45. fejezet

Te és én egy szabály ellen, amelyet az idő szabott ránk.
Egy vonal, mely végünket jelzi, és amelybe a sorsunk bevésődött.
A veled megosztott legrövidebb pillanat – a leghosszabb az emlékezetemben.

– Lang Leav



Jelen idő: 2005. november / Draco ideje: megegyezik a jelen idővel

Hermione Granger-Malfoy

Hermione nézte, ahogy a kis arany figura lebeg, amíg a varázslat hatása el nem múlik, és az aranyszálak el nem tűnnek. Tudta, hogy most már ideje szembenéznie Dracóval, de ugyanolyan vonakodva emelte fel a tekintetét rá, mint ahogy néhány pillanattal korábban a babára nézett.

Draco azonban megkönnyítette a dolgát: ujjával felemelte az állát, amíg a lány a szemébe nem nézett. A szeme viharos volt. Az ott kavargó érzelmek tökéletesen megegyeztek azokkal, amelyek átfutottak a saját testén, és rosszul lett tőlük. Vagy talán a terhesség miatt volt? Túl korai volt még a reggeli rosszullét?

Reggeli rosszullét? Terhesség? Hogy történhetett ez vele?

– Hermione, menj, készülődj – mondta Draco szigorúan. – Egy zuhany után jobban fogod érezni magad.

Általában ellenállt, amikor a férfi parancsolgatni próbált neki, de ebben az esetben engedelmeskedett. Felment az emeletre, és életében a leghosszabb zuhanyt vette. Csak állt a forró víz alatt, kezével óvatosan simogatva a hasát, és figyelte, vajon változott-e valami a testén.

Minden normálisnak tűnt. Sértve érezte magát, hogy ilyen jelentős dolog zajlott a testében a tudta nélkül. A gondolatai folyton arra tévedtek, hogy hogyan történhetett ez meg. Minden héten szedte a fogamzásgátló bájitalt, kivétel nélkül. Ezen rágódni most már értelmetlen volt, de valahányszor másra kezdett gondolni – például arra, hogy mit fog tenni ezután –, újra rosszul lett.

Amikor visszatért a konyhába, Draco éppen gondosan töltötte a rózsaszín bájitalt az utolsó fiolákba. Hermione leült a pult mellé, és figyelte őt.

– Ebből minden nap be kell venned egyet. A reggel a legjobb időpont – mondta, miután leült, miközben figyelmesen kimérte az egyes adagokat. – Ez néhány hónapra elég lesz, aztán készítek még, hogy biztosan legyen elég az egész terhességre.

Épp meg akarta jegyezni, hogy ezt meg is vehetné, de visszatartotta a szavát. Ez volt Draco módja arra, hogy hozzájáruljon, hiszen néhány hónap múlva már alig lesz más, amit tehetne. Hirtelen úgy érezte, nem kap levegőt. A kezébe hajtotta a fejét, és mély lélegzeteket vett.

– Ez olyan szörnyű – motyogta a lélegzetvételek között. Draco mellette állt, és úgy fordította a székét, hogy a lány felé nézzen. A lány lábai közé lépett, és lehúzta a kezét az arcáról, de a lány továbbra is csukva tartotta a szemét.

– Nézz rám – mondta határozottan. Ismét parancsolgatott neki, de furcsa módon megnyugtató volt, hogy megmondták neki, mit tegyen. Kinyitotta a szemét, és látta, hogy Draco szomorú mosollyal néz rá. – Mondd el, mit érzel, és kérlek, ne tartogasd magadban.

Hermione hallgatott, és továbbra is mély, tudatos lélegzeteket vett.
– Beszélhetünk a csillagokról is, ha szükséged van rá – ajánlotta fel, amikor a lány nem szólt semmit.

A lány megrázta a fejét, és a homlokát a férfi mellkasára hajtotta.
– Nem akarom – mondta olyan halkan, hogy attól tartott, Draco nem hallotta meg. Draco karjaival átölelte, és szorosan magához szorította.

– Boldognak kellene lennem. Izgatottnak kellene lennem. Szeretnem kellene ezt a kis babszemet, ami ott lebeg bennem, de csak arra tudok gondolni, mennyire nem akarom ezt. És most, a szomorúság és a félelem mellett, bűntudatot is érzek, amiért teljesen rosszul reagáltam erre a hírre.

Draco egy lépést hátralépett, és újra felemelte Hermione állát. Mosolygott, miközben kezeivel körülvette az arcát.

– Túl nagy nyomást gyakorolsz magadra, hogy tökéletes legyél. Neked is joga van sötét gondolatokhoz, akárcsak mindannyiunknak, és teljesen rendben van, ha most nem akarod ezt a babát.

Könnyek kezdtek csorogni Hermione arcán.
– Nem akarom, hogy azt hidd, ennek bármi köze lenne hozzád. Mindig is családot akartam veled. Csak…

– Nem kell magyarázkodnod, hidd el – szakította félbe, és egy apró csókot nyomott az orrára.

– Meglepően nyugodt vagy az egész ügyben.

Draco bólintott.
– Sokat sírtam az első napon, amikor megtudtam. Egy kicsit még Potter előtt is, ami kurvára ciki volt. De… úgy döntöttem, hogy örülni fogok neki. Mi is az az idézet az amerikai muglitól, amit szeretsz?

– A legtöbb ember annyira boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen – idézte Hermione. – Ez baromság.

Draco rámosolygott.
– Gondolom, az utolsó részt te tetted hozzá.

Hermione halkan felnevetett, de hamarosan újra elhallgatott. A fejét Draco vállára hajtotta, miközben ő végigsimította a haját.
– Te jó kedvedben vagy, én meg le vagyok törve. Szerepcsere.

– Úgy döntöttem, hogy egyelőre boldog leszek – mondta Draco –, de fenntartom a jogot, hogy később meggondoljam magam. Mielőtt ez megtörténne, szükségem lesz rá, hogy kilábalj ebből a hangulatból, hogy vigasztalhass.

Hermione a vállánál bólintott.
– Szeretlek – suttogta.

Draco szorosabban ölelte magához.
– Nem annyira, amennyire én szeretlek.

– Ez nem verseny.

– Legalábbis nem olyan, amit te nyernél.


***


Jelen: 2002. november / Draco ideje: 2005. november

Draco Malfoy

Néhány héttel később Draco visszaugrott a múltba. Idegesen várta ezt az ugrást, hiszen ez volt az az alkalom, amikor először törölte ki saját emlékeit. Bár továbbra is rejtély maradt, hogyan sikerült neki megtennie azt, amit általánosan lehetetlennek tartottak.

Amikor megérkezett a lakásába, semmi sem volt a helyén. Egyenesen Hermionéhoz ment, hogy meggyőződjön róla, jól van-e. Az ő Hermionéja elmondta neki, hogy a bál éjszakáján hirtelen, magyarázat nélkül hagyta ott. De persze ő nem emlékezett erre.

Draco rögtön látta, hogy ez a Hermione zaklatott lett, amint meglátta.
– Jól vagy? – kérdezte, miután belépett.

A lány a kanapéhoz vezette, majd elkezde elmagyarázni, mi történt az előző este a halloweeni bálon. Draco felpattant a kanapéról, és fel-alá járkálni kezdett a szobában.
– Ez most történt? Tegnap este, azt mondtad?

Ennek semmi értelme nem volt. Draco alaposan áttanulmányozta ezt az időugrást. Amikor a jövőbe ugrott, Hermione azt mondta, hogy már néhány órája ott volt. Aztán még néhány órát töltött vele, mielőtt visszatért a saját idejébe, este, két nappal a halloweeni bál után.

Ha Draco most itt volt, egy nappal a bál után, az azt jelentette, hogy a jövőbeli énje most Hermionéval van, és csak másnap fog elmenni. Nem úgy jelent meg, hogy kitörölték az emlékeit. Ott történt.

– A francba. – A mostani Hermione felé fordult, és dühösen ránézett. – Te…

Hermione kitörölte az emlékeit. Teljesen elárulva érezte magát. Ez a Hermione óvatosan nézett rá, ő pedig megpróbálta csillapítani a felkúszó dühét. Hermionénak nagy bátorságra lett volna szüksége ahhoz, hogy kitörölje valakinek az emlékeit azután, ami a szüleivel történt, így biztosan jó oka volt rá. Talán Draco könyörgött neki, hogy tegye meg.

Haragja szomorúsággá változott. Ez hihetetlenül nehéz lehetett számára, és már így is annyira feldúlt volt a terhesség miatt. Alig várta, hogy visszatérhessen a saját idejébe, és megvigasztalhassa.

– Én? Mi történt, Draco? – Draco visszafordult ehhez a Hermionéhoz, és sietett megnyugtatni, de nem tudta elrejteni nyilvánvaló szorongását, sem azt a szomorúságot, ami mindig ott lebegett a szemében. Érezte, hogy felkavarja ezt a Hermionét, de nem tudta lerázni a rossz hangulatát. Miután néhány órát vele töltött, magára hagyta, és mielőtt elment, megnyugtatta, hogy az ő Dracója másnap visszatér.


***


Jelen idő: 2005. november / Draco ideje: 2002. november

Hermione Granger-Malfoy

Amikor Draco átugrott az időben, Hermione arra számított, hogy a fiatalabb Draco emlékezetétől megfosztva és zavartan fog megjelenni, de ő teljesen tiszta elméjű volt, bár nyilvánvalóan zaklatott.

– Te tudod, ugye? – mondta kemény hangon, amint meglátta a lányt.

– Draco, ülj le, megbeszélhetjük ezt.

Draco nem törődött vele, és fel-alá járkálni kezdett a szobában.

– Nem hiszem el. Kizárt, hogy mi ezt választottuk volna – morogta magában. – Nem… – Megállt, hogy megnézze a dátumot a pálcáján, majd hitetlenkedve nézett vissza Hermionéra. – Nem mi döntöttünk úgy, hogy véget vetünk ennek?

Hermione teljesen tanácstalan volt, mit is mondjon. Semmi sem stimmelt azzal, amit Draco előre jósolt. Vajon sikerült valahogy megváltoztatniuk az idővonalat? Nem tudta, hogy ez a gondolat megnyugtassa-e vagy inkább nyugtalanítsa.

– Mindegy. Most nem tudok veled beszélni. – Felrohant az emeletre, és bezárkózott a vendégszobába. Hermione meg sem próbálta követni.

Hermione még mindig próbálta kitalálni, mi folyik itt. Dracónak emlékezetkieséssel kellett volna megjelenni, és az apjáról beszélnie. De talán… itt maga vetette ki az emlékeit? Kijön majd a szobából zavartan, és azt fogja hinni, hogy épp időutazást hajtott végre? Ennek volt értelme. Bár még mindig ott volt a kérdés, hogy hogyan fogja ezt megoldani.

Hermione sóhajtott és megrázta a fejét, nem tudva, mit tegyen. Az éjszaka hátralévő részében nem jött ki, ő pedig alig aludt, arra várva, hogy kiabáljon, vagy visszajöjjön, és beszélni akarjon. Amikor reggel felébredt, úgy érezte magát, mintha elütötte volna egy vonat. Megpróbálta a legjobban rendbe hozni magát, majd elment Draco szobájához, és bekopogott az ajtón.

Azonnal nyitott, mintha már várta volna.

– Ó, ööö, szia! – kezdte a lány, hirtelen idegesen. – Tudom, hogy feldúlt vagy, és jó okod is van rá. Akarsz beszélni?

A lány megvizsgálta, nincs-e rajta Exmemoriam varázslat nyomai, de normálisnak tűnt. A férfi röviden bólintott, visszament a szobába, és leült az ágyra. A gyűrött lepedőkből a boszorkány láthatta, hogy ő sem aludt jól.

– Szóval, ha továbbra is ezt az idővonalat követem, meg fogok halni – mondta Draco, miközben leült mellé.

Hermione bólintott, és a mellkasa összeszorult a férfi szemében úszó félelemtől.

A varázsló mély levegőt vett, majd a falra írt idővonal felé intett.
– Gondolom, azt tervezed, hogy hagyod, hogy ez így menjen egészen az utolsó ugrás előtti pillanatig. Aztán megiszom a bájitalt, de… biztosan nehéz volt élvezni az együtt töltött időnket, tudva, hogy mindent elfelejtünk. Nem tudom elhinni, hogy ezt választottuk.

Hermione elhallgatott. Nem erre számított tőle. Vajon ő lesz az, aki az önfeledtetés gondolatát ülteti a fejébe? Aztán hirtelen rájött. Hogyan nem vette észre ezt? Pedig olyan nyilvánvaló volt. Nem csak ő fogja a gondolatot a fejébe ültetni, hanem ő lesz az, aki elvégzi a varázslatot.

Fel akart állni és elmenekülni. Bezárkózni a szobájába, és várni, amíg az ő Dracója visszatér. De akkor mi történne? Visszanézett Dracóra, és rájött, hogy a férfi kérdezett tőle valamit.
– Mit mondtál?

– Elmagyaráznád, miért választottuk ezt az utat? Miért döntöttünk úgy, hogy együtt maradunk a végéig, ahelyett, hogy abbahagynánk, amint visszatértem a saját időmbe?

Hermione szíve a torkába ugrott.
– Be akarod fejezni? – Soha nem gondolt arra, hogy ha ő és Draco korábban tudomást szereztek volna a haláláról, más döntést hoztak volna. Pedig logikus volt. Ez a Draco csak pár hónapja járt vele.

Fájdalmas volt belegondolni, hogy ő nem választotta volna őt. De őszintén szólva, ő választotta volna őt? Megpróbált visszaemlékezni arra az időre, de úgy tűnt, mintha egy örökkévalóság óta lett volna. Fogalma sem volt, mit döntött volna. Igaza volt azonban. Olyan idővonalat követni, amely elkerülhetetlenül véget ér, lehetetlen döntés lett volna, ezért kellett elfelejtenie. Ez volt az egyetlen lehetőség.

Draco közelebb csúszott, amíg a lábaik össze nem értek.
– Szeretlek, tényleg, még ha eddig nem is mondtam el neked – tette hozzá egy halvány mosollyal. – De… nem akarok meghalni. És az alternatíva, hogy továbbmenjünk, és úgy tegyünk, mintha nem érne véget. És nem csak véget érne, hanem teljesen kitörlődne – nem tudom elképzelni, hogy ezt választanám. De gondolom, amikor visszamegyek, te meggyőzöl. Biztosan tudod, mi történik, és miért. Elmagyaráznád nekem?

Ijesztően udvarias és nyugodt volt. Biztosan az okklumenciát használja. A gondolatai száguldoztak. Meg kellett győznie Dracót, hogy hagyja, hogy kitörölje az emlékeit, de fogalma sem volt, hogyan. Valószínűleg volt tapintatosabb módja is a dolognak, de akkor nem jutott eszébe, így csak annyit mondott:
– Nem mi hozzuk meg ezt a döntést. Legalábbis ilyen korán még nem. El kell felejtened, Draco. Csak így lehetünk együtt boldogok.

– Elfelejteni? – kérdezte Draco zavartan, visszanézve rá.

Hermione igyekezett nyugodt hangon beszélni.
– Ezen az időugráson át fogom kitörölni az emlékeidet, így amikor visszatérsz a saját Hermionéodhoz, nem fogsz emlékezni arra, amit az apád mondott neked. – Hermione mély levegőt vett, mielőtt folytatta. – Csodálatos életünk lesz, és közelebb kerülünk egymáshoz, mint azt bármelyikünk is valaha elképzelte volna. De mindez nem fog megtörténni, ha nem felejted el.

Draco elfordította a tekintetét tőle, és az ablakon kívülre összpontosított.
– Hogyan? – A hangja elcsuklott, és levegőt vett, mielőtt újra megszólalt. – Hogyan tudnád elviselni ezt az életet, tudva, hogy mindennek vége lesz? Tudva, hogy egy nap egy másik életben ébredsz fel, és nem lesz emléked a közös időnkről.

Hermione rátette a kezét Draco lábára, és meghúzta az arcát, hogy felé forduljon. Arcvonásai mozdulatlanok voltak, de a szemei viharosak voltak.
– Nem ezt a döntést hoztuk, Draco.

Dracónak néhány pillanatba telt, mire megértette Hermione szavainak jelentését, de amint megértette, megfeszült a lány érintése alatt. Felugrott, és fel-alá járkálni kezdett a szobában, káromkodva és a fejét rázva, míg Hermione igyekezett össze nem omlani. Nyugodtnak és higgadtnak kellett maradnia, ha sikeresen végre akarta hajtani az Emlékezet-varázslatot. Éppen a varázslat technikai részletein töprengett, amikor Draco hangja félbeszakította gondolatait.

– Nem. – Karba tett kézzel meredt vissza rá.

– Nem? – Hermione zavarba jött. Mire mondott nemet?

– Sajnálom, Hermione, de nem hagyom, hogy kitöröld az emlékeimet. Visszamegyek a saját időmbe, és megbeszélem ezt a saját Hermionémmal. És mi… majd meglátjuk, mit döntünk. – Elfordította a tekintetét tőle, és a tekintete ismét a falon lévő idővonalra szegeződött.

Hermione felállt, és megragadta a kezét.
– Nem, hallgass rám, Draco! Tudom, hogy félsz, de nem ezt fogod eldönteni. Te úgy döntesz, hogy elfelejted, tudom, hogy így van. Kérlek, csak hallgass meg…

– Nem, Hermione! – vágta rá Draco, és kihúzta a kezét a lány szorításából. – Elmondom, mit döntöttem. Sajnálom, hogy nem egyezik azzal, amit gondoltál, de… talán ez mégsem egy folytonos idővonal.

– Nem – suttogta hitetlenkedve Hermione, de látta az eltökéltséget a férfi szemében. Nem fogja meggondolni magát. Minden kezdett elillanni. Az első alkalom, amikor kimondták egymásnak, hogy szeretik egymást, és együtt aludtak – ami ennek a Dracónak ma este később fog megtörténni. Az esküvőjük. A nászútjuk. Azok az éjszakák, amikor a csillagok alatt feküdtek az ágyban, és megnyitották egymás előtt a lelküket. És végül a kisbabájuk. Minden eltűnne.

Megfordult, és végigpásztázta a szobát. Tekintete az éjjeliszekrényen fekvő pálcáján állapodott meg. Draco kíváncsian figyelte, de néhány másodperccel túl későn sejtette meg a tervét. Ráugrott, de Hermione közelebb volt, és előbb nyúlt a pálcához. Ráirányította, miközben Draco hátralépett, felemelt tenyérrel.

– Ne csináld ezt, Hermione! Nem akarom ezt! Ez nem fair. Hadd menjek vissza a saját időmbe, és hozzam meg ezt a döntést a múltbeli éneddel! Ez a helyes dolog. Ha ezt megteszed, elveszed a szabad akaratomat, és soha nem fogok megbocsátani neked.

Hermione szemébe könnyek szöktek, és a pálcát tartó karja remegni kezdett.
– Nem fogsz emlékezni rá – suttogta.

– Hermione, ne! Kérlek, hallgass rám! – A szemei dühösek és ijedtek voltak. Annyira emlékeztette arra, ahogy a szülei néztek rá, amikor rájuk emelte a pálcáját, hogy meghátrált, és kissé leengedte a pálcát tartó karját.

Draco észrevette, hogy megingott a lány elszántsága, és a lába felé vetette magát. Hermione minden erejét egy védővarázslat megalkotásába fektette, és Draco fejjel előre nekicsapódott a védőpajzsnak, fájdalmában felkiáltott, majd a földre zuhant. A könnyek szabadon folytak Hermione arcán, miközben Dracohoz lépett, és azon tűnődött, vajon csak színleli-e, és ráveti-e magát, amint letérdel, hogy megvizsgálja.

Ekkor elhatározta, hogy véget vet a dolognak. Minél tovább vár, annál nehezebb lesz. Először kitörli az emlékeit, aztán megnézi, hogy van. Csak egy védővarázslatba ütközött, szóval nem lehet súlyosan megsérült. A keze hevesen remegett, és a könnyei elmosódták a látását. Minden ebben a helyzetben helytelennek tűnt, de meg kellett tennie, hogy eljusson ahhoz az élethez, amit most élt.

Hermione a pálcáját Draco fejére irányította, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni, hogy a férfi még mindig nem mozdult. Mondd el a varázsigét, aztán megnézheted, mi van vele. Egy teljes percig ott állt, de nem tudta kinyomni a varázsigét a száján. Becsukta a szemét, és arra gondolt, ahogy Draco elkészíti azt a terhességi bájitalt, és elmondja neki, hogy úgy döntött, örülni fog a babának. Elképzelte azt az aranyszínű kis sejtcsomót, amelynek hihetetlenül gyors volt a szívverése. Azt a kisbabát, akiről azt hitte, hogy nem akarja. De most már el sem tudta viselni a gondolatot, hogy nem létezik.

A kis arany alak képét szem előtt tartva kinyitotta a szemét, a pálcáját Dracóra irányította, és zokogása ellenére olyan tisztán mondta, amennyire csak tudta:
– Exmemoriam!


***


Jelen idő: 2005. november / Draco ideje: megegyezik a jelenével

Draco Malfoy

Amikor Draco visszatért a saját idejébe, Hermionéval együtt a kanapén ült, és tévét nézett. Felvette a távirányítót, kikapcsolta a tévét, majd felé fordult. A lány a mellkasához húzta a lábait, és a térdébe temetve zokogott.

Tehát igaza volt. Ő volt az, aki kitörölte az emlékeit. Draco a kezét a lány hátára tette, lehajolt hozzá, és suttogva mondta:
– Semmi baj. Sajnálom, hogy ezt kellett átélned. Rájöhettünk volna. Mindenki tudja, hogy nem lehet kitörölni a saját emlékeit.

A lány lehajtott fejjel maradt, térdébe sírva. Draco ott várt, simogatta a hátát, mígnem a lány végre visszanézett rá.

– Nem haragszol?

Draco zavartan megrázta a fejét. Valami elkerülte a figyelmét, de már volt egy ötlete, hogyan oldhatná meg a problémát. Erről töprengett, miközben az előző éjjel ébren feküdt a régi lakásuk hálószobájában.
– Most visszaállítod őket?

Hermione szemei rémülten tágra nyíltak, és újra a térdébe temette az arcát, hevesen rázva a fejét. Ez a reakció csak még jobban megerősítette Draco vágyát, hogy visszakapja az emlékeit. Óvatosan rátette a kezét a lány karjára.

– Kérlek, Hermione. Utálom, ha nem tudom. És te vagy az egyetlen, aki megteheti. Az eredeti varázslónak kell megtennie, az eredeti pálcával.

– Ne kényszeríts erre, Draco. Kérlek. – A hangja elmosódott a lábai miatt.

Draco felemelte az állát, hogy a lány rá nézzen.
– Tudnom kell, Hermione. – Fogalma sem volt, mit is kell tudnia, de Hermione reakciójából egyértelmű volt, hogy valami fontos történt. Nem hagyhatta, hogy Hermione egyedül birkózzon meg azzal, bármi is legyen az.

Mivel a lány nem mozdult, erőteljesebb hangon folytatta:
– Azok az emlékek az enyémek, és ideje, hogy visszaadd őket.

A könnyek még mindig csorogtak Hermione arcán, de végül visszanézett rá, és bólintott, hihetetlenül idegesnek tűnve. Draco felkapta a pálcáját a dohányzóasztalról, és felé nyújtotta. Hermione megrázta a fejét, és Draco zsebéből kiálló pálcájára mutatott.

Dracónak egy másodpercbe telt, mire megértette, mire gondol. A lány az ő pálcáját használta? Miért? Néha előfordult, hogy apróbb varázslatokhoz egymás pálcáját használták, ha éppen csak az volt kéznél, de egyikük sem találta a másik pálcáját igazán kényelmesnek. Egy olyan kritikus varázslatnál, mint egy Emlékezet varázslat, biztosan soha nem választották volna a sajátjuk helyett. Ez megmagyarázta, miért nem volt túl pontos a varázslat, és miért fájt a feje napokig utána.

Draco elővette a pálcáját a zsebéből. Amikor a lány átvette tőle, remegett a keze. Draco bátorítóan bólintott neki. A lány felemelte a pálcáját, és suttogva azt mondta: – Annyira sajnálom. – Majd elmondta az ellenvarázslatot.

Először nem történt semmi, és Draco azt hitte, nem sikerült. Aztán gondolatok áradata ömlött az agyába. A beszélgetés az apjával a kastélyban. A jóéjt-csók Hermionénak. Órákig fel-alá járkált a lakásában. Megérkezett ebbe a házba, és bezárkózott a vendégszobába. Másnap reggel beszélgetett Hermionéval. A varázspálcájáért folytatott küzdelem. Könyörgött neki, hogy hallgassa meg, majd felé vetette magát, és elvesztette az eszméletét.

– Nem kértem, hogy töröld ki az emlékeimet – morogta megdöbbenve.

Hermione megrázta a fejét. Draco kitépte a varázspálcáját a kezéből, és kirohant a szobából.
– Draco, várj! – A boszorkány utána rohant a lépcsőn. – Kérlek, hallgass meg! Nem akartam…

– Nem akartad? – fordult Draco felé, miután felértek a lépcső tetejére. – Nem, Hermione. Én nem akartam ezt, de te mégis úgy döntöttél. Te tetted ezt!

– Vissza akartál menni, hogy megszakítsd az időhurkot!

– Akkor azt nekem kellett volna eldöntenem! Nem neked!

Draco megfordult, és bement a hálószobájukba, a lány pedig követte oda.
– Draco… muszáj volt… Olyan tisztán láttam az egészet. Tudtam, hogy nekem kell lennem, és megpróbáltalak meggyőzni, de akkor még olyan korai szakaszban volt a kapcsolatunk, és te csak be akartad fejezni.

– Tavaly ilyenkor azt mondtad nekem, hogy soha nem volt választásod ebben az időhurokban. És amikor azt hittük, hogy nekem kell kitörölnöm a saját emlékeimet, haragudtál rám! De te kezdted el ezt az egészet! Te vagy az oka annak, hogy olyan sokáig a sötétben tapogatóztunk.

– Sajnálom, Draco. – De nem úgy hangzott, mintha sajnálná. Fel volt háborodva, de nem érezte bűntudatot.

– Menj. – Draco a folyosó felé mutatott. Hermione megrázta a fejét. Draco áthidalta a köztük lévő távolságot, de nem nyúlt hozzá. – Elvetted a szabad akaratomat. Rákényszerítetted, hogy ez így alakuljon. Már azelőtt megmondtam, hogy elvarázsolsz, nem fogok megbocsátani neked, és komolyan gondoltam. Most menj – ismételte. – Ideje, hogy megtapasztald, milyen érzés, ha kiűznek a saját hálószobádból.

Hermione lehajtotta a fejét, és lassan hátrálni kezdett. Amint kiment a folyosóra, Draco becsapta az ajtót. A lány a másik oldalról beszélni kezdett, ezért Draco két elnémító varázslatot mondott, hogy elnyomja a hangját. Lehuppant az ágyra, és a kezébe hajtotta a fejét, miközben a teste a dühtől remegett.


***


Hermione Granger-Malfoy

Hermione aznap éjjel órákig feküdt ébren, és azon töprengett, mi lesz vele és Dracóval ezután. Hiba volt kitörölni az emlékeit? Szükséges volt, hogy ez az idővonal sértetlen maradjon, de attól még helyes volt? Évekkel ezelőtt megígérte Dracónak, hogy soha nem fog semmit sem tenni csak azért, mert megtudta, hogy a jövőben így fog történni.

Végül megszegte azt az ígéretet. De bármennyire is helytelennek érezte, tudta, hogy ha újra szembesülne ezzel a döntéssel, ugyanúgy cselekedne.

Végül sikerült elaludnia, de nem sokkal később egy puha kéz a mellkasán ébresztette fel. Hirtelen kinyitotta a szemét, de megnyugodott, amikor meglátta Dracót, aki mellette guggolt. Rátette a kezét az övére, és vett néhány mély lélegzetet.

– Megijesztettél.

Draco bólintott, miközben továbbra is guggolt.
– Bocsáss meg – suttogta.

Hermione felült. Draco a fejét a lány lábára hajtotta, és karjaival átölelte.
– Én vagyok a legrosszabb férj, aki kirúgja a terhes feleségét a hálószobából.

Hermione végigsimította a haját.
– Kitöröltem az emlékeidet, Draco. Az akaratod ellenére. Jogod van dühösnek lenni.

Bólintott, de az arcát továbbra is az ölébe temette. Hangja tompán hallatszott, amikor megszólalt.

– Annyira dühös vagyok, Hermione. Egyszerűen átjár az egész testemet. Néha attól tartok, hogy ha kézbe veszem a pálcámat, véletlen varázslatok törnek ki belőlem. Ennyire kicsúszott az irányítás a kezem közül.

Felemelte a fejét. A sötétben alig látta az arcát, de a megrándult vonásain még így is kiolvashatta a feszültséget.

– De nem rád vagyok dühös. Csak elvesztettem a fejem. Annyira sajnálom.

– Gyere ide. – Hermione arrébb csúszott, hogy helyet csináljon Dracónak. Amint a férfi mellé feküdt az ágyon, karjaival átölelte, és szorosan magához szorította. – Sajnálom, Draco.

– Tényleg megbocsátasz nekem?

– Miről beszélsz? Mit bocsássak meg?

– Hogy kirúgtalak a szobából. Hogy kiabáltam veled, és korábban nem hallgattalak végig.

Hermione megrázta a fejét.
– Ha te megbocsátasz nekem azért a szörnyűségért, amit tettem, én is megbocsátok neked azért, hogy felkavart téged.

– Megbocsátok neked, Hermione.

Megkönnyebbülten felsóhajtott. Ott ültek a sötétben, és hosszú ideig átölelték egymást.
– Örülök, hogy megtetted – mondta végül Draco.

Hermione hallgatott, majd megrázta a fejét.
– Nem, Draco. Hiba volt. Soha nem lett volna szabad így elvennem a szabad akaratodat.

– Lehet, hogy elvetted az ő szabad akaratát, de azt tetted, amit én akartam volna. Ez az én ajándékom, nem az övé. Betartottad azt a döntést, amit néhány hónapja közösen hoztunk.

Hermione az arcát a férfi vállába temette.
– Nem tudom. Mindig azt hittem, ugyanazt a döntést hoznánk. Soha nem gondoltam arra, hogy a párhuzamos valóságbeli énjeink másképp döntöttek volna. Amikor azt hittem, hogy minden el fog tűnni… bepánikoltam.

– Tudom, sajnálom.

Hermione sóhajtott, és felemelte a fejét, de a sötétben nem látta tisztán a férfit.
– Azt mondod, dühös vagy… de én csak szomorú vagyok. Hihetetlenül szomorú, és már elegem van belőle. De ez még csak a kezdet, utána… – Nem tudta kimondani a szavakat.

– Meg akarod állítani? Még nem késő.

Hermione megrázta a fejét, majd a mellkasához hajtotta, és hallgatta a szívverését.
– Azt hiszem, ez az egyetlen jó dolog ebben az egész emlékezet-törlési drámában.

– Mi?

– Eleinte azt mondtam neked, hogy nem akarom a babát. De amikor ma reggel szembesültem azzal, hogy elveszíthetem, rájöttem, hogy végül is akarom. És nem csak a babát, hanem az egészet. Életünk minden gyönyörű, fájdalmas, csúnya és tökéletes pillanatát. Nem akarom, hogy egyszerűen eltűnjenek.

– Tudom, mire gondolsz – válaszolta remegő hangon.

Néhány pillanatnyi csend után a lány bejelentette:
– Van egy versem.

– Persze, hogy van.

Mély levegőt vett, mielőtt elszavalta:
– Szedd össze magad! Állj talpra! Nem azért, mert másoknak rosszabb, mint neked. Nem azért, mert tartozol valakinek azzal, hogy mosolyogj. Hanem azért, mert erősebb vagy, mint gondolnád.

– Ez olyan, amit Ginny mondana.

– Igen, valóban. – Hermione magában mosolygott. – Meg fogom tenni, és neked is ezt kellene tenned. Tudom, hogy szétesünk, de meg tudjuk csinálni. Mindketten átvészelünk már rosszabbakat is.

Draco lehajolt, hogy megcsókolja, majd lefeküdt az ágyra. Magához húzta Hermionét, hogy a lány az oldalához szoruljon.

– Oké, rendben – mondta beletörődő hangon. – De holnap kezdhetjük? Szeretnék még egy kicsit tovább nyomorultul érezni magam.

Hermione a mellkasán mosolygott.
– Megegyeztünk.

Ott feküdtek, egymáshoz szorítva, néhány pillanatig, miközben Hermione hallgatta a mellkasának emelkedését és süllyedését. Fontolóra vette, hogy felálljon és visszamenjen a szobájukba, de kényelmesen érezte magát, és elképzelhetetlen volt számára, hogy elmozduljon Dracótól.

Draco egyik kezét lefelé csúsztatta a lány oldalán, ami borzongást keltett a gerincében. Amikor elérte a rövidnadrágját, lehúzta, és a kezét a bugyijába csúsztatta.

Ügyesen mozgatta az ujjait: először egyet dugott bele, miközben a hüvelykujjával dörzsölte a csiklóját, majd egy másodikat is. Amint úgy döntött, hogy Hermione készen áll rá, kivette az ujjait, és teljesen lehúzta a rövidnadrágját, majd gyorsan a saját nadrágját is.

Draco lassan behatolt belé, majd megragadta a fenekét, szorosan magához szorítva, miközben előre-hátra ringatta a csípőjét. Olyan lassan mozgott, hogy úgy tűnt, örökké tart, de Hermionénak nem volt ellene kifogása. Gyanította, hogy ez inkább arról szólt, hogy közel érezze magát hozzá, mint arról, hogy ő kielégüljön, és örömmel adta neki magából mindazt, amire szüksége volt.

Miután Draco bevallotta, mennyire dühös volt, Hermione félig arra számított, hogy durva lesz, de mozdulatai simák és hosszan elnyújtottak voltak. Időnként lehajolt, hogy megcsókolja a nyakát, vagy a fülébe suttogta:
– Szeretlek.

De többnyire nem törődött a lány örömével. Nem simogatta a melleit, és nem dörzsölte a csiklóját.

Ezt saját magáért tette. Hermione pedig megkönnyebbült, mivel még mindig hihetetlenül bűnösnek érezte magát.

Hosszú idő elteltével Hermione Draco rángatózó mozdulataiból megérezte, hogy közel van a csúcsponthoz. Elkezdte csókolni a nyakát, és szopogatta a füle közelében lévő érzékeny pontot. A férfi mély morajt hallatott, amit a lány bátorításnak vett, és lehajolt, hogy masszírozza a heréit, miközben a varázsló folytatta a lassú lökéseket.

Draco felnyögött és párszor káromkodott, majd végül durvábbá tette a mozdulatait. Fokozatosan kihúzta magát, éppen akkor állva meg, amikor a péniszének hegye elérte a lány bejáratát, majd belé döfött, mindkét kezével a fenekét markolva, hogy jobban tudjon támaszkodni. A boszorkány elfojtott hangot hallatott az első lökés végén, de a férfi nem állt meg, sőt, azt sem kérdezte, hogy jól van-e. Hallgatólagos megállapodás volt közöttük, hogy ez az egész róla szól.

Ezt még többször megismételte, miközben Hermione a kezét a vállára tette, csak hogy megkapaszkodhasson. Néhány perc múlva végül elélvezett, egy különösen erős lökés végén felnyögve. Aztán olyan szorosan magához húzta a mellkasához, hogy a lány alig tudott lélegezni.

Hermione rövid, sekély lélegzeteket vett, mire Draco végre meglazította a szorítását. Hátára fordult, és magával húzta a lányt, így Hermione az oldalán feküdt. Amikor Hermione felnézett, könnyek csillogtak Draco arcán, az ablakon beszűrődő halvány fényben. Visszahúzta rájuk a takarót, és Draco mellkasához bújt.

Egy pillanatra eszébe jutott, hogy elvarázsoljon egy tisztító varázslatot, de elvetette az ötletet. Azzal reggel is foglalkozhatnak. Most csak az számított, hogy Draco mellett van, és ő még mindig vele akar lenni.

– Annyira sajnálom – suttogta újra.

Draco szorosabban magához szorította, majd lehajolt, hogy megcsókolja a feje tetejét.
– Ne rágódjunk rajta. Már megtörtént.

Hermione bólintott, és karját a férfi derekára fonta.
– Draco?

Sokáig nem válaszolt, ezért Hermione azt hitte, elaludt. De végül halkan morogva válaszolt.

– A másik emlékezet-törlést nem én végeztem el. Nem tudom, hogyan is tehettem volna.

– Talán azt én csináltam. Te egyet, aztán én egyet. Így kvittek lennénk. Nem mintha számítana.

– De még mindig ott van a kérdés, hogy hogyan – válaszolta Hermione. Draco ismét elhallgatott. A szabályos légzéséből arra következtetett, hogy végre elaludt.


***


Jelen idő: 2005. december / Draco ideje: megegyezik a jelennel

Theo Nott

– Miért akartad, hogy először idejöjjek? – kérdezte Theo, miután kilépett a kandallóból Draco és Hermione szalonjába.

Hermione és Draco idegesnek tűntek. Theo keresztbe fonta a karját, és várta, hogy elmondják neki, mi folyik itt. Bármi is legyen az, kételkedett benne, hogy rosszabb lehetne annál a ténynél, hogy Draco pár hónap múlva időutazással a halálába fog menni, és Hermionét 26 éves özveggyé teszi.

Egyikük sem szólt semmit, ezért Theo szigorú pillantással nézett Hermionéra. Ő mindig elsőként tört meg. Hamarosan megszólalt.
– Ma elmondjuk a szüleimnek Draco állapotát, bár azt fogjuk mondani, hogy gyógyíthatatlan betegségről van szó.

Theo bólintott.
– Tudom. Ezért kényszerítetek, hogy idejöjjek. Már átbeszéltük ezt.

Hermione sóhajtott.
– Valami mást fogunk nekik mondani, és… szerettünk volna előre figyelmeztetni téged.

– Hogy itt kiadhasd magadból a káromkodássorozatot – tette hozzá Draco. Hermione gúnyosan elmosolyodott rá.

– Oké. Csak mondd el.

Hermione mély levegőt vett.
– Terhes vagyok.

– A picsába!

Theo tekintete a lány hasára villant, de az ugyanúgy nézett ki, mint eddig. Nem tudta, mikor kezdenek a boszorkányok terhesnek látszani. Az egyetlen terhes boszorkány, akit személyesen ismert, Ginny Potter volt, és őt sem követte túl szorosan.

– Nem volt annyi káromkodás, amennyit vártam – morogta Draco. Hogy lehet ilyen nyugodt?

– Ma este elmondjuk mindenkinek – folytatta Hermione. – Erről szól a titkos vacsora. Szóval kérlek, tégy úgy, mintha meglepődnél. Daphne kiakad, ha megtudja, hogy neked mondtuk el először.

Theo sokkot kapott, mozdulatlanul állt a helyén.

– Ööö, Theo? Ma este tudsz úgy tenni, mintha meglepődnél? – ismételte Hermione.

Theo bólintott, majd végül megkérdezte:
– Ezt előre elterveztétek?

– Természetesen nem, de így alakult. És ez akkor fog megtörténni, miután Draco… nos, tudod… – Draco magához húzta Hermionét, és megcsókolta a feje oldalát.

– A szüleid egyszerre fogják megtudni, hogy unokájuk lesz, és elveszítik a vejüket?

Draco vállat vont.
– Kizárt, hogy rosszabbul viseljék, mint az anyám.

– Igen. Az szörnyű volt – erősítette meg Hermione, összeszorítva a száját.

– Mi történt? – kérdezte Theo.

Draco értő pillantást vetett Theóra, majd egyszerűen csak annyit mondott:
– Kiabált.

– Kiabált? – Theo ijedten hátralépett. A Narcisszához és Theo anyjához hasonló tisztavérű boszorkányok soha nem emelték fel a hangjukat. Szinte mindig szigorúan beszéltek, de kiabálás… az az önuralom hiányát jelezte. Theo nem tudta elképzelni.

– Na mindegy, menjünk. Csak le kell bonyolítanunk – szakította meg Hermione.

Draco komolyan bólintott, majd egymás kezét fogva eltűntek. Amint egyedül maradt, Theo egy sor káromkodást zúdított ki, majd sarkon fordult, és utánuk indult.

Az ebéd nagyon rosszul sikerült. Draco és Hermione úgy döntöttek, hogy először a rossz hírt közlik, mivel úgy tűnt, a másik megoldás nem jött be Narcisszánál. Theo véleménye szerint ez a megoldás is szörnyű volt. Az egész szörnyű volt.

Miután majdnem egy órán át egy kitalált betegséget magyaráztak, Draco és Hermione elmondták a Granger családnak, hogy amikor Draco végül meghal, Hermione egyedül marad, hogy felnevelje a gyermeküket. A szülők arcán olyan nyilvánvaló volt a fájdalom, hogy Theónak el kellett fordítania a tekintetét.

El akart menni cigizni, de tudta, hogy Draco később csak kiabálna vele, amiért magukra hagyta őket. Hermione folyamatosan Theót nézte, ezért ő megpróbálta semleges arckifejezést tartani, mivel a mosolyról szó sem lehetett.

Hermione szülei épp csak kezdtek beleszokni a varázslóvilágba, és Theo látta, hogy Jean újra kezdi gyűlölni.

– A varázslóknak hosszabb életük van, és nehezebb megölni őket. Ez volt az egyetlen jó dolog a ti világotokban – érvelt Jean.

– Vannak kivételek, anya – mondta Hermione, nyilvánvalóan visszafojtva a könnyeit. – Ez a mugliknál is előfordul. Néha az embereknek gyógyíthatatlan betegségeik vannak, mint például a rák.

Jean csak megrázta a fejét.
– És akkor, miközben a férjed elvesztését gyászolod, egy csecsemőt fogsz nevelni! – Theo rosszul lett. Eddig is úgy gondolta, hogy ez az egész dolog lesújtó, de ez az „egyedül nevelni egy csecsemőt” rész már túl sok volt.

– Tudom, anya. Mondtam, hogy nem terveztük. Nem tudom, mit vársz tőlem, mit mondjak. Én… én… talán jó lesz. Talán a baba segít majd a valóságban maradni, és… és megakadályozza, hogy belesüppedjek a végtelen depresszió tengerébe.

– Mit mondtál? – kérdezte gyorsan Theo.

Mindenki Theóra nézett. Ez volt az első alkalom, hogy megszólalt, mióta megérkeztek. – Mondd el még egyszer! – fordult Theo Hermionéhoz.

– A végtelen depresszió tengerébe?

– Mi a fasz, Theo? – morogta Draco a jobb oldaláról, de Theo nem törődött vele.

– Nem, az előtt.

– A baba fog a valóságban tartani? – Hermione zavarban volt, de megkönnyebbültnek tűnt a beszélgetés megszakadása miatt. Sajnos Theo nem tudott ott maradni, hogy további figyelemelterelést nyújtson.

– A rohadt életbe – káromkodott halkan, majd felállt, és az asztalra dobta a szalvétáját. – Mennem kell. – Mielőtt bárki is szót szólhatott volna, egy lépést hátralépett az asztaltól, és eltűnt.


***


Hermione Granger-Malfoy

– Nem kellene megvárnunk Nottot? – kérdezte Ginny, miután mindenki leült az ebédlőasztalhoz. Hermione Dracóra nézett, aki vállat vont. Fogalmuk sem volt, mi folyik Theóval, és azóta nem hallottak felőle, hogy olyan hirtelen elhagyta az ebédet.

– Ööö, nem, majd utolérjük – mondta végül Hermione.

– Ő már tudja, miről van szó, nem? – kérdezte Daphne. Hermione nem tudta időben semleges arckifejezést felvenni. – A francba, Hermione! Mi bajod van? – sziszegte.

– Fogd be, Daphne! Oké? Istenem… szörnyű napom volt, és szarul érzem magam, szóval kérlek, ne kiabálj velem! – Daphne zöld szemei tágra nyíltak, majd előrehajolt, és valamit suttogott Blaise-nek. Hermione túl kimerült volt ahhoz, hogy érdekelje, gonosz vagy kedves dolog volt-e. Érezte, ahogy Draco keze a lábára kerül, és megszorítja.

– Hű, ööö, Hermione. Jól vagy? – tette fel kérdést Ron.

– Nem, nincs jól. Terhes – válaszolta Draco nyersen. Mindenkire az asztal körül dühösen nézett, mintha arra merészelné őket, hogy valami rosszat mondjanak erről.

Harry volt az első, aki megtörte a csendet.
– A francba.

– Nem tudom, hogy ennek örülnünk kéne-e, vagy szomorkodnunk – morogta Ron Ginnynek.

– Ja, Weasley – vágta rá Draco –, ez az általános érzésünk az egész kibaszott dologgal kapcsolatban. Úgy tűnik, ezt Blaise-nek köszönhetjük.

Mindenki rémülten tágra nyílt szemmel bámult, Hermione pedig nem tudta visszatartani a nevetését.

– Nem úgy! – kiáltotta Draco. – A baba az enyém. Csak az ő hibája, hogy Hermione teherbe esett. Az egyik ribanca megbabrálta a fogamzásgátló bájitalt, miközben a nyáron nála vendégeskedett. Megvizsgáltuk őket, és kiderült, hogy csak színezett víz. A ribanc biztosan ellopta az igazi bájitalt.

– Miért vendégeskedett Hermione Blaise-nél? – kérdezte Ginny.

– Ó, szóval nem csak előlem titkol dolgokat – vágott közbe Daphne. – Legalább erről én tudtam.

Hermione épp újra le akarta szidni Daphne-t, amikor kiabálást hallott a felső emeletről.

– Hé, idióták! Gyertek fel ide!

Hermione Dracóra nézett, és mindketten egyszerre kérdezték:
– Theo?

– Egész idő alatt a házban volt? – kérdezte Blaise. Draco és Hermione vállat vontak.

– Most már itt lakik? – kérdezte Daphne. – Merlinre, az a kis menyét.

Hermione nem törődött vele, és felment az emeletre, hogy megnézze, mit művel Theo. Draco közvetlenül mögötte volt, őket pedig szorosan követte a többi barátjuk.
Theo a vendégszobában volt, ahol az ágyat könyvek és szanaszét heverő pergamenlapok borították.

Intett, hogy mindenki jöjjön be. Miután mindannyian beszorultak a kis szobába, a fal felé mutatott.

– Ja. Tudunk erről. Mi csináltuk – mondta Draco bosszús hangon. – Mondd el, mi a fasz ez az egész! – Hermione vigasztalóan megsimogatta a hátát. Talán nem volt jó ötlet ugyanazon a napon elmondani a szüleinek és a barátaiknak. Mindketten még mindig idegesek voltak a szüleivel töltött kimerítő ebéd után, de a következő pillanatban mindez feledésbe merült.

Mosolygott, ami Theo esetében ritkább volt, mint Draco esetében.
– Tudom, hogyan lehet rendbe hozni. Mindent megkaphattok: egymást, a babátokat és az életeteket.

hozzászólások: 0