46. fejezet

Te mondtad el
azokat a dolgokat,
amiket hallanom kellett,
még mielőtt rájöttem volna,
hogy hallanom kell őket.

Hogy ne féljek
azoktól a dolgoktól,
amiktől régen féltem,
még mielőtt rájöttem volna,
hogy nem kellene félnem tőlük.

– Lang Leav




Jelen idő: 2005. december / Draco ideje: megegyezik a jelen idővel

Draco Malfoy

– Tudom, hogyan lehet rendbe hozni – mondta Theo. – Mindent megkaphattok: egymást, a babátokat és az életeteket.

Hermione ragyogott, és Draco szíve megdobbant, amikor látta, hogy a lány újra ilyen boldog. De annyira hozzászokott már ahhoz, hogy egymás után érkezzenek a rossz hírek, hogy nem volt annyira kész elhinni Theo szavait, mint amilyennek a lány tűnt.

– Magyarázd el – mondta Draco élesen. Theo komolyan bólintott, mosolya eltűnt.

– Rendben… ööö, ez elég bonyolult. – Körbenézett a csoporton, mintha felmérné a szellemi kapacitásukat.

– Nem érdekel – vágta rá Draco. – Csak kezdj el beszélni.

Theo újra bólintott.
– Oké. Nos, a többszörös valóságok koncepcióját tanulmányoztam.

– Mióta? – vágott közbe Hermione. Draco le akarta szidni a közbeszólásért, de jobbnak látta, ha nem teszi.

– Ó, ööö, attól kezdve, hogy Draco először mesélt nekem az időutazásról. De igazán csak idén nyáron kezdtem el komolyan foglalkozni vele.

– Elmondhattad volna nekünk, Theo – válaszolta Hermione. – Segítettünk volna.

Theo vállat vont.
– Nem tudtam, hogy lesz-e belőle valami. És úgy gondoltam, Draco nem akarna az utolsó hónapjait a Nott-kúriában tanulással tölteni, amikor ennél jobb dolgokkal is foglalkozhatna. Például steakeket tönkretenni – tette hozzá halkan Draco felé, miközben visszafojtott egy halvány mosolyt.

– Átugorhatnánk arra a részre, ahol elmondod, hogyan lehet ezt helyrehozni? – kérdezte Draco.

– Igen, egyetértek Malfoyjal – szólt közbe Weasley. – Arról, hogy Nott milyen stréber, majd később beszélhetünk.

Theo gúnyosan ránézett, majd visszafordult Dracóhoz és Hermionéhez.
– Na mindegy, elkezdtem kutatni az alternatív valóságok után – intett az ágyon heverő papírok felé, és kitaláltam egy módszert, amivel véget vethettek ennek, mielőtt meghalnátok, de közben megőrizhetitek az életeteket. Megérintette a falat pontosan azon a ponton, ahol Draco utoljára ugrott. – Igyátok meg a bájitalt közvetlenül az utolsó előtti ugrás után.

Draco szíve a torkába ugrott. Ennyi volt? Többre számított.
– Erre már gondoltunk, Theo. Tudom, hogy ezzel Hermione idővonala teljes lesz, de az az első ugrás nekem fontos volt. Lehet, hogy nélküle nem hoztam volna meg ugyanazokat a döntéseket, amiket az út során hoztam.

Theo gúnyosan elmosolyodott rá.
– De nem vetted figyelembe a babát.

– Mi? – kérdezte Hermione. – Mi van a babával? – Kezét a hasára tette.

Theo felé fordult, és újra elmosolyodott, miközben megfogta a karját.
– Rávezettél erre, amikor arról beszéltél, hogy a baba a valósághoz köt téged. Ez a baba ehhez az idővonalhoz is köthet téged. Vagy, pontosabban, egy ehhez nagyon hasonlóhoz.

– Mi? Hogyan? – kérdezte gyorsan Draco. Soha nem gondolt még ilyesmire. Megszidta magát, amiért nem kutatott úgy, ahogy Theo tette. Az idejét repüléssel és új varázslatok tanulásával pazarolta, miközben valami hasznosat is tehetett volna.

– Itt kezdődik a bonyolult rész – figyelmeztetett Theo. Draco intett neki, hogy folytassa. – Oké, szóval végtelen számú valóság létezik, vagy idővonal, ahogy eddig neveztük őket. Minden döntési ponthoz tartozik egy. Van egy, ahol elhívtad Hermionét randira, és ő nemet mondott. Egy másik, ahol meghallgatta azt a levelet, amit adtam neki, és elhalasztotta az esküvőt. Egy, ahol nem jött vissza Blaise lakásából. És van még egy, ahol a babád soha nem fogant.

Draco bólintott.
– Ezt tudom. Térj rá a rögzítésre!

– Egész idő alatt azt feltételezted, hogy egy apró változás az elején mindent befolyásolna, de ez kissé leegyszerűsíti a dolgot.

– Ez a pillangóhatás, Theo – szakította félbe Hermione. – Ez az időutazás egyik jól ismert fogalma.

– Ez az egyik elv – vitatkozott Theo –, de a fizikával és a mágikus energia megmaradásának elvével együtt kell figyelembe venni.

– Vagyis? – szorította Draco, mielőtt Hermione újra közbeszólhatott volna.

Theo visszamutatott a falra.
– Ha végrehajtod ezt a Czikornyai és Patza ugrást, akkor az összes kölcsönhatásod Hermionéval az ő szemszögéből fog kialakulni. Hermione idővonalának teljességével és a babád létezésének hozzáadásával ez két mágikus lény lesz a te egyedüli ellen. Nem érted? Rengeteg energia kellene ahhoz, hogy egy egész lényt eltüntess a létezésből.

– Ha nem hajtod végre ezt az utolsó ugrást, a dolgok biztosan megváltoznak. Apád valószínűleg meghal, és te nyilván más lelkiállapotban leszel, amikor először találkozol Hermionéval. De a kezdeti események mind átrendeződnek, hogy összhangba kerüljenek Hermione és a baba idővonalával.

– Mi? Biztos vagy benne? – kérdezte Hermione. Draco körülnézett a szobában, és látta, hogy mindenki zavarban van.

– Gondolj rá így – folytatta Theo. – Képzeld el, hogy az összes lehetséges idővonalat egymás mellé sorolod, és a következőbe való átugráshoz szükséges mágikus energia mennyisége szerint rendezed őket. Ott lenne ez az idővonal. Aztán közvetlenül mellette valami nagyon hasonló, de egy jelentéktelen különbséggel. Mintha Potter beteg lenne, és ma este nem tudna eljönni.

– Aztán ezek a különbségek egyre nagyobbak lennének. Mintha soha nem sikerült volna tisztázni a dolgokat Bennett-tel. De ezek mind viszonylag kicsik. Az, hogy egész emberek kerülnek be vagy kiesnek, az már nagyobb változás. Az az idővonal, ahol a baba létezik, és az, ahol nem létezik, nagyon messze lesz egymástól ezen a spektrumon.

– És azt mondod, hogy ha megváltoztatjuk azt az első ugrást – szólt izgatottan Hermione, – akkor a legközelebbi idővonalra kerülünk, a legkevesebb energiát felhasználva, hogy a valóság a lehető leghasonlóbb maradjon. És azt feltételezed, hogy Draco és én továbbra is együtt leszünk, és megmarad a babánk?

Theo bólintott.
– Ti ketten úgy beszéltek, mintha csak egy idővonal létezne, ahol végül összejöttetek, pedig milliók vannak, mindegyik apró eltérésekkel. Ismerve titeket, és azt, mennyire illettek egymáshoz, többféleképpen is találhattatok volna egymásra.

Draco Hermionéra nézett, aki ugyanolyan idegesnek tűnt, mint ő maga. Nagy kockázat volt, de megérné, ha sikerülne. De mi van, ha nem sikerül? Draco még csak gondolni sem akart erre a lehetőségre.

– Van egy kérdésem – szakította félbe Harry. – Mi fog történni az első ugrás során, ha Malfoy megissza a bájitalt?

Theo visszamutatott az idővonalra.
– A múltbeli Draco akkor is előre jönne, de ezúttal ez a Draco nem cserélne helyet vele. Tehát a múltbeli Draco látná mindkettőtöket együtt, vagy éppen nem, attól függően, hogy ti mit akartok ott csinálni. És Lucius… ő valószínűleg meghal.

– De az hatalmas energiaváltozást jelentene, nem igaz? – kérdezte Blaise. Draco lenyűgözve látta, hogy ilyen figyelmesen követte a gondolatmenetet.

Theo bólintott.
– Ha van bármilyen módja Luciusnak, hogy megmentse magát, akkor meg fogja tenni, mert igazad van. Az univerzum inkább egy ehhez a lehető leghasonlóbb idővonalat fogja helyébe állítani. De ha Luciusnak nincs módja elkerülni azt a veszélyt, ami Dracót megölte, akkor meghal. Aztán amikor a múltbeli Draco visszatér, Luciust holtan fogja találni a szalonban. És folytatni fogja az időugrásait, előreutazva egy Hermionéval töltött jövőbe, amíg végül úgy nem dönt, hogy véget vet nekik.

– De honnan fogja tudni, hogy véget kell vetnie ennek? – kérdezte Hermione. – Lucius volt az oka annak, hogy végül rájöttünk mindezekre.

Theo vállat vont.
– Másképp fog történni, de biztos vagyok benne, hogy az a baba akkor is megszületik. Az emlékeid megváltoznak, az időhurok körülményei is megváltoznak, de te fogod megszülni azt a babát. Talán megbeszélheted a részleteket a múltbeli Dracóval, amikor az utolsó ugrás során találkozol vele.

– Ez hihetetlenül zavaros – morogta Daphne Ginnynek, aki együttérzően bólintott rá.

– Magyarázd el még egyszer – mondta Draco Theónak. – És mutass meg néhány kutatási eredményt!

Theo még kétszer elmagyarázta a koncepciót, és megmutatta a vonatkozó kutatási eredményeket. Hermione, Draco és Harry kivételével mindenki egy óra múlva elment vacsorázni, de Draco alig vette észre. A fejében kavarogtak a lehetőségek. Úgy tűnt, Theo rájött valamire, de ezt nem lehetett bizonyítani.

– Hogyan sikerült ennyi kutatást ilyen rövid idő alatt elvégezned? – kérdezte Hermione Theótól.

– Semmiség volt – morogta a férfi. A lány megrázta a fejét, de így is átölelte.

– Köszönöm, Theo.

– Segítségem volt – ismerte be, miután a lány elengedte. – Bennett rengeteg folyóiratot lefordított nekem, de fogalma sem volt, miről van szó. Még mindig azt hiszi, hogy Draco valami ritka átok miatt haldoklik.

– Majd megköszönöm neki, ha újra találkozom vele – mondta Hermione, majd Dracóhoz fordult. – Nos? Mit gondolsz?

– Kockázatos – mondta Draco, akinek a feje még mindig a végtelen számú lehetséges kimeneteltől kavargott.

– Minden kockázatos – mosolygott a lány –, de a te döntésed.

Draco megrázta a fejét.
– A mi döntésünk, Hermione. Mindig is az volt.

A lány az ágy felé fordult, felvett egy üres pergamenlapot, és ketté tépte. Az egyik darabot egy tollal együtt Dracónak adta, majd elkezdett írni a saját darabjára.

– Mit csinálnak? – suttogta Theo Harrynek.

– Fogalmam sincs – suttogta vissza Harry.

Hermione befejezte az írást, összehajtotta a darabját, és átadta Harrynek. Draco is ugyanezt tette, és az összehajtott pergamenjét Theónak adta.

– Mi folyik itt? Mit csináljak ezzel? – kérdezte Theo.

– Olvasd fel hangosan! – utasította Hermione, miközben tekintetét Dracóra szegezte.

– Egy esély egy közös életre Hermionéval és a babánkkal – olvasta fel Theo. – Szóval, megpróbálod? – hangja meglepetést tükrözött.

Draco nem törődött Theóval. Szemét Hermionéra szegezte, várva a válaszát. Nem kellett Harrynek felolvasnia, amit a lány írt, hogy tudja, mit választott; látta a szemében.

– Bízom Theóban. Próbáljuk meg! – olvasta fel hangosan Harry.

– A francba – káromkodott Theo. – Mindketten meg fogtok ölni, ha tévedek, ugye?


***


Lucius Malfoy

Lucius az íróasztalánál dolgozott, amikor a családi óra elütötte az időt. Gondolatlanul felpillantott, és látta, hogy Draco keze elhagyja a Londoni ház helyét. Épp újra a munkájára akart koncentrálni, amikor látta, hogy a mutató a Malfoy-kúriára áll. Lucius felállt, és az ajtó felé indult, de alig tett meg két lépést, amikor Draco megjelent a dolgozószobában.

– Apám. Itt vagy. – Draco feszült volt, de a körülötte lévő ideges energia pozitívnak tűnt. Szemei reményteljes várakozástól ragyogtak, miközben fel-alá járkálni kezdett a szobában.

– Igen, itt vagyok. Mire van szükséged? – Lucius visszaült az íróasztala mögé, és várta, hogy Draco visszanyerje a nyugalmát, és elmondja neki, mi okozza ezt a furcsa hangulatot.

Draco odasétált az íróasztalhoz, de megtorpant, amikor meglátta a Lucius előtt kiterített tekercset.

– Ezen dolgozol? De… azt hittem, elfogadtad Hermionét!

– Honnan tudod, mi ez? – kérdezte Lucius.

Draco elfordult, de Lucius még azelőtt meglátta a bűnbánó kifejezést az arcán. Ugyanaz volt, mint amikor kisférfiként valami rosszat tett.

– Tavaly betörtél ebbe a dolgozószobába, amikor anyáddal nyaraltunk, ugye?

Draco dacosan visszanézett Luciusra.
– Anyám mondta el neked?

Lucius meglepődött, hogy nem próbálta tagadni. Az a sok idő, amit Hermionéval töltött, merészebbé tette Dracót. – Több védelmi varázslat is van a szobában, amelyek figyelmeztetnek, ha valaki belép. Tudtam, hogy valaki itt van. Csak nem tudtam, ki. Azt hittem, a feleséged az.

Draco vállat vont.
– Ne próbáld elterelni a témát! Miért dolgozol ezen? Tudom, hogy ez egy lista régi törvényekről, amelyek megakadályozzák, hogy az én és Hermione gyermekeink örököljék a birtokunkat. Lucius kissé felháborodott, de elnézte a pimasz hangnemet. Draco csak a családját próbálta megvédeni. Felvette a pergament, és átadta Dracónak.

Draco még egyszer utoljára mérges pillantást vetett Luciusra, majd átfutotta a pergamentet. Néhány pillanat múlva meglepetten felnézett.
– Megpróbálod visszavonni?

– Technikailag átírni. Ezeket a törvényeket hivatalosan nem lehet visszavonni, de módosítani lehet őket. És szerencsére a feleséged jól ismeri a jogi rendszert. Ráadásul elég nagy befolyása van a Wizengamotban is.

Draco megrázta a fejét, visszaadta a pergament Luciusnak, majd leült az íróasztallal szemben álló székre.
– Sajnálom, apám, hogy feltételeztem…

– Semmi baj, Draco. Gondolom, nem ezért jöttél. Szóval mondd, miben segíthetek?

– Hosszú történet, de Theo sokat kutatott az alternatív valóságok és az időutazás terén. Úgy véli, ha közvetlenül az utolsó időugrásom előtt beveszem a kivonó bájitalt, miután az ő szemszögéből minden kapcsolatom Hermionéval befejeződött, akkor az alternatív idővonalban, ahová kerülünk, továbbra is együtt leszünk. Ez az energia megmaradás elvével függ össze, és azzal, hogy egy csecsemőt túl nehéz visszafordítani.

– Értem. – Lucius hangja monoton volt, miközben igyekezett közömbös arckifejezést tartani. Draco végül úgy döntött, hogy megszakítja a hurkot. Most újra azt a megkönnyebbülés és rettegés keverékét érezte, miközben fontolgatta, hogy meghaljon, hogy a fia élhessen.

– Sajnálom, apám – mondta Draco kedves hangon. – Theo szerint van rá esély, hogy te mégis életben maradsz. Úgy tűnik, az univerzum ezt a lehetőséget részesítené előnyben.

Lucius elhessegette a gondolatot.
– Számtalan alkalommal átnéztem az emléket. Ha te nem húztál volna ki az útból, meghaltam volna. De rendben leszek, Draco. Ezt akartam egész idő alatt. És örülök, hogy a másik idővonal boldog lesz számodra. – Mély levegőt vett, és arra koncentrált, hogy a lehető legegyenesebben üljön. Mindig hasznosnak találta ezt, amikor el akarta terelni a figyelmét valamiről.

– Tudod, hogy már tavaly nyáron is használtuk a kivonó bájitalt – folytatta Draco kissé kínosan. – Ööö, van még belőle?

– Nincs, de készíthetünk még. – Lucius felállt, és a széfhez lépett, örülve, hogy van mit tennie. Gyorsan megvágta a kezét, és rátette a fogantyúra. Amikor kinyitotta a széf ajtaját, elakadt a lélegzete. Üres volt.

– Mi az? – Draco Lucius mellett állt, és épp olyan meglepettnek tűnt, mint Lucius. – Hova tűnt?

Lucius megrázta a fejét.
– Fogalmam sincs.

– Mikor láttad utoljára? – kérdezte Draco. Lucius örömmel vette észre, hogy a hangja nem vádló, csupán kérdező volt.

– Évek óta nem – ismerte be Lucius. – 2002-ben készítettem az első bájitalt, azóta nem.

– Tavaly láttam, amikor itt kutattam. Tehát valahol azóta tűnt el… – Draco hangja elhalt. Elővette a pálcáját, és kipróbált néhány varázslatot a széfen, de egyik sem hozott hasznos eredményt.

– Csak négyen tudnak bejutni ebbe a széfbe – mondta Lucius, amikor Draco befejezte a varázslatait.

Draco mély levegőt vett, és lehajtotta a fejét.
– Nem Hermione volt. Ő azt sem tudja, hol van ez. És nem hiszem, hogy tudná, hogyan kell kinyitni.

– Nem én voltam, Draco – sietett közbe Lucius. – Kérlek, hidd el!

Draco röviden bólintott. Elfordult és a Lucius, Narcissa és a kisfiúkori Draco portréjára nézett a szemközti falon.
– Akkor már csak anya marad. De ennek semmi értelme.

– Hadd beszéljek vele! Megnézem, mit tudok kideríteni – biztosította Lucius, miközben a kezét a férfi vállára tette.

Draco ismét összetörtnek tűnt.
– Nem lett volna szabad hagynom, hogy Hermione reménykedjen. Tudnom kellett volna, hogy valami ilyesmi fog történni. Egész idő alatt semmi sem alakult a javunkra.

Lucius megszorította Draco vállát, hogy megnyugtassa.
– Draco, még van idő. Meg fogjuk találni. – A szavakat a lehető legnagyobb magabiztossággal mondta, de fogalma sem volt, vajon igazak-e. – És ne felejtsd el – tette hozzá Lucius, igyekezve elrejteni a hangjából a rettegést, amit érzett –, van még egy lehetőség.

– Mi? – Draco szemei könnyektől csillogtak.

Lucius eszébe jutott, hogyan nézett ki Draco kisférfiként, amikor valami nem az ő akaratának megfelelően alakult.

– Egyszerű. Amikor visszaugrasz arra a napra a szalonban, mentsd meg magad, és hagyd, hogy én meghaljak.


***


Hermione Granger-Malfoy

Draco és Hermione a karácsony reggelét a Potter családdal töltötték a Grimmauld téren. Ginny még mindig a csecsemő miatti alváshiánytól szenvedett, ezért nem akart részt venni az Odúban zajló hangos karácsonyi ünnepségen. Ő és Harry ezen a héten Teddyt is maguknál tartották, míg Andromeda külföldi rokonoknál vendégeskedett.

Draco éppen fent játszott Teddyvel. Hermione örült, hogy zavartalanul tölthet vele időt, amíg James szundikált. Ránézett az órájára, és sóhajtott. Hamarosan el kell indulniuk a szüleihez vacsorázni. Legalább Theo és Bennett is ott lesznek.

Anyja és apja még mindig zaklatottak voltak amiatt, hogy a vejük talán már nem sokáig lesz közöttük. Anyja pedig csak a babával kapcsolatos tervekről akart beszélni. Ez volt az utolsó dolog, amire Hermione gondolni akart. Március után bőven lesz ideje a babára készülni. Jelenleg csak Dracóra akart koncentrálni.

Még mindig reménykedtek Theo elméletében, de igyekeztek nem túl sokat gondolni rá. Először meg kellett találniuk az időfordító utolsó darabját. Amikor Lucius szembesítette Narcisszát, az anyja azt mondta neki, hogy évek óta nem nyúlt a széfhez.

– Nem kéne megmentenünk a férjedet? – kérdezte Harry a kanapé másik oldaláról.

Hermione bólintott, és felállt, hogy csatlakozzon Harryhez.
– Amúgy is mennünk kell. Be akarok ugrani a házba, mielőtt a szüleimhez megyünk.

Hermione Draco nevetését hallotta, miközben felment a lépcsőn. A nevét hallva Teddy szobája előtt megállt. Harry mögötte állt meg, és kérdőn felhúzta a szemöldökét, de Hermione nem figyelt rá. Fülelt, hogy hallhassa a szobában folyó beszélgetést.

– Tényleg lesz gyereketek Hermione nénivel? – kérdezte Teddy Dracótól.

– Igen, és szinte biztos vagyok benne, hogy kisfiú lesz. – Hermione felhúzta a szemöldökét Draco válasza hallatán. Attól a pillanattól kezdve, hogy megtudták, terhes, ő mindig „fiú” -ként említette a babát. Hermione csak azért állt az ellenkező oldalra, hogy kifejezze a véleményét. Őszintén szólva fogalma sem volt, mi lesz a baba neme, és nem is érdekelte különösebben, amíg a baba egészséges.

– Mi lesz a neve? – kérdezte Teddy.

– Fogalmam sincs. Ez Hermione néni döntése. – Hermione szíve a torkába ugrott ettől a kijelentéstől. Úgy volt, hogy együtt fogják eldönteni. Visszatartotta a könnyeit, miközben Harry vigasztalóan rátette a kezét a hátára.

Hermione éppen belépni készült a szobába, amikor Draco újra megszólalt. Megállt, hogy meghallgassa.

– Teddy, szükségem van a segítségedre valamiben.

– Oké.

– A kisfiamra… szeretném, ha vigyáznál rá, rendben?

– Miért?

– Lehet, hogy néha egyedül lesz, mert… hát, nem lesznek testvérei. Akárcsak neked. Szóval talán a szárnyad alá vehetnéd. Gondoskodj róla, hogy egyik gyerek se verje meg. Megtennéd ezt értem? – Hermione hallotta a könnyeket Draco remegő hangjában. Mély levegőt vett, hogy visszatartsa a saját könnyeit.

– Mint egy nagy testvér? – kérdezte Teddy.

– Igen. Pontosan úgy, mint egy nagy testvér.

Hermione már nem tudta visszatartani a sírását. Harry karjaival átölelte, és ő csendesen zokogott a férfi vállán.

– Nem csak Teddy fog gondoskodni róla – suttogta Harry Hermione fülébe.

– Vagy róla – suttogta vissza Hermione.

Pár pillanat múlva Harry elengedte, odament Teddyhez, és azt mondta neki, hogy Ginnynek szüksége van a segítségére a vacsora elkészítéséhez.

– Jól vagy, Hermione néni? – kérdezte Teddy, amikor meglátta, hogy a nő a falnak támaszkodva törölgeti a szemét.

Hermione bólintott, Draco pedig az ajtóból hozzátette:
– Néha a terhes nők nem tudják kordában tartani az érzelmeiket. – Kissé elmosolyodott, majd a hálószoba felé bökött a fejével.

– Potter imád hallgatózni, ugye? – ugratta Draco, miután mindketten leültek Teddy ágyára.

– Ezúttal én voltam. Bocsánat.

Magához húzta a nőt, és megcsókolta a feje tetejét.
– Megbocsátok. Ez biztosan nem a legrosszabb dolog, amit valaha tettél.

Hermione nevetett.
– Nem, biztosan nem. Arról, amit Teddynek mondtál, amikor a baba nevéről kérdezett. Neked is van beleszólásod, Draco. Kiválaszthatunk egy férfinevet és egy lánynevet is.

– A lánynévre nem lesz szükségünk – mondta magabiztosan, mire a lány felhúzta a szemöldökét.

– De egy fiú… – folytatta, és inspirációért a mennyezetre emelte a tekintetét. – Mindig is azt akartam, hogy a fiamat Scorpius Hyperion Malfoynak hívják.

– Kizárt dolog – mondta Hermione szigorúan. – Soha nem fogok olyan nevű gyereket szülni.

Draco visszamosolygott rá.
– Te meg vagy győződve arról, hogy lány lesz, akkor miért érdekel a fiú neve?

Hermione felállt, és kezeit csípőre tette.
– Rendben. Én választom ki a lánynevet, te pedig a fiúnevet. De kérlek, gondold át még egy kicsit. A Scorpius Hyperion Malfoy tényleg szörnyű név.

Draco nevetett, és magához húzta, így a lány a lába között állt. Karjai ösztönösen a férfi feje köré fonódtak, ujjai pedig simogatták a haját.
– Gondolom, azért jöttél fel ide, hogy elmondd, ideje mennünk?

Hermione bólintott, de nem tett mozdulatot, hogy elmenjen, túlságosan elmerült a gondolataiban.

– Mi a baj? – kérdezte Draco.

Hermione sóhajtott.
– Ez az egész rejtély az időnyerő darabja körül. Tudjuk, hogy még mindig itt van valahol, hiszen ez az egyetlen dolog, ami folyton visszahoz téged ebbe az időbe, de hol van?

– Biztosan az egyik szülőmnél van, de biztos vagyok benne, hogy apám nem hazudott. Ugyanolyan meglepettnek tűnt, amikor látta, hogy eltűnt, mint én. De mi oka lehetett anyámnak, hogy elvigye?

– Talán, hogy megmentse az apádat?

– Helyettem? A múltban már választott engem helyette. Miért ne választana újra engem?

Hermione újra sóhajtott, lehajtotta a fejét, és homlokát az övéhez nyomta.

– Meg fogjuk találni, Hermione. Beszélek vele, amint visszatér Franciaországból. Soha nem volt túl jó abban, hogy hazudjon nekem.

Hermione bólintott, és megpróbált mosolyt varázsolni az arcára.

– Ennél jobbat kell majd összehoznod, ha át akarsz verni Jean Grangert – ugratta Draco.

– Nem kell átvernem. Ő tudja, miért vagyok szomorú. Csak… nem is tudom, Draco. Még mindig annyi mindent nem tudunk arról, mi folyik itt. Még mindig nem tudjuk biztosan, ki törölte ki a memóriádat másodszor, és most meg az eltűnt időnyerőszilánk. Az élet egyszerűen nem ad nekünk egy perc nyugtat, ugye?

– Tudom – mondta Draco, és még egyszer utoljára magához ölelte Hermionét, mielőtt felállt. – Fogalmam sincs, mi folyik itt, de ki fogom deríteni.


***

Jelen idő: 2005. december / Draco ideje: Megegyezik a jelennel

Draco Malfoy

– Mikor indulsz ma este? – kérdezte Hermione, miközben Draco a tükör előtt begombolta az ingét.

– A szüleimmel való vacsora közepén. Nagyon szórakoztatónak fogod találni – tette hozzá rejtélyesen.

Hermione mögé lépett, hogy megnézze a saját megjelenését, majd elkomorodott, és aznap este már harmadszor is átöltözött.

– Utálom az összes ruhámat! – kiáltotta, miközben a fejét a szekrénybe dugta.

– Igen, ezt már párszor említetted – válaszolta Draco, amennyire csak tudott, udvariasan. Hermione-nak az elmúlt hónapban szörnyű reggeli rosszullétei voltak. Draco attól tartott, hogy el fog sorvadni, mivel alig tudott megemészteni semmit. Bár az ételhiány nem segített abban, hogy a gyomra ne legyen puffadt, és hogy minden ruhája kényelmetlenül szűknek ne érezze.

– És biztos vagy benne, hogy nem hordhatok melegítőnadrágot? – kérdezte újra.

– Hordhatod, de garantálom, hogy anyámnak lesz pár nem túl kedves szava erről – magyarázta Draco, pontosan úgy, ahogy az előző alkalmakkor is, amikor a lány megkérdezte.

Hermione végül egy egyszerű fekete ruhát választott, hozzá egy fekete leggingset és fekete csizmát. Odament a komódhoz, és elővette a gyémánt nyakéket, amit Draco adott neki tavaly karácsonyra. Miután felcsatolta a nyakéket, felé fordult, és bocsánatkérően így szólt:
– Tudom, hogy ez az alkalomhoz képest egyszerű, de végre kényelmesen érzem magam, szóval…

Egy csókkal elhallgattatta.
– Gyönyörű vagy.

– Hiányozni fogsz – válaszolta a lány, elhárítva a bókját, miközben visszasétált a tükörhöz, hogy befejezze a sminkelést.

– Ott leszek – mutatott rá a férfi. – Csak egy másik formában. Ráadásul elmesélheted nekem a babát. Az izgalmas lesz.

– Mikor csináljam?

– Majd tudni fogod.

A lány felhúzta a szemöldökét a férfi homályos válaszára.
– Láthatod majd, ahogy az apád táncórákat ad nekem. – Egy apró mosoly jelent meg az ajkán az emlékre, bár akkoriban kellemetlen élmény volt.

– Tudom. – A férfi szeme felcsillant. – Azóta várom ezt a látványt, mióta először meséltél róla.

Amikor Hermione végre elégedettnek tűnt a megjelenésével, Draco felé fordult, aki az ágyon ült, és figyelte őt. Csodáló pillantást vetett rá, majd elmosolyodott.
– Készen állsz?

– Mondj el nekem valamit, Hermione – mondta komolyan.

– Mit?

– Melyik Dracót szereted a legjobban?

Elmosolyodott.
– Téged, természetesen.

Draco felhúzta a szemöldökét.
– Ezt mondanád, függetlenül attól, hogy melyik Draco kérdezné, nem igaz?

Hermione keresztbe fonta a karját.
– Melyik Hermionét kedveled jobban?

Draco sokáig gondolkodott rajta. Nem számított rá, hogy neki magának kell majd válaszolnia a kérdésre.
– Azt, akivel éppen együtt vagyok.

– Szóval azt mondod, hogy pár óra múlva egy másik Hermionét fogsz előnyben részesíteni velem szemben?

– Addig, amíg vissza nem érek. Akkor megint te leszel az első helyen – válaszolta Draco pajkos vigyorral.

– Érdekes. Nem tudom, mit gondoljak erről a válaszról.

– Ugyanaz, mint a te válaszod, csak más szavakkal – mutatott rá. – Ez a válasza annak, aki elkötelezett a pillanat élvezete mellett. – Felállt, odalépett hozzá, majd lehajolt, és megcsókolta az arcát. Karjával átölelte, és levezette a lépcsőn, majd a kandalló előtt megálltak.

– Tudom, hogy nem leszek itt, hogy veled ünnepeljem az új évet a saját nevemben, de próbáld meg a legjobban élvezni, rendben?

– Így lesz. – Hermione mosolygott, de Draco látta a szomorúságot a szemében. – 2006-ban találkozunk.

***

Jelen idő: 2005. október / Draco ideje: 2005. december

Draco Malfoy

Draco néhány pillanatig figyelte, ahogy apja megpróbálja betanítani Hermionét, majd elhúzódott. Egész éjjel nézhette volna ezt, de volt egy dolog, amit ellenőrizni akart, amíg lehetősége volt rá. Kicsusszant a bálteremből, és egyenesen apja dolgozószobájába ment.

A dolgozószoba üres volt, amikor odaért, de nem is várt mást. Miután csendben belépett a szobába, odasétált a széfhez, és kinyitotta. Halkan káromkodott, amikor rájött, hogy az időfordító darabja eltűnt.

– Ennyit erről a tervről – morogta Draco. Azt tervezte, hogy odaadja a darabot ennek az időnek a Hermionéjának, és megkéri, hogy főzze meg a kivonó bájitalt.

Káromkodva becsapta a széf ajtaját, majd megfordult, hogy elhagyja a dolgozószobát. Azt hitte, az anyja vette el, miután tudomást szerzett az időutazásról, annak ellenére, hogy apja biztosította róla, hogy az anyja nem hazudik. De az anyja ebben az időben még nem tudott az időutazásról. Ha Narcissa vette volna el, a darab még mindig a széfben lenne ebben az időben.

Draco épp csak kezdett újra bízni apjában, de most már attól tartott, hogy Lucius talán hazudik neki. Felhúzta az okklumencia-pajzsait, hogy kitisztítsa az elméjét, remélve, hogy így elcsillapíthatja a mellkasában felkúszó pánikot. Draco csak annyit tudott biztosan, hogy fogalma sincs, mi folyik itt.

Visszafelé a bálterem felé a folyosón összefutott anyjával. A nő hangja kiragadta őt az időfordító darabjáról szóló gondolataiból.

– Draco, mit keresel itt hátul? – kérdezte Narcissa, hangjában egyértelmű aggodalommal.

– Csak meg akartam nézni valamit. Miért nem vagy a bálteremben? – Nem volt rá jellemző, hogy felügyelet nélkül hagyja a partit.

– Ó, csak azért jöttem, hogy megnézzem, mi van veled. Láttam, hogy elrohantál. – Elhessegető mozdulattal intett. Szavai könnyed hangnemet hordoztak, ami miatt Draco kíváncsian nézett rá.

Rájött, hogy anyja valamit rejteget. Látta a szemében. Fogalma sem volt, mit rejteget, vagy miért, de a kíváncsisága a tetőfokára hágott. Karját nyújtotta neki, és visszakísérte a bálterembe. Az este hátralévő részében figyelmesen figyelte az anyját, de ő nem hagyta el újra a báltermet, és semmilyen jelét nem adta annak, hogy mit rejteget.


***


Jelen idő: 2006. január / Draco ideje: Megegyezik a jelennel

Narcissa Malfoy

– Anya.

Narcissa megijedt, amikor meglátta Draco arcát a fésülködőasztal tükrében.

– Draco! – Megfordult, hogy szembeforduljon vele, és szorosabban magához húzta a köntösét. – Mit keresel itt? Ráadásul ilyen későn?

– Elnézést a késői látogatásért, de már egy ideje beszélni akartam veled. Karácsony óta Franciaországban vagy, és tegnap sem sikerült kettesben maradnom veled, mielőtt elugrottam.

Narcissa bólintott, és felállt, hogy az ajtóban fogadja őt.
– A hiányzó időnyerő darabjáról van szó?

Draco szeme felcsillant, miközben bólintott. Narcissa szíve megdobbant a reménytől, amit látott benne. Olyan üdvözlendő kontraszt volt ez a szomorúsággal, ami hónapok óta lappangott a szürke szemeiben.

– Elrejtettem, ahogy megkértél – mondta egyszerűen, miközben gondosan figyelte a reakcióját.

– Mi? Mikor? – kérdezte Draco meglepetten. Eleinte nem hitt Dracónak, amikor a halloweeni bálon beszélt vele. De ő utána nyilvánvalóan nem emlékezett arra a beszélgetésre, ami egybevágott azzal, amit aznap este mondott neki.

– Két évvel ezelőtt, a halloweeni bálon. Odajöttél hozzám, és meséltél az apád széfjében lévő üvegdarabról. Azt is mondtad, hogy feltétlenül el kell rejtenem valahova, ahol soha többé nem találják meg.

– Ezt mondtam neked? – kérdezte Draco, megdöbbenve.

– Igen. Eleinte figyelmen kívül hagytam az utasításaidat, mivel nyilvánvaló volt, hogy nem emlékszel a beszélgetésünkre, vagy legalábbis nem akartad elismerni, hogy volt ilyen. – Elfordította a tekintetét Dracótól, hogy elrejtse a szemét. – Aztán amikor Hermione az apád dolgozószobájának kulcsát kérte, azt feltételeztem, hogy te magad fogod elvégezni a feladatot. Amikor az utazásunk után megnéztem a széfet, az üveg még mindig ott volt. Akkor döntöttem el, hogy elrejtem, ahogy utasítottál.

Megállt, hogy levegőt vegyen, és felemelte a tekintetét Draco felé. Amikor látta, hogy Draco figyelmesen vizsgálja, el kellett fordítania a tekintetét, és egy pontot nézett Draco háta mögött.

– Amikor végre elmondtad nekem az időutazást, és hogy mire szolgálna az a darab… – elhallgatott, zavartan.

– Miért nem mondtál semmit? – kérdezte gyengéden.

– Azt mondtad, úgy döntöttél, hogy ezt az idővonalat éled végig. Azt hittem, már nem számít.

– Semmi baj, anya. Most már nyugodtan odaadhatod nekem.

Narcissa szomorúan rázta a fejét.
– Nem, Draco. Elrejtettem valahova, ahol soha nem találják meg, ahogy kérted.

– Menj, hozd elő! – kiáltotta. A nő összerezzent, és egy lépést hátralépett tőle. A férfi lágyabb hangon folytatta: – Anya, ez a kulcs az időhurok visszafordításához. Most már te is tudod. És szinte biztos vagyok benne, hogy ha visszafordítom, akkor is Hermionéval leszek, és a babánk is megmarad.

– És mi lesz az apáddal? – kérdezte Narcissa, de még mielőtt a férfi válaszolt volna, már tudta a választ. Látta a férfi szemében.

– Valószínűleg meghal – válaszolta Draco halkan.

– Sajnálom, Draco, de már nincs nálam. Úgy tettem, ahogy mondtad. És megőrjít a tudat, hogy megszabadultam attól az egyetlen dologtól, ami megmenthetett volna téged! Akkor még nem tudtam, mi az, és mindez annak köszönhető, hogy te és apád olyan sokáig titokban tartottatok előlem!

– Mit csináltál vele, anyám? – szorította Draco, kétségbeesett hangon.

– Magammal vittem Franciaországba, és elvittem az Elvarázsolt Erdőbe. Találkoztam egy utazóval, és megkértem, hogy rejtse el. Aztán amikor visszatért, memóriatörlést alkalmaztam rajta, hogy még ő sem emlékezzen arra, hová tette.

– Meg kell találnunk őt. Akkor eltávolíthatod az emlékezetvarázslatot, és ő megmutathatja nekünk, hol van.

Narcissa csüggedten rázta a fejét.
– Már mondtam neked. Utazó volt, erről gondoskodtam. Még aznap hazautazott, és fogalmam sincs, hol lakik. Könnyebb lenne centiméterről centiméterre átkutatni az erdőt, mint újra megtalálni azt a nőt.

Draco szörnyen letörtnek tűnt a szavai hallatán. Néhány pillanat múlva a szeme elszántsággal teli lett.

– Akkor ezt fogom tenni. – Elfordult, hogy elmenjen, de az anyja megragadta a karját. Nem számított rá, hogy elindul a keresésre.

– Draco, az Elvarázsolt Erdő ötször akkora, mint a Tiltott Rengeteg, és ugyanolyan veszélyes. Meghalhatsz, ha ezt keresed.

Draco sóhajtott, és lehajtotta a fejét.
– Igaz ez, anyám? Ez a történet? Hogy én mondtam neked, vedd el a darabot és rejtsd el, és hogy te így rejtetted el?

Narcissa mély levegőt vett, és megkeményítette az arcvonásait.
– Igaz – válaszolta tiszta hangon.

– Azután a beszélgetés után, amit a Halloween-bálon folytattunk, kitörölted az emlékeimet? – kérdezte gyorsan, mintha meg akarná lepni.

– Nem – válaszolta ugyanolyan gyorsan, megsértődve a kérdésen.

Draco még egy darabig fürkészte az anyját. Aztán látszólag elégedett a válasszal, kiegyenesítette a hátát, és az ajtó felé fordult.

– Meg kell találnom azt a darabot – jelentette ki Draco, miközben elhagyta a szobát, és becsapta maga mögött az ajtót. Miután elment, Narcissa kiengedte a levegőt, amit észre sem vett, hogy visszatartott.

Visszasétált a fésülködőasztalához, leült, és hosszú ideig nézte a tükörképét. A tükör mellett ott volt egy fénykép, amelyen Draco és ő maga látszott, amikor a férfi még kisgyerek volt. Nem emlékezett pontosan a kora, de akkoriban kezdett el úgy kinézni, mint az a férfi, akivé később válni fog. Narcissa sok órát töltött azzal, hogy ezt a fényképet bámulta, különösen akkor, amikor a Sötét Nagyúr beköltözött az otthonukba.

Óvatosan megérintette ujjaival a kisfiú pufók arcát, mielőtt kinyitotta a fésülködőasztal fiókját. A fiókban, egy fehér, monogrammal ellátott zsebkendőbe lazán becsomagolva, ott feküdt az időnyerő apró szilánkja. Könnyek gördültek le az arcán, ahogy ránézett. Óvatosan becsukta a fiókot, felvette a hajkefét, és monoton mozdulatokkal elkezdte kifésülni hosszú haját.

– Sajnálom, Draco – mondta a fésülködőasztalon lévő képhez. – Szeretlek, de nem hagyhatom, hogy az apád meghaljon.


***


Blaise Zabini

– Mr. Zabini. Draco Malfoy jött önhöz – jelentette be Blaise titkárnője az irodája ajtajából.

– Engedje be – mondta Blaise, miközben eltakarította az íróasztalát. Kíváncsi volt, miről akar Draco beszélni, főleg mivel ragaszkodott ahhoz, hogy itt találkozzanak. Az a tény, hogy Draco nem hívta Blaise-t az otthonába, valószínűleg azt jelentette, hogy nem akarta, hogy Hermione meghallja a beszélgetést, ami csak még jobban felkeltette Blaise érdeklődését.

Draco több aktát tartott a karja alatt, amikor belépett az irodába. Amikor Blaise-hez ért, letette őket az asztalra, majd szétszórta őket a tetején. Miután az akták elrendezése Draco megelégedésére alakult, belekezdett egy megvesztegetési és zsarolási rendszer részletes leírásába. Minden egyes aktát egy-egy brit hírügynökség irányítására szenteltek, és elmagyarázták, hogyan sikerült Dracónak mindezt összehozni.

– A francba – káromkodott Blaise halkan, miután Draco befejezte a magyarázatát. – Mindig is kíváncsi voltam, hogy nektek kettőtöknek hogyan sikerült elkerülni, hogy a nevetek megjelenjen az újságokban. De soha nem gondoltam volna, hogy ennyire bonyolult dologról van szó. – Felvette a Reggeli Próféra jelenlegi tulajdonosáról szóló aktát. Számtalan kép volt benne az öregemberről egy olyan nővel, aki nem a felesége volt. – A francba, Draco. És én még azt hittem, hogy meglágyultál…

Draco felhúzta az egyik szemöldökét.
– Rossz emberhez fordultam ezzel? Tovább tudod csinálni, ha már nem leszek?

Blaise bólintott, miközben megpróbálta figyelmen kívül hagyni a mellkasában érzett szúrást. Amikor már nem leszek. Egy hónapja még azt hitte, hogy Draco túléli, miután Theo elmagyarázta azt a bonyolult elméletet. Aztán egy hete Draco beugrott a lakásba, és közölte a hírt az eltűnt időnyerő darabról, és arról, hogy valószínűleg mégsem fogja túlélni.

Draco megtudta, hogy egy korábbi időugrás során megkérte az anyját, hogy rejtsen el az utolsó darabot, valószínűleg azért, hogy megakadályozza magát abban, hogy visszafordítsa az időhurkot. Narcissa jól végezte a dolgát, szinte túlságosan is jól. Draco a hatalmas és veszélyes, sűrű Varázserdő növényzete között kereste az eltűnt darabot. Sajnos senki, Dracót is beleértve, nem hitte, hogy sikerrel járna. A terület túl nagy volt, és nem volt elég idő.

Ez volt a vita tárgya Draco és Hermione között. Hermione egyáltalán nem akarta, hogy Draco az erdőbe menjen. Rámutatott, hogy könnyen meghalhat, miközben azt keresi, ami megmentené az életét, és hogy ez megakadályozza abban, hogy élvezze vele az utolsó néhány hetét. Draco azzal érvelt, hogy az ő ostoba önmaga volt az, aki meglépte ezt a drasztikus lépést, és az ő feladata, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a helyzet kijavítására.

Az utóbbi időben azonban kompromisszumra jutottak. Draco naponta két órát kereshetett, de ennél többet nem. Ráadásul Potterrel vagy Weasley-vel kellett mennie. Blaise kíváncsi volt, mit gondolnak erről az egészről azok ketten. És mivel Draco nem mondta le ezt a találkozót, biztosan nem járt sikerrel a ma reggeli erdőbeli keresés során.

Blaise megrázta a fejét, és újra az előtte szétterített papírokra koncentrált. Felvette egy másik aktát, amely egy jól ismert politikai újságíróról szólt, aki nemrég kiesett a kegyből az összes nagy lapnál.

– Várj egy percet. Te vagy az oka annak, hogy Carter abbahagyta az írást?

– Azt hiszem, még mindig ír. Csak én vagyok az oka annak, hogy már nem publikálják a cikkeit.

– A francba – káromkodott Blaise újra.

– Közzétett egy sorozatot a mugli születésűek ellen, arról, hogy alkalmatlanok a vezetésre. Figyelmeztettem, hogy ha még egyszer ilyesmit ír, az lesz az utolsó írása. Nem hallgatott rám. – Draco vállat vont, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb magyarázata.

Blaise bólintott, miközben felvett egy újabb aktát.
– Mindegy, Hermione egy nap mágiaügyi miniszter akar lenni. Te és én is tudjuk, hogy az ilyen kampányok már húsz évvel előre megkezdődnek. Az összes nagy újság és magazin tulajdonosai tudják, mi fog történni, ha bármit is közölnek Hermione, én, a gyermekünk vagy általában a mugli születésűek ellen. De attól tartok, hogy néhányan elkezdik feszegetni a határokat, amint tudomást szereznek a halálomról. Ezért van szükségem rád.

– Értem – válaszolta Blaise. Tudta, mit kér tőle Draco, és biztos volt benne, hogy képes lesz végrehajtani. Sokat segített, hogy Draco úgy tűnt, alapos jegyzeteket készített minden egyes találkozásáról ezekkel az emberekkel.

– Szóval feladod a reményt, hogy megtalálod azt az időnyerő szilánkot? – kérdezte Blaise, igyekezve könnyed hangnemet tartani.

– Már az első látogatásom után feladtam a reményt, hogy megtalálom azt az erdőben. De keresnem kell. Különben megőrülök. – Draco elfordította a tekintetét Blaise-ről, és az egyik aktára összpontosított, mielőtt témát váltott. – Átutalok egy nagy összeget a széfedbe, de ha többre van szükséged, csak kérd meg az apámat. És amikor eljön az idő, hogy Hermione induljon a választásokon, vállalod a kampányának vezetését?

– Természetesen. Ingyen. – Draco gúnyosan elmosolyodott, miközben tekintete az ablak felé villant. Blaise azon tűnődött, vajon a régi lakására néz-e, amely két utcányira volt, és innen alig látszott.

Blaise keresztbe fonta a karját, és hátradőlt a székében.
– Egész idő alatt tudtad, hogy kevesebbet adtam neked a lakásért, ugye?

Draco gúnyos mosolya még szélesebbé vált.
– Mit gondolsz, ki mondta el Hermionénak?

– Az a boszorkány…– Blaise magában mosolygott. Nem tudta elhinni, hogy a lány így kijátszotta őt. – Jó mágiaügyi miniszter lesz belőle.

Draco gúnyos mosolya igazi mosollyá változott.
– A legjobb. – Blaise szíve megszorult, amikor meglátta a szeretetet Draco arcán. Elfordította a tekintetét, és elkezdte átnézni azokat az aktákat, amelyeket Draco hozott.

Draco nem sokkal később elment, és miután eltűnt, Blaise megfordította a székét, és kinézett az ablakon, miközben a barátjára gondolt. Ott találta meg őt Daphne, amikor késői ebédre jött hozzá. Az ablak tükröződésében látta, ahogy közeledik. Amikor odaért hozzá, lehajolt, és karjaival átölelte.
– Mi a baj?

Blaise először hallgatott, majd sóhajtott, és az íróasztala felé intett.
– Most láttam Dracót. Átadja nekem az összes zsaroló aktáját.

– Óóó… azokat, amik ennyi éven át távol tartották őt és Hermionét az újságokból? – Daphne elengedte, és odament, hogy átnézze a papírokat Blaise íróasztalán.

– Tudtad? – kérdezte Blaise meglepetten.

– A részleteket nem ismertem, de tudtam, hogy valami folyik itt. Biztosan így kellett lennie, hogy azok a gonosz bulvárlapok ne írjanak London egyik legérdekesebb párjáról. Természetesen utánunk – tette hozzá mosolyogva.

Blaise bólintott. Daphne hihetetlenül okos volt. Blaise figyelte, ahogy a lány átnézi az aktákat, és mosolygott, amikor megjelent rajta az a jellegzetes, gonosz mosoly. Hamarosan azonban szomorúvá vált az arckifejezése. Valószínűleg rájött, hogy mindez Draco módszere volt arra, hogy előkészítse a halálát. Hogy egy-két hónap múlva végleg eltűnik.

– Meg fog halni, ugye? – kérdezte végül Daphne. Blaise szomorúan bólintott neki.

– Potter egy szart sem tett – gúnyolódott Blaise. – Mi a fasz értelme annak, hogy Draco barátkozik azzal az idegesítő barommal, ha nem fog beugrani, hogy megmentse a biztos haláltól?

– Tudom. Hidd el, majd megbeszélem Ginnyvel, ha ez az egész véget ér. – Daphne felmászott az ölébe. Szűkösen fért el az írószékén, ezért Blaise karjaival átölelte, nehogy leessen. – De erősnek kell lennünk érte, Blaise – tette hozzá Daphne lágyabb hangon.

– Tudom. Kibaszott seggfej.

– Ki? Potter?

– Nem, Draco. Ha öt évvel ezelőtt halt volna meg, amikor még alig kedveltem, ez nem lett volna nagy ügy. De muszáj volt belőlem és a többiekből egy elválaszthatatlan baráti társaságot csinálnia, aztán elmennie. Kibaszott seggfej.

Daphne elmosolyodott.
– Még mindig itt van Theo. És az a Bennett srác sem olyan rossz, egy hugrabugoshoz képest.

– Ezek nagyon gyenge pótlékok Draco helyett.

– Egyetértek. Talán a fia olyan lesz, mint ő.

– Talán, de még jó pár évbe telik, mire érdekes lesz. – Daphne bólintott, és ujját végigfuttatta a férfi ingének gallérján. – Remélem, bozontos haja lesz – morogta Blaise.

Daphne gúnyosan elmosolyodott.
– Draco utálná ezt. – Megállt, hogy ránézzen, világoszöld szemei gyengédek és szeretetteljesek voltak, olyan tekintet, amit kizárólag neki tartogatott. Blaise szorosabban ölelte magához.

– Nem szabad elmenned, Daphne – suttogta.

– Nem is terveztem.

– Jó – mondta, majd a kezét a lány feje mögé csúsztatta, és mélyen megcsókolta.

hozzászólások: 0