38. fejezet

Szeretnék elültetni egy magot a gondolataidban, egy apró gondolatrészecskét, amelyben megmaradt valami belőlem. Így apránként, napról napra egyre gyakrabban fogsz rám gondolni, mígnem egy reggel felébredsz, és rájössz, hogy már semmi másra sem tudsz gondolni.

– Lang Leav



Jelen idő: 2005. február / Draco ideje: megegyezik a jelen idővel

Draco Malfoy

– Hé, gyere ide! Mutatni akarok neked valamit.

Hermione az ablak melletti székben olvasott, míg Csámpás a lábán ült. Felnézett, és fényes szemmel, kissé félrefordítva a fejét, Dracóra nézett. Hermione imádta a rejtélyeket, még az ilyen egyszerűeket is. Csámpás nagy megdöbbenésére kiugrott a székből, és Draco mellé lépett.

– Mi az? – kérdezte izgatottan.

Átvezette őket a folyosón a vendégszobába, és a fal elé állította Hermionét. A lány félrefordította a fejét, mire Draco elővette a pálcáját a zsebéből, és egy pillanatig habozott, mielőtt feloldotta a rejtővarázslatot.

– Talán először meg kellene kérdeznem: szeretnéd tudni a közelgő időugrásaim dátumait? Tudom, hogy eddig is hol igen, hol nem akartad tudni.

Hermione zavartan nézett a kérdésre, majd visszaült az ágyra, és elgondolkodott.
– Mit akarsz nekem megmutatni? – Kíváncsian nézett a falra.

– Feljegyeztem a hátralévő ugrásaimat, hónap és év szerint megjelölve, de a pontos dátumokat nem.

– Oké… Csak mutasd meg.

Draco feltárta a néhány héttel ezelőtt leírt hónapokat, de a leírásokat elmosódottan hagyta. Hermione elgondolkodva bólintott, néhány pillanatig a falat fürkészte, majd visszafordult hozzá.

– Volt valami oka, hogy ezt nem írtad le egy pergamenre?

Mosolygott rá.

– Drámai hangulatban voltam. Most pedig szükségem van a segítségedre ezeknek az ugrásoknak a többi részével kapcsolatban. Tudom, hogy nem vezetsz naplót, de gondoltam, azokkal a naptáraiddal talán ki tudod deríteni, mikor láttál engem a múltban, és megnézheted, hogy egyeznek-e ezekkel. – A fal jobb oldalára mutatott.

– Óóó, már értem, mire gondolsz. Biztosra akarsz menni, hogy minden alkalom, amikor láttalak, szerepeljen a listán, ami azt jelentené…

– Hogy befejezhetjük anélkül, hogy hatással lenne a kapcsolatunkra – fejezte be helyette.

– Pont itt. – Ujjával egy vonalat húzott az utolsó ugrás alá, amelyen még mindig az állt: ? 2006. – Oké. Hozom a naptáraimat.

Egy órát töltöttek azzal, hogy kitöltsék a fal többi részét. Hermione alaposan átgondolta, mielőtt beírta az egyes leírásokat, elmagyarázva, hogy nem akar túl sok részletet elárulni a jövőről. Fontosnak tartotta, hogy Draco természetesen viselkedjen, amikor visszamegy a múltba, és ne úgy, mintha egy forgatókönyvet követne.

Amikor végzett, mindketten hátraléptek, és megnézték a falat.

2005. március – ()()()()() / 2000. december – balett

2005. április – ()()()()()() ()()()() / 2000. július – kviddicsmeccs

2005. május – ()()()()()() / 2002. április – Draco Harryvel

2005. július – ()()()()() ()()()() / 2001. február – Draco felvidítja Hermionét

2005. augusztus – ()()()()() ()()() ()() ()()()()() / 2001. március – Részeg csók

2005. november – ()()()() ()()()()()() / 2002. november – Beszélgetés a halloweeni bál után

2006. február – ()()()() ()()()()() ()()()() () / 2000. március – Czikornyai és Patza

? 2006 – ()()()() ()()()() ()()()() / 2000. január – Draco Luciusszal

– Van fogalmad arról, mi az a legutóbbi dátum? – kérdezte Hermione.

– Igazából van. – Draco felemelte a pálcáját, és a szavak átrendeződtek, így írva: 2006. március. – Volt egy nyom a Próféta címlapján, amit az asztalon láttam. Nem láttam a dátumot, de egy olyan projektre utalt, amiről nemrég hallottam ebben az időben. A tervek szerint jövő márciusban fog befejeződni.

Hermione bólintott, és Draco felé nézett.
– De ez még nem a teljes történet – mondta, majd visszanézett a naptáraira.

– Tudom. Most jöttem rá. Össze kell vetnünk a jegyzeteidet az én jegyzeteimmel, amelyek az eddig történt időugrásokat tartalmazzák. De… – A szíve a torkába ugrott. Lehet, hogy amit tervezett, nem lesz lehetséges. – Van egyáltalán feljegyzésed arról, hogy mikor láttál engem a múltban?

Elpirult, és visszanézett a naptáraira.
– Az első kettő után vezettem nyilvántartást, azokról már tudunk.

– Tényleg?

Felvette az egyik naptárát, és megmutatta neki egy hetet 2001. február közepéről.
– Látod azt a firkát ott? – A férfi lenézett, és meglátta a jelet, amire a lány mutatott.

– Igen.

– Az egy kígyó. Minden nap, amikor láttalak, rajzoltam egyet a naptáramba.

– Miért?

– Őszintén szólva fogalmam sincs, miért, de azt hiszem, jó, hogy így tettem. Mert most átnézhetem ezeket, és megbizonyosodhatok róla, hogy egyeznek-e azokkal az időugrásokkal, amelyekről már tudunk.

Szóhoz sem jutott. Annyira aranyos volt, hogy már ilyen korán is nyomon követte a dolgokat, mintha valamilyen szinten tudta volna, hogy egy nap fontos lesz. Az elkövetkező néhány órát azzal töltötték, hogy átnézték az összes füzetét a „kígyó” után kutatva, és összehasonlították a dátumokat Draco jegyzeteivel.

Amikor Hermione végigvette az utolsó naptárat, letette, és ragyogó arccal Dracóra nézett.
– Ez mind.

– Tényleg? Biztos vagy benne?

– Biztos. Minden szerepel. Ami azt jelenti… – elhallgatott, majd a falra mutatott –, hogy miután ezek az időugrások megtörténtek, a történelmünk kialakult.

– És eltávolíthatjuk a darabokat – suttogta Draco.

Mindketten csendben ültek, és a falon szereplő dátumokat nézegették. Hermione felállt, és intenzíven bámulta azt a helyet, ahol az állt:
– Draco Luciusszal.

– Draco – komoly arckifejezéssel fordult vissza hozzá. – Mit gondolsz, mit mondott neked az apád a jövődről? Mit súg a megérzésed?

Hogy nem lehet gyerekünk.

Draco éppen az apja íróasztaláról elvett jegyzeteket tanulmányozta, és rájött, hogy Lucius a „jelentéktelen” szót írta oda a rész mellé, amelyben leírta, hogy az örökösöknek tisztavérűeknek kell lenniük az örökléshez. Miért tartotta ezt a törvényt jelentéktelennek? Talán azért, mert tudta, hogy nekik nem lehet majd gyerekük?

Ez stimmel. Hermione elmondta neki, hogy gyereket szeretne, így ha megtudná, hogy soha nem lesz gyerekük, nagyon csalódott lenne. Talán az apja ezt a tudást használta fel arra, hogy figyelmeztesse Dracót, ne vegye feleségül Hermionét. Ha Draco ezt közvetlenül az esküvője előtt tudta volna meg, elhalasztotta volna az esküvőt, csak hogy biztosan Hermione is tisztában legyen a korlátozással az esküvő előtt.

Draco már néhány hete kutatott a meddőségi átkok után, de a történelmi forrásokban szereplő rövid említéseken kívül semmit sem talált. Konkrétumokra volt szüksége. Ez valami olyan volt, ami már régóta hatályban volt az egész Malfoy-vérvonalon? Vagy apjának kellett aktiválnia? Pontosan hogyan működött a varázslat? És ami a legfontosabb: vissza lehetett-e fordítani?

– Ennyire rossz a helyzet, mi? – Hermione aggódva nézett rá.

Draco magához húzta a lányt.
– Nem akarom aggasztani a legrosszabb feltételezéseimmel. Utánajárok néhány dolognak, amit apám dolgozószobájában találtam, és amint konkrétumot tudok, elmondom neked.

A lány a mellkasához hajtotta a fejét, majd elfordult, és újra a falra nézett.
– Egy részem azt hitte, hogy ez soha nem fog véget érni.

– Tudom. Egy nap remény van egy normális életre – válaszolta Draco, de a szavak üresnek tűntek.

***

Jelen idő: 2005. március / Draco ideje: Megegyezik a jelennel

Draco Malfoy

Amikor Draco hazatért egy hosszú nap után a Lényvédők irodájából, Hermione a nappaliban dolgozott. Felnézett, és mosolygott rá.

– Szia, milyen volt a napod?

Szörnyű. Az ötleted, hogy nonprofit szervezeteknél dolgozzak, hülyeség volt, és bárcsak soha ne egyeztem volna bele.

– Jó – morogta, miközben a köpenyét egy székre dobta. Felrohant az emeletre, és elkezdett turkálni a folyosói szekrényben, amíg meg nem találta a seprűjét. Amint az ujjai köré fonódtak, azonnal könnyebbnek érezte magát.

Draco felvette a kviddicsruháját, és lekiáltott:
– Elmegyek– majd eltűnt a Greengrass-birtokra.

– Hova? – kiáltott vissza Hermione.

Draco felhúzta a szemöldökét. Muszáj neki minden apró részletbe beleszólnia az életemben?

Hermione feje megjelent a lépcső alján, és aggódva nézett fel rá.
– Mondd el, mi a baj! És hova mész? Terveztük, hogy elmegyünk…

Mielőtt a mondat többi részét is meghallhatta volna, eltűnt. Mindig volt valami tervük, hogy elmennek ide vagy oda. Nem ártana neki, ha néha egyedül menne.

Draco már néhány pillanat múlva jobban érezte magát a repülés közben. Örült, hogy Daphne a barátja, mert most, hogy kerülte a kastélyt, az egyetlen másik lehetőség a repülésre a Greengrass-birtok területe volt. Sajnos a Nott-kastélyt mugli házak vették körül. És bár az Odúban közelében lévő mezők biztonságosak voltak, furcsának érezte, hogy megkérje a Weasley-eket, hadd használhassa őket.

Belélegzett a friss levegőből, és érezte, hogy az kezd megnyugtatni. Tudta, hogy jóvá kell tennie Hermionének, de még mindig nem volt megfelelő hangulatban ahhoz, hogy erre gondoljon. Arra az érzésre koncentrált, ahogy a szél simogatta az arcát, és a levegőben repülés súlytalanságára.

Draco vacsora után néhány órával tért vissza a házba, és Hermionét a kandalló mellett egy magazint olvasva találta.

– Sajnálom – mondta az ajtóból.

– Jó. – A lány dühös volt, és a magazinra szegezte a tekintetét, miközben Draco mellé ült a kanapéra.

Draco többször is kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, de nem jött ki belőle egyetlen szó sem. A harmadik alkalom után mélyet sóhajtott, mire Hermione becsukta a magazint, és felé fordult.

– Utálom, amikor így elmész.

– Tudom. – Hátradőlt a kanapén.

– Megint Ana volt? – kérdezte a lány, és vigasztalóan rátette a kezét a férfi lábára.

Draco rátette a kezét a lányéra, és bólintott.
– Az a ribanc ragaszkodik ahhoz, hogy a befektetési tervem minden sorát átnézze, mintha bűnözőként sikkasztanám el a pénzüket. Van, hogy utálok ott dolgozni.

– Bármikor kiléphetsz, Draco. Nem kényszerítelek, hogy ott dolgozz. Csak próbáltam…

– Tudom. – A férfi halványan elmosolyodott.

Hermione letette a magazinját az asztalra, és a varázsló oldalához hajolt.
– Legközelebb nem mondanád meg egyszerűen, hogy rossz napod volt, és el kell menned repülni?

– Megpróbálom. De nem ígérem. – Karját a lány vállára fonta, és magához húzta.

– Bűzlesz – mondta a lány, de nem húzódott el tőle.

– Te jöttél hozzám, hogy rám támaszkodj. Nem én hívtalak ide.

– Hát, zuhanyoznod kéne. Pár perc múlva a Potterékhez kell mennünk tojásokat elrejteni.

– Ó, igaz. Elfelejtettem. – Felállt, és kinyújtózott. – Örülök, hogy szerezted nekem az állást, tényleg. Igazad volt. Nagyon szükségük van segítségre, és nekem is jó, hogy van mit csinálnom.

– Sajnálom Anát. Egy idióta.

– Umbridge-re emlékeztet.

– Ó, arra a nőre, akinek a Vizsgálóbizottságába alig vártad, hogy csatlakozhass.

– Igen, látom az iróniát – mondta keserűen.

Hermione elmosolyodott, és felvette a magazinját.
– Gyerünk már. Indulunk, amint készen vagy. Megint késni fogunk, de azt hiszem, ez már a hírnevünk. Valószínűleg azt fogják hinni, hogy szeltünk.

– Nagyon gyorsan össze tudom szedni magam, így aztán tényleg kefélhetünk.

A lány megrázta a fejét.
– Ha nem pazaroltál volna el ennyi időt a néma dührohamoddal, talán meg is tehettük volna. – Lapozott a magazinjában. – Most pedig menj!

Draco sóhajtott, és felment az emeletre. Csalódott volt, hogy ki kell hagynia ezt a húsvétot, de tudta, hogy ez egy fontos időugrás a múltbeli önmaga számára. Látta, milyen Hermionénál lenni a házon kívül, és bepillantást nyert abba is, milyen lenne a barátsága Potterrel. Még az is sokat segített, hogy Teddy egész nap körülötte lógott.

Miután Draco befejezte a zuhanyzást, még mindig rosszul érezte magát, de megpróbált mosolyt varázsolni az arcára. Hermione nem érdemelte meg, hogy szenvedjen csak azért, mert ő rossz hangulatban volt. Amikor visszatért a nappaliba, a lány letette a magazint, és megsimogatta a kanapén mellette lévő helyet.

– Nincs idő dugásra, de mit szólnál pár perc csókolózáshoz?

Berohant a szobába, és a kanapéhoz szorította a lányt, karjaira támaszkodva, hogy ne nyomja össze.

– Kiváló kompromisszum – suttogta a fülébe, mielőtt ajkaival elfoglalta a lány száját.


***


Jelen idő: 2005. március / Draco ideje: 2000. december

Ginny Potter

James Ginny karjaiban elaludt, mielőtt a lánynak esélye lett volna ágyba fektetni. A tojáskeresés izgalma és a házban lévő sok ember biztosan kimerítette. Épp fel akarta vinni a férfit az emeletre, amikor meglátta, hogy Malfoy kiment Teddyvel. Úgy gondolta, jobb, ha utánuk néz, mivel nem tudta, mennyire ért ez a Malfoy-változat a gyerekekhez.

Amikor kiment, Malfoy egy székben ült, míg Teddy a seprűjén száguldott körbe-körbe az udvaron. Ginny integetett Teddynek, majd Malfoy felé fordult.

– Úgy tűnik, mi mind öregszünk, te meg egyre fiatalabb leszel.

Malfoy összeszűkítette a szemét, de hallgatott.
– Hogy vagy, Görény?

– Olyan jól, amennyire csak lehet, miközben itt ülök melletted, Ginevra. – Ginny gúnyosan elmosolyodott. Vannak dolgok, mint például Malfoy szellemes megjegyzései, amelyeket az idő sem változtat meg.

Ginny épp vissza akart vágni, amikor James megmozdult a karjaiban. Csitította, hogy visszaaludjon, és elkezdte ringatni.

– Tényleg le kellene tennem. Mindjárt jövök.

Miután letette Jamest a szobájába, látta, hogy Harry csatlakozott Malfoyhoz odakint, és magukra hagyta őket. Elfelejtette elmondani Harrynek, hogy Malfoy ma időutazik, és azon tűnődött, vajon azonnal észreveszi-e, vagy eltart egy darabig. Neki nyilvánvaló volt, most, hogy tudta, és szemrehányást tett magának, amiért korábban nem vette észre Malfoy állapotát. Ginny meglátta Hermionét, aki a pultnak dőlt, és gondolatlanul keverte az ételt a tányérján, és odament hozzá.

– Hogy vagy? – Ginny minden esetre gyorsan egy Disaudio varázslatot vetett rájuk.

– Jól. – Hermione erőltetett mosolyt varázsolt az arcára.

– Nem kell hazudnod nekem. Malfoy tegnap este elmondta, hogy ez a verziója nem szerelmes beléd.

– Tényleg?

– Aggódik érted.

– Semmi baj, tényleg. Elhatároztam, hogy megpróbálom szeretni a múltbeli énjét, még ha ő nem is szeret engem, és hát, azt hiszem, én szeretem. Nagyon aranyos volt, amikor korábban készülődtünk. Bekötötte a szememet, hogy ne lássam, ahogy átöltözik.

Ginny nevetett.
– Ó, szóval régen szégyenlős volt.

– Az nyilvánvalóan elmúlt.

– Tudod, melyik időből jött?

– 2000. december.

– Hű, ilyen korán? Szóval már akkor is jól bánt a gyerekekkel. Biztos született tehetség.

Hermione halványan elmosolyodott.

– Lesznek gyerekek a jövőtökben?

Hermione vállat vont, és elfordította a tekintetét.

– Szeretnél gyerekeket? Soha nem kérdeztem.

– Igen, egy napon.

– Hamarosan? – szorította Ginny.

– Én… nem tudom. – Hermione visszatért ahhoz, hogy a gyümölcsdarabkákat tologassa a tányérján.

– Kérlek, ne mondd, hogy erről még nem beszéltetek kettőtök között.

– Beszéltünk róla, még az esküvőnk előtt, és mindketten szeretnénk.

– Ó, remek. Akkor mi a baj?

– Elmondom, de ezt magadnak kell tartanod.

Ginny bosszúsan nézett vissza a barátnőjére.
– Mikor árultam el valaha is az egyik titkodat? Mondd el!

Hermione a hátsó kertbe vezető ajtóra pillantott, majd vissza Ginnyre.
– Oké. Szóval valójában sokat gondolkodtam a gyerekeken. Amióta az anyja néhány hete megkérdezte, hogy tervezünk-e gyereket. – Ginny erre felhúzta a szemöldökét. Volt még pár kérdése, de nem akarta félbeszakítani Hermionét, hiszen végre beszélni kezdett.

– És az időzítés a munkával is szinte tökéletes. Év végén befejezem a jelenlegi munkámat, és…

– Év végére akarsz gyereket? – kérdezte Ginny. – Egy kis időbe telik, amíg elkészülnek, szóval talán el kéne kezdened a dolgot.

– Tudom, Ginny, de figyelembe kell vennünk ezt az időhurkot. A jó hír az, hogy pár hete utánajártunk a dolognak, és biztosak vagyunk benne, hogy jövő márciusban véget vethetünk neki anélkül, hogy ez hatással lenne a kapcsolatunkra. Szóval, ha akkorra lenne gyerekünk, az valahogy jól összejönne, nem igaz? Az ő időugrásainak vége egybeesne azzal, hogy mi belépünk az életünk következő szakaszába.

– Ez tökéletes. Akkor miért hangzol szomorúnak?

Hermione újra a tányérjával kezdett babrálni, Ginny pedig eltolta tőle. Hermione nem nyújtotta ki a nyelvét, ahogyan általában szokta, amikor Ginny úgy bánt vele, mint egy gyerekkel, hanem csak megvonta a vállát.

– Mondd el! – sürgette Ginny, anyai hangon.

Hermione ismét megvonta a vállát.

– Ideges vagyok, hogy Dracóval beszéljek a tervemről, mert ő azonnal tudni fogja, ha ez megtörténik. Ő már járt azokban az időpontokban, és tudni fogja, volt-e baba, vagy terhes voltam-e. És eddig soha nem említett semmit erről. Szóval, nem is tudom. Megvolt a tervem, és izgatott lettem tőle, aztán rájöttem, hogy nem fog megvalósulni. Egyszerűen csalódást okozott.

– Nincs az a szabály, hogy ő nem mondhat el neked dolgokat a jövőből? Talán ezért nem említette.

– Talán…

– Hermione – mondta Ginny szigorúan –, nyilvánvalóan zavar téged ez a dolog, szóval beszélned kell vele. Nem akarjuk, hogy megismétlődjön a legutóbbi eset.

– Tudom. Beszélek vele. Nos, persze, amikor az én Dracóm visszajön.

Egy ideig csendben maradtak, majd Ginny Hermionéhoz fordult, és suttogva kérdezte:
– Akarsz hallani egy titkot?

Hermione elmosolyodott, és bólintott.

– Terhes vagyok.

– Már megint?!

Ginny csendre intette, majd eszébe jutott, hogy a Disaudio varázslat még mindig hat.
– Még nagyon korai, novemberben lesz a szülés. De hát, ha a terved sikerül, a gyerekeink talán egy évfolyamon lesznek a Roxfortban.

Hermione átölelte Ginnyt.
– Annyira örülök nektek.

Ginny gonosz mosolyt villantott rá.
– Alig várom, hogy kiöntsem neked az anyasággal kapcsolatos panaszokat.

– Máris ezt csinálod.

– Az még semmi. Eddig visszafogtam magam.

Hermione végül elmosolyodott.
– Remek trükk, Ginny.


***


Jelen idő: 2005. április / Draco ideje: megegyezik a jelen idővel

Hermione Granger-Malfoy

Hermione az ágyán feküdt, és az Arcturus csillagképet követte az ujjával, miközben arra várt, hogy Draco visszatérjen Theótól. Hallotta, ahogy káromkodik, amikor megjelent az ajtóban.

– A francba, ezt megbeszéltük? Teljesen elfelejtettem.

Felkönyökölt, és ránézett.
– Nem, nem terveztük. Csak… van valami, amiről beszélni szeretnék. Ha most van kedved beszélgetni, persze.

Bólintott, levetette a cipőjét, majd oldalára feküdt, és ránézett.
– Mi az? A legutóbbi időugrásról van szó? Azt hiszem, még nem beszéltünk róla részletesen.

– Olyasmi… – Hermione hangja elhalt, és sóhajtott, miközben próbálta kitalálni, hol is kezdje.

– Nem Astoria miatt van, ugye? Nem maradt nálam, amíg a múltban voltam, és legtöbbször haragudott rám. Talán emlékszel rá. Amikor a baletten láttalak, úgy éreztem, észrevetted a köztünk lévő feszültséget.

– Nem erről van szó, Draco, bízom benned. És most, hogy párszor láttalak benneteket együtt egy ital mellett, egyértelmű, hogy nincs többé semmilyen érzés, egyikünk részéről sem.

– Jó. Egyetértek. Szóval… ööö… valami az ugrásod végével kapcsolatos volt?

A lány felé fordult, és bólintott.
– Emlékszel, miről beszéltünk, amikor visszatértünk ide a Grimmauld-házból?

Látta, ahogy a férfi törheti a fejét, majd végül megrázta a fejét.
– Nem emlékszem. Mondd el.

A lány a férfi szemébe nézett, miközben így szólt:
– Azt mondtad, hogy nincsenek gyerekeink.

A varázsló elfordította a tekintetét, mielőtt a lány bármit is kiolvashatott volna az arcáról.
– Ó.

– Soha nem láttál gyerekeket, vagy engem terhesen, az időhurok alatt, ugye?

A férfi megrázta a fejét, és a lány szíve a torkába ugrott. Aztán Draco megragadta a kezét, és sietve megnyugtatta.

– De ez nem jelenti azt, hogy nincsenek gyerekeink. Biztosan csak azután lesznek, hogy véget vetünk ennek. – A lány érezte, hogy a férfi titkol valamit. Ismét elkerülte a tekintetét, és az összekulcsolt kezeikre nézett.

– Valamit titkolsz. Mondd el, mi az!

Elengedte a kezét, és felnézett az égre. Ez nem volt jó jel. Ha nem tudta a szemébe mondani, akkor biztosan elég rossz hírről van szó.
– Attól tartok, hogy talán nem lesznek gyerekeink.

– Mi? – Hideg futott végig rajta.

– Nincs rá bizonyítékom. Csak egy gyanú. De, amikor azt kérdezted, mit gondolok, mit akar apám mondani nekem, mit súg a megérzésem, akkor ez volt a tippem. Talán ezt próbáltam elmondani neked még az esküvőnk előtt. Átnéztem az összes lehetséges átkot, de nem találtam semmit, ami elég részletes lett volna ahhoz, hogy segítsen.

Hermionénak néhány pillanatba telt, mire visszanyerte a hangját.
– Szerinted ez valami Malfoy-családi átok, ami megakadályozza a félvér gyermekek születését? Vagy egy célzottabb meddőségi varázslat, amit az apád vetett ránk?

Draco a mennyezetre szegezte a tekintetét. Hermione nagyon szerette volna, ha ránéz, de tudta, miért nem akarja. Valószínűleg most teljesen összetörtnek tűnt, és ő azt hinné, hogy az ő hibája.

– Mindkét fajta varázslatot alkalmazták már a múltban – válaszolta monoton hangon. – De az első… azt hiszem, arról hallottam volna, miközben felnőttem. A másodikról pedig… szeretném hinni, hogy az apám nem volt képes ilyen kegyetlen tettre. De lehet, hogy éppen ezért törölte ki az emlékeimet. Talán valamit kellett tennie velem, hogy aktiválja a varázslatot, és szüksége volt rá, hogy elég sokáig felejtsem el, hogy ne tudjam megpróbálni visszafordítani.

Hermione odanyújtotta a kezét, és meghúzta Draco arcát, hogy ráforduljon. Draco ugyanolyan szomorúnak tűnt, mint ahogy ő érezte magát.

– Ideje, hogy szembeszállj vele.

– Tudom. – Megragadta a kezét, az ajkaihoz emelte, és megcsókolta.

– Nem gondoltam volna meg magam a házasságunkkal kapcsolatban, ha ezt akartad mondani.

Elkomorodott az arca.
– Hermione, tudom, hogy te…

– Komolyan gondolom. – A fejét Draco mellkasára hajtotta. Draco karjaival átölelte, és Hermione azonnal jobban érezte magát. – Vannak más módszerek is a gyerekvállalásra. De te… nincs más olyan, mint te.

Érezte, ahogy Draco halkan nevet alatta.
– Nos, tudod, mire gondolok – tette hozzá.


***

Jelen idő: 2005. április / Draco ideje: 2000. július

Hermione Granger-Malfoy

Hermione és Draco a kanapén ültek, egymás lábait összefonva, mindketten egy-egy regényt olvastak. Érezte, ahogy a férfi megrezzen, és épp időben pillantott oda, hogy lássa, ahogy megvillan. Felült, és kérdőn nézett rá, szemével kérdezvén, hogy milyen Dracóval fog találkozni. A férfi homlokráncolással válaszolt.

– 2000. júliusából jövök, és szörnyű leszek, és annyira sajnálom. Ne felejtsd el, hogy téged szeretlek mindennél jobban. – A kezét a lány lábára tette, miközben továbbra is sietve beszélt. – Idióta voltam, szóval kérlek, ne hallgass semmire, amit most mondani fogok. Te tökéletes vagy. Okos, gyönyörű, kedves, céltudatos, hűséges…

– Draco – hajolt le, hogy gyorsan megcsókolja az arcát. – Nem foglak megbüntetni a múltbeli éned miatt. Megígérem.

A férfi kételkedve nézett rá, és ő is kissé ideges volt, de igyekezett nem kimutatni. Mély levegőt vett, és egy pillanat alatt a férje eltűnt, helyére pedig egy fiatalabb, ijedt változata lépett.

Egy pillanatig csendben ültek, és Hermione a férfi szemére koncentrált. Viharosak voltak, és a lány látta, hogy érzelmek áradata kavarog bennük: elsősorban félelem, de emellett zavarodottság, harag és – meglepő módon – vágyakozás is.

A férfi lesütötte a tekintetét, és a kezére nézett, amely még mindig a lány combján pihent; elkomorodott, majd gyorsan visszahúzta.

– Mi a mai dátum? – morogta.

Hermione mély levegőt vett, és megpróbált nyugodt maradni, miközben válaszolt néhány nyers kérdésre az időugrással kapcsolatban.

– Miért vagy ennyire dühös, Draco? – Annyira szerette volna segíteni neki, de a kérdése felbosszantotta a férfit, és hamarosan veszekedni kezdtek.

Megfogadta magának, hogy nem fog vitába keveredni ezzel a Dracóval, de ő pontosan tudta, mit kell mondania, hogy megbántsa. Néhány perc múlva rájött, hogy amit csinál, az egyáltalán nem segít, és megpróbált elmenekülni a hálószobájába. Draco követte oda, és amikor a lány megpróbálta becsukni az ajtót, ő nyitva tartotta.

Ahhoz képest, hogy állítólag annyira gyűlölte, nem szívesen hagyta egyedül.
– Hogy tudod ezt elviselni? – kérdezte. – Biztosan látod, hogy ez el van cseszve.

Hermione sóhajtott, és hagyta, hogy egy kicsit látszódjon a benne felgyülemlett csüggedtség. – Tavaly nagy veszekedésünk volt emiatt. Nehéz volt… De most… – Megvonta a vállát. – Nem is tudom. Folyton ingadozom.

Megkönnyebbülés volt, hogy szabadon beszélhetett a gondolatairól Dracónak, még ha csak ennek a szörnyű változatának is. Hermione igyekezett elrejteni ezt a mélankóliát a férje előtt, mivel tudta, mennyire rosszul érezné magát tőle. Még mindig fájt neki, hogy az a terve, miszerint egy éven belül gyereket szül, nem fog összejönni, és gyanította, hogy ennek egy része átjön, miközben ezzel a Dracóval beszélgetett.

Draco valami megjegyzést tett arra, hogy be kellene fejezniük az időutazást, és Hermionénak le kellett harapnia a nyelvét, hogy ne varázsolja el. Az az idióta, mintha még nem is gondoltak volna erre? Hermione szarkasztikus megjegyzést tett, mire Draco hamarosan újra ordibálni kezdett, hogy ez az ő élete, és utálja őt, bla-bla-bla.

Hermione a könyvespolchoz ment, alig figyelve Draco dühöngésére. Miután kiválasztott egy könyvet, meglepődve látta, hogy a férfi még mindig ott van. Miért nem hagyja békén? Aztán a férfi feltette a legnevetségesebb kérdést.

– Miért nem próbálsz udvarolni nekem, amikor előbújok?

Hermione egy pillanatig ránézett. Az a vad gondolat villant át az agyán, hogy ez az ő Dracója, hiszen pontosan ilyen viccet szokott mondani. Felnevetett, és nem sokkal később Draco is csatlakozott hozzá. Szinte el tudta képzelni, hogy a férjével van.

Ez azonban nem tartott sokáig. A férfi gúnyosan ránézett, majd végül elindult, hogy elhagyja a szobát.

– Meg fogom találni a módját, hogy megtörjem ezt a kibaszott időhurkot – kiáltotta vissza a válla felett.

Hermione még mindig nevetett, majd lihegve így szólt:
– Sok szerencsét!

Az ő Dracója is ugyanazt az ígéretet tette, de ő sokkal kedvesebben fogalmazott. Leült a székébe, odahívta Csámpást, majd elkezdte olvasni a kiválasztott könyvet, remélve, hogy az időugrás nem tart majd túl sokáig.


***

Jelen idő: 2005. április / Draco ideje: Megegyezik a jelennel

Draco Malfoy

Hermione a konyhában bájitalt főzött, amikor Draco aznap este visszatért. A félreérthetetlen illatból rögtön felismerte, hogy ez egy kalapkúra bájital, amit az is megerősített, hogy Hermionét egy védő buborékfej-varázslat borította.

Az ajtóból integetett neki. A lány ragyogóan mosolygott, ami a buborékfej varázslat miatt nevetségesnek tűnt. Draco legszívesebben odarohant volna hozzá, és a karjaiba emelte volna, de távolságot tartott, amíg Hermione stabilizálta a bájitalt. Utálta a kalapkúra bájital főzését, és örült, hogy nem zavarta ez a házimunka. A folyosón várt, és pár pillanat múlva a lány megjelent, és amint átlépte az ajtót, azonnal feloldotta a buborékfej varázslatot.

Átölelte, és hevesen, kissé kétségbeesetten megcsókolta. A lány belesüppedt a karjaiba, ő pedig még szorosabban magához húzta, megkönnyebbülve, hogy a lány még mindig kedveli őt.

– Mi történt? – kérdezte a lány, amikor végre elengedte.

– A kviddicsmeccs estéje volt.

– Ó, igen. Emlékszem. – A lány felemelte a kezét az arcához. – Az volt a fordulópont számomra, amikor bocsánatot kértél.

– Minden szót komolyan gondoltam, és újra elmondhatom, ha…

– Draco – csókkal elhallgattatta, majd a mellkasához hajtotta a fejét. – Már mindent átbeszéltünk. Nem kell többet bocsánatot kérned. – A férfi szorosabban ölelte magához, miközben a lány hozzátette: – Örülök, hogy visszajöttél.

– Mi történt itt?

– Semmi különös. Rámutattál arra az igazságtalanságra, hogy amikor visszajössz, udvarolsz nekem, de én nem vesződöm azzal, hogy viszonozzam.

– A francba, micsoda barom voltam.

– Úgy mondod, mintha már a múlté lenne.

Megcsiklandozta, mire a lány a konyhába menekült, ahol tudta, hogy a férfi nem fogja követni.

– Most talán elmenekültél, de ezzel még nincs vége – kiáltott utána a folyosó biztonságából.

– Ezzel csak megerősíted, hogy még mindig egy barom vagy – mosolygott a lány. Draco a bejárati ajtó felé fordult, azzal a szándékkal, hogy hoz valami vacsorát, mivel kizárt volt, hogy bármit is megegyen abból, amit azok a borsos gőzök között készítettek.

– Draco.

– Igen?

– Szerettem őt, annak ellenére, hogy gonosz volt.

– Te… tényleg?

– Igen. – Draco a lány szemének ragyogásából, amit a buborékfej varázslat még felerősített, láthatta, hogy igazat mond. A lány még egyszer rámosolygott, mielőtt visszafordult a bájitalhoz.

Melegség áradt végig az ereiben, és a szíve olyan könnyűnek érezte magát, mint már régóta nem. Úgy érezte, mintha lebegne egészen a sarkon lévő delikáteszig. A lány szerette őt, teljes egészében. Régóta először érezte úgy, hogy bármi is történik az apjával, együtt átvészelhetik. És most egy újabb időugrással közelebb kerültek a boldog végükhöz.


***

Lucius Malfoy

Amikor Lucius megérkezett az étterembe, Draco már az asztalnál ült, és idegesnek tűnt. Lucius sóhajtott. Miért érezte Draco szükségét, hogy így, nyilvános helyen találkozzanak? Ha nem ismerné jobban, azt hinné, hogy Draco fél kettesben maradni vele. De nem erről volt szó. Draco büntette őt, és ez jobban fájt, mint Lucius valaha is elképzelhette volna. Elhessegette ezeket a gondolatokat, mielőtt odalépett a fiához.

– Apám – mondta Draco monoton hangon, amikor Lucius leült vele szemben.

– Örülök, hogy látlak, Draco. Rég nem találkoztunk.

– Igen. – Draco elkerülte Lucius tekintetét, de már nem tűnt idegesnek. Arca kifejezéstelen volt. Érthető volt, hogy megpróbálja kordában tartani az érzelmeit. Draco gondolatai sokkal nehezebbek voltak, mint egy átlagos emberé. Lucius türelmesen várta, hogy a fia megszólaljon.

– Rögtön a lényegre szeretnék térni, apám. Van olyan átok, ami megakadályozná, hogy Hermionéval gyerekeink legyenek?

Lucius meglepetésében tágra nyílt szemmel nézett rá.
– Gyerekek? A te állapotodban? Az katasztrófa lenne – sziszegte.

Draco tekintete az aggodalmasról a reménytelire váltott.
– Szóval lehetséges? Hogy gyerekeink legyenek?

– Én… – szakította félbe magát Lucius, zavartan. Miért gondolta Draco, hogy nem lehetséges? Mert egy sárvérűt vett feleségül? Lucius hallott már ilyen átkokról. Rejtélyes varázslat volt, de ahhoz kellett valaki, aki végrehajtja. Draco azt hitte, hogy valaki meg is tette? Draco azt hitte, hogy ő tette? Ezért büntette Luciust ilyen szigorúan?

Mi a fenéért tenne ilyet Lucius? Főleg azok után, ami közöttük történt. Ez a mérgező gondolat teljesen a lányra utalt.

– Azt gyanítod, hogy én vetettem ki egy átkot, ami megakadályozza, hogy neked és a feleségednek gyerekeitek legyenek? Ki adta ezt a fejedbe? Azt hiszem, mindketten tudjuk.

– Hagyd ki Hermionét ebből a beszélgetésből – mondta Draco olyan pimasz hangnemben, amilyet korábban soha nem használt volna Luciusszal szemben.

Lucius gúnyosan elmosolyodott, és épp válaszolni akart, amikor Draco felállt a székéről.
– Nem tettél semmit? És nem ismersz olyan varázslatot, ami ezt megakadályozná?

Lucius továbbra is dühösen bámult rá. Ez az egész beszélgetés értelmetlen volt. Annyi dolog közül, amiről beszélhetnének, Draco pont a gyerekeket választotta?
– Szóval az a terved, hogy gyereket szülj, mielőtt az időhurok véget ér. De őket is kitörölné a rendszer, amint megtöröd a hurkot. Ezt biztosan látod.

A fia sóhajtott, és megrázta a fejét.
– Nem fogom megtörni. – Ezekre a szavakra Luciusból minden levegő kiszállt. – Már mondtam neked ezt korábban is – folytatta Draco, nem törődve Lucius fájdalmával. – Csak biztosra akartam menni, hogy nem tettél semmit, ami megakadályozná. Tőled nem tartanám lehetetlennek.

Szavai tőrként hatottak Luciusra.
– Szeretlek, Draco, bár látom, hogy nem hiszel nekem.

Draco éppen mondani akart valamit, de megrázta a fejét, és magára hagyta Luciust. Lucius újra és újra átgondolta a furcsa beszélgetést a fiával, miközben megpróbálta visszanyerni a nyugalmát. A szíve hevesen dobogott a mellkasában, és semmi sem tudta megnyugtatni. Néhány pillanat múlva, amikor a pincér odajött, hogy megkérdezze, visszatér-e az étkezőtársa, Lucius majdnem megátkozta a fiatalembert. A pincér mintha megérezte volna a veszélyt, és békén hagyta.

Gyerekek. Hermione rábeszélte Dracót, hogy vállaljanak gyereket. Mindezt azért, hogy megakadályozza, hogy megtörje az időhurkot. Lucius legszívesebben megfojtotta volna. Azt, hogy Dracót ellene fordította, még szinte megbocsáthatta volna, főleg tekintettel a vele kapcsolatos korábbi tapasztalataira. De ezt… ezt soha nem fogja neki megbocsátani.

***

Hermione Granger-Malfoy

– Bocs, hogy késtem. – Hermione egy közeli oszlopnak dőlt, és próbált levegőhöz jutni. – Idefutottam. Készen állsz az ebédre?

Theo nem figyelt rá. Követte a tekintetét egy magas, izmos, világosbarna hajú varázslóig, aki az átrium túlsó oldalán két idősebb varázslóval beszélgetett. Teljes testével nevetett, és Hermione is majdnem nevetett, annak ellenére, hogy nem ismerte a poént.

Visszanézett Theóra, aki figyelmesen tanulmányozta a varázslót. Így néz ki a csodálat Theo arcán?

– Föld hívja Theót. – A keze előtt integetett, mire a férfi szeme hirtelen rámeredt.

– Mi? Ez mit jelent?

– Ez egy mugli mondás. Az űrrepülésre utal. Mintha a fejed az űrben lenne, én pedig a Földről hívnálak.

Elkomorodott.
– A fejem teljesen rendben van.

– Tetszik neked az a srác? – Visszamutatott a magas varázslóra. Theo gyorsan lehúzta a kezét, majd úgy tett, mintha unatkozna.

– Melyik srác?

Hermione felhúzta a szemöldökét.
– Ó, nem is tudom. Az ott az átrium túloldalán, akire szinte nyáladzottál.

Theo felhorkant.
– Tudod, az a jóképű, akinek olyan ragályos a mosolya?

– Törődj a saját kibaszott dolgoddal, Granger.

Granger? Nyilvánvalóan érzékeny pontra tapintott. Theo elindult a Minisztérium kijárata felé, de Hermione a helyén maradt, és visszanézett a varázslóra. Hallotta, ahogy Theo halkan elmorzsol néhány káromkodást, mielőtt újra megjelent mellette.

– Meséld el, mi van vele – mondta Hermione, anélkül, hogy levette volna a szemét a szóban forgó férfiról.

Theo hallgatott. Mindketten figyelték, ahogy egy fiatal boszorkány csatlakozott a csoporthoz. A lány a kezét a magas varázsló karjára tette, és amikor Hermione Theo felé nézett, az morcosan nézett rá.

– Nemrég együtt dolgoztunk egy projekten. Ennyi az egész.

– És kedveled?

Theo vállat vont, amit Hermione igennel értelmezett.

– Dehogyisnem kedveled. Theo, ez nagy dolog. Te senkit sem kedvelsz.

– Téged kedvellek. Vagyis kedveltelek, még ez a beszélgetés előtt.

Mosolygott. Theo olyan aranyos volt a morcos külsője mögött. És ha kedvelte ezt a srácot, bárki is legyen az, segíteni akart neki.
– Hogy hívják?

Azt hitte, nem fog válaszolni, de aztán halkan így szólt:
– Bennett.

– Mi a keresztneve?

– Ennyi volt. A teljes neve Bennett Clark.

– Két vezetékneve van?

– A te neved Hermione, a férjedé pedig Draco. Tényleg olyan helyzetben vagy, hogy mások nevét ítélgesd? – gúnyolódott Theo.

Hermione nevetett.
– Igazad van. Na jó, miért nem hívod el randira?

Theo sóhajtott, és elfordult a férfitól.
– Nem fog működni.

– Miért nem?

– Hugrabugos – mondta Theo, mintha ez mindent megmagyarázna.

Hermione zavartan megdöntötte a fejét.
– Te is hugrabugos vagy – suttogta, mire Theo felhúzta a szemöldökét.

– Nem úgy értem, ahogy Blaise használja, a melegekre utaló eufemizmusként. Úgy értem, igazi Hugrabug, a sárga sállal és a borzcímérrel.

– Ó, szóval azt akarod mondani, hogy kedves. – Theo újra vállat vont. – Te is kedves vagy – a lelked mélyén. És nyilvánvalóan kedveled őt, szóval menj, hívd el randira. Mi a legrosszabb, ami történhet?

– Lehet, hogy nemet mond! – sziszegte Theo, a félelemtől tágra nyílt szemekkel.

– Hát, akkor egyedül maradnál, ahogy most is. Szóval… fájdalom nélkül nincs eredmény.

– Mi a faszt jelent ez?

– Bocs. Ez egy mugli sportkifejezés. Tudod, azt hiszem, mostanában túl sokat nézek tévét. – Megpaskolta Theo vállát. – Nézd! Egyedül van. Menj oda!

– Nem. Úgy néz ki, mintha valakire várna. Talán a pasijára. Vagy talán teljesen félreértettem, és nem is meleg.

Hermione visszafordult Theóhoz, és megragadta mindkét karját.
– Képes vagy rá, Theo. Tudom, hogy félsz, de te hihetetlen vagy. Te vagy a kedvencem az összes mardekáros közül, néha még Draco előtt is. Okos vagy, aranyos, kedves, vicces és gondoskodó, és ha egy hugrabugossal akarsz randizni, akkor azt kell tenned. Szóval, menj, hívd el randira!

Egy ideig dühösen nézett rá, majd mély levegőt vett, kiegyenesítette a hátát, és átvágott a termen oda, ahol Bennett állt.

Hermione az ajkát harapdálta, miközben figyelte őket. Magában elmosolyodott, amikor Bennett meleg mosolyt küldött Theo felé. Ez jó jel volt. Theo mondott valamit, a másik varázsló pedig megrázta a fejét, majd Theo mögé mutatott. Theo a varázslóra szegezte a tekintetét, így Hermione nem láthatta az arckifejezését.

A következő pillanatban Theo elrohant a kandallók felé. Hermione tudta, hogy követnie kellene, de előbb még egy helyre el kellett mennie.

– Bennett? – kérdezte Hermione, amikor utolérte a magas varázslót. Közelről még jóképűbb volt, megdöbbentő kék szemekkel és kedves arccal. A szemei tágra nyíltak, amikor meglátta, valószínűleg a lapokból ismerte fel.

– Szia! – mondta széles mosollyal.

– Szia!

– Ööö, segíthetek valamiben?

– Csak azért jöttem, hogy elmondjam, hogy egy idióta vagy, és szörnyű hibát követsz el.

Bennett szeme elszomorodott, majd körülnézett, mintha meg akarna győződni arról, hogy valóban hozzá beszél.
– Mi?

– Tudom, hogy Theo mogorva, és Mardekár házbeli, és az apja halálfaló volt, de csodálatos férfi, és szerencsés lennél, ha egy ilyen sráccal járhatnál. És a te veszteséged, hogy nem tudod kihúzni a fejedet a seggedből, hogy a felszínes előítéleteken túl lássd, milyen ember is valójában.

A lány elfordult, hogy elmenjen, de Bennett megragadta a karját.
– Várj!

– Engedj el! – csattant fel Hermione.

Bennett elengedte a karját, ijedtnek tűnt.
– Bocs, nem akartam…– A lány továbbra is dühösen nézett rá. Nyilvánvalóan erős volt, de Hermione biztos volt benne, hogy ha arra kerülne a sor, varázslattal legyőzhetné. – Azt hiszem, félreértetted a dolgot.

Hermione keresztbe fonta a karját.
– Miért mondtál nemet?

– Most az előbb? – kérdezte Bennett zavartan.

– Igen, láttam. Theo odajött, hogy randira hívjon, és te elutasítottad. Alig szántál rá időt.

Bennett hangosan felnevetett, és a nevetése annyira ragályos volt, hogy Hermione majdnem csatlakozott hozzá. De hiszen Theón nevetett. Hermione még élesebbé tette a tekintetét, és a zsebében lévő pálcáját tapogatta.

Bennett óvatosan nézett rá, amikor találkozott a tekintetével, és hirtelen abbahagyta a nevetést.

– Theo odajött, és megkérdezte, mennyi az időm. Mondtam neki, hogy nincs órám, aztán rámutattam az ottani órára. – A lány mögé mutatott, és Hermione hátrafordult, hogy megnézze a nagy órát az előcsarnokban.

Kivette a kezét a zsebéből, és elpirult, miközben lassan újra Bennett felé fordult.
– Ó, a fenébe is.

– Neki kellett volna odajönnie, és randira hívnia engem? – kérdezte Bennett, most már szórakozottan.

– Nem. Honnan vetted ezt az ötletet? – Hermione hangja magasabban szólalt meg, mint szokásosan. Keményen gondolkodott, próbálva kitalálni, hogyan fedezze fel a baklövését.

– Már ideje volt. Már régóta szemezzük egymást. Azt hittem, talán tetszem neki, de nem voltam teljesen biztos benne, hogy meleg-e. Nagyon nehéz kiismerni.

– Elmennél vele randizni? Ha megkért volna?

Bennett bólintott.
– Elmennék. Vicces és érdekes srác. És épp most mondtál róla remek dolgokat, és mindenki tudja, hogy remek ízlésed van a barátok terén. – Mosolygott Hermionéra, aki nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon vissza.

– Én… rendben – mondta Hermione, még mindig nem tudva, hogyan tovább.

– Mit szólnál ehhez? Mondd meg neki, hogy miután elment, átjöttem hozzád, és megkértelek, hogy mondd meg neki, találkozzon velem holnap ebédre.

– Megtennéd? És… nem mondanád el neki, mit csináltam itt?

Bennett vállat vont.
– Persze. Hiszen te megmentetted az egész varázslóvilágot. Ez a legkevesebb, amit tehetek.

Hermione általában kijavította az embereket, amikor ilyesmit mondtak, de szüksége volt erre a szívességre, így bólintott.

– Oké, rendben. Ööö, mennem kéne megkeresni őt, és elmondani neki.

– Örülök, hogy megismerkedtünk, Hermione. – Bennett kinyújtotta a kezét, és Hermione határozottan megrázta.

– Igen, remélem, hamarosan újra találkozunk.

Később, miután Hermione megtalálta Theót abban az indiai étteremben, ahol általában ettek, és elmesélte neki a történetét, Theo rendkívül gyanakodva nézett rá.

– Mit csináltál?

– Nem csináltam semmit. Miért gondolod ezt?

– Mert te egy beavatkozó típus vagy.

– Nem vagyok az! – De az volt, tényleg az volt. Draco állandóan ezt mondta, és ma ez bizony be is igazolódott. De ha nem avatkozott volna bele, Theónak nem lenne holnapi randija. Mély levegőt vett, és kitartott a története mellett. – Épp téged akartalak követni, amikor ő sarokba szorított. Ennyi!

Theo figyelmesen méregette, és Hermione megpróbálta semleges arckifejezést tartani, ahogy Draco szokta, de érezte, ahogy a pír felkúszik a nyakára.

– Ne nézz így rám! Azt mondta, hogy viccesnek és érdekesnek talál téged, és az egyetlen ok, amiért még nem hívott el randira, az az, hogy nem volt biztos benne, hogy meleg vagy-e. Ennyire nehéz elhinni?

– Igen.

– Hát, ez az igazság. Most pedig hagyd abba, hogy ezzel zaklass, és beszéljünk arról, mivel fogod holnap lenyűgözni az első randin.

Theo ismét ijedtnek tűnt. A lány az asztal felett nyúlt a férfi karja felé.
– Minden rendben lesz.

– Ezt nem tudhatod.

– Igaz. Utálod az üres ígéreteket. Bocs.

– Az üres fenyegetések viszont… – válaszolta mosolyogva. – Na, az a specialitásom.

A lány visszamosolygott rá. Szerette volna megmondani neki, hogy holnap Bennett-tel is legyen pont ilyen: szellemes, hangulatváltozós, de ugyanakkor gondoskodó és kedves. Bár úgy gondolta, valószínűleg jobb, ha eltereli a figyelmét a randiról, legalábbis egyelőre, ezért inkább a munkájáról kérdezte. Miközben beszélgettek, látta, hogy a férfi gondolatai időnként elkalandoznak, és egy halvány mosoly jelenik meg az arcán.

Istenem, remélte, hogy a randi jól sikerült. És ha nem, akkor egyszerűen megátkozza Bennettet. Hermione elhatározta, hogy amikor visszatér a Minisztériumba, kideríti, melyik osztályon dolgozik a férfi.

hozzászólások: 0