47. fejezet

Egy könyvesboltban álltam, annak az utcának a közelében, ahol régen laktál, és azon kaptam magam, hogy azt kívánom, bárcsak besétálnál az ajtón, és újra találkoznánk – mintha most lenne az első alkalom.

– Lang Leav



Jelen idő: 2006. január / Draco ideje: megegyezik a jelen idővel

Hermione Granger-Malfoy

Hermione az ágyban feküdt, és egy könyvet olvasott a várandósságról, amikor Draco belépett a szobába, tetőtől talpig sárral borítva. A falnak dőlt. Hermione összeszorította a szemét a gondolatra, hogy a sár foltot hagy a tapétán, majd megrázta a fejét. Nézd a dolgokat a megfelelő perspektívából, Hermione.

Letette a könyvét, és odament hozzá.
– Jól vagy, Draco? Megsérültél? – Kezével végigsimította a testét, sérüléseket keresve. Csak piszkosnak és fáradtnak tűnt, de nem sérült meg.

– Jól vagyok, tényleg. – Gyenge volt a hangja. – Csak zuhanyoznom kell.

Hermione követte őt a fürdőszobába. Amint Draco beállt a zuhany alá, és elindította a vizet, Hermione kérdésekkel bombázta.

– Harry vagy Ron nem jött veled ezúttal?

– Weasley ott volt, és ha el tudod képzelni, ő még nálam is rosszabb állapotban van.

– Mi történt?

Draco a fejét a víz alá dugta, és kimosogatta a sarat a hajából, amitől a víz barnává vált. Hogy lett ilyen piszkos?

– Nem volt olyan vészes, Hermione – mondta Draco, miután végre visszanyerte a haja szokásos színét. – Egy barátságtalan kentaurcsapattal találkoztunk, és menekülnünk kellett. Elbújtunk egy sekély tóban, ami végül inkább egy hatalmas sárfoltnak bizonyult. Amint elrohantak mellettünk, visszahoppanáltunk.

– Draco, abba kell hagynod ezt. Az az erdő veszélyes.

Sóhajtott, és a zuhanyozás hátralévő részében nem szólt többet, de nem akarta ilyen könnyen megszabadulni tőle. Hermione ott maradt, és karba tett kézzel figyelte. Miután Draco megszárította magát és törülközőbe burkolózott, végre felé fordult.

– Tudod, miért kell ezt tennem – mondta halkan, miközben a kézfejével végigsimította a lány arcát. – Szörnyű dolgot tettem, amikor azt mondtam anyámnak, hogy rejtsen el a szilánkot azon az estén a bálon. És most elszállt az egyetlen esélyünk, hogy helyrehozzuk a dolgot.

– Draco – Hermione közelebb lépett hozzá, és kezeivel megfogta az arcát. – Nem te vagy az egyetlen, aki meggondolatlanul cselekedett. Tudom, hogy nem kell emlékeztetnem téged arra, amit én tettem. De mindketten tudjuk, hogy ez a keresés reménytelen vállalkozás. Csak az idődet pazarolod, és minden nap veszélybe sodrod magad. Kérlek, hagyd abba a keresést. Könyörgöm neked.

Draco mély levegőt vett, és homlokát az övéhez nyomta.
– Adj nekem időt a hét végéig, aztán abbahagyom.

Hermione bólintott. Valószínűleg ennél jobbat nem remélhetett.
– Köszönöm, Draco. – Letörölte a nyakáról egy sávnyi sarat, amit a zuhanyozás közben nem vett észre, majd hátralépett. – Hadd öltözz fel.

Hermione visszatért az ágyhoz, és lefeküdt, hogy folytassa a terhességi könyv olvasását. Miután Draco felöltözött, csatlakozott hozzá az ágyon, és a fejét a hasára hajtotta. Oldalra fordult, és a fülét a hasához nyomta.

– Érezni fogom majd, mielőtt…?

– Őt – javította ki Hermione, miközben letette a könyvét. – Épp erről olvastam. A hónap végére már érezni fogom, ahogy mozog odabent. De általában még több hétbe telik, mire más is érezni tudja a baba mozgását. Ezzel február végére jutunk. Szóval igen, szerintem még azelőtt érezni fogod, hogy elmennél.

Draco bólintott. Amikor pislogott, egy könnycsepp csordult ki a szeméből.
– Van valami ötleted, hogy márciusban mikor fogják a koboldok befejezni azt a fiókot Skóciában? – kérdezte a lány.

Elmondta neki, hogy az első időugrása során – ami ennek a Dracónak az utolsó lesz – látott az asztalon egy példányt a Reggeli Prófétából, amelyben egy cikk jelent meg a Gringotts új skóciai fiókjának megnyitásáról. Ezt az eseményt használták az utolsó időugrás időpontjának meghatározásához, mivel a pontos dátumot nem tudták.

– Apám és Blaise mindent megtesznek, hogy késleltessék, de úgy tűnik, március második heténél tovább nem tudják elhalasztani. A varázslóknak nagyon kevés befolyásuk van a koboldokra, ahogy tudod.

Hermione bólintott, és ujjaival átfésülte a férfi még mindig nedves haját. Így nyolc hetük maradt. Néhány perc múlva a férfi felemelte a fejét, és a lány által olvasott terhességi könyv felé fordította.

– Tanultál valamit? Amellett, hogy mikor kezded majd érezni a baba mozgását?

– Nem sokat – vonta meg a vállát Hermione. – Érdekes a terhességet tanulmányozni, de nekem igazából egy csecsemőkről szóló könyvre lenne szükségem. Alig tudok róluk valamit. Attól tartok, nem fogom tudni, mit kell tennem, amikor megszületik.

– Kérlek, fontold meg még egyszer, hogy felvegyél-e házimanót! – könyörgött a férfi. – Csak pár hónapra. A szüleim kölcsönadnak nektek egyet az övék közül, és én is sokkal nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy nem leszel egyedül ebben a házban egy újszülöttel.

Hermione az ajkát harapdálta, és levette a kezét a férfi hajáról.
– Gondolkodtam rajta, és a házimanó ügyében nem engedek. De beszéltem Astoriával, és azt hiszem, ő beköltözik ide pár hónapra, hogy segítsen nekem az elején berendezkedni.

– Astoria? – Draco felült az ágyban.

Hermione vállat vont.
– Daphne ajánlotta fel először, de mondtam neki, hogy maradjon Blaise-nél. A kapcsolatuk még friss, és ő nagyon érzékeny arra, ha boszorkányok elhagyják. Astoria ott volt, amikor beszélgettünk, és azt mondta, hogy a férje minden nyáron néhány hónapra Amerikába utazik a munkája miatt, így ő egyedül marad, és szívesen segít.

– Kedves tőle, hogy felajánlotta, de nem lesz furcsa számodra?

Hermione megrázta a fejét.
– Nem leszek olyan helyzetben, hogy visszautasítsam a segítséget. Astoria olyan kedves, és őt sokkal jobban szeretném, mint egy házimanót. És bár a többi barátunk nem fog itt lakni, olyan gyakran lesznek itt, hogy olyan lesz, mintha itt laknának.

Draco egy csókot nyomott az arcára, majd visszafeküdt a hasára.
– Bárcsak én lennék az – mondta remegő hangon. Mély levegőt vett, hogy kordában tartsa az érzelmeit, majd hozzátette: – De örülök, hogy nem leszel egyedül.

– Nem, nem leszünk egyedül – suttogta a lány.
De miután ő elment, hatalmas űr marad majd a szívében, amit csak ő tudna kitölteni. Még ha életének hátralévő részében több száz ember venné is körül, Hermione soha nem fogja abbahagyni, hogy magányosnak érezze magát.


***


Harry Potter

Amikor Harry kilépett a lángok közül Hermione és Draco nappalijába, Hermionét varázslatokat gyakorolva találta, a terhességi kézikönyvből, amit Ginny kölcsönadott neki néhány hete. Örült, hogy Hermione végre elkezdett készülni a baba érkezésére. Eleinte nem akarta elhinni, hogy terhes, de úgy tűnt, egészségesebb, ha szembesül a ténnyel.

– Harry! Mit keresel itt? – Mielőtt válaszolhatott volna, a lány máris monológba kezdett. – Ha arról van szó, hogy minden nap le kell mondanod egy aurorról, hogy elkísérje Dracót, amíg az a hülye erdőt kutatja, megértem, milyen terhet jelent ez neked. De nem tudom elviselni, hogy egyedül csinálja, és megígérte, hogy a hét végére felhagy ezzel. És…

– Nem erről van szó – szakította félbe Harry. – De örülök, hogy pár nap múlva vége lesz.

Hihetetlenül nehéz volt minden reggel pár órára szabadítani egy aurort, hogy Dracóval együtt Franciaországba menjen. Nem csak ez volt a gond, hanem az is, hogy bármelyik aurort is küldte, az általában kimerülten tért vissza, így a nap hátralévő részében használhatatlan volt. Ráadásul Kingsley nemrég rájött, hogy több auror is gyakran jár az Elvarázsolt Erdőbe. A múlt héten szóba hozta ezt Harryvel, aki kénytelen volt hazudni neki, és azt mondani, hogy csak gyakorlatoznak. Szerencsére Kingsley annyira bízott Harryben, hogy nem faggatta tovább az ügyet.

Ha Hermionén kívül bárki más kérdezte volna, Harry nemet mondott volna. De azok után, amin ő és Draco keresztülmentek, Harry mindenáron segíteni akart nekik, amiben csak tudott. Harry nem hitte, hogy Draco kutatása eredményre vezetne, de hajlandó volt megtenni mindent, amit csak tudott, hogy segítsen.

Amikor visszanézett Hermionéra, aki komoly arckifejezést öltött, a lány abbahagyta a varázslatot, amit éppen gyakorolt, és intett nekik, hogy üljenek le a kanapéra.

– Mi a baj? – kérdezte, miután leültek.

– Semmi baj. Csak eszembe jutott valami, amikor Malfoy elkezdte átkutatni az Elvarázsolt Erdőt, és… – Harry elhallgatott, idegesen várva a következő szavakat.

Harry mély levegőt vett, és újra kezdte.
– Ez eszembe juttatta a Tiltott Rengeteg, és valamit, amit ott hagytam azon az éjszakán, amikor Voldemort meghalt. Tudom, hogy azt mondtam neked, hogy elveszett, de biztos vagyok benne, hogy megtalálnám, ha szeretnéd.

Hermione elakadt a lélegzete. Lehajtotta a fejét, és néhány könnycsepp hullott az ölébe. Amikor újra ránézett, az arcát fájdalom árnyékolta be. Harry szíve megdobbant. Közelebb csúszott hozzá, és magához szorította.

– Nem tehetem, Harry – suttogta a lány. – Ismered a történetet, és tudod, mi történt a második testvérrel. A lány, akit a feltámadási kővel hozott vissza, nem tartozott az élők világába, és ő is tudta ezt. Megőrült a vágyától, hogy újra láthassa az élő változatát.

Harry kissé eltolta Hermionét, hogy láthassa az arcát.
– Tudom, de te nem használnád arra, hogy végleg visszahozd őt. Beszélhetnél vele, amikor a dolgok igazán rosszul alakulnak. És megmutathatnád neki a gyerekét, csak párszor. Gondoskodom róla, hogy ne vigyük túlzásba.

Ez az utolsó szempont volt az, ami miatt Harrynek egyáltalán eszébe jutott ez az ötlet. Amikor a gyerekeire gondolt, és arra a lehetőségre, hogy talán soha nem is találkozott volna velük, megszakadt a szíve Draco miatt. Még mindig kísérte Draco arcán látható fájdalom, amikor az újévi partin sírva tartotta a karjában Albuszt. Harry szülei és Lupin legalább megismerhették a gyerekeiket, még ha csak rövid ideig is. Draco soha nem fogja megismerni a gyermekét.

Hermione megrázta a fejét, miközben a könnyek elkezdtek gördülni az arcán.
– Te vagy a halál igazi ura, Harry, és az egyetlen, akinek jogában áll használni azokat a szent ereklyéket. Nekem nem lesz elég erőm, hogy megállítsam. Ahhoz, hogy most nemet mondjak, minden csepp erőmet össze kell szednem… – A hangja elcsuklott, és a fejét Harry vállára hajtotta.

– Nem akartalak elszomorítani – suttogta Harry, és karjaival átölelte.

– Tudom. Segíteni akarsz. Az ajánlatod hihetetlenül csábító, de vissza kell utasítanom. És kérlek – felemelte a fejét, hogy Harryre nézzen, szemei a könnyek mögött is hevesek és elszántak voltak. – Ne ajánld fel újra! Még ha meggondolnám is magam, és könyörögnék neked, hogy szerezd meg nekem a követ, akkor is nemet kell mondanod.

Harry szomorúan bólintott, szakadva a vágy között, hogy segítsen neki, és annak a logikának az elfogadása között, ami a lány érvelésének hátterében állt. Nem volt gondja azzal, hogy a követ ott hagyja, ahol van. Elfogadta szerettei halálát, és békében akarta hagyni őket a túlvilágon. De mi lenne, ha Ginnyről lenne szó? Képes lenne-e ott hagyni a követ, tudva, hogy bármikor hívhatja őt? Megpróbált nem gondolni rá, de a kérdés azóta foglalkoztatta, mióta megtudta Draco sorsát.

– Megértem – mondta végül. – Csak nem tudom, hogyan oldjam meg ezt neked, Hermione.

– Nem kell mindent megoldanod, Harry. Csak légy mellettem. Ennyi elég nekem.

– Rendben – mondta. Aztán hátradőlt a kanapén, és a talárja ujjával megtörölte a szemét.

– Ó, Mr. Potter, hát itt van! – Harryt és Hermionét egyaránt meglepte, amikor egy fiatal férfi feje bukkant fel a kandallóban.

– Wallace? – kérdezte Harry, felismerve az egyik aurorjelöltet.

– Elnézést a zavarásért, de Mr. Weasley azt mondta, talán itt van. Van itt egy nő, aki beszélni akar magával. Elég nagy felfordulást okoz itt.

Harry sóhajtott. Ma éppen erre nem volt szüksége.
– Mondd meg neki, hogy elfoglalt vagyok, és boldog házasságban élek – tette hozzá morcosan.

– Ó, ööö, nem hiszem, hogy erről lenne szó… – válaszolta Wallace ideges hangon. – Azt mondja, sürgős, és nem hajlandó senki mással beszélni, csak veled.

Harry sóhajtott, majd Hermione felé fordult, és bocsánatkérő pillantást vetett rá.

– Mehetsz, Harry. Amikor azt mondtam, hogy szeretném, ha itt lennél nekem, nem úgy értettem, hogy nem szabad szünetet tartanod.

– Igaz. Oké, mennem kell, hogy elintézzem ezt a boszorkányt, bárki is legyen. Tarts ki! – Odahajolt, és egy apró csókot nyomott a lány arcára. – Szeretlek, és minden rendben lesz.

– Ha Draco itt lenne, azt mondaná, hogy nem lesz minden rendben, és hogy idióta vagy, amiért ezt mondod.

Harry visszamosolygott rá.
– Hát, jó tudni, hogy még azután is, hogy ő már nem lesz itt, te itt leszel, hogy helyette mondd ezt.


***

Jelen idő: 2006. február / Draco ideje: Megegyezik a jelen idővel

Hermione Granger-Malfoy

Hermione már harminc perce állt a vendégszoba ajtajában. Próbált bátorságot gyűjteni, hogy belépjen. El kellett távolítania Theo jegyzeteit az ágyról, és le kellett tisztítania az idővonalat a falról. Ma csak ezt a két feladatot kellett elvégeznie. Holnap, vagy talán már a jövő héten, ki tudna vinni egy-két bútordarabot. Idővel, remélhetőleg még a baba megszületése előtt, talán sikerülne összeállítania a gyerekszobát.

Talán meg kellene várnia, amíg Draco visszajön. Jobb lenne ezeket a babára való felkészülési feladatokat nélküle elvégezni, mivel ezek hihetetlenül elszomorítják őt, de egyedül csinálni őket őt is hihetetlenül elszomorítja, így nincs nyerő megoldás.

Jelenleg Draco éppen a második utolsó időugrását hajtotta végre. Úgy döntött, hogy elmegy bevásárolni, mielőtt eszébe jutott volna, hogy pontosan ezt csinálta, amikor időutazott. Figyelmeztette Hermionét, hogy pár órára elmegy, de nem fogja elfelejteni megvenni a vacsorához szükséges ételeket.

Hermione elmosolyodott, ahogy arra gondolt, mit csinálhat most Draco. Berontott Czikornyai és Patza könyvesboltba, és azt mondta neki, hogy elképesztő, amitől a lány teljesen kibillent az egyensúlyából. Aztán azt mondta neki, hogy el fogja érni, hogy higgyen benne. Nos, ezt bizony el is érte.

Még egyszer mély levegőt vett, majd pálcáját az ágyon heverő papírokra irányította, és egy mozdulattal eltüntette őket. Ezután a fal felé fordult, és kitörölte az oda írt szavakat. Hermione leült az ágyra, és körülnézett a szobában, arra kényszerítve magát, hogy kiválassza a legjobb helyet az ágy számára.

Még mindig az ágyon ült, amikor Draco hazatért. Az arca elkomorodott, amikor meglátta. Biztosan elég nyomorúságosnak tűnhetett, ezért megpróbált mosolyt varázsolni az arcára. Leült mellé az ágyra, és összefonta az ujjaikat. Draco körülnézett a szobában, de nem szólt semmit a takarításról, amit végre sikerült elvégeznie.

– Itt még lenyűgözőbb vagy, mint ott voltál – mondta Draco, amikor újra rá nézett.

Hermione tiltakozásképp eltorzította az arcát.
– Hazudsz.

– Nem hazudok – mondta komolyan. – Látnod kellett volna, hogyan nézett rám az a Hermione. Tényleg gyűlölt engem.

– Ő fiatalabb volt, és nem volt kövér.

– Gyönyörű vagy. – Draco lehajolt, és egy apró csókot adott neki. Amikor elhúzódott, a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy lapot, amelynek az egyik sarka el volt tépve.

– Kérlek, ne mondd, hogy ezt egy könyvből tépted ki – szidta Hermione.

Draco vállat vont.
– Hagytam ott néhány galleont. Ráadásul öt perc után elrohantál, és tudtam, hogy van pár órám, amíg visszajövök. Szóval körülnéztem, hátha találok neked egy verset, mivel annyira szereted a költészetet.

Lendületesen kinyitotta a lapot.
– Készen állsz? – kérdezte.

A lány megrázta a fejét, és elmosolyodott.
– Annyira drámai vagy.

– Oké, akkor kezdjük, Hermione. „Amikor először megláttalak.” – Megállt a szavalás közben. – Nyilván nem a Roxfortra gondolok, ahol valójában először láttalak. Úgy teszünk, mintha ez nem arra vonatkozna, hanem a legutóbbi találkozásunkra a Czikornyai és Patza könyvesboltban, amikor először találkoztam veled a te idővonaladon, rendben?

Hermione bólintott, és intett neki, hogy folytassa.
– Oké – folytatta. – „Amikor először megláttalak, minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne csókoljalak meg.” – Felnézett, és megcsókolta a lány arcát. – És ez igaz, tényleg így volt. Bár tudom, hogy valószínűleg pofon vágtál volna, ha megpróbáltam volna.

– Az biztos, hogy megcsaptalak volna – válaszolta a lány mosolyogva.

A férfi újra az oldalra nézett.
– „Amikor láttalak nevetni, minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne szeressek beléd.” – Ismét elhallgatott, majd hozzátette: – Azt hiszem, akkor hallottam először a nevetésedet, amikor elkezdtünk együtt kutatni. És nagyon keményen küzdöttem, hogy ne szeressek beléd, de mindketten tudjuk, hogy elvesztettem azt a csatát. – Hermione mosolya még szélesebbé vált.

Draco ismét az oldalra szegezte a tekintetét.
– „És amikor megláttam a lelkedet.” – Itt harmadszor is elhallgatott. Amikor ránézett, a szeme könnyekkel telt meg. – „Minden erőmet össze kellett szednem.”

És amikor elmész, Draco, elviszel belőlem minden cseppemet.

Hermione összeroppant, Draco pedig karjaival átölelte és magához szorította.
– Ne, ne, ne – motyogta. – Ennek boldoggá kellett volna tenni téged, nem pedig szomorúvá.

Hermione megpróbált válaszolni, de a zokogástól, ami elhatalmasodott rajta, nem tudott megszólalni. Amikor végre annyira összeszedte magát, hogy újra beszélni tudjon, kimondta, amit már hetek óta gondolt, de eddig még nem volt elég kétségbeesett ahhoz, hogy hangot adjon neki.

– Ne mentsd meg őt, Draco – könyörgött, hangja az érzelmektől elcsuklott. – Lucius nem akarja, hogy érte halj meg. Ő maga mondta. Azt akarja, hogy élj. Kérlek, Draco, mentsd meg magad, és gyere haza.

– Kétlem, hogy ilyen egyszerű lenne, Hermione.

– De ha mégis az, ha lehetőséged van megmenteni magadat vagy az apádat, magadat kell választanod. Válassz minket. Ígérd meg, hogy visszajössz hozzám. Nem tudnám elviselni, ha nem tennéd.

Draco megharapta az ajkát, majd arca kifejezéstelenné vált.
– Megpróbálom, Hermione – mondta monoton hangon. – Megígérem, hogy mindent megteszek, hogy visszajöjjek.


***


Lucius Malfoy

Lucius a dolgozószobájában volt, és elgondolkodva bámulta a saját, Draco és Narcissa portréját, amikor a családi óra elütötte az időt. Nem is vette a fáradtságot, hogy ránézzen az órára. Tudta, hogy Hermione jön hozzá. Ahogy várta, néhány pillanat múlva meg is jelent az ajtóban.

– Nem tudom eléggé megköszönni ezt neked, Lucius – mondta Hermione, miközben leült az íróasztala elé. – Ez egyedül olyan bosszantó feladat lett volna számomra.

Lucius intett, hogy ne foglalkozzon vele. Ez volt a legkevesebb, amit tehetett, tekintve mindazt, ami közöttük történt.
– Csak írd alá itt. – Átnyújtotta neki az íróasztalán fekvő, általa megfogalmazott új törvényjavaslatot. Miután megkapta az aláírását, a Wizengamotban való elfogadtatása már gyerekjáték lesz.

Hermione megállt, a tollát a pergamen felett a levegőben tartva. Lucius figyelte, ahogy ujjaival finoman végigsimítja Draco megszáradt aláírását.
Elfordította a tekintetét, mert kényelmetlenül érintette egy ilyen egyszerű gesztus váratlan intimitása. Hallotta a toll karcolását, és amikor az elhallgatott, visszanézett, és látta, hogy a lány csak a keresztnevét írta le.

– Kell, hogy „Hermione Malfoy” legyen – kérdezte –, hogy egyezzen a gyermekünk vezetéknevével, vagy ehhez elég a „Granger-Malfoy” is?

– Nem a kötőjeles nevedet adod a gyermekednek?

Hermione megrázta a fejét.
– Számomra fontos volt megtartani a szüleim nevét, több okból is, de ezek a gyermekemre nem vonatkoznak. És ő lesz a Malfoy-örökös, így illik, hogy a vezetékneve is ehhez illeszkedjen.

– Úgy érted, ő. – Lucius gúnyosan elmosolyodott, mire Hermione felhúzta a szemöldökét. A nő a maga előtt fekvő pergamen felé intett. – Itt a hivatalos neved is megfelel – válaszolta végül Lucius.

A nő bólintott, majd aláírta a nevét. Néhány másodpercig a pergamenen kaparó tollhegy hangja volt az egyetlen a szobában. Amikor befejezte az aláírást, és a tinta megszáradt, átadta neki a pergament.

– Ezt benyújtom a korábbi osztályodhoz. Pár héten belül módosul a törvény, és a gyermeked jogosult lesz a Malfoy-vagyon öröklésére.

– Köszönöm, Lucius.

Bólintott, de nem tudta megállni, hogy ne mozduljon el kissé, zavarba ejtette a lány hangjának őszintesége. A múltban számos törvény kidolgozásán dolgoztak együtt, de minden vitában mindig ellentétes oldalon álltak. Ez volt az első alkalom, hogy együtt dolgoztak. Meglepő volt, milyen hatékonyan oldották meg a feladatot. Bár soha nem ismerné be hangosan, örülne, ha a lány visszatérne a munkába. A varázsló, akivel helyettesítették, alkalmatlan volt.

Lucius lehajtotta a fejét, miközben a pergament az íróasztala felső fiókjába tette, és néhány másodpercre szüksége volt, hogy összeszedje magát. Amikor újra Hermionéra nézett, a lány a könyvespolcon álló merengőre bámulta.

– Tudod, mit nézett Draco, amikor idejön a merengőt tanulmányozni? – kérdezte a lány, miközben a tekintetét a könyvespolcon tartotta.

Lucius tudta, de szinte biztos volt benne, hogy Hermione nem akarta, hogy ténylegesen válaszoljon a kérdésére, ezért hallgatott.

– Elmondta, hogy újraéli a legszebb pillanatainkat – folytatta a lány, hangja a végén megremegett.

Draco már hónapok óta járt a kastélyba, hogy a gondolattárolót tanulmányozza. Miután feladta a Varázserdőben való kutatást, azokat a kirándulásokat a kastélyba tett látogatásokkal váltotta fel. Lucius tudta, hogy rengeteg időt töltött a saját emlékeinek áttekintésével, de nem csak ezt csinálta ott bent. Bár Hermione erről nem tudott.

A vágyakozó tekintet a lány szemében arra késztette, hogy köhintsen egyet, és így szóljon:
– Amikor Draco elmegy, átviszem a merengőt az egyik páncéltermünkbe. Draco portréját is ott fogom elrejteni.

Hermione szomorúan bólintott, és az ölébe szegezte a tekintetét.

– Nem ragadhatsz le a múlt emlékeiben, Hermione. El fogsz tévedni. De évente egyszer kiválaszthatsz egy napot – talán a házassági évfordulótokat, vagy Draco születésnapját –, én idehozom őket neked, és egész nap a múltban élhetsz. De ennyi. Megérted?

Amikor újra ránézett, a szeme könnyekkel telt meg. Lassan bólintott, majd a kezébe hajtotta a fejét.

– Nem hiszem, hogy képes leszek rá, Lucius.

Lucius kinyújtotta a kezét felé, de aztán abbahagyta, nehogy megijessze. Ehelyett előhúzott egy zsebkendőt a talárjából, és az asztalra tette. A nő hálálkodva bólintott, majd elfordult tőle, miközben megtörölte a szemét.

Amikor megpróbálta visszaadni neki a zsebkendőt, Lucius megrázta a fejét. A nő felállt, zsebre tette a zsebkendőt, és még egyszer megköszönte neki, mielőtt elindult volna. Amikor az ajtóhoz ért, Lucius utána szólt.

– Tudom, hogy most lehetetlennek tűnik, de túl fogod tenni magad ezen a tragédián.

– Honnan tudod?

– Mert erős vagy, és muszáj is, a fiad miatt – mondta egyszerűen Lucius.

– Lányom – javította ki a nő mosolyogva.

– Majd meglátjuk.

– Köszönöm, Lucius – mondta a nő, mielőtt elindult volna. Miután elment, Lucius visszafordult a portréhoz, amelyet a nő érkezése előtt tanulmányozott. Megpróbálta kordában tartani a beszélgetés által kiváltott elviselhetetlen szomorúságot, de minél tovább ült ott, és nézte a családja portréját, annál rosszabbul érezte magát.

– Kérlek, Draco – suttogta a keretben lévő kisfiúnak. – Ne játszd a hőst! Mentsd meg magad!


***


Jelen idő: 2006. március / Draco ideje: megegyezik a jelennel

Draco Malfoy

A következő hónap villámgyorsan elrepült. A kastélyban töltött néhány reggeli óra mellett Draco minden ébren töltött pillanatát Hermionéval töltötte, igyekezve a lehető legjobban kiélvezni a vele töltött időt. Február végére mindketten szinte már beletörődtek a halálába. Egyfajta béke telepedett rájuk. Sajnos ez március elejére eltűnt; pontosabban azon a napon, amikor Draco először érezte meg gyermeke rúgását.

Érzelmei olyanok voltak, amilyennek egy hurrikánt elképzelne. Hónapokig mindketten kétségbeesetten szomorúak voltak, mielőtt az elmúlt néhány hét nyugalma beköszöntött. Abban a pillanatban, amikor megérezte a gyermeke mozgását, ideges energia áradata zúdult rá. Hirtelen kétségbeesetten akart túlélni.

Folyamatosan figyelte a testét, hátha érez olyan szédülést, ami azt jelentené, hogy el fog menni, de igyekezett emlékeztetni magát arra, hogy az nem fog a semmiből jönni. Lesznek jelek, mint például a cikk a Prófétában. Eddig a koboldok még nem fejezték be azt a projektet.

Draco befejezte a vacsora elkészítését – örülve annak, hogy Hermione már túl van a reggeli rosszulléteken, így meg tudja enni –, majd felment az emeletre, hogy megnézze, hogy van. Hermione a kádban volt, a fejét a kád háttámlájának támasztva, egy könyv pedig néhány hüvelykkel a víz felett lebegett. A szíve megfájdult felesége szépségétől.

Odament a kádhoz, a tekintete egy pillanatra sem tévedt el Hermionéról. A lány úgy tűnt, nem veszi észre, ami Dracónak pont jól jött, hiszen így nyugodtan figyelhette anélkül, hogy a lány megfeszülne vagy zavarba jönne. Amikor a kádhoz ért, Draco leült a csempepadlóra a kád mellé, és felhúzta a lábait a mellkasához. Hermione halványan elmosolyodott rá, majd folytatta az olvasást.

Míg a lány teljesen belemerült abba, amit éppen olvasott, Draco átnyújtotta a kezét a kád peremén, és az ujjával végigsimította a nemrég kezdett kialakulni látszó domborulatot. Ujjhegyeivel a fürdőhabbal rúnákat rajzolt a bőrére,
teljesen elvarázsolta a gondolat, hogy egy aprócska baba lebeg ott, csupán néhány hüvelykre a bőre felszíne alatt.

Néhány perc múlva Hermione elengedte a könyvét, hogy lebegjen. Draco figyelte, ahogy a könyv a mosdópultra száll le, és félrebillentette a fejét, hogy elolvassa a címet.

– Mondtam, hogy ne olvass ilyen könyveket – szidta meg. Ez is egy olyan mugli könyv volt, amely krónikus betegségben szenvedő emberekről szólt. Utálta látni, milyen szomorúvá válik, amikor ilyeneket olvas, mert így bepillantást nyert abba a pusztulásba, ami a jövőjét várná, ha – vagy inkább amikor – ő meghal.

– Már mondtam. Segít, ha leírom a gondolataimat és az érzéseimet. Ha szavakba öntöm őket, könnyebben azonosítom az érzelmeket, és így továbbléphetek rajtuk.

Draco sóhajtott.
– Oké, ha te mondod. Csak feleslegesen lehangolónak tűnik.

– Kezdetben te is kutattál a haldokló emberekről és szeretteikről – mutatott rá a lány.

– Igen, de már régóta nem csináltam ilyet, mivel ez… tudod… a vég. Nem mondta ki a szavakat, de mindketten erre gondoltak.

– Sajnálom, hogy utálod, de valami eszembe jutott, miközben ezt olvastam. – Széles mosollyal mutatott a becsukott könyvre.

– Mi? – kissé félrefordította a fejét, kíváncsian várva, mi hozhat mosolyt az arcára azokból a szívszorító történetekből.

– Ez érzelgős – figyelmeztette a lány.

Abbahagyta a minták rajzolását a lány hasán, és felé fordult.
– Tudod, hogy titokban szeretem az érzelgős megjegyzéseidet.

– Ez nem éppen egy jól őrzött titok – ugratta a lány. – Na mindegy, a könyvben szereplő nő egy kimerítő rákos küzdelem után elvesztette a barátját, és folyton azt gondolta magában, hogy nem volt elég idejük egymásnak.

A lány elfordult a vízben, hogy szembe kerüljön vele, és szorosan megragadta a kád szélét. Draco a kezét a lány kezére tette, hüvelykujja köröket rajzolt a bőrén, miközben várta, hogy a lány folytassa.

– Nyilván én is így érzek. Azt hiszem, mindketten így érzünk. – Draco bólintott egyetértően. – De aztán rájöttem, hogy a szerelmünket soha nem korlátozta az idő. Először a jövőbeli énedet szerettem. Aztán egyre jobban megszerettelek a jelenben. És végül nehezen sikerült megszeretnem a múltbeli énedet, de végül eljutottam odáig – tette hozzá mosolyogva. – És most már az idő teljes spektrumán át szeretlek. És ez nem fog véget érni, amikor elmész. – Hermione lehajolt, és megcsókolta mindkét kezét.

– Lehet, hogy a jelenünk hamar véget ér, Draco, de ez nem jelenti azt, hogy a szerelmünk is véget ér. A világ végéig szeretni foglak. – A szavai mögött rejlő szerelem ereje szinte elárasztotta, kénytelen volt lehunyni a szemét és mély levegőt venni.

Amikor újra kinyitotta a szemét, Hermione gyengéd mosollyal nézett rá, gyönyörűbbnek tűnt, mint valaha látta. Draco eltolta a nedves fürtjeit az arcáról, ujjaival végigsimítva az állát.

– Hermione – suttogta Draco, átnyúlva a kádon, úgy, hogy csak egy lélegzetnyi távolság volt közöttük. – Te vagy a legcsodálatosabb ember, akit valaha ismertem.

Megállt, hogy még egyszer mély levegőt vegyen, mielőtt összeroppant volna. Kezével körülfogta az arcát, és hüvelykujjaival simogatta az arcát.

– Azt akarom, hogy hosszú, boldog életed legyen, miután én már nem leszek. Szeresd a fiunkat, Scorpius Hyperion Malfoyt. – Ő vigyorgott, míg a lány felhúzta a szemöldökét. – Élvezd a barátainkat és a fiunk családját. Menj újra férjhez, ha muszáj. – Megállt, hogy sóhajthasson, miközben a lány mosolya megremegett. – De tudd meg ezt: én a Fátyol másik oldalán fogok állni, olyan közel a széléhez, amennyire csak engednek, és türelmesen várni foglak, amíg megjelensz. És amikor megjelensz, folytatni fogjuk azt, amit kénytelenek leszünk egy rövid időre félretenni.

Hermione felemelte a kezét, hogy befedje az övét.
– Valószínűleg jó, hogy te mész el elsőként – mondta remegő hangon –, mivel te tudod, milyen szörnyen nehezen bírom a tétlenséget és a türelmes várakozást.

Draco nem tudta visszatartani a könnyeket, amelyek nedves csíkokat húztak az arcán. Előrehajolt, homlokát Hermione homlokához nyomta, miközben a lány könnyei is hullottak, és összekeveredtek az övéivel. Hosszú ideig így maradtak, csak csókolóztak és sírtak, azon tűnődve, hány ilyen pillanatuk maradt még.

Másnap reggel Dracót Hermione sikolya ébresztette fel a földszintről. A lány az előszobában állt, kezében a Reggeli Prófétával. Draco azonnal tudta, mi szerepel a címlapon. Kényszerítette magát, hogy lefelé nézzen, és elolvassa a címsort: Új Gringotts-fiók nyílt meg.

Hermione hiperventilálni kezdett. Draco kitépte a lapot a kezéből, az asztalra tette, és úgy hajtogatta össze, hogy a dátum ne legyen látható.

– Lélegezz, Hermione! Semmi baj. Nem ma van.

– Mi? – mondta zihálva, miközben megpróbált megnyugodni. – Honnan tudod?

A blúzára mutatott.
– Nem ezt viselted.

A lány lenézett, majd hitetlenkedve újra felnézett rá.
– Mondd meg, mit viseltem, hogy elégethessem!

– Tudod, hogy az nem fog menni. Ha ilyesmire vállalkozunk, valami furcsa fog történni, például a pálcád visszaüt, és a mostani blúzod más színűvé válik, vagy valami hasonló. Akárhogy is, nincs bajunk, legalábbis ma. Még van egy kis időnk.

A lány ellazult a férfi karjaiban, és elkezdett a blúzának a szegélyével babrálni.
– Átnézted azt az emléket, amikor a gondolattárolóba látogattál?

– Azt hiszem, azt láttam a leggyakrabban – ismerte be a férfi. – Amit aznap mondtál nekem, azt mindig is emlékeztem.

– És fogalmad sem volt róla, hogy terhes vagyok?

– Most már látom, amikor felidézem az emléket, de akkor még nem számítottam rá, ezért nem vettem észre. Ráadásul alig látszik rajtad. És ezekkel a laza pólókkal el is takarod. – A férfi a kezét a szóban forgó póló alá csúsztatta, megragadta a lány derekát, majd magához húzta, hogy megcsókolja. – Reggelizzünk – mondta, miután sikerült elszakadnia tőle. – Tojás?

Többet nem beszéltek az újságról, de nyilvánvaló volt, hogy mindkettőjük gondolatait ez foglalkoztatta leginkább. Mindketten úgy gondolták, hogy ez valószínűleg az egyik utolsó közös napjuk, ezért a nap nagy részét az ágyban töltötték, hol lustán szeretkezve, hol pedig egymás karjaiban fekve beszélgetve. Beszéltek a babával kapcsolatos terveikről, és megpróbálták elképzelni, hogyan viselkednének a barátaik egy kisgyerek társaságában.

Hermione még néhány véletlenszerű kérdést tett fel Dracónak, és megmutatta neki, hogyan írta le mindent, hogy egy nap átadhassa a gyermeküknek.

– Nem kell neki mindent elmondanod – mondta Draco, öntudatlanul dörzsölve az alkarját.

– Mindent el fogok mondani neki – közölte Hermione komolyan. – Még a háborúról is, ha elég nagy lesz hozzá. Ez a részed, valami hihetetlenül nehéz dolog, amit le kellett küzdened. Nem kell szégyellned.

Később aznap, miközben a vacsorát főzték, Hermione megkérte Dracót, hogy szedjen néhány fűszert a kertből. Kiment, és néhány pillanat múlva szédülés fogta el. A francba, megint ez történik. Tévedett a blúzával kapcsolatban.

A pánik kezdett felkúszni a mellkasában. Majdnem berohant, hogy még utoljára lássa Hermionét, hogy elmondja neki, mennyire szereti, és hogy soha nem adja fel, bárhol is köt ki, de visszafogta magát. Egy perce volt, mielőtt a káoszba csöppent volna. Okosan kellett felhasználnia.

Hermione tudta, hogy Draco szereti, és nem kellett úgy belevágnia ebbe az utolsó ugrásba, hogy a kép, ahogy a karjaiban omlik össze, a fejében lebeg. Nyugodtnak kellett lennie, ha meg akarta tenni, amit meg kellett tennie. Néhány nyugtató lélegzetet vett, és szorosan megragadta a pálcáját, mielőtt eltűnt.


***


Jelen idő: 2006. március / Draco ideje: 2000. január

Hermione Granger-Malfoy

Alig, hogy Draco kiment, Hermione olajat öntött a blúzára. Káromkodott egyet, majd a fazekat lassú tűzre állította, mielőtt felrohant volna az emeletre átöltözni. Amikor visszatért a konyhába, Draco még mindig kint volt. Talán azért tartott tovább, mert ő is úgy döntött, hogy virágot szed. Amikor elindult, hogy a nappaliból elővegye a vázát, hirtelen olyan erőteljes felismerés villant át az agyán, hogy majdnem eldőlt. Hiszen épp most cserélte le a blúzát.

A vázával a kezében visszarohant a konyhába, de megtorpant, amikor meglátta a fiatalabb Dracót, aki felemelt pálcával nézett rá. A váza kicsúszott a kezéből, és a földre zuhant, miközben zokogás rázta meg az egész testét.

– Ööö, Granger? Mi történt? Szükséged van valamire? Vagy valakire? – Draco óvatosan közeledett hozzá, de Hermione alig vette észre.

Amikor rájött, milyen közel van hozzá, rávetette magát, és teljes testével átölelte. De valami nem stimmelt vele. Merev és hajthatatlan volt, de Hermione nem vett róla tudomást. Úgy tett, mintha ez lenne az ő Dracója, miközben a világa darabokra hullott. Lehet, hogy hónapok óta várta ezt a pillanatot, de most, hogy eljött, jobban fájt, mint valaha is elképzelte.

Hermione kiöntötte neki a szívét, de érezte, hogy megijeszti őt. Nem ennek a Dracónak mondja ezeket – emlékeztette magát. A szavai a férjének szóltak, aki évekig fogja újra és újra lejátszani őket a fejében, majd később magával viszi őket a sírba.

Draco kiszabadította magát a karjaiból, és hátralépett. – Ennek semmi értelme, Granger. Nem tudom, mit akarsz ezzel, de nem akarok benne részt venni.

– Ne, ne menj el! Szükségem van rád! – kiáltotta kétségbeesetten Hermione, próbálva visszahívni, de Draco már eltűnt. Mivel Draco nem volt ott, hogy megtartsa, a lány a padlóra csúszott. Összegörnyedt, miközben teste a zokogás erejétől remegett. – Ne menj el, kérlek, Draco. Kérlek, ne hagyj el! – Hisztérikus állapotában folyton ismételgette a szavakat, de már túl késő volt.

Draco eltűnt, és ezúttal nem jött vissza.

***

Blaise Zabini

Blaise megijedt, amikor meghallotta, hogy valaki hoppanált. Átkutatta a lakást a váratlan látogató után, majd megdöbbent, amikor meglátta Dracót.

– Draco? – kérdezte, homlokát ráncolva a maga előtt álló személyre. Ez nem az a Draco volt, akivel egy héttel korábban sakkozott. A francba. A francba, a francba, a francba, a francba.

– Mit keresel a lakásomban, Blaise? – Draco izgatottnak és dühösnek tűnt. Daphne a hálószobából szólította, és amikor Draco meghallotta a hangját, felhúzta a szemöldökét, megfordult a sarkán, és eltűnt, mielőtt Blaise még egy szót is szólhatott volna.

– A francba! – káromkodott hangosan, amikor Daphne megjelent a nappaliban.

– Mi történt? Ki volt az?

Blaise a kezébe hajtotta a fejét.
– Draco. Pontosan úgy történt, ahogy mondta – motyogta. Blaise érezte, ahogy Daphne a karjára teszi a kezét.

– El kell mennünk Hermionéhoz – mondta a lány. Blaise visszatartotta a könnyeit, és az előszoba szekrényéhez ment, hogy elővegye a köpenyeiket, örülve, hogy van mit tennie. Gyorsan megcsókolta Daphne-t, majd Hop-porra elindult Draco és Hermione házába. Hermione az előszobában zokogott, karjaival szorosan átölelte a lábait.

– Hozd ide a többieket! – mondta Daphne-nak. A lány bólintott, és elindult a szalonba, míg ő letérdelt Hermione mellé.

Blaise megpróbálta rávenni, hogy álljon fel, de a lány nem figyelt rá. A férfi a legjobb tudása szerint felemelte, és átvitte a nappali kanapéjára. Ekkor a lány mintha felismerte volna. Karjait a férfi nyaka köré fonta, és gyorsan beszélni kezdett a vállába.

– Megpróbáltam neki mindent elmondani – mondta. – Tudtam, hogy ennek a Dracónak nem fog számítani, de az én Dracóm… ő végig nézte az utolsó emléket a gondolattartóban. Azt mondta, soha nem fogja elfelejteni, amit mondtam neki.

Blaise vigasztalóan megsimogatta a hátát. Fogalma sem volt, miről beszél a lány, de ez elterelte a figyelmét a sírásról.

– Mit mondtál neki? – kérdezte kedvesen.

– Hogy szerettem őt, és megérte, és hogy újra megtenném. – A lány újra sírni kezdett, és újra a mellkasába temette a fejét. – Azt mondtam neki, hogy időtől függetlenül szeretem, és hogy soha nem fogom abbahagyni.

Épp akkor lépett be a szobába Weasley. Blaise odahívta, és átadta neki a helyét a kanapén. Ki kellett mennie innen, de nem érezte helyesnek, hogy elmenjen. Talán, ha csak kimehetne egy kicsit a szabadba, és szívhatna egy kis friss levegőt. Kirohant a hátsó ajtón. Kint megérintette a zsebeit, de nem volt nála cigaretta. Theo hamarosan ideér. Nála biztosan lesz egy.

Blaise összerezzent, amikor érezte, hogy valaki a hátára teszi a kezét, de megnyugodott, amikor rájött, ki az. Természetesen Daphne volt. Megfordult, magához húzta a lányt, és megcsókolta a feje tetejét, miközben próbálta megnyugtatni a száguldó szívét.

– Ez kurvára nem fair – csattant fel Blaise. – Az a kettő nem érdemelte ezt. Se ő, se még Draco sem; az a kibaszott seggfej.

– Tudom, Blaise. Tudom – mondta Daphne, és szorosabban ölelte magához. Hosszú ideig álltak ott, szorosan egymáshoz simulva. Miután Blaise-nek sikerült megnyugodnia, karjukat egymás derekára fonva visszamentek a házba. Theo váltotta Weasley-t a kanapén, és valamit suttogott, miközben Hermione a mellkasába sírt.

Weasley és a húga halkan beszélgettek a szoba egyik sarkában. Blaise egy pillanatra elgondolkodott, hol lehet Potter. Ahogy hallgatta a Weasley-ket, rájött, hogy pontosan róla suttognak.

– Két patrónust küldtem, de nem válaszolt – mondta Ginny a bátyjának. – Ez nem jellemző rá. Tudja, milyen fontos ez.

Weasley vállat vont.
– Valószínűleg elragadta a munka. Biztos vagyok benne, hogy jön, amint csak tud. – Volt valami furcsa Weasley arckifejezésében, mintha visszatartana valamit. Ezek a Griffendél-esek szörnyen hazudtak, de Blaise-t nem érdekelte, hol a fenében van Potter, vagy mit tud erről Weasley.

Csak az számított, hogy Draco eltűnt, és mindannyiukat magukra hagyta. Érezte, ahogy Daphne szorosabban öleli át, és magához húzta a lányt. Nem vagyunk teljesen egyedül, emlékeztette magát. Ekkor eszébe jutott, amit Daphne néhány hónapja mondott neki.

– Erőseknek kell lennünk érte.

Blaise visszafordult oda, ahol Hermione még mindig Theo mellett támaszkodott a kanapén. Nem voltak vigasztaló szavai számára, mint Theónak, de ott lehetett mellette. Megígérte Dracónak, hogy ott lesz, és remélte, hogy ez elég lesz.


***


Jelen idő: 2006. március / Draco ideje: megegyezik a jelennel

Draco Malfoy

Amikor Draco magához tért, a Malfoy-kúria régi hálószobájában volt, az ágyban feküdt, míg apja, anyja és Harry körülötte álltak. Anyja Harryre kiabált, és próbált átadni neki valamit, de a többi szava érthetetlen volt Draco lüktető fejének.

Becsukta a szemét, és arra kényszerítette magát, hogy a körülötte hallható hangokra koncentráljon, amíg újra ki nem tudja venni a szavakat.

– Potter, add oda neki ezt a bájitalt! – mondta az anyja. Néhány másodperccel később Draco érezte, ahogy egy bájitalt nyomnak le a torkán. Megpróbálta nem fulladni tőle.

– Lucius, egy ruhát, és tartsd itt ezt a gyógyító varázslatot! – mondta az anyja, majd Harry hangja szakította félbe.

– Felébred. Nézd! – Draco köhögött, de nem tudta rávenni magát, hogy kinyissa a szemét.

– Ki felelt a bájitalért? – morogta az apja.

Draco végül kinyitotta a szemét, és látta, hogy Harry szemei ijedten tágulnak, amikor észreveszi.

– Draco és én együtt készítettük a bájitalt. Gyengére kevertük, hogy véletlenül se ölje meg, de a francba! Nem tudtam, hogy ilyen rossz állapotban lesz.

Draco még soha életében nem érzett ilyen erős fájdalmat, és ez nem kis dolog volt. Úgy érezte, mintha a szíve lángolna, és kétségbeesetten akarta, hogy valaki eloltsa, de senki sem figyelt rá. Túl elfoglaltak voltak azzal, hogy egymással vitatkozzanak.

Anyja szemei kerültek a látóterébe. Amikor meglátta a pánikot a tekintetében, megpróbálta nem aggódni miatta, de tudta, mit jelent az a tekintet. Nem sikerült.

– Gyógyítót kellett volna hívnunk – mondta az anyja. – Azt hittem, a sebeket jobban ellátják, de úgy tűnik, Lucius csak a legszükségesebbeket tette meg a vérzés elállítására, mivel azt hitte, Draco meghalt. És az időugrás… nem tudom, mit okozott, de valahogy súlyosbította a sérüléseket.

Apja a vállára tette a kezét.
– Nyugodj meg, Narcissa. Meg tudod csinálni. Rengeteg vérpótló bájital van, és még nem fogyott el az időnk. Még nem.

Anyja bizonytalannak tűnt, majd visszafordult, hogy tovább kezelje Draco törzsét. Draco érezte, hogy visszatér az égő fájdalom, és végül felkiáltott a fájdalomtól. Nem fogja túlélni; biztosan így érezte magát a halál.

Draco Harry felé fordult, és minden erejét összeszedve megragadta a kezét. Ragadós volt, és Draco sejtette, hogy egyikük keze vérrel van borítva.

– Potter… emlékezz… arra, amit… megígértél – préselte ki Draco.

Érezte, ahogy Harry megszorítja a kezét, majd ragyogó zöld szemek jelentek meg előtte. Draco az írisz éles színére koncentrált, hogy ne ájuljon el.

– Emlékezz arra, amit megígértél, Malfoy – vágta vissza Harry. – Ma este itt nem halhatsz meg, rendben? Hermione mindkettőnket meg fog ölni, ha rájön, hogy eltitkoltuk előle mindezt. Emlékszel?

Hermione. Draco megpróbálta felidézni az arcát, de az agya elhomályosult, és ismét elvesztette az eszméletét. Ne! Emlékeznie kellett. Emlékezett egy fürdőre… nedves fürtökre… buborékokra… Mit is mondott? Valami gyönyörűt, valami tökéleteset. Kereste a gondolataiban, de nem találta a szavakat. Koncentrálj, Draco! Aztán eszébe jutott.

– Mindörökké szeretni foglak. – Ahogy a hangja visszhangzott Draco fejében, a mellkasában érzett égő érzés kissé enyhült. Itt kellett maradnia, érte. Érezte, hogy egy hideg kéz érinti a homlokát. Anyja hajolt fölé. Érezte a meleg leheletét a fülén.

– Nyugodj meg, Draco – suttogta. – Elkábítalak, hogy ne mozdulj, amíg kezellek. De meg fogunk menteni. Találkozni fogsz a fiaddal, megígérem.

Draco bólintani próbált, de ehelyett remegni kezdett.
– Tartsátok erősen! Nem hagyhatom, hogy remegjen, amíg Lucius be nem fejezi azt a varázslatot.

Erős kezek fogták meg a karjait, valószínűleg Harryéi. Mielőtt újabb gondolatot tudott volna összerakni, minden elsötétült.

hozzászólások: 0