21. fejezet
Hajproblémák

Úgy érezte magát, mintha átment volna rajta egy úthenger. A szúrós mocsári fikusszal folytatott ádáz küzdelme után mélyen aludt ugyan, de reggel cseppet sem érezte magát kipihentnek. Draco bevánszorgott a fürdőszobába, közben hatalmasat ásított, haja ezer felé állt és a tüskék nyomai még mindig látszott a bőrén. Álmosan nézett körbe és megvakarta a fejét, aztán körbenézet, hogy megbizonyosodjon, hogy sehol sincs egyetlen egy ördöghurok inda sem, aztán ledobta a ruháit, majd beállt a forró zuhany alá. Elégedetten felsóhajtott, ahogy víz végigfolyt a testén. A bőre az apró, könnyen gyógyuló vágások ellenére, még mindig olyan bársonyos volt, amilyet Hermione varázsolt neki. Valahogy ez a gondolat cseppet sem töltötte el nyugalommal, hanem kicsit felbosszantotta. Mégis amikor a piros ajkú boszorkányra gondolt el kellett mosolyodnia. Tegnap este már nem volt idejük találkozni, sőt nem is látta hazajönni őt. Nagyon sokat gondolt rá és… Igazság szerint nem tudta eldönteni jó vagy rossz, amit érez.

Kell egy fél óra mire végre úgy érezte teljesen felfrissült. Maga köré tekerte a törölközőt, aztán kilépett a zuhanytálcából. Eltűntette pálcájával a vízfoltokat, végezetül letörölte a bepárásodott tükröt. Éppen a borostamentes bűbájt alkalmazta volna, amikor meglátta. Hátrahőkölt és nagyra tágult a szeme.

– Mi a franc? – mondta ki hangosan, s ösztönösen közelebb hajolt, hogy megvizsgálhassa a problémát. Egyszeriben eltűnt a korábbi nyugodtság, a látványtól iszonyodott. Fintorogva megérintette a területet és meggyőződött a szörnyű valóságról.

Ez iszonyat – gondolta mérgesen, aztán vizsgálgatni kezdte a loboncát. A hajvonala valóban megváltozott és kevesebb hajat mutatott. Jobbra fordult, balra fordult, és egyre világosabb lett a helyzet. Még egyszer megtapogatta a hajmentes területet, aztán mérgesen összehúzta a szemöldökét. Mégis hogy nem vette ezt észre eddig? – dohogta magában továbbra is. Ez a felismerés egyre inkább azt sugallta neki, hogy a kölyöknek valóban igaza volt és elkezdett kopaszodni. Nem ez egyszerűen nem lehet.

Az apjának mindig hosszú haja volt, soha nem panaszkodott ilyesmire. Bár az is az igazsághoz tartozott, hogy ilyesmiről soha egyetlen egy szót sem ejtettek. Gyorsan felrémlett előtte az ősök portréi, de egyiknél sem emlékezett hasonló esetre. Ez is valamiféle tabu letett, mint bármilyen más külsőt érintő téma… Tanácstalanul túrt bele a még mindig vizes hajába és még tanácstalanabbul nézett körbe. Idegesen megvakarta a borostás állát, aztán megmarkolta a mosdókagyló szélén lévő varázspálcát. Tennie kellett valamit, de nagyon gyorsan, így nem mehetett be az irodába. Még valaki meglátja, és akkor évekig fogják szívatni emiatt.

Gyorsan előszedte a zselét a gyógyszeres szekrényből, aztán elkezdett dolgozni. Mikor belenézett a tükörbe elégedett volt az eredménnyel. Most egészen úriasnak nézett ki, és senki sem fogja észrevenni a változást. Azonban azzal nem számolt, hogy a tükör iszonyatosan torzítva mutatja a valóságot. Igazság szerint nem is gyanította a turpisságot, amivel Milo megviccelte őt, hiszen a kölyök nem varázsolhatott a nyáriszünetben. De nem volt több ideje a piperézkedésre, hamarosan indulnia kellett a munkába. Magára öltötte a talárját, aztán lesietett a lépcsőn. Már éppen a dolgozószoba felé vette volna az irányt, amikor meglátta az újabb bizonyítékát annak, hogy ma sem lesz könnyebb napja.

A guta majdnem megütötte. A nappali tele volt Villámvarázs folyóirat példányaival, mágus fejlesztő foglalkoztató könyvekkel, színes lapokkal, zsírkrétával és egy igencsak göcsörtös kézírással megírt bájitalrecepttel, ami a meztelen csiga riasztó bájital lett volna, ha nem lett cserélt volna fel két alapanyagot. Ráadásul tévesen számolta ki az arányokat, ezzel nehogy elriasztotta volna a meztelen csigákat, hanem meg is ölte volna őket és kipusztította volna a termést is legalább egy kilométeres körzetben.

A huszonhét éve alatt most érezte először azt, hogy sírva tudna fakadni. Először a kölyök, aztán a kopaszodás és most ez… Túl sok volt ilyen rövid idő alatt. Az apja még jó, hogy nem látja, ha így lenne egyből meghalt volna szégyenében és szellemként tért volna vissza ide kísérteni Milót és őt. Gondterhelten tette vissza a meztelen csiga riasztó iszonyatosan egyszerű receptjének gányolt verzióját az asztalra. Kellett jó pár perc mire vissza tudott térni a napi rutinjához. Főzött egy iszonyatosan erős kávét és egy tonna cukrot öntött bele, aztán egy hajtásra megitta. Felült a seprűjére meg sem állt egészen a Minisztériumig. Közben észre sem vette, hogy a lépcsőfordulóban Milo a kezébe harapva majdnem megfullad a nevetéstől.

Draco útja szerencsére nem tartott sokáig, s mielőtt még bement volt a bejáraton, még egy kicsit eligazgatta a tincseit. Nem igazán volt ínyére a zselés haj, de legalább elfedte azt, amit nem akart látni és nem akarta, hogy mások is lássanak. Vett egy mély levegőt, aztán gyalogosan folytatta az útját. Először fel sem tűnt neki, hogy néhányan megfordulnak utána és furcsán mosolyogva összesúgnak mögötte. Csak fél füllel hallotta a megjegyzéseket is, viszont soha nem törődött az ilyesmivel. Az évek során hozzá kellett szoknia, így volt ideje vastag bőr növeszteni, de aztán ahogy teltek az évek egyre kevesebben ismerték fel és azonosították az egykori lelketlen halálfalóval. Bár néhány susmorgás azért megütötte a fülét olykor-olykor, azonban soha egyetlen egyre vádra sem reagált. A mostani helyzet teljesen más volt. Kezdett gyanússá válni, ahogy élénk pusmogás hangzott mögötte, amikor pedig hátranézett néhány hölgyemény mosolyogva nézett rá. Aztán, amikor a recepciós boszorkány félszegen rámosolygott egészen feldobta a napját. Végre valami pozitív is történik – gondolta derűsen és beszállt a liftbe. Még akkor is egy elégedett vigyor ült ki az arcára, amikor belépett az auror parancsnokságra.

Néhányan elképedve nézetek rá, mások inkább irány változtattak, amikor megérkezett az asztalához, ahol Weasley már várta. Éppen háttal állt neki, de amikor ledobta a bőrtáskáját az auror egyből megfordult.

– Jesszus! – szólalt meg meglepetten, aztán meglátta az új frizurát. – Szentséges mandragóra ereje!

– Jaj, Weasley, ne játsszuk el azt, hogy megijedtél! – vonta meg a vállát Draco, aztán leült a székére.

– Mi a fene történt veled? Úgy nézel ki, mint Berti a Varázsfelügyeleti osztályról. – Dracónak fogalma sem volt, hogy kicsodáról van szó. De reméltem, hogy hasonlóan jóképű, mint ő és őt is megbámulják így a boszorkányok, ahogy ma reggel őt is.

– Lépjünk túl a külsőségeken! – legyintett hanyag eleganciával, ami Ront még több mosolygásra ösztönözte. – Tudom, hogy irigykedsz, de neked valószínűleg nem állna ilyen jól egy ilyen frizura.

– Biztosan így van – bólogatott Weasley. – Ezen egyáltalán nem vitatkozom. Akkor nekem is félnem kéne, hogy egészen másnak néznek a kollégáim. Nagyon bátor vagy, Malfoy, én mondom minden hozzád hasonló férfinak példakép lennél…

– Fejezd ezt be, Weasley! Nem vagyok kíváncsi a hülyeségeidre – intette csendre Draco. – Elég sok dolgunk van úgyhogy…

– Merlin ereje, te vagy az Malfoy? – jött oda az asztalukhoz Markov auror. – Mi a fene történt veled?

– Összeszurkált a szúrós mocsári fikusz tegnap – mondta a férfi mérgesen és most már kezdett kellemetlenné válni a kitüntető figyelem, ami ma reggel övezte. – De most már hagyjatok békén! Az akták kellenek, amiket…

– Ugye, hogy úgy néz ki, mint Berti a Varázsfelügyeleti osztályról? – kérdezte Weasley vigyorogva, mit sem törődve azzal, hogy Draco éppen belekezdett volna közös munkájukba, inkább Markovval kezdett beszélgetést.

– Jézusom tényleg. Ha vennél fel egy szemüveget, akkor mintha csak őt látnám. Csak szőkén és gyilkos szürke tekintettel. – Markov jóízűen felnevetett.

– Mi lenne, ha végre foglalkozhatnánk a munkával is? – említett meg Draco feszülten, aztán tüntetőleg kinyitotta az egyik aktát.

– Ezt meg kell beszélünk, Malfoy – vágta rá Ron. – Nem mehetünk el a tény mellett.

– Oh, hello, Draco! – szakította félbe őket Scarlet. – Nagyon szexi az új frizurád. Pontosan olyan, mint Bertié a Varázs…

– Tudom, tudom. Nem volt szándékos, csak ilyenhez volt ma reggel kedvem. Lapozhatnánk? – igyekezett terelni a témát. De a két hímnemű társa majdnem megszakadt a nevetéstől. Azt elfelejtették közölni vele, hogy Bertilda egy boszorkány volt és igencsak rövidre sikerült a legutóbbi hajvágása, ugyanakkor egy igencsak bűbájos egyéniség volt.

– Csak így tovább, Draco – szorította meg a kezét Scarlet. – Tudom, hogy magadnak is nehéz bevallani, de én már évek óta sejtem.

– Te tudtad? – hüledezett a férfi és elképedt az arca. Felállt a székből, aztán hitetlenkedve nézett a nőre. – Miért nem szóltál? Egy csomó tépelődéstől megkíméltél volna ma reggel.

– Nem voltam benne biztos. Nem jó az ilyesmit mástól hallani – folytatta a boszorkány őszinte tekintettel. – Hogy érted, hogy ma reggel?

– Ma reggel tudatosult bennem – mondta ki komoly képpel. Weasley köhögésnek, Markov tüsszentésnek álcázta a nevetést, de már mindkettőjük feje vöröslött az elfojtott érzelmektől. A két auror kollégának fogalma sem volt, hogy miről beszélgetnek.

– És ilyen gyorsan változtattál? – hüledezett Scarlet. – Ezt egyszerűen… hihetetlen. Másoknak ezek években telnek, sőt van, aki évekig titkolja.

Draco idegesen elsóhajtott, a két férfi pedig rettentően figyelt és feszülten összpontosított a beszélgetésre. Scarlet hátradobta a vörös hajfonatát és várta a magyarázatot.

– Muszáj volt. Sok rosszat hallottam az efféle bűbájokról. – Most már Scarlettnek is sok volt, mint Dracótól hallott, de igyekezett megértően figyelni rá.

– Vártam, hogy mikor esik le neked is, viszont végre megtörtént. Ha beszélni akarsz róla, akkor bármikor állok rendelkezésedre. Van pár barátom, akik már átestek ezen. Talán beszélhetnél velük és akkor könnyebb lenne neked is.

– Köszönöm. De megbirkózom vele egyedül is – köszörülte meg a torkát Draco. Az auror társai eközben majdnem megpukkadtak a nevetéstől. Scarlet szigorú tekintettel hallgattat el őket és végül megölelte Dracót.

– Mindig is tudtam, hogy erős vagy! – Erősen szorította meg a férfi karját, miközben együttérzően nézett a szemébe, aztán egy mély levegőt vett és folytatta: – De most már végre megkérdezem: Elárulhatnád, hogy milyen bűbájt használtál, amitől ennyire szép lett a bőröd?

– A Szombati Boszorkányban volt valami bűbáj – legyintett Draco hanyagul. A férfiak nem bírták tovább egymásnak dőlve, hangosan felröhögtek.

– Áh, értem már. Köszönöm, Draco! Remélem a további varázslatok is ilyen sikeresek lesznek. – Aztán megveregette a férfi vállát és elindult, hogy rendbe szedje az aktahalmazt, amit ma reggel az asztalára lettek. Markov és Weasley még mindig röhögtek, s a könnyeiket törölgették. Malfoy gyilkos tekintete sem segített csitítani a jókedvet.

– Ez annyira nem volt vicces, srácok – morogta mérgesen és csúnya fintort vágott. Mindkét férfi még mindig próbált felülkerekedni és végre megszólalni. – Mi a fene van veletek?

– Halálos a humorod, Draco – mondta Markov vigyorogva. – Azt hiszem, ki kell mennem egy zsebkendőért.

– Veled tartok – helyeselt Weasley.

Malfoy mérgesen nézett utánuk és még sokáig hallotta a nevetésüket. Nekiállt dolgozni. Egy igencsak kényes üggyel kapcsolatban rendszerezte a rendelkezésre álló információkat. Mivel a mai napon nem ment terepre, így az egész napját erre szánta. A nap végére pedig teljesen elfelejtette a hajas incidenst.


***

A késő délutáni nap bevilágított a kórterembe, ami kongott az ürességtől. A Szent Izidor Ispotály továbbra sem vonzotta a gyógyulni vágyókat. Maga az épület is csendes volt és mondhatni elhagyatott. Még a levegő sem mozdult, még egy légy zümmögését sem lehetett hallani. Szinte metszően bántó volt a csend, amit semmi sem zavart meg.

Olivia Emilia Moor kifejezéstelen arccal bámulta a plafont, amin egy árva repedést sem tudott megszámolni, mert egyetlen egy árva darab sem volt rajta. Az új építésű ispotály átka – gondolta elkeseredetten. Még mindig érezni lehetett a friss festék szúrós szagát, amit már kezdett megszokni. Egy paraván mögötti ágyon feküdt, elkülönítve a többi ágytól, de legalább közel volt az ablakhoz, ami most résnyire nyitva volt. Nem akart megmozdulni, mert az égési sérülések még mindig fájtak. A bűbáj lassan gyógyított és tudta, hogy semmi mást nem tehet csak türelmesen várhatott az eredményre. De már eltelt közel egy hét azóta, hogy… Nem akart emlékezni arra az éjszakára. A kezei még mindig be voltak kötözve valamiféle bájitallal átitatott gézzel, ami segített a bőrnövekedésben. Legalábbis elvileg. Viszont a lelkének milyen bűbáj segítene? Ez a kérdés egyelőre csak lógott a levegőben.

Liv minden lélegzetvételét és szívdobbanását számolta, aztán egyszer csak lépteket hallott. Valószínűleg Hermione érkezett vissza, gondolta nyugodtan. Ő legalább kedves volt vele és nem zaklatta semmivel sem. Nem kérdezett semmit, legalábbis olyat nem, ami a balesetre vonatkozott. Talán, ha itt marad, akkor valóban fel fog épülni. A Szent Mungó falai között nem érezte magát biztonságban.

– Felébredtél? – kérdezte egy tálcával a kezében. Étel volt rajta, de ő nem akart egyetlen egy falatot sem enni. Napok óta nem volt étvágya, csak azért kényszerített magába némi ételt, hogy ne szédelegjen.

– Igen – válaszolt rekedt hangon, aztán végül mégis ülő helyzetbe tornázta magát. Fájdalmas volt ez így. – Végre tudtam aludni egy kicsit.

– Ez a citromfű tea csodája. A kertből van. A lázad látom már lement – ellenőrizte egy varázslattal a gyógyító nő. – Hogy állunk a fájdalommal?

– Fáj, de nem kérek rá semmit. Ezt már el tudom viselni – mondta halkan. A gyógyítónő aggódva figyelte a lányt. Liv nem mondta el, hogy mitől fél ennyire, de ő mindig látta a szemében azt az űzöttséget, rettegést. Hermione egyáltalán nem érezte szükségét annak, hogy nyaggassa kérdéseivel. A lány nem mozdult az ágyban.

– Sajnálom, hogy a hő hűtő bűbáj nem válik be – csóválta meg a fejét Hermione gondterhelten. Tegnap egész este ennek az okát kutatta az ispotály könyvtárában, ami ugyan meg sem közelítette a Szent Mungóét, de elégségesnek bizonyult. Szerencsére a gyógymód hatott, csak rettenetesen lassan. – Csak a jeges szömörcével tudlak kezelni. Nem tudom ilyen átok volt ez, de biztosan nem volt szokványos vagy több átok lehetett egyszerre.

– Lehet – suttogta a lány. Nagyon jól tudta, hogy milyen átok volt, de nem beszélhetett róla. Ilyenkor mindig elfogta egy különös szorító érzés, ami egyre erősebb lett, minél jobban el akarta mondani. Hasztalan volt így tovább próbálkozni. Liv mély levegőt vett, majd megköszörülte a torkát. – Meddig kell itt maradnom?

– Pár hétig. Addig, amíg a nagynénéd ide nem ér Franciaországból. Ne aggódj, a hegek hamarosan teljesen eltűnnek és olyan lesz a bőröd, amilyen régen.

– Nem emiatt aggódom – mondta halkan Olivia. – Hanem a…

– Itt biztonságban vagy. Senki sem bánthat. Ez egy teljesen új hely, alig lehet megtalálni, ráadásul a legerősebb biztonsági bűbájok védik. Egyáltalán nem kell félned semmitől sem – biztosította Hermione. Egyáltalán nem mondott valótlant, Draco félelmetes bűbájokkal védte ezt a helyet. A Minisztériumnak is hetekbe telt, amíg ide tudta költöztetni, bár ezt a varázslónak szerencsére senki sem mondta el, talán jobb is, mert valószínű újra begőzölt volna. – De most arra koncentrálj, hogy minél előbb meggyógyulj. Holnaptól egy kis társaságod is lesz.

– Semmi szükség rá. Nem akarok senkivel sem találkozni – válaszolta a lány halkan, majd magára húzta a takaróját, pedig egyáltalán nem is fázott. A mozdulat fájdalmas volt, mégis egyetlen hang sem hagyta el a száját.

– Pedig sajnos muszáj lesz. Felvettem egy asszisztenst, igaz csak nyári munkán van itt. De nem kell félned ő nem rossz ember, ráadásul egyidős veled. Lehet, hogy te is ismered.

– Lehet.

– Milo James Malfoy a neve. Mardekáros.

– Szent Merlin – nyögött fel Olivia. – Az egyik legönzőbb ember a világon. Kérlek, Hermione, ne engedd, hogy így meglásson! Jövőre mindenki engem fog gúnyolni Roxfortban.

– Miért tennének ilyet?

– Te jártál oda? Nem ismered véletlen a mardekárosokat? Merlin nevére! – zsörtölődött tovább. – Talán mégis az lenne a legjobb, ha kiütnél valami bűbájjal és végigaludnám a nyarat.

– Értem mit mondasz – bólogatott Hermione. – Nekem egyszer nyúl fogakat varázsolt az egyik. De nem kell aggódnod. Megfizet a szemtelenségéért, ha bántani mer. Nyár van, és ti nem varázsolhattok, így annyiszor moshatja fel a padlót ahányszor akarjuk.

– Hermione, kezdelek nagyon megkedvelni – mosolyodott el a fiatal boszorkány, majd megérintette az arcára ragasztott kötést. – Biztos, hogy nem fog semmi nyoma maradni?

– Becsületszavamra, nem fog. De most magadra hagylak. Edd meg szépen a vacsorádat, aztán próbálj meg megint aludni egy kicsit. Ha segítségre van szükséged, itt leszek nem messze – mondta aggódva.

– Nem lesz rá szükség – mondta közömbösen, aztán visszafeküdt az ágyba.

– Jól van. A bájitalodat fél óra múlva kell bevenned – figyelmeztette a boszorkány. – Ha ilyen ütemben gyógyulsz, akkor holnap már fel is kelhetsz és sétálhatsz is, ha van kedved.

– Ez remekül hangzik – válaszolta a lány. Aztán egyedül maradt a gondolataival együtt. Milo… ez egyáltalán nem volt jó hír. A fiú mindenbe beleütötte az orrát és ő volt a legnépszerűbb mardekáros a házban, aminek ő is tagja volt.

***

Már nyugodni tért a nap, amikor Hermione észrevette Dracót. A virágoskertet rendezte éppen, amikor a férfi megjelent a kapuban, megint csak dühös volt. Ez igazából nem volt újdonság, hiszen a varázsló mostanság állandóan felfokozott érzelmi állapotban találta. A boszorkány hunyorogva nézett rá, de elkerekedett a szeme, amikor közelebb ért.

– Mi a Merlin bocskorát csináltál a hajaddal, Malfoy! – szörnyülködött Hermione, miközben a nem is tudta nevessen, vagy ne nevessen a látványon. Felállt a virágágyás mellől és lesöpörte a fekete halásznadrágját.
– Hagyj békén! – morogta Draco, majd karba tett kézzel megállt előtte, de aztán rögtön feladta a próbálkozást és hevesen gesztikulálva kiadta a mérgét. – Egész nap ezzel szekáltak. Nem kell, hogy még te is ezt csináld velem, már ez nem tudnám elviselni.
– Nagyon hülyén nézel ki – közölte mindenféle körítés nélkül Hermione, amire a varázsló újra felhúzta magát, már éppen válaszolt volna, amikor a boszorkány folytatta: – Ne is haragudj érte! Frufru, lenyalt haj, mi történt? Valami titkos auror akcióra készülsz? – tudakolta kíváncsian.
– Leszállhatnánk a témáról? – zsörtölődött tovább. – Miért érdekel ma hirtelen mindenkit a külsőm?
– Mert rettenetes szokatlan, Merlin bocsássa meg, de pontosan úgy nézel ki, mint Ber…
– Tudom. Berti a Varázsfelügyelettől – forgatta meg a szemét Draco. Már gondolta, hogy utána néz a fickónak, de egész nap még csak ki sem jutott a parancsnokságról. Ki kellett hallgatni egy tanút, viszont az egész csúfos kudarcba fulladt, mivel a varázsló folyamatosan nevetéstől pukkadozott. Talán ez utóbbi tette be a kaput Dracónál.
– Pontosan – válaszolt elképedve a boszorkány. – Ha nem lennél ilyen izmos, biztosan első látásra összekevernélek benneteket.
– Legalább ebben jobb vagyok a fickónál – sóhajtott nehezen, aztán megszabadult a nyakkendőjétől. – Ma egész nap vele szekáltak. A bársonyos bőröm receptjét akarták megtudni, amit voltál szíves rajtam kipróbálni a múltkor. Elegem van, hogy ahhoz a pasashoz hasonlítanak, és furcsa kérdésekkel bombáznak a külsőm miatt.
– Fickó? Nem, nem, nem. Berti egy boszorkány. Bertilda Blodeuwedd pontosabban. Egy tüneményes nő, tavaly én kezeltem, amikor kiújultak a lumbágója. Megszólalásig hasonlítasz rá, akár a nővéred is lehetne.
– Hogy mondtad? Boszorkány? – csattant fel mérgesen, aztán levágta a bőrtáskáját a virágágyásba.
– Jézusom. Te nem is tudtad?
– Úgy nézek ki, mint aki tudja?
– Valóban nem.
– Miért néznek engem nőnek? – tette fel a kérdést reményvesztetten. – Oh nem, nem, nem, nem. Scarlet is azt hiszi, hogy… Ez nem lehet igaz. Elegem van!
– Micsodát hisz?
– Hogy nő akarok lenni – vágta rá mérgesen. Hermione hirtelen nem tudott mit válaszolni, de úgy döntött legjobb, ha visszafogja a nevetését. – Ez egy katasztrófa. Most mi a francot csináljak? Ha ez nem válik be, akkor…
– Miért vagy ilyen ingerült? – kérdezte kedvesen és gyengéden a férfi vállára tette a kezét. – Nem tudtad, hogy Berti kicsoda. Na és akkor mi van?
– Semmi közöd sincs hozzá, Granger – csattant fel mérgesen, majd lerángatta magáról az auror talárt is.
– Harapós vagy ma. Új frizura és gyilkos tekintet. Valami baj van, igaz? – A baj elég enyhe kifejezés volt arra, amit Draco átélt.
– Kopaszodom, oké! – kiáltotta el magát olyan hangosan, hogy a fán éneklő apró citromsármány azonnal elhallgatott és ijedten repült tovább.
– Micsoda? Szerintem rémeket látsz. Ebben a pár hétben mióta itt vagyok semmit sem vettem észre. Honnan a francból veszed ezt a hülyeséget?
– A kölyök vette észre tegnap. Aztán megnéztem reggel a tükörben és láttam, hogy tényleg így van. Megpróbáltam vele valamit kezdeni, de ez lett az eredmény. – Hermione boszorkányosan elnevette magát, alig bírta tartani magát. Kezdett igen erősen fájni az oldala nevetéstől.
– Nincsenek arra szavak, hogy mennyire szörnyen nézel ki. Biztos, hogy jól láttad a tükörben magad? Úgy nézel ki, mintha… Inkább nem is mondom.
– Nevess csak!
Hermione intett, hogy várjon egy kicsit. A kerti padhoz lépett, ahova a táskáját tette, egy kicsit kotorászott benne, aztán elővette a zsebtükrét, amit mindig magánál tartott, aztán odanyújtotta Dracónak. A férfi kelletlenül nézett bele, de amikor megtette, akkor majdnem összeroppantotta az apró kis tárgyat.
– Az a kis görcs megbűvölte a tükröt – sziszegte haragtól elvakultan.
– Ez nagyon jó! – Hermione továbbra is rettenetesen jól szórakozott. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire hiú vagy.
– Megölöm azt a kis rohadékot ezért! – folytatta tovább a verbális szidalmazását a kölyöknek. Majdnem szétfeszítette az indulat.
– Ugyan, Malfoy, csak szórakozik egy kicsit. Nem kell ennyire mellre szívni a dolgokat. Hiszen ő csak mardekáros, mint ahogy te is. Feszegeti a határaidat, kíváncsi meddig mehet el, és jól akar szórakozni. A lényeg, hogy végre megnyugodhatsz és vehetsz egy mély levegőt. Gyere, igyunk meg egy pohár limonádét, mielőtt még teljesen begőzölsz.
– Azt mondta, hogy az apja is kopaszodott…
– Csak a hiúságodra akart ezzel hatni. Sikerült neki. Nem olyan nagy ügy ez, túl leszel rajta, és akkor végre foglalkozhatsz mással is.
– Ahh kinyírom – szorította ökölbe a kezét mérgesen.
– Először szedd rendbe magad, ha így meglát, akkor biztosan nagyon ki fog röhögni – tanácsolta Hermione és megsimogatta a férfi hátát.
– Rajtam röhög már egész délelőtt, de nem csak ő, hanem az egész Minisztérium. A kolléganőm azt hiszi, transzvesztita vagyok. Merlinre, még gratulált is a bátorságomhoz. Weasley és Markov hülyének néznek.
– Ne szívd mellre! Nagyon jól néznél ki nőként. Támogatom a döntésedet, ha mégis ez lenne a végső cél.
– Fejezd be, mert megkeserülöd! – jegyezte meg vészjóslóan, aztán hátrált tőle pár lépést. – Nem szeretem, ha gúnyolódnak rajtam. Ma pedig csak egy kis hajszál választ el attól, hogy valakit tényleg megátkozzak.
– Oké, Malfoy. Most meg hová mész?
– Megölöm azt a kis rohadékot – ismételte még egyszer. – Ki hiszi el ezek után, hogy úgy kellett átrugdalni az RBF vizsgákon.
– Miről beszélsz? Kitűnő lett és még dicséretben is részesítették – ráncolta össze a homlokát Hermione értetlenül. Draco idegesen a hajába túrt, ami után még szörnyűbben nézett ki. – Évfolyamelső, és ha hihetünk McGalagonynak, akkor ösztöndíjjal felveszik a Mágus Akadémiára. Rendkívüli eszes és rátermett gyerek. Tavaly díjat nyert az egyik bűbájtan versenyen.
– Tele a ház Villámvarázs folyóiratokkal, képregényekkel és gyerek foglalkoztató könyvekkel. Úgy ír, mint egy kisiskolás. Azt mondta, hogy egyetlen egy vizsgán sem tudott volna átmenni és úgy rugdalták át. Hogyan is dőlhettem be ennek?
– Jaj, Malfoy, nem nekem kellene elmondanom, de a fiúnak egyetlen egy trollja sem volt soha. – Draco úgy érezte, hogy a föld hirtelen megnyílik alatt és ő csak zuhan és zuhan. Hát persze, hogy képes volt átverni őt. Egyszerűen ez az egész egy iszonyatosan nagy hihetetlen csapda, amibe ő szíves örömest belesétált.
– Te honnan tudod ezt? – kérdezte miután végre felocsúdott az első sokkból.
– Miután kitöltötte a jelentkezési lapot a Minisztérium leellenőrizte. Reggel volt egy levélváltásom McGalagonnyal. Itt a levél, ha biztos akarsz lenni.
– Azt mondta, hogy a sisakvirágot sem tudja megkülönböztetni a farkasölőfűtől – túrt bele a hajába Draco. – Ezt nem hiszem el, hogy felültem neki.
– Mert a kettő egy és ugyanaz?
– A kis futóféreg!
– Mardekáros vagy te is. Majd megoldod.
– Meglesz. Garantálom! – Azzal dühösen iramodott neki a kerítésnek és a kelleténél is nagyobb lendülettel mászott keresztül rajta. Draco már a bejárati ajtónál járt, amikor meghallotta Hermione nevetését. Mélyet sóhajtott, mielőtt lenyomta a kilincset és belépett a házba.
Fel akart rohanni az emeletre és gumiláb rontást küldeni Milóra, de aztán a lépcső alján megállt. Vennie kellett egy nagy lélegzettet. Semmi értelme nem volt az esztelen dühből jövő cselekedeteknek. Valószínűleg Milo is erre számít. Gondterhelten vakarta meg a homlokát. Mégis mit kezdjen ezzel a kölyökkel? Fel akarta bosszantani, ami nemcsak hogy sikerült neki, hanem egyszerűen manipulálta őt. Ezt nem szabad hagynia – gondolta Draco, most már sokkalta hidegebb fejjel. Végül gonoszul elmosolyodott. Végre megtalálta a megoldást hogyan álljon bosszút. Ám előtte ki kellett szellőztetnie a fejét.

hozzászólások: 0