő Klubhoz, ha akarja. Csak azt akarom, hogy boldog legyen, és biztonságban. Szerintem a szülői feladatom az, hogy hagyjam, hogy az legyen, aki lesz, és minden körülmények között szeressem.

– Szülői tanfolyamot is tarthatnál a tisztavérűeknek – morogta Malfoy, miközben továbbra is James-t figyelte.

– Gondolod, hogy te is az leszel? – kérdezte Harry.

– Kviddicsjátékos? A házcsapatomban játszottam, keresőként, de már nem játszom sokat – húzta a szavakat Malfoy, és Harry láthatta, hogy szándékosan kerüli a tekintetét.

Harry felhúzta a szemöldökét.
– Merlinre, olyan idegesítő vagy. Fogalmam sincs, miért hívlak át folyton.

– Mindketten tudjuk, hogy Hermione miatt.

– Igazából ennél többről van szó – mondta Harry, hirtelen eszébe jutva az a beszélgetés, amit évekkel ezelőtt a jövőbeli Malfoyjal folytatott a Csillagvizsgáló torony tetején.

– Mi? – Malfoy végre visszanézett Harryre.

– Szerintem ez egy olyan időhurok-dolog, aminek nincs se kezdete, se vége. Amikor most mondok neked valamit, hogy te elmondhasd nekem a múltban, akkor mindketten azon tűnődünk, kinek jutott eszébe először.

– Persze. Ismerem a koncepciót – mondta keserűen Malfoy.

– Na mindegy, találkoztam a jövőbeli változatoddal, amikor te és Hermione először meséltetek nekem erről az egészről. Azt mondta, hogy egyszer, ami szerintem épp most van – azt mondtam neked, hogy néha téged jobban kedvellek a többi barátomnál, mert te, akárcsak én, még mindig szét vagy cseszve a háború miatt.

Malfoy hangosan felnevetett, és Harry sem tudta megállni, hogy ne csatlakozzon hozzá. Amikor végre abbahagyták, Malfoy arca komollyá vált, és megkérdezte:
– Igaz ez? Vagy csak azért mondod, mert ezt mondtam neked a múltban?

Elfordult Harrytől, James felé, de Harry észrevett valamit a szemében, mielőtt elfordította a tekintetét. Valamit, ami miatt Harry úgy gondolta, hogy a kérdésre adott válasza Malfoy számára fontosabb, mint amit unott hangja sugallt.

– Igaz – mondta Harry. – Akkor is ezt mondtam volna, ha te nem mondtad volna el nekem előbb.

– Talán – sóhajtott Malfoy. – Vagy talán csak azért gondolod így, mert ez az ötlet már évek óta a fejedben jár. Soha nem lehet tudni ebben a szórakoztató időhurokban – tette hozzá keserűen.

– Nem úgy hangzik, mintha szórakoztatónak találnád.

– Szükséges volt, hogy eljussak Hermionéhez. De… – Elhallgatott, és a kezébe hajtotta a fejét. – Tudom, mit kérdeztél tőlem korábban, a szülői szerepről. Szeretném, de ezzel az időugrással soha nem tudnám megtenni. Nem tehetném ezt Hermionéval.

Harry nem tudta, mit mondjon. Malfoynak igaza volt, és Harrynek ezerszerre is eszébe jutott, milyen bonyolult ez az egész időutazós zűrzavar számukra.

– Hát nem 2006-ban ér véget az egész? – kérdezte Harry reménykedve.

Draco bólintott, de nem tűnt úgy, mintha megnyugtatná ez a gondolat.

– James, itt az alvásidő. – Ginny megjelent az ajtóban.

Malfoy a háta mögé nézett.
– Hol van Hermione? – kérdezte.

– Azt mondta, be kell ugrania a boltba, és otthon találkozik veled. – Ginny visszafordult Jameshez, aki éppen eltávolodott a felnőttektől, és az udvar másik végébe tartott. – Komolyan mondom, James. Gyere ide.

Ginny elővette a pálcáját a zsebéből, és odahívta James seprűjét. A fiú duzzogni kezdett, amikor rájött, hogy lassan lebeg anyja felé. Harry látta, hogy hamarosan hiszti fog kitörni. Néhány lépéssel átvágta az udvart, leemelte Jamest a seprűről, és a levegőbe dobta.

– Menjünk ágyba, kis kviddicssztár.

– Nem!

– Nem? Hát, ez nem kérdés volt. Hallottad anyukádat.

– Dwaco nap. – James Malfoy felé nyúlt, mire Harry sóhajtott. Most már csak a szalmaszálba kapaszkodott.

– Haza kell mennie, James – mondta Ginny, kezeit csípőre téve. – Gyere már.

– Majd én elintézem. – Malfoy felállt, és átvette Jamest Harrytől. Ahogy visszasétált a házba, Harry hallotta, ahogy Jamesnek a kviddicspozíciókról beszél. Megrázta a fejét, és megfordult, hogy megnézze a bosszús Ginnyt. A lány sóhajtott, és leült a lépcsőre, ahol Malfoy nemrég még ült.

Harry leült mellé.
– Örülök, hogy újra együtt vannak – mondta Ginny, miközben Harryhez dőlt. – És nem csak a gyerekekkel kapcsolatos segítség miatt.

– Tudom, mire gondolsz. Jó látni, hogy mindketten visszatértek a régi önmagukhoz. Örülök, hogy rábeszélted Hermionét, hogy végre beszéljen vele.

– Ó, igaz. Erről jut eszembe. – Ginny felegyenesedett, és Harry felé fordult. – Amikor sarokba szorítottam Malfoyt azzal a seprűvel kapcsolatban, amit tőlem kapott, megmondtam neki, hogy nem kellett volna ajándékot vennie nekem, mert már korábban is sokat segített nekünk. Erre ő azt mondta, hogy már felhasználta a párkapcsolati tanácsodat, hogy törlesszen néhány életadósságot, amivel neked tartozott.

Harry nevetett, és megrázta a fejét.
– Igen, tényleg törlesztettem azokat neki. Épp az esküvőnk előtt.

– Harry! – Ginny játékosan megpaskolta a vállát. – Az életadósságok hihetetlenül értékesek, és te néhány párkapcsolati tanácsért elengedtél neki az övét?

Harry lehajolt, és megcsókolta az orrát.
– Nem akármilyen párkapcsolati tanács volt, hanem olyan, ami révén megkaptam a legcsodálatosabb boszorkányt, akit el tudok képzelni. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra megmentem az életét. Csak adj neki egy kis időt.

A kezét a lány feje mögé csúsztatta, és magához húzta egy igazi csókra, de Malfoy félbeszakította őket.

– Nem akarom látni, ahogy csókolóztok. – Karba tett kézzel a nyitott ajtóban támaszkodott.

– Akkor menj el – mondta Ginny gúnyos mosollyal, majd visszafordult Harryhez.

– Épp indulni készülök. Csak azt akartam mondani, hogy holnap időutazásra megyek. Nem emlékszem semmi különösebben rosszra, de azért hálás lennék, ha rá néznél egy kicsit.

– Semmi gond. Úgyis holnap találkozunk vele az Odúban. Majd mi gondoskodunk róla – biztosította Ginny.

– Ó, persze… Az Odú. Az volt az a nap, amikor megismerkedtem Weasley babájával. Oké, várjatok, amíg elindulok erre. – Rájuk mutatott, majd gúnyos undorral vágta el az arcát. – Nem akarok ugyanabban a házban lenni, amikor újrakezdődik a csókolózás.

– Mondja az, aki nyíltan tapogatja Hermionét, amikor csak teheti – morogta Ginny, miután Harry becsapta az ajtót. – De tényleg sajnálom őket – tette hozzá halkan Harrynek.

– Tudom. Időutazás nélkül is elég akadályuk van már. És úgy tűnik, ez mostanában jobban zavarja őt, mint szokásosan.

– Miért nem szakítanak egyszerűen? – kérdezte. – Ti mondtátok, hogy láttátok, hol van az időfordító utolsó darabja, és…

– Nem! – vágott közbe Harry határozottan.

Ginny riadtan hátradőlt.
– Mi?

Harry sóhajtott, és magához húzta a lányt.
– Hermione nem mesélt neked az egész párhuzamos valóság koncepciójáról?

Ginny megrázta a fejét.
– Említett valami ilyesmit, de nem vette a fáradtságot, hogy rendesen elmagyarázza. Ismered őt.

– Igen, ők már rég hozzászoktak az egészhez. Szerintem elfelejtik, milyen bonyolult ez egy kívülálló számára. Nos, megpróbálom elmagyarázni. Szóval, gondolj egy pillanatra Hermionéra. Ő eredetileg azért jött össze Malfoyjal, mert ő fordult hozzá ezzel az időutazási rejtéllyel, és ő felajánlotta a segítségét. Azért tette ezt, mert barátok lettek a jövőbeli Malfoyjal, a férjével.

– Igaz, ez logikus.

– Nos, ha Malfoy most leállítja az időugrásokat, akkor a múltban Hermione és ő között történt találkozások egy része nem jönne létre. Akkor, amikor Malfoy odamegy hozzá, lehet, hogy nem dönt úgy, hogy segít neki, és lehet, hogy soha nem jönnek össze. És ez csak Hermione szemszögéből nézve van így. Feltételezem, hogy Malfoy eleve azért fordult Hermionéhoz, mert látott dolgokat a jövőjükben, amikben ő is szerepelt. Szóval, ha most leállítják az időugrásokat, nagyon is lehetséges, hogy soha nem lesznek együtt.

– Mi történne?

– Úgy gondolják, hogy egyszerűen csak párhuzamos valóságokban élnének. Egy teljesen más világban, ahol soha nem lettek volna együtt. Malfoy valószínűleg valami tisztavérűhöz ment volna feleségül, mondjuk Astoria Greengrasshoz, és talán Hermione és Ron még mindig együtt lennének.

Ginny megmerevedett a karjaiban, ő pedig szorosabban ölelte magához.
– Mi a baj? – kérdezte.

– Ha Malfoy soha nem jött volna össze Hermionéval, és soha nem lett volna a barátod, akkor soha nem adta volna meg neked azt a megnyugvást, amire szükséged volt, hogy a jövőnk jól alakul majd…

– Tudom. – Harry megcsókolta a halántékát, és mélyet sóhajtott. Igyekezett nem túl sokat gondolkodni ezen. Képes lett volna rendezni a dolgokat Ginnyvel Malfoy segítsége nélkül? Őszintén szólva nem tudta.

Harry felállt, és kinyújtotta a kezét Ginny felé.
– Gyere! Menjünk be!

Ginny megragadta James seprűjét, majd megfogta Harry kezét, és követte őt vissza a házba.
– Nem csak őket érinti ez az időhurok. Nem is vettem észre… – Ginny hangja elhalt, és Harry látta, hogy a lány átgondolja az összes lehetséges jövőt.

– Hé, ne már. – Megnyugtatóan rátette a kezét a lány vállára. – Megőrülsz, ha azon rágódsz, mi lehetett volna. Most boldogok vagyunk, és ők sem törik meg az időhurkot. Ők még nálunk is jobban érdekeltek abban, hogy sértetlen maradjon, oké?

A lány mosolygott és bólintott, majd témát váltott, és miközben takarította a konyhát, elmesélte neki a legutóbbi látogatásukat a Kagyló lakban. Harry elgondolkodva bólintott, miközben a lány beszélt, de a gondolatai máshol jártak.

Most Luciuson járt az esze. Tudott valamit erről az egészről, és talán ő lehet a kulcs ahhoz, hogy megakadályozzák Malfoy 2006-os időutazását. Harry attól tartott, hogy Lucius megpróbálja idő előtt véget vetni az egésznek, és ahogy Ginny is mondta, az nem csak Malfoyra és Hermionéra lenne hatással, hanem rájuk is. Harry nem hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Meg fogja állítani Luciust és bármit is tervez. Alig várta, hogy hétfőn bejusson az irodába, és nekiláthasson ennek az új ügynek.


***


Jelen idő: 2003. február / Draco ideje: 2005. január

Draco Malfoy

Draco a következő időugráshoz a saját és Hermione régi lakásában jelent meg. Átkutatta a szobákat, hátha megtalálja őt, mielőtt eszébe jutott, hogy ebben az időben még nem éltek együtt. Az még néhány hónapnyira volt, de a hálószobájában és a fürdőszobájában látott tárgyak alapján Hermione sok időt töltött itt. Magában elmosolyodott. Ez volt a kapcsolatuk egyik legszórakoztatóbb időszaka, amikor még minden újnak és izgalmasnak tűnt.

Épp egyenesen a lány lakásába akart menni, de megállította magát, és inkább Floo-hívást kezdeményezett. Ginny is ott volt vele a lakásban, és mindketten a földön ültek, körülöttük pedig valami esküvői meghívónak tűnő dolgok hevertek.

– Ó, Draco! – kiáltott fel Hermione, amikor meglátta a fejét a lángokban.

– Szia, ööö, beszélhetnék veled egy pillanatra? Kettesben – tette hozzá, amikor látta, hogy Ginny kíváncsian méregeti.

Hermione bosszúsnak tűnt. Draco rájött, hogy a lángok miatt a lány nem láthatta, hogy ő egy másik időből jött, de a lány így is felállt. Látta, ahogy eltűnik, majd néhány másodperccel később hallotta a jellegzetes reccsenést a háta mögött. Kihúzta a fejét a kandallóból, és felállt, hogy fogadja a lányt.

Az irritált tekintete eltűnt, amikor végre jól megnézhette.
– Ó, te egy másik korból jöttél.

– Igen. – Odasétált hozzá, és gyorsan megcsókolta az arcát. – Gyönyörű vagy, mint mindig. – A lány tiltakozásképp eltorzította az arcát, amikor Draco a kézfejével simogatta az állát. – Hagyd abba. Tényleg az vagy.

– Szörnyen nézek ki! Csillámpor borít, és ma még nem zuhanyoztam. Ráadásul szinte egész éjjel ébren voltam, Ginnyvel az esküvőt terveztük. De, hát, köszönöm, hogy hazudsz.

– Nem hazudok, de tudom, hogy nem érdemes veled vitatkozni.

– Ó, remek. Végre rájöttél erre a te korodban?

A férfi felhúzta a szemöldökét.

– Egyébként is, melyik időből jöttél? – kérdezte a lány.

– 2005. januárjából.

– Hű, elég későn. Oké, nos, be kell fejeznem Ginnyvel, és tényleg fürödnöm kéne, és talán szundítanom is. De utána szeretnék találkozni veled, talán három-négy óra múlva? Hacsak nincs más programod – tette hozzá mosolyogva.

A varázsló felemelte a kezét.
– Teljesen a kegyedre vagyok bízva. Egész idő alatt ott fogok ülni, és várni fogom, hogy bedugd a fejed a tűzbe, és idehívj.

– Annyira drámai vagy. Idejövök, szóval nem kell a következő pár órában a tüzet figyelned. – Gyorsan nagyot mosolygott rá, majd hátralépett, de a férfi elkapta a karját, mielőtt elfordulhatott volna.

– Gyere át, amint végeztél a csillámporral – kérte. – Itt fürödhetsz és szundíthatsz is. Láttam a holmidat a fürdőszobában.

A kérés váratlanul érte. Draco azon tűnődött, vajon azért van-e, mert ebben az időben még igyekezett fenntartani egy kis távolságot, hogy ne tűnjön túl megszállottnak. A saját idejében már rég túllépett ezen.

– Rendben – mosolygott melegen a lány. – Akkor csak egy óra lesz. Legfeljebb kettő. Hamarosan találkozunk.

Aznap este Hermione nyugtató bájitalt főzött, miközben Draco békaszemeket hajigált felé. A lány pálcájával hárította el a harmadikat, majd végül elvesztette a türelmét.

– Tönkre fogod tenni a bájitalt!

– Nyugodj meg. Védelmi varázslatot tettem az üstre, amíg fő.

Hermione felhúzta a szemöldökét, majd felkapott egy marék békaszemet, és Draco felé dobta. Draco lehajolt, és a szemek a falnak csapódtak, csikorgó hangot hallatva.
Mindketten nevetni kezdtek.

Draco ma jól szórakozott vele, de hiányzott neki az ő Hermionéja. Ez a lány még mindig óvatos volt vele szemben. Néha elakadt a szava, és elpirult, amikor hibázott, vagy olyasmit mondott, amiről azt hitte, hogy felidegesíti őt. Hiányzott neki az a kényelem, amit ő és az ő Hermionéja egymás társaságában éreztek. Az ilyen múltba való ugrások emlékeztették arra, milyen messzire jutottak párként. Mint most: Hermione az ajkát harapdálta, ahogyan akkor szokta, amikor bátorságot próbált gyűjteni, hogy kimondjon valamit. Az ő Hermionéja nem gondolkodott volna ilyen sokáig azon, ami a fejében járt – legalábbis vele nem. Azt akarta mondani neki, hogy csak mondja ki, de visszafogta magát, és türelmesen várt. Végül a lány megkérdezte:

– Tudod már, hogy végződik az egész? Úgy értem, az időutazás.

Draco eszébe azonnal az apja széfjében lévő időfordító darabja jutott.

– Tudjuk, hogyan lehet véget vetni neki. Egy kivonó bájital.

– Igen, de vajon ez fog történni a hurok végén? Túl vagy már 2006-on? Lefogadom, hogy mostanra már alig várod, hogy véget vessenek neki. Biztosan kimerítő lehet.

– Nem akarom, hogy véget érjen – mondta határozottan. A lány felnézett rá, megdöbbenve a hangjának hevességétől. – Ez az időhurok az egyetlen ok, amiért te és én együtt vagyunk. Ha bármi apróság megváltozik, ha nem teljesítem azokat az ugrásokat, amikkel elvarázsolom a múltbeli énedet abban a kávézóban, vagy ha abban a jövőben, ahová ugrom, nem mutatod meg, mennyire szeretsz. Nos, akkor mindez nem történik meg. Szóval nem, nem, alig várom, hogy véget vessenek neki, ahogy mondod.

– Sajnálom, nem ezt akartam mondani.

Draco mély levegőt vett, és azonnal megbánta a kirohanását. Nem tudta, miért csattant ki. Nem éppen tegnap mesélte Potternek, milyen kimerítővé vált ez az egész, és hogy ki kell találnia, hogyan állítsa meg, mielőtt családot alapítana vele?

– Nem. Igazad van, mint mindig – tette hozzá kedves mosollyal. – Kezdek belefáradni, de biztosra akarok menni, hogy a megfelelő időben fejezzük be. Óvatosnak kell lennünk, nehogy tönkretegyünk bármit is, ami ahhoz kellett, hogy eljussak az életem jelenlegi állapotához. Mert imádom ezt az életet, és téged is szeretlek, és mindketten nagyon boldogok vagyunk.

A lány szélesen elmosolyodott.
– Örülök, hogy ezt hallom.

– Sajnálom, hogy rád kiabáltam.

Hermione vállat vont.
– Már hozzászoktam. Nagyon hangulatfüggő vagy. Draco újabb békaszemet lövellt felé, de ő épp időben félreugrott. A békaszemeket tartalmazó üveget lebegtetve felemelte a legfelső polcra, és amikor visszafordult hozzá, arckifejezése komolyabb lett.

– Csak azért kérdeztem, mert azt hittem, a te idődben már többet tudunk erről az egészről. De úgy tűnik, nem így van. Ez… csalódást okoz. – Mielőtt Draco válaszolhatott volna, megszólalt a pálcájának időzítője, és ő feloldotta az üstön lévő védővarázslatot, majd óvatosan elkezdte keverni a tartalmát.

Draco tudta, hogy nem szabad megzavarni, mivel a főzésnek ez a része nagy koncentrációt igényelt. Ahogy nézte, ahogy halkan számol, elgondolkodott azon, amit a lány mondott. Talán tényleg kicsit csalódást keltő volt, hogy még mindig olyan keveset tudtak az időhurokról. De nem volt sok idejük a kivizsgálására.

Mielőtt eljegyezték egymást, élvezték az új kapcsolatukat. Aztán az esküvőjüket tervezték, majd összeházasodtak, végül berendezték az új otthonukat. Ott volt az egész ügy az apjával és azzal, hogy elvesztette az állását. Aztán a hatalmas veszekedés. Draco úgy érezte, mintha csak az elmúlt hónapban lett volna végre ideje lélegzetet venni. De talán ennek a Hermionénak igaza volt. Komolyabban kellene vennie az időhurok megértését, ahelyett, hogy csak várná, mi fog történni 2006-ban.


***

Jelen: 2005. január / Draco ideje: Megegyezik a jelennel

Draco Malfoy

Hermione már elment, amikor Draco visszatért a saját idejébe. Megnézte a naptárat, amit mindketten használtak a találkozóik nyomon követésére, és látta, hogy ma teázni ment az anyjával. Sóhajtott, és elhatározta, hogy egy nagy pohár borral várja majd, amikor a lány hazatér.

Felment a lépcsőn a vendégszobába, és bosszúsan vette észre, hogy az ágy még mindig be nem vetve volt. Meghalt volna a múltbeli énje, ha ma reggel beágyazta volna? Aztán eszébe jutott, hogy abban az időben még házimanókat használt, és még nem tanulta meg a háztartási varázslatokat. Sóhajtott, és nosztalgikusan emlékezett vissza arra, milyen jó volt, amikor házimanókra számíthatott.

Pálcájával egy mozdulattal megágyazott, és észrevette, hogy nem olyan rendezett és feszes, mint amikor a házimanók csinálták, majd leült rá, és a szoba legnagyobb, üres falához fordult. Néhány pillanatig nézegette, majd a másik szobából ideidézte a jegyzetfüzetet, amelybe minden időugrását feljegyezte.

Draco elkezdte felírni a falra a fennmaradó időugrásokat, miközben elgondolkodva azon tűnődött, mennyire dühítené ez Hermionét. A lány nem tűnt túlságosan érdekeltté a ház berendezésében, és ez nagyrészt az ő szobája volt, mivel soha nem fogadtak vendégeket. Tehát, ha akarta, idővonalat is készíthetett a falon.

Amikor végzett, egy lépést hátralépett, hogy áttekintse a munkáját.


2005. március – Húsvét / 2000. december

2005. április – Újabb veszekedés / 2000. július

2005. május – Roxfort / 2002. április

2005. július – Síró Hermione / 2001. február

2005. augusztus – Üvegekkel körülvett üres ház / 2001. március

2005. november – Első emlékezet-törlés / 2002. november

2006. február – Séta Londonban / 2000. március

? 2006 – Első időugrás / 2000. január

Még hét időugrás maradt, feltételezve, hogy többé nem utazott a jövőbe. Hét még kezelhető, gondolta, és már csak egy további összetűzés. Remélte, hogy ezúttal nem okoz túl nagy kárt, különösen tekintve, milyen erős volt a kapcsolatuk a rendszeres K.O.B.R.A. beszélgetéseiknek köszönhetően.

A szíve összeszorult, amikor meglátta a júliusi és augusztusi bejegyzéseket, de igyekezett nem ragozni őket. Jelenleg semmit sem tehetett annak megakadályozására, ami Hermionét annyira elszomorította.

Ezután Draco tekintete a 2005. novemberi bejegyzésre esett, amikor először törölték az emlékeit. Úgy tűnt, mind ő, mind Hermione tudták, mi folyik akkoriban, de el sem tudta képzelni, mi változhatna a mostani helyzet és az akkori között. Milyen új információkra bukkannának? És hogyan?

Végül a jobb oldalon lévő üres bejegyzéseket tanulmányozta. Azokat az információkat Hermionétól kellett megszereznie. Amíg az összes olyan alkalom, amikor a múltban találkozott vele, itt szerepelt, addig nem lehetett következménye annak, ha az utolsó időugrás után beveszi a kivonó bájitalt.

Utoljára átnézte a munkáját, és elégedett volt. Nem ért el semmit, de végre úgy érezte, hogy csinál valamit. Felemelte a pálcáját, és elmosta az általa írt leírásokat, majd lement a lépcsőn, hogy előkészítse Hermione borospoharát.


***


Hermione Granger-Malfoy

Amikor Hermione megérkezett a teaházba, hogy találkozzon Narcisszával, meglátta anyósát, aki egy sötét hajú boszorkánnyal beszélgetett. Hermione odaindult, de megállt, amikor felismerte, hogy a másik boszorkány Astoria. Eszeveszetten körülnézett, majd egy növény mögé bújt, és figyelte őket.

Mindketten könnyedén csevegtek és mosolyogtak. Aztán Narcissa úgy megérintette Astoria karját, mintha mi sem lenne. Hermionét soha nem érintette meg így. De hogy igazságos legyek, Hermione valószínűleg összerezzenne, ha megtenné. Hermione sóhajtott. Nem volt titok, hogy Narcissa inkább Astoriát választotta volna menyének. Valószínűleg még nyíltan is beismerné, ha Hermionénak lenne mersze megkérdezni tőle.

Hermione emlékeztette magát, hogy ő egy erős, magabiztos boszorkány, akinek nincs mitől tartania ettől a két nőtől. Kiegyenesítette a hátát, és odament Narcisszához és Astoriához.

– Ó, Hermione! – Astoria hevesen elpirult, amikor meglátta, és azonnal szégyenlősen nézett, de Narcisszát láthatóan nem zavarta a kínos helyzet.

Astoria gyorsan elnézést kért, Narcissa pedig a szokásos asztaluk felé intett.
– Üljünk le?

A teázás – mint mindig – kínos csendben kezdődött, ahogy mindig is. Miközben Hermione olyan kecsesen kortyolgatta a teát, ahogy csak tudta, próbált kigondolni valamit, amit mondhatna. A kevés közös témájukat már hetekkel ezelőtt kimerítették. Hermione meggyőzte magát arról, hogy Narcissa csak egy csendes ember, de aztán épp Astoriával beszélgetett szünet nélkül. Tehát nem Narcissa személyisége volt a probléma; hanem Hermione.

– Hogy bírod ki? – kérdezte Narcissa dühös hangon, ezzel kiragadva Hermionét a gondolataiból.

– Mi?

– Micsoda pimaszság, ráadásul egy ilyen elegáns helyen! – sziszegte, és a kezével Hermione mögötti helyre mutatott. Hermione zavartan hátrafordult, majd meglátta Narcissa haragjának forrását. Két férfi mutogatott rájuk, majd egymáshoz hajoltak, hogy suttogjanak. Arckifejezésükből ítélve bármit is mondtak, az nem volt szép.

– Ó. Az. – Hermione visszafordult Narcissa felé. Már régóta nem vette észre azokat a rosszindulatú pillantásokat, amelyek minden alkalommal kísérték, amikor Dracóval ment el valahova, de Narcissa számára ez biztosan új dolog. – Majd hozzászoksz. És már el is mondtam egy Disaudio-varázslatot, így szabadon beszélgethetünk anélkül, hogy meghallanának minket.

– Mi?

Hermione elmagyarázta a varázslatot, amelyről Narcissa még soha nem hallott. Még egy kis mosolyt is vetett Hermionéra, és megkérte, hogy magyarázza el, hogyan kell elvarázsolni. Ez már előrelépés volt, de hamarosan újra csend lett közöttük, és a körülöttük lévő Disaudió varázslat már túlzásnak bizonyult, hiszen nem volt beszélgetés, amit lehallgathattak volna. Hermionének biztosan van még valami közös vonása ezzel a nővel. Aztán eszébe jutott az az egy, nagyon nyilvánvaló dolog, ami közös bennük: Draco.

– Azon tűnődtem, el tudná-e mondani, milyen volt Draco kisfiúként?

Narcissa halvány szemöldökét emelte fel rá.

– Mesélt nekem a gyerekkoráról – folytatta Hermione –, de hát, ő még gyerek volt, és biztos vagyok benne, hogy az emlékezete nem olyan jó, mint a magáé. Csak… nem is tudom, szívesen hallanék néhány történetet. Ha nem bánja.

Narcissa ajkai kissé felfelé görbültek. Valószínűleg sejtette, hogy Hermione csak valami, bármi témát keres, amiről beszélgethetne, de mégis belement a játékba. Pár pillanat múlva a két nő már nevetett, miközben Narcissa arról mesélt, mennyire rettegett Draco régen a birtokukon élő páváktól. Hermione magában gondolta, hogy Astoria és Narcissa csak mosolyogtak, nem nevettek.

– Lesz majd saját gyereketek? – kérdezte gyorsan Narcissa.

Hermione megfulladt a teától.
– Ó – köhögött, és megpróbálta kitisztítani a torkát.

– Még nem beszéltetek erről? – szorította a kérdést Narcissa, figyelmen kívül hagyva, hogy Hermione még mindig alig kap levegőt.

– Nem. Beszéltünk róla. – Hermione szünetet tartott, hogy igyon egy korty vizet. – Röviden megbeszéltük, mielőtt összeházasodtunk, és egyetértettünk abban, hogy egy nap mindketten szeretnénk gyereket. De, ööö, még egy éve sincs, hogy házasok vagyunk.

– Igen, gondolom, még van időtök – mondta Narcissa csalódott hangon.

Hermione meg akarta kérdezni Narcisszától, hogy szeretne-e egy félvér unokát, de időben visszafogta magát. Ehelyett azt mondta:
– Draco nagyon jól bánik a gyerekekkel. Harry keresztfia… ööö, a te, ööö, Draco unokatestvére, Teddy Lupin. Nagyon közel állnak egymáshoz. És Harry gyereke, James, ő is imádja Dracót.

Narcissa meglepődöttnek tűnt, majd kifejezéstelen arcot vágott, pont úgy, ahogy Draco szokta, amikor először barátkoztak össze. Narcissa most teljesen mozdulatlan és csendes volt, így Hermione megpróbálta megtörni a kényelmetlen csendet.

– Azt hiszem, az egész azzal kezdődött, hogy amikor elvittem Dracót a barátaimmal való összejövetelekre, ő mindig inkább a gyerekekkel játszott, mint hogy a felnőttekkel beszélgessen. És, nos, most már imádják őt, főleg azért, mert nem úgy beszél velük, mintha gyerekek lennének – ami néha a szüleik nemtetszését is kiváltja. Szóval… nem is tudom, hogy is mondjam, röviden összefoglalva: szerintem egy nap remek apa lesz belőle.

Hermione elkalandozott, miközben azon tűnődött, mikor jöhet el az a nap. Mindig azt hitte, hogy a gyerekvállalással az időhurok végéig kell várniuk, de mi van, ha tévedtek az időhurokkal kapcsolatban? Mi van, ha nem ér véget olyan simán, ahogy gondolták? Talán 2006 után egyszerűen csak belépnek egy újabb időhurokba. Képes lenne-e megbirkózni egy időutazó partnerrel, akinek már vannak gyerekei otthon?

Narcissa mintha megérezte volna a szorongását, de nem szólt róla semmit. Pont ez a mardekáros jelleg – hogy hagyják az embereket a titkaikkal – tetszett Hermionének annyira. Egy csipetnyi szomorúság villant fel kék szemeiben, de egy pillanat alatt eltűnt. Hermione úgy gondolta, tudja, miről van szó. Narcissa nem volt része Draco életének része, legalábbis nem igazán. Nem láthatta, hogyan viselkedik a gyerekekkel, és alig látta, hogyan viselkedik Hermionéval. Narcissa csak alkalmanként ebédelt velük, de ez semmi sem volt ahhoz képest, ahogyan a Weasley-ék minden hétvégén láthatták gyermekeiket és unokáikat, ahogy játszanak, nevetnek és egymással foglalkoznak.

Még a szülei is jobb helyzetben voltak, mint Narcissa, hiszen ők láthatták, hogyan viselkednek egymással Hermione és Draco. Hermione rájött, hogy Narcisszának nehéz lenne elfogadnia őt, ha soha nem látná őket együtt. Bárcsak hamarabb eszébe jutott volna ez! Úgy döntött, később beszél erről Dracóval, és kigondolják, hogyan tölthessenek több időt párként az anyjával.

A tea után Hermione beugrott a gyógynövényboltba néhány bájitalhozzávalóért, mielőtt hazafelé indult volna. Kifelé menet valaki megragadta, és ijedtében felugrott, de azonnal megnyugodott, amint felismerte, hogy a támadója Astoria.

– Megijesztettél.

– Sajnálom, nagyon sajnálom. Én… ööö, csak beszélni akartam.

– Persze. – Hermione körülnézett a forgalmas utcán, majd a jobb oldalon lévő elhagyatott sikátor felé intett.

Amint odaértek, Astoria sietve kezdett beszélni.
– Sajnálom, Draco édesanyja miatt. Ő jött hozzám beszélni, és csak beszélgettünk egy kicsit. Tényleg nem akartam tolakodni. Láttam, hogy bosszús vagy, és nem próbálom visszaszerezni Dracót, vagy megmutatni az édesanyjának, hogy én jobb vagyok. Tudom, hogy már így is nehéz lehet neked, és…

– Semmi baj. Tényleg – szakította félbe Hermione, és átemelte a nehéz táskáját az egyik karjáról a másikra.

– Szeretném, ha tudnád, hogy örülök neked és Dracónak, és boldog vagyok a saját férjemmel, Edmunddal is. Csak nem akartam, hogy rosszat gondolj rólam. Daphne-tól csodás dolgokat hallottam rólad.

Hermione elmosolyodott. Ő is remek dolgokat hallott Astoriáról. Daphne elmesélte neki, hogy bár Astoria szereti az új férjét, nehezen találja a közös hangot a férfi barátaival. Hermione akkor csak fél füllel figyelt, de most rájött, miért is mondta ezt Daphne.

– Astoria, tényleg semmi baj. Nem gondolok rólad rosszat. Gondoltál már arra, hogy csatlakozz hozzánk egy italra a Theo’s-ban?

– Ó, ööö… – Astoria a földre nézett, mielőtt folytatta volna. – Gondoltam rá, de azt hittem, kínos lenne.

– Biztosan kínos lenne. – Astoria meglepetten felnézett rá, majd halványan elmosolyodott. – De rávettem Dracót, hogy gyakran találkozzon az ex-pasimmal, és nem csak vele, hanem az egész kiterjedt családjával is – folytatta Hermione. – Szóval elviselem egy kis kínos helyzetet, ha szeretnéd.

– Én… igen… szívesen. Megkérdezem Theót, mivel az ő háza, és talán találkozunk még a héten?

– Persze. – Hermione majdnem elejtette a táskáját, ami nagyon megnehezült, de aztán eszébe jutott, hogy boszorkány, elővette a pálcáját, és hangtalanul elvarázsolta a Tollkönnyű varázslatot. – Mennem kell. Jó éjszakát, Astoria!

– Rendben. Jó éjszakát! – Astoria eltűnt, Hermione pedig még néhány pillanatig bámulta azt a helyet, ahol a lány az előbb állt. Nem sokat tudott Astoriáról, és arra számított, hogy nagyon hasonlít majd Daphne-ra, de ez egyáltalán nem így volt.

El sem tudta képzelni Dracót valakivel, aki ennyire… a megfelelő szót kereste… fiatal? De hiszen csak két évvel volt fiatalabb náluk. Talán a „ naiv” lenne a jobb szó. Eszébe jutott, hogy Draco egyszer azt mondta neki, nehezen talál közös hangot Astoriával, mivel a lány még nem élt át sok megpróbáltatást az életében. De Astoria kedves volt, és Hermione örült, hogy talált magának valakit, aki jobban illik hozzá, mint Draco.

Ha már Dracóról van szó, Hermione remélte, hogy mire visszatér, az ő Dracója is visszatért az időutazásából. Az a Draco, akivel a hétvégét töltötte, elég kedves volt, de semmi sem hasonlítható össze a férjével.

hozzászólások: 0