40. fejezet

Tudod-e, milyen érzés az,
amikor ébren fekszel az ágyban;
és minden éjjel
kísértenek a gondolatok
a múltbeli hibáidról.

Tudva, hogy az álom mindent rendbe hozna –
ha nem ébrednél fel.

– Lang Leav



Jelen idő: 2005. július / Draco ideje: 2001. február

Lucius Malfoy

Hermione merészen visszanézett Luciusra. Be kellett ismernie, hogy bár a lány nem volt különösebben szép vagy magabiztos, mégis lenyűgöző volt. Megértette, miért vonzódott hozzá Draco.

– Ez teljesen értelmetlen – vágta vissza a lány. – Nem volt semmiféle összeesküvés.

Lucius számított rá, hogy a lány tagadni fogja a vádját, de nem gondolta volna, hogy ilyen meggyőzően teszi majd. Évek óta dolgozott vele, és mára már jól ismerte. És bár okos, hatalmas és ambiciózus volt, soha nem volt jó hazudozó. Éppen ezért jött ide Lucius, hogy megbizonyosodjon arról, hogy gyanúja helyes-e, mielőtt megtenné a következő lépését.

Felállt, és odalépett hozzá, hogy tisztán láthassa a szemét. Lehet, hogy az arcával tudott hazudni, de kevesen voltak képesek elrejteni, hogy a szemükben felvillanjon az igazság.

– Túl sokáig tartott, mire rájöttem, hogy elfelejti az összes beszélgetésünket. Magamat hibáztatom ezért. Ha tényleg szereted őt, ahogy állítod, akkor miért törölted ki folyton az emlékeit?

Hermione tágra nyílt szemmel hátrált Luciustól.
– Mi? – suttogta, megrázva a fejét. – Soha nem… te voltál az.

Lucius megdöbbent. Hacsak ez a boszorkány nem lett hirtelen hihetetlenül ügyes a megtévesztésben, akkor az igazat mondta. De hogyan lehetséges ez?
– Te sem tudod?

– Mit ne tudjak? – Hermione kiegyenesítette a hátát, de nem tudta elrejteni a félelmet, ami nagy, barna szemeiben úszott.

Lucius sóhajtott, és újra leült, intve Hermionénak, hogy ő is tegye ugyanezt.
– Ülj le, kislány. Azt hiszem, az elejéről kell kezdenem.

Hermione a helyén maradt, és dühösen nézett Luciusra.
– Itt maradok. Most pedig mondd el, miről beszélsz.

Lucius felhúzta a szemöldökét. Hogy bírja Draco elviselni egy ilyen pimasz feleséget? A helyén maradt, kinyújtotta a lábait, sóhajtott, majd visszafordult hozzá.

– Nem tudod, mi történik az időhurok végén, ugye?

– Már mondtam, hogy nem tudom, hála neked.

Lucius mély levegőt vett.
– Granger kisasszony…

– Granger-Malfoy – javította ki élesen.

– Akkor Hermione. – Lucius soha nem hívná őt azzal a nevetséges vezetéknévvel.

– Rendben.

– Hermione – folytatta Lucius, miközben az arcát fürkészte –, amikor Draco megteszi az utolsó időugrását, a kastélyban fog megjelenni sötét tárgyak robbanásának közepette, és ő…– Lucius elhallgatott, és mély levegőt vett. – Meg fog halni.

Az arcán látható megdöbbenés tagadhatatlan volt. Ugyanolyan összetörtnek tűnt, mint Lucius érezte magát minden alkalommal, amikor eszébe jutott az a nap. Most már biztos volt benne, hogy a lány nem tudott Draco sorsáról. Ismét a székére intett.

– Ülj le, Hermione, és elmesélem a történet többi részét.


***

Jelen idő: 2000. január / Draco ideje: megegyezik a jelennel

Lucius Malfoy

Kint hangosan üvöltött a szél, éles kontrasztot képezve azzal a nyugodt csenddel, amely a szalonban uralkodott, miközben Lucius és Draco a kastély utolsó sötét tárgyait vizsgálták át. Lucius többnyire utálta ezeket a foglalkozásokat. Unalmasak voltak és hatalmas időpazarlásnak tűntek, de tudta, hogy jó ötlet megpróbálni elnyerni az Auror Parancsnokság kegyeit. Ráadásul így sok időt tölthetett kettesben Dracóval. Hiányozni fognak neki ezek a találkozások, amikor véget érnek, és próbált kigondolni valamit, amivel helyettesíthetné őket. Talán rendszeres ebédek, ahol politikáról, vagy akár pénzügyekről beszélgetnének, amihez Dracónak láthatóan tehetsége volt.

Ránézett a fiára, és látta, hogy az egy időfordítót vizsgálgat. Lucius magában elmosolyodott. A fiatalokat annyira lenyűgözi az időutazás. Lucius elég sokat látott már a világból ahhoz, hogy tudja: a történelem időfordító segítségével vagy anélkül is megismétlődik, és ezek veszélyes eszközök. Jó lenne, ha eltűnne a házból.

– Időutazáson töprengsz? – kérdezte Dracótól.

Draco megrázta a fejét, de a tekintetét a kezében tartott tárgyon tartotta.
– Melyik irányba kell visszafelé?

Lucius odanézett, és látta, hogy Draco egy fordulatot tett a kis homokórán.
– A másik… – kezdte mondani Lucius, de az ablak hangos becsapódása félbeszakította.

Egy szélroham tört be a szobába, és számos műtárgyat a földre sodort. Pár másodpercen belül egy hatalmas fekete lyuk jelent meg a szoba közepén. Az általa kifejtett erő miatt a közelben lévő összes üveg összetört. Lucius a földre vetette magát, és látta, hogy Draco épp időben lehajol, hogy elkerülje a levegőben száguldó nagy üvegszilánkot. Hála Merlinnek azokért a kviddicses reflexekért.

Luciusnak semlegesítenie kellett azt a tárgyat, amely a fekete lyuk megjelenését okozta, mielőtt őt és Dracót eltalálná valami. Megkereste a pálcáját, és látta, hogy épphogy elérhetetlen távolságban van. Ráugrott, de mielőtt az ujjai hozzáértek volna a markolathoz, félre rángatták. A feje keményen a padlóhoz csapódott, majd minden elsötétült.

***

Jelen idő: 2000. január / Draco ideje: 2006. március

Lucius Malfoy

Amikor Lucius magához tért, egy íróasztal alatt feküdt, Draco pedig mellette. A fekete lyuk eltűnt, és a szobában csend uralkodott, csak a még mindig nyitott ablak csapkodása hallatszott. Lucius pálcájával egy mozdulattal becsukta az ablakot, majd Draco mellé guggolt.

– Draco. – Lucius úgy fordította meg, hogy felfelé nézzen, majd ijedten húzta vissza a kezét, amikor rémülten látta, hogy vér borítja őket. Átmozgatta az íróasztalt a szoba másik végébe, hogy jobban lásson. Draco bal oldalából egy nagy üvegszilánk állt ki.

Lucius hangosan káromkodott, majd gyorsan nekilátott Draco sebjeinek gyógyításához. Eltüntette az üvegdarabot, és olyan gyorsan, ahogy csak tudta, összezárta a sebet, majd megmérte Draco pulzusát. Semmi. Kinyitotta a férfi szemét, és meglátta a szürke íriszeket, amelyek annyira hasonlítottak a sajátjaira, egy kivétellel: teljesen élettelenek voltak.

– Nem! – Felkapta a fiát, és rohant a néhány ajtóval arrébb lévő legközelebbi hálószobába, majd óvatosan lefektette az ágyra. Ekkor vette észre a különbségeket ez Draco és az között, akivel pillanatokkal korábban még beszélt. Ez más ruhát viselt. És idősebbnek tűnt. A szeme és a szája körül ráncok voltak, amelyekről Lucius biztos volt benne, hogy korábban nem voltak ott.

Lucius megrázta a fejét, miközben felemelte a pálcáját, és minden diagnosztikai varázslatot elvégezte, amire csak emlékezett, de minden eredmény ugyanaz volt. A fia halott volt.

Lucius életében már sokszor kínozták, de ilyen fájdalmat még soha nem élt át. Draco eltűnt. Ugyanolyan hevesen űzte el ezeket a szavakat a fejéből, mintha betolakodók lennének, de semmilyen okklumencia sem tudta ezt helyrehozni. Akármennyire is tagadta a gondolatot, az nem változtatott a valóságon. Draco soha többé nem nyitja ki a szemét.

Lucius hangot hallott a folyosó végéről. Agyának néhány másodpercbe telt, mire felismerte. A szíve a torkába ugrott. Narcissa. Hogyan magyarázhatná el neki?

Felállt, és kényszerítette magát, hogy végigmenjen a folyosón a szalonig, miközben megpróbálta (eleinte sikertelenül) letisztítani a vért a kezéről és a talárjáról. Nem hagyhatta, hogy az első dolog, amit meglát, ez legyen. Lassan kell majd közölnie vele. De, amikor a felesége mosolyogva felé fordult, a szavak nem jöttek ki a száján.

A mosoly eltűnt az arcáról.
– Lucius. Mi a baj? Szörnyen nézel ki.

– Narcissa, drágám… – Nem tudott mást mondani.

A nő odalépett hozzá, de hirtelen megállt.
– Mi történt? Sötét mágiát érzek rajtad – szólt rá vádló pillantással.

– Baleset történt – felelte Lucius gyengén.


***


Jelen idő: 2000. január / Draco ideje: Megegyezik a jelennel

Lucius Malfoy

– Hol van Draco? – Narcissa a nappali felé rohant. Luciusnak nem volt ereje megállítani. A nő elakadt a lélegzete, amikor meglátta a szobát, és visszanézett Luciusra. – Mondd meg, hol van!

A két ajtóval arrébb lévő hálószobára mutatott. A nő berohant, ő pedig követte, igyekezve összeszedni az erőt, amire szüksége lesz, hogy megnyugtassa. De a nő nem sikított fel. Ahogy Lucius a szobához közeledett, hallotta, hogy Draco hangja hallatszik bentről.

– Anya? Mi történt?

A nő valamit motyogott, és amikor Lucius az ajtóhoz ért, látta, hogy diagnosztikai varázslatokat futtat. De ellentétben az ő varázslataival, az övéi azt mutatták, hogy Draco él és jól van.

Lucius teljesen megdöbbent. Miféle varázslat volt ez? Hogyan tért vissza Draco a halálból? Szellem lett belőle?

– Apám?

Lucius szíve a torkába ugrott. Azt hitte, soha többé nem hallja Dracót ezt a szót kimondani. Óvatosan közeledett az ágyhoz, érzékelve a sötét mágia jelenlétét a levegőben, de Dracótól nem áradt semmi. És biztosan nem volt szellem. Más ruhát viselt, újra fiatalnak tűnt, és nem volt vérrel borítva. Lucius okklumenciát alkalmazott, hogy elrejtse zavarát.

– Jól vagy, ööö… jól vagy? – kérdezte Draco óvatosan az apjától.

Lucius röviden bólintott.
– Elhúztál az útból. Jól vagyok.

– Erre nem emlékszem…

Mert nem te voltál. Ez a gondolat villant át Lucius fején, de nem volt biztos benne, hogy pontosan mit is jelent.

– Semmi baj. Most már jól vagy – mondta Narcissa, miközben felállt.

Lucius átvette a helyét az ágyon, és alaposan megvizsgálta Dracót. Ő volt az, a fia, és életben volt. De Luciusnak fogalma sem volt, hogyan.

Aznap éjjel több mint húszszor látogatta meg a gondolattárat. Bár Draco halála újra és újra széttépte a szívét, addig tért vissza, amíg világos képet nem kapott arról, mi történt.

A gondolattár egy másik nézőpontjából végre sikerült összeraknia a képet. Draco előre tekerte az időfordítót, és az a kezében eltört, amikor megjelent a fekete lyuk. Ekkor Draco eltűnt, és helyére egy másik változata lépett.

Ráugrott Luciusra, hogy eltolja az útból. Ekkor sötétedett el az emlék, de a többit nem volt nehéz összerakni. A Luciusnak szánt üvegdarab biztosan Dracót találta el helyette. Aztán Draco megidézte az íróasztalt, hogy eltakarja Luciust, és semlegesítette a sötét tárgyat, mielőtt elájult.

Nem elájult, hanem meghalt – javította ki magában, majd lehajtotta a fejét, és sírni kezdett. Lucius nem tudta felidézni, mikor sírt utoljára így. Talán még kisférfiként, de felnőttkora óta biztosan nem. De most nem érdekelte, hogy megőrizze a nyugalmát.

Ránézett az asztalon fekvő időfordító-darabra, amelyet a romok között talált, mielőtt megparancsolta a házimanóknak, hogy takarítsák ki a szalont. Mély, nyugtató lélegzeteket vett, miközben arra koncentrált. A remény még nem veszett el. Végül is ez a varázslóvilág volt, és élete során már hihetetlen dolgokat látott.

Ez egy olyan világ volt, ahol a Sötét Nagyúr halhatatlanná tette magát, és egy olyan jelentéktelen férfi, mint Harry Potter, nem egyszer, hanem kétszer is túlélte a halálos átkot. Egy ilyen világban nem találhatna Draco is módot arra, hogy kijátssza a halált?

Lucius megszámolta, hányszor fordult meg az időfordító, mielőtt összetört: alig több mint hatszor. Tehát Draco hat évvel előreutazott, és az a férfi, akivel felváltották, abból a jövőből származott. Ez illett a megjelenéséhez: kissé idősebb volt, de nem sokkal.

Logikailag nem volt értelme, de Lucius később majd kibogozhatta a „miért” -eket. Most csak arra koncentrált, ami történt. A Dracók valahogy felcserélődtek, és az a jövőbeli Draco meghalt. Aztán, mielőtt Luciusnak esélye lett volna elmondani Narcisszának, a halott Draco visszatért a saját idejébe, és a jelenbeli Draco visszatért.

Draco ma meghalt, miközben Luciust mentette, de a dolgot még vissza lehetett csinálni. Luciusnak hat éve volt rá, hogy kitalálja, hogyan.

***

Jelen idő: 2001. november / Draco ideje: megegyezik a jelennel

Lucius Malfoy

Egy évbe telt, mire Lucius megtalálta a gyógymódot Draco állapotára. Draco segítségével könnyebb lett volna, de az a nap a kastélyban óta bezárkózott. Lucius nem hibáztatta érte. Ösztönösen cselekedett, amikor félrelökte Luciust. Talán, ha lett volna ideje átgondolni a tettét, nem választotta volna, hogy az életét adja az apja megmentéséért.

Így hát Lucius távolságot tartott, és messziről figyelte Dracót. Miután rájött, hogy a romok közül előkerített időnyerő darabból főzött kivonó bájital elegendő a varázslat eltávolításához, Luciusnak még néhány hónapba telt, mire összeszedte a bátorságát, hogy szembesítse Dracót ezzel. Elég biztos volt benne, hogy amint Draco leállítja az időugrásokat, egy párhuzamos valóságba kerülnek, ahol Lucius még aznap meghalt a szalonban.

Miután az elmúlt néhány évben annyi időt és energiát fordított arra, hogy életben maradjon, ijesztő volt szembesülnie a közelgő halálával. Bár tudta, hogy megérte Draco megmentése érdekében, ettől még nem lett könnyebb a helyzet. Amikor Lucius végre összeszedte a bátorságát, azt tervezte, hogy Dawlish-nál való jelentkezésük után megbeszéli a témát Dracóval, de Draco nem jelent meg.

Lucius másnap elment Draco lakására, hogy kiderítse, mi történt. Draco már korábban is sokszor kihagyta a munkamegbeszéléseiket, de tudta, hogy az aurorokat nem illik megsérteni. Lucius a látogatásának néhány perc után rájött, hogy Draco azért maradt távol a találkozóról, mert időutazáson volt, de Draco még mindig habozott, hogy közvetlenül szóba hozza a dolgot.

– Nehézséget okoz neked az időd nyomon követése? – kérdezte Dracótól szelíden.

Draco lehunyta a szemét, és mély levegőt vett, mielőtt végül beismerte:
– Igen.

– Tudom, Draco – válaszolta Lucius lágy hangon, ami azonban nem látszott megnyugtatni Dracót. – Draco, ennek véget kell vetnünk. Biztosan tudod már, mi történik a jövőben. – Arcát undor torzította, ahogy eszébe jutott, hogyan tartotta Draco élettelen testét.

– Nem tudom elviselni, és nem hagyom, hogy így alakuljon, amíg tehetek ellene – folytatta Lucius. Meglepődve vette észre, hogy Draco szégyenkező arckifejezést öltött. Talán magát hibáztatta ezért?

– Nem tudom véget vetni ennek – mondta halkan Draco, lesütött szemmel.

– Miért nem? Tudom, hogyan lehet megállítani; csak egy egyszerű Kivonó Bájitalt kell készítenünk. Van egy darabom a törött időfordítóból a széfemben.

– Több időt akarok.

Lucius meghatódott. Draco biztosan ő is kutatott, és tudta, hogy Lucius meghal, ha az időugrások véget érnek, és több időt akart az apjával tölteni.

– Rendben. Egy dolog még mindig megvan nekünk: az idő. – Látta, hogy Draco megnyugszik, de keményebb hangon hozzátette, inkább magának, mint Dracónak szóló emlékeztetőként: – De végül neked kell véget vetned ennek.


***


Jelen idő: 2002. június / Draco ideje: megegyezik a jelennel

Lucius Malfoy

Lucius a családi óra Draco Malfoy-mutatóját bámulta, amely éppen az „Utazás” pozíción állt. Amint oda került, Lucius felvette a kapcsolatot ismerőseivel, hogy kiderítse, hová ment Draco. Két órán belül megérkezett egy bagoly a válasszal.

Visszanézett a kezében lévő üzenetre, de az több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt. Draco Párizsban volt a Granger lány mellett, de miért?

Lucius tudta, hogy együtt kutattak az időutazás után a Minisztérium levéltárában, és arra gondolt, hogy Draco segítségért fordult hozzá az állapotával kapcsolatban. A lány jó választás volt, hiszen hihetetlenül jó kapcsolatokkal rendelkezett és zseniális volt. Draco az iskolában gyűlölte őt, de azóta talán kibékültek. Lehetetlen volt lépést tartani Draco életével, amikor ilyen távolságot tartott Luciustól.

Ez volt a másik dolog, ami zavarta Luciust. Draco azt állította, hogy több időt akar az apjával tölteni, de aztán teljesen kizárta őt az életéből. Lucius biztosan félreértette azt a beszélgetést. Ránézett a levélre, majd hirtelen megértette. Lucius felállt, és a levelet a tűzbe dobta.

Draco nem Luciusra gondolt, amikor azt mondta, hogy több időt szeretne. A sárvérűre gondolt. Mit gondolhatott a lány az időhurokról? Elmondta már Draco neki, hogy hogyan fog végződni?

Luciusnak közelebb kellett kerülnie a lányhoz. Ezen a gondolaton egy terv kezdett kialakulni a fejében. Nemrég megüresedett a mágikus törvényvégrehajtási kapcsolattartói pozíció. Bár a lány még kissé fiatal volt, tehetséges és jó hírnevet szerzett magának. Néhány jól elhelyezett szóval elég érdeklődést kelthetett ahhoz, hogy meggyőzze Kingsleyt, hogy őt nevezze ki erre a posztra.

Aztán Luciusnak már csak annyit kellett tennie, hogy meggyőzze Artyt, végre vonuljon vissza a Szent Huszonnyolc képviselőjeként. A megfelelő kenőpénzzel ez könnyű lenne, így Luciusnak lenne ürügye arra, hogy szorosan együttműködjön a lánnyal. Leült az íróasztalához, és elkezdett néhány levelet megfogalmazni, örülve, hogy végre van egy terve.


***


Jelen idő: 2002. október / Draco ideje: Megegyezik a jelennel

Lucius Malfoy

Nehéz volt nézni, ahogy Draco azt a sárvérűt pörgeti a táncparketten. Felöltözve szebb volt, mint Lucius eredetileg gondolta, de még így sem volt elég jó a fiához. Bár tagadhatatlan volt, hogy Draco boldogabb volt, mint Lucius valaha is látta. Vajon mindez ennek a lánynak köszönhető?

Kár, hogy hamarosan véget kell vetnie ennek. Lucius tudta, mi fog történni, ha nem cselekszik gyorsan. Draco most még jól szórakozott a lánnyal, de ha túl sokáig vár, és beleszeret, talán elveszíti a bátorságát, és soha nem fogja megtenni, hogy megszakítsa az időhurkot. A szerelem a világ legveszélyesebb ereje, és az embereket nevetséges dolgokra készteti. Ahogy Draco ránézett a lányra, lehet, hogy máris túl késő.

Összeszedte magát, mielőtt odalépett a fiatal párhoz.
– Draco, beszélnem kell veled. Kettesben – tette hozzá, miközben a sárvérre vetett egy dühös pillantást.

Draco tiltakozni akart, de a lány bátorítóan bólintott.
– Menj csak – mondta –, nekem amúgy is mosdóba kell mennem.

Szóval most már a fiát is parancsolgatja? Draco nem is tűnt zavartnak tőle. Ez komolyabb volt, mint Lucius gondolta.

Csendben elsétáltak Lucius dolgozószobájába. Draco azonnal megszólalt, amint Lucius becsukta az ajtót.

– Tudom, hogy problémád van azzal, hogy egy mugli származásúval járok, de… én… tényleg kedvelem őt, és szeretném látni, hova vezet ez.

– Te is tudod, hova vezet ez – vágta rá Lucius. – Mindketten tudjuk, hogy láttad a jövőt.

Draco kiegyenesítette a hátát, és dacosan felemelte az állát.
– Igen, igazad van. Nem érdemes kerülgetni az igazságot. Végül hozzá fogok menni, és boldogok leszünk együtt. Tudom, hogy nem helyesled, de nagyon hálás lennék, ha megpróbálnál nyitottan gondolkodni.

Lucius hitetlenkedve nézett rá.
– Draco, nem érdekel az a lány. Másvalakit részesítenék előnyben, de ő… lényegtelen. Sokkal fontosabb dolgokat kell itt figyelembe venni.

– Például mi?

Lucius elfordult, miközben a levegő megfagyott a tüdejében. Draco nem tudta. Eddig Lucius azt hitte, hogy a fia tudja, hogy meg fog halni, de most már egyértelmű volt. Kerülgették a témát, de Lucius soha nem mondta ki a szavakat, ugye? Hogy lehet, hogy nem tudta, hogyan végződik?

Amikor Draco felé nézett, az kíváncsian méregette. Hogyan mondhatna el ilyesmit a fiának?

Gyorsan és minden bevezető nélkül. Lucius mély levegőt vett.
– Az első napon, amikor időutaztál, találkoztam a jövőbeli éneddel.

– Gondoltam.

– Elhúzott az útból egy repülő üvegdarab elől, ami megölhetett volna. Nagy adósságom van iránta.

Draco bólintott. Lucius odalépett a fiához, és a vállára tette a kezét.

– De ezzel – folytatta – ő maga került az üvegdarab útjába, az eltalálta, és ő… meghalt, Draco.

Draco szeme tágra nyílt, majd könnyekkel telt meg. Hátralépett, el Luciustól. Amikor a lába a háta mögötti székhez ért, lassan leült.

– És akkor képzeld el a meglepetésemet, amikor egy órával később újra megjelentél, fiatalabban és teljesen élve.

– A fenébe is – káromkodott Draco. – Szóval ezért akarod, hogy hagyjam abba az ugrásokat.

– Még nem haltál meg. Most már abbahagyhatod őket – mondta Lucius kitartóan. – Nem fogsz visszaugrani abba a veszélybe. Életben maradsz.

– De minden más lesz. Ha nem ugrom át, nem fogok Hermionéval összejönni. – Draco hangja remegett. Lucius szívét megszakította, hogy így látja a fiát. Azt hitte, a háború végével minden megpróbáltatásnak vége lesz számára.

– Más módon fogod megtalálni őt, egy másik idővonalban. Biztosan nem éri meg az életedet. Draco, hallgass rám…

– Nem! – Draco szemében olyan tűz égett, ami Luciusnak kissé Harry Potterre emlékeztette. Ijedten hátralépett, Draco pedig szégyenkezve nézett rá. – Sajnálom, apám. De… nos, időre van szükségem, hogy átgondoljam ezt. Kérlek… kérlek, hagyj magamra.

Lucius tiltakozni akart, elmagyarázni, hogy egyetlen boszorkány sem éri meg ezt, és főleg nem egy sárvérű, de attól tartott, hogy már túl késő lehet. Az a tény, hogy Draco nem egyezett bele azonnal az időhurok megszakításába, sokatmondó volt, de Lucius még mindig reménykedett.

Volt még idő, és ott volt a Granger-lány is, akit figyelembe kellett venni. Biztosan nem akarna olyan varázslóhoz kötni magát, aki pár éven belül meghal, főleg, ha ez megakadályozható. Ha tényleg törődne Dracóval, elengedné őt.


***

Jelen idő: 2003. október / Draco ideje: 2004. április

Lucius Malfoy

Egy év telt el, és Draco nem tett semmiféle kísérletet arra, hogy kapcsolatba lépjen Luciusszal az időnyerő hiányzó darabja miatt. Amikor megkapta a baglyot Draco gondos firkájával, Lucius biztos volt benne, hogy végre bekövetkezik. Draco készen állt arra, hogy véget vessen ennek.
De nem, csupán bejelentette saját és Hermione eljegyzését.

Mindennek ellenére az a két bolond továbbhaladt ebben az idővonalban, pedig éppen annak megszakítására kellett volna törekedniük. Narcissa halloweeni báljának estéje volt, és Lucius elhatározta, hogy beszél Dracóval, és ismét sürgeti, hogy szakítsa meg az időhurkot. Megtalálta Hermionét, aki Daphne Greengrass-szal beszélgetett, de Dracót sehol sem látta.

Elkezdte átkutatni a kastélyt, és meglátta Dracót, ahogy az udvarról bejön. Lucius lassan közeledett hozzá, nem tudva, milyen fogadtatásra számíthat. Draco tekintete meglágyult, amikor meglátta.

– Apám.

– Draco.

Draco mélyet sóhajtott, mintha a világ súlyát cipelné a vállán. Lucius legszívesebben megátkozta volna Hermionét, amiért hagyta, hogy idáig fajuljon a helyzet. Bízott benne, hogy a lány véget vet ennek a kapcsolatnak, amint rájön a dologra. De éppen ellenkezőleg: Hermione még közelebb húzta magához Dracót, és rábeszélte, hogy zárja ki Luciust az életéből.

– Kérlek, mondd, hogy nem fogod végigcsinálni ezt az esküvőt! Tudod, mennyivel nehezebb lesz véget vetni ennek, ha már házasok lesztek? – Lucius szinte könyörgött már.

– Ez nem ilyen egyszerű. Hát nem érted, apa? Vagy az én életem, vagy az övé. Hogyan hozhatnék ilyen döntést?

– Válaszd az életet, Draco.

– Úgy mondod, mintha olyan egyszerű lenne…– Lucius vigasztalóan rátette a kezét a férfi karjára. Draco a fejét Lucius vállára hajtotta, Lucius pedig magához ölelte.

– Kérlek, Draco. Minél tovább vársz, annál nehezebb lesz. Most megtehetjük, ha akarod.

– Nem. – Draco felállt, és hátralépett Luciustól.

– Draco, kérlek… – De Draco már elfordult, és rohant végig a folyosón, vissza a menyasszonya felé.


***

Jelen idő: 2004. március / Draco ideje: Megegyezik a jelennel

Lucius Malfoy

Lucius egyre jobban gyűlölte Hermione Grangert, mint bárkit máskor az életében. A lány úgy tervezte az esküvőjét, mint bármelyik fiatal, boldog menyasszony, látszólag nem érintette meg a jövendőbelije közelgő halálának híre. Lucius azt hitte, hogy a lány beleszeretett Dracóba, de most már világos volt, hogy hátsó szándékai vannak. Talán csak Malfoy akart lenni? Nem ez lenne az első eset, hogy valaki csalással próbál beférkőzni a családba.

Bár Draco nyilvánvalóan szerelmes volt belé. És minél közelebb került hozzá, annál távolabb került attól, hogy megtörje az időhurkot.

– Nem azért kockáztattam az életemet, hogy szembeszálljak a Sötét Nagyúrral, Lucius – vágta rá Narcissa.

– Tudom, drágám – sóhajtott válaszul Lucius.

– Azért tettem, hogy megmentsem Dracót. És miért menteném meg, ha aztán nem hagynám, hogy boldog legyen?

– Nem lehetsz boldog, ha meghaltál – akarta visszavágni, de visszafogta magát.
Narcissa mindezt nem tudta, és Luciusnak nem állt szándékában elmondani neki. Hogyan magyarázhatná el, hogy éppen az ő ragaszkodása a sötét műtárgyakhoz vezetett ahhoz, hogy Draco veszélybe kerüljön? Sőt, ami még rosszabb, hogy Draco azért halt meg, hogy megmentse őt? Nem, ennek az időhuroknak véget kell vetnie, és Narcisszának soha nem kell szembesülnie a fia halálával. Az összetörné.

– Nem mehetek el arra az esküvőre – ismételte Lucius.

– Nem adtál elég jó indokot, Lucius.

– Csak bízz bennem.

– Nem. Én megyek. Te ott lehetsz vagy nem, de neked kell majd mindenkinek elmagyaráznod, miért nem vagy mellettem, nem nekem.

Lucius tudta, mikor vesztett. Nem hiába volt ennyi ideje házas. Ráadásul talán még egyszer megpróbálhatná meggyőzni Dracót. Eleinte hat év olyan hosszú időnek tűnt, de a napok repültek, és ő egy lépéssel sem került közelebb ahhoz, hogy megmentse a fiát.


***


Jelen idő: 2004. április / Draco ideje: megegyezik a jelenével

Lucius Malfoy

– Beszélnem kell a fiammal, négyszemközt – mondta Lucius Theo Nottnak, amikor az belépett a szobába.

Theo visszanézett Dracóra, és egy pillanatig csendben nézték egymást, majd Draco így szólt: – Semmi baj, Theo. Tényleg beszélnünk kell. – Dühösen visszanézett Luciusra. A tekintete annyira eltért attól, amit legutóbb láttak, hogy Lucius ijedten hátralépett.

– Nem akarom hallani, apám. Ismerem az ellenvetésedet, de az nem változtatja meg a véleményemet róla.

– Szóval meghalnál érte?

– Persze! Te is meghalnál anyáért.

– Az más. Ebben a helyzetben nem kell meghalnod. Van más megoldás. Csak szakítsd meg az időhurkot, és idd meg a bájitalt! Akkor életben maradsz, és biztonságban leszel. Tudom, hogy elveszítheted a drága sárvérűdet, de újra megtaláljátok egymást. Ha tényleg annyira szerelmesek vagytok egymásba, és annyira egymásnak vagytok teremtve, ahogy gondoljátok, akkor egy alternatív idővonalban újra egymásra találtok.

Draco odalépett hozzá, és intenzíven Lucius szemébe nézett.
– Azt akarod, hogy állítsam meg az időugrást… hogy megakadályozzam a halálomat?

Volt valami furcsa Draco tekintetében, de Luciust túlságosan elvonta a vita, hogy észrevegye. – Természetesen. Nem kellett volna megmentened aznap a szalonban. Én már öreg vagyok, és teljes életet éltem, de te még nem.

Draco tekintete teljesen üres lett, és hátralépett.
– Ezért gyűlölöd őt – hangja monoton volt. – Mert ő az oka annak, hogy nem állítom meg ezt.

Lucius bólintott, és alaposabban szemügyre vette Dracót. Talán egy másik időből jött? Miért viselkedik ilyen furcsán?

– Draco, neked szükséged van…

– Ma nem nősülhetsz meg – suttogta. Lucius elhallgatott, hagyva, hogy Draco szavai a levegőben lógjanak.

– Beszélnem kell Hermionéval – folytatta, és Lucius bátorítóan bólintott. – Elmehetnél? Nincs sok időm.

Ó, hála Merlinnek! Draco végre belátta a dolgot, de bár Lucius egész idő alatt ezt akarta, nem tudta figyelmen kívül hagyni, milyen összetörtnek tűnt a fia. Enyhén megveregette a vállát, majd elhagyta a szobát, alig vette észre a folyosón álló Nott fiút, amikor elsietett mellette.

Sajnálta a fiát, és azt kívánta, bárcsak mindkettőt megkaphatná. Ezt a kapcsolatot a sárvérrel, amely iránt annyira elkötelezettnek tűnt, és egy hosszú, egészséges életet, de csak az egyiket választhatta, és Lucius örült, hogy végre a helyes döntést hozta. Végül is jó ötlet volt eljönni erre az esküvőre.

Bár néhány órával később a folyosó végén álló Draco boldogabb volt, mint Lucius valaha is látta. Azonnal tudta, mi történt. Időutazást hajtott végre. Draco azt mondta, nincs sok ideje, szóval talán tudta, hogy ez fog történni. Volt-e alkalma beszélni Hermionéval még azelőtt?

Még ha nem is, Lucius nem tudta elhinni, hogy ez a lány egy másik időből érkezett Dracóhoz menne feleségül. Kihasználta a mai helyzetet, és alaposan manipulálta a fiát. Csak abban reménykedett, hogy amikor a másik Draco visszatér, annyira dühös lesz, hogy úgy dönt, szakít vele.


***


Jelen idő: 2005. június / Draco ideje: megegyezik a jelenével

Lucius Malfoy

Lucius várta az esküvő utáni következményeket, de azok nem jöttek el. Annyira dühös volt mindkettőjükre, hogy megfosztotta Dracót az állásától és a széfjeihez való hozzáférésétől, abban a reményben, hogy ezzel rákényszeríti Dracót, hogy beszéljen vele. De Draco távol maradt; makacs, mint mindig.

Néhány hónappal később Draco felbukkant a kastélyban, és Lucius azt hitte, végre rájött Hermione csalására. Narcissa azt mondta, hogy veszekedtek, és Lucius remélte, hogy ezzel vége, de Draco alig néhány nap múlva visszatért a feleségéhez. Miféle vonzerő gyakorolt rá a lány? Mintha szirén lett volna. Lucius kezdett gyanakodni, hogy varázslat van a dologban.

Mielőtt kidolgozhatott volna egy tervet elméletének megerősítésére, értesítést kapott, hogy az Auror Parancsnokság hivatalosan is nyomozást indított ellene. Azonnal tudta, ki áll a dolog mögött. A lány okosabb volt, mint ahogyan azt gondolta róla, és nagyon jó kapcsolatai voltak. Így Lucius visszahúzódott, miközben új tervet eszelt ki. Aztán a legfurcsább dolog történt: Draco találkozót kért tőle.

Ez volt Lucius utolsó esélye, hogy meggyőzze a fiát, hogy lásson be az igazságba. De mielőtt felhozhatta volna az időhurok témáját, Draco a gyermekekről és a meddőségi átkokról kezdett beszélni. Amikor Lucius rájött az igazságra, úgy csapott le rá, mint egy csapat gurkót. Draco nem tudta.

Nem volt nehéz megerősíteni ezt a gyanút. Lucius néhány héttel később sarokba szorította az utcán, és néhány kérdés után kiderült, hogy Draco semmit sem tudott a haláláról. Valaki memóriatörlést hajtott végre rajta, és csak egyvalaki tehette ezt.

Lucius meg akarta ölni a nőt. Ha kitalált volna rá módot, már rég meg is tette volna, de veszélyes lett volna ellene lépni. Egy ilyen cselekedet következményei katasztrofálisak lennének, mivel a varázslóvilág annyira szerette őt. Még a felesége és a fia is inkább a nő oldalára állnának, mint Luciuséra.

De még mindig nem értette a nő indítékait. Az egész csak azért volt, hogy bosszút álljon Luciuson? Ha igen, gondolta, talán közvetlenül hozzá fordulhatna. Bármit megadna neki, amit csak akar: politikai hatalmat, a kincstárában lévő összes tárgyat, sőt, akár az életét is. Bármit megtenne, hogy rávegye, engedje szabadon a fiát.

***

Jelen idő: 2005. július / Draco ideje: 2001. február

Hermione Granger-Malfoy

Nem, ez hazugság volt.
Draco nem halt meg. Ez a történet nem így fog végződni. Hermione ezt a legmélyebb meggyőződésével hitte. Ez csak Lucius valamelyik cselszövése volt. Bár ő maga teljesen összetörtnek tűnt. Lehet, hogy csak színészkedett?

Igen. Gonosz és sötét lélek volt, és pontosan tudta, melyik gombot kell megnyomnia, hogy megkapja, amire szüksége van.

– Nem hiszek neked – jelentette ki Hermione, és karjait keresztbe fonta maga előtt az asztalon.

– Ismered a legilimenciát?

A kérdés váratlanul érte, de aztán eszébe jutott, hogy Harrynek van egy fiolányi Veritaserum az irodájában.

– Nem, de várj itt!

Amint kilépett a folyosóra, máris jobban érezte magát. Ez volt a való világ, ahol az emberek fel-alá járkáltak a folyosókon. Halvány csevegés hallatszott, és valaki nevetését is meghallotta. Ebben a világban Draco nem halt meg. Hosszú, boldog életet élt vele. De ez annyira sok mindent megmagyarázott…

Megrázta a fejét, és elindult az emeleten át az aurorok irodái felé. Próbált kitalálni egy indokot, miért van szüksége a bájitalra, de örömmel látta, hogy Harry irodája üres. Kivette a fiolát a legalsó fiókjából, és sietve visszament a saját irodájába.

Lucius ugyanott ült, ahol hagyta, és távollátóan bámulta a falat. Nem reagált, amikor meglátta, mit tart a kezében. Hermione azt kívánta, bárcsak ő is olyan jól tudná leplezni az érzelmeit, mint Lucius.

Letette a Veritaserumot az asztalra.
– Igyál belőle, és mondd el még egyszer!

Lucius hosszú ideig fürkészte a lányt, majd egyenesen felült a székben.
– Csak akkor, ha te is ugyanezt teszed.

– Nem rejtegetek semmit – vitatkozott Hermione.

– Akkor nem bánod, ha bebizonyítod.

A lány a fiolára nézett, és sóhajtott.
– Megteszem. Utánad.

Két kisebb poharat varázsolt elő, majd felvette a bájitalt, és mindkét pohárba öntött egy kis mennyiséget. Körülbelül fél kortynyit, alig elég tíz percre. Nyilvánvalóan jól ismerte ezt a bájitalt. Az egyik poharat az asztal Hermione felőli oldalára tolta.

– Ez a tiéd lesz. – Hermione bólintott.

Lucius kiürítette a fioláját, és a lány egy teljes percet várt, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a bájital hatni kezdett, mielőtt feltette az első kérdését.
– Draco tényleg meghal?

– Igen. – A szó úgy hatott rá, mintha egy tőr szúrt volna a szívébe. Összeesett a székén.

– Törölted az emlékeit?

– Nem.

– Miért gyűlölsz engem?

A férfi szemében felcsillant a harag, és egy másodpercig méregette a lányt, mielőtt kénytelen volt válaszolni.

– Mert miattad nem fogja megmenteni magát.

Hermionénak elfogytak a kérdései. Hátradőlt a székében, és igyekezett megfékezni a gondolatait, miközben átgondolta a különböző lehetőségeket. Van-e mód arra, hogy megmentsék Dracót, és mégis együtt maradjanak? Ki törölte ki Draco emlékeit?

– Te jössz. – Lucius a Hermione előtt álló pohárra mutatott, és a lány gyorsan kiitta.

– Tudtad, hogy Draco még ma meghal?

– Nem. – Hangja teljesen érzelemmentes volt.

– Te törölted ki az emlékeit?

– Nem.

– Szereted őt?

– Jobban, mint az életemet. – A könnyek, amelyeket Hermione eddig visszatartott, végre elkezdtek csorogni az arcán.

Luciust láthatóan nem hatották meg a könnyek. Előrehajolt, és szinte pontosan olyan szürke szemekkel, mint Dracoé, intenzíven bámult rá.
– Segítesz megmenteni őt?

– Igen.

***

Jelen idő: 2005. július / Draco ideje: megegyezik a jelennel

Draco Malfoy

Amikor Draco újra megjelent a saját idejében, a hálószobájukban egy székre ült, míg Hermione az ágyának az ő oldalán aludt. Csámpás figyelmesen nézte Dracót. Amikor Draco bólintott a macskának, az kissé megnyugodni látszott. Draco elgondolkodott, vajon Csámpás figyelte-e a másik Dracót.

Draco felállt, lábujjhegyen odasétált Hermione-hoz, majd mellé guggolt. Nem érintette meg, nem akarta felébreszteni. Látta a könnynyomokat az arcán. Úgy emlékezett arra az éjszakára, amelyet a múltbeli énje töltött vele, mintha csak tegnap történt volna.

A lány hazajött a munkából, és összeesett az előszobában. Mintha addig próbálta volna összeszedni magát, amíg haza nem ér, aztán már nem tudta tovább visszatartani a könnyeit. Aztán órákig sírt. Draco átölelte, simogatta a haját, és próbálta rávenni, hogy mondja el, mi a baj, de a lány csak hallgatott. Csak annyit mondott újra és újra, hogy szereti őt, bármi is történjék.

Aztán Draco leült a székre, és nézte, ahogy alszik, mielőtt ő maga is elaludt. Felébressze most? Nem, olyan békésnek tűnt, és nem akarta megtörni ezt a varázst. Reggel bőven lesz ideje elmondani, mi a baj.

Draco elkergette Csámpást, majd ruhában feküdt le az ágyra. De nehezen tudott elaludni. Megpróbálta kitörölni a fejéből azt az emléket, ahogy Hermione aznap este sírt, de a kép újra és újra visszatért. Néhány óra múlva nagyon könnyű álomba merült, ami inkább olyan volt, mintha csukott szemmel pihent volna, mint valódi alvás. Még mindig minden hangot hallott: Csámpás taposását a szobában, a ház megmozdulásainak recsegését, és végül a madarak csicsergését az ablakon kívül.

Amikor érezte, hogy Hermione karjait a derekára fonja, hirtelen kinyitotta a szemét. Az ablak felé fordult, és látta, hogy a fény alig kezdte el megvilágítani az éjszakai eget. A sötétben nem látta tisztán Hermione arcát, de észrevette, hogy homlokát ráncolja. Megpróbálta kisimítani a ráncokat.

– Sajnálom, hogy nem voltam itt, amikor szükséged volt rám – suttogta.

– Itt voltál, és tökéletes voltál. – A hangja a végén elcsuklott, és hamarosan újra sírni kezdett.

Draco magához szorította, és érezte, ahogy a lány teste zokogástól remeg. Hermione a mellkasába fúrta a fejét, és Draco érezte, ahogy a könnyei átáztatják az ingét. Megsimogatta a haját, és ugyanazokat a megnyugtató szavakat suttogta neki, mint a nászútjukon, amikor a helyzetük éppen fordított volt.

– Semmi baj, Hermione. Itt vagyok, és soha nem foglak elhagyni. Ismerem a szívedet, az elmédet és a lelkedet, és mindet szeretem, és semmi, amit mondasz, nem fogja ezt a valóságot megváltoztatni.

Draco megismételte a mondatot, de ez csak még hevesebb sírásra késztette a lányt. Mégis arra koncentrált, hogy ismételje a szavakat, mert igazak voltak, és így volt mit tennie, ahelyett, hogy az őrületbe kergesse magát azzal, hogy elméleteket forgat a fejében arról, mi állhat ennek a fájdalomnak a hátterében. Végül úgy tűnt, elfogytak a könnyei, és felült. A reggeli fény besütött az ablakon, aranyba borítva a bőrét és a haját. A könnyek ellenére is gyönyörű volt.

Draco felült, hogy mellé üljön, és egy aranyfürtöt tekert az ujja köré.
– Ne tegyél olyan ígéreteket, amelyeket nem tudsz betartani. – A hangja monoton volt, és teljesen mentes minden érzelemtől.

– Mi? – suttogta Draco, megsebesülve és zavartan.

– Azt mondtad, itt vagy, és soha nem fogsz elhagyni, de mégis elhagysz. – A lány lehajtotta a fejét, Draco pedig magához húzta a mellkasához.

– Nem fogok, Hermione. Megígérem.

Érezte, ahogy a lány megrázza a fejét, ezért hátralökte, hogy láthassa az arcát, de a lány nem tűnt dühösnek, csak hihetetlenül szomorúnak.
– Mondd el, mi folyik itt. Kérlek.

– Beszéltem az apáddal.

A gyűlölet áradt át rajta. Gyanakodnia kellett volna. Az apja tette ezt. Meg kellett volna kérnie Pottert, hogy rendeljen mellé egy aurort a védelmére. A lány megrázta a fejét, és a kezét Draco arcára tette.

– Ne haragudj rá! Nem az, amire gondolsz.

Hermione elhallgatott. Draco némán sürgette, hogy folytassa, de látta, hogy a gondolat, hogy ezt tegye, széttépi a lányt. Összeszedte minden türelmét, és várt, de a lány hallgatott.

– Mondd el, hogy segíthessek neked.

A lány szorosan megragadta a vállát, és bólintott.
– Meghalsz, Draco. Ezért ér véget minden 2006-ban. Visszaugrasz a múltba, arra az első napra a kastélyban az apáddal, és meghalsz.

A lány újra sírni kezdett, de Draco alig vette észre. Úgy érezte, mintha az összes levegőt kiszívták volna a szobából. Egyedül állt egy fekete lyuk közepén, pont olyanban, mint amelyik aznap annyi kárt okozott a szalonban.

– És ha véget vetünk ennek… – folytatta a lány, mintha egy hosszú alagút végéről szólna hozzá, de gyorsan elhallgatott, és újra zokogni kezdett. Draco átölelte, és vigaszt keresett a lány melegségében. Nem kellett, hogy befejezze a mondatot. Tudta, mit akart mondani.

És ha véget vetünk ennek, többé nem leszünk együtt.

hozzászólások: 0