44. fejezet

– Boldogok voltunk – mondta a lány, és lesütött, könnyekkel teli szemei arra emlékeztették a férfit, milyen volt az ég az első esőcseppek előtt. – Boldogok voltunk, és ezért megbüntettek minket.

– Lang Leav



Jelen idő: 2005. október / Draco ideje: megegyezik a jelen idővel

Theo Nott

– Csak úgy felbukkant? – kérdezte Theo, miközben Draco a spatulával a serpenyőben lévő steakdarabot piszkálta.

– Ne piszkáld már! – csattant fel Theo. – A főzőműsorokban soha nem csinálnak ilyet.

Draco sóhajtott, felé fordult, letette a spatulát, és a kezét a konyhai pultra támasztotta.

– Igen. Úgy tűnik, anyám már néhány hónapja próbál kibékülni Andromedával, de Teddyvel most találkozott először. Nem tudom, mióta lett ilyen kedves. Látnod kellett volna Hermionét… – Draco elhallgatott, és elmosolyodott. – Hónapok óta nem láttam ilyen boldognak. Bár körülbelül egy óra múlva ez elmúlt, és újra szomorú lett.

Theo bólintott. Úgy tűnt, Draco és Hermione is az öröm és a szomorúság között ingadoznak. Soha nem lehetett tudni, mire számíthatsz, amikor találkoztál velük. Theo viszont egyszerűen csak szomorú volt.

Draco visszanézett a serpenyőre.
– Meg kell fordítanom?

– Légy türelmes, és várd meg azt a kibaszott időzítőt!

Draco ma ideges volt. Már attól is ideges lett Theo, hogy csak nézte. Egyik lábáról a másikra ugrált, és folyton felhúzta az ingujjait, hogy pár pillanat múlva újra lehúzza őket. Draco soha nem volt nyughatatlan. Valószínűleg ő is megkapta a magáét a tanítóitól, amikor ilyen volt, pont úgy, mint Theo. Ezért voltak a legtöbb tisztavérűek olyan ügyesek abban, hogy teljesen mozdulatlanok maradjanak.

Draco újra a spatulával kezdett babrálni, Theo pedig kitépte a kezéből. Draco felmutatta neki a középső ujját, majd a pálcája után nyúlt. Theo egy újabb kérdéssel próbálta elterelni a figyelmét.

– Szóval, az anyukád. Gondolom, még nem tudja?

Bevált. Draco visszatette a kezét a pultra, és mélyet sóhajtott. – Nem, egész hónapja a bálra készül, és nem akarok az útjába állni. Majd elmondjuk neki, miután vége lett.

Draco szeme szomorúvá vált, és Theo mellkasa fájdalmasan összeszorult. Amikor Theo először tudomást szerzett Draco haláláról, inkább Hermionéra koncentrált, és arra, hogy ő hogyan viseli ezt a zűrzavart. Úgy gondolta, neki nehezebb, hiszen ő marad itt hátra. Pedig Draco volt az, aki a halállal nézett szembe, és az is szörnyű volt. Amennyire Theo meg tudta ítélni, Draco egy percet sem szánt arra, hogy feldolgozza a dolgot. Teljesen Hermionéra koncentrált, és úgy tűnt, ez megviseli. Draco mélyet sóhajtott, és megdörgölte a nyakát, miközben figyelte, ahogy a steak sül a serpenyőben.

– Milyen érzés? – kérdezte Theo halkan.

– Minden nap más – válaszolta Draco néhány pillanat múlva. – Van, hogy olyan kibaszottul le vagyok törve, hogy alig tudom magam kikényszeríteni az ágyból. Máskor meg… hihetetlenül sok ideges energiát érzek magamban. Mintha a testemben még 100 évnyi élet lenne, de tudná, hogy mindezt be kell szorítania csupán néhány hónapba. Mindent meg akarok csinálni. Készíteni olyan bonyolult bájitalokat, amiket mindig is ki akartam próbálni, létrehozni egy rendes patrónust, utazni, megtanulni egy új kviddicsmozdulatot, rájönni, hogyan kell főzni. – A tűzhely felé intett.

– Egyébként ez az – tette hozzá utólag. – A fejemben az járt, hogy nem halhatok meg anélkül, hogy megtanulnám, hogyan kell rendes ételt készíteni magamnak – a levesen kívül. Szóval ez a mai feladatom, és úgy érzem, ki kell találnom, mintha ez lenne a legfontosabb dolog. De nem az. Butaság. Meg is vehetném. Vannak jobb dolgok, amikkel eltölthetném az időmet. – Draco hangja miatt ez kérdésnek hangzott, de Theónak nem volt rá válasza.

Draco lenézett a pultra, és újra sóhajtott.
– Úgy hangzik, mintha dühös lennék, ugye?

– Nem. – A pálca riasztója megszólalt, és Theo megkönnyebbült, hogy szünet állt be a beszélgetésben. – Oké. Most pár másodpercig pirítsd meg az oldalait, aztán fordítsd meg, és tedd be a sütőbe.

Draco úgy tett, ahogy mondták, és káromkodott, amikor olaj fröccsent rá. Draco végül úgy tűnt, jól megpirította (legalábbis úgy nézett ki, mint a főzőműsorokban), majd betette a serpenyőt a sütőbe, míg Theo újraindította a pálcáján lévő időzítőt.

Mielőtt Theo eldönthette volna, mit mondjon tovább, Draco témát váltott.
– Mesélj a pasidról. Bennett, ugye?

Theo gyomra a torkába ugrott. Több mint egy hónapja nem beszélt Bennett-tel. A Hermione születésnapi buliját követő veszekedésük után Theo azt mondta Bennettnek, hogy szüksége van egy kis térre, hogy rendezze a fejében, mi is folyik a barátaival. Bennett csalódott volt, de azt mondta Theónak, hogy annyi időt vegyen ki, amennyire szüksége van.

Küldött néhány baglyot, hogy megkérdezze, hogy van Theo, de Theo egyikre sem válaszolt. Amikor Theo meglátta Bennettet a munkahelyén, elrejtőzött. Tudta, hogy egyszerűen véget kellene vetnie a dolognak, de ahhoz túl gyáva volt.

– Arra gondolok, hogy szakítok vele – válaszolta végül Theo. – Akkor beköltözhetek ide, ha még mindig szeretnéd.

Draco felhúzta a szemöldökét Theo felé.
– Várj, mi van? Azt hittem, komoly a dolog. Nem gyakorlatilag együtt laktatok még pár hete?

Theo vállat vont. Draco szúrós pillantást vetett rá, és Theo úgy gondolta, nem árthat, ha elmondja neki, mi folyik itt. Úgyis hamarosan meghal.

– Kedvelem őt, sőt, nagyon is, de nem hiszem, hogy jól illünk egymáshoz. Szimpatikus, kedves és gondoskodó. Van egy családja, akik mind szeretik egymást, és – nem is tudom – nincs értelme annak, hogy egy olyan elcseszett emberrel legyen együtt, mint én. Jobbat érdemel.

Draco bólintott, mintha ez teljesen logikus lenne.
– A francba, Hermionénak igaza van. Te tényleg kedves vagy.

– Nem, nem vagyok! – vágta vissza Theo.

– Ha önző lennél, mint én és Blaise, akkor figyelmen kívül hagynád, hogy a pasid nem a te súlycsoportodba tartozik, és egyszerűen kihasználnád a helyzetet. Azt mondod, nem érdemel meg téged, ugye?

Theo bólintott.

– Kit érdekel az? Ha olyan jó, mint mondod, akkor valószínűleg úgy gondolod, hogy megérdemli, hogy boldog legyen, igaz?

Theo újra bólintott.

– Nyilván ő úgy gondolja, hogy veled lehet boldog. Ez az ő döntése, nem a tiéd. Csak dőlj hátra, és élvezd az előnyöket, amiket az jelent, hogy valakivel vagy, aki jobb nálad.

Dracónak igaza volt. Theo eddig úgy gondolkodott, mint egy mártír, de ő nem egy kibaszott Griffendél volt, hanem egy Mardekár. És ha egy olyan teljes seggfej, mint Draco boldoggá tudta tenni Hermionét, akkor ő is boldoggá tudna tenni valakit, mint Bennett, nem?

Bár még mindig nem érezte helyesnek. Draco néha ugyan egy barom, de vannak jó tulajdonságai. Theónak viszont alig van ilyenje.

– Mi a baj? – kérdezte Draco. – A logika helytálló, és te mindenekelőtt logikus vagy.

Theo a pultra nézett, mielőtt válaszolt.
– Nem értem, hogy kedvelhetne engem. Senki sem kedvel engem.

– Hermione kedvel téged.

Theo vállat vont, és továbbra is lehajtotta a fejét.
– Ő mindenkit kedvel.

Draco elhallgatott, Theo pedig felmerészkedett rá nézni. Végre megint mozdulatlan volt, és figyelmesen tanulmányozta Theót. Theo dacosan visszanézett rá, és a tekintetével arra késztette, hogy sértegesse meg, de Draco tekintete meglágyult, és kedves hangon szólt újra.

– Te mindig ott vagy, Theo. Amikor szükségem van rád – amikor bárkinek szüksége van rád. Mint most, amikor átjöttél, hogy segíts nekem elkészíteni ezt a hülye steaket. Vagy amikor megkértelek, hogy költözz be, hogy segíts Hermionénak…

– De nemet mondtam – jegyezte meg Theo.

– Jó okod volt rá – sóhajtott Draco. – Lehet, hogy szarkasztikus, tapintatlan és szeszélyes vagy, de te vagy a legmegbízhatóbb ember, akit ismerek. Bármiben számíthatok rád. Szóval, nos, ez egy jó tulajdonság. Ráadásul nagyon gazdag is vagy, ami sosem árt – tette hozzá vigyorogva.

Theo visszamosolygott rá.
– Elfelejtetted a jóképűséget.

– Erre nem fogok reagálni – mondta Draco, és felhúzta a szemöldökét.

A pálca riasztója újra megszólalt, Draco pedig Theo utasításait követve kivette a steaket a sütőből, és tányérra tette.

– Ennyi? – Draco óvatosan nézte a steaket.

Theo vállat vont.
– Azt hiszem.

– Most kóstoljam meg? – Draco kinyitotta a fiókot, és elővett egy villát és egy kést.

– Nem, pihennie kell – mondta Theo, miközben a kezét a tányér fölé tartotta.

– Pihennie? Ez egy kibaszott steak. Nincs szüksége alvásra.

– Nem tudom, miért, de a műsorokban mindig ezt mondják. Csak pár percig.

Draco újra a steakre nézett, mintha azt várná, hogy megszólaljon, majd vállat vont, és visszafordult Theo felé.
– Na, mit fogsz kezdeni ezzel a sráccal?

– Van értelme annak, amit mondtál, de azt hiszem, félek. Könnyebb volt, amikor egyedül voltam.

– Igen, valószínűleg. De szomorúbb is, nem?

– Nem szűnik meg a szomorúság, ha egyszer találsz valakit, akit szeretsz. Nézd csak magad és Hermionét!

Draco elgondolkodva bólintott. Theo azt hitte, befejezték a beszélgetést, de egy idő után Draco így szólt:
– Szerintem ez egy jobb fajta szomorúság.

A szeme annyira tele volt szomorúsággal, hogy Theónak újra sírni támadt kedve. Milliószor is elgondolkodott azon, miért választják Draco és Hermione ezt az utat. Talán azért, mert már annyit megnyíltak egymásnak, de végül összeszedte a bátorságát, hogy megkérdezze.

– Tudnom kell. Miért nem úgy döntesz, hogy véget vetsz ennek? Megértem, hogy a lehető leghosszabb ideig vársz, hogy minden pillanatot kihasználj vele, de ha egyszer eljutsz a végére, idd meg a bájitalt, és mentsd meg az életedet. Így a lehető legtöbb időt töltheted Hermionéval, aztán folytathatod a kevésbé teljes, szomorúbb életedet. Legalább életben maradsz.

– Minden kitörlődne. Minden gyönyörű pillanat feledésbe merülne.

– De te halott leszel – ellenkezett Theo –, nem leszel olyan helyzetben, hogy bármit is emlékezz.

– Ő emlékezni fog – mondta Draco határozottan. – Ha azt akarná, hogy igyam meg a bájitalt, megtenném, de ő emlékezni akar, és néha ez az egyetlen dolog, ami átvisz ezen.

Draco szemében könnyek gyűltek. Elfordította a tekintetét Theóról, és visszanézett a tányéron fekvő steakre.

– Ez az egész, a főzés meg ilyesmi, csak egy szánalmas kísérlet arra, hogy a halálom előtt néhány értelmes dolgot csináljak az időmmel. De még ha semmit sem sikerül is megvalósítanom belőle, van a világ legcsodálatosabb boszorkánya, aki szeret engem, és megígérte, hogy egész életében szeretni fog. Ez jelentőségteljesebb, mint bármi más, amit ebben vagy bármely más idővonalban elérhetnék.

Mindketten csendben maradtak, és a steaket nézték, miközben Theo mély, tudatos lélegzetvételeket vett, hogy ne sírjon el újra. Draco érzelgős válasza váratlanul meghatotta.

– Kóstolhatjuk már? – kérdezte Draco, a steakre mutatva.

Theo bólintott, és mindketten levágtak egy darabot a steakből, majd megkóstolták.
– A francba – mondta Theo. – Kihagytam egy lépést. De jól megsült – tette hozzá vigasztalóan, amikor meglátta Draco arcát.

– Nem ízlik. – Draco rendkívül csalódottnak tűnt. Bár az elmúlt néhány percben arról beszélt, milyen hülyeség ez, nyilvánvalóan sokat jelentett neki ennek a steaknek az elkészítése.

– Igen, elfelejtettük a fűszerezést. Szerintem még hozzáadhatjuk, de jobb lenne, ha előre fűszereznénk.

– Talán maradnom kéne a pörkölteknél – nyögte Draco, és dühösen bámulta a steaket.

– Nem. Ma kibaszott steaket készítünk. Tudom, mit rontottunk el. Van még egy?

Draco bólintott, meglepődve Theo határozott szavain.
– Oké, ha ez ennyire fontos neked… – morogta, majd Theo felé fordította az egyik igazi mosolyát, amit általában Hermionénak tartogatott.

Kivett a hűtőből egy másik nyers steaket, a tányérra tette, majd komolyan nézett Theóra.
– Ez a tanácsom neked: ha szereted Bennettet, maradj vele, és próbáld meg a legjobban, hogy ne cseszd el.

– Gondolkozom rajta.

– Oké – Draco lenézett a steakre. – Hogyan fűszerezzem ezt?

Amikor Theo hazatért, hosszú ideig állt a tükör előtt, és átgondolta Draco szavait. Még mindig nem hitte, hogy Bennett megérdemelné, hogy egy olyan emberrel kelljen együtt lennie, mint ő, de azt sem érdemelte meg, hogy Theo milyen szörnyen bánt vele az elmúlt néhány hétben. Valamilyen döntést kellett hoznia.

Órákig járkált a Nott-kúria folyosóin, átgondolva az összes lehetőséget, és százféleképpen eljátszva magában azt a beszélgetést, amit Bennett-tel tervezett. Végül egyszerűen meg kellett tennie. Mély levegőt vett, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni a hatalmas félelmet, ami elhatalmasodott rajta, miközben kimondta Bennett címét, és beletette a fejét a kandallóba. Látta, hogy Bennett a kanapén olvas, és köhintett.

– Átmehetek?

Bennett felugrott.
– Theo! Szia, ööö, igen, persze.

Theo pár másodperc múlva megérkezett, miközben Bennett felállt a kanapéról. A Roxfort története című könyvet olvasta, és Theo nem tudta visszatartani a mosolyát.

Bennett kedvesen nézett rá, megdöbbentő kék szemei aggodalommal teltek meg. Theo újra mély levegőt vett, és sietve így szólt:
– Rettenetes seggfej voltam. Le vagyok törve a barátaim miatt, félek attól, hogy közelebb kerüljek hozzád, és – nos – részben a személyiségem is közrejátszik.

Bennett épp szólni akart, de Theo felemelte a kezét, hogy elhallgattassa.
– El kell mondanom mindezt, mielőtt elszáll a bátorságom. – Bennett bólintott, és várta, hogy Theo folytassa.

– Szeretlek, és számtalan okom van rá. Annyi, hogy ha túl sokáig gondolkodom rajta, teljesen alkalmatlannak érzem magam. De te is kedvelsz engem, ami csak azt bizonyítja, hogy nem vagy olyan okos, mint gondoltam, szóval talán ezt le is húzhatom a listáról. De nem érdekel. Készen állok arra, hogy ne legyek többé egy kibaszott seggfej, és adjak ennek egy esélyt. Ha még nem késő, persze. Megpróbálhatjuk újra?

Bennett komolyan nézett Theóra, miközben beleharapott a szája belsejébe. Theo mozdulatlanul állt, várva a döntését. Egyetlen szót sem mondott helyesen. Miért is fáradozott a gyakorlással, ha elcseszi az egészet, amikor eljön az idő, hogy ténylegesen kimondja mindezt?

Mielőtt Theo tovább ostorozhatta volna magát, Bennett áthidalta a köztük lévő távolságot, és hevesen csókolni kezdte Theót.

– Ez egy igen? – kérdezte Theo, miközben hátralépett. – Vagy ez egy búcsúcsók…

Bennett egy újabb csókkal elhallgattatta, és az ajkára suttogta:
– Fogd be, Theo.

Theo vállat vont, és magához húzta Bennettet. Nem ő fogja abbahagyni a csókot. Addig azt feltételezi, hogy ez egy „igen”, amíg másképp nem mondják.


***


Jelen idő: 2005. október / Draco ideje: 2005. december

Hermione Granger-Malfoy

Amikor Hermione Halloween napján felébredt, Draco még aludt. Óvatosan besurrant a fürdőszobába, és hangelnyomó varázslatot vetett, hogy a zuhany zaja ne ébressze fel. Szüksége volt a plusz alvásra. Az elmúlt néhány napban rossz hangulatban volt, és Hermione remélte, hogy egy jó éjszakai alvás után ma jobb kedvében lesz.

Draco rossz hangulatai gyakrabban jelentkeztek, mióta megtudta, hogy meg fog halni, ami várható volt, de Hermione nem tudta elkerülni, hogy csalódottnak érezze magát, amikor ez bekövetkezett. Draco megpróbálta a repülést, a tárgyak összetörését, sőt, még csendesítő varázslatot is vetett, és torkaszakadtából üvöltött, de úgy tűnt, semmi sem segít a rossz hangulatán, csak az idő, ami éppen az egyetlen dolog volt, amivel nem rendelkeztek.

Hermione igyekezett a lehető legjobbat kihozni ezekből a sötét napokból. Draco mindig otthon akart maradni, így Hermione a kanapén ölelkezett vele, olvasott vagy tévét nézett, miközben megpróbálta magába vésni, milyen érzés a karjaiban lenni. Ezeket a napokat arra is felhasználta, hogy kérdésekkel bombázza, hiszen minden apró részletet meg akart tudni róla.

Mi volt a kedvenc dala. Mi volt a kedvenc édessége gyerekkorában, és különbözött-e a mostani kedvencétől. Mi volt az első varázslat, amit valaha elvarázsolt. Hogyan nyilvánult meg a véletlen varázslata, amikor fiatalabb volt. Mi volt a kedvenc kirándulóhelye. Akart-e valaha testvért, vagy boldog volt egyedüli gyerekként. Annak ellenére, hogy már évek óta együtt voltak, még mindig rengeteg dolog volt, amit nem tudott róla.

Amikor Hermione kijött a fürdőszobából, Draco már nem volt az ágyban. Megszárította a haját, felvette az egyik ingjét, ami a székre volt akasztva, majd követte a lentről hallatszó hangokat. A konyhában találta meg, épp a tűzhelyen főzött valamit. Hermione odament hozzá, karjait a derekára fonta, és a fejét a vállára hajtotta. Amint megérintette, rájött, hogy ez nem az ő Dracója.

Nem olyan illata volt, mint általában reggel. Kölnit viselt, és most, hogy jobban odafigyelt, észrevette, hogy teljesen fel van öltözve. Hátralépett, mivel nem számított időugrásra. Az ő Dracója biztosan a jövőbe került. Bár nem 2006. márciusát követő időpontra – gondolta komoran.

Draco felé fordította a fejét, és gúnyosan elmosolyodott, de egyik szemét a serpenyőn tartotta. – Ülj le! Reggelit készítek neked.

– Mi…?

Mielőtt befejezhette volna a kérdést, máris válaszolt.
– Szilveszter.

Pár pillanat múlva két tökéletesen megsütött tükörtojást csúsztatott a tányérjára. A lány örömmel mosolygott.
– Megtanultál tojást készíteni?!

Ő is ragyogóan visszamosolygott rá.
– Gyakoroltam a főzést, de sajnos mire elsajátítottam a tojáskészítést, te már nem etted őket.

– Miért nem ettem többé tojást? – kérdezte a lány, miközben belevágott az elsőbe, és mosolygott, ahogy a ragyogó sárga sárgája kifolyt.

Amikor visszanézett rá, az arca kifejezéstelen volt.
– Meguntad őket, miután vagy százat készítettem, hogy tökéletesítsem a technikámat.

Hermione bólintott, és a tányérjára nézett.
– Hát, ezek tökéletesek. Büszke vagyok rád.

A kenyérpirító kinyílt, és Draco kivett belőle egy meg nem égett szelet pirítóst. A lány tányérjára tette, majd leült mellé. Miközben nézte, ahogy eszik, elmagyarázta, hogy épp vacsorázott, amikor eljött, ezért nem éhes.

Amikor Hermione befejezte, felé fordult, és a tenyerének hátsó részével simogatta Draco arcát.

– Hogy állunk decemberben?

Draco megfogta az arcán pihenő kezet, az ajkaihoz emelte, és megcsókolta a tenyerét.
– Jól állunk.

– Örülök neki. Október nehéz volt.

– Igen, emlékszem. Ma este bál lesz, ugye? – Hermione bólintott. – Eleinte bosszankodtam, hogy lemaradok róla, de most végre kárpótolhatom magam. – Felállt, és felhúzta a lányt is a lábára, majd egyfajta keringőre kezdett vele a konyhában. – Alig várom, hogy egész éjjel veled táncolhassak – suttogta a fülébe.

Hermione örült, hogy ez a Draco ilyen jó hangulatban van, és remélte, hogy a jövőben is jól fog menni a dolgai. Szilveszter volt, így lesznek bulik, ahová elmehet, hogy elterelje a figyelmét. Bár minden bulin a 2006-os év beköszöntét fogják ünnepelni, azt az évet, amitől már hónapok óta rettegtek.

– Csodásan nézel ki – kiáltotta Draco, amikor Hermione egy finom fekete csipkés ruhában lépett ki a fürdőszobából.

Hermione megsimogatta a szoknyáját, és kissé elpirult.
– Nem nekem jár a dicsőség a ruha miatt. Ez mind Daphne érdeme.

Draco megrázta a fejét, miközben odalépett hozzá, és mindkét arcára egy-egy csókot nyomott. – A ruha remek. De az a boszorkány benne az igazi remekmű.

Hermione nem tudta visszatartani a mosolyt. Amint megérkeztek a kastélyba, találkoztak Theóval, Bennett-tel, Daphne-val és Blaise-szel, akik a bálterem szélén álltak a szokásos helyükön, a bár közelében.

– Annyira örülök, hogy újra látlak, Bennett – kiáltott fel Hermione, amint meglátta. Draco mesélt neki a Theóval folytatott beszélgetéséről, de egyikük sem hallotta, mi történt azután. Úgy tűnt, kibékültek, és Hermione örült ennek. Theo megérdemelt egy jó embert, és Bennett tényleg rendes varázsló volt.

Daphne és Blaise együtt lenyűgözően néztek ki, és Hermione rájött, hogy ez az első alkalom, hogy párként vesznek részt ezen az eseményen. Tudta azonban, hogy nem szabad erre felhívnia a figyelmet. Daphne és Blaise furcsán viselkedtek ezzel kapcsolatban. Szerették figyelmen kívül hagyni azt a furcsa utat, amelyen végigjárták, hogy összejöjjenek, és inkább úgy tettek, mintha egész idő alatt együtt jártak volna.

Bizonyos értelemben inkább házaspárnak tűntek, mint Hermione és Draco. Nem mutatták ki az érzelmeiket mások előtt, ami – ahogy Hermione megtudta – a tisztavérűekre jellemző volt. Úgy tűnt, képesek voltak szavak nélkül is teljes beszélgetéseket folytatni. Hermione Daphne-tól tudta, hogy a kulisszák mögött jól megvannak, és hogy Blaise meglepően figyelmes és gondoskodó partner, bár ezt nem lehetett volna megmondani abból, ahogy velük beszélgetett. Sokkal többet sértegették egymást, mint valaha, de szavaik mögött nem volt igazi élesség.

– Egész este csak itt fogunk állni? Vagy táncolunk? – kérdezte Bennett, miközben kiitta a borát, és letette egy elhaladó tálcára.

– Ó, ha szeretsz táncolni, akkor pechje van. Theo nem táncol – válaszolta Daphne, miközben Theo bólintott.

– Mi? Miért nem? – kérdezte Bennett. – Biztosan vettél órákat, hiszen ilyen rendezvényeken nőttél fel.

Theo vállat vont.
– Tudom, hogyan kell. Csak nem szeretem.

– Ugyan már – bökdöste meg Bennett.

– Nincs értelme, Bennett – szakította félbe Daphne. – Még Hermionéval sem táncolna, pedig Theo bármit megtenne érte.

Bennett és Theo furcsa pillantást váltottak, Hermione pedig kényelmetlenül érezte magát.
– Az csak azért van, mert én vagyok az egyetlen, aki kedves Theóhoz – mondta gyorsan, hogy oldja a feszültséget. – Amúgy is, veled fogok táncolni, Bennett.

Kinyújtotta a kezét, ő megfogta, megcsókolta, majd elindult vele a táncparkett felé. Amikor Hermione Dracóra nézett, látta, hogy a szemei fényesen villannak a féltékenységtől. Gúnyosan elmosolyodott, megsimogatta a karját, majd megfordult, hogy kövesse Bennettet.

– Hoznál nekem egy italt? Pezsgőt.

Draco vállat vont, de mégis bólintott neki, majd odafordult, hogy valamit kérdezzen Theótól. Két tánc után Bennett odahajolt hozzá, és azt mondta:
– Vissza kellene vinnem téged a férjedhez, mielőtt megölne.

Hermione épp Dracót akarta védeni, mert azt hitte, Bennett a halálfalóként töltött időre utal, de amikor meglátta Dracót, aki egy oszlopnak támaszkodva dühösen bámult rájuk, be kellett ismernie, hogy Bennettnek igaza van.

Amikor visszatért Draco mellé, az átadott neki egy italt, de Hermione összeszorította a fogait, amint belekortyolt. Nem pezsgő volt, ahogy kérte, hanem egy émelyítően édes szénsavas üdítő. Hermione visszaadta a poharat Dracónak.
– Ez undorító. Pezsgőt akartam.

Draco vállat vont, és a poharat egy közeli asztalra tette, elkerülve a lány tekintetét, miközben válaszolt.
– Kifogytak belőle. – Ennek semmi értelme nem volt. Hermione épp arra akart rámutatni, hogy Narcissa soha nem engedné, hogy bármi is elfogyjon, amikor Draco egyenesen a szájára csókolta.

– Draco – sziszegte, és megpróbálta eltolni magától.

– Ez egy hülye szabály – suttogta a fülébe, majd beleharapott a fülcimpájába, amitől hideg futott végig a hátán. Visszahúzta a táncparkettre. Draco gyorsabb táncra vezette, ami minden figyelmét lekötötte, miközben a lány minden erejével igyekezett egyenesen maradni, és ne botoljon bele a férfi lábába. Amint a dal véget ért, magához húzta a lányt, és nevetett, majd átváltott egy lassú keringőre, ami nem illett a zenéhez, de jobban megfelelt Hermione tempójának.

– Jó napod van ma – mondta Hermione, miközben ringatóztak. – Mostanában sorozatosan rossz napjaid voltak, és néha beleesünk abba a csapdába, hogy meggyőzzük magunkat arról, hogy azok soha nem múlnak el.

Draco értően bólintott.
– Még mindig vannak hullámvölgyek, de semmit sem bánok.

Még néhány dal után Lucius és Narcissa megjelentek mellettük. Hermionénak egy pillanatig tartott, mire rájött, mit jelent Lucius kinyújtott keze. Szemei tágra nyíltak, és Draco és az apja is gúnyosan elmosolyodtak a reakcióján.

– Anyám, nem táncolnál velem? – kérdezte Draco udvariasan, és enyhén meghajolt Narcissa előtt.

Narcissa mosolygott rá, és pár másodperc múlva már eltűntek, néhány lábnyira tőlük kecsesen táncoltak, míg Hermione idegesen visszanézett Luciusra.

– Nem foglak bántani – morogta Lucius, kezét még mindig kinyújtva. – Gyere már.

Hermione keresztbe fonta a karját, és egy lépést hátralépett.
– Most már értem, miért gyűlöltél, és hogy nem a vérvonalam miatt volt, de attól még szörnyen bántál velem, és még mindig nem bocsátottam meg neked a háborúban játszott szerepedet.

Lucius komoly arccal nézett rá, majd ajkai kissé felhúzódtak.
– Tudomásul vettem. – Még mindig kinyújtotta a kezét, Hermione vállat vont, majd végül megfogta. Csak egy tánc volt, gondolta, nem pedig valami nagy gesztus az elfogadásról. – Az egy másik Draco volt? – kérdezte Lucius néhány pillanat múlva.

– Honnan vetted észre? – kérdezte Hermione lenyűgözve. – Én is alig vettem észre. Csak két hónappal a jövőből jött.

Lucius odanézett, ahol Draco Narcisszával táncolt.
– Nyugodtabbnak tűnik, kevésbé izgatott. Örülök, hogy pár hónap múlva sikerül majd jobban megbékélnie ezzel.

Hermione újra a lépéseire koncentrált, de szörnyen ment neki. És minél több hibát vétett, annál jobban megfeszült, ami csak rontott a helyzeten. Lucius megállt, és felhúzta a szemöldökét.

– Ideges vagy. Miért?

– Épp most mondtam – vágta rá.

Lucius halkan motyogott valamit, és Hermione úgy vélte, hogy a „pimasz” szót hallotta.

Hermione újra sóhajtott, és elmagyarázta:
– Tudom, hogy még mindig utálsz. Végül is még mindig mugli születésű vagyok, és még mindig én vagyok az oka annak, hogy Draco nem szakítja meg az időhurkot. És hát, épp most mondtam, hogy én sem kedvellek téged. Valószínűleg ezért vagyok ennyire feszült.

Lucius bólintott, és mielőtt válaszolt volna, újra Dracóra nézett.
– Eleinte nem te lettél volna az első választásom, de nem én döntök, hanem Draco. És te boldoggá teszed őt. Szóval nem, nem gyűlöllek, bár szörnyű táncos vagy. Ezen a jövőben még dolgoznunk kell.

Hermione zavartan megdöntötte a fejét.
– Én… mi… miután Draco elment, azt hittem, hogy nem fogunk… – A hangja elhalt, de Lucius megértette, mire gondol.

– Te a menyünk vagy – vágta rá. – Az utolsó kapocs a fiunkhoz. Tudom, hogy van néhány dolog, amin még dolgoznunk kell, de nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen könnyen elsétálsz.

Hermione halvány mosolyt villantott Luciusra.
– Igazad van. Általában kitartok, még akkor is, ha nehéz a helyzet. – Visszatette a bal kezét a férfi vállára, és várta, hogy az megfogja a jobb kezét. Lucius csak ott állt, és néhány másodpercig nézte, majd gúnyosan elmosolyodott, és egy lépést hátralépett.

– Akkor most már nyugodtan gyakorolhatjuk a táncot is. Szörnyű a tartásod, úgyhogy kezdjük ezzel. – A férfi a bal kezét a karja megfelelő pontjára helyezte, és elmagyarázta, hogyan tartsa a fejét és a vállait. Hermione még mindig megdöbbent volt attól, hogy Lucius azt várja tőle, hogy március után is kapcsolatban maradjanak.

Nem maradna egyedül, ha Draco elment volna. Lucius és Narcissa ugyan nem voltak túl melegszívűek, de ott lennének az életében, bár még nem volt biztos benne, hogy ezt borzalmasnak vagy megnyugtatónak tartja-e. Bár minden tőlük telhetőt megtennének, hogy támogassák, ha csak Draco emlékének tiszteletére is. Theótól, Blaise-től és Daphne-tól sem lehetne megszabadulni. Ez a gondolat mosolyt csalt az arcára.

– Hermione – szakította meg gondolatait Lucius szigorú hangja. – Mindig azt hallottam, hogy jó tanuló vagy, de már az első órán elkalandoztál.

– Igaz. – Újra rá összpontosított. – Mit is mondtál?


***


Jelen idő: 2005. december / Draco ideje: 2005. október

Draco Malfoy

Draco alvás közben időugrást hajtott végre, és a Malfoy-kúria étkezőasztalánál találta magát. Szülei a szokásos helyükön ültek az asztal két végén, míg Hermione vele szemben ült, és nevetett. Lenézett, és megértette, miért.

Azon volt, amiben aludt: boxeralsóban és alsóingben. Szerencsére mindig a lábához szíjazva aludt a pálcájával. Kivette, miközben felállt az asztaltól, és elnézést kért, hogy átöltözzön.

– Igen, kérlek, tedd meg, Draco – mondta anyja szórakozottan, miközben elhagyta a szobát. – Apáddal jobban neveltünk téged, mint hogy alsóneműben jelenj meg egy hivatalos vacsorán. – Hermione hangosan felnevetett, miközben Draco visszaapparált a londoni ház hálószobájába.

Amikor odaért, megnézte a dátumot – 2005. december 31. Nem számított több időugrásra, elfelejtve, hogy még mindig előre is utazhat. Csak 2006. márciusán túl nem, gondolta komoran. Gyorsan felöltözött, és kevesebb mint tíz perc alatt visszaért a kastélyba. Leült, ásított egyet, majd bocsánatot kért édesanyjától, elmagyarázva, hogy a másik idővonalon aludt.

– Szóval, ööö, feltételezem, tudod – mondta óvatosan, figyelmesen figyelve édesanyja reakcióját.

– Úgy érted, hogy végre abbahagytátok a hazudozást, és elmondtátok, hogy a fiam egy rendkívül ritka időutazási betegségben szenved, ami néhány hónap múlva a halálát fogja okozni? Igen, Draco, tudom.

Anyja fel volt háborodva, és amikor apjára nézett, az arca kifejezéstelen volt. Narcissa azonban úgy tűnt, elszántan jó estét akar magának, és a vacsora hátralévő része kellemesen telt. Nem beszéltek semmi fontosról, de ez kellemes változatosság volt, mivel Draco beszélgetései az utóbbi időben többnyire elég komorak voltak.

Megtudta, hogy ez a vacsora az egyik a három esemény közül, amelyeken ő és Hermione ma este részt vesznek az újév megünneplésére. A szüleivel való vacsora után beugranak az Odúba egy nagy bulira, majd Blaise lakásába mennek egy újabb bulira.

– Blaise bulit rendez? – kérdezte Draco meglepetten.

– Tudom. Nagy dolog, ezért is azon a bulin fogjuk üdvözölni az új évet. Daphne azt mondta, megpróbálta rávenni, hogy menjen vissza Olaszországba, de ő nem volt hajlandó. A kompromisszumos egy kis újévi buli volt, visszaszámlálás nélkül.

A szülei minden rendezvényükhöz sok sikert kívántak, anyja pedig azt mondta Hermionénak, hogy ne vigye túlzásba, ami kissé zavaros megjegyzés volt. Draco alaposan megnézte a lányt. Hermione valóban vékonyabbnak tűnt, kicsit sápadtnak és hidegnek. Draco elgondolkodott, vajon anyja erre utalt-e.

Épp az Odúba védővarázsain kívül hoppanáltak ki, amikor Draco félrehúzta Hermionét a főútról, majd megkérdezte:
– Jól vagy?

– Miért kérdezed?

– Kicsit… furcsán nézel ki. – Hermione összeráncolta a homlokát. – Gyönyörű vagy, mint mindig – tette hozzá sietve, és nem hazudott, Hermione remekül nézett ki –, de… talán beteg vagy?

Hermione az ajkát harapdálta, majd még távolabb húzta Dracót az ösvényről, egy fa mögé.
– Tudom, hogy ma este mondom el neked, és azt hiszem, most jött el az ideje. És jobb, ha én mondom el, mint valami véletlenszerű ember, aki nem veszi észre, hogy te nem tudod.

– Miről beszélsz?

Hermione halványan elmosolyodott Dracóra, de a lány szemében látszó aggodalomból Draco láthatta, hogy ideges.
– Kicsit furcsa vagyok, ahogy mondod, és van egy diagnosztikai varázslat, amit elvégezhetsz, hogy ellenőrizd…

– Mi a baj? – Draco szemei riadalmában tágra nyíltak, és a szíve hevesen dobogni kezdett. Valami komoly dologról van szó? Nem tudná elviselni, ha Hermione is meghalna.

Ha így lenne, véget vetne az időhuroknak – bármit megtenne, hogy biztonságban tartsa.

– Semmi baj – sietett megnyugtatni Hermione, miközben elővette a pálcáját a zsebéből, és átadta neki. Draco óvatosan átvette, Hermione pedig a mellkasára irányította a pálcát, és újra mosolygott rá. – Nincs bennük semmi bonyolult pálcaművelet. Csak egy egyszerű varázsigét: Novum Principii

Draco nem tudta, mit jelentenek a szavak. „Új” valami. Soha nem volt erős latinból. Amint kimondta a szavakat, több arany szál lépett ki a pálcája hegyéből, és körbevette Hermionét. A szálak spirálisan lefelé tekeredtek a testén, és megálltak, amikor elérték a derekát, ahol az alsó hasán kívül összefutottak, és létrehoztak egy apró alakot, amelyet Draco azonnal felismert.

Térdre rogyott, így a feje alig néhány hüvelykre volt a kis magzat körvonalaitól, amelynek szíve hihetetlenül gyorsan vert. Felemelte a kezét, és az ujjhegyei felizzottak, amikor érintették az arany szálakat.

– Merlin – suttogta magában –, ez valódi?

Amikor felnézett, Hermione könnyes szemmel bólintott.

– Mikor? – kérdezte, bár a méretből ítélve tudta, hogy nem lesz elég hamar. Ebben az időben már január volt, és neki még két, talán három hónapja maradt.

– Június végén – mondta a lány, és a szíve megdobbant. Túl késő. Átölelte, és az aranyfonalak eltűntek, amint a feje hozzáért a hasához, bár tudta, hogy még mindig ott van bent egy aprócska baba, aki lebeg. Egy babát, akivel soha nem fog találkozni.

Az érzelmek forgószele elárasztotta, és ott maradt térdelve a földön, karjaival átölelve a lány lábait. Hermione simogatta a haját, miközben ő megpróbálta feldolgozni az érzéseit.

Néhány pillanat múlva nem jutott semmire, és inkább csak zsibbadást érzett. Felnézett Hermionéra.

– Hogy érzed magad? Szomorú vagy? Csalódott? Boldog? Félsz?

Hermione felhúzta Dracót a lábára, majd karjait a nyaka köré fonta.

– Mindig csak rám figyelsz, Draco. Te, hogy érzed magad? A te érzéseid is számítanak.

A mellkasában érzett szorító érzésre koncentrált. Egyszerre érezte mindent és semmit. Nagyon kellemetlen érzés volt.

– Hihetetlenül boldog vagyok, és kétségbeesetten szomorú. Megkönnyebbültem, hogy nem leszel egyedül, bűntudatom van, mert nem leszek ott, hogy segítsek, aggódom, hogy valami rossz fog történni, dühös vagyok, hogy nem találkozhatok vele, és féltékeny vagyok rád és mindenki másra, aki ott lesz helyettem… – Elcsuklott a hangja, és lehajtotta a homlokát, hogy az Hermionééhoz érjen. – Nem is tudom, Hermione. Mondd el, hogy érzel most.

– Ha lenne erősebb szó a keserédesre, az lenne az. Soha nem éreztem még ilyen boldognak magam, és ugyanakkor soha nem voltam még ennyire lehangolt.

Egy darabig így maradtak. Amikor Draco érezte, hogy Hermione megborzong, melegítő varázslatot mondott rájuk. Hermione azt javasolta, hogy hagyják ki a bulit, de ő úgy gondolta, jót tenne nekik egy kis figyelemelterelés. Csak még néhány pillanatra volt szüksége.

Miután Draco végre összeszedte magát, elindultak az Odúba, és a figyelemelterelés körülbelül egy órán át bevált. Draco beszélgetett Teddyvel, és élvezte az örömtől ragyogó arcát, ahogy George látványos tűzijátékát nézte. Aztán Draco utolérte Lunát, aki mindig a tökéletes beszélgetőtárs volt, ha el akartál feledkezni a valóságról. Hamarosan Dracónak szüksége lett egy menekülésre, és az udvar szélén sétált, próbálva kitisztítani a fejét, amikor néhány lábnyira előtte egy furcsa ezüst buborékot látott.

Bent Harryt találta, aki háttal állt neki, és Draco a buborék szélébe dugta a kezét, hogy kipróbálja; meglepődött, amikor az könnyedén áthatolt rajta. Draco mély levegőt vett, átlépett a buborék ezüst szélén, és bent teljes csendet talált.

– A francba, már rég eszembe kellett volna jutnia – morogta magában.

Harry megijedt, és amikor megfordult, Draco látta, hogy egy csecsemőt tart a karjában. Draco eleinte zavarba jött, majd eszébe jutott, hogy az a baba, akivel Ginny az ő idejében várandós volt, novemberre volt várható. Ebben az időben nyilvánvalóan már megszületett, és itt volt. Draco kíváncsian odalépett, és látta, hogy egy apró kisférfi fekete hajjal és sárgászöld szemekkel fekszik ott.

– Mit mondtál? – kérdezte Harry, kíváncsian figyelve Dracót.

– A csend. Tökéletes. Néha, amikor idejövök, csak annyira van szükségem, hogy pár percre elmeneküljek a zajtól. Ezt meg kell tanítanod nekem. – A körülöttük lévő buborékra mutatott.

Harry elgondolkodva bólintott, és kíváncsian nézett Draco és a fia között.
– Mi a baj? – kérdezte Harry.

– Még soha nem találkoztam vele – ismerte be Draco.

Harrynek néhány másodpercbe telt, mire feldolgozta a dolgot, majd tágra nyílt a szeme.
– Óóó, te melyik időből jöttél? Ugyanúgy nézel ki.

– Csak két hónapja. Az én időmben épp Halloween van.

Harry bólintott, és felemelte a babát, hogy Draco jobban láthassa.
– Ő itt Albus Perselus. Szeretnéd megfogni?

Draco bólintott, és átvette a babát. Azonnal észrevette, mennyivel nyugodtabb, mint James volt.
– Ez elég nagy teher egy embernek, nem gondolod?

Harry elmosolyodott, majd szeretettel nézett a fiára.
– Ezt már az első alkalommal is mondtad. Szerintem jól fogja kezelni.

– Ez a kisfiú rád fog hasonlítani – mondta Draco, miközben a kisbaba vonásait tanulmányozta. – Szegény fiú.

– Igen, ez az általános vélemény.

Draco eddig megpróbálta figyelmen kívül hagyni a néhány órával ezelőtt hallott hírt, de ez lehetetlen volt egy újszülöttel a karjában. Az összes érzelem, amit eddig elnyomott, egyszerre tör rá, és sírni kezdett.

Albus-t átvette az egyik karjába, a másik kezével pedig eltakarta az arcát, és elfordult Harrytől. Érezte, hogy egy erős kéz megfogja a karját.

– Szeretnéd, ha idehívnám Hermionét?

Draco megrázta a fejét. Amikor utoljára látta, épp Ginnyvel nevetgélt, és nem akarta elszomorítani.

– Szeretnéd, ha egyedül hagynálak?

Draco ismét megrázta a fejét.

– Akarsz róla beszélni?

Draco harmadszor is megrázta a fejét, de néhány pillanatnyi csend után, miután a könnyei alábbhagytak, végül mégis megszólalt.

– Csak pár órája tudtam meg.

Harry szomorúan bólintott, miközben könnyek gyűltek a szemébe. Még egy darabig csendben maradtak. Draco továbbra is ringatta Albust, ahogyan annak idején Jamest is ebben a korban. Amikor újra Harry felé fordult, úgy nézett ki, mintha teljesen tanácstalan lenne, mit is mondjon.

– A szüleid – kezdte Draco, majd elhallgatott, és próbált bátorságot gyűjteni ahhoz, hogy kimondja azt a gondolatot, ami épp az eszébe jutott. – Nem ismerted őket – folytatta.

Draco Albusra nézett le, hogy ne kelljen Harry arcát látnia. A csecsemő szemei lecsukódtak, ahogy végre elaludt.
– De akkor is szeretted őket?

Draco a szeme sarkából látta, hogy Harry bólint, de továbbra is Albusra szegezte a tekintetét.
– Kétségbeesetten akartam megtudni róluk mindent, amit csak lehetett – magyarázta Harry. – A kis dolgoktól kezdve, mint a kedvenc ételeik és az iskolai tantárgyaik, egészen a nagy dolgokig, mint a személyiségük. És minden képet gyűjtöttem, amíg mindegyikükről világos képet nem tudtam kialakítani a fejemben. Szóval, hogy válaszoljak a kérdésedre: igen, nemcsak szerettem őket, hanem egy kicsit megszállottja is voltam.

Harry lehajtotta a fejét. Levette a szemüvegét, és a tenyerével megtörölte a szemét.
– A te gyereked is ilyen lesz. Mindent tudni akar majd, és mi mindent elmesélünk neki, amíg bele nem un, hogy rólad halljon. És annyira szeretni fog téged, megígérem.

Draco újra sírni kezdett. Becsukta a szemét, és vett néhány mély lélegzetet.
– A francba, azt hittem, eddig is szomorú voltam.

Amikor kinyitotta a szemét, Harry karba fonta a kezét, és mosolygott rá, bár a mosoly nem ért el a szeméig.
– Te tényleg szeretsz káromkodni újszülöttek előtt, ugye?

Draco akaratlanul is elmosolyodott.
– Emlékszel arra a napra, amikor Jamesnek kitártam a lelkemet, te pedig a szokásos kíváncsi önmagad voltál, és a folyosóról hallgatóztál?

Harry bólintott.

– Azt mondtad, minden rendben lesz.

– Te meg azt mondtad, hogy ezt nem tudhatom, aztán idiótának neveztél.

Draco felhúzta a szemöldökét Harryre.

– Azt hiszem, igazad volt – ismerte el Harry.

– Hallottad, Albus. Először Jamesnek mondtam el, és most neked is elmondom: az apád egy idióta.


***

Jelen idő: 2005. november / Draco ideje: megegyezik a jelennel

Hermione Granger-Malfoy

A jövőből érkezett Draco az egész következő napot Hermionéval töltötte. Megmutatta neki mindazt, amit megtanult főzni, és el volt ragadtatva, amikor a lány minden ételt élvezett. Csodás napjuk volt, de november sokkal közelebb tűnt márciushoz, mint október.

Amikor Hermione ezt elmondta Dracónak, az elhúzta a szemöldökét.
– Amikor visszamegyek, január lesz – mondta komoran, és Hermione a nap hátralévő részében nem hozta fel többé a dátumokat.

Aznap este, amikor Hermione lefeküdni készült, megjelent a Dracója. Jobb formában volt, mint amikor utoljára látta, de nyilvánvalóan valami nyugtalanította. Hermione megkérdezte, történt-e valami a jövőben, ami felkavarta. Draco csak elhessegette a kérdést, mondván, aludjanak már, és reggel elmeséli.

Amikor másnap felébredt, Dracót a konyhában bájitalt főzve találta, körülötte pedig több száz apró fiola hevert szétterítve a pulton.
– Mi ez?

Hermione lehajolt, hogy belenézzen az üst tartalmába. Nem ismerte fel, és Draco elhúzta a könyvet, amit használt, mielőtt Hermione megnézhette volna.

– Meglepetés. Menj el, és majd elmondom, ha kész vagyok.

Hermione kíváncsiságtól fűtve elgondolkodott, vajon ennek köze van-e ahhoz, ami tegnap este nyugtalanította Dracót. Átment a nappaliba, és a kandalló mellett olvasgatott, miközben várta, hogy Draco odajöjjön és elmondja, mi folyik itt. Draco egy órával később bukkant fel egy halványrózsaszín bájitallal, amit ragaszkodott hozzá, hogy igyon meg. Szörnyű íze volt.

– Mi a fene volt ez?

Draco talpra húzta, és hevesen megcsókolta a száján.
– Megtudtam valamit a jövőből.

– Hogyan kell undorító bájitalt készíteni? – gúnyolódott a kisasztalon álló üres fiolára mutatva.

– Nem. Ezt ma reggel tanultam meg. – Elhúzódott tőle, és sóhajtott. – Oké. Elmondom neked, mivel technikailag nem szegem meg az első szabályt, hiszen ez a jelenben történik, és mi egyszerűen nem tudunk róla. Ráadásul szerintem a szabályok már véget értek, igaz?

Hermione zavartan bólintott.
– Igen, szerintem a szabályoknak vége. Rajta. Mondd el, mit tanultál.

Draco idegesnek tűnt, miközben magában motyogott.
– Ez valószínűleg az első alkalom, hogy egy varázsló elmondja ezt egy boszorkánynak. – Ez csak még jobban összezavarta Hermionét.

– Csak mondd el. – Megütötte a karját, mire ő gúnyosan elmosolyodott rá.

– Milyen türelmetlen vagy. Oké, lépj hátrébb. – A pálcáját rá irányította, és a lány összerezzent.

– Mit akarsz csinálni? – kérdezte óvatosan.

Draco felhúzta a szemöldökét.
– Tényleg azt hiszed, hogy bántani foglak?

– Természetesen nem. – Kiegyenesítette a hátát, és várta, hogy milyen varázslatot fog elhangoztatni.

Biztosan hangtalanul mondta ki a varázsigét, mert mielőtt a varázsigét hallotta volna, arany szálak léptek ki a pálcája végéből, és körbe-körbe kezdtek tekeregni a teste körül. Lenyűgözve nézte, ahogy a szálak a hasa felé haladnak, majd hirtelen rájött – ismerte ezt a varázslatot. Látta már Ginnyt párszor varázsolni. Ez volt a terhességet ellenőrző varázslat. Novum principii – új kezdetek.

Hermione elfordította a tekintetét a szálakról, miközben azok továbbra is alakzatokat formáltak a hasán. Amikor Draco szemébe nézett, a férfi arckifejezése egyszerre volt reményteljes és szomorú.

– Ó, Draco – suttogta.

A férfi bólintott neki. Hermione a kezét a férfi vállára tette, és felemelte a fejét, nem akarta látni a varázslat eredményét. Talán ha nem nézi, akkor nem lesz valóság.

– Ideges vagy – mondta Draco, miközben a tekintete végigfutott Hermione arcán.

– Sokkot kaptam.

– Nézz le!

Hermione megrázta a fejét.
– Nem bírom.

– Nézz le, Hermione! – ismételte Draco szigorúbb hangon.

Mély levegőt vett, majd végül lehajtotta a fejét. Amint meglátta, nem tudta elfordítani a tekintetét. A varázslat egy apró, bab alakú dolgot rajzolt ki a blúzán. Könnyek szöktek a szemébe, ahogy nézte a kis szívecske dobogását. Ő és Draco alkották meg azt a kis babot, és abból egy tökéletes kisbaba fog kinőni. Hasonlítani fog rá? Úgy fog viselkedni, mint ő? Az év elején látott álom hirtelen visszatért az elméjébe. Draco, ahogy egy kis szőke babát tart a karjában, káromkodik és buta történeteket mesél neki, pont úgy, ahogy James-szel is tette. De tudta, hogy ez nem így fog történni. Nem is kellett megkérdeznie a terhesség időpontját. Már látta az arcán.

A szülés március utánra várható. Draco soha nem fogja a karjában tartani ezt a babát.

hozzászólások: 0